ÚTIKRITIKA.HU / Románia






hirdetes

útikritikák


Románia

Utazás | Szállás | Úti okmányok | Fotóegyveleg

Utazás

Jelenleg a Tarom üzemelteti a Budapest Bukarest járatot. Általában nagyon kedvező árakkal, főleg, ha előre tudunk foglalni. A repülőtérről a 783-as expressz busszal juthatunk be legolcsóbban a központba. Vagy egy busz és vonat kombóval, ez azonban már túlzottan komplikált. Taxival is mehetünk, sőt transzfert előre is lehet a repülőtérre rendelni.

,, A (bukaresti) repülőtérre ismét Uberrel mentünk ki, ami érdekes módon egy másik épület előtt rakott le minket, mint ahová érkezett a gépünk. Ennek oka, hogy itt az érkező és induló utasforgalom nem a megszokott függőleges módon, hanem vízszintesen van szétválasztva. A becsekkolás és biztonsági ellenőrzés után így egy hosszú séta vár a nemzetközi utasokra, hogy átmenjenek a másik épületben lévő tranzit váróba. A repülőtér kicsit szedett-vedettnek tűnik, a gyaloglás során legalább háromféle kinézetű és korú épületen és folyosón haladtunk át. (2020)" forrás

Szállás

Sokat gondolkodtunk rajta, hogy előre lefoglaljuk-e a szállásokat, vagy alszunk, ahol éppen ránk esteledik. Végül nem voltunk ilyen bátrak és a biztosra mentünk, lefoglaltuk az összes szállást előre. Ez a 9 napra 8 éjszakát és 7 különböző szállást jelentett.

Mi a szállodákat részesítettük előnyben ahol csak lehetett, nem akartunk a reggelikkel külön bajlódni. De volt 3 hely, ahol magán szállásadónál sikerült szállást foglalnunk.

Összességében 1 kivétellel mindenhol meg voltunk elégedve a szállásokkal, hol jobban, hol kevésbé, de rendben voltak. Az árak pedig mindenhol igen kedvezőek Bukarestet kivéve, ami persze érthető, hiszen főváros. (2022) forrás

Úti okmányok

Jön!

Fotóegyveleg

Vissza az elejére


Kommentek

Még nem érkezett hozzászólás.


Új hozzászólás beküldése

Név:
E-mail cím:*
Hozzászólás:


* az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon