ÚTIKRITIKA.HU / Chiang Mai

Az "Észak rózsájának" is nevezett város az ország északi részének valóságos fővárosa. A Ping folyó partján fekvő város az ország második legnagyobb települése, pedig mintegy 200 ezer lakosa alig egyenlő Bangkok lakosságának 5 százalékával. A város dombok és hegyek veszik körül, az utóbbiak a Himalája előhegyeinek minősülnek. A hegyek tele vannak teakfaerdőkkel, ahol még az egyik fő szállítóeszköznek az elefánt számít.
Chiang Mai a 20. század hatvanas éveiben még egy csendes, álmos kisváros volt kevéske iparral. Sajnos a régi, szép teakfaépületekből kevés maradt és helyettük a városban a szokványos, jellegtelen modern betonépületek szaporodtak el. A városba érkezve első benyomásként úgy tűnik, mintha Chiang Mai semmiben nem különbözik a jellegzetes, meglehetősen fantáziátlan, sablonos thai városoktól. Szerencsére a központban már fellelhető a szerethető óváros, aminek köszönhetően annyira népszerű a város a turisták körében.
Chiang Mai-t a thai belföldi turizmusban is az egyik fő kedvencnek tartják. Kellemesek a teakfából épített templomok, a kis utcácskák, csendes szegletek. Chiang Mai-t a külföldi és a thai turisták a nyári hónapokban elárasztják, mert ilyenkor itt az ország déli vidékeihez képest sokkal kellemesebb a klíma.
A város turisztikai vonzereje abból is adódik, hogy itt van a kiindulópontja a régióba irányuló hegyi (trekking) és folyami (rafting) kirándulásoknak.
Chiang Mai thai kiejtése: csien máj

Wat Phra Singh Woramahawihan - j.k. fotója

Időjárás és éghajlat

Valójában nem az éghajlat, hanem a levegő állapotának a témájához tartozik, hogy éppen a turista főszezonban, január és április között Chiang Mai-t gyakran borítja be ronda szmog és szennyezett levegő. Ennek oka az, hogy a város környékén nagy mennyiségben égetnek ezt-azt a földeken, másrészt a járművek, elsősorban a buszok a kipufogó gázokkal mérgezik a levegőt. Kár, mert Chiang Mai csodás város, és részben éppen a jó hegyi levegő miatt menne oda az ember.

Tetszett & Nem tetszett

Tetszett

Talán az egyetlen thai város hitelesen helyi és barátságos, kellemes belvárossal (óvárossal)
Rokonszenvesek a helyiek és még a turisták is
Az óvárosi utcai piac szimpatikus légköre
Praktikus kiinduló pont az északi országrész természeti csodáinak felfedezéséhez, a trekkingekhez
A templomok, azaz wat-ok belső udvarának hétköznapi miliője
Nem kis város, de viszonylag nyugis, romantikus, visszafogott, harsányságok nélküli
Kellemesebb, tisztább, enyhébb a levegő északon (na nem bent a városban), mint Thaiföld délebbi részein
Tele van aranyos vendéglőkkel, kávézókkal (in memoriam mangós süti a Starbucks-ban)
Történelmi emlékek gazdagsága
A Wat Prathat templom arany színben szikrázó tetői a Dol Suthep szent hegyen
Huen Phen étterem
A kedvenc bougenvillea fám s Doi Suthep tetején

Nem tetszett

Az üzleti világ igyekszik bután elrontani a várost, még egyelőre nem elég hatékonyan
A programok vonatkozásában a bőség zavara
A tuktukosok zajongása, a kipufogó gázok
Gyakran esik az eső
Az óvároson kívül már a szokásos ronda, kusza thai házak
Angolul sem lehet könnyen boldogulni
A fiatalok számára este, éjszaka nincs nagy buli élet, kicsit e tekintetben unalmas
Utcai zugárusok, a folytonos alkudozás
Sok helyen nincs kiépített járda és túl közel kell sétálni a járművekhez
A nagyobb utakon nem könnyű átmenni az egyik oldalról a másikra

Vélemények, beszámolók

Tetszett:
- pagodák sora sokszor már túl sok is volt, de gyönyörűek.
- utcák tiszták és rendezettek.
- könnyen kijutni a városból és kimenni a természetbe a dzsungelba és a vízesésekhez😊
- könnyen lehet közlekedni ha nincs motorod akkor is. Csak fel kell ülni a piros kocsira. Ára :30 bath.
- esti piacok.
- plázában nézegetni.
- helyiek kedvesek, segítő készek.
- szép az állatkert és hatalmas.
- megnézni a hegyen a Buddha templomot ahova rengeteg lépcső vezet. 2 bejárat van ha nem a főbejáratnál mész ingyenes a belépő .
-közel van Burma hozzá.
Akar hajóval is.
- közel van Chiang Rai
- gyönyörű orchidea farm. Az valami fantasztikus . Már ahogy odaérsz a ruhádra tűznek egy kis orchideát. Sétálni a gyönyörű virágok közt és átmenni a pillangókertbe. Kedvenc programom volt.
- jó hangulatú hely csak ki kell menni a természetbe .
Akár Bangkokból vonattal is lehet menni kalandos tájakon - úgy hallottuk .

Nem tetszett:
-taxisok lehúzó árai.

- karen népcsoport ., sajnos hatalmas belépőt kérnek érte. Nevetséges .
Ingyen láthatod Burmában is akár őket.

(B. Bernadett, 2019)

Chiang Mai: A kis repülőtéren a parkoló tele van taxikkal. Mivel nem akartunk alkudozni, Ubert hívtunk, ami 250 bahtért vitt el minket a szállásunkra körülbelül 20 perc alatt. A szállásunk (Sripoom Boutique House) az óváros északkeleti sarkán, a városfalon kívül helyezkedett el. Tisztasága, kényelme és ára teljesen megfelelt az elvárásainknak.

Este a városfalakon belül sétáltunk, kellemes, 25 fok körüli időben. Tetszett, hogy a pagodák este is megközelíthetők, bár hivatalosan zárva voltak, az ajtókat gyakran nyitva találtuk, így beleshettünk néhányba. A jetlag miatt minden este későn feküdtünk, így a belvárosi éjszakai életből is ízelítőt kaptunk. Ezeken a helyeken főként turisták fordulnak meg, az árak és a kínálat is hozzájuk igazodik: egy nagy üveg sör 120-150 baht, egy főétel 180-300 baht körül mozog. A thai fogások olcsóbbak, míg a hamburger vagy pizza drágább. Az Oasis Rooftop Garden Bar igazán hangulatos, míg a Radost Cafe német tulajdonosa minden este barátságosan fogadott minket. Sokan kérdezték, hogy németek vagy oroszok vagyunk-e. Magyarországot kevesen ismerték, így hosszas magyarázkodás után fogadták el, hogy valójában honnan jöttünk. Jengázásra és biliárdozásra mindig szívesen társultak hozzánk.

A helyiek és a kalandvágyó turisták a Chang Phuak éjszakai piacra járnak enni. Bár a hangulat kiváló, a tömeg és az asztalokért folytatott verseny nem nekünk való. Inkább nyugodtabb helyeken étkezünk, ahol nem kell kapkodni. A reptér környékén egyre több szálloda épül, trendibb éttermekkel. Bár elvileg népszerűek, látogatásunkkor alig volt vendég.

Nappal, a nagy meleg miatt, a buddhista templomok látogatásához érdemes a fedett platós helyi kisbuszokat használni. Ezek hat utasra méretezettek, és körülbelül 80-100 bahtért elvisznek bárhová a városfal környékén. Ötfős csapatunk számára ez ideális megoldás volt. Bár engem legfeljebb napi négy templom érdekel, inkább az iskolások sportnapját néztem meg a stadionban.

Egy utazási irodában befizettünk egy egynapos kirándulásra 2000 bahtért, ami a Doi Inthanon Nemzeti Parkba vitt. Itt található Thaiföld legmagasabb pontja (2565 m), egy gyönyörű vízesés, valamint a király és a királynő pagodája. A program része volt egy közel kétórás séta az esőerdőben, illetve egy finom ebéd is. Az idegenvezető minimalista stílusban, nehezen érthető angolsággal dolgozott, de a séta és az étkezés kárpótolt. Az esőerdőben egy gumicsizmás karen asszony vezette csoportunkat, bár csak karen nyelven kommunikált. Az eső éppen egy rizsföld közepén kapott el minket, de egy helyi földműves lány kunyhójában meghúzhattuk magunkat. A túra végén egy karen faluban helyi kávét kóstoltunk, ami akkor jól esett, de utólag kicsit sokallottuk a 25 dekáért kifizetett 200 bahtot.

Ha béreltünk volna egy fedett platós autót sofőrrel, és szervezünk egy angolul beszélő helyi vezetőt, valószínűleg jobban járunk. (N. K.)

Az északi időjárás itt sokkal kellemesebb, a légkondicionálóra nincs szükség. Egész nap békés harminc fok van, amit már-már hűvösnek érzünk, és egy gyenge szellő folyamatosan enyhíti a meleget. Néha esik is – rendszerint udvariasan nem nappal –, ami tovább hűti a levegőt. Mivel Chiang Mai egy nagyvárosnak mondható (170 000 lakos), felkerestük a helyi bevásárlóközpontot. Néha kifejezetten jó érzés elmerülni a nyugati kultúra (imperializmus, kapitalizmus, globalizmus, kinek hogy tetszik) egyik jellegzetes központjában, és egy ideig nem kóbor kutyák és motorosok között lavírozni, hanem úgy érezni, mintha egy nagyobb és olcsóbb Westendben lennénk.

Egy másik napon várost néztünk, a szokásos múzeum-templom köröket bejárva. A lannai templomépítészet eddig a leginkább elnyerte a tetszésünket: a sötét színű, hangulatos fatemplomok sokkal kellemesebb látványt nyújtanak, mint a délebbi, arannyal burkolt, giccses épületek. A helyi múzeum szintén kellemes meglepetést okozott: minden kiállítás angol nyelvű felirattal volt ellátva, szinte minden teremben rövidfilmeket vetítettek, és több helyen találkoztunk hangos tárlatokkal, ahol anyanyelvű előadók ismertették a látnivalókat angolul, németül, franciául, oroszul, thaiul vagy kínaiul. Ez már a sokadik múzeum, amit jobban megszerveztek és prezentáltak, mint például a pesti Szépművészeti Múzeumot. Azért érezhető volt, hogy a felolvasók nem próbálták el túl sokszor a szövegeket: néha hallható volt a lapozás zaja, és a Chiang Mai–Bangkok vasútvonalról szóló tárlat egyik pontján elhangzott a következő részlet: „Umm... this isn't all finished...”, majd mintha mi sem történt volna, folytatta a munkások nehézségeiről szóló történetet. Ezen annyira nevettünk, hogy öt percre le kellett ülnünk egy padra, szerencsére senki sem volt a közelben, aki tanúja lehetett volna ennek a tiszteletlenségnek.

Nagy meglepetésemre a kinti levegő is hűvös volt, az emberek kabátban jártak, így az első szembejövő vendégházban gyorsan megszálltunk. Aznap délután hosszasan sétáltunk, meglátogattunk néhány templomot, és a nap végén kipróbáltunk egy lábmasszázst. Hazafelé az esti bazáron keresztül vágtunk át, ami teljesen kiborított. Olyan sokan voltak, hogy alig lehetett mozdulni, és több hangszóróból egyszerre harsogtak valamit – érteni ugyan nem értettük, de a hangos, TV Shop-stílusú reklámszövegre emlékeztető kiabálás az idegeinkre ment. Nekem viszont tetszett, hogy thai zene szólt, és amikor felcsendült a himnusz, mindenki megállt az utcán. A beszélgetést, főzést és kereskedést abbahagyták, még a sámlikon vagy földön ülő árusok is felálltak, és mosolygó arccal, áhítattal hallgatták némán. Ahogy vége lett, az élet azonnal visszatért a nyüzsgő, lüktető ritmusába.

Chiang Mai egy 700 éves város, amely egykor egy fontos kereskedelmi útvonal mentén alakult ki, összekötve Dél-Kínát az Indiai-óceánnal. A piacokon elképesztő árubőség fogad: kézműves termékek, ékszerek, ruhák, szőttesek, cipők, bóvli és különleges darabok egyaránt kaphatók. A turisták száma hatalmas, szervezett csoportok érkeznek, és az utcák tele vannak megpakolt szatyrokkal alkudozó, jól megtermett amerikaiakkal. Ők nyilván nem hátizsákkal utaznak, így nem kell hónapokon át cipelniük a holmijaikat. Mi azonban ilyen életmódot követünk, ezért csak egy fejkendőt engedtem meg magamnak. A vacsora után gyors internetezés, egy álomhozó ital, majd alvás következett, hiszen másnap kezdetét vette háromnapos dzsungeltúránk.

Az óváros egy másfél kilométeres oldalhosszúságú négyzet alakú területen fekszik, amelyet vizesárok vesz körül, és helyenként még a városfal maradványai is megtekinthetők. Inkább kertvárosias hangulata van, mintsem belvárosi, hiszen a főbb utak között kis, kanyargós utcácskák húzódnak. A legfőbb látnivalók a számtalan wat, azaz buddhista templom, amelyek közül néhányat mi is felkerestünk.

A vizesárkon átkelve elsétáltunk a helyi IT üzletközpontba, hogy ismét megpróbáljuk megjavíttatni vagy pótolni a netbook akkumulátorát, de ezúttal sem jártunk sikerrel. Az üzletközpont inkább emlékeztetett a 90-es évek szombathelyi Borostyánkő áruházára, mint a Bangkokban megszokott csillogó, modern plázákra.

"Teljesen más atmoszférát árasztott magából az északnyugaton fekvő Chiang Mai, mint a partvidék és a túlzsúfolt Bangkok. Ebben az is közrejátszhat, hogy 300 templom van a városban, szerzetesekkel tele, valamint egyben oktatási központ is. Ez nem csak az egyetemeket jelenti, hanem nyelv-, meditációs-, masszázs-, alternatív gyógyászat-, főző- tanfolyamot is, a turistástól a nemzetközileg akkreditált szintig. Mindezek mellett az egyik legnagyobb túra és kalandsport csomópont. A város maga 1600 m-es hegyek között fekszik, az időjárás ottjártunkkor kifogástalan volt. Napközben pólóban sem izzadtunk, este pólóban frissítő volt. Ugyanez igaz a reggelre is. Turistát bőven lehet látni, ennek ellenére nagyon is élhető város. Napi 50 bahtért lehet bérelni kerékpárt, amit helybe hoznak és visznek. Mi is éltünk ezzel a lehetőséggel, és nem bántuk meg. Mindenhol biztonsággal kerekezhettünk. Első nap gyakorlatilag reggeltől estig gyalogoltunk. Nevezetességeket nem tudjuk, hogy láttunk-e, egy vatban (templom) biztosan voltunk, végül még tetszett is. A szerzeteslegények méltóságteljesen tevékenykedtek, a kert és a falak pedig mesevilágba varázsoltak minket.

A 14. században alapított Wat Phra Singh Woramahawihan egyik díszes bejárata (Viharn Lai Kam) - J. K. fotója

Aztán teáztuk egy helyi gyógynövényes bácsinál (problémamentes pantomim kommunikáció), azóta is emlegetjük és még fogjuk is a fűszeres teáját és a zacskóban hazavihető csodálatosan üdítő jeges teáját. Voltunk a hivatalos éjszakai piacon, ahonnan rendkívül gyorsan kereket oldottunk. Helyieket kérdezgetve sikerült eltalálnunk arra a piacra, ahova mindannyian vágyunk. Sült és főtt ételek elképzelhetetlen változatossága, mely nyers zöldségekkel is határozottan kiegészül, a trópusi gyümölcsök választéka pedig felülmúlhatatlan."

Chiang Mai Észak-Thaiföld központi városa, amely hegyekkel és folyókkal szegélyezett völgyben fekszik, és az ország második legnagyobb települése. Egyben kulturális és oktatási központként is ismert. Valamikor délután négy körül érkeztünk meg a buszállomásra, ahol a környéken gyorsan bekaptunk egy tál csípős, zöldséges rizst, majd "taxit" fogtunk. Itt a tuktuknál is elterjedtebbek az úgynevezett iránytaxik, amelyek nagyobb, nyitott járművek, belül két hosszú pad fut végig egymással szemben, és a tetejükön van hely a csomagoknak. Eredetileg 6+6 személyesek lennének, de mi 15-en zsúfolódtunk be. Mi ketten már nem is férhettünk be, ezért hátul kapaszkodva utaztunk, míg a csomagjainkat a jármű tetejére rögzítették. (A videó tökéletesen bemutatja az élményt.)

A szállásunk ezúttal rendkívül kellemes volt, még medencével is, bár az időjárás nem igazán kedvezett a fürdőzéshez, így valószínűleg nem fogjuk kipróbálni. Viszont itt már jelentek meg a szúnyogok – nem is kevés...

Szenteste különleges programként részt vettünk egy igazi, egyórás thai masszázson. A város híres arról, hogy a masszőrök itt tanulnak, ezért állítólag Chiang Mai-ban találhatók a legjobb és legolcsóbb szolgáltatások, különösen a gyakornokok miatt. A masszázs után tettünk egy rövid sétát a környéken, ahol az utcákon a szokásos piacok, utcai árusok és ételstandok nyüzsögtek. A város mindenhol élettel teli, még késő este is. Ezúttal ismét zöldséges ételt választottunk vacsorára, de az íze nem igazán nyerte el a tetszésünket – volt benne valami különös fűszer, amit nem tudtunk hova tenni.

,, Inkább pároknak, gyerek nélkül utazóknak ajánlanám. A sok templom, a vallási- kulturális látnivalók egy gyereket kevésbé kötnek le. Viszont a gyerek nélkül utazóknak és azoknak, akik tényleg művelődni szeretnének, azoknak határozottan ajánlom (más élményt nyújt, mint Bangkok… nincs összehasonlítási alapon, de elmondottak alapján Chiang mai sokkal emberléptékűbb, sokkal nyugodtabb, kevésbé fog kulturális sokkot okozni az utazóknak).
Qatarral egy átszállással elérhető Dohán keresztül. (Dóri)

Szerzetes az idegenvezető - J. K. fotója

Chiang Mai ma is tele van élettel: pezsgő utcák, kíváncsi turisták és rengeteg nyugati, aki hosszabb-rövidebb időre ide költözött. – Mégis, mi különbözteti meg a várost más thai központoktól? – Talán az, hogy mindenből pont annyi van, amennyi kell. Egy kis Kelet és egy kis Nyugat, hagyomány és modernitás, egyszerre rusztikus és mégis mai. Az éghajlat, a festői környezet és a markáns északi konyha fúziója a fiatalos egyetemi nyüzsgéssel és a lassabb vidéki ritmussal együtt adja Chiang Mai sajátos, megfoghatatlan báját.

A helyiek nyitottsága, műveltsége és barátságossága különösen szembeötlő, sok utazó szerint itt találkozni a legszívélyesebb közösséggel egész Thaiföldön.

A történelmi városmag 700 éves buddhista templomai köré épült: a régi falak árnyékában bohém könyvesboltok, hangulatos kávézók és igényes butikok sorakoznak, amelyek együtt adják a város kulturális kisugárzását. Ma már nemcsak a sárga közösségi biciklikkel, hanem applikációval bérelhető elektromos rollerekkel és e-bike-okkal is könnyedén bejárható a belváros – egyik oldalról a másikra negyed óra alatt át lehet suhanni. Bármerre is visz az út, mindig találni valami különleges falatot, sokszor még ma is 50–60 baht körüli áron a piacokon és utcai kifőzdékben.

És amint elhagyja az ember a várost, rögtön a hegyek és a dzsungel ölelésében találja magát: érintetlen természet, vízesések és túraösvények várják mindazokat, akik a pezsgésből egy pillanatra a csendbe menekülnének.

Ez egy igen nagy város. Sorra jönnek a 30 emeletes lakóházak, modern üzletek, autószalonok. Mindezt az ismerős káosz övezi. A busztermináltól tuktukkal értük el a szállót, mely a kevés megmaradt városfal egyik darabja mögött áll. Elég nagy. Egy meki mellett van, talán ezért ”Chiang M” a neve. A város 186 km-re, 3 és fél órai buszozásra van Chiang Rai-tól délre. Templom felhozatal tekintetében, a területének méretét is figyelembe véve vezető helyen van Thaiföldön.

Az "Észak rózsájának" is nevezett város az ország északi részének valóságos fővárosa, a Ping folyó partján fekszik, és az ország második legnagyobb települése 1.2 millió a lakossal.

A várost dombok és hegyek veszik körül, az utóbbiak a Himalája előhegyeinek minősülnek. A hegyek tele vannak teakfaerdőkkel, ahol még az egyik fő szállítóeszköznek az elefánt számít. Thaiföld legcsodálatosabb templomainak ad otthont. Bangkok legtöbb temploma az 1782-ben kezdődött Rattanakosin korszakból származik, Chiang Mai templomai közül sok sokkal régebbi, esetenként egészen a 13. századig nyúlik vissza. Mivel akkoriban a templomok gyakran olyan fából épültek, amelyek nem maradtak fenn az évek során, a legrégebbi, ma is létező eredeti építmények általában a kőből épült chedik.

A Chiang Maiban található többi templomépítményt az évszázadok során sokszor helyreállították, és néha teljesen újjáépítették. A városban mintegy 300 templom épült, gyakran nagyon gazdagon díszítve. Legrégebbi templomai a város régi részében találhatók, a városfalakon és a várárkokon belül egy könnyen bejárható 1.6 km x 1.6 km oldalhosszúságú, vizesárokkal körbevett négyszögben.

Mondhatom, hogy sajnos, a délkelet ázsiai városok óvárosai látványban, szerethetőségben meg sem közelítik az európai városokét. A sok látványos templomegyüttest, múzeumot, palotát jellegtelen, sokszor leromlott állapotú, ócska épületsorokkal tűzdelt - gyakran robogók, „éttermi” asztalok, vagy csak a felület minősége miatt járhatatlan - járdákon lehet megközelíteni. Ez elég lehangoló, így valóságos felüdülés a fényévekkel szebb, egymástól időnként csupán kétszáz méterre levő templomok látványa.

Unatkozni nem lehet, ezeknél az épületeknél a cipő levétel, mezítláb járás, szépség bámulás, talp lemosás, cipő felvétel rituáléja megtöri a gyaloglás egyhangúságát. Szerencse, hogy séta közben rengeteg kávézó, kis étkezőhely található, sokszor meglepően alacsony áron. Persze, a mi szemünkben ezek többsége is koszlottnak tűnhet, de kellő körültekintéssel ez nem okoz gondot. A kávé ára kellemes, leggyakrabban 350 forintnak megfelelő helyi pénz. A sörre ez nem mondható el, a legolcsóbb (mondjuk Tiger) üveges sör 550 forint az etető helyeken, de ez az ár ugyanekkora az egyébként elfogadható árszínvonalú hipermarketekben is. Persze az ár import söröknél sokkal magasabb is lehet a boltban. A borok megfizethetetlenek, egyedül a helyi rizspálinkának szerethető az ára (de csak az), legutóbb 1000 ft körül volt a hat decis sörösüvegben kiszerelt változat. Bélbolyhok fertőtlenítésére alkalmas, kulináris élvezeti értéke úgy-ahogy elfogadható.
A gugli térképen az eltelt hónapokban kábé 200-250 órát kotorásztam. Meglepődtem, régebben nem figyeltem fel arra (szerintem nem voltak), hogy rengeteg Cannabis (best weed) feliratú üzlet van a városokban, és betekintve nekem úgy tűnt, hogy a nagy tároló üvegekben bizony marihónaljas szerűség van.

(Trepper Endre, 2025)

Szálláshely kiválasztása

Chiang Maiban a szállás általában olcsó, még thai viszonylatban is. Mindenféle szálláslehetőség megtalálható az olcsó vendégházaktól, amelyek minimális vagy egyáltalán nem nyújtanak szolgáltatást, a tipikus magas építésű szállodákig és a gazdag kertészeti üdülőhelyekig. Az utóbbi időben a legújabb trend a thai stílusú butik üdülőhelyek megjelenése az óváros közelében — több ilyen üdülőhelyet építettek 2005 közepe óta, és kiváló szolgáltatást kínálnak csendes kertészeti környezetben; legtöbbjük viszonylag kicsi, mindössze 8 szobával és medencével rendelkezik, és thai kézműves munkákkal és antikvitásokkal van díszítve.

Chiang Maiban az esték hűvösebbek, mint Bangkokban és a déli területeken az esős évszakban, ezért a légkondicionálás talán kevésbé fontos.

A legolcsóbb szállások közül néhány elutasíthatja azokat a vendégeket, akik nem foglalnak trekking csomagot is.

Megérkezés után végigcsináltuk a szokásos rituálét: sorban bekopogtunk öt hostelbe, kértünk árajánlatot és megnéztünk néhány szobát. Meglepő módon még egészen kulturált helyeken is előfordult, hogy nem volt wifi – valami, amit 2025-ben már teljesen elképzelhetetlennek gondoltunk. Egy router ára aprópénz, és az első három vendég, aki emiatt odébbáll, már bőven fedezné a beruházást. Egy idő után meguntuk a keresgélést, így kibéreltünk egy olcsó, de lepusztult szobát, csak hogy megszabaduljunk a harminc kilónyi felszereléstől, és könnyebb hátizsákkal folytathassuk a keresést.

Nem is kellett messzire mennünk: két sarokkal arrébb rábukkantunk a Giant Guesthouse-ra. Ez a hely maga a hippiuniverzum – a lakók fele inkább a berendezés részeként hatott, mintha hetek vagy hónapok óta itt tanyáznának, és csak ritkán mozdulnának ki. A legtöbben rasztát hordanak, bőrük napbarnított, mintha összenőttek volna a várossal. Egyikünk még egy hatalmas zsák füvet is kiszúrt egy kanapé alá gyömöszölve, ami már nem is igazán lepett meg.

A hangulat ennek megfelelően békés és lomha: a közös terekben Che Guevara- és Bob Marley-zászlók lengedeznek, az ivóvíz, a tea és a kávé ingyenes, és mindenki lassú, nyugodt tempóban létezik. Ha minden szállás ilyen „rossz” lenne, aligha panaszkodnánk valaha.

Odautazás

Chiang Mai-nak van nemzetközi repülőtere, mindazonáltal erre többnyire belföldi járatokon, elsősorban Bangkokból érkeznek a turisták. A thai fővárosból szinte óránként jönnek járatok ide.
A repülőtér érkezési oldalán van egy taxis pult, ahol fix árad transzfert lehet befizetni a városba jutáshoz.
Vasúttal is lehet utazni Bangkokból Chiang Mai-ba. A nyolc órás vonatozás egyetlen kellemes vonatkozása az, hogy útközben lehet látni egész szép tájakat.
Természetesen busszal is lehet eljutni Bangkokból Chiang Mai-ba, de kevésbé javasoljuk. A buszvezetők jellemzően fáradtan, túlterhelten vezetnek és gyakoriak a balesetek, főleg az éjszakai járatok esetében.

A vonat este hét körül gördül ki Bangkokból. Mi szándékosan korán szálltunk fel, így volt időnk végignézni a hálókocsi kalauz előkészületeit – beleértve azt is, amikor félmeztelenül a mosdónál frissítette fel magát az utasok szeme láttára. A thai vonaton szokatlanul sok a személyzet: mindenhez külön ember tartozik. Van kalauz és annak segédje, külön személy készíti elő az ágyakat, a takarítók folyamatosan jönnek-mennek, sőt, még biztonsági személyzet is szolgálatot teljesít.

A tempó azonban egészen más, mint amit Európában vagy Amerikában megszoktunk. A szerelvény inkább döcög, mint száguld, legfeljebb 60 km/órás sebességgel. Hivatalosan 14 óra az út Chiang Mai-ig, de a valóságban ez ritkán jön ki – nekünk 16 órába telt. Csak Bangkokból kijutni másfél óra volt, a vonatnak ugyanis nincs elsőbbsége: úgy araszol át a kereszteződéseken, mint egy villamos, gyakran megállva, hogy elengedje az autókat vagy más szerelvényeket.

Mégis, mindennek van egy sajátos hangulata. A lassúság, a zakatolás, az éjszaka alatt sorra nyíló és csukódó ágyfüggönyök egyfajta időtlen élménnyé teszik az utat – nem célba érni siet az ember, hanem átadni magát az utazás ritmusának.

Reggel kilenckor pontosan indult a Greenbus cég (talán a legnagyobb thai busztársaság) kissé kopottas busza, egyenruhás sofőrrel. Belül békésen megfért az ősöreg pókháló a repkedő szúnyogokkal. A pályaudvaron feltűnően sok a fülbevalós, nőiesen tipegő férfi alkalmazott. Déli irányba indultunk, szokásosan 2x3, majd 2x2 mintában osztottpályás országúton. Elhaladtunk a Fehér Templom mellett, majd nemsokára nyugatra fordultunk, az előirt 80-as tempóban. Erre vigyázni kell, a hegyekben találkoztunk radaros rendőrautóval, egy helyen útszűkítéses ellenőrzéssel. Az út mellett egymást követték a banán, ananász, rizsföldek. A növényzet mindenütt dús és zöld, sehol sincs kiégve. Mentében az út mellett ismerős ábra táblákon: földieper. Árulják az út mellett szorgalmasan. A busz többször is megáll, hívén lesz felszálló, de nem lett. Tíz perces toalett szünetre megálltunk, aztán uzsgyi, tovább. Eddig a pillanatig orosz beszédet nem hallottunk, nagyon ritkán németet, vagy ahhoz hasonlót. Mindenki angolul beszél. A mellettünk lévő ülésen egy nálam idősebb, kimondottan csúnya férfi fogdossa egy nem szép, de nála ötven évvel fiatalabb kis helyi nő térdét. Mindkettőjükön jegygyűrű, a férfin egy szemlátomást megkopott régi, a nőn egy vastagabb, újabb darab. Egyre sűrűbben látni ilyeneket. Egy harminc körüli nőci bizonyára a vakító fehér bőrét szégyellheti, mert tetőtől talpig teli van tetoválva. összevissza, stílustalanul. A hűtés, rúgózás kellemes, a sebváltó recseg. Lassan hegyek közé érünk, az út minősége kifogástalan, szükség szerint 2-3 sávos, nem fizetős. Mellette időnként kiváló, szórakozást, látványt nyújtó pihenőhelyek vannak. Egyre erősebb emelkedők jönnek, a busz szenved a sok kisívű kanyarokkal tűzdelt úton. Lelassul gyök kettőre, a sofőr ideiglenesen kikapcsolja a légkondit, és elkezdi sétáltatni a buszt, mint Fittipaldi gumibemelegítés közben. Ötletem sincs, mire volt ez jó. A 80-as tempót nem lépi át senki, itt nincsenek száguldozó magyar béemvések, skodások. Imitt, amott meg meg csillan egy-egy templomtető, arany Buddha szobor.
Ilyen még nem volt, a várost egy órával a kiírtnál előbb értük el. (Trepper Endre, 2025)

Közlekedés

A reptérről egy piros songthaew vitt minket a szállásunkra, az óváros északkeleti csücskébe, ahol a régi fal és a vizesárok még ma is őrzi Chiang Mai történelmi hangulatát. Ezek a helyi iránytaxik hátul nyitott kocsik, két pad fut végig bennük egymással szemben, és bárki felpattanhat, aki azonos irányba tart. Első napunkon a város legnagyobb kincseit, a templomokat vettük sorra – számomra a Chiang Mai-i watok sokkal nagyobb hatást gyakoroltak, mint a főváros csillogóbb, de kevésbé emberléptékű párjaik.

Az óváros szentélyeit gyalog jártuk be, a városfalon kívüliekhez azonban járművet kerestünk. Ekkor lépett színre egy mosolygó helyi férfi, aki Bernit szúrta ki magának, ahogy kalapban és színes ruhában várakozott rám egy templom előtt. Mindössze száz bahtért ajánlotta fel, hogy elvisz minket a város külsőbb, rejtettebb templomaihoz. Az ajánlat túl jó volt ahhoz, hogy visszautasítsuk: terepjáró, bőrülés, kényelmes utazás – mi lehet a buktató? Nem sokáig kellett találgatnunk.

A megszokott történet játszódott le: a templomokhoz vezető út hirtelen selyemgyár mellett kanyarodott el, aztán egy csillogó ékszerüzem, majd kasmírbolt és egy kézzel festett ajándéktárgyakat árusító műhely következett. A logika egyszerű: a sofőr minden túlárazott vásárlás után jutalékot kap. Két óránkat vitte el ez a kis mellékszál, de a végén, Ludas Matyit idézve, mi is visszaadtuk a leckét – négyszer is végigültettük vele a „kötelező” gyárlátogatások örömét, amíg egyre halványabb mosollyal, de végül vissza nem kanyarodott az eredeti útra.

A thai emberek becsületére legyen mondva, a férfi végül tartotta magát a szavához. Bár duzzogva, de szépen körbevitt minket az ígért templomokhoz. Amikor Berni ingerülten közölte vele, hogy elég a mellékvágányból, nem érdekelnek a boltok és semmit nem veszünk, a sofőr tudta, hogy a játék véget ért. És mi is megértettük, hogy Chiang Mai varázsa nem az ékszerekben vagy a selyemszálakban rejlik, hanem a csendes udvarokban, az aranyozott Buddha-szobrok ragyogásában és abban a sajátos, lassú sodrásban, ami csak itt tapintható.

"Megérkezés után találkoztunk a helyi taxismaffia egyedi hobbijával: nem hajlandóak elindítani a taxiórát. Tudtuk, hogy a buszpályaudvar és a turistagettó közötti fuvar maximum 45 petákba kerülhet, a taxis indított 180 bahttal, és a javaslatunkat, hogy talán kapcsolja be a taxiórát, és ezzel válasszunk független döntőbírót a viteldíj eldöntésére, kerek perec elutasította. Tehát még egyszer, öt, láthatólag munkanélküli taxis unatkozott a buszpályaudvaron, nem sorban állva a taxi droszton, hanem csak cigarettázva és fecsegve, és inkább lemondtak a fuvarról, semmint hogy bekapcsolják a taxiórát. Később még egy-két taxis eljátszotta ugyanezt velünk, de közben megtanultuk, hogy működnek a helyi iránytaxik és többet nem idegesítettük magunkat az üggyel.

Iránytaxi

Triciklis tuktuk - n.cs. fotója

Az iránytaxik – vagyis a songthaew-ek, amelyeket mindenki kicsit másképp ír le – egyszerűen átalakított pickupok: a platóra két hosszanti pad kerül, néhány kapaszkodó, és kész a jármű, amit általában élénk pirosra festenek. Az ember egyszerűen leinti az utcán, bemondja a célját, a sofőr pedig ha nem esik útba, egy kézlegyintéssel továbbhajt, ha viszont igen, akkor a válla fölött hátrabök: tessék felszállni.

A vezető fejben navigál, gyorsan összerakva az optimális útvonalat a hátul ülő három-hat utas céljai alapján, és előbb-utóbb mindenki megérkezik oda, ahová szeretne. A viteldíj ma is kedvező: belvároson belül általában 30–40 baht személyenként, ami még mindig hihetetlenül olcsó közlekedési forma. Az ár előre ismert és nem alkuképes, így nem fenyegeti az utazót a turistás lehúzás.

Van azonban hátulütője: a songthaew továbbra sem légkondicionált, a trópusi melegben igencsak fülledt, a tempó lassú, és a hátsó padokon ülve minden kanyarban zötykölődik az ember. Mégis, ez a legautentikusabb módja annak, hogy az ember átélje Chiang Mai városi lüktetését – az élmény maga legalább annyira része az utazásnak, mint a célba érkezés.

Autóbérlés

Az autókölcsönzős már kikészített kulccsal várt és a teljes procedúra nem tartott tíz percnél tovább, amikor kikanyarodtunk a repülőtér parkolójából.
– Balra kisív, jobbra nagyív – mantráztam magamban az igét, minden kereszteződésnél, merthogy elég rég nem vezettem már fordított közlekedésű országban. A déli, enyhe forgalomnak és a navigációs eszközünknek köszönhetően hamar megérkeztünk a szálláshelyre, ami az óváros szélére épült, így onnan gyalog be tudtuk cserkészni az első látnivalókat. (2023) forrás

Tény és való, hogy Chiang Mai környékének hatékony, időkímélő, kényelmes, rugalmas és főleg másoktól független felfedezéséhez sokat segít az autóbérlés. Pláne ha több személy részére béreljük az autót, akkor költség tekintetében is előnyösebb az eléggé drága (főre fizetett) csoportos kirándulásokhoz képest.

Mondunk egy példát: A Chiang Maitól 18 kilométerre fekvő Wat Doi Suthep (templom) meglátogatására kínált félnapos csoportos kirándulás fejenként 9-12 ezer forint értékbe kerül. Mellesleg fél napot nem is érdemel meg ez a nevezetesség. Egy autó bérlése egy napra kb. 9-12 ezer forintnak megfelelő helyi pénzbe kerül és ezért az említett templomon kívül még egy napon belül meg lehet nézni az állatkertet és a Doi Phui heyi törzs faluját. Ugyebár a bérautóval úgy osztjuk be az időnket, ahogy jól esik.

Sokan azért nem mernek autót bérelni Thaiföldön, mert ódzkodnak a baloldali közlekedéstől és persze olvassák, hogy mennyire veszélyes helyi ismeret, rutin nélkül a thai utakon vezetni. Ez vonatkozik Chiang Mai környékére is, de azért van jó hírünk: a Chiang Mai környéki térségben a közutak jó álllapotban vannak, és a tájékoztató táblákon van angol változat is. Mindazonáltal tanácsos GPS-t vinni vagy ott kölcsönözni, mert ez jelentősen megkönnyebbíti a tájékozódást, főleg azok számára, akik először látogatnak ide.

Maga Chiang Mai város meglátogatásához egyáltalán nem érdemes autót bérelni, mivel a turista számára érdekes helyek mind gyalog vagy tuktukkal könnyen elérhetők. Chiang Mai-on belül nem kényelmes a bérautót használni, mert sok az egyirányú utca és kevés a parkolóhely.

Itthon is le lehet előre foglalni a bérautót. Árban kb. ugyanott van az ember, mint ha helyben megy be egy autókölcsönzőbe. Legfeljebb helyben valamicskét meg lehet spórolni a kárbiztosításon, de ennek meg is vannak a kockázatai. Az itthon befizettet autóbérlés akkor előnyös, ha teljeskörű biztosítást akarunk.

Chiang Maiban rengeteg autóbérlő iroda közül lehet választani.

Milyen autótípust érdemes bérelni, ha van választási lehetőségünk? Leginkább valamilyen kis autót (pl. Toyota Altis vagy Vios). Ezek a is autók megfelelnek akár 4 fő számára is. A kis autó előnye, hogy kevesebb az üzemanyagfogyasztás és - ha mégis használjuk a városon belül - könnyebb a vezetés a szűk utcákban. A terepjáró bérlése akkor praktikus ha nehéz terepeken akarunk kirándulni.

Valamennyi autóbérlőhelyen kb. 5 ezer-20 ezer baht kauciót terhelnek rá a bankkártyánkra. Ez az esetleges káresetre tartják vissza.

Visszatérve a parkolás témájához: A Chiang Mai körüli nevezetességeknél szinte mindenhol könnyű parkolóhelyet találni. Van ahol erre a célra kialakított terület található, máshol kell némi kreativitás a megfelelő hely megtalálásához.

Chiang Maiban jobb a szálláshelyünknél lévő parkolóhelyén letenni az autót és gyalog vagy tuktukkal közlekedni. Igaz a városközpontban lévő hotelek egy részének nincs privátparkolója. Az éjszakai bazár területén lévő Centara hotelnek speciel van parkoló területe és ezt hazsnálhatják olyanok is, akik nem a szálloda vendégei. Ha valaki még itthonról foglal szállást, akkor a Vista utazási tanácsadóinak segítségével pontosan megtudhatja, hogy az adott hotelnek van-e parkoló területe.

A fallal körülvett óvároson belül teljesen hülyeség autóval közlekedni. A közlekedési rendőrök könyörtelenül büntetnek tilos parkolásért, és kerékbilincselnek szorgosan. Főleg a motorkerékpárokkal van baj. A járda szélén lévő piros-fehér vagy narancsszínű. fehér sávok világosan jelzik, hogy ott tilos a parkolás. (2015)

Étkezés

Chiang Mai éttermei széles választékot kínálnak, második helyen állva Bangkok után. Különösen érdemes kipróbálni a helyi észak-thai ételeket, mint például a khao soi-t, amely sárga búzából készült tésztát jelent curry alapú lében, hagyományosan csirkehússal (kai) vagy marhahússal (nuea), de néhol vegetáriánus vagy tenger gyümölcseivel is elérhető. Egy másik helyi különlegesség a hang ley, Lanna-stílusú sertés curry. A sai ua, egy ízesített porkkolbász, chili és különböző thai gyógynövények, például citromfű, galanga és Kaffir lime használatával készül. Azok számára, akik megunták a rizst vagy tésztát, széles választék áll rendelkezésre nemzetközi ételekből is, az olcsó hamburgerektől az elegáns olasz éttermekig.

Érdemes kipróbálni egy khantoke vacsorát és előadást Chiang Maiban. Bár ezek elsősorban turistáknak szólnak, mégis kellemes estét ígérnek. Az első khantoke vacsorát 1953-ban tartották, amelyet Kraisi Nimanhemin professzor szervezett két barátja búcsúztatására Chiang Maiból. A khantoke szó szerint „kicsi tálat, alacsony asztalt” jelent. Számos kert étterem is található, ahol gyönyörű környezetben élvezhetjük a thai ételeket.

A nyugati ételek választéka és értéke Chiang Maiban páratlan Észak-Thailandban, az ausztrál, brit, ír, francia, német, olasz, spanyol, amerikai és mexikói éttermek széles spektrumával. Chiang Mai távolsága miatt a nagyobb ázsiai népességi központoktól, számos nyugati étterem található itt.

Szigorúan vegetáriánus ételeket nehéz találni Chiang Maiban, mivel gyakran használnak hal- és osztrigaszószt, és a helyi buddhista szerzetesek is gyakran fogyasztanak halat. Így a „szerzetesek módjára” kért ételek nem mindig adnak megfelelő eredményt Chiang Maiban. Vannak azonban teljesen vegetáriánus lehetőségek is.

Chang Puak éjszakai piac - j.k. fotója

Vegetáriánusok számára kiemelten javasoljuk a Green Oasis nevű éttermet Chiang Mai-ban. A Chang Puak Gate-tel (kapu) szemben található az éjszakai kaja piac, ahol alig vannak turisták, és helyiek társaságában lehet vacsorázni. Azért van két kifőzde, ahol van angol nyelvű étlap, amúgy szemre vételezéssel kell dönteni.

Városnézés után estünk be, délután három körül, farkaséhesen – és persze várnunk kellett egy jó háromnegyed órát, mire felszabadult egy asztal. A szabály egyszerű volt: fejenként fix összegért, nagyjából hét eurónak megfelelő bahtért annyit ehetsz és ihatsz, amennyit csak bírsz, de mindössze másfél órád van rá. A koncepció a pesti Wasabihoz hasonlított, de mégis sajátosan thai csavarral.

Leülés után először azt kérdezték, milyen levest szeretnénk: csirkés, kókusztejes vagy tom yum alapot. Hamarosan érkezett is egy nagy tál a választott lével, amit az asztal közepén kialakított mélyedésbe illesztettek; alatta egy háromfokozatú villanyrezsó bújt meg, amit mi magunk szabályozhattunk. A futószalagon nyers hozzávalók érkeztek végtelen körforgásban: sonka, garnéla, tintahal, különféle halak, hússal töltött batyuk, tofuból készült édességek, kukorica, spenót, saláták, tészták és még ki tudja, mi minden. Ami megtetszett, egyszerűen beledobhattuk a saját forró levesünkbe. Az ízesítéshez friss koriander, chili és tört fokhagyma állt rendelkezésre porcelánedénykékben, mellé szójaszósz, citromlé és egy savanykás-csípős mártás üvegcsékben.

Közben a tálalópultban több tucat sushi várta az éhes vendégeket, rák- és csirketempura, valamint a thaiok kedvenc olajban sült „rettenetei”, amelyek között akadt például ropogósra sütött malacbőr is. A levesek sótlanok voltak (sószórót persze sehol nem találtunk), így azokkal nem sokat kísérleteztünk, inkább végigpróbáltuk a furcsább húsokat és zöldségeket, bár egyik sem ragadott magával különösebben. Így aztán maradt a taktika: pusztítani, amennyit csak lehet. Két, 180 centi fölötti európai fickó könnyen csődbe vihet egy ilyen helyet, ahol az üzleti modell inkább a kisebb étvágyú helyiekre van belőve.

Ez lett végül a legdrágább étkezésünk Thaiföldön – fejenként hét euró, vagyis körülbelül 280 baht, ami helyi viszonylatban kisebb vagyon. Európában szinte jelképes összeg lenne, itt azonban a számla végösszegétől úgy éreztük, mintha államcsődbe sodornánk magunkat. Meglepő, milyen gyorsan torzul a pénzérzet: két hét alatt már teljesen más léptékben számol az ember.

Gasztronómiai szempontból mindenképp kiemelendő a város, de látnivalókban sem szűkölködik. Napközben piac van, este pedig az egész átalakul egy “éjszakai piac” - általában 11-12-ig nyitva tart. Itt minden kapható, amit csak el tudsz képzelni. Található street food court is, ahol a bátrabbak megkóstolhatják a sült bogarakat (nem kell félni tőlük; én feltétlenül javaslom kipróbálni), a kevésbé bátrak pedig ehetnek egy autentikus pad thaít. Ez most kb. 40-70 baht-ba kerül (~ 450-800 Ft, átváltástól függően). Ennyiért itthon szinte lehetetlen ilyen teljes főételt találni.
Számos szórakozóhely van (pl. Hard Rock Café), ahol gyakran ladyboyok dolgoznak felszolgálóként; Thaiföldön ez teljesen természetes.

A gasztronómiájukhoz hozzátartozik, hogy mindent csípősen esznek, így ha valakinek érzékenyebb a gyomra, érdemes előre jelezni, mert még amit mi “kínai leves” jellegűnek gondolnánk is, tartalmazhat chili-csípést :)

Érdemes megkóstolni a durián nevű gyümölcsöt is, amely rohadásra emlékeztető szagú, de az íze kifejezetten jó. Sokféle változatban lehet kapni piacon vagy boltokban (jégkrémben, szárítva stb.).

Chiang Mai minden olyan utazó számára kihagyhatatlan, aki rajong a thai konyháért. Kevés helyen ettem olyan jóízűen és megfizethetően, mint itt. Az esti vásárok tucatjai és a minden sarkon felbukkanó street food standok szinte végtelen választékot kínálnak, a hétvégi szombati és vasárnapi piac pedig igazi gasztroparadicsom. Egy frissen készített pad thai vagy egy tál északi khao soi ma is alig kerül 40–70 bahtba (kb. 450–800 forint), amiért Európában alig kapnánk egy előételt.

És ha valaki nem kedveli a helyi ízeket, itt az sem marad éhesen: a városban rengeteg helyen találni jó minőségű „western foodot” – pizzát, burgert, szendvicset –, szintén meglepően barátságos áron. Chiang Mai így egyszerre marad hű a saját kulináris hagyományaihoz, miközben mindenki megtalálja benne a maga ízlését.

. Egy 750 méter hosszú utcában levő éjszakai piacon ettünk, a szállástól 1 km-re. Itt már vannak borszaküzletek, inni is lehet, egy pohár bor ára 2000 ft. Az egyik hosszú pultnál sörcsap volt, akciós ajánlat 4 liter Chiang sör 7600 forint. Nem egy légkondis, szép sörözőben, hanem az elég szennyezett piacon.(T. Endre, 2025)

Vásárlás

Nőknek ajánljuk a Chiang Mai Cotton üzletet, ahol minőségi, biopamut divatruhákat lehet vásárolni. Az üzlet a The Writers Club&Wine valamint a Ratchamnoen nevű kávézó között található.

Késő délután érkeztünk meg Chiang Mai-ba, Thaiföld második legnagyobb városába. Az estét természetesen itt is a bazárok világában töltöttük: pólók, hamis órák, aprólékosan faragott szappanvirágok, helyi ételek illata, csecsebecsék minden mennyiségben. A standok között fehér turisták tömege keveredik, az utcákon sorakoznak az utazási irodák, amelyek kirándulásokat kínálnak a környék hegyvidékére vagy a dzsungelbe, miközben a tuktukok folyamatosan zakatolva kínálják a fuvart.

Mindez azonban sokkal élhetőbb, barátságosabb léptékben zajlik, mint Bangkokban. Chiang Mai nem nyomasztóan óriási, inkább emberközeli város, ahol a nyüzsgés mellett mindig akad egy csendesebb utca, egy békésebb templomudvar, ahová vissza lehet húzódni.

Este ellátogattunk a Sunday Walking Streetre, ami valóságos turistamágnes – és sok szempontból igazi csapda is. Chiang Mai belvárosa hétköznapokon is erősen turistás, de vasárnap estére mindez megsokszorozódik. Minden elképzelhető kacat felbukkan: faragott faelefántok, rikító színű kendők, giccses üvegmadarak, tucatszám kínált masszázsok, utcazenészek, illatozó ételstandok, bizsuk, sőt, falra akasztható faragott halak, amelyek mellett persze kötelező a „no photo” tábla.

Meglepő módon a látogatók kevesebb mint fele volt külföldi, a piac mégis hamis, túljátszott hangulatot árasztott. Ettünk egy omlettbe csomagolt pad thait – ami még mindig 50–70 baht körül mozog –, majd véletlenszerűen kiválasztottunk két csomag édességet későbbre, és ezzel le is tudtuk a vásári élményt.

Szerencsére semmit nem kell hazacipelnünk: hónapokig utazni így is elég sok holmit jelent, így gyorsan végigszaladunk az ilyen bazárokon, és megspóroljuk a dilemmát, hogy kinek mit hozzunk ajándékba.

Szórakozás

Ajánlott szórakozóhelyek:

The Bear Bar
Lost Hut
Boy Blues Bar
The Magic Bus Cafe

A kultúrsokk oldására úgy döntöttünk, megnézünk egy filmet, méghozzá a Thor 3D-s változatát. Ezúttal eggyel drágább jegyet választottunk, ami szélesebb ülést jelentett, felhajtható kartámlával, így könnyedén dupla székké lehetett alakítani, és még hátradönthető is volt. Az utóbbi funkció azonban gyorsan átokká vált: a háttámla olyan érzékeny volt, hogy elég volt enyhén nekidőlni, és máris vízszintesbe csapódott. Onnan nézni a vásznat nem volt más, csak nyaktörő mutatvány, így hamar eldőlt, hogy többé nem költünk ilyen luxusjegyre.

A vetítés előtti szertartás – a thai himnuszra való felállás és a királyt méltató rövidfilm – már nem lepett meg minket. 2025-ben ez a hagyomány változatlanul része minden moziélménynek Thaiföldön: a közönség tisztelettel áll fel, a vásznon pedig ismét a királyi portrék és rövid összeállítások peregnek.

Chiang Mai egyik kihagyhatatlan élménye a „Khantoke Dinner”, vagyis a törzsi táncokkal kísért vacsoraest. A műsor változatos: vannak részek, amelyek az európai szemnek különösen izgalmasak, máskor kissé egyhangúnak tűnhet, de összességében hangulatos és magával ragadó. A vacsora pedig bőséges és ízletes, hagyományos északi thai fogásokkal – rizses tálak, curryk, ropogós zöldségek és fűszeres húsételek váltják egymást.

Érdekességként itt vettem észre először a gekkókat, amelyek a fény köré gyűlnek, s a falakon pihennek, mintha ők is a műsor részesei lennének. Néha persze a fürdőszobában is felbukkannak, de Thaiföldön ez már a mindennapok természetes velejárója.

Közbiztonság

Mint sok más helyen Thaiföldön, Chiang Mai-ban is dívik az olyan utcai simliskedés, hogy egy jól öltözött, udvarias helyi ember leszólítja a turistát, hogy valami üzletet üssön nyélbe vele, valamit megvásároltasson vele, amiért jutalékot kaphat. Ne dőljünk be annak a süket mesének, hogy Magyarországon tanult valamelyik rokona. Ha hollanddal találkozik, akkor a rokon Hollandiában tanult... Ez része a behízelgés show műsorának.

Chiang Mai, akárcsak Thaiföld legtöbb része, viszonylag biztonságos, még éjszaka is. A sötét utcák ijesztőnek tűnhetnek, de az erőszakos bűncselekmények ritkák, és a látogatóknak nem kell túlzottan aggódniuk. Mint mindig, a utazóknak fokozott figyelmet kell fordítaniuk a gyenge világítású vagy távolabbi területeken. Sötétedés után ne hordjon értékeket táskában, mivel a leggyakoribb turistaellenes bűncselekmény itt a fiatalok által végzett táskalopás motorosokkal. Különösen figyeljen a táskájára, ha sötét utcán sétál éjszaka.

A legbiztonságosabb, ha követi thaiföldi házigazdái példáját: viseljen megfelelő öltözetet (vállak és mellkas fedve), középhosszú szoknyát, hosszú rövidnadrágot vagy hosszú nadrágot, beszéljen mérsékelt hangnemben, és kerülje a pénz vagy ékszerek villogtatását. Nemcsak a tiszteletteljes thaiak fogják értékelni a viselkedését, de így sokkal kisebb eséllyel válik bűncselekmények célpontjává.

Csalások

Néhány bangkoki csalás kezd megjelenni Chiang Maiban is. Két különösen figyelmet érdemel: a drágakő-csalás, ahol arra próbálnak rávenni, hogy értéktelen drágaköveket vásároljon jelentősen túlárazva; és a tuk-tuk csalás, ahol egy ügyes beszédű tuk-tuk sofőr azt állítja, hogy az Ön által kívánt látnivaló zárva van, és helyette egy városnéző túrát kínál 20 bahtért (vagy valamilyen hasonlóan irreális összegért) – a túra vagy csak túlzottan drága ajándékboltokból áll, vagy simán átvezet a drágakő-csalásba. További részletekért lásd a "Stay Safe" részt a Bangkok cikkben.

Egyéb hasznos információk

Dóri tanácsa: Érdemes két fontos dologgal számolni, ha ebbe a térségbe utazunk: szúnyogriasztó spray és naptej. Mindkettő használata fokozottan javasolt!

Ne igyon csapvizet. Csak palackozott vizet fogyasszon. Szinte minden étterem olyan jeget használ, amelyet szakmai jégkészítő cégek készítenek, és ez általában biztonságos. Az egész városban találhatók utcai vízautomata gépek (1 baht literenként). Ezek használata pénzt takarít meg és csökkenti a műanyag hulladékot.

Látnivalók

,, Kirándulások:
- Chiang Mai watjai
- Chiang Maitól 15 km-re található a Doi Suthep (Varázshegy), ahová akár gyalog is fel lehet menni (309 db lépcsőfok). A watokba szigorúan vállakat és térdet eltakarva, cipő nélkül lehet belépni, egyes épületekbe nők nem mehetnek be. A templomban lehetőségünk van jóslásra, áldást kérni a szerzetesektől (természetesen pénzért )…
- Sirikit királynő órási virágoskertje
- Észak- Thaiföld határmenti városai (1 napos program): Chiang Rai-i Fehér templom - Wat Rong Khun (modern keveredése a hagyománnyal) Láthatunk itt pókember, pikachu és további popkulturális ábrázolásokat is. De itt láthatunk arany wc-t is!
- hosszú nyakúak faluja
- ezen a napon volt az aranyháromszög program is, a Mekong-folyón hajózva látható ahol Thaiföld- Burma- Laosz összeér. Őszintén szólva ez a program nem volt túl meggyőző számomra, annak ellenére, hogy a hajóból ki lehetett szállni Laosz “senkiföldjén”. De sajnos az igazi értéken, a kígyó pálinkán kívül, csak kínai gagyik között lehetett válogatni és kulturális szempontból semmi pluszt nem adott. Ezt a programot kifejezetten nem ajánlanám, a Mekong-folyón úgy vélem másképp is lehet hajókázni. (Dóri)

Egész élethű szobor...

Wat Chiang Man - j.k. fotója

További beszámolók

Chiang Mai közel 700 kilométerre északra fekszik Bangkoktól, hegyek ölelésében, így a klímája sokkal kellemesebb, mint a fővárosé. A hőmérséklet napközben általában 28–30 fok körül mozog, túrázás közben a hegyekben sem süllyed 22 fok alá. Az esős évszak májustól szeptemberig tart, a többi hónapban pedig derűsebb, naposabb az időjárás.

A városban megszámlálhatatlan szálláslehetőség várja az utazót, a legegyszerűbb guesthouse-októl a luxushotelekig. 2010-es években 150–200 bahtért már lehetett szobát találni, ma inkább 400–600 bahttól indulnak a legolcsóbb kategóriák. A felső kategóriás hotelek, mint a Le Méridien, 2025-ben is 4 000–5 000 baht körüli áron kínálnak szobát éjszakánként. Én visszatértem a régi, jól bevált VIPA House-ba, ahol korábbi ismeretségemnek köszönhetően barátságos, 500 bahtos áron kaptam szobát, amely légkondival, minibárral, kábel-TV-vel, napi takarítással és ingyenes internettel is rendelkezett.

A közlekedéshez motorbérlés a legkényelmesebb: 2025-ben egy kisebb robogó napi bérleti díja 200–250 baht körül mozog, egy tank benzin pedig 120–140 bahtba kerül, amivel körülbelül 120 kilométert lehet megtenni. Akik nem szeretnének motorozni, azoknak jó alternatíva a tuk-tuk vagy sofőrrel bérelhető autó, különösen nagyobb társaságok számára.

Chiang Mai ideális kiindulópont észak felfedezéséhez: innen könnyen elérhető a burmai és a laoszi határ, valamint naponta indulnak buszok a híres Arany Háromszög felé is. Az éjszakai élet színes és változatos: kisebb bárok, élő zenés helyek, modern klubok és sportkocsmák egyaránt megtalálhatók. A legtöbb helyen hatalmas kivetítőkön követhetők az európai focimeccsek, hétfőtől pedig a hétvégi gólösszefoglalók ismétlései adják a háttérhangulatot.

Másnap motorral indultunk fel a híres Doi Suthep templomegyütteshez, amely szerencsére mindössze 25 kilométerre található a várostól, egy kanyargós, de jó minőségű szerpentinúton. Ez a hely a thaiok egyik legszentebb zarándokhelye, és valóban lenyűgöző: gondosan karbantartott, gazdagon díszített templom, ahonnan csodás kilátás nyílik Chiang Mai városára.

Visszafelé jövet az út mentén megálltunk a nyolc lépcsős vízesésnél. A táblák szerint a második szint után már nem ajánlott a felmászás, de aki jó erőben van, könnyedén feljuthat a tetejére. Nekem is sikerült, bár nem a legedzettebb állapotban, így biztos, hogy a sportosabb látogatóknak még könnyebb dolguk lesz.

Ugyanezen az úton, közvetlenül a város határában található a chiang mai-i állatkert is. Hatalmas területen fekszik, így aki alaposan végig szeretné járni, annak érdemes egy teljes napot szánni rá. A kevésbé lelkes gyaloglók számára kisvasút is közlekedik a területen, amellyel kényelmesen bejárható a park.

A vízesést és az állatkertet végül másnap egyedül látogattam meg, mivel Brigi befizetett egy kétnapos trekkingtúrára a környező hegyekbe.

2025-ben a Doi Suthep templom belépője 50 baht a külföldieknek, a vízesésnél pedig 20–30 bahtot kérnek a belépésért. A chiang mai-i állatkert felnőttjegye 150 baht körül van, a kisvasútért külön 20–30 bahtot kell fizetni, így mindhárom program könnyen kombinálható akár egymást követő napokon is.

Az első napunkat erősen befolyásolta a fojtogató hőség, így a tervezett városnéző gyalogtúránkat kénytelenek voltunk lerövidíteni. A templomlátogatások helyett jóval több időt töltöttünk a hűvös, légkondicionált múzeumban. Elsőként a város több mint háromszáz temploma közül a legrégebbit, az 1297-ben épült Wat Chiang Man-t néztük meg, de a forróság miatt csak futó pillantást vethettünk rá. Itt, ezen a helyen táborozott Mangrai király, aki innen irányította a város felépítését, amikor új fővárost alapított birodalmának. Aztán alig vártuk, hogy beléphessünk a hűsítő National Museumba, amely Chiang Mai és a Lanna Királyság történetét mutatja be.

A következő nagy állomás a Wat Chedi Luang volt. Ez a templom különösen érdekes, hiszen építését tíz évig húzták, mégis instabil maradt, és sosem fejezték be teljesen. Csak száz évvel később sikerült befejezni, de akkor egy földrengés sújtotta, amely a felső részt is megrongálta. Pedig egykor itt őrizték a híres Smaragd Buddhát, amelyet később Bangkokba vittek. Ma már csak a templom kétharmada áll, mégis lenyűgöző látványt nyújt.

Másnap, október 10-én egy kalandtúrán vettünk részt az Eco Tours szervezésében. Akkoriban fejenként 500 bahtba került a program, ma viszont egy hasonló egynapos túra ára inkább 1 200–1 500 baht körül mozog. A napot pillangók és orchideák megtekintésével kezdtük, majd következett az elefánttúra a hegyekbe. Az állatok láthatóan felszabadultabban mozogtak a természetben, mint a város kemény burkolatú útjain. Érzékeny talpuknak kifejezetten jót tett a puhább talaj, és a friss hegyi levegőben nekünk is más élményt adott a kirándulás.

2025-ben ugyanakkor sok utazó már inkább az etikus alternatívákat keresi. Chiang Mai környékén számos rezervátum működik, ahol az elefántokat nem dolgoztatják, hanem természetesebb körülmények között tartják őket. Ezeken a programokon nincs lovaglás: a látogatók inkább etethetik, fürdethetik az állatokat, vagy egyszerűen csak megfigyelhetik őket a dzsungelben. Bár az áruk általában magasabb – félnapos program 2 500–3 500 baht, egész napos 4 000–5 000 baht körül mozog –, sokan ezt választják, mert nyugodtabb élményt nyújt, és jobban tiszteletben tartja az állatok jólétét.

A belvárosi szállodából kilépve azonnal szembeötlöttek a kis túraszervező irodák, amelyek egynapos és többnapos programokat kínáltak. Ez nem meglepő, hiszen Észak-Thaiföldön a természeti szépségek és a kulturális sokszínűség tökéletesen kiegészítik egymást. Amikor érdeklődtem, többször is figyelmeztettek: az elefántháton való túrázás sok helyen kimerítő az állatoknak. Léteznek etikusabb rezervátumok, ahol inkább etetni és fürdetni lehet őket, de ezek többnyire nem adják vissza a klasszikus „dzsungelélményt”. Így végül egy olyan programot választottam, amelynek plakátján egyszerűen ennyi állt: „only walking”, vagyis csak gyaloglás. Az elefántos túrák mellé általában egyórás vadvízi evezést vagy bambusztutajos kirándulást is csomagolnak, gyakran kiegészítve egy rövid látogatással valamelyik hegyi törzsnél. De erre még visszatérek.

A thai vendégszeretet mindig is lenyűgözött, de északon még erősebben érződik. Chiang Mai-ban a látogató úgy érzi, mintha egy vidéki Thaiföldre érkezett volna: az emberek közvetlenebbek, barátságosabbak, mint sok más helyen. Ez az ország második legnagyobb városa Bangkok után, de a hangulata sokkal emberközelibb. A körülbelül 200 ezer lakosú település különösen híres éjszakai piacáról, ahol tényleg mindent lehet kapni.

Este én is kilátogattam: helyiek és turisták tömegében sodródtam a hömpölygő forgatagban, amelyet időről időre egy tuk-tuk vagy piros platós taxi szakított meg. Az illatok, a fények, a zenék kavalkádja pillanatok alatt magával ragadott, és még egy lazító masszázs után is könnyű volt átvenni a lüktető hangulatot. Az utcai ételek illata folyamatosan kísértésbe vitt – hiába az otthonról hozott óvatos tanács, hogy „utcán inkább ne egyél”. Végül persze nem lehet ellenállni a kiskocsikról árult falatoknak, hiszen épp ezek adják a város egyik legautentikusabb arcát.

2025-ben egy pad thai vagy hasonló fogás az éjszakai piacon 50–70 bahtba kerül, friss gyümölcs-shake-et pedig 30–40 bahtért adnak – ennyiért aligha találni hasonló élményt másutt.

Útközben megálltunk megnézni két híres templomot, a Wat Phra Singhet és a Wat Chedi Luangot. Az egyikben szerzetesek énekelve imádkoztak – számunkra ez lett a karácsonyi mise hangulatát idéző pillanat –, a másik udvarát pedig égő lámpások világították be. Idilli, képeslapra illő látvány volt: a lámpások alatt földön ülő narancsszín ruhás szerzetesek, mellettük nyugodtan heverő kutya.

A templomokban, akárcsak sok más helyen Thaiföldön, kötelező a cipőt levenni. Ez nemcsak a szentélyek előtt van így, hanem gyakran még egyes nyilvános mosdóknál is, ami európai szemmel kissé furcsa. Ugyanez a szokás a házak, kisebb masszázsszalonok, fodrászatok, kozmetikák vagy akár utazási irodák előtt is él: a bejáratnál sorakoznak a cipők. Vendégházaknál is bevett gyakorlat, hogy a lábbelit az udvarban kell hagyni – így volt ez korábbi szállásunkon, Chiang Raiban is.

Mire ránk sötétedett, visszatértünk a szállásra felfrissülni és átöltözni, majd irány az éjszakai piac. Ott főtt kukoricát és ananász-shaket vettünk, a fedett csarnokban pedig végre megkóstoltam a híres tom yum levest. Eddig kerültem, mert a klasszikus változat rákot, halat vagy csirkét tartalmaz, de itt először kínáltak gombás verziót. A csípős-savanyú zöldségleves finom volt, bár valamiért többet vártam tőle.

Végül könnyen rábeszéltek minket egy talpmasszázsra. Az utcákon egymás mellett sorakoznak a fotelek, bennük a vendégek, előttük a masszőrök. Ahogy néztem az arcokat, sokszor kiül rajtuk a fásultság: mintha régebbi életszakaszaikból sodródtak volna ide, és most kényszerből dolgoznának. Néhányan talán egykor nagyobb reményeket tápláltak, de végül itt kötöttek ki, hogy turisták talpát gyúrják. A rendszer többnyire ugyanaz: egy „madam” a nagy táblával csalogatja az utasokat fél- vagy egyórás kezelésre, majd valamelyik alkalmazott végzi a munkát, a fizetség pedig rajta keresztül kerül a főnökhöz. Hogy mennyi jut el magukhoz a masszőrökhöz, rejtély.

Mindenesetre a helyek szinte mindig tele vannak, a fotelek ritkán üresednek meg. Nekem mégis szimpatikusabb maradt a tegnap esti élmény: ott egy fiatal pár fogadott a saját kis szalonjukban, családias légkörben, sokkal barátságosabb hangulatban.

Chiang Mai-ban öröm sétálni: mindig tartogat meglepetéseket. Egy este például, amikor egy zsúfolt étteremben várólistára kerültünk, meghagytuk a nevünket, és azt mondták, térjünk vissza fél óra múlva. Elindultunk hát a sötét utcákon, és nem messze fények villantak fel. Egy mellékutcán át egy kis térre jutottunk, ahol egy régi templom állt, gyönyörűen kivilágítva, Buddha-szoborral a közepén. A csendes udvarban szerzetesek sétáltak, és néhány kóbor kutya is csatlakozott a jelenethez. Később tudtuk meg, hogy a templom a 14. században épült Wat Chedi Luang volt.

A város nemcsak a templomokban gazdag: számos elsőrangú művészeti és lakberendezési bolt sorakozik itt, emellett népművészeti üzletek, amelyekben nemcsak helyi, hanem Thaiföld más régióiból származó kézműves termékek is megtalálhatók. A selyemáruk és a faragott fa tárgyak kínálata lenyűgöző: 2025-ben egy kisebb kézzel szőtt selyemsálért 400–600 bahtot kérnek, egy igényesebb darabért pedig akár 1 200–1 500 bahtot is elkérhetnek. A faragott fa figurák és lakásdekorációk ára széles skálán mozog, a kisebb darabok 200–300 bahttól indulnak, míg a nagyobb, részletgazdag szobrok 2–3 ezer bahtba is kerülhetnek.

Utolsó napunkon egy barátságos tuk-tuk sofőr vitt el bennünket néhány nevesebb üzlethez, amelyeket magunktól aligha találtunk volna meg – így még az utolsó órákban is sikerült új arcát felfedezni a városnak.

Van az a mondás, hogy "Rómában tégy úgy, mint a rómaiak!" Hát mi igyekszünk Thaiföldön úgy tenni, mint a thaiok. Reggel kibéreltünk egy robogót 400 bahtért (4e Ft) és szépen felültünk rá négyen. Nem mondom, hogy szuper kényelmes volt, de azért elfértünk. Nem terveztünk úgysem hosszú utat. Először is pénzváltóra volt szükségünk miután tegnap szinte az összes készpénzünket zipline-ra költöttük. Mivel reggel 9 órakor még egyetlen pénzváltó sem volt még nyitva, az egyik bankban próbálkoztunk. Királyi fogadtatásban részesültünk, külön sorszámot kaptunk és minden helyit megelőzve azonnal kiszolgáltak minket. Pedig tényleg nem néztünk ki éppen kőgazdagnak. Mint mondtam, robogóval érkeztünk…

Chiang Mai-on áthaladva rájöttünk, hogy milyen keveset is láttunk a városból, simán megérdemelne még pár napot. A Wat Umongnál álltunk meg először, ami nagyon különleges hely. A szentélyek egy sziklába vájt alagútban vannak elhelyezve, mindenhol sejtelmes félhomály, de az arany buddhák ragyogó fényben mosolyogva árasztják a nyugalmat. A plafonon denevérek lógnak, bár ők kevésbé nyugodtan szemlélik a látogatókat. Az alagút felett hatalmas, többszáz éves sztúpa. Az közelben kis tó, amiben csak úgy hemzsegnek a halak, az udvaron és a parkban szabadon szaladgálnak a kutyák, macskák, galambok, kakasok és csibéiket oltalmazó tyúkok. Látszik, hogy nincs mitől félniük, itt minden állatot tisztelnek és mindenki vegetariánus. Úgy tűnik jól is vannak tartva, mindenkinek jut ennivaló. Gyerekeink az egyik szerzetestől édes szója italt, egy helyitől pedig nyalókát kaptak. Csak úgy! Valami hihetetlenül segítőkész és barátságos itt északon mindenki.

Következő célpontunk, a Doi Suthep tetején a méreteiben és pompájában is lehengerlő Wat Phra Thad egészen más képet mutatott: csupa fehér, arany, ékkő, és sok-sok virág. A felső szintre sikló viszi fel a lépcsőt mászni lusta, fáradt vagy képtelen látogatót. Csak úgy nyüzsgött a rengeteg árus, rengeteg turista és rengeteg világos lila ruhába öltözött thai. (Valamit ünnepeltek, de nem jöttünk rá mit.) A megszámlálhatatlan számú buddha szobor előtt sokan imádkoztak. Mindenhol adomány dobozok és többen érkeztek a szerzetesekhez ajándék csomagokkal, leginkább használati cikkekkel és tipikus narancssárga stólával. A szerzetesek cserébe megáldották őket.

Persze a kölkök már megint éhesek lettek, így kerestünk egy nem zsúfolt kifőzdét a legalsó szinten és egy öreg nénike tészta levesét ebédeltük. (Mondjuk drága volt, úgy 600 Ft 😁, fejenként.)
Tomi már nagyon vágyott egy kis igazi motorozásra, így felkanyarogtunk a Doi Pui kilátó pontig, ahonnan a környező hegyekre és a hmong népcsoport falucskájára lehet rálátni. A robogónk ugyan erősen küzdött, de gond nélkül felvitt 1350 méterre.

A Wat Pha Lat buddhista kolostor is a listánkon volt még, így visszafelé itt álltunk meg. Izgalmas és rejtelmes hely ez is, minden sarkon, falon és fa tövében rejtőzik valamilyen szobor vagy díszítés, mintha csak kincsvadászaton lenne az ember. Úgy tűnik kevésbé ismert turista célpont, mert a kisebb-nagyobb szentélyekben, épületekben szinte mindig egyedül tartózkodtunk, és csak a parkban futottunk össze más emberekkel. A gyerekeket megérintette a hely szelleme és ahogyan azt korábban a helyiektől látták, a buddha szobor előtt imádkozni kezdtek.
A három vallási helyszín mindegyike teljesen más volt és mindegyik lenyűgöző a maga nemében. (2024)

Kirándulások

Chiang Mai-ból a közeli dombok felé indultunk, célunk a 30 kilométerre fekvő Mae Sa Elephant Camp volt. Az út azonban korántsem volt egyszerű: dugók, útépítés, szmog és folyamatos szlalom a motorral a kocsik között. Mégis ez maradt a leggyorsabb megoldás, így közel egy óra alatt értünk el az elefántfarmhoz. (Érdekesség, hogy a „chiang” szó magában a város nevében is az elefántot jelenti – nem véletlen, hogy az egyik legismertebb thai sör is erről kapta a nevét.)

A farmon minden elefántnak megvan a maga gazdája és segítője, hiszen ezek az állatok akár 80–90 évig is élnek, sokszor túlélve gondozóikat. Intelligens és érzékeny lények, akiknek mindig szükségük van figyelemre és elfoglaltságra, különben elszomorodnak, sőt depresszióba eshetnek. Sokan sajnálkoznak, mondván, hogy szegény állatok turistalátványosságként vannak kihasználva. Való igaz, a mutatványokkal teli show-k vitathatóak, de kétségtelen, hogy a városok zajából kitiltva itt sokkal jobb körülmények között élnek, mint amikor még Bangkok utcáin kóboroltak, koldulásra használva őket. Thaiföldön ugyanakkor az elefántokat ősidők óta tisztelik: családok generációkon át tartották őket munkára, szállításra, s a kultúra szerves részévé váltak.

Az elefántok gondozása óriási feladat: egyetlen állat naponta átlagosan 150 kiló gyümölcsöt és zöldséget eszik meg, és hozzá még 140 liter vizet is elfogyaszt. Nem véletlen, hogy több alapítvány és rezervátum is létrejött az országban a védelmükre.

A farmon a látogatók ma is kipróbálhatják a hátasprogramot – legalább tízperces elefántlovaglást kínálnak, két főnek egy állaton. Mi ezt kihagytuk, inkább vettünk nekik banánt és cukornádat, amivel jóízűen megetettük őket. Megnéztük a napi három show egyikét is: az elefántok fociztak, festettek, és különféle mutatványokkal szórakoztatták a közönséget. Külön óvoda működik a kicsiknek, ahol éppen fürdetést is láthattunk.

Amint beléptünk, két gondozó rögtön odahívott minket a karámhoz fotózásra. Az elefántok ormányukkal átöleltek, kalapot tettek a fejemre, sőt még puszit is adtak – utóbbi már inkább bizarr volt, de a képek elkészültek. A végén persze megmutatták azt is, mennyire ügyesen tudják az ormányukkal átvenni a pénzt a kezünkből, és átadni a gazdájuknak.

2025-ben ezeknek a programoknak az ára széles skálán mozog: egy rövid etetőcsomag (banán vagy cukornád) 30–50 baht, a show belépője 200–300 baht, míg az elefántlovaglás 600–800 baht körül van fejenként. Bár egyre több kritika éri a turisztikai elefánttáborokat, a Mae Sa ma is az egyik legismertebb és legtöbbet látogatott központ, ahol a látogatók közelről élhetik át az elefántok világát.

Chiang Mai környéke igazi kirándulóparadicsom, szinte végtelen lehetőséget kínál. Nem véletlenül nevezik sokan a térség turista-elosztó központjának: estefelé az utcákat járva sorra látni az utazási irodákat, amelyek nemcsak kirándulásokat szerveznek, hanem akár szomszédos országokba szóló vízumok beszerzésében is segítenek. Nekünk egy teljes napunk maradt a környék felfedezésére, ezért a közeli Mae Sa vidéket választottuk, ahol egymáshoz közel rengeteg program érhető el. Majom-, tigris-, krokodil- és kígyóshow, lövészet, gokart, thai boksz, kakasviadal, quad – a lista végtelen. Mi azonban inkább a természetet kerestük, így először a vízeséseket jártuk be.

Egy 1,5–2 kilométeres sétán fedeztük fel a vízesések láncolatát: bár a meleg és a szintkülönbség próbára tett, a jól kiépített útvonal megkönnyítette a túrát. Nem volt annyira vadregényes, mint néhány korábban látott zuhatag, de itt több egymás mellett sorakozott, így egészen más élményt nyújtott. A vízesések után a közeli elefántfarm felé vettük az irányt.

Mae Sa környékén rengeteg ilyen farm működik, és nagyon nem mindegy, melyiket választja az ember. Érdemes olyat keresni, ahol tisztelettel bánnak az állatokkal, és nem kizárólag turistashow-ra kényszerítik őket. Mi a Patara Elephant Farmot választottuk, ahol fél napos programon vettünk részt: etetés, tisztítás, elefántra való felülés, majd közös fürdetés szerepelt a programban.

Őszintén szólva nagy élmény volt, de bennem közben ott motoszkált a félsz is. Mindig is rajongtam az elefántokért – nyaklánc, gyűrű, állatfilmek, minden megvolt –, de amikor szemtől szembe álltam egy négyezer kilós állattal, gyorsan elillant a romantika. Tíz perc alatt több kalóriát égettem el az izgalomtól, mint egy órás futás közben. Érkezéskor megsimogattunk két anyát és a borjaikat: az egyik kicsi játszani akart, de a maga 250 kilójával majdnem fellökött. Úgy éreztem magam, mint egy ügyetlen torreádor, akit állandóan megtalál a bika.

Az élmény ettől függetlenül felejthetetlen volt. Elsőként én kaptam a feladatot, hogy másszak fel az elefántra. A vezényszóra „most mindenki figyeljen” persze sikerült ügyetlenkedve felküzdenem magam a nyakára, miközben a többiek jókat nevettek. A technika egyszerű: kapaszkodni a nyakba vagy a hátunk mögé tekert kötélbe, combizmokat megfeszíteni, előrébb csúszni, a térdek pedig az állat füle mellé kerülnek. Csak az ő lépteiben bízhattam, ahogy a hegyoldalak és szakadékok mellett haladtunk, de minden bizonytalanság ellenére magával ragadó volt.

A lényeg, hogy az elefántprogram nagy élmény, de nem úgy néz ki, mint a filmekben: sokkal nyersebb, valóságosabb és közvetlenebb. 2025-ben az ilyen félnapos, etikusnak mondott programok ára már 3 500–4 500 baht között mozog fejenként, de aki igazán szeretné testközelből megismerni ezeket a lenyűgöző állatokat, annak minden percét megéri.

Elefántfarmok: rengeteg található ezen a környéken, de ha lehet, érdemes olyat választani, ahol tisztelettel és gondosan bánnak az állatokkal. Mi a Patara Farmot próbáltuk ki, ahol egy félnapos programon vettünk részt. Volt etetés, tisztítás, elefántra való felülés és közös fürdés is. Nagy élmény volt, de bevallom, közben tele voltam félelemmel. Mindig is elefántrajongó voltam – nyaklánc, gyűrű, videók, természetfilmek, minden megvolt –, és mindig is gyönyörű, okos, szerethető állatoknak tartottam őket. De amikor szemtől szembe álltam egy négytonnás óriással, teljesen más érzés volt. Szerintem tíz perc alatt több kalóriát égettem el az izgalomtól, mint egy órás futással.

Érkezéskor megsimogathattuk két anyaállatot a kicsinyeikkel. Az egyik borjú játszani akart velem, ami önmagában nem gond, de míg én 55 kiló vagyok, ő körülbelül 250, így amikor nekem rohant, majdnem fellökött. Azóta is úgy emlékszem vissza erre, mintha egy ügyetlen torreádor lettem volna, akit folyton megtalál a bika.

Az élmény persze ennek ellenére is fantasztikus volt. Elsőként nekem kellett felülnöm az elefántra, ráadásul mindenki figyelmét rám irányították. Ügyetlenkedve ugyan, de végül feljutottam a nyakára. A trükk az volt, hogy kapaszkodtam a nyakába vagy a hátam mögé tekert kötélbe, és minden combizmomat megfeszítettem, hogy ne csússzak le. Persze kiderült, hogy rossz helyen ültem, így előrébb kellett csúsznom, a térdeim az elefánt füle mellé kerültek. Judit utánam következett, és onnantól már ketten kapaszkodtunk erősen, miközben az állat komótosan elindult a hegyoldalban, szakadékok mentén. Csak az ő lépteiben bízhattunk, így a túra egyszerre volt félelmetes és magával ragadó.

2025-ben egy ilyen félnapos program ára már 3 500–4 500 baht körül mozog fejenként, de aki valóban szeretne testközelből találkozni az elefántokkal, annak megéri a ráfordítást – az élmény semmihez sem fogható.

Thaiföldön több helyen is találkozhatunk elefántokkal. Régen sokféle munkára befogták őket – teherhordásra, fakitermelésre –, ma azonban elsősorban a turisták szórakoztatásában játszanak szerepet. Mi is kaptunk elefántpuszit, egy kisebb példány még kalapot is tett a fejemre az ormányával, és lehetőség lett volna „elefántlovaglásra” is. Természetesen nem maradhatott el a show sem, ahol a hatalmas állatok fociztak, kosaraztak, dartsoztak, szájharmonikáztak, sőt még festettek is, a közönség nagy derültségére.

Az elefántfarm után a közeli Queen Sirikit Botanikus Kertet kerestük fel. Itt hatalmas, gondosan karbantartott parkok és modern üvegházak között sétálhattunk, amelyekben a világ minden tájáról származó virágok és növények pompáztak. Sok közülük ismerősen hatott, hiszen otthon dísznövényként találkozunk velük, itt viszont buja, természetes méretükben láthattuk őket.

2025-ben a botanikus kert belépőjegye 100 baht körül van felnőtteknek, amiért egész napos sétát és valóban lenyűgöző növényvilágot kapunk cserébe.

Az utolsó napunkat a Doi Inthanon Nemzeti Park felfedezésével töltöttük. Az ilyen túrákat általában légkondicionált minibuszokkal szervezik, amelyekben 6-8 utast visznek körbe több nevezetesség között. A mi csoportunk meglehetősen vegyes volt: két indiai fiatal, akik megszámlálhatatlan fotót készítettek egymásról minden egyes látnivalónál; egy negyvenes japán házaspár, akik csendesen figyelték az eseményeket; egy bahreini pár, akik láthatóan nem találták a helyüket – nem ették meg az ebédet, mert nem halal volt, és a hölgy kifejezetten rettegett minden kutyától és macskától; valamint három thai belföldi turista. Társalgás így nem nagyon alakult ki, ráadásul az eső is folyamatosan szemerkélt, a túravezető szerint szokatlanul korán kezdődött az esős évszak.

A park csúcsa Thaiföld legmagasabb pontja, 2556 méterrel. Chiang Mai párszáz méteres magasságáról másfél óra alatt értünk fel ide. Útközben meglátogattunk egy vízesést, amelynek környékén az ösvények az eső miatt csúszósak és veszélyesek voltak. Apró lépésekkel haladtunk a meredek, kikövezett úton. Lefelé menet egy másik vízesést is megcsodáltunk, ahol a lezúduló víz által kavart szél látványosan megrázta a fák ágait. Bár ezek "csak" harmincméteres zuhatagok voltak, a természeti erő itt is lenyűgözött.

Ellátogattunk egy Karen faluba is. Észak-Thaiföldön kilenc hivatalosan elismert törzsi közösség él, de közülük csak hétnek van állampolgársága, és sokuk nem járhat iskolába, illetve nem hagyhatja el a saját körzetét. Az emberi jogi helyzet lassan javul, de még mindig rengeteg problémával küzdenek. Ezért igyekeztünk a helyieket támogatni: vásároltunk szárított gyümölcsöt, kóstoltunk helyi kávét, és adományoztunk, mivel az ilyen túrákból származó bevételek csak ritkán jutnak el hozzájuk. A következő úticélunkon, Chiang Raiban, lehetőségünk lesz olyan túrázós csoporthoz csatlakozni, amely a helyi közösségeket támogatja, például iskolák építésére fordítva a profitot.

A túra utolsó programjaként meglátogattuk az észak utolsó királyának és királynőjének pagodáját. Ezek a pagodák nem olyanok, mint amit elsőre elképzelnénk: inkább sztúpák, amelyekben a halott király földi maradványai vannak eltemetve, Buddha-szobrok helyett. A két pagoda egymástól pár száz méterre helyezkedik el, gondozott kertekkel körülvéve. A kétezer méteres magasság miatt a kertben európai virágok, például rododendronok, rózsák és kamilla nyílnak, ami a helyiek számára éppoly egzotikus, mint nekünk a trópusi növények. A thai látogatók imádnak itt fényképezkedni, különösen, ha egy fenyő is feltűnik a háttérben. A túravezető lelkesen mesélte, hogy télen itt néha fagy is előfordul, amit országszerte csodálnak, bár hó még sosem esett Thaiföldön – ezzel szemben Vietnámban egyszer már állítólag láttak havat.

A pagodákat körülvevő tájat dús, zöld dzsungel borította, amelyet köd és felhők szőttek át, mesébe illő hangulatot teremtve. Bár nem láttunk messzire, a ködfoszlányok, amelyek a fák között kavarogtak, különleges atmoszférát adtak a helynek.

Kirándulás a karen törzshöz

Naplemente előtt megérkeztünk Haui Hoi-ba, egy eldugott Karen faluba. A karen népcsoport eredetileg Burmából származik, és az egyik olyan közösség, amely harmóniában él a természettel. A kis faluban nincs áram, így a lakók korán nyugovóra térnek, és hajnalban kelnek. A mindennapi élethez a patak vizét vezetik a kunyhókhoz, illetve az esővizet gyűjtik és hasznosítják. Vacsora előtt bejártuk a környéket: a kakasok, tyúkok és csibék szabadon mozogtak mindenfelé, míg a malacokat rövid pórázon tartották. A házak teteje falevelekből készült, sok helyen nyitottan hagyták azokat – se ablak, se ajtó nem zárta el a külvilágot.

Mae Hong Son Loop túra

Másnap délelőtt, egy kis hátizsákkal nekivágtunk a közel 600 km hosszú, népszerű Mae Hong Son Loop nevű körútnak, a két nagyobb csomagot a szálláson hagyva. Déli irányban hagytuk el Chiang Mai-t, és egy ideig egy folyó mentén haladtunk motorral, miközben friss, üde zöld rizstáblák tűntek fel az út mellett. A legszebb zöld kétségtelenül a rizsföldeké! Rengeteg wat mellett robogtunk el, de nem álltunk meg egyiknél sem, úgy éreztük, bőven eleget láttunk már belőlük. A thaiföldi watok a mi szemünknek inkább különlegesek, mint szépek; a lényegük a minél cifrább, csillogóbb, aranyozottabb megjelenés, amelyeket számtalan Buddha-szobor díszít. Ízlésvilágunkhoz közelebb áll a tibeti buddhizmus egyszerűsége.

Körülbelül 80 km után nyugatra fordultunk, a Doi Inthanon Nemzeti Park felé, és megálltunk a Mae Klang vízesésnél, amely valóban megérte a belépőt (50 baht/fő és 30 baht a motorparkolás).
Mae Klang vízesés

A vízesés felett egy kilométeres ösvényen sétáltunk, ahol a folyó a köveken zúdult le, miközben a lemenő nap aranyló fényei játszottak a vízen. Vacsorára ismét grillcsirkét ettünk az út mentén, majd az ezer méteres magasságban, sötétedés után előkerültek az aláöltözők és kabátok – a motoron nagyon elkélt a meleg ruha. Az éjszakát az első faluban, amely szintén a Mae Klang nevet viselte, töltöttük. A hely csendje, a környező hegyek és a hűvös levegő kicsit Nepál hangulatát idézte.

Egy különös fogadósnál próbáltunk szobát találni, aki először egy hatalmas hodályt mutatott nekünk, tele nyolc ággyal – láthatóan nem igazán értette, hogy ketten vagyunk. Az árát 1200 bahtban határozta meg, mi viszont közöltük, hogy 600 bahtnál többet nem fizetünk. Már épp eljöttünk volna, amikor a sötétből előbukkant egy másik helybeli, aki végül kiadott nekünk egy kis házikót a 12 üres bungaló közül, 600 bahtért.

A domboldalt éjszaka számtalan lámpa világította be. Először azt hittük, egy templom vagy Buddha-szobor lehet, de később kiderült, hogy a lámpákkal a virágföldeket tartják melegen – egy szokatlan, de hatásos megoldás.

További beszámolók

Chiang Mai egy Debrecen méretű város a hegyek lábánál. Négyzet alakú belvárosát valaha magas falak és várárok szegélyezte, amiből mára csak a folyócska maradt meg és néhány romos várkapu maradvány. A 2,5 km2 területen annyi a templom, hogy csak győzze összeszámolni az ember. Ezek közül a két leghíresebbet kerestük fel. Elsőként a Wat Chedi Luanghoz sétáltunk, ami a XIV-XV. században épült, és a Bangkoknál már emlegetett Smaragd Buddha otthona is volt. Az egyik szentély alatt helyezték el a nagy becsben tartott várososzlopukat, amely egyben szent ereklyének is számít. Csakhogy itt már nem elég a cipőket levenni, a nőket egyenesen kitiltották az épületből. Ennek miértjére egy magyarázótáblát helyeztek ki, amelynek lényege, hogy a nők menstruálnak, ami megszentségteleníti a hely szellemét. Azt nem részletezi a rendelet, hogy a váltózókor után miért nem mehetnek be a nők, de ne is rugózzunk ezen, mert én most megmutatom a gyengébbik nemnek, miről maradnak le. Ráadásul nem is ez a legnagyobb durranás a szakrális központban, hanem egy 54 m átmérőjű, valaha 82 m magas, piramisszerű templom, ami engem méreteiben az aztékok és maják hasonló építményeire emlékeztetett. De van itt fekvő Buddha, nagyon kígyós Buddha és számtalan érdekesség. A telep végében a szerzetesek szállásai és egy iskola állta az utunkat, ezért vissza kellett kutyagolni a bejáratig, hogy kijussunk az utcára, ami a következő műemlékhez vezetett. (2023) forrás

Chiang Mai bája fokozatosan tárul fel. Nem olyan város, amely azonnal megmutatja minden titkát – idő kell ahhoz, hogy az ember igazán értékelni tudja a sajátos hangulatát, a „szívét” és a „lelkét”. Olyan hely ez, amely lassan belopja magát az emberbe.

Érdemes Chiang Mait úgy elképzelni, mint egy bázist Észak-Thaiföld felfedezéséhez. Ha valaki innen indul el kirándulni a közeli helyekre – például Pai-ba, Mae Hong Sonba vagy akár Nanba –, majd visszatér, egyre jobban kialakul benne az ismerősség és az otthonosság érzése. Ez az élmény lényege, és ez segít igazán megérteni Chiang Mai vonzerejét.

Sokan elkövetik azt a hibát, hogy Chiang Mait és Chiang Rait is felkeresik, abban a hitben, hogy két teljesen eltérő arcát látják a régiónak. Valójában a két város meglehetősen hasonló. Chiang Rai kisebb, gyalogosan könnyebben bejárható, és gyorsabban elérhetők a környező dombok – gyakran praktikusabb csak az egyiket választani.

Chiang Mai sok külföldi számára épp azért vonzó, ami nem: nem Bangkok, nem Pattaya, nem Phuket vagy Samui. Lassabb a tempó, kevesebb a turista, barátságosabbak a helyiek, alacsonyabbak az árak, és egyfajta kisvárosi hangulatot áraszt, mindezt városi keretben. Azok, akik végül itt telepednek le, gyakran éppen azt találják megnyerőnek, hogy az első benyomás talán visszafogott – ez is hozzátartozik a varázshoz. Chiang Mai szépsége azok előtt nyílik meg igazán, akik időt szánnak rá, hogy megismerjék. (Aji, 2025)

Reggel fél kilenctől két megszakítással 11 km-t gyalogoltam 30 fokban. Ez nem kevés, figyelembe véve, hogy a 30-40 cm magas járdákról azok foglaltsága, minősége miatt ezerszer lépsz le, meg fel.
Az ár arányok érdekesek. A büdös kipufogógázoktól sem mentes sörpulton a legolcsóbb csapolt sör 1100 ft. Mellette a kis étkezőben 600-700 forint egy tál egyszerű, de jó adag thai étel. 200 forint fél liter jégkásás gyümölcspüré, a gyümölcsöt előtted kockázzák fel. Van vagy tíz féle, még avokádós is. Vagy itt van a fagylalt, nem kellett 20 métert menni, hogy belebotoljunk. 3 gombóc 2200 ft, egy gombóc 900, de láttam már 1100-ért is. Egy stampi 1800 ft. Az étlapokon az igazán guszta, nagy adag egytál ételek 3000 forintnál kezdődtek, és elmentek 9000-ig (ezek rákos trutymákok). Nem egy patyolat, légkondis helyen, hanem a kiülőn. Ami érdekes, 3-400 méterenként van cannabisz bolt. Még megtekerve is árulják.

xxx

Chiang Mai-ba visszatérve elkísértem nejemet arra a körre, amiből tegnap kimaradt. Elindultunk a szállásra visszafelé, ami nem ment könnyen. Bejártam ezt a régiót rendesen, de ilyet még nem láttam. Az óváros teljesen le volt zárva. A középen keresztülmenő 1200 méteres út, az összes keresztutca, és az ezeken elhelyezkedő templomok udvarai bazárrá lettek alakítva. Így, térképről nézve ez 5 km úthossz! Az utak mellől el lettek paterolva a kis koszos kajáldák, italosok, és a helyükön ezernyi más italos, iparművész, sál, szoknya és egyéb árus próbál eladni. Zenekarok is kezdték kirakni a szerszámokat. Atya ég, a dobos vak!!! Csak araszolni lehetett a sok stand között. Az egyik templomban megszólított egy öregúr, mondta, hogy 100 bath-ért körbevisz bennünket mindenhol. Ezt ekkor nem vettük igénybe, már késő volt.
(T. Endre, 2025)

Fotóegyveleg

j.k. fotója

Vissza az elejére

Kommentek

Gábor, 2023. 02. 01. 17:08
Chiang Mai és környéke: https://fikatours.blogspot.com/2023/01/chiang-mai.html

Furo Ferenc, 2018. 10. 04. 16:14
Szeptember közepén voltunk 3 napot Chiang Maiban. Bangkokból a VietJettel repültünk, de soha többet. 11.20-ra vettük meg a jegyet vissza. Az indulás előtti napon küldtek egy mailt, hogy áttették 14.20-ra, majd aznap délelőtt megint írtak, hogy 16.10. Végül csak 16.45 órakor hoztak el minket, úgy, hogy közben szinte óránként ment más társaság repülője Bangkokba, de még a sajátjuk is 16.10-kor elment. Meg sem próbálták a helyzetet kezelni.
A reptérről fix 150-160 Bath a taxi, óra bekapcsolás nincs. A városon belül a tuk-tuk 30 Bath személyenként (Pattayán 10 Bath). Mi a Royal Peninsulában laktunk, jó és nem drága. Több csodálatos templom van, ilyen pld. a Wat Phra that, ami 1000 méteres magasságban áll a Doi Suthep hegyen. Mi 400 Bathot fizettünk a Tuk-tukosnak oda vissza (igaz várt ránk közel 3 órát), de utólag láttuk a lépcsősor aljánál, hogy van olcsóbb megoldás is. A domborzati viszonyok miatt a hegyen kikaptunk egy óriási esőt. Ha a városban nem esik, attól még a hegyen, vagy a félúton lévő állatkertben (pandák vannak), simán elázhatsz. Az éjszakai piac óriási, egyszer érdemes megnézni.

Peter, 2017. 12. 29. 09:01
Chiang Mai tenyleg szep varos, sajna csak 2 ejszakat toltottem ott, de mindenkeppen visszamennek meg a jovoben.
Kis igazitas, Chang jelenti azt hogy elefant - ahogy a sor markaja is Chang, egy elefant logoval- Chiang Mai "uj varos"-t jelent.