ÚTIKRITIKA.HU / Marokkó

Marokkó

Földrajz | Időjárás | Történelem | Manapság | A helyiekről | Turista etikett | Gasztronómia | Fotóegyveleg

Egy marokkói stílusú dáma- vagy korongjátékot játszanak. A táblán kétféle színű korong van (zöld és sárga), és a játékmenet hasonlít a dámához, illetve a különböző arab országokban elterjedt egyszerűsített stratégiai táblajátékokhoz. - E. K. fotója

Földrajz

Marokkó teljes arab neve az ‘Al-Mamlaka al-Maghribiya’, ami annyit jelent, hogy Nyugati Királyság. Jóllehet Rabat a főváros, de a legnagyobb város az Casablanca. A hivatalos nyelv az arab és a berber, a beszélt nyelv az arab marokkói (maghrebi) dialektusa, a városi lakosság nagy része beszél, a képzettebb része jól beszél franciául. Az északi, Tetouan környéki részeken a spanyolt is használják, míg a belső, hegyvidéki területeken a vidéki lakosság csak a berber nyelv valamelyik változatát beszéli. Angolul kevesen beszélnek. A marokkóiak hatalmas többsége szunnita muzulmán.

Az Atlasz-hegység egészen más, mint bármelyik hegyvonulat, amelyet Európában láttam. Bár a geológusok szerint az Eurázsiai-hegységrendszer része, s így bizonyos vonásokban közelebb áll a Mediterráneumhoz, mint Afrikához, a látvány és a hangulat mégis teljesen más világot idéz.

A hegyek zöme kopárnak hat: csupasz, sziklás lejtők, amelyeket itt-ott makacs fűcsomók vagy szúrós kaktuszok törnek meg, mintha a kopaszodó fejtetőn maradt volna néhány hajszál. A növényzet szegénysége ellenére a formák hihetetlenül változatosak – meredek szakadékok, hirtelen emelkedő csúcsok és hullámzó vonulatok tárulnak a szem elé. A táj egyszerre nyers és monumentális, amelyhez nehéz fogható élményt találni.

A hegyoldalakban kacskaringós utak kapaszkodnak fel, amelyek 2025-re ugyan több szakaszon javultak, de még mindig messze nem olyan biztosítottak, mint az alpesi országokban. Sok kanyarban hajszálvékony a hely, ahol két jármű elfér egymás mellett, ilyenkor a turisták tágra nyílt szemmel néznek ki az ablakon, egyszerre csodálva a magasságot és tartva a mélységtől. Az Atlaszban utazni nemcsak különleges élmény, hanem kihívás is: ide csak tapasztalt sofőrnek vagy megbízható helyi vezetővel érdemes nekivágni.

Berber makákó (Macaca sylvanus) - Elter Karcsi fotója

Időjárás és éghajlat

Az óceáni partvidéken hűvös párás óceáni légáramlat a jellemző, amelynek nyáron kellemesen hűtő, télen a nyirkos, hideg érzést fokozó hatása van. A Földközi-tenger mentén az éghajlat a spanyol és olasz partokéhoz hasonló. A belső, illetve déli területeken a nyár nagyon meleg és száraz, a tél enyhe, kivéve a Rif- és az Atlasz-hegység magasabb területeit, ahol télen hó és fagy van. Az utóbbi területeken kívül általában csak a jobb szállodákban van fűtés télen. A nyár száraz és meleg (sivatagi széljárás esetén a tengerparton is lehet 40 fokos meleg), a tél csapadékos. Nyáron a sivatagos, keleti, dél-keleti területeken homokvihar veszély áll fenn.

Télen Marokkóban a nappalok kellemesen melegek, a Nap erősen süt, ezért érdemes védekezni ellene – még le is lehet égni, ha nem figyelsz. Azonban estére jelentősen lehűl a levegő, és a legtöbb helyen nincs fűtés, ezért fontos, hogy meleg ruhát is hozz magaddal.

Praktikus tanácsok:

Réteges öltözködés: Hordj könnyű ruhákat nappalra, de legyen nálad egy vastag kabát vagy pulóver az esti órákra.
Hőtartó eszközök: Ha fázós vagy, vigyél magaddal egy könnyen hordozható termoszt forró teával vagy egy kisebb hordozható takarót az éjszakákra.

Így kellemesebbé teheted a napjaidat és éjszakáidat is a hűvösebb időszakban.

Történelem

Marokkó legkorábbi ismert független állama a berber Mauretania Királyság volt, amelyet Baga király vezetett. Ez a királyság legalább i.e. 300-ra datálható.

Az i.e. 1. századtól Marokkó a Római Birodalom része lett Mauretania Tingitana néven. A kereszténység a 2. században jelent meg, és főként a római városokban, rabszolgák és berber földművesek körében terjedt el.

A Római Birodalom hanyatlásával, a 5. században, a területet északról a vandálok, majd később a vizigótok támadták meg. A 6. századra Észak-Marokkó a Bizánci Birodalom részévé vált, ugyanakkor a belső hegyvidéki területeken élő berberek megőrizték függetlenségüket.

670-ben Uqba ibn Nafi, az Omajjádok tábornoka, megkezdte Észak-Afrika part menti síkságának iszlám meghódítását. Az őslakos berber törzsek elfogadták az iszlámot, de megtartották szokásjogaikat. Adót és járandóságot fizettek az új muszlim kormányzatnak. Az első független muszlim állam a mai Marokkó területén a Nekor Királyság volt, amelyet Salih I ibn Mansur alapított 710-ben a Rif-hegységben, mint kliensállamot. A berber lázadás kitörése után, 739-ben a berberek újabb független államokat hoztak létre, például a Sijilmasa Miknasa és a Barghawata államokat.

A középkori legenda szerint Idrisz Ibn Abdallah Irakból menekült Marokkóba az Abbászidák törzsek elleni mészárlása után. Meggyőzte az Awraba törzseket, hogy szakítsák meg hűségüket a bagdadi távoli Abbászida kalifákkal, és 788-ban megalapította az Idriszida-dinasztiát. Az Idriszidák Fezt tették meg fővárosuknak, és Marokkó a muszlim tanulás központjává és jelentős regionális hatalommá vált. Az Idriszidákat 927-ben a Fatimida Kalifátus és Miknasa szövetségeseik fosztották meg hatalmuktól. Miknasa 932-ben szakított a Fatimidákkal, és hatalmukat a Sijilmasa Maghrawák vették át 980-ban.

A 11. századtól kezdve Marokkót különböző dinasztiák irányították, amelyek jelentős hatással voltak az ország történelmére és kultúrájára. Az Almorávidák hozták létre az első nagy birodalmat, amely Andalúziát is magában foglalta, míg az Almohádok központosított és vallási alapokon nyugvó uralmat építettek ki. A Marinidák idején Marokkó kulturális központtá vált, különösen az iszlám oktatás és építészet területén. Ezt követően a Wattasidák vették át a hatalmat, de gyengülő uralmuk alatt megnőtt az európai – spanyol és portugál – befolyás a part menti területeken. A Szádik dinasztia azonban visszaszorította a külföldi hatásokat, és a Szahara aranykereskedelmének köszönhetően gazdasági fellendülést hozott. Az Alavita dinasztia a 17. századtól egyesítette az országot, és biztosította a belső stabilitást, miközben az uralkodó család napjainkig megtartotta hatalmát. A 20. század elején azonban Marokkó spanyol és francia fennhatóság alá került, amely véget vetett a dinasztiák független uralmának.

A II. világháború idején Marokkó a Vichy Franciaország tengelyhatalmi bábállamává vált 1940-ben, és a filmklasszikus Casablanca révén a gazdag európaiak menedékhelyeként vált ismertté. 1942-ben az amerikai csapatok felszabadították Marokkót a Fáklya Hadművelet keretében, és az ország 1943-ban otthont adott a casablancai konferenciának.

Marokkó hosszas függetlenségi harca Franciaországgal szemben 1956-ban ért véget. Az ekkor nemzetköziesített státuszú Tanger városát is átadták az újonnan létrejött ország részére. Az 1970-es évek végén Marokkó annektálta Nyugat-Szaharát, amelynek státusza a mai napig vitatott, bár az ország térképei Nyugat-Szaharát Marokkó szerves részeként ábrázolják.

Az 1990-es évek fokozatos politikai reformjai során Marokkó 1997-ben létrehozott egy kétkamarás törvényhozást, bár a tényleges politikai hatalom továbbra is a király kezében maradt. A sajtó többsége állami irányítás alatt áll, bár léteznek szabad napilapok is. A hatóságokat kritizáló cikkek vagy a Nyugat-Szahara helyzetét feszegető írások miatt azonban továbbra is előfordulhatnak szankciók.

Manapság

Érdekes, hogy Marokkó az egyetlen afrikai állam, amelyik nem tagja a kontinens politikai szervezetének, az Afrikai Uniónak. Ez jelzi, hogy Marokkó mennyire nincs érzelmileg, azonosságtudatilag oda a kontinens többi részéért. Ugyanakkor Marokkó az USA egyik legszorosabb nem NATO-tag szövetségese.

Az átlagbérek nem túl magasak, és sokan a mindennapi megélhetésért küzdenek. Marokkóban a havi minimálbér 103 ezer forintnak megfelelő helyi pénz (2022). A hegyekben élő berberek különösképpen szegények és sokszor még azt sem tudják, mi kerüljön az asztalra másnap reggel. A marokkói gazdaság fő erőforrásai a szénbányászat, a mezőgazdaság és a foszforkitermelés.

Ami a társas életet illeti, 2025-ben a fiatal srácoknak szinte mindent lehet: buliznak, isznak, flörtölnek, és senki nem szól rájuk különösebben. A csavar csak annyi, hogy komolyabban inkább külföldi lányokkal tudnak ismerkedni, mert a helyi családok még mindig szigorúbb szemmel nézik, ha a saját lányaikat ilyen közegben látják. De lássuk be: az okostelefonok, a közösségi média és az olcsó repülőjegyek világában már tényleg nyitva áll előttük az egész világ.

A lányok közben más pályán mozognak: a szigor otthon továbbra is erős, ezért inkább házibulikban engedik el magukat, vagy ügyesen kitalálták a belföldi buliturizmust. Ez azt jelenti, hogy hétvégente átutaznak egy városnyival odébb, ott eresztik ki a gőzt, és így kisebb az esélye, hogy bárki felismeri vagy megjegyzi őket. Láttam a saját szememmel: minden hétvégén csoportosan vonulnak a tini lányok miniruhában a bárok és klubok felé, és ugyanúgy szórakoznak, mint bárhol a világon a kortársaik. A helyi srácok gyakran viccesen „gold digger gyakornokoknak” hívják őket, de valójában csak arról van szó, hogy a fiatalok mindenhol keresik a szabadságot, a társaságot és az élményeket.

A helyiekről

Különféle nemzetközi felmérések szerint (hogy mi a metódusuk?) a marokkói a világ legbarátságosabb népeinek egyike.

Marokkóban máig él egyfajta kimondatlan szabályrendszer: az erősebbnek mindig illik megvédenie a gyengébbet, az iskolázottaknak képviselniük kell azokat, akik nem jutottak tudáshoz, a tehetőseknek pedig segíteniük illik a szegényebbeken. Ez a mentalitás a mindennapi életben is visszaköszön. Egy boltos például sokszor abból indul ki, hogy a vásárló nem tudhat annyit az áruról, mint ő maga. Ezért nem egyszer úgy érzi, kötelessége megóvni az ügyfelet a saját tudatlanságától, és inkább ő dönti el, melyik termék passzol legjobban az igényekhez.

Ha a kereskedő valóban ért a dolgához, és nem csak a saját hasznát nézi, akkor ezzel a hozzáállással sokszor eléri, hogy a vevő újra meg újra visszatérjen hozzá. 2025-ben is működik ez a logika: a piacokon és kisboltokban a személyes kapcsolat, a bizalom és az, hogy az eladó „gondoskodik” a vásárlóról, sokszor többet ér, mint bármilyen modern marketingfogás.

Marokkói  ,,ÖTYE" - N. T. fotója 

A marokkóiak rendkívül kedvesek és őszintén vendégszeretőek. Ez nem csak üres szófordulat, hanem tényleg érződik a mindennapokban: az idegenekkel szívesen szóba elegyednek, meghívnak egy teára, vagy segítenek eligazodni, akár érdek nélkül is. Persze, ott is előfordul, hogy megpróbálnak egy kicsit többet kérni a turistától, de ez a világ bármelyik pontján megtörténik. A különbség inkább az, hogy ha az ember belefut egy ilyen helyzetbe, legfeljebb pár dollárral fizet többet a kelleténél. Nem kell attól tartani, hogy taxishiénákkal vagy éttermek biztonsági embereivel kelljen vitázni olyan összegekről, amelyek egy egész havi fizetést kitesznek. Ez a fajta könnyedség és mértékletesség sok utazó számára megnyugtatóvá és szerethetővé teszi Marokkót.

---

A helyiek általában nagyon segítőkészek. A medinákat leszámítva egyáltalán nem találkoztam azzal a nyomulós, fárasztó stílussal, amit mondjuk Egyiptomban megszoktam. A közbiztonság is meglepően rendben van: nyugodtan ki lehet menni a külvárosba, és éjszaka is sokszor sétáltam mindenféle félelem nélkül – minden értékem és testrészem épségben megmaradt. A fiatalok kifejezetten nyitottak, sokszor csak úgy odajöttek beszélgetni, megkértek, hogy fotózzam le őket, vagy érdeklődtek, honnan jöttem és merre tartok. Gyakran útba is igazítottak, mindenféle hátsó szándék nélkül.

A hangulat sokkal liberálisabb, mint ahogy sokan gondolnák egy muszlim országban: rengeteg fiatal nő öltözködik európai stílusban, ugyanúgy járnak-kelnek, szórakoznak és ismerkednek, mint a férfiak. Az egésznek van egy laza, modern légköre, amitől az ember gyorsan otthonosan érzi magát.

             A marokkói férfiak hagyományos kapucnis köpenyét djellabának hívják, amely egyszerre véd a napsütéstől és a hűvös esti szelektől. Praktikus viselet, mert a kapucni eső ellen is jó, és a sivatagi szélben is óvja a fejet. - Ata fotója

Ott hibáztam, hogy utazás előtt túl sokat bújtam az internetet, ahol szinte mindenhol azt olvastam, hogy az arab emberek csak át akarják verni a turistát. Részben igaznak is bizonyult: sokszor nagy lelkesedéssel mutatták az utat, majd rögtön pénzt kértek a segítségért, és addig követtek, amíg nem adtam valamit. Közben viszont gyakran tényleg úgy éreztem, hogy segíteni akarnak, és nagyon bunkónak tűnt szó nélkül elmenni mellettük – végül mégis erre kényszerültünk, mintha meg se hallanánk őket. Nem könnyű különbséget tenni a valóban önzetlen emberek és azok között, akik minden alkalmat megragadnak egy kis haszonért. Volt olyan is, hogy a boltban egy gyerek adott kevesebbet vissza, és azzal magyarázta, hogy neki ez lesz a zsebpénze.

Összességében sokszor nem éreztem azt a fajta meleg vendégszeretetet, amire számítottam. Inkább úgy tűnt, hogy a turistát elsősorban bevételi forrásként látják, és addig próbálnak nyújtózkodni, ameddig még nem érzik kínosnak. Talán rossz példa, de Kubával összehasonlítva feltűnő a különbség: ott a szegénység ellenére is sugárzik az életöröm, ami mindenkit magával ragad, itt viszont sokszor hiányzott ez az önfeledt derű.

A fényképezés külön történet. A marokkóiak általában nem szeretik, ha lefotózzák őket, és még akkor is reklamálnak, ha valaki csak apró, felismerhetetlen háttéralak a képen. Ha viszont látják, hogy nem beazonosíthatók, rögtön megnyugszanak. Pedig jó lett volna még több életképet készíteni, hiszen Marokkó tele van színekkel és fotótémákkal – de legtöbbször inkább tiszteletben tartottam, hogy ezt nem szeretik, és nem akartam provokálni őket.

e.k.

Turista etikett

1. Más muzulmán országokhoz hasonlóan nem muzulmán ember nem léphet be mecsetbe. Kivétel ez alól a casablancai II. Hasszán Nagymecset, melynek megtekintése megszabott időpontokban, belépődíj ellenében és helyi idegenvezetővel megengedett.
2. Marokkóban a különböző vallások békében élnek egymás mellett, a nagyvárosokban keresztény templomok és zsinagógák is működnek. A marokkói iszlám mérsékelt és nyitott természetű, a más vallásúak (pl. nyugati turisták) irányában toleráns, ugyanakkor nem ajánlott a provokatívnak tekinthető fellépés, magatartás: hiányos öltözet hölgyek esetében, feltűnő alkoholfogyasztás, a böjti hónap, a Ramadán idején az utcán történő étel- vagy italfogyasztás.
3. Fényképezés, videófelvétel: A fényképezés, videófelvétel készítése általában engedélyezett (a katonai és rendvédelmi objektumok kivételével). Az emberek többsége vallási okokból ugyanakkor elutasító magatartást tanúsít. Beleegyezés esetén pénzt kérnek a fotóalanyok. A vaku használatát – más országokhoz hasonlóan – a múzeumokban korlátozzák.
4. Marokkó iszlám ország, de az öltözködési szokások nem szigorúak. Nem célszerű azonban a túlzottan nyitott ruházat.
5. Ha vendégül hívják a turistát helyi családhoz és megkínálják hússal, akkor azt nem szabad visszautasítani, mert ez hatalmas udvariatlanság és sértés lenne. A vegetáriánus inkább kerülje a kajálásra szóló meghívást.

A közbiztonság rendben volt, ha nem találtuk a riadunkat, egyből utánunk jöttek aprópénzért megmutatni, de őket könnyen le lehetett rázni. A hennás asszonyokkal óvatosan, nagyon gyorsan elkapják az ember kezét. A kígyóbűvölőket ne nagyon fotózzátok, mert odajönnek és azért is pénzt kérnek. Én francia tudással, szőke hajjal sokat mentem be egyedül is nőként, az (ilyen országokban alap) utánamszólogatásokon kívül semmi extrát nem érzékeltem. Én szeretem a helyi kulturát tisztelni, így nem járkáltam fedetlen vállal meg hassal, meg rövidgatyában, bár akkor sem szólnak meg - de jobban megnézik az embert, ez tény. (2022)

---

Öltözködés

Kezdjük az alapokkal: Marokkóban a kendő vagy egy könnyű sál lesz a legjobb barátod. A városokban, ahol sok a turista, a helyiek kifejezetten toleránsak, de azért ne felejtsük el, hogy ez mégis egy arab ország. Nem kötelező, de ajánlott vállat takaró felsőt és legalább térdig érő ruhát viselni. Ha szűk nadrág van rajtad, dobhatsz a derekadra egy sálat – a helyi, lazábban öltözködő nők is jellemzően hosszabb felsőket hordanak, amik takarják az alakjukat. Ha Korán-iskolába mész, legyen rajtad hosszúnadrág, és ha a vállad szabadon van, teríts rá egy kendőt. Ennyi az egész! Nem várják el, hogy befedd a hajad vagy földig érő szoknyában járj. Látni fogsz nagyon lazán öltözött turistákat is, de szerintem bárhová is utazol, az első dolog mindig az, hogy tiszteletet mutass a helyiek szokásai iránt.

Ramadan 2026-ban: február 17-március 19.  

Mindenekelőtt pont belefutottunk a Ramadanba. Tudtuk persze, hogy mikor van, de így sikerült összehozni az utat, mindhármunknak csak akkor fért bele egy hét. Őszintén szólva máig nem tudom eldönteni, ajánlanám-e bárkinek, hogy éppen ilyenkor utazzon Marokkóba, vagy inkább kerüljön rá más időszakot. Az biztos, hogy különleges élmény, teljesen más hangulat, mint máskor. A helyiek valamennyire elnézőek a turistákkal, de azért illetlenség a tömegben délben előkapni a vizes palackot, jóízűen inni belőle, majd rágyújtani egy cigire. Szerencsére vannak erre elkülönített helyek, ahol az ember diszkréten megoldhatja.

---

Marokkó muszlim ország, de meglepően liberális hangulatú. A turistáknak szinte mindent elnéznek – persze azért ésszel kell mozogni. Ha nem szeretnél furcsa pillantásokat vagy megjegyzéseket, a kihívó ruhákat inkább hagyd otthon, más útra. Kendőre vagy csadorra semmi szükség, sok fiatal marokkói nő is fedetlen fejjel járkál, hétköznapi, európai stílusú ruhákban. Ugyanakkor nem árt, ha van melletted férfi kísérő: mivel a „más nője” tabu, így könnyebben elkerülheted a füttyögést, köszöngetést és a tolakodó tekinteteket.

---

Bár Marokkó igazi fotós paradicsom, a helyiek többsége kifejezetten nem szereti, ha fényképezik. Sokszor még akkor is integettek, hogy „no photo”, amikor épp csak a tájat próbáltam megörökíteni, és csak akkor nyugodtak meg, ha megmutattam, hogy maximum egy apró pontként szerepelnek a képen. Közben persze mindenkinél ott lóg a telefon, és nem egyszer láttam, ahogy valaki csadorban szelfizik. Az egész út alatt alig akadt pár kivétel, aki igent mondott egy fotóra: az argánfákra mászó kecskéket terelgető idős pásztor, egy fánksütő bácsi Mirleftben, akihez naponta visszajártunk, meg egy önjelölt idegenvezető, aki épp azt mutogatta, hányféleképpen lehet turbánt kötni. Ez van – a fotózás nem tartozik a kedvenceik közé, és ezt illik tiszteletben tartani.

Az öltözködés témája ide kapcsolódik. Rengeteg turistát láttam Marrákesben és Szavírában szinte semmiben, fenékvillantó sortban és hasonlóban. Akármennyire modernnek és nyugatiasnak tűnik az ország, Marokkó mégis muszlim közeg, és szerintem nem túl elegáns teljesen figyelmen kívül hagyni az itteni szokásokat. Csadorra persze nincs szükség, de a két véglet között bőven akad kulturált középút.

Gasztronómia

A főétel általában három kategóriába esik: kuszkusz, tagine vagy nyárson sült hús. A kuszkusz sokféle változatban kerül az asztalra – húsosan vagy teljesen vega módon, a legismertebb talán a „hét zöldséges” verzió, ami lehet sárgarépával, kerekrépával, sütőtökkel vagy édesburgonyával, csicseriborsóval, cukkinivel, okrával és káposztával megpakolva. A tagine egyrészt az agyagedény neve, másrészt az ételé, amit benne készítenek: lassú tűzön, órákig főzött, szaftos, fűszeres fogás. Bárányból a legízletesebb, de csirkéből, halból vagy csak zöldségekből is gyakran készítik. A szószt rengeteg hagyma és fűszer – például fahéj, kurkuma vagy ánizskapor – adja, a hús pedig olyan omlós lesz, hogy szinte szétolvad. Gyakran kerülnek bele magvak és aszalt gyümölcsök is, amiktől még gazdagabb az íze.

---

Nem érdemes hagyni, hogy a piacon „trófeaként” kirakott sült birkafejek vagy nyers marhaszívek elriasszanak. A kebabot itt kettévágott, kerek kukoricakenyérbe töltik, ha útközben esszük, a puha báránysültet pedig gazdag barna szószban tálalják. A cserépből készült, kúp alakú kuszkusz-főző edényt nemcsak a Maghreb híres zöldséges-húsos darás fogásaihoz használják, hanem például lila hagymával főtt borjúcsülökhöz is. A halpiacokon a tenger gyümölcsei között ma már főként halak és rákfélék sorakoznak, de régen előfordultak olyan különlegességek is, amelyekből hangszer- vagy dísztárgy készült. Lómészárszékeket továbbra is találni, viszont a szamárhús tiltott, mert a szamarat tisztátalan, munkára rendelt állatnak tartják, így nem kerül étlapra.

---

Nagy várakozásokkal ültem neki a marokkói konyhának, hiszen annyi egzotikus fűszerről és húsféléről hallani, hogy azt hittem, minden étkezés új élmény lesz. Ehhez képest mindenhol tagine és kuszkusz került az asztalra. A tagine legtöbbször csirkéből vagy marhából készült, birkát csak ritkán láttam, és az ízesítés sokszor sokkal visszafogottabb volt annál, mint amire számítottam. A kefta tagine – paradicsomos, tojással tálalt húsgombócokkal – szinte mindig bejött, de a többi fogás gyakran csak hús és zöldség volt összerakva, különösebb karakter nélkül. A kuszkusszal kifejezetten hadilábon álltam: száraz volt, főtt zöldségekkel és kevés hússal, amitől hamar unalmassá vált. Talán az első, Marrákesben kóstolt birkás tagine volt a csúcspont.

A tengerparton végre örömmel ettünk friss halat, ami igazi felüdülés volt, hiszen otthon ritkán kapunk ennyire jó minőségűt. Néha pizzára váltottunk, a keftás változat például kifejezetten finom és laktató volt. A híres marokkói harira levest sajnos pont nem sikerült megkóstolni, amikor szerettük volna, már elfogyott. A marokkói saláta viszont mindenhol előkerült: tulajdonképpen görögsaláta feta nélkül. Szinte minden étteremben hoztak mellé háromféle olívabogyót és friss, ropogós laposkenyeret, amivel már félétkezésnyi jóllakottságot lehetett elérni.

Amikor már nagyon tele volt a hócipőnk a tagine-okkal, jöhettek a csirkenyársak sültkrumplival. A nagyon helyi utcai sütödéket inkább kihagytuk – korábbi, kevésbé szerencsés élmények után óvatosak voltunk –, pedig a helyiek sorban álltak a pitába tekert húsgolyókért és kolbászokért, amik tényleg frissnek tűntek. Az édesség hiánya a hét végére kezdett érezhető lenni. Persze, árultak fánkot és mézes, olajban sült sütiket is, de amikor közelebbről megnéztük, és láttuk, hogy a mézben rovarok úszkálnak, inkább nem kockáztattunk.

Ami viszont minden nap jólesett, azok a frissen facsart gyümölcslevek. A gránátalma volt a kedvenc: nagy pohárban, tele 3-4 darab levével, nevetségesen olcsón. De akadt narancs-, alma- és eperlé is, mind friss és üdítő. A mentatea szintén állandó kísérőnk lett, amit próbáltam otthon utánozni, de az ízélményt valahogy nem sikerült visszahozni. A kávé felejthető volt: cappuchinót nem nagyon ismernek, zaccos arab kávét sehol sem kaptam. Alapvetően két opció létezik: forró fekete vagy forró tejjel hígított kávé. És ennyi.

---

Marokkóban a péntek olyan, mint nálunk a vasárnap. Minden hamarabb bezár, szeszt nem kapsz a boltokban, és a húsfogyasztás sem jellemző ilyenkor. Helyette jön a kuszkusz, amit bőségesen megpakolnak párolt zöldségekkel – finom, laktató, igazi vega fogás. A hét többi napján viszont inkább köretként ettem, birka, marha, hal vagy más tengeri finomság mellé. Összességében nagyon bejött a marokkói konyha: erőteljes fűszerek, jól elkészített ételek, és a tajine-ban tényleg bármit meg tudnak varázsolni. Az óceán kincseit viszont mindig grillezve kértem, mert a grill az grill, az ízek ott jönnek ki igazán.

---

Marokkói gasztroutazás
Aki Marokkóban jár, annak számtalan élményben van része, közülük nem elhanyagolható a kulináris élvezet. A világ legjobbjai között tartják számon a marokkói konyhát. Erőteljes ízek és illatok uralják az ételeit, az észak-afrikai, a mediterrán és az arab konyha fűszerkavalkádja jellemzi.
Marokkó gasztronómiáját a bevándorlók, a hódítók és az utazók tömege befolyásolta. A spanyol, a francia és a szenegáli konyha mellett hatással volt rá a mediterrán éghajlat, a tenger jelenléte, és a vízhiány. Gyakran keverednek az édes és a sós ízek, ízesítésre a fűszerek mellett rózsavizet és narancsvirágvizet is használnak.
Az ebédek zárófogása jellemzően a gyümölcstál.
Tea
A marokkói konyhában hagyományosan mindent a nők végeznek, a teakészítés és felszolgálás viszont a férfiak dolga.
A teázási szertartás a legendás vendéglátás része. A tea visszautasítása udrvariatlanságnak számít.
A marokkói tea kínai zöldteából, mentából és cukorból áll. Ezt fogyasztják reggel és este, hétköznapokon, de ünnepekkor is.
Nálunk a viszonylag rövid nyár miatt nem alakult ki a hatékony testhűtés kultúrája, nem úgy, mint a meleg éghajlaton élő népeknél, akik a forróság ellen meleg itallal védekeznek. Velünk ellentétben, akik hideg vízhez, vagy rosszabb esetben üdítőhöz, alkoholhoz nyúlunk a nagy melegben, ők ösztönösen meleg teával hűsítik magukat. A szájban érzett meleg azonnal beindítja az agyban az izzadás fokozását, ami csökkenti a testünk hőmérsékletét. A meleg éghajlatú országok konyhájában elterjedt csípős hozzávalók is ugyanezt a hűtő hatást váltják ki.
Tajine
Aki Marokkóban jár, nem jöhet haza anélkül, hogy megkóstolta volna a tajinet.
Az arabos fűszerezésű húsos-zöldséges egytálételt hívják így, bár a berber tajine szó valójában agyagedényt jelent, de általánosságban a benne készülő ételre használják.
Az étel lassan fő, az edényben keringő gőzben párolódik, így kevés víz hozzáadására van szükség, aminek azokon a területeken volt nagy jelentősége, ahol korlátozott volt a vízellátás. Ugyanakkor emiatt az étel rendkívül puha és ízletes lesz.
Ami az összetevőit illeti, általában hússal készül, marhát, csirkét, halat vagy bárányt tesznek bele.
Jellemzően az arab konyha fűszereit használják, úgy mint a köményt, paprikát, kurkumát, gyömbért, római köményt, ánizst, fahéjat és friss koriandert.
Krumplival vagy kuszkusszal készül, szezonális zöldségek felhasználásával.
A kuszkusz is berber eredetű étel, nagyon elterjedt az országban. A szó annyit jelent, hogy “jól megsodort”, több helyen még ma is kézzel sodorják búzadarából kis golyókká, majd a napon kiszárítják.
Marokkói palacsinta
Megkóstoltuk reggelire a híres ezerlyukú marokkói palacsintát is, házi fügelekvárral.
Édességek
A marokkói édességek tömények, mézesek, dióval, mandulával, mogyoróval vagy szezámmaggal készülnek.
Argánolaj
Marokkó folyékony aranya az argánolaj. Széles körben elterjedt, kozmetikumokat készítenek belőle, de étkezési célokra is használják.
Az argánfa Marokkóban él, termésének beéréséhez egy évre van szükség. A termésben található magból nyerik ki az olajat, aminek előállítása időigényes fizikai munka, a női közösségek tagjai a mai napig kézzel dolgoznak. A gyümölcshús eltávolítása után feltörik a kemény csonthéjat. Amennyiben étkezési célra szánják, a magokat megpirítják, a kozmetikai felhasználás esetén ezt a lépést kihagyják. A magokat ezután péppé őrlik, és pihenni hagyják a masszát. Később leszűrik az olajat. Összességében tehát nem véletlen, hogy az argánolaj a világ legdrágább étkezési célra szánt olaja.
Amlou
Van egy étel, amit már akkor megkóstoltam, amikor először Marokkóban jártam. A legutóbbi látogatásunk alkalmával utánajártam a dolognak, és lerántottam a leplet a híres marokkói nutelláról, avagy az amlouról.
Az amlout mandulából vagy földimogyoróból készítik. A magokat pasztává őrlik, ezután argánolajjal és mézzel keverik össze.
Reggelire eszik, vagy délutáni teázáshoz kínálják palacsintára kenve, de kenyeret is mártogathatunk bele.
Mit nyújt Marokkó egy gasztrotúra alkalmával?
Az ételek változatossága mellett, az ízek eredetiségét tudnám kiemelni. Az élményt, amikor a narancslé friss, édes narancsból készül, amikor a fügelekvárnak tömény füge íze van, azt amikor a bárány- vagy marhahúsos szendvics roskadásig van hússal pakolva, amikor a kenyér frissen sült és ropogós, ahogyan a marokkói nutellának erős mandula íze van. Hogy az étel mindenhol valódi és házias. A riádban, az éttermekben, de a kifőzdékben is.

Fotóegyveleg

Meknesz - V. Jancsi fotója

Család Fezben - N. B. fotója (engedélykérés nélkül)

N. T. fotója

Hőforrás Dakhla előtt a sivatagban. Pár dirhamért megnyitják a vizet és jó nagyot lehet fürödni a slagból jövő kénes vízben. Persze olyankor a kecskéket elhajtják...nagyjából 😃- N. T. fotója

A fotón látható férfiak marokkói dzsellabát (jellegzetes, csuklyás köpenyt) viselnek. Ez a hagyományos viselet laza szabású, hosszú ujjú, és általában gyapjúból vagy pamutból készül, hideg és meleg időben is hordják. A kapucni (amelyet kobb-nak neveznek) nemcsak díszítőelem, hanem praktikus is: véd a nap, a szél vagy az eső ellen. - G. I. fotója

Ata fotója

Vissza az elejére

Kommentek