ÚTIKRITIKA.HU / Isztambul

Isztambul 1065 kilométerre van Budapesttől.
A 2016-os népszámlálás adata szerint Isztambul lakossága 14,8 millió.
Isztambul a világ nyolcadik legnépesebb városa.
Az Isztambultól 351 kilométerrel keletre fekvő fővárosnak, Ankarának "csak" 5 milliós a lakossága.
Köztudott, hogy Isztambul a világ egyetlen városa, amely két kontinensen helyezkedik el.
A város dimbes-dombos, így gyakran kell felfelé és lefelé gyalogolni. Nem árt a turistának jó sportcipőt vinni a sétákhoz.

Ha Isztambul egy görög eredetű név, miért nevezték el így a törökök a várost?
A törökök valójában nem nevezték el így a várost. Épp ellenkezőleg: megtartották azt a nevet, amit a város már akkor viselt, amikor ők megérkeztek, csak a saját kiejtésükhöz igazították.

(Így lett például a görög Smyrne neve İzmir, a Meandros folyóból pedig Menderes, és sorolhatnánk.)

Úgy tűnik, hogy az Isztambul név is a görög „stin Pólin” (jelentése: „a Városba”) kifejezésből ered, ami a polis (város) szóból rövidült, ami eredetileg a Konstantinápoly rövidebb formája volt. Ebből alakult ki a Stamboul, majd İstanbul — bár a névben megjelenő „a” betű eredetére nincs egyértelmű magyarázat.

Időjárás és éghajlat

Isztambulban általában kellemes klíma várja a látogatókat. A Földközi-tenger és a Fekete-tenger között fekvő városnak enyhe tengeri klímája van. Hidegfront betörések és hőségek előfordulnak. Isztambul eltérő klimatikus befolyásoknak van kitéve. Hideg és száraz levegő jön északról, míg a földközi-tengeri régióból melegebb és nyirkosabb levegő érkezik Isztambulba. A tengeri levegőnek és a levegő páratartalmának (70-78 százalék) is köszönheti Isztambul a klímájának kellemességét. Decemberben, januárban havazás is előfordul néhány nap erejéig. Nulla fok alá ritkán esik a hőmérő higanyszála. Az éves átlaghőmérséklet 14 fok. Télen átlag 5 fok a hőmérséklet, nyáron meg 30 fok körül. December a legcsapadékosabb hónap és augusztus a legszárazabb. Többek szerint májusban, júniusban valamint szeptemberben és októberben a legkellemesebb Isztambul turistáskodásra. Júliusban és augusztusban a hőség kellemetlenné teheti a városnézést.

"2 hete esett 30 cm-nyi hó. Állítólag nem volt ilyen pár évtizede. Amikor mi voltunk (03.04-07), akkor meg nappal 9-13-17-9 fok volt, este meg 4-6. Pont a középső két nap volt ragyogó napsütéses. Reggel hűvös, szeles, majd 1-2 óra és kitisztul. A végén alig tudtuk hova eltenni a sok pulóvert." (Péter, 2015. március 8.)

Történelem

Időszámításunk előtt a 7. században dórok, Byzantion király vezetésével alapítottak települést a Boszporusz európai partján, mert itt nyugalmas és jól védhető kikötőhelyet találtak. Bizánc néven a város nagyon gyorsan vált fontos kereskedelmi központtá. A perzsa Dáriusz is felfogta a város stratégiai jelentőségét és a 6. században meg is hódította. Később a város szövetséget kötött Rómával. A 4. században új Rómaként a világbirodalom két részének egyesítésével itt alakított ki fővárost, Konstantinápoly néven. Kultúrában tündöklő, kereskedelemben virágzó nagyvárosként századokon keresztül a virágkorát élte. A csúcspont Justiniánosz uralkodása idején volt (7. és 8. század eleje). A 11. és 12. században Isztambul hanyatlásnak indul, főleg a keresztes hadjáratok következményeképpen. A 15. század közepén kezdődött az ottomán uralom, amelynek fénykora a 16. század volt. A szultánok uralma a 20. században érté véget a köztársaság kikiáltásával. 1923-ban Ankarát jelölték ki Törökország fővárosának. Az ottomán birodalom idején Isztambulban mintegy 1400 nyilvános vécé működött!

Mielőtt útnak indulsz, mindenképp érdemes utánanézned, ki is volt Mustafa Kemal Atatürk. Enélkül ugyanis hamar értetlenül nézhetsz majd arra az arcra, amely szinte mindenhol visszaköszön: utcai plakátokon, buszok oldalán, zászlókon, éttermekben és hivatalok falán egyaránt.

Röviden annyit érdemes tudni róla, hogy ő alapította meg a Török Köztársaságot, és egyben az első elnöke is volt. A török társadalom rengeteg reformot és változást köszönhet neki — mindezért a mai napig hatalmas tisztelet övezi mindenhol az országban.

Törökországban nagy becsben tartják a macskákat. Talán még jobban, mit az indiaiak a teheneket. Ennek oka az iszlámban keresendő. Állítólag Mohamed próféta egyszer inkább levágta a saját köpenyét, mintsem felébressze azt a macskát, aki azon aludt. Lelkük rajta, de szerintem túlzás, hogy a kis elkényeztetett állatok kényükre, kedvükre korzózhatnak a műemlékek fala között, az üzletekben, étteremben sőt, még a mecsetekben is. Amikor egy macskapiszokba léptem, úgy éreztem, a köztünk tátongó kulturális szakadék olyan mély, hogy... De nem folytatom tovább, nehogy egy állatvédő kommandó rám törje az ajtót.
Visszatérve még I. Szulejmánhoz: az ő története ott kezdődött, ahol a Hunyadi filmsorozat véget ért. Szarrá verte a fél világot. Megsemmisítő vereséget mért a perzsákra, miközben meghódította Magyarország nagy részét. Ha meghalljuk, hogy a "mohácsi vész", akkor az ő felmenőit kell szidni. A törökök persze hősként ünnepelik, és némi joggal, hiszen amellett, hogy véres kezű hódító volt, ő csinált a nomád oszmánokból és a katonaállamból, jogi alapokon működő, centralizált monarchiát. Nekünk pedig sovány vigasz, de a 46 éven át uralkodó Szulejmán, végül éppen Magyarországon, a Habsburgok ellen vezetett hadjárata során vesztette életét.
A közelben található Szulejmán egyik hadvezérének, Rüstem pasának a dzsámija is, aki a mai Horvátország területén született, majd később elvette Szulejmán egyik lányát. Nem könnyű megtalálni az 1563-ban átadott mecsetet, mert elvész a sikátorokban sorakozó üzletek erdejében. (2025) forrás

Manapság

Havi átlag nettó fizetés Isztambulban: 295 ezer forintnak megfelelő török líra (2024)

Törökország az utóbbi öt évben átlagosan 5 százalék GDP növekedést produkált, ami kiváló eredmény a mai világgazdaságban. A növekedés a magánszektor dinamizmusának köszönhető és a pénzügyi egyensúly érdekében sikeresen csökkentették az állami kiadásokat. Törökország rendkívül ügyesen kihasználja a földrajzi elhelyezkedéséből adódó stratégiai fontosságát. A legnagyobb teljesítmény azonban az, hogy a korábbi 70 százalékos (!) inflációt egy számjegyűre szorították le. Nagy gond változatlanul a régiók közötti jelentős egyenlőtlenségek. Nem nehéz kitalálni, hogy mind a gazdaság, mind az infrastruktúra és az életszínvonal tekintetében Isztambul az élvonalban van.

,, Egyébként turistaként nem könnyű megkülönböztetni, hogy Isztambulban ki török, ki arab. Első ránézésre elég homogén a lakosság. Ráadásul a törökök is egyre vallásosabbak. De elkezdtem jobban figyelni és Fatih-ban, a szegényebb negyedben kezdtem kiszúrni, hogy sokan arabul beszélneki, ás más fajta fejkendő stilust viselnek.(Marion, 2022)

Vallás

Törökország világias államberendezkedésű ország, és ezért nincs államvallás. A lakosság 98 százaléka mozlim, azon belül is hatalmas többségben szunniták. Isztambulban mintegy 2600 mecset működik. Egy 2012-es felmérés szerint a törökök kétharmada rendkívül fontosnak tartja a vallást, a ramadán havi böjtöt a 84 százalékuk betartja. A törökök a vallási előírások szerint kötelező napi öt imából keveset teljesítenek, csak 43 százalékuk imádkozik naponta egynél többször. A felmérés szerint a válaszadóknak csak 44 százaléka látogat el mecsetbe hetente vagy annál sűrűbben, 96 százalékuk hisz az angyalok létezésében, 92 százalék a mennyországban, 87 százalék a pokolban.

Emberek

Isztambul a világnak azon városai közé tartozik, ahol a turistának egyáltalán nem csak a műemlékek, nevezetességek meglátogatása, hanem a helyi lakosok hétköznapi életének a megbámulása is az utazás fontos része. Érdemes ezért Isztambul meglátogatását úgy szervezni, hogy minél több érdekes városnegyedbe, környékre eljusson a turista és megismerhesse a különböző életkörülményeket, miliőket, az emberek szabadidős szokásait. A turista akár órákat is elidőzhet azzal, hogy nézegesse a Galata hídon pecázók sokaságát, az ottani járókelőket, vagy az Új Mecset látogatóinak tarka tömegét.

Aki először látogat Isztambulba és előre nem áldozott időt tájékozódásra (nem úgy, mint honlapunk olvasói!), az jellemzően meglepődik, hogy a hatalmas városban alig lát hagyományos, régies török öltözékben járó embereket. Az isztambuliak hatalmas többsége - úgymond - nyugatiasan öltözködik. A tájékozott turista persze ezen nem lepődik meg, hiszen Törökország a 20. század húszas-harmincas évei óta határozottan világias politikai és társadalmi berendezkedésű. Isztambul meg e tekintetben a legvilágiasabb város Törökországon belül. A középkorú és idősebb nők fején többnyire kendő van, és hosszú ruha, a fiatal lányok többsége (jó időben) lengén öltözködik, habár az utóbbi években divatba jött közöttük is a szorosan összehúzott fejkendő (a törökök a nők kendőit is turbánnak hívják). Fátyolba burkolt helyit nagyon ritkán látni.

Isztambulban sok turista hajlamos azt hinni, hogy a helyiek részéről megnyilvánuló kedvesség, nagylelkűség mögött mindig valami üzleti érdeket kell gyanítani. Persze gyakran, és főként a turisták által leginkább látogatott területeken jellemző, hogy a negédes mosoly célja a portéka eladásának elősegítése. De meglepően gyakori az, hogy helyiek minden érdek nélkül akarnak velünk szóba elegyedni. Teát kínálnak, segítenek, erre-arra invitálnak. Tudni érdemes, hogy az ilyen önzetlen vendégszeretet mögött a török ember eredendő kíváncsisága rejlik, meg főként az őszinte szándék, hogy a szinte lángolónak mondható hazaszeretetből adódóan segítsen közelebb hozni minket az ő világához, a mindennapjaihoz. Nem illik hát a barátságos gesztusokra automatikusan elutasító, ellenségesen bizalmatlan képet vágni.

K-T. Gyuri fotója

Az isztambuliak jellemzői

Íme néhány általánosítható jelző: melegszívűek, segítőkészek, közvetlenek, a nőkkel szemben udvariasak, nem tolakodóak. Az isztambuliak sokkal nyitottabbak a világra, modernebbek, mint a máshol élő törökök. Isztambulba látogató német turisták szerint az itteniek sokkal felvilágosultabbnak tűnnek, még a Berlinben élő törökökhöz képest is. Jóllehet Isztambulban rengeteg (kb. háromezer) mecset van, és az emberek hatalmas többsége nyilván hívő mozlim, de a látogatónak mégis úgy tűnik, hogy a vallásosságnak ebben a megavárosban jóval kisebb a jelentősége, mint a vidéki Törökországban, és főleg a keleti országrészben. Az isztambuli lakosok óriási hányada 30 év alatti, és emiatt kiváltképpen érthető, hogy többségükben lazák, teljesen modern felfogásúak, az európai tömegkultúrához közel állóak. A fiatalok szinte teljesen azon divatirányzatok mentén öltözködnek, viselkednek, mint az európai nagyvárosokban. Mondható erre, de hisz Isztambul lényegében földrajzilag is európai város, tehát nincs is mit csodálkozni ezen.

Tájékozott emberek hangsúlyozzák, hogy Isztambul történelmi múltjából is logikusan magyarázható ez a modernség, világ felé nyitottság. A város hosszú-hosszú évszázadokon keresztül óriási mértékben nyitottabb volt a világ felé, mint Törökország (avagy az oszmán birodalom) többi része. Már a földrajzi helyzete, közlekedési csomópont jellege miatt is az ókori idők óta kultúrák, mégpedig egyértelműen városi kultúrák találkozóhelye volt. Isztambul az országon belüli kultúráknak és hagyományoknak is egyfajta gyűjtőhelye, hiszen hosszú évtizedek óta a vidéki Törökország legkülönbözőbb tájairól vándoroltak a nagyvárosba a munka reményében. Bár inkább alkalmazkodtak az isztambuli életstílushoz, ahhoz hozzá adták saját hagyományaikat is. Miként általában a törökök, az isztambuliak is rendkívül segítőkész emberek. A turista nyugodtan kérheti segítségüket, pláne ha bajban van. A helyiek sietnek felajánlani a segítségüket. Isztambulban nincs sok zöld és egyben szabad terület. Hétvégéken a turista számára érdekes lehet kimenni a kevés parkok egyikébe, a tengerpartra, ahol a helyiek nagy örömmel és találékonysággal piknikeznek. Húst sütögetnek és az illat, a füst csaknem beborítja ezeket a helyeket. A nagyváros ázsiai oldalán több a szabad tér, és a helyiek szívesen kirándulnak át oda. A turistás helyeken a 30-35 év alattiak jellemzően tudnak angolul, igaz nem túl jól. Az idősebbek nem tudnak idegen nyelveket, legfeljebb németül, ha ott voltak vendégmunkások. Ne lepődjön meg a turista, hogy az isztambuliak (törökök) beszélgetés közben fizikailag nagyon közel állnak az emberhez. Számukra ez nem indiszkrét dolog. Természetesen ilyen helyzet csaknem kizárólag férfi és férfi közötti szituációra vonatkozik.

"Én nem találtam különlegesnek az isztambuli emberek vendégszeretetét. Teljesen átlagos nemzetközi mércével mérve. A fiatalok ott is magukkal vannak elfoglalva, és nem érdekli őket különösebben a turista. Kellemes meglepetés volt, hogy Isztambulban a boltosok nem olyan kellemetlenül tolakodók, rámenősek, mint a Török Riviérán. A pasik között (a barátnőm szerint) vannak jóképűek, a lányok viszont nekem nem jöttek be. Alig láttam az utcán veszekedő embereket. Koldusból szerintem több van Pesten, mint ott. Biztonságérzetet adott nekünk az, hogy az utcán nem látni igazán veszélyesnek kinéző embereket. Egyetlenegyszer sem éreztük magunkat a helyiek miatt kényelmetlenül, biztonsághiányosan. Elképesztően cigis nép. Berúgott embert nem látni, de mondjuk ezt sejtettük előre is. Egy-két simlis taxis felidegesített rendesen, de hát nyilván ez megtörténik a Pestre látogató turistával is, mikor beül gyanútlanul egy hiéna taxijába."

Helyi férfiak piknikelnek Bebekben - Ata fotója
A mai napig megmaradt szokás, hogy az idősebb generáció férfitagjai szívesen időznek a kávéházakban. Munka után vagy nyugdíjasként gyakran ülnek be egy teára, társasjátékra, vagy csak beszélgetni — politikáról, fociról, a világ dolgairól. Ezek a helyek a férfiak saját kis terepei, nőket ott ritkán látni. Estére viszont a legtöbben hazatérnek, ahol már gőzölög a vacsora.
Eközben ugyanennek a korosztálynak a női tagjai általában otthon foglalatoskodnak a ház körüli teendőkkel, vagy egymást látogatják meg. Egy csésze tea, egy tál süti, és máris indul a „csajos délután”, ahol minden szóba kerül, ami a hétköznapokhoz tartozik.

Természetesen nem mindenki éli így a mindennapjait: nagyban függ attól, ki hol él, milyen környezetben, és milyen gondolkodásmódot követ. A fiatalabb generációknál ez már teljesen másképp működik: ők közösen járnak kávézni, teázni, bulizni, vagy csak úgy együtt lenni.

Ott, ahol még mindig erősebbek a hagyományos közösségi szokások, jól megfigyelhető, hogy a férfiak szívesebben töltik együtt az időt „férfias” témák körül, míg a nők ugyanígy találnak maguknak „csajos” megbeszélni valót — a gyerekneveléstől a családi történetekig, pletykákig.

Talán ezért is van, hogy ha vendégségbe megy valaki, a nők ösztönösen átvonulnak a konyhába segíteni a háziasszonynak — és közben indul is a pletyka. Persze ahol lazább a közeg, ott kevésbé éles ez a különválás, de sokszor mégis úgy tűnik: egy társaságban két láthatatlan mágnes működik, az egyik a férfiakat, a másik a nőket húzza magához — minden erőlködés nélkül, szinte magától.

Isztambul egy olyan város, ahol a találékonyság szinte létkérdés — enélkül nehéz lenne boldogulni egy 14 milliós óriásváros forgatagában. Az itt élők, akárcsak sok más keleti nép, bármiből képesek üzletet csinálni.

Éppen ezért, mielőtt erkölcsi fejtegetésbe kezdenél azon, hogy a dugó közepén háromszoros áron kínálja valaki a palackos vizet, inkább csak vedd meg, és örülj, hogy van nálad jéghideg frissítő.

Te így, ő úgy próbál meg helytállni ebben a nyüzsgő városban — és ez Isztambul egyik legemberibb arca.

Turista etikett

Éppen az isztambuliak nyitottságának, vendégszeretetének köszönhetően általában nincs gond azzal, hogy a turista helyieket lefényképezzen. Illik azonban valami testbeszéddel engedélyt kérni attól az embertől, akit külön a lencsevégre kapunk. A piacokon, a bazárban az árusok, az emberek hozzá vannak szokva ahhoz, hogy a turisták fotózzák őket. Ha azonban valaki tiltakozik, akkor kötelező felhagyni a fotózási kísérlettel. Különösen ajánlott a diszkréció az isztambuli mecsetek közvetlen környékén. Nem illik az imádkozás előtti tisztálkodást, vagy magát az imádkozást tapintatlan közelségből fotózni. Valójában a mecsetek körül és a mecsetekben az idegeneket, más hitűeket nem látják szívesen.
Az ateista turista, ha helyi ember érdeklődik a vallása iránt, akkor inkább füllentsen valamit, mert a törökök (a felvilágosodott isztambuliak is) egyszerűen nem tudnak mit kezdeni a vallástalanokkal. A keresztény embereket már rég nem tekintik "gyaur kutyáknak". Isztambulban tisztelik a más vallásúakat. Ahogy mondani szokták: Mindegy, hogy milyen vallású vagy, csak legyen Istened. Egy az Isten. Az ateista hát jobban teszi, ha nem kezd el magyarázkodni e témában. Bár az isztambuliak felvilágosultak, a békesség kedvéért az élettársi kapcsolatban élők, középkorú, nem házas párok inkább füllentsék magukat házasoknak.
A turista mutasson tiszteletet Törökország és a török nép iránt. Nagyon patrióták és imádják, ha bármiért dicsérjük országukat. Udvarias emberek, ám biztosan nem veszik jó néven, ha ezt-azt kritizálunk, még akkor sem, ha egy-két bírálattal maguk is egyetértenének.
A török férfiak nagy dohányosok. Ha kapcsolatba kerülnek turistákkal, akkor előfordulhat, hogy a turista férfit megkínálják cigarettával. Nem örülnek, ha visszautasítás a válasz, vagy az, hogy nem vagyunk dohányosok. A legdiplomatikusabb válasz tán az, ha orvosi tiltásra, valami betegségre hivatkozunk.
Ne mutogassunk az ujjainkkal, mert ez ott sértő, félreérthető, udvariatlan dolog. Beszélgetés közben nézzünk a helyi szemébe. A másik tekintetének kerülése udvariatlanságnak számít.
Figyelni kell erre: Az Igen-t a fej hirtelen lefelé biccentésével fejezik ki. A nem-et pedig a fej felemelésével, kombinálva a szemöldök felvonásával. Nem-et kifejezhetnek úgy is, mint nálunk, tehát a fej oldalirányú elmozdításával.
Isztambulban utcán, közterületeken a külföldi turista párok tartózkodjanak a túlzottan érzéki, szexuális töltetű viselkedéstől. Puszi, átölelés, kéz a kézben járás nem gond, de a hosszas, látványos smárolás, erotikus ölelkezés nem. Nincs hivatalos tiltás, és főként nem büntet a hatóság, mint Dubaiban, csak egyszerűen az illem, a helyi szokások tiszteletben tartása diktálja azt, hogy miként viselkedjünk. Az illetlen viselkedés egyetlen következménye csak a kellemetlen tekintetek kényszerű elviselése lehet.
Étkezés után a fogpiszkálást takarjuk egyik tenyerünkkel. Ja, amúgy ezt itthon is így illik. Isztambulban, a járókelőkben megrökönyödést kelt, ha valaki az utcán az orrát túrja.
Az isztambuli srácok buzgón odaszólnak, sziszegnek a turista lányoknak, nőknek, ha nincs férfi kíséret. Szerencsére nem agresszív ez a közeledés, és a turista lány, hölgy jobban teszi, ha nem válik agresszívé, hanem kerüli a szemkontaktust, nem tesz semmi bátorító gesztust. Ha a külföldi lány, hölgy rámosolyog egy helyi fiúra, férfire, az könnyen bátorításnak veheti azt. Nem kell folyton komor, szigorú képet vágni, csak mértéktartó magatartást érdemes tanúsítani. Kivétel persze, ha a szándék éppenséggel nem az idegen férfi lepattintása. A turistás Sultanahmet negyedben kell óvatosnak lenni a turistákat leszólítgató embereket (nem az éttermi, és boltos invitálókról beszélünk), mert ezek között vannak csalók, szerencselovagok.

"Sört vagy bármilyen alkoholt egyáltalán ne igyunk az utcán, ha nem muszáj. Persze a helyiek sem szentek és szeretnek inni, de a nyílt terepen, az utcán való alkoholfogyasztást nem igazán kultiválják, és rossz szemmel is nézik." (Andi)

Mecsetbe belépni csak megfelelő öltözékben szabad: fedetlen vállal, fejkendő nélkül, illetve térd fölé érő szoknyában vagy nadrágban tilos a belépés, főleg nőknek.

A nagyobb, turisták által gyakran látogatott mecseteknél rendszerint ellenőrzik, ki hogyan van felöltözve, és ha kell, adnak kendőt vagy köpenyt. A kisebb mecseteknél viszont ez nem mindig biztosított, így jobb előre gondolkodni: ha tudod, hogy aznap biztosan meglátogatsz egyet, érdemes már reggel úgy öltözni, hogy ne érjen meglepetés.

Isztambul konzervatívabb, kevésbé turistás részein még az utcán is ajánlott szem előtt tartani ezeket az öltözködési szokásokat, hogy tiszteletben tartsd a helyiek elvárásait és ne kelts feltűnést.

"FONTOSABB TÖRÖK KÖSZÖNÉSEK
Szia - Merhaba (ejtsd: merhaba). A merhaba nyugodtan használható napszaktól, nemtől függetlenül vadidegenekkel és idősebbekkel szemben is. A merhaba lehet szia, üdvözlöm, jó napot, jó estét, és minden, ami éppen a magyarban odaillene. A merhaba a jolly-joker, mindenre jó
Jó reggelt! - Günaydın (ejtsd: günájdin)
Jó napot! - İyi günler (ejtsd: iji günler). Egész nap használható, üdvözléskor és elköszönéskor is.
Jó estét - İyi akşamlar(17 óra után már mondhatod) ejtsd: iji áksámlár
Viszlát - Görüşürüz (ejtsd: görüsürüz)

MEGKÖSZÖNNI ÉS KÉRNI VALAMIT TÖRÖKÜL
Köszönöm – Teşekkür ederim (ejtsd: tesekkür ederim)
Köszönöm - Sağ ol (ejtsd: száol)
Kérem - Lütfen (ejtsd: lütfen)
Nincs mit - Bir şey değil (ejtsd: birsej déil)
Szívesen - Rica ederim (ejtsd: ridzsa ederim)
Nagyon kedves magától - Çok naziksiniz (ejtsd: csok náziksziniz)" forrás

Magyarok és törökök

Hacsak a magyar turista nem viselkedik ostobán, ellenszenvesen, számíthat arra, hogy magyarságának kiderülésekor a helyi ember megkülönböztetett rokonszenvet fog tanúsítani. Szeretik a magyarokat, és nem azért, mert 150 évig kéretlenül vendégeskedtek nálunk. Valami távoli rokonnak hisznek bennünket. Attila (náluk Átila) szerintük egy közös ősapa. Ne próbáljuk cáfolni a rokonságba vetett hitüket, ellenkezőleg lelkesen csatlakozzunk a rokonság bizonygatásához. Érdemes felkészülni a török eredetű szavaink listájával, mert ezt élvezetesen fel lehet mindig sorolni. Pl.: zseb, balta, szakáll, kecske, bicska, csizma, bogrács, ökör, teve, papucs, pogácsa). A törököknek természetesen a miénktől eltérő történelmi képe van a mi országunk anno meghódításáról. A csaknem kötelező turistalátványosságok egyikében, a Nagy Palotában, azaz a Dolmabahce-ban az éber magyar turista felfedezhet néhány képet az egri vár megtámadásáról. Naná, hogy a festők nem az egri várvédők hősiességét domborították ki, hanem az ő győzelmüket, meg azt, ahogy a legyőzött magyarokat csoportos, önkéntesnek nem nevezhető, végleges jellegű oszmánföldi utazásra terelik.

„Zsebemben sok kis alma.” — Egy mondat, amivel Törökországban bárki könnyen arathat sikert. Talán hihetetlenül hangzik, de törökül szinte ugyanígy hangzik és ugyanazt is jelenti: „elma” az alma, „kapi” a kapu, „arpa” az árpa, „tepsi” a tepsi, „kayisi” a kajszi. Ezek mind-mind török eredetű szavak, amelyek százával vannak jelen a magyar nyelvben — és a többségük nem is a 150 éves török hódoltság idején került hozzánk, hanem még jóval korábban, a honfoglalás előtti időkben.
A törökök máig lelkesedéssel fogadják a legapróbb hasonlóságot is a két nép között — legyen szó nyelvi egyezésről vagy akár arról, hogy a töltött paprika mindkét konyhában alapételnek számít. A történelem sötétebb fejezetei, az Egri csillagok és a hódoltság komor képei sem tudták ezt a rokonszenvet eltörölni: a törökök szemében mi testvérnép vagyunk, és ezt ők minden alkalommal örömmel ki is mutatják.

Már önmagában az a tény, hogy magyarok vagyunk, sokszor mosolyt csal a helyiek arcára. Sőt, Isztambul utcáit járva sok minden furcsán ismerősnek tűnhet — mintha régi ismerősök köszönnének vissza. Nem véletlen: a Hagia Sophiában például az egyik legszebb mozaik Szent László király lányát ábrázolja, míg a hatalmas reneszánsz gyertyatartók a Budai Várból kerültek ide, a mihráb mellé, amikor a székesegyház főmecsetté vált.

Egy szó, mint száz: a közös nyelvi és történelmi nyomok miatt Isztambulban járva kicsit mindig otthon is érezhetjük magunkat.

Gasztronómia

Nálunk, főleg Budapesten sok a török gyorsétkező, és főleg döneres pult. Persze Isztambulban lehet sok hasonló választékú, jellegű helyet találni, ám az ínyenceknek van módja megismerkedni a hiteles, az igazi török konyhával, amiben frissebbek az alapanyagok, hozzátevők. Az isztambuli programozás egyik fontos szereplőjévé szokott válni az ízekkel, aromákkal, kulináris érdekességekkel való ismerkedés. A legjobb gasztronómia ráhangolódás a kóstolgatás a Beyoglu negyed halpiacán. Itt nem csupán halat, hanem hatalmas gyümölcs- és zöldség választékot is lehet találni. Az isztambuli konyha többletértéke az, hogy hódítók, rabok, bevándorlók, kisebbségek, kereskedők rengeteg étkezési alapanyagot, elkészítési módot hoztak magukkal. Ma divatosan fúziós konyhának nevezik azt, ami Isztambulban természetes következménye a történelem sodrásainak. Jelentős kihívás Isztambulban az édességek választéka. Az a turista, akinek az agyában kalóriás számok kattognak, itt zavarban lehet. Közismert, hogy a keleti, így a török édességek cukortartalma magas. Az isztambuliak is roppant édesszájúak.

"A kedvenc pékárum a simit (szimit), minden nap képes lennék ezt enni! Kerek, szezámmagos kenyérféle, amit frissen általában az út széli mozgóárusoktól is megvehetünk 1-2 líráért, de elérhető a pékségekben is. Hűsítő ital az ayran, ami sós ivójoghurtra hasonlít, és mindenképpen érdemes kipróbálni a török kávét is. Ezt már ízesítve hozzák, ezért rendeléskor meg kell mondani, hogy hány cukorral kérjük. Vigyázni kell, hogy az utolsó kortyot ne igyuk meg, mert az gyakorlatilag tiszta zacc. A teásoknak ott a cay, de én könnyű gyümölcsteákhoz vagyok szokva, ezért nekem túl erős volt. Ezen kívül rengeteg nagyon finom étel van, gyakorlatilag nem tudok olyan kaját mondani, ami ne ízlett volna, de akik nem szeretik a fűszeres, erős ízeket, azoknak kicsit tömények lehetnek a helyi ízek. Egyetlen nemzeti alkoholos italuk viszont nekem nem jött be, a görög ouzo-ra emlékeztető ánizsos rakit a helyiek vízzel hígítva kortyolgatják." (Zsófi)

A Bizánci, majd az Oszmán Birodalom egykori legnyüzsgőbb utcáján ma egymást érik a turistákra szabott éttermek hatalmas üvegportáljai. Bent óriási fémtepsikben illatozik a teljes napi kínálat, a fogások nevei sokszor egzotikusan hatnak, mégis ismerős ízeket rejtenek.

Az „asszonyköldök” például megszólalásig hasonlít a farsangi fánkra, a híres „amitől az imám elájult” pedig tulajdonképpen lecsóval töltött padlizsán. És ez még csak a kezdet: a töltött paprika és a töltött káposzta itt is megtalálható, akárcsak a „pogaca” nevű pogácsa, a híres burek, ami nagyon közel áll a mi rétesünkhöz, vagy a friss uborkasalátára emlékeztető dzsadzsik.

Aki azt hinné, hogy ez csak a turisták kedvéért van így, téved: pár utcával odébb, ahol már inkább a helyiek esznek, ugyanezeket az ízeket kapjuk — csak jóval barátságosabb áron.

A hagyományos szerepek Törökországban is átalakulnak, de még mindig jellemző, hogy az éttermek konyháiban szinte kizárólag férfiak sürögnek-forognak, míg otthon a főzés a nők birodalma marad.

Az étkezésnek nagy a becsülete: fontos, hogy mindenki együtt üljön asztalhoz, és ne kapkodja el senki a falatokat. A Slow Food mozgalom, amit Európában mozgalomként ismerünk, itt a hétköznapok része: a reggeli — házi joghurttal, sajttal, fekete olajbogyóval, ropogós zöldségekkel — akár órákig is eltarthat. Az ebédszünet, egy kis szundival megspékelve, simán lehet két-három órás, a vacsora pedig gyakran csak késő este kezdődik.

Vendéglátónk, Abdullah imádott enni — és még inkább szeretett vendéget látni. Sorolta a kedvenceit: citromos lencseleves, friss tejföllel és olívaolajjal megöntözött húsos manti, pisztáciás kebab… De nekünk valami különlegessel akart kedveskedni: előkerült a családi recept alapján készült, gőzölgő natúr lecsó. Füstölt kolbászt persze hiába is kerestünk volna benne — de ha belegondolunk, hogy a paradicsom és a paprika is török közvetítéssel jutott hozzánk, egyáltalán nem meglepő a hasonlóság.

Mivel az ország lakosságának többsége muszlim, az étkezési szokásokra is erősen hat a vallás: sertéshúst itt nem fogyasztanak, cserébe bárányból, kecskéből és szárnyasból rengetegféle étel készül, a halételek gazdag választéka pedig az ország bő vizivilágáról árulkodik.

Érdekesség, hogy a magyar konyhára is hatással volt az iszlám kultúra: a török hódoltság idején terjedt el a paprika, a rizses fogások, és lett a sertéshús domináns — részben pont azért, mert a muszlim törökök nem nyúltak a disznóhoz, így a helyiek számára ez biztonságos élelmiszer maradt.

A bográcsgulyást sokan a pásztorok találmányának gondolják, pedig valójában egy oszmán „mozgókonyha” emléke: hasonló egytálételeket ma is találunk Törökországban. És ami a petrezselymet illeti: a törökök ma is magyar petrezselyemnek hívják — macar maydanoz.

A közös szavak, az ismerős ízek és a történelmi kapcsolódások miatt Törökországban járva kicsit mindig otthon érezhetjük magunkat — és ez minden falatban, minden utcai kifőzdében újra és újra visszaköszön.

Salep: Ez a gőzölgő, krémes ital már régóta izgatja a fantáziámat. Isztambul teázóiban, cukrászdáiban a hidegebb hónapokban szinte mindenhol kapható, igaz, sok helyen csak instant porból készül. Az igazi salep viszont egy különleges orchideafajta gyökeréből származik: megszárítják, majd finom porrá őrlik, és már egy kiskanálnyi is elég egy liter tej selymes sűrítéséhez. A híres török fagylalt is ettől lesz rugalmas, nyújtható és „rágható”. Egy régi szabály kimondja, hogy csak az a fagyi nevezhető valódi fagylaltnak, amelyben salep is van — ezért még a bolti jégkrémek címkéjén is fel-felbukkan ez az összetevő.
Boza: Egy másik különlegesség, amit elsősorban télen érdemes megkóstolni, bár sok helyen már egész évben kapható. A Vefa negyed legendás boza-bárja, a Vefa Bozacısı mindig nyitva áll: itt kóstolható meg a frissen készült boza. Ez az erjesztett, hántolt kölesből készült sűrű ital leginkább egy édes-savanykás körteturmixra hasonlít, csak jóval laktatóbb és kalóriadúsabb. A tetejére illatos fahéj és ropogós, pirított csicseriborsó kerül — ez teszi igazán teljessé.

Frissen facsart gránátalmalé: Bár egész évben hozzá lehet jutni, ősszel-télen a legzamatosabb. A friss gránátalmalé mélybordó színe, egyszerre fanyar és édes íze igazi vitaminbomba. Egyetlen pohárhoz több egész gyümölcs levét facsarják ki. Helyi tipp: érdemes egy kevés narancslevet keverni hozzá — ettől eltűnik a kissé fémes utóíz, és marad a friss, édeskés-savanykás élmény.

Kokoreç: Ezt nem lehet szebben mondani: ez bizony faszénen grillezett, vékony báránybelekbe tekert hús és faggyú. A helyiek rajonganak érte, igazi kultusz övezi. Amikor a nyársról lekerül, a szaftos tekercseket apróra vágják, fűszerekkel — főleg oregánóval — megszórják, majd friss kenyérbe vagy szendvicsbe töltik. Első hallásra talán bizarr, de aki bátor és megkóstolja, ritkán bánja meg!

A török tea — törökül „çay” — ránézésre nem sokban különbözik más teáktól, de azonnal felismerhető a jellegzetes tulipánformájú üvegcsészéről. A teafű a Fekete-tenger keleti partvidékéről származik, és nem véletlen, hogy minden sarkon teát kortyoló emberekkel találkozunk: hiába gondoljuk a briteket nagy teás nemzetnek, valójában a törökök fogyasztják a legtöbbet, fejenként évente több mint két és fél kilót, míg a britek kicsivel kevesebbet. Még az utcai árusok is rendszeresen kapják a friss teát a közeli teázókból, és ha kompra szállunk, például az ázsiai oldal felé Kadıköy irányába, ott is megjelenik a mozgó teás tálcájával.
A tea elkészítéséhez dupla kanna dukál: a nagyobbik vízforralóként működik, mint egy szamovár, a kisebbikben készül a tömény teaesszencia szálas teából. Amikor kitöltik, ezt az esszenciát a forró vízzel hígítják fel ízlés szerint — van, aki világosabban, van, aki erősebben szereti.

A török kávé — vagyis „kahve” — igazi különlegesség az elkészítése miatt. Egy kis nyeles réz- vagy fémkannában, a híres „cezve”-ben főzik, rendkívül finomra őrölt kávéból. Még a rendelésnél eldöntjük, mennyire legyen édes: van három fokozat, mert cukrot utólag már nem kevernek hozzá. A lefőzött kávé sűrű, zaccos — ezt illik békén hagyni a csésze alján, nehogy megigya az ember. A kávémester ügyessége egyébként nemcsak az ízben, hanem abban is mérhető, milyen vastag habot tud varázsolni a tetejére.