ÚTIKRITIKA.HU / Kambodzsa

A világon a kambodzsai nemzeti lobogó az egyetlen, amely építményt ábrázol, nevezetesen az Angkor Wat legismertebbjét.
Ennek az országnak folyton változik a neve, akárhányszor valami rendszerváltozás történik, márpedig gyakran történt az utóbbi évtizedekben. A köztársasági években Khmer Köztársaság volt, a vörös khmer rémuralom idején Demokratikus Kambodzsa, az azt követő másfajta kommunista rendszer idején Kambodzsai Népköztársaság, ma pedig Kambodzsai Királyság.
Kambodzsa lakosságának fele 15 éven aluli.
Kambodzsában történt a világon - arányosan - a legnagyobb erdőpusztítás. 1990 és 2005 között 25 ezer négyzetkilométernyi erdőt semmisítettek meg!

Időjárás és éghajlat

Az esős évszak Kambodzsában egészen más, mint amit Európában megszoktunk. Itt az ég nem figyelmeztet, nincs lassú sötétedés vagy előzetes morajlás: egyetlen pillanat alatt, minden előjel nélkül képes leszakadni, és teljesen felforgatni a napra szőtt terveket. Ami otthon egy nyári zápor, itt sokszor felhőszakadás, amely nemcsak a kinti sétát teszi lehetetlenné, hanem akár a házon belüli tevékenységeket is. A hirtelen jött vihar ugyanis gyakran hoz magával áramkimaradást, és nem ritka, hogy az internet és a telefonvonalak is órákra elnémulnak. Ilyenkor az ember könnyen bosszankodhat: hogyan fogja így befejezni a munkáját, vagy elvégezni a soron következő online kurzust?

A válasz egyszerű: sehogy. Marad a gyertya fénye, a beszélgetés a ház verandáján, vagy csak az eső monoton, mégis varázslatos morajának hallgatása, miközben a padlón fekve engeded, hogy körülöleljen a trópusi levegő. Ezek a váratlan leállások, a kényszerű lassítás pillanatai sokszor többet adnak, mint bármely gondosan megtervezett program. Lehet, hogy épp ezekből a percekből születnek majd a legmaradandóbb élményeid. Az eső itt arra tanít, hogy ne ragaszkodj görcsösen a terveidhez: engedd, hogy minden úgy történjen, ahogy történnie kell, és fedezd fel a nyugalmat a káosz közepén.

Ny. Timi fotója

,, Kambodzsában két évszak van. Száraz és esős. A kettő közötti különbség a Tonle Sap tó mentén igazán látványos. Ami januárban rizsföld, esős évszakban víz lepte területet. Az úszófalu házait ilyenkor egészen eddig kihúzzák, hogy védve legyenek a széltől, mély víztől, hullámoktól. Majd ahogy apad a víz, folyamatosan visszahúzzák a tóra. Minél alacsonyabb a vízállás, annál bentebb költöznek a tavon. (sz.e.)"

Sihanoukville júliusban - i.n. fotója

Történelem

Kambodsza története olyan, mint egy epikus film, ami sosem ér véget - csak épp néha túl intenzív lesz. Az ókori Khmer Birodalom a 9-15. században volt a régió igazi nagyhatja, akik megépítették Angkor Watot, ami ma is ott áll büszkén, mintha azt mondaná: "Na, ezt próbáljátok meg utánozni!" A khmerek akkor olyan ügyesek voltak az építkezésben és a vízgazdálkodásban, hogy még a mai mérnökök is megvakarják a fejüket, amikor megnézik a munkájukat.

Aztán jött a 15. század, és valahogy minden kezdett lejtmenetre kerülni - a szomszédos thaiok és vietnamiak nem hagyták békén őket, így Kambodzsa fokozatosan veszített a területeiből. A franciák 1863-ban érkeztek és azt mondták: "Helló, mi vagyunk a gyarmatosítóitok", és körülbelül 90 évig maradtak, mintha bérlők lennének, akik sosem költöznek el.

1953-ban végre függetlenné váltak, és Norodom Szihanuk herceg lett a vezető, aki olyan karizmatikus volt, mint egy filmsztár - sőt, tényleg forgatott is filmeket! De aztán jött a vietnámi háború, és Kambodzsa is belesodródott ebbe a káoszba, mert a vietnámi kommunisták az ő erdőin át szállították a fegyvereket.

1975-ben hatalomra kerültek a vörös khmerek Pol Pot vezetésével, és itt kezdődött a történelem egyik legszörnyűbb fejezete. Ezek a fanatikusok azt hitték, hogy az agrár-kommunizmus a megoldás mindenre, de helyette négy év alatt majdnem kipusztították saját népüket - ez olyan volt, mint amikor valaki újraindítaná a társadalmat, de elfelejtené, hogyan kell.

1979-ben a vietnamiak bevonultak és kiverték a vörös khmereket, de ezzel új problémák kezdődtek - a következő évtized a vietnámi megszállás és a gerillák közötti harcok időszaka volt. Az ENSZ végül 1991-ben közbelépett és azt mondta: "Elég volt, csináljunk békét", és egy hatalmas békefenntartó missziót szerveztek.

1993-ban újra lett királyság Szihanukkal az élén, bár közben volt miniszterelnök is - olyan volt ez, mintha valaki egyszerre lenne a CEO és az igazgatótanács elnöke. Hun Szen 1985 óta miniszterelnök, ami elég hosszú ahhoz, hogy lássa, hogyan változik meg egy ország a háború utáni romokból egy fejlődő országgá. Ma Kambodzsa lassan talpra áll, az Angkor Wat körüli turizmus virágzik, és az emberek próbálják feldolgozni ezt a nehéz múltat, miközben a jövőbe tekintenek.

Manapság

Az utóbbi 5 évben behoztak 50 év lemaradást és ez a tendencia folyamatos. A kettősség megvan, mint bárhol máshol a világon. Van szegénység és van gazdagság. Nincs ebben semmi csoda. Legfeljebb annyi, hogy itt az arányok rohamtempóban változnak a gazdagodás irányába. (sz. l., 2024)

Kambodzsa 2025-ben is a délkelet-ázsiai térség legszegényebb országai közé tartozik. A mai napig érződnek a negyven évvel ezelőtti háború és a vörös khmer rémuralom következményei: a megművelhető földterületek egy része még mindig nem teljesen aknamentesített, ami akadályozza a mezőgazdaságot és veszélyt jelent a vidéki lakosság számára. Bár a kambodzsaiak mintegy háromnegyede papíron a mezőgazdaságból él, a gazdaság motorját már inkább a feldolgozóipar, elsősorban a textilgyártás, valamint a szolgáltatások adják. A textilipar a legnagyobb exportágazat, ezt követi a turizmus, míg az agrártermékek – rizs, dohány, faáru – továbbra is jelen vannak, de kisebb súllyal.

Az oktatás terén tapasztalható előrelépés: az analfabétizmus elleni küzdelem eredményeképpen ma már a lakosság körülbelül háromnegyede tud írni és olvasni. A falvakban azonban a szegénység erősen korlátozza a lehetőségeket. Sok fiatal lány az általános iskola befejezése után a családi földeken dolgozik tovább, mert a továbbtanulás költségeit a szülők nem tudják vállalni. Gyakori, hogy a gyerekeket a városokba küldik alkalmi munkára vagy koldulni, hogy valamennyi pénzt hazavihessenek.

A falvak és a városok között óriási a szakadék. Phnom Penh, Siem Reap vagy Sihanoukville ma már modernizálódó, dinamikus városok, ugyanakkor a vidéki lakosság sok helyen még mindig évszázadokkal ezelőtti körülmények között él. Nincs csatornázás, sok helyen áramellátás sem, az utak pedig gyakran burkolatlanok. Különösen az ország keleti, magasföldi részei maradtak el a fejlődésben: itt élnek nagy számban etnikai kisebbségek, akiknek a helyzete az országos átlagnál is nehezebb.

Kambodzsában egymás mellett él a modernitás és a nyomor. Nem ritka, hogy egy egyszerű vendégházban már működik az ingyenes wifi, ugyanakkor még meleg víz sincs. Ez a kettősség jól példázza az ország fejlődési útját: miközben bizonyos területeken gyors a felzárkózás, a mindennapi élet alapvető feltételei sok helyen még mindig hiányoznak.

Kambodzsa politikai rendszere nehezen írható le a megszokott kategóriákkal. Nem demokrácia, de nem is klasszikus értelemben vett diktatúra. Talán a kleptokrácia kifejezés áll hozzá legközelebb: vannak ugyan választások, működik valamilyen formában ellenzék is, időnként megfenyegetnek újságírókat, de ritkán bántják őket ténylegesen. Az egész közéletet mégis áthatja a korrupció és a bűzös machinációk sora, amely még az általában kevésbé kényes multikat is gyakran eltántorítja attól, hogy komolyabban megvessék itt a lábukat.

A régió összehasonlításában Kambodzsa helyzete különösen gyenge: csak Laosz tűnik reménytelenebbnek, bár ott még mindig a „klasszikus” kommunizmus működik. Vietnam ezzel szemben a vörös csillagos jelképek alatt is a vadkapitalizmus terepe lett. Kambodzsa valahol a kettő között rekedt meg: papíron többpártrendszer és választások, a valóságban azonban inkább egy önérdekek mentén működő, pénzéhes hatalmi gépezet.

Siem Reapban és Phnom Penhben gyakran kerül szóba a szomszédos Vietnam, amelyhez a kambodzsaiak viszonya máig ellentmondásos. Kétségtelen, hogy a hírhedt Pol Pot-rezsimet 1979-ben a vietnami hadsereg döntötte meg, mégis, a hála érzése azóta sokat halványult. A helyiek szerint a vietnami üzletemberek gyakorlatilag „gyarmatosították” Kambodzsát: övék a legnagyobb szállodák, kezükben van a turizmus jelentős része, a mezőgazdasági beruházásokban is meghatározó szereplők, sőt a kambodzsai légitársaság irányítása is hozzájuk kötődik.

A két ország közötti kapcsolat így egyszerre terhelt és nélkülözhetetlen: a vietnamiak sokak szemében a gazdasági befolyás és a kiszorítás szimbólumai, ugyanakkor a mindennapokban mégis elengedhetetlen partnerek. Kambodzsában 2025-ben is él ez a kettősség – Vietnam egyszerre gyűlölt és nélkülözhetetlen szomszéd.

Elter Karcsi fotója

Kambodzsa a legszegényebb a térség három országa közül, ha Thaifölddel és Laosszal hasonlítjuk össze. A vidéki házak többsége ma is fából épül, kőből emelt épületek inkább csak a városokban találhatók. Az emberek azonban szelídek, kedvesek és segítőkészek, barátságosságuk szinte minden utazót megérint. Sokan beszélnek angolul, még a gyerekek közül is többen folyékonyan szólítják meg a turistákat – olykor koldulás közben.

Az anyagi helyzet a mindennapi közlekedésben is szembetűnő: autóból kevés van, szinte mindenki robogóval jár, és ez a jármű egyben a szállítás fő eszköze is. Olyan pótkocsikat kötnek mögéjük, amelyekhez otthon minimum kisteherautóra lenne szükség, és ezeken bármit elszállítanak: gerendákat, állatokat, szalmabálákat vagy éppen több ezer kosarat. A látvány sokszor a hangyák szorgalmát idézi, akik testükhöz képest óriási terheket cipelnek – itt ugyanezt egy 100 köbcentis motoron valósítják meg.

A szegénység abban is megmutatkozik, hogy szinte sosem tankolnak tele. A benzint útszéli árusoktól lehet megvenni, fél- vagy egyliteres műanyag palackokban, sokszor régi üdítős vagy szeszes üvegekben kínálva. Első pillantásra akár házi pálinkának is tűnhet, a halványsárga, limonádéra emlékeztető folyadék azonban üzemanyag, amely ugyanúgy hozzátartozik a kambodzsai utak világához, mint a gyümölcsöket, szalmát vagy egyéb árut kínáló bódék. 2025-ben is mindennapos látvány ez: a szegénység kreativitással és találékonysággal párosul, és ebből születik az ország sajátos, egyszerre nyers és lenyűgöző mindennapi képe.

A khmerekről

Kambodzsa lakossága nagyon homogén etnikailag, hiszen a khmerek aránya 96 százalék.
A helyiek szeretik, ha a külföldi őket nem kambodzsainak, hanem khmernek nevezi.
A khmerek 95 százaléka buddhista.
Kambodzsában hagyományosan nem ünneplik a születésnapokat. Sok idős ember azt sem tudja, hogy mikor született.

fotó by Csuti

"A helyiek, akikkel találkoztam zömében barátságosak, szeretni valóak voltak. örülnek ha egy idegennel megismerkedhetnek. Csakhogy angolul kevesen tudnak, ráadásul félénkek. Gyakran a gyerekek jelenlétének köszönhetően alakul ki kontaktus a turista és a khmer lakos között. A khmer emberek gyakori mosolygását még őszintébbnek véltem, mint a thai emberekét. Úgy vettem észre, hogy a helyiek elég infantilisek, legalábbis olyan dolgokon röhögnek 20 éven felüliek, amin nálunk egy alsó tagozatos tanuló. A khmerek számomra tisztességesebbeknek tűntek, mint a thaiok. A khmerek egymás közt egyáltalán nem visszafogottak, elég hangosan beszélnek egymáshoz még akkor is, ha nagyon közel vannak egymáshoz. Úgy vettem észre, hogy a khmerek ajka duzzadtabb, vastagabb, mint a thai vagy a vietnami embereké. A khmerek szeme nem annyira vágott, keskeny, mint a kínaiaké. A gyerekek itt is láthatóan magasabbra nőnek, mint a szüleik. Miként Thaiföldön, a khmerek sem szívesen barnulnak, mert a világosabb bőr elfogadottsága a magasabb a társadalomban. Mulatságos az első napokban azt látni, hogy a nők közül sokan az európai számára pizsamának tekinthető öltözékben járkálnak az utcán. Meglepő volt látni, hogy a khmerek számára szokványos, piacokon kapható étel a tarantellapók." (B. G.,)

i.n. fotója

Kambodzsában 2025-ben is megmaradt az a szokatlan, de sajátos divat, hogy az emberek pizsamában járnak-kelnek az utcán. Ez nem korlátozódik a falvak esti életére: a városokban, nappal is gyakran látni felnőtt nőket virágos, kockás vagy éppen gyerekfigurás pizsamákban – Hello Kittyvel, kacsákkal vagy macikkal díszített darabokban. Elsőre könnyű lenne azt hinni, hogy csupán könnyű kartonból készült, összeillő kosztümökről van szó, de egy idő után nyilvánvalóvá válik, hogy ez tényleg pizsama, amelyet a helyiek hétköznapi viseletként is elfogadnak. A laza anyag és a bő szabás a trópusi klímában kényelmes megoldás, így a furcsaság mögött gyakorlati szempont is rejlik.

Mindez azonban eltörpül amellett, ami igazán különlegessé teszi az országot: az emberek őszinte kedvessége. A turistákat valóban szeretik, és ez nem udvariassági póz, hanem valódi nyitottság. A gyerekek kíváncsian odaszaladnak, integetnek, hangosan köszönnek, a felnőttek pedig szívből jövő mosollyal fogadják az idegent. Ez a fajta közvetlenség és derű olyan élményt ad, amelyet kevés más helyen tapasztalhat meg az ember – Kambodzsa egyik legnagyobb kincse továbbra is a lakóinak mosolya.

A kambodzsai emberek 2025-ben is a legnagyobb élményt jelentik az utazó számára. Nyugodt, derűs kisugárzásuk és végtelen kedvességük azonnal érezhető. Nem azért mosolyognak, mert pénzt várnak, hanem mert őszintén nyitottak és barátságosak. Ha rájuk mosolyogsz, ők is rögtön visszamosolyognak, és pár nap alatt azon kapod magad, hogy állandóan mosoly ülteti ki az arcod, mert mindenhol ugyanezt kapod vissza. Bár nem mindenki beszél jól angolul, néhány szót szinte mindenki tud, a gyerekek pedig a maguk bájos módján szűk repertoárjukat ismételgetik: „hello, good bye, I love you”. Ez a közvetlenség kedves és sosem tolakodó, kellemetlen szituációba szinte lehetetlen belefutni.
A kambodzsaiak megjelenése is jellegzetes: bőrük általában barnább a thaiföldieknél, az orruk szélesebb, és a mindennapi kemény fizikai munka nyomot hagy a férfiakon. Elhízott embert ritkán látni, és akin mégis, azon látszik, hogy jobb módú. Ez erős kontraszt Thaifölddel, ahol a gyerekek között is sok a túlsúlyos, a jóléti társadalom következményeként. A thai nőket gyakran tartják szépnek, de aki közelebbről megismeri a kambodzsai nőket, könnyen azt mondja: természetes bájuk, finomságuk és mosolyuk sokkal vonzóbb.

A család Kambodzsában központi érték. A gyerekekkel türelmesek és szeretetteljesek, az időseket nagy tisztelet övezi, akárcsak a szerzeteseket, akiknek megbecsülése a mindennapok szerves része. Az ország egyik legnagyobb ajándéka nem az, amit a templomokban vagy a tájban látsz, hanem az emberek mosolya és embersége – ez az, ami igazán felejthetetlenné teszi a kambodzsai utazást.

Kambodzsát gyakran nevezik a mosolyok országának, és ez 2025-ben sem hangzik üres szlogennek. Valóban mindenütt érezhető az a derű és optimizmus, amely mintha az emberek természetének legmélyéről fakadna. Mindegy, hogy mióta élsz az országban, mennyi idős vagy, mit viselsz, vagy milyen anyagi háttérből érkezel – ha kedvesen közelítesz, az első pillanattól kezdve nyitottságot és szimpátiát kapsz vissza. A mosoly közös nyelv, amit itt mindenki beszél, és amit mindenki viszonoz is. A kulturális és nyelvi különbségek eltörpülnek, amikor ennyire egyértelmű és őszinte a gesztus.

Mindez azért is különösen megindító, mert a kambodzsaiak közül sokan éltek át nehéz gyermekkort és fiatalkort. Nemcsak a szegénység és az éhezés, hanem a 70-es és 90-es évek háborúi is súlyos sebeket hagytak a családokban: sokan vesztették el nagyapjukat, édesapjukat, testvérüket vagy férjüket. Ennek ellenére ma mégis egy alapvetően vidám, jó kedélyű nemzet képét mutatják. Ha valamilyen hétköznapi problémájuk akad, nem rágódnak rajta sokáig, inkább viccet csinálnak belőle, sőt egymás gondjaiból is. Ez a fajta könnyedség az utazót is magával ragadja – egészen addig, amíg saját bőrén nem tapasztalja meg a kellemetlenséget. Ilyenkor bizony könnyű türelmet veszíteni, de ha hagyod, pár perc múlva már te is inkább magadon nevetsz.

A mosoly tehát nemcsak egy kedves gesztus itt, hanem a túlélés és a derű forrása. Aki hosszabb időt tölt Kambodzsában, annak biztosan több lesz a nevetőránca – és talán egy kicsivel több hajszála hullik ki a hétköznapi bosszúságok miatt. De a mérleg végén a jókedv és az élet szeretete marad meg leginkább, és ez az, amiért az ország olyan különleges.

Varga Gábor fotója

Turista etikett

Általános tanács: A khmerek alapvetően visszafogottak, udvariasak, kerüljük a turistás pökhendiséget, lekezelő stílust, kötekedést, gúnyolódást. A szállodában, a piacokon, az éttermekben, a boltokban ne rendezzünk zajos balhézást, ordibálós reklamációt, veszekedést, mert a helyiek ilyen helyzetekben megszégyenültnek érzik magukat, zavarba esnek és a feszültség többnyire nem megoldódik, hanem inkább eszkalálódik. A felemelt hanggal nem érünk el többet, mint nyugodt, udvarias hangnemmel. Ez egy más civilizáció. Nem magasabb rendű, nem alacsonyabb rendű, egyszerűen más.
Nem szabad katonai létesítményeket, repülőtereket, pályaudvarokat fényképezni.
Kérjünk engedélyt, mielőtt emberekről, különösen szerzetesekről fotót készítenénk.
A khmerek a fejet a test legnemesebb részének tekintik és nem szokás azt idegennek megérinteni. Ne simogassuk pl. a helyi gyerekek fejét, mert ez a khmerek szerint szerencsétlenséget okozhat.
Tiszteletlenség a talpunkat mutatni helyiek (vagy Buddha szobrok) felé, azaz nem rakjuk lábunkat úgy, hogy ez bekövetkezzen. Ugyancsak tiszteletlenség a lábunkat lóbálva mutatni valamilyen irányba.
Tudatosítani kell magunkban, hogy az Angor Wat, az nem pusztán egy múzeumféle, hanem a khmerek számára szent hely. A viselkedés, az öltözködés tekintetében illik e tényhez igazodni. A hőségben persze a turista szívesen venne fel lenge öltözéket. A nők legalább oldják meg úgy az illő öltözködést, hogy valami könnyű kendővel fedi a vállukat. Egyébként az Angkor Wat templomaiba belépésnél nem kell a lábbelit levenni, mert a kövezet olyan állapotban van, hogy az általános szabályt a helyiek sem várják el.
A kolduló gyerekekkel szembeni viselkedés témakörében sok az eltérő vélemény. Vannak, akik azt javasolják, hogy pénz helyett adjunk golyóstollat, cukorkát stb. Mások szerint teljesen ignorálni kell a a kolduló gyerekeket, mert akármit adunk nekik, az a koldulásos életmód folytatására ösztönzi őket. Az úti kritikus nem képes ez ügyben állást foglalni.

Az Angkor Wat-ra vonatkozó viselkedési szabályok 2025-ben is szigorúan érvényben vannak, és minden látogatónak tiszteletben kell tartania őket. A kódex előírja, hogy a térd fölé érő sortok és szoknyák, valamint a vállat szabadon hagyó topok nem megengedettek a templomterületen, így belépés előtt mindenképp gondoskodni kell a megfelelő öltözetről. A romoknál gyakran találkozni kéregető vagy szuvenírt áruló gyerekekkel, de nekik pénzt adni nem tanácsos, hiszen ezzel akaratlanul is arra ösztönzik őket, hogy inkább az utcán keressék a megélhetést az iskola helyett. A felelősebb döntés, ha valaki inkább egy elismert jótékonysági szervezetet támogat.

A szerzetesekkel való találkozás is külön figyelmet igényel. Fotó készítése előtt engedélyt kell kérni tőlük, a nők pedig semmiképpen sem érinthetik meg őket, és még leülniük sem szabad közvetlen közelükben. Ezek a szabályok nemcsak a vallási hagyományok tiszteletéről szólnak, hanem arról is, hogy a látogatók megértsék: az Angkor Wat nem csupán turistalátványosság, hanem a kambodzsaiak számára szent hely, ahol a megfelelő viselkedés alapvető elvárás.

Gasztronómia

A khmer ételek többségére bizonyosan öntenek valami halas szószt. Ez persze gondot jelent azoknak a turistáknak, akik ki nem állhatják a hal ízét, szagát.

A kambodzsai konyha 2025-ben is a leleményességről és a gyorsaságról híres: szinte bármiből képesek negyedóra alatt ételt varázsolni. Ez a kreativitás nemcsak tehetségből fakad, hanem abból is, hogy a legtöbb háztartásnak nincs jól felszerelt hűtője vagy bőséges kamrája, így a főzés alapja gyakran a frissen beszerzett hozzávaló. A halászat, vadászat és gyűjtögetés hagyománya erősen formálta az étkezési kultúrát, és máig jelen van a mindennapokban.

Az ízek kialakításában mernek szokatlan megoldásokhoz nyúlni. Nem ritka például, hogy az ételbe vöröshangyát és annak petéjét is beleteszik, amit funkciójában a magyar vegetához lehetne hasonlítani. Meglepő módon mindez nem különcség, hanem valóban ízletes adalék, amely gazdagítja az étel aromáját. A kambodzsai gasztronómia ezért sokszor meghökkenti az utazót, de épp ez az, ami izgalmassá és egyedivé teszi.

A kambodzsai konyha választékában sokban hasonlít a környező országokéra, de egyediségében és kifinomultságában némileg elmarad Vietnám gazdag ízvilágától. Itt is a rizs és a tészta jelenti az alapot, amelyet húsokkal és zöldségekkel kombinálnak – az eredmény a nagyon ízletes fogásoktól egészen a kissé egyhangú ételekig terjedhet. Ami viszont szinte mindenhol igaz: ha nem egyszerű főtt rizst kérünk, hanem pirított, zöldséges változatot, akkor soha nem a Magyarországon megszokott, sokszor ízetlen „rizibizi” kerül elénk. Ehelyett egy gazdag, telt ízvilágú ételt kapunk, amelynek íze leginkább a vajasságra emlékeztet, és önmagában is megállja a helyét főfogásként.

Szerencsére Kambodzsában is könnyen hozzá lehet jutni ahhoz a sűrített tejes, lassan csöpögtetős kávéhoz, amely Vietnámban már sok utazót rabul ejtett. Ez a karakteres, édes ital itt is remek levezetés az ebédek után, és ma is hozzátartozik az utazási élményhez – egy apró, de annál hangulatosabb közös pont a térség gasztronómiájában.

Sült tarantella (vagy tarantula) pók csemege (a-ping)

További beszámolók

Siem Reapban az utca maga a színház, ahol a legkülönfélébb szakmák és foglalkozások jelennek meg, sokszor nem is titkolt módon, hanem éppen a város mindennapjaiba belesimulva. A legszembetűnőbb talán a benzinkutasság sajátos helyi változata: itt nem a modern kutaknál tankolnak a robogósok, hanem a kis fémállványokra sorakoztatott, újrahasznosított Johnnie Walker- és más üvegekből, amelyekben nem párlat, hanem benzin lapul. A kupak helyett sokszor csak egy rongydarab van begyűrve, de az ár jóval kedvezőbb, mint a klasszikus töltőállomásokon. Vannak persze elegánsabb megoldások is, ahol hordóból csapolják az üzemanyagot, de a lényeg ugyanaz: egyszerű, praktikus és olcsó. A kulcsmásolók és cipészek is bátran dolgoznak a járda szélén, egyetlen kempingasztal is bőven elég nekik – itt nem a körítés számít, hanem a kézügyesség.
A khmerek rajonganak a fodrászatért, így fodrászszalonból és borbélyból nincs hiány. A hirdetésekben gyakran olvasható a mosolyogva kínált „Lady, I can fix you” szlogen, amely a helyi angol sajátos bájával egyszerre vicces és kicsit kétértelmű is. A szalonok kínálata széles skálán mozog a gyors hajvágást kínáló, egyszerű üzletektől a modernebb, elegáns helyekig. Ami igazán feltűnő, az a fehérítő krémek kultusza: a plakátokon mindenhol ezekkel hirdetnek ragyogó világosságot, miközben a valóság inkább szürkés árnyalat. A helyi nők azonban kitartóan használják, és a szépségszalonokban is komoly szerepet kap ez a divat.

Az építkezések külön fejezetet érdemelnének. A mai állványozási megoldások olyan kaotikusnak tűnnek, hogy az ember óhatatlanul elgondolkodik, hogyan is épülhettek annak idején az Angkor templomai. A mai technika inkább bűvészkedésnek hat, mégis stabilan áll minden. Emellett praktikus megoldásokat is alkalmaznak, például az öntött díszítőelemeket: a kertben kiöntik a korlátot vagy az ornamentikát, megszárítják, és már illeszthető is a helyére. Egyszerű, nagyszerű, és nagyon is találékony.

A város egyik legbizarrabb, de turisták által még mindig keresett szolgáltatása a halas masszázs. A „Please, feed our hungry fish with your dead skin” felirat önmagában sokat elárul a koncepcióról, amely sokak számára inkább taszító, mint csábító. A Dr. Fish néven futó szolgáltatás azonban olyan hírnévre tett szert, hogy szinte önálló branddé vált. A reklámvilágban egyébként is erősek a helyiek: az OK Advertising és Printing látványos világítótáblákat gyárt, délutánonként egész utcaszakaszokat szerelnek fel új fényreklámokkal, és ezzel valóban uralják a város arculatát.

Siem Reap régi részei közül 2025-ben is akadnak olyan helyek, amelyeket érdemes újra felkeresni. A folyópart a denevérekkel teli fákkal, a hídon túl pedig a különös hangulatú parkok és kertek mind megőrizték sajátos atmoszférájukat. Az Angkor Wat in Miniature alkotója például még mindig sokakat meglep, a krokodilfarm közelsége pedig csak fokozza a szürrealitást. A katolikus templom, amely inkább egy lábakon álló faházra emlékeztet, különösen érdekes, hiszen egyszerre idézi a buddhista szentélyek szerkezetét és a keresztény szimbólumokat. Az ikonográfia itt egészen eklektikus: a csúcsos fejdíszes Mária szobra, a villanykörtés glóriával ellátott Ave Maria, valamint a pink-zöld színben pompázó figurák között még szakállas szent is akad – mind mosolyognak, mintha a jókedv lenne az igazi áldás.

A legkedvesebb felfedezésem mégis a kókuszszedés praktikus segédeszköze maradt: a pálmafára illeszthető bot-létra, amellyel pillanatok alatt elérhetők a gyümölcsök. Van, aki enélkül is felmászik, de kétségtelen, hogy ezzel sokkal elegánsabb és biztonságosabb. Több helyen is láttam használni, de semmi sem vetekedhet azzal a látvánnyal, amikor valaki az Angkor templomai mellett szedi le a friss, zöld kókuszdiót – a mindennapi élet és az ősi történelem itt valóban sajátos harmóniát alkot.