ÚTIKRITIKA.HU / Mianmar (Burma)










Mianmar (Burma)

Általános tanácsok | Yangon (Rangun) | Shwedagon Pagoda | Botataung Pagoda | Mandalay | Bagan | Inle-tó | Ngapali | Kalaw | Fotóegyveleg

.

p.b.

Általános tanácsok

"Mivel Burma ma a világ leggyorsabban változó országa a legutolsó kiadású útikönyvek, a legfrissebb blogbejegyzések, közelmúltban itt járt utazók elbeszélései szinte használhatatlanok. Marad a helyszíni információ-gyűjtés!" forrás


"Ha nincs egy bő hetünk az országra, inkább el se induljunk. Még így is valószínű, hogy az ország közepén tömörülő műemlékek végigjárása után már nem jut időnk egy igazi dél-kelet ázsiai tengerparti pihenésre a Bengáli-öböl partján. Akik nem akarnak rengeteg időt és energiát pazarolni a helyi tömegközlekedés megismerésére, jobban járnak, ha autót bérelnek sofőrrel, ennek díja 90 dollártól (20 400 forint) indul. (2014)" forrás


Yangon (Rangun)

"Kb. 6 milliós lakosságú. Nagyon kevés turistát látni. Nem nagy a forgalom más ázsiai nagyvárosokhoz képest. A tömegközlekedés nagyon lepukkant, főleg a buszok. A taxik is ósdiak, lestrapált Toyoták. A taxisofőrökkel nehéz kommunikálni. A burmai, indiai, kínai éttermek elég silányak, bizalmat kevésbé keltők. Van néhány japán gyorsétterem magyaroknak ehetetlen kínálattal. A nők rosszul öltözöttek."


"Az egyik dolog ami csúfítja Yangont: az épületek 80%-a az esős, párás, nedves levegőtől penészedik. Válik fel a vakolat, feketednek az épületek. A buszt vagy teherautót nem úgy kell elképzelni, hogy van egy sofőr és vannak az utasok. Nem-nem! Itt más a szokás. A buszban legalább ketten vannak segítők a sofőrnek. Az egyik elől csimpaszkodik vagy hajol ki az ablakon, a másik meg az autó hátsó részén csüng le valahonnan és mindez azért, hogy segítsék a sofőrt. Úgy kell elképzelni, mint egy beszélő visszapillantó tükröt. Sötétben tiszta káosz van. Az utak nincsenek kivilágítva. Ha pedig igen, az inkább olyan mintha nem is lenne. Szóval este annyit lehet hallani, hogy dudálnak, ordibálnak (a sofőrnek ugyebár segítenek), látni viszont szinte semmit nem lehet. Kész életveszély! (2013)" forrás

"Ottlétünk bevált, minden felmerülő kérdésünkre rendelkezett valaki naprakész információval. Milyen buszok mennek, melyikkel érdemes menni, hogyan lehet eljutni a buszhoz, hol vehetsz rá jegyet, mennyiért, alkudozás, hogy öltözz a buszon, hova érdemes egyáltalán elmenni, ott találhatunk-e megfizethető szállást, mire kell figyelni, miért ne fizessünk, mert átverés vagy nem éri meg, mi az, amit viszont érdemes megnézni. Azért ez az elővigyázatosság, mert nagyon könnyű elszállni a tervezett költségvetéssel.

A mianmari kormány gátlástalan intézkedései nyomán az utóbbi két hónapban a szállásarák minimum megduplázódtak (15 USD-ért otthoni putri), és minden egyes látnivaló megközelítése (tó, körzet) is belepődíjas (5-10 USD fejenként). Ezeken belül is lehetnek külön belepődíjak. Itt nem fejeződik be a turisták kivéreztetése, minden, amire szükséged lehet (taxi, buszjegyek, víz, stb.) sokszorosa a helyiek által fizetett díjnak, és nagyon-nagyon nehéz alkudni. Mintha arra tanítanák a helyieket, mi szegény mianmariak vagyunk, minden külföldi viszont gazdag, fizessen, ha ide jön. S mindez egyfajta kettős mércét kölcsönöz a buddhizmusuknak.

Lehet, hogy Mianmar szegény ország, de az utazónak európai árakkal kell szembesülnie, ázsiai szolgáltatási színvonalon. Talán ezeknek is köszönhető, hogy mindenhol remek társaságok kovácsolódnak az utazókból. Így tettünk szert már mi is számos nemzetközi barátra és rajtuk keresztül olyan érdekességeket tudtunk meg, melyeket még az 'apróbetűs'-ben sem találni. A város egyik nevezetessége a központban található Sule Paya (templom). Nem tűnt túl izgalmasnak, leginkább tájékozódási pontként használtuk, és csak kívülről csodáltuk meg (2 USD egyébként a belepő).

Mianmar legnagyobb buddhista temploma, szent helye és legfőbb nevezetessége a Shwedagon Paya. Egyfajta 'buddhista mekka', minden hívőnek álma eljutni ide. Így rengeteg a helyi zarándok, nekik természetesen díjtalan a belepés, külföldieknek 10 USD. Yangon híres az utcai teázóiról, s mivel mi is imádjuk a teát, ebből nem akartunk kimaradni. Sokat kellett menjünk, hogy találjunk szabad asztalt, pedig nap közben voltunk. Jópofa volt ücsörögni a pici sámlikon az őrült forgalomban. Fűszeres tejes teát kaptunk, majd kifogyhatatlan mennyiségben finom zöldet. (2013)" forrás

"Amikor először elmentem körülnézni, sötét utcákat, töredezett utakat, halmokban álló szemetet és a halmok között rohangáló patkányokat láttam az ország legnagyobb városában, ami ugyan hivatalosan nem a főváros, fontossága alapján mégiscsak az. Az utcákat elborítják a vörös köpések nyomai az állandó bételdió-rágás miatt. Nemhogy Tokiótól, de a repülővel két órára lévő Bangkoktól is fényévekre éreztem magam. Aztán leültem az egyik, még késő este is nyitva tartó műanyag székes kifőzdébe, majd átmentem egy másikba is, és figyelni kezdtem, a szakadt környezet hogyan telik meg élettel. Az első, ami megérintett, az utcai foci volt. Mellékutcákban, tereken, parkokban és járdákon megy foci a város közepén este. Egy társaság be is húzta a kiskaput a háromsávos autóút közepére, és ott játszottak. Néha jött egy autó a szélső sávban, addig félrehúzódtak, aztán ment tovább a játék. A háttérben aranylott a Sule pagoda.

Mások gördeszkáznak, görkorcsolyáznak, vagy csak kiülnek az utcára egy zsebrádióból tolni a zenét. A feldarabolt disznó cafatjait az utca közepén válogatják szét. Ha az egyik irányba nézek, buddhista szerzeteseket látok sáfrányszínű lepleikben, ha a másik irányba, festett hajú fiatalokat zenekaros pólóban, de legtöbbször nem is kell ehhez két irányba nézni, mert egyszerre látni őket. Máshol is éreztem, hogy az utca valóban közösségi tér, az élet tényleges helyszíne, de itt ez az érzés mindennél erősebb volt. Ha egy kicsit szentimentálisabb lennék, azt mondanám: Yangon nem a látnivalói miatt érdekes, mert azokból nincs túl sok. Ott van a világ egyik legnagyobb pagodája, a Sve Dagon, bár abban is az a legjobb, ahogy a város felé magasodik, főleg este, rikító aranyszínben. Van még néhány másik pagoda, múzeumok, csodálatos hangulatú, gyarmati korból itt maradt épületek, amik úgy néznek ki, mintha londoni házakat otthagytak volna a trópusi klímában megrohadni – nagyjából ennyi. Nem is ezért vártam annyira az egészet.

Azt szerettem volna látni, hogyan nyüzsög egy ötvenmilliós, 135 különféle kisebbséget egyesítő ország a rettegéssel töltött, de ennek ellenére is végigmosolygott évtizedek után most, hogy egy fokkal szabadabban lehet nyüzsögni. Mindez már leírva is szédítő, hát még a színeivel, ízeivel, szagával és forróságával együtt. A legjobb dolog szerintem, amit Yangonban csinálni lehet, egy kör a helyi vasúttal. Van egy járat, ami három óra alatt megkerüli a várost, miközben nincs más dolgunk, mint figyelni a tanakával bekent arcú, fejükön hatalmas kosarat egyensúlyozó asszonyokat – vagy éppen beszélgetni a két megállót utazó helyi fiatalokkal arról, milyen telefonunk van. Yangon attól elképesztően izgalmas most, hogy még megvan a nyers délkelet-ázsiai vadromantikája, amit a környéken már sok helyen súrlódásmentesre csiszolt a turizmus, viszont ez a nyersesség már nem párosul nyomasztó reménytelenséggel. Nem utáltam Yangont, mert kalandos volt az éjszakai sötétségben a patkányok közt hazasétálni, és nappal nagy volt a pörgés, inkább csak sajnáltam a helyieket, akiknek egy olyan diktatúrában kell élniük, amelyik még egy élhető nagyvárost sem tud produkálni. (2015)" forrás


,, Yangon nem sokban különbözik más, dél-kelet ázsiai nagyvárosoktól. Itt is van nagyjából minden, ami a turistákat és tehetősebb helyieket érdekli. Az okos telefonok pedig itt is hatalmas népszerűségnek örvendenek. Minél nagyobb, annál jobb. Gyakran látni tabletet a fülükhöz tartó mianmariakat, ami valljuk be, elég mulatságos látvány. És bár ott a sok modern termék, azért érezni, hogy ez még új. Az emberek még mindig örülnek, ha külföldit látnak, és annak ellenére, hogy a katonai hatalom erősen meggyengült, még mindig érezni az elmúlt évtizedek hatását. Bár sokkal szabadabban beszélnek politikáról, és Suu Kyi képe is ott lóg a legtöbb étterem falán, azért én óvatos lennék a téma felhozatalával. (2016)" forrás

Shwedagon pagoda

"Rangunban áll az ország leghíresebb buddhista temploma, a Shwedagon. A bejáratot két kilenc méter magas, félig oroszlán, félig sárkány alak őrzi. Mint minden burmai templomban, a cipőt és zoknit le kell vetni a belépéskor. A 98 méter magas, arannyal borított sztúpát (harang alakú építményt) több száz kisebb szentély, szobor, pavilon övezi egy több mint öthektáros épületegyüttest alkotva. A központi épületet az óramutató járásával megegyező irányban kell körbejárni, de ha fordítva tesszük, akkor se szól ránk senki. Belépve a templomtérre, a kövezetről és a csillogó aranyfelületekről szikrázó napfényben úgy érzi magát az ember, mint Alice Csodaországban. Az égtájakat és napokat, mivel ezekből itt nyolc van, nyolc Buddha-szobor és nyolc állat jelöli, és minden hívő a születésnapjának megfelelő helyen imádkozik. Az épületek között szerzetesek suhannak, a zarándokok pedig bőszen égetik a füstölőt, és virágokat helyeznek a szobrokhoz. (2014) forrás


"Első dolog, ami történt velem amikor be akartunk menni a Pagodába, hogy rám adtak egy Longyit. Ez egy hosszú szoknya, férfiak is használjak. A melegben ez elviselhetőbb mint a nadrág, és megfelelően el is takarja a fedetlen testrészeket. A bejáratnál a szoknyám hosszúságával volt a problémájuk, pedig igazan igyekeztem térdig érő szoknyát felvenni. Úgy látszik az nem volt elég. Na de nem volt annyira rossz az a Longyi. Belekóstolhattam picit az ő divatjukba. Mivel a bejáratnál le kellet venni a cipőinket, ezért mezítláb voltunk bent, ami néha kellemetlen volt, mert az erős napsütéstől a kőlapok felmelegedtek és égették a talpunkat.

Sokan bámultak minket mosolyogva, és néha-néha még össze is súgtak a hátunk mögött. Ez nem rosszindulatból volt, hanem mert nem sok turista jár még ebben az országban és új nekik, ha fehér embert látnak. Saját tapasztalatomból mondom, hogy megeshet, hogy ha fehér embert látnak, akkor oda mennek hozzá és megkérik, hogy csináljanak egy közös képet. Velem is megtörtént, nem is egyszer - ami szerintem egy kedves gesztus a részükről, és szívesen tettem eleget a kérésüknek. A pagoda-látogatás hosszú idő. Mindent érdemes nagyon jól szemrevételezni. Nem mindennapi látvány, ami a szemünk elé tárul: rengeteg különleges épület, Buddha szobrok százai, a díszítések és látni azt, hogy naphosszat imádkoznak Buddhához, csendben, tökéletes nyugalomban - különleges érzés (2013)" forrás

Botataung Pagoda

Mandalay

Mandalay-ról külön alfejezetben írunk - ide kattinton 



Bagan

Baganról külön alfejezetben írunk - ide kattintva olvasható


Inle-tó

"Az utazás (sokadik) csúcspontja az Inle-tó. Igaz, mindössze 22 kilométer hosszú, és 11 kilométer széles, és nagyrészt nádas borítja, de 985 méter magasan található, és annyi érdekesség zsúfolódik itt össze, hogy nem szabad kihagyni. 100 kolostor és 1000 sztúpa, lebegő kertek, a középkor óta változatlan technikával űzött mesterségek műhelyei. Kissé aggódtam, hogy egy turistainvázióval sújtott operettdíszletbe csöppenek, de szerencsére nem így történt. A tavat motoros kenuval lehet felfedezni napi 20 dollárért (4500 forint).

A kenuk a nyílt víztükröt elhagyva keskeny, vízinövényekkel benőtt csatornák hálózatán szállítják a turistákat a látványossághoz. A cölöpökre épült faházakból álló falvakban – szilárd utcák híján – mindenki kenuval jár még a kertbe is, ugyanis a tavon rengeteg lebegő zöldségeskertet alakítottak ki. A vízen úszó növényi maradványokat összegyűjtötték, és póznákkal rögzítették, amelyek így már alkalmasak konyhakerti növények termesztésére. Az inthák természetesen a tó vizéből isznak, abban is mosogatnak és mosakodnak, gyakran csak pár méterre egymástól, ami európai szemmel elég felkavaró látvány. A kirándulás során menetrendszerűen viszik a turistákat lótuszselyem-fonodába, szivarkészítőkhöz, ezüstművesekhez, kovácsokhoz, a miliő azonban még így is magával ragadó. Találhatunk itt egy úszó piacot is, ahol több a szuvenírárus, mint a normál kofa, de azért még lehet fényképezni csónakból áruló fogatlan néniket, és a banán is nagyon olcsó és finom. Ajándéktárgyárusok minden megállóhelyen szép számmal akadnak, azonban érdemes itt vásárolni, mivel máshol kisebb a választék.

A környék legszentebb temploma a megjegyezhetetlen nevű Paung Dav U pagoda, ahol öt Buddha-szobrot őriznek, ami azért érdekes, mert a tájékozatlan látogató csak öt aranygombócot fog találni. Szokás ugyanis, hogy a Buddha-szobrokra – tanításai iránt érzett tiszteletből – aranylemezkéket ragasztanak. Gyakran látogatott helyeken ez oda vezet, hogy a szoborból magából már semmi sem látható. Az aranylemezeket külön műhelyekben kézi erővel kalapálják, és a szegények sem sajnálják a pénzt a megvásárlásukra. A legvarázslatosabb hangulata Indeinnek van: a kikötőből bambuszfák mellett visz az út viharvert és felújított sztúpák kavalkádja felé. Természetesen ide is árusok során át kell eljutnunk, akik teljesen megtöltik a több száz méteres, faoszlopos folyosót. Ha mindez nem elég, a falu túloldalán újabb sztúpák és egy mesebeli kolostor várnak felfedezésre. (2014)" forrás


"Három négyszemélyes hajóval indultunk neki felfedezni a tavat és környékét. Elképesztően szép volt a táj és óriási szerencsém volt a fényekkel. Nem tudom, hogy ez itt mindig ilyen szép-e, de nem győztem lelkendezni, milyen gyönyörű tiszták a fények, színek." forrás


"Az Inle-tóban gyűlik össze a környező hegyekről lezúduló hordalék, ettől szinte mindenütt ugyanolyan sekély. Az itteni lakosok nem csak a víz partjára, hanem magába a tóba is építettek házakat és úszó kerteket. A tó vizén lebegő csónakokban a kereskedők kínálják portékáikat… Fantasztikus." forrás

Varga Gábor fotója


"Nekem egy igazán nagy vágyam volt a mai nappal kapcsolatban, mégpedig, hogy tudjak igazán jó, közeli fényképeket készíteni a spéci, tölcsérhálós, lábbal evezős, tradicionális halászokról. Sajnos ez ügyben tegnap este az utazási irodás mókamesterek már lelomboztak, azt mondták, kicsi az esély, hogy fogunk velük egyáltalán találkozni. Ennek ellenére egy nagyon kellemes csalódásként már rögtön a tó bejáratánál, vagyis a csatorna torkolatánál több csónakkal fogadtak minket, írom a fogadást szánt szándékkal, mivel ők valóban a mi kedvünkért időztek ott, ez abban is megmutatkozott, hogy rögvest a csónakunk közvetlen közelében találtuk őket." (2012)

"Szinte minden útikönyv és beszámoló Burma egyik kihagyhatatlan állomásaként emlegeti az Inle-tavat. A fejenként 5 dollár government fee megfizetése után beléphettünk a tó körzetébe. Déli irányból indulunk a tőlünk északra fekvő célváros (Nyaungshwe) felé. Keskeny duzzasztott csatornákon át siklunk a nyílt tó felé. (2013)" forrás

"Vannak olyan közösségek, melyek nemcsak laknak, hanem szinte minden szükségeset el is készítenek, meg is termelnek vízre épült otthonaik körül – ugyancsak a vízen. A burmai Inle-tó igazi vízi világ. Az Inle Burma második legnagyobb tava, közel 900 méter magasan fekszik és 22 km hosszan húzódik a hegyek között, melyekből vizét is kapja. Amúgy igen sekély (2–3 méter), viszont van lefolyása, ezért édesvizű. Kereken 70 ezren élnek partvidékén, vagy magán a tavon, tucatnyi, cölöpökre épült vízi faluban. Burmában burjánzanak a népi mesterségek, a tavon és környékén meg különösképpen, hiszen népe szinte önellátó. Van itt jókora cölöpházban üzemelő kovácsműhely, szövőüzem, cigarettasodró manufaktúra és persze buddhista templom is. Sokan halásznak, s mivel nem mindenkinek futja motoros csónakra, hát eveznek. Itt az aprónép talán előbb tanul meg evezni és a vízen élni, mint járni. A vízen burjánzó vízijácint-telepeket előnyükre fordítják, ugyanis ezt is felhasználják az iszap és a bambusz mellett "lebegő kertjeik" kiépítéséhez. Itt terem a legtöbb paradicsom Burmában, de még számtalan egyéb zöldségféle is. Nagyrészt vízre települt a jókora piac is a tó déli harmadánál, ahol a helyi termékeken kívül iszonyatos mennyiségben árulják a szuvenírt is." forrás

Ngapali

Külön alfejezetbe írunk róla - itt.

Ngapali Beach

Kalaw

Fotóegyveleg

Vissza az elejére


Kommentek

Még nem érkezett hozzászólás.


Új hozzászólás beküldése

Név:
E-mail cím:*
Hozzászólás:


* az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon