Látnivalók

Egy jó térkép, egy remek tornacipő, hátizsák, ezek az alapkellékek. Az egyszeri túrista renegeteget gyalogol, üget és bóklászik majd. Enni- és innivalót cipelni felesleges, mindenhol beszerezhetőek út közben.

Szentpéterváron érdemes felkészülni arra, hogy az ember rengeteget fog gyalogolni. A térképen a látnivalók egymáshoz viszonyítva megtévesztően közelinek tűnnek – ez azért van, mert bár a város hatalmas, a történelmi központ aránylag kompakt. A metrót szinte egyáltalán nem használjuk, kivéve, ha a pályaudvarra kell eljutnunk.

Ráadásul ki akarna a hotelszobában ücsörögni, amíg odakint még világos van? A nagy távolságok és a hosszú nappalok együtt járnak azzal, hogy a negyedik nap végére szó szerint sajog minden lépés. Megérte? Kétségkívül!

A látnivalók és múzeumok száma szinte végtelen, és a város minden pontján érezni a történelem súlyát. Még négy-öt nap is kevés ahhoz, hogy mindent felfedezzünk, és akkor még nem is beszéltünk a környék lenyűgöző palotáiról.

Ha egy hosszú városnéző nap után marad még egy kis energiád, a Mariinszkij Színház életre szóló élményt kínál. Az orosz balett világhírű, és nemcsak a táncosok utánozhatatlan technikája miatt, hanem a díszletek és a látványvilág is lenyűgöző. Jegyet szerezni nem egyszerű, az utazási irodák körülbelül 30 euróért kínálnak belépőt az esti előadásokra, és érdemes náluk megvenni, mivel a színház pénztárában sem olcsóbb.

Én például 60 euróért kaptam jegyet a Hattyúk tavára közvetlenül az előadás előtt. A helyiek szerint egy-egy exkluzív szórakozóhelyre való bejutásért akár ennek többszörösét is elkérhetik kenőpénz formájában.

A szentpétervári metróállomások olyanok, mintha báltermek lennének – valódi építészeti remekművek. Egy esős napon tökéletes program lehet felfedezni ezeket a lenyűgöző helyszíneket. A legszebbek közé tartozik a Ploshchad Vosstaniya, a Baltiyskaya, a Narvskaya, a Kirovsky Zavod (kiemelkedően látványos!), az Avtovo (egyszerűen lenyűgöző!), valamint a Tekhnologichesky Institut.

Lenyűgözően hatalmas és gyönyörű, de fényképezni szinte lehetetlen. A megszámlálhatatlan turistabusz mindenhol parkol, és százával árasztja ki az utasokat, főleg kínai csoportokat, akik teljesen elzárják a látványosságokat. A város forgalma amúgy is hatalmas, így nehéz elkapni egy olyan pillanatot, amikor egy busz vagy egy teherautó ne rontaná el a képet.

Ráadásul az épületek annyira monumentálisak és olyan közel állnak egymáshoz, hogy komoly felszerelés, nagy látószögű lencsék nélkül nehéz jó fotókat készíteni. Olyan sok lenyűgöző épület van, hogy végül rengeteget kihagytam a fotózásból – pedig máshol, például a balti államokban, ezekért a látványokért kilométereket gyalogoltam volna.

,, Gyalog ne induljunk szinte sehova, óriási a város. Az épületek impozánsok, kapkodjuk a fejünket, hogy mi micsoda, így érdemes előre alaposan felkészülni. Elegáns hotelekben szívesen fogadják a turistát, érdemes körbenézni és a wc lehetőséget kihasználni. A városban egyébként sok az illemhely, egységesen 30 rubel, néha kiszuperált buszokat is wc-nek használnak. Nagyon sok helyen van táska ellenőrzés.

Hajókirándulásra este menjünk, mert mi a meleg napsütésben szinte alig láttunk valamit az esernyőktől. (Ha 24 órás jegyünk van, figyeljünk oda, hogy az időkorlátban benne legyünk). A főbb turista pontokon rend és tisztaság van, azonban ha kicsit mélyebbre megyünk, akkor már találunk szemetet és hajléktalanokat. " (t.é., 2019)

A cirill betűkkel valahogy el kell boldogulnunk - k.k.

,, Minden belépőt a neten intéztünk. A Szentpétervár-kártyát érdemes megvenni. (gy.j.z)

Téli Palota

Зимний дворец (ejtsd( zimnij dvorec)

A Téli Palota (Зимний дворец, ejtsd: zimnij dvorec) Szentpétervár egyik legjelentősebb nevezetessége, amely az Ermitázs Múzeumnak ad otthont. A múzeum több mint ezer termében páratlan művészeti gyűjtemény található. Fontos megjegyezni, hogy az Ermitázs hétfőnként zárva tart.

A belépőjegyek ára a látogatni kívánt kiállításoktól függően változik. A fő múzeumkomplexum, amely magában foglalja a Téli Palotát, a Mensikov-palotát és a Cári Porcelánüzem Múzeumát, 600 rubelbe kerül. Ha csak egyetlen helyszínt szeretnénk meglátogatni ezek közül, például a Téli Palotát, a belépőjegy ára 300 rubel.

Minden hónap első csütörtökjén ingyenes a belépés az Ermitázs valamennyi részébe. Érdemes egy szerdai vagy egy pénteki napon menni, mert akkor nincs olyan nagy tömeg (az óceánjárók csoportjai ilyenkor visszatérnek a hajókra).

"A cári birodalom nagyságát legfényesebben szimbolizáló Téli Palota tulajdonképpen a negyedik, és minden bizonnyal a leggrandiózusabb a téli paloták sorában. Termetes szobrok tömkelegével díszített, 250 méter hosszú zöld-fehér (régebben vörös) homlokzata fenségesen tekint a Palota térre. Mai külső formáját az 1730-as évektől kezdve jó száz év alatt nyerte el, számos tervezője közül az olasz Rastrellit szokás a hosszúkás téglalap alaprajzú, barokk csodapalota atyjaként emlegetni. Míg Nagy Péter annak idején megelégedett a nyugat-európai királyi paloták szerény másolatával, addig későbbi utódai - elsősorban II. (Nagy) Katalin - egy Versailles-t túlszárnyaló csodát vízionált. Az épület monumentális méretei önmagukért beszélnek. Csaknem 2000 ablak, közel 1800 ajtó és másfél ezer szoba található itt. Hivatalosan csaknem kétszáz évig volt ez az uralkodói rezidencia, innen irányították a cárok a világ valaha volt egyik leghatalmasabb birodalmát, amely fénykorában a Föld egyhatodát ölelte fel.

Nagy Katalin kétségkívül a Téli Palota egyik legmeghatározóbb uralkodója volt, aki maradandó nyomot hagyott Oroszország történetében. A porosz származású Szófia hercegnő tizenhat évesen ment feleségül a cári családba, gyorsan elsajátította az orosz nyelvet, áttért az ortodox hitre, és felvette a Katalin nevet. Amikor férje, III. Péter lett az orosz cár, hamar kiderült, hogy ő nem elégszik meg a háttérszereppel: fél évvel később puccsal eltávolította férjét, és a következő harmincnégy évben maga irányította az országot.
II. Katalin az akkoriban Európában népszerű „felvilágosult abszolutizmus” mintáját követte: az udvarban bevezette a francia nyelvet, kapcsolatot ápolt francia filozófusokkal, és modernizálta az oktatási rendszert. Ugyanakkor a jobbágyságot még szorosabb függésbe kényszerítette, és a nemkívánatos híreket cenzúráztatta. Szenvedélyes természete nemcsak politikai ambícióiban, hanem személyes életében is megmutatkozott: híres volt fényűző lakomáiról és bőkezűen támogatott kegyenceiről. Kiválasztott szeretőit nemcsak előléptetésekkel és gazdag birtokokkal halmozta el, hanem gondoskodott arról is, hogy távozásuk után is megfelelő pozícióba kerüljenek – ha más nem, egy távoli tartomány hivatalában. Uralkodói sikerei, például a Krím-félsziget megszerzése, elvitathatatlanok, de személye és intézkedései megosztóak maradtak. Halála után fia első dekrétumában kimondta, hogy többé nő nem kerülhet Oroszország trónjára.

Két intézkedése különösen jelentősnek bizonyult a későbbi évszázadokban. Egyrészt ő ismertette meg az oroszokkal a krumplit, amely később az orosz konyha egyik alapélelmiszerévé vált. Másrészt 1764-ben egy berlini kereskedőtől megvásárolt egy festménygyűjteményt, amely a Téli Palota egyik szárnyában kapott helyet. Ezt a viszonylag szerény melléképületet Katalin saját visszavonulásának helyszínéül választotta az udvari élet nyüzsgése elől, és ennek megfelelően „kis remetelaknak”, azaz ermitázsnak nevezte el – innen ered a világhírű Ermitázs Múzeum neve.

,, A Téli Palota előtti Palota térre (Dvorcovaja ploscságy) érve meglepődve láttuk, hogy a hatalmas teret teljesen megtöltik piros úttakarító gépek (kukás, tartályos, hótakarítós, söprős stb.). Gondoltam, hogy esetleg sztrájkot látunk. Egy sofőrtől meg is kérdeztem, hogy ez egy zábásztovka-e, de azt mondta, hogy a város téli úttakarítási felkészültségét demonstrálják.

Mikor az Ermitázsból (vagy 3 órával később) kijöttünk, akkor már a gépek nagy része elvonult, szóval már csaknem normál állapotában tudtuk méregetni a Palota tér dimenzióját és méltóságteljességét. Nekem a tér kicsit ridegnek hatott, a takarítós demonstrációval jobban tetszett, mert az igazán poénos volt. (aji,)

K. Kriszta fotói

A tér normál állapotban - B. Edit fotója

Ermitázs

Érdemes 10 óra előtt érkezni, ha kevesebb ideig akarunk sorban állni. Jó megoldás előre interneten venni jegyet. Fél 11-kor nyitnak.

Külföldi turistáknak a belépőjegy 700 rubel, ami közel 12 amerikai dollár, kevéssel több, mint 3 ezer forint. Az online vásárolt jegy csoportos vezetéssel többe kerül: közel 18 amerikai dollár. Az online megvásárolt jegyekkel nem a főbejáraton, hanem az oldalsón lehet csak bemenni. Ott is szigorúan betartják a 10.30-as nyitást.

,, Az Ermitázshoz egy tipp: nem a folyó felőli oldalon kell sorba állni, onnan a csoportok mennek ezért órákat kellene várni, ehelyett a tér felől van egy bejárat, ahol sorban állás nélkül tudtuk bejutni, illetve jegyautomaták is vannak. (Nikolett, 2019)

Belül a múzeum egy hatalmas palota, könnyű elétévedni, elveszteni egymást. Viszont a kiszolgéló egységek modernek, jószagúak, a büfék jól ellátottak, a sütemények és a kávé jó. Nem kimondottan gyerekbarát program.

Tanácsunk: limitáljuk a látogatásra szánt időt 3 és fél órában. Kulturális veszteség ha kevesebb időt töltünk, elszédülünk a látnivalóktól, ha ennél sokkal többet időzünk. Szerintem. + és fél óra alatt kb. a múzeum teljes tartalmának talán a 20 százalékát láthatjuk.

Érdemes az első emeletre (nem a földszint) koncentrálni. A földszinten görög és római szobrok és az egyiptomi kiállítás sorakoznak. A múzeumban a legnagyobb turista tolongás jellemzően a trónteremben van és a Leonardo da Vinci alkotásoknál.

Az Ermitázsnak 350 terme van. Ha minden termet körbejárnánk, akkor 22 kilométert tennénk meg. Na, ennek tudatában tessenek szelektálni.

Érdemes az internetról letölteni a múzeum látnivalóinak elhelyezkedését is mutató applikációt, avagy a bejáratnál adnak ingyenes térképet. Mindenhol lehet fotózni, a vakuzókra rászólnak. Minden teremben egy-egy néni vagy bácsi védi testével a felbecsülhetetlen értékeket és szemmel láthatóan eléggé unják őket.

Érdemes azokon a napokon menni késő délután menni, amikor 21-ig van nyitva a múzeum (szerdán és pénteken), és nincsenek hatalmas mennyiségben turistacsoportok. Hétfőn zárva vannak.

Update- a múzeumba kétnapos jegy is váltható. Ajánlott. Egy bizonyos mennyiségű szépség és művészet megnézése után az átlagos turista telítődik, hiába talál újabb és újabb csodás képeket az újabb és újabb csodaszép termekben. És szinte fizikai fájdalmat okozhat a felismerés, hogy bizony az impresszionisták egy másik épületben vannak. És maga a másik épület is különleges látnivaló, a modern és a régi elegye, plusz mellesleg Picasso, Cézanne, Monet... Annak, akit érdekel a festészet és komolyabb sétát tervez az Ermitázsba ajánlott a kétnapos jegy megvétele.

,, Az Ermitázs persze a 4 napos látogatásunk legmarkánsabb élménye volt, de ugyanakkor egy kulturális turisztikai abszurdum megtapasztalása is. Ez a festészet sztárjainak szédítő, maximálisan túladagolt seregszemléje. Mondtam magamban, hogy ha ezt a gigantikus gyűjteményt 10 különböző európai város egy-egy új, üres múzeumába szétosztanák, akkor azok egyenként csúcs nevezetességekké válnának.

Hogyan emésszen meg az ember azt, hogy egy hatalmas terem tele van kizárólag Rubens festményekkel, egy másik 24 van Dyck-kal? Nem mellékesen van 12 Leonardo da Vinci. Egy idő után az élmény jó értelemben véve szürreális.

" (aji)

A zavaró turista csoportos közlekedési dugók a felkapottabb termekben - K. Kriszta fotója

Letaglozóan szép - K. Kriszta fotója

A világ egyik legjelentősebb művészeti galériájában járva nehéz eldönteni, hogy maga a kiállítás vagy az azt befogadó elképesztően gazdag palota a lenyűgözőbb. Az épület pompája Versailles vagy Schönbrunn fényűzését idézi – csak éppen a sokadik hatványra emelve. Ilyen pazarló luxussal eddig talán csak az isztambuli Dolmabahçe-palotában találkoztam. Ebben a mesés, káprázatos környezetben rejtőznek a művészettörténet legnagyobb mestereinek alkotásai.

A gyűjtemény alapjait Nagy Katalin fektette le a 18. század második felében, majd utódai tovább bővítették a kollekciót, amely ma szinte felmérhetetlen gazdagságú. A termeket járva olyan mesterek alkotásai tárulnak elénk, mint Raffaello, Leonardo da Vinci, Caravaggio, Fra Angelico, Rubens, Van Dyck, Rembrandt, El Greco, Brueghel, Renoir, Cézanne, Monet, Manet, Van Gogh és Gauguin. Szinte nincs is olyan jelentős művész, akinek a munkáját ne lehetne megtalálni ebben a szövevényes barokk palotában.

Az Uffizi, a Louvre és a British Museum látogatásai után már előre próbálom magam felkészíteni arra, hogy egyetlen nap alatt lehetetlen mindent megnézni – de ez a tudat sem segít. Néhány óra után a bőség zavara szinte bénítóvá válik: mit hagyjunk ki, ha már idáig eljutottunk? Amikor már csak húsz perc marad az esti balett előtt, még mindig ott állunk a döntés súlya alatt. Végül úgy határozunk, hogy felrohanunk a felső szintre, ahol a 19-20. századi mesterek alkotásai találhatók. Picasso és Gauguin kihagyhatatlan – és természetesen végül így is kifutunk az időből.

Cári trón - K. Kriszta fotója

"14.50-kor álltam be a Palota téren (majdnem a közepén) a sorba, hogy bejussak az Ermitázsba. A kasszák 17.00-kor zárnak, én kb. 16.30-kor kerültem be. A múzeum 18.00-kor zár. A sorba nállás, ha egyszer bejut az ember, úgy érzi, hogy nagyon megérte, mert van itt minden.

Az épület maga óriási és gyönyörű belülről (Téli Palota). A földszinten rengeteg ruhatár, információs pult, a múzeum térképe, kávézó, múzeumi (szuvenír)bolt, ahol minden van, albumok, reprodukciók, de persze matrjóska is. Aztán itt a kávézó és az internet kávézó, az egész egy nagy, vagy inkább óriási klub!

A kiállítótermek: Bevallom, nem mentem nagyon céltudatosan (kivéve Gaugain-t akartam megkeresni), mert úgyis eltévedtem volna. Kezdődött a földszinten (itt első emeletnek hívják) az ókori görög és egyiptomi művészetekkel, amin olyan mennyiségű, hogy Görögországban vagy Olaszországban egy egész napot szánnánk rá. Aztán valahogy elkeveredtem a Pavilon terembe, amely Katalin uralkodása alatt épült, majd aranyozott fehér márványpalotát alakítottak ki benne. Egyszerűen lenyűgöző maga az épület is, nagyon gazdag! (Bár be kell vallani, hogy a bejárattól távolodva, és főleg a harmadik (értsd: második) emelet területén már korántsem olyan fényűző a dolog, de még mindig többnyire rendben van.) Ebben a lélegzetelállító Pavilon teremben található meg James Cox híres Pávás órája (1772), amit Katalin titkos férje, Patyomkin herceg kapott ajándékba. Az órát is lefényképeztem, de az nem lett jó, úgyhogy inkább csak a mennyezet egy részletét mutatom itt be.

Leonardo Da Vinci : Madonna gyermekével (1490-1491) - K. Kriszta fotója, aminek elkészültéhez kellett, hogy a szelfi botokkal hadonászó kínai turisták csordája odébb vonuljon
És akkor ott van a Malachit-terem. Zöld malachit, fehér és arany uralja a látványt, eleganciájában szinte mesebeli. A terem 1839-ben készült, és állítólag több mint két tonna malachitot használtak fel a díszítéshez. Az oszlopok és a vázák mind ebből a drágakőből készültek, a fény pedig úgy játszik a felületeken, mintha élne az anyag. Persze rengeteg más csodát nem láttam, mert nem volt elég idő, és nem akartam azzal tölteni, hogy mindenáron eligazodjak a labirintusszerű épületben. Azért néha odafordultam a teremőr nénikhez, és külön élmény volt, amikor teljes hévvel kezdtek oroszul magyarázni, majd csak akkor esett le nekik, hogy idegen vagyok, amikor visszakérdeztem.
Bejártam még több kiállítást is: ott volt a keleti kultúrákat bemutató rész színes sátraival, dísztárgyaival és fegyvereivel, valamint egy ideiglenes tárlat az impresszionistákkal – ez utóbbi ragadott meg leginkább. Közülük is Van Gogh egyik tájképe volt a legemlékezetesebb; élőben egészen más, szinte vibrál a vászon. Végül, néhány lezárt útvonalat megkerülve, feljutottam a legfelső szintre, ahol a 19–20. századi európai művészet kapott helyet. Három teremnyi Picasso, külön termek Van Goghnak, Gauguinnak, Matisse-nak, Monet-nak, Cézanne-nak – nem egy-egy festmény, hanem egész sorozatok. Mintha egy sűrített művészettörténet sétálna el melletted.

És még nem is említettem a panorámát. Az Ermitázs ablakai szerintem a legszebb kilátást kínálják Szentpétervárra – még a Szent Izsák-székesegyház tornyát is felülmúlják. A múzeum a város szívében áll, a harmadik emelet termeiből minden irányban kitárul a látvány. Délen a Palota tér, észak felé a Vasziljevszkij-sziget csücske a régi tőzsdével és a Sztrelkával, kissé keletebbre a Péter–Pál erőd székesegyházával, mögötte a mecsettel. A Néva itt a legszélesebb, és a forgalmas hidak szinte keretezik a várost. Nyugaton az Admiralitás és a Szent Izsák székesegyház kupolája tűnik fel. Ezért nemcsak a festményeket és kiállításokat érdemes nézni, hanem időnként kinézni az ablakon is – maga a város a legnagyobb élő műalkotás.

K. Kriszta fotója

"A világ egyik legjelentősebb művészeti gyűjteménye, az Ermitázs, amit később minden egyes uralkodó tovább bővített, beleértve a kommunistákat is, akik az elkobzott nemesi gyűjteményekkel gyarapították a kollekciót. Legelőször 1851-ben nyitották meg a nagyközönség előtt múzeumként, majd a műalkotások számának meredek emelkedésével az Ermitázs kinőtte az eredeti pavilont és mára elfoglalja a Téli Palota nagy részét, illetve három másik közeli épületet is. A gyűjtemény hűen tükrözi a város mottóját: ablakot nyit Európára, hiszen teljes mértékben felöleli a 15-18. századi spanyol, flamand, holland, francia, angol és német festészetet, míg az olasz szekció egészen a 13. századig nyúlik vissza. Emellett itt van a világ vitathatatlanul legjelentősebb impresszionista és poszt-impresszionista gyűjteménye. Az ókori, illetve az orientális művészetek rajongóit is elkényezteti: őskőkorszaki leletektől kezdve egyiptomi múmiákon, görög vázákon, római szobrokon keresztül a kínai, japán és közel-keleti műtárgyakig bezárólag minden megtalálható itt.

A közel hárommillió műalkotás nagy része az állandó kiállítás részét képezi, és több, mint 400 termet foglal el. Az egész gyűjtemény megtekintéséhez így több, mint 22 kilométert kell sétálnunk, ami így első hallásra talán nem is tűnik annyira soknak. Viszont ha jobban belegondolunk, elrettentő adatokat kapunk: ha minden egyes kiállított tárgy előtt csak egy percet töltünk, mindezt napi nyolc órán keresztül, nyári szabadságra és ünnepekre fittyet hányva, akkor is tizenöt(!) évbe telik, mire végzünk. Riasztó számok ezek, épeszű ember a töredék töredékének befogadására koncentrál, és így is kimerülten távozik. Mi például eleve azzal az elhatározással vágtunk neki, hogy csakis magában a palotában található alkotásokra koncentrálunk, és azokat is erős szelekciónak vetjük alá.

Sejtettük tehát, hogy nem állunk könnyű feladat előtt, amikor beléptünk a Téli Palota főkapuján a hatalmas belső udvarba. Egy hosszúkás alakú parkban találtuk magunkat, amit két fasor, elkerített füves részek és padok tagoltak. A túloldalon a múzeum bejáratánál egy kóbor macskánál ismét bepróbálkoztunk a reggeliről hozott tojássárgájával, de a tegnapi kutyához hasonlóan ő is felhúzott orral fordult el a finom falattól. Lehet hogy a helyi ízléshez alkalmazkodva piroggal vagy vodkával kellene az utca állatait kínálnunk? Letettük a lefitymált tojássárgáját egy szemetes mellé, hátha legalább a madarak örömüket lelik benne, de még mielőtt kettőt pislogtunk volna (vagy annyit mondhattunk volna, hogy "peresztrojka"), a semmiből előkerült egy szemétlapáttal és seprűvel felszerelkezett bábuska, és rendet teremtett, föltakarította a hányatott sorsú tojássárgákat.

A pénztárnál meglehetősen kevesen ácsorogtak, minden bizonnyal azért, mert másnap (minden hónap első csütörtökjén) ingyenes a belépő. Ezt mi is tudtuk, de valahogy nem volt kedvünk iszonyatos tömegben kihámozni a nekünk tetsző darabokat a hatalmas gyűjteményből. Az elején az utunkba akadó ókori frakciót ímmel-ámmal megnéztük, majd meglehetősen céltudatosan haladtunk tovább, elsősorban az impresszionistákra koncentrálva. Sehol nem volt nagyobb tömeg, kivéve az egyik terem néhány festménye előtt: mielőtt megláttam volna, rögtön tudtam, hogy ott vannak a Van Gogh-képek! Úgy látszik, kedvenc festőm mindenhol húzónév, eddig akárhol találkoztam képeivel (legyen szó Glasgowról, Madridról vagy Helsinkiről), mindig áhítatos tömeg gyűlt össze előttük. A közhiedelemmel ellentétben Van Gogh-nak igenis sikerült még életében értékesítenie néhány darabot, de a jelenlegi őrületre sem ő, sem kortársai nem számítottak, még legmerészebb álmukban sem.

K. Kriszta fotója
Az Ermitázsban bizonyos szekciókat – például a puttókkal teli olasz barokkot – egyszerűen kihagytuk, máshol viszont szemezgettünk, időnként hosszabban is megállva egy-egy El Greco, Rubens vagy Rembrandt előtt. Az uralkodói portrék között is megkerestük a híresebbeket, és Klári nagyot derült azon, amikor Nagy Katalin uralkodása vége felé készült arcképére bukkant: „ez a kövér asszony volt az a férfifaló, kéjsóvár cárnő?” – kérdezte nevetve. Maga az Ermitázs alapítója valóban Rubens telt angyalkáira emlékeztetett, nem kis részben kiváló francia szakácsainak köszönhetően.
Nem akartuk kizárni a véletlen felfedezéseit sem, ezért sokszor csak átsiettünk a kevésbé érdekesnek tűnő termeken, miközben a szemünk sarkából ragadott meg egy-egy kép. Így akadtunk rá Corot egyik meghitt festményére is, amely a 19. századi francia tájképfestészet egyik gyöngyszeme. Egy teljesen hétköznapi jelenetet ábrázol: parasztok hajnalban, lovasszekerükön a piac felé tartanak. Mégis különleges, mert olyan érzékletesen adja vissza a hajnal atmoszféráját, hogy szinte érezni a csípős levegőt, az első gyenge napsugarak hideg-melegét és a lovak testéről felszálló párát. Egy másik teremben a németalföldi festészet közepette torpantunk meg Paulus Potter egyik, szinte allegorikus műve előtt. Az Egy vadász megbüntetése című képe a 17. századi holland mester fő alkotásai közé tartozik: apró jelenetekből áll össze, középen pedig a vadász tragédiája látható. Az állatok – oroszlánok, elefánt, farkasok – fellázadnak, elfogják a vadászt és kutyáit, majd a szolgaként tartott ebrek felakasztva, a végső pillanatban elengedve magukat, döbbenetesen naturalisztikus részletként jelennek meg. A vadász sorsa sem kétséges: vaddisznó és szarvas már rakja számára a máglyát.

Az Ermitázs jegye olyan, mintha kettőt kapnánk egy áráért. Nemcsak a gyűjtemények kincsei várnak, hanem maga a Téli Palota is – egy önálló csoda. Bár az eredeti belső tér az 1837-es tűzben elpusztult, a rokokó pompával újrateremtett helyiségek talán még a barokk elődöket is felülmúlják. A márvány, az aranyozás, a borostyán- és stukkódíszítések önmagukban is bámulatosak, de a méretek teszik igazán felfoghatatlanná a látványt. A cári ebédlőben egykor ezer fő ült egyszerre az asztaloknál, más termekben pedig állófogadások idején tízezer ember is kényelmesen elfért. A versailles-i tükörterem mása is itt található – csak éppen tízszer akkora. Versailles, Schönbrunn és a többi híres palota szinte polgári lakásnak tűnik a Téli Palota árnyékában.

Az Ermitázs a kiállított műtárgyaktól függetlenül, mint palotabelső is hatalmas látvány - K. Kriszta fotója

A belépőjegy alapára 300 rubel volt, külön 200 rubelt kellett volna fizetni a Téli Palotáért – ami azonban zárva volt. Bevallom, mérhetetlenül csalódott voltam. Félórás sorban állás után végre bejutottunk, ott derült ki, hogy az Arany- és a Gyémánt-termekhez külön jegyet kellett volna váltani. Addigra persze már kikerültünk a sorból, így nem volt visszaút. Nyugalom, csigavér – mondogattam magamnak, és próbáltam a jó oldalát nézni.

Amikor végre kaptunk egy térképet, elindultunk a felfedezésre, és három órán át barangoltunk a múzeumban. Lélegzetelállító termek követték egymást: trojkák, impresszionisták, Picasso (nekem kevésbé kedves), Matisse, Rembrandt, Rodin. A Rodin-szobrok különösen megérintettek – öt gyönyörű alkotás, amelyek előtt hosszú percekig álltam, és belül ujjongtam. A szobrok termeibe egyedül mentem, mert a többieket nem érdekelte, én viszont teljesen elvarázsolódtam, szinte lebegtem. Meghaltam és újjászülettem ott, olyan erős volt az élmény.

Sajnos csak erre maradt idő. Én tovább akartam menni, de a többiek már teljesen kimerültek, így fájó szívvel kellett búcsút vennem. A Borostyánszoba is zárva volt, ami külön csalódásként ért. A gyűjteménynek talán a tizedét sem láttam, de amit sikerült, az maga volt a csoda. Egy biztos: ha másért nem is, az Ermitázsért egyszer mindenképp vissza kell térnem.

K. Kriszta fotója

„Az épület önmagában is lenyűgöző, de a gyűjtemény teszi igazán különlegessé. Itt két eredeti Leonardo da Vinci-festményt láthatunk, ugyanennyi Raffaellótól, több mint húsz Rembrandt-művet, valamint Michelangelo egyik szobrát is. (2025)”

„A jegyautomatánál tanakodtunk, hogyan tudnánk belépőt venni, amikor odalépett hozzánk egy fiatal férfi, és felajánlotta, hogy tőle is megvehetjük. Egy rövid alkudozás után végül „okosban” oldottuk meg a dolgot, és fél áron jutottunk be – egy múzeumba, jegyüzértől szerzett tikettel, olcsóbban! (2025)”

K. Kriszta fotója

Katalin palota

Екатерининский дворец (ejtsd: jekátyerinszkij dvorec)

Moszkván kívül van, attól kb. 25 kilométerre, Puskin településen. A látogatásra (az oda-vissza közlekedést nem számolva) legalább 5 órát kell kalkulálni. Az egyéni látogatónak sokat kell sorban állnia a jegyért, akár 2 órát is. Tán érdemes szervezett túrára befizetni (ez lehet 65-80 euró is, amibe benne van a transzfer is.

Baromi nagy a tömeg. Egyes híresebb terembe a bejutás lassan megy.

Szentpétervártól mindössze harminc kilométerre fekszik, így ideális célpont egy fél- vagy egynapos kiránduláshoz, ha az ember ki szeretne mozdulni a városból. Mi annak idején Uberrel mentünk ki, ami teljesen vállalható ár volt, de természetesen lehetőség van szervezett, idegenvezetős túrára is. Egykor a cári család nyári rezidenciája volt, ma pedig a látogatók egyik legkedveltebb úti célja. Igaz, a turistatömeg hatalmas, és a palotához vezető sor gyakran végtelennek tűnik. Ha nincs kedved órákig várakozni, érdemes olyan jegyet váltani, amely kizárólag a parkokba és a kertekbe enged belépést. Már önmagában ezek is lenyűgöző élményt nyújtanak: gondosan megtervezett sétányok, szökőkutak és pazar épületek tárulnak a látogató elé, amelyek külső látványa is emlékezetes marad.

Péter-Pál erőd

Петропа́вловская кре́пость (ejtsd: petropávlovszkájá kréposzty)

600 rubel a belépőjegy

A Péter–Pál erőd története egészen a város alapításáig nyúlik vissza. 1703-ban, Nagy Péter parancsára kezdték építeni, így ez számít Szentpétervár legrégebbi épületének és egyben szimbolikus születési pontjának. Az első erődítmény még fából készült, később Domenico Trezzini tervei alapján emelték kőből. A munkálatok során rabok és kényszermunkások százai pusztultak el, mire elkészült ez a monumentális építmény. Vastag falai és bástyái ma is impozánsak, különösen napsütésben, amikor a Néva kékje és a frissen nyírt zöld gyep kontrasztjában ragyognak. A folyó felől körbejárva az erődöt gyönyörű kilátás nyílik a túlpartra: a szökőkút mögül kimagasló Szent Izsák-székesegyházra, az egyik Rostrum-oszlopra, valamint a Tengerészeti Múzeum és az Ermitázs hatalmas épülettömbjére.
Az erődbe a Néva-kapun keresztül léptem be, amelyet egykor Halálkapunak is neveztek, hiszen innen vitték a rabokat száműzetésbe, kényszermunkára vagy kivégzésre. A kapu 1784 és 1787 között épült, rideg szürkeségével jól illeszkedik komor funkciójához. A falakon ma is látszanak a jelzések, meddig ért fel a víz az idők során bekövetkezett árvizek idején – többnyire a kapu alsó harmadáig. Odabent egy apró, múzeumokkal és belső udvarokkal tarkított kisváros tárul a látogató elé. A legfőbb látnivaló kétségkívül a barokk Péter–Pál-székesegyház, Trezzini 1712-es tervei alapján. Karcsú, arannyal borított tornya messziről magára vonja a tekintetet, ragyog a napsütésben, az egész épület szépen felújítva és gondosan karbantartva áll. Bent épp mise zajlott, így csak bekukkantani tudtam a belső térbe.

Érdekesség, hogy először a harangtornyot emelték, ahonnan Nagy Péter személyesen ellenőrizte az építkezést. A székesegyház 1733-ra készült el teljesen, ám 1756-ban villám csapott bele, és súlyosan megrongálta. Az 1960-as évekig, a televíziós torony megépítéséig ez maradt Szentpétervár legmagasabb építménye. 1725-től a templom a cári kriptának is otthont adott: három uralkodó kivételével valamennyi cárt itt helyezték örök nyugalomra. Az erődöt végül a Szent Péter kapun keresztül hagytam el, amely szintén Trezzini keze munkáját dicséri. A kapu domborműve allegorikus jelenetet ábrázol: Péter cár diadalát XII. Károly svéd király felett.

Másnap a Péter–Pál erődhöz mentünk át. Megálltunk a templomnál is – be is mehettünk volna, de valahogy elmaradt, már nem is emlékszem pontosan, miért. A szuvenírboltban vettem néhány apróságot, majd amikor az ég kiderült, úgy döntöttünk, hajóval átruccanunk Peterhofba. Az idő tökéletes volt, napfényben úszott minden. A parkok, a hosszú sétányok, a szobrok lenyűgözőek voltak, igazi mesebeli környezet. Kora délután megkérdezték tőlem, éhes vagyok-e. Mondtam, hogy nem, de ha ők akarnak enni, menjünk nyugodtan. Később kiderült, hogy Vili azt hitte, én szeretnék ebédelni – pedig engem a látvány érdekelt, nem az evés. Végül két óránk ráment arra, hogy kihozzák az ételt, majd elfogyasszuk, és addigra már kezdtem bosszankodni. Nem ezért jöttem Peterhofba: nekem egy szendvics is elég lett volna, hogy több idő maradjon a felfedezésre.

Amikor végre továbbindultunk, a vízesésekhez és az aranyszobrokhoz érkeztünk – és mindenért kárpótolt a látvány. A nap ragyogott, a szobrok szinte vakítóan fénylettek, lenyűgöző pompában. Úgy döntöttünk, bemegyünk a palotába is, vettünk jegyet – Anna intézte oroszul. Rövid várakozás után azonban a pincébe vezettek le bennünket, ahol félórás idegenvezetést kaptunk, kizárólag orosz nyelven, öt állomással. Néhány nedves fal, régi ruhadarab, néhány szobor és kőmaradvány – ennyi volt a „látványosság”. Szinte sírni tudtam volna a csalódottságtól. Maga a palota belső terei elérhetetlenek maradtak, hiszen más típusú jegyet kellett volna váltanunk. Csak később tudtuk meg, hogy rossz jegyet adtak el nekünk.

Az Aurórától alig tízpercnyi sétával a Néva partján hamarosan a piciny Nyulak szigetére (Заячий остров) érünk. Ez a város igazi bölcsője: itt rakta le Nagy Péter 1703-ban Szentpétervár első épületének alapjait. A Péter–Pál erőd eredetileg a svédek elleni védelemre készült, ám mire felépült, a háborút már megnyerték, így soha nem kellett ténylegesen betöltenie védelmi funkcióját. Az ide tervezett városközpont is végül a Néva déli partján valósult meg, az erőd pedig egészen 1917-ig leginkább börtönként szolgált.
A masszív kőfalak mögött a Péter–Pál katedrális magasodik, amelyet egy olasz építész tervezett, így az orosz ortodox templomokkal szemben inkább az itáliai barokk stílushoz áll közel, mindössze egy apró hagymakupola utal orosz mivoltára. A katedrális egyben uralkodói panteon is: Nagy Pétertől kezdve – néhány kivétellel – szinte minden cárt itt helyeztek végső nyugalomra. Karcsú, több mint 120 méter magas harangtornya messziről látható, és mind a mai napig a város legmagasabb építménye. A torony tetejéről körpanoráma nyílik Szentpétervárra, de a feljutás ma is korlátozott létszámú csoportokhoz kötött, előzetes foglalással.

Az erőd Trubetszkoj-bástyájában kapott helyet a hírhedt börtön, ahol korhűen berendezett cellák idézik meg az egykori rabok világát – köztük Dosztojevszkij, Gorkij vagy éppen Trockij emlékét. A falak története Nagy Péter fiához, Alekszejhez is kötődik, akit apja árulással vádolva az erőd tömlöcébe záratott, majd halálra kínoztatott – jól mutatva a cár könyörtelenségét.

Az egykori rabok a Néva kapuján át távoztak száműzetésbe vagy a vesztőhelyre, ma viszont ezen a rámpán át a turisták sétálnak ki a folyópartra, ahonnan nagyszerű kilátás nyílik a túlpart palotáira, mindenekelőtt a Téli Palotára. Az erőd tövében keskeny kavicsos sáv húzódik, amely évszaktól függően más-más hangulatot ölt: nyáron napozók népesítik be – sokan közülük állva próbálnak barnulni, mintha így közelebb kerülnének a naphoz –, télen pedig a Rozmár Klub edzett tagjai mártóznak meg a Néva jeges vizében, hogy próbára tegyék állóképességüket.

Szent Izsák székesegyház

Исаа́киевский Собо́р (ejtsd: iszákijevszkij szábor)

2025-ben a belépés a templomba 250 rubelbe kerül, míg a kihagyhatatlan panoráma élményért a kupolába további 300 rubelt kell fizetni.

Kilátás az oszlopsorból - K. Kriszta fotója

,, Nekem a Szent Izsák csalódás volt, mert nem egy működő templom, és múzeumként nincs hiteles hangulata. A Vérző megváltó templom sokkal érdekesebb. A pesti Bazilika nagyságrendekkel látványosabb, mint a Szent Izsák. Kihagyni azért nem szabad, mert fentről, az úgynevezett collonade-ról szuper látványos a város panorámája. " (aji)

A 19. század egyik legmonumentálisabb ajándéka Szentpétervár számára az Izsák-katedrális, amely negyven év alatt épült fel, és ma is a város egyik legmeghatározóbb látványossága. Tornyából páratlan panoráma tárul a látogatók elé, amelyből jól érzékelhető a város elegáns, szabályos szerkezete. A belépésért jegyet kell váltani, és a fotózásért külön díjat számítanak fel, ahogy Oroszország legtöbb nagyobb múzeumában ma is szokás. Ennek ellenére mindenképp érdemes betérni, hiszen a féldrágakövekkel gazdagon díszített belső tér egyedülálló látványt nyújt. Nem véletlenül tartják a „legek templomának”: egyszerre akár 14 ezer ember is elfér benne, a timpanont tartó gránitoszlopok pedig egyenként mintegy 80 tonnát nyomnak.

A Szent Izsák-székesegyház perspektívája és kilátása 2025-ben
Optikai csalódás a méretekben
A Szent Izsák-székesegyház impozáns kupolája 2025-ben is a belváros szinte minden pontjáról látható, ezért mindenhonnan közelinek tűnik. Ez azonban egy tipikus optikai csalódás, amelyért a naiv turista ma is a talpával fizet: az épület jellegzetesen oroszos méretei továbbra is torzítják a perspektívát.
Az Auguste Montferrand által a 19. század közepén tervezett, negyven éven át épült székesegyház annyira hatalmas, hogy olyan hatást kelt, mintha a budapesti Szent István-bazilikát – amely 87,4 méter hosszú és 55 méter széles – egy az egyben be lehetne tolni az ajtaján. A méretarányok valóban elképesztők: míg a budapesti bazilika már önmagában monumentális építmény, a Szent Izsák-székesegyház még ennél is jóval nagyobb belső térrel rendelkezik.
Belső tér és művészi díszítés
A gigantikus belső tér, a csodálatosan díszített déli bronzkapu, az ikonosztáz teljes egészében malachitból készült oszlopai és a magas kupola csúcsán halványan alulról is kivehető, a Szentlelket jelképező ezüstgalamb 2025-ben is mély benyomást tesz a látogatókra. A Szent Izsákkal azonban ugyanaz a probléma, mint a város sok másik építményével: nem emberléptékű. A tömegével szinte agyonnyomja a szemlélőjét.
A kupolakilátó élménye 2025-ben
Száz méter magas kupolájából, amelyhez 262 lépcsőfokot kell megmászni, továbbra is lenyűgöző kilátás nyílik az egész városra. 2025-ben is előfordul, hogy a magas magasságban süvítő szélben és esetleg vízszintesen zuhogó esőben kell élvezni a panorámát – a időjárás kiszámíthatatlan lehet a kupola tetején.
A panoráma részletei
A kikötő irányába: A távolban, a Balti-tenger felé továbbra is rovarszerűen merednek a magasba a kikötői daruk csápjai, bár 2025-ben már modernebb berendezésekkel és automatizált rendszerekkel.
A Néva folyón: A folyón horgonyzó modern kompok és hajók még mindig eltörpítik a part menti paloták klasszikus homlokzatait. A folyami forgalom intenzitása 2025-ben sem csökkent, sőt a turizmus újbóli fellendülésével még növekedett is.
Városi panoráma: A kilátóból látható Szentpétervár teljes szívverése: az Ermitázs, a Téli Palota, a Péter-Pál-erőd és a végtelen orosz horizontok mind egy lélegzetelállító panorámában egyesülnek.
Gyakorlati tanács 2025-re
A kupolakilátó meglátogatása továbbra is kötelező program, de érdemes felkészülni:

Kényelmes, csúszásmentes cipő szükséges
Időjárásnak megfelelő ruházat (szél, eső ellen)
Fizikai felkészültség a 262 lépcsőfoknál
300 rubel a külön kupolajegy 2025-ben

A Szent Izsák-székesegyház ma is Szentpétervár egyik leginkább nem emberléptékű, de éppen ezért leglenyűgözőbb építménye, ahol az orosz gigantománia és a művészi tökéletesség találkozik.

B. Edit fotója

Szent Izsák-székesegyház látogatása 2025-ben
Folyóparti sétánk végén egy már jól ismert helyen, a Szent Izsák-székesegyház (Исаакиевский Собор, Isaakievskiy Sobor) előtti impozáns téren találtuk magunkat. A parkosított teret 2025-ben is sokan választják különböző kikapcsolódási tevékenységekre – olvasásra, piknikezésre és pihenésre –, miközben a háttérben az ikonikus, aranykupolás bazilika uralkodik a város fölött.
Építészeti csoda és története

A gigantikus méretű épület továbbra is a világ leghatalmasabb katedrálisai között foglal helyet. Ez a közel 40 éven keresztül épült templom építése valóban a 19. század egyik legnagyobb építészeti bravúrja volt. A közel 300 ezer tonnás épületet egy ingoványos mocsár közepére húzták fel, melyet 25 ezer facölöppel kellett megerősíteni, hogy stabil alapot biztosítson ennek a brutális tömegnek.

A szovjet idők beköszöntével valóban kipaterolták a templomból az egyházat, és a többi jelentősebb templomhoz hasonlóan az ateizmus múzeumává alakították át. Érdekes módon, a rendszerváltással nem kapta vissza az egyház az épületet – tulajdonképpen 2025-ben is múzeumként funkcionál.
Aktuális árak és belépési lehetőségek 2025-ben

Az alapbelépőjegy 2025-ben 250 rubel, ami körülbelül 1000-1200 forintnak felel meg a jelenlegi árfolyamon. A különleges élmény azonban továbbra is a kupolában kialakított kilátó, amelyhez plusz 300 rubel fejében lehet feljutni (korábban 150 rubel volt). Ez azt jelenti, hogy a teljes élményért mintegy 550 rubelt kell fizetni.
Fontos tudnivalók a kupolakilátóról

A feljutás kihívásai: 262 lépcsőfokot kell megmászni, lift nincs! Érdemes kényelmes cipőt választani és felkészülni a fizikai kihívásra. A szervezők előrelátóan külön utat biztosítanak a fel- és lemenetelhez, így nem alakulnak ki dugók.

A panoráma: A 43 méteres oszlopsor tetejéről lenyűgöző panoráma nyílik a városra, amely magában foglalja a Téli Palotát, az Admiralitást és a Néva folyót. A látvány továbbra is megéri a fáradságot.
Nyitvatartás 2025-ben

Csütörtöktől keddig: 10:30-18:00 között (május-szeptemberben 23:30-ig), szerdán zárva. A nyári időszakban érdemes kihasználni a hosszított nyitvatartást, különösen a fehér éjszakák idején (június-július), amikor a panoráma még spektakulárisabb.
Személyes élmény

A feljutás élménye: Miután beszereztük a jegyeket, először a kupolába másztunk fel. A lépcsőzés valóban megterhelő, de minden lépcsőfok megéri. A fent süvítő szeles időjárás és a tömeges turistaforgalom (főleg ázsiai turistacsoportok) néha zsúfoltságot okoz, de a látvány mindenért kárpótol.

A panoráma varázsa: Lelkesen körbefotóztuk a várost, beazonosítottuk a már általunk is megismert nevezetességeket. A Szent Péter-Pál-erőd, az Ermitázs, a Nyevszkij Proszpekt és a Néva kanyarulatai mind egy csodálatos panorámában egyesülnek.

A Szent Izsák-székesegyház 2025-ben is Szentpétervár egyik legjelentősebb látványossága marad, ahol az építészeti csoda és a város legjobb kilátása találkozik.

,, Kétszáz lépcsőfok felfelé és csodálatos panorámában lesz részed. Szeretnélek megnyugtatni, a belseje fenomenálisabb. Hatalmas, erőtől duzzadó belső tér, pompás szakrális festmények – ez vár téged Izsák házában. (felvidéki csavargók, 2020)" forrás

Alexandr Nyevszkij-kolostor & Lázár temető

Александро-Невская лавра (álekszándro nyevszkájá lávrá)

Cím: naberezhnaya reki Monastyrki, 1,

A szovjet és a cári múlt talán sehol nem ütközik olyan látványosan, mégis olyan szerves egységben, mint az Alekszandr-Nyevszkij-kolostornál. A hatalmas, ma is egyházi funkciókat betöltő épületegyüttes kertjében meglepő felfedezésre bukkanhatunk: az 1930-as, 40-es években elhunyt pártvezetők és komisszárok gyakran bizarr kialakítású, arcképekkel díszített sírjai. Bár sok magas rangú katona is nyugszik itt, akik a II. világháború alatt, Leningrád kilencszáz napos ostroma során estek el, a vörös csillagos és kereszt alakú sírkövek egyvelege mindenképpen rendkívüli látványt nyújt.
Szemlátomást senki sem gondolt arra, hogy a legutóbbi politikai változások után eltávolítsa innen az egyházzal annak idején - finoman fogalmazva - nem szimpatizáló pártemberek síremlékeit, vagy ha mégis, a terv nem valósult meg.

A kolostorhoz vezető ösvény egy régebbi nekropoliszt vág ketté. A 18. századi, ódon Lázár temetőben mintha a halál mulatságos jelmezt öltene: az egymás tetejére halmozott díszítéssel készült szarkofágok, megkövesedett angyalok, töredezett oszlopok, mohával benőtt kehelyek és kovácsoltvas kerítések kimustrált színpadi kellékekként pihennek az öreg gesztenyefák árnyékában. A látvány B kategóriás horrorfilmbe illene, mégsem ijesztő, mert nehezen hihető, hogy valóban emberi sorsok düledező emlékművei ezek, nem pusztán díszletek. Pedig olyan nagyságok nyugszanak itt, mint Mihail Lomonoszov, a moszkvai egyetem névadója, vagy Carlo Rossi, I. Sándor cár udvari építésze.

Az ösvény túloldalán fekvő 19. századi temető sokkal rendezettebb és világosabb benyomást kelt, cserébe azonban még kifejezőbben mesél Szentpétervár kulturális örökségéről. Az egyik külső fal mentén, egymástól tisztes távolságban, mégis közel sorakozik a híres zeneszerzők - Csajkovszkij, Muszorgszkij, Rimszkij-Korszakov, Glinka és Borogyin - sírja, sőt kicsit arrébb az orosz balett hírnevét megalapozó koreográfusé, Marius Petipáé is található. Útban feléjük Dosztojevszkij bronzból készült mellszobra néz maga elé komoran az egyik sírról.

2025-ben ez a temető továbbra is zarándokhelye a kultúra szerelmeseinek, és nehéz nem meghatódva járkálni itt, ahol Oroszország legnagyobb művészei nyugszanak.

Carszkoje Szelo

Ца́рское Село́

Ezután számos egyéb terem következett, gyönyörű díszítésekkel, festményekkel és főleg lenyűgöző korabeli, míves bútorokkal. A legelbűvölőbb azonban a Borostyán Szoba volt, ahol borostyánnal gazdagon kirakott falak valami elképzelhetetlenül gyönyörű látványt nyújtottak, láthatóan rengeteg művészi munka eredményeként. Borostyánnal borított falfelületek, borostyánból mozaikként kirakott képek - minden részlet aprólékos kézimunkát tükrözött.

2025-ben is tilos a fényképezés ebben a különleges helyiségben, pedig valóban leírhatatlanul gyönyörű és elragadó! A Borostyán Szoba egyébként különös történettel rendelkezik: az eredeti helyiséget a II. világháború alatt eltűnt, és évtizedekig tartó rekonstrukciós munkával állították helyre. A falakat borító borostyán panelek több mint 100 000 darab balti borostyánból készültek, amelyek összesen körülbelül 6 tonnát nyomnak.

A fenséges uralkodói szobák, gazdagon díszített rokokó stílusú báltermek és étkező szobák látványa önmagában lenyűgöző élmény, azonban kifejezetten hiányzott egy angol nyelvű idegenvezető, aki az egyes helyiségekkel kapcsolatos érdekességeket is elmesélte volna. Nehezen hihető volt, de egy UNESCO Világörökség részének nyilvánított, világhírű helyszínen és egyben népszerű turistalátványosságnál gyakorlatilag nem volt angol nyelvű idegenvezetés, holott kínai, orosz és német nyelven egyszerre több túra is indult.

Ráadásul valamilyen sajátos rendszerben csak turnusokban engedték át a látogatókat egyik helyiségből a másikba, amiből következően mi is csak úgy tudtunk haladni, ha éppen valamelyik csoporthoz csatlakoztunk. Mivel a német csoport rendkívül lassan mozgott, jobb híján a kínai idegenvezető magyarázatát próáltam követni, hátha megértek belőle valamit.

2025-ben ez a helyzet jelentősen javult: bevezették az többnyelvű audio guide rendszert, amely angolul is elérhető, és QR-kódokkal kiegészített információs táblák segítik a látogatókat. A csoportos vezetések továbbra is népszerűek, de már angol nyelvű túrák is rendszeresen indulnak, különösen a nyári szezonban. A látogatói forgalom szervezése is modernizálódott, bár a műtárgyak védelme érdekében bizonyos helyiségekben még mindig korlátozzák a bent tartózkodás időtartamát.

Petrodvorec

Петродворец

Nagyon ajánljuk a szárnyashajós megközeltést, mert nagyobb élmény! Sokkal derágább , de gyorsabb és egyszerűbb a metróval való közlekedésnél.

A piros metróvonal végállomásától a kisbusz (marsutka) 50 perc alatt kivisz Petrodvorecbe. Érdemes közben nézni a helyi lakótelepeket, évjárat és igények szerinti sokféleségét. Petrodvorec előtt már csodás palotákat lehet látni csak úgy az úton.

Érdemes komibálni oda hajóval, vissza busszal, vagy fordítva. Az alsó parkba a belépőjegy 750.- rubel, ez a legyszebb része.

,, Szerintem a Nagy Palota belső részének meglátogatása kihagyható. E kijelentésemet azzal támasztom alá, hogy mi kihagytuk és nem volt bűntudatunk. Tudtuk, hogy az Ermitázs termeinek szépsége után ez nem lenne nagy szám. " (béga)

Másnap szintén vonattal és egy kissé lerobbant helyi busszal jutottunk ki Peterhofba, az egykori Petrodvorecbe. Szentpétervár környékén számos látnivaló található, de úgy éreztük, a tengerparti park közepén fekvő, "orosz Versailles-ként" emlegetett kastélyt mindenképpen meg kell néznünk, akár Carszkoje Szelo rovására is. Érdemes volt a döntés.
Bár a hétvégi tömegekkel együtt hömpölygő ösvényeken néha úgy éreztük, mintha a Nyevszkij proszpektre tévedtünk volna, a világhírű szökőkutakkal teli park varázslatos hangulatát így is át tudtuk érezni.
Az olyan hidrotechnikai bravúrok közül, mint a piramis alakú szökőkút vagy az elrejtett kövekre lépő sétálókat lefröcskölő trükkös vízsugarak, kiemelkedik a kastély előtt pompázó, aranyozott bronzszobrokkal teli nagy kaszkád. A 18. század elején épült, 64 szökőkutat magába foglaló kompozíció különlegessége, hogy teljes mértékben a gravitáció működteti: a 22 kilométerre található, magasabban fekvő Ropsa-hegytől vezetik ide a vizet.
A park rejtett zugaiban bájos kisebb épületekre is rá lehet bukkanni, mint a Monplaisir palota, ahol Nagy Péter állítólag kávé helyett konyakot szeretett tölteni vendégei csészéjébe, vagy az Ermitázs, melynek felső szintjére lépcső helyett csak egy fotellifttel lehetett feljutni, és ahová a szolgák az ételt is az asztal leereszthető közepével húzták fel.
2025-ben a belépőjegyek ára továbbra is magasnak számít a magyar viszonyokhoz képest, és a külföldieknek még mindig drágább, mint a helyieknek. A digitális jegyrendszer bevezetésével azonban egyszerűbbé vált a vásárlás, bár az árkülönbség továbbra is fennáll a különböző kategóriák között.

K. Kriszta fotója

,, A kastély parkja gyönyörű, még így kora tavasszal is, de nyáron és ősszel még ütősebb lehet, mikor minden zöld és színes. Az épület belseje maga a pompa és fényűzés. Az ott dolgozókkal nyelvi szinten meggyűlt a bajunk, szinte mutogatni kellett mit akarunk és nekik, hogy ők mit akarnak tőlünk. Hála istennek tömegnyomor nem volt, mert az a halálom. Kényelmesen végig tudtuk sétálni azon helyeket, amiért fizettünk. " (felvidéki csavargók, 2020) forrás

Milyen kicsi a világ, kiderült, ők is dunakesziek! Velünk ellentétben nem repülővel érkeztek Oroszországba, hanem másfél nap alatt vezették le a körülbelül 2000 kilométeres távot. Beszélgettünk egy kicsit, majd ők a pénztárakhoz indultak, mi pedig körbefotóztuk a Főpalota épületét és a keleti szárnyban kialakított, aranyozott hagymakupolákkal díszített kis kápolnát.
Nem sokkal később a kasszánál újból összefutottunk velük. Segítségünket kérték, mivel egyikük sem beszélt angolul, és jegyet szerettek volna venni. A belépők 2025-ben sem olcsók - az Alsó Kertekbe való belépés most körülbelül 1200 rubel, míg a Főpalotába szóló jegy további 1000 rubel fejenként. Míg mi megvettük a jegyeinket, ők kissé gondolkodóba estek, és végül abban maradtak, hogy a 4-5 fős társaságból csak egy hölgy jön be velünk (de csak a parkba), míg a többiek inkább a pénztár melletti büfében töltik az időt.
Bevallom, számomra ma is érthetetlen, hogy valaki 4000 kilométert vezet oda-vissza, eljön ide Peterhofba, majd a belépőjegy árán spórolva kihagyja ezt a világörökségi helyszínt, hogy ugyanazt az összeget (vagy többet) egy egyszerű büfében költse el. Ez teljesen felfoghatatlan számomra!
A fiatal hölgy viszont rendkívül kultúraéhesnek bizonyult, kifejezetten örült, hogy vele tartottunk. Rögtön megcsodálhattuk Peterhof legnagyobb és leghíresebb látványosságát, a Nagy Lépcsősort, amelyet a korabeli mérnöki munka csodájaként 64 különböző szökőkút és több mint 200 aranyozott bronzszobor díszít. 2025-ben is változatlan pompájában működik ez a barokk vízijáték-rendszer.

A kikötőből belépve a látvány valóban lenyűgöző! Rögtön a Nagy zuhatag tárul a látogató elé, amely egy csatornán keresztül a tengerbe torkollik. A Nagy zuhatag egy monumentális szökőkút-együttes, ahonnan mindenfelé víz áramlik - egészen a palotától, amely egy kisebb emelkedőn helyezkedik el, le egészen a csatornáig.
Számtalan aranyszobor, amelyekből víz sugárzik szét száz irányban, díszíti a melléképületek tetejét, a lépcsők mellékét - mindenhol arany és víz! Ez valóban hihetetlenül gyönyörű látvány, olyan szépségű palota-szökőkút együttes, amely páratlan élményt nyújt.
2025-ben a vízij játékok még látványosabbá váltak a modern szivattyúrendszernek köszönhetően, amely biztosítja a folyamatos és egyenletes vízáramlást. A restaurálási munkálatok során az aranyozott szobrok újra ragyogó fényükben pompáznak. Tényleg mindenkinek ajánlom, ha Szentpéterváron jár, ezt semmiképpen ne hagyja ki! Ez a világörökségi helyszín az egyik legkülönlegesebb és lelejthetetlen élmény, amit a város nyújtani tud - egy igazi barokk varázslat, amely ma is ugyanolyan lenyűgöző, mint amikor I. Péter cár álmodott róla.

Nyári kert

Ле́тний сад (létnij szád)

,, Vasárnap délután a szeptember végi ragyogó napsütés élvezetében sok-sok helyivel osztozkodva sétáltunk ebben a pedánsan gondozott, kulturált parkban. Senki nem szemetel! A múzeumos, templomos, zajos uitcás időtöltések között, után kifejezetten kellemes a Nyári kertben időzni. Itt is feltűnő, hogy alig láthatók 50 év felettiek. Néhány nagymama az unokával, de nagypapák nincsenek." (aji)

A hidak

Nemsokára elértük a Fontanka folyót és átgyalogoltunk a város legszebb hídján, az Ancsikov hídon. Ez a Puskin, Gogol és Dosztojevszkij műveiben egyaránt gyakran említett városrész elsősorban lenyűgöző szobrairól híres.

Négy rendkívül dinamikus lovasszobor díszíti a hídfőket, mindegyik egy ágaskodó paripát és annak megzabolázására törekvő embert ábrázol. A kompozíció azt szimbolizálja, hogyan próbálja az ember leküzdeni és megszelídíteni a természetet - bár 2025-ben talán másképp értékeljük ezt a küzdelmet, mint korábban.

Ezek a bronzszobrok Péter Klagyitsch alkotásai, és az 1840-es évek óta állnak őrt a hídon. Érdekes módon mindegyik szobor más-más fázist mutat be a megszelídítés folyamatából: az egyiken még vadul ágaskodik a ló, míg másokon fokozatosan enged az emberi akaratnak. A szobrok nemcsak művészeti, hanem szimbolikus jelentőségűek is - Sankt Petersburg alapításának és az emberi akarat diadalának allegóriájaként értelmezhetők, amikor I. Péter cár "meghódította" a mocsaras deltát és felépítette álmai városát.

Szentpétervár a Néva torkolatára épült, a folyó mellékágai átszövik a várost, így hajós városnézésre kiváló lehetőség nyílik. Természetesen számos híd található itt, ezek közül a nagyobbak - amelyek a Néva főágán helyezkednek el - felnyithatóak, biztosítva ezzel a nagy tengerjáró hajók áthaladását.

A hídfelnyitásra általában éjjel egy órakor kerül sor. Aki ilyenkor a város egyik részén ragad, annak néhány órát kell várnia, vagy hatalmas kerülőt kell tennie. A fehér éjszakák idején (amikor a nyári éjszakákban gyakorlatilag nem sötétedik be teljesen) a hídfelnyitás igazi spektákulummá válik. Éjfél körül mindenki a Néva partjára tódul, zene szól, tüzijátékok robbannak és hatalmas üdvrivalgás tör ki, amikor a hidak nyílni kezdenek.

2025-ben ez a hagyomány még nagyobb népszerűségnek örvend, modern fény- és hangeffektekkel kiegészítve. A csúcspont továbbra is az, amikor a lenyűgözően nagy tengerjárók érkeznek meg és áthaladnak a felnyílt hidak alatt. A város turisztikai szolgáltatói speciális hajós túrákat is szerveznek, amelyekről a látogatók közelről szemlélhetik ezt a látványos jelenetet. A közösségi médiának köszönhetően ez a szentpétervári élmény világszerte ismertté vált, így a fehér éjszakák idején még nagyobb tömegek gyűlnek össze a Néva partján.

Nyevszkij proszpekt

Не́вский проспе́кт

,, Ez egy nagy, széles út, tele boltokkal, kávézókkal, éttermekkel, és nekünk olyan feelingünk lett tőle, mintha az Astorián lennénk, de kb végtelen hosszúságban 😀 Itt nincs annyira kiemelt látványosság, de el lehet csípni egy csomó nagy nemzetközi brandet pl. Burger King meg Starbucks meg Subway, mindent cirill betűkkel! forrás

K. Kriszta fotója

Auróra hadihajó

Авро́ра (ávrorá)

„Az Auróra (Авро́ра) hadihajóra – amely ma múzeumként működik – a 2025-ös jegyárak szerint a felnőtt belépő kb. 600 rubel, míg diákoknak és gyerekeknek kedvezményesen körülbelül 400 rubel.”

"Az Auróra hadihajó Szentpéterváron "született" a 19. század végén, és rögtön az első éles bevetésén, a japán-orosz háborúban súlyosan megrongálódott (1905). Ezután főleg a cári haditengerészet iskolahajóként funkcionált, és el is tűnt volna a történelem süllyesztőjében, ha nem jött volna el az 1917-es év, világtörténelmet felforgató eseményeivel. Aki az előző rendszerben járt általános iskolába, biztosan kívülről fújja a november 7-i ünnepélyek örökösen visszatérő lózungját: "... és akkor az Aurora cirkáló ágyúlövései megadták a jelet a Téli Palota ostromához, és a munkás-paraszt harcosokból álló Vörös Gárda hősies küzdelemben megdöntötte a népelnyomó burzsoázia uralmát..." (szinte hallom a lelkesítő, forradalmi zenét, ami a háttérben szól). Kár, hogy alig igaz valami az egészből. Kezdjük azzal, hogy akkorra már nem voltak "Királyok, hercegek, grófok/Naplopók és burzsoák", hiszen februárban elzavarták a cári családot, és az igencsak vegyes összetételű, de mindenképpen polgári Ideiglenes Kormány próbálta gyakorolni a hatalmat. A zűrzavaros időszakban - ahogy Trockij fogalmazott - "a hatalom az utcán hevert, csak meg kellett ragadni". Ez a pillanat október 25-én jött el (azaz modern időszámítás szerint november 7-én, hiszen az akkoriban érvényben lévő Julianus naptár 13 nappal le volt maradva). A történelemkönyvek szerint "a békés munkások és katonák kivonultak (a frissen átnevezett) Petrográd utcáira a bolsevikok vezetésével, tüntetve az Ideiglenes Kormány ellen, amely vérbe fojtotta e békés tiltakozást". Nos, a valóság egy leheletnyit eltér attól, amit annak idején tanítottak nekünk: a frontról szökött és a bolsevikok által felfegyverzett katonák konflisokra szerelt golyószórókkal járták az utcákat, sok civilt megsebesítettek, és rajtaütésszerű támadásaikkal rövidesen elfoglalták a város stratégiailag fontosabb pontjait. A Téli Palotát ekkorra már csak néhány kozák és egy női zászlóalj maradéka védte, így némi tűzpárbaj után a csőcselék egyszerűen besétált az épületbe és letartóztatta az Ideiglenes Kormány azon tagjait, akiket még ott talált (Kerenszkij kormányfő sem várta meg őket, autómobilján már korábban elmenekült). Az Auróra szerepe mindössze annyi volt, hogy legénysége elfoglalta a Miklós cárról elnevezett hidat, és lehetővé tette, hogy a Vörös Gárda egységei behatoljanak a város központjába. A nagyjavításon éppen átesett hajón nem is volt éles lőszer, mindössze egyetlen, vaktölténnyel leadott lövés dördült el a fedélzetéről.

B. Edit fotója
Valójában nem volt itt semmiféle lelkesült ostrom, mint amilyet Eizenstein ábrázolt "Október" című filmjében. Annyi azonban igaz, hogy az utcán összegyűlt tömeg másnap reggel "elfoglalta" a már gyakorlatilag elfoglalt Téli Palotát, amikor kiderült, hogy az egykori cári rezidencia üres. Betörtek a palotába, fosztogatni, rongálni kezdtek, majd rátörtek az akkori világ legnagyobb és legváltozatosabb borospincéjére. A hetekig tartó mámoros tobzódásnak csak a szükségállapot kihirdetése vetett véget. Ezt követte - szó szerint és szimbolikus értelemben is - a "világtörténelem legnagyobb másnapossága".
A történelem vitatott értelmezése ellenére áhítattal sétálgattunk a csaknem 130 méteres cirkáló fedélzetén. Az 1956-ban múzeummá alakított Auróra 2025-ben is kiváló állapotban van, szinte azonnal hadrendbe állítható lenne. A legénységi szálláshelyek függőágyakkal és az asztalokon "elfelejtett" bádogbögrékkel olyan benyomást keltenek, mintha a matrózok csak kimenőn lennének.

A múzeumhajó továbbra is a Haditengerészet gondozásában áll. Fiatal kadétok vigyáznak a rendre, például arra, hogy a túlbuzgó látogatók ne másszanak fel a kapitányi hídra. 2025-ben már szigorúbb biztonsági intézkedésekkel és modern monitoring rendszerrel is felszerelték a hajót, így a "tiltott zónákba" való bemászás gyakorlatilag lehetetlen - bár a szovjet korszak hangulatát megőrizve még mindig hallani néha egy határozott "nyet" felkiáltást a személyzettől.

Új házasok emlékfotója (a tengerésztiszt feszengett, a feleség tán már terhes is, a fotózkodás mindkettőnek terhes.. - k. kriszta fotója

A vérző megváltó templom

Церковь Спаса на Крови (cerkov szpászá ná krovi)

Más néven: Krisztus feltámadása templom

450 rubel a belépődíj

A sokféle szín és anyag keveredése különlegesen egyedi látványt nyújt. A templom belső tereinek díszítéséhez a mozaikképek, ikonosztázok, a padló és a mennyezet díszítéséhez több mint 20-féle ásványt, többek között jáspist, rhodonitot, porfírt és olasz márványt használtak fel. 25 éves restaurálása 1997-ben befejeződött. (forrás)

,, Nekünk sokkal jobban tetszett, mint az Izsák. Baromi sok itt is a turista, de legalább van valamicske templom jellege. Látványosak a mozaikfestmények. " (aji,)

B. Edit fotója

K. Kriszta fotója

Más templomok

Kazán-katedrális (Казанский кафедральный собор)

Múzeumok

Orosz múzeum

K. Kriszta fotója

,, Kultúremberek szemében megbotránkoztató élményt osztunk meg. Szóval nem volt időnk erre a csodálatos külsejű múzeumra, viszont amikor éppen arra jártunk, pisilnünk kellett. Találékonyan megkerestük bent a vécét és dolgunk végeztével ettünk valami csekélységet a múzeum büféjében, s utána angolosan távoztunk. A biztonsági őrség furán nézett ránk, ahogy a bejáraton kiosontunk. Ha lett volna a városra még 2 napunk, akkor szerintem megnéztük volna Rubljov ikonjait, Repin festményeit és főleg a szovjet időkben üldözött avangard művészek alkotásait. Nem vagyunk büszkék az Orosz múzeum ilyetén szelektív megátogatására, viszont a vészhelyzetben tiszta, gusztusos feltételek között tudtuk elvégezni kisdolgunkat. (Amúgy mi is kultúremberek vagyunk.) Next time. Egyetlen mentségünk, hogy ebben a városban az Ermitázs után már minden más múzeum nudlinak minősülhet. " (aji)

Legalább a múzeum előtti téren láttuk a Puskin-szobort. Hatalmas az oroszoknál a kultusza - K. K. fotója .

Érdekes negyedek

A Palota-tér körüli történelmi városmag

A Palota-tér (Дворцо́вая пло́щадь, kiejtve: dvorcovájá ploságy), ahol a csillogó, tengerkék Téli palota (Зимний дворец, zimnij dvorec) áll és aminek része az Ermitázs is. E városmag tele van szállodákkal és éttermekkel. Az Admiralitás épületénél három nagy sugárút is talákozik. A városnak ez a gócpontja. Errefelé van a Dekabristák tere (vagy Szenátus tér) a Szent Izsák templommal.

A Nyevszkij proszpekttől északra

Itt van a Művészetek tere (ploságy iszkusztv) múzeumokkal, színházakkal, hangversenytermekkel és a Puskin szoborral. Ez a városrész az UNESCO kulturális világörökségének a része. Itt van a Vérző megváltó templom (Церковь на Крови, cerkov ná krovi). A negyedben kevés hotel van, annál több kévézó, és étterem.

A Taurida Kertek és a Szmolnij-katedrális és - kolostor tájékán van egy nyugis negyed, ahol kellemes sétálgatni, nézni a kevésbé felkapott, pedig szép műemléképületeket. Errefelé van sok kisebb privát hotel.

A Nyevszkijtől délre

Ez a városrész kevésbé felkapott, mint a Nyevszkijtől északra lévők. Pedig tele van szép csatornákkal, színházakkal, múzeumokkal (Dosztojevszki háza, Marinszkij Színház stb.) Az itteni éttermek közül sok nagyon kreatív. It is egyre több a kis butik hotel.

Névától északra

Vaszilevszkij sziget (Vásziljevszkji ásztrov)

Ide is érdemes kisétálni vagy inkább metróval kimenni és onnan visszasétálni.

Elindultunk az Admiralitás mellől a Palota hídon (Дворцовый Мост, Dvortsovyy most) át a Vaszilevszkij-szigetre (Васи́льевский о́стров, Vasilyevsky Ostrov). Bár első ránézésre talán nem tűnik különösebben látványosnak, ez a híd Szentpétervár egyik legikonikusabb jelképe - igaz, nem zárt formájában, hanem az éjszakai órákban ketté nyílt, égre meredő állapotában. A hajóforgalom átengedése érdekében ugyanis minden éjjel kétszer felnyitják a hidat, amely 2025-ben is az egyik legnépszerűbb turistalátványosság marad a késői óra ellenére.
A túloldalra átérve először a sziget nyugati csücskében lévő kis félszigetet, a Sztrelkát jártuk be. Ez korábban Szentpétervár legfőbb kereskedelmi központja volt, ám fokozatosan átadta helyét a Tudományos Akadémia és a Szentpétervári Egyetem által képviselt felsőoktatási és tudományos életnek.
2025-ben is itt található a Zoológiai Múzeum, a természettudományi kuriózumokat bemutató Kunstkammer, az Orosz Irodalom Háza, valamint az ókori görög templomokra emlékeztető, egykori Tőzsdeépület.
A rendkívül elegáns Sztrelka negyedből azonban számomra a két tűzpiros Rosztrum-oszlop volt a legelbűvölőbb. Az 1810-ben emelt, díszes diadaloszlopok egyben világítótoronyként is szolgáltak - tetejükön égő gázláng mutatta az utat a hajósoknak. Ma már modern LED-világítással működnek, de jelképes szerepük változatlan: továbbra is Szentpétervár tengerészeti múltjának és jelenének büszke őrzői.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A híd után kezdődik a Vlagyimirszkaja negyed, amelyet rögtön egy lenyűgöző épület fogad: a Beloszerszkij-Belozerszkij palota (valóban nyelvtörő név!). Nem messze innen magasodik a negyednek nevet adó Vlagyimirszkaja katedrális öt jellegzetes hagymakupolájával - joggal büszkén, hiszen ez az impozáns templom 2000-ben nyerte el a katedrális rangot.
Múltja azonban nem volt mindig fényes: a szovjet korszakban fehérneműgyár működött a masszív falak között. A katedrális különlegessége, hogy szokatlan módon két templomból áll; a földszinti Keresztelő Szent János templom sajnos továbbra sem látogatható. Az emeleti templom, amely az Oroszország női védőszentjének tekintett vlagyimiri Theotokosznak (aki egyúttal az ortodox Szűz Mária) van szentelve, jellegzetes fekete és arany színvilágban pompázik - ezek a szent "védjegyei". A főkupola alatt gyönyörű ikonosztázis választja el a szentélyt a templomhajóktól, amely egyházi előírások szerint elrendezett szentképekkel díszített falazat.

2025-ben is elsősorban helyiek látogatják a katedrálist, főként nők, akik áhítattal járják végig az ikonokat, mindegyik előtt imádkoznak és tiszteletüket fejezik ki csókkal. Ez valóban autentikus, gyertyafényes atmoszférát teremt, ahol a látogatók betekintést nyerhetnek az élő ortodox hagyományokba.

A Dosztojevszkij-ház után a Puskinszkaja utca 10. felé indultunk, ahol a legendás művészeti központ található. Ez az egykori elhagyott épületbe költözött művészek által létrehozott kulturális tér - hasonlóan a berlini Tacheles-hez - egyszerre működik galériaként, moziként, koncertteremként és alternatív kulturális központként. 2025-re ez a hely még inkább megerősödött Szentpétervár underground művészeti életének központjaként, bár megtalálása továbbra is igazi kihívás, mivel a bejárat a szomszédos Ligovszkij sugárútról nyílik - ezt érdemes előre tudni!

Egyéb látnivalók

Dosztojevszki emlékház

Miután alaposan végigjártuk Dosztojevszkij egykori útvonalait a városban, megérkezés ideje volt az író utolsó lakhelyén berendezett múzeumhoz is. Dosztojevszkij felnőtt évei nagy részét - összesen közel három évtizedet - Szentpéterváron töltötte, húsz különböző címen lakva. A gyakori költözések mögött nemcsak természetes nyugtalansága állt, hanem gyakran a hitelezők elől való menekülés is, mivel szenvedélyes szerencsejátékossága rendszeresen súlyos adósságokba sodorta. A "Bűn és bűnhődés" regényét is kényszerű gyorsasággal írta meg, hogy a teljes anyagi összeomlás szélén kiadói előleget szerezzen.
A Kuznyecsnij utca 5. szám alatti saroképület korábban is otthont adott már az írónak, majd élete alkonyán ismét ide költözött vissza. Ekkorra már elismert alkotóvá vált, négy gyermek apjaként, fiatal felesége oldalán, de egészségi állapota jelentősen megromlott.

2025-ben a múzeum autentikus hangulatot őriz: az előszobában ma is ott nyugszik cilindere és sétabotja, mintha az író csak most tért volna haza a templomból vagy a mindennapi sétájáról. A kiállítás interaktív elemekkel is kiegészült, lehetővé téve a látogatók számára, hogy még mélyebben belemerüljenek Dosztojevszkij szentpétervári évei világába.

K. Kriszta fotója

,, Dosztojevszkij munkásságát nagyra tartjuk, de a múzeum nem volt annyira szenzációs, hogy kb. 40 percnél többet időzzünk ott. Inkább csak arra emlékszem, hogy a szuterénes előtérben üldögélő múzeumi személyzeti nénik milyen érzékletesen jelenítették meg a mélységes unalmat." (aji)

Péter cár lovas szobra

K. Kriszta fotója

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nem néztük meg, de viccesnek tartottuk a létezését: A szovjet játékautomaták múzeuma - K. Kriszta fotója

Kronstadt

,, Főleg katonák, tisztek és azok családjaik lakják a várost. Eléggé lehangoló és depressziós hangulatot áraszt ki magából, de cserébe láttunk élőben hadihajókat és tengeralattjárót is. Nagy élmény volt ez számunkra. (felvidéki csavargók, 2020)" forrás

Szmolnij

Bevettem a Szmolnijt mint a bolsevikok:)
A Néva partján álló óriási katedrális és kolostor az orosz barokk egyik legszebb építménye. A gyönyörűen felújított kék-fehér központi katedrális és mellékszárnyai a városból szinte mindenhonnan láthatóak. Eredetileg Nagy Péter lányának Erzsébetnek épült mivel trónfosztása után apácának állt, de jelentősége akkor szűnt meg amikor a másik erős női uralkodó Katalin került trónra akinek szimplán nem tetszett a barokk stílus.
Nem kevésbé híres a kolostor melletti Szmolnij Intézet amelyet Lenin a bolsevikok központjának választott és innen irányították az egész októberi forradalmat és a kezdetben is ez az épület volt az ifjú szovjet állam székhelye.
Szentpétervár, egyben egész Oroszország legelső és leghíresebb Lenin szobra a Szmolnij bejáratának dísze. Ma az intézet nem látogatható mert Pérervár kormányzójának székhelye.

További beszámolók

A szentpétervári vodka múzeum látogatása továbbra is felejthetetlen élmény! A múzeumban részletesen megismerhetjük az orosz vodka gazdag történetét. Különösen érdekes, hogy Dmitrij Mengyelejev, a periódusos rendszer alkotója volt az, aki tudományos alapossággal határozta meg az ideális 40%-os alkoholtartalmat, amely máig az orosz nemzeti ital standardja maradt.
A vodka eredete azonban jóval korábbra, a 14. századra nyúlik vissza. Akkoriban az oroszok borszeszhez hasonló italt szerettek volna előállítani, azonban szőlő hiányában a gabonára, főként a rozsra alapozták a desztillációt. Ez akkor különösen előnyös volt számukra, mivel a rozs termesztése elsősorban az orosz térségben volt elterjedt.
A múzeum gazdag gyűjteményt mutat be eredeti dokumentumokból és cári rendeletekből, amelyek a vodka fejlődéstörténetét dokumentálják. A látogatás során kóstolási lehetőség is várja az érdeklődőket, ahol megismerhetik a különböző vodkafajták jellegzetességeit. 2025-ben a múzeum továbbra is népszerű turisztikai célpont Szentpéterváron, modern interaktív elemekkel kiegészítve az eredeti kiállítást.

Fotóegyveleg

Nyevszkij proszpekt - K. Kriszta fotója

Ermitázs - K. Kriszta fotója

Kostoló a Vodka-múzeumban - B. Edit fotója

Péter Pál erőd - őrség - B. Edit fotója

Vissza az elejére

Kommentek

Varga Mária, 2018. 06. 29. 18:42
Nagyon sok érdekes dolgot olvastam, köszönöm. Július 4-én indulok, 5 napig leszek Szentpéterváron. Nagy segítség lenne, ha találnék 2018-ra vonatkozó árakat / belépődíj/ Ha valaki tájékoztatna, megköszönném!

Új hozzászólás beküldése

* az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon

Oroszország - akciós utazások!!!
VISTA ajánlatok

KAPCSOLAT

utikritika [kukac] utikritika.hu

Útikritika.hu

SZÁLLÁSFOGLALÁS

IMPRESSZUM