ÚTIKRITIKA.HU / Grúzia

Grúzia magas hegyi területei (elsősorban Svaneti, Khevsureti, Tusheti, valamint Kazbegi térsége) turisztikailag rendkívül érdekesek, sok egyedülálló élményt nyújtanak. Négykerék-meghajtású terepjáróval számos gyönyörű kirándulóhely biztonságosan megközelíthető. Biztonságos kirándulások tehetők a megfelelő infrastruktúrával ellátott nemzeti parkokban, amelyek országszerte megtalálhatók. A turisták készüljenek fel és tájékozódjanak egy-egy grúziai térség sajtosságairól, mielőtt utazásukat megkezdik. Lehetőség szerint a turisták számára könnyen elérhető kirándulási célpontokat keressék, komolyabb kirándulást a Kaukázusban magas hegyi térségeiben csak megfelelő tapasztalatok birtokában, jó egészségi állapotban, 　komoly felszereléssel, élelmiszer készletekkel, meleg ruházattal, lehetőség szerint helyi túravezetővel tegyenek. Fontos a helyi lakossággal való kapcsolattartás lehetősége, s annak elkerülése, hogy lakatlan területekre tévedjenek.

A nemzeti parkok területein kívül eső kaukázusi hegyekben rendkívül veszélyes a terep, az erdőkben sok a vadállat, s minden évben számos külföldi turista az életévével fizet a kalandozásokért. A helyi hatóságok, a rendőrség eszközei a bajba jutott turisták felkutatására korlátozottak, egyes területekre megfelelő felszerelés és infrastruktúra birtokában maguk sem lépnek be. Sok külföldi turista eltéved, ezért 　hegyi mentőosztagok kiküldésére nincs minden esetben lehetőség és kapacitás. Grúzia természeti különlegességekben gazdag ország, a természetjárók és kirándulni vágyók részére rendkívül sok lehetőséget kínál. Ahhoz azonban, hogy a kirándulni vágyó el is jusson a természeti szépségek közelébe az utak rendkívül rossz minősége, elhanyagoltsága miatt az esetek többségében négy kerék meghajtású terepjáróval kell rendelkeznie. A nagyközönség számára megnyitott sportcentrumok, uszodák száma viszonylag kevés, az intézmények higiéniai színvonala, és felszereltsége számos kívánni valót hagy maga után. Grúziára nem jellemző a tömegsport kifejlődése. A kerékpározás a grúz közlekedési kultúra hiánya miatt egyáltalán nem lehetséges, kerékpárosokat szinte sehol nem is lehet látni.

Grúziában templomot látogatni nemcsak ajánlott, hanem szinte elkerülhetetlen. Ez a mélyen vallásos, ortodox ország olyan, mintha minden domb mögött, minden kanyarban vagy sziklacsúcson felbukkanna egy templom vagy kolostor – néha egészen aprók, máskor lenyűgözően monumentálisak. Már csak azért is érdemes betérni valamelyikbe, hogy megtapasztaljuk, milyen, amikor egy szentély teljesen üres széksoroktól – itt ugyanis állva imádkoznak, és a csend szinte zeng a kövekből.
A templomok nemcsak lelki, hanem építészeti és táji élményt is nyújtanak. Fenséges, időtálló épületek állnak a természet legdrámaibb pontjain: sziklák peremén, hegytetőkön, folyók fölé magasodva. Ott van például a 6. századi Jvari-kolostor, amely egy Dunakanyarra emlékeztető látképet ural: két folyó találkozásánál, magasan a város fölött, némán és méltósággal figyeli a tájat.

A kilátás lélegzetelállító, a hangulat pedig egyszerre időtlen és szürreális. Mielőtt azonban a szakrális emelkedettség teljesen magával ragadna, az úton legelésző tehenek vagy egy Lada tetején portékát áruló helyi néni gyorsan visszahoz a földre – ez Grúzia: a hit, a természet és a valóság különös keveréke.

V. Zsuzsa fotója

https://gogruziallc.wixsite.com/ggtour

Gori

A Shida Karti régióban fekvő Gori város leginkább arról híres, hogy itt született a szovjet, kommunista diktátor Sztálin, grúz nevén: Joszif Visszarianovics Dzsugasvili. Gori lakói büszkék városuk szülöttjére, mint aki megvédte az országot a náci Németország támadásától, birodalommá nővesztette Szovjetuniót, s mindezt grúz emberként. Egyébként Gori városán kívül Grúziában azért nem bálványozzák annyira Sztálint.

Sztálin témában van egy múzeum, amely egyáltalán nem törekszik Sztálin életművének árnyalt megközelítésére. Ugyanolyan propaganda az irányadó, mint ami a szovjet időkből megmaradt. Persze talán éppen ezért érdekes megnézni.

Sztálin szülőháza nem túl érdekes. Fotózkodni ok, és ennyi.

A város központjában a főtérről már 2010-ben eltüntették a nagy Sztálin-szobrot az akkori grúz elnök utasítására. Indoklásképpen egy minisztere azt nyilatkozta, hogy " történelmi példaképként olyan emberekre kell emlékeznünk, akik normális, civilizált országot próbáltak teremteni. Egy ilyen vérszomjas hóhér nem lehet a példaképünk". A helyi emberek esetleges tiltakozását elkerülendő, az éjszaka leple alatt gyorsan elvitték a szobrot valahova.

Ellátogattunk Sztálin szülőházához, amely ma a hozzá kapcsolódó múzeum udvarán áll Gori városában, gondosan megőrizve és lefedve, mintha még mindig jelentőséggel bírna. A kertben megtekinthető az a páncélozott vasúti kocsi is, amellyel Sztálin olyan történelmi eseményekre utazott, mint a teheráni vagy a jaltai konferencia – egyfajta mozgó parancsnoki központként szolgált.

A látogatás során idegenvezetőnk mesélt arról is, hogy Sztálin alakja a mai napig megosztja a grúz társadalmat. Az idősebb generációban még sokan élnek, akik elismeréssel és tisztelettel emlékeznek rá – számukra ő a grúz származású vezető, aki a világpolitika csúcsára ért. A fiatalabbak viszont kritikusabb szemmel nézik a múltat, és már nem tudnak azonosulni azzal a történelmi szereppel, amit a diktátor betöltött.

Sztálin a vonaton itt végezte a dolgát - Elter Karcsi fotója

Az a bizonyos vonat - fotó by Jetta

A város nem igazán fejlett, szinte olyan a hely, mint Sztálin idején. Gori nem nagy, gyalog könnyedén bejárható.

Tbiliszi Didube nevű piacától naponta több iránytaxi (marsrutka) közlekedik Gori főteréig. Óránként közlekednek távolsági buszok is. A buszjegy egy irányba kb. 380 forintba kerül. Nem sok.

Gori programját össze lehet kötni a hajdani Selyemút egyik pontjánakl, Uplistsikhe-nek a meglátogatásával.

Mtskheta múzeumváros (templomegyüttes)

A Szvetichoveli-székesegyház meglátogatása kihagyhatatlan élmény, hiszen ez a monumentális épület nemcsak a grúz ortodox egyház központja, hanem az ország második legnagyobb temploma is. A katedrálist gondosan ápolt kert övezi, ahol körbesétálhatjuk a lenyűgöző épületet, miközben átélhetjük a hely vallási és történelmi jelentőségét.

A székesegyház környékét nyüzsgő árusok sora színesíti: a standokon frissen préselt gránátalmalé, aromás fekete tea és a híres grúz édesség, a csurcseľa is kapható, amely dió- vagy mogyorószemeket rejt sűrű gyümölcslébevonat alatt. A kínálatot különféle kézműves szuvenírek egészítik ki, így a látogatás egyszerre gasztronómiai, kulturális és spirituális élmény.

Grúzia egyik legszentebb helyére, Mchetába legegyszerűbben Tbilisziből, a Didube metróállomás mellől induló kisbuszokkal lehet eljutni. A járatok nagyjából félóránként indulnak, a menetidő rövid, és a jegy mindössze 1 lari – még 2025-ben is az egyik legjobb ár-érték arányú kirándulás.
A városka, amely Kr. e. 3. századtól i. sz. 5. századig Grúzia fővárosaként működött, ma már csendesebb település, ám spirituális jelentősége máig megkérdőjelezhetetlen. A grúz kereszténység története itt kezdődött el i. sz. 327-ben, és a hely azóta is szimbóluma a hit és a nemzeti identitás összefonódásának. Már messziről feltűnik a Szvetichoveli-székesegyház, amely a grúz ortodox egyház központja, és a második legnagyobb egyházi épület az országban – csupán a modern tbiliszi Szameba-katedrális előzi meg méretben.

A jelenlegi, 11. századi kőből épült katedrális a grúz vallásos építészet fénykorát idézi. A legenda szerint azon a helyen áll, ahol Krisztus köntösét földbe temették, így a templom a grúz kereszténység egyik legfontosabb zarándokhelye. A 18. század végén emelt védőfalak erődszerű jelleget kölcsönöznek az épületnek, ám belül a csend és a spiritualitás uralkodik. Mcheta ma már nem főváros, de szellemi és vallási jelentősége semmit sem veszített súlyából – épp ellenkezőleg: ahogy Grúzia keresi helyét a modern világban, ez a múltba gyökerező város újra és újra emlékeztet arra, honnan is indult.

Bagrati katedrálisa és a Gelati kolostor

Bagrati székesegyház - fotó by Elter

Gelati kolostor - Elter Karcsi fotója

A hotel segítségével magántaxit hívtunk, de – utólag belátva – hibát követtünk el: nem alkudtunk az árra. Félórával és 50 larival kevesebb pénzzel később azonban már ott álltunk a Gelati kolostor lábánál, így a megbánás hamar háttérbe szorult. Az akkor éppen felújítás alatt álló, közel ezeréves kolostor még állványzatok mögül is lenyűgöző látványt nyújtott: a középkori freskók, a kőfalak és az elénk táruló hegyvidéki panoráma együtt lélegzetelállító élményt adtak. Nem véletlen, hogy a UNESCO világörökségi listáján is szerepel – teljes joggal.

Innen utunk a közeli, sziklára épült Motsameta kolostorhoz vezetett, amely egy kis hegyi kiemelkedésen fekszik, mély völgyek és sűrű zöld dombok között. A nap már ereszkedni kezdett, így a visszaúton kanyargós szerpentinek, és az úton békésen legelésző tehenek lassították tempónkat, miközben a lemenő nap fénye aranyra festette a tájat. Ahogy visszagurultunk a városba, úgy éreztük, Grúzia ezen szegletéből egy darabot magunkkal viszünk – csendet, szépséget és időtlenséget.

Gelati templombelső - fotó by Elter

Felső Svaneti (hegyi falvak)

Jön!

Batumi (tengerpart)

Az ország tengerpartja Batumi környékén kavicsos, Batumitól északabbra homokos. Ennek a homoknak az a különlegessége, hogy vastartalmú és mágneses, ezért alkalmas az ízületi bántalmak gyógyítására.

Batumi ma is Grúzia egyik leggazdagabb városa, egyben a Fekete-tenger partjának legfelkapottabb üdülőhelye, ahol a fényűző hotelek, kaszinók és modern toronyházak között mediterrán pezsgés uralkodik. A szállásunk valóban pazar volt: üveglift az átriumban, wellnessrészleg, rooftop bar és night club – minden adott a luxusélményhez.

Egy apró részlet azonban hamar kizökkentett az álomvilágból: az út, vagy inkább annak hiánya. Nem csupán aszfalt nem volt a környéken – a felszín inkább egy elhagyott kavicsbánya és egy katonai tesztpálya keveréke volt. És nem ideiglenes állapotról beszélünk: se építkezés, se munkagép, se bója, csak a természetesnek tűnő kátyúhegyek. A helyiek mindezt szemrebbenés nélkül veszik tudomásul, és tízéves Mercedesekkel pattognak végig a térdig érő árkokon, mintha ez volna a legtermészetesebb dolog a világon.

Batumi tehát olyan hely, ahol a felhőkarcolók az ég felé törnek, miközben a föld szinte magába roskad – és ez a kontraszt teszi egyszerre lenyűgözővé és abszurddá a várost.

A mai Batumit egyfajta kelet-európai Las Vegasként is szokás emlegetni: a török szerencsejáték-tilalom elől ide húzódó tehetősebb üzletemberek kaszinókkal és fényűző szállodákkal töltötték meg a várost. Ehhez társulnak a kormányzati és magánberuházásból született futurisztikus toronyházak, valamint néhány okosan megőrzött történelmi emlék, amelyek együtt sajátos kontrasztot alkotnak a Fekete-tenger partján.

A tengerparti sétány gondosan karbantartott, pálmákkal szegélyezett sávját ma is uralja az ABC-torony, melynek csavarodó fémszalagján a teljes grúz ábécé sorakozik – a forma pedig egy DNS-spirált idéz. Nem messze innen magasodik a Chacha-torony, egy látványos, világítótorony-szerű építmény, amely a grúzok erős törkölypálinkájának, a csacsának állít emléket. Batumiban lehet delfinekkel úszni, biciklire pattanva körbetekerni a belvárost, vagy egyszerűen csak felszállni a kabinos felvonóra, amely a központból indulva pár perc alatt egy panorámás magaslatra repít, ahonnan a tenger és a város látványa valóban megkapó.

Batumi egészen más világ, mint a külvárosai – mintha a szovjet lakótelepek hangulata, egy futurista látványpark és némi közel-keleti nagyvonalúság keveredne egyetlen városban. Az eredmény? Egy sajátos karakterű, vizuálisan sokszor meghökkentő, de meglepően élhető város, ahol a giccses toronyépületek, a modern dizájnhotel-labirintusok, a klasszikus posztszovjet házak és a hagyományos grúz faházak váltogatják egymást egyetlen utcaszakaszon belül.

Az eklektika itt nem hiba, hanem életérzés. Batumi gazdag, harsány és öntudatos, városi méreteihez képest pedig feltűnően energikus: bár alig 150 ezren lakják, olyan pezsgést és ambíciót sugároz, mintha milliós metropolisz lenne. És valóban: nem akarod egy óra után elhagyni – mindig van még egy tér, egy épület vagy egy parti kivilágítás, ami miatt tovább sétálnál.

Az esti városnézés során nem maradhatott ki a grúz ábécének emléket állító Alphabetic Tower sem, amely egy csavarodó acélszerkezetben mutatja be ezt az egyedülálló írásrendszert – olyat, amit valóban csak a grúzok tudnak olvasni, és ami méltó szimbóluma a nyelvük titokzatosságának és különlegességének.

Kutaisi

A városról és a környékbeli nevezetességekről itt írunK.: ttps://utikritika.hu/gruzia/kutaiszi

Borjomi-Kharagauli Nemzeti Park

fotó by Elter

Borjomi városka

Méhész Zsuzsi fotója

Egyéb turisztikai információk

Davit Gareji (Bertubani) sziklába vájt kolostora kedvelt turisztikai látványosság. Tekintettel azonban arra, hogy a kolostor és kirándulókörnyezete a georgiai-azerbajdzsáni határ vitatott szakaszán található, illetve a határ a kolostor környezetében nincs kitűzve, a Külügyminisztérium nem javasolja a kolostor megközelítését, mert fennáll a veszélye annak, hogy a látogató azeri területre téved, ahol az azeri járőrök, mint illegális határátlépőt őrizetbe veszik. A területen nyáron, illetve meleg időben veszélyes ugró viperák is előfordulnak. A kolostor-templom megtekintésére ezért a szeptember-november közötti időszak a legalkalmasabb, amikor a kígyók már elvermelték magukat. Fontos, hogy esetleges kígyómarás estén minél gyorsabban megfelelő orvosi ellátáshoz jussunk.

Síelés Grúziában

A Wizzair Grúziában Kutaisibe repül, amitől nem messze fekszik a Kaukázus a maga 5 ezer métert is meghaladó hegycsúcsaival. Tehát van síterep!

A sielok.hu friss adatai szerint Grúzia négy igazán komolyan vehető síterepe közül Gudauri tűnik a legkiforrottabb választásnak: 57 kilométer hosszú pályarendszerével, amely 1990 és 3279 méter közötti magasságban húzódik, bőséges teret kínál a havas kalandokhoz. Miután kiderült, hogy hetente kétszer indulnak éjszakai járatok Budapestről Tbiliszibe, úgy döntöttünk, belevágunk egy háromnapos felderítő útba – csak hogy érezzük az ízét a Kaukázus lejtőinek. A fapados jegyek szinte nevetségesen olcsók voltak, a szállást pedig egy panzióban foglaltuk le, alig néhány perc sétára a sípályáktól. Minden simán ment… egészen a közlekedés kérdéséig.
A nehézséget az okozta, hogy Gudauri mintegy 300 kilométerre fekszik a repülőtértől. Első gondolatunk az autóbérlés volt, ám a nagy nemzetközi cégek nem működnek ezen a kis reptéren, a helyi ajánlatok pedig meglehetősen szedett-vedettnek tűntek: elöregedett autók, kiszámíthatatlan műszaki állapot és nem túl vonzó árak. Ráadásul ekkor még nem is sejtettük, milyen kihívásokkal járhat a közlekedés a grúz utakon. Hosszas keresgélés után akadtunk rá egy megbízhatónak tűnő minibuszos szolgáltatóra, amelynek kifejezetten Gudauriba is indult transzfere. Felvettük velük a kapcsolatot, és kellemes meglepetésünkre gyors, gördülékeny, angol nyelvű válaszokat kaptunk, még az utolsó pillanatban történő változtatásainkra is rugalmasan reagáltak. A fizetés csak a helyszínen történt, semmi előleg, semmi bonyodalom.

Gudauri síterepe áttekinthető, informatív, és kiválóan működő angol nyelvű weboldallal rendelkezik. Innen könnyedén tájékozódtunk az időjárásról, felvonók állapotáról, bérletárakról, szállásokról és vásárlási lehetőségekről. A live webcam segítségével még indulás előtt beleshettünk a körülményekbe, és azóta okostelefonos applikációjuk is van, ami részletes térképet kínál a faluról és a pályákról – a gyakorlatban ez kifejezetten jól jött. Bár a felszerelés bérlését helyben is megoldhattuk volna, mi inkább vittük a jól bevált sícipőinket és léceinket. Így történt, hogy egy hideg januári szombat este, felszereléssel és várakozással megpakolva, ott álltunk a ferihegyi 2B terminálban, indulásra készen.

A járaton alig volt magyar, inkább a grúzok utaztak haza, mellettünk pedig egy kb. 15 fős norvég fiatal társaság várakozott, akik szintén sílécekkel és vakítóan fehér zsákokkal készültek meghódítani a Kaukázus vadregényes lejtőit – valami szokatlanra, valami emlékezetesre vágytak. Akárcsak mi.

Amikor az ember sziklavárosokról hall, szinte reflexből Kappadókia jut eszébe – pedig hasonlóan lenyűgöző helyek nemcsak Törökországban léteznek. Örményországban például ott van Geghard sziklakolostora, de még ennél is izgalmasabb helyekre bukkanhatunk Grúziában, amelyek gyakran kevesebb figyelmet kapnak, mint megérdemelnének. Én David Gareja mellett az elmúlt időszakban két másik, kőbe vájt települést is bejártam, ám ezek mind Tbiliszitől nyugatra fekszenek, így más kirándulásokkal nem könnyen kombinálhatók.
Egy azonban közel van a fővároshoz, és kiválóan összeköthető más programokkal: ez Uplistsikhe, az egyik legrégebbi ismert település Grúzia történelmében, még a kereszténység előtti időkből. A hely Gori közelében található, taxival könnyen elérhető, de vonattal is utazhatunk Tbilisziből. Fontos tudni, hogy a vasútállomás a folyó túlpartján van, körülbelül félórányi sétára a romvárostól, ám épp ez a séta adja meg az élmény ívét. A hegy lábánál húzódó rommező már messziről lenyűgöz, és ahogy közelebb érünk, egyre élesebben rajzolódnak ki a természetbe vájt üregek, folyosók és szentélyek, amelyek egy letűnt világ lenyomatai.

Abháziáról, Szuhumiról itt

Fotóegyveleg

V. Zsuzsa fotója

A bal oldali néni grúz sajtos lepényt, vagyis hacsapurit (ხაჭაპური) árul – ez egy népszerű, kelt tésztából készült, sajttal töltött helyi specialitás. A képen látható sült, aranybarnára pirult, háromszög vagy ovális formájú darabok jellegzetesek a hacsapuriknál.- Ata fotója

Vissza az elejére

Kommentek

Még nem érkezett hozzászólás.

Új hozzászólás beküldése

* az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon

Grúzia - akciós utazások!!!
VISTA ajánlatok

KAPCSOLAT

utikritika [kukac] utikritika.hu

Útikritika.hu

SZÁLLÁSFOGLALÁS

IMPRESSZUM