ÚTIKRITIKA.HU / Malajzia










Malajzia

Közlekedés | Étkezés | Vásárlás | Egészség | Közbiztonság | Magyar külképviselet | Egyéb hasznos információk

Közlekedés

  • Malajziában a távolsági buszokkal való közlekedés igazán olcsó. 1000-1500 forint körüli összegért nagy távolságokat lehet megtenni.
  • Kuala Lumpurban a metrójegy 1,60 ringgit, azaz kb. 120 HUF.
  • Az autósforgalom tekintetében az országban balra tartás van. A gépjárművek nagy száma miatt a közlekedés általánosságban kaotikus, vezetés közben fokozott éberség és figyelem javasolt. Gépjármű vezetéséhez, ill. bérléséhez nemzetközi jogosítvány szükséges.

Étkezés

Érdemes tudni, hogy a malájok csak az iszlám szabályoknak, az úgynevezett halal-nak megfelelő ételeket fogyasztanak. Csak olyan éttermekbe járnak, ahol igazoltan halal ételeket kínálnak. Mivel muzulmánok, disznóhúst nem fogyasztanak, alkoholt nem isznak. A hinduk pedig nem esznek marhahúst. Jobb éttermekben az étlapon szereplő árhoz hozzácsapnak más szerviz díjat vagy adót (service charge vagy tax). Bármikorra lehet időzíteni étkezést, mert a vendéglátóhelyek késő estig nyitva vannak, sőt sok a nap 24 órájában rendelkezésre áll. Érdemes étkezni a maláj bevásárlóközpontok gyorsbüfés zónájában (food court), mert a válogatós magyar itt jobban átlátja, hogy mi is a választék, ahhoz képest, hogy étlap alapján döntsön. A food court-okban 7-8 ringgitért (500 HUF körül) egy fő egy kiadós étellel akár jóllakhat. A kínai és az indiai kajáldák vannak elsöprő többségben. A turisták egy része egy idő után megunja ezt és keres mást, amire van is lehetőség, de csak a városközpontban és az említett food court-okban. A Starbucksban lehet jó presszókávét inni, kb. 10 malajziai ringgitért.

"Malajzia zsúfolásig van éttermekkel, amelyekben a lehető legkülönbözőbb fajta ételeket lehet elfogyasztani. Azt is szokták mondani, hogy az ezeken a helyeken történő étkezés nemzeti időtöltés. A személyzet többnyire indonéz, indiai vagy bevándorolt kínai. A személyzet sokszínűsége tovább keveri az amúgy is színekben gazdag ízpalettát. A maláj, kínai, indiai konyha, amely egymással összevissza keveredett az idők folyamán, tovább bonyolódik az indonéz és egyéb ízekkel. Az különböző ízes rizsekre a legnépszerűbb feltét errefelé az ayran maszak lenak, vagyis az a csirkeféleség, amely kókuszlével, illetve csilivel készül. Az illata fenséges! Az egyik legfontosabb nemzeti eledel, a szaté. Pici pálcikákon kínált faszénen sült húsdarabok, melyet vagy marhából, vagy csirkéből készítenek.

A maláj konyha jellegzetessége, hogy nagyon sok kínai hozzávalót használ, de a helyi maláj erős fűszerekkel hint meg mindent. Lángol az ember egész szája. A maláj édesség tartalmaz kukoricát, barna babot, vörös babot, fekete rizst és kókusztejet. Na meg barna cukrot, mézédes barna cukrot. A maláj konyhában számomra az a legjobb, hogy a kókuszdiót határtalan fantáziával kezelik. Tehát mindenhová kerül, mind főételbe, mind levesbe, édességbe. Az édességnek számító édes krumplira szórok egy kis kókuszreszeléket, illetve barna cukrot. Ez itt a csúcs édesség!" forrás


"Lehet enni aztán az utcán mindenfélét kisütve és pálcikára szúrva. A legrosszabb dolgot így sikerült enni: sült csirkeseggeket. Valaki szerint az a legjobb, püspökfalat. Tévednek!"

,, Az édességek nagyon gusztusosak és csábítóak mindaddig, míg meg nem kóstolod. Rizsnyákból, vagy miből készülnek többnyire, és rendkívül látványosak. Megkóstoláskor azonban gyorsan kiderül, hogy se nem édesek igazán, se nem sósak. Sőt, olyan is van, aminek az egyik fele édes, a másik meg sós. Távoli rokonságban sem állnak például a török vagy arab, méztől csöpögő édességekkel, melyek cukortartalma köztudottan ott kezdődik, ahol a Rákóczi túrósé véget ér." forrás

"A maláj konyháról is csak nagyon halovány elképzeléseink voltak, és már abban sem mertünk igazán reménykedni, hogy az ország népes indiai és kínai kolóniái, valamint az északi szomszéd Thaiföld jó hatással lehetnek az itteni szakácsokra. Aztán gyorsan kiderült, hogy Malajziában egyrészt van elég jómód az étkezési kultúrához, másrészt pedig hogy ezek az említett nagy főzőiskolák túl karakteresek ahhoz, hogy összekeveredve valami újat hozzanak létre. Azt nem állítjuk, hogy maláj konyha egyáltalán nincs, csak hogy az inkább egymás mellett párhuzamosan futó, egymással nem nagyon érintkező konyhák kombinációja." forrás


Vásárlás

  • Malájziában a nemzeti fizetőeszköz a maláj ringgit (MYR).
  • A malájok, főleg a vendéglősök, kereskedők, taxisok gyakran nevezik a ringgit-et dollárnak. Tanácsos tisztáznia a turistának, hogy a nemzeti pénzükről vagy az amerikai dollárról beszélnek-e. A váltó pénz a sen (1MYR egyenlő száz sen).
  • Magyarországon nem érdemes keresni bankot vagy pénzváltót, hogy az utazó előre vegyen ringgit-et. Érdemes amerikai dollárt vagy eurót vinni.
  • Malajziában a pénzt a pénzváltókban hasznos váltani, mert a bankok és a szállodák a turista szempontjából némileg rosszabb kurzust ajánlanak. Vidéken nehéz találni pénzváltót, tehát készüljük fel e tekintetben a nagyvárosokban. Bankautomaták vannak a nagyvárosokban és a kisvárosokban, kis vidéki településeken nagyon ritkán.
  • A ringgit erős valuta, nyugodtan lehet tovább vinni más ázsiai országokba, mert mindenhol váltják.
  • Malajziában nem elterjedt a borravaló. Még a felszolgálók, a taxisok, és a benzinkutasok sem várják el. Felesleges tehát erre pazarolni pénzt.
  • Malajziában a szupermarketekben, áruházakban, bevásárlóközpontokban, komolyabb üzletekben fix árak vannak, felesleges megpróbálkozni az alkudozással. A kis boltokban és főleg a piacokon, a bazárokban persze lehet, sőt szokás alkudozni. A bevásárlóközpontok általában délelőtt 10-től este 10-ig vannak nyitva.
  • Hasznos információ, hogy muzulmán országról van szó, ezért komoly adókkal sújtják a "bűnös dolgokat". Így a cigaretta, az alkohol és a disznóhús igen drága. A szupermarketekben a kis dobozos sörért elkérnek kb. 450 forintnak megfelelő helyi pénzt.

Egészség

Malajzia fejlett ország és az egészségügyi állapotok is megnyugtatóak. A higiéniai körülmények jók, különösen a a maláj-félszigeti országrészben.Külön a malajziai utazáshoz semmilyen oltásra nincs szükség. Nyomatékosan javasoljuk, hogy még itthon kössön egészség- és baleset-biztosítást. Felelőtlenség enélkül Malajziába utazni. Sokan tudják, hogy a Vista utazási irodákban alapos és tárgyilagos tájékoztatást szoktak adni az egyes biztosítási lehetőségek előnyeiről és hátrányairól.

Malajzia egyenlítői égövi fekvése miatt az utazóknak valamennyi ázsiai trópusi betegség, elsősorban a malária, hastífusz és a hepatitisz elleni védekezésre ajánlatos felkészülniük. A turisták által leginkább látogatott övezetekben a higiénés viszonyok megfelelőek. Az ország egyes elmaradottabb területein továbbra is gondot okoz a malária. A csapvíz közvetlen fogyasztásra nem alkalmas.

Malajziában a dengue-lázas megbetegedés állandóan létező kockázat. A dengue-kór magas lázzal járó vírusos megbetegedés, amelyet szúnyogok terjesztenek. Általában trópusi, szubtrópusi éghajlatú régiókban, főként városi és városi külterületi környezetben fordul elő. Tünetei az influenzához hasonlóak. Védőoltás a kór ellen nincs, megelőzésként a szúnyogcsípés elkerülését szolgáló normál óvintézkedések javasolhatók. Malajziai tartózkodás idején, vagy azt követően bekövetkező belázasodás esetén javasolt haladéktalanul orvoshoz fordulni, tájékoztatva a dengue-láz lehetőségéről.

Közvécé hoszteszekkel

,, Malária ellen véd?
Budapest, oltóközpont. Kezdjük az egyszerűbbekkel, egyértelműekkel. Javasolt oltások: Hepatitis A+B (egy szúrással Twintrix) (ami Mo-on sem árt ha megvan) ebből már megvolt korábban a 3-as sorozat, ami elvileg örökélet garanciás. Pipa. Di-Per-Te (diftéria-pertusszisz-tetanusz-polio), egy szúrással 3-4 oltás 10 éves védelem. Beadták most, pipa. Hastífusz, sajnos lejárt, így ismét kellett (3-5 évre nyújt védelmet), viszont egész november, decemberben hiány volt egész Magyarországon, így valami több napig szedendő tablettát ajánlottak, ezt végül nem kértem és szerencsére, mert januárban megérkezett a szérium és belőtték a tífuszt is. Pipa.

Maradt a legkényesebb kérdés a malária.
Taman Negara az oltóközpontban és online nézett térképeken is pirosan pulzáló zóna, azaz malária szempontból átlagon felül veszélyeztetett terület. Szóval a beparáztatás megvolt. Malária oltás nincs, csak szájon át bevehető tabletta.Kezdetben vala a Lariam, amit az utazás előtt egy héttel, az utazás alatt, majd utána is 1-2 hétig szedni kellett és a mellékhatásai gyakorlatilag rosszabbak voltak, mint a malária, pedig az sem szép halál. Konkrétan rémálmokat, pszichés zavarokat okoz, a hányás stb, mellett, volt olyan, aki lemészárolta a családját, vagy katonák elkezdték bajtársaikat leszedni. Nyilván ezek extrém példák, de előfordultak ezért pár éve Amerikában és Európában betiltották.

A jelenleg használt és az oltóközpontban is ajánlott sokkal modernebb és kíméletesebb malária gyógyszer a Malaron. Ezt elég 2-3 napig szedni a veszélyeztetett területre történő beutazás előtt, a dzsungelben folyamatosan, majd 2-3 napig utána. Szóval egy 2 napos dzsungeltúrát 6-8 szem Malaronnal át lehet vészelni. A Malaron szemenként 1000 Ft-ba kerül és 12 szemes levélen lehet megvenni. A Malaronnak sem egyszerű a mellékhatás-listája, de nyilván egyik gyógyszernek sem.Páran megvették, páran nem vettük meg. Volt, aki megvette, de itthon hagyta a hűtőben, így végül szolidaritásból és a mellékhatásoktól való félelemből egyikünk sem szedte a kint lét alatt. De nem teljesen felelőtlenül, a helyiektől tájékozódtunk a valós maláriaveszélyről, ami gyakorlatilag nincs.

A 2 napos dzsungelben történő tartózkodás alatt összesen 1 db nehezen repülő beteges (remélhetőleg nem maláriás) szúnyogot találtunk. Mondjuk amilyen durva pókokat és pókhálókat láttunk nem is csodálom. A malária ellen a gyógyszer helyett külsőleg védekeztünk azért: szúnyogháló az ablakon, szobában éjjel folyamatos ventilátor vagy légkondi (szelet, mozgó levegőt nem kedvelik) és masszív 50% DEET hatóanyag tartalmú szúnyogriasztó spray és kenőcs. Összehasonlításul a hazai szúnyogriasztók hatóanyagtartalma: 5-15%, dzsungelbe, malária által veszélyeztetett területre 30% felettit ajánlanak, létezik 95%-os is, nekünk itthon 50%-osat sikerült szerezni, de már ez is marta a bőrünket jól (2013)." forrás

Közbiztonság

Malajzia közbiztonsága alapvetően kielégítő, de egyre több a bűncselekmény. Az országban fejlett a motorizáció. A fővárosban és más, turisták által frekventáltabban látogatott területeken gyakoriak a motorbiciklis rablások, amelyek során az áldozatok komolyabb sérüléseket szerezhetnek, főleg ha megkísérelnek ellenállni. Nem ritkák a halálesettel végződő rablások sem. Hasznos körültekintőnek lenni a forgalmas helyeken, amúgy meg a táskában ne őrizzünk értékeket, főleg ne úti okmányokat és pénzt. Továbbra is jelentős mértékű a hitelkártya hamisítás, valamint a bank-automaták manipulálása. A taxik használata elsősorban nappal ajánlatos és érdemes odafigyelni, hogy a taxaméter mindig legyen bekapcsolva. Azt javasoljuk, hogy nők, egyedül, este ne üljenek taxiba.

Elterjedt jelenség, hogy a turistákat ilyen-olyan ürügyekkel, módon becsapják trükkökkel, ígérgetésekkel, ajánlatokkal, szerencsejátékkal. Ajánlatos óvatosan ismerkedni olyanokkal, akik feltűnő célirányossággal keresik velünk a kapcsolatot.

A Borneó szigetén található Sabah államban több halálos áldozatot követeltek 2013 elején a Fülöp-szigetek déli részéről behatoló fegyveresek és a helyiek közötti összecsapások. Javasoljuk, hogy mielőtt e területre utaznak, tájékozódjanak a Konzuli Szolgálat oldalán és utazásuk során legyenek körültekintőek. A magyar külügyminisztérium felszólítása: Felhívjuk a Malajziában tartózkodó, illetve oda utazni szándékozó magyar állampolgárokat, hogy nevük, utazási időpontjuk, tartózkodási helyük és elérhetőségeik megadásával regisztráljanak a Konzuli Szolgálat, illetve a nagykövetség honlapján, annak érdekében, hogy vészhelyzet esetén megkönnyítsék munkatársainknak a kapcsolatfelvételt és segítségnyújtást.

Magyar külképviselet

  • Malajziában 2015. májusában újra megnyitották a magyar nagykövetséget egy kereskedelmi központtal kombinálva.
  • Penangon egy tiszteletbeli konzul működik. Malajziáért a dzsakartai nagykövetségünk az illetékes.

Egyéb hasznos információk

Malajziában általában 220 voltos az áram. A három pólusú konnektorok miatt tanácsos vinni univerzális adaptert.

Fotóegyveleg

Vissza az elejére


Kommentek

Még nem érkezett hozzászólás.


Új hozzászólás beküldése

Név:
E-mail cím:*
Hozzászólás:


* az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon



Repülőjegyek Kuala Lumpurba Repülőjegyek Kuala Lumpurba
Olcsó repülőjegyek Kuala Lumpurba a Vistánál




SZÁLLÁSFOGLALÁS