ÚTIKRITIKA.HU / Sri Lanka

Az egyénileg szervezett ország látogatás esetén a legkényelmesebb megoldás a helyi sofőr által vezetett autó bérlése. Határozottan követelni kell az elején, hogy a sofőr óvatosan, lassan vezessen, ne bravúroskodjon, és az autóban legyen biztonsági öv. A tapasztalatlanabb utazók válasszák inkább a szervezett utakat. Ezeken nem kell izgulni az idegen világ bonyolultsága miatt. A magyar nyelvű idegenvezető magyarázatai nyilván sokkal könnyebben követhető. A szervezett utak ajánlatait külön fejezetben tárgyaljuk. Nehéz tanácsot adni arra, hogy mi sűríthető be egy adott időtartamú Sri Lanka-i tartózkodásba, hiszen ez egyértelműen függ az egyéni igényektől, elvárásoktól, érdeklődéstől. Annyit tehetünk, hogy a látnivalók listáján előre vesszük azokat a látnivalókat, programokat, amiket nem szabad/illik kihagyni.

„Sokszor nem akarták megérteni (vagy egyszerűen nem fogadták el) a helyiek, hogy ha valami nem kell nekünk, akkor az tényleg nem kell. Ha nem volt szükségünk valamire, akkor próbálták olcsóbban adni. Például egy halárus nő, aki friss, nyers, felvágott halat kínált nekünk. Mondtuk neki, hogy már nem szeretnénk több halat enni, és a barátnőm még fintorgott is, hogy már a gondolatától is rosszul van. Erre a nő próbálkozott, hogy engedjen az árból. Hát, hogyan mondjuk még ezt érthetőbben?
Az utazásunk során sok tuktuk-sofőrrel találkoztunk, és ők is nehezen értették meg, hogy nem akarunk sehova menni. A srác mondja, hogy 100 rupeeért elvisz ide meg oda, én meg mondom neki, hogy nem kell. Erre ő, hogy akkor 50 rupee. Apró pénz ugyan, nem mintha számítana, de tényleg nem akartunk sehova menni. Egy idő után már nagyon idegesítővé váltak. Már csak makacsságból sem akartam üzletelni. Nem szeretem, amikor más mondja meg, mire van szükségem. De ott szinte mindenki valamilyen utazási ügynök, aki kitalál valami látványosságot, ami szerintük biztosan érdekelni fog, de én nem szeretem az utcán való alkudozást. Fárasztó volt, hogy mindig mindenkivel beszélgetni és alkudozni kellett, főleg, hogy én olyan típus vagyok, aki ritkán vesz bármit is, ha nem élelmiszer, és akkor is csak alapos kutatás után, hogy mi lenne a legjobb vásár. Ezzel szemben, amikor az utcán megállítanak, és el akarnak adni valamit, amit soha nem akartam megvenni, az már teljesen kimerít. De biztos működik sok turistánál ez a fajta marketing, különben nem csinálnák. Csak már eléggé elegem lett, hogy mi lehet a baj az arcommal, hogy mindenki könnyű célnak lát.

Nagyon aljas módszernek tartom, amikor valaki segíteni próbál, vagy útbaigazítást ad (általában kéretlenül), aztán kiderül, hogy valójában üzletember, aki éppen próbálja eladni a terítőjét, ékszereit, tuk-tukját vagy csónakját.

A tengerparton is folyt a turistavadászat. Volt, hogy csak kettesben akartunk sétálni a parton, és akkor odasegődött mellénk egy srác, így hármasban sétáltunk. Kiderült, hogy neki van egy kis bárja, csónakja és tuk-tukja... „Már akkor tudtam, amikor rámköszöntél."

Egy másik srác például próbált egy gyűrűt eladni 10 dollárért, két perc múlva már 15-ért.

És persze rengeteg kendő- és kagylóárus is volt. Összeszedik a legszebb darabokat a parton, és próbálják eladni.

De a tuk-tukosoktól már teljesen kész voltam. Megáll az egyik, kérdi, kell-e tuk-tuk, mondjuk nem kell, és továbbmegy. Pár másodperc múlva megáll a következő, aztán a következő, és így tovább. Még akkor is, amikor már béreltünk tuk-tukot, és épp a hotel előtt szállnánk be, akkor is hátulról halljuk: „Kell tuk-tuk?""

Ellara maximum egy napot áldozz (Little Adam's Peak, 9 Arch Bridge). A „világ legjobb vonatútja” szinten hanyagolható, ha csak nem akarsz nyomorogni nyugat-európai vloggerekkel és helyi arcokkal 7 órán keresztül, overhyped. Elefántlesre az Eco Park a legajánlatosabb, szakadozó eső ellenére kb. 30 elefántot láttunk, természetes környezetükben. Az Elephant Orphanage eléggé megosztó, de az biztos, hogy ha szabadon is vannak tartva, eléggé korlátozott helyre vannak beszorítva a turisták lenyűgözésére. (2025)

Ellában, ebben a hangulatos hegyi kisvárosban indultunk neki ismerőseimmel egy rövid túrának, hogy gyalog fedezzük fel a környéket és elérjük a közeli vízesést. Útközben egy helyi gazda csatlakozott hozzánk, aki éppen a földjén dolgozott, amikor arra jártunk. Angolul csak alig tudott megszólalni, de annyit sikerült megérteni, hogy szívesen elkísérne minket a célunkig. Már az első pillanatban éreztem, hogy ez nem egyszerű baráti gesztus: senki nem hagyja ott a munkát teljesen önzetlenül néhány külföldi kedvéért. Nem is tévedtem.
Eleinte udvariasan próbáltuk elmagyarázni neki, hogy vezető nélkül is boldogulunk, de nem engedett a szándékából. Végül, amikor megérkeztünk a vízeséshez, előállt az elvárással: 20 amerikai dollárt kért kíséretéért – ami a helyi árakhoz mérten kifejezetten soknak számít. Éreztük, hogy ez túlzás, különösen azért, mert többször is jeleztük neki, nincs szükségünk kísérőre. Ha legalább tudtunk volna beszélgetni, vagy hozzáadott volna valamit az élményhez, talán könnyebben elfogadtuk volna. De a terep egyáltalán nem bonyolult, a környéken nem nehéz tájékozódni, és mindig akad valaki, aki útbaigazítást ad – vagyis tényleg felesleges vezetőre költeni.

Az alku végül elkerülhetetlen volt. Nem tudtuk lerázni, ezért aprópénzből összeszedtünk körülbelül 12 dollárnak megfelelő összeget, amit némi morgás után elfogadott, majd hirtelen távozott. Az egész helyzetben az volt a kellemetlen, hogy egy kellemes túraélmény végére árnyék vetült, és ahelyett, hogy természetes módon váltunk volna el, inkább zsarolásnak érződött az egész.

Ma, 2025-ben is hallani hasonló történeteket az Ella környékén túrázóktól: a helyiek közül néhányan továbbra is így próbálnak bevételhez jutni. Érdemes előre tudatosítani, hogy a vízesésekhez és kilátópontokhoz vezető ösvények szabadon járhatók, kísérő nélkül is biztonságosak, így nem szükséges vezetőt fizetni, hacsak valaki nem kifejezetten helyi társaságra vágyik.

Be kellett látnom, hogy súlyosan alulterveztem a sri lankai utamat, és emiatt sok szempontból félresiklott az egész élmény. Első ránézésre az ország kicsinek tűnik, de valójában alig kisebb Magyarországnál, és összehasonlíthatatlanul több látnivalót kínál. A 12 napos utam során csak a déli részt jártam be, és rengeteg hely maradt ki, egyszerűen időhiány miatt. Szinte állandóan motoron ültem, egyik pontból a másikba rohanva, mintha egy japán turista csoporthoz tartoznék: „megnéztem – pipa, tovább – pipa”.
Nem mondom, hogy nem élveztem, mert fantasztikus volt, de a tempó teljesen kimerítőnek bizonyult. Ha valaha újra visszatérek, minimum egy hónapot szánok az országra, hogy legyen időm megállni, lelassulni és valóban átélni a helyet – ne csak száguldani rajta. Ez a túra inkább emlékeztetett kétkerekű ámokfutásra, mint nyugodt utazásra.

Útközben olyan helyeket is felkerestünk, ahová a turisták nem mindig jutnak el. Próbáltuk időrendben bejárni a történelmi központokat, kezdve Anuradhapurával, amelyből sajnos mára alig maradt valami. Olyan érzés volt, mint Aquincum esetében: leginkább az egykori épületek alapjai rajzolódnak ki, noha a monumentális dagobák még most is lenyűgözően hatnak.
Polonnaruwában már jóval több minden állva maradt, ami érthető, hiszen „csupán” ezer évvel kevesebb időt kellett átvészelnie. Sigiriya viszont mind közül kiemelkedik: valóban páratlan élmény, és számomra egyértelműen a legnagyobb hatást gyakorolta. Ez az a hely, amit bárkinek szívből ajánlanék, mert nem csupán látványos, hanem különleges is.

Mindazonáltal be kell vallani, hogy bár Sri Lanka történelmi öröksége izgalmas és értékes, egy Angkorhoz, Borobudurhoz vagy Prambananhoz mérve kevésbé grandiózus. Ha valaki már látta ezeket a világörökségi óriásokat, előfordulhat, hogy Sri Lankán egy kicsi hiányérzet marad benne.

Polonnaruwa vagy Anuradhapura? Mindkét város bővelkedik látnivalókban és történelmi érdekességekben, de hangulatuk és stílusuk eltérő. Amikor arról kérdeztek, melyik tetszett jobban, a fiúk Polonnaruwára szavaztak, én viszont Anuradhapurát éreztem közelebb magamhoz. Az útvonal logikusan hozta, hogy egyik helyszín után rögtön következzen a másik, de visszagondolva ez túl intenzívnek bizonyult: a csapat szinte sokként élte meg a rengeteg információt és benyomást.

Én személy szerint egyiket sem hagynám ki, mindkettő megérdemli a figyelmet, de semmiképp sem egymás után. Jóval élvezhetőbb lett volna, ha közéjük beiktatunk legalább egy olyan napot, amikor nincs templom, Buddha-szobor és ősi rom – csak pihenés vagy könnyedebb program. Így sokkal inkább be tud ülni az emberben az élmény, és nem veszik el a részletek áradata.

Sigiriya

Kötelező program Sigiriya (oroszlán torok), egy síkvidékről drámaian kiemelkedő, hatalmas sziklaerőd meglátogatása és főleg megmászása. Az 5. században egy király alakított ki magának fényűző fellegvárat a 185 méter magas szikla bizony nehezen megközelíthető tetején, mert félt mostohafivére bosszújától. A szóban forgó király ugyanis a hatalom megszerzése érdekében megölte apjukat.

A program valójában nem a palota látványáról szól, mert abból csak kevéske rom maradt meg. A lényeg a sziklatetőre fellépcsőzés erőnléti kihívása és főleg méltányos jutalomként a fentről nyíló csodás panoráma élvezete. A topon az ember körülnézve végtelen erdőséget lát, amelynek közepéből az egyik irányban egy vakítóan fehér, hatalmas Buddha szobor emelkedik ki parádés, misztikus hangulatú látványt nyújtva.

Azzal magyarázzák a Sigiriya nevet, hogy maga a szikla frontoldala oroszlánfej formájára volt kifaragva és mintegy a torkán keresztül lehetett bejutni az erődítménybe, mármint azoknak, akiket szívesen láttak. Az oroszlán kobakja volt hivatott ijesztő hatást tenni az említett fivérre.

Manapság nincs ijesztő hatás, és óriási a látogatottsága a helynek. A szigetország lakóinak a körében is kiemelkedően népszerű. Népes családok, külföldi turistacsoportok jönnek, s tolonganak a keskeny lépcsős utakon.

„Nem volt túl jó ötlet a Sigiriya meglátogatását hétvégi napra időzíteni. Számtalan belföldi turista mászott ugyanabban az időben a lépcsőkön, ami jelentősen lassította, bonyolította és nehezítette a felfelé jutást. A februári forróságban, a tűző nap alatt izzadva körülbelül egy órát tartott a mászás. Előzetesen sokkal nehezebbre számítottam, de amikor láttam, hogy kisgyerekes helyi családok is papucsban vágnak neki a dolognak, kicsit enyhült a félelmem. Egyáltalán nem veszélyes a felmászás, a lépcsők és ösvények jól kiépítettek, inkább a tömeg és a párás levegő okozták a problémát. Fent viszont nagyon jó volt megpihenni és gyönyörködni a kilátásban. A lefelé menet már sokkal könnyebb volt. Végül is volt egy kis előnye a hétvégi látogatásnak, mert érdekes volt megfigyelni a hazai turistákat. Az egész élmény így egy jó kis szórakozást is jelentett."

A csúcsra jutásnak van egy-két pihenő platformja. Az egyiken 5. századi csodás, szépen helyreállított freskók láthatók. A Sigiriya-i asszonyokat ábrázoló sziklafestmények az UNESCO kulturális világörökségének listáján szerepelnek.

A Sigiriya, vagyis az Oroszlánszikla megmászása nehéz, de nagyon hálás élmény volt. Közben teljesen elfelejtettem, hogy amúgy nem is vagyok nagy hegymászó. A hatalmas vörös szikla, ami a gyönyörű zöld mező közepén magasodik, már önmagában is lenyűgöző látvány, de az igazán különlegessé az teszi, hogy egy egész erődítményrendszert építettek köré. A szikla körül mesterséges tavakat, buja kerteket alakítottak ki, a sziklafalon pedig meredek lépcsők, függőkertek és teraszok kaptak helyet. Félúton érdemes megpihenni egy barlangban, ahol élénk színű falfestmények is találhatók. Útközben többször is hálát adtam a felhős időnek, mert ha mindezt tűző napsütésben kellett volna megtenni, biztosan sokkal nehezebb lett volna."

A helyszínen szinte elleptek minket az önjelölt idegenvezetők, akiket alig lehetett lerázni. Egyszerűen mellénk szegődtek, és sorolni kezdték, hogy melyik rom vagy szobor micsoda, hány éves, miért érdekes. Akkor is készségesen „bemutatják” az egész területet, ha az ember egyértelműen jelzi, hogy nincs rá szüksége. A helyi szokás szerint a fizetséget mindig utólag követelik, mindenféle előzetes megállapodás nélkül. Szerencsére a sofőrünk előre figyelmeztetett: ha ráakaszkodik valaki, udvariasan, de határozottan mondjuk meg, hogy nem kérünk vezetést. Ráadásul úgy tűnt, túl sok tényleges tudással nem rendelkeznek, inkább csak ismételgetik a nyilvánvalót.
Hazafelé menet még így is belefutottunk egy idős férfiba, aki megállított minket azzal, hogy rossz irányba tartunk, nem arra van a parkoló. Bár ellenkeztünk, kicsit elbizonytalanodtunk, így hagytuk, hogy „elvezessen” bennünket. Csakhogy egy teljesen másik parkolóhoz vitt, ahonnan végül vissza kellett gyalogolnunk az eredetihez. A végén egy dollárt adtam neki, mire ő kettőt követelt, mondván, hogy van egy „little baby” otthon, akit etetnie kell. Hatvan–hetven év körüli lehetett, és nyilvánvaló volt, hogy csak mond valamit, hogy indokolja a pénzkérést. Nem vitatkoztam, de nem is adtam többet, és gyorsan faképnél hagytam.

Ma, 2025-ben sem ritka az ilyesmi: sok utazó számol be hasonló próbálkozásokról. A legjobb módszer továbbra is az, ha az ember már az elején világosan közli, hogy nem kér segítséget, és nem áll le vitatkozni. Így el lehet kerülni a kellemetlen helyzeteket és a felesleges költségeket.

Pinnawalából Sigiryába utaztunk, ami nagyjából háromórás buszút volt. Maga a távolság nem tűnik soknak, de a közlekedés lassú: az utak helyenként még mindig gyengék, sok szakaszon vöröses földút váltja az aszfaltot. A szállásunk a Sigiriya Village Hotel 4* volt, amely inkább egy régi sorházas üdülőtelepre emlékeztet. A standard szobák kissé lelakottak, különösen a fürdő gyenge pont, összességében inkább 3* színvonalat képvisel. A környezet viszont gyönyörű, a kertben majmok és gekkók is előfordulnak – néha a szobákban is. Az ételválaszték bőséges, de sajnos gyakran langyos vagy hideg. Előnye, hogy a Lion Rock mindössze öt percnyire található, sőt, a medencéből is látni lehet a sziklát.
Másnap kora reggel vágtunk neki a Lion Rock megmászásának. A belépő 2025-ben 30 USD/fő, és a jegyet érdemes megőrizni, mert az út során két helyen is lepecsételik. A feljutás nagyjából másfél órát vesz igénybe, csodálatos élmény, a panoráma valóban felejthetetlen. Az ösvény meredek, a lépcsők sok helyen csúszósak, így masszív cipőben ajánlott nekivágni. A szikla reggel 7-kor nyit, és tényleg megéri korán menni, mert délelőttre már elviselhetetlen a hőség. Mosdó és frissítő csak a bejáratnál van, fent semmilyen szolgáltatás nincs. Az út elején mindig akadnak „segítőkész” emberek, akik azt ajánlják, hogy segítenek a mászásban – a végén viszont borsos árat kérnek érte, 2025-ben jellemzően 40–50 eurót.

Petra éppen élményboldog

Sigiriya kétségkívül lenyűgöző látvány: egy hatalmas bazaltmonolit a dzsungel közepén, amely azonban nemcsak élményt, hanem borsos kiadást is jelent a turistáknak. A belépő 2025-ben 30 USD körül mozog, ami nagyjából tízezer forintnak felel meg, miközben a helyiek mindössze jelképes összeget, száz forintnak megfelelő rúpiát fizetnek. Nem azzal van a gond, hogy a lankaiak kedvezményt kapnak – ez sok országban természetes –, inkább az arány tűnik nehezen indokolhatónak. Nem csoda, hogy a helyiek osztálykirándulásai tömegesen árasztják el a lépcsősorokat, ahol időnként hosszú percekre feltorlódik a sor, mert valaki megáll egy óriás mókus etetésére.

A meredek lépcsőkön akadnak „segítőkész” helyiek is, akik kinézik, ki küzd jobban a kaptatóval, majd a könyökünket fogva „segítenek” felfelé – természetesen nem ingyen. Ha az elején nem hessegeti el őket az ember, a végén kellemetlen vitába torkollhat a dolog.

A sziklafal felénél rozsdamentes acél csigalépcső vezet a híres barlangrajzokhoz, amelyek nőalakokat ábrázolnak. Lefelé viszont már egy rozsdás, régi lépcsőn kell visszatérni. A freskókról fotót készíteni szigorúan tilos, ami sokakban értetlenséget kelt: hiszen a nap, az eső és a szél így is évtizedek óta éri őket, miközben az interneten bárki pillanatok alatt talál róluk felvételeket. Az ember mégis úgy érzi, ha már hosszú utat tett meg idáig, szeretne saját képet készíteni – hiába.

A „tükörfalnak” nevezett folyosó ma már alig tükröz valamit, a hajdani tojásfehérje-csillogásból nem maradt szinte semmi. A falat viszont őrzik, mert a turisták graffitijei között értékes, több évszázados bekarcolásokra is bukkantak, amelyek valódi történelmi forrásnak számítanak.

A mászás végére az ember már fáradtan ér fel a monumentális, kőből faragott oroszlánlábakhoz, ahonnan újabb lépcsők vezetnek a tetőre. A tériszonyosoknak külön kihívás, de megéri: fent pazar kilátás nyílik a dzsungelre és a környező tavakra. Maga az egykori erődítmény, amelyet egy zsarnoki király emeltetett, romjaiban kevésbé impozáns, de a panoráma kárpótol mindenkit.

Aki lent marad az oroszlánmancsoknál, szintén élvezheti a tájat, ám nem árt figyelni a figyelmeztető táblákra: a sri lankai vérméhek állítólag nem tűrik a zajongást. Ezt korábban puszta ijesztgetésnek gondoltam, de mivel külön menekülőhelyet és elsősegélyládát is kiépítettek, könnyen lehet, hogy van alapja a figyelmeztetésnek.

Polonnaruwa

Kötelező látnivaló Polonnaruwa, egy romváros, amely Sri lanka fővárosa volt a 11.-13. század között. Itt van egy néhai királyi palota és sok-sok hajdani kiszolgáló épület, imahely romos maradványa hatalmas területen elszórva. A romváros is része az UNESCO kulturális világörökségének. Századokon át dzsungel mélyén volt elsüllyedve a város, mígnem egy brit tiszt 1820-ban felfedezte. Nem is annyira a romos épületek belseje érdekes, hanem a monumentális város múltidézése. Ha jó az idegenvezető, azaz nem túl sok adattal dobálódzik, hanem inkább az érdekfeszítő történeteket, legendákat meséli, akkor kevésbé fárad el fizikailag és a figyelem tekintetében a látogató, hisz töménytelen mennyiségű a látnivaló. Három-négy órásra is duzzadhat a program, mert a sok turistacsoport szinte sorba áll egy-egy épületbelsőbe való bejutáshoz. A csoportos japán turisták itt is elszántan lefényképeznek minden kődarabot. Az árnyékos gyalogutakon jól esik a sétálgatás, sok külföldi turista okosan kerékpáron járja be a nagy terepet. A majmok itt-ott szabadon rohangálnak, és figyelni kell rájuk, mert elég neveletlenek és szeszélyesek.

Polonnaruwa kétségtelenül szép hely, tele látnivalóval, de a sok „hű” és „hahó” mellett sem éreztem akkora izgalmat a romokban, mint amennyit előre vártam. Örülök, hogy nem az egész vakációt az Ancient Cities felfedezésére áldoztuk, mert egy idő után túl tömény lett volna. Maga a táj viszont gyönyörű: dombok, erdők, lótuszvirágokkal borított kis tavacskák, és mindenütt leguánok sétálnak keresztül a romok között – még közlekedési tábla is figyelmeztet rájuk.
Ami igazán különlegessé teszi a helyet, az az, hogy ezek a romok ma is élő szent helyek. Hiába tűnnek számomra egyszerű, ősrégi maradványoknak, a helyiek ugyanúgy járulnak a fekvő Buddha-szobrok elé, virágot szórva, mint évszázadokkal ezelőtt. Nekem is le kellett vennem a cipőmet és a sapkámat minden szentélynél, akárcsak Kandyben a Fogtemplomnál. Ez a fajta vallási áhítat teljesen más szintre emeli a látogatást – és őszintén szólva nem ártott volna egy kicsit lassabb tempóban átélni.

Van azonban a helynek egy kevésbé emelkedett oldala is, amit nem lehet kihagyni a történetből. A helyi fűszerek ugyanis megtették a hatásukat, és a csapat minden tagjára a zárt szentélyekben tört rá a legnagyobb szélgörcs. Könnyesre nevettük magunkat, különösen akkor, amikor a „Buddhának tilos hátat mutatni” táblák előtt kellett méltósággal próbálni kitartani.

Két nappal ezelőtt Polonnaruwa romjait jártuk be, amely egykor Sri Lanka fővárosa volt. Reggel indultunk Dambullából, eleinte borongós időben, majd mire megérkeztünk, el is kezdett esni. Elsőként a múzeumot néztük meg, de alig negyed órát töltöttünk bent: amikor kijöttünk, már úgy szakadt az eső, hogy a mindössze ötven méterre álló minibuszhoz sem tudtunk átfutni.
Amikor kissé alábbhagyott a zápor, továbbutaztunk a romváros első épületcsoportjához. Polonnaruwa hatalmas területen fekszik, gyalog bejárni szinte lehetetlen, ezért a legtöbben sofőrrel vagy bérelt biciklivel fedezik fel. Mire odaértünk, persze újra rákezdett az eső, és tíz perc után sem akart elállni. Végül nem maradt más választás: esőkabát fel, nadrág feltűr, és irány a romok. Közben állandóan figyelnem kellett, hogy készíthessek néhány képet, de a fényképezőgép ne ázzon el. Mindezt csak tovább nehezítették a rámenős árusok, akik még a zuhogó esőben is azt gondolták, biztosan szobrocskákat szeretnék vásárolni.

Szerencsére a következő helyszínnél már csak csepergett, az már szinte semmit nem számított. Addigra viszont teljesen átázott a cipőm, így papucsra váltottam – ami nem is volt nagy baj, hiszen itt minden templomba belépés előtt le kell venni a lábbelit. A vizes földben tapicskolva olyan koszos lett a lábam, hogy szinte nevetséges volt, de a romváros hangulata így is kárpótolt minden kellemetlenségért.

Passikudahból indultunk Polonnaruwába, az út körülbelül két órát vett igénybe. A belépőjegy 2025-ben 25 USD, és a romváros látnivalói nagy területen, szétszórva találhatók: régi paloták, Buddha-szobrok, sztúpák és szentélyek váltják egymást. Mi nagyjából két és fél órát töltöttünk itt, és az egyes helyszínek között biciklivel közlekedtünk, ami óriási élményt jelentett. Klasszikus, régi típusú bringákat kaptunk, velünk tartott egy helyi férfi is, aki pumpával és szerszámokkal felszerelkezve biztosította a hátteret, ha bármi probléma adódna.

Mivel dél körül jártunk ott, a hőség és a közel 90%-os páratartalom szinte elviselhetetlen volt. A templomokba való belépéskor kötelező a vállat és a térdet elfedni, a cipőt és a fejfedőt pedig le kell venni. A forró homokon mezítláb járni szinte lehetetlen, ezért a zokni aranyat ér. A mosdók sajnos máig gyenge színvonalúak, a pihenőhelyek szemetesek, és az árusok nagyon erőszakosan próbálják rátukmálni portékáikat a látogatókra.

Mindezek ellenére a romváros különleges hangulatot áraszt, és a biciklizés élménye miatt felejthetetlen része lett az utunknak.

Elter Karesz fotója

Ha Polonnaruwában jár az ember, érdemes felkeresni a Jaga éttermet, mert bőséges a választék, az ételek ízletesek, a kiszolgálás pedig figyelmes és barátságos. Maga a környezet is külön hangulatot ad az étkezésnek: a vendégek rizsföldekre, veteményesre és egy csatornára látnak, ahol nem ritkán szalagos varánuszok úszkálnak. Aki itt vacsorázik, nem unatkozik a várakozás alatt.
Ebben az étteremben kóstoltunk először curd-ot, Sri Lanka egyik tradicionális desszertjét. A készítése régi hagyományokon alapul: a felforralt, majd lehűtött tejhez szárított chilit adnak, mivel az laktobacilusokban gazdag, így beindítja az erjedést. A curd lehet tehén-, bivaly- vagy kecsketejből is, és állagában leginkább egy sűrű, gazdag joghurtra hasonlít. Kókuszos palacsintával, vadméhek mézével meglocsolva igazi kulináris élmény – egyszerű, mégis felejthetetlen csemege, amelyet 2025-ben is minden utazónak érdemes megkóstolni.

Dambulla

Hozzávetőleg kétezer éves sziklatemplomról van szó, amely öt barlangrészből áll. Egyikük 15 méter magas és focipálya méretű. A hatalmas gránittömbök belsejében lenyűgöző csodák láthatók.

"Nekünk Dambulla jobban bejött, mint Polonnaruwa, pedig jóval kevésbé monumentális. Biztos azért is, mert a nagy hőségben kellemesebb egy olyan látványosság, ahol sziklaárkádok vannak, meg hűs barlangok. Az is jó volt, hogy nem volt túl sok turista, és így idilli volt a légkör. A freskók, a Buddha szobrok, a hely szellemétől megilletődött hazai turisták nagyon tetszettek." (UK,)

Az időszámítás előtt több mint száz évvel egy szingaléz király az India felől gyakran támadó tamil portyázó csapatok elől ezekbe a nagy barlangokba menekült vissza. A 14 éven át tartó bujkálás közben keletkeztek a buddhista hitélet látványos bizonyítékai. A barlangok előteréből csodálatos a panoráma, amelyben már, nagy távolból benne van Sigiriya is. A látnivalók dombmagaslaton vannak, de a fellépcsőzés nem túl fáradtságos. A lépcsők mentén árusok azért kínálgatnak innivalókat, erőnlétet növelő rágcsálnivalókat, gyümölcsszeleteket. A majmok nem véletlenül lófrálnak a látogatók közelében, számítanak az odavetett étekmaradványokra.

Dambullába érve elsőként egy hatalmas, aranyozott Buddha-szobor fogadja az embert, amit persze mindenki lefotóz. Csakhogy itt nagyon szigorúan veszik, hogyan szabad képet készíteni: pózolni a szoborral tilos, egy szelfi akár komoly bűncselekménynek is számíthat.

A város igazi fénypontja azonban nem ez, hanem a híres barlangtemplom, amely egykor kolostorként szolgált, ma pedig mintha egy szoborraktár lenne. Ázsiában több helyen láttam hasonlót – Kínában és Laoszban is –, és Dambullában ugyanez a „mániájuk”: hatalmas számban sorakoznak egymás mellett a különböző méretű és stílusú Buddha-szobrok. Idegenvezetőnk érdekes apróságot osztott meg: ha egy fekvő Buddha szobra teljesen párhuzamos lábfejekkel ábrázolt, akkor a halálát jeleníti meg, ha viszont a lábak kicsit elcsúsznak, az csak pihenő, meditáló testhelyzet. Bár bevallom, lehet, hogy fordítva van – ezt máig nem tudom biztosan.

A bejáratnál mindenki leveszi a cipőjét, így a tűzforró aszfalton mezítláb kell eljutni a barlangig, ami nem mindig kellemes élmény. Jó hír viszont, hogy a barlangtemplom néhány éve ingyenesen látogatható, bár ennek ára volt: közben a környék más nevezetességeinél többszörösére emelték a belépőjegyek árát, így végső soron a turista itt is fizet, csak más formában.

Elter Karesz fotói

Kandy

A Felföldön (Hill country) található Kandy, az ország talán legkellemesebb városa. Sok turista, ha kihagyja a főváros meglátogatását, itt élheti ki a városi sétálgatás iránti vágyát, a sok vidéki programot követően. Itt még a monumentális világkultúra olyan dicső műintézménye is fellelhető, mint a KFC! A városmag nem túl nagy, a néhány érdekesebb, mozgalmasabb utcát komótosan be lehet járni. A belvárosban van egy-két cukrászda is, ahol mennyei friss gyümölcsleveket lehet inni. Sok a lepukkant bolt (hamisított márkákkal), de van egy-két kifejezetten gusztusos ajándékbolt, tehát lehet hódolni a vásárlás szenvedélyének.

"Pazar papucsok, szandálok, saruk, mindenfajta nyári cipő olcsón kapható, ami a szem-lábnak ingere. Az egyetlen probléma a méret. A magyarországi, átlagosnak mondható 38-as méret ott minimum 42-es, ha egyáltalán kapható. Tehát kedves leányok, asszonyok, extra kicsi lábmérettel hajtsatok rá és vegyetek csodás lábbeliket fillérekért, helyettem is!" (UK, 2012)

A csoportos turistákat sokszor beterelik valami ékszerboltba (gyémántok), hátha valaki vesz valamit és akkor, az idegenvezető hozzájut valami jutalékhoz. Kandy fő turista látványossága a Buddha fogát ereklyeként őrző templom. Ez inkább zarándokhely, és itt nagy többségben vannak a buddhista hívők. A fogat csak nagyon ritka alkalmakkal lehet látni, így a turista számára inkább a templom cizelláltsága és a zarándok tömegek alkotta varázslatos légkör jelenti az élményt. Egyébként a környéken több templom is van, ahol ki van állítva Buddha foga, de ez azért van, hogy megtévesszék azokat, akik az igazi fogat el szeretnék lopni. Ez ám a turpisság!

s.i. fotója

Ha valakinek van hozzá türelme, megnézhet egy folklór műsort, amelyben dominálnak a vallási táncok, tele mondanivalóval, tanulságokkal. A turista ebből azért elég keveset ért meg igazán. A férfi előadók tűzön való futással próbálják elképeszteni a látogatókat. A fűtött hangulat garantált, ha másért nem, hát a légkondicionálás hiánya miatt. Az átlagosan egyórás programnak vannak fénypontjai, amik miatt megéri időt és pénzt áldozni erre is.

Kandy: Tuktukos kalandok és a szálláskeresés
Miután kijöttem a kandy-i vasútállomásról, tuktukosok hada vette körül. Hogy legyen némi viszonyítási alapom, felírtam egy címet, de ők értetlenül bámultak a papíromra, és elindultak vele. Én meg utánuk. Az egyik nem is hallott róla, a másik az alatta lévő címet kezdte elemezni, a harmadik azt mondta, hogy nem is itt van, a negyedik pedig egyszerűen nem vállalta el. Már két helyre is beültettek, de mindkettőből kiszálltam, mert láttam rajtuk a bizonytalanságot. Végül az egyik tuktukos tanácsára elindultam a buszmegálló felé, hátha ott több információval tudnak segíteni. Séta közben, váratlanul leintettem egy tuktukost, és abban a pillanatban, amikor megállt, 3-4 fiú jelent meg körülöttem, és elkezdtek beszélni az én taxisomhoz. Először azt hittem, hogy át akarnak verni, és azt beszélik, hogy engem lehúznak. Erélyesen rászóltam, hogy „STOP! Most én beszélek!” és elküldtem őket. Kiderült, hogy az volt a problémájuk, hogy ez az ő területük volt, és nem értették, hogy hogyan merem elvenni tőlük a kuncsaftot. A taxisom végül egy másik „bandához” vitt, ahol tovább próbálták értelmezni a címemet, ekkor egy kedves öreg néni is csatlakozott hozzánk. Végül ő telefonált a szállodába, hogy megerősítse a helyet. De persze, nem oda vitt, ahova kellett volna. Szerencsére egy kedves férfi segített, felhívta a szállást, és ő is megerősítette, hogy jó helyen vagyok. Végül is, minden kalandnak megvan az ára, igaz?
Fűszerkert (Spice Garden)
A fűszerkert számomra az egyik legborzasztóbb helyi látványosság volt. Meg kell nézni, mert Sri Lanka egyik híres nevezetessége, amit elvileg nem lehet kihagyni. Már az első pillanatban, ahogy megismertem az idegenvezetőt, éreztem, hogy nem fogom ezt felesleges kiadások nélkül megúszni. Bemutatták a különböző növényeket, elmagyarázták, hogy mire jók, majd a végén jött egy masszázs, ami egyébként nem volt rossz, de nagyon rövid.
Aztán elvezettek minket a boltba, ahol az árak egyszerűen elképesztőek voltak. „Ja, de hát ez mind természetes, és sokkal jobb, mint az a sok olcsó kacat, amit máshol árulnak” – próbálták magyarázni. Hát, elhiszem, de engem nem érdekel, hogy mennyire „természetes” a dolog, nem szeretnék több száz dollárt szőrtelenítő, vagy fejfájáscsökkentő kenőcsökre költeni. Vettünk valami olcsóbb kenőcsöt, aztán távoztunk, bár azért próbáltak minket meggyőzni, hogy ez is meg az is szükséges lenne. Hát, szerintem én jobban tudom, mire van szükségem.

Ékszermúzeum (Gem Museum)
Felkészültem, hogy drágább lesz, de nem gondoltam, hogy ilyen árakra számíthatok. Már gyanús volt, hogy amikor beléptem, az ajtót nyitották nekem, és az első, amit észrevettem, az a kis múzeum volt, ami ásványokkal és drágakövekkel volt tele. Az idegenvezető bemutatta a drágakövek bányászatát egy videón keresztül, majd beültettek minket egy szobába, ahol elkezdték hozni a gyűrűket és fülbevalókat. Az árak pedig elképesztőek voltak: 400–500 dollár, a legolcsóbb talán 160 dollár volt, de az még csak nem is volt szép. Végül a barátnőm nem akart semmit, így szerencsére ingyen megúsztuk.

,, Kandy Szent Fog Temploma: Reggel 5.30, 9.30 és 18.30 van a szertartás. Kb. 1 óra, nagyon szigorúan nézik az öltözetet, jóval térd alá érjen a ruha és nem lehet átlátszó. Kendőbérlés 200LKR. Zokni javasolt!!! Bent a személyzet barátságtalan, nincs idő nézelődni, erőszakosan terelnek, hogy haladjon a sor." (H. A.)

Dalada Maligawa - a Szent fog temploma - Elter Karesz fotói

A környék legnagyobb attrakciója kétségtelenül a buddhisták híres zarándokhelye, a Fogtemplom, ahol a hagyomány szerint Buddha egyik szemfogát őrzik. Látni azonban magát a fogat nem lehet, csupán a ládikát, amelyben elvileg tárolják. Azt is csak néhány pillanatig, mert a hatalmas tömeg folyamatosan halad előre, hogy mindenki rápillanthasson az aranyozott ereklyetartóra, miután kifizette a belépőt. 2025-ben ez külföldieknek nagyjából 20 USD, míg a helyiek töredékáron juthatnak be.

A templom területére cipő nélkül lehet csak belépni: már a kertben is le kell adni a lábbelit. A díszes szentélyben aztán igazi zsúfoltság fogad, akkora a tömeg, mint a szardíniák az északi tengeren. Szerzetesek és szerzetesnők, hívő buddhisták és turisták a világ minden részéről keverednek egymással, mindenki egy irányba csoszog. Egy félórás sorban állás után, amikor végre közel kerültem a kis ablakhoz, derült ki, hogy fotózni szigorúan tilos. A pillanat így rövidre sikerült: két szerzetes ült bent, mögöttük egy aranyszínű miniatűr sztupa, aztán már lökdöstek is tovább, hogy más is sorra kerüljön.

Kint, a templomkertben végül találtunk egy csendesebb zugot, ahol idegenvezetőnk, Zsuzsa mesélt a fog legendás történetéről. Annyit sikerült megjegyeznem, hogy egy bráhmin hercegnő csempészte be a szigetre, a kontyába rejtve a szent ereklyét.

Be kell vallanom, hogy a kihalt Negombo után valóságos sokként ért a Kandyben hömpölygő ember- és járműtömeg. Mindenki sietett, lökdösődött, tülkölt, kiabált, és az egész várost belengte egy elviselhetetlen szagkeverék: kipufogógáz vegyült az emberek izzadságával. Ez sem segített annak a tuk-tuk sofőrnek, aki az állomás kijáratánál azonnal lecsapott ránk. Rövid alku után nem jutottunk közös nevezőre, így ő elesett a fuvar lehetőségétől, mi pedig kénytelenek voltunk a perzselő napon, hátizsákkal a vállunkon, gyalog felcaplatni a szállásunkhoz.
Európai szemmel a közlekedés Kandyben egyszerre tűnik veszélyesnek és kaotikusnak. Járdák alig vannak, a gyalogosok az út szélén sétálnak, majd amikor alkalmasnak érzik a pillanatot, egyszerűen nekivágnak, cikázva az autók, motorok és tuk-tukok között. A járművek nem állnak meg, legfeljebb nagy duzzogva lelassítanak, de többnyire kikerülik a gyalogosokat. A forgalomnak azonban megvan a maga sajátos logikája: mindenki tartja a tempóját és az irányát, így kiszámítható a mozgás. Ha egy pillanatra is megtorpansz, véged – de ha magabiztosan mész előre, a többiek automatikusan igazodnak hozzád.

Teaültetvények

Nuwara Elia hegyvidéki város bázisáról járható be az ország legszebb teaültetvényes vidéke. A táj vitathatatlanul megragadó, teljesen különleges képvilágot nyújtó. Izgalmasak a teaültetvények domborzatilag, és ami a legcsodásabb, az a zöld színek. Tényleg érdekfeszítőek a ceyloni tea termesztésének története, a britek, különböző külföldi vállalkozók szerepe. A turistáknak érdekes programokat szerveznek, amelyek során elmagyarázzák a teakészítés folyamatait, a tea ivásának rituáléját. Fent a helyekben ráadásul nincs hőség, kellemesen szellős az idő és határozottan frissebb, párától mentes a levegő.

Bizarr itt a trópuson a brit vidéki kúriák miliőjét látni, és idilli a teaszedők munkájának a látványa. Nekik, a gürcölőknek biztos nem annyira nagy mulatság ez az egész, de hát ezzel keresik a családjuk számára a betevő falatot. Ügyet sem vetnek a turistára, aki sétálgatni kezd az ültetvény bokorsorai közötti ösvényen. A turisták azért is jól érzik magukat, mert kellemesen hűvös, tavaszias az időjárás. A völgyekre ereszkedő köd is olyan angolos. Maga a város nem nagy szám, de érdemes pár órát sétálgatni a helyiek között, nézegetni az élelmiszerboltok kínálatát. Kis Angliának nevezik a térséget, de a városban a brit koloniális épületek annyira nem látványosak.

A Geragama tea factory meglátogatása kifejezetten érdekes programnak bizonyult. Először kivisznek az ültetvényre, ahol magunk is kipróbálhatjuk a tealevelek szedését, majd a gyárban körbevezetnek. A teát itt még mindig hagyományos módszerekkel dolgozzák fel, és külön érdekesség, hogy a gépek nagy része közel százéves, de ma is működik.

A látogatás végén természetesen vásárlásra is van lehetőség – bár az árak borsosabbak, mint bárhol máshol az országban. 2025-ben a filteres, dobozos teák kb. 700 LKR-től indulnak, a klasszikus szálas teák pedig 1500 LKR körül mozognak. Bár drágább, a helyszínen vásárolt tea mégis különleges emlék, hiszen pontosan tudjuk, honnan származik, és hogyan készült.

