ÚTIKRITIKA.HU / Pápua Új-Guinea

Pápua Új-Guinea

Pápua Új-Guinea dióhéjban | Tetszett&Nem tetszett | Vélemények | Olvasmányos linkek | Fotóegyveleg

.

Népviseletes turista show - Elter Karcsi fotója

Pápua Új-Guinea dióhéjban

Az Óceánia kontinensrészhez tartozó Pápua Új-Guinea 462 840 négyzetkilométer nagyságú, kb. 10,5 millióan lakják (2024-es becslés). Fővárosa: Port Moresby.

Port Moresby légvonalban 13 568 kilométerre van Budapesttől.

Pápua Új-Guineában trópusi, párás, meleg klíma uralkodik. Október és november a legesősebb időszak. Decemberben és januárban van a legnagyobb hőség, akár 38-40 fok is. Júniusban és júliusban van a leghűvösebb, de ez is csupán nappali 22-24 fok.

Az utazók többnyire Ausztráliából repülnek ide, vagy Iriyan Jayaból szárazföldi úton. Pápua Új-Guineában a nemzeti fizetőeszköz a Pápua Új-Guineai kína (PGK).

Pápua Új-Guinea nem egy olyan ország, ahol az utazó egyéni alapon könnyedén mehet ide-oda. Bizony ajánlatos befizetni szervezett túrára, ha szeretjük az ilyesmit, ha nem. Kísérő nélkül kockázatos és nem is praktikus megpróbálkozni az ország felfedezéséhez. Pápua Új-Guineában a közbiztonsági helyzet nem igazán megnyugtató, de a szervezett csoportokat biztonságban viszik biztonságos helyekre. Az ország egyes részei nagyon veszélyesek. A legjobb kis létszámú csoporttal utazni.

A magyar külügyminisztérium Pápua Új-Guineát utazás és ott tartózkodás szempontjából "II. Fokozott biztonsági kockázatot rejtő országok és térségek" kategóriájába sorolja. A külügy szerint Pápua Új-Guinea a turisták számára nem biztonságos ország, mert az ország egyes területein szinte állandósultak a törzsi és etnikai villongások. A fővárost, Port-Moresby-t ezek az események nem érintik közvetlenül, ott azonban a rendkívül rossz közbiztonság okoz gondot. Gyakoriak a lopások, gépjárműfeltörések. Nem ajánlatos sötétedés után egyedül sétálni az utcán.

Pápua Új-Guinea meglátogatását egyáltalán nem ajánljuk kényes, kényelmes, tapasztalatlan utazóknak. A tömegközlekedés megbízhatatlan, és külföldi turisták számára veszélyes lehet. Jóllehet évente közel 200 ezer turista látogat az országba, azért a turisztikai infrastruktúra még fejletlen. Az országban számos ma is aktív vulkán található, melyek megközelítése veszélyes.

Leggyakoribb vezetéknév: John

Tetszett & Nem tetszett

Tetszett

1. A pápuák különböző szertatásaival való ismerkedés élményei
2. Nagy meglepetés volt, hogy a természet milyen változatos, egyedi és bámulatos
3. A helyiek többsége barátságos és segítőkész
4. A nagyon egyszerű facsónakban való utazás a folyókon
5. A falvak házait tanulmányozni
6. A turisták által kevésbé látogatott falvakba eljutni
7. A helyi kis kölyköknek örömet okozni azzal, hogy megmutattuk a fényképezőgépünkön a róluk készült képeket
8. Ahogy elmagyarázták a krokodilvadászatok és -feldolgozások módszereit
9. A rengeteg csodás madár, papagáj
10. Meglepően sokféle a helyi szokásvilág, építkezési mód, egyáltalán nem sablonos

Nem tetszett

1. Belépéskor a vámosok elvették a kekszeinket, táblás csokijainkat
2. Folyton minden helyi megpróbálja felajánlani magát idegenvezetőnek, és kellemetlen elutasítani őket
3. A férfiak a legtöbb munkát a nőkre hárítják
4. Jókat egyszer sem ettem, az étkeikben nincs fűszer
5. A szúnyogok elleni folytonos küzdelem
6. Ahogy a helyiek a bételrágás közben gusztustalanul köpködnek
7. Baloldali a közlekedés

Vélemények

Pápua-Új-Guineába utaztam, mert azt hittem, igazi ősi kultúrákat fogok látni, de hát, mit is mondjak... egy igazi cirkuszba csöppentem. A túravezetőnk lelkesen magyarázta, hogy az előttünk felsorakozó emberek egy vérbeli törzs tagjai, akik állítólag még nem is olyan rég embereket ettek vacsorára. Nos, a „primitív törzs” színpadi előadása igencsak érdekesen kezdődött: maszkokban és ijesztő arcfestéssel ugráltak körülöttünk, valami rituálészerűen. Az egyik szörnyre festett ember majdnem rám ugrott, gondolom, hogy egy kis adrenalin löketet adjon.

Miután véget ért a „néptánc”, ami inkább egy rossz horrorfilm élő előadása volt, jött a meglepetés. Alig hogy befejezték a dobálást meg az ordibálást, a "törzsfőnök" előhúzott egy okostelefont a fűszoknya alól és egy gyors szelfit nyomott a turistákkal. Na, itt már tudtam, hogy egy szépen kitalált műsort kaptunk. Az „emberevő” csapat gyorsan átvedlett, és simán farmert meg pólót vettek fel a fák mögött parkoló autójukban. Képzelheted, hogy mennyire autentikusnak éreztem magam! Valaki megkérdezte őket, hogy tényleg voltak-e valaha emberevők. Ők jót nevettek.

Kiderült, hogy a turistáknak bemutatott „ősi rituálék” inkább a szórakoztatásról szólnak, mint a valós történelemről. Szóval, ha igazi kulturális utazásra készülsz, nos... talán nem itt kellene kezdened. A turisták becsalogatására és lenyűgözésére szolgáló előadások meglehetősen hatásosak, de sokkal inkább egy színházi produkcióra hasonlítanak, mintsem egy valódi, régi törzsi rítusra.

Az egész élmény annyira mesterkélt volt, hogy már csak nevetni tudtam. A turisták el voltak ájulva a látványtól, de amikor megláttam, hogy az egyik „táncos” gyorsan WhatsApp üzenetet küld haza tán  a barátnőjének, megkérdőjeleztem a hitelességet.

Nem mondom, szórakoztató volt, de azért ne dőlj be a mesének, hogy itt egy igazi, „vad” törzsi rítuson veszel részt. A helyiek profik abban, hogyan csomagolják be a „primitív kultúrát” a modern kor igényeihez igazítva. A legviccesebb pillanat az volt, amikor a „törzsfőnök” felkért minket, hogy kövessük be őket Instagramon. (Aji, 2023)

---

,, Emlékezetes sztori Pápua Új-Guineával kapcsolatban. Egy pesti házibulin jelen volt két barátom, akik együtt épppen Pápua-Új-Guineába készültek turistáskodni. Egyikük tapasztalt utazó, a másik egyáltalán nem tapasztalt és e desztináció vonatkozásában kifejezetten majrézott. A buli egy vendége a majjrés barátnak átnyujtott egy újságkivágást. Az beleolvasott és elsápadt. Az újságkivágáson a cikk címe ez volt: Üstbe ment terv. Arról szólt, hogy egy angol arisztokrata pár évtizeddel ezelőtt Pápua-Új-Guineán járt és megfőzték a kannibálok. A cikk egy magyar bulvárlapban jelent meg és persze orbitális baromság. Arra viszont megfelelő volt, hogy a majrés barát még jobban megijedjen ettől az utazástól. Nem visszakozott, odautazott és ép bőrrel jött vissza. Ugyan egy kisebb rablótámadás közbejött, de az útonállók nem a húsukat akarták megenni, hanem a holmijukból akartak ezt-azt eltulajdonítani. Üstbe nem mentek és az utazás sem ment füstbe." 

Hagen-hegy - Enga táncosok - m.cs. fotója

,, A Felföld hegységei zömében mészkőből állnak és a hegyek „gyomra” számos barlangot rejt. A Mount Hagen közeli Whagi-folyó völgyében járva a bozótból egy hevesen gesztikuláló marcona pápua toppan elénk. Mint Bobtól megtudjuk, pár kináért hajlandó megmutatni nekünk a titkos barlangot, amelybe az ötvenes évek idején a törzsi háborúban megölt társaik tetemeit helyezték. Kapva-kapunk az alkalmon, bár ekkor még nem tudjuk, hogy a hely megközelítése kimerítő gyalogtúrát igényel. Kezdetben pandanusz-ligetekkel övezett kaukau (édesburgonya) és táró ültetvények mentén haladunk, majd megkezdődik a hegy oldalára történő felkapaszkodás. A barlang bejárata jól álcázott helyen van, aki nem ismeri, nem találja meg. Szűk kürtőn jutunk be, a félhomályban alig látunk, ám a zseblámpák fényében már elővillannak a koponyák és foszladozó élettelen testek. Megrázó látvány! A nagy tiszteletben tartott ősök kultusza napjainkban is él. Sok helyütt a pápuák elhunyt hozzátartozóik csontjait, koponyáit, nemegyszer kedves használati tárgyait kunyhóikban, vagy amellett egy másik épületben tárolják.

A törzsi háborúk kitörésének több oka lehetett: egy elkóborolt disznó befogása, egy asszony elrablása, vagy csak egyszerűen egy véletlen vagy szándékos behatolás a törzs felségterületére. Itt mindennek megvan a maga pontosan megszabott értéke! A viszonylag táplálékszegény környezetben a disznók ára néhol az aranyéval vetekszik. A malacokat oly nagy becsben tartják, hogy pórázon sétáltatják őket, s nem megy ritkaságszámba, hogy pápua asszonyok szoptatják a kicsinyeket.

A Felföld legforgalmasabb útszakasza, amely a keleti part nagy kikötővárosával, Lae-vel (ejtsd: lei) köti össze Mount Hagent. A rossz minőségű betonút több tartományon, azaz több törzsi területen vezet keresztül. A Nyugati-Felföld tartományból a Keleti felé át kell kelni a csimbuk földjén és egy hírhedt hágón. Ez volt ott jártunkkor az az inkriminált szakasz, amelyről korábban a harci cselekmények híre érkezett. Nem is volt baj, egészen addig, amíg a hágónál történt földcsuszamlás miatt le nem kellett lassítani. Ekkor a bozótból velőtrázó csatakiáltás közepette vagy harminc fűszoknyás pápua ugrott elő, nyilakkal, kőbaltákkal és bozótvágó késekkel felfegyverkezve. A vérontás elmaradt, mert szerencsénkre megjelent a rendőrség és a támadók, amilyen hirtelen jöttek, el is menekültek. A régi időkben dicsőség volt megjárni a fehér emberek börtönét, különösen akkor, ha a pár napos elzárást azért szabták ki, mert elfogyasztotta megölt ellenségének húsát. Manapság viszont az emberevés már régóta tilos, és az útonállásért, háborúskodásért sokkal súlyosabb büntetéseket szabnak ki.

A sziget dús vízrendszerének egyik legmarkánsabb folyójához, a Sepikhez tartunk. A légcsavaros kisgép egyenletesen duruzsol, elhagyván a Felföldet lankásodnak a hegyek és terebélyesednek az erdők. Az egybefüggő rengetegre sötét foltként vetnek árnyékot a vakító gomolyfelhők, és ameddig a szem ellát, semmi nyoma emberi településnek. Mintha kihalt lenne e paradicsomi táj… Ám a buja vegetáció között, elsősorban a kedvező fekvésű vízparti területek mentén számos apró falu bújik meg.

                                                          Még büszke is rá - Elter fotója

Wewakban landolunk. A Bismarck-tenger menti kikötőváros és környéke a második világháború idején sokat szenvedett a japán megszállók támadásai következtében. Ma néhány hátrahagyott roncs, számos síremlék és pár emlékmű idézi a múltat. Végcélunk Angoram. A Sepik menti falu szárazföldi úton csak Wewakból közelíthető meg. Az áthatolhatatlannak tűnő trópusi esőerdőben vezető földút kemény megpróbáltatásokat jelent még a négykerék meghajtású terepjáróknak is. A majdnem kétszáz kilométeres út megtételéhez legalább négy órát kell számolnunk; még így is, hogy az esős évszak utolsó nagy rohamai már legalább egy hónapja alábbhagytak. Estére jár, mire célba érünk. A civilizáció határán vagyunk, a faluban alig van kőház, nincs villany és víz is csak korlátozott mennyiségben. Minden iparcikk, ami az aprócska üzletekben kapható, az ország távoli vidékeiről kerül oda. Hűtött sörre, vagy üdítőre, hideg gyümölcsre működőképes hűtőszekrények híján nem számíthatunk. Trópusi gyümölcsökből viszont nagy a kínálat, ananász, banán, papaya roskadozik a piaci pultokon.

A folyó partján számos fatörzscsónak pihen, ezekkel hozzák a közeli-távoli falvak lakói portékáikat a piacra. Egy-egy ilyen vízijármű kifaragása komoly szaktudást igényel és pár hetet vesz igénybe. A csónakok faragása külön mesterség. És hiába a nehéz és kitartó munka, ha meg óhajtanánk venni egyet, legfeljebb húsz dollárunk bánná.
Angoram környékén a Sepik vízhálózata feldúsul; zátonyok, kiszélesedő öblök, keskeny csatornák jellemzik a tájat. A vízszint jelentékeny váltakozása miatt errefelé cölöpkunyhókat építenek. Még az előreugró tetejű, faragott törzsi motívumokkal díszített hatalmas közösségi házak is méteres átmérőjű faoszlopokon nyugszanak. De ennek az építkezési módnak más előnye is van: a cölöpházak lakóit nem érhetik a veszélyes krokodilok váratlan támadásai. Az élelmes pápuák – ismervén a krokodilbőr értékét és a turisták érdeklődését – krokodilfarmokat létesítenek és pénzért mutogatják a fogságban élő hüllőket. A férfiak javarészt halászattal foglalkoznak, a nők dolga a gyermeknevelés, a háztartási munkák elvégzése, konyhakertek művelése és a szágóliszt gyártása. A kivágott szágópálma vastag rönkjét a férfiak rakják bakokra és a pálmatörzs puha belét baltáikkal vágják ki. Az átmosás, tisztítás folyamatában viszont már a nők játsszák a főszerepet. (Elter Karcsi, 2017)

Olvasmányos linkek

"A legtöbb turista a főváros után a fősziget északi részén található Sepik folyón hajózik végig, így ismerhetők meg legjobban az ország különböző etnikai csoportjai, amelyek mindegyik saját nyelvvel és szokásokkal rendelkezik. A folyó az indonéz határ mellett fekvő magashegységben ered, és a legfontosabb kereskedelmi útvonalat jelenti a belső területek és a tengerpart között. Tavak, lagunák, holtágak, vízesések, mocsarak kísérik útját. A túrák általában Madang városából indulnak, ahol kiváló kézműves tárgyakat lehet vásárolni. A kisebb szigetek mindegyikének megvannak a maga sajátosságai.

A kulturális antropológusok által alaposan tanulmányozott Trobriand-szigetek lakossága például május és szeptember között látványos fesztiválokkal ünnepli a legfőbb élelmiszernek tekinthető yamgyökér betakarítását. Igazi csemege az utazási palettán. Világjárt utazók számára is egészen különleges élményt nyújt a világ második legnagyobb szigetén fekvő ország. Kevés látnivaló szépsége hasonlítható össze a világon az ország híres vízi útjaival. A hegyvidék szinte alpesi jellegű legelőkkel tarkított ormai völgyei között számtalan nagy folyó ered, s jut el kanyargós, varázslatos útvonalon a tengerig. Komfortos, biztonságos szálláshelyek, jól szervezett programok, képzett vezetők várják a világutazókat.

Pápua Új-Guinea rendkívüli változatosságának és a kannibáloknak köszönheti ismertségét. A szigetek domborzata óriási különbségeket mutat, hegyek, magas földek, mocsarak és óriási sziklák váltogatják egymást. Az élővilág lenyűgöző, a szinte érintetlen őserdők nagyon sok állat- és növényfajtának nyújtanak élőhelyet. A törzsi életmód Pápua harmadik vonzereje, a hagyományok és szokások rengeteg néprajzkutatót és filmes csoportot vonzottak a szigetre.

Sajnos, csakúgy, mint a fejlődő országok nagy részében, Pápuán is gondot okoz az infrastruktúra hiányossága, és az egyre növekvő bűnözés, de a különleges országot a kisebb kellemetlenségek miatt nem szabad kihagyni. " forrás

---

"Madagaszkár és Indonézia után a világ harmadik legnagyobb szigetországa Pápua-Új-Guinea, amelynek lakóitól egykor az emberevés sem állt távol.A falvakban lakó helybéliek szinte ugyanúgy élnek, mint néhány száz évvel ezelőtt. Sok településen még sosem járt idegen. Pápua-Új-Guinea az ausztrál utazók körében kedvelt elsősorban, hiszen Európából vagy Amerikából a repülőút akár két napig is eltarthat, ráadásul nagyon drága is. Pedig az ország minden turista álma, aki egzotikumra, ugyanakkor háborítatlan kultúrára és természetre vágyik. A világ egyik utolsó szabályozatlan folyóján, a Sepiken kenuval evezhetsz végig, óriásteknősök és még nagyobb krokodilok között, amelyek a mangrovék, pálmák és cserjések árnyékából figyelik a betolakodókat. A pápuaiak magas oszlopokra építették házaikat, hogy a méteres hullámokkal háborgó folyó áradásaitól megvédjék otthonaikat. Esténként a falusiak nagy tüzeket gyújtanak, tánccal, énekkel és zeneszóval ünnepelnek. Érdekes úti cél lehet Rabaul városa, amelyet tűzhányók vesznek körül - az utolsó nagy kitörés 15 éve volt. Ezenkívül a búvárkodás szerelmesei is megtalálják itt a számításukat, az északi Walindi partjainál a türkiz színű vízben színes halacskák és korallok látványában gyönyörködhetnek." forrás

---

,, Mint egy hatalmas madár… Afféle tyúkidomúnak tűnik, van feje és farka, s ha alaposabban szemléljük, talán lába is. A feje - ahogy régebben a hollandusok stílszerűen elnevezték, a Vogelkop-félsziget - a farkától olyan messze van, mint Makó Jeruzsálemtől… Vagy is óriási szárazulat, Földünk második legnagyobb szigete. Megközelítőleg akkora, mint Anglia és Franciaország együttvéve. Bár különlegessége méretével egyesen arányos, hírnevét mégis titokzatosságának, félelmetességének, többnyire érintetlen természeti tájainak és a lakóihoz fűződő legendáknak köszönheti. Ez ugyanis a pápuák szigete, azaz a göndör hajú embereké - ahogy a XVI. század elején arrafelé hajózó portugál Jorge de Menezes elnevezte őket. Olyan vidék ez, ahol a piacokon máig árulnak kőbaltát, legfeljebb - tekintettel a szigorú törvényekre - egy funkcióval csökkent az alkalmazhatósága; ahol az egymás szomszédságában élő népek nem értik eg (ymás szavát, ahol a pénzforgalom alig pár évtizede honosult meg; és ahol a fehér ember megjelenése máig ritkaságszámba megy. A szigeten két ország osztozik: a nyugati része Indonéziáé, a keleti felét az 1975. szeptember 16. óta független pápua állam birtokolja. Hasonló kultúrkör, eltérő újkori történelem. (Elter Karcsi, 2021)

Fotóegyveleg

Gy. J. fotója

Vissza az elejére

Kommentek