Peru

Földrajz és időjárás | Történelem | Manapság | A helyiekről | Turista etikett | Gasztronómia

Földrajz és időjárás

Peru földrajzilag 3 fő részre osztható: a hegyvidék, a partvidék és az őserdő. A partvidéken és az őserdőben a páratartalom egész évben nagyon magas (95-99%). A tenger még nyáron is hűvös és erős áramlatokkal kell számolni. A hegyvidéken a nyári hónapokban is éjszakára nagyon lehűlhet az idő.

"Ahogy Perut egyre jobban megismerjük, rájövünk, hogy teljesen igaz az állítás, hogy az ellentétek országa. A tengerpart mentén síkság húzódik végig, ami többnyire terméketlen sivatagi terület. Az ország belseje felé haladva az égbe nyúló andoki hegyek hatalmas termőterülete teszi lehetővé, hogy az ország őslakói továbbra is mezőgazdasági tevékenységet folytassanak. Mindössze 5 ezer méter magasságtól csökken a növényzet a hegyormokon. Az Andok hegységben szinte percről-percre változik az időjárás. A mögötte húzódó őserdőben sem más a helyzet, az esőerdőben a legváratlanabb pillanatban szakad le a csapadék.

Amikor a Csendes óceán partvidékén nyári időjárás tombol, addig a magasabban fekvő területeken hűvös, csapadékos időjárás uralkodik. Vigyázni is kell, mert a Csendes óceán partján a hol kevésbé, hol erősebb szél miatt nem érezzük az erős napsütést. Főleg akkor kell alapoznunk egy kis szoláriummal, ha január környékén utazunk Peruba, mert akkor ott már igazi nyár van, rekkenő napsütéssel. Vigyázzunk, még a lábunk se lógjon ki a napernyő nyújtotta árnyék alól, mert nagyon rövid idő alatt fájdalmas égési sérüléseket szenvedhetünk, napallergiát kaphatunk. Fontos a fokozatosság.

Ugyanígy járhatunk, mikor a Titicaca tavon 4 ezer méter magasban hajókázunk. Ott még akár 15-20 perc is veszélyes lehet. Ne engedjünk a nap csábításának, könnyű hosszú ujjú pólót tanácsos felvennünk. És mindenhova vigyünk meleg holmit, mert a tó fölött egyik pillanatról a másikra beborulhat, és leszakad az ég. Az Andokban úgyszintén. Szempillantás alatt változik az időjárás, hol kisüt a nap, hol beborul. Nekünk mindvégig kedvezett az időjárás, sikerült minden egyes tájegységre akkor odaérnünk, mikor már kellemesre fordult az idő, nem szakadt az eső. Szegény amerikai turisták, akik előttünk járták be ugyanazt a területet, napokon keresztül folyamatosan bőrig áztak és ezzel együtt járóan nagyon meg is fáztak, ugyanis az esővel jelentős mértékben lehűl a levegő. A globális felmelegedés erre a tájra is hatással van. Az Andok magas csúcsain évekkel ezelőtt már 5 ezer méter magasban hófedte területek szikráztak a napsütésben. Manapság alig látni havas tájat, tényleg csak épp a legmagasabb hegyek 6000 méter feletti csúcsai világítanak csak fehéren, azok is a bolíviai határvonalon." (Szemes Zsuzsa, 2014)


"Kevés kellemetlenebb légköri jelenség van, mint a Limára leszálló garúa. A ma már szmoggal is keveredő nyálkás köd ott alakul ki, ahol a Csendes-óceán az Andok lábait mossa, és az év jelentős részében reménytelenül lehangolóvá teszi az életet a perui fővárosban. A legcsúnyább a helyzet közvetlenül a tengerparton, ahol a nagyobb lakóházak teteje nem is látszik a járdáról. Ugyanakkor néhány háztömbbel beljebb már érezhetően tisztább a levegő. Más: Peruban az országban található hatalmas szintkülönbségek miatt gyakori jelenség, hogy az ember vesz egy tubus fogkrémet, aztán amikor kinyitja, az ölébe robban a 3000 méterrel lejjebb gyártott cucc." forrás


,, Peru nevének eredete nem teljesen biztos, de feltételezhetően a 16. században ezen a területen uralkodó Birú nevű vezetőtől származik, amelynek jelentésére biztos tény nem ismert, csak találgatások vannak. Egész Dél-Amerika egyik legkevésbé ismert néveredete." forrás

Történelem

"Peru maga az élő történelem. Kevés hely van a Földön, mely ilyen élő múlttal büszkélkedhet, mint ez a dél-amerikai ország. Bárhova nézünk, akárhova tekintünk az országban, mindenhol az ősi kultúrával találkozunk. Az inka birodalom megfejthetetlen emlékei a mai tudósoknak még napjainkban is fejtörést okoznak. Az ország déli részén lévő Nazca vonalak, melyek csak fentről láthatóak, azt bizonyítják, hogy már létezett olyan civilizáció, mely már abban az időben képes volt repülni? Mai kutatók drónok bevonásával próbálják megfejteni a múlt jelenét.

Nézzünk csak körül Puno-ban: az ősi temetkezési helyek a mai napig fennmaradtak. Miért is ilyen kerek sírhelyeket építettek? És hogyan, mi módon tudták megmozdítani, így megmunkálni a nyers, hatalmas köveket? Még ma is rejtély.

A Titicaca tó és a benne található szigetek megannyi meglepetést tartogatnak számunka. A tóban található Uros úszószigetek megőrizték eredeti funkciójukat, továbbra is otthont jelentenek a halászó indiánok számára. Mint megtudtuk, családalapításkor csak akkora szigetet alakítanak ki maguknak, hogy a nádból készített kunyhójukban, mely megvédi őket a szélsőséges időjárástól, kényelmesen elférjenek. Ahogy nő a család, úgy bővítgetik a szigetüket, mindig-mindig hozzákötöznek újabb és újabb nád-részt a szigetükhöz. Így bővítik adómentesen a tulajdonukat. Maketten be is mutatják, hogyan is valósítják meg ezt a gyakorlatban. Elképzeltem magam a Balaton közepén egy kis nádkunyhóban ringatózva, lakáshiteltől távol.

Sajnos, annyi ideje nincs a turistának, hogy összeszámolja, valóban hány sziget is található a tavon, minden leírás, minden úti beszámoló más és más számot tartalmaz. Feltehetőleg az összes szigeten élő indián nép megőrizte eredeti kultúráját. Két, turisták által ismert sziget Amantani és Taquile. A szegényebbek mezőgazdasággal foglalkoznak, a tehetősebbek állatokat is tartanak. Pachamama (földanya) és Pachatata (földapa) kultusza folyik ereikben. A templomuk Amantani legmagasabb pontján található, az odavezető út kövekkel kirakott, meredeken vezet felfelé, csodálatos kilátással, már-már giccsnek is beillő naplementével örök emlék marad.

Taquile ősi hagyománya, hogy a sziget összes lakója kötéssel van elfoglalva. A nők a férfiaknak kötnek, a férfiak a nőknek készítenek kelméket. Az összes férfi fejfedőben jár. A szegényebbek kötött hosszú pomponos sapkát viselnek. Akinek kicsi a pomponja a sapka végén, az elkelt. Akinek nagy színes a pomponja, az még szabad ember. Ha a pompont jobb oldalon viseli a férfi ember, akkor nincs jó kedve, jobb kikerülni. Ha a pompon bal oldalra van csapva, minden rendben, azon a napon vidám, derűs indiánnal van dolgunk. Ha középen hordja a pompont, akkor szerelmes a nagy pompont viselő, de még mindig szabad. A gazdagok kalapban járnak. A legszínesebb kalapot a polgármester viseli, akit évenként választanak meg maguk közül. Ősi szokás szerint minden férfimunkát köteles elvégezni, csak a kötés alól van fel- mentve. Véresre nevettük magunkat, miközben az járt az eszünkben, hogy kinek milyen pomponos sapkát fogunk kötni, és az melyik oldalra fogja rakni majd a pomponját.

Peruban nagyon sok ősrégi, még a preinka időkből származó leletet, melyeket múzeumaikban féltve őriznek. Nem csak Egyiptomban találni múmiákat. Peruban nagyon sok múmifikálódott holttest megmaradt a maga valóságában. Az egyiptomi temetkezési szokásoktól eltérően ülő pózban temették el halottaikat, így megőrizve azokat a jelenkornak. Hihetetlen, az eltemetett indiánok bőre, haja szinte érintetlenül került elő az ásatások alkalmával, melyet mi, turisták csodálhatunk, 500 évvel a haláluk után. Ruházatuk, mintha csak ma öltötték volna magukra, ugyanazokat a motívumokat, színeket őrzik, amelyeket ma is megjelenítenek a kézműves termékeiken.

Peruban fejlődik a kultúra, a gazdaság, az indiánok azonban a mai napig hagyományos kézi, már-már görbenyelű szerszámokkal, görnyedve művelik földjeiket. Agrikultúrára a teraszos földművelés jellemző. Fő terményük a burgonya, és a kukorica, melyből oly sok fajtát lelünk a piacokon, hogy szinte vágyakozva tekintünk rájuk: nálunk miért nincs belőlük ekkora választék?" (Szemes Zsuzsa, 2014)


"Azt szokás hinni, hogy a gyarmatosító, inkvizítor spanyolok mindent kiirtottak, ami pogány volt. Pedig ennek pont az ellenkezője az igaz. Az inka uralkodókat elismerték a spanyol királyok helyi elődeinek, így biztosítva az életben maradt indián nemesek lojalitását, egyben pedig a születő gyarmat hierarchikus felépítését." forrás

Manapság

"Peru a jelen napjaiban is őrzi múltját. A megannyi gringó (fehér ember), akik Amerikából, Európából vándoroltak és telepedtek le, a kínaiak, akik szintén szép számmal találhatók a nagyobb városokban, az Ausztráliából érkezettek, és a fekete afrikaiak mellett ott találjuk magunkat az indiánok között. A városokban öltözködésileg már szinte elvegyülnek az embertömegben, mégis felismerhetőek, a jellegzetes vonásokat a mai modern öltözködés sem rejti el. Jellegzetes apró alakjuk, kreol bőrük, koromfekete hajuk, lefele álló sűrű szempillájuk, mely az erős naptól védi a szemüket, láttatja velünk, hogy itt vannak, szerencsére köztünk vannak.

Mint már említettem, az ellentétek országa Peru. Ezt jól szemlélteti a városi öltönyös indiánok és a hegyekben a teraszos földművelést végző, az örökös hajolgatástól meggörnyedt kézi kapával földjét művelő indián ellentéte. Az éttermébe invitáló tulajdonos, aki eredeti indián ételek csodás illatával hívogatja be az utca emberét, a luxus éttermek pazar ételkínálata, míg a hegyekben az út mellett egyedül ül az indián asszony és rágja a cukornádat. A városokban a széteső , már roncs számba menő tömegközlekedési eszközök mellett a luxusautók is felsorakoznak. Nem ritka a kézi erővel húzott gyümölcsáruval megrakott utánfutó sem. Az egyre növekvő civilizációs fejlődés ellenére még mindig nagyon sok az analfabéta, aki még a nevét sem tudja leírni. (Az őserdőben több, mint egy órát vártunk, hogy bejussunk a szobánkba, mert az indián fiúcska nem ismerte a betűket, és így nem tudta, melyik kulcsot is kéne odaadnia.)

A legmodernebb diszkókban is szól a latin, a fiatalok a legújabb divat szerint öltözködnek, míg az utcai karneválokon ős régi indián zene szól, népviseletbe öltözött táncosokkal, öszvér állkapocscsont a quijada, száraz dísztök benne magokat csörgetnek, a bombo dob, pánsíp. a kézzel készített fa fuvola, és a charrango, ami a tatu páncéljából készített 10 húros gitár szólaltatja meg a tradicionális muzsikát, népviseletbe öltözött indiánok táncolnak.

Sokszor már röhej tárgyát képezi az úti programokba beékelt sámán-szertartás. Hamar rájövünk, hogy az egy jól koreografált színjáték, mestereknek nem mondható előadóakkal. Nem is értjük, miért kell azt túlzásba vinni. Nem is nézik jó szememmel, hogy nem vesszük komolyan a játékot, nem értékeljük egy kis pénzadománnyal.

Vásárolsz a szupermarketben és kis teketeke ladikban kihajózol az óceán nyílt vizére kifogni a másnapi ebédre valót. Ott csak a csónak és vezetője órabérét kell megfizetni, a kifogott halakért nem kérnek pénzt. Nem ám jól felszerelt hiper-szuper horgászbotot viszel magaddal, nem-nem. Mindössze egy papírgalacsinra feltekert damilt kapsz, melyet az ujjadon tartasz, az ujjad begyén érzed mikor kapás van. És kapás az van bőven. Még a szomszéd ebédjére valót is ki lehet fogni egy óra alatt. Jó lenne, ha a mi vizeink is ilyen gazdag halállománnyal büszkélkedhetnénk. Akkor a magyar emberek is több halat tudnának fogyasztani, ami nagyon egészséges még az agytevékenységünkre is.

Nem ritka, hogy indián kisgyerekek jönnek segíteni a vásárolt nehéz áru cipelésében. Hiába fejlődik Peru gazdasága szemlátomást évről-évre, a gyerekmunka még mindig nem szűnt meg. Még mindig nem tudok hozzászokni a látványhoz, legszívesebben kivenném a kicsik kezéből a több kilóval megrakott kosarakat. És akkor eszembe jut, hogy mit fog enni aznap, és holnap, és azután, ha nem kapja meg a rávalót.

Peruban mindenki dolgozhat, aki akar. Nem korlátozza az állam, mindenkit segít munkához jutni. Ezért van az a rengeteg utcai árus, a piacok, a cipőpucolók az utcán, ezért találkozunk egyre több nem állami taxival, collectivo-val, és még sorolhatnám. Peruban senki nem fizet adót. Mindössze a 18 % ÁFA-t kell megfizetni, a számlák után, amit a legritkább esetben kapunk.

Sajnos a fejlődéssel és a nők munkába állásával egyre növekszik a válások száma. A házasság szentsége a városon kívül az indián lakosság körében még mindig szorosan összefűzi a családot, tilos felbontani azt. A városokban azonban egyre gyakoribb, hogy a nő egyedül neveli gyermekeit. Az urbanizáció áldozata a sok kis kedves családi ház, melyeket a befektetők, felvásárolnak fillérekért, és helyükre többszintes lakóépületet építenek és értékesítenek hatalmas haszonnal, csakúgy, mint bárhol máshol a világon. Ez is a fejlődés útja. Igaz, Miraflores?" (Szemes Zsuzsa, 2014)


"A rohamos fejlődés egyik különös mellékhatása, hogy Peruban az infrastruktúra gyorsabban modernizálódik, mint a parasztok. A Kínából ismert jelenség lényege, hogy míg a buszok szemmel láthatóan sokkal jobbak, mint tíz éve, a földecskéikre kapácskáikkal ezeken utazó földművesek csak minimálisan kevésbé szakadtak, mint egy évtizede lehettek." forrás


"Peru lakói túlnyomórészt ma is indiánok. Az elzártabb andoki falvakban élők még mindig beszélik az ősi nyelvet, a kecsuát, és megőrizték szokásaikat. Itt szinte minden nő népviseletben jár: színes szoknya és poncsó, az elmaradhatatlan fekete (vagy régiótól függően fehér) kalap, s hátukon a batyu, amely nem más, mint egy kendő ügyesen megkötve. A tűzifától kezdve a gyermekekig mindent ebben szállítanak. Természetesen minden nőnek hosszú, derékig érő fekete haja két copfba van fonva, ahogy az indiánfilmekben láthattuk. Az indián nagyon kedves és segítőkész nép, de végtelenül szegény és elmaradott. Például mosakodni sem igazán szeretnek, ezért nem is viszik túlzásba.

Kultúrájuk döbbenetesen eltér az európaitól. Az indiánok jó szándékúak, nyíltak, vendégszeretőek, szívesen beszélgetnek (ha egyáltalán szóba mernek állni olyan "szerzetekkel", akiknek szőke a haja, és ne adj' isten, még a szeme is kék), és mindenekelőtt nagyon szorgalmasak. Nagy kitartás kell ahhoz, hogy az Andok kopár hegyei közt meg tudjanak élni: a meredek hegyoldalakon teraszokat építettek (ún. inka teraszok), azon termelik meg maguk számára a szerény megélhetéshez szükséges növényeket." forrás

A helyiekről

A perui indiánok az idegenekkel, a külföldi fehér turistákkal szemben sokszor zárkózottak, szégyellősek, nehezen mennek bele közvetlenkedésbe.

"Mivel sok időt töltöttem közöttük, csak a legjobbakat tudom mondani. Kedvesek, udvariasak, tisztelettudóak. Természetesen ott is vannak, akik inkább zárkózottak, keveset beszélnek az idegenekkel, de ha megtaláljuk a hangot velük, ugyanúgy feloldódnak, mint mi magyarok. Nagyon sok hasonló vonást tapasztaltam a két nép között. Hasonló a gondolkodás- és kifejezésmódjuk, mint nekünk. Soha nem éreztették, hogy más, idegen országból jöttem, befogadtak maguk közé. Az ételeik változatosak, a csípős, erős paprika, az ají soha nem hiányozhat az asztalról. Ezzel rögtön szívembe is zártam őket, hiszen egy jó halászlé, egy jó gulyás el sem képzelhető számomra erős paprika nélkül.

A turisták részére rendezett mű ceremóniákat kivéve egyetlen alkalommal sem éreztem, hogy külföldi vagyok közöttük. Hogy be akarnak csapni. Igaz, évek alatt nagyon sokat fejlődtek e tekintetben is, hiszen a turistákból élnek, az első számú fizetők és bevételeik forrása a sok külföldi aki az országukat látogatja. Szeretem a zenéjüket, ami mindenhol szól, ami a helyiekkel is feledteti a mindennapok gondjait. Mintha nekik nem is lennének.

A főváros zsong a sok dudaszótól, hiszen, ha kell, ha nem dudálnak, ott ez nem büntetendő. Dudaszóval jelzik egymásnak, ha gyorsabban közlekednek, a másik húzódjon félre, és engedje el. Nincs anyázás, nincs bemutatás, ott ez természetes, hogy valaki siet és gyorsabban akar haladni. A KRESZ-t ismerik, hiszen ott is vizsgázni kell belőle, de egyáltalán nem tartják be. És mégis balesetet a legritkább esetben okoznak. Ők sokkal súlyosabb büntetést kapnak érte, mint nálunk. Azonnal börtönnel jár, ha valaki gázol, majd csak a börtönben tudja magát tisztára mosni, egy jó ügyvéd segítségével. Ha mégis önhibájából történt gázolás, akkor börtönéveket tölthet a rács mögött.

A városban az utóbbi években a fiatalok divatja nyáron a miniszoknya, ami számomra igen meglepő ebben az erkölcsös, talpig katolikus országban, ahol a diákok még mindig szürke egyenruhát viselnek fehér blúzzal, teljesen mindegy, hogy milyen iskolába járnak. A szoknya hossza pedig épp hogy térd fölé érhet. Vannak állami és magán iskolák. A tanulás mindenki számára adott. Az állami iskolákban nem kell tandíjat fizetni. A fiatalok részére nagyon sok szórakozási lehetőség nyílik: a Disco-k, a jobb helyekre hosszú sorokban állnak a fiatalok, hogy bejussanak, a pub-ok, a sörözők, kávézók, a bárok. A mozik, melyek a legmodernebb hangtechnikával vannak felszerelve, a legújabb filmekkel várják a közönséget.

Az óceán partján sokan sétálnak a holdfényben, vagy éppen heverednek le az óceán hullámzását hallgatva. Feltekintve az égboltra nem is gondolnánk,, hogy a Föld másik oldalán vagyunk, és a holdat fordítva látjuk, mint ahogy azt itthon megszoktuk. Fantasztikus érzés a playa-n a meleg homokban mezítláb sétálni, vagy éppen leheveredni és figyelni a hullámlovasokat, milyen akrobatikus mutatványokra képesek a hullámok habzó tetején, vagy éppen a hatalmas hullámok belsejében.

A városon kívül rengeteg a focipálya. Az apróktól a felnőttekig, a lányoktól az asszonyokig mindenki rúgja a labdát. És ha belegondolunk, a sok kicsi indiánból kerülnek majd ki a jövő legendás labdarúgói.
Elképesztő, hogy még a mai napig emlegetik a híres focistáinkat, ami szívet melengető a számunkra." (Szemes Zsuzsa, 2014)


"Vannak népek, amelyek hazájában meleg van, de ők meg sem izzadnak a hetven fokban, és vannak népek, amelyek hideg vidéken élnek, és vietnami papucsban járnak lék-horgászni. A perui Andokban élő embereknek viszont hiába lett volna már bőven ideje hozzászokni a fagyoskodáshoz, egyáltalán nem bírják a hideget. Én még egy szál rövid ujjú pólóban ültem a buszon, amikor mellettem a kecsuák sídzsekiben dideregtek." forrás


"Soha nem találkoztam néppel, amely olyan szemérmetlenül hugyozna oda mindenhova, mint a perui. A jelenség először Bolíviában lepett meg, így minden bizonnyal ősi andoki szokásról van szó. Az hagyján, hogy amikor a busz megáll valami útszéli pihenőnél, a férfiak azonnal nekiállnak ügyet intézni, sokszor két lépésre sem eltávolodva a járműtől. Az igazán megdöbbentőek az indián nők, akik sokrétegű szoknyáikban leguggolva bárhova csurrantnak egyet: út szélén, piacon, "Vizelni tilos!" tábla alatt egyaránt a legnagyobb nyugalommal." forrás


,, A perui nők fizikai felépítését alacsony (150-155 cm-es) átlagmagasság, sötét bőrszín, fekete, hosszú haj és telt idomok jellemzik, 80 százalékuk túlsúlyos. Életvitelüket tekintve teljesen különböznek a magyar nőktől. A modern perui nők közül tízből nyolc anyagias. Ahogy mondják: „no pierden el tiempo con un misio” azaz nem vesztegetik az idejüket egy koldusra. A modernizációt követően már nem szentelnek figyelmet a családnak, a férfiakat pedig anyagilag kihasználják. Éppen ezért a férfiak a figyelmetlenségüket sokszor veréssel büntetik. Ebből kifolyólag van egy mondásuk is, miszerint „minél többet versz, annál jobban szeretsz”. Sok nő azt is nyíltan kimondja, hogy „kivasalom a férjem ingjét, ha fizet érte”. Világviszonylatban készített felmérések alapján a perui nők a „rendkívül könnyűvérű” besorolást nyerték el maguknak. Többségük tanulatlan; sokat beszélnek és férfiként viselkednek. Nincsenek kifinomult vonásaik; szeretnek inni és nem tudnak viselkedni. A fizetést ruhákra költik, és a számlák maradnak befizetetlenek. A konyhánál pedig egyszerűbb az étterem. Fiatalon, tizenévesen anyává válnak. Sok esetben csak azért vállalnak a férfi tudtán kívül gyermeket, hogy valaki eltartsa őket. A '80-as években még a nő volt a család összetartója, és égett a tűz a családi fészekben, mind a konyhában, mind a szívekben. Azért nincs minden veszve. Még létezik az a kettő a tízből, és ott van még kiútként az oktatás is, a fiatal generáció még tanulhat erkölcsösséget és felelősségtudatot." forrás

Turista etikett

  1. Nyilván Peruban az utazó turázós jellegű holmikban öltözködik, de lehetőleg legyen rajtunk rendes öltözék templomok, kolostorok, jobb éttermek meglátogatásakor.
  2. Ne sértsük meg semmivel az indián lakosok önérzetét. Nagyon is figyelik, hogy a fehér ember tisztelettel viszonul-e hozzájuk. Még a kolduló gyerekekkel, a zugárusokkal szemben se legyünk lekezelők. Udvarias, de határozott ,,No gracias" szöveggel szereljük le őket.
  3. A piaci kofákkal és a taxisokkal lehet, sőt kell alkudozni, de ne legyünk ebben irreálisak.
  4. Sok helyen, főleg a turisták által sűrűn látogatott piacokon szokásos, hogy a lefényképezésükért pénzt kérnek a helyiek. Az is előfordul, hogy mindenegyes felvételért külön pénzt próbálnak felszámolni. Ne veszekedjünk emiatt. Ez ott így megy, és kész.
  5. A peruiak általában nagyon közvetlenek és barátságosak az idegenekkel. Legyünk mi is azok szívesen adnak tanácsot, útbaigazítást, ha mosolyogva megszólítjuk őket. (Csakúgy, mint mi tesszük itthon.)
  6. A peruiak a legritkább esetben pontosak. Ha találkozót beszélünk meg valakivel, biztosak lehetünk benne, hogy akár 30 percet is késni fog. Ne hibáztassuk ezért, ők egy nagyon nyugodt nép, nem igazán izgatja őket semmi (kivételt képeznek a turista buszok, és a menetidőhöz kötött járatok).
  7. Ha meghívást kapunk, ne vigyünk drága ajándékot. Virág, egy üveg bor, egy kis csokoládé bőven megteszi, ne hozzuk kellemetlen helyzetbe vendéglátónkat. (Én egyszer egy hatalmas cserép kardvirágot kaptam, mondanom sem kell, roskadoztam alatta. Szegény perui vendég, biztos látta a kínt az arcomon)
  8. A borravalóval óvatosan bánjunk. A taxiban, ha megállapodtunk az árban, már nincs szükség borravalót adni. Éttermekben lehet, nem kötelező. Az elismerő szavak azonban sokkal többet érnek. A csomaghordó fiúknak azonban mindig adjunk. Amíg nem kapják meg a jussukat, nem tágítanak.
  9. Nagyon fontos szabály: ahova belépünk, köszönjünk! Buenos días! (Jó napot) És már azonnal közvetlenebb a hangulat, akár ismernek, akár nem, mégis ismerősként kezelnek. Távozáskor se felejtsünk el köszönni. Hasta luego! (viszont látásra!)
  10. Mikor bemutatkozunk, vagy szóba állunk velük, illik kezet fogni.
  11. A peruiak sokkal kisebb távolságot tartanak egymás között, még az idegenhez is közelebb állnak, ha beszélgetésre kerül a sor. Ne hátráljunk, mert az bizalmatlanságot szül, ne sértsük meg őket.
  12. Találkozáskor gyakran adnak puszit egymásnak, és így nekünk is. Figyeljünk, azt mindig az arc bal oldalára adjuk, náluk ez a megszokott. Ellenkező esetben fura dolgok történhetnek.
  13. Kirándulások alkalmával mindig tartsuk be a vezető utasításait, elvárásait. Ellenkező esetben csúnyán kitolhat velünk, és különböző intrikák áldozatai lehetünk.
  14. Az indiánok a legtöbb esetben nem szeretik, ha fotózzák őket. Tartsuk ezt tiszteletben, ne erőszakoskodjunk. Sajnos, sok megörökítetlen indián arc, ruházat csak az emlékeinkben marad. Legyünk velük mindig kedvesek, tisztelettudóak, abból baj nem lehet. Viszonzásul ugyanazt fogjuk kapni - 'Amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten'.

(A lista részben Szemes Zsuzsa nyomán, 2014)

Persze van, aki hagyja a fotózást:

És van, aki nem...

Gasztronómia

"Még most is nagyokat nyelek, akár melyik perui specialitásra gondolok. A perui konyha változatos, ízek dömpingje egy tálon. A tenger gyümölcsei mellett a sok változatos halféleség, a rákok, a marhahúsból készült ételek, a sertés- és lámából készített különlegességek íz világa egyedülálló a világon. Minden megtalálható, ami szem-szájnak ingere. Hiszen már a látvány is magáért beszél, mikor feltálalják elénk az étkeket."


"Most voltunk Peruban egy körutazáson. Csodálatos ételeik vannak. Mind az előételek, mind a levesek, főételek nagyon finomak. És nagyon szépen tálalják őket. Ettünk pl. palmatasz levest (nagyon krémes) finom gyümölcs leves. Volt egy olyan leves is, amit nagyon szívesen megfőznék. Apró fehér bab volt benne, zöldségek, egy kevés kis tészta. Zöld friss fűszer volt benne, amit nem tudok beazonosítani, pedig az adta a kellemes aromáját. Szóval nagyon jó véleményem van a perui ételekről, pedig voltunk már Thaiföldön, Kinában is, akiknek a konyhája szintén nagyon jó. Ez a perui az eddigiek közül a legjobb!

A mai gasztronómia a preinka (inka előtti) időkre vezethető vissza, onnan öröklődött a tudás nemzedékről nemzedékre, és fejlődött remekművé és maradt a perui kulturális örökség része. Mind a mai napig tanulmányozzák a tartósítás ősi módjait, melyeket az inkák alkalmaztak. Látható a hegyek oldalában kialakított terménytárolók, melyek a szélsőséges időjárástól óvták meg a terményeket, és nem utolsó sorban a rabló banditáktól.

A pachamanca is ebből az időből származik, érdekessége, hogy a föld mélyében készül, köveket alkalmazva a forrósításhoz és a sütéshez. Pachamanca kechua nyelven földfazékot jelent. Az inkák a
mai napig tisztelik a földet, a Pachamama és a Pachatata jelenti a megélhetést, az életet. Remek étel készíthető a földfazékban: yukka levél tálon csirke, sertés, és marhahús, és a vele együtt sűlt burgonya, édes krumpli (camote), és kukorica körettel, oliva olajjal és fűszerekkel ízesítve, forró kövön hevítve.

Sült alpaka - állítólag nagyon puha a húsa

Peru minden táján így készítik. Igazi kuriózum, amit megkóstolhatunk a Madre de Piedra étteremben, Limától nem messze. Visszaemlékszem, ez volt az első olyan étterem élményem a hetvenes években, ahol egyszer kifizettük a grillcsirke adagot, és utána annyit ehettünk, amennyi csak belénk fért. Nálunk ezt a vendégcsalogató módszert sokkal később vezették be az éttermekben.

Az inka főzéskultúra később keveredett különböző népek főzési szokásaival, attól is lett annyira változatos, és ízletes. A XV. században megjelentek a spanyolok, ami nagy hatással volt az inka konyhára. A spanyolokkal érkeztek a különféle ízesítők és alapanyagok, mint a faháj, a szegfűszeg, az árpa, a búza, a búzaliszt, és ők vezették be a csirke, a sertés, a szarvasmarha haszonállatként való tartását. A spanyolok magukkal hozták a fekete-afrikai rabszolgákat, az ő ételeik is jelentős mértékben befolyásolták a későbbi perui gasztronómiát, hiszen nekik étel készítésére csak az maradt, amit a spanyolok nem használtak fel, pl. szív - az anticucho, melyet itthon is előszeretettel készítek nyáron, tábortűznél, vagy éppen grillezés közben. Marhaszívet kockára-szeletekre összevágva 24 órát páclében állni hagyjuk és másnap nyársra felhúzva süthetjük.

Olaszok megjelenése is nagyban befolyásolta a mai perui ételek kialakulását. Ők hozták magukkal és kezdték a part mentén termeszteni az olasz zöldségeket, mint a bazsalikom, brokkoli, spenót, mángold, káposzta, karfiol és a padlizsán és pékségeket hoztak létre , ahol ehető termékek készültek a saját kulináris technikájuk alkalmazásával. És ne feledjük itt megemlíteni a híres olasz tésztát sem, mely addig teljesen ismeretlen volt a perui konyha számára. A kínai konyha is jelentősen befolyásolta Peru gasztronómiáját. Beindult az élelmiszerkereskedelem, élelmiszer-értékesítés, a kínaiak zöldséges házakat hoztak létre és ezzel egy időben új ételek sora alakult ki. Ezen korszak legkiválóbb étke a tallarín saltado, (tészta) az arroz chaufa (rizs) és a lomo saltado. Az utóbbi hasonló az általunk készített borsos tokányhoz, marhahúsból készül. Az eltérés, hogy a húst szója olajon pirítják, nagyon magas lángon, és 1-2 percig sütik, nem tovább, közben limon (lime) levével locsolgatják, és egy kis ecetet is adnak hozzá.

És természetesen nem maradhatnak ki a tenger gyümölcsei sem, melyeket akár nyersen, akár sütve, akár főzve fogyasztunk, örök kuriózum marad a számunka. A rántott polip, mely más országokban rágós és kemény, Peru éttermeiben igazán nagyon finom, és ízletes. A conchitas, a kis lilás-rózsaszínes kagylóhéjban a nyers kagyló, limon (lime) levével meglocsolva, egész apróra vágott lila hagymácskával, ají erős paprikával – hmmm, rá sem merek gondolni, így evés előtt. A különféle rákok, kicsik-nagyok ízletesebbnél ízletesebben elkészítve, Peru híres szószaival tálalva, fantasztikus élmény.

Na, az említett nemzeti ételüket a ceviche-t gondoltam, itthon elkészítem vendégeimnek. A Nagycsarnokban kértem is a ceviche alapanyagául szolgáló szálkátlan halat, melyet otthon kibontottam, és legnagyobb csalódásomra egy sereg apró keszeg kandikált felém. azonnal visszavittem és megreklamáltam a nekem szálkátlan halnak eladott keszeget, mire az árus – mentve tévedését – rögtön receptet is mondott a keszeg elkészítéséhez. Mire én közöltem,hogy én egyáltalán nem akarom a halat sütve enni, nekem nyers fogyasztáshoz szükséges, amihez a keszeg egyáltalán nem felel meg. Ez a Magyarországon elkészítendő ceviche története. (Szemes Zsuzsa, 2014)


Vissza az elejére


Kommentek

Még nem érkezett hozzászólás.


Új hozzászólás beküldése

Név:
E-mail cím:*
Hozzászólás:


* az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon