ÚTIKRITIKA.HU / Isztambul






Isztambul

Földrajz | Időjárás | Történelem | Manapság | Vallás | Emberek | Turista etikett | Magyarok és törökök | Gasztronómia | Fotóegyveleg

Földrajz

  • Isztambul 1065 kilométerre van Budapesttől.
  • A 2016-os népszámlálás adata szerint Isztambul lakossága 14,8 millió.
  • Isztambul a világ nyolcadik legnépesebb városa.
  • Az Isztambultól 351 kilométerrel keletre fekvő fővárosnak, Ankarának "csak" 5 milliós a lakossága.
  • Köztudott, hogy Isztambul a világ egyetlen városa, amely két kontinensen helyezkedik el.
  • A város dimbes-dombos, így gyakran kell felfelé és lefelé gyalogolni. Nem árt a turistának jó sportcipőt vinni a sétákhoz.

Időjárás és éghajlat

Isztambulban általában kellemes klíma várja a látogatókat. A Földközi-tenger és a Fekete-tenger között fekvő városnak enyhe tengeri klímája van. Hidegfront betörések és hőségek előfordulnak. Isztambul eltérő klimatikus befolyásoknak van kitéve. Hideg és száraz levegő jön északról, míg a földközi-tengeri régióból melegebb és nyirkosabb levegő érkezik Isztambulba. A tengeri levegőnek és a levegő páratartalmának (70-78 százalék) is köszönheti Isztambul a klímájának kellemességét. Decemberben, januárban havazás is előfordul néhány nap erejéig. Nulla fok alá ritkán esik a hőmérő higanyszála. Az éves átlaghőmérséklet 14 fok. Télen átlag 5 fok a hőmérséklet, nyáron meg 30 fok körül. December a legcsapadékosabb hónap és augusztus a legszárazabb. Többek szerint májusban, júniusban valamint szeptemberben és októberben a legkellemesebb Isztambul turistáskodásra. Júliusban és augusztusban a hőség kellemetlenné teheti a városnézést.

"2 hete esett 30 cm-nyi hó. Állítólag nem volt ilyen pár évtizede. Amikor mi voltunk (03.04-07), akkor meg nappal 9-13-17-9 fok volt, este meg 4-6. Pont a középső két nap volt ragyogó napsütéses. Reggel hűvös, szeles, majd 1-2 óra és kitisztul. A végén alig tudtuk hova eltenni a sok pulóvert." (Péter, 2015. március 8.)

Isztambul időjárása

Történelem

Időszámításunk előtt a 7. században dórok, Byzantion király vezetésével alapítottak települést a Boszporusz európai partján, mert itt nyugalmas és jól védhető kikötőhelyet találtak. Bizánc néven a város nagyon gyorsan vált fontos kereskedelmi központtá. A perzsa Dáriusz is felfogta a város stratégiai jelentőségét és a 6. században meg is hódította. Később a város szövetséget kötött Rómával. A 4. században új Rómaként a világbirodalom két részének egyesítésével itt alakított ki fővárost, Konstantinápoly néven. Kultúrában tündöklő, kereskedelemben virágzó nagyvárosként századokon keresztül a virágkorát élte. A csúcspont Justiniánosz uralkodása idején volt (7. és 8. század eleje). A 11. és 12. században Isztambul hanyatlásnak indul, főleg a keresztes hadjáratok következményeképpen. A 15. század közepén kezdődött az ottomán uralom, amelynek fénykora a 16. század volt. A szultánok uralma a 20. században érté véget a köztársaság kikiáltásával. 1923-ban Ankarát jelölték ki Törökország fővárosának. Az ottomán birodalom idején Isztambulban mintegy 1400 nyilvános vécé működött!

"Utazás előtt ne felejts el utánanézni, ki volt Mustafa Kemal Atatürk. Különben értetlenül fogsz nézni arra az arcra, aki az utcai plakátokon, sokszor járművek oldalán, zászlókon, minden étterem és hivatal falán visszanéz majd rád. Röviden annyit, hogy ő volt a Török Köztársaság megalapítója és első elnöke. A török társadalom számtalan reformot köszönhet neki, amit a mai napig óriási tisztelettel hálál meg." forrás

Manapság

Törökország az utóbbi öt évben átlagosan 5 százalék GDP növekedést produkált, ami kiváló eredmény a mai világgazdaságban. A növekedés a magánszektor dinamizmusának köszönhető és a pénzügyi egyensúly érdekében sikeresen csökkentették az állami kiadásokat. Törökország rendkívül ügyesen kihasználja a földrajzi elhelyezkedéséből adódó stratégiai fontosságát. A legnagyobb teljesítmény azonban az, hogy a korábbi 70 százalékos (!) inflációt egy számjegyűre szorították le. Nagy gond változatlanul a régiók közötti jelentős egyenlőtlenségek. Nem nehéz kitalálni, hogy mind a gazdaság, mind az infrastruktúra és az életszínvonal tekintetében Isztambul az élvonalban van.

Vallás

Törökország világias államberendezkedésű ország, és ezért nincs államvallás. A lakosság 98 százaléka mozlim, azon belül is hatalmas többségben szunniták. Isztambulban mintegy 2600 mecset működik. Egy 2012-es felmérés szerint a törökök kétharmada rendkívül fontosnak tartja a vallást, a ramadán havi böjtöt a 84 százalékuk betartja. A törökök a vallási előírások szerint kötelező napi öt imából keveset teljesítenek, csak 43 százalékuk imádkozik naponta egynél többször. A felmérés szerint a válaszadóknak csak 44 százaléka látogat el mecsetbe hetente vagy annál sűrűbben, 96 százalékuk hisz az angyalok létezésében, 92 százalék a mennyországban, 87 százalék a pokolban.

Emberek

Isztambul a világnak azon városai közé tartozik, ahol a turistának egyáltalán nem csak a műemlékek, nevezetességek meglátogatása, hanem a helyi lakosok hétköznapi életének a megbámulása is az utazás fontos része. Érdemes ezért Isztambul meglátogatását úgy szervezni, hogy minél több érdekes városnegyedbe, környékre eljusson a turista és megismerhesse a különböző életkörülményeket, miliőket, az emberek szabadidős szokásait. A turista akár órákat is elidőzhet azzal, hogy nézegesse a Galata hídon pecázók sokaságát, az ottani járókelőket, vagy az Új Mecset látogatóinak tarka tömegét.

Aki először látogat Isztambulba és előre nem áldozott időt tájékozódásra (nem úgy, mint honlapunk olvasói!), az jellemzően meglepődik, hogy a hatalmas városban alig lát hagyományos, régies török öltözékben járó embereket. Az isztambuliak hatalmas többsége - úgymond - nyugatiasan öltözködik. A tájékozott turista persze ezen nem lepődik meg, hiszen Törökország a 20. század húszas-harmincas évei óta határozottan világias politikai és társadalmi berendezkedésű. Isztambul meg e tekintetben a legvilágiasabb város Törökországon belül. A középkorú és idősebb nők fején többnyire kendő van, és hosszú ruha, a fiatal lányok többsége (jó időben) lengén öltözködik, habár az utóbbi években divatba jött közöttük is a szorosan összehúzott fejkendő (a törökök a nők kendőit is turbánnak hívják). Fátyolba burkolt helyit nagyon ritkán látni.

Isztambulban sok turista hajlamos azt hinni, hogy a helyiek részéről megnyilvánuló kedvesség, nagylelkűség mögött mindig valami üzleti érdeket kell gyanítani. Persze gyakran, és főként a turisták által leginkább látogatott területeken jellemző, hogy a negédes mosoly célja a portéka eladásának elősegítése. De meglepően gyakori az, hogy helyiek minden érdek nélkül akarnak velünk szóba elegyedni. Teát kínálnak, segítenek, erre-arra invitálnak. Tudni érdemes, hogy az ilyen önzetlen vendégszeretet mögött a török ember eredendő kíváncsisága rejlik, meg főként az őszinte szándék, hogy a szinte lángolónak mondható hazaszeretetből adódóan segítsen közelebb hozni minket az ő világához, a mindennapjaihoz. Nem illik hát a barátságos gesztusokra automatikusan elutasító, ellenségesen bizalmatlan képet vágni.

Az isztambuliak jellemzői

Íme néhány általánosítható jelző: melegszívűek, segítőkészek, közvetlenek, a nőkkel szemben udvariasak, nem tolakodóak. Az isztambuliak sokkal nyitottabbak a világra, modernebbek, mint a máshol élő törökök. Isztambulba látogató német turisták szerint az itteniek sokkal felvilágosultabbnak tűnnek, még a Berlinben élő törökökhöz képest is. Jóllehet Isztambulban rengeteg (kb. háromezer) mecset van, és az emberek hatalmas többsége nyilván hívő mozlim, de a látogatónak mégis úgy tűnik, hogy a vallásosságnak ebben a megavárosban jóval kisebb a jelentősége, mint a vidéki Törökországban, és főleg a keleti országrészben. Az isztambuli lakosok óriási hányada 30 év alatti, és emiatt kiváltképpen érthető, hogy többségükben lazák, teljesen modern felfogásúak, az európai tömegkultúrához közel állóak. A fiatalok szinte teljesen azon divatirányzatok mentén öltözködnek, viselkednek, mint az európai nagyvárosokban. Mondható erre, de hisz Isztambul lényegében földrajzilag is európai város, tehát nincs is mit csodálkozni ezen.

Tájékozott emberek hangsúlyozzák, hogy Isztambul történelmi múltjából is logikusan magyarázható ez a modernség, világ felé nyitottság. A város hosszú-hosszú évszázadokon keresztül óriási mértékben nyitottabb volt a világ felé, mint Törökország (avagy az oszmán birodalom) többi része. Már a földrajzi helyzete, közlekedési csomópont jellege miatt is az ókori idők óta kultúrák, mégpedig egyértelműen városi kultúrák találkozóhelye volt. Isztambul az országon belüli kultúráknak és hagyományoknak is egyfajta gyűjtőhelye, hiszen hosszú évtizedek óta a vidéki Törökország legkülönbözőbb tájairól vándoroltak a nagyvárosba a munka reményében. Bár inkább alkalmazkodtak az isztambuli életstílushoz, ahhoz hozzá adták saját hagyományaikat is. Miként általában a törökök, az isztambuliak is rendkívül segítőkész emberek. A turista nyugodtan kérheti segítségüket, pláne ha bajban van. A helyiek sietnek felajánlani a segítségüket. Isztambulban nincs sok zöld és egyben szabad terület. Hétvégéken a turista számára érdekes lehet kimenni a kevés parkok egyikébe, a tengerpartra, ahol a helyiek nagy örömmel és találékonysággal piknikeznek. Húst sütögetnek és az illat, a füst csaknem beborítja ezeket a helyeket. A nagyváros ázsiai oldalán több a szabad tér, és a helyiek szívesen kirándulnak át oda. A turistás helyeken a 30-35 év alattiak jellemzően tudnak angolul, igaz nem túl jól. Az idősebbek nem tudnak idegen nyelveket, legfeljebb németül, ha ott voltak vendégmunkások. Ne lepődjön meg a turista, hogy az isztambuliak (törökök) beszélgetés közben fizikailag nagyon közel állnak az emberhez. Számukra ez nem indiszkrét dolog. Természetesen ilyen helyzet csaknem kizárólag férfi és férfi közötti szituációra vonatkozik.

"Én nem találtam különlegesnek az isztambuli emberek vendégszeretetét. Teljesen átlagos nemzetközi mércével mérve. A fiatalok ott is magukkal vannak elfoglalva, és nem érdekli őket különösebben a turista. Kellemes meglepetés volt, hogy Isztambulban a boltosok nem olyan kellemetlenül tolakodók, rámenősek, mint a Török Riviérán. A pasik között (a barátnőm szerint) vannak jóképűek, a lányok viszont nekem nem jöttek be. Alig láttam az utcán veszekedő embereket. Koldusból szerintem több van Pesten, mint ott. Biztonságérzetet adott nekünk az, hogy az utcán nem látni igazán veszélyesnek kinéző embereket. Egyetlenegyszer sem éreztük magunkat a helyiek miatt kényelmetlenül, biztonsághiányosan. Elképesztően cigis nép. Berúgott embert nem látni, de mondjuk ezt sejtettük előre is. Egy-két simlis taxis felidegesített rendesen, de hát nyilván ez megtörténik a Pestre látogató turistával is, mikor beül gyanútlanul egy hiéna taxijába." (2012)


"Az idősebb generáció férfi tagjainak körében még mindig népszerűek a kávéházak (korábban itt írtam róluk), ahová napközben (munka után vagy nyugdíjasként) eljárnak, ott bőven van lehetőség kibeszélni a "férfidolgokat", a politikától a fociig. Közben teáznak, társasjátékoznak és együtt múlatják az időt. Nők még véletlenül sem közelítik meg a helyet. Vacsorára azért a többségük rendre hazatér, addigra a gőzölgő étel várja őket az asztalon. Eközben ugyanezen generáció nőtagjainak egy része otthon van, ellátja a háztartás körüli teendőket és külső helyszín helyett szívesebben látogatják egymást szabadidejükben, csajos délutánt szerveznek, sütivel és teával. Természetesen nem lehet mindenkire rámondani, hogy így telnének a napjai, minden függ attól, hogy mely vidék, mely korosztályáról beszélünk, és hogy ki milyen szemlélettel, életvitellel bír. A fiatalabbak esetében már teljesen más a helyzet, ők együtt mászkálnak, összejönnek, találkoznak, kávéznak, teáznak, buliznak.

Ha olyan a közösség, akkor a férfiak úgy tűnik, hogy jobban érzik magukat egymás társaságában, ilyenkor lehet "mindenről", "nem asszonynak való témákról" is diskurálni, és a nők ugyanígy vannak ezzel, előkerülnek a spéci megbeszélni valók – gyereknevelés, anyós rémtörténetek, munkahely, pletykák – ki-ki érdeklődési szintjének megfelelően. Talán ezért is van az, hogy a nőknek illik egy látogatás alkalmával kivonulni a háziasszony konyhájába és ott segédkezni, ezzel már kezdetét veszi a pletykálkodás... Ha a társaság más beállítottságú, akkor nem ilyen éles a különbség, de mégis sokszor az az ember érzése, hogy két mágnes létezik a helyiségben: az egyik a srácokat vonzza, a másik a csajokat, nem akarattal, nem tudatosan, de ösztönösen reagálnak rá. (2013)" forrás


"Egy város, amelynek lakói számára a lelemény az életben maradás feltétele, enélkül nehezen lehetne megmaradni egy 14 milliós megapoliszban. Az isztambuliak, más keleti népekhez hasonlóan, bármiből képesek üzletet csinálni. Tehát, mielőtt a dugóban háromszoros áron ásványvizet kínáló férfi erkölcsi tartásán kezdenél el töprengeni, inkább csak nyúlj a zsebedbe és örülj a jéghideg víznek. Te így, ő úgy próbál túlélni. (2015)" forrás

Turista etikett

  1. Éppen az isztambuliak nyitottságának, vendégszeretetének köszönhetően általában nincs gond azzal, hogy a turista helyieket lefényképezzen. Illik azonban valami testbeszéddel engedélyt kérni attól az embertől, akit külön a lencsevégre kapunk. A piacokon, a bazárban az árusok, az emberek hozzá vannak szokva ahhoz, hogy a turisták fotózzák őket. Ha azonban valaki tiltakozik, akkor kötelező felhagyni a fotózási kísérlettel. Különösen ajánlott a diszkréció az isztambuli mecsetek közvetlen környékén. Nem illik az imádkozás előtti tisztálkodást, vagy magát az imádkozást tapintatlan közelségből fotózni. Valójában a mecsetek körül és a mecsetekben az idegeneket, más hitűeket nem látják szívesen.
  2. Az ateista turista, ha helyi ember érdeklődik a vallása iránt, akkor inkább füllentsen valamit, mert a törökök (a felvilágosodott isztambuliak is) egyszerűen nem tudnak mit kezdeni a vallástalanokkal. A keresztény embereket már rég nem tekintik "gyaur kutyáknak". Isztambulban tisztelik a más vallásúakat. Ahogy mondani szokták: Mindegy, hogy milyen vallású vagy, csak legyen Istened. Egy az Isten. Az ateista hát jobban teszi, ha nem kezd el magyarázkodni e témában. Bár az isztambuliak felvilágosultak, a békesség kedvéért az élettársi kapcsolatban élők, középkorú, nem házas párok inkább füllentsék magukat házasoknak.
  3. A turista mutasson tiszteletet Törökország és a török nép iránt. Nagyon patrióták és imádják, ha bármiért dicsérjük országukat. Udvarias emberek, ám biztosan nem veszik jó néven, ha ezt-azt kritizálunk, még akkor sem, ha egy-két bírálattal maguk is egyetértenének.
  4. A török férfiak nagy dohányosok. Ha kapcsolatba kerülnek turistákkal, akkor előfordulhat, hogy a turista férfit megkínálják cigarettával. Nem örülnek, ha visszautasítás a válasz, vagy az, hogy nem vagyunk dohányosok. A legdiplomatikusabb válasz tán az, ha orvosi tiltásra, valami betegségre hivatkozunk.
  5. Ne mutogassunk az ujjainkkal, mert ez ott sértő, félreérthető, udvariatlan dolog. Beszélgetés közben nézzünk a helyi szemébe. A másik tekintetének kerülése udvariatlanságnak számít.
  6. Figyelni kell erre: Az Igen-t a fej hirtelen lefelé biccentésével fejezik ki. A nem-et pedig a fej felemelésével, kombinálva a szemöldök felvonásával. Nem-et kifejezhetnek úgy is, mint nálunk, tehát a fej oldalirányú elmozdításával.
  7. Isztambulban utcán, közterületeken a külföldi turista párok tartózkodjanak a túlzottan érzéki, szexuális töltetű viselkedéstől. Puszi, átölelés, kéz a kézben járás nem gond, de a hosszas, látványos smárolás, erotikus ölelkezés nem. Nincs hivatalos tiltás, és főként nem büntet a hatóság, mint Dubaiban, csak egyszerűen az illem, a helyi szokások tiszteletben tartása diktálja azt, hogy miként viselkedjünk. Az illetlen viselkedés egyetlen következménye csak a kellemetlen tekintetek kényszerű elviselése lehet.
  8. Étkezés után a fogpiszkálást takarjuk egyik tenyerünkkel. Ja, amúgy ezt itthon is így illik. Isztambulban, a járókelőkben megrökönyödést kelt, ha valaki az utcán az orrát túrja.
  9. Az isztambuli srácok buzgón odaszólnak, sziszegnek a turista lányoknak, nőknek, ha nincs férfi kíséret. Szerencsére nem agresszív ez a közeledés, és a turista lány, hölgy jobban teszi, ha nem válik agresszívé, hanem kerüli a szemkontaktust, nem tesz semmi bátorító gesztust. Ha a külföldi lány, hölgy rámosolyog egy helyi fiúra, férfire, az könnyen bátorításnak veheti azt. Nem kell folyton komor, szigorú képet vágni, csak mértéktartó magatartást érdemes tanúsítani. Kivétel persze, ha a szándék éppenséggel nem az idegen férfi lepattintása. A turistás Sultanahmet negyedben kell óvatosnak lenni a turistákat leszólítgató embereket (nem az éttermi, és boltos invitálókról beszélünk), mert ezek között vannak csalók, szerencselovagok.

"Sört vagy bármilyen alkoholt egyáltalán ne igyunk az utcán, ha nem muszáj. Persze a helyiek sem szentek és szeretnek inni, de a nyílt terepen, az utcán való alkoholfogyasztást nem igazán kultiválják, és rossz szemmel is nézik." (Andi, 2012)

                                                           Ez gyakori látvány lesz Isztambulban

"A mecsetekbe fedetlen vállal és nőknek fejjel, valamint térd feletti szoknyában/nadrágban tilos belépni. A nagyobb, turisták által sűrűn látogatott mecsetekben eleve ellenőrzik az öltözéket, és ha szükséges, adnak ruházatot, ám a kisebb mecsetekben ez nem mindig adott. Ha tudod, hogy aznap biztosan betérsz egy mecsetbe, figyelj rá, mit veszel fel. Isztambul konzervatívabb, turisták által ritkábban látogatott helyein az utcán is érdemes ezt a szabályt betartani, hogy ne botránkoztasd meg a helyieket." forrás


"FONTOSABB TÖRÖK KÖSZÖNÉSEK
Szia - Merhaba (ejtsd: merhaba). A merhaba nyugodtan használható napszaktól, nemtől függetlenül vadidegenekkel és idősebbekkel szemben is. A merhaba lehet szia, üdvözlöm, jó napot, jó estét, és minden, ami éppen a magyarban odaillene. A merhaba a jolly-joker, mindenre jó
Jó reggelt! - Günaydın (ejtsd: günájdin)
Jó napot! - İyi günler (ejtsd: iji günler). Egész nap használható, üdvözléskor és elköszönéskor is.
Jó estét - İyi akşamlar(17 óra után már mondhatod) ejtsd: iji áksámlár
Viszlát - Görüşürüz (ejtsd: görüsürüz)

MEGKÖSZÖNNI ÉS KÉRNI VALAMIT TÖRÖKÜL
Köszönöm – Teşekkür ederim (ejtsd: tesekkür ederim)
Köszönöm - Sağ ol (ejtsd: száol)
Kérem - Lütfen (ejtsd: lütfen)
Nincs mit - Bir şey değil (ejtsd: birsej déil)
Szívesen - Rica ederim (ejtsd: ridzsa ederim)
Nagyon kedves magától - Çok naziksiniz (ejtsd: csok náziksziniz)" forrás

Magyarok és törökök

Hacsak a magyar turista nem viselkedik ostobán, ellenszenvesen, számíthat arra, hogy magyarságának kiderülésekor a helyi ember megkülönböztetett rokonszenvet fog tanúsítani. Szeretik a magyarokat, és nem azért, mert 150 évig kéretlenül vendégeskedtek nálunk. Valami távoli rokonnak hisznek bennünket. Attila (náluk Átila) szerintük egy közös ősapa. Ne próbáljuk cáfolni a rokonságba vetett hitüket, ellenkezőleg lelkesen csatlakozzunk a rokonság bizonygatásához. Érdemes felkészülni a török eredetű szavaink listájával, mert ezt élvezetesen fel lehet mindig sorolni. Pl.: zseb, balta, szakáll, kecske, bicska, csizma, bogrács, ökör, teve, papucs, pogácsa). A törököknek természetesen a miénktől eltérő történelmi képe van a mi országunk anno meghódításáról. A csaknem kötelező turistalátványosságok egyikében, a Nagy Palotában, azaz a Dolmabahce-ban az éber magyar turista felfedezhet néhány képet az egri vár megtámadásáról. Naná, hogy a festők nem az egri várvédők hősiességét domborították ki, hanem az ő győzelmüket, meg azt, ahogy a legyőzött magyarokat csoportos, önkéntesnek nem nevezhető, végleges jellegű oszmánföldi utazásra terelik.

"Zsebemben sok kis alma. A könnyű sikerekhez Törökországban elegendő megtanulni a fenti mondatot, mert bármily meglepő, törökül szinte ugyanígy hangzik – és ami még különösebb: ugyanazt is jelenti, mint magyarul. Elég, ha kimondjuk ezeket a varászszavakat Kapikulétól keletre, és a helyiek arca felderül: barátok, rokonok, testvérek vagyunk! Ami náluk „kapi”, az nálunk kapu. Az elma, arpa, tepsi, kayisi magyarul alma, árpa, tepsi, kajszi. A török jövevényszavak száma a magyar nyelvben több százra rúg, legtöbbjük a közhiedelemmel ellentétben nem a 150 éves megszállás alatt került a magyar nyelvbe, hanem korábban, a honfoglalás előtti időkben.

A törökök máig kitörő örömmel fogadnak mindennemű párhuzamot a két nép közt, legyen az nyelvi megfelelés vagy a töltött paprika – ami náluk is nemzeti étel. Dacára a történelmi leckék és az Egri Csillagok a hódoltság korát komor és fenyegető színekkel festő leírásainak, rokonszenvük töretlen, és minden kétely nélkül kölcsönösnek vélt. Önmagában a tudattal, hogy magyarok vagyunk, látványosan boldoggá tehetjük újsütetű török barátainkat. A hasonlóságoknak van alapja: Isztambulban sétálva előfordulhat, hogy az először látott helyek, arcok is ismerősnek tűnnek. Sok "ismerőssel" találkozhatunk a városnézés során: a Hagia Sophia egyik legszebb mozaikja Szent László királyunk lányát ábrázolja, a földszinten lévő hatalmas, reneszánsz gyertyatartók pedig a Budai Várból kerültek az évszázadokig főmecsetként működő székesegyház mihrábja mellé." forrás

Gasztronómia

Nálunk, főleg Budapesten sok a török gyorsétkező, és főleg döneres pult. Persze Isztambulban lehet sok hasonló választékú, jellegű helyet találni, ám az ínyenceknek van módja megismerkedni a hiteles, az igazi török konyhával, amiben frissebbek az alapanyagok, hozzátevők. Az isztambuli programozás egyik fontos szereplőjévé szokott válni az ízekkel, aromákkal, kulináris érdekességekkel való ismerkedés. A legjobb gasztronómia ráhangolódás a kóstolgatás a Beyoglu negyed halpiacán. Itt nem csupán halat, hanem hatalmas gyümölcs- és zöldség választékot is lehet találni. Az isztambuli konyha többletértéke az, hogy hódítók, rabok, bevándorlók, kisebbségek, kereskedők rengeteg étkezési alapanyagot, elkészítési módot hoztak magukkal. Ma divatosan fúziós konyhának nevezik azt, ami Isztambulban természetes következménye a történelem sodrásainak. Jelentős kihívás Isztambulban az édességek választéka. Az a turista, akinek az agyában kalóriás számok kattognak, itt zavarban lehet. Közismert, hogy a keleti, így a török édességek cukortartalma magas. Az isztambuliak is roppant édesszájúak.

"A kedvenc pékárum a simit (szimit), minden nap képes lennék ezt enni! Kerek, szezámmagos kenyérféle, amit frissen általában az út széli mozgóárusoktól is megvehetünk 1-2 líráért, de elérhető a pékségekben is. Hűsítő ital az ayran, ami sós ivójoghurtra hasonlít, és mindenképpen érdemes kipróbálni a török kávét is. Ezt már ízesítve hozzák, ezért rendeléskor meg kell mondani, hogy hány cukorral kérjük. Vigyázni kell, hogy az utolsó kortyot ne igyuk meg, mert az gyakorlatilag tiszta zacc. A teásoknak ott a cay, de én könnyű gyümölcsteákhoz vagyok szokva, ezért nekem túl erős volt. Ezen kívül rengeteg nagyon finom étel van, gyakorlatilag nem tudok olyan kaját mondani, ami ne ízlett volna, de akik nem szeretik a fűszeres, erős ízeket, azoknak kicsit tömények lehetnek a helyi ízek. Egyetlen nemzeti alkoholos italuk viszont nekem nem jött be, a görög ouzo-ra emlékeztető ánizsos rakit a helyiek vízzel hígítva kortyolgatják." (Zsófi, 2011)


"A Bizánci, majd az Ottomán Birodalom egykori legforgalmasabb utcáján az egymásba érő turistaéttermek hatalmas üvegablakai mögött nagy fémtepsikben gőzölög a teljes napi menüsor. Az ételek elnevezései meglepőek, viszont látványuk és ízük sokszor a magyar konyha világát idézi. Az "asszonyköldök" a farsangi fánkra hasonlít kísértetiesen; a nagy klasszikus, az "amitől az imám elájult" szintén letagadhatatlanul ismerős: hangzatosan orientálisnak tűnő neve lecsóval töltött padlizsánt jelent.

De nem csupán ezek az ételek idézik fel a jó ismert, hazai ízeket. Meglepve fedezhetjük fel a gazdag kínálatban a sajátunknak gondolt töltött paprikát és töltött káposztát, a "pogaca" nevű pogácsát, a legendásan változatos bureket, mely a rétesünk egészen közeli rokona és a tejfölös uborkasalátánkra emlékeztető dzsadzsikot. A turistáktól nyüzsgő negyed gasztronómiai kínálatát gondolhatnunk szándékosan európaizálónak – de pár utcával feljebb, a helyiek által látogatott, kis kifőzdékben ugyanezekkel az ízekkel találkozhatunk – csak jóval kedvezőbb áron.

A hagyományos, női szerepek Törökországban is átalakulóban vannak, azonban általános, hogy míg a nagy számú éttermekben és kifőzdékben szinte kizárólag férfiak dolgoznak, otthon a konyhai feladatokat egyértelműen a nők látják el. A napi étkezésnek komoly hagyományai vannak, lényeges, hogy minden családtag jelen legyen, és ne sürgesse az étel élvezetét semmi. Az európai eredetű Slow Food mozgalom tagjai petíciókkal küzdenek a komótos étkezés jogáért – Törökországban ez magától értetődő. A reggeli, mely általában házi joghurtból, sajtból, fekete olajbogyóból és különlegesen ízletes zöldségfélékből áll, órákig is eltarthat. Délben az ebédszünet – némi szunyókálást is beleszámítva – két-három órás is lehet, a napot lezárandó vacsora pedig egészen későre tolódhat.

Vendéglátónk, Abdullah szeretett jókat enni, és kedvenc ételei - a citrommal ízesített lencseleves, a manti nevű, húsos töltelékkel töltött derelye friss tejföllel és olívaolajjal meglocsolva, a pisztáciás kebab - felsorolásával sikeresen felcsigázta érdeklődésünket. Ám a tiszteletünkre félretették ezeket a hétköznapi, török étkeket, és elővéve a hagyományos, családi receptet, valami különlegességgel szerettek volna kedveskedni a messziről jött rokonoknak. Az alacsony asztalkára hamarosan egy nagy tál tisztességes, natúr lecsó került. Ha belegondolunk, hogy a paprika és a paradicsom is török közvetítéssel jutott el hozzánk, nem is olyan meglepő. Füstölt kolbászt azonban hiába is kerestünk volna a gőzölgő cserépedényben.

Mivel az ország lakosainak nagy része iszlám vallású, ez az étkezési szokásaikat is befolyásolja. Sertésből készített ételeket nem fogyasztanak, viszont változatosan tudják elkészíteni a bárány- és kecskehúst, a szárnyasokat és halételek sokasága árulkodik az ország vízrajzáról. Meglepő, de az iszlám étkezési hagyomány a magyar konyhára is erősen hatott. A török hódoltság kora járult hozzá ahhoz, hogy a korábbi változatos, olajon vagy vajon készült, fűszernövényekkel ízesített, szaftos szárnyasok és vadak helyett a sertéshús és zsír lett uralkodó a magyar gasztronómiában. Az iszlám ugyanis tiltja a sertéshús fogyasztását, így a portyázó törökök érdeklődését elkerülték a kondák.

Nemzeti ételnek tekinthető a bográcsgulyás, ami nem a teheneket őrző pásztorok találmánya, ők legfeljebb átvették és továbbvitték az egykori oszmán seregektől a "mozgókonyha" találmányát – és az ételét, melyhez nagyon hasonlót Törökországban is kóstolhatunk. A 16. századtól török közvetítéssel terjedt el a korábban "török borsnak" nevezett fűszerpaprika használata és szélesedett a rizses ételek választéka is, tőlük származik, viszont a petrezselyem, mint fűszernövény, melyet a törökök macar (magyar) maydanozunak neveznek." forrás


"Salep: Erre a forró italra már régóta fájt a fogam. A teázókban, cukrászdákban ilyenkor szinte mindenütt kapható, bár a legtöbb helyen instant, mesterséges porból készül. Ezzel szemben az igazi alapja egy különleges orchideafajta gyökere, amelyet szárítanak, majd porrá őrölnek. Mindössze egy teáskanál elegendő ahhoz, hogy egy liter tejet besűrítsen. A török fagylaltba is kerül, ettől szilárd, és "rágható". Egy régi törvény miatt hivatalosan csak az nevezhető fagylaltnak, amely tartalmaz salepet, így ha pl. megnézzük egy jégkrém feliratát, ott is szerepel az összetevők között.

Boza: Egy másik italkülönlegesség, amely igazi téli specialitás, bár népszerűsége miatt ma már bizonyos helyeken egész évben árulják. A Vefa negyedben található, és ugyanezt a nevet viselő "mintabolt", jobban mondva, "bozabár", folyamatosan nyitva tart és kínálja a betérőknek a friss bozát. A fermentált, hántolt kölesből készült sűrű ital talán egy édes-savanykás körteturmixhoz áll a legközelebb (csak kalóriatartalmát tekintve kb. a tízszerese). Tetejére fahéj és pirított csicseriborsó kerül.

Frissen facsart gránátalmalé: Mindig van, de azt hiszem, a gránátalma ilyenkor van a legjobb formájában. A leve valószínűtlenül mély-bordó, egyszerre fanyar és édes, és rendkívül frissítő. Egy pohárba négy egész gránátalmát facsarnak, tiszta C-vitamin bomba. A második pohár után azt is ellestük a helyiektől, hogy érdemes egy naranccsal keverni, így eltűnik a kesernyés-fémes utóíze, és csakis az édes-savanyú jelleg marad.

Kokorec: Nemigen tudom szebben leírni, hogy mi ez, minthogy az igazságot tálalom: faszénen grillezett, sok vékony báránybélbe tekert hús és faggyú. A helyiek imádják, óriási kultusza van, és azt kell mondanom, hogy nagyon jó. Amikor a nyárson elkészül, rendeléskor egészen apróra vágják, fűszerekkel (leginkább oregánóval) ízesítik, és szendvicsbe töltik." forrás


"A török tea (törökül: csáj) látványban nem sokban tér el társaitól egyedül az üvegcsésze tulipánformája árulkodik azonnal tartalmáról. A teafű hozzá a Fekete-tenger keleti partvidékéről származik. Miközben a briteket ismerjük nagy teanemzetként, valójában a törökök fogyasztják a legtöbb teát, fejenként évente 2,5 kg-ot (míg a britek "csak" 2,1 kilót), nem is csoda, hogy az utcák is tele vannak teázó emberekkel. Az utcai árusok is állandó teaellátást kapnak a környező teázókból, még a kompon is (itt épp az ázsiai oldal, Kadiköy felé tartva) természetes, hogy forró teás tálcával jár körbe a mozgó árus elsőként. Készítéséhez dupla kannát használnak, amiből a nagyobbik csak víz melegítésére szolgál, egyfajta szamovárként, a kisebbikben készül az erős teaesszencia filter nélküli teából és az alsó kannából származó forró vízből. Ezt hígítják az alsó kannában maradt forró vízzel a napszaknak és ízlésnek megfelelően.

A török kávé (kahve vagy türk kahvesi) leginkább elkészítésében tekinthető különlegesnek, ugyanis egy cezve nevű kis nyeles fémkannában főzik az extra finomra őrölt kávét. Már a rendeléskor meg kell adni, ha cukrosat szeretnénk (három fokozata van), ugyanis a csészébe kitöltve ülepedik le a zacc, később már nem ajánlatos kevergetni és az utolsó kortyokkal is vigyázni kell, ha nem szeretnénk azt is felhörpinteni. A kávéfőző mester ügyessége - az íz mellett - a hab vastagságával egyenes arányos." forrás

Fotóegyveleg

Vissza az elejére


Kommentek

Még nem érkezett hozzászólás.


Új hozzászólás beküldése

Név:
E-mail cím:*
Hozzászólás:


* az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon