.
.
A Nagy mecset Kuvaitvárosban - p. e. fotója
2023. június 13-tól heti két járattal (kedden és szombaton) közlekedik Budapest és Kuvait között a Kuwait Airways. Az Airbus A320neo gépek odafelé 4 óra 35 perc, visszafelé 4 óra 50 perc alatt alatt teszik meg az utat. Az oda-vissza jegyek budapesti indulással 2023. februárjában 170 ezer forinttól foglalhatók turista osztályra, a business osztályra pedig, kb. 700 ezer forinttól.
A légitársaság foglalási rendszere Budapesti indulással egyelőre nem ad ki átszállásos opciókat más, például indiai vagy távol-keleti útvonalakra.
A közeli reptereket tekintve a légitársaság 2023. június közepétől heti három járatot üzemeltet Bécs és Kuvait között, ugyancsak Airbus A320neo repülőgépekkel.
Csak szólok: Akit érdekelnek a közel-keleti arab országok, és még nem volt Jordániában (Petra!) vagy Dubajban vagy Ománban, az előbb oda utazzon, és ne Kuvaitba. Kuvait turista szempontból egy olyan ország, ahova az megy, aki a meglátogatott országok számának minden áron való növelésére törekszik. Kuvait (miként Szaud-Arábia is) - most a diverzifikálás jegyében a turizmus fejlesztésébe fogott, de még ennek nagyon a kezdetén van. (Aji, 2023)
,, Már a repülőtéren hazafelé. Hagy kezdjem visszafelé. A repülőtéren enyhén szólva is bunkók. Európai nő
egyedül. Naggggggyon nem tetszettem nekik....
A belépés is hosszadalmas volt, sokat kellett várni a papírokra, annak ellenére, hogy e-vízumom volt, de a kiléptetés, gyors, csak bicskanyitogató (bár a szállodában előre szóltak a conciergen).Kuvaitvárosban voltam. Iitt tényleg nincs túl sok látnivaló.. Amit ajánlok, az egy bérautó, egyáltalán nem drága, csak a vezetési stílus az meghaladja egy Nápolyban edzett stílusát is.
Látnivalók: én a Kalligráfia múzeumot néztem meg az angol iskola mellett (a tulajdonosnak kettő is van) az amerikai kórházat, a bazárt, a halpiacot csak nagyon gyorsan, a kikötőt, a Marina Mallt és az Avenue bevásárlóközpontot.
A múzeumok szépek, érdekes a történetük.A bazárban rengeteg a kimérésre kivált illat, nagyon sok a kereskedelmi parfümutánzat (csak utánzat). Rengeteg az aranyékszer, jellemzően 24K, ezért elég drága (szerintem). A mallban a nagy márkák mellett a butikzóna nagyon érdekes, ott éri meg kutatni. Az épület maga nagyon szép.
Az ételeik nagyon finomak és nem drágák! €15-ért degeszre eszi magát az ember, ital is benne van ebben az árban. Ah, ital, felejtsétek el az alkoholt. Nagyon ízlett a citromos mentolos üdítő.
Én a Waldorf Astoria szállodában laktam 5 éjszakát. A városban van magyar külképviselet. Mindenki beszél angolul, a kiszolgáló személyzet szinte csak vendégmunkás, ők kedvesek.
Sok helyen van ATM automata; nem mindenhol fogadnak el kártyát. A külföldi telefonnal a szállodán és a repülőtéren kívül nem tudtam sehol felcsatlakozni wifi-re.
Én a Kuwait Airwayssel utazom, nagyon jó a kiszolgálás, kedvesek. (L. M. Mária, 2022)
Ha az ember Kuvaitban jár, nem hagyhatja ki a sivatagot sem, amelyből ott bőven van. Tevefarm, homok és eldobott, homok által lekoptatott tárgyak jellemzik a kietlen tájat. Számunkra nehezen fogható fel, hogy e kicsi országnak nincs egyetlen egy tava és folyója sem. A sivatagon kívül csak tengerparttal rendelkezik.
A kicsi, de gazdag ország polgárai szeretnek vásárolni, és szenvedélyüknek plázákban, vagy ahogy nevezik, „mall”-okban hódolhatnak. E bevásárlóközpontok annyiban különböznek a nálunk megszokottaktól, hogy nagyobb, minőségibb és drágább termékeket árulnak. Nagyot dobbant a szívem, amikor egy élelmiszerrészlegben magyar termékkel, Hajdú sajttal találkoztam… (2021) forrás
A kuvaiti emír kultusza - Elter Karcsi fotója
Kuvait meglátogatására a május és az október a legideálisabb időzítés. A február és április között időszak pedig azért speciális, mert olyankor a sivatagi területek egy részét látványosan vékony fűréteg borítja.
2016. júliusának egy napján Kuvaitban +54 fok levegő hőmérsékletet mértek. Több nemzetközi média forrás szerint ez Földünkön a mindenkori legmagasabb hőmérséklet, amit mértek.
Ez a világon az egyetlen ország, ami nem rendelkezik természetes vízzel, nincsenek tavak vagy folyók, évente átlagosan csak két napot esik az eső. Továbbá, hasonlóan Amerikához, csak és kizárólag autóval lehet közlekedni. A közbiztonság nagyon jó, nincs bűnözés, nincs munkanélküliség, nem kell tartani a lopásoktól sem. Viszont nincs séta, kirakatnézegetés, színházba járás, vagy olyan, hogy, leugrom a legközelebbi kávézóba a barátaimmal. Az utcán senki sem jár gyalog, csak néhány kóbor macska. (2017) forrás
"A világ egyik legősibb és leggyakrabban támadott pontjának szívében található Kuvait városállamnak tekinthető. Kuvait már évszázadok óta vonzotta a tengerpartra a belső területeken élő beduinokat. A mai metropolis nem csak, mint egy oázis emelkedik ki a sivatagból, hanem gazdag kulturális és gasztronómiai élettel is rendelkezik. Kiváló múzeumokkal, strandokkal, nyüzsgő éttermekkel és a souq-kal várja az idelátogató néhány ezer turistát. Kuvaitváros leghíresebb látnivalója a Kuvait Tornyok, mely a város szimbóluma is egyben. Jellegzetes kék-zöld színű, és remek kilátás biztosít mind a Perzsa-öbölre, mind a városra. 1979-ben adták át, és három torony emelkedik a magasba. A tornyok 187 méter magasak. A kisebb gömbben a megnyitáskor még étterem volt. A másik gömböt víztározóként használták. Sajnos ma már zárva van, nem lehet felmenni.
Innen a Tareq Rajab Múzeumhoz mentünk. Ez egy etnográfiai múzeum, mely egy hatalmas villában kapott helyet. A gyűjtemény az iszlám művészetet mutatja be Kuvaitban. Hangszereket is kiállítottak az ománi és szaúdi arany-ezüst ékszerek mellett. Annak ellenére is érdemes megnézni az arab kéziratok gyűjteményét, aki nem tud arabul. Az iraki háború idején a Nemzeti Múzeumból ide menekítették át az ott lévő gyűjteményeket. Az ajtókat és az ablakokat is befalazták, így megúszta az épület a fosztogatást. Csak egy lépcsőt találtak az irakiak, ami sehova sem vezetett, és szerencsére nem erőltették a dolgot tovább, így a gyűjtemény épségben maradt.
A Nagy Mecset a Sief palotával szemben helyezkedik el, a központban. 1986-ban nyitotta meg kapuit. 5000 hívőt tud befogadni, de az udvarán még 7000-en elférnek. A minaret 74 méter magas. Idegenvezető mutatta be a mecsetet, aki teljesen meglepődött, hogy mennyi mindent tudok az iszlámról. A mecset érdekessége, hogy a szultánnak külön imahelység van fenntartva. Mellette áll a Kuvaiti Nemzeti Bank épülete. Ezt csak kívülről lehetett megnézni. A központ épületei is szépek. Kihagyhatatlan látnivaló a souk. Sajnos ez már nem az a souk, mint ami régen volt. Most egy modern épületben, a központban helyezkedik el egy bevásárló áruház közelében. Ennek ellenére a souk megőrizte a régi hagyományait: az alkudozást, a halpiacot, és a fűszer- és gyümölcspiacot.
A Kuvaiti Nemzeti Ház: emlékmúzeum egy innovatív múzeum, ami magába foglalja az iraki háború horrorját, de ugyanakkor tiszteleg azon kuvaiti áldozatok előtt is, akik Szaddam Husszein serege ellen harcoltak, és vesztették életüket. A kiállítás részletesen bemutatja a háborút, fegyverek ropogása közepette. A folyosó csak éppen hogy ki van világítva. A hősiesség áll a középpontban. Ezután egy kicsit vidámabb helyre mentünk: a Tudományos Központba. A vitorla formájú épület egy gyönyörűen kiépített sétányon található a tengerparton. Itt kapott helyet egy akvárium is, mely Dubai után a második legnagyobb a Közel-Keleten. Mindenféle tengeri élőlény megtekinthető; elsősorban azok, amelyek a Perzsa-öbölben honosak. Az emeleten pedig olyan állatok vannak, amelyek a sivatagban élnek. Egy IMAX mozi, és a gyerekeknek egy Felfedező Hely is rendelkezésre áll. A hőmérséklet elviselhetetlen volt. Napközben 44 C volt. Este a Souk-ba mentünk vissza. Egyrészt megnézni a város éjszakai fényeit, másrészt vacsorázni. Helyi halat ettem, plusz volt még csirke, rizs, és saláta. Finom volt összességében. (2015)" forrás
Aji fotója
A víztornyok Kuvait jelképei, lévén náluk a víz nagyrabecsült kincs. - h. m. fotója
* az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
© Utikritika.hu. 2012.
Amerikai Egyesült Államok | Amszterdam | Argentína | Ausztrália | Ausztria | Bahama-szigetek | Balatonszéplak-felső | Bali | Barcelona | Berlin | Ciprus | Dominikai Köztársaság | Dubai | Egyiptom | Franciaország | Görögország | Hajóutak | Horvátország | Hongkong | India | Isztambul | Kanada | Kanári-szigetek | Kuba | Kvarner-öböl | London | Madrid | Malajzia | Maldív-szigetek | Mallorca | Mauritius | Málta | Mexikó | Nagy-Britannia | Németország | New York | Olaszország | Párizs | Portugália | Róma | Seychelle-szigetek | Sharm el-Sheik | Skócia | Spanyolország | Sri Lanka | Szingapúr | Thaiföld | Törökország | Toszkána | Tunézia | Vietnam | Zöld-foki Köztársaság
Lutring Moser Mária, 2022. 12. 12. 04:31
Szervusztok!
Már a repülőtéren hazafelé. Hagy
kezdjem visszafelé. A repülőtéren
enyhén szólva is bunkók. Európai nő
egyedül. Naggggggyon nem tettszettem
nekik....
A belépés is hosszadalmas volt, sokat
kellett várni a papírokra, annak ellenére, hogy e-vízumom volt, de a kiléptetés, gyors, csak bicskanyitogató (bár a szállodában előre szóltak a conciergen).
Kuvait Városban voltam, itt tényleg túl sok látnivaló nincs. Amit ajánlok, az egy bérautó, egyéltalán nem drága, csak
a vezetési stílus az meghalaja egy nápolyban eddzett stílusát is.
Látnivalók: én a kalligráfia múzeumot néztem meg az angol iskola mellett (a
tulajdonosnak kettő is van) az amerikai kórházat, a bazárt, a halpiacot csak nagyon gyorsan, a kikötőt, a Marina Mallt és az Avenue Bevásárlóközpontot.
A múzeumok szépek, érdekes a történetük.
A bazárban rengeteg a kimérésre kívált illat, nagyon sok a kereskedelmi parfüm utánzat (csak utánzat). Rengeteg az arany ékszer, jellemzően 24K, ezért elég drága (szerintem). A mallban a nagy márkák mellett a butik zóna nagyon érdekes, ott éri meg kutatni. Az épület maga nagyon szép.
Az ételeik nagyon finomak és nem drágák!
€15-ért degeszre eszi magát az ember, ital is benne van ebben az árban. Ah, ital, felejtsétek el az alkoholt. Nagyon ízlett a citromos mentolos üdítő.
Én a Waldorf Astoria szállodában laktam 5 éjszakát. A városban van magyar külképviselet. Mindenki beszél angolul, akiszolgáló személyzet szinte csak vendégmunkás, ők kedvesek. Sok helyen van ATM automata; nem mindenhol fogadnak el kártyát. A külföldi telefonnal a szállodán és a repülőtéren kívül nem tudtam sehol felcsatlakozni wifi-re. Én a Kuwait Airwayssel utazom, nagyon jó a kiszolgálás, kedvesek.
Fikatours blogger, 2020. 02. 21. 17:54
Ha korrekt link így szól: http://fikatours.blogspot.com/2020/02/kuvait.html
Fikatours blogger, 2020. 02. 21. 17:29
Uncsi
https://fikatours.blogspot.com/2020/02/bahrein.html
Lajos, 2017. 11. 04. 17:06
Két napja érkeztem vissza Kuvaitból, s nagyon jó élményeim voltak. Az országnak -gazdagságánál fogva- nincs szüksége tömegturizmusra, s ezért nincsenek olyan látnivalók, mint más országokban.
A Nagymecsetbe idegenvezetővel be lehet menni, s ha valaki arra jár mindenképpen nézze meg. Lenyűgöző látvány és szinte mindenhol lehet fényképezni. A világ legnagyobb szőnyege ott található...
Az ország csendes, nyugodt és nyitott, a magyarokat pedig szeretik. Meglepetésemre magyar élelmiszereket árulnak az üzletekben. A klíma nem könnyű, de alapvetően élhetőbbnek láttam Kuvaitot sok-sok európai országnál.
Kriszta, 2017. 10. 13. 20:33
A hal piac tenyleg lenyugozo, es az elotte levo tengerpart resz, de oszessegeben nem tetszett Kuvait.Nagykepuek a helyiek. Az egesz varos egy nagy bevasarlokozpont. Az ajto amin kimesz az egyikbol gyakorlatilag egy masik bejarata.... A obolnel van egy torony ahonnan atlatni Irakba, es nem ujitottak fel hanem az obolhaboru idejen belelott toltenyeket benne hagytak, hogy emlekezzenek arra a haborura...
A vendegmunkasok miatt annyira vegyes az etel valasztek mint sehol mashol, es rengeteg az Europai gyors etterem...
Orulten vezetnek!
ecvet inan, 2017. 01. 02. 19:33
Help paypal ecvet1974@hotmail.com
attila nagy, 2016. 10. 22. 17:51
Tényleg remek hely, kedvesek a helyiek ( 25%a helyi), a szíriai bevándorlókról sugárzik a gyülölet a fehér ember iránt,persze a hatoságok minfent megtesznek hogy megakadályozzák a merényleteket, azért nem kizárt, de köztörvényes bűnözés ritkán fordul elő, jobb a közbiztonság mint manapság az europai nagyvárosokban és ha kimegyünk a városból, a Szaudi határhoz közel gyönyörű strandok és oázisok vannak,a baj az hogy az öböl országok közül, itt beszélnek a legkevesebben angolul, de turista sincs túl sok....