ÚTIKRITIKA.HU / Grúzia

A grúzok a saját országukat Sakartvelo-nak nevezik. Vitatott, hogy angolul miért nevezik az országot Georgia-nak, illetve más európai nyelveken miért alakult az ország elnevezése ehhez kötődően.
A "Sakartvelo" szó eredete nem teljesen tisztázott, de van olyan (nem hivatalos) elmélet, amely szerint a "sakar" szó egy szavazatot, véleményt vagy törvényt jelent, míg a "velo" szó azt jelenti, hogy föld. Eszerint "Sakartvelo" annyit jelentene, hogy a "törvények földje" vagy a "szavazatok földje".
A grúz útleveleken az angol megnevezés: Georgia.
A grúzok őshonosak Grúzia területén, azaz nem bevándorló nép, mindig is itt éltek.
A grúz nyelv (kartvéli) teljesen egyedi, semmilyen más nyelvvel nincs rokonságban, éppenséggel teljesen más, mint a szomszédos népek nyelvei.
A grúzok nem tízes, hanem húszas számrendszert használnak.
Grúzia földrajzilag rendkívül változatos ország. Nemcsak hegyek és tengerpartok találhatók itt, hanem szárazföldi és szubtrópusi éghajlat is, ami sokféle növény- és állatfajtát vonzott ide. Grúziában él medve, vadmacska és farkas is.
Grúzia legmagasabb pontja a Shkhara hegycsúcs, amely a Kaukázus-hegységben található. A Shkhara 5 193 méter magas, és ezáltal Grúzia és az egész Kaukázus legmagasabb pontja.
Grúzia fő része a Kaukázus (déli) területén helyezkedik el, amely Európa és Ázsia határán húzódik.
Grúzia nyugati része 310 kilométer hosszúságban határos a Fekete-tengerrel. A tengerparti városok, például Batumi, fontos turisztikai célpontok.

,, Hallom az olimpiai közvetítésében, hogy a grúz sportolókat, georgiainak mondják, sőt, belefutottam, amikor az egyik műsorvezető meg is magyarázta, hogy most már így kell mondani. Felvilágosítom őket, nem így kell mondani.
A helyzet ugyanis az, teljesen mindegy hogy egy nép hogyan nevezi magát vagy az országát, minden más nép úgy nevezi őket, ahogyan a saját nyelvükben az évszázadok során meghonosodott. A grúzok tehát grúzok, hazájuk magyar neve pedig Grúzia.

A riportertől persze nem várható el, hogy tudja, de nekünk jó, ha tisztában vagyunk vele, hogy ez így van a magyar és a többi nyelvben is már régóta. Minden nyelv a saját maga szokásait követi más népek és országok megnevezése tekintetében, és ezt nem befolyásolja az, hogy az adott nép vagy ország hogyan nevezi magát. A példákat reggelig lehetne sorolni. Az olaszok az országukat Italiának, magukat italianónak hívják, mi pedig olaszoknak. Semelyik más nyelv nem nevezi így őket, de ez nem számít.

A lengyeleket se hívja lengyeleknek senki más csak mi, ők magukat polskinak hívják, de ez a magyar nyelvet nem érdekli - helyesen. De a hollandok se hívják hollandoknak magukat, mint ahogyan az albánok a saját nyelvükön shqiptarok, s erre lenne is magyarított szó, a szkipetár, mégis albánoknak hívják őket a magyarok. És lehetne folytatni napestig.

Úgyhogy a magyar televízió dolgozói nyugodjanak meg, ahogyan az arméniaiak se sértődnek meg azon, ha örményeknek hívjuk őket, a grúzok se haragszanak, ha továbbra is grúzoknak hívjuk őket." (k.t., 2021)

A „Georgia” vagy magyarosan „Györgyország” elnevezés eredete összefonódik Sárkányölő Szent György személyével, akit a Grúz Ortodox Egyház és a gregoriánus hagyomány is grúz, azaz kartvéli származásúnak tart. A hagyomány szerint György a mai Izrael területén fekvő Lódban (Lüdában) született, és több hadjáratot is vezetett a Római Birodalomban – köztük Mingréliába és Kakhetibe, vagyis a mai Grúzia keleti és nyugati részére. Bár a grúz gyökereket sokan hangsúlyozzák, származása vitatott, hiszen Lüdában akkoriban főként palesztinok, örmények és görögök éltek. Történeti források szerint Nikomédiában (a mai törökországi Izmit/Kocaeli) szenvedett vértanúhalált.
Szent György ábrázolása eredetileg csak a gregoriánus egyház művészetében jelent meg, ahonnan átvették a pravoszláv (keleti ortodox) egyházak is. Így vált az orosz ortodoxia egyik legnagyobb szentjévé, Moszkva címerének és védőszentjének jelképévé. Ugyanilyen jelentős a tisztelete az ukrán ortodox egyházban, sőt, az örmény apostoli egyház – a világ egyik legrégebbi keresztény közössége – is kiemelten tiszteli.

A Szent György-kereszt zászlóformája nemcsak Grúziában, hanem számos más országban is megjelenik. Anglia nemzeti lobogója, valamint több angolszász és skandináv állam (például Jersey, Man, Dánia, Norvégia, Svédország, Feröer-szigetek, Izland) zászlói is hasonló elrendezést követnek, bár eltérő színekkel. A 2004–2005 után bevezetett új grúz nemzeti zászló történelmi alapokra épül: a 13. századi Szent György-kereszt szerepel rajta, fehér alapon egy nagy vörös kereszt, a négy sarkában kisebb vörös kereszttel. Ezzel szemben a georgiai hadi lobogó vörös alapon fehér keresztet visel (a dán zászló színeit idézve), míg a tengerészeti zászló a brit lobogó színeinek inverze.

A grúz zászlóhasználat így egyszerre tükrözi a történelmi identitást, a vallási hagyományokat, és a nemzetközi kontextushoz való kapcsolódást – tudatosan elkülönülve olyan modern, mesterségesen kialakított zászlóktól, mint Bosznia-Hercegovina vagy Koszovó ENSZ által elfogadott lobogói.

Időjárás/éghajlat

Grúzia klímája hasonló a magyarországihoz, azzal a különbséggel, hogy az átlaghőmérséklet néhány fokkal melegebb, mint nálunk. A nyár általában forró, a tél enyhe. Grúziában ritkán esik hó az ország nem hegyes részein.

Bár Grúzia néhány területén meglehetősen nedves éghajlat uralkodik, például a Fekete-tenger partján, más területeken, mint például a dél-keleti részen, szárazabb éghajlat jellemző.

Grúzia éghajlatában jelentős változatosság tapasztalható a csapadékmennyiség tekintetében az ország különböző részein és a különböző évszakokban. Általánosságban elmondható, hogy a legcsapadékosabb hónapok a nyár elején vannak, míg a legszárazabb hónapok általában a késő tavasz és az ősz. Az alábbiakban néhány általános információ a csapadék eloszlásáról:

Legcsapadékosabb hónapok: A legtöbb eső általában június és július folyamán esik Grúziában. Ezek a hónapok jellemzően nedvesek és esősek, különösen a Fekete-tenger partvidékén és a hegyekben.

Legszárazabb hónapok: A legkevesebb csapadék általában a késő tavaszi és az őszi hónapokban, például márciusban, áprilisban és szeptemberben. Ezekben a hónapokban általában kevesebb eső és nedvesség tapasztalható az ország nagy részén

Grúzia híres az erőteljes napsütéses napjairól, különösen a nyári hónapokban. Ez az intenzív napsütés jelentősen hozzájárul a szőlőtermesztéshez és - így - a borkészítéshez,

Történelem

Grúzia volt a világon a harmadik ország, amely felvette a kereszténységet, mégpedig az időszámítás utáni 328-ban.
Grúziát tekintik a bor szülőhelyének. Grúzia területén találták meg a legrégebbi boroskancsók (bizony, így egybeírva) leleteit.
Grúzia először 1918-ban vált függetlenné. Több mint száz éves orosz uralom alól szabadultak fel akkor. 1921-ben újra idegen uralom alá kerültek, ekkor már a Szovjetunióba kényszerítették bele.
Grúzia 1991-ben szabadult meg a Szovjetuniótól.
Az elnök, aki kirúgta az ország összes rendőrét

Ha van nép, amely mélyen átérzi a magyar Himnusz minden sorát, az kétségtelenül a grúz. Az ő történelmük ugyanis nem egy lírai ballada, hanem egy drámai eposz, fejezetről fejezetre vérrel írva. A Kaukázus lábánál megbúvó Grúziában szinte tapintható a nemzeti öntudat – de ez nem harsány büszkeség, hanem túlélési ösztönből fakadó, mélyen gyökerező öntisztelet. Ez az aprócska ország évszázadokon át csak úgy maradhatott fenn, hogy rendíthetetlenül ragaszkodott önmagához.
Nem volt egyszerű dolga: olyan szomszédokkal kellett és kell együtt léteznie, mint Oroszország vagy Törökország – két birodalom, amelyek hol szorították, hol beolvasztották volna. Nem is úszták meg szárazon: az oroszokkal 2008-ban háborúba torkolló konfliktus robbant ki Dél-Oszétia miatt, amelyet végül kiszakítottak Grúziából. Ez különösen érzékenyen érintette az országot, amely épp csak túl volt az ún. rózsás forradalmon, amely a remény időszaka helyett egy nacionalista vezető, Mihail Szaakasvili alatt újabb viharos éveket hozott. Sztrájkok, tüntetések, csendes leszámolások szegélyezték ezt a korszakot.

Ám az elmúlt néhány évben új irányt vett az ország története. Bár túlzás lenne végleges sikerről beszélni, sokan úgy érzik: most először valóban lehet előre tekinteni. A rendőrség megtisztítása a mindent átszövő korrupciótól például szimbolikus és gyakorlati fordulat is egyszerre. A rendőr ma már nem a félelem tárgya, hanem a közrend letéteményese – és Grúziában ez tényleg nagy szó. Mi ugyan nem láttunk bele a rendszer legmélyére, de egy valami biztos: jó érzés volt egy dögös, 380 lóerős Ford rendőrautó mellett pózolni, amit egyébként az amerikai kormány adományozott. A látvány maga is a változás jele: nemcsak külsőségekben, hanem gondolkodásban is más szelek fújnak.

Sztálin és Lenin Tbilisziben (baloldalt lent a fehér az Gorkij tán?) - Ata fotója

A tbiliszi víztározó fölött emelkedő "Grúzia krónikája" emlékmű monumentális oszlopain a grúz történelem és a kereszténység motívumai jelennek meg. Zurab Tsereteli alkotása sosem készült el teljesen, mégis lenyűgöző látványt nyújt. - L. I. fotója

Manapság

2014 júniusában Grúzia társulási szerződést kötött az Európai Unióval. Ez Grúziának azt a távlati reményt kínálja, hogy egyszer teljes jogú tagja lesz az Európai Uniónak. Ez azonban odébb van.
Grúziában nagyon drága a víz- és energiaszolgáltatás. Igen ritka a központi fűtés- és meleg-vízszolgáltatás. Az emberek a lakásokban elektromos vízmelegítőt és fűtést használnak.
Grúziában a sokemeletes lakóházakban (mint Pesten a régi időkben) fizetni kell a lifthasználatért. Egy liftezés jellemzően 10 tetribe kerül (kb. 3 forint).
Állítólag Grúziában az átlagfizetés havi 90 ezer forintnak megfelelő helyi pénz körül mozog.

Grúzia fővárosában, Tbilisziben sétálva szinte tapintható a változás szele. Az egész város pezseg: mintha minden sarkon új ötlet, új projekt, új lendület kelne életre. A hangulat kísértetiesen emlékeztet Magyarország kilencvenes éveire – egy ország, amely még keresi az útját, de tele van hittel, lendülettel és ambícióval. Bár nem minden egyforma tempóban fejlődik, az emberek arcán valódi reményt lehet látni.
Az elmúlt években Grúzia új fejezetet nyitott. Bár túl korai lenne végleges következtetéseket levonni, sok minden azt sugallja: jó irányba tartanak. A rendőrség megreformálása például szimbolikus lépés volt – a korábban korrupcióval átitatott intézmény megtisztult, és ma már valódi megbecsülés övezi azokat, akik egyenruhát öltenek. Mi ugyan nem ástuk bele magunkat a rendszer mélyébe, de annyi biztos: jó érzés volt egy amerikai kormánytól adományozott, tuningolt, 380 lóerős Ford rendőrautó mellett pózolni, ami egyszerre volt bizarr és menő.

A grúz utakról egyébként nem hiányoznak a meglepetések. Úgy tűnik, a Mercedes Grúziában afféle nemzeti státuszszimbólum – minden utcasarkon, szerelőműhelyben, garázsudvarban találni egy-egy példányt, amelyet gondosan javítgatnak, újítanak. Nem is csoda, hiszen az Egyesült Államokból meglepően olcsón lehet használt luxusautókat importálni, jóval kedvezőbben, mint akár Németországból. Ennek következtében a legextrább SUV-ok és sportmodellek a legváratlanabb helyeken bukkannak fel: vidéki házak udvarán, roskadozó bádogépületek mellett, néha még egy pottyantós budi árnyékában is megpihen egy-egy fényes X5-ös vagy G-osztályú terepjáró.

Grúzia nem egy kész ország – hanem egy, amely még formálja önmagát, és talán épp ettől olyan izgalmas most ott lenni.

Grúzia máig egyfajta kulturális és földrajzi átmenet a Nyugat és a Kelet között, és ez az identitás mélyen meghatározza a mindennapjait. Az ország nem tartozik a magas fokon urbanizált térségek közé: a lakosság jelentős része továbbra is vidéken él, ahol az élet lassabban, a természet ritmusához igazodva zajlik.

Az ország területe nagyjából Magyarország méretével egyezik meg, ám a népesség feleakkora, így sokkal szellősebbnek, nyitottabbnak tűnik. Zöld dombok, termékeny földek, erdők, vízesések és tisztások szabdalják a tájat – a természet itt nem háttér, hanem főszereplő.

Ami a nyelvet illeti, a grúz nyelv egyedisége szembetűnő: akárcsak a magyar, nem tartozik az indoeurópai nyelvcsaládhoz, de ezen túl is még különlegesebb. A grúzok saját ábécét használnak, amely semmilyen más európai írásrendszerhez nem hasonlítható – ezzel együtt pedig a nyelvük nemcsak különálló, hanem elszigetelt is. Ez egyszerre kihívás és érték: egy olyan kincs, amit érdemes felfedezni, még ha elsőre távolinak tűnik is.

V. Zsuzsa fotója

Grúziában máig él az utcai kvasz árusítás hagyománya – a sárga hordóból kínált enyhén erjesztett, hűsítő ital népszerű a nyári hónapokban. A „ბურახი” (burakhi) felirat a grúz kvaszt jelöli, amit műanyag pohárból kortyolnak a helyiek. - Méhész Zsuzsi fotója

A grúzokról

A grúzok nagyon családcentrikusak. nem csupán a hagyományok miatt, hanem azért is, mert az államra, a mindenkori kormányzatra kevéssé támaszkodhatnak. A szociális háló szerepét csak a család nyújtja megbízhatóan. A grúzok rendkívül gyermekszeretők. Azt mondják, hogy a gyerek annyira tiszta lélek, hogy az Istenéhez hasonló az illata. A magyar turista rácsodálkozik (mint arab országokban is) arra, hogy Grúziában szokásos, hogy a férfiak - ha barátok vagy egy család tagjai -kéz a kézben sétálnak az utcán. Szó sincs arról, hogy homoszexuálisok lennének. Amúgy a grúzok éppenséggel nagyon homofóbok, azaz erősen negatívan előítéletesek a melegekkel kapcsolatban. (Egy 2016-os nemzetközi felmérés szerint a grúzok a világon a leginkább homofóbak.)

Grúziában az esküvői rituáléban még mindig eljátsszák a menyasszony megszöktetését, ami régen igazán hagyomány volt.

A grúzok nagy többsége utál szinte mindent, ami őket a Szovjetunióhoz tartozásra emlékezteti. A kivételek közé tartozik a grúz Sztálin, akinek a németek elleni honvédő háborús győzelmét nagyra értékelik. A grúzok a magyarokat egyszerre tekintik rokon- és rokonsorsú népnek, s ezt érzékeltetik is amikor velünk, magyarokkal beszélgetnek. A rokonnép-tudat alapja vélhetően az, hogy a Kaukázusban elveszett nyolcadik magyar törzs legendáját Grúziában többen ismerik, mint nálunk. A rokon sors érzése pedig abból táplálkozik, hogy hányatott grúz történelem során nagyrészt ugyan azon hódítóktól és elnyomóktól szenvedett, mint Magyarország. Grigol Abashidze kiváló Petőfi-fordításai azért is oly népszerűek Grúziában, mert Petőfi költeményeiben a grúzok saját hazafias és forradalmi lelkületükre és érzésvilágukra ismernek rá. A grúzok Magyarországhoz való kötődéséhez jelentős mértékben hozzájárult az is, hogy több éves grúziai tartózkodása során Zichy Mihály készítette el a grúz nemzeti eposz legszebb illusztrációit, ami miatt Zichyt Grúziában ma is szinte nemzeti festőként tisztelik. Grúziában amúgy nem alakult ki magyar kolónia.

A grúz piacon árult gránátalma nemcsak gyümölcs, hanem az ország szimbóluma is – az élet, a bőség és a hagyomány jelképe. A kedves tekintetű árus naponta találkozik helyiekkel és turistákkal, akik egy-egy érett darabért térnek be hozzá. - K. K. fotója

Bár Grúzia gazdaságilag szerényebb ország, ahol sok minden még magyar szemmel nézve is szinte fillérekbe kerül, az emberek vendégszeretete egészen különleges. Főleg vidéken jellemző, hogy a helyiek szívélyesen, természetes nyitottsággal fogadják az idegent, és ha épp ráérnek, biztosan előkerül egy pohár bor vagy pálinka egy közös koccintáshoz.

Egyik élményünkkor épp egy kolostorhoz tartottunk, amikor egy út mentén piknikező grúz család kiszúrt minket. Dinnyéztek, borozgattak, mi pedig néhány perc múlva már közöttük ültünk, noha egyetlen szót sem beszéltünk egymás nyelvén. Mégis, gesztusokkal, nevetéssel és koccintásokkal hamar kialakult a közös nyelv: a vendégszereteté.

És nemcsak a falvakban: Tbilisziben, a tévétorony kilátópontjánál is akadt részünk hasonló meglepetésben. Épp a panorámát csodáltuk, amikor egy közeli grúz–azeri baráti társaság megszólított minket. Nem engedtek el anélkül, hogy meg ne mutassák, hol kapható a környék legjobb khinkalija, és hogy pontosan hogyan is kell enni ezt a gőzölgő, hússal töltött tésztabatyut, amit itt szinte vallásos áhítattal tisztelnek.

Egy másik alkalommal egy árnyas padon üldögéltünk, helyi fiatalokkal beszélgetve, amikor egy középkorú úr minden szó nélkül megjelent pár sörrel, csak azért, hogy „együtt koccinthassunk valamire”. Ezek a gesztusok nem kérkedésből, hanem őszinte, mélyen beléjük ivódott vendégszeretetből fakadnak – és ettől lesz Grúzia több, mint csak egy gyönyörű ország.

Ha egy ország a posztszovjet térségből érkezik, az sajnos gyakran együtt jár azzal, hogy az angoltudás még mindig gyerekcipőben jár. Bár az utóbbi években már a legeldugottabb kisvárosban is találkozhatunk angol feliratokkal – nem kis részben a növekvő turistaforgalom miatt –, a mindennapi kommunikáció még mindig grúz nyelven zajlik. Márpedig a grúzt a világon szinte sehol máshol nem beszélik, így aki valóban kapcsolatba szeretne lépni a helyiekkel, jobban jár, ha tud néhány szót oroszul. Az orosz itt még mindig működő hídnyelv – sokan értik, sokan beszélik, bár a fiatalabb generáció már egyre szívesebben tanul angolt is.
Apropó: ha már a nyelvnél tartunk, érdemes odafigyelni az ország elnevezésére is. A „Grúzia” szó ugyanis az orosz „Грузия” átvétele, és sok helyi számára a szovjet múltat idézi – nem épp a legkellemesebb asszociáció. A grúzok maguk inkább a nemzetközi „Georgia” névhez ragaszkodnak, amely nyelvileg semlegesebb, és sokkal jobban rezonál az ország európai törekvéseivel.

És hogy milyen az élet Georgia asztalainál? A grúzok nem egyszerűen étkeznek – ők lakomáznak. Az étel itt nemcsak táplálék, hanem közösségi élmény, ünnep, hagyomány. A legendás hacsapuri – sajtos, tojásos, vajas tésztacsoda – csak a kezdete egy véget nem érő gasztronómiai utazásnak. Az asztalokon rendszerint egymást váltják a markáns, fűszeres, telt ízek: raguk, fűszeres pörköltek, padlizsánkrémek, savanyúságok és természetesen a híres khinkali gombócok.

Egy dolgot azonban jó, ha előre tudunk: a grúz konyha nem ismeri a könnyedség fogalmát. Az étkezések gyakran húst követnek hússal, mellé egy kis hús, meg esetleg némi húsos tészta. Olyan kaliberű lakomák ezek, hogy gasztronómiai szempontból Grúzia akár a világ súlypontjának is tekinthető. És hogy miért olyan elképesztően egyforma a grúz férfiak pocakja? Hát, az étlapjukat megismerve ez többé nem lesz rejtély.

Esküvőre mennek - Elter Karcsi fotója

Iskolakezdés Tbilisziben - Ata fotói

Suszter

Ata fotói

A szovjet időkben a szexuális kalandokra vágyó orosz nők körében kelletje volt a grúz férfiaknak. Nos, a grúz férfiak is kellően motiváltak voltak, mivel Grúziában a lányok túságosan vigyáztak a házasság előtti szűzességükre., az orosz lányokat, nőket pedig, könnyen ágyba vihetőknek tekintették. Hogy ez miként van manapság, arról nincs megbízható forrásunk....

Turista etikett

A grúzok rendkívül büszkék a boraikra. Ha megkóstoljuk, ízleni is fog, de biztos, ami biztos, semmilyen negatív észrevételt ne tegyünk, ellenben magasztaljuk az egekbe a minőséget, az ízt. Így praktikus és udvarias.
A grúzok beszélgetés közben gyakran emelik fel a hangjukat. Ez a külföldi idegennek úgy hathat, mintha veszekedő embereket hallana. Valójában a nyelvükben nincs hangsúlyozás, csak egy-egy szótag erősebb, hangosabb intonálásával jelzik a hangsúlyt.
A grúzok szinte mindig megkérdezik a külföldi turistát, hogy mennyire tetszik neki az országuk. Nehogy elkezdjünk valami árnyalt fejtegetést. Mondjuk azt, hogy minden nagyon tetszik, főleg az emberek, a táj, az étkeik és a boraik. Még füllenteni sem kell, mert a turista amúgy is ezt gondolja Grúziáról.
Oroszországot semmilyen formában ne dicsérgessük egy grúznak, mert a grúz nem komálja Oroszországot, nem csak a szovjet múlt miatt, hanem azért, mert az utóbbi 20 évben Oroszország ellenük volt háborúval járó területi vitákban (Dél-Oszétia)
Rengeteg kendő áll rendelkezésre a templomoknál, kolostoroknál, hogy fejünket, térdünket eltakarhassuk. Ha nincs kedvünk mások után magunkra tenni, érdemes egy strandkendőt betenni a csomagba.

Az utazás egyik legfontosabb alapelve a tisztelet – különösen igaz ez Grúziára, ahol a vallás és a hagyomány mélyen átszövi a mindennapokat. Bár a grúzok közvetlenek és vendégszeretők, a templomlátogatásoknál bizonyos öltözködési szabályokat szigorúan be kell tartani. Mindkét nem számára elvárás a hosszú nadrág vagy szoknya, a vállak eltakarása pedig alapkövetelmény. A nőknek külön előírás, hogy a fejüket is takarják el – ehhez elegendő egy könnyű kendő vagy sál, amit sokszor már a bejáratnál megtalálunk egy kosárban. Ezek a kendők a látogatás idejére használhatók: a nők a fejüket borítják vele, a férfiak pedig, ha rövid nadrágban vannak, derék köré tekerhetik, mintegy „szoknyaként”.
Egy kis nyelvtudás is csodákat tehet: a „gamarjoba” (szia), „madloba” (köszönöm) vagy „gemrieli” (finom) szavak hallatán sok helyi mosolyogva reagál. Különösen kisebb településeken bátran lehet köszönni az utcán is – nemcsak természetesnek veszik, de szívesen viszonozzák is. Mi például egy emlékezetes, hatórás autózás alatt már szinte minden szembejövőnek integettünk – abban bízva, hogy egyszer csak elérjük a jobb minőségű utakat. Igaz, ott alig volt forgalom, többnyire csak útmunkásokkal találkoztunk, akik meglepetten és nevetve néztek ránk, mintha nem hinnék el, hogy tényleg arra tévedt két turista.

Grúz konyha és gasztronómia

A grúz konyha nagyon finom, nekünk magyaroknak is. Szeretik a fűszereket, a csípős étkeket. Sok húst és zöldséget esznek, sok kukoricát és kukoricalisztet használnak. Szuperek a sajtjaik.

Mielőtt útnak indulna az ember Grúziába, nem árt némi önmegtartóztatás, mert itt aztán nehéz megálljt parancsolni a kísértésnek. Szinte minden fogás mellé érkezik egy fonott kosárban frissen sült, illatos khachapuri – lehet lapos, kifliformájú, vagy kerek, imeruli sajttal töltött pékáru, de a lényeg ugyanaz: mennyei. Nem ritka, hogy az éttermeknek saját kis pékségük is van, így a kenyérféle mindig meleg és ropogós.
A khinkali itt szinte nemzeti intézmény: kézzel formázott, főtt tésztabatyuk, amelyek sajttal, gombával vagy marhahúsos töltelékkel vannak megpakolva, és szigorúan kézzel kell őket enni – harapás előtt óvatosan kiszívva a belsejükben rejtőző szaftos húslevet. A dió a grúz konyha egyik alappillére – mi például sinorit kóstoltunk, amely félbehajtott, tálba sorakoztatott palacsintatekercsekből áll, és édes, diós-sajtos öntettel van nyakon öntve; krémes, gazdag, és teljesen abbahagyhatatlan. A vajas pisztráng gránátalmaöntettel szintén tökéletes párosítás volt, de a lassan főtt marha- és sertéspörköltek, valamint a krumplis egytálételek is kihagyhatatlanok – ezek nélkül Grúziából hazatérni vétek lenne.

A gasztronómiai élmények csúcspontját egy konyakkóstoló adta meg, ahol Sarajishvili híres párlatát ízleltük – a száz éve megálmodott receptből máig a világ egyik legkiválóbb italát készítik. A többfogásos ebédet hagyományosan a tamada nyitja meg egy asztali áldással – ez a megtisztelő feladat most rám hárult –, majd mindenki hozzáfűzi a maga jókívánságát, mindig a „béke” szóval kezdve, ami itt, egy háborúk emlékét őrző országban mély jelentéssel bír. Az egész nap egyszerre volt megható és felszabadító, torokszorító és vidám – számomra talán ez volt az utazás legemlékezetesebb pillanata. (És igen, sokat nevettünk is.)

Hachapuri

A chacha, a grúz pálinka - Elter Karesz fotója

Grúz kenyér - Elter Karesz fotója

Fotóegyveleg

Grúzia - szuvenírek - Elter Karesz fotója

Grúz sajátosság: gyümölcskolbász

A fotón Tbiliszi egyik jellegzetes kis szobra látható: egy bronzból készült, dudukot (örmény fúvós hangszer) játszó fiúalak ül egy kőpadon. Az ilyen típusú kisplasztikák Tbiliszi óvárosának hangulatához tartoznak, gyakran helyi mesterségeket, zenei hagyományokat vagy hétköznapi figurákat ábrázolnak. - Elter Karesz fotója

A fotón a Grúziában található narancssárga sziklák, pontosabban a Kazbegi felé vezető úton, a Jvari-hágó közelében lévő ásványi forráslerakódás látható. Ez a különleges természeti képződmény a vasban és egyéb ásványi anyagokban gazdag forrásvíz hatására alakult ki, amely rozsdaszínű, sárgás-narancs árnyalatban rakódik le a domboldalon, évről évre látványosabb formákat hozva létre. - V. Zsuzsa fotója

Egy Isten háta mögötti kis grúz faluban a pasi mutatja a tetkóját, ami arra emlékezteti, hogy 1982 és 1984 között Magyarországon (Hundary...) (amúgy Kecskeméten) volt szovjet katona - Méhész Zsuzsi fotója

Micsoda meglepetés! - A talapzaton magyarra fordítva ez áll: „Zichy Mihály (1827–1906)
magyar művész,
Shota Rusztaveli
'A párducbőrös lovag' című művének
illusztrátora.”

Ez a szobor Tbilisziben található, és a grúzok nagy tisztelettel őrzik emlékét, mivel Zichy Mihály grafikái hozzájárultak a grúz nemzeti eposz vizuális megjelenítéséhez. - Ata fotója

Goriban GAZ–21 Volga - Ezeket a Szovjetunióban gyártottak 1956 és 1970 között. - B. M. fotója

Áhítat - k.k. fotója

Két grúz ortodox szerzetes látható, hagyományos fekete ruhában - A Grúz Ortodox Egyház ma is meghatározó szerepet tölt be az ország kulturális és vallási életében.

Ata fotói

A hinkali (grúzul ხინკალი) nevű tradicionális grúz étel - Ez egy tésztabatyuba töltött húsos gombóc, amely Grúzia egyik legismertebb és legkedveltebb fogása. A töltelék általában darált marha- vagy sertéshús, néha bárány, fűszerekkel és petrezselyemmel. - L. I. fotója

Vissza az elejére