ÚTIKRITIKA.HU / Zakinthosz










Zakinthosz

Zakinthoszról dióhéjban| Tetszett&Nem tetszett| Vélemények| Olvasmányos linkek| Fotóegyveleg

.

Paradise Beach - Hólik Peti fotója

Zakinthoszról dióhéjban


Az Ion-tengeren található Zákinthosz (hívják olaszosan Zante-nak is), hozzávetőleg egy magasságban Szicíliával a görög szárazföld legdélebbi részét képező Peloponnészoszi félsziget nyugati oldalával szemben, egy órás kompozásnyi távolságra (kb. 20 km). A sziget 410 négyzetkilométer nagyságú, a leghosszabb távolság alig több, mint 46 kilométer, igaz azt autóval legalább 80 perc alatt csak lehet megtenni. A teljes partvonal 123 kilométeres. A helyi lakosság száma 40 ezer körül van.

Busszal az út 24 órán át tart.

Zakinthosz (ejtsd: Zákintosz) jó nyaraló hely családosoknak, fiataloknak, idősebbeknek, pároknak egyaránt

A sziget viszonylag kicsi, könnyen bejárható és kellően zöld. Príma homokos strandjai vannak, és izgalmasak sziklaszirtes partrészei, magányos, szép öblei. A tengervíz mindenhol lassan mélyülő, tiszta, szuper átlátszó, még mélyebben is jól látni a tengerfeneket, csodás színek (sötét, metsző kékek). Többek szerint Görögország legszebb szigetei közé sorolható.

Laganas inkább a bulizósoknak való, mert sok a szórakozóhely.
Kalamaki némileg nyugisabb hely, szép a part és van sok taverna, étterem, s azért itt is vannak bulihelyek
Tsilvi és Agasi szuper a strandolás szempontjából, s ezek a helyek nincsenek tele zajos pubokkal
Zakinthosz (Zante) város inkább meglátogatásra való, vásárlás, körülnézés, ott lakni nem érdemes

Nincsenek hosszas repülőtér-hotel transzferek, legrosszabb esetben sem több, mint 35 perc.

Nagyon szép élményt jelentenek a sziget körüli hajóskirándulások

2022. június: gyros 3euro gyrostál 10euro brutál adag!üditők 0.33 1.5-2euro cukrászda gombocos fagyi 2.5 euró

Tetszett&Nem tetszett

Tetszett

1. Bérelt robogóval/quaddal felfedezni a nem túl nagy szigetet (kötelező a roncsöböl, a kék barlangok)

2. Nyáron a tengervíz 27 fok körüli finom hőmérséklete, jó strandok, sok napsütés

3. A tenger olyan kristálytiszta és kék, hogy nem hisszük el, amíg nem látjuk (mintha photoshoppolták volna)

4. A sziget kis mérete dacára egész sok programlehetőség kínálkozik, pl. kirándulások hajóval, quaddal

5. Laganas dús éjszakai élete

6. Sok természeti szépség, sok helyen a kellemes fenyőillat

7. Barátságosak a helybéliek

8. Jókat lehet enni, inni (egész finom a helyi sörük - Mythos), ebédelni egy kis falusi vendéglőben (Vasilikos-ban), friss húsok (csirke, pulyka, kacsa, nyúl stb.) közvetlenül a háztájiból, a szuvlaki special-t ki kell próbálni

9. Nincs pofátlan drágaság

10. A tengeri teknősök, ha sikerül látni őket

11. A legszebb strandok a településektől távol vannak, elrejtőzve, de a frekventált Banana Beach is szuper

12. Kirándulás Kefalóniára, vagy Olimpiába

13. A pompás fagyiválaszték Argassiban a Café Vanilia-ban

14. A Porto Limnionas Beach

15. No persze, a világ egyik legszebb strandja: a Shipwreck Beach

16. Keri hegyi faluban egy taverna teraszáról csodálni a naplementét

Nem tetszett

1. Kezd a sziget "túlfejlődni", rossz vége lehet ennek

2. Éjszaka zajos a hotelek környékén, jobb tisztázni, hogy a kiválasztott szállodával mi a helyzet e tekintetben

3. Túl sok a zajos, bunkó brit, főleg Laganasban, ami nem egy szép hely, és főleg nincs semmi görög jellege (szokványos boltok, tetoválószalonok, gyorsétkezők)

4. A repülőtér elég vacak, alig van szolgáltatás

5. Esősebb, mint a keleti görög szigetek

6. Sok az elég spártai szintű szálláshely, vagy olyan, ami a semmi közepén van

7. Sok helyen nincs rendezett járda, az utak egy része nincs igazán jó állapotban, vannak elég veszélyesen kanyargó utak

8. Az éttermeknek túlságosan hasonló a választéka, a halak nem szuperek

9. Sok a túlzsúfolt strand a főszezonban, a parti vendéglátóhelyek szörnyen drágák

10. A tengerben óvakodni kell a medúzáktól, nem veszélyesek, csak gusztustalanok és némelyik csíp (allergiások figyelem!)

11. Nem lehet inni a csapvizet és a wc-papírt nem lehet lehúzni (külön kukába kell dobni)

12. Laganasban és környékén a sok ugató, vonító kóbor kutya

13. A strandolók által a homokfövenyre dobott cigarettacsikkek - még undorítóbb, hogy egyesek ott cigiznek közvetlenül a víznél és hamut szórnak a tengerbe (konkrétan pl. a Xigia Beach-en)

14. A Turtle Island-en egyes kirándulók rámásznak a szerencsétlen tengeri teknősökre, ami amúgy tilos

15. -Negatív dolog a rengeteg szemét, egyelőre nem sikerült még megoldaniuk a problémát. Ez tud lehangoló, kellemetlen és bosszantó lenni. Ha valaki átlátogatott a szomszédos Kefalóniára, vagy már járt ott, tudja a különbséget, és ez az előző pontra is érvényes.

Vélemények

"Tetszett:

Természeti látványosságok élőben is olyan szépek mint a fotókon, pl a Navagio-öböl a hajóronccsal és a kék barlangok

Frigonia-t (helyi sütemény) enni a Porto Schiza tarvenánál, ahonnan csodás kilátás nyílik az azúrkék tengerre

Buja zöld növényzet, sokféle színes virág mindenhol

A szigeten változatos a táj, egyik oldala lankás másik sziklás, így nagyon szép panoráma pontokon meg lehet állni fotózni

Szeptember végén is lehet fürdeni a tengerben, a víz még kellemes hőmérsékletű és meleg van, még barnulni is lehet

Meglátogatni a Porto Zoro strandot, ami magánstrand, így nincsenek idegesítő árusok

Kilátás a Bohali dombról a fővárosra

Frappét inni a Sabbia Beach Barban a Laganasi-öböl végében a Cameo-szigetnél, valamint hogy mindenhol automatikusan jár a frappé mellé víz és sütemény

Helyi buszok kulturáltak, menetrend szerint közlekednek, és van a buszon szórólap a menetrendről térképpel a fővárosról

A Laganasi-öbölnél a tenger vize lassan mélyül

Nem tetszett:

sok a kóbor kutya és macska

A wc papírt nem lehet a wc-be dobni, csak a kukába a rossz csatornarendszer miatt

A tengerparton nem lehet anélkül végigsétálni, hogy ne szólítsanak le a tavernások és az árusok

Sok a szemét eldobálva, a strandokon is aránylag kevés a kuka az embertömeghez képest

Navagio-öböl feletti kilátót pár éve leszakadt, azóta se hozták rendbe

Itt is sok az orosz

A befizetett magyar nyelvű kirándulás során sok szuveníres helyen állunk meg, ahol vásárlásra ösztökélnek, pedig nem is olcsóbb és nem is különlegesebb amit ezeken a helyeken lehet venni, és ez csak az időt veszi el abból, hogy még több mindent meg tudjunk nézni a szigeten

A helyiek nem tudnak felvilágosítást adni a helyi buszokról, hogy hol állnak meg

A főváros tele van (nem görög) kéregető 3-5 éves kisgyerekkel

Laganas központja reggel még nagyon szemetes az előző esti partik után.

Néhány aktuális ár:

Napernyő és napágy bérlés általában 6 euró, kevésbé zsúfolt helyeken 3 euró

kávé 2 euró, frappé 2.5 vagy 4 euró attól függően hogy fagyival vagy anélkül

Sör kb 3.5-4 euró

Gyrost pitában már lehetett kapni 2-2.5 eurótól, de főételek általában 8-10-14 euró

Egy 6-os csomag mentes víz 1.5 euró

Helyi busz díja 1.6 euró irányonként Laganas és Zakinthos között

Autóbérlés kb. 35 euró / nap plusz a biztosítás 8 euró, benzin kb 1.7-1.8 euró/liter

" (Gabi, 2015)

Ha egy szóval kellene jellemeznem a szigetet, akkor az a nyugalom lenne. A helyiek vendégszeretőek és senki nem rohan sehová. Az árak meglepő, de a többi görög sziget árazása alatt vannak. Átlagosan 30%-kal kerülnek kevesebbe a dolgok itt mint Krétán. Zakynthos-t a többi görög területhez hasonlóan britek, olaszok és németek látogatják, de nem elhanyagolható a magyar jelenlét sem. Az országot évente több mint 12 millió turista látogatja, a szigetet inkább a fiatalok, azon belül is a britek. A partokon elég színes az éjszakai élet, persze vannak nyugisabb, családoknak való helyek is. (2019) forrás


"Zakinthoszról egy képet sulykolnak belénk az utazási prospektusok: a hófehér sziklákkal körbevett Navagio-öböl látványát. Ami valóban gyönyörű, de Zakinthosz alapvetően nem ilyen. Ez az öböl a sziget északi részén található, ahol az egész partvonal sziklás, meredeken szakad a tengerbe, de ezen a részen gyakorlatilag nincsenek szállodák. Ez amiatt is így van, mert arrafelé nagyon kevés a homokos partos öböl. A Navagio-öblöt egy kb 4-5 órás (oda-vissza értendő) hajókirándulással lehet megközelíteni Zakinthosz városából, a helyszínen kb egy óránk van fényképezni, fürödni (hirtelen mélyül a víz, így nagyon hideg).



"A görög feeling-et, a domboldalra tapadó fehér házakat hiányoltam, inkább olyan volt, mintha a ’80-as évek Balatonján lennék. Csak itt mindenhol English breakfast feliratba botlik az ember." (V.K)


,, Kerüljétek Zakinthoszt júliusban és augusztusban, mert ilyenkor tömegnyomor van, kosz, ócskaság és drágaság. Az utcák tele vannak elszállítatlan szeméttel, hulladékokkal. Amikor sétáltunk a kukákból kiáradó orrfacsaró bűzt kellett elviselnünk. A strandok baromi piszkosak, a homok tele van cigarettacsikkekkel, és persze ezért elsősorban a bunkó turisták a felelősek. A robogósok és az autóvezetők nagyon veszélyesen vezetnek, a gyalogosok épségét veszélyeztetve. (l.p., 2018)


"Nagyon zavart a rendezetlen környezet, az igénytelenség, szemetes a sziget. Az éjszakai partizás romjait igyekeztek eltakarítani reggelre az utcáról, de lépten-nyomon belebotlottunk egy-egy szemétkupacba a buszmegállóban vagy a parton is." (Edina)


,, A szigetről általánosságban elmondható, hogy igazi kis gyöngyszem: természeti tájai rendkívül szépek és igen sokoldalúak a meredek sziklafalaktól, a vad, sűrű zöld növényzettől kezdve a kopár, kietlen síkságig és a szemet gyönyörködtetően mélykék vizű barlangokig minden megtalálható ezen a különben nem túl nagy helyen. Számos útikönyv azt írja, hogy a sziget maga teljes terjedelmében bejárható mindösszesen egy nap alatt. Ez ilyen formában igaz is, és nem is. Valóban bejárható ennyi idő alatt, de autóval, és maximális sebességgel. A tájak és a látnivalók felfedezéséhez minimum két nap szükséges. Zakynthos szerintem elsősorban a természeti tájak kedvelőinek ajánlható. Akik az Akropoliszhoz hasonló görög romokat szeretnének látni, azok inkább menjenek Athénba. De a szigeten minden faluban található templom, ezek általában egy hegyen vagy szikla tetején vannak, ahonnan lélegzetelállító kilátás nyílik a tájra. Viszont a templomok gyakran zárva vannak. (Karina)


A tökéletes családi vagy romantikus nyaralóhely - Ennyivel lehetne legrövidebben összefoglalni Zakynthos szigetét! Egzotikus kis paradicsom itt Európában.


Pici,sziget, így az egyhetes nyaralók is könnyen bejárhatják, autóval, motorral, szervezett kirándulásokon, tömegközlekedéssel, kinek hogy. Az utak csúszósak és meredekek, sok-sok hajtűkanyarral, tériszonyosoknak és félénkeknek csukott szemmel javasolt jó pár szakasz, már ha nem ők a sofőrök ugye...

-Ez a sziget is, mint a többi akkor nyújt igazi élményeket, ha az ember kimozdul és megy, csak megy és megy.

-A hegyek, a partok, az öblök, a tenger színe, a sokféle növény és virág, a kecskék, gyíkok, olívaligetek, eldugott pici falvak, na és a fő-fő jelkép, a caretta caretta, azaz az álcserepes teknős látványától az ember besír a gyönyörűségtől.


,, Mi most voltunk Zakyn, tavaly Kefalónián. Ég és föld a kettő. Mi Zakynthos-ra többet nem fogunk menni, bár szép volt, de Kefalonia sokkal sokkal szebb. A nyugati partja homokos Kefalóniának.

Ha Zakynthos-ra mentek akkor a Vasilikos félszigetet ajánlom vagy Tsilivi környékét esetleg még Kalamakit .
Laganas és környéke nekünk túl zsúfolt, nagyon szemetes volt. (p.i., 2019)


Összességében szép sziget Zakynthos. Az emberek, a vendéglátósak kedvesek, nem nézték rossz szemmel, hogy a gyerekeink hangoskodnak, meg fel-le rohangálnak. Snorkelezni több helyen is lehet, de szerintem nincs mit nézni 🙁 Laganas nekünk nagyon jó választás volt. Nyilván nem tudtunk bulizni a gyerekekkel a főutcán, de nagyon jó strandolásra a part, rengeteg az étterem, boltok, miegymás. Mindenképp érdemes motort bérelni, vagy családosoknak autót, és azzal bejárni a szigetet. (2022)


Kinek való Zakynthos, ki fogja jól érezni magát itt?

Aki szereti a természeti szépségekben gazdag szigeteket
Aki perzselő napsütésre és égszínkék tengerre vágyik akár elő-, utószezonban is
Aki nem engedheti meg magának a luxusutazást, mégis túllépné országa határait és megnézné a tengert
Aki szereti a görög gasztronómiát, vagy legalábbis szívesen belekóstolna

Kinek nem való Zakynthos szigete, ki nem fogja jól érezni magát itt?

Zakynthos nem való a luxusutazások szerelmeseinek
Azoknak, akik zöld, buja növényzetre vágynak
Akik a nyaralás idejére nem tudják elfogadni a görögök hanyagságát, már ami a szemetet, félkész épületeket, és kóbor állatokat illeti
Akik csak egy hotelszobára, medencére és all inclusive ellátásra fizetnének be, tekintve, hogy egy Zakynthos utazás ennél sokkal többet tud adni. forrás


,, Mi októberben szoktunk menni, az utolsó turnussal. Az idő meleg, de nem az a "2 perc alatt megdöglöm" kategória, így lehet csavarogni is, a sok bulizós-piálós hangoskodó már hazament, nincs gyereküvöltés sem tömeg.. szezonban nem is mennék..".(2021)


Óriási sokkal ér fel, mikor a riogatás, az infláció és a zsörtölődés országából megérkezel, és találkozol a görögökkel. MINDENT leszarnak, az árusok a boltban cigiznek, nincsenek közlekedési szabályok, menetrendek, dudálnak, kiabálnak. Mégis mindenki jókedvű, barátságos és vendégszerető. Respect! (bécsé, 2022)


,, Összességében elmondható, hogy Zakynthos-t még nem 100%-ban tarolta le a turistaáradat, mint a többi szigetet Görögországban. Aki kevesebb magyar hangot szeretne hallani, annak jó választás lehet ide foglalni. Természetesen vannak népszerűbb települések a szigeten, de mindenképpen megéri tájékozódni az utazás előtt, mert ki lehet fogni csendes helyeket is. Az a jó a szigeten, hogy kevés "kötelező" látnivaló van, ezért bőven jut szabadidő mindenre, amit csak szeretnétek. Apró mérete miatt nagyon barátságos az atmoszféra, valamint a kis távolságok miatt teljesen új helyeket ismerhettek meg rövid időn belül. Az árak még nem szálltak el teljesen, de ez változhat attól is, mennyire frekventált helyen található egy étterem vagy egy bár.

A velenceiek a Kelet virágaként hivatkoztak a szigetre, ami teljes mértékben érthető is. Élettel teli zöld növényzet, virágba borult falvak és városok, színes kulturális programok és gyönyörű partszakaszok, amelyek akár októberig is látogathatóak. Személy szerint újra ellátogatnék Zakynthos-ra a sok pozitív élmény miatt. Mindenkinek ajánlom. (2019) forrás

Olvasmányos linkek

"Eszméletlen egy hely Zakynthos szigete! Görögország Ion tenger, kb. egy vonalban Szicíliával. Minden igaz a szigetről amit írnak, amit fényképeznek! Lépésenként más és más! Görögös, de nem az, olaszos, de nem az, igazán csak így lehet jellemezni: Zakynthos. Én és a párom a nyüzsgést nem igazán szeretjük, kikapcsolódni mentünk, kirándulni esetleg kicsit fürödni, ez volt a terv. Ami lett belőle: fürdés legalább 11 strandon, szinte az összes falucskát és látványosságot megnéztük, nagyokat ettünk-ittunk, sznorkereztünk (búvárszemüveg és vizi-pipával úsztunk." forrás


"Az autóval való utazás kényelmesebb, mint autóbusszal és nem vagyunk kötve időben, sem csomagokban. Az útvonalam a következő: Magyarország - Szerbia - Macedónia - Görögország, az E75 út. Fontos, hogy rendelkezzünk utasbiztosítással és az autóra sem árt biztosítást kötni. Bár nem szokás már kérni a nemzetközi autóbiztosítást (zöldkártya), de megléte szükséges! Ezt a kgfb biztosítónk bocsátja rendelkezésünkre."forrás


"Biztos vagyok benne, hogy ez a sziget mindenkinek a szíve csücskében marad. 1 hét nem is elég, javaslom, hogy 10-12 napra menjetek, mert nem elég egyszer körbekerülni, sőt, kétszer is kevés. A sziget elég nagy, nem is lehet mindent 1 nap alatt megnézni, és érdemes második alkalommal nem keletről, hanem nyugatról kerülni, itt amig a hegy el nem kezd emelkedni, nagyon kedves, csendes gyümölcsös, szőlős, olajos ligetek között, keskeny utakon motorozhatunk. Szívjuk magunkba az olajfák illatát, raktározzuk el a kecskék és birkák kolompolását, a kabócák ciripelését, mert Zakynthos csak egy van, és megismételhetetlen." forrás


"Mivel volt térképünk, így azt gondoltam, hogy könnyű lesz bármit megtalálni, de nem így lett. Mint kiderült átvágtunk a szigeten végigfutó hegyen, volt ahol a quadot fel kellett tolni és elfogyott az út. Mindenképp a cél: Navagio-öböl feletti kilátó!" forrás


,, Mivel most ketten voltunk nejemmel, valószínűleg jövőre az egész családdal visszajövünk. Néhány dolgot másképp csinálnánk, mert nagyon klassz strandok vannak a lakott területeken kívül, amik autóval is megközelíthetőek ott töltenénk több időt. Ezeken a helyeken nincsenek annyian, békésebben, nyugodtabban lehetne strandolni.
Rengetegen járnak quaddal, kismotorral, ezt csak azoknak javaslom akik a sziget keleti felén mozognak, mert az sokkal laposabb mint a nyugati oldal. Ha valaki oda készül béreljen autót s szánjon rá legalább egy napot, hogy megismerje a turista áradattal kevésbé ellátott nyugati partot, nagyon érdemes. (2014)" forrás


,, Agios Sostis-ból, ahol a szállásunk volt , végig a tengerparton sétálva elmentünk Kalamaki beach-re, ami egy nem beépített partszakasz, teljesen nyugodt és ahogy a képek is mutatják egyáltalán nem zsúfolt. Itt teknősök is költenek, pont ezért csak kb 3-5 méterig lehet lenni a tengerparttól, és csak reggel (ha jól emlékszem) 9-től este 8-9-ig. Ahol már a teknősök tojást raktak, ott az ökoturisták megjelölik a helyet. Szebbnél szebb kagylókat lehet itt gyűjteni és beúszva nagy eséllyel teknőssel is találkozhatunk. A part mögött nem messze van a zakynthos-i repülőtér, így ha megtaláljuk a megfelelő helyet, akkor akár pontosan alulról figyelhetjük a repülők le- és felszállását." forrás


,, Negatívumként azt említeném meg, hogy sok helyen igencsak szűk utcák vannak, főleg a falvakban és néhány kevésbé frekventált helyen. Fontos, hogy mindig észnél legyünk, rengeteg a 10%-os vagy annál nagyobb lejtő/emelkedő, sok hajtűkanyar és sokszor a parkolás is nehézséges. Aszfaltozva vannak ugyan a főbb utak, de a parkolók a partok környékén csak szimplán kavicsosak. Sok helyen gyalogosként is nehéz dolgunk van, nincs kiépített út a nevezetességekhez. Megfelelő cipő szükséges a kiálló és éles sziklák miatt, úszáskor is ajánlott az úszócipő használata. Mást viszont nem tapasztaltunk, életünk egyik legszebb 1 hetét tölthettük el itt, az emberek kedvessége, a nyugalom és a lélegzetelállító partok miatt ne hagyd ki ezt a szigetet. (2017)" forrás

Fotóegyveleg



Kommentek

Még nem érkezett hozzászólás.


Új hozzászólás beküldése

Név:
E-mail cím:*
Hozzászólás:


* az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon






SZÁLLÁSFOGLALÁS