ÚTIKRITIKA.HU / Torockó






hirdetes

útikritikák


Torockó

Torockóról bevezető|Vélemények|Közlekedés Étkezés|Látnivalók|Olvasmányos linkek| Fotóegyveleg

.

H. P. fotója

Tartalomfeltöltés előkészületben

Torockóról bevezető

Torockó az Erdélyi-középhegység keleti részén elterülő Torockói-hegységben fekszik, az Ordaskõ (1250 méter) és Székelykõ (1128 méter) közötti medencében. A lakosság mindössze csak 600 fő körül van. A település házai igen jellegzetesek, amelyekben megjelennek a népi motívumok is. Több közülük a Nemzeti örökségünk részét képezi már. A település 1999-ben Europa Nostra-díjat kapott a kulturális örökség megőrzéséért. forrás

Tetszett&Nem tetszett

Tetszett

1. A Torockói Vízimalom, ami kis időkapszúla és technikai csoda

2. Az áfonyapálinkával történt első ismerkedés

Nem tetszett

1.

Vélemények

Torockó igazi vendégváró település, ahová elsősorban azért megy az ember, ha elege van a nagyvilág sznob mókuskerekének életviteléből, és igazi egyszerűségre, illetve olyan társaságra vágyik, ahol az emberek értékrendje mit sem változott az elmúlt 100 évben. A vendégszeretet, amit itt kapunk, az valóban szívből jön.

Ha esténként húslevest és töltött káposztát akarnánk enni, amit aztán egy kis Somodi kaláccsal fojtanánk le, majd pedig a jóízű beszélgetések közepe felé a ház pálinkáját iszogatnánk, ami után a meleg cserépkályha mellett térhetnénk nyugovóra, akkor mindenképp el kell ide jönnünk néhány napra, és élvezni ezt az önfeledt kikapcsolódást.

Festett bútorok, míves cserépkályhák és edények jellemzik a házak berendezéseit. A bútorok festésének az alapszíne általában zöld, de lehet barna is. Jellemző mintázat a kancsóból kiinduló virágcsokor, melynek kisebb szárai szimmetrikusan futnak a bútor két oldalán. forrás


Torockó egységes arculata egy szinte az egész falut elpusztító tűzvész utáni újjáépítés eredménye. Érdemes sétálva felfedezni a környék szépségeit, pár kedves szót váltani a kedves helyiekkel, belekóstolni a falu titokzatos világába. A torockóiak vendégszeretete nem ismer határokat.

Az itt élők ezer éves néphagyományokat őriznek, ápolnak, tartanak fenn lelkiismeretesen. A híres helyi varrottasok, – keresztszemes és kereten-varrott kézimunkák- figyelmet érdemelnek, ahogy az egyedülálló, helyi népviselet is, melyet bizonyos alkalmakkor a helyiek még örömmel és büszkén viselnek. Így a farsang és a téltemetés alkalmával is. Az eredeti ruhaviselet ma már múzeumi ritkaság.

Az Erdélyi faluturizmus egyik jelentős központja könnyedén hasonlítható akár egy szabadtéri múzeumhoz is. Méltán kelt híre a világban. A sok történelmi hányattatást megélt faluban tengernyi a látnivaló. A néprajzi emlékekben igen gazdag helységet egy főtér, helyi múzeum és a központi teret uraló unitárius templom és egy régi vízmalom is gazdagítja. Régebben a hegyek felől érkező patakok vizének ereje hajtotta meg lapátjait, most csendesen pihen egy nagy diófa ágai alatt. Nyáron annak árnyékában. forrás

Közlekedés

Nem értem, a falu bejáratainál lévő közterületen miért nem lehet több száz férőhelyes parkolóhelyet kialakítani, s a nem csupán átutazókat arra kötelezni, hogy gyalog menjenek be a településre? A létrehozással járó költségek megtérüléséig az önkormányzat mondjuk 10 lejes parkolási díjat szabhatna meg, a fenntartásra fordított összegek ellenében hosszabb távon például 5 lejre csökkenhetne az összeg. A megfelelő dokumentációval rendelkező mozgássérültek számára engedélyezve lenne a behajtás a településre. A dombra csupán csomagtartóban siklórepülőt felmutató sportolók mehetnének fel gépkocsival. Az itt parkolt mindenféle autók is nagymértékben rontják a Székelykő esztétikai hatását. (2020) forrás


Még nem jártam olyan hétvégén Tororckón, hogy ne legyen tumultus. Mindenhol parkoló kocsirengeteg miatt mozogni is alig lehet a falu központjában. Mivel Torockó két bejáratánál nincs kiépített parkolóhely, a Székelykő lábánál fekvő festői szépségű településre érkező vendégsereg ott hagyja a személygépkocsiját, ahol éri. A szerencsésebbek – akik parkolóval rendelkező szálláshelyet tudnak bérelni – könnyebben megoldják a parkolási problémát, a többség azonban az utcákon és köztereken vesztegel. Mivel nem tud cserébe semmit ajánlani, a polgármesteri hivatal nem függeszti ki parkolást tiltó táblákat, így sok jármű a falu történelmi központjának számító piactéren, a csorgó körül áll meg, miközben ez kellene legyen a falu főtere és sétálóutcája. (2023) forrás

Étkezés

H. P. fotói

Vásárlás

m. a. fotója

Látnivalók

Népművészeti múzeum

H. P. fotója

Unitárius templom

H. P. fotója

Programlehetőségek

Érdemes megmászni az Ordaskövet, onnan gyönyörűen rálátunk a falura meg a Székelykőre. A Székelykő csúcsát sem szabad kihagyni, tiszta napon a Retyezát meg Fogaras távoli csúcsai is látszanak A Bedellő könnyen megközelíthető Torockóról, itt gyönyörű vízesés található, meg egy kiépített kilátó, hol egész Aranyos völgyében gyönyörködhetünk. Kicsit távolabb van a Bélavár, de megéri azt a 40 perc autózást Torockóról. A Tordai hasadék szintén élményes túra, itt még él a szirti sas is. (2023)

Olvasmányos linkek

Alig van Erdélyben ismertebb magyar falu Torockónál. A magyar és román turisták által egyaránt felkapott település azonban nehezen tud megbirkózni a hírnév nyújtotta turisztikai lehetőségekkel. Rossz infrastruktúrája nem kedvez a vendéglátásban beruházók számára, a polgármesteri hivatal pedig nehezen tudja bepótolni az elmúlt három évtized el nem végzett munkálatait.

Az évente több ezer vendéget fogadó, Europa Nostra-díjas településen nem működik sem az ivóvíz-, sem a szennyvízhálózat, a legtöbb mellékutca pedig nehezen járható.  Van egy régi, elavult vascsöves és egy új vízhálózat a faluban, de egyik sem működik rendesen. 

Kétféle turista látogat Torockóra. Az egyik a csendet, a nyugalmat kedveli, és pihenni akar. Ők inkább a faluban vagy a környéken sétálnak, illetve a vendégház tágas kertjében pihennek, ahonnan csodás kilátás nyílik a Székelykőre. A másik turistatípus az aktív turizmus híve: korán reggelizik és azonnal nekivág a Székelykőhöz, az Ordaskőhöz vagy a régi bányák közé vezető, előre kiválasztott túrának. (2023) forrás

Fotóegyveleg

H. P. fotója


Kommentek

Még nem érkezett hozzászólás.


Új hozzászólás beküldése

Név:
E-mail cím:*
Hozzászólás:


* az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon





SZÁLLÁSFOGLALÁS

hirdetes