ÚTIKRITIKA.HU / Mianmar (Burma)










Mianmar (Burma)

Általános tanácsok | Yangon (Rangun) | Shwedagon Pagoda | Botataung Pagoda | Mandalay | Bagan | Inle-tó | Ngapali | Kalaw | Fotóegyveleg

Mianmar - Látnivalók és nevezetességek

Általános tanácsok

"Mivel Burma ma a világ leggyorsabban változó országa a legutolsó kiadású útikönyvek, a legfrissebb blogbejegyzések, közelmúltban itt járt utazók elbeszélései szinte használhatatlanok. Marad a helyszíni információ-gyűjtés!" forrás


"Ha nincs egy bő hetünk az országra, inkább el se induljunk. Még így is valószínű, hogy az ország közepén tömörülő műemlékek végigjárása után már nem jut időnk egy igazi dél-kelet ázsiai tengerparti pihenésre a Bengáli-öböl partján. Akik nem akarnak rengeteg időt és energiát pazarolni a helyi tömegközlekedés megismerésére, jobban járnak, ha autót bérelnek sofőrrel, ennek díja 90 dollártól (20 400 forint) indul. (2014)" forrás


Yangon (Rangun)

"Kb. 6 milliós lakosságú. Nagyon kevés turistát látni. Nem nagy a forgalom más ázsiai nagyvárosokhoz képest. A tömegközlekedés nagyon lepukkant, főleg a buszok. A taxik is ósdiak, lestrapált Toyoták. A taxisofőrökkel nehéz kommunikálni. A burmai, indiai, kínai éttermek elég silányak, bizalmat kevésbé keltők. Van néhány japán gyorsétterem magyaroknak ehetetlen kínálattal. A nők rosszul öltözöttek."


"Az egyik dolog ami csúfítja Yangont: az épületek 80%-a az esős, párás, nedves levegőtől penészedik. Válik fel a vakolat, feketednek az épületek. A buszt vagy teherautót nem úgy kell elképzelni, hogy van egy sofőr és vannak az utasok. Nem-nem! Itt más a szokás. A buszban legalább ketten vannak segítők a sofőrnek. Az egyik elől csimpaszkodik vagy hajol ki az ablakon, a másik meg az autó hátsó részén csüng le valahonnan és mindez azért, hogy segítsék a sofőrt. Úgy kell elképzelni, mint egy beszélő visszapillantó tükröt. Sötétben tiszta káosz van. Az utak nincsenek kivilágítva. Ha pedig igen, az inkább olyan mintha nem is lenne. Szóval este annyit lehet hallani, hogy dudálnak, ordibálnak (a sofőrnek ugyebár segítenek), látni viszont szinte semmit nem lehet. Kész életveszély! (2013)" forrás

"Ottlétünk bevált, minden felmerülő kérdésünkre rendelkezett valaki naprakész információval. Milyen buszok mennek, melyikkel érdemes menni, hogyan lehet eljutni a buszhoz, hol vehetsz rá jegyet, mennyiért, alkudozás, hogy öltözz a buszon, hova érdemes egyáltalán elmenni, ott találhatunk-e megfizethető szállást, mire kell figyelni, miért ne fizessünk, mert átverés vagy nem éri meg, mi az, amit viszont érdemes megnézni. Azért ez az elővigyázatosság, mert nagyon könnyű elszállni a tervezett költségvetéssel.

A mianmari kormány gátlástalan intézkedései nyomán az utóbbi két hónapban a szállásarák minimum megduplázódtak (15 USD-ért otthoni putri), és minden egyes látnivaló megközelítése (tó, körzet) is belepődíjas (5-10 USD fejenként). Ezeken belül is lehetnek külön belepődíjak. Itt nem fejeződik be a turisták kivéreztetése, minden, amire szükséged lehet (taxi, buszjegyek, víz, stb.) sokszorosa a helyiek által fizetett díjnak, és nagyon-nagyon nehéz alkudni. Mintha arra tanítanák a helyieket, mi szegény mianmariak vagyunk, minden külföldi viszont gazdag, fizessen, ha ide jön. S mindez egyfajta kettős mércét kölcsönöz a buddhizmusuknak.

Lehet, hogy Mianmar szegény ország, de az utazónak európai árakkal kell szembesülnie, ázsiai szolgáltatási színvonalon. Talán ezeknek is köszönhető, hogy mindenhol remek társaságok kovácsolódnak az utazókból. Így tettünk szert már mi is számos nemzetközi barátra és rajtuk keresztül olyan érdekességeket tudtunk meg, melyeket még az 'apróbetűs'-ben sem találni. A város egyik nevezetessége a központban található Sule Paya (templom). Nem tűnt túl izgalmasnak, leginkább tájékozódási pontként használtuk, és csak kívülről csodáltuk meg (2 USD egyébként a belepő).

Mianmar legnagyobb buddhista temploma, szent helye és legfőbb nevezetessége a Shwedagon Paya. Egyfajta 'buddhista mekka', minden hívőnek álma eljutni ide. Így rengeteg a helyi zarándok, nekik természetesen díjtalan a belepés, külföldieknek 10 USD. Yangon híres az utcai teázóiról, s mivel mi is imádjuk a teát, ebből nem akartunk kimaradni. Sokat kellett menjünk, hogy találjunk szabad asztalt, pedig nap közben voltunk. Jópofa volt ücsörögni a pici sámlikon az őrült forgalomban. Fűszeres tejes teát kaptunk, majd kifogyhatatlan mennyiségben finom zöldet. (2013)" forrás

"Amikor először elmentem körülnézni, sötét utcákat, töredezett utakat, halmokban álló szemetet és a halmok között rohangáló patkányokat láttam az ország legnagyobb városában, ami ugyan hivatalosan nem a főváros, fontossága alapján mégiscsak az. Az utcákat elborítják a vörös köpések nyomai az állandó bételdió-rágás miatt. Nemhogy Tokiótól, de a repülővel két órára lévő Bangkoktól is fényévekre éreztem magam. Aztán leültem az egyik, még késő este is nyitva tartó műanyag székes kifőzdébe, majd átmentem egy másikba is, és figyelni kezdtem, a szakadt környezet hogyan telik meg élettel. Az első, ami megérintett, az utcai foci volt. Mellékutcákban, tereken, parkokban és járdákon megy foci a város közepén este. Egy társaság be is húzta a kiskaput a háromsávos autóút közepére, és ott játszottak. Néha jött egy autó a szélső sávban, addig félrehúzódtak, aztán ment tovább a játék. A háttérben aranylott a Sule pagoda.

Mások gördeszkáznak, görkorcsolyáznak, vagy csak kiülnek az utcára egy zsebrádióból tolni a zenét. A feldarabolt disznó cafatjait az utca közepén válogatják szét. Ha az egyik irányba nézek, buddhista szerzeteseket látok sáfrányszínű lepleikben, ha a másik irányba, festett hajú fiatalokat zenekaros pólóban, de legtöbbször nem is kell ehhez két irányba nézni, mert egyszerre látni őket. Máshol is éreztem, hogy az utca valóban közösségi tér, az élet tényleges helyszíne, de itt ez az érzés mindennél erősebb volt. Ha egy kicsit szentimentálisabb lennék, azt mondanám: Yangon nem a látnivalói miatt érdekes, mert azokból nincs túl sok. Ott van a világ egyik legnagyobb pagodája, a Sve Dagon, bár abban is az a legjobb, ahogy a város felé magasodik, főleg este, rikító aranyszínben. Van még néhány másik pagoda, múzeumok, csodálatos hangulatú, gyarmati korból itt maradt épületek, amik úgy néznek ki, mintha londoni házakat otthagytak volna a trópusi klímában megrohadni – nagyjából ennyi. Nem is ezért vártam annyira az egészet.

Azt szerettem volna látni, hogyan nyüzsög egy ötvenmilliós, 135 különféle kisebbséget egyesítő ország a rettegéssel töltött, de ennek ellenére is végigmosolygott évtizedek után most, hogy egy fokkal szabadabban lehet nyüzsögni. Mindez már leírva is szédítő, hát még a színeivel, ízeivel, szagával és forróságával együtt. A legjobb dolog szerintem, amit Yangonban csinálni lehet, egy kör a helyi vasúttal. Van egy járat, ami három óra alatt megkerüli a várost, miközben nincs más dolgunk, mint figyelni a tanakával bekent arcú, fejükön hatalmas kosarat egyensúlyozó asszonyokat – vagy éppen beszélgetni a két megállót utazó helyi fiatalokkal arról, milyen telefonunk van. Yangon attól elképesztően izgalmas most, hogy még megvan a nyers délkelet-ázsiai vadromantikája, amit a környéken már sok helyen súrlódásmentesre csiszolt a turizmus, viszont ez a nyersesség már nem párosul nyomasztó reménytelenséggel. Nem utáltam Yangont, mert kalandos volt az éjszakai sötétségben a patkányok közt hazasétálni, és nappal nagy volt a pörgés, inkább csak sajnáltam a helyieket, akiknek egy olyan diktatúrában kell élniük, amelyik még egy élhető nagyvárost sem tud produkálni. (2015)" forrás


,, Yangon nem sokban különbözik más, dél-kelet ázsiai nagyvárosoktól. Itt is van nagyjából minden, ami a turistákat és tehetősebb helyieket érdekli. Az okos telefonok pedig itt is hatalmas népszerűségnek örvendenek. Minél nagyobb, annál jobb. Gyakran látni tabletet a fülükhöz tartó mianmariakat, ami valljuk be, elég mulatságos látvány. És bár ott a sok modern termék, azért érezni, hogy ez még új. Az emberek még mindig örülnek, ha külföldit látnak, és annak ellenére, hogy a katonai hatalom erősen meggyengült, még mindig érezni az elmúlt évtizedek hatását. Bár sokkal szabadabban beszélnek politikáról, és Suu Kyi képe is ott lóg a legtöbb étterem falán, azért én óvatos lennék a téma felhozatalával. (2016)" forrás

Shwedagon pagoda

"Rangunban áll az ország leghíresebb buddhista temploma, a Shwedagon. A bejáratot két kilenc méter magas, félig oroszlán, félig sárkány alak őrzi. Mint minden burmai templomban, a cipőt és zoknit le kell vetni a belépéskor. A 98 méter magas, arannyal borított sztúpát (harang alakú építményt) több száz kisebb szentély, szobor, pavilon övezi egy több mint öthektáros épületegyüttest alkotva. A központi épületet az óramutató járásával megegyező irányban kell körbejárni, de ha fordítva tesszük, akkor se szól ránk senki. Belépve a templomtérre, a kövezetről és a csillogó aranyfelületekről szikrázó napfényben úgy érzi magát az ember, mint Alice Csodaországban. Az égtájakat és napokat, mivel ezekből itt nyolc van, nyolc Buddha-szobor és nyolc állat jelöli, és minden hívő a születésnapjának megfelelő helyen imádkozik. Az épületek között szerzetesek suhannak, a zarándokok pedig bőszen égetik a füstölőt, és virágokat helyeznek a szobrokhoz. (2014) forrás


