ÚTIKRITIKA.HU / India

Magyar turistáknak ritkán van annyi ideje, hogy India meglátogatásánál sokat markoljanak. Óriási ország, hatalmas távolságokkal és még belső repülőjáratokkal is nagy vállalkozás lenne az ország akár legérdekesebb tájait, városait, nevezetességeit meglátogatni. Marad az ízelítő, vagy egy régió választása. Az úti kritika online sorozat Indiával kapcsolatban ugyanazt teszi, mint sok utazó, azaz csak egy szelettel próbálkozik. Ez a szelet az Arany háromszögnek nevezett klasszikus turista körút, és erről megpróbálunk minden kiemelten hasznosat egy honlapban összehozni. Természetesen India további részeivel is foglalkozunk.

Az Arany háromszög India északnyugati részének három városából - Delhi, Agra, Jaipur - álló turistalátványosság. Az elnevezésben a háromszög arra utal, hogy a három város a térképen hozzávetőleg egyenlő szárú háromszög alakzatát kelti. Az arany jelző pedig azt érzékelteti, hogy a három város a kulturális és történelmi értékek rendkívüli kincstárának tekinthető. A külföldi utazók többsége India felfedezését az Arany háromszöggel kezdi, és az országot jól ismerő turisztikai szakember szerint ez ésszerű döntés. Különösen vonatkozik ez a tapasztalatlanabb utazókra, hiszen az Arany háromszög népszerűsége és nagy látogatottsága miatt Indiában itt a turisztikai infrastruktúra a legfejlettebb, és itt lehet a legkonszolidáltabb keretek között utazgatni.

A három városból álló program nagyon megfelelő bevezető India légkörének megismeréséhez, főleg hogy különböző, egyedi régiókat tartalmaz és így jelzést ad a hatalmas ország sokszínűségéről is. A legtöbb utazó az Arany háromszög felfedezése után már csak azért is tervbe veszi India más részeinek későbbi meglátogatását, mert megérzi, megtudja, hogy mennyi minden fantasztikus látnivaló van még az országban. Mumbai (Bombay) egészen más, mint Delhi, varázslatos hely Goa, és Dél-Indiáról hatalmas lelkesedéssel beszélnek azok, akik ott jártak.

Taj Mahal reggel i színben - Elter Karcsi fotója

Delhi, a régi és az új részével, kiváló bevezetőnek India megismeréséhez, lévén a főváros és az ország jellegzetességeit itt egy helyben el lehet kezdeni feldolgozni szemmel és érzésekkel. Ugyanis az Indiába utazók nagy többsége állítja, hogy ez az ország egyszerre lenyűgöző is és megdöbbentő is.

Lenyűgöző, mert elképesztően gazdag civilizációs emlékekben és megdöbbentő hétköznapi életképei, a gazdagság és a nyomorúság letaglózó együttléte miatt. Sajnos Delhi néhány napos meglátogatása kevésnek szokott bizonyulni ahhoz, hogy az utazó a felszínes benyomásokon túlmenően értse meg az itteni élet rengeteg ellentmondását. Nehéz megérteni a látottak alapján, hogy miért nevezik a nemzetközi sajtó komoly elemzéseiben Kína mellett Indiát a világ leendő urainak. Pedig a kis családi vállalkozások tömegének, a tudásszomjjal teli fiatalok sokaságának látványa mögött ott rejtőzködik ennek az országnak a hatalmas fejlődési potenciálja.

A 16 milliós Delhi emberi és közlekedési forgataga, a sok szokatlan utcai szag, illat, a következetes koszosság, lestrapáltság, az izgalmas emberei arcok, tekintetek mélyreható, felkavaró élményt jelentenek az utazóknak. Rengetegen mondják azt, hogy Indiában az ember némileg feszülten, megrökönyödésekkel teli érzelmeket táplál, és csak az utazás után, itthon tudja a rendkívüli élményeket a fejében összerakva azt mondani, hogy nagyon megérte mindazt átélnie, látnia. A kulturális sokkok sorozata a szenzációs látnivalókkal együtt összeérik életre szóló, értékes tapasztalattá.

Delhiben töménytelen nevezetesség látható, és ezekről rövid összefoglalót a Delhi fejezetben adunk. Jaipur a legnagyobb indiai állam, Rádzsasztán központja és itt vannak állítólag az egész ázsiai kontinens legizgalmasabb bazárjai. Jaipur, a rózsaszín város jóval kisebb, mint delhi és ahhoz képest akár kellemes kisvárosnak érződik. Agra, a hajdani mogul birodalom szíve pedig India leghíresebb turisztikai látványosságát, a Taj Mahal-t kínálja. A honlap fejezeteiben térünk ki arra, hogy az év mely időszakára érdemes leginkább időzíteni az Arany háromszög meglátogatását. Tanácsokat adunk a repülőjegy vásárláshoz, a szállodafoglaláshoz, mérlegeljük az egyéni és a szervezett, csoportos utazások előnyeit és hátrányait és tanácsokat adunk. Nagyon ajánljuk az általunk idézett vélemények elolvasását, mert ezekben egyéni érzések, ítéletek, tanulságok, következtetések, hasznos tippek találhatók.

Kérdésekkel bátran lehet fordulni az úti kritikushoz az utikritika@utikritika.hu e-mail címen. Persze nem csupán tájékoztatunk, hanem megbízható háttérrel utakat, repülőjegyeket, szállásokat, utazási biztosításokat is javasolunk!

A magyar állampolgárok elektronikusan is igényelhetnek turistavízumot. A vízumot csak a repülőgéppel érkező turisták igényelhetik ha ezen repülőterek valamelyikén lépnek be India területére: Delhi, Mumbai, Kolkata, Jaipur, Bengaluru, Chennai, Cochin, Goa, Hyderabad, Trivandrum, Ahmedabad, Amritsar, Gaya, Lucknow, Tirchy, Varanasi.

E-turistavízumot az a magyar turista kaphat, aki kizárólag pihenés, városnézés, barátok és rokonok alkalmi meglátogatása, rövid ideig tartó orvosi kezelés vagy üzleti út céljából látogat Indiába.

Az Indiába való megérkezés napjától számítva az útlevélnek legalább még 6 hónapig érvényesnek kell lennie. Az útlevélben legalább két üres oldalnak kell lennie, hogy a bevándorlási tisztviselő lepecsételhesse.

A nemzetközi utazóknak egy retúrjeggyel vagy egy továbbutazásra használható jeggyel kell rendelkeznie, valamint elegendő költőpénzének kell lennie, míg Indiába tartózkodik.

