ÚTIKRITIKA.HU / Thaiföld

A Thaiföldre először utazó magyarok jellemzően Bangkokkal kombinálnak egy nyaralóhelyet, többnyire ezekből valamelyiket: Phuket, Samui, Pattaya. Az úti kritikus szerint ezzel az elképzeléssel nincs is semmi gond. Túlságosan feldarabolná, fárasztóvá tenné az utazást, ha - mondjuk - egy 10-14 napos thai programba valami belepréselne ennél sokkal többet. Persze sajnáljuk, ha valaki nem látja már első thaiföldi látogatásakor Chiang Mai-t és régióját, meg ha kihagyja Phi Phi Lae csodás szigetvilágát. Ha valahogy beletuszkolható a programba, akkor Bangkok meglátogatásához érdemes hozzárakni szervezett kirándulásként az Úszó Piac-ot (Floating Market). A nyaralásra kiválasztott helyet kell támaszpontnak tekinteni ahhoz, hogy Bangkok és a strandolás programján kívül még legyen több tartalom.

Az utazók tapasztalatai alapján két hétnél rövidebb thaiföldi utazásnál nem igazán javasoljuk, hogy a nyaralás részt két vagy több szigeten való pendlizéssel próbáljuk tartalmasabbá tenni. Mint kiderül leírásainkból, minden ismertebb sziget, nyaralóhely kínál értékes extra kirándulási lehetőségeket, talán Phuket a legtöbbet.

A nyaralóhely, sziget kiválasztása

A baloldali mezőben láthatók a leggyakrabban választott nyaralóhelyek, szigetek. Bármelyikre ráklikkelve tájékozódni lehet (és érdemes!) arról, hogy milyen jellegű, mik az előnyei és a hátrányai.

Phuket vagy Samui?

Utazási partnerünk, a Vista cikke: Phuket vagy Samui - Melyiket válaszuk? (Ajánlott link)

Úszó piac (Floating market)

Szuper érdekes, egyedi program, igaz van két jelentősebb problémája: (Bangkok viszonylatában) sokat kell utazni oda és vissza és helyben (leginkább a főszezonban) zavaróan sok turista, valósággal tolakodni kell a keskeny piaci stégeken.

"Az úszó piac három részből áll, a legnagyobb a Ton Khem, ezen folyik a kereskedelem, a párhuzamos csatornán van a Hia Kui, amely fával fedett hatalmas csarnok, ahol a turisták részére árusítanak emléktárgyakat, olcsó ruhaneműket és tigris-balzsamot minden mennyiségben. A Khun Phitak a piac hátsó udvara, itt van a legkisebb tömeg, itt is hagyományos emléktárgyakat árusítanak. Ezek összeköttetésben vannak egymással vízi úton. Az őstermelők vagy viszonteladók naponta hajnali 4 és délelőtt 11 óra között, folyamatosan szállítják/árulják egyszemélyes, evezővel vagy motorosított csónakjukról a friss zöldséget, gyümölcsöt. Olyan különleges gyümölcsöket kóstolhatunk itt, amelyek az éghajlati és földrajzi viszonyoknak köszönhetően itt sokkal édesebbek, mint bárhol. A jól ismert trópusi gyümölcsök - banán, papaya, mangó, ananász, kókuszdió - mellett, ott sorakozik a rambutan, mangosteen, jackfruit, pomelo, guava, durian. Mások egytálételeket is árulnak, amit a csónakban készítenek el frissen. Ott a kis tűzhely, edények és sitt-sutty összedobja az ebédet. Sajnos elég borsos áron mérik, tudjak, hogy a hülye turista úgyis kifizeti, ha mar eljött. " forrás

Ayutthaya

"A városkát manapság mesze nem mondanám izgalmasnak. Az egész régi hóbelevancból nem maradt szinte semmi. A várost két év háborúskodás után elfoglalta az épp reneszánszát élő burmai királyság hadserege 1767-ben: kirabolta, majd az egészet felgyújtotta. Egy nagyon gagyi Bagan maradt: templomok és egyéb vallási épületek, minthogy csak ezek épültek akkoriban téglából." Részletesebb bejegyzés (link)

"Az első megállónk Bang Pa-in. Itt a királyi család nyári palotáját néztük meg. Rendkívül rendezett, szépen parkosított környezet." Részletesebb bejegyzés fotókkal (link)

"Ayutthayat 1350-ben U-Thong királyuk alapította és 33 generáción keresztül az ország fővárosaként a világ egyik leggazdagabb városa volt. Fénykorában a lakók száma meghaladta az 1 milliót! Az akkori Párizsnál és Londonnal nagyobb volt! A burmaiak - megirigyelve gazdagságukat - 1767-ben betörtek az országba, kifosztották és elpusztították a várost ! Az irigység már akkor is nagy úr volt!" Részletesebb bejegyzés (link)

"A Wat Phra Si, a Wat Phra Ram, a Wat Maha That, a Wat Ratchaburana, a Wat Phutthaisawan, a Wat Chaiwatthanaram, a Wat Yai Chaimongkhon, amiket érdemes feltétlen megnézni!!!!!! Persze ezeket mind valamelyik híres királyuk építtette, de ezt mar nem tudtam követni! :) Mindenhova 50 bath a beugró, amit nem vesznek túl szigorúan, de senki sem lóg be, hisz ezzel támogatja a helyreállítást !!! Ha mindent látni akarunk érdemes venni 220 bath-ert bérletet, ami mindenhova érvényes!" Részletesebb bejegyzés (Link)

"Egy hetes bangkoki tartózkodásunk alatt egy napot a közeli Ayutthaya meglátogatására szántunk. Ayutthaya a 14 és a 18. század között a régi Thai Királyság fővárosa volt és számos régi épület, valamint buddhista templomrom maradt hátra mutatóba, amely a birodalom központjának egykori fényéről tanúskodik. Ayutthayába vonattal könnyedén el lehet jutni. És kifejezetten érdemes is legalább egy napra ellátogatni.

A bangkoki Hualamphong állomásról az északi vasútvonalon kell zötykölődni kb. másfél órát. Thaiföldnek amúgy négy nagy vasútvonala van a fővárosból kiindulva. Meglepő módon az égtájak szerint nevezték el őket, így van északi, északkeleti, keleti és déli. A vasúti közlekedés kényelmes, megbízható és nem utolsó sorban biztonságos. Az osztályok közötti különbség, mint mindenütt a világon a jegyek árában és a szolgáltatás színvonalában köszön vissza, de a MÁV-on edződött hazánkfia akkor sem fog igazán meglepődni, ha a helyjegy nélküli, legalja ülést választja. Az állomásokon a jegypénztáraknál lehet kérni egy A4-es méretű, kinyomtatott menetrendet is, külön-külön a fent említett vonalakon közlekedő vonatokról, ami meg szerintem briliáns ötlet.

Megérkezve Ayutthaya állomására csupán pár perces séta a várost átszelő folyó. Kis kerülővel el lehet érni a hidat is, de pár bath-ért érdemes a közelebbi kompot választani. A túloldalt keressünk kerékpár kölcsönzőt, ahogy mi is tettük. A templomromok körbejárásának ez a legegyszerűbb és legkellemesebb módja. Érdemes megnézni a Wat Phra Mahathat templomot, amelyik talán a legközelebb helyezkedik el a komp kikötőjéhez. Ennek érdekessége, romokat benőtt fák gyökerei közt egy beszorult Buddha-fej található.

Ezzel átellenben található a Wat Ratburana, melynek fel lehet mászni a tetejére, sőt a belsejében is megszemlélhető egy, sajnos már elég rossz állapotban lévő, freskó. A számomra legszebb a Wat Phra Si Sanphet volt, amely valójában három hatalmas sztúpa, vagy ún. chedi, és mindegyikük egy-egy régi thai király hamvait őrzi. Átellenben az újabb építésű Viharn Phra Mongkol Bopit helyezkedik el. Belsejében egy hatalmas bronz Buddha szobor emelkedik." (2014) forrás

"Miután elhagytuk az állomást, a közelében béreltünk bicikliket, hogy azzal járjuk be a várost. Nagy nehezen sikerült kiválasztani egy-egy kevésbé rozoga példányt. Viszont jobban jártunk volna, ha előbb átkelünk a várost körülölelő folyón egy csónakkal, mert így egy elég forgalmas hídon kellett átmenni, és még jobb bicajokat is találtunk volna. Ráadásul itt fordítva, bal oldalon közlekednek az autók, vagyis jobb-kormányosok a kocsik, így kicsit ijesztő volt rögtön a forgalomban találni magunkat, főleg mikor sávokat vagy irányt váltani kellett. De talán azt a legnehezebb megszokni, hogy a másik irányba nézzünk a kereszteződéseknél. Egy kicsi, nyugodt városkának képzeltük el, azért is tűnt ideális ötletnek a kerékpár, amit már előre kiterveltünk. Ehhez képest hogy beérjünk a városközpontba, ahol a régi főváros különböző romjai találhatóak, itt is többsávos, forgalmas, szmogos és poros utakon kellett tekernünk, nagyon rossz minőségű utakon. De a környéken már egész szép volt, kerékpárutak is voltak, sőt még elefánt háton is lehetett volna tenni egy körutat. Egyáltalán nem bántuk meg, hogy bringával jártuk körbe a környéket, mert a segítségével sokkal jobban oda lehet figyelni a részletekre és nagy területet bejárni. Viszont mindenképpen érdemesebb lett volna előbb a csónakkal átkelni gyalog, és rögtön a túloldalon bérelni.

Először a wat Mahatathat hatalmas templomegyüttest néztük meg, itt talán a legérdekesebb látványosság egy Buddha szobor feje volt, amelyet egy fának a gyökerei ölelik körül. Nagyon sok szobor maradt fej nélkül, és sok régi épületre is fel lehetett mászni a megmaradt lépcsőkön, sok közülük a denevéreknek ad búvóhelyet. Megnéztük a királyi palotát és különböző templomokat, az elefántokat akik a turistákat viszik egy körútra, és sokat tekertünk amerre csak tudtunk. Azt hittem több turista lesz, de szerencsére nem volt tömeg. Sok volt a békésen fekvő, látszólag gazdátlan kutya mindenfelé. Ittam egy frissen felvágott kókuszt, és ettünk egy tál zöldséges rizst, majd megkóstoltunk egy helyben sütött ropogós édességet, amelyben mogyoróra emlékeztető érdekes talán bab-darabkák voltak, nagyon finom volt.

Miután sikerült találni egy nyilvános mosdót, itt volt az első élményünk, hogy le kellett volna vetni előtte a cipőnket. Ki voltak rakva a bejárat elé papucsok, ha mégsem szeretnénk mezítláb bemenni. Egy öregasszony ült kint a bejáratnál és papír-zsebkendőt árult, mivel azt bent nem találunk, de még csak szappant sem. Olyan délután 3 körül vissza is indultunk az állomásra. Ezúttal megkíséreltük, hogy csónakkal kelünk át a bicajokkal, csak ez a hajó mégsem olyan volt, mint ahogy elképzeltük, mi egy ennél kicsit nagyobb komp-féleségre számítottunk. Mikor megláttuk, vissza is akartunk fordulni, hogy gyorsan még odaérjünk az állomásra mire indul a vonatunk a reptérre, de a kapitány mondta, hogy szálljunk be. Beemeltük a bicikliket, éppen-hogy elfértünk velük a csónak közepén az utasok között. Csupán 0,5 eurót fizettünk kettőnknek, a szállítási költség mindig minden közlekedési eszközön nagyon alacsony a nálunk megszokott árakhoz képest. (2015)" forrás

"Ez Ayutthaya, leszállás. Azonnal megrohamoznak a tuk-tuk sofőrök, hogy na majd most ők segítenek nekünk. Kis beszélgetés, kis győzködés, végül megalkudtunk, hogy 1400-ért elvisz kettőnket öt-hat híresebb helyre, mindenhol megvár, a túra végén pedig elvisz a buszpályaudvarra. Kicsit borsosnak tűnt az ár, de csak az egyik oldalról nézve. A másik oldalról nézve jó ár volt, ha mondjuk a hajós kiránduláshoz hasonlítjuk. Szóval üzlet köttetett, irány a sok látnivaló. Most itt kellene belinkelnem, hogy miket láttunk, de megmondom őszintén, fogalmam sincs. Mivel ezt a bejegyzést a reptéren írom, és még internetem sincs, hogy a memóriámat felfrissítsem, így nevekkel és külső hivatkozásokkal nem szolgálhatok.

Első alkalommal egy nagyon híres, nagyon régi templomhoz mentünk, aminek a területén több száz Buddha ábrázolás található. Meg egy jó magas Srupa (vagy mi), amit meg is másztunk. Etettünk továbbá teknősöket banánlevéllel, meleg is volt, időnk meg nem annyi, szóval mentünk tovább. Ja, belépő fejenként 20 Baht. Ezt követően mentünk megnézni a nagyon nagy ülő Buddhát. Belépő fejenként 20 Baht, és tömeg. Nagyon sokan voltak. A templom maga tetszett, Buddhát alig lehetett látni a tömegtől, de tényleg nagy volt. Olyan 3 emelet magas. Kicsit még sétáltunk, megnéztük a kínai Buddhákat is, meg pár sárkányt és egyéb kínai motívumot, majd vissza a tuk-tukhoz, menet tovább.

Ezúttal kicsit tovább utaztunk, majd egyszer csak hirtelen megálltunk, és a vezetőnk megérdeklődte, hogy akarunk-e elefánton lovagolni. Még szép, hogy akarok, de nem itt – gondoltam, s tagadólag ráztuk a fejünket. Ekkor elmentünk megnézni a régi királyok régi palotájának régi romjait. Belépő fejenként 50 Baht, de a romok akkora területen helyezkednek el, hogy órák kellenének, míg rendesen körbejárjuk. Kicsit nézelődtünk, viccelődtünk, szívtuk magunkba a kultúrát, és a D vitamint. Sütött a nap rendesen, melegünk volt, kezdtünk nyűgösek lenni.

Vissza a fuvaroshoz, aki jelezte, hogy most elvisz minket megnézni a Buddha fejet, amit egy fa gyökerei szinte teljesen körbenőttek. Mondhatni kitalálta a gondolatunkat, éppen pár perccel ezelőtt kérdeztem Apót, hogy vajon melyik nagyon híres helyen lehet ez a híres fej, amiről még az útikönyv is említést tesz. Nos, megtudhattuk volna, fejenként 50Bahtért. Nem tudtuk meg, a pénzen inkább sört vettünk. Két doboznyit. Mielőtt a hangos fújozó kórus elnyomja hangomat megjegyzem, hogy még mindig vagy tízszer annyit költünk a kultúrára, mint alkoholra, és ebben a melegben, nem kevésbé magas páratartalomban néha-néha kell egy kis sör is.

A felfrissülést követően még elvitt minket egy helyre (50Baht / kopf), ami szintén valami palota lehetett, volt megint stupa (?) ezer, fel is másztunk, nézelődtünk lelkesen. Láttunk gyümölcsfákat, nem tudni, milyen gyümölcsökkel, szép volt, mondhatom. Azt is sikerült megállapítani, hogy a legtöbb Budha szobor épített, és nem faragott. Mondjuk ezen a lapos vidéken sehol nem találtak volna annyi követ, hogy ilyen sok szobrot faraghassanak, de nekem mégis kis csalódás volt látni, hogy az ezer szobor téglából lett felépítve, egy kis beton szerű mázzal bekenve. Mindegy, azért túltettem magam a dolgon, nem kellett hívni a lelki segélyszolgálatot, vissza a tuk-tukhoz.

Sofőr kérdi, hogy elég-e mára, vagy belefér még egy. Mondtuk, hogy max még egy, de már rendesen lóg a nyelvünk, habos a hátunk. Kis fékevesztett száguldozást követően megérkeztünk a fekvő Buddha szoborhoz, amivel ismét a megmutatta a sofőr, hogy Ő biza olvassa a gondolataimat. Éppen arra gondoltam, hogy a fekvő Buddhát még nem láttam, jó lenne. Erre tessék, itt van. Körbejártuk, megnéztük, de igazából csak annyiban különleges, hogy fekszik, semmi extra. Jó-jó, a fekvő Buddha ábrázolás igen ritka, pláne ebben a méretben (batár nagy), de aki egy nap látott már vagy 1500 Buddha szobrot, annak ez is csak egy, a sok közül. (2015)" forrás

,, Sajnos a prospektusok sokkal szebbek, mint amilyen ez a város a valóságban. Persze lehet, hogy ehhez a hangulathoz a tikkasztó hőségben való biciklizés is hozzájárult. A város emlékei, parkjai teljesen le vannak pusztulva. A hidak korlátja hiányzik, a fű kiégve, a folyók tele szeméttel…de belépőt azt szednek, csak sajnos úgy tűnik nem forgatják vissza ezt a pénzt a karbantartásra. Szomorú kis városka ez, pedig az emlékművei tényleg különlegesek. Valaha ez volt Thaiföld fővárosa és legfontosabb központja..valaha. (2014)" forrás

,, A reggeli órákban vonattal mentünk a Bangkoktól 88km-re, északra elhelyezkedő Ayutthayába. A vonat 3.osztályán utaztunk, ahol a mennyezetre szerelt ventilátor biztosította a megfelelő hőmérsékletet.

A vasútállomásról komppal keltünk át Ayutthayába, a város ugyanis egy csatornahálózattal körbevett szigeten helyezkedik el.

A terület bejárására különféle lehetőségek kínálkoznak (tuk-tuk, bicikli, kismotor, gyalog). Mi végül a bicikli mellett tettük le a voksunkat, miután 1 órát tuk-tukoztunk. Berni ugyanis lebeszélte élete üzletét egy tuk-tukossal. Thai barátunk szolgáltatását ugyanis THB 250 óránkénti áron nyújtotta, Berni egész napra értette. Kényelmi szempontok alapján nem volt rossz ötlet, odavitt mindenhova, megvárt, s így aztán nem nekünk kellett keresgetnünk a romokat a városban. Összehasonlításképpen, biciklit THB 50, kismotort THB 150 áron lehetett bérelni egész napra. Egy óra után elköszöntünk újdonsült thai ‘barátunktól’ és biciklire pattantunk. Nagy dicséret jár Berninek, aki majd 40 fokban, edzettség hiányában, teljesen minimális hiszti kíséretében végigcsinálta a napot.

Számomra az UNESCO világörökség része, a volt királyi palota, a Wat Phra Sri Sanphet és a várostól délnyugatra elhelyezkedő Angkor Watra hasonlító romok tették a legnagyobb hatást. Napnyugtakor különösen szép látványt nyújtottak, felemelő volt rájuk csodálkozni. (2017)" forrás

,, Bangkok zajos forgatagából Ayutthayába az álmos és lassan hömpölygő régi fővárosba utaztunk. Itt a legnagyobb élet a buszpályaudvaron és környékén van. Itt található a piac is az egyszerre érdekes és gyomorforgató szagaival, kínálatával és látványával. A mindig éhes utazóközönség válogathat a sokféle tészta, rizs és húsétel közül amit frissen készítenek el neki a gurulós konyha tűzhelyén. A régi királyi város romjai és emlékhelyei illetve a megszámlálhatatlan mennyiségű templom és Buddha szobor vár rád, de az ötödik emlék után már immunissá váltunk. Az elmaradhatatlan éjszakai piac és a hajókból portékát kínáló helyiek után ami még marad az a kukoricás vanília fagylalt ami nem thai különlegesség bármennyire is furcsa az európai gyomrunknak, mert egy amerikai fagylaltozó hálózatban tették elém. (Egyébként a fagyi meg a brownie is elképesztően finom volt.) (2012)" forrás

,, Ne hagyd ki Ayutthayát! Bangkok viszonylag fiatal főváros (főleg ha például Rómából indulunk ki): 1782-ben vált királyi székhellyé. Előtte 400 éven át a közeli Ayutthaya volt Sziám dicső központja, ám 1767-ben a burmaiak betörtek az országba, végigdúlták azt, és felgyújtották Ayutthayát is. De azért még mindig láthatók Ayutthayában az egykori főváros impozáns, mégis kecses épületeinek romjai, még ha a festés és aranyozás le is kopott róluk. Kicsit olyan élmény a vörös sztúpák, pagodák és más királyi építmények közt járni, mint Rómában a Forum Romanumon (és e tekintetben nem számít, hogy 2000 vagy 250 évről van szó. A legnagyobb templomokba belépőt kell fizetni, de az ezeket körülfogó parkban egy-egy kisebb romot is találni elszórtan. Köztük és rajtuk gólyák és más kisebb-nagyobb madarak járnak, gyíkok futkároznak, rovarok zizegnek. A park csatornáin színes hidak ívelnek át, és lótusz virágzik a vízen. A leghíresebb romokat odébb meg lehet csodálni, de az elmúlást valahogy ezekben a csendes szegletekben érzi az ember igazán, ahol a természet már nagyrészt visszavette, ami visszajár." forrás

Sukhothai

Ajánlott linkek:

Thaiföld kombinálása a térségbeli országokkal

Jön!

Angkor Wat (Kambodzsa)
Burma (Mianmar)
Laosz
Szingapúr
Malajzia
Vietnám

Olvasmányos linkek

,, Az állatos képek….A legrosszabb. Ma jártuk egy piacon ahol lehet tigrisekkel fényképezkedni. Ezért tartanak ott tigriseket. 6 szor 8 méreten 6 állat…Szégyen.. a totális őrület tükröződött ezeken a csodás lényeken…ha túlságosan felbőszülnek, egy vasrúddal alaposan szétverik a fejüket… és pár nap múlva újra lehet képet csinálni. Egyértelműen tükröződik a letargia, a fásultság a tekintetükben.

Ezek az állatok magányosan élnek a természetben, és napi 100 km-eket tesznek meg.. itt van nekik 6 szor 8 méter…
Egyszerűen elképesztő. Várjuk a szerepcserét, amikor az emberi faj ezen szereplői kerülnek ebbe a helyzetbe. Eddig azt mondtuk, szegény helyiek nem tehetnek róla, ebből élnek… és a turisták gerjesztik. Eddig a pontig. De ez már olyan mértéket ölt a szemünk előtt, hogy azt nem lehet csak a turizmusra kenni. Hogy átérezzük a másik lény szenvedését, és fájdalmát, ahhoz nem kell tudás, vagy iskolázottság. Ez egy emberi principium. Aki nem bír vele az nem ember. Hanem egy humanoid lény, aki az akarata, önzősége, és egyéni érdeke alá rendeli a többi lény érrdekét. Ami semmivel sem alacsonyabbrendű. Csak szelídebb..A vadon szelídebb mint a társadalom. Akik ebben részt vesznek, ebben az akarat diktatúrában. azoknak Dante poklát kívánjuk ez úton is.

Ma megint belefutottunk egy elefántközponttba.Dóri kicsit elment még nézelődni a piacon, mert ő már rég óta nem bírja nézni, ami itt megy az állatokkal..ez a piac amúgy tényleg nagyon szép volt, főleg korán reggel turisták nélkül. Szóval addig Edi visszament az állatokhoz és leült az elefánt mellé. Innen E/1. Ahogy ott ültem közvetlen az állat mellet, átéreztem annak tömegét, kifinomult létezését. Először kicsit tartottam tőle, mégiscsak egy több tonnás élőlény. Aztán ahogy tovább figyeltem, teljesen ráhangolódtam lényére. Hihetetlen értelmes és érzékeny lények ezek. És nagyon nagyon tanulékonyak. Ez a nőstény ott ált végig, megkötés nélkül. Eszébe sem jutott, hogy elmenjen. Mellette volt egy asztal, ahonnan lehetett venni 20 bhattért uborkát, vagy banánt, amit oda lehetett adni neki. És elképesztő, hogy milyen óvatosan és gyengéden képes ormányával megragadni az apró zöldségeket. Nem tudtam megállni, többször is adtam neki. Nagyon fura volt,hogy eezeknek a “szelídített” állatoknak a szemében valamilyen tompa egykedvűség látszott. Először akkor láttam élénkséget a szemében, amikor kb 10 perc után elmentem. Akkor rámnézett. Aztán később visszamentem. És ottmaradtam egészen sokáig. Újra adtam neki a csemegéből. Aztán jöttek fényképeszkedni néhány vinnyogó, visítozó muszlim lány. Aztán újra csak én álltam ott. Valahányszor elment valaki, mutatta az ormányával a csemegés kosarakat, és hogy ő azt szeretné megenni. Aztán ha nem volt senki, akkor visszaforrdult hozzám. Valahogy mintha érdeklődött volna, hogy mit téblábolok ott, miért vagyok még mindig ott, és talán hogymiért vagyok olyan csöndben és miért nem csinálok semmit. Aztán megjött Dóri. Odaléptem hozzá, természetesen megszaglászott, hogy van e valami ennivalóm, aztán hagyta, hogy megsimogassam a szeme alatt az ormányánál, s oda hajthattam a fejem a kobakjára. (Egy kicsit lejebb állt én egy terasz szerű részen, ezér kb egy magasságban voltunk.)

Ezek az állatok a teremtés egyik legnagyobb gyönyörűségei. Ahogy a többi állat is. De mivel rendelkeznek egy különleges képességgel emberi szempontból, ezért erőszakosan és ellentmondást nem tűrően kizsákmányolják őket, az emberri akarat és “boldogulás” áldozataivá lesznek. Rövid láncon tartják őket, gyakran a húsúkig mélyed a lánc. Kevés és silány táplálékot kapnak. Vas kampókkal irányítják őket, és mivel vastag a bőrük ezért ugyanazon a helyen vágják beléjük, hogy érzékeny maradjon az a rész…A hátukról eltűnik a szőr és keménnyé válik a bőr, ahol mindig rájuk teszik a kényelmes székeket a gazdag turistáknak. A fülük érzéketlenné válik a folyamatos zaj miatt, és mert ordítanak velük. A szemükben homály fészkelte be magát. Csak a fájdalom húzza össze pupillájukat, amikor a kampót beléjük vágják, Nem tudnak társas életet élni, alig érinthetik meg egymást. Méteres láncon vannak kipányvázva. És jönnek és fizetnek a turristák, mert Thaiföldöt nem lehet elhagyni úgy, hogy az ember ne lovagoljon elefánton…" forrás

,, Lopburi város: Jól gondoljuk át, hogy szeretnénk-e ide ellátogatni, ugyanis a város az úgynevezett Majom-Templomról híres, és aki nem rajong a szőrös kis állatkákért, annak nem lesz akkora élmény. Vigyázzunk, mert minden fényeset ellopnak, és előszeretettel felmásznak ránk. A harapásuk azonban a veszettség miatt nagyon veszélyes lehet. (2017)" forrás