„A Blue Field Tea Factory egy működő, ötszintes teaüzem, ahol egy kísérő segítségével végigvezetnek minket a teagyártás folyamatán. Jegyzeteltem is a gyártási lépéseket, mert érdekelt, de most nem fárasztom az olvasót a részletekkel – a lényeg, hogy a zöld tea előállítása annyiban tér el a fekete teától, hogy kihagyják a fermentálás fázist. Ez lényegében annyit jelent, hogy nem engedik oxidálódni a szárított tealeveleket, ami egy pár órás folyamatot jelentene.
Most üzenem a tea rajongóinak, hogy a minőség nem attól függ, hogy mekkorák a levelek. Ez valójában teljesen szubjektív. A legerősebb fekete teát például a finom por alakú levelekből lehet elkészíteni, amit korábban a legrosszabb teának hittem. Minél nagyobb levelű a tea, annál világosabb a főzete, ahogy azt a kedves tamil hölgy elmagyarázta, aki nagyon szépen beszélt angolul. Na igen, végül is ezért ő az idegenvezető. Miután szétválogatták a teát, nemzetközi jelöléssel látják el, így aki ért a rövidítésekhez, az bárhol a világon tudni fogja, hogy mit takar a BOPF jelölés, vagy hogy az OP típusú tea világosabb főzetet ad. Ezzel a tudással felvértezve már mehetünk is a boltba, ahol kedvünkre válogathatunk a különféle ízesített teák között, amiket díszes dobozokban is megvehetünk ajándéknak, de egyszerű papírzacskóban is, ha az ár számít. Amúgy itt nem voltak olyan elképesztő árak, mint a fűszerkertben, így bőven bevásároltunk.

Nem bírom megállni, hogy ne említsem meg a kínai turistákat… Van itt egy kellemes teázó, ahol ingyenes kóstolót is adnak, mielőtt az üzletben vásárolnánk. Nagyon jól esett volna nyugodtan eliszogatni egy csészét, de a sok rohangáló, idegesítő turista mindent elfoglalt, és persze bent cigiztek is a teázóban, miközben nekünk próbálták elmagyarázni a tea titkait.”

Sokkoló élmény volt szembesülni a turisták tömegével. Mindenhol bárok és éttermek sorakoztak, a hangfalakból üvöltött a zene, és hömpölygő emberáradat töltötte meg az utcákat. Azon kaptam magam, hogy keresem mindazt, amit korábban annyira megszerettem: a hangulatos kis helyi kifőzdéket, a mosolygós arcokat, akik azonnal visszamosolyogtak, ha rájuk néztél, vagy a gyerekeket, akik minimális angoltudásukkal is boldogan próbáltak szóba elegyedni a külföldiekkel. Ezekből azonban semmit sem találtam.

Helyettük kaptunk valami egészen mást: egy Phukethez hasonló, de annál kisebb és zsúfoltabb változatot. Műanyag szórakoztatóipar, harsány tömeg és tökéletesen hiányzó hitelesség – így éreztem. 2025-ben sajnos egyre inkább ez jellemzi a népszerűbb sri lankai üdülőhelyek egy részét. Számomra csalódás volt, mert pont azt az őszinte, közvetlen hangulatot kerestem, ami miatt annak idején megszerettem ezt az országot – de ez mostanra szinte teljesen eltűnt.

Anuradhapura

Ez volt Sri Lanka első fővárosa időszámításunk előtt a 4. században. Turbulens története van ennek a városnak is, és alkonya a Dél-Indiából átjövő tamilok szüntelen támadásai miatt következett be. A virágzó város évszázadok hosszú során elenyészett, elfelejtetté vált. A 20. század elején kezdték angolok a trópusi vegetáció által beborított romokat feltárni. Ma Anuradhapura jelentős zarándokhely. Itt mutogatják a világ legrégibb fáját, azaz annak bujtványát. A zarándoklás azonban nem az állítólag 2400 éves fának szól, hanem annak a legendának, hogy Buddha e bó nevű fa árnyékában jutott el a megvilágosodáshoz. A zarándokhelyet rendkívüli becsben tartják a buddhisták és ezért itt a turistáknak az öltözködési szabályok betartását még szigorúbban kell kezelni. A látnivalók között vannak kolostorok, dagobák (sztúpák), paloták, mesterséges medencék maradványai. Festői az egész környezet.

Pinnawala elefánt-árvaház

Az elefántokkal kapcsolatos programok többnyire nagyon népszerűek a turisták körében. A csoportos utazásokból nem is marad ki az elefánt árvaházas program Kandy közelében. Itt élnek azok az elefántok, akik a polgárháború idején megsebesültek, vagy árván maradtak. Kiselőadást lehet hallgatni a szegény állatok magasztos megóvásáról, lehet banánnal etetni, tejjel itatni őket. Van meghatódás a vak elefánt sztorija kapcsán. A legérdekesebb része a programnak az, amikor, az elefántokat leviszik a folyóhoz fürödni. Fotózáshoz, videózáshoz ez a csúcspont. A fotózásért, videózásért külön kell fizetni, azaz működik rendesen a bevétel maximalizálás. Kell a pénz az állatok gondozásához (is). Vannak utazók, akik viszolyognak általában az állatkertektől és állatok fogságban tartásától. Az ilyenek ki is hagyják az árvaház meglátogatását. Sok látogató azt állítja, hogy az árvaházban az elefántokkal a gondozók nagyon szépen, lelkiismeretesen bánnak, és az állatok - úgy tűnik - jól érzik magukat. Vannak leláncolt elefántok is, de – állítólag – ezt az állatok érdekében teszik.

A Colombo–Pinnawala út körülbelül két és fél órát vesz igénybe. Az első benyomás útközben kissé kaotikus és koszos városkép, de ez hamar megszokható. A Pinnawala Elephant Orphanage belépődíja 2025-ben nagyjából 16 USD/fő, az elefántok etetése pedig külön program, amiért 1000 rúpia körüli összeget kérnek.

Az ebédet az elefántfarm melletti szállodában fogyasztottuk el, de erre nem árt előre felkészülni: a higiénia itt nem a legerősebb pont. Sok a kosz, a legtöbb ételt nem takarják le, így minden fogáson legyek nyüzsögnek. Maga az élmény különleges, de aki érzékenyebb a tisztaságra, annak érdemes inkább más étkezési lehetőséget keresnie.

„Tudtátok, hogy Sri Lankán körülbelül hatezer elefánt él, és ezek közül mintegy 5800 szabadon? Nem vagyok biztos benne, hogy a Pinnawala Elefánt Árvaház lakóit hova sorolják, de tény, hogy ott is él néhány tucat, akiket a turistáknak mutogatnak. Van egy sztori is arról, hogy ezek a szegény állatok a sanyargatás elől kerültek ide, de a lényeg az, hogy a belépő fejenként 5000 forint körül mozog, és ezért megtekinthetjük őket, ahogy a falun keresztül ballagnak a folyóhoz, ahol tűzoltóslaggal fürdetik őket. Ha minden szögből lefotózod az összes elefántot, és még a visszaúton vásárolsz egy kis szuvenírt, akkor sem tart tovább az egész program fél óránál."

Elter Karesz fotója

Egyebek

Colombo

A főváros, Colombo meglátogatására nem érdemes sok időt szánni. A templomoktól eltekintve az építmények nem túl érdekesek, az életképek, az illatok és szagok meg inkább azok számára jelenthet izgalmat, akik nem voltak korábban Európán kívüli szegény országokban.

s.i. fotója

Colombo egyik legizgalmasabb városrésze kétségkívül Pettah, a város nyüzsgő szíve. Olyan, akár egy méhkas: hajnaltól napnyugtáig hömpölyög a tömeg, mindenütt alkudozás hallatszik, és szinte nincs olyan termék, amit a bazár forgatagában ne lehetne megtalálni.

Egészen más arcát mutat a közeli Fort negyed, amely a portugál és holland gyarmatosítók idején a város közigazgatási központja volt. Múltját ma is őrzik a gyarmati stílusú épületek, bár a városrész mára a bankok, pénzügyi központok és kereskedelmi irodák központja lett. Itt áll Sri Lanka saját ikertornya, körülötte pedig több fényűző szálloda sorakozik.

A helyiek kedvenc találkozóhelye a Galle Face Green, amely Colombo „játszótere”. Hétvégén és naplemente után különösen megtelik élettel: kite-ozó fiatalok, krikettező gyerekek, piknikező családok és kézen fogva sétáló szerelmesek lepik el a tengerparti sétányt. Ez a nyüzsgő, színes forgatag máig a város egyik legautentikusabb élményét kínálja.

"Sokan egyszerűen kihagyják a főváros meglátogatását. Ha Sri Lankára kevesebb, mint 7-8 nap jut, akkor ez mindenképpen okos döntés. Colombo szerintem túl zajos, elég koszos, poros, gondozatlan és hát magas irodaházakat lehet látni máshol is. Az egyetlen érdekes hely a Spa Ceylon nevű wellness központ volt a jó masszázs és főleg a patinás, régi épülete miatt." (UK)

"A szafari jellegű programokat nyugodtan kihagyhatják azok, akik Kenyában vagy máshol Afrikában már láttak ilyesmit." (UK),

Kandalama – A fűszerkert látogatása nagyjából egyórás program. Rövid séta a fűszernövények között, majd a séta hamar átcsap termékbemutatóba, a végén pedig felajánlanak egy „ingyenes” masszázst, ami után természetesen borravalót várnak. 2025-ben jellemzően 200–300 LKR az az összeg, amit elvárnak. A helyi boltban kapható fűszerek és kozmetikumok szépek, de nagyon túlárazottak.

Matale (Matali) – Egy családi kézben lévő batikműhelyt néztünk meg, ami valóban érdekes volt, betekintést engedett a kézzel készült textíliák világába. Ugyanakkor itt is a program fő célja a vásárlásra ösztönzés.

Botanikus kert – A belépő 2025-ben 1500 LKR, és a kert hatalmas területen terül el. A helyiek előszeretettel piknikeznek itt, emiatt néhol kicsit szemetes, de a növényvilág és a park szépsége miatt mindenképpen megéri a látogatást. Legalább fél napot érdemes rászánni, mi sajnos alig egy órát tudtunk ott tölteni, ami nagyon kevésnek bizonyult.

„Őszintén szólva, kellemesen csalódtam Colombo látványában, miközben áthaladtunk az ébredező városon. Lehet, hogy a Berlitz útikalauza is közrejátszott ebben, mivel az konkrétan lehúzza a fővárost, és azt írja, hogy szinte semmi érdekes nincs ott. Így valami elég lepukkadt helyet vártam, ehelyett viszont az úton sorakoztak a legmenőbb autószalonok, a felhőkarcolók pedig szinte versenyeztek, hogy melyik tud magasabbra nyúlni. Ami igazán megdöbbentett, az volt, hogy az emberek vasárnap hajnalban joggingoltak, a karjukra erősített telefonjukkal."

Sri Lankán az egyik legnagyobb tanulság számomra az volt, hogy egy város lehet bármilyen nagy, mégis lehet elképesztően unalmas. Ez különösen igaz Colombóra, a fővárosra. Az első benyomás olyan, mintha kissé másnaposan, az időeltolódástól kótyagosan zötyögnénk egy tuktukban a monszunesőben – érdekes élmény, de nagyjából másfél-két nap után kifullad. Ennél hosszabb időt aligha érdemes itt tölteni.

Mivel a nemzetközi repülőtér Colombo mellett található, ide érkezik a legtöbb utazó, és jó eséllyel innen indul hazafelé is. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a legtöbben legalább két éjszakát kénytelenek a fővárosban eltölteni. Alternatív megoldásként azonban ott van Negombo, amely közvetlenül a reptér mellett fekszik, és sokak szerint sokkal kellemesebb választás. Ez tulajdonképpen Colombo „Pestszentimréje”: nem túl izgalmas, de közel van, és itt található az első igazán használható tengerpart is a főváros közelében. A part mentén sorakoznak a magukat nagyszabású resortnak nevező, valójában inkább középkategóriás szállodák, amelyek 2025-ben is a tranzitban lévő turisták kedvelt választásai.

Az UNESCO kulturális világörökségének részei Sri Lankán:

Anuradhapura Szent Városa
Polonnaruva ősi városa
Sigiriya ősi városa
Kandy Szent Városa
Galle óvárosa és erődítményei
Dambulla Arany Temploma

Az UNESCO természeti világörökségének része:

Sinharaja Erdő Természetvédelmi Terület

További beszámolók

Reggel Kandyből Matale-ba buszoztunk, hogy megnézzük a sziklatemplomot. Belépő 300 rúpia. A hegyen lévő Buddhahoz fel is lehet sétálni.
Matale jobban tetszett,mint Kandy,itt békén hagytak minket, nem úgy mint Kandy ben,ahol öt métert nem tudsz sétálni úgy,hogy ne szóljanak hozzád,mert vmit mindig el akarnak adni,legyen az tuk tuk, túra,Kandy tánc vagy a fogtemplom.
Matale és vidéke a fűszer paradicsom. Lehet fűszer kerteket nézni,sajnos, szombaton és vasárnap itt zárva volt. Vissza vonatoztunk Kandy be.

Vasárnap elhagytuk Kandyt,busszal Dambullába jöttünk, itt is egy sziklatemplom található egy hatalmas arany buddhával. A templomba ingyenesen be lehet menni, a szikla tetején található templomba belépőt kell venni,ami 2000 rúpia fejenként,helyieknek ingyenes.
A templom környéke tele van majmokkal, nagyon aranyosak.

Dambullában maradtunk éjszakára, sikerült egy nagyon tiszta szobát találni, a tulajdonos nagyon kedves és segítőkész! A tisztaság nem jellemző a szobákra, Kandy szobáira pedig kifejezetten nem jellemző, koszosak és legfőképpen penészesek(igaz,mi nem a luxust keressük,mert akkor nem tudnánk ilyen hosszú ideig az országban maradni)

Hétfőn busszal átmentünk Sigiriyába, nagyon aranyos kis falu, vendégházak tömkelege van itt,nagyon szépek és rendezettek.Az árak a turistákra vannak szabva(pl.egy helyi étkezdében egy rizs-curry 200 rúpia, itt 1000 rupia-csak hogy lássátok a különbséget)

Sigiriya oroszlán szikla belépő külföldieknek 30 USD,helyieknek 100 rúpia! Ezért mi a mellette lévő sziklát másztuk meg, belépő 1000 rúpia,helyieknek ingyenes. A szikla tetejéről (Pidurangala) csodálatos kilátás nyílik az oroszlán sziklára!

Mivel este lekéstük az utolsó buszt és csak kevés készpénz volt nálunk, egy tuk tukos felvett minket,aki úgyis Dambullába tartott és elhozott minket haza🙏🙏🙏(előtte épp egy francia párt vitt el Sigiriyaba)
Sigiriya élővilága csodálatos, a majmok körülötted szaladgálnak, vannak fekete arcú és piros arcú majmok, mi a fekete arcúakat kedveljük jobban!😄 (cs. v. 2023)

„Túl éltük a folyamatos duda-hangzást, a túlzsúfolt, cikázó buszokat, és az önjelölt idegenvezetők, ügynökök, valamint mindenféle szolgáltatást ajánló helyiek szinte állandó, de jóindulatú, mégis gyakran zavaró megszólításait. Nehéz úgy öt percet tölteni az utcán, hogy ne kérdezzék meg tőled legalább egyszer, például hogy „masszázs, madam” vagy „tuk-tuk, sir” – és persze mindig ott van az „it's the best time for” kezdetű ajánlások sora.

Sri Lankán a nap bármely szakában a lehető legjobb idő van a teknősfarmok, drágakőbányák, gyógynövénykertek, teaültetvények látogatására, bálnalesre, csónaktúrákra, és szinte minden más kirándulási lehetőségre, amelyek sokszor inkább pénzkereseti célokat szolgálnak a helyiek számára, mintsem valódi élményt a turistáknak. Itt a turistákra próbálnak mindent ráerőltetni, hogy a polgárháború és a szökőár sújtotta országban egy kis bevételt szerezzenek. A gyomrunk nem érezte meg a kókusz-, ananász-, mangó-, banán- és egyéb friss dzsúszokat, söröket, és a helyi ételt, a curry and rice-t is örömmel fogyasztottuk, amit minden sarkon elérhettünk, akárcsak a palacsintához hasonló, zöldségekkel, hússal, hallal vagy gyümölccsel töltött roti."

Utazás szempontjából Sri Lanka nagyjából négy részre osztható. Mi északról indultunk dél felé. Az út a legészakibb csücsökben kezdődött, a tamil kultúra bölcsőjében. Itt romba dőlt épületekkel, elkerített aknamezőkkel, de ugyanakkor egy bizakodó hindu–keresztény vegyes kultúrával találkoztunk, amely lassan igyekszik újraépíteni a hétköznapokat.

Délre haladva, a központi hegyek északi részén fekszik a híres kulturális háromszög. Itt találhatók az egykori fővárosok romjai, Anuradhapura és Polonnaruwa, amelyek gigantikus sztúpáikkal és történelmi emlékeikkel lenyűgözőek. A Dambulla-barlangtemplom több száz éves vallási freskóival különleges élményt nyújt, míg a Sigiriya hatalmas bazaltsziklája, egykor palota otthona, Sri Lanka egyik ikonikus látványossága.

Dambullában egy kedves családnál szálltunk meg 4–5 napra, és onnan fedeztük fel a környéket – néha motorral, máskor biciklivel vagy éppen a család saját tuk-tukjával. A belépők árai néhol túlzónak tűntek, de végül mindenhová bejutottunk.

Egy különös találkozás is emlékezetes maradt: megismertünk egy német lányt, aki talán elhamarkodott döntést hozott, amikor hozzáment egy helyi férfihoz. Újdonsült családja láthatóan a háziasszony szerepet akarta ráerőltetni, ami kissé feszengő hangulatot eredményezett.

„A napot az UNESCO világörökség részét képező Fog Templomban kezdtük. A sofőrünknek köszönhetően tökéletes időpontban érkeztünk, éppen szertartás zajlott, így a helyiek virágokkal és egyéb felajánlásokkal érkeztek, és hosszú sorokban várakoztak, hogy tisztelegjenek a különböző szentélyeknél. A legnépszerűbb szentély természetesen az, ahol a Buddha fogát őrzik (vagy ahogy egyesek mondják, talán nem éppen azt). Akik nem hoztak magukkal felajánlást, azok a templom kapujában árusoknál vásárolhattak kis lótuszvirág csokrokat. Talán különleges alkalom is volt, mert rengeteg nagyon kisbabát hoztak, biztosan azért, hogy Buddha áldásában részesüljenek.
A templom maga lenyűgöző, tele faragásokkal, és rengeteg Buddha-szoborral – fekve, ülve, kobra mellett és anélkül. Az egész komplexum egy csodálatos zöld parkban helyezkedik el, és a park területén kisebb hindu templomok is találhatók, amelyeket meg is néztünk. Egy másik templomot is felkerestünk, amely a város közepén, a nyüzsgő forgalom közepén található. Itt már nem úsztuk meg adományozás nélkül, mivel a szerzetes (akinek a templom buddhista is) először áldást adott nekünk, aztán barátságosan, de határozottan kérte a pénzt. Mivel az áldás közben többször is fejbecsapott egy legyezővel, nem mertünk elmenni anélkül, hogy ne tettünk volna egy kisebb adományt. Egyébként, miután ezt megadtuk, minden jól alakult: a sofőrünk szállásával sem volt több probléma, és a Sigiriya szikla mászásán is tökéletes időnk volt, de erről majd később.

A templom után bevásároltunk néhány harapnivalót és vizet, majd a botanikus kertbe indultunk piknikezni. Ez a park egy hatalmas zöld oázis Kandy közepén, tele érdekes növényekkel és néhány különleges állattal. Találtunk olyan pálmafákat, amelyeknek gyümölcsei 10-15 kilósak is lehetnek, és volt olyan fa is, amely tele volt félméteres denevérekkel (szerencsére nagyon magasan, így nem zavartak minket). Természetesen a Kandy környéki majmok sem hiányoztak. A botanikus kert kiváló helyszín esküvői fotózásokra is, hiszen legalább öt esküvői menetet láttunk, ha nem többet.

A park után egy szórakoztató sri lankai táncestet néztünk meg. A sofőrünk ezúttal is jó helyet választott, mivel az előadás a helyi Vöröskereszt épületében zajlott, így a bevétel egy része jótékony célokra került. A táncosok szórakoztatóak és ügyesek voltak, bár egyszerre nem mindig volt meg a teljes összhang. Valószínűleg amatőrök voltak, mert egyesével valóban lenyűgöző mozdulatokat mutattak be, de a csoportra jellemző összhang még nem volt tökéletes. Ez azonban nem rontott a szórakozásunkon! A helyi tánc egyébként hasonlít a thaiföldi táncokra, de vegyítve van egy kis indiai hatással is. Az előadás végén még szaltózás, tűznyelés és tűzön járás is szerepelt."

„Az utunk első szakaszában végig lefelé haladtunk, jobb oldalunkon a magas hegyek, bal oldalon pedig a síkság terült el. A táj lenyűgöző volt. Ahogy leértünk a síkságra, az út már nem volt olyan izgalmas, de sokkal hamarabb értünk a partra, mint vártuk. Rövid időn belül már a szállodában voltunk. Zs. kicsit csalódott volt, mert a szállás a város szélén helyezkedett el, és nem az a pálmafás tengerpart, amit az útikönyvben ígértek. Bár a szálloda közvetlenül a tengerparton volt, a vasútvonal is pár méterre húzódott a part mentén, és pont a szállodák előtt vezetett el. A part maga nem volt csúnya, de nem is különösebben vonzó: átlagos, sárga homok, kékes-szürke tenger, kisebb hullámokkal. Sajnos a város közelsége miatt több műanyag zacskót találtunk a vízben, mint halat, ami kicsit elrontotta az élményt. Ettől függetlenül élveztük a tengert.
Amikor megérkeztünk a szállodához, meglepetésként ért minket, hogy a sofőrünk elbúcsúzott. Az utazási iroda úgy döntött, hogy a tengerparton már nem lesz szükségünk autóra, mivel úgysem megyünk sehova. Ezt rendben lett volna, ha előre tudjuk. Így azonban egy újabb vita alakult ki a bérlésről, mivel az iroda által felszámolt díj elég magas volt ahhoz, hogy minden napra legyen autónk. Jól jött volna, mert így könnyen eljuthattunk volna egy szebb partszakaszra, de végül itt maradtunk a szállodában. Két napig gyakorlatilag csak pihentünk a parton, ami jól esett.

Egy reggel segítettünk a helyi halászoknak kihúzni a hálót. A munka igencsak kemény volt, főleg figyelembe véve, hogy az a pár centis hal, ami a hálóba akadt, nem volt valami nagy fogás. Nem tudom, hogyan osztoztak a zsákmányon, de valószínűleg nem volt több, mint egy kiló hal fejenként. Azt sem tudom, hogyan tudták kihúzni a hálót, amikor igazán jó volt a fogás, biztos a sekély vízben kezdték el kiszedni a halakat."

Az elmaradhatatlan ázsiai táncszínház itt sem maradt ki a programból. Egy fülledt, zsúfolt teremben gyűlt össze a soknemzetiségű közönség, hogy népviseletbe öltözött táncosokat nézzen. Az előadás elején kissé esetlennek tűntek a mozdulatok, a figurák gyakran nem egyszerre sikerültek, de a műsor a végére egyre inkább felpörgött. A dobosok energiája és az akrobatikus elemek sokat dobtak a hangulaton, így a közönség is lelkesedni kezdett.

Az est igazi csúcspontja a parázson járás volt: két fiatal táncos fiú lépett mezítláb a felizzított faszénre, miközben a közönség hitetlenkedve figyelte őket. Bár ma már ez inkább turisztikai látványosság, mintsem vallási szertartás, mégis lenyűgöző látvány volt, és egy pillanatra mindenkit magával ragadott.

Körülbelül kétezer méter magasan fekszik Nuwara Eliya, egy kisváros, amelyet még a brit gyarmatosítók alapítottak. Ők ide menekültek a síkság perzselő hősége elől, és teljesen meg tudom érteni, miért. A klíma itt kellemesen hűvös, a levegő friss, és a várost egy nagy, csónakázásra is alkalmas tó teszi hangulatossá, amelyet zöld hegyek ölelnek körbe. A látvány romantikus és megnyugtató.

Néhány épület máig őrzi az angol építészeti stílus nyomait, de azért nem érdemes túlzott elvárásokkal érkezni: nem Canterbury, sokkal inkább egy bájos, kissé időben megállt hegyi városka, amely 2025-ben is a sri lankai utazások egyik kedvelt pihenőpontja.