ÚTIKRITIKA.HU / Azerbajdzsán

Baku közvetlen környezetében sajnos nem találunk igazán látványos természeti kincseket – ezek inkább az ország nyugati vidékein, illetve a hegyvidékeken fedezhetők fel. A fővárost inkább kopár, sziklás, sztyeppékre emlékeztető táj övezi, amely bár elsőre sivárnak tűnhet, sajátos szépsége mégis van.
Érdemes azonban ellátogatni a Bakutól mintegy 60 kilométerre fekvő Qobustanba (más néven Gobustan), amely valódi különlegességet kínál. Itt találhatók a híres sziklarajzok, amelyek közül a legősibbek akár 15 ezer évesek is lehetnek. Az UNESCO által védett Qobustani Nemzeti Parkban egy modern múzeum is működik, ahol a környéken feltárt leleteken keresztül elevenedik meg az őskori emberek mindennapi élete.

Baku

Bakuról külön aloldalon írunk - itt

Sheki kán palotája

A palota meglátogatásakor megtörténhet, hogy egy függöny előtt ülő pasival találkozunk. Amikor közelebb lépsz a pasihoz, akkor az megmutatja, hogy mit rejt a függöny mögött. Csúnya dolog, de eláruljuk előre: egy farkas kitömött fejét. A lényeg, ha adunk baksist az embernek, akkor "elintézi" hogy a kitömött farkas szemeiből fény áradjon ki. Aki nem hiszi, járjon utána.

Sheki város

Történelmi központját 2019-ben az UNESCO kulturális világörökség helyszínévé nyilvánították.

A járat menetrendje sajnos meglehetősen szerencsétlenül alakult. Késő este indultunk, hajnalban érkeztünk, ami egy plusz éjszakát jelentett a szálláson – nem a legideálisabb kezdés. Hajnali időpontban tömegközlekedéssel eljutni a belvárosba gyakorlatilag lehetetlen volt, így csak előre lefoglalt transzfer vagy taxi jöhetett szóba. A hazautazás is hajnalban indult Budapestre, vagyis visszafelé is számolni kellett egy extra éjszakával.
Bakuba megérkezni egy kissé nosztalgikus élmény volt, mintha a régi Ferihegyre csöppentünk volna vissza. Az útlevélkezelők kimértek voltak, a terminál berendezése elavult, a kijáratnál pedig már ott toporogtak a rámenős taxisok. Az előzetesen megrendelt szállodai transzfer nem jelent meg, így egy gyors, néhány ezer forintos telefonhívás után végül taxiba ültünk. Kis alku után csak annyit fizettünk, amennyit a transzferért eredetileg ígértek.

Az angol nyelv ismerete nem elterjedt: a legtöbben azeriül vagy oroszul beszélnek, ezek nélkül sok esetben nehéz boldogulni. A városba vezető úton áthaladtunk a kissé szimbolikus elnevezésű „Boldogság útján”, melyet ízlésesen kivilágított falak szegélyeztek mediterrán és keleti motívumokkal díszítve. Felvetődött bennem a kérdés, vajon mi lehet ezek mögött a falak mögött – de a főváros impozáns látványa gyorsan elterelte a figyelmem. Modern benzinkutak, elegáns lakóházak és üzleti negyedek váltották egymást, minden rendezett, tiszta és meglepően nyugatias volt. A világmárkák üzletei pedig szinte minden sarkon felbukkantak.

Sheki

Mit érdemes tudni Shekiről?
Azerbajdzsán egyik legfontosabb turisztikai célpontja, amely körülbelül hatórás buszútra található Bakutól, közel Grúzia és Oroszország határához. Hangulatában jóval konzervatívabb, mint a főváros, mégis meglepően sok kulturális és sportlétesítményt kínál – van itt például színház és olimpiai központ is, ami vidéken nem számít ritkaságnak. Látványosságban sem szűkölködik: a híres Xan Palota, a történelmi Karavánszeráj és a helyi édességek, például a Sheki halva (egy baklavára emlékeztető finomság) csak néhány a sok közül.
Sheki egykor virágzó kereskedelmi csomópont volt, ahol a dagesztáni hegyi kereskedők kapcsolódtak be a fő kelet–nyugati kereskedelmi útvonalba. A város emellett híres selyemgyártásáról is. Aki ellátogat ide, az szinte azonnal érzi a kontrasztot a főváros ipari, olajszagú légköréhez képest. Shekit körülöleli a Kaukázus hegység, amikor mi megérkeztünk, a csúcsokat még hó borította. A belváros a völgyben húzódik, az óváros egy kisebb emelkedő közepére épült. E fölött terül el a kissé eklektikus, Kusturica-filmek hangulatát idéző külvárosi rész, középen pedig ott található a fallal körülvett Khan’s Saray. Ez egy klasszikus, a '80-as évek magyar múzeumainak világát idéző, kissé retró kiállítótér, és mellette egy albán eredetű templom is áll, amely szintén érdekes tárlattal várja a látogatókat. Mi magunk a történelmi Karavánszerájban szálltunk meg, amely az egész város egyik leghangulatosabb pontja.

A templom felújításához állítólag norvég támogatás is érkezett – az idegenvezetőnk szerint azért, mert a norvégok Azerbajdzsánból származnak (hahahahha), és ezzel a szerény hozzájárulással szerették volna ápolni a „közös múlt” emlékét. Hogy ebben mennyi az igazság, azt nem tudjuk – ezt az információt kaptuk helyben. A látogatás után tettünk egy rövid sétát a faluban, ami valóban emlékezetes élmény volt. Minden sarkon rozoga Kamazok és GAZ teherautók álltak, az utcákon idős asszonyok üldögéltek, és a hegyek ölelésében átszőtt falusi nyugalom azt az érzést keltette: az életet lehet egyszerűen is élni. Bár talán nem éppen február közepén térnénk vissza ide kikapcsolódni.

Útközben összefutottunk lóvontatású teherjárművekkel is, amelyeket szállításra használtak, valamint határőrökkel, akik a közeli dagesztáni határ miatt (mindössze 6–10 kilométerre voltunk tőle) állandó járőrözéssel töltötték idejüket. Elindultunk megnézni egy romot is, amely egy dombtetőn állt, alig egy kilométerre a falu határától – de végül ezt a történetet csak egy későbbi napon tudtuk befejezni.

A nap végén, egy körülbelül egyórás séta után felszálltunk a buszunkra, és az indulásig hátralévő időt a sofőrrel és két helybélivel beszélgetéssel töltöttük. Kíváncsian kérdezték, hol jobb élni – Azerbajdzsánban vagy a mi országunkban –, szó esett a felsőoktatás állapotáról, és arról is, vajon nálunk is olyan korrupt-e a rendszer, mint náluk. A beszélgetés lassan történelmi témákra is terelődött – barátságos, nyitott hangulatban telt az idő.

Gobusztan és az iszapvulkánok

Egyik napra megegyeztem egy taxisofőrrel, hogy elvisz a fővárostól mintegy 60 kilométerre fekvő félsivatagos vidékre, ahol a világ legnagyobb iszapvulkánjai találhatók. A Gobusztán nevű település irányába indultunk, széles, több sávos autópályán haladtunk, amelyet hosszú kilométereken át 4–5 méter magas, elegánsan kőburkolattal kirakott fal szegélyezett. Elsőre talán feleslegesnek tűnt ez a fal, egészen addig, amíg egy be nem fejezett szakasznál be nem lehetett látni mögé – ott vált világossá a célja: eltakarni a szem elől a végeláthatatlan, szegényes, leromlott városszéli negyedeket.
Maga a sárvulkánok vidéke jó tíz kilométerre van Gobusztán településtől, és gyorsan kiderült, hogy a taxisomnak fogalma sincs arról, pontosan merre is kell menni. Ekkor lépett a képbe egy helyi sofőr, akivel a kísérőm hamar megállapodott, hogy ő vezeti tovább az utat. Ezután következett egy vad sivatagi száguldás – több kilométeren át követtük a porfelhőből ki-kibukkanó kocka Ladát, mélyen a semmi közepén. Ahogy haladtunk, egyre többször átvillant a fejemen, mi van, ha ez az egész csak egy átverés, és egyszerűen kivisznek a sivatagba, majd ott hagynak minden nélkül. Végül azonban minden rendben zajlott, épségben megérkeztünk az iszapvulkánokhoz. A taxisom onnan már magabiztosan, büszkén állt a kráter peremén, és a tekintetét a távolba szegezve nézte a körülöttünk elterülő kietlen végtelenséget.

Ha valaki megkérdezné, mi volt a legkülönlegesebb és legegzotikusabb élményünk Azerbajdzsánban, gondolkodás nélkül vágnánk rá: az iszapvulkánok. Ahhoz azonban, hogy eljuthassunk oda, előbb ismét vissza kellett merülnünk a régmúltba. Baku felfedezése után ellátogattunk a tűzimádók egykori szentélyéhez, majd az Abşeron-félsziget középkori várait kerestük fel, végül pedig dél felé vettük az irányt. Az út a tengerpart mentén haladt, ahol a táj egészen sajátos: elegáns éttermek és egyre igényesebb szállodák váltakoznak elhagyatott, rozsdásodó olajipari létesítményekkel.
Kevesebb mint egy órányi autózás után értük el Gobusztan városát – bár gyakran Gobustan formában is találkozni a nevével, a helyiek sem igazán következetesek ebben. Annak ellenére, hogy Azerbajdzsán látványos ütemben fejlődik, ez a modernizáció még nem igazán érte el az online információs rendszereket. Az interneten nehéz megbízható, részletes adatokat találni – akár angolul, akár oroszul keresünk –, túl az alapvető információkon szinte semmit nem lehet előzetesen megtudni. A látványosságoknak – európai viszonylatban – már régen saját honlapjuk lenne, turisztikai oldalakkal, nyitvatartási időkkel és belépőjegy-információkkal. Itt azonban mindez hiányzik.

Gobusztan esetében még azt sem tudtuk pontosan, mire számítsunk. Azt ugyan olvastuk, hogy vannak itt sziklarajzok, de arról, hogyan mutatják be őket, milyen állapotban van a terület, csak elavult, és emiatt megbízhatatlan forrásokra támaszkodhattunk. Néhány azeri azt állította, hogy az egész helyet lezárták, mert túl sok a kígyó – bár valóban láttunk figyelmeztető táblát, a terület nem volt elzárva, szabadon be lehetett járni. A bizonytalanság ellenére a látogatás végül maradandó élményt nyújtott, és teljesen igazolta a fáradozásainkat.

Qobustanba távolsági busszal lehet eljutni, de ezek a járatok a főút szélén, gyakorlatilag a semmi közepén teszik le az utasokat, így a továbbutazáshoz mindenképp szükség van helyi fuvarra. Angolul itt nem érdemes próbálkozni – viszont ha valaki beszél oroszul, sokkal könnyebb dolga van.
A többieknek marad az activity: gesztikuláció, mutogatás, vagy akár rajzolgatás az autó poros ablakára, ahogy mi is tettük alkudozás közben. Így ismertük meg Fahradot, aki 30 manatért – nagyjából 5000 forintért – vállalta, hogy elvisz minket a híres qobustani sziklarajzokhoz és a közeli sárvulkánokhoz is.

Utóbbi különösen izgalmas, semmiképp nem érdemes kihagyni – bár esős időben komoly kihívás lehet a megközelítése. Mi úgy csúszkáltunk a felázott földúton, mintha valami tereprali versenyen lennénk, de Fahrad remekül kezelte a helyzetet – szó szerint állta a sarat.

Bilgeh

Az azeri riviéra gyöngyszemében végre megmártóztam a Kaszpi-tengerben 🙂
Áldozati ünnep van Azerbajdzsánban is, szinte kiürült Baku. Miután egy jó órát szusszantam egy hűs nyírfa alatt úgy döntöttem követem a helyieket a strandra...
Mélyen benyúlik a tengerbe az Absheron-félsziget. Déli részén fekszik Baku és körülötte mindenütt olajfúrótornyok tehát nem tiszta a víz. Az északi part viszont gyönyörű fekete homokos és kristálytiszta a tenger. A fővárosiak legkedveltebb strandja Bilgeh.

A szovjet időkben már egy szanatóriumot építettek a csodás magas partra és itt épült meg Baku Jumeirah Beach hotele is csodás kilátással:)

Annyian voltak vasárnap a parton hogy egy tűt sem lehetett leejteni de nagyon jó volt a hangulat 🙂 (Ata, 2022)

További beszámolók

Tűzhegy
Ez a hegy különlegességét az adja, hogy lángjai soha nem alszanak ki. A földgáz egyenletesen szivárog a talajból, a környéket állandó gázszag lengi be. Még a patakok felszínét is meg lehet gyújtani, sőt léteznek itt égő források is. A világon csak néhány ilyen égő hegy létezik – az azerbajdzsáni változat 1950 óta lobog, amikor egy pásztor véletlenül eldobott egy égő cigarettát.
Iszapvulkán
Játszottunk már működő vulkánnál is, de ez egészen más élmény volt, mint a jól ismert magmás típusoknál. Az iszapvulkánok kialakulásáért mélyből feltörő gázok felelősek, melyek víz és homok keverékét juttatják a felszínre. A látvány változatos: néhol bugyogva, máshol köpködve tör fel az iszap – volt olyan is, amelynek tetején metánláng égett, vagy olajat hozott a felszínre. A gyerekek önfeledten szaladgáltak a marsbéli tájra emlékeztető terepen, nevettek az iszap által kiadott hangokon, és azon, ahogy időnként váratlanul "leköpte" őket egy-egy kitörés. Néhány vulkán olyan kicsi volt, hogy szinte játéknak tűnt, másokba azonban bele is másztak a bátrabbak.

Tűztemplom
Ritka élmény olyan embert látni, aki szent lángok előtt imádkozik – de itt ez is megtörtént. A tűztemplom a zoroasztrizmus emléke, amely egy ősi iráni vallás, de Azerbajdzsánban is jelen volt. Hívei a tüzet szentként tisztelték, és az oltáron égő lángot isteninek tekintették. A ma látogatható templom egy egykori földgázmező helyén áll, ám mivel a természetes gázforrás kiapadt, a lángot ma már mesterségesen, földgázvezetéken keresztül táplálják, főként a látogatók kedvéért – akik között ma is akadnak zoroasztriánusok.

Qobustani sziklarajzok
A qobustani dombokon tízezer éves települések nyomai közt lehet kirándulni. A barlangok közelében mintegy hatezer sziklarajz található, amelyek állatokat, embereket, halakat, vadászatot és csónakokat ábrázolnak. A hajókat ábrázoló képek arra utalnak, hogy az adott korszakban ez a terület még a Kaszpi-tenger partján helyezkedett el. A sziklarajzokat az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította, a helyszínen pedig egy modern, élményszerű múzeum várja a látogatókat.

Quba – város a Kaukázusban
Quba közelében olyan erdei tájra bukkantunk, ami ködbe burkolva egy mesebeli világra emlékeztetett. Az asszonyok kézzel dagasztották a tésztát, a férfiak fát aprítottak és tüzet raktak – mindez egy egészen különleges keleti hangulatot árasztott. Teljesen véletlenül bukkantunk erre a rejtett helyre a Kaukázus hegyvonulatai között, ahol egyszerre jelenik meg a hagyományos életforma és a visszafogott kényelem. Itt nyilvánvalóan törekednek arra, hogy megőrizzék a régi világ rendjét.

