ÚTIKRITIKA.HU / Nepál

A Krishna Mandir, a Patan Durbar Square legjelentősebb kőtemploma - A 17. században épült szentély egyedülállóan teljes egészében kőből készült, és a királyi palotanegyed egyik legdíszesebb, ikonikus épülete. - Helyi középiskolások művelődnek. - Elter Karcsi fotója

Általános tanácsok

Katmandu

A nepáli fővárosról külön aloldalon adunk tartalmat - itt

Thamel

Thamel

Halottégetés

„Katmanduval összenőtt Pashupatinath szent helyén, a Bagmati folyó partján ma is ugyanúgy égnek a hindu halotti máglyák, mint évszázadok óta. A tüzet a család legidősebb fia gyújtja meg, míg a rítus további részét a guri babák – az érinthetetlenek közé sorolt, mégis különös tisztelettel övezett szakavatott férfiak – végzik el családtagjaikkal együtt. Amikor a test elhamvad, a maradványokat finoman a folyó vizébe húzzák, amelyben nem ritkán gyerekek játszanak, mintha a halál és az élet teljesen természetes közelségben létezne egymás mellett.
Errefelé mindenki pontosan érzi, hogy rangtól és gazdagságtól függetlenül ugyanarra az útra indul el egy napon, és hogy végül minden földi dicsőség ugyanúgy válik semmivé, ahogy a hamu sodródik tovább a vízen.”

Kis Tibet

Patan

Patan a Kathmandu-völgy három nagy történelmi városa közül az egyik, Bhaktapur és Kathmandu mellett; mindhárom egykor versengett abban, ki tud több és látványosabb templomot emelni. Ennek az örökségét ma is élvezni lehet, hiszen Patan különösen gazdag megőrzött szentélyekben és pagodákban. A város alig egy hídnyira fekszik Kathmandu központjától, átlép rajta az ember, és máris egy olyan térre érkezik, amelyet sűrűn szegélyeznek az egymást váltó sztúpák és aprólékosan faragott, pagoda stílusú épületek. Míg Kathmandu Durbar Square-je harsány, kaotikus kavalkád, Patan főtere kevésbé zaklatott: élénk, de jóval nyugodtabb, így könnyebb elmerülni a völgy kultúrájának rétegeiben.

Patan Durbar Square- Elter Karcsi fotója

Ez a Sundari Chowk belső udvara Patan Durbar Square-ben, középen a híres Tusha Hiti királyi fürdővel, amelyet a 17. században faragtak ki. A szentélyekkel és mitikus figurákkal díszített mély medence a Malla-királyok egykori rituális fürdőhelye volt. - Elter Karcsi fotója

Chitwan nemzeti park

,, Kathmanduból busszal mentünk rosszabb utakon de kibírható volt, busz kb 20 al ment és sokat megállt a sofőr pl reggelizni ebédelni . Az utak több helyen rosszak voltak.

Tetszett:
-Gyönyörű természetvédelmi park
- séta szabadon úgy hogy közbe bármikor a tigris vagy orrszarvú előbukkanhat, amitől azért féltem is mert volt hogy hallottunk rosszabb dolgokat is. Pl h Guideot megölt az orrszarvú . Úgyhogy volt adrenalin rendesen.
- már első nap mikor indultunk naplementét nézni láttuk ahogy orrszarvú megy inni. Mindent akartam csak azt nem hogy közel jöjjön😂
- madárles hajnalban
-hely hangulata
- naplemente mikor sétálsz és látod az orrszarvúkat többet is ahogy fürdenek
-ahogy a vezetőnk mondta milyen szerencsések vagyunk hogy első nap szinte mindent láttunk amire más pl 3 napig vár.
-hajózás a folyón miközben a krokodil megakar kicsit támadni minket .egyben érdekes és félelmetes érzés volt.
-Jeep szafari , órákig keresgélni látunk e az erdő melyen valamit.
-Nagyon közelről nézni ahogy az orrszarvú eszi a füvet a jeepből.
- este a kulturális nepáli est

Nem tetszett:
Elefántokat láncon tartják több helyen.
És az elefánt lovaglás , mi direkt nem mentünk erre a programra, se a fürdetésre mert láttuk hogy sokszor bántják őket pl mikor lementünk a folyóba a vízhez megnézni hogy fürdetik meg fotózzák őket többször bántottak őket 😢

Szuper program amúgy a National park. Nagyon nagy élmény. Bár lehet Tanzánia után nem nyújt sokat. Nekem első szafarim volt, úgyhogy élveztem.😊"

(B. Bernadett, 2019)

Bernadett fotói

„Chitwan második napjára a nemzeti park egyik ikonikus programját terveztük: az elefánthátról történő orrszarvú-les tűnt a nap csúcspontjának. A hajnalban tett indulás után az elefántparkban már vártak ránk a hatalmas állatok, hátukon a nehéz, deszkákból ácsolt ülőalkalmatosságokkal, amelyekre magas emelvényekről lehetett felszállni. Miután több elefánt is megtelt utasokkal, lassú, ringatózó menetben elindultunk az erdő felé. Kétszer is átgázoltunk a folyón, amely a nemzeti park határát is jelzi, majd a dzsungel belsejében hamarosan megpillantottunk egy magányosan álldogáló rinocéroszt. Mivel az állat egy pillanatra sem reagált a közeledésünkre, erős bennem a gyanú, hogy szelídített példányt láttunk — mindenesetre különleges érzés volt ilyen közelségből látni egy ekkora teremtményt a vadonban.
A túra végén visszatértünk a kiindulási pontra, ahol csónakokba szálltunk, és egy gyors folyású szakaszon ereszkedtünk lefelé jó fél órán át. A part mentén édesvízi krokodilok és kajmánok sütkéreztek mozdulatlanul, mintha csak a táj részét képezték volna. A csorgás után az Elephant Breeding Centernél szálltunk ki, amely a nevével ellentétben sajnos inkább az elefántok kizsákmányolásának színtere: szívszorító látvány volt a láncra vert, alig néhány éves fiatal állatok sora, amelyek arra vártak, hogy egész életükre munkába állítsák őket.

Hogy feledjük a rossz érzést, és mivel még volt időnk naplementéig, felbéreltünk két fiatal, de láthatóan tapasztalt vezetőt egy rövid erdei túrára. Kalauzaink tényleg lelkiismeretesen végezték a dolgukat: meséltek a környék növény- és állatvilágáról, próbáltak örvös medvét felkutatni nekünk, bár végül csak egy megugró szarvast sikerült megpillantani. A séta után egy hosszú gátra vezettek fel minket, amely inkább egy természetismereti tanösvény benyomását keltette. Innen beláthattuk a hatalmas, elefántfűvel borított árteret, ahol találtunk egy friss tigrisnyomot is — izgalmas pillanat volt belegondolni, hogy ugyanazon az ösvényen járhatott valamikor aznap.

A fiúk mindenképpen valami emlékezeteset szerettek volna mutatni, így tovább vezettek a fejünk fölé magasodó elefántfű közé. Óvatosan lépkedtünk az állatok által kitaposott keskeny ösvényen, hátha felfedezünk valamit az imént hallott orrszarvúak nyomából. Néha megálltunk, figyeltük a neszeket, majd egyszer csak erős zizegést hallottunk: valami nagy testű állat indult meg felénk. A vezetők arcán őszinte ijedtség jelent meg, mi pedig velük együtt futni — vagy inkább botladozni — kezdtünk a sűrűben, hogy mielőbb eltávolodjunk a közeledő kolosszustól. A dübörgő hang egyre közelebbről hallatszott, majd hatalmas lendülettel robogott el mellettünk, anélkül hogy megpillantottuk volna. Az biztos, hogy félelmetesen közel járt.”

„Szerettünk volna még egy hosszabb sétát tenni az esőerdőben, ezért rákérdeztünk a szállásadónknál — aki addig minden programunk szervezésében részt vett —, hogy a terepjárós szafari vagy a gyalogtúra mennyire reális opció. A gyaloglásra határozott nemmel felelt, mondván, túlságosan veszélyes, így senkinek sem ajánlja, a jeep bérlésére pedig olyan összeget mondott, hogy a kedvünk is azonnal elment tőle. Lassan az volt az érzésünk, hogy nem csupán óvni szeretné a vendégeit, hanem komoly hasznot is remél rajtunk. Ez végleg beigazolódott, amikor egy hirtelen „elfoglaltságra” hivatkozva magunkra hagyott a fesztiválon — ami számunkra éppen kapóra jött, mert körülnézhettünk más utazási irodák ajánlatai között, és jóval kedvezőbb árakat találtunk, mint amiről ő korábban beszélt.

Az úgynevezett elefántfürdetés egyébként korántsem arról szól, hogy az elefántot mossák: a lényege, hogy fel lehet kapaszkodni a hátára, ő pedig játékosan locsol az ormányával, majd időnként ledob a folyó vizébe. A szomszéd német lánnyal együtt terveztük másnapra a dzsungeltúrát, és több lehetőség mérlegelése után végül mégis a szállásadónkat, Lamat választottuk vezetőnek. A nemzeti parkba ugyanis csak engedéllyel és két vezető kíséretében lehet belépni; ők hivatottak megóvni az embert az esetleges orrszarvú- vagy tigristámadásoktól.”

„Eredetileg egy háromnapos dzsungeltúrát szerettem volna, elefántháton tett ügetéssel, de mivel az illető végül nem csatlakozott, a terv teljesen meghiúsult. A faluban alig ötven–hatvan turista fordul meg, mégis több mint hetven szálláshely és étkezőhely sorakozik egymás mellett. Egyedül utazva azonban nem találtam olyan többnapos túrát, amely árban is vállalható lett volna, így végül két napja magam vágtam neki a vadonnak, hogy lássak néhány állatot. A nagyvadak miatt viszont tilos egyedül bemenni: minimum két vezetőt kell fogadni, ami furcsa helyzetet teremtett, hiszen úgy éreztem, mintha két árnyékkísérő figyelné minden lépésemet az erdőben. A túra legjelentősebb költsége végül a nemzeti park belépője lett — naponta körülbelül annyiba kerül, ami itt helyi viszonyok között kifejezetten magas összegnek számít.”

„Nagyjából ötven méterről vettünk észre egy rinocéroszt, és csendben figyeltük, ahogy az elefántfüvet legeli. Egy másik turistacsoport azonban túl közel merészkedett hozzá, és a felbőszült állat először a vezetőjükre rontott, majd visszafordulva a többieket is megtámadta. Próbáltam a botommal csapkodva zajt kelteni, de a vad teljesen eltökélten, vakon rohant tovább, mintha semmi más nem létezne körülötte. A közelségben tőlünk is megriadt egy másik rino, amely egy pillanatra felénk fordult; vezetőnk felpattant, és kemény bambuszbotjával a bokrokat ütve sikerült annyira megzavarnia, hogy az állat végül odébbálljon.
Amikor kiértünk az erdőből, elefántokra szállva folytattuk az utat, ami akaratlanul is megidézte a régi, kevéssé sportszerű vadászati módszereket, amelyek egykoron megtizedelték a vadállományt. Ma már nagyobb óvatossággal ugyan, de akár vadászterületként is működhetne a vidék. Közben madarak százai repkedtek körülöttünk, ugató szarvasok rudlija szaladt át a fák között, egy szambár tehén borjával pihent a bokrok alatt, és pettyes szarvasok figyeltek ránk alig húsz méterről. Két órányi elefántos menetelés után köveken egyensúlyozva keltünk át egy patakon, amelynek szélesedő öblében ismét rinocérosszal találkoztunk. Húsz méterig meg tudtuk közelíteni, de közben végig szemmel tartottuk azokat a fákat, amelyekre szükség esetén fel tudtunk volna menekülni.”

Pokhara

,, Kb 8 órás busz úttal jutottunk el oda Chitwanból.

Tetszett
Nagy tó ami körül órákig sétáltunk mindennap.
- tóban csónakázni
- figyelni a papagájokat az erkélyünkről.
-környéken vízesés
- mindent lehetett kapni , nagy a választék .
-helyiek kedvesek voltak viszonylag
- tehenek az utakon
- mindennap a kedvenc nepáli család tavi éttermében lazulni és ebédelni úgy hogy nézed a tavat.
Lake lovers cafe a neve ( Google térképen így lehet megtalálni )
Bassan a tulajdonos nagyon kedves és mindenben nézi mit szeretnél .
Aki erre jár itt lehet találni jó áron nagy és finom adagot. Olcsóbb mint a többi hely és friss ételei vannak.
Sose volt gyomor problémánk . Mindig vega ételeket ettünk, húst nem.
Itt találkoztunk a többi turázóval és többi helyi emberekkel .
- joga órák tanulása indiai oktatóval
- Monastery a hegyen kb 10 perces séta vezet oda.

Nem tetszett:
Hatalmas esők monszunkor, úgy hogy bokáig erő vízbe alig tudtunk haladni😂
- bogarak, csótányok nem egyszer hotel szobában .😢
Hiába szóltunk a tulajnak.

(B. Bernadett, 2019)

2 hét Pokhara 😍 Elötte egy kis info az odaútig, ami valami brutál volt, mindenhol minden feltúrva, és a pár órás utat pontosan 9óra alatt tettük meg. A szerveim konkrétan 43x cseréltek helyet egymással, én azt hittem sose érünk oda, ráadásul a sofőr úgy vezetett mint Schumacher, a busz kb szétesett alattunk, azt vártam mikor esik ki a kerék 😅 Áhh amúgy imádtam, tuti hülye vagyok 😂 Na de megérkeztünk, a szerveim visszatértek a helyükre szóval jöhettek az újabb kalandok.

Pokhara volt az a hely ami teljesen lenyűgözött, mind a környék, a tisztaság , az emberek a kilátás, a túrák az éjszakai élet stb stb. Ez a város ugye a turizmusra épült és ezért kb mindent megkapsz amit itt Európában, legyen az kaja vagy bármi más. Én imádtam minden ott töltött percet. Lássuk is merre voltunk és miket csináltunk . (r.k., 2024)

Bernadett fotója

„Pokhara ma is az egyik legkedveltebb nepáli úti cél, és könnyű megérteni, miért: a tó csodaszép, lehet rajta csónakázni, fürdeni, a környező hegyek pedig kiváló kirándulóterepet kínálnak, miközben még ősz végén is kellemesen nyárias az idő. A látogatók tömege miatt szállások, éttermek és mindenféle turistabarát szolgáltatások egész sora sorakozik egymás mellett, így az eredeti, nyers Nepálból itt kevés maradt, de tökéletes hely arra, hogy egy hosszabb túra után összeszedje magát az ember, és átgondolja, merre induljon tovább.”

Bandipur

„Félúton Pokhara és Kathmandu között egy csendes hegyi vidéket néztünk ki pihenőnek, Bandipurt, amelyet falusi hangulatú helynek képzeltünk el, mindenféle turistás nyüzsgés nélkül. Ehhez képest meglepetten láttuk, hogy inkább egy apró város benyomását kelti: a házak egyáltalán nem falusiasak, a településhez képest feltűnően sok a szállás, és a főutcán egymást érik a drágább éttermek.”

Bhaktapur

Bhaktapurról külön oldalon írunk - itt: https://utikritika.hu/nepal/bhaktapur

Nagarkot

„Egy helyi iroda buszával indultunk fel a kétezres magasságban fekvő Nagarkotba. A pont nincs messze Katmandutól, de ebben a közlekedési káoszban már az is egy órát vesz igénybe, hogy az ember egyáltalán kikeveredjen a városból; utána pedig, ahogy meredekké válik a hegyoldal, a kőkorszaki útviszonyok lassítják tovább a haladást. A hely varázsa abban rejlik, hogy tiszta időben a Himalája vonulatának nagy részét látni innen – mi azonban a nyolcezresek helyett csak gyönyörű felhőkben gyönyörködhettünk. Mindezért természetesen fizetni is kell: a szerpentin alján egy vámszedő bódé várja az érkezőt, azzal az indokkal, hogy a pénz a térség fejlesztési alapjába kerül. Ahogy elnéztem, a „fejlesztés” nagyjából annyit jelent, hogy ha egy földcsuszamlás elsodorja az amúgy sem biztonságos utat, kiküldenek egy traktort, hogy valamicskét elsimítson a törmeléken.”

"Nagarkot tető - Trendi étterem" - Milyen lehet egy sarki büfé? Költői kérdés...

Lumbini

,, Nagyon nehéz kanyargós utakon értünk oda. Aki nem bírja a buszt itt baj lehet.
Sok helyen út se volt. Szakadékok mellett ment az út. Ilyenkor jobb nem lenézni.

Itt született Buddha .
Gyönyörű hangulatos hely ami kivan építve .
De mikor oda értünk iszonyú szegénység és por fogadott minket.
Hasonló volt mint India .

Tetszett:’

Rengeteg Buddhista templom minden országbeli stílusa . Olyan volt mintha kapásból 40 országba mentem volna annyi fele stílusú templom volt.
Felfedezni a templomokat és járni a parkokat. Órákon keresztül .
- jogik a Bodhi fa alatt
- kaptunk áldást

Nem tetszett
Tuktukosok azt mondjak 1000 nepáli rúpiáert elvisznek az összes helyhez ami 3 óra ez nem igaz. Nem lehet ennyi templomot csak kb 2-3 nap alatt kényelmesen megnézni .
Aki szeret meditálni itt talál képzést is.
Egy idő után a rengeteg templom sok lesz, és nem lehet úgy élvezni mint az elején. " (B. Bernadett, 2019)