"Első dolog, ami történt velem amikor be akartunk menni a Pagodába, hogy rám adtak egy Longyit. Ez egy hosszú szoknya, férfiak is használjak. A melegben ez elviselhetőbb mint a nadrág, és megfelelően el is takarja a fedetlen testrészeket. A bejáratnál a szoknyám hosszúságával volt a problémájuk, pedig igazan igyekeztem térdig érő szoknyát felvenni. Úgy látszik az nem volt elég. Na de nem volt annyira rossz az a Longyi. Belekóstolhattam picit az ő divatjukba. Mivel a bejáratnál le kellet venni a cipőinket, ezért mezítláb voltunk bent, ami néha kellemetlen volt, mert az erős napsütéstől a kőlapok felmelegedtek és égették a talpunkat.

Sokan bámultak minket mosolyogva, és néha-néha még össze is súgtak a hátunk mögött. Ez nem rosszindulatból volt, hanem mert nem sok turista jár még ebben az országban és új nekik, ha fehér embert látnak. Saját tapasztalatomból mondom, hogy megeshet, hogy ha fehér embert látnak, akkor oda mennek hozzá és megkérik, hogy csináljanak egy közös képet. Velem is megtörtént, nem is egyszer - ami szerintem egy kedves gesztus a részükről, és szívesen tettem eleget a kérésüknek. A pagoda-látogatás hosszú idő. Mindent érdemes nagyon jól szemrevételezni. Nem mindennapi látvány, ami a szemünk elé tárul: rengeteg különleges épület, Buddha szobrok százai, a díszítések és látni azt, hogy naphosszat imádkoznak Buddhához, csendben, tökéletes nyugalomban - különleges érzés (2013)" forrás

Botataung Pagoda

Mandalay

"A városban fél napot és egy éjszakát töltöttünk, mielőtt visszarepültünk Bangkokba. Benyomásunk csak annyi Mandalay-ról, hogy gyönyörű és nincsenek gyalogosok. Állítólag találni szép látnivalót, ezek mind távol esnek a centrumtól, ahol megszálltunk. Se kedvünk, se erőnk nem volt már benevezni egy ilyen menetbe, így a környékbeli piacokat jártuk be, magunkba szívva a város hangulatát és szmogját, összebarátkoztunk Vincenttel, az indiai gyógynövény-kereskedővel. (2013)" forrás


"Kihagyhatatlan állomás Mandalaj és környéke. Mianmar második legnépesebb városát az utóbbi évtizedekben ellepték a kínaiak, akik felpörgették és nyüzsgő méhkassá tették a várost. A sakktáblaszerűen megépített város közepén helyezkedik el a monumentális királyi palota, amelyet 3,2 kilométer hosszú fal és 70 méter széles vizesárok övez. Értékéből sokat levon, hogy a világháborús bombázás után teljesen szakszerűtlenül építették újjá.

A pusztulást csak a pompás Svenandaj Kjaung fakolostor élte túl, az is csak azért, mert még időben kiköltöztették a palotából. A világ legnagyobb könyve is Mandalajban, a Kutodav Pajában található. 729 márványlapból áll. Természetesen minden lapnak külön kis sztúpát emeltek egy még nagyobb aranyozott sztúpa körzetében. A munka 1860-ban kezdődött, és nyolc évet vett igénybe. Ha mindennap nyolc órán át olvasnánk a szent szövegeket, 450 napba telne, mire végeznénk a könyvvel.

Az ország egyik legfontosabb Buddha-szobrát is ebben a városban találjuk. A négy méter magas bronz alakot az 1. században öntötték. Fontosságát jelzi, hogy csak férfiak léphetnek oda hozzá, és ragaszthatnak rá aranyat, amely egyébként már 15 centiméteres réteget képez a szobron. Hogy mennyire nem veszik fél vállról a vallást, jól mutatja, hogy a Buddha-szobor-faragók utcájából még a mesterek is máshova járnak vécére, nehogy túl fennkölt helyen végezzék el a dolgukat. (2014)" forrás

"Első nap elmentem megnézni a hőforrást, és kellemeset áztam benne. Visszafelé benéztem a közeli cukornádkészítő kis családi üzembe, aminek a főnöke egy albínó fickó. Készségesen megmutatta, hogyan lesz a nádból cukor. Majd visszafelé bicajozva figyeltem az életképeket: biciklis riksák, ökrös kordék, bivalyháton utazó gyerkőcök, szivart pöfékelő idős nénikék, akiknek az arcán több ránc van, mint az úton kátyú. Kosarat és akkumulátort a fejükön cipelő leányok, bételt rágó férfiak, utcákon vágtázó lovas kordék, zöldellő rizsföldek, ladikból varsával halászó őslakosok. Nagyon élveztem, aztán jött a másnap.

Két koreai és egy ausztrál lánnyal béreltünk csónakot, egész napra 500 forintért, és körbehajóztuk a tavat. Napkeltekor indultunk. A tavon már javában halásztak az emberek, és tényleg lábbal eveznek, mint ahogy több dokumentumfilmben is láttam. Első megálló az úszópiac előtti étterem és ajándékbolt, itt 3 hosszú nyakú karen törzsből származó nénike is dolgozik (sző, fon, vendégeket fogad). Igazi úszópiac nem olyan, mint Thaiföldön, ahol csak a turisták csónakjait látni. A piacra érve mar jöttek is mellénk csónakkal a gyerkőcök, és gyökerestül kitépett krizantémokat nyújtogattak be a hajóba, miután senki nem vett, ingyen beadogatták nekünk, némelyik csónakban faszén parázson sütnek-főznek, másikban ajándékárusok, akik a mi hajónkba kapaszkodva próbálták értékesíteni a portékájukat. Zöldségárusok és kb. 5 turista, a többi csónak között szinte elveszve. Innen az esernyőkészítő műhelybe mentünk, ahol kézzel (kalapáccsal) törik össze a papirusz rostjait, majd áztatják és táblába szedik, némelyikből esernyő, másikból pedig notesz vagy csak díszpapír készül. (2007)" forrás


"Átlósan a Mandalay Hill pagodái és templomai nyújtanak egy 300 m magas, 1000+ lépcsős kitérőt szép kilátással a naplementében. Hazafelé mindenféle környék útba esik. A várfal melletti vizesárok népszerű találkahely. Vannak helyi panelok, szegény és gazdagabb környékek. Egy boltot kereső német sráccal futok össze. Eszünk még valamit egy utcasarki helyen, sörözünk, megbeszéljük a tapasztalatainkat. Jót alszom. Éjszaka és reggel van párszor áramszünet, a generátor működik, de a klíma ilyenkor áll. (2013)" forrás


"Egyik volt helyi király Mingunban akarta felépíteni a legnagyobb pagodát, de meghalt mielőtt elkészült volna. A több ezer téglából álló alapja kissé romosan megtekinthető. Régebben fel lehetett menni rá, de négy hónapja megtiltották és nem is tetszett nekik, hogy megpróbáltuk. A világon itt van a legnagyobb működőképes harang (Mingun Bell; a legnagyobb Moszkvában van, de az törött). A félbe hagyott építmény anyagából jutott másik, befejezett templom építésére. Azt meg is csodáljuk. A visszaindulás előtt még ettünk az itt megismert német és amerikai utastársammal lepényszerűséget (babos, hagymát meg valami zöld...). A hajó 2 körül ért vissza. Már reggel is motor-taxival jöttem a hajóhoz, most is ezzel megyek tovább. Egy út pár száz forint a távolság és alku függvényében. Várat még magára délután a "világ legnagyobb könyve", a Golden Palace (ami nem a palotában van, és a Palota (az a nagy négyzet alakú erőd, amit már kívülről egyszer körbejártam). (2013) " forrás


"Kirándultam. Amarapura a világ leghosszabb (1300 yard) teakfa (tikfa vagy indiai tölgyfa) hídjával 11 km-re van Mandalaytól. Lehet bérelni taxit, motoros taxit (valaki visz a motorjával), motort, kerékpárt. Végül kerékpár mellett döntöttem. Alacsonyabb, mint kellene, de működött. A forgalom folyamatos, kaotikus és nagyon poros-büdös a levegő. Azonban lehet haladni. A járművek sokfélék: traktorszerű képződményektől kezdve a toldalékolt motorokon át a jobb- (nemrég álltak át jobb oldali közlekedésre) és ritkábban bal-kormányos autókig minden fellelhető. Buszként bármi megteszi, amire sok ember elfér: felemás traktor, platós akármi ülésekkel, kisebb-nagyobb buszok a tetejüket is hasznosítva. Egy kisebb motoros koccanásos baleseten túl semmi probléma nem volt (ez sem engem érintett, hanem két motorost). A duda viszont itt is szól állandóan, mint Hanoiban. A híd (U-Bein) tényleg látványos a Taungthaman tó felett. Az emberek mosolyognak, kedvesek és nincs eladói nyaggatás. A hídon ismét összefutottam a tegnapi német arccal - ő a motoros taxit választotta. A híd mindkét oldalán pagodák, monostorok, fiatalabb-idősebb szerzetesek, kevesebb apáca. Sok helyi és kevesebb nemzetközi turista. (2013)" forrás

,, Mandalay kellemes csalódás volt a híréhez képest. És nemcsak azért mert a jáde piacon felpróbáltam egy 15ezer dolláros jáde köves gyűrűt. Teljesen ki akartuk hagyni, mivel előzetes kutakodásom alapján a valóság a szép névhez képest nem egy matyóhímzés. 

Eredetileg messzebb, beljebb és feljebb akartunk túrázni a shan hegyekben a még kevésbé látogatott Hsipaw környékén, de több ok miatt útitervet módosítottunk.

Az előzőleg telefonon lefoglalt szálláson szerencsére vártak minket. (Woodland Hotel, gyönyörű kertben egyszerű teraszos faház, 35 USD 4 főre) A városközponttól nem messze, de félreeső helyen levő szállónak eddig nem sok külföldi vendége lehetett, legalábbis iszonyúan örültek nekünk. Ez nemcsak az ingyenes early checkin-ben, és a szuper reggelikben nyilvánult meg, kívánságunk parancs volt, mindent elintéztek nekünk. Lett másnapra túra taxink is, ami a legjobb módja a Mandalay körül nagy területen szétszórt látnivalók közti közlekedésnek.

Mandalay csak 1857-től öltött város formát, és 1861-től minössze 25 évig volt Burma fővárosa. Az impresszív Mandalay erőd falai ugyan megmaradtak, de először az angolok, majd a II. világháborúban minden érintett fél közreműködésével földig rombolták a várost. A megmaradt erőd tövéből nőtt ki a mai viszonylag fiatal város. Ne szépítsük, egy rácsos szerkezetű, számozott utcákból álló lapos és végtelen betontenger. Semmiképp nem nevezhető romantikusnak, körülötte viszont több napra elegendő látnivaló van. Főleg a régi főváros maradványok, amiből három is esik a Mandalay-ból napi túrákkal elérhető régiókba (Inwa/Ava, Sagaing, Amarapura), de ha jobb nem jut eszünkbe egy hajózás az Irawaddyn a Mingun Pagodához sem rossz ötlet.

A Mandalay-ra jutó másfél nap alatt inkább kevesebb, de kényelmes, és kevés gyaloglással járó ráérős programokat választottunk.

A hires jade piacra menet megnéztük a Shwe In Bin Kyaung teakfa templomot, amit 1895-ben épített két tehetős kínai jade kereskedő. Az oszlopokon álló sötét, gyönyörű faragásokkal teli teakfa templom szinte elhagyatott volt, rajtunk kívül csak egy épp mosakodó szerzetes, meg egy szintén mosakodó, és rögtön az ölünkbe fészkelő fekete templom macska volt ott. (2016)" forrás

Bagan

Érdemes bérelni bicajt (ebike), mert nagyon praktikus vele ott közlekedni. Egy napra kb. 6 dollár.

"Rangunból Bagan felé vettem az irányt. A több száz kilométeres út az autópályán nemcsak azért volt unalmas, mert végig kiirtott erdők helyét elfoglaló szavannán és pálmaligetek mellett vitt az út, hanem azért is, mert legfeljebb pár tucat autót láttunk az úton. Az ok nagyon egyszerű: a legtöbb burmainak még az egydolláros (227 forint) benzin és a pár ezer forintos autópályadíj is túl magas. Ázsiai viszonylatban kevés személygépkocsi és robogó szaladgál az utakon. Annak ellenére, hogy évtizedekkel ezelőtt áttértek a jobb oldali közlekedésre, még az új személyautók is jobb kormányosak; tipikus példa arra, amikor a szokás hatalma erősebb az ésszerűségnél.

Bagan egy csoda, a világörökségi helyszínek listáján azonban hiába keresnénk, a kormányzat ugyanis nem kér az UNESCO szakmai javaslataiból és tanácsaiból. A templomváros aranykora 1057-től 1287-ig tartott, ekkor a mongolok lerohanták, de a több mint 4000 templomból még ma is áll 2230 épület. A templomok száma növekszik, mert a gazdag burmaiak a jobb újjászületés reményében újabb és újabb sztúpákat építenek. Az égetett téglából épített templomok önmagukban is remekművek, de fokozza az élményt, ha valamelyik épület tetejéről csodáljuk meg a napfelkeltét és/vagy a naplementét. Mesebeli látvány, amint a párás hajnalban egymás után tűnnek fel az ősöreg építmények. Ráadásul mire feljön a nap, elborítják az égboltot a jó időérzékkel indított hőlégballonok.

A szomszédos Njaung-U településen található a Svezigon-pagoda, amely a Shwedagon kistestvére. Itt talán kevesebb aranytól roskadozik az építmény, és kisebb mérete is barátságossá teszi a helyet. Külön program a szuvenírárusoktól való megszabadulás, ugyanis akit befelé menet elkapnak, vagyis egy kis lepkét tűznek az ingére, az nem ússza meg, hogy visszafelé ki ne emeljék a tömegből egy kis üzlet reményében. Nagyon sok a női árus, akikkel élmény üzletelni. Ha az általuk mondott első árat magasnak tartjuk, rögtön engednek& belőle. A legfontosabb, hogy eladjanak valamit. (2014)" forrás

"Nem éppen a legjobb fájó torokkal, köhögve és lázasan homokos talajon bicajozni, de ha muszáj, hát muszáj. Az 1057 és 1287 között épült templomok 42 km2 területen helyezkednek el, ez az óriási templomgyűjtemény talán csak Angkorhoz hasonlítható. Olyan, mintha Európa összes katedrálisát összegyűjtenék Manhattan szigetére. A templomok egy része (a koraiak) kisebbek, belül sötétebbek voltak, de ezekben találhatóak a csodálatos falfestmények. Az újabbak nagyobbak, szinte piramis szerűek, tágasabb belső térrel, díszesebb külső kiképzéssel." forrás


"Korábban ébredtem és még a kellemes hűvösben indultam kerékpárral pagoda nézőbe. Immár teret engedve a földutaknak, pontosabban homok ösvényeknek, melyeken itt-ott úgy elsüllyed az országúti stílusú, egy sebességes kerékpár (a vicc kedvéért az első-hátsó fékek szintén fel vannak cserélve), hogy le kell szállni és tolni. Sok-sok pagoda van. A leghíresebb az aranyozott Schwezigon." forrás


"A busz tetején napozva jutottam el Baganba, Burma legturistásabb helyére. Ez a 3 busz ugyanannyiba került, mint az egy állami. Még be se érsz a városba, és már lehúznak a 10 USD-s belépőre. Ez már nem az igazi Burma. Az emberek csak a pénzt látják benned, és mindenhol a dupláját vagy még többet szeretnének kérni az ételért, mint eddig bárhol. 3 internetező hely volt hatszor annyiért, mint máshol. Naná, hogy lassú és állandóan elszállt, vagy épp nem volt kapcsolat. Miért is jöttem ide? Ezt a helyet a kambodzsai Angkor Wat riválisaként tartják számon, és több embertől hallottam, hogy Angkor ehhez képest nulla, hát nekem teljesen más a véleményem. Igaz hogy itt több mint 2000 templom van, de mindegyik nagyon hasonlít egymásra, és nincsenek olyan kiemelkedő fafaragások az oldalukon, mint Angkorban. Ja, és ezek nem akkora építmények, mint Bayan, Angkor Thom vagy Angkor Wat. Másfél napot bringáztam, és rengeteg szép templomot és pompás kilátót találtam, de ami nagyon zavart, minden templom előtt már vár rád valaki, aki körbevisz, de utána képeslapot, festményt vagy mást akar eladni neked. Barátságosak, de kicsit sok belőlük. Ja, és mindezt engedéllyel teszik, anélkül nem lehetnének itt. Ezen még jobban felháborodtam, hogy a kormány ad ki ilyet a műemlékek körül. (2007)" forrás

"A térséget archeológiai körzetté minősítették és fejenként 10 USD belepődíjat (government fee) kell fizetni. Egy hétig érvényes, ellenőrző pontokon kérhetik és a szálláson be kell mutatni, felírják a sorszámot. Hát nekünk ezt sikerült megúszni! Legalább akkora öröm ez, mint 18 évesen túl lenni az érettségin. Mindkettőnk határozottsága és leleményessége kellett hozzá, szép csapatmunka volt. (2013)" forrás


,, Burmában a legnagyobb élményt Bagan városa és környéke jelentette számomra. Bagant gyakran hasonlítják a kambodzsai Angkorhoz, és bevallom én sem tudtam ettől elvonatkoztatni. Azonban amikor felmentünk az első templom tetejére, hogy onnan csodáljuk meg a környéket, egyértelművé vált számomra, hogy Bagan a legcsodálatosabb hely, ahol valaha jártam a világban !

Meg sem tudtam szólalni a látványtól, annyit éreztem, hogy Most Megérkeztem, annyira kerek minden, csak azt kívántam, hogy ez az érzés soha ne múljon el !  És akkor még nem beszéltem a templomok belsejéről ennyi Buddhát (mármint Buddha szobrot) még életemben nem láttam : ülő, álló, kicsi, közepes, nagy, hatalmas ☺ Viccesen meg is jegyeztük, hogy a rengeteg Buddha szimpla látványától is megvilágosodunk .

Ezen a vidéken a legegyszerűbb közlekedési forma a lovaskocsi vagy a motor, de nagyon sokan biciklivel fedezik fel a környéket.
A napfelkeltét és a naplementét mindenképpen egy templom tetejéről érdemes megcsodálni! (2015)" forrás


,, Bagan ősi városa Burma turista Mekkája. A több mint 3000 pagoda és sztupa együttes látványa minket is elvarázsolt. Az egyre erősebb turista özön ellenére a bagani pagodák különleges atmoszférája még mindig az egyik legjobb dolog, ami Burmában velünk történhet.

Ha kicsit messzebb is hajlandóak vagyunk elkalandozni a hatalmas területen elszórt templomok között bőven találhatunk olyan titkos kedvenc payát magunknak, ahol a madár sem jár. A kígyók viszont igen, arra figyelni kell! A 11 -13. század között épült templomok közt a bevállalósak bérelt bicajjal közelkednek, de a napközbeni melegben sokkal humánusabb a templom zóna falvaiban (Old Bagan, New Bagan, Nyaung U) napi 6-8000 kyat-ért (kb 6 USD) bérelhető kínai elektromos motorral krosszozni a kiterjedt területen. A hangtalan mocikkal könnyedén bejártuk a távolabb levő pagodákat és falvakat is, a gyerekeink imádták a templom motocross-t. Sokszor szó szerint motocross, mert a messzebb levő payák megközelítése úttalan utakon, legtöbbször csak mély homokban és bozótosokon át lehetséges a szerencsére teljesen sík terepen.

Baganba a Malikha River Cruises gyors hajójával mentünk Mandalay-ból (126 USD 4 főre online jegyvásárlással! reggelivel, ebéddel), így egy kicsit belekóstoltunk a burmai alapélménynek számító hajókázásba az Irrawaddyn. A 180 km-es út a sebes hajónak reggel 7-től este 7-ig tartott folyásiránnyal lefele. Bele sem merek gondolni mennyi a menetideje az állami IWT (Inland Water Service) lassú hajójának. Utak híján a folyók Burmában hagyományosan a közutak szerepét töltik be. Az alacsony vízállás miatt a masszív hajóforgalomban cikkcakkozva ereszkedtünk, ami + 2 óra menetidő, de a manőverezés a táj látványával együtt sokáig lefoglal mindenkit. A hosszú út alatt volt idő szállást is intézni. Itt is horrorisztikus többszáz dolláros árakat kaptam a templomokhoz közelebb levő Old és New Bagan közepes árfekvésűnek mondott szállodáitól. Végül a budget utazó bázis Nyaung U-ban kötöttünk ki, kb 3 km-re a templom zónától, ahol sok 20 dolláros vendégház is van. Bár a Thante Hotel kapott a Tripadvisoron hideget-meleget, nekünk bejött. A templom fáradtságot medencébe csobbanással levezetni, és a gyerekeket is a hotelben hagyni mikor nekik elegük lett az aznapi pagoda túrából, nekünk viszont még nem, megfizethetetlen. Nekünk legalábbis megért 4 főre napi 80 dollárt.

A kikötésre tökéletesen időzített pazar naplemente alatt vagy 15 percig megállás nélkül óriási denevérek rajzottak Bagan felől az Irrawaddy felett. Viccelődtünk is, hogy biztos le merjünk-e szállni a hajóról.

Érkezéskor rögtön perkálni kellett a 25 000 kyat-os (kb 20 USD) Bagan Archeológiai Zóna belépőt, és árukapcsolásként beszerezhető volt az utazók burmai szakirodalma is: Orwelltől a Burmese Days, és Aung San Suu Kyi számos könyve.

Bár szokás a világ egyik top látnivalójának számító kambodzsai Angkor párjaként említeni, Bagan semmilyen tekintetben nem olyan mint Angkor. A bagani pagodák és sztupák közelébe sem érnek Angkor tökéletes szépségének és grandiozitásának. Van ugyan néhány szép freskó és finomabban kidolgozott Buddha szobor, de csak halvány utánzatok Angkor apsaráihoz képest.

Az UNESCO – noha a várólistára felvette – mindmáig visszautasította Bagan világörökségi jelölését, mivel a pagodák helyreállítása során erősen a mekkmester stílus érvényesült. A szakirodalomban disneyfikáció néven ismert jelenség szép példái az utóbbi évtizedekben épített, és a templomok panorámájába alaposan belerondító új épületek (golf klub, kilátó) és vadiúj műemlékek. A legfontosabb templomként jelölt Anandha Pahto beton bevonata láttán csak egyetérteni tudok az aggályokkal.

Akkor mégis mi a truváj Baganban, ami miatt évente százezrek keresik fel? Baganban nem az egyes templomok szépsége és gazdag részletei a megkapó, hanem a hatalmas területen elszórt több mint 3000 pagoda összességének látványa. Ezért a valóban lélegzetelállító atmoszférát nyújtó látképért mászik fel mindenki a templomokra, amit egyébként a turisták “tiszteletlen viselkedésére” hivatkozva nemrég be akartak tiltani. A legújabb hírek szerint visszakoztak. (2016)" forrás


"Már hajnal 2-kor ott ülünk Bagan felejthetetlen buszállomásán. Mi érkezhettünk elsőnek az aznapra jutó turista-áradatból, így a helyiek meglepődő tekintete kíséretében (igen, ébren voltak) a különböző irodák előtt üresen álló két darab nyugágyat egy békésebb helyre csoportosítottuk és elégedetten elfoglaltuk (emlékeztek, várjuk a pirkadatot, amikor már nem kell erre az éjszakára is szállást fizetni). Vidáman teltek a percek, vicces volt az előadás. A beérkező buszokat már parkolás közben taxisok rohantak meg (itt kerékpárt és lovat használnak e célra), láthatóan sok volt az eszkimó és kevés a fóka. Egy turistára minimum 5 taxis jutott s többnyire mindenki inkább a sétát választotta. Mi maradunk csak, békésen ücsörgünk nyugágyainkban, már hajnali 3 felé járunk, mikor arra eszmélünk, hogy egy szemtelen szoknyás (longyi - helyi viselet) fiú határozott léptekkel gyűjti be a porban lévő két műanyag széket. Pofátlanságára rosszmájú megjegyzéseket teszünk, miközben mi is ott terpeszkedünk a hasonlóan szerzett helyünkön." forrás


Inle-tó

"Az utazás (sokadik) csúcspontja az Inle-tó. Igaz, mindössze 22 kilométer hosszú, és 11 kilométer széles, és nagyrészt nádas borítja, de 985 méter magasan található, és annyi érdekesség zsúfolódik itt össze, hogy nem szabad kihagyni. 100 kolostor és 1000 sztúpa, lebegő kertek, a középkor óta változatlan technikával űzött mesterségek műhelyei. Kissé aggódtam, hogy egy turistainvázióval sújtott operettdíszletbe csöppenek, de szerencsére nem így történt. A tavat motoros kenuval lehet felfedezni napi 20 dollárért (4500 forint).

A kenuk a nyílt víztükröt elhagyva keskeny, vízinövényekkel benőtt csatornák hálózatán szállítják a turistákat a látványossághoz. A cölöpökre épült faházakból álló falvakban – szilárd utcák híján – mindenki kenuval jár még a kertbe is, ugyanis a tavon rengeteg lebegő zöldségeskertet alakítottak ki. A vízen úszó növényi maradványokat összegyűjtötték, és póznákkal rögzítették, amelyek így már alkalmasak konyhakerti növények termesztésére. Az inthák természetesen a tó vizéből isznak, abban is mosogatnak és mosakodnak, gyakran csak pár méterre egymástól, ami európai szemmel elég felkavaró látvány. A kirándulás során menetrendszerűen viszik a turistákat lótuszselyem-fonodába, szivarkészítőkhöz, ezüstművesekhez, kovácsokhoz, a miliő azonban még így is magával ragadó. Találhatunk itt egy úszó piacot is, ahol több a szuvenírárus, mint a normál kofa, de azért még lehet fényképezni csónakból áruló fogatlan néniket, és a banán is nagyon olcsó és finom. Ajándéktárgyárusok minden megállóhelyen szép számmal akadnak, azonban érdemes itt vásárolni, mivel máshol kisebb a választék.

A környék legszentebb temploma a megjegyezhetetlen nevű Paung Dav U pagoda, ahol öt Buddha-szobrot őriznek, ami azért érdekes, mert a tájékozatlan látogató csak öt aranygombócot fog találni. Szokás ugyanis, hogy a Buddha-szobrokra – tanításai iránt érzett tiszteletből – aranylemezkéket ragasztanak. Gyakran látogatott helyeken ez oda vezet, hogy a szoborból magából már semmi sem látható. Az aranylemezeket külön műhelyekben kézi erővel kalapálják, és a szegények sem sajnálják a pénzt a megvásárlásukra. A legvarázslatosabb hangulata Indeinnek van: a kikötőből bambuszfák mellett visz az út viharvert és felújított sztúpák kavalkádja felé. Természetesen ide is árusok során át kell eljutnunk, akik teljesen megtöltik a több száz méteres, faoszlopos folyosót. Ha mindez nem elég, a falu túloldalán újabb sztúpák és egy mesebeli kolostor várnak felfedezésre. (2014)" forrás


"Három négyszemélyes hajóval indultunk neki felfedezni a tavat és környékét. Elképesztően szép volt a táj és óriási szerencsém volt a fényekkel. Nem tudom, hogy ez itt mindig ilyen szép-e, de nem győztem lelkendezni, milyen gyönyörű tiszták a fények, színek." forrás


"Az Inle-tóban gyűlik össze a környező hegyekről lezúduló hordalék, ettől szinte mindenütt ugyanolyan sekély. Az itteni lakosok nem csak a víz partjára, hanem magába a tóba is építettek házakat és úszó kerteket. A tó vizén lebegő csónakokban a kereskedők kínálják portékáikat… Fantasztikus." forrás


"Nekem egy igazán nagy vágyam volt a mai nappal kapcsolatban, mégpedig, hogy tudjak igazán jó, közeli fényképeket készíteni a spéci, tölcsérhálós, lábbal evezős, tradicionális halászokról. Sajnos ez ügyben tegnap este az utazási irodás mókamesterek már lelomboztak, azt mondták, kicsi az esély, hogy fogunk velük egyáltalán találkozni. Ennek ellenére egy nagyon kellemes csalódásként már rögtön a tó bejáratánál, vagyis a csatorna torkolatánál több csónakkal fogadtak minket, írom a fogadást szánt szándékkal, mivel ők valóban a mi kedvünkért időztek ott, ez abban is megmutatkozott, hogy rögvest a csónakunk közvetlen közelében találtuk őket." (2012)

"Szinte minden útikönyv és beszámoló Burma egyik kihagyhatatlan állomásaként emlegeti az Inle-tavat. A fejenként 5 dollár government fee megfizetése után beléphettünk a tó körzetébe. Déli irányból indulunk a tőlünk északra fekvő célváros (Nyaungshwe) felé. Keskeny duzzasztott csatornákon át siklunk a nyílt tó felé. (2013)" forrás

"Vannak olyan közösségek, melyek nemcsak laknak, hanem szinte minden szükségeset el is készítenek, meg is termelnek vízre épült otthonaik körül – ugyancsak a vízen. A burmai Inle-tó igazi vízi világ. Az Inle Burma második legnagyobb tava, közel 900 méter magasan fekszik és 22 km hosszan húzódik a hegyek között, melyekből vizét is kapja. Amúgy igen sekély (2–3 méter), viszont van lefolyása, ezért édesvizű. Kereken 70 ezren élnek partvidékén, vagy magán a tavon, tucatnyi, cölöpökre épült vízi faluban. Burmában burjánzanak a népi mesterségek, a tavon és környékén meg különösképpen, hiszen népe szinte önellátó. Van itt jókora cölöpházban üzemelő kovácsműhely, szövőüzem, cigarettasodró manufaktúra és persze buddhista templom is. Sokan halásznak, s mivel nem mindenkinek futja motoros csónakra, hát eveznek. Itt az aprónép talán előbb tanul meg evezni és a vízen élni, mint járni. A vízen burjánzó vízijácint-telepeket előnyükre fordítják, ugyanis ezt is felhasználják az iszap és a bambusz mellett "lebegő kertjeik" kiépítéséhez. Itt terem a legtöbb paradicsom Burmában, de még számtalan egyéb zöldségféle is. Nagyrészt vízre települt a jókora piac is a tó déli harmadánál, ahol a helyi termékeken kívül iszonyatos mennyiségben árulják a szuvenírt is." forrás

Ngapali

Ngapali Beach

Kalaw

Fotóegyveleg

Vissza az elejére


Kommentek

Még nem érkezett hozzászólás.


Új hozzászólás beküldése

Név:
E-mail cím:*
Hozzászólás:


* az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon