Barcelona
2026-os becslés szerint 1,6 milliós a lakosság, de a vonzáskörzetet is beleszámolva, 5,6 milliós.
Turisztikailag kiemelkedő nagyvárosokról nehéz általános bevezetőt írni sematikus, közhelyes megállapítások nélkül. Ki is hagyjuk a kísérletezést. Mi inkább rögtön itt az elején szabadjára engedjük a személyes, szubjektív, személyes vélemények áramlását. Minden utazó a maga módján úti kritikus, és természetesen különbözőképpen éli át Barcelona élményét. Honlapunkon egyáltalán nem akarjuk csak egyetlenegy szemüvegen keresztül láttatni ezt a varázslatos várost. Kérjük, hogy valamennyi fejezetünk bármely részéhez szóljon hozzá közvetlen kommenttel, vagy írjon nekünk az utikritika@utikritika.hu e-mail címre.

M. Dávid fotója
Amennyiben a honlapunk Barcelona fejezetében valamilyen kérdésre nem talál választ, vagy az utazás tervezésénél (repülés, szállás, programok stb.) az ajánlatokhoz összehasonlítási alapot keres, akkor kifejezetten érdemes Barcelona-szakértőhöz fordulni: utikritika@utikritika.hu
Egyáltalán nem olyan szép, mint a képen. Az ikonikus templom még mindig építés alatt áll, szinte semmit nem látsz belőle, annyian vannak. Mindenhol zsebtolvajok, nagyon nehéz védekezni ellenük. A rendőrség tisztában van a problémával, de nem igazán foglalkozik vele.(2024)
,, Én azt tapasztaltam, hogy a turistalátványosságokon kívül még ha beszélnek is angolul, akkor sem akarnak megszólalni, legyen szó kisboltról, pékségről, még az éttermekben csak-csak. De akkora nemzeti tudat van bennük, hogy ha angolul kérdezel valamit, csak azért is spanyolul fog beszélni hozzád. Ezt egyébként a helyiek megerősítették, hogy bizony így csinálják.
Rengeteg a bevándorló, az üzletekben szinte csak velük találkozni. Az utcán gond nélkül szemetel mindenki, de a forgalmas részeken ezt karbantartják, még a faleveleket is felszedik a közterületesek.A zebránál a piros lámpa csak dísznek van, mindenki megy amerre lát (a másik véglet pedig az, mikor annyira a telefonba van bújva mindenki, hogy újra pirosra vált a lámpa, mire felnéz a kütyüből), az autósok nem használnak irányjelzőt, dudát annál inkább. " (2022)
"Számomra Barcelona egy olyan ritka város, ahol szívesen tengetném napjaimat az örökkévalóságig. Pezsgő megapolis, rengeteg látnivalóval, csodás emberekkel, szuper kirándulási lehetőségekkel, homokos tengerparttal, millió bulival. Amint az ember a belvárosba érkezik, elragadja a tipikus katalán életérzés; itt minden rendben, nincs stressz, a levegő tele van boldogság hormonnal. Az egész várost a legjobban a - már elcsépeltnek tűnő - Gaudí stílus jellemzi, ami szerintem elképesztően pozitív. Ez az ember egy olyan pikáns dolgot kreált a várossal, aminek nincs párja. Ellentétben pl. Rómával, ahol az antik emlékek ejtenek mindenkit ámulatba, itt az előremutató, jelent élvező légkör ejt rabul. Ebben a hatalmas területű városban minden utcasarkon ránk köszönt egy kis szín és vidámság, legyen az egy épület, vagy akár egy falfirka. Bár minden városrészt más stílus és atmoszféra jellemez, nincsenek unalmas kerületek, mindenhol találhatunk valami elképesztően egyedit vagy hangulatost.
Tetszett a multikulturális olvasztótégely. Azaz, hogy itt a világ összes nációja jól elvan egymás mellett és egymással. Ugyanez a színesség az épületeken, a tájrendezésen és tulajdonképpen mindenhol jelen van. Ez az elképesztő sokszínűség mégsem öli ki a tipikus katalán vonásokat, ez a város annak ellenére maradt önmaga, hogy az egész világ bele van sűrítve. Műemlékek vonatkozásában Gaudí egész munkássága magával ragadó, kedvencemként a Güell Park színes padjairól elénk táruló látképet emelném ki. Innen az egész várost belátni. Barcelona kapcsán, muszáj megemlíteni a gasztronómiát, amelyet nagyon magas színvonalon művelnek a katalánok. Kedvenceim a hentesboltok, azon belül is egy talponálló üzlet a Barceloneta városrészben, ahova alig lehet befurakodni a helyiek tömegétől, és ahol az étel mellé automatikusan töltik az ember poharába az isteni habzóbort. Ez a városrész egyébként velejéig katalán, a városban talán itt a legkevesebb turista, hiszen nincs sok látnivaló, viszont az emberek vendégszeretete elbűvölő. A belvárosi magas árak lehetnek bosszantóak, de hát ez Európában már-már törvényszerű. A frekventált helyeken milliárd turista van, érdemes inni egy-két pohár habzóbort, hogy ne idegeskedjen emiatt az ember. Illetve tanácsos követni a helyiek példáját, és a drága belvárosi éttermek és bárok helyett inkább autentikus vendéglátóhelyeket preferálni.
M. Dávid fotója
Első barcelonai túrám során, kiderült a lefoglalt szálláshelyről, hogy nem létezik. Nagy ijedségünkben, táskáinkon ülve kortyolgattuk az idegnyugtató sört, és egy épp ott ülő cseh fiúnak meséltük bánatunkat, aki rögtön meghívott minket a lakására. Egy fillért nem fogadott el és 6 éjszakát aludtunk nála a nappaliban. Kulcsot kaptunk és még reggelit is vett nekünk minden reggel. Ez a történet jól jellemzi, hogy Barcelona egésze (és itt mind a helyieket, mind az itt élő bevándorlókat is értem) mennyire befogadó. Második látogatásom során hostelben aludtam, ahol mindenünk megvolt. Egyszerűen berendezett szállás, szuper közös nappalival, konyhával és fürdővel a Feran közelében, egy percre a Ramblatól. Pontosan kielégítette minden igényünket, arról nem is beszélve, hogy valószínűleg életre szóló barátságok születtek az ott megszálló további hat külföldi fiatallal.
Ahogy minden Barcelonában, az emberek is ezerfélék. Mindenki nagyon barátságos és mosolygós, és ez összességében elmondható a betelepült külföldiekről is, nem csak a helyiekről. Volt szerencsénk a Fiesta Abril nevű rendezvényen helyiektől és andalúzoktól flamencót tanulni. Ezt a fesztivált évente egyszer rendezik meg és rengeteg andalúz utazik ezért ide. Mindenkin tradicionális tarka flamenco ruha van és már este 8-kor tetőfokán van a hangulat. Odaérve a sátrak meg a rengeteg kifőzde miatt elsőre az ópusztaszeri búcsú jutott eszembe, de egy óra múlva amikor már egy sátorban élő flamenco zenére pörgettük a szoknyánkat, a helyiek pedig tapsoltak és éljeneztek, rájöttem, hogy ez bizony nem egy szimpla vurstli.
Voltunk igazi katalán esten is, ahol a "gettóban" egy kis lokálban nyomorodott össze nyolcvan-száz katalán, és egymásnak adogatták a hangszert, mindenki énekelt, táncolt, tapsolt és persze ivott. Itt csak mi voltunk külföldiek, de ahelyett, hogy rosszallóan néztek volna ránk, roppant érdeklődő volt mindenki. Persze azért itt is vannak idegesítő egyedek, mint minden városban. Gondolok itt az egyfolytában nyomuló szórólaposokra, akik csak azért is beletúrják az ember arcába azt a kis papírlapot, ami alapján az éjszakai buliban kaphatok egy ingyen Zombie-koktélt. Miután elkönyveltem magamban, hogy szerencsétleneknek ez a munkája, már nem is zavartak.
Nekem szerencsém volt, mert kétszer 5 napot töltöttem Barcelonában. Az első 5 nap csak a látnivalók felfedezéséről szólt, egyik csodától mentünk a másikig, és csak egyszer fürödtünk a tengerben, mert nem akartunk erre időt "pazarolni". A második 5 nap alatt semmi nevezetességet nem néztem meg (csak ha éppen szembejött), és csak a szórakozás, fürdés, napozás, pihenés, biciklizés evés-ivás volt a programban. Így egy teljesen más arcát láthattam ugyanannak a városnak. Amíg az első túrát előre terveztem, addig a második teljesen spontán alakult. A tanácsom az, hogy aki teheti az első látogatás után térjen vissza még legalább egyszer.
M. Dávid fotója
A látnivalóknál számítson az ide utazó óriási sorokra (főleg a La Sagrada Família katedrálisánál) és borsos árakra. A táskákat érdemes az értékekkel minimalizálni, mert sok a zsebes, és mindig a hasunknál viselni, mert amint hátracsapjuk, szabad prédává válik a motyónk. Látnivalókban nem szűkölködik a város. Az összes kiemelt látnivaló hozta az elvárt szintet, egyik sem okozott csalódást. A Güel Parktól kezdve, a Las Rambláson, a templomokon és lakóházakon keresztül, egészen a piacig és a tengerpartig mindent érdemes megnézni.
Érdemes elmenni bolhapiacra, ahol rengeteg kincset lehet olcsón vásárolni. Alkudni nem nagyon szeretnek, bár nekünk jó pár standnál sikerült kedvező üzletet kötni. Itt még magyar húsz forintost is árultak, mint vintage terméket... 1 euróért. Hasznos dolognak bizonyult a bringabérlés is, mert sok időt megspóroltunk két látnivaló között és biztonságosan tudtunk közlekedni. Reggel lehet tovább aludni, mert a város csak délelőtt kezd el ébredezni, és egészen hajnalig megy a zsibongás. Ha van rá mód, jó összebarátkozni helyiekkel, vagy itt élő külföldiekkel, mert nagyon sok olyan hely nyílhat így meg előttünk, ami fölött egyébként elsiklanánk, mert nem írnak róla az útikönyvek." (Bibi)
Barcelona kártya - online foglalás
Ingyenes tömegközlekedés - Ingyenes belépés sok múzeumba - Számos kedvezmény!
"Fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hogy Barcelona a Katalán főváros és ne várjuk el mindenkitől, hogy spanyolul szóljon hozzánk, mert azt nem veszik jó néven. Elég, ha 1-2 szót megtanulunk katalánul, ahhoz, hogy kedvesebben fogadjanak bennünket."
B. Orsolya fotója
"Már többször jártam a városban és nem tudok betelni a szépségével, mindig új oldaláról ismerem meg. Barcelonában mindig történik valami, az ember mindig belebotlik egy koncertbe, buliba vagy utcai performance-ba, ebben a városban sosem lehet unatkozni. A legjobb, ha nem tervezünk előre programot és csak céltalanul sétálgatunk a városban, így is találunk elég gyönyörű épületet." (Szilvi)
"Fantasztikus hely, utánozhatatlan atmoszféra, élhető nagyváros sok zöldterülettel, noha eléggé drága (legalábbis az átlag magyar pénztárcájához viszonyítva). Tetszettek a városszerte mindenhol szabadon élő kis zöld papagájok. Az alapvető szabályokat betartva teljesen rendben van a közbiztonság. A közlekedés szinte tökéletes, a metró és a külvárosi hév-szerű vonatok, a cercanías, a rodalies teljesen behálózza a várost és a környékét, a strandokhoz is probléma nélkül el lehet jutni. A barcelonai emberek kedvesek, segítőkészek. Az evést illetően a tanácsom: a Gracia negyedben található La Lola étterem, a nagy tapas választéka miatt. Mindenképp elegendő pénzzel induljanak el, rengeteg a látnivaló, a belépők pedig igencsak borsosak. Érdemes Barcelona kártyát venni. Érdemes mindenre sok időt szentelni, nyugodtan, nem rohanósan végigjárni a nevezetességeket. Csalódást nem okozott semmi, talán az Aquarium kicsit kisebb, mint vártam volna, és az állatkert sem éri el a budapesti színvonalát." (Eszter)
"Nekem Barcelonáról csak jó dolgok jutnak eszembe. Hatalmas város, ami az elején nekem kicsit ijesztő volt, de gyorsan meg lehet szokni az állandó embertömeget, és egyáltalán nem zavaró. Sodródni kell. Van minden: hegy, tenger, napsütés, látnivalók, szórakozási lehetőség, sport, különleges ételek, italok. Nagyon tetszett, hogy a városban rengeteg fa van, csodás épületek. Kedvencem a Güell-park. Ami még tetszett: a katalán öntudat, a rengeteg látnivaló. Engem nem zsebeltek ki, de az ismerőseimet igen. Teljesen észrevétlenül csinálják. A pénztárcájukra, táskájukra nagyon figyeljenek! Vigyázat! A különleges halas ételek (pl. polipleves vagy hasonló) megviselhetik a gyomrot. A tömegközlekedés jó. Rengeteg metró vonal, érdemes napi jegyet vagy több jegyet megvenni egyszerre. Nem érdemes és nem is lehet jegy nélkül közlekedni. Taxival közlekedni életveszélyes. Persze néhány caipirinha után már azt is lehet élvezni :) . Az utakon nem nagyon foglalkoznak a záróvonallal, az irányjelzőt nem használják és úgy általában a közlekedési szabályokkal sem foglalkoznak. Nagyon közvetlenek az emberek, és segítőkészek. Ha Messi vagy Puyol nevét megemlíti az ember, akkor mindenkinek a legjobb barátja lesz. A katalánok nemzeti öntudata irigylésre méltó. Közvetlenek, segítőkészek, vidámak. Güell - parkra érdemesebb egy egész napot rászánni. Gaudi összes látogatható házát érdemes megnézni. A Picasso múzeum nem vesz igénybe sok időt, viszont a Dali múzeumra több időt kell szánni. Oda nem elég 1,5 óra. Barca meccsre érdemes kimenni. Ott megtanul az ember szurkolni. Nagyon jó szórakozás azoknak is, akik nem szeretik, vagy nem ismerik a focit. Érdemes felkeresni az eldugott kis kocsmákat, pl. Sincopa, ami a Manu Chao zenekar énekesének a kocsmája (volt :)" (Csilla)
"Régóta vágytam Barcelonába, ezért nagy elvárásokkal indultam el, így kicsit féltem is, hogy esetleg csalódni fogok, de tévedtem, mert Barcelona magával ragadó hangulata kellemes csalódást okozott. Imádtam sétálni a keskeny kis utcákon a gótikus negyed közepén. A látnivalókon túl, leginkább a város atmoszférája tetszett, a színek, a formák és az illatok, melyek minden utcában mások voltak. Fantasztikus város, szerintem nem elég egyszer megnézni. A nevezetességek közül, nekem egyértelműen a Sagrada Família, a Szent Család temploma tetszett, amit mindenképpen látni kell, ha Barcelonába járunk. Csodálatos épület, hatással van az emberre, az első perctől kezdve, amint belép.
Szintén lenyűgözött a főutca, La Rambla, ahol igaz spanyol feeling volt végigsétálni. Illetve a La Rambla-ról nyíló híres katalán piac, a La Boqueria. A felhozatal igazán elképesztő, a létező összes gyümölcs, zöldség, tengeri herkentyű megtalálható a csarnokban, a helyiek is itt vásárolnak, kávézgatnak, mi kétszer is visszamentünk, hogy megnézzük. Ide egyébként érdemes étkezés után menni, mert az ember úgysem tudja majd megállni, hogy ne kóstoljon meg valami finom ételt, itt garantáltan költeni fog. Az egyetlen probléma az volt, ami a legtöbb nagyvárosra jellemző, hogy minden nagyon drága volt. Barcelonába semennyi költőpénz nem elég, mert a közlekedés, a belépők és az éttermek is borsos áron vannak.
Mi egy 3 csillagos hotelben laktunk, a gótikus negyedtől, vagyis a belvárostól néhány metró megállónyira, kicsit kintebb a nyüzsgő résztől. Azért döntöttünk emellett, mert ez valamennyivel olcsóbb volt, mint a belvárosi szállodák, bár így nem voltunk sétatávolságra semmitől, így mindig metróznunk kellett. Egyébként a szállodával semmi probléma nem volt, elégedettek voltunk. A közlekedés is megfelelő, a 11 metróvonallal tényleg bárhova nagyon gyorsan oda lehet érni. A metró jegy nem olcsó, de megéri egy tízes gyűjtőkártyát venni, amit 2 fő 5 utazásra tud elhasználni, és az átszállásoknál már nem kell elővenni újra. A spanyol emberek barátságosak, elég pörgősek, temperamentumosak és nagyon közvetlenek, így könnyű velük kommunikálni.
A nevezetességek közül még érdemes időt szánni, a Güell Parkra, ahonnan csodálatos a panoráma, főleg naplementében, egész Barcelonát látni lehet. A park épületei, a lépcsők, a színes csempék és a hangulatos sétányok teljesen elvarázsoltak minket. Mi megnéztük a híres katalán Zenepalotát is, ami szintén a gótikus negyedben van, közel a többi látványossághoz. Az épület meseszép, különösen belülről. Nagyon népszerű, így ide érdemes legalább egy nappal előtte megvenni a belépőt, mert csak csoportos körbevezetéssel, meghatározott időpontokban lehet belülről is megcsodálni a termeket. A Gaudí épületek is a fontos látnivalók közé tartoznak, ezért mi sem hagytuk ki és elsétáltunk megnézni őket. Kívülről valóban bámulatosan megtervezett épületek, de bemenni már szerintem nem éri meg, ugyanis elég drága volt a jegy és belülről már nem volt olyan érdekes az átépített lakóház. A 2 legszebb ház, amit mi is megnéztünk a Casa Batllo és a Casa Milá voltak." (Gigi)
M. Dávid fotója
"Klisé vagy nem klisé, de igaz, ami igaz Barcelona egy nagyon is élhető város. Mindene megvan, ami esetleg egy hozzá hasonló nagy metropolisból hiányozhat: nyüzsgő városközpont mellett egy tengerparti üdülőváros is egyben. Leginkább a hangulata fogott meg, az a szabadság, ami a helyieket jellemzi, és elnézve őket az idegen sem érzi idegennek magát. Egyből olyan érzésem támadt, hogy odavaló vagyok, nem kívülálló látogató.
Negatív tényezők, problémák? Igazából nem voltak, amit megemlítenék az a barcelonai reptér (El Prat BCN). Elég rosszul van kitáblázva, felújítás alatt sem tettek ki plusz információs táblát és ráadásul sehol egy reptéri alkalmazott sem volt, akitől lehetett volna kérdezni. (Sok reptéren jártam már, de ez pici fejtörést okozott még nekem is.) Ráadásul Spanyolországban sokszor lehet számítani sztrájkra is, főleg a reptéri és tömegközlekedési alkalmazottak részéről. Többször belefutottam már ilyenbe és aki nem beszéli a nyelvet, annak meggyűlhet a baja a tájékozódás terén. Itt nagyon is helyénvaló az az erősen javasolt tanács, hogy 2 órával a repülő indulása előtt már legyünk a reptér közelében.
Egy fényképet megér a vízművek különleges kúp alakú (tojás? tampon? Kinek mi…) épülete, amit szigorúan este 9 után érdemes meglátogatni, ekkor öltözik színes fényárba. Ha előbb érkezünk ugorjunk be a közelben található félig nyitott, félig plázaszerű bevásárló központba, a Centro Comercial Grácies-be, ahol a híresebb spanyol márkákkal találkozhatunk. Aki nem fél a magasban és a bezártságtól, az a közlekedés színesítésére beiktathatja a Teleférico-t, a kabinos felvonót, akár csak egy irányba is, a hegyről leereszkedve a tengerpartra vagy éppen onnan felfelé a Montjuic hegyre. Elég hosszú sor áll előtte, de a kilátás kárpótol érte. (A kis régimódi kabin látványa hozzátartozik az izgalomhoz, amúgy megbízhatóan működik évek óta).
Amit – könyörgöm – ne hagyjunk ki, az a St. Josep La Boqueria piac a Las Ramblas sétálóutca (magyar Váci utca) közepén. Csodás dolgokat látni ezen az élelmiszerpiacon, és nem csak mi kívánjuk meg a sok finomságot, de a fényképezőnk is nagyon fogja szeretni az ételek színkavalkádját. Ajánlom az 1 eurós 100%-os facsart gyümölcsleveket mindenféle gyümölcs kombinációban." (Orsi)
"Az egyik véleményben szó esik Puyol-ról és Messiről, azért illik megemlíteni a régi itteni magyar sztárokat, Kubalát és Kocsis. Őket is jól ismerik a városban. A Barca stadionjába nagyon drága a belépőjegy és az ottani butik is drága. A Ramblason fele áron meg lehet venni a Barca-relikviákat. Igaz, hogy drágák a belépők a Gaudi-házakba, de érdemes őket belül is megnézni. Szó esett a honlapon a parkokról, de ennek kapcsán meg kell említeni, hogy Barcelona a legzöldebb spanyol város. Nem esik szó a honlapon a Katedrálisról. Fontos megnézni a gótika remekművét. Fel lehet menni a toronyba. A szentmisék idején a turisták részére zárva van a katedrális. Az Aquarium tényleg csalódás, de a mellette lévő keleti étterem nagyon jó és nem túl drága, és ott van egy viszonylag olcsó bevásárlóközpont.
Egy napot szánjunk a Montjuic hegyre. Kezdjük a Plaza Espana-val, ahol több látnivaló is van. Ott van a régi Arena, ahol jelenleg koncerteket tartanak. A tér közepén a Spanyolország folyói szökőkút. A tér másik oldalán a két velencei oszlop az 1929-es világkiállítás egykori főbejárata. Szemben a palacio Nacional (Katalán művészeti múzeum), amely Katalónia román kori és gótikus emlékeit mutatja be. A sétát a spanyol Skanzenben, a Pueblo Espanol-ban folytathatjuk. Itt az egész országból kaphatunk ízelítőt. Fantasztikus élmény kicsiben látni például a sevillai dómot, vagy az ávilai városkaput. Irány a hegy, az olimpiai stadion, a Miró alapítvány múzeum és természetesen a ,,Polgármester széke" csodás panoráma a városra. A Sardana szobor katalán táncot imitál, amit minden vasárnap délelőtt a katedrális előtt élvezhetünk, s ott akár táncolhatunk is. Lesétálva a hegyről ott van még a Kolumbusz szobra a kilátóval. Érdemes felmenni, mert a kilátás a városra és a kikötőre fantasztikus. (Egyszerre csak három ember fér el a liftbe.). Ha még van időnk a kis hajók (Golondrina, azaz fecske) egyikével hajózzunk a kikötőben egészen a világítótoronyig. Este menjünk vissza a Plaza de Espana-ra és gyönyörködjünk a Szökőkutakban. A hang- és fényjáték csodás és ingyen van, 21.30-tól 23.00-ig." (a barcelonai idegenvezetésben profi Kati,)
M. Dávid fotója
"Minden tetszett, amit láttunk és használtunk, kivéve a Barcelona kártya, nem volt kedvezőbb, sőt ráfizetés volt úgy hogy a főbb látnivalókat látogattuk sorra. Szóval, aki nem múzeumfüggő, az ne vegyen ilyet, mert a főbb helyeken csak 1-2 EU kedvezményt biztosít a kártya. A közlekedés szempontjából is érdemesebb a 4 napos jegyet venni a helyi közlekedési vállalattól."
"Hosszú évek óta tény, hogy Barcelona az európai nagyvárosok körében a kötelezően meglátogatni valók egyike. A katalán főváros jól láthatóan duzzad az erőtől, tobzódik az innovációban, kitartóan szépíti tovább magát. Barcelona figyelemre és irigylésre méltó. A magyar turista nem csupán azért irigykedhet, mert mindenhol szembesül az általános jólét egyértelmű jeleivel. Irigykedhet azért is, mert a város lakói jól láthatóan tele vannak életkedvvel, és mediterrán emberekként kellően kiélvezik az utcákon való lét örömeit. Barcelona pompás hely azon látogatók számára, akik egyformán nyitottak a múlt művészeti, építészeti, kulturális örökségeinek felfedezése és a szupermodern városfejlődési formák megismerése iránt. Érdemes tudni azt is, hogy Barcelona minden generáció számára vonzó. Az utóbbi években rohamosan fejlődik a város bulizós jellege, az ide áramló fiatalok nagy örömére.
Megunhatatlan korzózni a város világhíres sétányán, a La Rambla-n. Itt gond nélkül sodródnak egymás mellett elegáns dámák, tisztes öregurak, vihogó tizenévesek, meg persze a rengeteg turista. Az utcazenészek, komédiások, különcök gondoskodnak arról, hogy senki se unatkozzon. Ebben a városban az a pompás, hogy városnegyedek sokasága vetélkedik jó esélyekkel a helyiek és a látogatók rokonszenvéért. A középkorban is menőnek számító El Born negyed szűk utcáin manapság menő, többnyire a 25-35 év közötti beérkezett nemzedék piheni ki esténként, hétvégeken a kemény napi munkát. Mustrálja a csodálatosan renovált családi házakat, és arról álmodozik, hogy egyszer egy ilyet vehessen. Divatos bárok lépten-nyomon és éttermek, ahol a katalán gasztronómiai hagyományokat zseniális mesterszakácsok értelmezik át modernbe.
A gasztronómiai kalandozásoknak van megannyi más lehetséges színtere is. Az igazán ínyenc turistának nem érdemes minden reggelijét a hotelben elköltenie. A város legnagyobb piacán, a Boqueriában csomó magas színvonalú és ugyanakkor roppant hangulatos bár található. Csodásak a kávék, a friss croissant-ok, meg a szendvicskompozíciók. Esténként helyi és külföldi baráti társaságok sokasága űzi a tapas bárok végiglátogatásának sportját. A Gótikus Negyed (Barri Gótic) e tekintetben a legdivatosabb.
Barcelona látnivalókban minden képzeletet felülmúlóan gazdag. Rövid városlátogatás esetén fel van adva a lecke! De hiszen a Sagrada Família önmagában képes órákra lebénítani a látogatót rendkívüli izgalmaival, semmihez sem hasonlítható egyediségével, Gaudi mester furfangjaival. Állítólag 2026-ban akarnak az 1882-ben elkezdődött építkezés végéig jutni. Rengeteg időt érdemes eltölteni Barcelona csodálatos parkjaiban. A Parc de la Ciutadella meg a Gaudi csavaros fantáziájának ugyancsak színteret adó Parc Güell például kihagyhatatlan.
Barcelonában az a csodás, hogy a művészetek habzsolásához sem kell múzeumokba látogatni. A művészeti csodák ott pompáznak magukon az utcákon s tereken. Elég a Casa Milá épülete elé állni az utcán és tátott szájjal, tág szemekkel és leeső állal bámulni újfent Gaudi építészeti zsenialitását. E sorok írója a gótika szerelmese. A barcelonai katedrális (La Seu) és a gótikus negyed tekervényes, apró utcái, a középkort annyira szépen megidéző házai nagy élmény egy ilyen ember számára. Egyik ámulatból a másikba kerül a látogató. A katedrális előtti téren vasárnaponként, déltájban egyfajta utcabált rendeznek, ahol a turista akár be is állhat a hagyományos katalán sardana táncát járók közé.
Igazán más: A focirajongó még véletlenül se hagyja ki a világ jelenleg legjobbjának számító klub, a Barca stadionjának (Nou Camp) meglátogatását. A meccsekre nehezen és roppant drágán lehet jegyet kapni, de 11 euróért meglepően sok mindent megnézhet az ember a stadionon belül. Gyakorlatilag a stadion gyepén kívül bárhová mehet, benézhet. Lépdelni lehet abban az alagútban, ahol a zseniális Lionel Messi szokott közlekedni az öltöző és a játéktér között! Persze kellő képzelőerő szükséges ahhoz, hogy valaki az üres stadionban igazán elképzelje a telt ház hangulatát. Mekkora mákjuk van ezeknek a barcelonaiaknak! Az idelátogató legalább átmenetileg részesévé válhat e város lakóinak örömeinek. Legalább." (K.J.)
Barcelona egyik legnagyobb erőssége, hogy nem egyetlen központi negyed köré épül, hanem számos karakteres városrész verseng a helyiek és a látogatók figyelméért. Ezek közül az egyik legvonzóbb az El Born, amely már évszázadokkal ezelőtt is a város egyik legfontosabb negyedének számított.
Szűk, hangulatos utcáin ma elsősorban a fiatalabb, városi középosztály és a kreatív szakmák képviselői töltik szabadidejüket. Munka után megtelnek a teraszok, hétvégén pedig a környék nyugodt, mégis pezsgő atmoszférája vonzza a helyieket és az idelátogatókat egyaránt. Séta közben érdemes figyelni a gyönyörűen felújított történelmi épületeket, amelyek jól mutatják, milyen elegánsan találkozik itt a múlt és a jelen.
El Born ma Barcelona egyik legdivatosabb negyede. Egymást érik a stílusos bárok, kávézók, galériák és éttermek, ahol a hagyományos katalán konyha ízeit modern szemlélettel értelmezik újra. A környék különleges hangulatát éppen ez az egyensúly adja: egyszerre őrzi történelmi karakterét, miközben a város egyik legélénkebb kulturális és gasztronómiai központjává vált.
Az egyik dolog, amit különösen szeretek Barcelonában, hogy szinte minden hétvégére jut valamilyen rendezvény, fesztivál vagy kulturális esemény. Tervezheti előre a programjait, de az is könnyen előfordulhat, hogy egy egyszerű séta közben botlik bele valami érdekesbe. Velünk például így történt egy folklórfesztivál alkalmával is.
A város állandóan pezseg, mindig történik valami, ezért szinte lehetetlen unatkozni. Ugyanakkor Barcelona egyik nagy előnye, hogy a nyüzsgésből bármikor ki lehet lépni. Ha úgy érzi, hogy a város forgataga már túl intenzív, néhány perc alatt lesétálhat a tengerpartra, ahol egészen más hangulat fogadja: nyugalom, tengeri levegő és a hullámok monoton morajlása.
Barcelona tipikusan olyan város, amelyet sokan egy hosszú hétvége alatt szeretnének felfedezni, de ha van rá lehetőség, érdemes inkább hétköznapokra időzíteni a látogatást. Vasárnap a boltok jelentős része zárva tart, így a vásárlási lehetőségek korlátozottak, szombaton pedig a népszerű bevásárlóutcákon és turistanegyedekben gyakran akkora a tömeg, hogy az már a város élvezetét is csökkentheti. A legismertebb helyszíneken, például a Ramblán, különösen a hétvégi délelőtti órákban számíthatunk nagy zsúfoltságra.
A város ugyanakkor meglepően zöld. A pálmafákkal szegélyezett sugárutak, a kisebb parkok és a nagyobb zöldterületek kellemes ellenpontot jelentenek a nyüzsgő belvárossal szemben. Sok helyen lehet üldögélni, sétálni, sportolni vagy egyszerűen csak figyelni a város mindennapi életét.
Barcelona mindig is nyitott, nemzetközi város volt, és ez ma is jól érzékelhető. Az éttermek, üzletek, szálláshelyek és vállalkozások mögött a világ számos pontjáról érkezett tulajdonosok és munkatársak állnak. A katalán és spanyol hagyományok mellett erősen jelen vannak más kultúrák is, ami különleges, sokszínű hangulatot ad a városnak.
Ha valaki néhány napot tölt Barcelonában, érdemes az időt tudatosan beosztani. Egy napot célszerű a legismertebb látnivalókra szánni, egy másikat a hangulatos városrészek, piacok és tengerparti sétányok felfedezésére, a fennmaradó időben pedig beleférhet a vásárlás, a gasztronómiai élmények kipróbálása vagy egyszerűen a mediterrán életérzés élvezete valamelyik teraszon vagy parkban.
Mitől válik egy város igazán szerethetővé? Barcelona és Budapest jó példája annak, hogy a természet és az emberi alkotómunka szerencsés találkozása milyen különleges eredményt hozhat létre. Az ideális város egyik fontos összetevője a változatos domborzat: a várost ölelő hegyek nemcsak látványos hátteret adnak, hanem kilátópontokat, zöldterületeket és hangulatos lakónegyedeket is teremtenek.
A másik nélkülözhetetlen elem a víz. Barcelonában a Földközi-tenger, Budapesten a Duna határozza meg a város karakterét. Hogy melyik a vonzóbb, az ízlés kérdése: a tenger a szabadság és a nyaralás hangulatát idézi, a folyó pedig eleganciát és történelmi mélységet kölcsönöz a városképnek. Egy dologban azonban a folyók különleges előnyt élveznek: a hidakban. Budapest ezen a téren különösen szerencsés, hiszen a Duna fölött átívelő hidak nemcsak közlekedési szerepet töltenek be, hanem a város arculatának meghatározó elemei is.
A hegyek és a víz együtt olyan természetes keretet adnak egy településnek, amelyet nehéz mesterségesen pótolni. A magaslatok távlatot nyitnak, a vízfelület pedig könnyedséget és nyugalmat visz a sűrűn beépített városi környezetbe. Sokak számára már önmagában az is jobb közérzetet ad, ha a mindennapok során szem előtt van egy folyó, tó vagy tengerpart.
A földrajzi adottságok azonban csak a kiindulópontot jelentik. A város végső formáját az emberek alakítják ki. Az építészet, a közterek minősége, a parkok, a közlekedési rendszer és a várostervezés mind hozzájárulnak ahhoz, hogy egy település élhető vagy éppen nehezen szerethető legyen. A természet megadja az alapokat, de hogy mi épül rájuk, az már az ember döntésein múlik.
Az egyik első dolog, ami feltűnik Barcelonában, az emberek közvetlensége és oldott viselkedése. A mindennapi helyzetekben ritkábban találkozik az ember ingerültséggel vagy türelmetlenséggel, mint sok más nagyvárosban. Ha véletlenül összeütközik valakivel az utcán, gyakran egy mosoly vagy egy udvarias bocsánatkérés a reakció, nem pedig bosszús pillantás. Persze Barcelona sem tökéletes – a legforgalmasabb turistaközpontokban, például a Ramblán, a túlzott barátságosság mögött néha egészen más szándék is húzódhat, ezért ott mindig érdemes figyelni az értékeinkre.
A hétköznapi életben azonban sok apró gesztus mutatja, hogy az emberek általában segítőkészek és nyitottak egymás felé. Legyen szó egy boltról, piacról vagy egyszerű utcai eligazításról, gyakran tapasztalható az a fajta természetes udvariasság, amely kellemesebbé teszi a városi létet.
Barcelona régóta a sokszínűség és az elfogadás egyik európai központja. A városban különböző nemzetiségű, vallású, életmódú és kulturális hátterű emberek élnek egymás mellett, és ez a változatosság természetes része a mindennapoknak. Az itt élők többsége számára kevésbé fontos, hogy valaki honnan érkezett vagy hogyan él, mint az, hogy milyen ember.
Ennek köszönhetően Barcelona különösen színes és nyitott légkörű várossá vált. Egyetlen nap alatt találkozhat a világ legkülönbözőbb pontjairól érkezett emberekkel, és sokszor éppen azok bizonyulnak a legsegítőkészebbnek, akiktől első pillantásra talán nem is várná. A város egyik legnagyobb vonzereje éppen ez: a sokféleség itt nem különlegesség, hanem a mindennapok természetes része.
A Sagrada Família kétségtelenül Barcelona legismertebb jelképe, és Antoni Gaudí zsenialitásának leglátványosabb öröksége. A templom nemcsak a város arculatát formálta, hanem jelentős szerepet játszott abban is, hogy Barcelona a világ egyik legnépszerűbb turisztikai célpontjává vált. Ugyanakkor a látogatók véleménye korántsem egységes. Van, akit első pillantásra lenyűgöz a különleges formavilág és a részletek hihetetlen gazdagsága, míg mások kevésbé érzik magukhoz közel ezt a rendhagyó építészeti stílust.
A bazilika hosszú építéstörténete ma is része az élménynek. Egyesek számára éppen a folyamatos alakulás, az építés és restaurálás párhuzamos jelenléte ad különleges karaktert az épületnek, mások viszont úgy érzik, hogy a munkálatok némileg csökkentik az összhatást. A Sagrada Família mindenesetre olyan látványosság, amelyből ritkán távozik valaki közömbösen: vagy rajong érte, vagy kevésbé érti a körülötte kialakult lelkesedést.
Hasonlóan megosztó lehet a Güell park is. Vannak, akik a színes mozaikokat, a játékos formákat és a fantáziadús részleteket látják benne, míg mások számára kevésbé meggyőző ez az egyedi, mesebeli világ. Az azonban vitathatatlan, hogy Gaudí alkotásai teljesen egyedi karaktert adnak Barcelonának, és olyan városképet hoztak létre, amelyhez hasonló kevés helyen található a világon.
Éppen ezért érdemes nyitottan érkezni ezekhez a nevezetességekhez. Nem feltétlenül kell mindenkinek ugyanazt éreznie vagy gondolnia róluk. Barcelona egyik szépsége éppen abban rejlik, hogy a város minden látogatónak más és más élményt kínál, és még a legismertebb látnivalók is személyes benyomásokat váltanak ki.
A Sagrada Família alighanem Barcelona legismertebb épülete, Antoni Gaudí zsenialitásának legnagyobb szabású megtestesülése. Kétségtelen, hogy a bazilika óriási szerepet játszott abban, hogy a város a világ egyik legkeresettebb turisztikai célpontjává váljon. Mégis érdekes, hogy ez az ikonikus épület nem mindenkit ejt egyformán rabul.Sokan már az első pillanatban lenyűgözőnek találják a templom különleges formáit, a homlokzatok szinte végtelen részletgazdagságát és a belső tér színekben úszó, szinte földöntúli hangulatát. Mások viszont kevésbé tudnak azonosulni Gaudí szokatlan, organikus világával, és bár elismerik az alkotás nagyságát, nem feltétlenül érzik azt a rajongást, amelyet oly sok látogató.
A Sagrada Família egyik sajátossága, hogy történetének hosszú ideig része volt a folyamatos építkezés. Voltak, akik éppen ezt találták benne izgalmasnak: egy olyan monumentális művet láttak, amely generációkon keresztül formálódott és fejlődött. Mások szerint a munkálatok időnként elvonták a figyelmet magáról az építészeti élményről. Egy dolog azonban biztos: kevesen távoznak úgy innen, hogy ne alakulna ki határozott véleményük róla.
Hasonlóan megosztó a Güell park is. Egyesek számára a színes mozaikok, a hullámzó vonalak és a mesebeli részletek a kreativitás diadalát jelentik, míg mások kevésbé érzik közel magukhoz ezt a különleges stílusvilágot. A park ugyanakkor remekül tükrözi Gaudí gondolkodását, amelyben a természet formái és az építészet szinte elválaszthatatlanul összefonódnak.
Talán éppen ez Gaudí legnagyobb érdeme: olyan alkotásokat hagyott Barcelonára, amelyek nem egyszerűen szépek vagy látványosak, hanem gondolkodásra és állásfoglalásra késztetik a látogatót. Nem szükséges mindenkinek ugyanúgy lelkesednie értük. Barcelona egyik különlegessége éppen az, hogy ugyanaz a hely teljesen eltérő érzéseket és benyomásokat válthat ki különböző emberekből.
A La Boqueria piac Barcelona egyik legélénkebb és legszínesebb helye. Itt valóban minden megtalálható, ami szemnek és szájnak ingere: a friss gyümölcsöktől és zöldségektől kezdve a tengeri herkentyűkön, sonkákon, sajtokon és fűszereken át egészen a helyi édességekig. Bár a piac ma már a város egyik legismertebb turistalátványossága, továbbra is megőrizte eredeti funkcióját. A helyiek közül sokan ma is itt vásárolják meg a napi friss alapanyagokat, miközben a látogatók a katalán gasztronómia egyik legjobb kirakatát láthatják.
A standok között sétálva nehéz ellenállni a színek, illatok és ízek kavalkádjának. A frissen facsart gyümölcslevek, a gondosan elrendezett tengeri halak, a függő sonkák és a helyi finomságok látványa szinte azonnal meghozza az ember étvágyát.
Nem véletlen, hogy a piac környékén számos kiváló étterem működik. Sok séf éppen a La Boqueria kínálatából szerzi be az alapanyagokat, amelyekből a hagyományos katalán fogásokat modern szemlélettel értelmezik újra. Egy ilyen helyen ülve az ember nemcsak egy étkezést kap, hanem bepillantást nyer abba is, hogyan találkozik Barcelonában a több évszázados kulináris hagyomány a mai gasztronómiai kreativitással.
Madrid vagy Barcelona?Madrid és Barcelona összehasonlítása örök vita tárgya Spanyolországban, és valószínűleg nincs rá egyetlen helyes válasz. Mindkét város világszínvonalú úti cél, mégis teljesen eltérő hangulatot és életérzést kínál.
Madrid kulturális kínálatára aligha lehet panasz. A Prado, a Reina Sofía és a Thyssen-Bornemisza múzeum Európa legjelentősebb gyűjteményei közé tartoznak, miközben a város tele van parkokkal, terekkel és elegáns sugárutakkal. A spanyol főváros azonban inkább egy klasszikus nagyváros benyomását kelti, míg Barcelona sokkal inkább mediterrán, kozmopolita és kísérletező karakterű.
Barcelona egyik legnagyobb vonzereje a rendkívüli sokszínűség. A modern építészet, a tengerpart, Gaudí öröksége, a divat, a gasztronómia és az állandó kulturális pezsgés olyan elegyet alkot, amely kevés európai városban található meg egyszerre. Itt a művészetkedvelő, a vásárlás szerelmese, a digitális nomád vagy a tengerparti élet rajongója egyaránt megtalálhatja a számára vonzó programokat.
Ugyanakkor Barcelona népszerűségének ára is van. A város szinte egész évben turistákkal van tele, ami időnként megnehezíti, hogy az ember valóban helyinek érezze magát. A leglátogatottabb negyedekben sokszor nehéz megtalálni azt az autentikus, nyugodt hangulatot, amelyet sok utazó keres. Bár a városnak rengeteg kiváló helyi bárja, kávézója és étterme van, a látogató gyakran érzi, hogy Barcelona inkább vendégül látja, mintsem befogadja.
Ebben Madrid sokak szerint más. A spanyol főváros talán kevésbé látványos első pillantásra, viszont könnyebben kialakulhat az az érzés, hogy az ember a város mindennapi életének részévé válik. A madridiak általában közvetlenebbek, nyitottabbak az idegenek felé, és a város hétköznapi ritmusába gyakran könnyebb bekapcsolódni.
A katalán identitás szintén fontos része Barcelona karakterének. Sok helyi elsősorban katalánnak tartja magát, és büszkén őrzi a régió nyelvét, hagyományait és kulturális sajátosságait. Ez a különálló identitás sok tekintetben gazdagítja a várost, ugyanakkor a látogató számára is érzékelhetővé teszi, hogy Barcelona nem csupán egy spanyol nagyváros, hanem egy sajátos kulturális világ.
Végső soron Madrid és Barcelona nem egymás versenytársai, hanem két teljesen eltérő élmény. Barcelona a tenger, a kreativitás, az építészet és a nemzetközi pezsgés városa. Madrid pedig a hagyományok, a közvetlenség, a művészetek és a spanyol mindennapok szíve. Hogy melyik áll közelebb valakihez, azt leginkább a saját személyisége dönti el.
"Meglepett, hogy a helyiek - még a belvárosi szolgáltatásoknál is - mennyire nem tudnak angolul (vagy nem szeretnek angolul beszélni?). A barcelonaiakat nem találtam barátságosnak. Pozitív meglepetés, hogy egy ilyen nagyvárosnak milyen jó a strandja. A nevezetességek meglátogatásánál elég lehervasztó volt a sok hangoskodó turistacsoport. A város tele volt bunkó, részeg angol huszonévesekkel. Azért tetszett Barcelona, és visszajövök majd valamikor." (Andris)
"A metró hálózat remek. Bárhova el lehet jutni és olcsó is. Érdemes interneten előre belépőket rendelni, éttermi lehetőségeket keresni. Güell park fantasztikus!!! Montserratba kell egy nap, mert hosszú az út, de megéri. Tiszta város, türelmes emberek!"
,, Tetszett:
• a sok hangulatos utcazenész és utcai performansz, színvonalasak a maguk nemében és hozzájárulnak a város hangulatához
• a La Boqueria piac még mindig mindent visz, és zárás előtt (például szombaton fél7 után) rengeteg gyümölcs, saláta le van értékelve. Amíg napközben egy gyümölcssaláta 2 euró, ilyenkor este 3 db gyümölcssalátát el lehet vinni 2 euróért.
• a sok gyönyörű épület, itt tényleg csak felfele nézve lehet várost nézni
• az emberek sokszínűsége, és hogy itt nyíltan lehet vállalni a másságot
• jobbnál jobb tapas bárok a város minden pontján, és árban nem is olyan vészesen drágák
• a zöldség-gyümölcs boltok gyönyörű kínálata, előre megpucolt, felszeletelt, guszta gyümölcsök - nem is értem itthon miért nem lehet így kiraknia az árusoknak a portékát
• minden ház erkélye tele van zöld növényekkel, ezzel ellensúlyozva, hogy kevés a zöld park a városközpontban
Nem tetszett:
• óriási tömeg mindenhol, így minden látnivalónál rengeteget kell sorban állni
• sok koldus, de egy ekkora városban ez sajnos elkerülhetetlen(V. Gabi)
Számomra Barcelona legnagyobb vonzerejét egyértelműen a tengerpart jelentette. A hosszú, pálmafákkal szegélyezett sétány, a part mentén elhelyezett modern köztéri alkotások, a kikötők nyüzsgése és a Földközi-tenger állandó jelenléte olyan hangulatot teremt, amelyet kevés európai nagyváros tud felmutatni. A Barceloneta környékén órákig lehet sétálni anélkül, hogy az ember unatkozna. Egy viharosabb éjszaka után különösen látványos a partvidék: a magas hullámok ilyenkor szörfösök tucatjait vonzzák a vízre, és önmagában élmény figyelni, ahogy megküzdenek a tenger erejével.
Legalább ennyire megfogott az óváros hangulata is. A gótikus negyed szűk utcái, a több száz éves templomok, a középkori épületek és a római korból fennmaradt falmaradványok olyan történelmi hátteret adnak a városnak, amely különösen izgalmassá teszi a céltalan barangolást. Barcelona azon kevés helyek egyike, ahol néhány perc séta alatt évszázadokat lehet „utazni” az időben.
A város egyik árnyoldala ugyanakkor a turisták rendkívül nagy száma. Barcelona népszerűsége töretlen, ezért még az őszi hónapokban is jelentős tömegekre kell számítani a legismertebb látnivalóknál. A népszerű múzeumok, a Sagrada Família, a Güell park vagy a La Boqueria piac környékén gyakran hosszú sorok és zsúfoltság fogadja a látogatót. Emiatt ma már szinte elengedhetetlen az előzetes online jegyvásárlás, különösen a legkeresettebb helyszínek esetében.
A tömeg azonban nem mindenkit zavar egyformán. Van, aki a város vibráló energiájának tekinti, mások számára viszont időnként csökkenti az élményt. Barcelona talán akkor mutatja meg legszebb arcát, amikor sikerül eltávolodni a legismertebb turistacélpontoktól, és az ember felfedezi a csendesebb utcákat, helyi kávézókat, kisebb tereket vagy a kevésbé ismert városrészeket. Ilyenkor könnyebb megérezni azt a különleges hangulatot, amely miatt annyian szeretnek visszatérni a katalán fővárosba.
A La Rambla Barcelona legismertebb és legforgalmasabb sugárútja, amely a városközpontot köti össze a tengerparttal. A széles sétányon szinte a nap minden órájában nyüzsgő élet fogadja a látogatót: utcazenészek, élő szobrok, művészek, árusok, kávézók és éttermek sora gondoskodik arról, hogy mindig történjen valami. Bár a környék erősen turistás, hangulata mégis hozzátartozik a barcelonai élményhez.
A Rambla mentén számos figyelemre méltó épület található. Itt áll a város történelmi operaháza, a Gran Teatre del Liceu, valamint a barokk stílusú Betlem-templom és a Virreina-palota is. A sugárúton végigsétálva egyszerre találkozik az ember Barcelona történelmi múltjával és pezsgő jelenével.
Néhány lépésre innen kezdődik a Gótikus negyed, a város legrégebbi része. Szűk, macskaköves utcái, rejtett kis terei és középkori épületei igazi labirintust alkotnak, ahol a legjobb program egyszerűen csak céltalanul barangolni. Minden sarok mögött újabb történelmi emlék, hangulatos kávézó vagy apró üzlet bukkanhat fel.
A negyed egyik legkedveltebb találkozóhelye a Plaça Reial, amely elegáns árkádjaival, pálmafáival és szökőkútjával a város egyik leghangulatosabb tere. A tér különlegességei közé tartoznak a fiatal Antoni Gaudí által tervezett díszes lámpaoszlopok is. Az árkádok alatt működő bárok és éttermek teraszain ülve könnyen megérthető, miért olyan népszerű ez a hely a helyiek és a látogatók körében egyaránt.
Nemcsak Barcelona híres látnivalói nyűgöztek le bennünket, hanem azok az apró részletek is, amelyek a város mindennapi hangulatát adják. Különösen tetszettek a tengerparti negyedek mediterrán stílusú lakóházai, a szűk utcák fölé nyúló kis erkélyek, valamint a hagyományos fa zsalugáterek. Ezek az egyszerű építészeti elemek különös otthonosságot kölcsönöznek a városnak. Nem véletlen, hogy az ember könnyen eljátszik a gondolattal: milyen jól mutatnának hasonló megoldások akár a saját otthonán is.Mielőtt beléptünk volna a Szent Kereszt és Szent Eulália-katedrálisba, tettünk még egy sétát a környező utcákban. A Gótikus negyed egyik legnagyobb varázsa éppen az, hogy a legérdekesebb helyekre gyakran véletlenül bukkan rá az ember. Egy keskeny utcácska végén például egy apró térre jutottunk, ahol Barcelona egyik legkülönlegesebb köztéri alkotása fogadott bennünket.
A tér egyik oldalát szinte teljes egészében betölti az El Món Neix en Cada Besada („A világ minden csókkal kezdődik”) című monumentális mozaik. Első pillantásra egy óriási csókot ábrázoló fotónak tűnik, közelebbről azonban kiderül, hogy több ezer apró kép alkotja. A mozaik különlegessége, hogy ezek a kis képek emberek által beküldött pillanatokat, érzéseket és emlékeket örökítenek meg, amelyek együtt egyetlen nagy kompozícióvá állnak össze.
Az alkotás nemcsak látványos, hanem szimbolikus üzenetet is hordoz. A szeretet, a szabadság, az összetartozás és az emberi kapcsolatok fontosságát hirdeti, miközben tökéletesen illeszkedik Barcelona nyitott, kreatív és művészetkedvelő szellemiségéhez. Ez az a fajta hely, amelyet talán nem minden útikönyv emel ki a legfontosabb látnivalók között, mégis sokáig emlékezetes marad annak, aki véletlenül rátalál.
Barcelona egyik legnagyobb kincse kétségkívül a tengerpart. Nem csupán azért, mert a városlakók és a turisták számára könnyen elérhető strandolási lehetőséget kínál, hanem azért is, mert a Földközi-tenger látványa és közelsége alapvetően meghatározza a város hangulatát. A több kilométer hosszan elnyúló homokos partszakasz fölött végig sétány húzódik, amely a nap bármely szakában népszerű találkozóhely.
A nyári hónapokban különösen jól érezhető, milyen előnyt jelent a tenger közelsége. Egy hosszabb városnézés vagy belvárosi séta után néhány perc alatt elérhető a part, ahol az ember megmártózhat a vízben, vagy egyszerűen csak élvezheti a tengeri szellőt. Kevés nagyváros mondhatja el magáról, hogy a történelmi belváros és a strand ilyen szorosan kapcsolódik egymáshoz.
Barcelona különlegessége éppen ebben az egyensúlyban rejlik. A szűk utcákkal, terekkel és történelmi épületekkel teli óváros szinte észrevétlenül megy át a modern tengerparti negyedekbe, majd a széles homokos strandokba. Ez a közelség teszi lehetővé, hogy ugyanazon a napon valaki középkori utcákon barangoljon, múzeumokat látogasson, majd néhány órával később már a tengerparton pihenjen.
A város nagy figyelmet fordít a közterületek karbantartására is. A strandokat és a legforgalmasabb sétányokat rendszeresen takarítják, ami hozzájárul ahhoz, hogy a partvidék még a nagy látogatószám ellenére is rendezett és vonzó maradjon. Barcelona tengerpartja ezért nem csupán egy strand, hanem a városi élet szerves része, amely jelentősen hozzájárul a város egyedi mediterrán karakteréhez.
jön
* az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
© Utikritika.hu. 2012.
Amerikai Egyesült Államok | Amszterdam | Argentína | Ausztrália | Ausztria | Bahama-szigetek | Balatonszéplak-felső | Bali | Barcelona | Berlin | Ciprus | Dominikai Köztársaság | Dubai | Egyiptom | Franciaország | Görögország | Hajóutak | Horvátország | Hongkong | India | Isztambul | Kanada | Kanári-szigetek | Kuba | Kvarner-öböl | London | Madrid | Malajzia | Maldív-szigetek | Mallorca | Mauritius | Málta | Mexikó | Nagy-Britannia | Németország | New York | Olaszország | Párizs | Portugália | Róma | Seychelle-szigetek | Sharm el-Sheik | Skócia | Spanyolország | Sri Lanka | Szingapúr | Thaiföld | Törökország | Toszkána | Tunézia | Vietnam | Zöld-foki Köztársaság
Péter, 2024. 03. 16. 12:44
A zöldségek gyümölcsök egy része jóval olcsobb, mont Magyarorszagon. Pl.eper, paradicsom.
A legleheterlenebb időpontokban 14h és 15h ebédeltünk és sosem kellett éttermet keresnünk. Vannak bevándorlók, mint sok nyugat-európai nagyvárosban is. Sosem jutott eszembe, hogy félelmetesek lennének.
Gábor, 2022. 08. 10. 08:46
Egynapos séta ötlet:
https://fikatours.blogspot.com/2022/07/barcelona.html
Nagy István, 2020. 02. 28. 17:52
Néhány kép Barcelonáról:
https://indafoto.hu/nagy_istvan/image/26240496-36267240/784820#nagyitas
Néhány fotó kedvcsinálónak Tossa de Marról, Barcelonáról, Gironáról, Sant Feliu de Guíxolsról, Montserratról és Andorráról:
http://indafoto.hu/nagy_istvan/image/24279647-67fc4b5f/725317#nagyitas
Technikai segítség a fotók nézéséhez: az egérkurzort a képek középpontjára téve egy "monitor" ikon villan fel és erre kattintva teljes képernyős módra vált a fotó. Lapozni a nyílra kattintva lehet.
Andras Biro, 2019. 12. 15. 09:55
Én annyir megszerettem, hogy félevente járok vissza és 2022-23 környékén UK ból át is költözök oda. Jelenleg a spanyolt tanulm.
Gy.Andrea, 2019. 02. 16. 18:31
2019.február elején töltöttünk el 1 hetet Barcelonában. Még friss az élmény:) A Sagrada-ba mindenkinek ajánlani tudom, hogy audioguide-os belépőt vegyen, ha már bemegy (magyarul is van), online kedvezőbb áron van. Lenyűgöző! Aznapra nem is érdemes más nagyobb múzeumot/épületet megnézni, mert a hatása alatt vagy egy ideig.
A Casa Battlót kívülről renoválják, sajnos. A Güell Park terasza félig felújítás alatt, mi nem is fizettünk be így, csak az ingyenes részen sétáltunk, az is nagyon szép, érkezés napjára pont elég volt. Minden hónap első vasárnapján több múzeumba ingyenes a belépés. Mi a Güell Palotába használtuk ki ezt a lehetőséget, megérte 40 percet sorban állni. Álomszép ez a háza is:-)Egyébként a múzeumok honlapját érdemes megnézni, mert fel van tüntetve hogy open day mikor van. Sajnos a Mágikus szökőkút teljesen szét van szedve, de mivel sötétedésre értünk fel, a kilátás/ a fények miatt megérte kisétálnunk. Szállásunk a Gracia negyedben volt, kedvezőbb árak vannak abban a negyedben, metróval 7-10 perc alatt a Ramblához lehet jutni. Metróhálózat rendkívül jó, mindenhova el lehet jutni vele könnyedén.
Gyorséttermi tipp: Passeig de Gracián (Placa Catalunya-nál) az El Cortez Ing. pláza legfölső emeletén jó áron finomat ehetsz és ráadásul csúcs kilátással.
úti kritikus, 2018. 09. 18. 16:54
Gabi!
Tavaly október elején 24-25 fok volt nappal és 17/18 fok este. Nem esett az eső.
Gabi123, 2018. 09. 18. 14:30
Sziasztok!
Október első hetében mennék Barcelonába. Valaki járt már ott az évnek ebben a szakában? Az időjárás milyen ilyenkor?
Zsuzsi, 2018. 08. 27. 09:58
Sziasztok!
Mi május utolsó hetében voltunk Barcelonában a párommal. Az idő tökéletes volt, városnézéshez még pont megfelelő, de már fürdeni is tudtunk a tengerben. :)
Talán ilyenkor a legjobb menni, vagy szeptemberben. Nyáron szerintem elviselhetetlen lehet a hőség...
Az első éjszaka Barcelonában szálltunk meg, a belvárosban, közlekedés szempontjából elég jó helyen. A szállás nem volt nagy szám, de egy éjszakára oké.
Egy nap városnézés, utána vonattal átmentünk a közeli Sitges-be, ami szintén gyönyörű hely. A szállásunk ott szuper volt, nagyon tudom ajánlani, Hotel Galeón a neve. Minden nap vonattal mentünk be Barcelonába, ami kb 40 percbe tellett.
Éttermek tekintetében tényleg érdemes a tripadvisort nézni, bár első nap mi csak úgy betévedtünk egy étterembe, és ott ettük a legfinomabb ételeket! Az árak sem túl borsosak, 15 euró körül már lehet többfogásos menüket kapni és sokszor benne van valami innivaló is az árban.
A főbb látványosságokon kívül érdemes Montserrat-ba is elnézni, gyönyörű hegyvidékes táj. :)
Egyébként pont erről írtam mostanában a blogomon, ha érdekel valakit:
https://suzinspire.com/top-10-things-to-see-in-barcelona/
Ha további kérdésetek lenne a barcelonai nyaralásról, nyugodtan írjatok!
Itt az email címem: info@suzinspire.com
Ez volt az eddigi legjobb nyaralás életemben, úgyhogy mindenkinek ajánlom, hogy látogasson el Barcelonába. :)
Dr. Balogh Orsolya, 2018. 04. 11. 11:26
Sziasztok!
Tegnap jöttünk haza Barcelonából, szuper élmény volt. A város nagyon tiszta, jó a közlekedés, de még szezonon kívül is lehet számítani tömegre mindenhol. A Güell Parkot felújítják, a fél terasz fel van bontva, állványok stb.....A múzeumokba érdemes online megvenni a jegyet, úgy biztos h a tervezett időben bejuttok. A Sagrada Familia-ba mindenképpen érdemes bemenni, egyszerűen lélegzetelállító! Minket sajnos az idő miatt nem engedtek fel a toronyba, ezt nagyon sajnáljuk....A Camp Nou-ba is kötelező a Barca drukkereknek a túra, de audioguide-ot ne vegyetek, gyakorlatilag használhatatlan (pláne ha már voltatok életetekben hasonló stadion túrán). Nem túl jó fotókat is készítenek mindenkiről, amit már 21 Eurotól meg lehet venni :D Érdemes Tripadvisoron éttermeket keresni, jó nagy a választék :) A hegyen az Olimpiai stadion is megér egy kis sétát. Mindenkinek jó utazást kívánunk :)
Orsi&Kori
Molnar David, 2017. 04. 28. 11:14
üdvözlöm a Barcelonaba vágyokat.
Kettö napja erkeztünk Barcelonabol,es pozitiv élményekkel. Igazábol nem is tudom hol kezdjem...Barcelonába el kell menni,a város elképesztő,egyszerüen minden utcában kettö látványossag van..Hihetetlen gazdag turizmus szempontbol. Az elsö tanácsom az oda látogatoknak,aki a Sagrada Familiaba akar menni,ONLINE vásárolja ajegyeket,mert helyben nem fog kapni, Ugyanez vonatkozik a Gaudi parkra,igaz nagy része bejárhato ingyen. Ezt a kettöt be kell járni egyertelmüen,es meg 50 látványossagot sorolhanék amit látni kell,de nem fogok,inkabb utleirasban segitek. Mi a centrumban laktunk,inkább nem luxushotel,de közel bármihez motto volt a celunk. ADAGIO hotelben száltunk meg,a centrumban nagyon jo aron reggelivel. Metro megallo szinte a hotel elött volt,pár helyre metroval mentunk,2 euro szinte vicces ár. Aki strandolni szeretne,mar kicsit hosszabb táv volt,de nagyon pezsgetö sétalni Barcelona utcacskain.Volt kicsit Havanna beütéses az egésznek :) Ami nem tetszett,hogy a spanyolokkal nehezen lehet angolul komunikalni,persze a jobb hotelekben ezzel nincs gond,de az utcán néha katastrofa volt megértetni magadat. Bevásárláshoz keressük a CARREFOUR üzleteket,mert itt joval olcsobban lehet édességet hazahozni,vagy akár valami spanyol bort vagy finom rumot bezserezni,mint az ejjel-nappal müködö üzletekben,amelyek a turistak miatt üzemelnek. Bejartuk a spanyol falut,ahova 14 eur abelepö. Ez pénzkidobás,mivel semmi uj nincs,semmi olyan amit Barcelona ovarosában vagy centrumában nem talállnánk meg. Aki a akvariumba szeretne meni,es cápákat látni,ne hagyja ki. Jegyet online csak akkor kell vásárolni,ha kicsit tartalésak vayunk,ugyanis itt nincsenek nagy sorok es sok embert beengednek egyszerre.A bejáratnál keszitenek egy fotot amihez azt mondjak ingyenes. Persze csak egy szemelynek,5embernek 40 eur lett volna a 4 darab fénykép,ez kiverte kicsit a biztositekot. Barcelona nappal biztonságos,este azért nem engednék nöt magara az utcára. Barcelona meglehetösen drága, 5 napot voltunk es a belepök+étkezés kitett egy 10 napos Kuba nyaralast. Aprilisban voltunk,az idöjárás kedvezö volt varos nézésre,kétszer volt 18 fok,ekkor kettö ora elég a strandon napozni,hogy szép barnára süljünk. Hozzáteszem a strand televolt 18 foknal napozokkal. Remélem tudtam segiteni,megprobáltam kicsit aprolékosabban körbeirni :)
Nóri, 2016. 03. 17. 17:27
Sziasztok!
Már több alkalommal is jártam Barcelonában, összesen eddig egy hónapot töltöttem el ebben a csodás európai nagyvárosban. Számomra ez az a város, amelyben minden megtalálható, a tenger, a csodás tengeri ételek, a kedves emberek, a kultúra a divat és a tökéletes időjárás.
A tömegközlekedés kiváló. Metróval vagy busszal gyakorlatilag bárhova el lehet jutni, de ha bírjuk szuflával, érdemes akár gyalog is nyakunkba venni a várost, ugyanis minden utcasarok rejthet valami érdekességet, különlegességet. A buszközlekedéssel kapcsolatban megjegyezném, hogy a buszmegállóban a buszt mindig le kell inteni, különben nem áll meg, csak továbbhalad mellettünk! Egy kis érdekesség, hogy a pakisztáni élelmiszerboltokat vagy zöldségeseket csak ajánlani tudom mindenkinek, ugyanis ott kaphatóak a legízletesebb zöldségek és gyümölcsök, melyeket valaha Európában kóstoltam, nem mellesleg jóval olcsóbban, mint a nagyobb szupermarketekben. Általában vasárnap is nyitva vannak késő nyitva tartással, ellenben a nagyobb élelmiszerláncok üzleteivel. Aki szereti a focit, mindenképp látogasson el egy élő meccsre, ugyanis az a hangulat felülmúlhatatlan, de ha ezt nem engedhetjük meg magunknak, nézzünk végig egy Barcelona meccset egy belvárosi kocsmában, mely szintén hihetetlen élményt nyújt a labdarúgás szerelmeseinek. Ha barátokkal érkezünk Barcelonába és szeretünk bulizni, érdemes este a tengerpartra ellátogatni ahol számos pub és disco várja a szórakozni vágyókat latinos dallamokkal, ahol akár elsajátíthatjuk a salsa vagy rumba alapjait is. Ha a nyugisabb bulizási forma mellett döntünk, érdemes este a tengerpartra pokróccal kiülni egy üveg spanyol bor társaságában. Ha szebb, és tisztább, természetközelibb és nem annyira forgalmas tengerpartra vágyunk, érdemes elutazni a Barcelonához közeli Sidgesbe, mindössze 1-1,5 órai vonatúttal könnyen megközelíthető. Maga a kisvárosi is nagyon szép, csodás kávézókban és éttermekben hűsölhetünk valamint a tengerparti óvárosi rész is feledhetetlen! Barcelona csodás hely,mindenkinek csak ajánlani tudom, aki még nem járt ebben a pezsgő katalán városban!
M Melinda, 2016. 02. 04. 21:55
Sziasztok!
Május 16-20-ig Barcelonába tudna valaki ajánlani szállást.
Előre is köszi!
Gál Szabolcs, 2016. 01. 22. 09:30
Sziasztok!Keresnék 2főre Ápr.10-13-ig 3éjszakára olcsó szállást. Előre is köszönöm.
Úti Kritikus, 2016. 01. 18. 15:22
Kedves Richárd!
Privát e-mailben küldtünk Önnek aktuális ajánlatokat. Ilyen esetben nagy segítség, ha az utazás pontos vagy tervezett dátumát is megadja - így tudunk konkrétan arra az időszakra adni kedvező árakat.
Herkner Richárd, 2016. 01. 17. 19:50
Sziasztok!
Tudnátok 2 személynek apartmann szerű olcsó szállást ajánlani?
Köszi :)
Ákos, 2015. 01. 15. 10:40
Sziasztok!! Én 2013-ban voltam Barcelónában. Az interneten foglaltunk apartmant egy kb 60m2 2 szobás(franciágyas mind a kettő) 2 fürdős 40m2 terasszal lakás a La Rambla közelében. Jó áron volt egy hétre 120e. Ha négyen mennek szinte ingyen van. Fapados légitársasággal mentünk, igazán megérte. Nagyon jó az idő, van látnivaló bőven és a tengerpart is fantasztikus. Érdemes mindenhova metrózni, lehet 5 napos turista jegyet venni(minden tömegközlekedési eszközre jó) az jobban megéri. Az éttermek drágák, főleg a felkapott helyek környékén, érdemes pár utcával arrébb is keresni éttermet ott jóval barátságosabbak az árak. A boltban az árak olyanok mint itthon, mi pl. egy Lidlt találtunk a lakás közelében. A buszokról tudni kell, hogy este egy idő után csak akkor állnak meg a megállóban, ha a táblán lévő számra küldesz egy sms-t, különben sajnos várhatsz amíg meg nem unod. Kiírva is csak katalánul van, bár lehet azóta változott a helyzet, de mi az olimpiai negyedben voltunk és ott úgy működött. Fantasztikus volt mindenkinek csak ajánlani tudom!!
Erika, 2012. 10. 26. 15:56
Sziasztok!
Én most jártam Barcelonában , csodás város, mindenkinek ajánlani tudom csak! A dohányzás ténmához hozzászólnék: úgy tapasztaltam, már ott sem lehet a zárt helyeket füstöt fújni. Én személy szerint örültem neki :)