ÚTIKRITIKA.HU / Toszkána









Toszkána

Általános tanácsok | Toszkán vidéki táj | San Gimignano | Volterra | Pienza | Toszkán tengerpart | Olvasmányos linkek | Fotóegyveleg

Toszkána - Látnivalók és nevezetességek

Általános tanácsok

"Toszkána mesés, csodás, fenséges és lélegzetelállító, de ahhoz, hogy ezeket megtapasztaljuk, rendelkeznünk kell egy minimum kétkerekű, maximum nincs határ hány-kerekű járgánnyal. Csak úgy a kis falvakat és birtokokat nem lehet bejárni, tömegközlekedésről pedig ne is álmodjunk. Ha egyáltalán valaha kisilabizáljuk, hogy melyik busz menne az áhított falvacskába, jobb, ha van B tervünk, mert általában visszafelé tartó járatot már nem találnánk. Persze, ha nem rendelkezünk autóval/robogóval, az még nem jelent akadályt, hiszen lehet bérelni is. Nekem ezzel csak két problémám akadt: egy, kit kárhoztassak józanságra a borospince-látogatás apropóján; kettő, ki az a bátor, aki merne vezetni egy ismeretlen terepen, pláne ha azt olaszok uralják. Biztosan sok rutinos vezető bevállalná, de az én kis családom körében, akikkel a túrát terveztük, nem akadt ilyen. Így hát, miután a mézesmadzagot már elhúztam, nem maradt más hátra, mint keresni egy méregdrága és előreláthatóan kevéssé kielégítő szervezett utat. Ezúton esett a választás egy kb. 5 órás San Gimignano-Chianti tourra (nem, a sienai irodában nem volt csak Chianti tour, sajnálom)." forrás

Toszkán vidéki táj

"Délen Latiummal, keleten Umbriával és Marchéval, északon Emilia-Romagnával és Liguriával, nyugaton a Tirrén-tengerrel határos. Mivel Toszkána az Appenninnek völgyeiben terül el, a hegyvonulat védi az északi szelek elől. A Tirrén-tenger meleg mediterrán klímát ad neki. A magasabb hegyek, a völgyek, amelyek északnyugatról délkeleti irányba metszik, és a domborzat fokozatos emelkedése számos eltérő mikroklímát alkot." forrás

San Gimignano

"A tornyairól. Nem templomok ékéről van szó, nem is modern irodaházakról, hanem középkori lakótornyokról. Nálunk ilyesmit inkább csak várakban látni, de régen városokon belül is ilyeneket emeltek a gazdagabb családok: a benne lakók a városfaltól függetlenül meg tudták védeni magukat a külső támadásoktól - vagy éppen a szomszédtól. Az alsó szinteknek nem volt ablaka, a bejárat könnyen eltorlaszolható/megsemmisíthető volt; a lakók nagyobb gond esetén a felső szintekre menekültek és felhúzták a létrát, onnan adott esetben forró vizet vagy szurkot locsolva a hívatlan vendégekre." forrás


"Már csak San Gimignano látképért érdemes elutazni a városkába. A busz (amin egyébként illetlenül blicceltem egészen Sienától, utólag is bocsánat) egyenesen felvisz a dombra, ahol a városfallal körülvett óvárosba léphetünk. Sok látványossággal nem kell számolni, de ha sikerül levegőnek néznünk a többi turistát, akkor kisebb időutazásban is részt vehetünk: a pici főtér a kőkúttal, a lakótornyok egymás után, ahol a halottak is külön ajtón távoztak (különösen a pestis idején), a szűk utcák bebarangolása el tudja varázsolni az embert. Ha felkészületlenül érkezünk, ahogy tettem én is, van egy turista információ rögtön a főtéren, ahol felszerelkezhetünk térképpel és a must látnivalók listájával (mint például az erkély, amiről Dante szólt a néphez egyszer), de igazából szerintem nem a múzeumokon és a templomokon van a hangsúly. Egyszerűen csak barangoljuk be a várost, nézzünk le a városfalról, kukkantsunk be a kis utcákba, igyunk egy pohár San Gimignanó-i Vernicciát (a város fehérbora) és ha jól időzítünk, nyaljunk el egy fagyit abból a híres nevezetesből." forrás


,, Elvakult Toscana-rajongók szerint Olaszország legnépszerűbb régiójáról rosszat írni felér egy nemzetárulással. Annyit talán mégis megengedhetek magamnak, hogy elmondjam: San Gimignano tornyai és szűk főtere, a Piazza della Cisterna szép, de az ott tapasztalt hangulat nem ragadott magával.

Már az is furcsa volt, hogy a tér közepén hosszú sor tekergett. Kisvártatva feltűnt, hogy a sok ember mind ugyanazon a helyen akar fagylaltot nyalni. Nem véletlenül, hiszen tábla hirdette, hogy kétszeres világbajnok fagylalt kapható. Alig mentem ötven lépést, egy másik fagylaltos is a világ legjobbjának nevezte a saját portékáját. Aztán egy harmadik is. Meg egy negyedik is.

A szűk kis utcákban rengeteg felesleges és hasznos dolog kapható. Utóbbi a toscanai és itáliai sajtok és kolbászok (szalámik) megunhatatlan választékát jelentette számomra, melyeknek fogyasztása elmondhatatlan kulináris élvezetet okozott. A boltokban kapható toscanai húskrémről nem is beszélve, mely friss kenyérre kenve maga a mennyország.

San Gimignano egykoron 70 toronnyal büszkélkedhetett, mára ebből 13 maradt. A zsibvásár ellenére sokakat azonnal megérint Dante korának büszke és reneszánsz világa, hiszen ennek a városnak a falai mindent túlélve épen maradtak. San Gimignanóban bárhol sétálunk, egyszer úgyis a Piazza del Cisternára jutunk vissza, és ez jól is van így.  (2014)" forrás

,, Aki az „igazi” Toszkanát szeretné látni, az ne hagyja ki San Gimignanót, és nem is elsősorban a kisváros miatt (bár annak is káprázatos a hangulata), hanem az odavezető út miatt. Kis mellékutakon kanyarogva lehet megközelíteni ugyanis a települést. A város azzal együtt is lenyűgöző, hogy néha az az ember érzése, hogy egy kifejezetten turistáknak épített művárosban jár, de a történelem, a középkori épületek maradványa azért visszaköszön mindenhol. (2017)" forrás

Volterra

"Elég kicsi hely ahhoz, hogy akár egy nap alatt fel lehessen dolgozni. Látványos az elhelyezkedése egy toszkánai domb tetején. Nincs olyan vészes turistatömeg, mint San Gimignano-ban. Megérte felmenni a Balze sziklákhoz, még úgy is, hogy Ancsának van némi tériszonya. Volterra izgalmas időutazás a római időket megelőző etruszk korokba. A Porta all'Arco méltóságteljes látványosság. A legjobban azonban a Palazzo dei Priori tetszett, kívülről érdekesebb, mint belül." (Béci, 2012)

Pienza

Toszkán tengerpart

A toszkán tengerparttal külön fejezetben is foglalkozunk. Egyébként egy 320 kilométeres partvonalról beszélünk. Toszkána déli részén Follonica strandjainak szépségét és tengervizének tisztaságát dicséri sok utazó. Aki kerülni akarja a zsúfolt strandokat, annak olyan szabad partszakaszokat kell találnia, mint amilyenek Viareggio környékén vannak. Itt ugyan nincsenek bérelhető napozóágyak, napernyők, és nincs zuhanyozási lehetőség, cserébe nem kell szenvedni a tömegnyomortól. A szabad strandok előnye lehet, hogy jellemzően fenyőerdők peremén húzódnak, azaz vannak lehetőségek az árnyékba vonulni. Livorno-tól délre találhatók olyan príma, homokos strandok, ahol nincs zsúfoltság még a főszezonban sem. Nyugis, szép természeti környezetű a dél-toszkánai Orbetello lagúnás partja. A strandokon nem a belépődíj jelenti a költséget, hanem a tulajdonképpen kötelezőnek tekinthető napozó ágy- és napernyő bérlés. Jellemzően 10-15 euróba kerül a két ágyból és egy ernyőből álló együttes. A menőbb strandokon, a főszezonban az említett összegnél sokkal pofátlanabb árak is előfordulnak.

Olvasmányos linkek

"San Vincenzo Toszkána szívében, az etruszk partvidéken található, ahol a tenger kékje gyakran egybeolvad az ég színével, és ahol a domboldalon olajfák zöldellnek. Pisától nagyjából 70 km-re, délre fekszik, a vonatközlekedés – véleményem szerint – kiváló, és az sem elhanyagolható körülmény, hogy a vasútállomás a központ oldalánál van, tehát könnyű eligazodni. Nálam mondjuk az első alkalommal nem így volt, de másoknak simán összejöhet. Utólag elnézve pedig: ha már valaki kicsivel is élelmesebb nálam, az könnyen célba ér, ha vonattal robog be kisvárosunkba.

San Vincenzót én városnak hívom, de nem az, a 6-7000 lakosával Olaszországban commune-nek minősül, tehát egy nagyközség inkább. A település központja elég kicsi, könnyen bejárható: ha kutyafuttában végigsétálunk, és nem nézegetünk nagyon körül, 5 perc alatt átérhetünk egyik feléből a másikba. Nagyjából olyan hosszú lehet, mint a Vörösmarty tér és a Deák közötti távolság. Nyári estéken viszont fél óra kell ahhoz, hogy az ember szó szerint átverekedje magát a centrumon, a turisták ugyanis heringekként lepik el a “belvárost”, és a tyúklépés a maximum sebesség, amivel haladni lehet.

A délutáni szieszta ideje, vagy ahogy itt mondják: riposo... Igen, a turizmus világát ez a kettősség uralja. Rengeteg munka van, pihenőnapok nincsenek vagy maximum heti egy, de az olaszok többsége a délutáni alváshoz és a nyitvatartási időhöz általában ragaszkodik. A főszezonban az utcai árusok nyújtják meg akár négyszeresére is a sétálóutca hosszúságát, és az egyébként napközben autóútként funkcionáló aszfalton rögtönöznek minden este “zsibvásárt”. Itt mindent lehet kapni: különféle színes vagy éppen pasztellárnyalatú dísztárgyakat-képeket Toszkánáról, miniatűr házakat, kertecskéket, amik életképeket varázsolnak a szemünk elé, szebbnél szebb ékszereket, de akár törpillás öngyújtót is. Ez utóbbit le kellett írnom, mert nagyon tetszett, kifejezetten jópofa volt. Júliusban és augusztusban minden napra, de minimum minden második napra jutott valami lélektápláló esemény: Verdi-est a filharmonikusokkal, blues-est, és egyéb komoly-és könnyűzenei koncertek, hol a kikötőben, hol egy parkolóban a központ és a kikötő között félúton, hol a templomkertben." forrás


"Camaiore egy helyes kisváros Toszkánában, kb. 30 ezren lakják. Szinte összeolvad a Lidóval, de ha a lenti képeket végignézzük, látható, hogy teljesen más stílust képvisel. Ez tehát a belváros, a külvárosban pedig rengeteg üvegház és növénykert (állítólag talajvízben gazdag a környék) és sok-sok kerékpáros van. Igen, nem elírás, itt van az egyik megállója a Tour of Italynak, így nem csoda, hogy lépten-nyomon biciklisekbe botlik az ember lánya.Az első képen jól látszik a sárga posta felirat, pedig eredetileg nem azt akartam fényképezni.

Az élet úgy hozta, hogy betértem a helyi postára feladni néhány képeslapot, bár hozzáteszem, már a megtalálása sem volt egyszerű. Camaiore lakói ugyanis nem tudnak angolul, így az én olasz tudásomat kellett felfrissíteni és használni. A postára végül rátaláltunk, szépen húztam sorszámot és vártam a soromra. Közben feltűnt, hogy az idősebb nénik-bácsik hangosan, egymást túlkiabálva kommunikálnak, nyilván megbeszélték a legújabb pletykákat, elmesélték, kivel mi történt a hétvégén stb. Piacon éreztem magam és nem is sokat tévedtem. Szerintem bármelyik boltba bementem volna hétfő délelőtt, ugyanez fogadott volna. Imádom az olaszokat!" forrás


"Vértes Livi Twilight rajongó lévén ki nem hagyta volna az Újhold forgatási helyszínét, ha már egyszer nemrég Toscanában járt. A lebilincselő vámpírsztori második kötete egyenesen ide, a közép-olaszországi Volterrába repít bennünket – azonban a beavatottak jól tudják, hogy ezeket a jeleneteket a valóságban a településhez közeli Montepulcianóban vette fel a stáb. „Nem mintha Volterra szépsége elmaradna szomszédjáétól – magyarázza Livi–, talán csak az itteni meredekebb utak dinamikusabbá tették az üldözéses jeleneteket. Mégis, amikor megérkeztünk a városka főterére, nem voltunk biztosak benne, hogy jó helyen járunk. Itt ugyanis a film szerint egy szökőkutat kellett volna találnunk, de a tér teljesen üres volt. Végül a helyszínt a templom kapu alapján sikerült beazonosítanunk.”

Liviék legnagyobb meglepetésére azonban Montepulcianóban mára szinte teljesen elfeledkeztek arról, hogy alig két éve itt forgatták a hollywoodi sikerfilmet – csupán a főtéren lévő étterem menüajánlata emlékeztet Robert Pattinsonra és csapatára. De úgy tűnik, nem túlzottan sok fantáziával volt megáldva, aki a „Twilight-menüt” kitalálta... Vagy szerinted mennyire ihlették a vámpírok a margherita pizza, vörösbor és kávé kombinációját? „Persze azért Volterrába is tettünk egy kis kitérőt, amit egyáltalán nem bántuk meg – folytatja Livi. – Az alig 12 ezer lakost számláló városkában első utunk a Piazza dei Priorira vezetett, amelyet Olaszország egyik leggyönyörűbb tereként tartanak számon. Innen csak pár percre van a Mártírok tere, amit nemcsak a csodás kilátás, hanem az egyedi cuccokat árusító boltok miatt is érdemes volt felkeresnünk.” forrás


"A toszkán túra következő állomása Pisa, ami túl turistaszagú és kötelezőjellegű, úgyhogy mindenkinek azt ajánlom, kösse össze egy luccai kitérővel, így lesz teljes a nap. Lesz ferde tornyos képünk is, de közben bebarangolhatunk egy kifejezetten turistamentes városkát, ami a pisai élmények után kész felüdülés. A két város félórányi vonatozásra van egymástól és tekintve, hogy Pisa nem egy nagy szám, az időbe mindenképpen belefér, hogy meglátogassuk Luccát is, ami viszont nagyon is kellemes csalódás.

Nézzük először, mire számíthatunk Pisában. Egyik nagy előnye, hogy a reptérről nagyon hamar és könnyen bejutunk a városba, mivel a reptér közvetlen bejáratánál áll meg a vonat, ami 5 perc alatt a központi állomáson van. Hosteleket is lehet olcsón találni (7 euró/éjszaka egy 6 ágyas lány szobában), persze nagyon minőségi dolgokra ne számítsunk kevés pénzért. A látnivalók viszont a vasútállomástól egy jó fél-, háromnegyed órás sétára vannak, ami ráadásul elég kiábrándító, mert Pisa nem a tisztaságáról híres, és az egy négyzetméterre jutó fura alakok száma is magasabb, mint a többi toszkán városban. Útközben az Arnóhoz érve találunk egy miniatűr ékszerdobozhoz hasonló kis templomocskát, ami felüdítő látvány.

Viszont tény és való, hogy ha egyszer elérünk a Campo dei Miracoli-ra (szó szerint a Csodák Tere), akkor elakad a szavunk. A Toszkánára különösen jellemző román stílusnak megfelelően a dóm, a keresztelőkápolna és a harangtorony hármasa egymástól elkülönítve foglalják el a teret és ámítják a népet, olyannyira, hogy az ember még a lépten-nyomon turistákat hajkurászó és csörgő kavicsokat (vagy igazából még nem jöttem rá miket is) áruló bevándorlókról is képes megfeledkezni. Természetesen a lélegzetelállás nagyban betudható a masszívan bedőlő harangtoronynak, ami azért élőben tényleg durván néz ki, de két perc után hozzászokik a szemünk és mehetünk is harcolni a legjobb fotós helyekért, hogy fejünkkel/kezünkkel/nyelvünkkel/akárminkkel mi is megtartsuk a tornyot.

Mondjuk ki őszintén Pisa randa, nincs egy szép látképe sem. A pláne talán az a dologban, hogy milyen menőség már egy ferde tornyot megmászni. Talán éppen ezért unokatesóm ittjártakor még esőben is bevállalta a dolgot, ennek megfelelően a fotók sem kristálytiszták, de valamit azért visszaad a dologból. Ha mindezzel megvagyunk, csorogjunk vissza egy másik úton a vasútállomásig, és pattanjunk egy luccai vonatra, hogy kicsit lerázzuk a turistatömegeket. A luccai állomás elég központi helyen fekszik, úgyhogy 5 perc alatt az óváros falain belül vagyunk, ahol egymást érik a templomok és cuki házak. A koszos és kiábrándító Pisa után ennek a városnak teljesen más hangulata van, olyan bájos az egész, nem találok jobb szót. A város nagy büszkesége a Piazza dell’Anfiteatro, azaz az Amfiteátrum tér, ami egy római kori amfiteátrum romjaira épült, sárga épületekkel körbevett hangulatos tér, panoráma képeslapok kedvence. Nyilván az árakat ehhez mérten magasra is srófolták, de hát a kávénak is más íze van, ha ilyen téren iszogatja az ember, nem igaz?" forrás


"Marad néhány óránk Firenzében, hogy felelevenítsük hét évvel korábbi gyönyörű utunkat. Az Arno felett most is olyan különlegesek a felhők, mintha odafestették volna őket olajjal az égre. A Piazza della Signorián most nem bohóc követi hamiskás léptekkel a turistanőket, hanem egy pufók Ámor vár áldozataira, odébb pedig egy álmeztelen Dávid. Bolyongunk a középkori kisutcákon és néha arra gondolunk, hogy jó lenne úgy istenigazából eltévedni, legalább 7-800 évet. Jó, annak is megvoltak az árnyoldalai, tudjuk…Abban viszont most már teljesen bizonyosak vagyunk, hogy a katedrálisok versenyében a Santa Maria del Fiore végzett nálunk az élen.

Ha lehet egyáltalán rangsort felállítani, hiszen a pisai dóm, a Notre-Dame, vagy a még mindig csak épülő Sagrada Familia is lélegzetelállító a maga nemében. A firenzei székesegyház azonban egyszerre fenséges és játékos, méretei ellenére sem embertelen. Hét évvel korábban csak a dantei Pokolköröket fedeztük fel Bruneschelli alkotásában, most azonban rájövünk, hogy a Mester az egész márványpadlót teleszórta misztikus-spirituális körökkel. Csak ezek becserkészésével el lehetne egy napot tölteni." forrás


,, Privát toscanai közvélemény-kutatásom szereplői kötelezővé tették Cortona meglátogatását, de erre már csak másnap kerülhetett sor. Többen egyszerűen a legnagyobb szerelemnek nevezték ezt a helyet, ahol a bevezetőmben már említett Napsütötte Toszkána című film egyes jeleneteit forgatták.

Például azt, amikor a főszereplő, Frances Mayes megérkezik a kis főtérre, ahol megszólaltak a campanile harangjai. Ekkor találkozik a titokzatos fehér ruhás asszonnyal, és itt látja meg annak a háznak a hirdetését, amelyet a későbbiekben megvesz. Szomorú hírem van azoknak, akik azt kérdezik, hogy láttam-e a filmbéli házat? Nem, de nem is kerestem.

Cortonában szívszaggató sétát tettem a Santuario di Santa Margherita templomhoz, amely a város feletti hegytetőn áll. Amikor az épület előtt álló autóbuszokat megláttam, és rájöttem, hogy kocsival is fel lehetett volna jönni, egy pillanatra elbizonytalanodtam, normális vagyok-e. Persze utólag ez a séta is a szép emlékek közé került. Már csak azért is, mert a szűk lépcsőkön, meredeken felfelé vezető utcákon lehetett igazán megismerni és megszeretni ezt a helyet.

Odalent már zárt a szombat délelőtti piac, az árusok pakolták portékájukat. A templom előtti lépcsőkön százak fotózták magukat és egymást, miközben egy véletlenül felfedezett kis étteremben az egész túra legízletesebb ebédjét sikerült elfogyasztanom. A toscanai paradicsomleves második felvonása magával ragadóan finom volt, és az újabb katalán krém sem okozott csalódást.

Cortona gyönyörű hely, és bár errefelé is sok a turista, valahogy nem lehetett azt a zsibvásárhangulatot érezni, amit egy nappal korábban, San Gimignanóban. (2014)" forrás


,, Poggibonsi – ahol a városhatárban „ottfelejtettek” néhány műemléket

A Firenze és Siena között futó regionális vasútvonal mentén egymást követik a szebbnél szebb ékszerdobozok. Poggibonsi éppen a Siena előtti utolsó megálló – ahol láthatóan nem szokása leszállni a vonatról a kirándulóknak. Csendes utcák, senkit nem kergetnek bokros teendők, csak a helyiek szürcsölik kedélyesen délelőtti kávéjukat a kávézókban. A kőházak sorára mintát rajzolnak a zöld zsalugáterek és az erkélyekről lengedező, száradó ruhák. A piactéren hétvégén elkaphatjuk a helyi bolhapiacot, ahol járókelők múlatják ráérősen az időt, néhány szót váltva az árusokkal; ha tudunk olaszul, mi is bekapcsolódhatunk a tereferébe (Olaszországban a turisztikailag felkapott helyeken túl már nem feltétlenül beszélnek angolul, és ez Toscana eldugottabb részeire is igaz). (2017)" forrás

Fotóegyveleg

Monteriggioni

San Gimignano

Vissza az elejére


Kommentek

Erika, 2015. 07. 19. 15:22
Köszönöm a lényegre törö,sallangmentes leirast.
Az a foto(ahol olyan lépcsözetes ,vizeséses) hol.melyik varosban készült??? Cimet is ha szabad. Kosziiiiii


Új hozzászólás beküldése

Név:
E-mail cím:*
Hozzászólás:


* az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon