ÚTIKRITIKA.HU / Chiang Rai

Chiang Rai Thaiföld legészakibb nagyvárosa, lakossága körülbelül 579 000 fő. Mangrai lanna király uralkodása idején alapították 1262-ben, és a Mangrai-dinasztia fővárosa lett. Ezt követően Chiang Rai-t Burma meghódította, és több száz évig burmai fennhatóság alatt maradt. 1786-ban vált Chiang Mai vazallusává. Chiang Rai-t 1933-ban Thaiföld tartományává nyilvánították.

1432-ben, a Mangrai-dinasztia Sam Fang Kaen királyának uralkodása idején fedezték fel Chiang Rai-ban a Phra Kaeót, vagyis a Smaragd Buddhát, a legelismertebb Buddha-szobrot, amikor egy földrengés kettészakította a chedit a Wat Phra Kaeo-ban. A történet másik elbeszélése szerint a "Smaragd Buddhát" régen sietve sárral borították, mielőtt a martalócok fosztogatni kezdtek. Sok évvel később kiderült, hogy a makacsnak tűnő sár Buddha egy csodálatos jáde szobrának ad otthont.

Chiang Rai lazább, mint Chiang Mai. Itt is sok templom van, de sokat csak járművel lehet erőlködés nélkül megközelíteni. Az itt található templomok sokkal kisebbek, mint a bangkoki társaik.

Tetszett&Nem tetszett

Tetszett

A Fehér Templom (Wat Rong Khun) mesebeli épületegyüttesét napfelkeltekor csodálni, amikor a tükröződő medencében megkettőződött a tejfehér, csipkeszerű templom
A Black House (Baan Dam) művésztelepen elveszni, ahol a sötét teakfa épületek között kortárs művészet és ősi törzsi motívumok keveredtek misztikus módon
Az éjszakai bazárban thai masszázst követően olyan autentikus északi curry-t enni, amit még életemben nem kóstoltam, és a helyi törzsi kézművesekkel beszélgetni
A Kék Templom (Wat Rong Seua Ten) élénk színeiben gyönyörködni, ahol minden részlet olyan aprólékosan kidolgozott volt, hogy órákig lehetett új részleteket felfedezni
A Golden Triangle kilátójából egyszerre három országot látni (Thaiföld, Laosz, Myanmar), miközben az óriási Buddha-szobor alatt a Mekong hömpölygött

A Fehér Templomban a világ tán legdíszesebb vécéje, ami bent is kellően csicsás

K. Kriszta fotói

A Kék Templomnál leginkább ez tetszett:

K. Kriszta fotója

Nem tetszett:

A szmog szezonban néha olyan rossz volt a levegő a rizstarlók égetése miatt, hogy maszk nélkül nem lehetett az utcára menni
A városközpontban olyan kaotikus volt a forgalom, hogy a robogósok között néha veszélyes volt gyalogolni
A turisztikai helyeken a tuk-tuk sofőrök olyan erőszakosan próbáltak utasokat szerezni, hogy kellemetlen volt sétálni
Az elefántturizmus néhol olyan szomorú látványt nyújtott, hogy inkább kihagytam ezeket a programokat
A forró szezonban délután 2-4 között olyan elviselhetetlen volt a hőség, hogy szinte lehetetlen volt templomokat látogatni

Az hogy a Kék Templom területére beengedik parkolni az autókat és ez teljesen elrontja az összmenyomást.

K. Kriszta fotója

A Golden Triangle unalmas program, ha nincs nagyon informatív idegenvezető, aki képes a három ország szomszédságáról érdekeseket mondani.

Vélemények

Amit sokan megjegyeznek, és ez igaz is, ezeknek a thai városoknak semmi jellegzetessége nincs. Vannak a területükön szép, egzotikus látnivalók, ezek templomok, múzeumok, parkok, de az általunk megszokott szerethető belváros teljesen hiányzik. Bármelyik város bárhol lehetne Délkelet-Ázsiában, nincs miről rájuk ismerni. Itt a higiénia meglehetősen ismeretlen fogalom. Persze, különösen a fiatal lányok, diákkorú fiúk tisztességesen néznek ki, az iskolásoknak egyenruhájuk van, de gyakori tapasztalat: brutál redvában élnek.

A városkában sétálva már elő-elő jönnek a vegyes párok. Többségében unott, fásult kinézetű hatvanas hapsik, középkorú, de nem szép helyi nővel. A sétálás közben találtunk egy parkot, tele virággal. A területén levő nagyobb ház egy 15x8 méteres felülete sűrűn tele van orchideával. Meglepve láttam egy nagy ágyást, ami chili paprikával, mini mandarin fákkal volt tele. Egy nyitott terű épület tartóoszlopain meg fürtökben lóg a gömb alakú, pici chili paprika.

Odajutás

Repülővel

Megérkeztünk a következő városba, Chiang Rai-ba. Ez volt az első repülőnk, mely pontosan indult és érkezett. A beszállástól leszállásig 1 óra 15 perc telt el, a táv 680 km. A nagy bőröndjeink súlyát 15 kilóra kellett beállítani, ezért az én fülkebőröndöm 10 kiló lett. Majdnem betojtam, amikor az ülések feletti tárolóba kellett emelni. Mindenféle istenekhez könyörögtem, hogy a mellettem álló apró, vékony, vadító piros ruhájú légikisasszony hozzá ne nyúljon, mert egyrészt azonnal megszüli a vakbelét, másrészt engem lelöknek a gépről. Szerencsém volt.

A Don Mueang reptéren érdekes a csomagfelvétel. Leadod a bőröndöt, 10 métert odébb kell menni, és ha a nevedet 5 percen belül nem említik meg, akkor mehetsz tovább. Valamelyik turista azt írta, hogy a Chiang Rai reptéren van buszjárat a szállásunk közelébe. Valami táblát ugyan láttunk érthetetlen betűkkel írva, 20-30 percenként jár elvileg a busz, de nem ellenőriztük. Taxit az itteni irodától lehetett kérni, azonnal ott volt egy böhöm nagy bőrüléses Isuzu terepjáró. Hat kilométerre 2000 Ft volt az ár. Most láttam, a benzin 35,5 baht, ez kb. 360 Ft. Öt éve még 260 volt. Egyébként a bangkoki taxik gázüzeműek, egy nagy bőrönd fér csak a csomagtartóba.

Távolsági busszal vagy autóval

Chiang Maiból jön a látogatók nagy része. Kb 3 órás úttal kell számolni irányonként. Az út első felében 2x2 sávos úton halad a forgalom, itt 80-100-zal lehet menni, utána viszont csak 40-60-nal. Az utat folamatosan szélesítik, végig szinte az építkezésben kell haladni. Ha ez elkészül (2027-28), kb kétórás lesz az út. Út közben , ha kell, a PTT benzinkutaknál érdemes megállni, tiszta wc, Seven7, Amazon café szinte mindegyikben van. A fehér templomnál nagy és kiépített parkoló van, a kéknél dugó és káosz.

"Érdemes út közben néha megállni, az útmenti rizsföldeknél. Gyönyörű zöld kockák, a hegyekkel a háttérben nagyon szép képeket lehet lőni.Kr"

Étkezés

Kétségtelen, sokszor benne van az ételekben a chili, de nem mindig. Amikor viszont azt mondják valamire, hogy „spicy”, akkor érdemes óvatosnak lenni. Ha az étel nem spicy, akkor hoznak egy kis csöbörben savanyított, apróra vágott chili paprikát. Aztán jön az, hogy kanállal lapátolom arcomba a poharamban levő jeget. Azt már máskor is észrevettem, hogy a thaiak látszólag állandóan esznek. Reggel 8-tól este 8-ig lehet őket látni szerteszét állva, ülve, guggolva, sétálva enni. A piacos részen haladva lehetett látni sült tücsköt-bogarat, de nyálcsorgató sült császár szeletet is. Kicsit szokatlan nekünk, hogy a járdán, a járműforgalom közepette, a melegben darabolják a sertés tőkehúst.

Sokáig mászkáltunk éttermet keresve. Vannak rendesen, de sokuknál 250-nél indul az ár, és
durván felmegy 900-ig. Ezek nem Fatál méretű porciók, fotóról nézve. Úgy kell elképzelni, hogy
ötméterenként van egy vagy fedett, vagy nem fedett kajálda, kevés a zárt, hűtött. Már marhára
elegem volt, amikor az egyik hűtött, két angolul nem beszélő fiúka által képviselt étkezde étlapját
lapozgatva megláttam a szokásos csirkét/disznós/rizses/chilis összeállítást 80 bath-ért. Szódavízzel
190 volt a cech. 210-et adtunk, és a kisgyerek hozta a visszajárót. Földig hajolt, amikor megtudta,
hogy nem kérjük.

xxx

Na, most épp három óra, valamit még kellene csinálni. Még a szállodába érkezés előtt, a
buszpályaudvaron arra gondoltam, nézzük meg a mellette levő éjszakai piacot. Értelemszerűen kora
délután életnek semmi jele. Láttam egy sportcsarnok méretű, részben fedett placcot, sok székkel
asztallal. Fél hatkor indultunk vacsorát nézni az éjszakai piac felé. Mintha nem is ott jártunk volna
korábban. Két 50 méter hosszú utcácska prímán, rendben sarkosan kiporciózva; takaros standokkal
telt meg az úttest. Naná, hogy a tegnap előtti 400 forintos (igaz, abban joghurt is volt) jeges epret
250-ért kapod. Na, a „sportcsarnok” dugig megtelt, két oldalán vagy 30 sütödés tevékenykedett.
Sztéket nyersen láttam, homárt még élve, halak jegelve vagy sütve. Sokféle leves van, ezeket még
nem mertem kipróbálni. Po levest ennék, de ilyen néven nem láttam. Egy rizses, csirkés csípős
(tehetsz rá többet is, de szószokat is) étel 500 forint, öt darab tavaszi tekercs 300 forint.
Megrendeled, kifizeted, 10 perc múlva megkapod. A két fiatal fiú szakács keze úgy járt, mint a
propeller. Az „olasz” séfes pizzériában a legolcsóbb tészta 2500 ft.

(Trepper Endre)

Vásárlás

Piacok, Walking Street: A szokásos keleti dzsumbuj, dzsuva. Sok jó kiállású iszolda van, csapolt Kronenburgot „már” kapsz 2000-ért, ugyanennyi happy hour-ban korlátlanul a helyi Chang sör. 30 évvel ezelőtt simán beültem volna. A szimpla helyi sör ára is 1100-1200. Fúj, de büdös van! Elmentünk egy alig megvilágított lábbeli bolt mellett. Mi a franc? Igen nagy lábszag! Egy hegynyi használt cipő??? Nem mentem be meggyőződni róla.

Wat-ok

Az itt található templomegyüttesek sokkal kisebbek, mint a bangkoki társaik. Az első napon ezeket látogattuk meg:

1. Wat Jed Yod (a szállástól 260 méterre):
Különösen lenyűgöző a nagy, gyönyörű arany Buddha-szobor. Chiang Rai egyik legjobb temploma. Kis területen helyezkedik el egy vihara és egy galérián álló sztupa. A templom kívül-belül szép, bár idegesítő, hogy sehol sincs egy normális térkép. Én otthon precízen nyomtattam párat, de ezek túl kicsik, nem látszanak rajtuk rendesen az utcanevek és egyéb részletek.

2. Wat Ming Muang (Wat Jed Yodtól 660 méterre):
Nem volt előre betervezve, de volt még energiánk, így megnéztük. A templomegyüttest 1857 körül alapították. Egy díszes vihara és ubosot, egy sztupa, valamint egy fehér emelvényen álló, gazdagon díszített épület alkotja. Kívül-belül gyönyörű látványt nyújtanak.

3. Wat Mung Muang (csupán 320 méterre volt az előző helytől):
Egy régi, rendkívül díszes ubosot és vihara áll itt egy kis területen. Hogy pontosan hány éves, nem tudni. Már maga az ubosot is káprázatos kívül-belül. A viharában – amely úgy néz ki, mintha mintás porcelánból építették volna – a festmények és tárgyak minősége messze meghaladja azt, amit egy kis tartományi templomban elvárnánk. A komplexum mögött egy aranyszínű chedi található, amit sajnos nem tudtunk belülről megnézni, mert zárva volt.

Lenyűgöző látvány mindhárom helyszín.

xxx

Másnap, még négy óra sem volt, és már 7 kilométert lesétáltunk. Nem is indultunk túl korán, hiszen kilenc óra körül vágtunk neki az útnak. Eleinte úgy gondoltam, hogy járművel elmegyünk egy távolabbi pontra, és onnan indulunk gyalog lefelé, de végül az első helyszínre is gyalog mentünk, ami kb. 1500 méterre volt.
1. Wat Phra Kaew

A buddhista oktatás és a Sangha közigazgatás egyik fő központja Thaiföld északi részén. Chiang Rai egyik legszebb és legfontosabb temploma, melynek alapítása legalább a 14. század végére nyúlik vissza. Itt fedezték fel 1434-ben a híres Smaragd Buddhát, amikor villám csapott a chedibe. A szobor eredete bizonytalan, de állítólag Indiából indult útjára több mint 2000 éve, majd Srí Lankán és Kambodzsán át került Chiang Raiba. A templom belső tere kicsinek tűnt, de gazdagon díszített, míves részletekkel. A városban alig van két emeletesnél magasabb lakóépület – a kórházak kivételek, például a baleseti kórház 10 szintes.
2. Wat Doi Ngam Mueang (400 méterre)

Egy kis domb tetején álló templom, ahol egyszerű vihara és egy régi, romos chedi található. A chedit Mengrai király emlékére emelték, aki 1317-ben hunyt el. A templomhoz egy enyhe emelkedőn, majd naga kígyókkal díszített hosszú lépcsősoron jutottunk fel. Megdöbbentő volt, hogy a templom környékén szegényes, bádogépületekből álló negyed húzódott, bokáig érő hulladékkal. Ennek ellenére QR-kódos hangos tájékoztatást is biztosítottak. A városban egyébként a főbb utcák latin betűkkel is ki vannak táblázva, könnyítve a navigációt.
3. Wat Phra Sing (650 méterre)

Chiang Rai egyik legrégebbi temploma, 1385-ben épült. Gyönyörű aranyszínű chedije van, és sokkal impozánsabb, mint az előző templomok.
4. Wat Klang Wiang (360 méterre)

Chiang Rai egyik legszebb templomkomplexuma. Az épületek gazdagon díszítettek, történelmük a 15. századra nyúlik vissza, de legtöbbjük a 20. században épült újra. Aranyszínű sztúpája igazán szemet gyönyörködtető.
5. Wat Sri Boon Ruang (800 méterre)

1439 körül épült, majd hosszú időre elhagyatottá vált. Egy díszes vihara és egy aranyszínű chedi található itt. Sajnos a templom épülete zárva volt.

Érdekességként a feleségem telefonja kiírta, hogy öt évvel ezelőtt ezen a napon Katmanduban voltunk – vajon melyik hírszerző szolgálat tudja ezt is? A jelenlegi szállásunk nagyobb, mint a bangkoki volt, a reggeli hasonló, a szobák tágasabbak, de a fürdőszoba kisebb. Négy óra körül még egy templomot beiktattunk a napba.
6. Wat Chiang Yuen (Vörös Templom)

A szálloda érintésével, oda-vissza 3,5 kilométeres sétával jutottunk el ide, így az aznapi össztávunk 9 kilométer lett. Az 1500-as években épült templomot a burmai megszállás alatt elhagyták, majd 1794-ben újjáépítették. Kiemelkedő a nagy fehér chedije, amelyet ötszintes hti koronáz. A területet gyönyörű, Lanna-stílusú oszlopok és burmai gyarmati kapu díszíti. A szerzetesek éppen a járólapokat mosták, és állítólag 1000 forintért masszázst is kínálnak.
Harmadik nap

A harmadik napon csupán három látnivalót terveztünk be. Kilenckor indultunk, és háromnegyed kettőre már vissza is értünk a szállásra. Két szakaszban legalább 40 kilométert autóztunk, három csodát néztünk meg, és a napi költségünk az 500 bathot sem érte el.
1. Fehér Templom (Wat Rong Khun)

A buszpályaudvar tőlünk mindössze 400 méterre volt. Könnyen megtaláltuk a megfelelő járművet: a kisebb, kopottas buszok egyenesen a kívánt irányba indultak. 13 km-t utaztunk, két jegy összesen kb. 500 forintba került.

A Fehér Templom nem más, mint egy magántulajdonban lévő, művészi alkotás. Chalermchai Kositpipat helyi művész építtette és 1997-ben nyitotta meg. A templom egy hófehér, részletgazdag komplexum, ahol szinte minden felületet tükörmozaik borít. Olyan érzés volt ott sétálni, mintha egy fantasy film díszletei között lennénk. A napfényben a templom szinte égett a fényben. A belépő mindössze 1000 forint volt. A tiszta arany színű illemhely és a díszes hidak is különlegesek voltak.
2. Kék Templom (Wat Rong Suea Ten)

A Fehér Templomtól egy rövid séta után kaptunk fuvart a Kék Templomhoz (3,3 km-re, 800 forintért). Ez a város legújabb temploma, 2016-ban fejezték be az építését. Az épület élénkkék színével és arany díszítéseivel lenyűgöző látványt nyújt. A belső terek, a szökőkutak és a naga kígyókkal díszített lépcsők különösen szép részletek.
3. Wat Huay Pla Kang („Nagy Buddha”)

A Kék Templomtól 6,5 km-re található. 2600 forintnyi összegért vittek fel minket a kanyargós úton. A komplexumban egy 90 méteres Guanyin-szobor, egy kilencszintes kínai stílusú pagoda és egy fehér thai templom található. A Buddhában lift működik, amely a 25. emeletre visz, ahonnan fantasztikus kilátás nyílik. A földszinten adományrizst lehet vásárolni, amelynek a bevételét a templom fenntartására fordítják.

Negyedik nap reggele
A Himalája "beintett": akkora köd volt, hogy alig láttuk a szomszéd épületet, és jelentősen lehűlt az idő. Aggódtam, mi lesz a csillogó templommal, amit aznapra terveztünk meglátogatni, ráadásul dombtetőn áll. Az előrejelzés szerint egész nap felhős időre lehetett számítani, 98%-os páratartalommal – komolyan mondom, kopoltyút kellett volna növeszteni.

A helyiek helyismeretében sajnos nem történt nagy fejlődés az elmúlt nyolc évben. Az idősebb, sötétebb bőrű embereknek gondot okoz a latin betűk felismerése. Szerencsére a templomok neve mellé odaírtam a thai megfelelőjét is, de így is előfordult, hogy egy templomtól alig 200 méterre nem tudták, miről beszélek. Fiatalokat vagy jól öltözött középkorúakat érdemes kérdezni: ők előkapják a telefonjukat és segítenek a térképpel.

A buszpályaudvarnál hamar találtunk egy tuk-tuk vállalkozót. 300 bahtot mondott az útra, 250-re akartam lealkudni, de kézjelekkel jelezte, hogy hegyre megyünk, így maradt az eredeti ár. Kb. 20 perces út volt, az utolsó kilométeren az öreg tuk-tuk csak egyes fokozatban, fülrepesztő hangon tudott haladni – egy kerékpározó férfit is alig bírt megelőzni. Kb. olyan volt, mintha a budapesti Szabadsághegyre kapaszkodtunk volna fel szűk, kanyargós emelkedőkön.
Wat Phrathat Doi Khao Kwai

Egy ősi, kb. 1000 éve épült templom egy eldugott erdőben, kacskaringós úton megközelítve. A vihara épülete minden négyzetcentiméterén gazdagon díszített. Mire felértünk, a köd eltűnt, és ismét forró lett az idő. A templom méltatlanul alig látogatott, rajtunk kívül csak két ázsiai házaspár volt jelen.

Az ősöreg, tükörmozaikkal kirakott nagy chedi és a gazdagon faragott épületek lenyűgözőek. A templom teraszáról szép kilátás nyílik a városra – ami felülről sem szebb, mint alulról. A távolban látszott a 25 emeletes női istenség szobra is.

Oda-vissza figyeltem az útra: mindenhol hatalmas trópusi fák elszáradt levelei hevertek. Az út menti házak egyszintesek, sok helyen igénytelen, lepusztult állapotban vannak. Bár az útminőség megfelelő, a lakóépületek állapota hatalmas eltéréseket mutat. Véleményem szerint, ahhoz képest, hogy mit építettek a thai emberek, méltatlanul alacsony színvonalon élnek.

A szolgáltatásokkal viszont nincs gond: elhaladtunk két kiváló fogászati rendelő mellett, láttunk e-rollereket, macskastúdiót (ahol a gazdik tanítják a cicákat – hogy mire, rejtély), rengeteg evő-ivóhelyet és számtalan ATM-et.

(Trepper Endre)

Fehér Templom

"Ezért jöttünk ide, bőven megérte.Kr"

K. Kriszta fotója

A chiang rai-i Fehér Templom, hivatalos nevén Wat Rong Khun, Thaiföld egyik legismertebb kortárs szakrális épülete. Nem egy több száz éves műemlék, hanem egy élő művészeti projekt, amelyet Chalermchai Kositpipat thai képzőművész álmodott meg. Az építkezés 1997-ben kezdődött, és a templomot azóta is folyamatosan alakítják és bővítik. Kihagyhatatlan, simán lehet másfél-kétórás program is. A teplom bejáratánál az ember egy pillanatra Mexikóban érezheti magát, a koponya kultusz itt is erős.

K. Kriszta fotói

A hófehér szín nem véletlen, a buddhista tisztaságot és a megvilágosodást jelképezi. A fehér felületeket apró tükördarabok borítják, amelyek a napfényben szinte vakítóan csillognak. A látogatók egy kézzel és arcokkal teli hídon keresztül jutnak be a főépületbe, ami a vágyak és a szenvedés világát szimbolizálja.
A templom díszítései egyszerre tradicionálisak és meglepően modern hatásúak. A falakon buddhista motívumok mellett popkulturális utalások is feltűnnek (sajnos ezeket pont tilos fotózni). Ez a szokatlan párosítás azt üzeni, hogy a modern világ problémái is könnyen eltéríthetik az embert a helyes útról.

Chiang Rai városától néhány kilométerre található, így könnyen elérhető a turisták számára. A belépődíj 200 baht. A templom környezete gondozott, kissé szürreális hangulatú. Hatalmas a tömeg, főleg fél 11 után, amikor ideérnek Chiang Maiból a turistabuszok.

Kék Templom

A chiang rai-i Kék Templom, hivatalos nevén Wat Rong Suea Ten, jóval fiatalabb látványosság, mégis gyorsan a város egyik jelképe lett. Nevét a mély, intenzív kék színről kapta, amely a bölcsességet, a nyugalmat és a spirituális mélységet szimbolizálja.

K. Kriszta fotója

A templom építése a 2010-es években fejeződött be, egy régi, elhagyatott szentély helyén. Tervezője egy helyi művész volt, aki korábban a Fehér Templom alkotójának tanítványaként dolgozott.

A kék falakat aranyszínű díszítések törik meg, amelyek erős kontrasztot adnak az épületnek.
Belül egy hatalmas, hófehér Buddha-szobor uralja a teret, amely nyugalmat áraszt. A belső festések gazdag mintázatúak, mégsem hatnak zsúfoltnak vagy túlterheltnek.

Csak a kezeket kell nézni - K. Kriszta fotói

A templom hangulata egyszerre ünnepélyes és barátságos. A látogatók gyakran csendesebbnek és intimebbnek érzik, mint a híresebb Fehér Templomot.
Könnyen megközelíthető Chiang Rai városközpontjából. A belépés ingyenes, ami jól tükrözi a hely nyitottságát.
A templom környéke rendezett, mégis megőrizte a helyi hangulatot. A Kék Templom látogatása sokak számára csendesebb, elmélyültebb élményt nyújthatna, ha nem enegednék az autóparkolást a műalkotások közvetlen közelébe.

K. Kriszta fotói

Wat Huay Pla Kang

K. Kriszta fotói

A szemen át - K. kriszta fotója

Chiang Rai közelében. Ahatalmas fehér szobor a Guanyin, az irgalmasság bodhiszattvája, és fel lehet menni a szobor fejébe. Egy lift visz fel belülről, és fent egy kilátó vár, ahonnan szép panoráma nyílik a környékre.
A komplexum része még egy kilencszintes pagoda és több kisebb templomépület is.
Kevésbé zsúfolt, mint a Fehér vagy a Kék Templom, de legalább annyira látványos, csak más hangulatú.

K. Kriszta fotója

Golden Triangle

Arany Háromszög

A Golden Triangle egy olyan hely Észak-Thaiföldön, ahová általában egy rövid megállóra jön az ember. Egy kilátópont van, ahonnan rálátni a Mekong folyóra és a túlpartra. Innen látszik, hol találkozik Thaiföld, Laosz és Mianmar.
A thai oldalon nincs sok minden, pár árus, parkoló és egy rendezett sétány. Egy hatalmas Buddha persze. A látvány igazából a folyó túloldalán érdekesebb.

A laoszi parton feltűnően sok nagy épület és kaszinó áll. Ez azért van, mert Laoszban ezen a területen engedélyezett a szerencsejáték.
Thaiföldön ez tiltott, ezért sok thai és külföldi vendég ide jár át. A kaszinók mögött jellemzően kínai befektetők állnak. A magas épületek többsége hotel vagy kaszinóhoz kapcsolódó komplexum. Az egész terület inkább zárt rendszerként működik, nem klasszikus városként.

K. Kriszta fotója

A Golden Triangle múltja az ópiumkereskedelemhez kötődik, erről egy kisebb múzeum is van a közelben. Ez ma már inkább háttér információ, a helyszínen nem igazán érezhető. Utazóként itt nem programozik az ember, inkább csak körülnéz. Nagyjából fél óra alatt bejárható az egész környék. Ami megmarad, az a kontraszt a két part között.

K. Kriszta fotói

A látvány legfeljebb érdekes, de nem esztétikus - K. Kriszta fotója

K. Kriszta fotója

A Golden Triangle laoszi oldalán látható befejezetlen toronyépületek egy nagyszabású, de részben félresiklott fejlesztés eredményei.
Ez a terület egy különleges gazdasági övezet, amelyet a laoszi állam kifejezetten külföldi – főként kínai – befektetőknek nyitott meg.
A cél az volt, hogy kaszinókkal, hotelekkel és modern városi infrastruktúrával gyors bevételt termeljenek.
A kaszinók működnek, de a hozzájuk tervezett „város” nagy része papíron maradt.
Sok toronyházat spekulatív alapon kezdtek el építeni, konkrét lakók vagy hosszú távú funkció nélkül.
Amikor a vártnál kevesebb vendég és befektető érkezett, az építkezések egyszerűen leálltak.
Ehhez hozzájárultak a járvány utáni visszaesések és a régió bizonytalan gazdasági helyzete is.
A magas épületek ezért nem egy élő városszövet részei, hanem elszigetelt projektek.
A laoszi szabályozás ebben az övezetben jóval megengedőbb, mint Thaiföldön, ezért itt lehetett ilyen léptékben kaszinókra és toronyházakra építeni.
A thai oldalról nézve ez különösen feltűnő, mert ott tudatosan alacsony beépítésű a környezet.
2026 elején a helyzet nagyjából változatlan: nincs teljes leállás, de nincs valódi fellendülés sem.
Az épületek egy része várja, hogy egyszer legyen rájuk kereslet.
A látvány ezért kissé „félkész város” érzetet kelt.
Ez nem építészeti kudarc, inkább gazdasági túltervezés következménye.

Egy sokatmondó elnevezés egy olyan térségre, ahol halált állítottak elő. Ez Burma, Laosz és Thaiföld határvidéke, és Ázsiában a második legjelentősebb terület volt az ópiumtermelés szempontjából – mára Afganisztán megelőzte. Úgy tartják, hogy a név onnan ered, hogy a finomításra szánt ópiumot a határ menti városokban arannyal fizetve vásárolták fel. A turistákat általában Sop Ruak faluba viszik, amely a Mekong folyó partján fekszik, éppen ott, ahol a három ország találkozik. Itt egy érdekes Ópium Múzeum is található.