ÚTIKRITIKA.HU / Jaipur vagy Dzsaipur

Az Amber Fort (vagy Amer Fort) egyik leglátványosabb bejárata, a Suraj Pol, vagyis a Nap-kapu látható, amely a fő feljárathoz vezet a Jaleb Chowk nevű udvar felé. Ez az erődkomplexum alsó szintjének része, ahol a látogatók általában megérkeznek, akár gyalog, akár dzsippel, akár elefánton. - B. A. fotója

Jaipur - bevezető

Jaipur (Hindi: जयपुर Jaypur), más néven a Rózsaszín Város, India Rajasthan államának fővárosa és legnagyobb városa. A várost a 18. században építette Sawai Jai Singh, mint India első tervezett városát, és ma már jelentős turisztikai látványosság mind az indiaiak, mind a nemzetközi látogatók számára. Rendkívül festői város, tele gyönyörű palotákkal, erődökkel és történelmi emlékművekkel, és része a turisták által kedvelt Arany Háromszögnek Delhivel és Agrával együtt. Számos nevezetesség található itt, például a City Palace (Városi Palota), a Govind Dev Ji templom, a Vidhan Sabha, a Birla-templom és több hatalmas rádzsput erőd. Emellett kiindulópontként szolgál azok számára, akik a sivatagi városokba, például Jodhpurba és Jaisalmerbe indulnak.

Jaipur gyorsan fejlődik, és különböző fejlesztési projekteket valósítanak meg az állami és magánvállalkozások együttműködésében.

Jaipur „Rózsaszín Város” becenevét jellegzetes színű épületeinek köszönheti, amelyeket eredetileg azért festettek ilyen színűre, hogy utánozzák a mogul városok vörös homokkőből készült építészetét. A jelenlegi földes vörös árnyalat az épületek újrafestéséből származik, amit a walesi herceg 1876-os látogatására végeztek el.

Jaipur-t (avagy Dzsaipur-t) 2019-ben az UNESCO kulturális világöröksége helyszínének nyilvánították.

Vélemények

Jaipurban végre egy olyan indiai városra találtunk, ahol nemcsak az építészeti emlékek ragyogtak, hanem maga a város is megőrizte különleges báját. Az elefántos kirándulás után még két dolog szerepelt a napirendünkön: kideríteni, mi igaz a „maharadzsa-életérzésből”, és elmerülni a bazárok nyüzsgő világában. A városközpontban minden gyalogosan is könnyen elérhető, így elsőként a híres Szelek Palotáját kerestük fel. Ezt a lenyűgöző, áttört homlokzatú épületet a maharadzsa azért emeltette, hogy az udvarhölgyei a rácsos ablakok mögül észrevétlenül figyelhessék a város forgatagát. A szemközti tetőteraszos kávézó, ahonnan tökéletes kilátás nyílik a palotára, ma már a turisták egyik kedvenc helye — mintha csak azért épült volna, hogy mi is ugyanolyan kíváncsian bámulhassuk Jaipurt, ahogy egykor a maharadzsa ágyasai tették.

Három napot töltöttem a város felfedezésével, céltalanul barangolva utcáról utcára. Maga a város nem kifejezetten hangulatos, de valahogy mégis magával ragad: annyi látnivaló, szín és élet van benne, hogy észrevétlenül telik az idő. A belváros nem nagy, mégis minden sarkon történik valami, ami megállásra késztet. A „mesebeli India” érzés itt valóban kézzelfogható — mintha egy régi legendába csöppentem volna, ahol a káosz és a varázs tökéletes harmóniában él egymás mellett.

Jaipur egyik legismertebb épülete, a Hawa Mahal (Szél Palotája) - R. Gyuri fotója

Az itt élők hozzáállása teljesen más, mint máshol: rendkívül kedvesek és segítőkészek. Amikor megállnak beszélgetni velem, gyakran mindenféle hátsó szándék nélkül teszik ezt. Ez a barátságos légkör később is jellemző volt, bármerre jártam Indiában, de Radzsasztánban tapasztaltam a legnagyobb vendégszeretetet. Ezzel szemben Delhi és Agra ebből a szempontból kevésbé hagyott pozitív nyomot bennem.

Jaipur, a Rózsaszín Város, kifejezetten lenyűgöző. Az óváros épületeinek nagy részét a rózsaszín egy különleges árnyalatára festették, innen kapta a város a nevét. A tradicionális indiai építészet szépsége itt jól tetten érhető: a város tele van lenyűgöző palotákkal, amelyeket gazdag maharadzsák emeltettek. A rózsaszín falakat egyszerű, fehér vonalminták díszítik, amelyek elegáns kontrasztot adnak. A belváros utcáin barangolva szinte olyan érzésem volt, mintha egy európai városban lennék, ellentétben Delhivel és Agrával, ahol a szép épületek távol esnek egymástól.

Márciusban itt nagyon meleg volt, a hőmérséklet elérte a 36 °C-ot. A csapadék egész évben kevesebb, mint azokon a helyeken, ahol korábban jártam, és ez a szárazabb éghajlat a növényzeten is meglátszik. A szállásom Jaipurban kellemes meglepetés volt: könnyen megtaláltam, mivel (Indiában először) egyértelműen feltüntették az utcanevet és a házszámot. Sok kedves helyi fiatallal találkoztam, akik vacsorára invitáltak. Kezdetben aggódtam a hely miatt, mivel rendkívül olcsó volt – néhány száz forint egy éjszakára –, de végül nagyon jól éreztem magam.

,, Tetszett:
-gyönyörű épületek,
- panear butter masszala ételt imádtam.
-helyiek kedvessége,
-sok bazár, ahol felár alatt is tudsz vásárolni...csak kitartó alkudozónak kell lenned.
Wind palace, és a környéken mászkalni és felfedezni a várost ,
-Amber forte.
-sok szép ékszerek

Nem tetszett:
-sok taxis nem tudott angolul,
-fárasztó árusok, akik állandóan zaklattak útközben

(Batki Bernadett)

Az érzés csak tovább mélyed másnap Jaipurban, ahol olyanok a házak, mint amiket behintettek rózsaszín púderrel. A főutcán mintha egy westernfilm díszletét keverték volna össze az össze az indiai csipkepalotákkal. Korán keltünk és elringat bennünket a zötykölődés, így álmosan nézelődünk a buszunk ablakán keresztül, és amikor végre megállunk, nem tudjunk, hogy már ébren vagyunk-e vagy még álmodunk. Megelevenedik előttünk mindaz, amit a fejünkben Indiáról szőttünk össze egy romantikus képpé: zöld hegyek, palota, elefántok, színes ruhás emberek, zeneszó. Még fel sem ocsúdunk, amikor már fent is ülünk egy színesre festett elefánt hátán, aki a nagy hőségben, lassú, cammogó mozgással kapaszkodik fel az Amber erőd felé. A kilátás varázslatos: a zöldellő hegyeket lánccá fonó hatalmas védelmi rendszer a Kínai Nagyfalra emlékeztet. Az épület olyan káprázatos, hogy szeretnénk, ha egy varázsütésre visszarepülhetnék egy napra a palota fénykorába és végigsétálhatnánk a tükrökkel, drágakövekkel és finom faragásokkal díszített termein és bepillanthatnánk az egykor itt lakók életébe.

Mivel ez sajnos nem lehetséges álmodozunk még egy kicsit, de következő állomásunkon, egy szőnyegboltban a földön görnyedő munkások és a pöffeszkedő tulajdonos közötti, ordító kontraszt hamar visszaránt minket a valóságba. Nem vásárolunk, bár ígérik, hogy bárhol is lakunk a Nagyvilágban, az ajtónkhoz szállítják az árut.

A Királyi Palota után a csillagvizsgáló következik, majd egy kis móka. Csapatunk néhány tagja összeismerkedett egy lánnyal még az erődben, aki hennákat készít. Megígérte, hogy este eljön a szállodánkba, és a művészetével elkápráztat minket is. Hamarosan be is robog (szó szerint, a barátja motorján) és aki szeretné, az a vacsoránál már a testén viselheti az indiai motívumokat. Az egész út egy külön gasztronómiai élmény is volt. Az egyik vacsorát a szállodánk egyik felső szintjén lévő étteremében szolgálják fel, mely az Ezeregy Éjszaka meséinek egyik díszletéül is szolgálhatna. A kilátás csodás. Halk zene szól a háttérben, míg mi a menüt tanulmányozzuk. Jó hosszú a lista és minden izgalmasan hangzik rajta, így közösen töprengünk, hogy mit válasszunk. Azonban hamarosan kiderül, hogy nem állítanak bennünket ilyen nehéz döntés elé: mindent végigkóstolhatunk.

Felszolgálók egész hada kezd nyüzsögni körülöttünk. Sorra érkeznek a konyha felől 1-1 edénnyel a kezükben és szép sorjában mindegyikből mernek egy kanállal a tányérunkra. Tobzódunk az ízekben, ahogy a csípős curryszószban főtt lágy sajtot követik, a fűszeres húsok, az édes mangó chutneyval, a sós halak, ropogós zöldségek és a jobbnál jobb lepényszerű kenyerek. Az ételeikben éppen úgy keverednek a fűszerek, mint az utcákon a hangok és a színek és éppen olyan erősek az ízek közötti kontrasztok, mint az ország népének kasztjai között. Újabb érzékszerveinket ejti rabul India, már teljes körű a támadás. Elvesztünk. Mindenünket megtölti, áthatja az egzotikus élmények véget nem érő sora. Teli hassal, az ágyban forgolódva azon töprengünk, hogy vajon mi lesz az általunk meghagyott, töménytelen mennyiségű étel sorsa és hogy belőle csak egy kis adagnak is hogy örülnének az utcán alvó, éhező gyerekek. Rossz érzéssel és némi bűntudattal alszunk el. (Gerda)

Jaipur - a Rózsaszín város

Rózsaszín Városnak is nevezik, mert a 19. század második felében a maharadzsa erre a színre festette a város összes épületét az oda látogató walesi herceg tiszteletére. Addig a házak és főleg a paloták sárgák voltak, a rózsaszín viszont az indiaiaknál a vendégszeretet kifejezését hivatott szín. Az eredetihez képest a sok átfestés után ma már inkább terrakottának lehet nevezni a régi házak színeit.

Ez a Jaipurban található Jal Mahal, vagyis a „Víz Palotája”. A Man Sagar-tó közepén áll, és a 18. században épült a maharadzsa nyári pihenőhelyeként. A palota öt emeletéből négyet elnyel a víz az esős évszakban, így csak a legfelső szint látszik — ettől tűnik úgy, mintha lebegne a tavon. Bár a belső része nem látogatható, a tóparti sétányról és a közeli dombokról gyönyörű kilátás nyílik rá, különösen naplementekor, amikor az épület aranyszínben ragyog. - R. Gyuri fotója

Hawa Mahal - a Szelek palotája

Jaipur egyik jelképéről van szó, és ez a város legtöbbet fényképezett látnivalója. Bent található a város közepén. Palotának ténylegesen nem lehet nevezni, hiszen inkább egy csodálatos homlokzat és a mögöttes lépcsőfeljáró jelenti a látványt. Sokan a 18. század végén épült palotának csak a külsejét nézik meg. Van, aki szerint belül nem annyira érdekes, a többség szerint érdemes belépőjegyet venni és igenis alaposabban meglátogatni. Főleg, hogy a lépcsőkön feljutva szép kilátás nyílik a városközpontra és a Jantar Mantar palotára. 1 órát minimum érdemes rászánni, ha nem túl feszes a program. Tény és való, hogy belül nincsenek nagy látványosságok, érdekes bútorzat, főleg a homlokzat szenzációjához képest. Belül sok a meredek lépcső, kisgyerekekkel elég rizikós.

Elter Karcsi fotója

Furcsa, szokatlan ez a barátságos épület attól, hogy csaknem ezer pici ablaka, illetve valamilyen nyílása van. A maharadzsa nejei, udvarhölgyei, és a háremhölgyek ezeken keresztül nézegethettek ki a főutcára, anélkül, hogy onnan viszont ők láthatók lettek volna. A homlokzat attól is olyan fotogén, hogy az építménynek rendkívül látványos "lazac-vöröses" színe van. Látványosak a festett ablaküvegek is. Igazán jó fotók készítéséhez el kell találni a megfelelő fénybeállítást. A szemben lévő épület tetejéről nagyon jó fotók készíthetők, és az ottani boltosok buzgón készek ebben segédkezni, abban a reményben, hogy a fotózás után majd veszünk valamit a portékái közül. Profi fotósok szerint nem éri meg felmenni arra a tetőre, mert az utca közepéről, kellő távolságból és szögből lehet megcsinálni a legjobb képeket. Az igaz, hogy a forgalmas főutca úttestének közepéről fotózni nem a legbiztonságosabb, de sokan megpróbálják.

Érdemes reggel, minél korábban odamenni, mert 10 óra után már jönnek a turistahordák. Ráadásul reggel szebb fotókat is lehet csinálni a nap állása miatt, és a főúton is kisebb a forgalom, azaz könnyebb jó állópontot találni a fényképezéshez. Sokan mondják, hogy Indiában a Taj Mahal után a Hawa Mahal tetszett nekik a legjobban. Időutazásos élmény, főleg ha az idegenvezető kellő érzékletességgel tudja elképzeltetni a turistával, hogy milyen volt a hétköznapi élet az uralkodók privát szférájában. Olyan lehet az egész, mintha egy mesét hallanánk, de a helyszín rögtön meg is elevenedik számunkra. Sajnálkozik az ember, hogy milyen sanyarú sorsa lehetett az uralkodó ágyasainak, legfeljebb a belső kertben untathatták egymást vagy megvitatták, hogy mi érdekeset láttak a kis ablakokon keresztül az utca életében. Egy pasin osztozkodni ennyi nőcinek, hát ez nem lehetett szórakoztató.

Amber erődítmény és palota

Jaipur közelében hatalmas régi erődítmények látogathatók. Az egyik erődhöz tartozó védőfal a kínai Nagy Falra emlékeztető, persze nem olyan hosszú. A várostól 11 kilométerre fekvő Amber Erőd (ejtsd Amer) régen Jaipur állam központja volt. Ez az itteni erődítmények közül a leghatalmasabb és ezért fő turista látnivaló. Az erődnek van palota része is. Az erőd fenségesen helyezkedik el egy magaslaton, a palota meg lent áll egy tó közepén. Lenyűgöző, hogy a palotát és a védekezés technikáját milyen rafinériával dolgozták ki. A palota fogadóterme tele van csodásabbnál csodásabb tükrökkel. A palota tele van szép, fekete és fehér márványból való fali díszítésekkel. Fontos, hogy legyen idegenvezető, aki elmeséli a márvány domborművekkel kapcsolatos titokzatos történeteket. Pompásak a kertek is, valamint a panorámák.

Az Amber-erőd (Amber Fort) egyik leglátványosabb kapuja, a Ganesh Pol, amely a palota belső udvarába, a királyi részlegbe vezet. A kapu a 17. században épült, és nevét Ganesha hindu istenről kapta, akinek domborműve az ív felett látható. A Ganesh Pol híres a gyönyörű márvány- és tükromozaik díszítéséről, valamint a finom mughal–rádzsput stílusú festett mintákról. Ez volt a maharadzsa és családja privát lakosztályának bejárata, így különösen gazdagon díszítették, hogy méltó legyen az uralkodói ranghoz.

Az Amber-erőd (Amber Fort) híres Sheesh Mahal, vagyis Tükrök Palotája. A 17. században épült, és a mennyezetét, valamint a falait apró, kézzel csiszolt tükrök és féldrágakövek díszítik, amelyek a gyertyafényben ezerfelé szórják a fényt. A legenda szerint egyetlen mécses is elegendő volt ahhoz, hogy az egész terem csillagfényben ússzon. A Sheesh Mahal a király és a királyné privát pihenőhelye volt, és a pompás díszítése az Amber-erőd legnépszerűbb látványosságai közé tartozik.

R. Gyuri fotói

Lehet látni elefántokat, tevéket, fekete bivalyokat, kecskéket, pávákat, meg - elnézést - sok iskolás csoportot. Az elefántok fényképezéséért és/ vagy etetéséért kis pénzt adjunk. Naná, hogy a látogatás végén jár a turistának egy kobrabűvölős mutatvány is. Reggel a legszebb itt a látvány, mert még nincsenek turistahadak, és a napfelkelte csodásan beragyogja a tájat, az építményeket. Elefánton közlekedve is körbe tudunk nézni. Sokáig nem tart az elefántos program, mert az elefántok egy idő után kezdik megelégelni a hátukon ülő terheket. Sokan inkább a dzsipet választják. A templom résznél kint kell hagyni a cipőt, a zoknit és a fényképezőgépet.

Elefántok és hajtóik az iAmber-erőd (Amber Fort) bejáratánál állnak. Ez a híres helyszín korábban arról volt ismert, hogy a turistákat díszesen felöltöztetett elefántok vitték fel az erőd kapujához a hegyoldalon kanyargó úton. A hagyomány a maharadzsák korából ered, és hosszú ideig az egyik legnépszerűbb turistaprogram volt Jaipurban. Az utóbbi években azonban az állatvédelmi szempontok miatt korlátozták az elefántos felvonulásokat, és egyre többen választják a gyalogos vagy dzsipes feljutást az erődhöz. - Elter Karcsi fotója

„Az Amber-erődbe elefántháton mentünk fel – de csak azért, mert az utazásunk során mindenhol azt láttuk, hogy Indiában valóban tisztelik és szeretik az állatokat. Több friss beszámoló szerint az amberi elefántok jó körülmények között élnek: naponta csak délig dolgoznak, utána pihennek és esznek. Nem csoda, hiszen egy állat naponta akár 120 kiló zöldet is elfogyaszt, ami nem kis költség és logisztika. Az elefántlovaglás ezért nem olcsó mulatság, de kettőnknek 1100 rúpiát (kb. 4500 forintot) megért ez a különleges élmény. A húszperces út során ide-oda ringatóztunk a hátukon, mintha egy hullámzó tengeren hánykolódó hajón lettünk volna – mókás és felejthetetlen élmény maradt.”

Jantar Mantar csillagvizsgáló

Nem szükséges kifejezett tudománytörténelmi érdeklődés ahhoz, hogy a turistát lenyűgözze ez a 18. századi csillagvizsgáló, ahol hajdan tucatnál is több mérőeszközzel határozták meg a csillagok együttállásait, a napfogyatkozásokat, az égi távolságokat vagy például a monszun eljövetelét. Delhiben is van Jantar Mantar, de állítólag az, közel sem ilyen érdekes, és jó állapotú látnivaló, ráadásul itt szebb a környezet is. Az itt látható napórák egyike, a Samrat Yanta állítólag a legnagyobb a világon. Mai napig is 2 másodperces pontossággal megadja a helyi időt.

Elter Karcsi fotója

Fontos, hogy legyen jól érthető idegenvezető, mert különben a kütyük puszta látványból nem lesz karakteres élmény. Igaz a különböző napórák már-már ultramodern szoborkompozíciókra emlékeztető formái azért látványosak. Minden látogató megtalálhatja a saját csillagjegyének megfelelő napórát. Turisták körében eltérők a nézetek arról, hogy a Jantar Mantar kihagyható-e vagy sem a Jaipur-i programból.

Városi palota

Elter Karcsi fotója

Szállásválasztás

Jaipur szállásválasztásánál több helyi sajátosságot érdemes figyelembe venni:

Elhelyezkedés a városon belül
A Pink City (óváros) közelében érdemes maradni, hogy gyalog is elérhető legyen a City Palace, Hawa Mahal és a bazárok. A Bani Park és a C-Scheme népszerű, biztonságos negyedek, míg az Amer Fort környéke nyugodtabb, de távolabb van a központtól.

Zajszint és forgalom
Jaipur rendkívül zajos város, különösen a főutak mentén. Ha érzékeny vagy a zajra, kerüld a forgalmas utak melletti szállásokat, és keresd a belső udvaros haveli hoteleket vagy a város szélén lévő rezortokat.

Hagyományos haveli élmény
Jaipur specialitása a régi nemesi palotákból kialakított heritage hotelek. Ezek autentikus rajasthani építészetet és dekorációt kínálnak, de a modern kényelem változó lehet - érdemes előre ellenőrizni a légkondicionálást és a fürdőszoba felszereltségét.

Tetőterasz
A legtöbb jaipuri szállás tetőterasszal rendelkezik, ami fontos szempont lehet. Este itt lehet menekülni a hőség elől, és gyakran itt szolgálják fel a reggelit vagy vacsorát is, gyönyörű kilátással a városra.

Víz- és áramellátás
A víz- és áramkimaradások nem ritkák. Válassz olyan szállást, ahol van generátor és víztartály, különösen a nyári hónapokban.

Biztonság nőknek
Egyedül utazó nők számára ajánlott a jó hírű, központi helyen lévő, 24 órás recepciós szállások választása. A családi vezetésű heritage hotelek gyakran biztonságosabbak és személyesebb figyelmet nyújtanak.

Szúnyogvédelem
A monszun időszakban (július-szeptember) fontos, hogy legyen szúnyogháló vagy elektromos szúnyogriasztó a szobában.

Közlekedés

Jaipurban többféle közlekedési lehetőség áll a látogatók rendelkezésére. Az egyik leggyakoribb közlekedési eszköz a riksa, amely egyfajta hajtány, amelyet kézzel vagy lábbal hajtanak. Ezen kívül számos autóriksa, taxik, buszok és motoros riksa is közlekedik a városban.

Az autóriksák általában olcsóbbak és gyorsabbak, míg a motoros riksa lassabb és kevésbé kényelmes, de általában az autóriksáknál is olcsóbbak. A buszok és taxik szintén elérhetők, bár a taxik ára általában magasabb. A városban van tömegközlekedési rendszer is, de az nem olyan fejlett, mint más nagyvárosokban.

A közlekedési viszonyok kaotikusak lehetnek, és az utcák zsúfoltak, különösen a csúcsforgalomban, ezért ajánlott előre tervezni az utazást, és lehetőség szerint keresni olyan sofőrt, aki jól ismeri a várost és a forgalmat. Fontos tudni, hogy a közlekedési szabályok és a közlekedési kultúra eltérhet a nálunk megszokottaktól, így érdemes körültekintően közlekedni, és tiszteletben tartani a helyi szokásokat és szabályokat.

Motoros tricikli, elefánt, motorkerékpár - l. j. fotója

Vasútállomási peron - l. j. fotója

Étkezés

Jaipurban az étkezés igazi kaland, de néhány helyi sajátosságra érdemes felkészülnöd. A város híres a vegetáriánus konyháról, és sok étterem kizárólag veg ételeket szolgál fel - ezt előre nézd meg, ha húsevő vagy. A rajasthani konyha alapvetően nagyon fűszeres és olajos, ami sokak gyomrának megterhelő lehet az első napokban.

Az utcai ételek csábítóak, de légy óvatos velük. A legnépszerűbb street food helyeken, mint a Masala Chowk vagy a Bapu Bazaar környékén inkább csak azt edd, amit előtted sütnek-főznek, és kerüld a nyers zöldségeket, a vízalapú italokat és a jégkockát. A híres kachori, samosa vagy a helyi pyaaz ki kachori biztonságos választás, ha frissen sütik.

A legtöbb étterem korán zár, este 10-11 körül már nehéz lehet vacsorát találni. Ebédidőben viszont sokan tartanak sziesztát, így délután 3-4 között több hely is zárva lehet. A hétvégék és ünnepnapok különösen zsúfoltak, ilyenkor érdemes előre foglalni a népszerűbb helyeken.

Jaipurban divat lett a rooftop éttermek nyitása, ezek szépek, de az árak gyakran turistákra vannak szabva és a minőség változó. A helyiek inkább a földszinti, egyszerűbb kinézetű éttermekbe járnak - ezek általában jobbak és olcsóbbak. A Johri Bazaar környékén található családi éttermek kifejezetten jó választások.

Ha érzékeny a gyomrod, mindig kérj kevésbé fűszeres verziót - "less spicy" vagy "mild" -, mert a helyiek fűszerezése európai gyomornak gyakran extrém. A lassi kiváló gyomornyugtató, de csak megbízható helyről idd. A chai tea mindenhol biztonságos, mivel forralják.

Víz kérdése kritikus - csak palackozott vizet igyál, és ellenőrizd, hogy bontatlan-e a kupak. A jobb éttermekben szűrt vizet is kínálnak, de ha bizonytalan vagy, maradj a palackozottnál.

A thali egy tökéletes választás, ha meg akarod ismerni a helyi konyhát - ez egy tálon többféle fogást tartalmazó étkezés, általában korlátlan utántöltéssel. A pure veg thalik biztonságosabbak és autentikusabbak Jaipurban.

Borravalózásra számíts, bár nem kötelező - 5-10% elegendő a legtöbb helyen. A fine dining éttermekben automatikusan hozzáadhatnak service charge-ot a számlához.

Hatósági higiéniai ellenőrzés hatókörén kívül ... - S. I. fotója

Vásárlás

Jaipurban semmi sem „fix árú”, még azokban az üzletekben sem, amelyek magukat államilag jóváhagyott (RTDC) boltként hirdetik. Az Amer Road mentén több ilyen „kormányzati” bolt és emporium is működik, de érdemes óvatosnak lenni: sok közülük háromszoros áron kínálja ugyanazt, amit máshol jóval olcsóbban megkapni. Szinte mindenért lehet alkudni – az ételtől és a közlekedéstől kezdve a kézműves termékeken át egészen a szállásig –, és nem ritka, hogy akár 50–60%-kal is le lehet faragni az eredeti árból. A legjobb árakat a Bapu Bazaar és a Johari Bazaar forgatagában találjuk, de itt is érdemes több boltban érdeklődni, mert ugyanaz az áru gyakran teljesen eltérő áron szerepel a különböző standokon.

Az alkudozás Jaipurban nem tolakodó, inkább a társas érintkezés része. Sok boltban a tulajdonosok leültetnek egy pohár fűszeres masala teára, miközben mosolyogva mesélnek a városról és a portékáról. Bár természetesen mindannyian szeretnének eladni, a rádzsasztáni emberek vendégszeretete őszinte és mélyen gyökerezik a kultúrájukban.

Jaipurban több tucat bazár működik, mind másban specializálódva: van, ahol textíliát, máshol fűszereket, virágokat, kézzel faragott szobrokat vagy háztartási eszközöket árulnak. A város szinte vibrál az élettől – a színes virágok, a feldíszített elefántok, az ökrös szekerek és a riksaáradat együtt teremtik meg azt a kaotikus, mégis magával ragadó hangulatot, amit az ember sosem felejt el. Az illatok keveredése is külön világ: a fűszerek mély aromája, az állatok és a nyitott csatornák szaga, a tea édes illata és a poros levegő fojtó füstje mind egyszerre csapja meg az utazó érzékeit.

A város zajos és zűrzavaros, a nyugati látogatókat sokszor hosszan megbámulják, és szinte bárki, aki valamit árul, megpróbálja rátukmálni a portékáját – többször is, kitartóan. Kígyóbűvölők is feltűnnek a sarkokon, fonott kosaraikból előtekeredő kobráikkal; ha fotót szeretnénk készíteni róluk vagy a koldusokról, ne lepődjünk meg, ha pénzt kérnek cserébe.

Minden zavar és zaj ellenére érdemes nyitott maradni az emberek felé. Rádzsasztán egyik legnagyobb varázsa éppen az, hogy lehetőségünk nyílik kapcsolatba lépni a helyiekkel – ezek a pillanatok adják Jaipur igazi, élő arcát 2025-ben is.

Közbiztonság&Kellemetlenségek

Az Indiában megszokott utazási kockázatokon – mint a zsebtolvajok, rámenős árusok, kéregetők vagy a kétes minőségű ivóvíz – túl Jaipurnak megvannak a maga sajátos átverései is.

A drágakő-csalás
Ez a város egyik legismertebb trükkje. Gyakran motoron közlekedő fiatalok vagy jól öltözött helyiek szólítják meg a turistákat az utcán. A beszélgetés rendszerint barátságosan indul, például így: „Miért nem akarnak a turisták beszélgetni az indiaiakkal?” vagy „Diák vagyok, szeretném megismerni a kultúrádat.” Gyakran próbálnak bűntudatot kelteni azzal, hogy „Az indiai kultúra része, hogy segítsünk egymásnak.” Ha az ember szóba elegyedik velük, hamarosan meghívják teázni. A „tea” után vagy másnap jön a lényeg: a drágakövek. Ilyenkor arról beszélnek, hogy valamilyen adóprobléma miatt sürgősen el kell adniuk az ékszereket vagy köveket, és kedvezményesen kínálják azokat. A valóságban ezek hamis kövek, és a „vásárló” jó eséllyel soha nem látja viszont sem a pénzét, sem a csomagot – még akkor sem, ha az állítólag az orra előtt kerül postára.

Általános szabályként ne fogadjon el teát idegenektől, és legyen óvatos minden olyan emberrel, aki félreeső helyre hív beszélgetni. A legegyszerűbb megoldás egy udvarias, de határozott visszautasítás, majd gyorsan továbbmenni.

Turistaként ha valaki a szállásod közelében próbál szóba elegyedni veled, jó eséllyel valamilyen pénzszerzési szándék áll a háttérben. Előfordult már, hogy csempészek próbálták rávenni a külföldieket, hogy segítsenek árut kijuttatni az országból – ilyen ajánlatot semmiképp ne fogadj el, mert a csempészet Indiában súlyos bűncselekménynek számít, és komoly büntetést von maga után.

Jaipurban sajnos több bevett átverési módszer is működik a turisták ellen. A leggyakoribb a riksás turistacsapda, amikor az előre megbeszélt úti cél helyett "véletlenül" egy drága üzletbe visznek, ahol jutalékot kapnak. Sokszor azt mondják, hogy az általad keresett hely zárva van vagy már nem létezik, majd ajánlanak egy "jobbat". Mindig ragaszkodj az eredeti célhoz, és használj GPS-t vagy Uber/Ola appot.

A hamis turisztikai információs irodák szintén gyakoriak a főbb turistahelyek közelében. Hivatalosnak tűnő emberek "segítenek" jegyet venni vagy túrát szervezni, de drágábban adják, mint a valódi árak. Csak az official government tourist office-ban vegyél jegyeket.

Az erőszakos árusok és "önkéntes idegenvezetők" különösen a City Palace és Amber Fort környékén aktívak. Valaki elkezd mesélni a látványosságról, majd a végén pénzt kér a "szolgáltatásért". Udvariasan, de határozottan utasítsd vissza az ilyen közeledéseket.

A túlárazott fotózás is gyakori - például tevézésnél vagy elefántos képeknél előre egy árat mondanak, majd utólag kiderül, hogy az személyenként értendő, vagy extra díjat kérnek a telefon használatáért. Mindig tisztázd előre a teljes árat.

A hamis ajándékok és barátságok módszere is elterjedt - valaki virágot, karkötőt vagy tilakát (homlokfestést) ad "ajándékba" vagy "barátságból", majd agresszíven pénzt követel. Ne fogadj el semmit idegenektől.

A szállodai foglalási átverések online is gyakoriak - hamis weboldalak népszerű hotelek nevében működnek. Mindig a hotel hivatalos oldalán vagy megbízható booking platformon foglalj.

A "student art" galéria csalás során fiatal "művészhallgatók" invitálnak be egy kiállításra, ahol érzelmi zsarolással próbálnak rávenni drága festmények vásárlására, amiket állítólag árva gyerekek készítettek.
Végül a pénzváltós átverések - kerüld az utcai pénzváltókat, még ha jobb árfolyamot is ígérnek. Hamis bankjegyeket adhatnak, vagy ügyesen elcsenik a pénzed egy részét váltás közben. Csak hivatalos bankokban vagy megbízható váltókban válts pénzt.

Történelmi háttér

Jaipur a nevét alapítójáról, II. Jai Singh maharadzsáról (1693–1744) kapta, aki nemcsak kiváló hadvezér, hanem tehetséges csillagász is volt. Apja, Bishan Singh halála után mindössze tizenegy évesen került hatalomra. Családja, a Kacsváha rádzsput klán a 12. században emelkedett hatalomra, és régóta rivalizált a Mewar tartományból uralkodó Sziszódia rádzsputokkal. Ez az ellentét végül a mogulokkal való szövetséghez vezette őket, aminek köszönhetően a Kacsváhák idővel kiemelkedő pozíciót szereztek Rádzsasztánban.

A dinasztia székhelye a pompás Amber-erőd volt, ahonnan hatalmuk kiterjedt Mewar (Udaipur) és Marwar (Jodhpur) királyságaira is. Amikor Jai Singh átvette az uralmat, rövid ideig feszültség támadt, mivel a trónutódlásért vívott harcban Aurangzeb fiát, Ázam Sahot támogatta, aki végül vereséget szenvedett testvérétől, Bahadur Sahtól. Ezért a mogul uralkodó elrendelte Jai Singh eltávolítását, és helyére Vijay Singhet akarta ültetni. Jai Singh azonban nem hagyta annyiban a dolgot: más rádzsput államokkal szövetségre lépett, visszaszerezte hatalmát, és megerősítette függetlenségét.

A következő években béke és fellendülés következett, a királyság határai pedig tovább bővültek. Jai Singh új fővárost akart építeni az Amber-erőd közelében, és ez lett Jaipur, amelyet róla neveztek el. A város megtervezése Vidhyadhar Bhattacharya, egy bengáli építész nevéhez fűződik, aki a maharadzsa jóváhagyásával a várost tudományos alapelvek szerint, az ősi Shilpa Shastra építészeti kézikönyv elvei alapján tervezte meg. Jaipur ma is India egyik legjobban megtervezett városának számít. Ugyanakkor a város terjeszkedése hamar vízhiányhoz vezetett, mivel a környék vízforrásai korlátozottak voltak.

Jai Singh 1744-es halála után fiai hatalmi harcba kezdtek, és az egység megbomlásával a királyság sebezhetővé vált. A szomszédos rádzsput államok és a maráták több területet elfoglaltak, bár a magország megmaradt, és a brit gyarmati időkben is fennállt. Jaipur, akárcsak korábban a mogulokkal, a britekkel is jó viszonyt ápolt, és az 1857-es indiai szabadságharc idején hű maradt a brit koronához. A brit hatalom azonban fokozatosan csorbította a maharadzsa önállóságát, és egyre nagyobb befolyást gyakorolt a város igazgatására.

1876-ban Ram Singh maharadzsa elrendelte, hogy az egész várost fessék rózsaszínre – a vendégszeretet szimbólumára –, hogy méltó módon köszöntsék a Walesi Herceget, a későbbi VII. Edward királyt. A hagyomány máig él: az óváros minden lakója törvényileg köteles megőrizni a rózsaszín homlokzatokat, ezért Jaipur máig „Rózsaszín Városként” ismert.

Ram Singh a növekvő város vízellátását is fejlesztette, és megépíttette a Ramgarh-tavat. A 19–20. század fordulóján Jaipur kinőtte városfalait, és új városrészek épültek. 1922-ben Man Singh II került trónra, akinek uralkodása alatt új középületek, iskolák, kórházak és hivatalok épültek.

India függetlenné válása után Jaipur Jodhpur, Jaisalmer és Bikaner államaival egyesülve létrehozta Rádzsasztán szövetségi államát. 1956-ban pedig Jaipur lett az új állam fővárosa – szerepét mindmáig megtartva.

További beszámolók

Jaipurig alig sikerült egy órát aludnom az ülőhelyen, mert ezen a vonaton fekvőhely egyáltalán nem volt. Amikor megérkeztünk, a pályaudvar rossz kijáratán át távoztunk, így a város egy olyan részére keveredtünk, ahol még az eddigieknél is nagyobb volt a káosz és a szemét. Egy idő után elégnek éreztük a kalandot, és felpattantunk egy bringás riksára. Fél órával később már Pushpendránál voltunk a zeneiskolánál. Ismét jólesett a forró tea és a baráti beszélgetés. Pushpendra felajánlotta, hogy elhozza a hátizsákjainkat, amiket a barátainál hagyott, mi pedig addig betértünk egy kis étterembe, ahol a pincehelyiségben újra megkóstolhattuk a Dal Makhani-t — azt a sűrű, fűszeres lencsét, amit Dél-Indiában hiába kerestünk. Itt viszont a paratha volt más, és be kell vallani, az délen jobban ízlett.

India tényleg óriási ország, és az államai között akkora különbségek vannak, mint máshol országok vagy akár kontinensek között. Mikor kifelé jöttünk az étteremből, odalépett hozzánk egy férfi, aki meghívott minket teára. Úgy döntöttünk, miért ne, legyen. Végül nem mondhatnám, hogy kár volt, de inkább neki volt csalódás, mint nekünk, mert a „teázás” valójában egy ékszerboltba vezetett, ahol azonnal elénk öntött egy doboz bizsut, és büszkén közölte, hogy félig olasz — még az igazolványát is elővette bizonyítékul. Udvariasan, de őszintén elmondtuk, hogy mi most nem vásárolni jöttünk, hanem látni a világot, és egyetlen gyűrű árából akár még egy nappal tovább is tarthat az utazásunk. A tárgyak úgyis elkopnak, elvesznek, de az élmények megmaradnak — ezt talán megértette.

Viszont felajánlottuk, hogy érméket szívesen váltanánk nála, mert azokat gyűjtjük. Ez a mi kis szenvedélyünk, és bele is fér a költségvetésünkbe. Végül kaptunk néhány szép darabot, bár a csalódottság az arcukon elég nyilvánvaló volt — olyannyira, hogy a teát is elfelejtették felszolgálni. Mi persze nem szóltunk semmit, csak mosolyogva köszöntünk el, hiszen tudtuk, hogy Pushpendra már vár ránk. Nála aztán újabb csésze tea és őszinte beszélgetés várt, mindenféle hátsó szándék nélkül. Ő tényleg az embert látja bennünk, nem a pénztárcát.

India nem rossz hely, és az emberek sem rosszak — csak a turistás környékeken sokan túlságosan is a pénzre hajtanak. Hallottunk durva átverésekről is, de szerencsére nekünk jutott a másik végletből is: az igazi barátságokból. Őket nagyon meg kell becsülni. Ha nem találkozunk velük, talán most keserű emlék lenne számomra ez az ország. De így, hogy voltak mellettünk, Indiára hálával és szeretettel gondolok vissza.

Jaipur felé haladva mindenképp érdemes megállni Fatehpur Sikriben, Akbar császár egykori, különös hangulatú városában. A legenda szerint az uralkodó azért építtette ide a fővárost, mert egy szent megjövendölte neki az utód születését – ám a települést mindössze tizenöt év után el kellett hagyniuk, mivel a környéken nem volt elegendő ivóvíz. Azóta az elnéptelenedett várost leginkább a papagájok „lakják”, és az egész helynek van valami különös, megdermedt varázsa.

Jaipur, India egyetlen sivatagi államának, Rádzsaszthánnak a fővárosa, körülbelül kétmillió lakosával indiai mércével mérve sem számít óriásinak. A várost gyakran nevezik „Rózsaszín Városnak”, mivel 1876-ban, Albert herceg látogatására készülve az épületek homlokzatát egységesen rózsaszínre festették – a tradíció pedig azóta is él. Az egységes színvilág bár festőivé tette Jaipurt, a tájékozódást nem könnyíti meg, hiszen minden utca hasonló árnyalatban pompázik.

A várost száraz, sziklás hegyek ölelik körbe, amelyek tetején ősi erődök magasodnak. Innen figyelték hajdan a maharadzsák a város életét, biztonságban a vastag falak mögött. Az egyik leghíresebb ilyen erőd az Amber Fort, ahová a turisták akár díszesre festett elefántokon is feljuthatnak – ahogy egykor az uralkodók tették. Az állatoknak külön pihenőhelyük van, ahol a látogatók kényelmesen leszállhatnak róluk.

A környék egyik legkülönlegesebb látnivalója mégis a Khajuraho-templomcsoport, amely a hindu művészet legbátrabb és legérzékibb ábrázolásait vonultatja fel. A huszonkét templom kőfaragásai nyíltan beszélnek szerelemről, vágyakról és az élet örömeiről. A helyiek szerint ezek a motívumok nem botrányt akarnak kelteni, hanem a megvilágosodáshoz vezető egyik utat szimbolizálják – a testi és lelki egység útját. A „korhatáros” templomok ma is hatalmas tömegeket vonzanak, hiszen Khajuraho egyszerre meghökkentő, lenyűgöző és mélyen spirituális helyszín.

