ÚTIKRITIKA.HU / Irán

Irán

Irán dióhéjban | Tetszett & Nem tetszett | Vélemények | További beszámolók | Fotóegyveleg

.

Iszfahán - a Sheikh Lotfollah mecset főbejárata - a híres muqarnas-díszítésű (stalaktitszerű) boltozati rész, ami az iszlám építészet egyik csúcsteljesítménye. - V. Jancsi fotója

Amióta Irán ezen a néven létezik, tehát 1935-től kezdődően, az ország ritkán indított támadást külföldi ország ellen. Irán története során inkább védekező vagy közvetett szerepet játszott. Az egyik legismertebb példa a közvetlen katonai beavatkozásra az Irak-Iráni háború volt, amely 1980 és 1988 között zajlott. Ebben a háborúban Irán nem indított kezdeményező támadást, hanem Irak támadta meg először Iránt, és a konfliktus később válaszlépések és védekező akciók sorozatává vált.

Az utóbbi évtizedekben Irán katonai tevékenysége főként közvetett volt, például különféle regionális proxycsoportok támogatásában, mint a libanoni Hezbollah, de nem kezdett közvetlen háborút egy másik ország ellen. Eddig?

Irán dióhéjban

A legeslegelején a leghatározottabban deklarálja az úti kritikus, hogy Irán a turista számára egyáltalán nem veszélyes ország! A közbiztonság jobb, mint a legtöbb európai nagyvárosban, egyéb komolyabb veszélyek sincsenek. Azaz időnként vannak nem békésen zajló utcai tüntetések, de azokat elég könnyen ki lehet kerülni, főleg, hogy a konfliktusok nem a turista nevezetességek tájékán történnek. A helyiek ráadásul maguktól is segítenek is, hogy még véletlenül se keveredjünk az ilyen veszélyes helyzetek közelébe.  

Iránban a legveszélyesebb dolog az, amikor Teheránban egy főutcán gyalogosan át kell kelni, de ennek a technikája is gyorsan elsajátítható. Az iráni rendszer sok területen nagyon szigorú a saját állampolgáraival szemben, de a turistákat teljesen békében hagyják, nem vegzálják. Az a turista, aki tiszteletben tartja a helyi törvényeket, az alapvető hétköznapi szabályokat, aki politikai dolgokban feltűnően nem hőzöng, annak semmi baja nem eshet.

Irán rendkívül érdekes, izgalmas, változatos ország, hatalmas élmény meglátogatni. Aki csak azért nem utazik oda, mert veszélyesnek gondolja, az baromira nagyot téved. Nem találkoztunk még olyan utazóval, aki csalódottan jött vissza Iránból. Szinte mindenki óriási lelkesedéssel számol be élményeiről. Ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne lennének egy utazó számára Iránban nehézségek is, de ezek kellő előzetes tájékozódással áthidalhatók.

Kevés olyan ország van a világon, ahol a helyiek ennyire természetesen, érdek nélkülien, tisztességesen barátságosak a külföldi turisták irányában. A fiatalok az angol nyelv gyakorlása reményében szívesen kezdeményezik a turistákkal való ismerkedést. Az ország bizonyos fokú politikai és gazdasági elszigeteltsége miatt nagyon kíváncsiak a külvilágra és arra, hogy a turisták mit gondolnak országukról. A középkorúak, idősek is elképesztően vendégszeretők, még akkor is, ha nyelvi akadályok merülnek fel. Fantasztikus és megható élmény megismerni ezt a rokonszenves, jószívű, perzsaságára roppant büszke népet.

Nagy előny, hogy a helyi pénz erős leértékeltsége miatt az amerikai dollárral vagy euróval odalátogató turista számára szinte minden kifejezetten olcsó! Az odarepülés a költséges, helyben már csaknem mindent takarékosan meg lehet oldani. Nincs nagy gond a közlekedéssel, a szállásszerzéssel, az étkezéssel, a higiéniával.

Az éttermi étkezés kb. 30-45 százalékkal olcsóbb, mint nálunk. 

• Teherán légvonalban 2967 kilométerre van Budapesttől. Az időeltolódás: ott plusz 2 és fél órával később van.
• Iránba történő utazáshoz a magyar állampolgároknak vízumot kell beszerezni a közép-ázsiai ország budapesti nagykövetségén. Biztonságosabb előre beszerezni a vízumot, mint a visa on arrilval kockázatát vállalni.
• Április közepe és június eleje között, valamint szeptember vége és november eleje között a legoptimálisabb Iránba utazni.
• Irán hatalmas területű ország, felfedezése ezért időigényes. 10-12 napnál rövidebb utazásnál tanácsosabb beiktatni belső repülést is.
• Irán közép-ázsiai ország, területe 1 millió 648 ezer négyzetkilométer, azaz csaknem 18-szor nagyobb Magyarországnál. Ehhez képest csupán 92,4 milliós a lakossága (2025-ös becslés), ami jelzi, hogy a népsűrűség elég alacsony, viszont Teherán, a főváros elképesztően túlzsúfolt a 10 milliós lakosságával.
• Havi nettó átlagfizetés (2025-ben): 93 ezer forintnak megfelelő helyi pénz (rial)
• Leggyakoribb vezetéknév: Mohammadi
• Ezek a feltétlenül meglátogatást érdemlő látnivalók első látogatás esetén:
  
  • Teherán
  • Siráz
  • Perszepolisz
  • Jazd
  • Iszfahán

Iránban az iráni rial (IRR) a hivatalos fizetőeszköz.

• 1 forint (HUF) = 121 rial
• 1 euró = 46,500 rial
• 1 amerikai dollár (USD) = 41,000 rial
• (A linkekre rákattintva láthatóvá válnak az aktuális árfolyamok)

Nem árt tudni, hogy egy új amerikai törvény alapján azok a magyar (és más) állampolgárok, akik 2011 márciusa után Iránba látogattak, illetve látogatnak a jövőben, az USA-ba való utazásnál nem élveznek vízummentességet. Nem kell megijedni, mert az amerikai vízumkérelmet az iráni utazás miatt nem utasítják el, de végig kell csinálni a procedurát, ami alapján aztán kaphat az ember egy 10 éves érvényességű vízumot is. Szóval ez azért nem akkora hátrány, hogy csak emiatt érdemes legyen lemondani egy olyan izgalmas, érdekes ország meglátogatásáról, mint amilyen Irán. 

Tetszett & Nem tetszett

Tetszett

1. Az iráni emberek megható vendégszeretete, tisztességessége és (Teherántól eltekintve) kellemessége
2. Megilletődötten állni este Iszfahán főterén (a világ második legnagyobb terén) és nézni, érezni, hallani a semmi máshoz nem hasonlítható hangulatot
3. Sirázban egy nagy köztéren sétálni a piknikező családok között és fogadni barátságos tekintetüket
4. Sirázban a nagy költőjük, Háfez sírjánál látni, hogy egyszerű irániak miként tudnak isteníteni egy poétát
5. Életre szóló barátságot kötni Rezával sofőrünkkel és útitársunkkal, egy fiatalemberrel, aki megtestesíti az emberi jóságot, akin keresztül megismerhettük az iráni ember végtelen udvariasságát, civilizáltságát
6. Jazdban vendégségben ülni a nappali szőnyegén és enni egy coachsurfing-es család otthonában
7. Teljességgel élvezni egész idő alatt a biztonságunkat, hogy nem kell bűnözőktől félni, mint Brüsszelben, Barcelonában vagy Rio-ban
8. Sirázban a lányom élete legfinomabb rizsét ette, és ennek én, egy rizst utáló ember is örülni tudtam
9. Isfahanban az örmény negyedben látni, hogy a sok iszlám erkölcscsőszködés dacára mennyire megpróbálják jól érezni magukat az emberek
10. A boldogság, hogy minden tévhitet félretolva azért is elmentünk Iránba és megszerethettük

Nem tetszett

1. Teheránban órákat ülni a forgalmi dugókban, értékes időket elveszítve
2. Teheránban izgulni az elején a forgalmas közutakon való minden egyes átgyalogoláskor
3. Érezni a fiatalok vágyakozását arra, hogy lazábban élhessenek és úgy szórakozhassanak, mint kortársaik bárhol a világon, a bulihelyek teljes hiánya, a társasági leülős helyek részbeni hiánya
4. A különböző éttermek választéka közötti kicsi különbség
5. Bevallani kényszerűen magamnak, hogy Perszepolisz nem nyűgözött le
6. A rengeteg cigiző férfi, a lányom utcai cigizéseire vetett rosszalló tekintetek miatti kellemetlen érzés
7. Az, hogy a lányomnak végig kendőt kellett hordania, amit nem szeretett, bár fegyelmezetten elfogadott, valamint az, hogy a japán turista nők bezzeg megengedhették maguknak a kendő hordásának megtagadását
8. A turisztikai nevezetességeik itt-ott ügyetlen tálalása
9. Teheránban a borzasztó levegőszennyezettség
10. Az, hogy nem sikerült olyan angolul jól beszélő privát beszélgetőpartnert találni, aki a kőkemény szigorú iszlám törvénykezés hétköznapi gyakorlatát őszintén és teljes mértékben védelmezte volna nekünk, részben egyetértővel sikerült dumálni

Vélemények

Irán, az egykori Perzsia olyan, mint egy élő időutazás: a gazdag történelem és a mesés kultúra minden sarkon lenyűgözi az embert. A színpompás bazárokban kézzel szőtt perzsa szőnyegek, illatos fűszerek és finoman kidolgozott türkiz ékszerek várnak, miközben a háttérben az imám mecsetek, paloták és perzsa kertek káprázatos művészi csempéi és díszítései ragyognak 

Irán tényleg egy szóval: SZÉP! Perszepolis romjai őrzik egy letűnt birodalom dicsőségét, ahol a múlt és a jelen tökéletes harmóniában találkozik. Az ízek és illatok országa ez, ahol a sáfrányos rizs, tea és a rózsavízzel illatosított desszertek egyszerre kényeztetik az érzékeket és mesélnek a perzsa konyha ezeréves hagyományairól. Nem véletlen hallottunk eddig bárkit Iránról lelkesen mesélni, aki utazóként már felkereste - mi is nagyon élveztük ennek a kétarcú, sok félreértéssel övezett országot felfedezni. (O.K.T, 2024)

---

Iránban alig van nyugati külföldi turizmus a politikai helyzet és a média miatt. Évente másfél-kétmillióan jönnek, pedig a turisztikai potenciál végtelen. Tengerpart, szigetek, sivatag, erdő, magashegy, sípálya, épített örökség, bazári kelet-feeling. Sirázban, Iszfahánban és Jazdban látni nyitott gondolkodású nyugdíjas csoportokat, néhány backpacker hippit, hegymászókat a Damavand felé, de mindez nem sok. A külföldi turizmus elsősorban muszlim országokból számottevő, zarándoklat, vásárlás, plasztikai sebészet. Siráz tele volt bekötött fejű arabbal, akik hajbeültetésre jöttek.

A nyugati turizmus nélkül Iránban nem alakult ki a pofátlan nyomulás és lehúzás infrastruktúrája. A kevés nyugati úgyis főleg saját vezetővel közlekedik. A jobb hotelek, éttermek vagy a VIP-buszok berendezése a belső turizmust, azaz az iráni felsőközép igényeit elégíti ki. Ezért, ha azt látjuk, hogy egy étterem vagy hotel úgynevezett autentikus hely élő zenével, szökőkúttal, beöltözött pincérekkel, Perszepolisz-designnal és mindennel, amit más országban messzire el kell kerülni, itt nyugodtan bemehetünk, valószínűleg nem lehúzás, tényleg autentikus a maga módján. Iránban minden autentikus, Irán mindig önmagát adja. A legrosszabb giccsben is, mint az iszfaháni Naqs-e Dzsahán téren köröző lovaskocsik, az ország valódi működését figyelhetjük meg. A súlyos politikai helyzet miatt Irán a legjobb hely utazásra. Az érintetlenség és távolság orientalista klisék, de ettől még, ha nem is úgy, ahogy néhányan elvárják, igazak.

Unalmas tanács, de elsőre a legjobb megvenni és mindenben követni a legújabb Lonely Planetet. Elsőnek, de másodiknak is érdemes a klasszikus útvonalon haladni. Akármilyen érdekes trash-élmény lehet Irán néhány eldugott zuga, ha valaki egyszer költi erre a pénzét, akkor először nézze meg mondjuk Iszfahánt. Kétmillió ember, acélgyárak, a legtisztább, legrendezettebb és legszebb iráni nagyváros, a csúcsán lévő Szafavida Birodalom lenyomata, Naqsh-e Dzsahán tér, nagymecset, Csehel Szotún palota, a most már állandóan kiszáradt (elapasztott) folyó két partját összekötő Szafavida-kori hidak, örmény katedrális, sok minden, nem sorolom fel az összeset. Bazár, igazi bazárbádogtetővel és száguldozó motorosokkal, és szépen kiépített történelmi bazár turistáknak, itt árulnak szőnyeget, lakkozott tevecsont tolltartót, huszonöt százalék pisztáciatartalmú gazt (ragacsos törökmézszerű izé). Általában mindenki egyen annyi pisztáciát, amennyit tud. Sokkal magasabb minőség, mint az itthon kapható kaliforniai, ezt a ’79-es forradalom után kezdték el termeszteni az amerikaiak. (2021) forrás

---

"Nagyon változatos ország, ami a méretéből adódik, illetve abból, hogy sokféle ember (népcsoport) lakja. Amíg Shirazban és Eszfahanban mindenki színes, lazább öltözetet visel, nyitottabbak, kommunikatívabbak, addig Jázdban zárkózottabbak az emberek, feketében járnak, teljesen eltakarják magukat a nők. Földrajzilag változatos: van tenger, alföld, magas hegy, hó, sivatag, sztyeppe, nagyváros, kisváros stb... Szóval nekem ez a változatosság tetszett a legjobban, hogy utazok pár száz km-t és egy egész más hangulatú helyen találom magam egy országon belül.

Íme, az én Tetszett & Nem tetszett listám:

Tetszett:

1. Változatos ország

2. Gyönyörű a természet

3. Biztonságos

4. Olcsó

5. Finomak az ételek

6. Széles szállásválaszték

7. Nagyon kedvesek, segítőkészek és vendégszeretők az emberek, kevés a rendőr, nagyrészt ők sem hordanak fegyvert, ebből látszik, hogy magas a társadalom önfegyelme

8. Jó a tömegközlekedés

9. Baráti társaságok, családok a szabadban kempingeznek, beszélgetnek

10. Toleráns nép (Isfahanban örmény negyed van, ortodox templomokkal, a keresztények és a zoroasztriánusok termelhetnek maguknak bort, stb..).

Nem tetszett:

1. Kicsit hiányoltam az utcai kebabosokat, nincs annyi étterem, mint Törökországban vagy a Balkánon.

2. Óriási a szmog, koszos a levegő.

3. A gyalogos közlekedés nagyon nehéz a forgalom és az egyéni vezetési stílus miatt, de pár nap alatt hozzá lehet szokni.

4. A gyors pénzromlás miatt kicsit nehezen követhetőek az árak.

5. Az, hogy a turistáknak és a helyieknek más a múzeumbelépők ára (persze még így is olcsó volt).

6. Kevés angol nyelvű tájékoztatás, pedig egyre több a turista.

7. Sajnos már ott is megjelentek a nagy bevásárlóközpontok, plázák.

8. Tabrizban egész napos keresés után sem találtam szállást, mert a helyiek elmondása szerint az azeriek Iránba jönnek át orvoshoz, mert ott olcsóbb.

9. A szigorú vallási törvények miatt az ősi perzsa kultúrából sok dolgot nem sikerült megismerni.

10. Hogy a világhírű shirazi bort nem kóstolhattam meg.

(István)

---

"Az első nap, miután már beköltöztünk a hotelszobánkba, kimentem az épület elé, az utcai fronton cigizni. Méregettem a járdán vonuló helyi nők öltözékét és leesett az állam. Ugyanis gyorsan nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a szigorú öltözködési előírások dacára a nők elképesztő kreativitással képesek stílusossá varázsolni magukat. Rögtön idiótának éreztem magam a borzadály esőkabátomban és a csinos, de mégis fantáziátlan kendőmben. Azt is rögtön észrevételeztem, hogy a kendőikkel nem fedik teljesen a hajukat, sőt a leplezés mértékével izgalmasan játszadoznak, ki-ki a maga módján, egyfajta lázadozással. Feltűnt, hogy a kendő alatt a hajuk kívülről valami hatalmas kontyot sejtetve kiemelkedik és ezzel az egész viseletnek valami hercegnős, légies jelleget adnak. Naná, nyomban elkezdett az agyam járni, hogy vajon tényleg ennyire tetemes a kendő alatti hajkorona, avagy mit variálnak a helyi nők ehhez a látványhoz. Kedvem támadt megpróbálni utánozni a módit, hisz annyira csúcs volt. Hozzáteszem, ez az első napon volt, amikor még a kötelező kendőviselet dolgában nem voltam annyira frusztrált, mint az utazásunk második felében." (Kurucz Marion)

---

Mivel Iránban kevés a nyilvános szórakozási lehetőség, a családok és baráti társaságok inkább a köztereken és parkokban töltik az estéiket. Naplemente után szinte minden park megtelik élettel: az emberek leterítenek egy nagy szőnyeget a fűre, előkerül a termosz, a rengeteg házi étel, és barátságos hangulatban piknikeznek. Többször volt olyan érzésünk, hogy szívesen meghívnának maguk közé – mosolyogtak ránk, integettek, érdeklődve figyeltek. A vendégszeretet szinte magától értetődő ebben az országban.

Az utcákon feltűnő a zene hiánya – se a boltokból, se a közterekről nem hallani semmit, ami nyugaton teljesen szokatlan lenne. Pedig egy helyi üzletben találtam néhány CD-t iráni zenészek felvételeivel, és amikor belehallgattam, csak azt sajnáltam, hogy ez a sokszínű és gazdag zenei világ nem hallatszik ki az utcára.

A köztéri viselkedésre vonatkozó normák szigorúbbak, mint amit Európában megszoktunk: kézen fogva sétáló párokat nem igazán látni. Persze máshol is előfordul, hogy a szerelmesek visszafogottabban viselkednek a nyilvánosság előtt, de Iránban ez még erősebben jelen van. Egy helyi ismerős mesélte, hogy a fiatalok – főleg egyetemisták – gyakran tartanak privát házibulikat, ahol sokkal szabadabban viselkedhetnek. Ezek a zárt körű események nemcsak a szórakozásról szólnak, hanem egyfajta válaszreakciót is jelentenek a mindennapi szabályozottságra – különösen a fiatalok körében, ahol a tiltás gyakran csak még vonzóbbá teszi a tiltott dolgokat.

A mindennapi élet látszólag nyugodt és rendezett, de a felszín alatt nagyon is élénk és sokszínű társadalmi dinamika húzódik meg – amit az ember talán nem az utcán, hanem csak a második vagy harmadik napon kezd igazán érzékelni.

---

Iránban a piknikezés messze túlmutat egy egyszerű szabadidős tevékenységen – valójában a társas érintkezés egyik legfontosabb formája, különösen városi környezetben. Mivel az országban szigorúan szabályozott a közösségi élet, és a legtöbb nyugati értelemben vett szórakozási lehetőség nem elérhető (nincs mozi a megszokott értelemben, nincs közösségi élményként fogyasztott élőzene, szórakozóhelyek alig léteznek), a parkok váltak az emberek legfontosabb találkozótereivé.

Esténként és hétvégén szinte minden valamirevaló zöldterület megtelik: családok, barátok, sőt akár többgenerációs csoportok is szőnyegekkel, párnákkal, termoszokkal és házi készítésű ételekkel telepednek le a gyepre. Ilyenkor előkerül a tea, a sajt, az olívabogyó, az édes sütemények – minden, ami egy közös együttlétet teljessé tesz. A hangulat békés, közvetlen és jámbor – ez az iráni középosztály csendes kikapcsolódása.

A piknik azonban nemcsak kikapcsolódás, hanem egy ki nem mondott társadalmi kompromisszum is: ha a közterek használata tiszteletteljes, békés, akkor azt a hatóságok is „elengedik” bizonyos keretek között. Ezért a parkokban kialakult szubkultúra az iráni társadalom egyik legrugalmasabb és legszabadabb terepe, ahol az emberek találkozhatnak, beszélgethetnek, zenét hallgathatnak – persze diszkréten –, vagy csak egyszerűen egymás közelében lehetnek.

A piknik tehát nem csupán a hétvégi pihenés eszköze, hanem a társasági élet egyik fő színtere. Egy utazó számára az egyik legmeghatóbb élmény lehet, amikor egy család vagy baráti társaság mosolyogva int, vagy akár hellyel is kínálja a külföldit a szőnyeg sarkán – ez nem puszta udvariasság, hanem valódi gesztus. Egy pillanat, amikor az iráni vendégszeretet nem protokoll, hanem élő valóság.

---

Ez volt az az utazás, amely előtt szinte mindenki figyelmeztetett. Ismerősök aggódtak, hogy bajba kerülhetek – leginkább a fényképezési szenvedélyem miatt. Voltak, akik letartóztatást, elrablást emlegettek, vagy azt jósolták, hogy rosszul fogom érezni magam egy „ultrakonzervatív, vallásilag szigorú muzulmán államban”, ahol az ajatollah szava megkérdőjelezhetetlen, és ahol már egy korty alkohol is végzetes következményekkel járhat.

Én viszont inkább a Lonely Planet tanácsaira hallgattam, amely újra és újra hangsúlyozta: az egyetlen dolog, amit érdemes otthon hagyni, az a sztereotípiáink egész csokra. Mert ha nyitott szívvel érkezünk Iránba, ha engedjük, hogy az ország a saját arcát mutassa meg – akkor valóban egészen különleges élmények érhetnek minket.

Így is lett. Irán számomra a kellemes meglepetések országa volt – olyan hely, ahol nap mint nap történt valami, ami rácáfolt az előítéletekre, és megerősített abban, hogy a személyes tapasztalat mindig többet ér, mint a távoli vélemények. Ezekből az élményekből szeretnék most néhányat megosztani a következő bejegyzésekben – hátha másnak is segítenek elbontani a fejében élő korlátokat.

---

Hihetetlen, mennyire tartanak még mindig sokan ettől az országtól! Pedig Iránban az egyik legbarátságosabb és legőszintébben vendégszerető nép él, akikkel valaha találkoztam. Az ember alig tesz néhány lépést az utcán, máris kérdések, mosolyok és meghívások záporoznak rá. Egyetlen „veszély” leselkedik csak: hogy bírja az ember hólyaggal a megállás nélküli teaivást, mert minden beszélgetés egy csésze forró fekete teával kezdődik – és gyakran azzal is végződik.

Az iráni vendéglátás nem protokoll, hanem életforma. Sokszor még az is előfordul, hogy egy idegen egyszerűen odalép hozzád a parkban, érdeklődik honnan jöttél, majd néhány perc múlva meghív a családjához vacsorára. Mindez nem tolakodás, hanem a kultúrájuk természetes része. Az utazó nem vendégként, hanem rég nem látott ismerősként érkezik. És ha nyitottan fogadjuk ezt a közvetlenséget, az iráni út olyan élmény lesz, amit semmi más nem tud pótolni.

---

Amit Iránban megtapasztaltam, az teljesen más volt, mint bárhol máshol a világon. Az országban átélt élmények egyedisége talán abból fakad, hogy Iránt évszázadokon át vallási, etnikai és kulturális sokszínűség jellemezte. A Selyemút mentén fekvő városai mindig is kereszteződésként működtek, ahol népek, áruk és eszmék cseréltek gazdát. Ez a folyamatos áramlás nemcsak gazdasági kapcsolatokat, hanem egy nyitott, befogadó társadalmi attitűdöt is kialakított – olyan rendszert, amelyben a mozgás, a kíváncsiság és a kölcsönösség vált életformává.

Ez a történelmi „keringés” ma is érezhető, még ha a karavánokat ma már repülők és autópályák váltották is fel. Az irániak mélyen megértették, hogy a vendégszeretet nemcsak erkölcsi érték, hanem gazdasági ösztönző is. Aki szíves fogadtatásban részesül, szívesebben tér vissza, és szívesebben viszi hírét a világnak.

Ami engem a leginkább megérintett, az az a döbbenetes mértékű segítőkészség és baráti nyitottság, amellyel az utazót fogadják. Nem udvariassági gesztusokról van szó, hanem őszinte, belülről fakadó jóindulatról. Az emberek érdeklődése, kíváncsisága sosem tolakodó, hanem inkább emberi: „Ki vagy? Honnan jöttél? Mesélj rólunk, ha hazatérsz.”

Irán nemcsak földrajzi értelemben áll a kelet és nyugat között – lelkületében is. És éppen ez az, ami igazán különlegessé teszi.

---

,, Aki szereti megcsodálni a kelet csodáit annak tiszta szívből ajánlom Iránt, ahol még a tömegturizmus nem rontotta el az ország valódi arcát, viszont merőben mást tapasztalunk mint ami a médiában jelen van róla. Irán kiváló példája annak hogy csak annak higyj amit magad is megtapasztaltál. Röviden: gyönyörű természet, csodálatos emberek, ősi kultúra és szemet kápráztató mecsetek és épületek. (Irén)

---

Az iráni vendégszeretet elsőre szinte zavarba ejtő – sokszor azon kaptuk magunkat, hogy gyanakodva nézünk egymásra: miért ilyen kedvesek velünk? Mi lehet emögött? A mi nyugati logikánk gyakran feltételez valamilyen rejtett szándékot, egy „cserébe biztos kér majd valamit” típusú hátsó gondolatot.

De Iránban újra meg újra az ellenkezője történt. A segítség, a mosoly, a meghívás, a törődés – mindez tényleg őszinte volt. Lehet, hogy nem reprezentatív a mintánk, de az esetek túlnyomó többségében semmilyen elvárás nem kapcsolódott a kedvességhez. Egyszerűen így élnek. A perzsa mentalitás mélyen közösségi és figyelmes, ami nekünk, individualizmushoz szokott nyugatiaknak elsőre furcsának, sőt, szinte hiteltelennek tűnt.

A kultúrsokkot nem a vallási szabályok, hanem a szeretet közvetlensége okozta – annak az érzése, hogy itt nem védekeznek egymás elől az emberek, hanem valóban érdeklődnek egymás iránt. A kezdeti kételyek után lassan kibontakozott bennünk egy egészen más kép Iránról: nem a hírek által sulykolt ország, hanem egy egzotikus, élő, melegszívű világ, ahol az emberek – minden anyagi nehézség ellenére – teljes természetességgel mosolyognak, segítenek, élnek.

És ez talán az egyik legnagyobb tanítás, amit egy iráni utazás adhat: hogy nem minden kedvesség mögött van üzlet vagy számítás – néha csak emberség van mögötte.

---

Fantasztikus élmény volt megtapasztalni, hogy ha valóban szerettük volna, minden egyes nap egy helyi család otthonában vacsorázhattunk volna, teljes természetességgel. Az iráni vendégszeretet annyira ösztönös és mélyről jövő, hogy az étel és a társaság egyszerűen magától értetődő része az utazóval való kapcsolatnak. Ha a programjaink engedték volna, szinte végig meghívások között vándorolhattunk volna.

Volt azonban, amikor már kissé soknak éreztük a figyelmet és az érdeklődést – különösen kisebb városokban, ahol minden mozdulatunkat figyelték, és alig volt lehetőségünk pár nyugodt percre vagy zavartalan sétára. Egy idő után sok meghívást – bármilyen szívből jöttek is – kénytelenek voltunk visszautasítani, egyszerűen azért, mert szükségünk volt egy kis csendre és pihenésre.

Az irániak nem tolakodóak, de rendkívül figyelmesek, és ha észreveszik, hogy valaki elfáradt, akkor kíméletesen visszavonulnak – de mosolyuk megmarad. Ez az ország nemcsak a szépségével, hanem az emberi közelségével is megérinti az utazót. És bár időnként sok tud lenni a figyelem, ilyen melegségből még mindig jobb egy kicsivel többet kapni, mint kevesebbet.

---

Amikor ismerőseim megtudták, hogy Iránba készülünk, csodálkozva kérdezték: „– Mit lehet ott látni? Nem féltek odautazni? Ott nem szeretik a külföldieket!” Iránról közreadott képeket nézegetve, és mások élménybeszámolóit olvasva nem tartottam attól, hogy az ország szűkölködik látnivalókban, és barátságtalan lesz a fogadtatás. Ellenkezőleg! Tény azonban, hogy az utóbbi jó néhány évben politikai és egészségügyi szempontból nem tűnt számomra biztonságosnak Irán, de végül 2022 tavaszán rászántuk magunkat az utazásra. Sok országban megfordultunk már, és nincs közöttük olyan, ahová nem utaznánk vissza szívesen. Irán, vagyis az egykori Perzsia különösen belopta magát a szívembe, ahol a helyi emberek (akiknek túlnyomó többsége perzsa, és nem arab, ahogy azt sokan hiszik) barátságosan, mondhatni szeretettel fogadják azokat, akik szeretnék megismerni országuk múltját, történelmi emlékeit és természeti szépségeit.(2023)

---

Iránban a vendég meghívása nem csupán udvariasság, hanem szinte szent kötelesség, amely évszázados hagyományokból táplálkozik. Egy utazó meghívása ebédre vagy vacsorára, akár vadidegenként is, a tisztelet és a nyitottság kifejezése – nem üzleti szándék, nem hátsó gondolat, hanem egyszerűen emberi gesztus. A meghívás tehát nem kérdés, hanem természetes része a kapcsolatteremtésnek.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy minden hívásnak eleget kell tennünk. Ha az ember fáradt, programhoz kötött, vagy egyszerűen csak szeretne egy kis nyugalmat, nem sértő visszautasítani egy meghívást – különösen, ha ezt kedvesen, mosolyogva, őszinte hálával tesszük. Elég egy rövid magyarázat: „Nagyon szépen köszönöm, de ma már elfáradtunk”, vagy „Holnap korán indulunk tovább, de nagyon megtisztelő a meghívás”. Az irániak – bár lelkesek és közvetlenek – tisztelik a másik határait, ha érzik, hogy a visszautasítás nem elutasítás, hanem szükségszerűség.

Az apró gesztusok – egy kis ajándék, egy kézzel írt köszönőlap, egy közös fénykép elküldése később – sokat jelentenek egy olyan kultúrában, ahol a személyes kapcsolatok mély nyomot hagynak. És bár elsőre talán zavarba ejtő ez az őszinte nyitottság, idővel az ember rájön: ez nem színjáték, hanem a valóság egyik legszebb arca.

Ha úgy döntünk, hogy mégis elfogadunk egy meghívást, nem kell ünneplőbe öltöznünk vagy protokoll szerint viselkednünk – elég, ha nyitott szívvel megyünk, és elfogadjuk, hogy itt a vendég nem vendég, hanem átmenetileg családtag. Ez a világ talán távoli, de egy mosollyal – akár csak néhány órára – egészen közel kerül hozzánk.

További beszámolók

Az iszfaháni Nagymecset – más néven Maszdsed-e Dzsámé – az iráni iszlám építészet egyik legkiemelkedőbb alkotása. Az egész épületegyüttes a kék csempék varázslatos világába vonja a látogatót: a kék ezernyi árnyalata, a bonyolult inda- és virágmotívumok olyan részletgazdag harmóniában jelennek meg, hogy szinte zavarba ejtő. Amikor szemben álltunk a Sheikh Lotfollah mecsettel, csak álltunk csendben – nehéz bármit mondani a látványtól. A délutáni fényben a mecsetek csempéi aranyló árnyalatot kapnak, mintha belülről világítanának: talán ekkor a legszebbek.

A közeli bazár ma is a város egyik lüktető szíve. Több mint 5 kilométeren át kanyarog, fedett folyosóin alkudozó árusok és vásárlók nyüzsögnek megállás nélkül. A portékák tematikusan vannak elrendezve: van külön rész a szőnyegeknek, fűszereknek, réztárgyaknak, ékszereknek, ruháknak – így könnyű célzottan keresgélni. A legmeglepőbb talán az volt, hogy a még éretlen, cukorral édesített sárgabarack ott helyben igazi kedvencnek számít – számunkra szokatlan, de az íze érdekes módon működik.

A bazárból a híres Imám térre (Meydán-e Imám) jutunk ki, amely lenyűgöző mérete és szépen karbantartott állapota miatt az UNESCO világörökség része. A tér kulturált és nyugodt: kóbor kutyák és hajléktalanok nincsenek, a köztisztaság és a rend szemmel láthatóan fontos. A város sokszínűsége és vallási türelme is figyelemre méltó: az iszfaháni örmény katedrális (Vank katedrális) évszázadok óta működik, és ma is szabadon gyakorolhatják itt hitüket az örmény keresztény közösség tagjai.

Iszfahán nem egy egynapos város – több napra való élmény rejlik benne: paloták, mecsetek, parkok, történelmi utcák és azok a finom részletek, amelyeket csak lassú felfedezéssel lehet igazán észrevenni.

---

Egyes mecsetek – különösen a nagyobb zarándokhelyek, mint például Mashhad vagy Qom híres szent helyei – nem minden látogató számára hozzáférhetők. Külföldiek számára előfordulhat, hogy csak helyi kísérettel, korlátozott területeken sétálhatnak, míg más helyeken belépni sem lehetséges. Ha nem vagyunk biztosak abban, hogy beléphetünk-e, ne aggódjunk – a helyiek figyelmesek, és legtöbbször örömmel segítenek eligazodni, akár angolul is.

Fontos tudni, hogy Irán mélyen vallásos ország, ahol a vallás tisztelete nem hivatalos elvárás, hanem a mindennapok természetes része. Ezzel együtt azonban a vendégszeretet szinte szakrális jelentőségű – a kettő kéz a kézben jár. Ha valaki a hitünkről vagy vallási meggyőződésünkről érdeklődik, az nem tolakodás, hanem őszinte érdeklődés, a helyi kultúra része. Érdemes ezt nyitottsággal és tisztelettel kezelni – gyakran ezekből az apró beszélgetésekből születnek a legemlékezetesebb pillanatok.

---

Irán vidéki térségeiben az emberek mindennapjai gyakran teljesen más ritmusban zajlanak, mint a fővárosban. Sok helyen az internetelérés gyenge vagy nem létezik, a televízióhoz is csak korlátozottan férnek hozzá, és ahol van is készülék, inkább szórakoztató műsorokat néznek, mintsem híradásokat. A külvilág eseményei – főleg a politikai változások – gyakran távolinak és valószerűtlennek tűnnek számukra. A megszokott keretek biztonságot jelentenek, és a legtöbben igyekeznek ezekhez igazodni: betartják a szabályokat, kerülik a feltűnést, és a túléléshez szükséges rugalmassággal viszonyulnak a mindennapi valósághoz.

Ezzel szemben a nagyvárosok – különösen Teherán – egészen más képet mutatnak. Itt erősebben érzékelhetők a társadalmi feszültségek, a nyitás iránti vágy és a szekuláris szemlélet. A gazdasági lehetőségek itt koncentrálódnak, de ezek nagy része egy szűk, politikailag lojális elit kezében összpontosul, amely befolyása révén hozzáfér az állami forrásokhoz. Hivatalosan mindenki pályázhat, de a gyakorlatban gyakran csak az juthat valódi lehetőséghez, akinek van kapcsolata a döntéshozók körében – legyen az egy bizottsági tag vagy banki kapcsolattartó. A hitelezési rendszer is ezt az elvet követi: a vállalkozások csak akkor számíthatnak hitelre, ha „megbízhatónak” számítanak.

Az ország kettőssége – a hagyomány és a változás között feszülő ellentét – szinte minden rétegben érezhető, de talán sehol sem olyan élesen, mint a vidéki csend és a fővárosi nyugtalanság kontrasztjában.

---

Teherán egyik legkülönlegesebb és legemlékezetesebb látnivalója a Nemzeti Ékszermúzeum, ahol a sahok évszázadokon át gyűjtött kincseit őrzik. Ez a kiállítás a világ egyik legnagyobb és legértékesebb ékszer- és drágakőgyűjteménye, és valóban elképesztő darabokat vonultat fel. Itt található például a híres Darya-e Noor, vagyis a „Fény tengere” nevű gyémánt, amelyet gyakran emlegetnek a legendás Koh-i-Noor „testvéreként”.

A kiállítás egyik legimpozánsabb tárgya a szó szerint heverő méretű Páva-trón, amelyet közel 27 000 drágakő díszít – minden részletében a pompa és a hatalom szimbóluma. Ugyancsak lenyűgöző a 66 cm átmérőjű és 1 méter magas földgömb, amelyet Nasser-ed-din sah 19. századi udvari ékszerészei készítettek. A mesterek nem kartográfiai pontosságra törekedtek, hanem arra, hogy az ékszertárban kallódó több mint 52 000 darab drágakövet valamilyen látványos formában rendezzék el – így született meg ez a ragyogó, de meglehetősen sajátos földgömb, amelyen az országokat nem könnyű beazonosítani.

A múzeum szigorú biztonsági előírások mellett, előre foglalással látogatható, de a látvány mindenképp megéri a szervezést. Ez a hely nemcsak a gazdagság túlzásait mutatja be, hanem bepillantást enged abba is, hogyan értelmezte a hatalmat és presztízst az iráni uralkodói elit évszázadokon át.

---

Az első napok Teheránban valóban próbára teszik az embert – különösen, ha tájékozódásról van szó. A szállásom az Imám Khomeini tér közelében volt, amely hivatalosan az egyik legfontosabb csomópont, mégis, ha erről érdeklődtem, csak értetlen tekintetekkel találkoztam. Később derült ki, hogy a helyiek máig a régi nevén, Tupkhune térként (vagyis „Ágyúház”) emlegetik. Amikor szóba került egy iráni ismerősömmel, hogy nekünk, külföldieknek nehézséget okoznak ezek a párhuzamos névhasználatok, csak mosolygott, és azt mondta: „Ti európaiak túlságosan szerettek mindent rendszerezni.”

A közlekedés sem egyszerű, legalábbis eleinte. A buszok útvonalát perzsa nyelven, arab írással jelölik, és olyan gyorsan gördülnek be a megállóba, hogy az embernek esélye sincs kibetűzni, mire elhúznak. Szerencsére a helyiek rendkívül segítőkészek – ha nem tudod, melyik járművel jutsz el a célodhoz, csak kérdezni kell. Egy-két kedves irányítás után már magabiztosabban mozogtam, és a második nap végére szinte mindenféle közlekedési módot kipróbáltam: buszt, metrót, taxit, iránytaxit, motortaxit, sőt még magánsofőrt is.

A közlekedés után a másik komoly kihívás számomra a pénzhasználat volt. Mikor megkérdeztem, mennyibe kerül egy szendvics, azt mondták: „ötszáz tomán”. Átadtam egy ezres bankjegyet, mire nevetve tiltakoztak, hogy az csak az ár ötödét fedezi. Ekkor jöttem rá: az árakat tománban mondják ki, de a bankjegyeken riyál szerepel – és 1 tomán = 10 riyál. Ez elsőre teljesen összezavaró, de két nap után már ösztönösen átszoroztam mindent tízzel, és a kezdeti pénzügyi bizonytalanság szép lassan eltűnt.

Teherán egyszerre kihívás és kaland – de aki hajlandó kérdezni, figyelni és egy kicsit beletanulni, annak a város nyitottá válik.

---

A második napon elhatároztam, hogy végre készítek néhány fotót a shirazi bazárról – hiszen a Lonely Planet szerint ez, akárcsak az iszfaháni, Irán legizgalmasabb piacai közé tartozik. Ehhez képest teljesen lelombozott, amikor újra zárva találtam – ahogy már az előző este is. Kissé csalódottan sétáltam tovább, és a sarkon észrevettem egy rendőrségi lakókocsit, benne négy-öt egyenruhás pihent, vagy legalábbis úgy tűnt.

A nyakamban lógó fényképezőgéppel odaléptem hozzájuk, hátha megtudom, mikor nyit a bazár. Fred – aki velem volt – már ettől a jelenettől is ideges lett, de én udvariasan próbáltam kérdezősködni. A kommunikáció nem ment zökkenőmentesen, láthatóan nem beszéltek angolul, és én sem perzsául. Egyszer csak az egyikük rám nézett, és megkérdezte: „Photo?” – és én hirtelen nem tudtam, mi lenne a jó válasz, úgyhogy csak ismételgettem: „Bazaar, bazaar”. Erre a férfi határozottan annyit mondott: „Come with me now!”

Ebben a pillanatban átfutott bennem a gondolat, hogy lehet, rossz ötlet volt kérdezni, és talán nem lesz jó vége. Ám meglepetésemre visszakísért a bazár bejáratához, majd kinyitotta az ajtót, és beinvitált. Nemcsak hogy beengedett, de több mint húsz percen át vezetett a zegzugos folyosókon, hogy nyugodtan fényképezhessek, kedvem szerint. Egyetlen turista sem volt a közelben – a bazár csak nekem nyílt meg aznap délelőtt.

Ez az élmény tökéletes példája volt annak, milyen váratlanul barátságos és nagyvonalú tud lenni az iráni vendégszeretet – még akkor is, ha az első pillanatban egészen mást gondolna az ember.

---

Teherán egyik legsúlyosabb és legszembetűnőbb problémája továbbra is a túlzsúfolt közúti forgalom, amelyet még a várost behálózó autópályák, felüljárók és többszintű csomópontok rendszere sem tud igazán enyhíteni. A benzin 2025-ben is rendkívül olcsó (szabályozott áron, körülbelül 10–15 eurócent/liter, vagyis 40–60 forint/liter körül mozog), és az állam továbbra is támogatja a fiatalokat alacsony kamatú autóhitelekkel. A közlekedési morál viszont ennek ellenére is gyenge lábakon áll: a szabályok betartása inkább ajánlás, mint elvárás.

Az embernek könnyen az az érzése támad, hogy mivel a társadalmi és politikai keretek Iránban szigorúan szabályozzák a magánéletet, sokan épp az utakon próbálják megélni a szabadságérzetüket. Ez talán megmagyarázza, miért nézik el a rendőrök az olyan dolgokat, mint a piros lámpán való áthajtás, a járdán száguldó motorkerékpárok vagy a forgalmi dugókban egymásnak eső autósok és gyalogosok kisebb-nagyobb összetűzései.

Ebben az általános káoszban valódi felüdülést jelent a teheráni metró, amely a város közlekedési gerincoszlopává vált az elmúlt években. Az építkezések még mindig zajlanak, de 2025-ben már hat metróvonal működik, és további bővítések is tervben vannak. Az állomások tiszták, rendezettek, a légkondicionált szerelvények pedig valóban mozgó oázisként hatnak a nyári hőségben, amikor a hőmérséklet gyakran 40 °C fölé emelkedik.

A szerelvények utolsó kocsijai – sárga jellel megkülönböztetve – kifejezetten nőknek fenntartott szakaszok, ahová férfiak nem léphetnek be. A nők azonban bármelyik kocsiban utazhatnak, és a vegyes szakaszokban gyakran előzékenyen ülőhelyet is felajánlanak nekik. A metró nemcsak hatékony, de az iráni nagyvárosi élet egyik legcivilizáltabb terepe is – ellentétben a felszíni forgalom kiszámíthatatlan világával.

---

"A fényképezést általában nem tiltják, a szunnitáktól eltérően a síiták eltűrik, sőt mobiljaikkal sűrűn gyakorolják. Ezen fellelkesülve Teheránban, a kormányzati negyedben a járdán állva felvettem a szemközti igazságügyi palota homlokzatát, úgy is, mint jogász. Nyomban ott termett a portás, aki hozott magával egy rendőrt. Nem csak számon kérték a felvételt, de nagyon rajta voltak, hogy elvegyék a gépemet. Végül abban egyeztünk meg, hogy megmutattam nekik a tárolt fotókat, melyek közt nem volt ott az igazságügyi palota, mivel a kamera kétfunkciós, és én a palotát videóztam. Technikailag ennyire már nem voltak otthon. De ami igazán döbbenetes az az, hogy amikor az utcáról egy perc múlva befordultunk a fő turista látványosságnak számító Gulisztán palota kertjébe, onnan senkitől sem zavartatva fényképezhettem az igazságügyi palotát. Ekkor a portás által tiltott felvétel készítésének helyétől légvonalban néhány méterre álltam, csak éppen a kertet az utcától elválasztó vaskerítés másik oldalán."

---

Shiraz egykor nemcsak költészetéről és kertjeiről, hanem híres borairól is ismert volt – olyannyira, hogy a „Shiraz” név ma is él a nemzetközi borkultúrában. Ma azonban ebből semmit sem tapasztalhatunk meg helyben: Iránban teljes körű alkoholtilalom van érvényben, amely a külföldiekre is vonatkozik, és még behozni is tilos bármiféle szeszes italt az országba. Az egyetlen „engedélyezett alternatíva” a különféle alkoholmentes sörök, amelyekből meglepően széles választék áll rendelkezésre az üzletekben és éttermekben – de természetesen ezek ízvilága nem emlékeztet a hajdani borokra.

A szabályokat nemcsak a törvények, hanem a vallási előírásokat felügyelő erkölcsrendészet is szigorúan ellenőrzi. A külföldi utazó számára talán furcsa lehet, hogy ez a testület nem csupán az öltözködésre és a viselkedésre figyel, hanem a nemek közötti térhasználatot is szabályozza a mindennapokban. Például a buszokon a férfiak az első ajtón, a nők a középső ajtón szállnak fel, és ennek megfelelően külön utaznak – elöl a férfiak, hátul a nők. Egy házaspár számára, különösen ha már idősebbek, ez elsőre szokatlannak tűnhet, hiszen az elkülönülés a nyilvános tér minden szintjén megjelenik.

Ugyanez érvényes a mecsetekben is, ahol az imaidőben a férfiak és a nők külön szektorban tartózkodnak. Ennek a hagyománynak kulturális és vallási okai vannak, és bár az iszlám korai időszakában valószínűleg szorosabb együttlét jellemezte a közösségi imát, idővel a férfiak figyelmének elterelését elkerülendő a nemek elkülönítése vált normává. Ezt a logikát a mai közlekedési rendszerek is követik – a társadalmi rend alapja az elkülönültség, nem a szembefordulás.

E szabályok betartása a helyiek részéről természetes, és a látogatók számára is fontos, hogy tiszteletben tartsák a kulturális és vallási normákat, még ha azok elsőre idegennek is tűnnek. A szigor mögött gyakran mélyen gyökerező társadalmi biztonságérzet és közösségi szabályrendszer áll, amely az iráni mindennapokat évszázadok óta meghatározza.

---

Teheránban a levegőminőség továbbra is kihívás – főként a forgalmasabb időszakokban, különösen ősszel és télen gyakori a szmog, amit az arra érzékenyeknek érdemes figyelembe venni. A város ugyanakkor bővelkedik látnivalókban: a Nemzeti Múzeum például egészen különleges élményt nyújt. Egyetlen vitrinen belül több tucat olyan aranyszarvas látható, amely erősen emlékeztet a mi nagy becsben tartott szkíta leleteinkre. Nem vagyok régész, de elgondolkodtatott a párhuzam.

Érdemes időt szánni a Laleh parkra, ahol egy kis zöld nyugalomra lelhet az ember a nagyvárosi zaj közepette. A városban számos palota, mecset és persze a hatalmas bazár is felfedezésre vár. És ne feledkezzünk meg a jellegzetes, politikai tartalmú falfestményekről sem – ezek máig meghatározzák Teherán városképét, mint például a híres „Down with the USA” kompozíció.

Ha tanácsolhatok valamit: érdemes az Imám Khomeini tér környékén megszállni. A környék olcsó, biztonságos, és onnan gyalog is könnyedén elérhetők a legfontosabb nevezetességek, köztük a bazár és több nagy múzeum.

Iszfahánról talán elég annyi, hogy a perzsák évszázadok óta így mondják: Eszfahán, neszf-e dzsahán, azaz „Iszfahán a világ fele”. Nem túlzás – a város valóban olyan, mintha egy kézzel faragott ékszerdoboz lenne: szemet gyönyörködtető épületek, páratlan mecsetek, paloták és terek. A képhez hozzátartozik ugyanakkor az is, hogy az utóbbi évek szárazsága miatt a várost átszelő folyó szinte teljesen kiszáradt, így a híres hidak ma üres meder felett ívelnek át. Ennek ellenére estefelé érdemes a folyóparton sétálni – ilyenkor fiatalok gyűlnek össze, beszélgetnek, és olykor egészen kreatív módon próbálnak ismerkedni a másik nemmel.

A városban jelentős zoroasztriánus közösség él, nyitottak a beszélgetésre, sőt, sokszor örömmel meg is mutatják saját tűztemplomukat. Iszfahán örmény negyede is figyelemre méltó: ha jól emlékszem, az egyik örmény templom mellett található a világ egyik legnagyobb, az örmény népirtásnak emléket állító állandó kiállítása.

Shiraz... Nos, mit is mondhatnék? Ha valahol igazán átélhető az iráni lélek finomsága és mélysége, akkor az itt van. A város őrzi Háfez és Szádi síremlékét, ahol gyakran hallani, ahogy fiatalok verset olvasnak hangosan a sírok mellett. Shiraz a perzsa kultúra szíve, és mindehhez társul az a tény is, hogy innen indulnak a Perszepoliszba tartó kirándulások – ami valóban kihagyhatatlan az iráni utazás során.

---

Az iráni emberek rendkívül segítőkészek és nyitottak – sokan közülük szinte mentegetőzve mondják, hogy a világban tapasztalható feszültségek nem az ő akaratukból fakadnak, hanem a politikai vezetők döntéseinek következményei. Ők személy szerint senkinek sem akarnak rosszat, sőt, kifejezetten örülnek, ha egy külföldi érdeklődik a kultúrájuk iránt.

Ezt a hozzáállást a saját tapasztalataim is teljes mértékben megerősítik. Irán azon kevés országok egyike, ahol a turistát ritkán éri kellemetlenség – a hétköznapi emberekkel való találkozások szinte kivétel nélkül pozitívak. A közvetlenség, az udvariasság, a kíváncsi, de tiszteletteljes érdeklődés és az őszinte vendégszeretet teszik ezt az országot különlegessé. Az élmények sokkal inkább kellemes meglepetésekkel, mint bármiféle nehézséggel társulnak – még akkor is, ha előzetesen sokan másra számítanának.

---

Egyre többen fedezik fel Iránt mint turisztikai célpontot, és hosszú távon az ország hatalmas potenciállal rendelkezik ezen a téren. Az elmúlt évtizedben – különösen a nemzetközi nyitás időszakában – érezhetően javult az ország külföldi megítélése, amit a turizmus fokozatos újjáéledése is tükröz. Bár még mindig elsősorban az előző évekhez képest számít erőteljesnek a növekedés, az utazók száma folyamatosan emelkedik.

A legfrissebb adatok szerint Irán évente már közel 5 millió látogatót fogad, és 2025-ben is folytatódott az európai turisták számának emelkedése. A külföldi látogatók túlnyomó többsége pozitív élményekről számol be: egy 2024-ben a perszepoliszi romoknál készült felmérés szerint az utazók – köztük hongkongi és lengyel turistacsoportok – a vendégszeretetet, a gazdag kulturális örökséget és a biztonságot emelték ki. Többen hangsúlyozták, hogy az iráni városok meglepően rendezettek és nyugodtak, az emberek pedig segítőkészek és őszintén barátságosak.

Az iráni idegenforgalmi minisztérium célkitűzése ambiciózus: 2030-ra évente 20 millió látogatóval és mintegy 30 milliárd dollárnyi turisztikai bevétellel számolnak. Az ehhez szükséges fejlesztések – köztük szállodák, közlekedési infrastruktúra és szolgáltatások modernizálása – már elindultak, de további beruházásokra is szükség van.

Természetesen vannak kihívások is, amelyekkel az utazóknak számolniuk kell: az öltözködési előírások továbbra is érvényben vannak, így a nőknek kötelező a haj eltakarása, és a férfiak sem viselhetnek rövidnadrágot nyilvános helyen. Az alkoholtilalom is fennáll, amely egyes turisták számára szokatlan lehet. Ugyanakkor ezek az előírások sem vonják kétségbe azt a tényt, hogy Irán kulturális öröksége páratlan: jelenleg 17 helyszín szerepel az UNESCO világörökségi listáján, köztük Perszepolisz, Yazd óvárosa, Iszfahán mecsetei vagy Susa régészeti lelőhelye.

Az ország felfedezése ma is sokak számára élmény-teli, sőt meglepően biztonságos alternatívája a hagyományos keleti úti céloknak.

---

Irán természeti adottságai lenyűgözőek. Az ország – amely csaknem tizennyolcszor nagyobb Magyarországnál – elképesztő változatosságot kínál: hófedte hegyek, tengerpart, sivatag, füves fennsíkok és lombhullató erdők is megtalálhatók benne. Ez a sokféleség nemcsak a tájban, hanem az éghajlatban és az emberek életmódjában is visszaköszön.

Az építészet legszebb példái kétségtelenül a mecsetek, bár – talán személyes ízlés kérdése – a törökországi mecsetek grandiózusabbnak tűntek számunkra. Emellett érdemes megemlíteni az ősi szerájokat is, amelyek emlékeztetnek az egykori kereskedőútvonalak mozgalmas múltjára. Ugyanakkor az iráni városok zöme, különösen a lakónegyedek, vizuálisan kevésbé vonzók. Sok helyen látszik, hogy a régi épületeket inkább elbontják, és gyorsan, funkcionalitásra épülő módon emelnek újat a helyükre – gyakran díszítés nélküli, nyers betonból álló kockaházakat, kilógó csövekkel, félbehagyott tetőkkel. Egyedül Mashhadban láttunk egy kimondottan szép, modern lakóépületet – a képek között meg is találtok róla fotót.

A kisvárosok sem festenek sokkal jobban, a befejezetlenség érzete általános. Ennek ellenére a közterek, főként a parkok kifejezetten rendezettek: tiszták, virágosak, van bennük pad, ivókút, tiszta mosdó – és a helyiek előszeretettel töltik ott az estéiket.

Irán valóban csodálatos ország. Nem hivalkodó, nem harsány – inkább csendes méltósággal tárja fel magát a kíváncsi utazó előtt. Nem drága, nem veszélyes, és nem tolakodó – viszont élményekkel szinte túlcsordul. Mi nagyon megszerettük ezt a vidéket, és talán leginkább az emberek nyitottsága és kedvessége miatt.

A kötelező kendőviselet és hosszúnadrág elsőre szokatlan lehet, de idővel megszokható – ésez nem arról szól, hogy valaki kényszerből hajol meg, hanem inkább arról, hogy tiszteletet mutatunk egy olyan társadalom iránt, ahol a saját szabadságunk luxusnak számít. Nem provokálni kell, hanem együttérezni – még ha csak gesztus szintjén is.

Ha tehetjük, ne hagyjuk ki Iránt. Ez az ország sokkal többet ad, mint amit előzetesen várnánk. És aki egyszer beengedi magába ezt a világot, abban nyomot is hagy.

Fotóegyveleg

Siráz - v.j. fotója

Vissza az elejére

Kommentek