A vízum ezen az oldalon igényelhető: indianvisaonline.gov.in/visa/tvoa.html

Az elektronikus vízum igényléséhez csupán az útlevelünk fényképes oldalát kell beszkennelni, online kell kifizetni a vízumdíjat, majd az e-mailben megküldött vízumot kinyomtatva azt kell bemutatni a kijelölt határátkelőhelyre érkezve.

Tetszett & Nem tetszett

Tetszett

Mumbai, azaz Bombay, és pedig százszor inkább, mint Delhi
Ellora és Ajunta falfestményes barlangjai, valamint a közeli Aurangabad nem turistás város
Mindig, amikor nem bűzök, szagok, hanem illatok terjengtek az orrom előtt
A teára invitálások a kereskedők által, akármennyire is volt mögötte érdek, mert a beszélgetések érdekesek voltak
A színek (pl. a nők szárijainak színpompája)
Az indiai konyha, az édes sült tészták
A heritage hotelekben megszállni
Az elképesztő kulturális örökség és annak épületei
A nyugalom kultusza, a megtisztulási ceremóniák
Dél-Indiában a csodás strandok (pl. a Varkala Beach Keralában a helyi népekkel)

Nem tetszett

Delhi egy idő után fárasztó, zsibbasztó, ellenszenvesen tömegnyomoros, és sok a zsebtolvaj
Hajnalban Delhi pályaudvarának bejárata előtt átlépdelni az utcán alvó sok szerencsétlenen
A gyomorrontás, ami világjárás során csak itt esett meg velem, meg egyszer Egyiptomban
Az utcákon a sok fáradt, az élet szépségeiről már régen lemondott, enervált arc
A tehénszar (többször sikerült belelépni), és a sok beteg, sebes tehén látványa
A közvécék hiánya
A nevezetességeknél a túl nagy tömeg, amúgy általában mindenhol a lárma
Roppant mód röstellem, de ahhoz az 5 százalékhoz tartozom, akik nem ájultak el a Taj Mahaltól
Nézni a férfinépet és arra gondolni, hogy melyik lehet közülük éppen nőket megerőszakoló vadállat
A szegénység, a koldusok tömege
Calcutta borzasztó volt (elviselhetetlen tömeg, rossz közérzet, közbiztonsági félelem)

A társadalom elfekvője

Indiai utam során többen figyelmeztettek, hogy ne vegyem sértésnek, ha valaki az utcán elém köp. Nem ellenem irányuló gesztus, egyszerűen csak a bételrágás és a köpködés szerves része az indiai hétköznapoknak, egy mélyen gyökerező hagyomány, amit természetesnek vesznek. Számunkra viszont szokatlan látvány a sok kényszeresen köpködő ember és a földet beborító vörös nyáltócsák – gusztustalan jelenség.

Indiában azonban ez része a mindennapoknak, amit az ide látogatóknak vagy meg kell szokniuk, vagy egyszerűen el kell fogadniuk. A szubkontinens egyes részein ugyan már igyekeznek kulturáltabb keretek közé szorítani ezt a szokást – jobb helyeken fehér csempével borított falak és köpőcsészék várják a rendszeresen köpködőket –, de ez még nem mindenhol jellemző.

Vélemények

India talán a világ egyik legmegosztóbb országa, sokan imádják és sokan undorodnak tőle. Én mindig azt mondom, hogy nem tudod Indiát szeretni, anélkül, hogy ne utálnád legalább egy kicsit. Nálam legalábbis így működik. Vonz és lenyűgöz, taszít és magához szegez, kihív és legyőz, hogy a végére sikítófrászt kapok és menekülök, de mégis mindig visszavágyom. (h. i., 2023)

Március elején elutaztam egyedül, hátizsákosan, low budget módon két hétre Indiába, ahol a következő részeket érintettem: Delhi, Agra, Jaipur, Kerala (Kochi, Alleppey, Munnar)
A városok között sokat vonatoztam, kompoztam 100 ft-ért, buszoztam 4 és fél órát fel a hegyekbe 1000 ft-ért helyi járaton, csak helyi lakosokkal. Szerencsére soha nem volt semmi gond és alapvetően pozitív benyomásom volt az országról, az emberekről. Bár India nagyon sok, nekem is sokszor elegem volt és nagyon nehezen érintett egyes városokban az iszonyat nyomor, szegénység. Nem ez volt az első szóló utam ilyen messzi tájakra, de talán eddig ez volt a leginkább kihívásokkal teli és legnehezebb.
De csodás ételeket fogyasztottam az utcákról, szinte csak utcán lévő árusoktól ettem és soha nem volt semmi bajom! Rengeteg szín vett körül, csodás építészet és délen még csodásabb természeti kincsek. (2024)

" Indiában ha nem csinálsz semmit, akkor is úgy érzed mintha csinálnál valamit, mert annyira forog minden körülötted. India nem udvarias,nem akar semmit szépíteni. A maga valódiságával,nyersességével az életet olyannak láttatja amilyen." (Peremartoni Krisztina)

"Gyuri Tetszett & Nem tetszettje (az Arany háromszögre vonatkozóan):

Tetszett:

Az, ahogy az angolok "nyúltak" Indiához, az, hogy a mai napig használják a britek hagyatékait

Színek: India színei lenyűgözőek

Taj Mahal

A káosz. Az, hogy ebben az őrületben is van valamiféle rendszer, valahogy mégiscsak működik az ország

India nosztalgikus bája

A tehenek

Az egységes indiai új kutyafajta, amely rövid evolúció során fejlődhetett ki. Itt nincsenek külön fajta kutyák, mindegyik teljesen egyforma.

Nem tetszett:

Kosz, szemét mindenhol

Az erőszakos, levakarhatatlan, szemtelen emberek

A jobb szállodákon kívül nem érzi magát szinte sehol biztonságban az ember

Általános higiéniai problémák

Rossz minőségű utak

(M. Gyuri)

Agra az alap,ha India,mert ha India,akkor Agra...... De nekem Khajuraho és Varanasi volt a leg.
Az utazás minden percében láttunk olyat,ami megérintett.Volt ahol könnyeztünk a látványtól,vagy épp a csoda láttán meghatódva.Bizony, volt olyan profi fotós utitárs,aki nem találta illőnek a fotózást,pedig azért is jött
(Hiányérzet,nem láttam a gazdagok élőhelyét,a ragyogást, amit filmekből ismerünk,pedig az is India.Talán a magas falak mögött....)
Patkányt egyet láttam,csillivilli szállodában az ékszerbolt előtt
Hányás egyszer,mert bezabáltam a világ legfinomabb levesből.
Lépten -nyomon kérdezik honnan jöttél,ki vagy. Szeretik az utazót.
India engem visszavár (2024)

India szerintem a világ egyik legsokoldalúbb, legszebb és legeredetibb országa. Háromféle ember létezik a Földön. Az, aki sose akarja betenni oda a lábát, az, aki elmegy, de sose akar visszamenni és az, aki beleszeret. Bevallom, én az utóbbi csoportba tartozom, így amikor elkezdtük tervezni a következő utunkat, akkor az első mondatom az volt, menjünk vissza Indiába.(2022)

Egy tíz napos körutazás után, már Budapesten, a számítógép előtt ülve Indiáról próbálok írni, és úgy érzem, hogy lehetetlen feladatra vállalkoztam, hiszen hogy alkothatnék véleményt egy olyan országról, melynek csupán egy igen pici töredékét láttam. Közben megfogalmazódik bennem a kérdés, hogy egyáltalán van-e olyan ember, aki hitelesen tudna beszámolni Indiáról, és rá kell döbbennem, hogy valószínűleg nincsen, hacsak nem annak szentelte az életét, hogy bejárja ezt a majdnem földrésznyi területet, melynek minden része annyira különböző, hogy egy átlagos utazó biztosan nem kaphat átfogó, általános képet róla. Így a lehetetlennel való kísérletezés helyett inkább egy élménybeszámolóban próbálom meg összefoglalni mindazt, amit India jelentett nekem.

Megjegyzem, ez sem könnyű feladat, mert már az első nap annyi hatás ért engem és velem együtt 13 útitársamat, hogy az hónapokra is elég lenne egy ingerszegény környezetben élőnek, de minket, tapasztalt, rutinos utazókat is megviselt (pozitív és negatív értelmében egyaránt). Az út során végig próbáltam megfogalmazni magamnak, hogy mi is az, amit látok, tapasztalok; kerestem a jellegzetes ízeket, hangokat, szagokat és próbáltam ezeket egybe szőni, felgöngyölni és a megfelelő jelzőkkel átkötni, hogy egy csomagban haza hozva majd az itthoniak lába elé kiteríthessem Indiát, mint egy mesés kelti szőnyeget, de nem ment. Mindenhol csak vakító színű, villózó képeket láttam, melyek olyan gyorsan váltogatták egymást, hogy amit a szemem látott, annak percekbe tellett, míg eljutott a tudatomhoz és lehet, hogy még most sem fogtam fel teljesen, hogy mit éltem át. Hiszen hogy fér össze egymással az állandó dudaszó a dobok és az elefántlábak ütemes dobogása, a káprázatos paloták, a nyomor, a szívszorító szegénység és pazarló gazdaság állandó váltakozása. A vallások a kasztok és az ebben élő emberek bábeli keveredése? A csípős curry és az édes, trópusi gyümölcsök zamata? A kopár sivatag és a pálmafás óceánpart találkozása? Hogy tud ez az egész egy egységet alkotni, és hogy tudnám ezt az egészet összefoglalni? Pedig össze lehet egy szóval is, s ez a szó nem más, mint: INDIA.

A megérkezés

Egy gyors, isztambuli átszállást követően öt és fél óra alatt jutunk el Delhibe. Ennyi kell a Turkish Airlines Airbusának, hogy megtegye a majd’ 5000 kilométeres távolságot a török és az indiai főváros között. A repülőút mindkét szakaszán fejedelmi ellátásban és abszolút kényelemben van részünk. A meglepően széles filmkínálat és a legmodernebb térképcsatorna pedig már csak hab a tortán. Ebből a temperált luxusból lépünk ki az ismeretlenbe, s bár a hosszú úttól és a hajnali időponttól kábák vagyunk már az első impulzusok is erősen hatnak ránk: a hőség fejbe vág, a helyiek látványa pedig szíven szúr. Mivel az utóbbi a fájdalmasabb, a melegről könnyen megfeledkezünk.

Az üdvözlésképpen ránk aggatott virágfüzérrel a nyakunkban és az ajándékba kapott hideg ásványvízzel a kezünkben döbbenten tapadunk a busz ablakára a szállodáig vezető úton. Most még különös látványt nyújtanak a járda szélén alvó emberek a fák alatt unatkozó éberek és a motoros riksákkal cikázók. Hamar megérkezünk a szállodánkba, ahol újabb virágkompozíció kerül a nyakunkba és megkapjuk az első tradicionális piros pöttyöket is a homlokunkra. Az üdvözlő koktélt mindenki gyanúsan szemlélgeti. Udvariasságból elfogadjuk ugyan, de belekortyolni senki sem mert, mert jó diákként már előre felkészülve tudjuk, hogy a helyi vízből készült vagy a jégkockával készült italokat kerülni kell. Itt még fogat mosni is csak ásványvízzel szabad, mert a helyi víz a mi szervezetünk számára fertőző lehet.

Gyorsan elfoglaljuk szobáinkat, majd 2 óra alvás után kíváncsian kukucskálunk le 5*-os de lux szállodánk ablakából a reggeli utcán hömpölygő forgatagra, melyet retro stílusú buszok, ősrégi autók és sárga tetejű motoros riksák tarkítanak. Fentről olyan az egész, mintha több, egymássál versengő hangyabolyt figyelnénk. A kiadós reggeli után izgalommal és várakozással telve pattantunk a kis buszunkba, hogy elinduljunk Delhi központjába. Elkezdődik végre az igazi utazás.

V. Jancsi fotója

Úton Agra felé

Másnap elhagyjuk Delhit és Agra felé indulunk. Tán ez a legemlékezetesebb és legmeghatározóbb útszakasz, mert az előző nap a kialvatlanságtól kábán és a kultúrsokktól megbénulva még nem tudtuk magunkat önfeledten átadni a csodálkozásnak, az élményeknek. Ám most kipihenten, a hűvös busz ablakára tapadva nem akarok elmulasztani egyetlen pillanatot sem. Tobzódunk az impulzusokban. Döbbenetesen más világ ez a miénkhez képest. Villódzó színeket, gyorsan változó életképeket, és mérhetetlen szegénységet látunk.

Vagy mégsem? Idegenvezetőnk szerint a járda szélén ülő, nincstelennek tűnő, fogatlan bácsinak lehet, hogy 2 utcával odébb parkol a luxusautója és több földje is van, s amíg mások termelnek helyette és keresik a pénzt neki, ő itt békésen tengeti a mindennapjait. A vagyon a legtöbb ilyen indiai számára nem fontos, mert a saját, megszokott világukban nincs mire költsék. A fogatlanság pedig azzal magyarázható, hogy falun nem igen járnak orvoshoz az emberek…

Általában több generáció él együtt, s mivel egy munkahelyre több ezer indiai jut, így az a jellemző, hogy háztartásonként csak egy ember dolgozik, és ő látja el az egész családot. A kereskedő famíliák esetében a gyerekek is gyakran besegítenek az üzletbe. Idejük van rá, mert iskolába csak kevesen járnak. Minden iskola fizetős, így a többségnek nincs rá módja, hogy beírassa a gyerekét. A lányok háztartástant tanulnak, mert erre van a leginkább szükségük. A nők ugyanis – legalábbis a vidékiek – otthon vannak egész nap és már hajnali 4-kor megkezdik a napi robotot: megetetik az állatokat, reggelit, ebédet, vacsorát készítenek, takarítanak, tehát gondoskodnak a családról.

Az indiai nők egyébként bámulatosak. Már alapban csodálatot érdemel, hogy egy párméteres anyagot hogy képesek úgy magukra tekerni, hogy abból egyetlen öltés nélkül a világ egyik legszebb ruhakölteménye legyen. És milyen méltósággal tudják viselni! Ahogy a sorsukat is. A tartás akkor is ott van bennük, amikor egyenes derékkal, állukat büszkén előreszegve a fejükön terhet hordanak, amikor az út szélén térdepelve a betonon, kézzel mossák a szennyest vagy akár a motor hátsó ülésén, a férfi mögött, féloldalasan, kecsesen ülve száguldanak. Gyönyörű, élénk szárijaikba bújtatva megszépítik az ország legunalmasabb, legszürkébb helyeit is. Élénk pontokként úgy színezik meg egész Indiát, hogy közben azt egy impresszionista festménnyé varázsolják. Vagy inkább filmmé? Fényképezőgépemmel sűrűn kattintgatok és most elképzelhetetlen, hogy ebből a kavalkádból valaha egyetlen állókép lesz…

De most nincs idő ezen töprengeni, mert a tartomány határához érünk. Fékez a busz, és máris megrohannak bennünket a helyiek. Egy kígyóbűvölő lép az ablakhoz. A furulyaszótól megbabonázott kígyó lassan tekeredik ki a kalapból, mi pedig tátott szájjal sikongatva fényképezünk. Az idegenvezetőnk is kiabál valamit, de már késő. Bűnösnek vagyunk kikiáltva, hiszen megfeledkeztünk előzetes intelméről, mely szerint a helyiekre rá se nézzünk – szóba állni egyenesen tilos velük, mert utána nem szabadulunk a baksisért könyörgő hadtól. A pénztárcája kárán tanul a szófogadatlan turista; sorra kerülnek elő 10 rúpiások (de ki bánja azt a pénzt egy ilyen fotóért!). Igen ám, de kígyóidomító barátunk úgy látta, hogy az is készített képet, aki nem honorálta a szolgáltatásait. Egy pillanat alatt kifeszíti a le nem zárt ablakot és már nyúl is be a buszba. Kísérőnk erélyesen rászól, majd rácsapja kezére a nyitott ablakot. A férfi elrántja kéregető végtagját, majd hangosan kattan az ablakon a belső zár. Mi felszisszenünk, Deep pedig újra felszólít bennünket, hogy fogadjunk szót neki és kerüljük a kontaktust.

Itt ámulunk el először a saját népével szemben tanúsított viselkedésén, de nem utoljára. Hihetetlen, hogy Indiában még mindig működik a kasztrendszer! Döbbenetes különbségek vannak a kasztok között. A hovatartozás már a családnévből megnyilvánul. A különböző társadalmi helyzetű emberek nem keveredhetnek egymással. Házasodni is csak rangon belül lehet. Itt a házasságok nagy része előre megtervezett. Általában a szülők döntenek a fiatalok soráról, de rendszeresen kikérik egy asztrológus véleményét is, aki megállapítja, hogy a leendő pár mennyire illik egymáshoz. Az indiai nép nagyon vallásos és mivel hisznek a reinkarnációban, meggyőződésük, hogy ha a mostani életüket nem a rájuk kiszabott keretek között élik és elégedetlenkednek, akkor a következő életükbe újra ugyan ez a nyomorúságos sors fog várni rájuk. Bízva abban, hogy ha most tűrnek, és hősiesen végigszenvedik azt, amit rájuk mért a sors, akkor a haláluk után egy sokkal fényesebb, jobb élet vár majd rájuk. Jó példa erre, hogy amikor a reptéri mosdóban a felmosó vödör egy első kasztbeli hölgy útjában volt, az ahelyett, hogy kikerülte volna csak csettintett egyet, mire a két takarítónő azonnal félrekapta azt. Figyeltem az arcukat. Ahelyett, hogy elhúzták volna a szájukat vagy megjegyzést tettek volna a gazdag hölgy modorára, ők ugyanúgy beszélgettek tovább, nevetgélve, mosolyogva. Látszott, hogy teljesen elfogadják a helyzetüket és békében vannak az őket körülvevő világgal. Ahogy sofőrjeink is, akikkel az első kasztbéli idegenvezetőnk szintén csettintéssel kommunikált. Az utastérben ült velünk együtt, egy üvegfallal elválasztva a kollégáitól, akikkel a megállók alatt sem váltott egyetlen szót sem.

Ezek a kivételes helyzetben lévő, kiváltságos emberek tudomást sem vesznek az alsóbb kasztban élőkről. Az utcán szó szerint félresöprik őket és még egy pillantásra sem méltatják nyomorult honfitársaikat, ha mégis, akkor megvető undorral tekintenek rájuk. Megdöbbentő látni, hogy a különböző manufaktúrákban, ahol a turistáknak rövid bemutatót is tartanak, hogy láthassák, hogyan készül az üzletben eladásra kínált szőnyeg, ékszer, márvány, a munkásokat a végsőkig kihasználják, megalázzák. A láthatóan jómódban élő, pöffeszkedő tulajdonosok, úgy mutogatják a szerencsétlenek lecsiszolt ujjbegyeit, a monoton munkafolyamattól, abnormális tartástól eldeformálódott tagjait, mintha cirkuszi majmok lennének. Ők pedig hagyják, és mert jó fiúk voltak és a főnök elvárásainak megfelelően szánalmat ébresztettek a jómódú turistákban, jó jattot remélhetnek cserébe. Van, akiknek nem kell megvárni, hogy a munkába rokkanjon bele: sok gyereket már egész kicsi korában megcsonkítanak, hogy az utcára küldhessék koldulni, szintén az emberi érzelmeket manipulálva. Emlékeznek a Gettó milliomos című filmre? A következő megállónál már rutinosak vagyunk: az ablakra ugráló majmokat már csak az fotózza, aki fizetni is hajlandó érte.

A búcsú

Kora hajnalban indulunk a reptérre. Olyan, mintha hatalmas ágyak között suhanna a buszunk, melyekké a járdák változtak. Felnőttek és gyerek szépen sorban, egymás mellett fekve alszanak a meleg betonon. Néhány helyen hatalmas kondérokban ételt főznek, melyért az ébren lévők sorakoznak. Bennünk egyre nő a honvágy és alig várjuk, hogy felszálljon velünk a gép, mely nyugatra repít, egy számunkra jobb és kevésbé fájó világba. De várhatjuk. Pontosan nyolc órán keresztül, ugyanis ennyit késik a járatunk. Mivel az utolsó filléreinket is elköltöttük, visszaváltottuk, pénz nélkül ülünk a kényelmetlen fémüléseken, és már nagyon szenvedünk. Végre megkezdődik a beszállás, és mi megkönnyebbülten foglaljuk el a helyünket.

Hamarosan magunk mögött hagyjuk Indiát, apró bádogházaival, csipkés palotáival, a mérhetetlen szegénységgel, a luxusszállodáival, a kasztrendszerével és vendégszeretetével, egzotikus állataival, pálmafás tengerpartjaival, csendes kertjeivel és dudáló-cikázó csúcsforgalmával, pazar látnivalóival, színes szárijaival, a Taj Mahallal és minden más szépségével, nyomorával együtt. Ahogy emelkedik a gép úgy leszünk egyre könnyebbek. Szinte kilométerenként hullik le rólunk egy-egy mázsás súly, amit a látottak és tapasztaltak aggattak ránk, de közben azért elszorul a szívünk, és csak remélhetjük, hogy egyszer még viszont láthatjuk ezt a csodás országot és a kitaposott ösvényről letérve felfedezhetjük az igazi Indiát, ami rejtve marad a védőburokba zárt turisták előtt. Kell még pár nap, hét, vagy talán hónap, amíg feldolgozzuk az élményeket, de ahogy telik az idő egyre jobban vágyunk vissza, mintha a furulyaszó és az elefántdübörgés harsonává erősödve szólítanának vissza bennünket erre a varázslatos, kontinensnyi területre, a mesés Indiába."

(Gerda)

"Tapasztalt utazónak gondolom magam, sokat utazom, sok mindent láttam már a világban, de India valahogy eddig kimaradt. Sokan furán néztek rám, amikor szóba került, hogy ott még nem jártam, mert az emberek egy nagy része azt gondolja, hogy India a nagy utazóknak alap desztináció. Amit eddig láttam a médián keresztül belőle az a kosz, szemét, szegénység és erőszakos emberek mindenfelé, csoda, hogy valahogy soha nem vágytam arra, hogy ide utazzak, nem vonzott igazából benne semmi. Persze tudom, hogy micsoda történelme van és mennyi tudás is halmozódott itt fel az évezredek alatt, ráadásul manapság bevett szokás a nagy multiknak bizonyos szolgáltatásaikat outsource-olni Indiába, mégsem éreztem szükségét annak, hogy elutazzak ide. Ebben a döntésben a feleségem hozzáállása is sokat segített, aki kerek-perec kijelentette, hogy na oda, biztosan nem jön el velem...

Idén azonban úgy alakult, hogy lehetőségem nyílt egy szervezett indiai túrán részt venni, több se kellett, gondoltam egy életem, egy halálom, megpróbálom. Akivel előtte beszéltem és járt ott, mindenki azt mondta, hogy szörnyű lesz, és hogy készüljek fel a legrosszabbra. Előtte sem volt sok kedvem menni, de ezek a vélemények sem hozták meg igazán. Azonban nem volt visszaút, mentem. Sajnos sok időt nem tudtam az országban tölteni, ráadásul a leginkább turistás részeket sikerült megnéznem és minden be is igazolódott, amit előtte mondtak, láttam, elképzeltem… DE nem ennyire egyértelmű a helyzet, mert bár valóban kosz van és szemét, szegénység is dögivel és az emberek is iszonyatosan erőszakosak, mégis van valami az országban, ami miatt megértem azokat, akik szeretnek ide utazni. Van egyfajta bája, amit nagyon nehéz jól körülírni, szerintem valaki vagy meglátja, vagy nem, ha nem, gyűlölni fogja minden percét az itt eltöltött idejének.

Én a szokásos indiai aranyháromszög körutat csináltam meg, így Delhi, Jaipur és Agra voltak a megállóink egy kis mandawai kitérővel. Delhibe érkeztünk és meglepő volt, hogy a reptér teljesen rendben volt, egyáltalán nem volt olyan érzésem, hogy valamiféle lepukkant helyre érkeztem. Maga a város egyébként semmi extra, vannak szép részei, de többnyire hozza azt amire számítottam, tömegnyomor, kosz, szemét... stb. Egyedül nem biztos, hogy el mertem volna indulni piacokon mászkálni, vagy csak szimplán sétálni. Meglehetősen furcsa érzés volt például hatalmas dögevő madarakat látni körözni a piac felett, ahogy az is, ahogy a 40 fokban árulták hűtés nélkül a húsokat, halakat, kóbor kutyák és majmok között. Némely sikátor távoli látványa is elég volt ahhoz, hogy átértékeljem a sokszor szidott budapesti közbiztonságot. Ültem itt riksán is, vittek egy kört a helyi igazi Delhiben, hááát, ezt valóban az életben egyszer meg kell élni, az európai ember számára új értelmet nyernek olyan fogalmak, mint siker, vagyon, boldogság." (M. Gy.)

India egy lenyűgöző, hatalmas ország, tele kulturális sokkokkal és megannyi lehetőséggel. Az első hetek azonban nehezek voltak – India nem adta könnyen magát. Olyan érzés volt, mintha egy sűrű, kiszámíthatatlan mocsárban járnánk, ahol bármikor elnyelhet a káosz. Ebben közrejátszik a milliárdnyi ember folyamatos mozgása, a szabályok hiánya és a korlátok nélküli mindennapok, ahol semmi sem egyértelmű. Soha nem lehet tudni, hogy mi merre van, hogyan működik, kivel kell intézni, és legfőképpen: mennyiért.
Azok, akik élvezik az alkudozás hosszadalmas, taktikus játékát, valószínűleg sok örömöt lelnek benne. De akik számára ez bizonytalanságot és állandó stresszt jelent, azoknak kimerítő és fárasztó játszma. Mégis, valahogy hozzászoktunk. Lassan megértettük a ritmusát, és a végére már szinte otthonosan mozogtunk benne.

Megtanultuk elfogadni Indiát. És végül megszerettük.

Indiáról nehéz indulatok nélkül írni. Sosem vágytam ide, de most útba esett, és nem bántam meg, hogy láttam – idősebb fejjel valószínűleg már nem vállalkoztam volna rá. Elöljáróban fontos tisztázni: India elképesztően szennyezett, kaotikus és egészségügyileg problémás hely. Delhi a legkoszosabb város, ahol valaha jártam, és senkinek nem fogom ajánlani, hogy ide látogasson – ugyanakkor az építészeti örökség annyira lenyűgöző, hogy lebeszélni sem fogok róla senkit.
India bejárásához egy élet sem elég. Ha valóban meg akarjuk ismerni, minden államra legalább egy hónapot kellene szánni. Egy gyors látogatás nem ad teljes képet, és ha valaki csak a Tádzs Mahal miatt utazna ide, inkább el se induljon. Radzsasztánban találhatóak egymáshoz legközelebb a nevezetességek, így ha csak tíz napunk van, érdemes erre koncentrálni, nem szabad túlvállalni magunkat.

Az Arany Háromszög és Delhi egy hetet felemészt, de Udaipur és Ajmer is megér még néhány napot. Délebbre a távolságok sokkal nagyobbak, a közlekedés kalandosabb, viszont bárhol el lehet tölteni heteket. Északon a zsúfoltság miatt jobb sofőrrel vagy busszal utazni, míg délen az alvós vonat is jó megoldás lehet. Az ország kötöttpályás lefedettsége kifejezetten jó, ahol pedig nincs vasút, ott buszok és városokban Uber, valamint tuk-tuk áll rendelkezésre – utóbbiaknál viszont érdemes óvatosnak lenni. A hosszabb távú közlekedést érdemes előre megtervezni, mert a hatalmas tömeg miatt sok járat gyorsan betelik, különösen északon. A spontán utazás is működhet, de könnyen előfordulhat, hogy egy-két nappal később tudunk csak továbblépni.

Az emberekről nehéz általánosítani, mert hatalmasak a különbségek. Delhi a legalja, Agra sem marad le sokkal mögötte, míg Goában kifejezetten barátságos emberekkel találkoztunk. Nem ellenségesek, de szinte mindenhol próbálnak átverni, sőt, bizonyos helyeken a lopás is mindennapos. Nekünk szerencsénk volt, de barátnőmet Delhiben nemcsak verbálisan zaklatták, hanem meg is fogdosták – persze mindig tömegben, hogy ne lehessen visszavágni. A helyiek többsége rendkívül gyáva, és ha valaki határozottan fellép, a rendőrség többnyire a turisták pártját fogja. Én üvöltözésnél sosem mentem tovább, de azt is teljes közönnyel fogadták. A szégyenérzet vagy lelkiismeret itt sokszor ismeretlen fogalom. Még egy út szélén fekvő holttest sem kelt különösebb érdeklődést.

Ha egyedül utazunk, érdemes zenét hallgatni és figyelmen kívül hagyni a környezetet – különösen a koldusokat. Ugyanakkor sok kedves és barátságos emberrel is találkoztam, de ők sajnos a kisebbséget képviselik. Ha valaki megkérdezi, hogy honnan jövünk, érdemes normálisan válaszolni, mert előfordul, hogy tényleg csak érdeklődik. Viszont ha azonnal „kihagyhatatlan ajánlatról” kezd beszélni, akkor nincs miről tárgyalni. A szelfizés elkerülhetetlen – sokan életükben nem láttak még fehér embert, de nem árt tudni, hogy a képeket később reklámcélokra is felhasználhatják.

Szállásfoglalás előtt mindenképpen érdemes utánanézni Tripadvisoron vagy Booking.com-on. Rengeteg borzalmas és biztonsági szempontból is aggályos hely van. Ugyanakkor nagyon olcsón is lehet tisztességes szállást találni, főleg hátizsákos utazóknak. A helyiek által ajánlott helyeket jobb elkerülni – ők csak a jutalék miatt teszik. Ez egyébként az egész gazdaságot áthatja, így teljesen felesleges rákérdezni egy jó hotel vagy étterem helyére. Az igényeket érdemes a lehető legalacsonyabb szintre állítani, hogy ne érjenek kellemetlen meglepetések.

Ami az étkezést illeti, kétféle helyet jobb elkerülni: a legolcsóbb és a legdrágább éttermeket. A legolcsóbbak, köztük a street food, gyakran egészségügyi kockázatot jelent – könnyen előfordulhat, hogy innentől kezdve a vakáció hátralévő részét a mosdóban töltjük. A drágább helyeken viszont nincs akkora forgalom, így az ételeket néha napokig tárolják, mielőtt újra felszolgálják. Mindenképp érdemes körülnézni egy étteremben, mielőtt leülünk – ha belátni a konyhába, az sokat elárul.

A helyi ételek azonban fantasztikusak, érdemes bátran rendelni olyan fogásokat is, amelyeket még sosem próbáltunk. Az alkohol drága, de ha valaki hisz a tömény italok fertőtlenítő hatásában, akkor megéri fogyasztani. Goában az italok is olcsók, a helyi „feni” nevű főzetet pedig mindenképp ki kell próbálni.

Az árak nagyon változóak. Bár a világ legolcsóbb dolgai itt is

"India gyönyörű (pl. régi templomegyüttesek, teaültetvények a hegyekben, ahol fázol a síksági forróság után, vadelefánt, különféle madarak, majmok és páva szabadon a vadrezervátumban), de Mumbaitól délre érdemes menni. Északon sokkal gázabb, ez igaz (koszosabb, nagyobb tömeg, zaklató férfiak). Mindössze 1-2 kajaszabályt betartva simán elvoltam 1 hónapig, sem hasmenés, sem semmi, pálinka meg egyéb fertőtlenítő sem kellett. Ja, és a sarum nem lett koszosabb Bangalore-ban sétálva egész nap, mint Budapesten. :))"

,, Aki volt már Indiában, és nem csak az Ízek, imák szerelmekből, vagy a sarki vegán jógaóráról ismeri, az tudja, hogy India minden csodálatos pillanata, lenyűgöző történelme, és az egyszerűen csak bizsergető idegensége ellenére, vagy ezekkel együtt, de azért egy gyűlöletes pöcegödör is. Indiában az európai nőket megbámulják, sőt a szőke vagy vörös hajúak többségét jól meg is fogdossák, és ne legyenek illúziónk, nem azért akar minden indiai fickó együtt fotózkodni a csajunkkal, mert meglepő számukra az esztétikai élmény, hanem, hogy legyen mire gondolni a lefekvés utáni unalmas percekben.

Indiában bármikor belefuthatsz egy agresszíven kéregető leprásba, akinek már leesett mind a tíz ujja, Indiában még a nagyvárosokban is sok helyen térdig ér a fekália, és igen, Indiában annyira nem értik, hogy miért nem szabad szemetelni, hogy Mumbai belvárosában kosárpalánk van a szemeteseken, hátha így játékosan megtanulják.

Sőt, true story, Indiában időnként a tuk-tuk sofőrök összefognak, és nem hajlandóak normális áron elvinni sehova, csak mert fehér vagy, és időnként ilyenkor egy katonatiszt hülyére pofoz minden tuk-tuk sofőrt, hátha ezzel örömet szerez neked, csak mert fehér vagy. " forrás

,, Ha Indiát egy szóval kéne jellemeznem, azt mondanám: színes. A szivárvány összes lehetséges árnyalatánál színesebb minden téren. És pont ez a gyönyörű és érdekes benne. Tehát aki nyitott szívvel és befogadó elmével vág neki, egy életre szóló élményben lesz része. És az sem baj, ha az elején keserédesnek érezzük mindazt, amit látunk s tapasztalunk, mert miután leülepednek ezek a kavargó érzések, elénk tárul az a gyönyörűen színes világ, amely jellemzi Indiát. És vissza fogunk vágyni. " (Szilvi, 2019)

További beszámolók

Az első néhány órában Indiában többször is feltettem magamnak a kérdést: normális vagyok, hogy idejöttem? Legszívesebben azonnal visszarepültem volna Európába. Ez az érzés azonban szerencsére hamar elmúlt, és helyette fokozatosan egyre erősebb kíváncsiság vett erőt rajtam. Indiáról sokaknak idealizált elképzelései vannak, különösen az olyan szent helyekkel kapcsolatban, mint Váránaszi, ahová khadzsurahói élményeink után érkeztünk. A modernizáció azonban ezt az ősi várost sem hagyta érintetlenül. Amikor kiléptünk a pályaudvarról, őrületes káosz, szüntelen zaj, fullasztó benzingőz és elképesztő forgalom fogadott. A motoros riksában először éreztem igazi halálfélelmet – az eszeveszett tempó és a teljes káoszban zajló közlekedés teljesen más volt, mint bármi, amit korábban tapasztaltam. Még így is csodával határos, hogy az ott töltött idő alatt egyetlen balesetet sem láttam.
Váránasziban a szállásunk közvetlenül a Gangesz és egy halottégető ghat mellett volt, ahol éjjel-nappal érkeztek a holttestek. Itt a halál nem távoli és elvont fogalom, hanem a mindennapok része. Az erkélyről figyelhettük, ahogy a testek elhamvadnak a máglyákon, és időnként fekete pernye szállt a magasba. A Gangesz partján sétálva visszaköszönt a városról kialakított képem: a középkori hangulat, a forróságban a folyóban fürdő bivalyok, a szűk sikátorokban kóborló kecskék, tehenek és kutyák, az árnyékban beszélgető férfiak, a guruk, akik türelmesen várták tanítványaikat. Egy kisfiú piros papírsárkányt eregetett az égen. Egyetlen ember dolgozott a környéken – egy vékony öregember, aki tehéntrágyából apró pogácsákat formált, majd a napon szárította őket.

Egy idő után próbáltam nem ítélkezni, nem minden tapasztalatot a saját világom mércéjével értékelni. Elfogadtam, hogy ez egy másik valóság. Ha a sors újra idevezet – és bízom benne, hogy így lesz –, talán könnyebb lesz megérteni és elfogadni India sűrű, színes, felkavaró és egyben hétköznapi arcát, amely sokkal összetettebb annál, mint amit előzetesen elképzeltem.

India ellentmondásossága alapvető. Amikor erre az elképesztően sokszínű országra gondolunk, ne csak a hömpölygő nagyvárosi tömegek, a sáfrányszínű száriban vizet hordó asszonyok vagy a narancssárga turbános, olajtól csöpögő, torzonborz szerzetesek jussanak eszünkbe. Könnyen lehet, hogy az oxfordi angolsággal beszélő szerzetes hajvágás után és a sárga festéket lemosva IT szakmérnökként dolgozik egy bangalore-i multinál – most viszont úgy érzi, másként kell élnie. És azt se felejtsük el, hogy a világ egyik legdinamikusabban fejlődő részén járunk, ahol a csúcstechnológia és a luxus ugyanúgy jelen van, mint a káosz és a nyomor.
Persze az első benyomások nem mindig ezt sugallják. A repülőtérről a városközpont felé haladva az emberben felmerül, hogy az utcakép az „itt nem szívesen szállnék most le” és az „itt még a busz sem mer megállni” kategóriák között váltakozik. Az indiai sofőrök elvből nem néznek hátra – ezt bizonyítják a gondosan befelé hajtogatott visszapillantók is. A járművek belső tere pedig egy mozgó oltárhoz hasonlít: csilingelő függők, csengők, fél négyzetméteres Ganésa-poszter és apró házi szentélyek mindenhol.

Ha sikerül hozzászokni a segítőknek álcázott utcai gerillamarketingesekhez, a bal oldalon vezetve, padkán előzve, folyamatosan dudálva, riksákat és teheneket kerülgetve haladó közlekedési stílushoz, és felfedeztük Chandi Chowk csillogó textil- és ékszerboltjait, megmosolyogtuk a Hari Puttar (!) kalandjait reklámozó moziplakátokat, ettünk csípőset, ittunk kókusztejet és mangólasszit, akkor itt az ideje, hogy elinduljunk India egyik legikonikusabb látnivalójához: a Tádzs Mahalhoz.

Útközben érdemes megállni Gwailorban és Orchában, ahol paloták, romok, hindu templomok és vízparti falvak festői látványa fogad. És ha már a romantikánál tartunk, a szállásválasztás is lehet különleges: a legelőkelőbb luxushotelektől az egykori nemesi palotákból kialakított kastélyszállókig, stílusos butikhotelektől sivatagi erőd-szállókig, bájos panzióktól családi vendégházakig minden megtalálható. A választék bőséges, a döntés viszont rajtunk múlik – hogy minél emlékezetesebb és élvezetesebb élményben legyen részünk ebben az életben.

Nagy várakozással tekintettem Jaipur, a rózsaszín város felfedezése elé. Rajasthan fővárosaként három hatalmas erőd, gyönyörű paloták és templomok sora található itt. Híres a színpompás szőttesekről és a kézműves termékeiről, így azt reméltem, hogy az itt töltött négy nap igazán emlékezetes lesz. A sors azonban másképp döntött.
Félelem. Ezt éreztem, amikor Jaipurba érkezve ránk zúdult a rikshások áradata. Már este fél tíz volt, amikor a vonat megállt, és bár két indiai útitársunk megpróbált segíteni eljutni a helyi buszmegállóhoz, a tuk-tukosok nyomásával ők sem tudtak mit kezdeni. Hiába próbáltuk kedvesen vagy határozottan elutasítani őket, nem tűrték, hogy ne taxival menjünk tovább. Eleinte barátként mutatkoztak be, segítőkésznek tűntek, de a helyzet hamar elfajult: lökdösődés és kiabálás lett belőle. A tömegben többen is próbálták megszerezni a csomagjainkat, miközben mi minden erőnkkel a pályaudvar kijárata felé nyomtuk magunkat. Amikor végre kiértünk a parkolóba, néhányukat sikerült lerázni, de ekkor már nem is minket támadtak, hanem az a két srác került célkeresztbe, akik megpróbáltak segíteni nekünk – valószínűleg már ők is megbánták, hogy egyáltalán szóba álltak velünk.

India minden szempontból elképesztően sokszínű: vallásilag, kulturálisan, az emberek megjelenésében és viselkedésében is. Sosem lehet tudni, kibe botlik bele az ember. Amit azonban sokszor fájlaltunk, hogy a városok nyüzsgő tömegében a kedvesség nem mindig magától értetődő. Hiába hisznek a karmában, az apró-cseprő ügyekben gond nélkül megpróbálnak átvágni. Legyen szó néhány rúpiás trükközésről vagy a távolságokkal való manipulálásról, az átverések szinte mindennaposak – és sajnos nemcsak a turistákkal bánnak így.
De India másik oldala is létezik, és az ragyogóan fénylik. Ebben a milliárdos tömegben olykor valódi kincsekre lehet bukkanni – legyen az egy bölcs guru, egy tehetséges utcai festő vagy egy becsületes kereskedő. Olyan különleges emberekkel hozott össze a sors, akikkel valódi kapcsolatot lehetett kialakítani. Ha pedig valaki igazán jó barátot szerez, akkor biztos lehet benne, hogy bárhol az országban számíthat a segítségére – mert a kapcsolati háló itt a hatalmas távolságok ellenére is elképesztően kiterjedt. Sőt, néha annyira odafigyelnek az emberre, hogy az már-már zavarba ejtő.

A korrupció és az alkudozás mindenhol jelen van, még a hivatalos szerveknél is. Egy 200 rúpiás „megoldás” szinte bármilyen helyzetben működik – még rendőri igazoltatásnál is. A legemlékezetesebb esetünk az volt, amikor hárman ültünk egy motoron, sisak nélkül. Megállítottak minket, odaadtuk a 200 rúpiát, és az öt rendőr szeme láttára ugyanúgy továbbhajtottunk, mintha mi sem történt volna. Ilyen India…

Az ország olyan érzést keltett bennünk, mintha egy szivárványhídon sétálnánk egy végtelenül sokszínű és különleges világban. Biztosak vagyunk benne, hogy egyszer még visszatérünk.

Tudtam, hogy Indiában probléma a szemét és hogy a túlnépesedett országban a megfelelő csatornázás megoldatlan. De arra nem számítottam, hogy amikor az egyik legfontosabb látványossághoz tartó vonatból kinézek, 25-30 embert látok guggolva a dolgát végezni alig pár méterre a szerelvénytől. Ez egyszerűen megdöbbentő és visszataszító. Az ilyen fokú igénytelenség és nemtörődömség az oka annak, hogy az ország sok helyen úgy néz ki, ahogy. Még az egykori főváros sem számít kivételnek, és a turisták tiszteletének teljes hiánya is megdöbbentő, főleg úgy, hogy közülük sokan pont a látogatóknak köszönhetik a megélhetésüket. Nem veszik észre, hogy ezzel hosszú távon saját maguknak is ártanak – a higiéniai állapotok miatt eleve nagy a fertőzések veszélye, de emellett az ide érkező külföldiek is viszik magukkal a tapasztalataikat, és kevesen mesélnek erről pozitív hangnemben. Több ismerősöm is azt mondta, hogy soha nem látogatna el ide, és most már megértem őket. Időnként magam is elgondolkodom rajta, hogy hazamennék. Folyamatosan résen kell lenni, hogy ne próbáljanak meg átvágni vagy lehúzni, és a helyiek mintha nem is ismernék a szívesség fogalmát. Mindenhol szemét, tolakodás, állandó zaklatás – valaki mindig próbál eladni valamit vagy ránk tukmálni a szolgáltatásait. Egy pillanat nyugalmat sem lehet találni. És akkor a szemétről még nem is beszéltem.

A teheneken kívül több más állat is szentnek számít a hindu vallásban – köztük például a patkány is. Tehát ha nem lenne elég, hogy a tehenek szabadon kószálnak az utcákon, akadnak olyan parkok és szentélyek is, ahol egész patkánycsaládok élnek zavartalanul, miközben az emberek élelemmel és vízzel látják el őket. Nálunk ez teljesen elképzelhetetlen lenne – különösen az a része, hogy még etessük és gondoskodjunk is róluk. De Indiában mindez természetes, és a kis rágcsálókkal való békés együttélés itt nemcsak lehetséges, hanem szinte magától értetődő.

Határozottan és érthetően. Nem kötelező bárkivel beszédbe elegyedni vagy udvariaskodni – különösen akkor nem, ha valakivel kapcsolatban rossz megérzésünk támad. Ha belül egy figyelmeztető hang szólal meg, ha szorongást érzünk vagy valami nem stimmel, érdemes hallgatni rá, és azonnal továbbállni. Bármilyen helyzetben, minden körülmények között bízzunk az ösztöneinkben!

Fotóegyveleg

Vissza az elejére

Kommentek

Tibor, 2021. 08. 13. 12:58
Indiában az életem: https://www.instagram.com/traveling.tyby/

Evike, 2019. 03. 09. 19:49
Életem egyik érdekes utazása volt. Nem akartam menni, a párom miatt mentem. Mikor visszajöttünk mindketten úgy vélekedünk, hogy kár lett volna kihagyni. Szerencsénk volt az aranyháromszög után kicsit tovább utazni Jodhpurba és Keralába, majd Bombay-ba. Az emberek nagyon kedvesek. Az ételek nagyon finomak voltak. Az utunk során nem lettünk betegek sem közel 3 hét alatt. Csak nyitottan és ésszel. De nem szabad kihyagyni!

Tóth Judit Márta, 2014. 01. 09. 13:41
Csodás összefoglaló,és élvezetes olvasmány! Hasonló érzések varázsoltak el és kerítettek hatalmukba engem is.Szintén eltökélve ,hogy INDIÁ-t ismét...újra és újra látni,érezni kell!