ÚTIKRITIKA.HU / India










India

India dióhéjban | Tetszett & Nem tetszett | Vélemények | Olvasmányos linkek | Fotóegyveleg

Benáresz - fotó by Elter

Indiáról dióhéjban

Lakosság 1,343 milliárd (2017-es adat).

Havi nettó átlagfizetés: 140 ezer forint.

Magyar turistáknak ritkán van annyi ideje, hogy India meglátogatásánál sokat markoljanak. Óriási ország, hatalmas távolságokkal és még belső repülőjáratokkal is nagy vállalkozás lenne az ország akár legérdekesebb tájait, városait, nevezetességeit meglátogatni. Marad az ízelítő, vagy egy régió választása. Az úti kritika online sorozat Indiával kapcsolatban ugyanazt teszi, mint sok utazó, azaz csak egy szelettel próbálkozik. Ez a szelet az Arany háromszögnek nevezett klasszikus turista körút, és erről megpróbálunk minden kiemelten hasznosat egy honlapban összehozni. Természetesen India további részeivel is foglalkozunk.

Az Arany háromszög India északnyugati részének három városából - Delhi, Agra, Jaipur - álló turistalátványosság. Az elnevezésben a háromszög arra utal, hogy a három város a térképen hozzávetőleg egyenlő szárú háromszög alakzatát kelti. Az arany jelző pedig azt érzékelteti, hogy a három város a kulturális és történelmi értékek rendkívüli kincstárának tekinthető. A külföldi utazók többsége India felfedezését az Arany háromszöggel kezdi, és az országot jól ismerő turisztikai szakember szerint ez ésszerű döntés. Különösen vonatkozik ez a tapasztalatlanabb utazókra, hiszen az Arany háromszög népszerűsége és nagy látogatottsága miatt Indiában itt a turisztikai infrastruktúra a legfejlettebb, és itt lehet a legkonszolidáltabb keretek között utazgatni.

A három városból álló program nagyon megfelelő bevezető India légkörének megismeréséhez, főleg hogy különböző, egyedi régiókat tartalmaz és így jelzést ad a hatalmas ország sokszínűségéről is. A legtöbb utazó az Arany háromszög felfedezése után már csak azért is tervbe veszi India más részeinek későbbi meglátogatását, mert megérzi, megtudja, hogy mennyi minden fantasztikus látnivaló van még az országban. Mumbai (Bombay) egészen más, mint Delhi, varázslatos hely Goa, és Dél-Indiáról hatalmas lelkesedéssel beszélnek azok, akik ott jártak.

Delhi, a régi és az új részével, kiváló bevezetőnek India megismeréséhez, lévén a főváros és az ország jellegzetességeit itt egy helyben el lehet kezdeni feldolgozni szemmel és érzésekkel. Ugyanis az Indiába utazók nagy többsége állítja, hogy ez az ország egyszerre lenyűgöző is és megdöbbentő is.

Lenyűgöző, mert elképesztően gazdag civilizációs emlékekben és megdöbbentő hétköznapi életképei, a gazdagság és a nyomorúság letaglózó együttléte miatt. Sajnos Delhi néhány napos meglátogatása kevésnek szokott bizonyulni ahhoz, hogy az utazó a felszínes benyomásokon túlmenően értse meg az itteni élet rengeteg ellentmondását. Nehéz megérteni a látottak alapján, hogy miért nevezik a nemzetközi sajtó komoly elemzéseiben Kína mellett Indiát a világ leendő urainak. Pedig a kis családi vállalkozások tömegének, a tudásszomjjal teli fiatalok sokaságának látványa mögött ott rejtőzködik ennek az országnak a hatalmas fejlődési potenciálja.

A 16 milliós Delhi emberi és közlekedési forgataga, a sok szokatlan utcai szag, illat, a következetes koszosság, lestrapáltság, az izgalmas emberei arcok, tekintetek mélyreható, felkavaró élményt jelentenek az utazóknak. Rengetegen mondják azt, hogy Indiában az ember némileg feszülten, megrökönyödésekkel teli érzelmeket táplál, és csak az utazás után, itthon tudja a rendkívüli élményeket a fejében összerakva azt mondani, hogy nagyon megérte mindazt átélnie, látnia. A kulturális sokkok sorozata a szenzációs látnivalókkal együtt összeérik életre szóló, értékes tapasztalattá.

Delhiben töménytelen nevezetesség látható, és ezekről rövid összefoglalót a Delhi fejezetben adunk. Jaipur a legnagyobb indiai állam, Rádzsasztán központja és itt vannak állítólag az egész ázsiai kontinens legizgalmasabb bazárjai. Jaipur, a rózsaszín város jóval kisebb, mint delhi és ahhoz képest akár kellemes kisvárosnak érződik. Agra, a hajdani mogul birodalom szíve pedig India leghíresebb turisztikai látványosságát, a Taj Mahal-t kínálja. A honlap fejezeteiben térünk ki arra, hogy az év mely időszakára érdemes leginkább időzíteni az Arany háromszög meglátogatását. Tanácsokat adunk a repülőjegy vásárláshoz, a szállodafoglaláshoz, mérlegeljük az egyéni és a szervezett, csoportos utazások előnyeit és hátrányait és tanácsokat adunk. Nagyon ajánljuk az általunk idézett vélemények elolvasását, mert ezekben egyéni érzések, ítéletek, tanulságok, következtetések, hasznos tippek találhatók.

India időjárása

Kérdésekkel bátran lehet fordulni az úti kritikushoz az utikritika@utikritika.hu e-mail címen. Persze nem csupán tájékoztatunk, hanem megbízható háttérrel utakat, repülőjegyeket, szállásokat, utazási biztosításokat is javasolunk!

2015.óta a magyar állampolgárok elektronikusan is igényelhetnek  turistavízumot. A vízumot csak a repülőgéppel érkező turisták igényelhetik ha ezen repülőterek valamelyikén lépnek be India területére: Delhi, Mumbai, Kolkata, Jaipur, Bengaluru, Chennai, Cochin, Goa, Hyderabad, Trivandrum, Ahmedabad, Amritsar, Gaya, Lucknow, Tirchy, Varanasi.

E-turistavízumot az a magyar turista kaphat, aki kizárólag pihenés, városnézés, barátok és rokonok alkalmi meglátogatása, rövid ideig tartó orvosi kezelés vagy üzleti út céljából látogat Indiába.

Az Indiába való megérkezés napjától számítva az útlevélnek legalább még 6 hónapig érvényesnek kell lennie. Az útlevélben legalább két üres oldalnak kell lennie, hogy a bevándorlási tisztviselő lepecsételhesse.

A nemzetközi utazóknak egy retúrjeggyel vagy egy továbbutazásra használható jeggyel kell rendelkeznie, valamint elegendő költőpénzének kell lennie, míg Indiába tartózkodik.

A vízum ezen az oldalon igényelhető: indianvisaonline.gov.in/visa/tvoa.html

Az elektronikus vízum igényléséhez csupán az útlevelünk fényképes oldalát kell beszkennelni, online kell kifizetni a vízumdíjat, majd az e-mailben megküldött vízumot kinyomtatva azt kell bemutatni a kijelölt határátkelőhelyre érkezve.

Kényelmes és gyors vízumügyintézés az utikritika.hu-val!

Vízumügyintézési igényével forduljon bizalommal az utikritika.hu-hoz! Utazási partnerünk, a Vista Utazási Irodák tapasztalt vízum-szakértője áll rendelkezésére vízumbeszerzésben, a kérelem benyújtásával kapcsolatos kérdésekben. Intézze vízumigénylését gyorsan és kényelmesen!

  • Telefonszám: 06-1-429-9908
  • E-mail: vizum@vista.hu
  • Ügyintézési díj: 5900 HUF / vízum / fő
    • Vízumdíj (turista): 30800 HUF
    • Vízumdíj (üzleti: fél éves, 1 éves): 36800 HUF
    • Sürgősségi felár: 4620 HUF / vízum / fő

Tetszett & Nem tetszett

Tetszett

  1. Mumbai, azaz Bombay, és pedig százszor inkább, mint Delhi
  2. Ellora és Ajunta falfestményes barlangjai, valamint a közeli Aurangabad nem turistás város
  3. Mindig, amikor nem bűzök, szagok, hanem illatok terjengtek az orrom előtt
  4. A teára invitálások a kereskedők által, akármennyire is volt mögötte érdek, mert a beszélgetések érdekesek voltak
  5. A színek (pl. a nők szárijainak színpompája)
  6. Az indiai konyha, az édes sült tészták
  7. A heritage hotelekben megszállni
  8. Az elképesztő kulturális örökség és annak épületei
  9. A nyugalom kultusza, a megtisztulási ceremóniák
  10. Dél-Indiában a csodás strandok (pl. a Varkala Beach Keralában a helyi népekkel)

Nem tetszett

  1. Delhi egy idő után fárasztó, zsibbasztó, ellenszenvesen tömegnyomoros, és sok a zsebtolvaj
  2. Hajnalban Delhi pályaudvarának bejárata előtt átlépdelni az utcán alvó sok szerencsétlenen
  3. A gyomorrontás, ami világjárás során csak itt esett meg velem, meg egyszer Egyiptomban
  4. Az utcákon a sok fáradt, az élet szépségeiről már régen lemondott, enervált arc
  5. A tehénszar (többször sikerült belelépni), és a sok beteg, sebes tehén látványa
  6. A közvécék hiánya
  7. A nevezetességeknél a túl nagy tömeg, amúgy általában mindenhol a lárma
  8. Roppant mód röstellem, de ahhoz az 5 százalékhoz tartozom, akik nem ájultak el a Taj Mahaltól
  9. Nézni a férfinépet és arra gondolni, hogy melyik lehet közülük éppen nőket megerőszakoló vadállat
  10. A szegénység, a koldusok tömege
  11. Calcutta borzasztó volt (elviselhetetlen tömeg, rossz közérzet, közbiztonsági félelem)

Vélemények

"Gyuri Tetszett & Nem tetszettje (az Arany háromszögre vonatkozóan):

Tetszett:

  • Az, ahogy az angolok "nyúltak" Indiához, az, hogy a mai napig használják a britek hagyatékait

  • Színek: India színei lenyűgözőek

  • Taj Mahal

  • A káosz. Az, hogy ebben az őrületben is van valamiféle rendszer, valahogy mégiscsak működik az ország

  • India nosztalgikus bája

  • A tehenek

  • Az egységes indiai új kutyafajta, amely rövid evolúció során fejlődhetett ki. Itt nincsenek külön fajta kutyák, mindegyik teljesen egyforma.

Nem tetszett:

  • Kosz, szemét mindenhol

  • Az erőszakos, levakarhatatlan, szemtelen emberek

  • A jobb szállodákon kívül nem érzi magát szinte sehol biztonságban az ember

  • Általános higiéniai problémák

  • Rossz minőségű utak

(M. Gyuri, 2014)


"Egy indiai körutazás fantasztikus beszámolója

Egy tíz napos körutazás után, már Budapesten, a számítógép előtt ülve Indiáról próbálok írni, és úgy érzem, hogy lehetetlen feladatra vállalkoztam, hiszen hogy alkothatnék véleményt egy olyan országról, melynek csupán egy igen pici töredékét láttam. Közben megfogalmazódik bennem a kérdés, hogy egyáltalán van-e olyan ember, aki hitelesen tudna beszámolni Indiáról, és rá kell döbbennem, hogy valószínűleg nincsen, hacsak nem annak szentelte az életét, hogy bejárja ezt a majdnem földrésznyi területet, melynek minden része annyira különböző, hogy egy átlagos utazó biztosan nem kaphat átfogó, általános képet róla. Így a lehetetlennel való kísérletezés helyett inkább egy élménybeszámolóban próbálom meg összefoglalni mindazt, amit India jelentett nekem.

Megjegyzem, ez sem könnyű feladat, mert már az első nap annyi hatás ért engem és velem együtt 13 útitársamat, hogy az hónapokra is elég lenne egy ingerszegény környezetben élőnek, de minket, tapasztalt, rutinos utazókat is megviselt (pozitív és negatív értelmében egyaránt). Az út során végig próbáltam megfogalmazni magamnak, hogy mi is az, amit látok, tapasztalok; kerestem a jellegzetes ízeket, hangokat, szagokat és próbáltam ezeket egybe szőni, felgöngyölni és a megfelelő jelzőkkel átkötni, hogy egy csomagban haza hozva majd az itthoniak lába elé kiteríthessem Indiát, mint egy mesés kelti szőnyeget, de nem ment. Mindenhol csak vakító színű, villózó képeket láttam, melyek olyan gyorsan váltogatták egymást, hogy amit a szemem látott, annak percekbe tellett, míg eljutott a tudatomhoz és lehet, hogy még most sem fogtam fel teljesen, hogy mit éltem át. Hiszen hogy fér össze egymással az állandó dudaszó a dobok és az elefántlábak ütemes dobogása, a káprázatos paloták, a nyomor, a szívszorító szegénység és pazarló gazdaság állandó váltakozása. A vallások a kasztok és az ebben élő emberek bábeli keveredése? A csípős curry és az édes, trópusi gyümölcsök zamata? A kopár sivatag és a pálmafás óceánpart találkozása? Hogy tud ez az egész egy egységet alkotni, és hogy tudnám ezt az egészet összefoglalni? Pedig össze lehet egy szóval is, s ez a szó nem más, mint: INDIA.

A megérkezés

Egy gyors, isztambuli átszállást követően öt és fél óra alatt jutunk el Delhibe. Ennyi kell a Turkish Airlines Airbusának, hogy megtegye a majd’ 5000 kilométeres távolságot a török és az indiai főváros között. A repülőút mindkét szakaszán fejedelmi ellátásban és abszolút kényelemben van részünk. A meglepően széles filmkínálat és a legmodernebb térképcsatorna pedig már csak hab a tortán. Ebből a temperált luxusból lépünk ki az ismeretlenbe, s bár a hosszú úttól és a hajnali időponttól kábák vagyunk már az első impulzusok is erősen hatnak ránk: a hőség fejbe vág, a helyiek látványa pedig szíven szúr. Mivel az utóbbi a fájdalmasabb, a melegről könnyen megfeledkezünk.

Az üdvözlésképpen ránk aggatott virágfüzérrel a nyakunkban és az ajándékba kapott hideg ásványvízzel a kezünkben döbbenten tapadunk a busz ablakára a szállodáig vezető úton. Most még különös látványt nyújtanak a járda szélén alvó emberek a fák alatt unatkozó éberek és a motoros riksákkal cikázók. Hamar megérkezünk a szállodánkba, ahol újabb virágkompozíció kerül a nyakunkba és megkapjuk az első tradicionális piros pöttyöket is a homlokunkra. Az üdvözlő koktélt mindenki gyanúsan szemlélgeti. Udvariasságból elfogadjuk ugyan, de belekortyolni senki sem mert, mert jó diákként már előre felkészülve tudjuk, hogy a helyi vízből készült vagy a jégkockával készült italokat kerülni kell. Itt még fogat mosni is csak ásványvízzel szabad, mert a helyi víz a mi szervezetünk számára fertőző lehet.

Gyorsan elfoglaljuk szobáinkat, majd 2 óra alvás után kíváncsian kukucskálunk le 5*-os de lux szállodánk ablakából a reggeli utcán hömpölygő forgatagra, melyet retro stílusú buszok, ősrégi autók és sárga tetejű motoros riksák tarkítanak. Fentről olyan az egész, mintha több, egymássál versengő hangyabolyt figyelnénk. A kiadós reggeli után izgalommal és várakozással telve pattantunk a kis buszunkba, hogy elinduljunk Delhi központjába. Elkezdődik végre az igazi utazás.

Delhi

A bicikli mögött utánfutót húzó vékony lábú férfiak, a fák árnyékában hűsölő, látszólag unatkozó emberek és a hol itt-hol ott felbukkanó majmok és tehenek végigkísérik utunkat. Idegenvezetőnk, Mr. Deep türelmesen kivárja, míg figyelmünk a nagyon helyes, csíkos, bolyhos farkú mókusokról végre rá terelődik és elmondja nekünk, hogy Indiában rengeteg féle-fajta állat van, melyek közül a ragadozók kivételével szinte minddel a városokban is találkozhatunk. Itt az utcákon felbukkanó teve, majom, elefánt, papagáj, patkány, na és persze a tehén megszokott látvány. Míg a legtöbbet szent állatként tisztelik, a kutyát, macskát nem kedvelik, mert azokat etetni kell. Utóbbiból csak néhányat láttunk egész utunk során és azok is keservesen sírtak az éhségtől. A nap egyik legemlékezetesebb része a Lakshmi templomba tett látogatás, ahol megismerkedhettünk a hindu vallással.

Miután cipőnkből kibújva, a kezünkbe nyomott mamusz-szerűséget a lábunkra kötözve becsoszogtunk a templomba, meglepetten vesszük tudomásul, hogy az istenek szobrát őrző fülkék zárva vannak, a napnak ezen szakában, ugyanis az istenségek sziesztáznak. Kiderül, hogy emberi bánásmódban van részük, naponta akár kétszer is átöltöztetik őket. Amikor pedig a hívők imádkozni jönnek még gyümölcsöt és különféle egyéb ételeket is hoznak nekik ajándékba, remélve, hogy majd bőségesen visszakapják azt cserébe, mondjuk termés formájában.

Az imaterem színes, beszédes képekkel és szőnyegekkel tarkított, hangulatos, világos tér, középen egy kényelmes fotellal, melyen a pap foglal helyet. A köré gyűlt híveknek történeteket mesél, felolvas, meghallgatja panaszaikat, élményeiket, majd közösen énekelnek. Az egész olyan varázslatos. Emberközeli. Csak a mindenhova felfestett horogkereszten ütköztünk fenn. Nem értjük a dolgot. Idegenvezetőnk elmondja, hogy ez nem horogkereszt, hanem egy fontos szimbólum, amely a jó szerencsét és hasonló pozitív dolgokat jelképezett az ősi Indiában. A görög, római, latin írásjelek is ebből származnak. A nácik tőlük vették át, s mindössze annyit változtattak csak rajta, hogy megfordították.

Jama Masid mecset

A templom után a Jama Masid, India legnagyobb mecsetje felé tartunk. Útközben kerít hatalmába először az az érzés, amely majd többször visszatér az út során. Ebben az eddig ismeretlen érzésben keveredik az izgalom, a csodálkozás, az ámulás, a hitetlenkedés, a várakozás, a megbotránkozás az új megismerésének csodája és a döbbenet. Ugyanis amit látunk, az egyszerre érdekes, meglepő és borzasztó: betonozatlan, sáros, szemetes járdákat szegélyező, üzletként funkcionáló sötét lyukak szegényes kínálattal, rozzant standok a forróságban és a mocsokban pácolódó nyers hússal, és az egzotikus gyümölcsök színes kavalkádjával megpakolva. A boltokban és a járdákon fekve alvó emberek, akiket az állandó dudaszó sem ébreszt fel. Valószínűleg ők már hozzászoktak. (Mi ekkor még nem tudunk.) Olyan, mintha egy ezerfős lakodalmas menet közepébe csöppentünk volna. A teherautók hátulján országszerte díszeleg a felirat: dudálj! Ez persze csak előzéskor érvényes kérés, de mivel itt úgy tűnik, hogy a közlekedés legfontosabb velejárója az állandó sávváltás, előzés, mindenki mindenhol és egyfolytában dudál. Az autók között biciklisek, motorosok, tehenek és gyalogosok cikáznak. Félelmetes a kavalkád. Látszólag óriási a káosz, de a sofőrünket ez egyáltalán nem zavarja. Abszolút ura a helyzetnek.

Úgy tűnik, hogy ez az őrült forgalom soha sem lassul le. Nincs az a hatalom, ami gátat szabhatna ennek a hömpölygésének – gondolom én, egészen addig, amíg egy, az út közepén keresztbeforduló tehén egy szempillantás alatt megállítja az egészet. Mint amikor a távirányítón megnyomva a pause gombot, leállítunk egy filmet, úgy bénítja meg azonnal az egész utcát egyetlen állat. Mindenki beletapos a fékbe, majd türelmesen várja, hogy odébb álljon a jószág. Amikor az végre komótosan kisétál a képből egy újabb gombnyomásra újra beindul az őrület.

Még fel sem ocsúdunk az ámulatból, már meg is érkeztünk a mecsethez. A hatalmas épület udvarán, színes leplekbe bugyolálva álltunk – hogy a vállunk és a térdünk még véletlenül se villanhasson ki. Pillanatok alatt körénk sereglettek a helyiek. Számukra mi, a 14 fehér, európai nő voltunk a látványosság. Körbesétálva az udvaron fehérbe öltözött imádkozó férfiakat, a díszmedence szélén ücsörgő nőket és fiatalokat, valamint az oszlopok árnyékában hűsölő családokat látunk. Az egyik árkádsor alatt egy édesanya ebédel három gyermekével. Egy rohadó gyümölcsökből álló kupacon pihenteti a lábát, amelyet körül zsongnak a legyek. Látszólag nem zavarja. A kisbabája a kövön fekve édesdeden alszik. A két nagyobbacska pedig, kézzel eszi a földre tett műanyag tányérokból a tésztát. Eddig apró adagokban kaptuk az ízelítőt Indiából, de elérkezett az idő, hogy bedobjanak minket a mély vízbe: riksázni mentünk a bazárba. Idegenvezetőnk szervezte nekünk ezt a kis extra programot.

Gyalog nem enged be minket a sűrűjébe, mert mint mondja veszélyes. Valószínűleg igaza lehetett, mert két napja volt itt robbantás, melynek két turista esett áldozatul. Ezt persze egy riksán ücsörögve sem lehet megúszni, de aggodalmunk önfeledt sikítozásba megy át, amint "sofőrünk" rátapos a pedálra. Vézna lábaival szélsebesen teker. Mindenkit lehagyunk. Jobbra-balra kapkodjuk a fejünket. Előre nem merünk nézni, mert ijesztő, ahogy bevágódunk a forgalmas, szűk utcákra. Gödrökön, pocsolyákon át szlalomozunk vagy negyed órán keresztül. A legtöbb helyen alig férünk el. Csak amikor egy-egy pillanatra lelassul a forgalom, hogy megoldják a kialakult közlekedési káoszt, van időnk egy kicsit jobban körülnézni.

Megfigyeljük a szárijukhoz anyagot vásároló asszonyokat, akik káprázatos színű textíliák közül válogatnak, a szőnyegbolt padlóján szundikáló férfiakat, a nyitott falú 'szalonban' dolgozó borbélyokat, a gyümölcskupac közepén üldögélő zöldségest és észrevesszük az utcák fölött sűrű, kósza hálót fonó csupasz vezetékeket. Megoldódik az első blikkre megoldhatatlannak tűnő helyzet, a csodával határos módon valahogy elférünk a szembejövők mellett, és máris tovább suhanunk. Útközben megcsapja orrunkat a finom fűszeres ételek illata, melyeket az utcán sütögetnek és kínálnak. A könyvárusok standja egy régi, poros könyvtárra emlékeztet. Még gyorsan lefotózzuk a kecskékkel játszó gyerekeket és már vége is ennek a valószerűtlen utazásnak, amelyet egész este a napunk csúcspontjaként emlegetünk. Még akkor sem lankad a lelkesedésünk, amikor egy zacskónyi törlőkendőt felhasználva sem tudjuk ledörzsölni magunkról a bazárban ránk ragadt koszt.

Humájun síremlékénél egy elvarázsolt, elcsendesült, ősi világba kerülünk. Hatalmas kertek, díszes, keleti stílusú épületek, pálmafák és végtelen nyugalom. Kilépve innen áramütésként ér bennünket az, ahogy visszacsöppenünk az Indiai valóságba, a felgyorsult tempójú, nyüzsgő és zajos jelenbe.

Úton Agra felé

Másnap elhagyjuk Delhit és Agra felé indulunk. Tán ez a legemlékezetesebb és legmeghatározóbb útszakasz, mert az előző nap a kialvatlanságtól kábán és a kultúrsokktól megbénulva még nem tudtuk magunkat önfeledten átadni a csodálkozásnak, az élményeknek. Ám most kipihenten, a hűvös busz ablakára tapadva nem akarok elmulasztani egyetlen pillanatot sem. Tobzódunk az impulzusokban. Döbbenetesen más világ ez a miénkhez képest. Villódzó színeket, gyorsan változó életképeket, és mérhetetlen szegénységet látunk.

Vagy mégsem? Idegenvezetőnk szerint a járda szélén ülő, nincstelennek tűnő, fogatlan bácsinak lehet, hogy 2 utcával odébb parkol a luxusautója és több földje is van, s amíg mások termelnek helyette és keresik a pénzt neki, ő itt békésen tengeti a mindennapjait. A vagyon a legtöbb ilyen indiai számára nem fontos, mert a saját, megszokott világukban nincs mire költsék. A fogatlanság pedig azzal magyarázható, hogy falun nem igen járnak orvoshoz az emberek…

Általában több generáció él együtt, s mivel egy munkahelyre több ezer indiai jut, így az a jellemző, hogy háztartásonként csak egy ember dolgozik, és ő látja el az egész családot. A kereskedő famíliák esetében a gyerekek is gyakran besegítenek az üzletbe. Idejük van rá, mert iskolába csak kevesen járnak. Minden iskola fizetős, így a többségnek nincs rá módja, hogy beírassa a gyerekét. A lányok háztartástant tanulnak, mert erre van a leginkább szükségük. A nők ugyanis – legalábbis a vidékiek – otthon vannak egész nap és már hajnali 4-kor megkezdik a napi robotot: megetetik az állatokat, reggelit, ebédet, vacsorát készítenek, takarítanak, tehát gondoskodnak a családról.

Az indiai nők egyébként bámulatosak. Már alapban csodálatot érdemel, hogy egy párméteres anyagot hogy képesek úgy magukra tekerni, hogy abból egyetlen öltés nélkül a világ egyik legszebb ruhakölteménye legyen. És milyen méltósággal tudják viselni! Ahogy a sorsukat is. A tartás akkor is ott van bennük, amikor egyenes derékkal, állukat büszkén előreszegve a fejükön terhet hordanak, amikor az út szélén térdepelve a betonon, kézzel mossák a szennyest vagy akár a motor hátsó ülésén, a férfi mögött, féloldalasan, kecsesen ülve száguldanak. Gyönyörű, élénk szárijaikba bújtatva megszépítik az ország legunalmasabb, legszürkébb helyeit is. Élénk pontokként úgy színezik meg egész Indiát, hogy közben azt egy impresszionista festménnyé varázsolják. Vagy inkább filmmé? Fényképezőgépemmel sűrűn kattintgatok és most elképzelhetetlen, hogy ebből a kavalkádból valaha egyetlen állókép lesz…

De most nincs idő ezen töprengeni, mert a tartomány határához érünk. Fékez a busz, és máris megrohannak bennünket a helyiek. Egy kígyóbűvölő lép az ablakhoz. A furulyaszótól megbabonázott kígyó lassan tekeredik ki a kalapból, mi pedig tátott szájjal sikongatva fényképezünk. Az idegenvezetőnk is kiabál valamit, de már késő. Bűnösnek vagyunk kikiáltva, hiszen megfeledkeztünk előzetes intelméről, mely szerint a helyiekre rá se nézzünk – szóba állni egyenesen tilos velük, mert utána nem szabadulunk a baksisért könyörgő hadtól. A pénztárcája kárán tanul a szófogadatlan turista; sorra kerülnek elő 10 rúpiások (de ki bánja azt a pénzt egy ilyen fotóért!). Igen ám, de kígyóidomító barátunk úgy látta, hogy az is készített képet, aki nem honorálta a szolgáltatásait. Egy pillanat alatt kifeszíti a le nem zárt ablakot és már nyúl is be a buszba. Kísérőnk erélyesen rászól, majd rácsapja kezére a nyitott ablakot. A férfi elrántja kéregető végtagját, majd hangosan kattan az ablakon a belső zár. Mi felszisszenünk, Deep pedig újra felszólít bennünket, hogy fogadjunk szót neki és kerüljük a kontaktust.

Itt ámulunk el először a saját népével szemben tanúsított viselkedésén, de nem utoljára. Hihetetlen, hogy Indiában még mindig működik a kasztrendszer! Döbbenetes különbségek vannak a kasztok között. A hovatartozás már a családnévből megnyilvánul. A különböző társadalmi helyzetű emberek nem keveredhetnek egymással. Házasodni is csak rangon belül lehet. Itt a házasságok nagy része előre megtervezett. Általában a szülők döntenek a fiatalok soráról, de rendszeresen kikérik egy asztrológus véleményét is, aki megállapítja, hogy a leendő pár mennyire illik egymáshoz. Az indiai nép nagyon vallásos és mivel hisznek a reinkarnációban, meggyőződésük, hogy ha a mostani életüket nem a rájuk kiszabott keretek között élik és elégedetlenkednek, akkor a következő életükbe újra ugyan ez a nyomorúságos sors fog várni rájuk. Bízva abban, hogy ha most tűrnek, és hősiesen végigszenvedik azt, amit rájuk mért a sors, akkor a haláluk után egy sokkal fényesebb, jobb élet vár majd rájuk. Jó példa erre, hogy amikor a reptéri mosdóban a felmosó vödör egy első kasztbeli hölgy útjában volt, az ahelyett, hogy kikerülte volna csak csettintett egyet, mire a két takarítónő azonnal félrekapta azt. Figyeltem az arcukat. Ahelyett, hogy elhúzták volna a szájukat vagy megjegyzést tettek volna a gazdag hölgy modorára, ők ugyanúgy beszélgettek tovább, nevetgélve, mosolyogva. Látszott, hogy teljesen elfogadják a helyzetüket és békében vannak az őket körülvevő világgal. Ahogy sofőrjeink is, akikkel az első kasztbéli idegenvezetőnk szintén csettintéssel kommunikált. Az utastérben ült velünk együtt, egy üvegfallal elválasztva a kollégáitól, akikkel a megállók alatt sem váltott egyetlen szót sem.

Ezek a kivételes helyzetben lévő, kiváltságos emberek tudomást sem vesznek az alsóbb kasztban élőkről. Az utcán szó szerint félresöprik őket és még egy pillantásra sem méltatják nyomorult honfitársaikat, ha mégis, akkor megvető undorral tekintenek rájuk. Megdöbbentő látni, hogy a különböző manufaktúrákban, ahol a turistáknak rövid bemutatót is tartanak, hogy láthassák, hogyan készül az üzletben eladásra kínált szőnyeg, ékszer, márvány, a munkásokat a végsőkig kihasználják, megalázzák. A láthatóan jómódban élő, pöffeszkedő tulajdonosok, úgy mutogatják a szerencsétlenek lecsiszolt ujjbegyeit, a monoton munkafolyamattól, abnormális tartástól eldeformálódott tagjait, mintha cirkuszi majmok lennének. Ők pedig hagyják, és mert jó fiúk voltak és a főnök elvárásainak megfelelően szánalmat ébresztettek a jómódú turistákban, jó jattot remélhetnek cserébe. Van, akiknek nem kell megvárni, hogy a munkába rokkanjon bele: sok gyereket már egész kicsi korában megcsonkítanak, hogy az utcára küldhessék koldulni, szintén az emberi érzelmeket manipulálva. Emlékeznek a Gettó milliomos című filmre? A következő megállónál már rutinosak vagyunk: az ablakra ugráló majmokat már csak az fotózza, aki fizetni is hajlandó érte.

Agra

Agrában már meg sem lepődünk a hihetetlen kontrasztokon. Szinte szemünk se rebben a ténytől, hogy a hőn áhított látvány, a Taj Mahal első sziluettje egy szemétdomb fölött jelenik meg előttünk a távolban. Izgatottságunkat hamar lehűti a tény, hogy tudjuk, már csak holnap látogatjuk meg a világhírű épületet, ugyanis így délután már nem jók a fényviszonyok. Így mára be kell érnünk néhány fotóval, amit a folyó túloldaláról, naplementekor készíthetünk néhány helyivel körülvéve, egy fegyveres katonák által őrzött és szúnyogoktól hemzsegő bozótosból. Most jobban kattognak a gépek, mint amikor megláttuk a kígyóbűvölőt. Pedig már túl vagyunk néhány helyi csodán, ugyanis korábban meglátogattuk a Vörös Erődöt, mely vastag vörös falaival, kőcsipkés, faragott, fehér ablakaival és zöldellő belső udvarával olyan hatást kelt, mintha a keleti mesékhez készült díszlet lenne; és jártunk a Baby Taj-ban is. Este próbáljuk felkészíteni a lelkünket a nagy találkozásra, így páran elmegyünk egy folklór előadásra, ahol a Taj Mahalt építtető Sáhdzsahán és felesége Mumtaz Mahal megható történetét elevenítették meg előttünk. Következő reggel izgatottan ébredünk, hiszen nem minden nap történik meg az emberrel, hogy közelről láthatja a Világ egyik csodáját. Egy pillanatra sem csalódunk benne.

A parkolóból a hatalmas, boltíves kapun belépve az ember úgy képzeli, hogy ilyen lehet a mennyország: békés kert, gyönyörű növényekkel, smaragd pázsittal, szökőkutakkal, csicsergő madarakkal, áhítatosan sétálgató emberekkel, akiknek mosoly ül az arcán. Olyan, mintha itt megszűnne az idő, és nem létezne a külvilág. Csak mi rohangálunk föl és alá, mert azt sem tudjuk, hogy hova fussunk. Mindent látni akarunk, és közben szeretnénk kiélvezni a pillanatot is. Próbáljuk felfogni, tudatosítani magunkban, hogy tényleg itt vagyunk. Olyan hihetetlen. Azt hiszem, hogy mi itt, egy nagy szerelem halhatatlan jelképénél szeretünk bele örökre Indiába.

Jaipur

Az érzés csak tovább mélyed másnap Jaipurban, ahol olyanok a házak, mint amiket behintettek rózsaszín púderrel. A főutcán mintha egy westernfilm díszletét keverték volna össze az össze az indiai csipkepalotákkal. Korán keltünk és elringat bennünket a zötykölődés, így álmosan nézelődünk a buszunk ablakán keresztül, és amikor végre megállunk, nem tudjunk, hogy már ébren vagyunk-e vagy még álmodunk. Megelevenedik előttünk mindaz, amit a fejünkben Indiáról szőttünk össze egy romantikus képpé: zöld hegyek, palota, elefántok, színes ruhás emberek, zeneszó. Még fel sem ocsúdunk, amikor már fent is ülünk egy színesre festett elefánt hátán, aki a nagy hőségben, lassú, cammogó mozgással kapaszkodik fel az Amber erőd felé. A kilátás varázslatos: a zöldellő hegyeket lánccá fonó hatalmas védelmi rendszer a Kínai Nagyfalra emlékeztet. Az épület olyan káprázatos, hogy szeretnénk, ha egy varázsütésre visszarepülhetnék egy napra a palota fénykorába és végigsétálhatnánk a tükrökkel, drágakövekkel és finom faragásokkal díszített termein és bepillanthatnánk az egykor itt lakók életébe.

Mivel ez sajnos nem lehetséges álmodozunk még egy kicsit, de következő állomásunkon, egy szőnyegboltban a földön görnyedő munkások és a pöffeszkedő tulajdonos közötti, ordító kontraszt hamar visszaránt minket a valóságba. Nem vásárolunk, bár ígérik, hogy bárhol is lakunk a Nagyvilágban, az ajtónkhoz szállítják az árut.

A Királyi Palota után a csillagvizsgáló következik, majd egy kis móka. Csapatunk néhány tagja összeismerkedett egy lánnyal még az erődben, aki hennákat készít. Megígérte, hogy este eljön a szállodánkba, és a művészetével elkápráztat minket is. Hamarosan be is robog (szó szerint, a barátja motorján) és aki szeretné, az a vacsoránál már a testén viselheti az indiai motívumokat. Az egész út egy külön gasztronómiai élmény is volt. Az egyik vacsorát a szállodánk egyik felső szintjén lévő étteremében szolgálják fel, mely az Ezeregy Éjszaka meséinek egyik díszletéül is szolgálhatna. A kilátás csodás. Halk zene szól a háttérben, míg mi a menüt tanulmányozzuk. Jó hosszú a lista és minden izgalmasan hangzik rajta, így közösen töprengünk, hogy mit válasszunk. Azonban hamarosan kiderül, hogy nem állítanak bennünket ilyen nehéz döntés elé: mindent végigkóstolhatunk.

Felszolgálók egész hada kezd nyüzsögni körülöttünk. Sorra érkeznek a konyha felől 1-1 edénnyel a kezükben és szép sorjában mindegyikből mernek egy kanállal a tányérunkra. Tobzódunk az ízekben, ahogy a csípős curryszószban főtt lágy sajtot követik, a fűszeres húsok, az édes mangó chutneyval, a sós halak, ropogós zöldségek és a jobbnál jobb lepényszerű kenyerek. Az ételeikben éppen úgy keverednek a fűszerek, mint az utcákon a hangok és a színek és éppen olyan erősek az ízek közötti kontrasztok, mint az ország népének kasztjai között. Újabb érzékszerveinket ejti rabul India, már teljes körű a támadás. Elvesztünk. Mindenünket megtölti, áthatja az egzotikus élmények véget nem érő sora. Teli hassal, az ágyban forgolódva azon töprengünk, hogy vajon mi lesz az általunk meghagyott, töménytelen mennyiségű étel sorsa és hogy belőle csak egy kis adagnak is hogy örülnének az utcán alvó, éhező gyerekek. Rossz érzéssel és némi bűntudattal alszunk el.

Goa

Még szinte meg sem szárad a henna a kezeken, de már indulunk a reptérre. Az Arany háromszögnek búcsút intve irány Goa, egy teljesen más világ. Az Indiai-óceán aranyhomokos partján – szeptember lévén – még csak készülődnek a szezonra. Nagy a sürgés-forgás. Próbaüzem van a szállodákban, mossák a falakat, szellőztetik a szobákat, tisztítják a medencéket. Nagyon várják a turistákat, akik a megélhetést biztosítják a számukra. A pálmafák mögött, a giccs minden színében lenyugvó nap, a hatalmas hullámok lassú morajlása és a napok óta nem "hallott" csend bennünket is lenyugtat, az elmúlt napok örvénylő impulzusai után. Hosszas sétákat teszünk a parton, miközben kagylókat gyűjtünk és figyeljük a reggeli halászatról visszatért férfiakat, akik a hálóik mellett üzletelnek a friss zsákmánnyal. Megbámuljuk a ruhában fürdőző helyi nőket, ők pedig megbámulnak minket, bikinis, fehér nőket. Ők a bátrabbak. Már közelednek is férjeik kíséretében és készül a közös fotó. Gépcsere. Természetesen mi is szeretnénk pár képet emlékül.

Goáról leginkább egy színnek az emlékét őrzöm. A zöld egy olyan árnyalatáét, mellyel még nem találkoztam máshol. A rizsföldek és a pálmaligetek rikító színe ez, mely vibráló kontrasztban áll az élénk lila és a sárga szárikkal és idilli hátteret biztosít az út közepén sétáló, hatalmas elefántról készülő fényképnek. Sajnos csak két napot töltünk Goán, így nincs időnk elmenni a vízeséshez, majmokat etetni és elefántokat csutakolni az óceánban, sőt még egy jót bulizni sem az egyik szórakozóhelyen, pedig látszólag ezek jelentik Goa igazi vonzerejét és varázsát. A Goán kötelező templomlátogatás után azért egy kis piacozás még belefér. Már bánjuk, hogy nem eddig vásároltunk. Itt már nem lehet alkudni, mint fent északon és közel sem akkora a választék. Nem jönnek a maszatos, mezítlábas gyerekek sem, akiktől itt akartunk venni 10 darab kézzel készült golyóstollat vagy 10 kulcskarikán csüngő faragott elefántot. Kicsit csalódottak vagyunk. Én végül a szálloda szuvenírboltjában találom meg a megfelelő ajándékot. Persze egy vagyonért...

Mumbai

Goáról Mumbaiba (az egykori Bombay-be) repülünk, hogy ott töltsük a hazautazás előtti éjszakát. Egy hatalmas, óceán feletti tiszteletkört leírva fordulunk rá a leszállópályára. A magasból még hatalmas sátorlepelnek tűnő kékség lassan kockáira hull, melyekből kirajzolódnak a reptér menti nyomornegyed bádogházai. Ahogy ereszkedik a gépünk méterről-méterre, úgy elevenednek meg képről-képre a "Gettó Milliomos" c. film jelenetei, lelki szemeink előtt. Szinte látjuk magunk előtt, ahogy a történetben szerepelő gyerekek most is berohannak az óriási gép alá, és gondolatban szorítunk, hogy el ne üssük őket. Csak a nagy zökkenés, - ahogy a kerekek földet érnek -, térít vissza bennünket a valóságba.

Kilépvén az utcára, egy teljesen kulturált városkép fogad, egyelőre nyoma sincs a delhiben megszokott, koszos-poros-hangos összevisszaságnak. A modern reptér előtt zöld taxik egész sora várja, hogy a központba szállíthassa az utazástól elcsigázott, a melegtől kótyagos és éppen ezért az alkudozáshoz már fáradt utasokat. Mi szerencsére itt is a privát buszunk ablakain keresztül lehetünk részesei a Mumbai-élménynek. Ami valóban az. A nyugodt Goa után ismét egy kis adrenalin löket, ahogy végigszáguldva a széles autósztrádán egy modern és egészen élhető nagyvárosban találjuk magunkat. Itt sehol sem látok tehenet az út közepén vagy falakon ugráló majmokat, annál inkább modern felhőkarcolókat, fényreklámokat és gyorséttermeket, melyek emlékeztetnek otthon hagyott – és már igen csak hiányzó – világunkra. Mintha vissza akarnának szoktatni minket a civilizációba, hogy másnap Budapestre érve a kultúrsokk ne sújtson majd minket olyan elemi erővel. Olyan, mintha Európa kapujához érkeztünk volna. Igencsak üdítő élmény. Persze a kontrasztok itt is megvannak. A toronyházak üvegablakain megcsillanó nap csak pár másodpercre tud elvakítani, aztán két épület között ismét felvillannak az újabb nyomornegyedek domboldalra felkúszó, végeláthatatlan 'utcái'. Gazdagság-szegénység, hatalom-elnyomás, fényűzés-nyomor, pazarlás-éhínség, luxus-nélkülözés. Ezek a jelzők villannak be az ablakon pergő képekről, szinte másodpercenként váltogatva egymást.

Gazdagok és szegények egymástól fallal elválasztva...

A vízpart egyik oldalát pálmafák, míg a másikat az üzleti negyed szegélyezi. Olyan érzésem támad, mintha Floridában lennénk, de hamar el is múlik, amint beérünk a központba és lefékezünk a Dhobi ghat-nál. Ha láttunk már csodát… Az új idegenvezetőnk - egy száriba bújtatott indiai asszony - által büszkén elénk tárt mosoda, mely a világ legnagyobb szabadtéri mosodája, most inkább üde színfoltnak tűnik, mintsem megbotránkozásunk újabb tárgyának. Pedig van min tátani a szánkat. Egy felüljárón állunk, alattunk pedig egy betonkazettákkal felosztott hatalmas terület. Mindegyik csordultig töltve vízzel és színes ruhákkal. Úgy mossák a szennyest az óriási kádakban, mint régen az asszonyok a patakban. A környező épületek tetején és hatalmas kötelekre lógatva pedig tucatjával szárad a tiszta ruha. Van, hogy egy szárítón vagy 50 egyforma színű és szabású ing van. Fogalmam sincs, honnan tudják, hogy melyik kié. Mintha egy divatbemutató színfali mögött mind csak arra várna, hogy egy gyors vasalás után valaki végiglejtsen bennük a kifutón.

Mielőtt tovább mennénk Gandhi egykori házához, teszünk egy sétát a város legmagasabb pontján elterülő függőkertben. A jó levegőn, a gondozott pázsiton piknikező, szépen felöltözött helyiek között, mintha megtisztulnánk az út során ránk rakódott kosztól és a lelkünket gyötrő nyomortól. Napok óta először szívunk igazán tiszta, friss levegőt, melybe nem vegyül por, doh, vagy fűszerek illata. Csodálatos. Ahogy a látvány is, ami elénk tárul, ahogy lenézünk a város luxushotelekkel övezett, homokos szabad strandjára, impozáns épületeire. Inkább tűnik fővárosnak, mint Delhi. Útban a szálloda felé még látjuk, ahogy az India kapujánál összegyűlnek a turisták és a helyiek, hogy együtt csodálják meg a naplementét.

Ma McDonald’s-ban vacsorázunk!!! Számunkra most felér a Nobuval. Mert bármilyen csodálatos is volt, bármennyi tapasztalatot, élményt és kalandot nyújtott, bármennyi finomságot kínált ez a csodálatos ország, Mumbaiban már megérint minket a nyugat szele és már nagyon vágyunk haza. A tiszta otthonainkba, ahol nyugodtan fürödhetünk, ahol folyóvízzel moshatunk fogat, ahol nem kell nézni, hogy mit eszünk, nem kell rettegni a szúnyogcsípéstől és a kerülgetni a járdán fekvő éhező gyerekeket és a megcsonkított hajléktalanokat. Mostanra megteltünk Indiával, de csordultig.

A búcsú

Kora hajnalban indulunk a reptérre. Olyan, mintha hatalmas ágyak között suhanna a buszunk, melyekké a járdák változtak. Felnőttek és gyerek szépen sorban, egymás mellett fekve alszanak a meleg betonon. Néhány helyen hatalmas kondérokban ételt főznek, melyért az ébren lévők sorakoznak. Bennünk egyre nő a honvágy és alig várjuk, hogy felszálljon velünk a gép, mely nyugatra repít, egy számunkra jobb és kevésbé fájó világba. De várhatjuk. Pontosan nyolc órán keresztül, ugyanis ennyit késik a járatunk. Mivel az utolsó filléreinket is elköltöttük, visszaváltottuk, pénz nélkül ülünk a kényelmetlen fémüléseken, és már nagyon szenvedünk. Végre megkezdődik a beszállás, és mi megkönnyebbülten foglaljuk el a helyünket.

Hamarosan magunk mögött hagyjuk Indiát, apró bádogházaival, csipkés palotáival, a mérhetetlen szegénységgel, a luxusszállodáival, a kasztrendszerével és vendégszeretetével, egzotikus állataival, pálmafás tengerpartjaival, csendes kertjeivel és dudáló-cikázó csúcsforgalmával, pazar látnivalóival, színes szárijaival, a Taj Mahallal és minden más szépségével, nyomorával együtt. Ahogy emelkedik a gép úgy leszünk egyre könnyebbek. Szinte kilométerenként hullik le rólunk egy-egy mázsás súly, amit a látottak és tapasztaltak aggattak ránk, de közben azért elszorul a szívünk, és csak remélhetjük, hogy egyszer még viszont láthatjuk ezt a csodás országot és a kitaposott ösvényről letérve felfedezhetjük az igazi Indiát, ami rejtve marad a védőburokba zárt turisták előtt. Kell még pár nap, hét, vagy talán hónap, amíg feldolgozzuk az élményeket, de ahogy telik az idő egyre jobban vágyunk vissza, mintha a furulyaszó és az elefántdübörgés harsonává erősödve szólítanának vissza bennünket erre a varázslatos, kontinensnyi területre, a mesés Indiába."

(Müller Gerda, Vista, 2013)


"Tapasztalt utazónak gondolom magam, sokat utazom, sok mindent láttam már a világban, de India valahogy eddig kimaradt. Sokan furán néztek rám, amikor szóba került, hogy ott még nem jártam, mert az emberek egy nagy része azt gondolja, hogy India a nagy utazóknak alap desztináció. Amit eddig láttam a médián keresztül belőle az a kosz, szemét, szegénység és erőszakos emberek mindenfelé, csoda, hogy valahogy soha nem vágytam arra, hogy ide utazzak, nem vonzott igazából benne semmi. Persze tudom, hogy micsoda történelme van és mennyi tudás is halmozódott itt fel az évezredek alatt, ráadásul manapság bevett szokás a nagy multiknak bizonyos szolgáltatásaikat outsource-olni Indiába, mégsem éreztem szükségét annak, hogy elutazzak ide. Ebben a döntésben a feleségem hozzáállása is sokat segített, aki kerek-perec kijelentette, hogy na oda, biztosan nem jön el velem...

Idén azonban úgy alakult, hogy lehetőségem nyílt egy szervezett indiai túrán részt venni, több se kellett, gondoltam egy életem, egy halálom, megpróbálom. Akivel előtte beszéltem és járt ott, mindenki azt mondta, hogy szörnyű lesz, és hogy készüljek fel a legrosszabbra. Előtte sem volt sok kedvem menni, de ezek a vélemények sem hozták meg igazán. Azonban nem volt visszaút, mentem. Sajnos sok időt nem tudtam az országban tölteni, ráadásul a leginkább turistás részeket sikerült megnéznem és minden be is igazolódott, amit előtte mondtak, láttam, elképzeltem… DE nem ennyire egyértelmű a helyzet, mert bár valóban kosz van és szemét, szegénység is dögivel és az emberek is iszonyatosan erőszakosak, mégis van valami az országban, ami miatt megértem azokat, akik szeretnek ide utazni. Van egyfajta bája, amit nagyon nehéz jól körülírni, szerintem valaki vagy meglátja, vagy nem, ha nem, gyűlölni fogja minden percét az itt eltöltött idejének.

Én a szokásos indiai aranyháromszög körutat csináltam meg, így Delhi, Jaipur és Agra voltak a megállóink egy kis mandawai kitérővel. Delhibe érkeztünk és meglepő volt, hogy a reptér teljesen rendben volt, egyáltalán nem volt olyan érzésem, hogy valamiféle lepukkant helyre érkeztem. Maga a város egyébként semmi extra, vannak szép részei, de többnyire hozza azt amire számítottam, tömegnyomor, kosz, szemét... stb. Egyedül nem biztos, hogy el mertem volna indulni piacokon mászkálni, vagy csak szimplán sétálni. Meglehetősen furcsa érzés volt például hatalmas dögevő madarakat látni körözni a piac felett, ahogy az is, ahogy a 40 fokban árulták hűtés nélkül a húsokat, halakat, kóbor kutyák és majmok között. Némely sikátor távoli látványa is elég volt ahhoz, hogy átértékeljem a sokszor szidott budapesti közbiztonságot. Ültem itt riksán is, vittek egy kört a helyi igazi Delhiben, hááát, ezt valóban az életben egyszer meg kell élni, az európai ember számára új értelmet nyernek olyan fogalmak, mint siker, vagyon, boldogság." (M. Gy., 2014)


"India, csodálatos, hatalmas ország, tele kultúrsokkal, és ezerféle lehetőséggel. Az első pár hét meglehetősen nehéz volt, nehezen adta meg magát nekünk India. Olyan volt mint egy hatalmas sűrű mocsár, ahol a félelem úrrá vált rajtunk, hogy bizony bármikor elnyelhet, elsüllyedhetünk benne. Adja ezt a milliárd ember, az örök káosz és szabály nélküliség, nincsenek korlátok, s így kapaszkodók sem. Sosem tudni mi merre, hogyan, kivel, s legfőképpen mennyiért? Ha valakit szórakoztat az alkudozás hosszas huzavonája, az biztos sok örömre lel, de akiben ez bizonytalanságot és kétségeket kelt, annak bizony sötét posvány és fáradságos játszadozás. Valahogy mégis megszoktuk, hozzászoktunk, és tán azt is mondhatjuk, otthonosan mozogtunk benne a végére.

Megszerettük Indiát. (2014)" forrás


"Indiáról nehéz írni úgy, hogy ne ragadjanak el az indulatok. Sosem vágytam ide, de most útba esett, és nem bántam meg, hogy láttam, mert erre idősebb fejjel már nem lettem volna képes. Szögezzük le elöljáróban, India elképesztő koszos, gusztustalan, egészségtelen hely. Delhi a legundorítóbb város, ahol valaha megfordultam, és senkinek soha nem fogom ajánlani, hogy idejöjjön. Az épített örökség azonban olyan fantasztikus, hogy lebeszélni sem fogok soha senkit a látogatásról.

Indiát egy élet is kevés, hogy bejárjuk. Amennyi állam, annyiszor egy hónap körülbelül, amit számolhatunk arra, hogy tényleg megismerjük ezt az országot. Véleményem szerint egy gyors vizit abszolút nem elég semmire, és ha csak a Taj Mahalt akarjuk megnézni, akkor inkább hagyjuk az egészet. Radzsasztánban vannak a legközelebb egymáshoz a látványosságok, így ha csak 10 napunk van, ide jöjjünk, ne vállaljuk túl a dolgokat.

Az Arany Háromszög és Delhi egy hetünkbe fog kerülni, de Udaipurt és Ajmert se hagyjuk ki, így lesz 10 nap. Ami az ország többi részét illeti, hátizsákosok előnyben, mert a távolságok már nagyok délebbre, a közlekedés kalandos, viszont bárhol el lehet tölteni heteket.

Északabbra ajánlott busszal vagy sofőrrel közlekedni a zsúfoltság miatt, délebbre már az alvós vonat is egy jó opció lehet. Az ország közlekedési infrastruktúrája jónak mondható, mert jó a kötöttpályás lefedettség, ahol meg nincs ilyen, van busz, a városokban meg Uber és tuk-tuk, de jó vigyázni. A városok közötti utazásokat jó előre gondoljuk ki, mert hatalmas a tömeg mindenhol. Jó, ha lefoglaljuk a helyünket az interneten, vagy személyesen. Ez hatványozottan igaz északra, ahol a legnagyobb a népsűrűség. Látnivaló mindenhol van, így találjuk ki, mi érdekel minket, és napi bontásban gondoljuk ki előre az egész utat, vagy ha sok időnk van, menjünk hippiskedni, és sodortassuk magunkat az árral, helyben is el lehet mindent intézni, de lehet, hogy pár nap késéssel tudunk csak továbbindulni.

Az emberekről is nehéz írni, mert helye válogatja. Delhiben található a legalja, de Agra is szorosan lohol a nyomában, és Goában voltak a legrendesebbek. Itt sem az ellenségeskedésről beszélek, hanem hogy mindenhol át akarnak verni, de itt már a lopás is mindennapos dolog, bár nekünk szerencsénk volt.

Barátnőmet azonban Delhiben zaklatták, nem csak verbálisan, hanem fogdosták is, viszont sunyik a férfiak, mert csak tömegben merték ezt megtenni. Amúgy nyugodtan menjünk neki bárkinek, ha kell, mert iszonyatos gyáva népség is, a rendőrség meg a mi pártunkat fogja fogni. Szerencsére én üvöltözésnél nem jutottam messzebb, bár abból sok volt, de ez mintha leperegne róluk. Nincs olyan itt, hogy szégyenérzet, vagy lelkiismeret, mindenki kizárólag csak magával foglalkozik, még hullát is láttunk az út közepén, senkit nem érdekelt.

Ha egyedül vagyunk, a legjobb talán, ha berakunk valami zenét, és nem veszünk tudomást senkiről, a koldusokról főleg nem. Meg kell, hogy jegyezzem viszont, hogy nagyon sok jó emberrel találkoztam és beszélgettem, akik kivételesen barátságosak és aranyosak voltak, de sajnos ez csak egy apró része azoknak, akikkel valamiféle kapcsolatba kerültem.

Ha valaki odajön megkérdezni, hogy hogy vagyunk, honnan jövünk, válaszoljunk rá bátran, legyünk barátságosak, mert simán lehet, hogy tényleg csak érdeklődik. Elég elküldeni a francba csak akkor, ha elkezd a "kihagyhatatlan ajánlatáról" magyarázni. Rengetegen fognak velünk szelfit csinálni. Ezek jó része tényleg nem sokat látott fehér embert, de gondoljuk meg, akarjuk-e ezt, mert könnyen lehet, hogy ezeket a képeket később felhasználják valahol (pl. az üzletükben mutogatják, hogy ő itt az amerikai barátom).

A szállásokat mindenféleképpen ellenőrizzük le Tripadvisoron, vagy booking-on mielőtt foglalnánk. Borzalmas helyek vannak, és egy részük abszolút nem biztonságos. Nagyon olcsón lehet megszállni egész jó helyeken is, ha backpackelünk, érdemes a helyszínen keresni helyet. Bízzunk magunkban, ne hallgassunk a helyiekre, akik ajánlgatnak, ők csak a jutalékért teszik.

Amúgy a jutalék vezérli az egész gazdaságot, szóval nem kell senkit megkérdezni, hogy hol van egy jó hotel, vagy egy jó étterem. Legtöbb esetben nem fogunk jól járni. Az igényeinket tegyünk annyira alacsonyra, amennyire csak lehet, és nem lesz semmi baj. Couchsurfing tekintetében szerintem vállalható a hely, ha jól utána olvasunk. Nagyok a jövedelembeli különbségek, egy középosztálybeli indiainál én minden további nélkül ellaknék.

Enni két helyen nem szabad: A legolcsóbb és a legdrágább helyeken. A legolcsóbbakkal, köztük a street food-al az a baj, hogy Indiából innentől fogva jó eséllyel csak egy WC-t fogunk látni, mert még a lelkünket is kifossuk. A drága helyeken meg nincs sok vendég, így az ételeket elteszik esetenként több napra, mire el tudják adni, így itt is a fenti székelési problémák lesznek gondjaink. Mindig nézzünk körbe egy helyen mielőtt leülnénk, ha belátni a konyhába, az sokat el fog mondani.

A kaja viszont szinte mindenütt elképesztő finom és kiadós, rendeljünk bátran olyan fogást, amiről még sosem hallottunk, mert megéri. Az italozás nem olcsó mulatság, de ha valaki hisz a tömény gyomorfertőtlenítő erejében, akkor ajánlott. Goában nagyon olcsó a pia is, a helyi feni nevű főzetet meg ki ne hagyjuk!

Az árak változóak. Igaz, hogy a világon mindenből megtalálni itt a legolcsóbbat, de azért ezt a fentiek miatt nem ajánlanám. Picit költsünk többet, de így biztonságosabb. A magyar árakhoz képest még így is alacsonyabbak lesznek az indiaiak, de fontosabb az, hogy megnézzük a sok gyönyörű épületet, mint az, hogy megspóroljunk párezer forintot, de utána a budin fejezzük be a vakációt.

Ne háborodjunk fel, ha a belépők vételénél azt látjuk, hogy mi 15-20-szor többet fizetünk a helyieknél, ez itt sajnos ilyen, szóval nyeljünk egy nagyot, és ne háborogjunk (vagy szerezzünk egy hamis indiai személyit, és máris meg van oldva a problémának ez a része). Alkudni szinte minden helyzetben kötelező, javaslatom szerint csapjunk le 60%-ot az árakból, ahonnan kezdjük, és így 40-50%-al olcsóbban biztos megkapjuk. Én pofátlanul volt, hogy 80%-al ajánlottam kevesebbet, és volt, hogy bejött. Próbálkozzunk bátran bármivel, szálloda esetében az árba nyugodtan pakoltassunk bele valami extra szolgáltatást is, bele fognak menni.

Visszajönnék? Nem! Amit akartam, láttam. Én sosem leszek ez az India-imádó, hogy ez mennyire varázslatos világ, stb. Én sajnos nem nagyon látok túl a mocskon, a zsúfoltságon, és a természet totális elpusztításán. Nem szeretem az embereket, nem szeretem a klímát, meg szinte semmit a csodálatos épületeken (amik körül jellemzően elviselhetetlen kosz van) és az ételeken kívül. Goa gyönyörű, de akkor már inkább Sri Lanka. (2016)" forrás


"India gyönyörű (pl. régi templomegyüttesek, teaültetvények a hegyekben, ahol fázol a síksági forróság után, vadelefánt, különféle madarak, majmok és páva szabadon a vadrezervátumban), de Mumbaitól délre érdemes menni. Északon sokkal gázabb, ez igaz (koszosabb, nagyobb tömeg, zaklató férfiak). Mindössze 1-2 kajaszabályt betartva simán elvoltam 1 hónapig, sem hasmenés, sem semmi, pálinka meg egyéb fertőtlenítő sem kellett. Ja, és a sarum nem lett koszosabb Bangalore-ban sétálva egész nap, mint Budapesten. :))"



Olvasmányos linkek

"Az Indiában töltött első pár órában többször is feltettem magamnak a kérdést: normális vagyok, hogy idejöttem? Legszívesebben azonnal felszálltam volna egy Európába tartó gépre. Ez az érzés azonban szerencsére hamar elmúlt, és helyét egyre inkább a kíváncsiság vette át. Indiával kapcsolatban vannak az embernek idealizált elképzelései, különösen az olyan szent helyekkel kapcsolatban, mint például Váránaszi, ahová khadzsurahói kalandjaink után érkeztünk. A modernizáció azonban India egyik legősibb városát sem kerülhette el. A pályaudvarról kilépve őrületes káosz, iszonyú forgalom, elviselhetetlen zaj és fojtogató benzingőz fogadott bennünket. A motoros riksában halálfélelmem volt, ilyen őrületes száguldásban most először volt részünk. Az indiai közlekedés már önmagában is nagyon félelmetes, úgy meg aztán főleg, ha az átlagnál vakmerőbb sofőr mögé ül be az ember. Szinte csoda, hogy egyetlen balesetet sem láttam az Indiában töltött húsz nap alatt.

Váránasziban a hotelünk közvetlenül a Gangesz és egy halottégető ghat (a folyóhoz vezető lépcsősor) mellett volt, ahová éjjel-nappal folyamatosan hozták a holttesteket. A földi lét vége itt nem valami távoli, elvont fogalom, hanem hozzátartozik a hétköznapokhoz. Az erkélyünkről figyelhettük, ahogy a tűzben elhamvadtak testek, és a felszálló füstből időnként fekete pernye szállt fel hozzánk. A Gangesz partján sétálgatva valóra váltak Váránasziról szőtt elképzeléseim. A város itt középkori hangulatot árasztott, a déli melegben bivalycsorda fürdött a folyóban, az utcákon kecskék, tehenek és kutyák kóboroltak, a férfiak ráérősen beszélgettek az árnyékban, a guruk tanítványra vártak, egy kisfiú piros papírsárkányt eregetett. Egyetlen ember dolgozott csak, de ő aztán teljes koncentrációval: egy vékony öregember, aki tehéntrágyából egyforma kis pogácsákat formált, majd kiszárította őket a napon. Egy idő után azonban megpróbáltam nem ítélkezni, nem a mi viszonyainkhoz hasonlítani mindent. Elfogadtam, hogy ez itt egy más világ. Ha legközelebb errefelé visz a sorsom - mert remélem, lesz ilyen -, talán már könnyebb lesz megérteni és elfogadni az indiai valóságot, amely sokkal sűrűbb, színesebb, felkavaróbb vagy épp hétköznapibb annál, mint ahogy azt itthon elképzeltem. (2014)" forrás


"Az ellentmondásosság alapvetés. A mérhetetlenül sokszínű országból azonban ne csak nagyvárosainak hömpölygő tömege, a sáfrányszínű száriban vizet hordó asszonyok vagy a narancssárga turbános, olajtól csöpögő, torzonborz szerzetes jusson eszünkbe, hanem az is, hogy könnyen kiderülhet: az oxfordi angolsággal beszélő szerzetes sárga festék nélkül és hajvágás után IT szakmérnök egy Bangalore-i multinál, csak most úgy érzi, így kell élnie. Vagy éppen az, hogy a világ egyik lendületesen fejlődő részén járunk, ahol a high-techtől a kényeztető luxusig minden megtalálható. Igaz ugyan, hogy a repülőtérről a városközpont felé haladva egy ideig határozottan az az érzésem, hogy az utcakép az "itt nem szívesen szállnék most le" és az "itt még a busz sem mer megállni" kategóriák közt váltakozik. Nem beszélve a jármű gondosan befelé hajtogatott visszapillantóiról (indiai sofőr elvből nem néz hátra, legfeljebb az utasokra) valamint a kormányzáshoz és a technika üzemeltetéséhez szükséges elengedhetetlen berendezésekről, úgymint fél négyzetméteres Ganésa-poszter (szerencsét hozó elefántfejű isten), csengők, fityegők, házi oltár.

Ha hozzászoktunk a segítőnek álcázott utcai gerillamarketingesek fel-felbukkanó jelenlétéhez, a baloldaltvezetve-padkánmenve-dudáratenyerelve-riksátelőz-tehenetkikerül vezetési stílushoz, megismertük Chandi Chowk csillogó textileket, ékszereket, illatszereket kínáló üzleteit, megmosolyogtuk a Hari Puttar(!) kalandjait reklámozó moziplakátokat, ettünk csípőset, ittunk kókusztejet és mangólasszit, irány az Indiába látogatók kihagyhatatlan látnivalója: a Tádzs Mahal. Úton Agrába érdemes megállni Gwailorban és Orchában, a paloták, a romok, a hindu templomok és a vízparti falvak látványa miatt. Ha már a szentimentális részleteknél és a boldog békeidőket sejtető romantikánál tartunk: a szállások kiválasztásánál is szárnyalhat nyugodtan a fantáziánk. A legrangosabb luxusszállodák, az egykori nemesi palotákból átalakított kastélyszállók, a stílusos butikhotelek, sivatagi erőd-szállók, bájos panziók és elegáns családi szállodák ajánlják magukat. A választék zavarba ejtő, választani azonban tudni kell, hogy minél elégedettebbek és boldogabbak lehessünk ebben az életünkben. (2014)" forrás


"Nagy várakozással tekintettem Jaipur, a rózsaszín város elé. Mivel Rajasthan fővárosa, három nagy erőd, számos gyönyörű palota és templom is található itt. Híres a színes szőttesekről és a kézművesiparról, így reméltem remekül elleszünk abban a négy napban, amit itt töltünk. Sajnos a karma nem ezt akarta.

Félelem. Ezt éreztem, mikor Jaipurba érkezésünkkor megrohantak a riksások. Este fél tíz lehetett, mikor beállt a szerelvény és bár kértük két indiai útitársunk segítségét, hogy vezessenek el a helyközi busz megállójához a felajzott tuktukosok hadával már ők se bírtak. Nem használt a szép szó, sem a durva elutasítás. Nem viselték el, hogy nem kívánunk taxival menni kiszemelt kanapénk irányába. Az elején barátnak titulálták magukat, akik segíteni szeretnének, de ez hamar lökdösődésbe és közönséges szavak kiabálásába csapott át. A tömegben próbálták a csomagjainkat átvenni, de mi türelmet erőszakolva az arcunkra rendületlenül a pályaudvar kijárata felé tuszkoltuk magunkat. A parkolóba érve sikerült lerázni párat, ekkor már nem is minket támadtak, hanem a vonaton megismert két srácot, akik már régóta megbánhatták segítségüket. (2014)" forrás



"India változatos: vallásilag, kulturálisan, bőrszínben, mindenben. Ez az embereken is látszik. Sosem tudod, milyen emberbe botlasz bele. Amit viszont láttunk, és fájlaltunk sokszor, hogy a városok sokadalma bizony nem a legkedvesebb. Annak ellenére, hogy hisznek a karmában, nem átallnak átvágni minden apró-cseprő ügyletben. Csalni néhány rúpiával, vagy átverni a távolságokkal, hosszan sorolhatnánk. És sajnos ezt másokkal is megteszik.

De az érem világos oldala, viszont nagyon fénylik. Ebben a milliárdos tömegben, sokszor igazi gyöngyszemre leltünk, akár egy guru, akár egy utcai festő, akár egy kereskedő személyében. Tényleg nagyon különleges emberekkel hozott össze minket a jósors, s ha egy jobb barátra tesz szert az ember, akkor biztos lehet benne, hogy bármit elintéznek neki, India bármely pontján, mert olyan kiterjedt a kapcsolathálózat a nagy távolságok ellenére. S olyan nagyon figyelnek az emberre, ami már-már kényelmetlen néha.

S a korrupció és alkudozás szenvedélye ott van mindenütt, a hivatalos szerveknél is. 200 rúpiával szinte bármilyen szituáció megoldható. Még a rendőri igazoltatás is. Kedvencünk az az eset, amikor hárman mentünk egy motoron, sisak nélkül, s megállított minket a rendőr. Odaadtuk a 200 rúpiát, s 5 rendőr szeme előtt mentünk tovább ugyanazon a módon. India… :)

Azt éreztük Indiában, hogy egy szivárványhídon gyalogolunk egy különös és különleges országban, oly sokszínű, oly változatos ez az ország, s biztosak vagyunk benne, hogy még visszatérünk ide." forrás



Fotóegyveleg

Vissza az elejére


Kommentek

Tóth Judit Márta, 2014. 01. 09. 13:41
Csodás összefoglaló,és élvezetes olvasmány! Hasonló érzések varázsoltak el és kerítettek hatalmukba engem is.Szintén eltökélve ,hogy INDIÁ-t ismét...újra és újra látni,érezni kell!


Új hozzászólás beküldése

Név:
E-mail cím:*
Hozzászólás:


* az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon



Repülőjegyek Delhibe Repülőjegyek Delhibe
Olcsó repülőjegyek Delhibe a Vistánál



SZÁLLÁSFOGLALÁS







FOTÓGALÉRIA