.
A Nassau-i világítótorony (Hog Island Lighthouse) a Paradise Island nyugati csücskénél, közvetlenül Nassau-i kikötő bejáratánál. Ez a világítótorony ikonikus pont a térségben, hiszen minden hajó, amely megérkezik Nassau kikötőjébe, elhalad mellette. - B. M. fotója
.
Lakosság (2025-ben): 403,000
Freeport - E-O. Ágnes fotója
A helyiek várhatóan barátságosabbak és vallásosabbak, mint ahogy azt sokan gondolnák. A Bahamákon az egy főre jutó templomok száma a világon az egyik legmagasabb, és a baptisták alkotják a legnagyobb vallási csoportot. A helyi újságokban gyakran olvashatók vallási utalások a választott tisztviselők nyilatkozataiban, ami meghaladja azt, amit például az Egyesült Államokban találunk. Ez a vallásos elkötelezettség azonban nem korlátozza a látogatók tevékenységeit, és nem is célja az. A személyes erkölcsökkel kapcsolatban nagyon liberális hozzáállás uralkodik.
június-júliusban itt már hurrikán szezon van, de nem igazán szokott ilyenkor aktív hurrikán lenni. Azért fontos az elővigyázatosság, de sokat lehet spórolni a jegyen, szálláson, ha úgynevezett shoulder seasonba jössz, ami a főszezon és az off szezon közé eső pár hétet jelenti. Ilyenkor meg jó idő van, nem túl turistás már és az árak is kedvezőbbek.
Mi Georgetown-ba repültünk be, és innen mentünk át egy pici szigetre Stocking Islandra, ami egy hihetetlenül vàltozatos sziget. Egyik oldala a szállásunknak az óceanra nézett, a masik pedig a Karib térségre, pedig nem egy fancy helyen szálltunk meg, hanem egy környezetbarát szuper kis resortban. Ahol mindent helyben napenergiával állítottak elő és ebből kifolyólag még csapvizet is tudtunk inni a szálláson. Szigeten csodás a víz alatti világ, illetve szuper turázási lehetőségeket is kínál.
Innen kirándultunk fel északra és jártuk be a turistásabb helyeket egy nap alatt, szervezett túrával.
Illetve azt még hozzátenném, hogy a bahamai emberekkel, akikkel váltottunk pár szót csak jó tapasztalatunk volt. Hihetetlenül barátságos nép. (2023)
"Valóban nagyon szépek a standok és a tenger. Nagyon sok a turista, de ehhez képest több helyen és vonatkozásban meglepően fejletlen az infrastruktúra, körülményesek a szolgáltatások. Nagyon amerikai jellegű minden (bevásárlóhelyek, gyors kajáldák stb.). Érdemes előre tudni, hogy a Bahamákon drágaság van, az élelmiszerek, az éttermek árai legalább a hazai árszint duplája. A vámmentes cuccok viszont olcsók, pl. a pia, az illatszerek és az ékszerek. Az autóbérlés drága, legalább 100 dolcsi/nap. Sok turista jön luxustengerjárókról (cruise) kirándulva. Ők délelőttönként lepnek el mindent, de késő délután már kellemesebb minden nélkülük. Szép élmény volt, de nem vagyunk biztosak abban, hogy ennyi pénzt megért az egész, hiszen sokat költöttünk repülőjegyre, hotelre és az extra dolgok is nagyon sokba kerültek. A csúcsélmény az volt, amikor elhagyatott, álomszép strandokon mászkáltunk." (Rezsőék)
A Bahamák valóban gyönyörűek – annyira, hogy egészen biztosan vissza fogunk térni. Ugyanakkor volt, ami meglepetésként ért: nem számítottunk arra, hogy ilyen mértékű szegénységgel is találkozunk majd. A legtöbb ember fejében a Bahamákról kialakult kép szinte idilli – vakítóan fehér homokos strandok, türkizkék víz, pálmák hajladoznak a szélben. És ez tényleg létezik – de jellemzően csak a turisták számára kialakított részeken. Ha az ember kicsit kijjebb merészkedik ezekről a területekről, hamar szembesül vele, hogy sok helyen nyomornegyedek húzódnak, és a közbiztonság sem mindenütt megnyugtató. A kontraszt nagy, de ettől még a szigetek hangulata és szépsége vitathatatlan.
Az- Ocean Cay a kékség csodájának szigete, a hajó kikötőtől kemény három perc sétával el lehetett érni a homokos partot és a hihetetlen kék és tiszta tengerpartot (lehet, hogy ide kellene mennem nyugdíjasnak) (B. Kata, 2023)
Ha valaha is láttál amerikai filmeket, biztosan ismerős számodra az ikonikus Atlantis Resort a Bahamákon – ez a hatalmas, már-már városméretű szállodakomplexum Paradise Island szigetén. Ha az ember a Bahamákon jár, szinte kötelező programként szerepel a látogatás: nemcsak a méretei, hanem a benne rejlő élmények miatt is.
Az Atlantis nem egyszerűen egy luxushotel, hanem élménypark, kaszinó, éttermek, butikok, és egy páratlan vízivilág is. Itt található a világ egyik legnagyobb szabadtéri akváriuma, amely önmagában is lenyűgöző látványt nyújt. A mesterséges lagúnák, medencék és korallzátonyok fantasztikus élővilágot rejtenek: cápák, ráják, piranhák, színpompás trópusi halak és delfinek úszkálnak a kristálytiszta vízben.
A resortban minden érzékszervednek jut valami – egyesek a csúszdapark miatt jönnek, mások a tengeri élővilágért, sokan pedig csak sétálni szeretnének egy olyan világban, ami egyszerre álomszerű és valóságos. 2025-ben is tartja a hely a hírnevét, sőt: a szolgáltatásokat folyamatosan modernizálják, hogy még inkább megfeleljenek a világ minden tájáról érkező látogatók elvárásainak.
Nassau nem tartozik a legizgalmasabb karibi úti célok közé – legalábbis ha valaki csak pár órát tölt itt. Egy gyors látogatás alatt nehéz bármi igazán emlékezeteset átélni, ezért érdemes úgy tervezni az utat, hogy több napot is eltöltsünk itt, lehetőleg egy kényelmes, jól felszerelt hotelben – ebből bőven akad a városban. Aki kulturális élményekre vágyik, az viszont könnyen csalódhat: a néhány, néhol omladozó, pár száz éves erőd aligha kelti fel az érdeklődést egy olyan utazónál, aki hozzászokott az európai történelmi városok látványvilágához. Néha olyan érzésed lehet, mintha egy poros magyar borospincében sétálnál, nem pedig a Bahamák fővárosában.
Ha csak néhány óra áll rendelkezésre, akkor valószínűleg jobban jársz, ha inkább könnyedebb, lazább programot választasz. Például búvárkodás, jet-ski, paddleboard vagy egy sima tengerparti napfürdőzés – mind sokkal inkább átadja azt a bahamai hangulatot, amit az ember remél az utazásától. Bármennyire is egy hajón töltött heted van mögötted, a fedélzet 17. szintjéről nem igazán lehet belógatni a lábad a hullámokba – itt viszont végre igen.
* az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
© Utikritika.hu. 2012.
Amerikai Egyesült Államok | Amszterdam | Argentína | Ausztrália | Ausztria | Bahama-szigetek | Balatonszéplak-felső | Bali | Barcelona | Berlin | Ciprus | Dominikai Köztársaság | Dubai | Egyiptom | Franciaország | Görögország | Hajóutak | Horvátország | Hongkong | India | Isztambul | Kanada | Kanári-szigetek | Kuba | Kvarner-öböl | London | Madrid | Malajzia | Maldív-szigetek | Mallorca | Mauritius | Málta | Mexikó | Nagy-Britannia | Németország | New York | Olaszország | Párizs | Portugália | Róma | Seychelle-szigetek | Sharm el-Sheik | Skócia | Spanyolország | Sri Lanka | Szingapúr | Thaiföld | Törökország | Toszkána | Tunézia | Vietnam | Zöld-foki Köztársaság
Nagy Katarina, 2021. 11. 29. 18:39
Nagyon jó volt sokszor berakta a férjem az út sorén