ÚTIKRITIKA.HU / Izrael









Izrael

Repülőjegy | Szállásválasztás | Vízum és vám | Fotóegyveleg

Repülőjegy és repülés

Repülésre négy közvetlen és számtalan átszállásos lehetőség adott, ezen a linken bátran válogathat mindenki a lehetőségek és árak között.

  • EL-AL: Közvetlenül jelenleg az EL-AL Izraeli Légitársaság, az UP, az Elal fapados járata, a Wizz Air magyar diszkont légitársaság repül és a Ryanair. Áraik az utóbbi időben nagyban csökkentek, pár hónappal előbbre foglalva (de néha akár csak hetekkel is) 30-40 ezer forintos retúr jegyet vehetünk. Az átlagos árak azonban inkább 60-80 ezer forint körül vannak. Az El-AL-t választóknak tudniuk kell, hogy az igazán minőségi és kellemes szolgáltatás mellett jóval magasabb fokú biztonsági ellenőrzés van a Liszt Ferenc repülőtéren, mint a Wizz Air járatoknál! Ez általában egy 5-10 perces elbeszélgetést jelent egy biztonsági tiszttel az utunk céljáról és részleteiről illetve a csomagok tüzetesebb vizsgálatát. Hazautazáskor már nincs ilyen különbség a két járat között, hiszen a Ben Gurion repülőtéren minden járat utasát nagyon szigorúan átvizsgálják. Határozottan javasoljuk, hogy legalább 3 órával járat indulás előtt érkezzenek meg a repülőtérre, különösen a nyári főszezonban!
  • Turkish Airlines: Átszállásos utazáshoz a Turkish Airlines Isztambulon keresztüli, a LOT lengyel légitársaság Varsón keresztüli, esetleg az Austrian osztrák légitársaság bécsi átszállásos járatát vagy a Lufthansát javasoljuk.

Érkezés&Belépés

"A kb 3 órás repülőút után este 9 körül érkeztünk meg a tel-avivi Ben Gurion reptérre. Itt még az útlevél ellenőrzés előtt kiszúrtak bennünket és kérdezgetni kezdtek érkezésünk céljáról. Mivel nem volt takargatnivalónk minden tervünket szépen elmeséltük. Miután látták, hogy felkészültek vagyunk (és van hotel foglalásunk) jó utat kívántak és továbbengedtek. Az útlevél ellenőrzésnél a szokásos kérdéseken túl (utazás célja, meddig tervezünk maradni) kíváncsiak voltak a foglalkozásunkra is. Mivel tudják, hogy sok országban nem nézik jó szemmel az izraeli pecsétet az útlevélben, ezért már külön kérés nélkül egy kis cédulát adnak az országba belépéskor, amire rákerült az útlevélből kiolvasott fénykép és az útlevél adatai. Ezzel a cédulával 3 hónap Izraelben tartózkodás megengedett. (2015)" forrás


"Fontos tudni, hogy az Izraelbe utazókat nagyon alaposan ellenőrzik a reptéren, és ez nem csak a csomagokra vonatkozik. Az ellenőrzési procedúra két órát is igénybe vehet, a legkellemetlenebb pontja pedig a szóbeli faggatózás. Azt, akinek az útlevelében muszlim ország pecsétje szerepel, külön "kihallgatásra" számíthat, így aki szeretné ezt elkerülni, érdemes akár új útlevelet csináltatni. Nem ritkák az egészen meglepő, személyes kérdések, de nem érdemes emiatt bosszankodni.

Fel kell készülni arra, hogy ez a procedúra vár ránk odakint, nagyon oda kell figyelni a szabályok betartására, melyeknek a kormány honlapján, az Izraeli Nagykövetség oldalán, és több, utazással foglalkozó portálon érdemes utánanézni. Másrészről viszont, amikor mi érkeztünk az országba, csokit és Holt-tengeri ásványokat tartalmazó, értékes Ahava kézkrémet osztogattak az érkező turistáknak. (2016)" forrás


"2017. áprilisi közlés: A Tel Aviv Ben Gurion Repülőtér 1-es Terminál - T1 - felújítása hamarosan befejeződik és az alábbiak szerint fog újra üzembe állni. Az UP by EL AL gépek is a T1- et fogják használni.

Május 14 - június 18. között minden UP utasnak (a csak kézipoggyásszal rendelkezőknek és az online becsekkoltaknak is) a Terminál 1-en kell jelentkezni a Check in-hez és biztonsági ellenőrzéshez. Ezek után az utasokat busszal fogják átszállítani a T3-ba beszállításhoz.
Június 19-től minden UP utas számára a Check-in, Biztonsági ellenőrzés és a Beszállítás is a Terminál 1-en történik.
Az érkező utasok továbbra is a Terminál 3-ra érkeznek."


Szállásválasztás

Izrael alapvetően nem olcsó ország, így rokonok híján jobb egy összehasonlító szálláskereső oldal ajánlataira támaszkodni.

Vízum és vám

Magyar állampolgárok 3 hónapnál rövidebb (turista célú) tartózkodásra vízum nélkül léphetnek az országba! A belépéskor egy kis kártyát raknak az útlevélbe, amelyen szerepel, hogy meddig vagyunk jogosultak ott tartózkodni, ezt meg kell őrizni, kilépéskor kérhetik. Az útlevélnek az elutazás dátumától számítva még 6 hónapig érvényesnek kell lennie!

,, Az országba való beutazáshoz vízum nem szükséges, de fel fognak tenni kérdéseket a be- és kilépésnél egyaránt. Különösen, ha előtte jártál már a Közel-Keleten valamerre. Ha nem beszélsz jól angolul, az se para, vannak magyarul is kérdéseik. Sok állam nem fogadja el Izraelt mint létező országot, sőt valamelyik országba nem is mehetsz X évig, ha Izraelben jártál korábban. Szóval érdemes ezekre az út tervezésénél már odafigyelni, kiváltképp, ha tervezel több kiruccanást más országokba a közeljövőben, nehogy a reptéren fordítsanak vissza. Igaz, nem kapsz pecsétet az útleveledbe, csak egy kis papírkát a be és kilépésről, de sose lehet tudni. (2017)" forrás

Fotóegyveleg

Haifa-i vécétábla

Vissza az elejére


Kommentek

Még nem érkezett hozzászólás.


Új hozzászólás beküldése

Név:
E-mail cím:*
Hozzászólás:


* az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon