ÚTIKRITIKA.HU / Civitavecchia






Civitavecchia

Civitavecchiáról dióhéjban|Tetszett&Nem tetszett| Vélemények |Bejutás Rómába| Egyéb hasznos információk| Látnivalók| Olvasmányos linkek| Fotóegyveleg

Civitavecchiáról dióhéjban

kiejtés: csivitávekijá

Rómától északnyugatra 70 kilométer távolságban fekvő, Tirrén-tengerparti kikötőváros. 53 ezer lakója van.

Tetszett&Nem tetszett

Vélemények

,, Az utolsó megállóról Civitavecchiaról nincs mit írnom. Ez Rómának a kikötője de mivel a város 20 kmre van, fél napért nem mentünk be, Civitavecchiában pedig kb. semmi látnivaló nem volt." forrás

Bejutás Rómába

Vonattal 45 perc alatt be tudunk jutni Rómába (előfordul, hogy másfél óra). Vonatjegy 9 és 20 euró között, függően attól, hogy milyen osztályon akarunk utazni. Óránként indulnak vonatok Rómába.

Rómából vissza Civitavecchiába a taxi átlagos költsége 160 euró.

Egyéb hasznos információk

1. A kikötőben várakozó taxisiok nem szállítanak utast a helyi vasúti pályaudvarra! A taxisokat csak azok a palimadarak érdeklik, akik Rómába akarnak taxizni.

Látnivalók

Kikötő

Smárolós szobor

Központ

Forte Michelangelo

Katedrális

Olvasmányos linkek

,, Elindulunk a kikötő felé, ami Civitavecchiaban van. A várost még az etruszkok alapították, a neve régi várost jelent. Kiemelt fontosságú kikötő és kompkikötő, mely összeköttetésben áll Szardíniával, Szicíliával, Máltával.

Autópályán utazunk, délután 2 és 3 óra között jár az idő, és egyre melegebb van a buszban az erős napsütésnek köszönhetően. Sokan elszundítunk út közben. Akkor ébredünk, amikor a távolban már látjuk a tengert csillogni. Mindig nagy élmény a tengerrel találkozni, meglátni kékségét és hatalmas méreteit. Ha süt a nap, a víz még szebb.

A hajónk olyan nagy, hogy sárga tornyát már az útról látni lehet. Kicsi szivem nagyot dobban, és hirtelen azt érzem, hogy jó, hogy mégsem hagytam ki ezt az utat. Lelkes vagyok és izgatott. Alig várom, hogy ott álljak a hajó mellett.

Először az tűnik fel, hogy bár a tábla mutatja, hol kell lehajtani az autópályáról, a sofőr valamilyen okból kifolyólag kihagyja. Így haladunk tovább addig, ameddig meg tudunk fordulni. Biztosan azt hitte, hogy lesz még másik kijárat is, ami közelebb esik a kikötőhöz.

Visszafelé haladva már jó helyen kanyarodik le, és ezzel megérkezünk a városba. További fél órás keresés következik, melynek során háromszor körbejárjuk a várost, elejétől a végéig. Sofőrün kezdi unni, hogy nem tudja merre kell menni, és megkérdezi a rendőröket.

A buszban a csoport egyre nyugtalanabb.

Nem azért, mert lekéssük a hajót, hiszen még csak 4 óra körül jár az idő, becsekkolni pedig este 6-ig lehet. A nyugtalanság inkább amiatt van, hogy nem nem tudjuk, hogy mi történik. Így megkérdezem a sofőrt. Olaszos gesztikulálással, bosszankodva magyarázza, hogy több utat is lezártak, ami a kikötőbe visz, mert építkezések zajlanak. Kérdezem, hogy járt-e már erre, és ő állította, hogy már többször. (Az út végére kijelentette, hogy ő soha többet nem akar ide jönni, annyira elege lett a kóválygásból és a keresgélésből. Inkább megy Firenzébe, Milánóba, de ő ide többet nem.)

Végül egy kisebb aluljáróhoz érkezünk, ahol egyértelműen tilos a bementel a buszok és teherautók számára az aluljáró magassága, vagyis alacsonysága miatt. Így a sofőr próbál megfordulni, de ahhoz szűk az utca… Állunk, ő pedig fő a levében. Majd egy teherautó hajt el mellettünk, át az aluljárón. Mi pedig követjük. A sofőr bátran állítja, hogy ha a teherautónak szabad, nekünk is.

Így kerülünk közelebb a tengerhez, de még mindig nem érkezünk meg.

Végül több kis utcát bejárva már ott vagyunk a kikötő bejáratánál, és átmegyünk a kapun. Az örömünk azonban korai, ahogyan a sofőrünk öröme is. Észrevesszük, hogy a kikötő hatalmas, táblák nincsenek, helyettük viszont van sok-sok út, amelyek erre és arra is visznek. Kiválasztjuk az egyiket, és amikor már tényleg megtaláljuk a Costa hajótársaság tábláját, és megközelítjük a sorompós átjárót, megállítanak bennünket. Az olasz hölgy közli, hogy mivel a hajótársaság nem adta le a buszunk adatait, a busz nem hajthat be. De ne aggódjunk, van a kikötő bejáratánál ingyenes busz, ami visszahoz bennünket.

Pedig már látjuk innen a hajót.

Bosszankodás… bosszankodás… már olyan közel a cél.

Én bosszús nem vagyok, inkább élvezem a kalandot. Hiszen ez Olaszország: a kuszaság, a spontaneitás, a váratlan események, a rögtönzés élménye. Tudom, hogy úgyis odaérünk, akkor pedig miért bosszankodnék. Süt a nap, és a római sofőrünkkel beszélgetek olaszul. Sokat nevetük. Ő egyszer ideges és kiabál, máskor pedig nevet.

Vissza a kikötő bejáratához.

Út közben már csak kétszer kell megállnunk, hogy megkérdezzük, hol találjuk a buszállomást. Az útbaigazítás nem egyértelmű, annyit tudunk meg, hogy “tovább egyenesen”. Megyünk mi egyenesen, de sehol nincsenek buszok.

Végül kihajtunk a kikötő területéről, és már mindenki fogja a fejét, hogy miért hagyjuk el, miért távolodunk a céltól újra? És akkor a kikötőtől távolodva, a kanyarban látjuk a buszokat, és ott a sofőr megáll. Nevetve, megkönnyebbülve. 🙂 Mi pedig átpakoljuk a bőröndjeinket a másik buszba. Az első buszba. Mert, hogy az induló buszra csak a csapat egyik fele fér fel. " forrás

Fotóegyveleg


Kommentek

Még nem érkezett hozzászólás.


Új hozzászólás beküldése

Név:
E-mail cím:*
Hozzászólás:


* az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon