ÚTIKRITIKA.HU / Laosz

Laosz

Laosz

Laosz dióhéjban | Tetszett & Nem tetszett | Vélemények | További beszámolók | Fotóegyveleg

.

.

A Nagy Szent Sztúpa a fővárosban - K. Kriszta fotója

Laosz dióhéjban

• Laosz két és félszer akkorra, mint Magyarország, 236.800 négyzetkilométer, de csak 7,7 milliós a lakossága (2024-es becslés). A főváros, Vientiane 8069 kilométerre található Budapesttől.
• Laoszt elhagyva fejenként 10 amerikai dollár kilépési illetéket kell fizetni, ha ez nincs már benne a repülőjegyünk árában.
• Laosz meglátogatására a november és február közötti időszak a legideálisabb. Ilyenkor kevesebb az eső és nincs túl nagy hőség. Ráadásul ilyenkor tartják a legtöbb regionális és országos fesztivált, amik bizonyosan látványosak. Hátrány, hogy decemberben, januárban és februárban egyben a turista főszezon van és ilyenkor drágábbak a szállodák és nehezebb helyben improvizálva szálláshelyet találni.
• Leggyakoribb vezetéknév: Inthavong
• Átlagos havi nettó fizetés (2024-ben): 170 ezer forintnak megfelelő helyi pénz

Az UNESCO kulturális világörökségének a részei Laoszban:

• Luang Prabang városa
• Vat Phou és a környező ősi települések, a Champasak kultúrtájjal együtt

Komcsi ország vörös csillag nélküli zászlóval

Tetszett & Nem tetszett

Tetszett

1. Nyugis, a turista szemszögéből békés ország, nem felkavaró az élmény, de ettől talán kellemes is, időutazásos
2. A Mekong folyó méltóságteljessége, lassan lehajózni Huay Xai-tól Luang Prabang-ig
3. Az emberek jámborak, kedvesek (a maguk visszafogott módján, nem csimpaszkodnak rá a turistára az utcai kereskedők, koldusok stb. úgy, mint Vietnámban, az átlagember becsületesnek tűnik
4. A fotogén buddhista szerzetesek
5. Sok kulturális látványosság, a helyi kultúra mély gyökerei, felmászni a a Wat Phou-hoz (Angkor korszaki khmer templom)
6. A Laos-China Railways (kínai hitelből épült szupervasút) business osztályán fekvő ülésen csaknem átaludni a Luang Prabang-Vientinae visszautazást.
7. Sok a látványos táj, főleg a Vang Vieng és Luang Prabang közötti 13-as út mentén
8. Luang Prabang kétségtelenül Laosz csúcsélménye, de Viang Veng a kellemes meglepetés.
9. Még mindig nincs túlságosan lerohanva a turisták által, és ezért ínyenc desztináció
10. Tán a legolcsóbb délkelet-ázsiai ország.

Nem tetszett

1. Az infrastruktúra fejletlenségéből adódó kényelmetlenségek (pl. országutak állapota, a tömegközlekedés alacsony színvonala), a turista folyton arra jár, ahol a többi turista és ez kissé unalmas
2. Thaiföldhöz képest unalmas az éjszakai élet (kivétel Viang Veng)
3. Vientiane elég unalmas, álmos hely, pedig főváros
4. Nagy a szegénység, az emberek tudatlanok, egyszerűségük gyakran valami bárgyúsággal párosul
5. A kaja rosszabb, mint Thaiföldön vagy Kambodzsában (de nem sokkal rosszabb, mint Vietnamban vagy Burmában)
6. Az ócska tuk-tukok motorjaiból adódó légszennyezés
7. Nincs tengerpartja, nem lehet az országon belül kombinálni a kulturális turizmust a nyaralással
8. Szerintem túl veszélyes a Nam Song folyón kínált, úgynevezett tubing kalandos leereszkedések
9. Az országutak 80 százaléka földút!
10. A buszokon az európai lábhossznak kényelmetlenül szűk ülésközök
11. Luang Prabangtól eltekintve nagyon kevesen tudnak angolul

Vélemények

Tetszett

• Laosz még az igazi el nem nyugatiasodott Ázsia.
• Helyiek kedvesek, segítőkészek. Két hét alatt két olyan alkalom volt, hogy valaki odalépett hozzánk, hogy eladjon valamit. Teljesen hiányzik az Ázsiára jellemző erőszakos kéregetés, nyomulás.
• Nem volt átverés! Sohasem kellett vitatkozni, amit megbeszéltünk az mindig úgy volt. A szervezett túrák, amikre befizettünk profin szervezettek voltak, és mindig hozták, amit ígértek. Ha időre rendeltünk tuk-tuk-ot vagy taxit, az 5 perccel előtte ott volt.
• Olcsóság. Gyakorlatilag minden fele, harmada, negyede az itthoni áraknak. A legtöbb helyen ki van írva az ár, és annyiért adják, mint a helyieknek. Az éjszakai piacon lehetett volna alkudni, de ilyen árak mellett nem volt kedvem hozzá.
• Laoszban megtalálható az összes környező ország konyhája. Ehetünk a laoszi mellett autentikus koreai, thai, kínai és japán ételeket.

Nem tetszett

• A hatalmas szmog a száraz évszak végén. Voltak helyek, ahol a látótávolság pár száz méterre csökkent a szmogtól.
• Mindent nejlonzacskóba csomagolnak, ami előbb utóbb az utcán köt ki. Bár a városokban rendszeresen összeszedik, az utak mentén sok a szemét.
• Rossz utak.
• Kevesen tudnak angolul A szállodákban még csak-csak van egy ember, aki hellyel-közzel beszél angolul, de éttermekben és boltokban szinte senki.

(H. Zoltán, 2024)

---

"Mint Thaiföld 30 éve, nagyon könnyen szerethető. Nagyon kellemes hely, viszont fel kell arra készülni, minden sokkal lassabban megy. A baromságaik könnyen kiborítanak. (Kriszta, 2023)

---

Laosz szocialista ország....de valahogy másképp. Még annyira nem kapták fel a nyugati turisták de már sokan tudják, hogy ha nyugodt, kicsit autentikusabb délkelet-ázsiai országot akar megismerni akkor itt a helye.
Vientiane a főváros nem épp a szokványos városok kőzé tartozik a térségben. Rendkívűl tiszta és nincsenek azok a forgalmi káoszok mint akár Thaiföld vagy Kambodzsa ,Vietnám nagyobb városaiban. Itt nyugodtan közlekednek , szinte szabályozottan az emberek. Ez a szocializmus hozadéka? Viszont a legújabb autókkal és csilli-villi üzletekkel az utak mentén.....ez meg a kapitalizmus ?
És rengeteg helyen látni még a francia gyarmatosítók által emelt épületeket.
A repülőtér nem nagy és külön van egy belföldi terminál is. Érkezéskor a vízum felvehető bár elég hosszas a procedúra.
Ha taxi kell akkor benn egy irodában fizethetünk és a kapott cetlit adjuk át a sofőrnek. Szerintem a címet és a fizetési bizonylatot adtam át de a kígyóbetük szerint akár egy örökbefogadási írás is lehetett volna.😀
Látnivaló nem sok akad és akár 1-2 nap is elég a főváros felfedezéséhez. Én két dolgot mindenképp ajánlok. Az első a Pha That Luang nevű sztupa ami egy hatalmas (szocialista) téren található. Igazán fenséges és az aranyozása szinte világít a naplementében.. A másik pedig a Budapest bisztró. Ha valaki kicsit vágyik a hazai ízekre itt megtalálja. Sajnos a tulajjal nem találkoztunk de a pincérnő is tudott pár szót magyarul.
Későn jutott eszünkbe a vacsora és éttermek már zártak ezért egy kisebb boltban akartunk venni némi harapnivalót. Tiszta mint a 80-as évek magyarországi kis falusi ABC. Nem sok minden van és vacsorának való még kevesebb. Némi kenyér és konzerv valamint zöldség elégnek bizonyúlt de az eladó még adott ajándékba egy halom banánt....grátisz. (2025)

**A hivatalos szlogen — Laos: simply beautiful — tökéletesen összefoglalja, miért érdemes ide utazni. Aki Laoszba jön, ne várjon grandiózus látványosságokat. Nincsenek olyan monumentális templomvárosok, mint Angkor (bár ott a „kistesója”, de nekünk kimaradt, mert túl messze esett), és nincsenek olyan elképesztő tájak sem, mint a Ha Long-öböl.

Mégis: Luang Prabang hangulata egyetlen nap alatt beszippantja azt, aki nyitott rá. Phonsavan környékén ott a titokzatos Korsók Mezeje, amihez hasonlót máshol nem látni, és egy hmong falu meglátogatása könnyen rávilágít, mi mindenre panaszkodunk feleslegesen otthon. Vang Vieng pedig a tökéletes hely arra, hogy az ember gondtalan semmittevésben merüljön el néhány napra — vagy csak üljön egy kávé mellett, és nézze a narancsszínű köpenyben, mezítláb sétáló buddhista szerzeteseket, akik minden utcasarkon felbukkannak.

Laosz nem harsány, nem hivalkodó — egyszerűen szép. És pont ezért marad sokáig az ember fejében.**

---

,, Sok nyugati turista fanyalgott nekem, hogy Thaiföldhöz, Burmához, Kambodzsához, Vietnámhoz képest itt jóval kevesebb és szerényebb látnivaló.

De ebből csak annyi igaz, hogy ezen a részen viszonylag mindig is kevesebb ember élt és nem alakultak ki olyan nagy birodalmak, mint a sziámi, a khmer, a burmai, a cham, amelyek évszázadokon keresztül, egymást váltva uralták a régiót, a szomszédos országokat, a területet, egyszer az egyik élte fénykorát, máskor a másik napjai jöttek el.

Igen, Thaiföldön, Kambodzsában, a műemlékek káprázatos gazdagságában látszik, hogy micsoda óriási birodalmi központok voltak itt, Sziámról mindenki hallott, a khmer impériumról meg elég annyit, hogy Angkornak fénykorában egymillió lakosa volt akkor, amikor Párizsban és Londonban egyaránt alig ötvenezren éltek.

Laosz egyszerűbb, a kilencvenes évekig nagyon zárt volt, ezért ha úgy tetszik, kevésbé támadta meg a globalizáció, nem láttam nyugati gyorséttermet, skót vagy ír pubot, olasz pizzériát. De ez a fanyalgó nyugati turisták baja. (2016)" forrás

Reagálás: Olasz pizzeria azóta spéci van, nem is kevés, legalábbis Luang Prabangban. (aji, 2023(

Kriszta fotója

**Laosszal kapcsolatban van némi fenntartásunk — ide tényleg csak akkor költöznénk, ha muszáj lenne. Úgy látjuk, hogy a nemzetközi turizmus hullámai alapján ennek az országnak a kilencvenes években az volt a fő vonzereje, hogy sokáig zárt volt, ezért alig fordult meg errefelé külföldi. Aki akkor járt itt, annak tényleg irigylésre méltó élmény lehetett. Ma viszont még mindig nincs igazán sok látnivaló, viszont útközben elképesztően megnőtt a tömeg. Így aztán vonzerőből nagyon kevés maradt.

A látnivalók hiánya és a nyüzsgő turisták még nem lennének akkora baj, ha legalább a szolgáltatások színvonala felzárkózott volna. Thaiföldön az ember tudja, hogy nem lesz egyedül, de legalább működik minden, és amit kifizet, azt meg is kapja. Laoszban viszont ez a rész teljesen kimaradt: gyakori, hogy egy lepukkant, rozoga helyi buszon több a turista, mint a helyi utas. Vagy legyen olyan, mint Thaiföldön — ahol jó a busz, kényelmes a hotel — vagy olyan, mint Mianmar, ahol ugyan egyszerűbb minden, de közben sehol egy turista. Ez a félmegoldás senkinek sem jó.

És nem csak az utazók szenvednek ettől, hanem a helyiek is. Nincs ugyan hivatalos rangsor, de kevés olyan ország lehet a világon, ahol ennyi a turista, mégis ilyen keveset profitálnak belőle az emberek. Thaiföldön látni, hogy a helyiek anyagilag jól járnak a turizmusból — itt viszont a falvak alig élnek jobban, mint a jóval zártabb Mianmarban. Nem is ragozzuk: az elmúlt hónapokban bejárt tíz ázsiai ország közül Laosz volt a legkevésbé érdekes. Őszintén csak annak ajánljuk, aki már tényleg minden más lehetőséget kipipált.**

---

Mintha Laoszt valami titkos erőtér óvná attól, hogy a világ igazán felfedezze. Talán éppen ezért olyan kellemes hely maradt: nincs tömeg, nincs tolakodás, nincs harsány nyüzsgés. Csak a maga nyugodt, rejtőzködő módján létezik — és pont ez adja a varázsát.

---

,, Laoszban összesen 16 napot töltöttünk, ebbe az időbe belefért: Luang Prabang, Vang Vieng, Vientián, Pakse és a Négyezer sziget. 😊 A kedvenc városunk Luang Prabang volt, a kézműves piacot képtelenség volt üres kézzel ott hagynunk, az itt élők csodálatos termékeket kínálnak, ez mellett számos Laoszra jellemző bagettes és shakes stand gondoskodik a hangulatról. 😉😋

Laoszban fantasztikusan éreztük magunk, szerettünk minden egyes ott töltött pillanatot. 😊😍 Ez egy igazán rendkívüli ország, mindenképp szeretnénk egyszer visszatérni! 🙃🌏
Ne hagyjátok ki ti se a bakancslistátokról, higgyétek el nem fogjátok megbánni! ☺️(oe, 2019)

---

"Amikor készültünk Délkelet-Ázsiába és egyik barátunknak meséltem a tervezett útvonalról, megrökönyödve kérdezte: Laoszba is mentek? Miért, mi van ott? Megfogott ezzel a kérdéssel, a többi országról kapásból eszembe jutott valami, de Laosz kifogott rajtam. Három hét után sem tudtam volna sokkal jobban válaszolni, mert nincs valami sok kézzelfogható látnivaló. Van viszont mindent átható végtelen nyugalom (amit csak az időnkénti kakasszó tör meg), az ország szimbóluma talán a függőágy lehetne. No meg a fenséges Mekong, csodálatos természeti tájak (barlangok, vízesések), buddhista templomok és a laoszi emberek vendégszeretete.

Költés, illetve büdzsé:

• Aszkéta: 15–25 USD/nap (dormitórium, buszozás, stoppolás)

• Polgár: 30–40 USD/nap (középkategóriás szálló, napi egy éttermi étkezés, tuk-tuk a nagyobb városokon belül, busz a városok között)

Megnéznivalók:

• Északon:

  • Luang Nam Tha (2 nap): az Arany Háromszög laoszi oldala, túrázás

  • Luang Prabang (4 nap): Délkelet Ázsia legépebben megmaradt hagyományos városa a Mekong partján. A város körül barlangok, vízesések, túrázás/biciklizés

  • Vang Vieng (2 nap): nem mindenki szereti, nekünk bejött. Bár az ópiumbarlangok már bezártak, továbbra is a hátizsákosok központja. Barlangok és traktorgumin való illuminált leereszkedés a folyón.

  • Vientiane (2 nap): a világ legrelaxáltabb fővárosa.

  • Ponsavan (1 nap): több ezer agyagedény egy hatalmas mezőn, a jó ég tudja, hogy kerültek oda

• Délen:

  • Savannakhet (2 nap): túrázás hegyi törzsekhez

  • Pakse (2 nap): túrázás, kávéföldek, a világ legmagasabb vízesése

  • Si Phan Don (2 nap): „Négyezer sziget” a Mekong-on a kambodzsai határnál. Sietni kell, mert a kínaiak ide (is) gátat akarnak építeni.       forrás

  • ---

    **Laosz egy végtelenül nyugodt ország — és Vietnám után pont erre volt a legnagyobb szükségem. Ott minden nap olyan volt, mint valami mesebeli lassított felvétel.

    Az egész titka valahol abban rejlik, hogy mindenki — a helyiek is, a turisták is — egyszerűen lelassul. És nekem ez akkor maga volt a gyógyír. Képzeljétek el úgy, mintha valaki kiülne egy falusi padra beszélgetni a szomszédjával — csak itt nemcsak hogy odaülhetsz melléjük, de eszedbe se jut, hogy ne tedd. Ők meg ugyanígy, minden annyira természetes. És ha már ott vagy, az asztalon lévő étel, ital is úgy lesz a tiéd, mintha mindig is ott ültél volna.

    Egyszer sétáltunk az út szélén, mellettünk egy család ült a földön, tál leves meg pár pohár. Odaintettek, köszöntünk, leültünk — az egy tál levest ötön ettük meg. Aztán persze előkerült a rizspálinka is, ahogy kell. Közös nyelv nulla, de mégis mindenki mindent értett.

    Volt olyan is, hogy egy családi ünnepségbe botlottunk: kiabáltak nekünk az utcáról, hogy menjünk be, van bőven kaja és ital. Ilyesmit tényleg csak Laoszban él meg az ember.

    Valahogy az egész hely nyitott, békés és ösztönöz arra, hogy minőségi időt tölts másokkal — vagy csak ülj, és hallgass. Ezért is alakult úgy, hogy pont ott szereztem olyan barátokat más utazók közül, akikkel a mai napig tartom a kapcsolatot. Három ilyen jó barátságom lett ott, és bár mind más irányba indult tovább, később mindegyikükkel találkoztam újra, más-más országban. Laosz valahogy így működik — lassan, nyitottan, szívből.**

  • ---

    **Igazi felüdülés egy laoszi kitérő Bangkok nyüzsgése vagy a zsúfolt thai strandok után. Bangkokból például elrepülni Luang Prabangba olyan érzés, mintha egy mozgalmas hét után Budapestről elvonulnánk egy csendes vidéki faluba: minden lelassul, senki sem siet sehová. Ha sikerül mi magunkat is „lelassítani” és átvenni a helyiek ritmusát, garantált, hogy a laoszi utazásból sokkal többet kapunk majd, mint csak látnivalókat.
  • Laosz remek választás, ha pihenésre vágyunk. Persze a népszerűbb helyeken — például Luang Prabangban — ma már bőven van turista, de még így is igaz: itt nincs rohanás, nincs éjszakába nyúló bulizás, minden sokkal csendesebb, nyugodtabb.
  • Azért nem árt tudni: hiába szeretnék sokan a „rejtett gyöngyszem” címkével eladni, Laosz ma már abszolút turistás ország — még ha sokkal visszafogottabban is, mint Thaiföld vagy Vietnam. Vannak, akik néha tényleg letérnek a kitaposott ösvényről, de a távolságok kicsik, és a legtöbb érdekes helyen már régen megjelentek a vendégházak és éttermek.
  • Tömeg nem mindenhol van, de a szükséges infrastruktúra szinte bárhol elérhető — így az utazás kényelmes, még akkor is, ha közben úgy érezzük, hogy egy lassú, időtlen világba csöppentünk.**

További beszámolók

**Sokáig azt hittük, hogy a laosziak feltétel nélkül nagyon kedvesek a külföldiekkel — aztán amikor helyi buszra szálltunk, akadt pár utas, aki ezt gyorsan megcáfolta. Ilyenkor elgondolkodik az ember: talán csak azok barátságosak, akiknél pénzt költünk, például a szállásokon, éttermekben vagy boltokban. Végül mégis arra jutottunk, hogy alapvetően a laosziak tényleg kedves, nyugodt emberek.

Ami az étkezést illeti: Laoszban minden a rizs körül forog. Láttunk olyan piaci standot, ahol több mint negyvenféle rizst árultak! Ezen kívül sokféle tésztát is esznek, és van néhány tipikus helyi fogásuk is, amik sokban hasonlítanak a thai konyhára. Ami viszont igazán meglepő: bármerre jártunk, még a legkisebb falusi kifőzdében is lehetett kapni friss, ropogós bagettet, mellé pedig La Vache Qui Rit háromszög sajtot. Ez talán a leglátványosabb maradéka annak, hogy Laosz egykor francia gyarmat volt.**

---

**Laosz igazán különleges hely: egyszerre lehet benne átélni a múlt, a jelen és a különféle kultúrák határmezsgyéit. Egy-egy séta közben, amikor bekukucskálunk egy wat — vagyis buddhista templom — udvarába, rögtön magával ragad valami nehezen megfogható, békés, spirituális légkör. Aztán ahogy kilépünk az utcára, máris szembesülünk a hétköznapi laoszi valósággal: a nyugati utazók igényeire szabott kávézók, éttermek, utazási irodák, masszázsszalonok, bárok és internetkávézók sora vár. Mára gyakorlatilag minden megtalálható, amire egy hátizsákos vagy hosszabb távon utazó csak vágyhat.

Aki Thaiföld nyüzsgése után érkezik ide, sokszor úgy érzi: ez az a hely, ahonnan a legnehezebb lesz továbblépni. Lehet, hogy csak egy külföldi idealizálja túl, de valahogy az emberek itt tényleg nyugodtabbnak, derűsebbnek tűnnek, mint a régió sok más országában. Bár papíron még mindig „szocialista” állam, és a világ egyik legszegényebbje, egy dolog biztos: az itt élők boldogságát nem a GDP adja meg, hanem valami egészen más.**

NEON: Szinte mindenhol neoncsövek világítanak, legyen szó éttermekről vagy motelszobákról. A fénycsövek körül esténként gekkók portyáznak, vadásznak a rovarokra — ez aranyos látvány, de maga a neonfény rettentően zavaró és hideg.

SZEMÉT: Az emberek gondolkodás nélkül szemetelnek: műanyag palack, nejlonzacskó, bármi felesleges — megy ki a buszablakon. Láthatóan eszükbe sem jut, hogy ezzel mennyi kárt okoznak a saját környezetüknek.

KAKAS: Savannakhet, reggel nyolc óra — de ez bármelyik laoszi városra igaz lehet. Pár kakas hajnal kettőtől kitartóan kukorékol, mintha fizetnének érte. Mire megvirrad, már rekedt a hangjuk, de akkor is próbálkoznak.

MEKONG: Egy folyó, háromféle szerep: mosógép, vízi főút, szemetes és fürdőkád egyszerre, attól függ, ki mire használja épp. Így él vele Laosz, Kambodzsa és Thaiföld is — ugyanazzal a természetes magától érthetődőséggel, ami mindent jellemez errefelé.**

---

**Hajnali kettőkor felébredtem egy apró vientiane-i motelszobában — az időeltolódás még dolgozott bennem, és esélyem sem volt visszaaludni. Hosszasan zuhanyoztam, borotválkoztam, fogat mostam, de a Mekong fölött még mindig csak derengeni kezdett a hajnal. Úgy döntöttem, elindulok: hajnali halászok, buddhista templomok, utcákat sepregető szerzetesek — ezt akartam látni és fotózni ebben a különös, félálomban ringó városban.

Alig léptem ki a motel kapuján, máris csatlakozott hozzám néhány fiatal laoszi lány, kismotorral jöttek mellém — egyértelmű volt, mit kínálnak. Beszélgettünk egy darabig, próbáltak üzletet kötni, de mondtam nekik, hogy most inkább a halászokat és a templomokat keresem a reggeli fényben. Kuncogtak rajtam, talán még sosem láttak ekkora „fehér lúzert”, hiszen a legtöbb nyugati pont ezért jön ide: hogy kipipáljon egy kis „bumm-bummot” egy ázsiai lánnyal. Gondoltam is magamban: talán majd egyszer tényleg felpattanok mögétek a motorra, és kirobogunk a Mekong partjára, a mangrove- és bambuszligetek közé — de nem ma, búcsúztam.

A folyónál a halászok már javában dolgoztak. Sokuk derékig gázolt a vízbe, úgy terítették ki a hálót. Én is belegázoltam a sekély vízbe egy jó fotóért — megérte. Ezt szerettem igazán Laoszban: az egyszerű, mindennapi élet nyugalmát. Sok nyugati panaszkodott nekem, hogy Thaiföldhöz, Burmához vagy Vietnámhoz képest itt kevés a „látványosság”. Pedig csak annyi a különbség, hogy ezen a vidéken mindig is kevesebben éltek, nem alakultak ki olyan nagy birodalmi központok, mint a szomszédoknál — se khmer templomerdők, se hatalmas paloták.

Persze Thaiföldön és Kambodzsában, a műemlékek gazdagságát látva, könnyű elmerengeni a régi birodalmak fénykorán — elég csak Angkorra gondolni, ahol a csúcson egymillió ember élt, miközben Párizsban vagy Londonban alig ötvenezer. Laosz sokkal egyszerűbb világ, és egészen a közelmúltig zárt is maradt: se nyugati gyorsétterem, se ír kocsma, se olasz pizzéria — és ez sokkal inkább áldás, mint hiányosság.

Én csak álltam a halászok között, néztem őket, hallgattam a reggeli csendet. Közben tudtam, hogy Vientiane folyóparti sétánya mostanra szépen kiépült: hosszú kilométereken át hűsölnek itt délutánonként a helyiek, miközben a Mekong hullámai ezüstösen csillognak, és a parton mozgóárusok, kis étkezdék kínálják a friss, illatos fogásokat. Laosz egyszerű, de pont ettől marad emlékezetes.**

Kriszta fotója

**Hajnali kettőkor magamhoz tértem egy apró vientiane-i motelszobában — az időeltolódás még zakatolt bennem, és esélyem sem volt visszaaludni. Hosszan áztam a zuhany alatt, megborotválkoztam, fogat mostam, de a Mekong fölött még csak pirkadni kezdett az ég. Úgy döntöttem, útra kelek: hajnali halászok, szerzetesek, templomudvarok — mindezt látni akartam ebben a félálomba ringó városban.

Ahogy kiléptem a motel kapuján, pár fiatal laoszi lány csapódott mellém, kismotorral kísértek — egy pillanatig sem volt kétséges, mit kínálnak. Szóba elegyedtünk, próbáltak üzletet kötni, de mondtam nekik, hogy ma inkább a folyót és a templomokat keresem. Kuncogtak rajtam — talán még nem láttak olyan nyugatit, aki inkább halászó embereket fotózna, mintsem „bumm-bumm”-ot hajkurásszon. Gondoltam magamban: talán majd egyszer tényleg felpattanok mögétek a motorra, és kirobogunk a Mekong menti mangrove- és bambuszerdőkig — de ma nem, intettem nekik búcsút.

A folyónál a halászok már nyakig a munkában: sokan derékig gázoltak a vízbe, úgy terítgették a hálóikat. Beálltam közéjük, térdig a folyóban, egy jó fotóért bármit — és megérte. Ezért szerettem Laoszt: a mindennapok egyszerű, nyugodt ritmusáért. Hallottam sokszor, ahogy nyugati utazók fanyalogtak: Thaiföldhöz, Burmához, Vietnámhoz képest itt „alig van látnivaló”. Pedig csak annyi a különbség, hogy ezen a tájon sosem épültek nagy birodalmi fővárosok, nem maradtak óriási paloták, templomerők — inkább a csend maradt meg és az emberek nyugalma.

Persze, aki Kambodzsában vagy Thaiföldön jár, a romvárosok, paloták láttán könnyen elmereng a régi pompán — elég csak Angkorra gondolni, ahol valaha egymillió ember nyüzsgött, miközben Párizs vagy London akkoriban egy kisebb falu volt hozzá képest. Laosz ehhez képest szerényebb, és sokáig zárva is maradt: itt nincs nyugati gyorsétterem, sem ír pub, sem pizzéria a sarkon — de éppen ez adja az igazi ízét.

Ott álltam a vízben, néztem a halászokat, hallgattam a hajnal csendjét. Tudtam, hogy Vientiane folyóparti sétánya ma már szépen kiépült: kilométereken át hűsölnek itt a helyiek délutánonként, a Mekong fémesen csillog, a parton mozgóárusok és kis étkezdék kínálják a friss falatokat. Laosz egyszerű — és talán pont ezért felejthetetlen.**

Fotóegyveleg

p.b.

p.b.

Vientiane - Buddha Park - t.k. fotója

Luang Prabang - Kriszta fotója

Vissza az elejére

Kommentek