
Anse Lazio Praslin nyugati részén – a sziget egyik legszebb strandja. - Ballabás Sándor fotója
.
2026. januári helyzetkép:
2025 májusában Praslin szigetén emelkedett dengue-esetszámot észleltek, és néhány érintett esetében kórházi ellátásra is szükség volt. Az év második felére, 2025 decemberére a járványügyi helyzet általában mérséklődött. A dengue azonban egész évben jelen van a térségben, ezért továbbra is kiemelten fontos a szúnyogcsípések elleni védekezés. Az oltás nem kötelező, és turisták számára jellemzően egyéni mérlegelés alapján javasolt, elsősorban hosszabb tartózkodás vagy fokozott kitettséggel járó programok (például természetközeli, dzsungeljellegű kirándulások) esetén.
Praslin (ejtsd Prálen) szigete sokkal nyugisabb, mint Mahé. Itt a tengerszínek színválasztéka még varázslatosabb, a strandok álomszerűen szépek. Már önmagában a tengeri kókusz (coco de mer) nevű őshonos pálmák látványa miatt is érdemes odalátogatni. Elképesztő magasak és óriásiak a levelei. Szenzációs látvány. A világon csak itt nőnek természetes környezetben. Még jó, hogy a formás, ámbár méretes női ülepre hasonlító diója csak éjszaka esik le, mert van köztük nyolcvan kilós is.
Felejthetetlen romantikus élmény egy párnak Praslin-en kimenni egy olyan öbölbe, ahol nincs senki más. Márpedig a szigeten nem nehéz ilyen magányos öblöt találni.
Mindössze 38 km2-nyi területével a szigetcsoport második legnagyobb szigete. Mahétól 44 km-re fekszik északkeletre. Belső repülőjárattal 15 perc alatt elérhető, de komppal is csak néhány óra.
Kb. 6500 állandó lakosa mellett évente turisták ezrei keresik fel. Ez nem is csoda, hiszen gyönyörű strandjai és partszakaszai vannak. Közülük három (Anse Lazio, Anse Georgette, Anse Volbert) nemzetközi hírű.
A 2011-ben történt két cápatámadás után komoly megfigyelőrendszert építettek ki és most már teljesen biztonságos a fürdőzés a sziget strandjain.
Közlekedni legegyszerűbb taxival vagy bérelt autóval. Ha megéheznénk, akkor vagy kövessük a helyieket, és üljünk be a Coco Rouge-ba, ahol pompás halakat adnak vacsorára. Baie St. Anne-ben találjuk. A másik, sokak által kedvelt hely a La Goulue anse Volbert-nél, ahol a kreol és francia konyha keverékének legjobbjait fogyaszthatjuk el a szellős teraszon.
A strandok nevében az Anse pont azt jelenti, hogy strand. Többek szerint az Anse Lazio a legszebb.
"Háttér információ: Szállodai szakmai körökben általános a vélemény, hogy Praslin szállodái ár-érték szempontból rosszabbak, mint Mahe és La Digue hoteljei. Egyszerűen túlárazottak. Az éttermi árak nagyon magasak, de ha valaki szereti a finom, friss halakat, azért jól jár."
------------------------------------------------------------------------------------
"Vigyázat! Május és november között a sziget északnyugati oldalán (Grand Anse tágabb térsége) a strandok fövenye jellemzően tele van hínárhulladékokkal."
Tetszett
Anse Volbert és Anse Lazio térségeiben a jó éttermi választék
Nagyon szép a természet
Anse Lazio, a tán legszebb strand ott
Az Anse Source d'Argent strand páratlan szépsége a gránitsziklákkal, sekély türkizkék vízzel és pálmafákkal, ami a világ egyik legtöbbet fotózott tengerpartja.
A sziget lassú, autómentes életritmusa, ahol szinte mindenki kerékpárral vagy elektromos golfkocsival közlekedik.
A L'Union Estate ültetvény történelmi épületei, a kókuszolaj készítés hagyományos bemutatója és az óriásteknős farm.
A Grand Anse és Petit Anse strandok vad, érintetlen szépsége, ahol gyakran szinte egyedül lehet a hosszú homokos parton.
A helyi kreol konyha autentikus ízei a kis tengerparti éttermekben, különösen a friss tengeri ételek.
A Nid d'Aigle (Sasfészek) csúcsra vezető túraút és a szigetre nyíló panoráma, különösen napfelkeltekor.
A helyi lakosok vendégszeretete és a kreol kultúra közvetlensége, ami családias hangulatot teremt.
Nem tetszett
Mahé főszigethez, de még La Digue-hez képest is a szupermarketek ellátottsága gyenge
A szállodák ár-érték arány többnyire nem igazán jó
A közlekedés viszonylag drága, akár autóbérlésről, akár taxiról van szó.
A szálláshelyek és éttermek magas árai, különösen a nemzetközi színvonalú resortokban.
Néhány strand megközelítése nehézkes vagy csak szállodákon keresztül lehetséges előzetes bejelentkezéssel.
A főszezonban az Anse Lazio és más népszerű strandok relatív zsúfoltsága.
Az esős évszakban (október-március) gyakori heves esőzések és a tenger hullámzása miatt korlátozottan használható strandok.
A sziget belsejében található utak minősége helyenként hagy kívánnivalót maga után.
A nagyobb bevásárlóközpontok hiánya és a boltok korlátozott választéka, különösen élelmiszerek tekintetében.
Egy szokatlanul szürke és felhős reggelen úgy döntöttünk, hogy katamaránnal indulunk felfedezni Praslin szigetét, amely ígéretek szerint még az eddigieknél is lenyűgözőbb élményt tartogat. Seychelles második legnagyobb szigete a Világörökség része, ahová másfél-két órás hajóúttal jutottunk el. Alternatívaként választhattuk volna az Air Seychelles szigetközi járatát is, amely mindössze húsz perc alatt átrepít ide.
Praslin különlegessége, hogy ez az egyetlen hely a világon, ahol a híres Coco de Mer, vagyis a tengeri kókusz pálma megtalálható. Ez a különleges növény akár 200 évig is élhet, és hatalmas, egyedi formájú termése – amely sokak szerint a női idomokra emlékeztet – azonnal a védett, sűrű pálmaerdők mélyére csábított bennünket. A Vallee de Mai nemzeti parkban, ahol több mint 4000 tengeri kókuszpálma található, őskori hangulat uralkodik: az égig érő pálmafák és a hatalmas levelek között még a tűző napsütésben is félhomály dereng, amit csak a fekete papagáj jellegzetes hangja tör meg időnként.
Az erdőben tett séta során végre megpillantottunk egy hatalmas tengeri kókuszt – nem máshol, mint egy szigorú tekintetű, egyenruhás erdőőr fején. A park munkatársai folyamatosan járják az erdőt, és szorgalmasan gyűjtik össze a földre zuhant, akár húsz kilós, védett kókuszdiókat, amelyek hatalmas dörrenéssel esnek le a magasból.
Miután felfedeztük a világ legnagyobb kókuszdióját, a következő célunk a Föld egyik legszebb strandja volt. Nemzetközi szakértők rendszeresen az első öt közé sorolják a Praslin szigeti Anse Lazio partját, és a látvány teljes mértékben igazolta a hírnevét. A hófehér korallhomokos, pálmákkal szegélyezett tengerpartot ragyogó türkizkék hullámok mosták, miközben a háttérben lenyűgöző gránitsziklák emelték a táj szépségét tökélyre. Ebédünket a part mögötti pálmaliget árnyékában költöttük el, és közben nem tehettünk mást, csak arra vágytunk, hogy ez a pár varázslatos óra soha ne érjen véget.
,, Praslinon északon vannak szép strandok. A halászok minden délután friss halakat árulnak a kis placcokon az út mellett. Ha van lehetőségetek vegyetek és süssétek meg. Szép a sziget közepén található nemzeti park, érdemes megnézni." (elpé)
1 napra át mentünk Praslinra, a retúr komp 25 ezer volt két főre, ott kipróbáltuk a buszt, napi jegyet vettünk 2 főre 7e forintért. Vallé de Mai 900 rúpia volt a belépő, az nap már csak az Anse Lazio-t néztük meg, nekem személy szerint nem tetszett, nagyon turistás. (2024)
A Praslin szigetén található Vallee de Mai park az UNESCO Világörökség része, és Anse Lazio strandja mellett az egyik leglátogatottabb látványosság. A park különlegessége az itt honos coco de mer pálma, amely csak ezen a területen nő. Ennek a pálmafajnak a magvai látványosak: a dió formája egy nagy fenékre emlékeztet, és súlya elérheti a 20 kilogrammot. A belépőjegy ára jelenleg körülbelül kb. 15 EUR, ami még Seychelle-hez mérten is magas, de ebből az összegből támogatják a coco de mer erdők megőrzését és az aldabrai teknősök védelmét, mivel mindkét Világörökségi helyszínt egy szervezet kezeli.
Praslin és a környező kicsi szigetek számos rezervátumot rejtenek, amelyek többek között tengeri állatok és ritka madárfajok élőhelyei. A szigetek környéke snorkelling paradicsom, ahol akár a szálloda strandjáról is találkozhatunk különféle színű és formájú halakkal; egy-egy merülés során akár 30 különböző halfaj is megfigyelhető. A híresebb snorkelling helyszíneken előfordulhatnak közönséges cserepesteknősök és planktonevő cetcápák is.
Az emberre támadó cápák ritkák; 1963 után 2011-ben történt két halálos cápatámadás, de azóta nem jelentettek hasonlót. A nagyobb strandokon szórakoztató jelleggel kihelyezett "David Hasselhoff" figura emlékeztet az úszóbiztonságra, noha valójában nem játszik szerepet a strandok védelmében.
Akik tavasszal jönnek, azoknak tanácsoljuk, hogy este senki ne lépdeljen a tengervízben!
A párom rálépett egy rájára. Jól meg is csapta a lábát. Kórház lett belőle, hál Isten nem kellett varrni.
De szóltak nekünk hogy szezon van így a ráják és a rákok miatt este senki se menjen be a vízbe, romantikus sétára se!
(Praslinban történt, 2022- márciusában)
Itt aki kicsit bátrabb, nyugodtan béreljen autót, nincs nagy forgalom, 1 főútból áll az egész sziget kb.
Mi befizettünk egy Curieuse szigettúrára, ahol egy csodálatos partszakaszon tesznek ki (Anse St. Jose), majd az dzsungelen, és a mangrove erdőn keresztül áttúráztunk a teknős rezervátumba, és itt is kreol ebéddel vártak minket.
A többi napon az autót kihasználva elmentünk a 2 legszebb strandot megnézni. Nálam Anse Georgette mindent vitt, de persze mindenkinek más a nyerő. Fél órás sétával lehet eljutni a resort golfpályáján keresztül. Érdemes 10 körül megérkezni, mert gyorsan megtelik a parkolórész.
Másnap Anse Laziot néztük meg, szép hosszú partszakasz, de annyira nem nyerte el a tetszésünket. Innen érdemes áttúrázni Petite Anse Laziora, ha nem akar az ember a tömegekkel fürdeni. (2025)
Mahé Praslin útvonalat repülővel tettük meg, ami nem volt sokkal drágább mint a hajó, de egy óra hánykolódás helyett 10p repültünk, fel szállással és landolással együtt is 15p volt és egy fantasztikus élmény. (2023)
,, A gyorshajó Praslinra nagyon hányós😏1.15 perc volt a hajóút- Nagyon hullámzott és nagyon sokan rosszul voltak, pedig a fedélzeten nyitott térben voltunk😊 (B-6 vitamin,v Daedalon azért nem árt!)
A sziget azonban mindenért kárpótol.
Előre foglaltunk a Cat Cocos honlapján. A fedélzeten nyitott helyre vettem jegyet. Egy felnőtt 70 Euró oda-vissza. (m.i., 2022)
2026. januári update – Közlekedés Praslin szigetén
Helyi buszszolgáltatás
Praslin szigetén a helyi buszhálózat 2026 elején is megbízható és széles körű lefedettséget biztosít, megkönnyítve a közlekedést a főbb települések, strandok és látnivalók között. A menetrendek továbbra is elérhetők a Grande Anse turisztikai irodában, valamint a Praslin mólónál található információs pontnál, ahol a kompok érkeznek.
A három fő buszvonal – Route 61, Route 62 és Route 63 – jellemzően hétfőtől péntekig, 6:00 és 19:00 között közlekedik. A busz a helyiek és a turisták körében egyaránt népszerű a kedvező árak miatt, ugyanakkor érdemes előre tájékozódni a menetrendről, mivel csúcsidőn kívül a járatok ritkábban indulhatnak.
Autóbérlés
Az autóbérlés 2026 januárjában is elérhető Praslin szigetén, az árak általában napi kb. 50 euró körül alakulnak, a jármű típusától és a bérlés időtartamától függően. Az autók átvétele és leadása rugalmasan történhet a repülőtéren, a szálláshelyeken vagy a kompterminál közelében.
A bérelt autó különösen praktikus azok számára, akik szeretnék felfedezni a sziget belső területeit, kevésbé látogatott strandjait és természeti látnivalóit, mivel nagyobb szabadságot és időbeli rugalmasságot biztosít, mint a menetrendhez kötött közlekedési lehetőségek.
Taxi
A taxiszolgáltatás továbbra is a legdrágább közlekedési opció, ám kényelmes választás lehet a rövid időre érkező vagy „statikus” nyaralást tervező utazóknak, akik főként egy üdülőhelyen tartózkodnak. A taxisok gyors és rugalmas közlekedést biztosítanak a szigeten, de az árak jelentősen magasabbak lehetnek a többi közlekedési formához képest, így ajánlott előre egyeztetni a díjat.
,, Mi autókölcsönzés helyett helyi taxist kértünk fel, hogy vigyen körbe minket a szigeten. Ismét csak a fiam miatt, hogy a délutáni alvásból legyen is valami. Igaz, 150 euró volt, de nagyon jó befektetésnek bizonyult. Az egész szigetet bejártuk délután 3-ig, mindenhol megállt, ahol kértük, sőt, még pancsolhattunk is. Türelmesen megvárta, amíg befejeztük, amit szerettünk volna. Ráadásul olyan útszakaszok is voltak, ahol a hajam égnek állt volna, ha én vezetek. Nagyon szűk utak korlátok nélkül, mindezt a bal oldalon. Sokszor még neki is satufék kellett, hogy elkerüljön egy-egy balesetet." (ka, 2019)
A turisták számára szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások nagy többsége euróban adja meg az árakat.
2026. januári update – Vallée de Mai
A Vallée de Mai völgye 2026 elején is a Seychelle-szigetek egyik legismertebb és legkülönlegesebb természeti látványossága. Az UNESCO Világörökség részét képező, érintetlen erdőben lenyűgöző, akár 40 méter magas coco de mer pálmák, valamint ritka orchideák és más endemikus növényfajok találhatók.
A látogatók számára három, jól karbantartott ösvény áll rendelkezésre. A leghosszabb útvonal bejárása körülbelül 3 órát vesz igénybe, és az északi irányba vezető szakaszon egy kilátópont is elérhető, ahonnan szép panoráma nyílik a völgyre. Az útvonal mentén információs táblák segítik a tájékozódást a helyi élővilágról; állatok közül leginkább madarak (énekesmadarak, papagájfélék) figyelhetők meg.
A völgy Baie St. Anne-tól rövid autóútra, a sziget belseje felé található. Az ösvények nedves időben is jól járhatók, a sűrű növényzet pedig természetes védelmet nyújt az eső ellen. A túrához ajánlott elegendő ivóvizet vinni, a fényképezőgépet pedig a magas páratartalom miatt tokban tartani.
Belépő és szolgáltatások
2026 januárjában a belépőjegy ára továbbra is kb. 20 EUR / 350 seychelle-i rúpia, és a park területén csak készpénzes fizetés lehetséges. 12 év alatti gyermekek számára a belépés ingyenes.
A látogatóközpontban mosdó és kávézó is működik. Helyi vezető igénylése opcionális: minimum 4 fős csoport esetén körülbelül 8 EUR/fő díjért 1,5 órás vezetett túra érhető el. A vezetés nem kötelező, mivel a bejáratnál kiosztott rövid ismertetőfüzet segítségével a park önállóan is könnyen bejárható.
Tippek
A túrához egy kényelmes és csúszásmentes cipő javasolt, mivel az ösvények csúszóssá válhatnak. Érdemes a kora reggeli órákban érkezni, mivel ilyenkor kevésbé zsúfolt a park, és több esély van az állatok megfigyelésére.