Khinalug – egy falu az idő peremén
Az Oroszországhoz közeli Nagy-Kaukázusban fekszik Khinalug, egy olyan település, amelyet sokáig elzárt a világ többi részétől a nehéz megközelíthetőség. 2350 méter magasan, mindentől távol található, és az első autóút is csak néhány éve épült meg, amely összeköti a legközelebbi várossal. A nagyfokú elszigeteltség miatt az itt élők évszázadok óta változatlan életformát követnek, saját nyelvet beszélnek, amit a világon sehol máshol nem értenek. Khinalug mintegy kétezer fős lakossága világos bőrű, sötét hajú, és a khinalug nyelvet használja, amely önálló nyelvként van számon tartva. A szűk utcákat trágyából készített vályogtéglafalak szegélyezik, ezekkel fűtenek télen, amikor a hőmérséklet gyakran -20 vagy akár -30 fok alá is süllyed. Ilyenkor az utak járhatatlanná válnak, és a falu teljesen elzáródik a külvilágtól. A házakban nincs fürdőszoba vagy WC, az emberek kintre járnak tisztálkodni. Számunkra eljutni sem volt egyszerű: az egyetlen útszakasz egy része az árokban hevert, így kerülőúton, egy folyón átkelve próbálkoztunk továbbhaladni. Egy helyi férfit kértünk meg, hogy segítsen, mivel a bérelt autónk nem boldogult a tereppel. Az ő autójában viszont menet közben több alkatrész is meghibásodott – a féket is többször szerelnie kellett, miközben szakadék szegélyezte a hegyi utat. A kaland ellenére sem bántuk meg – kevés dolog ér fel azzal az élménnyel, amikor olyan közösségek életébe nyerhetünk bepillantást, amelyek a modern világtól még mindig távol élnek.

Khinaliq – Ha Azerbajdzsánt európai országként kezelnénk, akkor Khinaliq lenne a kontinens legmagasabban fekvő falva, 2350 méteres tengerszint feletti magasságával. Az UNESCO világörökség része, több mint ötezer éves történelmével. A település zárt közösség, saját, az azeri és orosz nyelvtől teljesen eltérő nyelvet beszélnek. Az itt élők rendkívül egyszerű, letisztult életmódot folytatnak. A faluba vezető út legalább annyira lenyűgöző, mint maga a környező táj. Télen az időjárás rendkívül zord, és a település nehezen megközelíthető – mi például egyszer nyáron sem jutottunk el, mert az egyetlen hidat elsodorta az ár.

Laza – Ez a kis falu a Shahdag síközpont közelében található, az orosz határhoz egészen közel, a Kaukázus belsejében. Laza lenyűgöző panorámájáról, vízeséseiről és túraútvonalairól ismert. Lakói a lezgik, akik etnikailag és nyelvileg is elkülönülnek az azeriektől.

Shahdag – Azerbajdzsán legnagyobb síközpontja modern infrastruktúrával, többpályás rendszerrel és luxusszállodákkal. Bár elsősorban téli úti cél, nyáron is rendkívül népszerű túrázási lehetőségei, bobpályája, siklóernyőzése és zipline-pályái miatt. Shahdag és Quba között egy tó is található, amit magyar utazók a Balaton nevével illettek.

Quba – A város egyik különlegessége a Vörös Falu, ahol Azerbajdzsán egyik legnagyobb zsidó közössége, a „hegyi zsidók” élnek. Quba híres gyümölcstermesztéséről, különösen zamatos almáiról.

Mikor érdemes utazni?
Az év minden szakaszának megvan a maga szépsége. A magasság miatt a régióban általában hűvösebb az idő, így túrázáshoz a késő nyár a legideálisabb. A téli sportok szerelmeseinek természetesen a tél a legvonzóbb időszak, amikor a hófödte táj különösen látványos.

Hogyan érdemes utazni?
A vidéki tömegközlekedés Azerbajdzsánban meglehetősen fejletlen, különösen ezekbe a térségekbe korlátozottak az opciók. Éppen ezért az autóbérlés a legkényelmesebb és legrugalmasabb megoldás. Az üzemanyag és a bérlés is kedvező árú. Alternatívaként előre szervezett egyéni vagy csoportos túrák is elérhetők, melyeket helyi utazási irodák kínálnak.

Mennyibe kerül?
Khinaliq, Laza és Quba látogatása ingyenes, a túraösvények használata sem jár költséggel. Shahdag viszont helyi viszonylatban drágának számít – a síbérletek, az étkezés és a szabadidős programok ára közel az európai árszinthez igazodik. A Baku–Quba közötti új autópályát nemrég adták át, használata 7 euróba kerül. Bár az út valóban szép és kevésbé forgalmas, időben mindössze körülbelül tíz percet lehet vele spórolni, így nem feltétlenül jelent jobb választást, mint a mellette húzódó ingyenes útvonal.