ÚTIKRITIKA.HU / Bali időjárása









Bali időjárása

Január | Február | Március | Április | Május | Június | Július | Augusztus | Szeptember | Október | November | December |Bali időjárásának jellegzetességeiről| Fotóegyveleg

.

.

,, Mikor érdemes Balira menni?

Röviden: márciustól novemberig. A könyv szerint decembertől márciusig tart az esős időszak, de minden évben teljesen változó. November elején még semmit nem érzékeltem az esős évszakból, majd hó közepén kezdett el esni délutánonként. Olyan 3-4 óra körül érkezett és maximum 1-2 órát tartott, utána hó végén már volt, hogy este is rákezdett. December sokkal esősebb és ez nagyjából márciusig tart. Ekkor rengeteg szemét érkezik a szigetre, így a strandok és az óceán szinte élvezhetetlenül tele lesz műanyaggal, egyéb szeméttel. Mindezt a főként Canggu részen éltem át, Ubudban pl. sokkal több az eső ilyenkor, mert a hegyekben van. Ahogy haladsz észak fele, egyre csapadékosabb az időjárás a hegyek miatt – az esős időszak alatt hatványozottan – többet esik és később áll el. (2018)" forrás

Bali időjárása januárban

Tudjon róla, hogy a január Balin az egész naptári év keretén belül a legcsapadékosabb hónap! Ez nem jelenti azt, hogy kötelezően minden nap esik az eső, de a statisztikai átlag szerint a hónap folyamán legalább 16 olyan nap van, amikor tuti esik az eső. Jellemző, hogy egy-egy eső 30-60 perc közötti időtartamú, tehát többnyire nincs zuhi órákon keresztül. Persze előfordulhat januárban egy-két olyan nap, amikor egész nap esik. Van olyan is, hogy csak este van némi eső. Jóllehet Balin a januárt "téli" hónapnak tekintik, azért ilyenkor is nagyon meleg a hőmérséklet. A napi átlag hőmérséklet 26 fok körül mozog, kedvezőtlen esetekben is legfeljebb 23 fok körül. Nem ritka azonban a 29 fok. Az esők megszokottak januárban, hiszen ez a hónap Balin a csapadékos évszak része! Januárban többnyire felhős, borult az ég, azonban egy esős nap folyamán is kisüthet a nap, amikor az eső éppen eláll. Napi 6 napos óránál többről nem érdemes álmodozni. Február mellett január a napos órákban legszegényebb hónap a szigeten. Ha január második felére esik az utazásunk, akkor valamivel melegebb hőmérsékletre számíthatunk, kb. 27 fok, de az eső ilyenkor is gyakori. Manapság persze Balin is bizonytalan, hogy a korábbi évek statisztikájára alapozva lehet bekalkulálni a várható időjárást. Volt már januárban napközben 22 fok is, de 33 fokos hőség is. Balin mindig magas a levegő páratartalma. Január különösen párás levegőjű hónap, persze a sok eső miatt is. A 80%-os páratartalom nem igazán kellemes az európai embernek. Pláne, ha ez párosul 30 fokos meleggel is. Van azért némi jó hír is: február mellett januárban a legmelegebb a tengervíz: 29 fok körüli! Ha nincs éppen eső, akkor hosszasan időzhetünk a vízben, mert nem érezzük hidegnek, kellemetlennek. Viszont kellemetlenség, hogy a sok eső miatt a tenger aktívabban hordja a szemetet, hulladékot, és a rossz időben gyakran annyira hullámos a víz, hogy be sem lehet menni fürödni.

Piros zászló - nincs fürdőzés

Ha az itthoni téli hidegből meleg, trópusi helyre vágyakozunk, akkor a fenti időjárási jellegzetességek miatt januári utazást Bali helyett érdemesebb pl. a délkelet-ázsiai térség északabbra fekvő országait megcélozni: Thaiföld, Malajzia, Vietnam, Kambodzsa stb. Arrafelé Balival ellentétben a mi itthoni tavaszuk, nyarunk, őszünk idején vannak a csapadékosabb évszakok. Igaz Balin - éppen az esős évszak hátrányai miatt - a téli hónapokban a hotelek több kedvezményt kínálnak a szobaárakra.

Bali időjárása februárban

Balin a február némileg kevésbé esős, mint a január, de azért számítani kell gyakori esőzésre. Elvégre Balin a február még az esős évszak része. Ami a hőmérsékletet illeti, február nem különbözik az éves átlagtól. A legmagasabb hőmérséklet 32 fok körül mozog. Hőség van és magas páratartalom. Az európai nyaraló jól teszi, ha visz itthonról valami jó kulacsot, amiben mindig magánál tarthat hideg folyadékot. Az esős évszak dacára februárban is alaposan leéghetünk a napon, szóval vigyünk elég mennyiségben napvédő krémet, mert az ilyesmi Balin sokkal drágább, mint itthon! A szigetlakók jól ismerik a helyi időjárás szeszélyeit és jellegzetességeit, ezért érdemes figyelni, hogy ők hogy alkalmazkodnak az időjáráshoz. Például februárban (nem csupán a munka végezte miatt) késő délután járnak a strandokra, amikor kisebb a hőség és alacsonyabb a páratartalom. A néhány órás, félnapos kirándulásokat érdemes inkább délután 3-4 óra utáni időszakra tervezni. A napközbeni programoknál a magas páratartalom fáradttá, bágyadtabbá tehet minket. Januárhoz hasonlóan, február sem számít Balin főszezonnak, így olcsóbban a hotelszoba árak, mint nyáron.

Bali időjárása márciusban

Március Balin már kevésbé esős, hiszen ilyenkor van az átmenet a téli esős évszak és a száraz évszak között. Azért az égbolt márciusban gyakran felhős és a rövidebb zivatarok jellemzőek. Márciusban már egyre több az esőmentes nap, a felhős ég helyett szépen ragyognak a nap sugarai. Márciusban az átlagos hőmérséklet 27 fok körüli, pechesebb esetben a minimum a 23 fok körül mozog. A hőmérséklet e tekintetben hasonló a januárhoz és a februárhoz. Éjszaka is 25 fok körüli az átlagos hőmérséklet, eltekintve attól, ha éppen a sziget hegyes részein éjszakázunk, mert ott 15 fokra is lesüllyedhet a hőmérséklet.

Bali időjárása áprilisban

Áprilisban a téli hónapokhoz képest jelentősen csökken a levegő páratartalma (kb. 65%). Április már kevéssé esős, az égbolt tisztább, és a szigetre jellemző igazi meleg már megtapasztalható. Áprilisban gyakori, hogy napközben 33 fok körüli a meleg. Ami a turizmust illeti, ahhoz képest, hogy az időjárási viszonyok kedvezőek mind a strandoláshoz, mind a túrázásokhoz, nincs főszezon. Nincs annyi helyen turista tömeg, nyugisabb az élet, és még mindig kedvezőek a szobaárak.

Bali időjárása májusban

Balin május az egyik "leghűvösebb" hónap. Ezt azonban csak a helyi népek érzik hidegnek. Napközben az átlagos hőmérséklet 28 fok körül mozog. A helyi lakók este dzsekiit, pulóverféleséget vesznek fel. Május időjárás szempontjából nekünk, európaiaknak kellemes hónap Balin. Az ottani téli időszakhoz képest nincs akkora hőség.

Bali időjárása júniusban

Az átlagos legmagasabb hőmérséklet 31 fok, a legalacsonyabb 22. Június nem számít Balin csapadékos hónapnak, ámbár átlagosan 5 olyan nap van, amikor valamennyi eső azért esik. Napi 7 napsütéses órára lehet számítani.

Bali időjárása júliusban

Július az augusztussal együtt a turistás főszezon. Nincs elviselhetetlen hőség. Az égbolt szinte mindig szép kék, többnyire felhőtlen.

Bali időjárása augusztusban

Balin az augusztus a legszárazabb hónap! A programtervezésnél nem kell aggódni attól, hogy az eső bekavar. Persze ez a hónap sem teljesen esőmentes. Augusztusban a statisztikai átlag szerint van három olyan nap, amikor valamicskét esik az eső. Napközben meleg van, hét ágra süt a nap, szóval legyen nálunk napvédő krém és fejfedő.

Nyári, főszezoni strandélet

Bali időjárása szeptemberben

Balit jól ismerők szerint éghajlat szempontjából a szeptember a legkedvezőbb hónap a sziget meglátogatására.

Szeptember napsütésben gazdag hónap Balin. Átlagosan kilenc napos órára számíthatunk ilyenkor. A nappali átlaghőmérséklet 30-32 fok körüli. Szeptemberben ritkán esik az eső, ez is inkább késő délután és este.

Bali időjárása októberben

Balin októberben 25-33 fok között mozog a nappali átlagos hőmérséklet. Ez Balin az egyik legmelegebb hónap, főleg amiatt, mert ilyenkor Ausztrália felöl száraz, forró szelek érkeznek. Nagyon kevés a csapadék, viszont a hónap folyamán egyre magasabbá válik a páratartalom. E hónapban is szép kék szokott lenni az égbolt. A tengervíz októberben 25 fok alá mehet, de csak picit, azaz ebben a hónapban is jót lehet fürödni a tengerben.

,, Kétszer voltunk október második felében,esténként (néhányszor) esett,csoki barnán jöttünk haza,30 fok,kicsit felhős,amikor kirándultunk jó is volt. (Ági, 2018)

Bali időjárása novemberben

Ebben a hónapban szeszélyesen váltakozik a száraz és a csapadékos időjárás. Szóval novemberi utazásnál már tanácsos bepakolnunk a bőröndbe esernyőt, esőkabátot is. A sziget felfedezésénél azért nem kell aggódni folytonos esőtől, inkább az okozhat problémát, hogy a látási viszonyok zavarhatják a panorámák, tájak látványának élvezetét. A levegő páratartalma elég magas (80% körül), és fel kell készülni a hőségre is.

Novemberben a tengervíz nem olyan meleg (30 fokos), mint az év nagy részében. A 23-25 fok közötti vízhőmérséklet kellemesen frissítő.

,, November végén voltunk, szerintem egyáltalán nem volt zavaró. Általában este esett, néha nappal is volt egy gyors zápor ami tartott 1 órát kb, néha kicsit többet. Igazán hűsítő volt és pillanatok alatt felszárad minden. (Szabolcs) "

Bali időjárása decemberben

Január után az év legcsapadékosabb hónapja a szigeten.

Decemberben beköszönt a monszun szezon, szóval ez egy csapadékos hónap, bár nem olyan mértékben, mint a január. Gyakran esik az eső, de szerencsére rövid ideig tartóak. Ezek a rövid esők, viszont zápor jellegűek, és ilyenkor programunkban szakadás következik be. Az sem kizárt decemberben, hogy napokig esik az eső, de az is megtörténhet, hogy gyakran esik, de legtöbbször csak pár perc erejéig. A sziget felfedezésénél, vagy a szállodán kívüli mozgolódásaink vonatkozásában probléma szokott lenni, hogy Balin az eső elvezetése, becsatornázása nem megoldott, ezért az útviszonyok az esők közben, után áradásos jellegűekké válnak. Gyakran nehéz az utcán gyalogolni, motorozni, annyira szétárad a víz. Decemberben többnyire felhős az ég.

E hónapban meleg van, sőt hőség és magas a páratartalom (85%). Ami a strandolást illeti, decemberben a strandok az erősebb vízáramlatok miatt szemetesebbek, és ez főleg Bali déli partjainál van így. Ami jó, hogy ilyenkor jól esik a tengeri fürdőzés, mert a víz finom meleg. Hiába esős a december és a január, az európai és a térségbeli iskolai szünetek miatt sok a turista. Ez főleg karácsony ás Újév tájékán kulminál.

,, Egesz decemberben Balin voltam, 1 napot leszamitva, amikor egesz nap esett a sziget eszaki reszen, sosem esett, vagyis minden nap esett, de csak ejszaka. " (kata, 2019)

Bali időjárásának jellegzetességeiről

,, Ami a monszunesőt illeti, érdemes az ősi szabályt követni: ha az első csepp megjön, akkor számíts az összes többire is. Nagyon ritka, hogy csepeg és semmi több. Ha a bukósisakon meglátod a víz pöttyöket, akkor esőkabát elő, és tedd vízhatlanná a csomagokat is...megéri.

Imádjuk, hogy amikor "száraz évszak" van, akkor aztán száraz évszak van! Sehol egy fél eső sem. Könnyű öltözni, tervezni, jönni-menni. Kicsit már unalmas is, hogy a "Csillagnéző" app a telefonon minden egyes nap délben közli: "a mai este tiszta lesz csillagnézésre" :-) U.i. Amikor meg esős van, ugyanaz a ruha van rajtad, csak plusz egy esőkabát. (2019)" forrás

Fotóegyveleg

fotó by Hegedűs Ágnes

Azért a szállodák előtti strandok nem ilyenek!

Vissza az elejére


Kommentek

Még nem érkezett hozzászólás.


Új hozzászólás beküldése

Név:
E-mail cím:*
Hozzászólás:


* az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon


Repülőjegyek Balira Repülőjegyek Balira
Olcsó repülőjegyek Balira a Vistánál



SZÁLLÁSFOGLALÁS