,, A 450 eurót érő kókuszdió lelőhelye. Csak regisztrált coco de mar-t lehet kihozni az országból. Ellenőrzik a reptereken. Ha valakinek az a heppje, mint nekem, azaz karácsonyfadíszeket gyűjt mint szuvenírt, akkor itt a park boltjában meg tudja venni kb 15 euróért. Egy üveggömben üveg pálmafa." (ka, 2019)
A nagyon finom, fehér homokos strandot türkizkék víz öleli errefelé, méltán a világ egyik legszebb strandja és a sznorkelezők paradicsoma. Hamisítatlan a hangulata, bár egyre több turista keresi fel évente, bizonyos időszakokban kifejezetten zsúfolt. Tényleg a képeken lévő gyönyörű strandot kapjuk, csak sok emberrel. A naplementéért érdemes lesétálni, addigra már elmegy a strandolók nagy része haza. Vagy érkezzünk egy reggeli úszásra 10 előtt, akkor miénk lehet a partszakasz! Nem kiépített, sem zuhanyzásra, sem átöltözésre nincs lehetőség. Árnyékot viszont lehet találni eleget, és van két étterem is (a Bonbon Plume-mal többen elégedettek), bár meglehetősen drágák és nem a legjobbak. Javasolt inkább piknikezni hozott anyagból, kérésre a szállodában is készítenek nekünk piknikkosarat.

cs.v. fotója
Sajnos szeles időjárás esetén nem nagy élvezet az úszás, mert nem kellően védett a partszakasz. Itt történt annak idején a cápatámadás. Azóta hálót feszítettek ki, amin nem tanácsos kiúszni, bár az úszómester nem figyelmezteti azokat, akik ezt megteszik.
A szigetről bárhonnan elérhető taxival (az út nem a legjobb), sőt a taxis visszajön értünk egy előre megbeszélt időpontra is, ha megkérjük, de parkolóhelyet is találunk, ha véletlenül autóval érkeznénk. A busz Anse Boudinnál tesz le, onnan számítsunk egy hosszabb sétára a strandig: 30-40 perc dombra fel és le. Az értékeinkre kifejezetten figyeljünk, mert sajnos elfordulnak zsebesek a környéken. Érdemes ide eljönni, de ha nem szeretünk több száz másik emberrel strandolni, ne ezt a strandot válasszuk!
,, Az Anse Lazio szerintem a legszebb part Praslinon. Ilyen elképesztő kék vízben én még nem fürödtem. Órákig tudtam volna ringatózni a hullámokon. Plusz poén volt, hogy egy kis csónakot sodort a partra a víz – mint kiderült, Indiából tévedt oda szegény. Még a rendőrség is kijött megnézni. " (ka)
----------------
Anse Lazionál kristálytiszta a víz, jobb szélén érdemes sznorkelezni a kövek mentén.
Ülök a köveken, a pihenés nem mindig kényelmes… de legalább jól néz ki!
(ansz zsorzsett)
Sokan szebbnek tartják Anse Lazionál, mert még megvan a természetessége és vadsága. Igazi eldugott paradicsom! Nagyon nehezen megközelíthető, mivel a Constance Lemuria Hotel partszakasza. Csak előzetes regisztrációval lehetséges bemenni (legalább 24 órával korábban kell jelezni, a legtöbb szállásadó szívesen segít benne), mivel korlátozzák a látogatók számát (a belépés ingyenes). Autóval kb. 500 m-re a bejárattól lehet parkolni (érdemes amúgy megpróbálni behajtani a szálloda területére, legfeljebb visszazavarják az embert a vendégparkolóba), a szálloda recepcióján kell a neveket bemondani, majd minden esetben a szálloda golfpályáján kell átkelni a strandra. Ez egy nagyjából 20 perces séta. Egészében mintegy 30-40 perc odajutni, és a terep eléggé dimbes-dombos. Nem érdemes nehéz cuccokat vinni. Az út végig a napon visz, nem árt előre bekenni magunkat naptejjel. A hotel vendégei szerencsések, mert őket elektromos kisautókkal leviszik a strandra. Érkezni 9:30-tól lehet.

Anse Georgette - d.p. fotója
A víz hirtelen mélyül. A tenger itt hullámosabb, mert nincs zátony a part előtt, de talán ez az egyetlen negatívum. A homok nagyon finom és vakítóan fehér. Érdemes elegendő ételt és italt magunkkal vinni, mert itt nincs semmi ilyesmit kínáló egység a szálloda bárját kivéve. Csak egy fiúcska árul gyümölcsöket. A kirándulóhajók egy része megáll itt, lehetőséget adva a fürdőzésre, de ez nem adja vissza azt az érzést, amit a part felől érkezve egy átstrandolt nap adhat itt nekünk. Aki ki akarja kerülni a regisztrációt, az a hegy felől (Mont Plaisir) is megközelítheti a strandot. Az út elég csúszós és rosszul jelölt, kb. 1,5 órás séta. Viszont cserébe a hegyről gyönyörű a kilátás a kisebb szigetekre.
,, Az Anse Georgette szerintünk az egyik legszebb strand. Két módon megközelíthető. Az egyik, hogy a szállásadó bejelent adott napra és a Constance Lemuria bejáratánál bejelentkezve besétálsz kb 1 km-t a golfpályán át, vagy még a szálloda előtt jobbra van egy út, ott indul az Anse Georgette Trail. Ez egy hosszú és végig napon vezető, nem túl könnyű útvonal, de szép a kilátás. (2021)
Anse Georgette-re mentünk, elképesztően jó strand volt. Ráadásul szinte teljesen üres, főleg hogy már reggel 9–10 előtt ott voltunk.
Családoknak is pompás partsekély, meleg vízzel, hófehér homokkal, ami azonban helyenként koralltörmelékes lehet. A pálmafák mindig képeznek egy árnyékos részt. Vannak kisebb éttermek és üzletek. Anse Lazionál kevésbé zsúfolt, mindig lehet találni egy nyugalmasabb részt. Sajnos bizonyos időszakokban hínáros a part és a víz, ami sokat elvesz a séta- és úszásélményből. Az öböl mivoltának köszönhetően a víz csendes. A naplemente nagyon szép innen, és jókat lehet sétálni a parton is. Szép a kilátás St. Pierre szigetére.

Anse Volbert - D. P. fotója
2026. januári update – Kirándulások, közlekedés és biztonság Praslin szigetén
A Seychelle-szigeteken – így Praslin szigetén is – továbbra is érdemes óvatosnak lenni a gyanúsan olcsó kirándulási ajánlatokkal, különösen azokkal, amelyeket magánszemélyek kínálnak az utcán. Ezek között még mindig előfordulnak átverések. Népszerű kirándulóhelyek például St. Pierre Island és Curieuse Island, ahová rendszeresen indulnak szervezett hajós túrák. Az ilyen programokra továbbra is a szállodán keresztül vagy megbízható helyi utazási irodában ajánlott befizetni.
Parkolás és közlekedés
A szigeten az út menti parkolás általában megoldható. A helyi buszjáratok jól használhatók, egy utazás ára fejenként kb. 5 seychelle-i rúpia. Célszerű előre jelezni a buszsofőrnek az úti célt, hogy a megfelelő megállónál tudjunk leszállni, mivel nem minden megálló van egyértelműen kitáblázva.
Biztonsági tanácsok
Praslin alapvetően biztonságos, de alkalmanként zsebtolvajlás előfordulhat, ezért az értékeket érdemes mindig szem előtt tartani. Kirándulásokhoz továbbra is ajánlott szúnyogriasztót vinni, mivel egyes területeken – különösen zöldebb, árnyékos részeken – sok a szúnyog.
A környéken található egy kisebb, múzeumnak nevezett látványosság is, de általában kevés plusz élményt nyújt, így időszűke esetén nyugodtan kihagyható.
A hosszú, gyönyörű strandot homoklegyek zavarják. A sekély víz tele van rájákkal. Első alkalommal, amikor fürödtem, négyet láttam. A homokban is elrejtőznek, ahol rossz a látási viszony. Rendkívüli óvatosság szükséges, mert a csípésük gyakran kórházi kezeléssel végződik. Számunkra ez a strand nem opció. (2024)
Az Anse Lazio és az Anse Georgette mellett itt található a legfinomabb homok Praslin szigetén – apály idején szinte át lehet sétálni a szigetre.
Hosszú, homokos strand sok szállodával a környéken, de nem zsúfolt. A víz nagyon sekély, így nem igazán alkalmas úszásra. A parton elég sok a hínár, de tiszta. Jó hely gyerekek számára, bár inkább felnőttek uralják a területet.
Anse La Blague
,,, Elbűvölő hely minden csiga-, kagylógyűjtőnek. Emiatt nem egyszerű a vízben gázolni. Gyakorlatilag a víz hemzseg a kincsektől, beleértve a koralldarabokat is. Állítólag kihozható az országból a korall (bár én kételkedem), de azokhoz nem nyúltunk." (ka)
Nagyon szép homokos strand egy kis zátonnyal a parányi sziklás sziget körül, ideális snorkellinghez. Az apály reggel van, a dagály pedig estére érkezik minden nap. Tiszta és nyugodt partszakasz, távol a tömegtől. Kevés hínár található itt, de bőven akad homokos rész is. Egy hét alatt csak egyszer láttam homoklegyeket, viszont sok rákot és árnyékot találhatunk, ahol elbújhatunk a nap elől. Van egy kedves férfi, aki hajóval elvisz a snorkelling pontig. A vízben néhány törött korall található, így hasznos lehet a vízi cipő, bár én nem éreztem szükségét. Nincs öltöző vagy zuhanyzó, sem bár vagy kávézó, ezért érdemes vizet hozni magunkkal.
Anse Boudin
Rejtettebb és kevésbé ismert, mint a többi strand, de éppoly lenyűgöző, sőt, még inkább. Nem túl mély, de vadregényes és érintetlen, fehér homokba nyúló gyökerekkel, korallokkal és apró rákokkal, amelyek a gránitsziklákon pihennek. Végig érdemes felfedezni az egész partszakaszt.
Halrajok, tengeri teknősök, sok színes hal, változó vízmélységek és nyugodt víz; a kis sziget gyalogosan elérhető. A homokos part elég nagy, vannak árnyékos helyek, tiszta és kevésbé látogatott. Úszásra és akár sziklaugrásra is alkalmas, ha óvatosak vagyunk. Parkolóhelyek is rendelkezésre állnak.
George Camille Gallery
A sziget művésze alkotott hazájában, Londonban és Párizsban is. Fő témája a kreol élet színességének szemléltetése és a természeti szépségek megörökítése. A galériája az Anse Volbert Casino de Ilets-ban található. Csak rajongóknak ajánlott, vásárolni is lehet belőlük.
Itt a lehetőség megtanulni, hogyan is jön létre a gyöngy. Minden, amit a gyöngykagylók tenyésztéséről tudni lehet. A farmon megcsodálhatjuk az akváriumokban lévő gyöngykagylókat és meg is érinthetjük az egyik medencében lévőket. Természetesen a helyszínen van vásárlási lehetőség. A reptérnél találjuk meg.
-----------------
2026. januári update – Természeti látnivalók Praslin környékén
Vallée de MaiA Vallée de Mai továbbra is Praslin legismertebb természeti látványossága, ahol a különleges Coco de Mer pálma jelenti a fő attrakciót.
2026 elején a belépőjegy ára várhatóan kb. 350 seychelle-i rúpia (SCR) / fő. Hivatalos idegenvezetés továbbra sem kötelező, ugyanakkor a bejáratnál helyi vezetők érhetők el, akik térítés ellenében körbevezetik az érdeklődőket. A park jól kitáblázott ösvényeinek köszönhetően önállóan is könnyen bejárható.Fond Ferdinand Nature Reserve
Amennyiben mindkét park meglátogatását tervezzük, érdemes Fond Ferdinanddel kezdeni, mivel kevésbé zsúfolt és strukturáltabb élményt kínál.
A belépő kb. 150 SCR/fő, amely tartalmazza a kötelező idegenvezetést. A túra során egy látványos kilátóponthoz is eljutunk, ahonnan kiváló panoráma nyílik Praslin belső területeire.
A park jellemzően hétfőtől péntekig tart nyitva, a vezetett túrák meghatározott időpontokban indulnak (délelőttől kora délutánig). A program időtartama kb. 2–3 óra, és itt is kiemelt szerepet kap a Coco de Mer.Curieuse Island
Curieuse szigetére többféle szervezett kirándulás érhető el. A BBQ-val egybekötött egész napos túrák ára korábban kb. 100 EUR/fő volt, azonban sok utazó számára praktikusabb megoldás a taxi boat választása, amely jellemzően kb. 40 EUR/fő.
Ez az opció rugalmasabb: a szállásról autóval visznek a kikötőig, onnan kishajóval Curieuse-re, ahol a híres óriásteknősök élnek szabadon. A visszaút előre egyeztetett időpontban történik, és gyakran tartalmaz egy sznorkelling megállót St. Pierre-nél, ami tovább gazdagítja az élményt.
Praslinban szállásfoglaláskor, az árkategóriától eltekintve, az alábbi szempontok lehetnek fontosak:
Elhelyezkedés: Praslin szigetén az északkeleti Cote d’Or környéke ideális választás lehet, mivel közel találhatók itt gyönyörű strandok, mint Anse Volbert, és számos étterem, bolt és szolgáltatás. Ha csendesebb környéket keresünk, a déli Grand Anse vagy Anse Kerlan környéke nyugodtabb, bár itt kisebb a kínálat szolgáltatásokban.
Strandhoz való közelség: Sok szállás közvetlen tengerparti hozzáféréssel rendelkezik, ami ideális lehet, ha a nap nagy részét a parton szeretnénk tölteni. Olyan szállások, mint a part menti bungalók vagy beach resortok különösen vonzóak lehetnek.
Közlekedés és elérhetőség: Érdemes figyelembe venni a szállás közlekedési lehetőségeit, például hogy elérhető-e buszmegálló a közelben, vagy könnyen megszervezhető-e az autóbérlés. Praslin egyes részei gyalogosan nehezen megközelíthetők, és a taxi viszonylag drága, így érdemes praktikus elhelyezkedésű szállást választani.
Szolgáltatások és kényelem: Fontos lehet az olyan kényelmi szolgáltatások megléte, mint például a napi takarítás, reggeli vagy akár étterem a helyszínen. Praslinban nem minden szállás rendelkezik légkondicionálóval, és ez a trópusi éghajlat miatt érdemes szempont lehet.
Internet-hozzáférés: A Praslin szigetén található szállások többsége nem biztosít ingyenes Wi-Fi-t vagy csak korlátozott hozzáféréssel, ami fontos lehet azok számára, akik rendszeresen használnák az internetet.
Szúnyogok elleni védelem: Praslin trópusi klímája miatt ajánlott olyan szállást keresni, ahol biztosítanak szúnyoghálót, és van lehetőség megfelelő szúnyogriasztó használatára.
Aktivitások és kirándulási lehetőségek: Ha sznorkelling, búvárkodás vagy kirándulások iránt érdeklődünk, célszerű olyan szállást választani, ahol ezeket könnyen elérhetjük. Egyes szállások szerveznek hajótúrákat vagy elérhető közelségben vannak olyan pontok, ahonnan indulnak kirándulások Curieuse, St. Pierre vagy más közeli szigetekre.
Természetesen sokkal nagyobb élmény Praslin-en megszállni, hiszen mélyebb élményt lehet szerezni, mint simán egy kirándulás révén. Aki Praslin-ben akar megszállni, annak az alábbi szállodákat ajánljuk 2026-ra:
-----------------------------------------
Nem ajánljuk: Les Lauriers Eco Hotel , Dhevatara Beach Hotel ,
--------
2026. januári update – Cote d'Or Chalets
Elhelyezkedés és szállásA Cote d'Or Chalets 2026 elején is kellemes, nyugodt szálláslehetőséget kínál Praslin szigetén. Az üdülő egy recepcióból, 7 hangulatos, teraszos bungalóból, valamint egy modernebb főépületből áll. A gondosan ápolt kert pálmákkal és virágokkal teli, igazán barátságos hangulatot áraszt.
A bungalók tágasak és ízlésesen berendezettek; a nappali és a hálószoba közvetlenül a teraszra nyílik, ami intimebb, autentikusabb élményt ad, mint a főépület szobái. Az első négy bungaló esetében napközben előfordulhat némi zaj az utca túloldaláról, estére azonban teljesen elcsendesedik a környék, ilyenkor csak a természet hangjai hallatszanak. A napi takarítást és a törölközőcserét a szállás biztosítja.Internet és fizetés
A helyben elérhető internet továbbra is külön díjas (kb. 50 EUR). Alternatív megoldásként a közeli, tengerparti Cafe des Arts vendéglátóhelyen ingyenes Wi-Fi használható.
A szállás díja euróban fizethető, készpénzzel vagy bankkártyával; helyi valutát nem fogadnak el.Vendéglátók és szolgáltatások
A szállás előzetes egyeztetéssel taxi transzfert szervez a kikötőből. A személyzet udvarias és segítőkész, bár érkezéskor nem mindig adnak részletes tájékoztatást (például a reggeli pontos helyéről), kérdés esetén azonban készségesen segítenek.
Reggeli
A reggeli választéka visszafogott, de friss és jó minőségű. Jellemző kínálat: pirítós, vaj, dzsem, méz, croissant, vaníliás péksütemény, muffin, gyümölcs, cornflakes, joghurt, kávé és gyümölcslé. Meleg ételek (tojás, húsfélék, sajtok) általában nem szerepelnek a kínálatban.
Strand és vízi élmények
A szállás kapujától jobbra indulva kb. egyperces sétával elérhető a Cote d'Or strand. A közvetlen közelben lévő parti étterem általában nem ajánlott, míg az utca végén található partszakasz kifejezetten szép, itt működik a Cafe des Arts is, amely kiváló koktéljairól és figyelmes kiszolgálásáról ismert.
A part látványa lenyűgöző: pálmafák hajolnak a finom homok fölé, az azúrkék víz pedig ideális fürdéshez és pihenéshez. Napágyak bérelhetők kb. 75 SCR/nap áron.A tenger sekély, így jó látási viszonyok mellett akár St. Pierre szigete is megközelíthető úszva, azonban a homokban megbúvó ráják miatt fokozott óvatosság szükséges. Fürdőcipő viselése ajánlott, de ez sem ad teljes védelmet, ezért érdemes lassan, figyelmesen mozogni a vízben.
Környék
A környéken találhatók ATM-ek, jól felszerelt élelmiszerboltok, néhány szuvenírbolt és több étterem. Sok kóbor kutya él errefelé, de jellemzően barátságosak, a turisták gyakran találkoznak velük a parton. A környék nyugodt és csendes; hosszabb tartózkodás esetén azonban egyesek számára kissé egyhangúvá válhat.
------------------
- A szállásunk Diamond Plaza volt Grande Anson. Óceánra néző kilátással és reggelivel, mellette egy nagyon jól felszerelt bolttal és a közelben egy nagyon jó étteremmel. Itt a part mindig füves/hínáros és sok a kikötött hajó, akit ez zavar, érdemesebb a másik oldalon, Anse Volbertnél szállást foglalni. (Cs. K. HH.)
Történelem:
Az arab hajósok már Kr. e. 6. században felfedezték Praslin szigetét. A Seychelle-szigeteket a portugálok a 16. században látogatták meg először, amit gyakran az első dokumentált felfedezésként tartanak számon. A 18. században a franciák gyarmatosították a szigeteket, és Les Séchelles néven emlegették őket Jean Moreau de Séchelles, Franciaország pénzügyminisztere tiszteletére. A francia uralom a 19. század elején véget ért, amikor a napóleoni háborúk után, 1814-ben a szigeteket Nagy-Britanniának adták át. A brit uralom alatt megerősítették az ültetvénygazdálkodást, és rabszolgák importjával kezdték meg a kókuszdió, vanília és más mezőgazdasági termékek termesztését. A rabszolgaságot a Seychelle-szigeteken 1835-ben hivatalosan eltörölték. Sok felszabadított rabszolga Praslin szigetén telepedett le, ahol ültetvényeken dolgoztak, vagy saját gazdaságot alapítottak. A Seychelle-szigetek 1976-ban nyerte el függetlenségét Nagy-Britanniától. Praslin és a környező szigetek az immár független Seychelle Köztársaság részeivé váltak.
Flóra:
Praslin szigetét buja trópusi növényzet borítja, és erdei számos növényfajnak adnak otthont, beleértve az ezeréves fákat, fahéjfákat, pálmafákat és különféle virágos növényeket. A sziget partvonalát mangrovefák és tengerparti növények övezik, amelyek alkalmazkodtak a tengeri környezethez. Ez a gazdag növényzet fontos szerepet játszik a part menti ökoszisztémában.
A Seychelle-pálma (Lodoicea maldivica), közismertebb nevén Coco de Mer, egy kizárólag a Seychelle-szigeteken élő endemikus pálmafaj. Csak három szigeten, Praslinon, Curieuse-on és Silhouette-en található meg, ahol néha tiszta állományokat képez. A magjai a növényvilág legnagyobbjai, egy-egy mag 10-25 kg között mozog, és egy termés akár három magot is tartalmazhat, így összsúlya elérheti a 45 kg-ot. A Coco de Mer különlegessége nemcsak a ritkaságában és méretében rejlik, hanem a megjelenésében is: a női termés a női nemi szervre hasonlít, míg a hím fa virágzata fallikus formájú. Ezért tartják a világ "legerotikusabb gyümölcsének." Húsa hasonlít a kókuszdióéhoz, de íze gyümölcsösebb és intenzívebb, belsejében pedig édes, lágy zselé található, amely desszertként igazi különlegesség. A Coco de Mer magja a Seychelle-szigetek ikonikus szuvenírje, és minden engedéllyel rendelkező ajándékboltban megvásárolható.
Fauna:
Praslin több különleges madárfajnak ad otthont, például a Seychelle-szigeteki rigónak (Seychelles Bulbul) és a Seychelle-szigeteki nádiposzátának (Seychelles Warbler), amelyek endemikusak és természetvédelmi területeken, például a Vallée de Mai-ban és a Morne Seychellois Nemzeti Parkban élnek. A szigeten megtalálható továbbá a Seychelle-szigeteki óriás szkink (Seychelles Skink), amely kizárólag itt fordul elő. Ez a gyík nagy testével és környezethez való különleges alkalmazkodásával tűnik ki.
Topográfia:
Praslin domborzata kevésbé meredek, mint néhány szomszédos szigeté, például Mahéé. A sziget legmagasabb pontja a Fond Azore, amely körülbelül 367 méterrel emelkedik a tengerszint fölé. A tájat dombos területek, buja növényzet, erdők és völgyek tarkítják. Az enyhébb dombok gyönyörű kilátópontokat kínálnak, ahonnan lenyűgöző panoráma nyílik a környező strandokra és a tengerre.
Vallée de Mai, Fond Ferdinand - nemzeti parkok, mindkettő nagyon szép, én egyiket sem hagynám ki, nem is szoktam. Az online vásárolt kombi jegy a legolcsóbb megoldás, a foglalásb an megadott dátum után 10 napon belül felhasználható. Fond Ferdinand fő attrakciója a kilátópont a csúcson, míg Vallée de Mai-ban érdemes túravezetőt fogadni, aki nemcsak elmeséli az érdekességeket, de megmutatja a helyben élő és turisták elől elbújó állatokat is
Anse Lazio, Anse Georgette - mindkét part nagyon szép, fehér homok, szikla, nyugatra néz, bele a naplementébe 🙂 Anse Georgette a Hotel Lemurián keresztül látogatható, a recepción felveszik a látogatók adatait, de előzetes regisztráció vagy odatelefonálás már évek óta nem szükséges. A két strand egymás mellett fekszik, de autóval csak a sziget megkerülésével juttok el egyikről a másikra. Anse Lazio előtt van egy nagy, aszfaltozott parkoló, napi 100 scr díjért, de ha adhatok egy tippet, menjetek tovább, kövessétek az utat, ahogy a parton balra kanyarodik, és menjetek el egészen a Le Chevalier étteremig, ahol szintén 100 scr a parkolás, de a parkolójegy egyben voucher is, amit az étteremben elfogyaszthattok
Curieuse Island, Cousin Island - teknősös és madaras szigetek, túra, természet, szúnyogok. Bele tudtok iktatni egy sznorkelezést is St Pierre island mellett. Az egésznapos változathoz jár egy nem túl romantikus, viszont nagyon finom kreol ebéd is
Cote d'Or - a sziget egyik leghosszabb és legfürödhetőbb partja gyönyörű kilátással, hintákkal, fekvő pálmával, sok partkapcsolatos szállodával, ahol szívesen látnak külsős szomjazókat is egy-egy jegeskávéra, vagy akár koktélra. Többszöri személyes tapasztalat alapján külön ajánlom az Acajout és a Café des Arts-ot
Anse Boudin - Érdemes Anse Lazio után beiktatni, egy csendes kis part, szemben Curieuse Islanddel, elsősorban helyiek látogatják. Fehér homok, szép sziklák
Zimbabwe Viewpoint - ha szeretitek a kihívást és nem féltek a szűk, beláthatatlan, meredeken emelkedő szerpentinektől, akkor érdemes autóval felmenni ide. kevesen látogatják, elképesztő a kilátás, rengeteg naplementés timelapse videót csináltam itt.-----------------
Island hopping - ne ragadjatok le egy szigeten, mert mindegyik másképpen csodálatos. Komppal, repülővel, vagy akár helikopterrel is mozoghattok a szigetek közt. Június és szeptember közt Mahé-Praslin útvonalon kerüljétek a kompot, ha gyenge a gyomrotok. "Szupertitkos" tipp: ha hat főnél nagyobb csoportban utaztok Mahé és Praslin közt, SOKKAL olcsóbb a Zil-Air magángépe, mint az Air Seychelles menetrend szerinti gépei. Mi most heten voltunk és így mentünk, ráadásul legnagyobb szerencsénkre a gép karbantartás alatt volt, ezért egy még kisebb géppel és egy helikopterrel vittek minket oda-vissza
(2025)
Grand Anse - D. P. fotója

Anse Lazio - D. P. fotója
* az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
© Utikritika.hu. 2012.
Amerikai Egyesült Államok | Amszterdam | Argentína | Ausztrália | Ausztria | Bahama-szigetek | Balatonszéplak-felső | Bali | Barcelona | Berlin | Ciprus | Dominikai Köztársaság | Dubai | Egyiptom | Franciaország | Görögország | Hajóutak | Horvátország | Hongkong | India | Isztambul | Kanada | Kanári-szigetek | Kuba | Kvarner-öböl | London | Madrid | Malajzia | Maldív-szigetek | Mallorca | Mauritius | Málta | Mexikó | Nagy-Britannia | Németország | New York | Olaszország | Párizs | Portugália | Róma | Seychelle-szigetek | Sharm el-Sheik | Skócia | Spanyolország | Sri Lanka | Szingapúr | Thaiföld | Törökország | Toszkána | Tunézia | Vietnam | Zöld-foki Köztársaság
Még nem érkezett hozzászólás.