"Leintettem egy kerékpáros riksást, először is a Szelek Palotáját, a Hawa Mahalt szerettem volna megnézni. A kerékpáros riksások nagyon nehéz munkát végeznek az indiai forgalomban, ahol mindenki ugyanazon az úton közlekedik: a kamionok, a teherautók, a nagybuszok, a kisbuszok, a motorkerékpárok, a motoros és kerékpáros riksások, a gyalogosok, a portékájukat a legkülönfélébb tákolmányokon maguk után húzó árusok, a szent tehenek, a tevék, az elefántok… Végtelen a sor.

Ráadásul én mindig egyedül szálltam fel a kerékpáros riksákra, míg az indiaiak ketten-hárman is felpattantak, olyan is volt, hogy nyolc-tíz-tizenkettő gyereket számoltam meg. Igaz, a riksás akkor már csak tolta a kerékpárt.

A kerékpáros riksák mellett két érv szólt, az első: jóval olcsóbbak voltak a motoros riksánál. A második: a motoros riksások mindig kavartak, megpróbáltak átvágni, a kerékpárosok nem beszéltek angolul, csak az árakat tudták, és ha megmutattam, hogy mennyi pénzt szánok az útra (többet, mint amennyit az indiaiak adtak nekik, akik ráadásul, mint említettem volt, többen is felkapaszkodtak), örömmel jelezték, hogy rendben van. Én is tudtam, jó fuvar vagyok nekik, és ha például szóltam, hogy álljunk meg, mert fotózni akarok, a többletköltséget is tisztességesen elrendeztem velük. Egész indiai kalandozásom alatt gördülékenyen ment ez a dolog.

A Szelek Palotája, a Hawa Mahal felé tartottunk Jaipur főutcáján, a Győzelem Városa (így is nevezik) az addig megismert indiai városok közül egyértelműen a leglátványosabb, legpompásabb volt, és indiai mértékkel nézve számos helyen rendezettnek, sőt, tisztának volt mondható. (Dr. Drávucz Péter)" forrás

A drágakövek fővárosának is nevezik Jaipurt, amely az úgynevezett Arany Háromszög nyugati csücskében fekszik, Delhi és Agra mellett. A városban különösen élesen rajzolódnak ki India társadalmi ellentétei: a luxus és a nyomor szinte karnyújtásnyira élnek egymástól. A több mint hárommilliós metropolisz éjjel-nappal lüktet, utcái sosem alszanak. A piacokon hömpölyög a tömeg – itt nem lehet sétálni, csak sodródni az emberekkel. Cserébe szinte bármit meg lehet találni: fűszereket, sálakat, cipőket, sőt még fogfehérítést is, amit egy mozgó stand mellett, állva végeznek el az ügyes kezű árusok.

Jaipurt India egyik legszebb és legkarakteresebb városaként tartják számon. Az utcákon a rózsaszín homlokzatok között egymást érik a kis fűszerboltok, ahol néhány lépéssel odébb már csillogó ékszerüzlet nyílik. A kirakatokban vastag aranyláncok, többkarátos drágakövek és gyémántok ragyognak – mindössze pár méterre az utcán ülő koldusoktól. Odabent a gazdag vevők válogatnak a fényűző ékszerek között, míg odakinn a poros járdán gyerekek próbálnak néhány rúpiát összekoldulni. Jaipurban ez a kettősség szinte kézzelfogható: a pompás színek és illatok mögött ott lüktet az a nyers valóság, amely India minden szépségét és ellentmondását magában hordozza.

Delhi után végre ismét működik az Uber, így amint leszállunk a vonatról, egy fehér kisautóba menekülünk a ránk rontó taxisok elől. A következő három napra a Roadhostel lesz az otthonunk, ahol fiatal, laza srácok dolgoznak, nagyjából velünk egykorúak. A bejelentkezésnél a pult mögül az egyikük egy hatalmas büfögéssel köszönt minket – ezen már csak mosolygok, miközben Zolira nézek, hogy lássam, mit reagál, de ő észre sem veszi. Talán ez már annak a jele, hogy kezdünk teljesen „átfordulni”. A toleranciaszintünk az egekben: nemcsak a büfögés, de a köpködés sem zavar már. A poros, szmogos levegő itt állandó, és ha belegondolok, logikus is, hogy inkább kiköpik, mint lenyelik. „Jobb kint, mint bent” – vallják sokan, és most már értem, miért. 😄

Egy szokást viszont mi is átvettünk tőlük – nem, nem azt… hanem a szürcsölést! Egyik nap kipróbáltuk, milyen így inni a forró masala teát, és jelentem: így az igazi. A poharat két kéz közé szorítva, óvatosan felszippantani a forró, cukros, kardamomos, gyömbéres teát, majd hagyni, hogy végigsimítsa a szájpadlást – mennyei. Ez az íz biztosan hiányozni fog. Minden reggel, sőt néha esténként is iszunk egy csészével, így a szürcsölés már mesterfokon megy. A köpködés és a büfögés gyakorlását viszont inkább kihagyjuk… már csak a párkapcsolatunk békéje érdekében is. 😄

Indiában gyakran előfordul, hogy a sofőrök – legyen szó taxiról vagy riksáról – nem teljesen tudják, hová is kell vinni az utast. Ez azonban nem akadály számukra: a fuvart így is elvállalják, hiszen a pénz beszél.

Jaipurban történt, hogy egy este két új indiai útitársam segített nekem fuvart szerezni egy fiatal, húszas évei közepén járó sofőrrel. Elindultunk, én pedig – ahogy Indiában mindig – figyeltem a GPS-t, hogy biztosan jó irányba tartunk-e. Eleinte minden rendben is ment, semmi gyanúsat nem észleltem. Aztán egyszer csak észrevettem, hogy a kocsi letér az útvonalról, és egy teljesen más irányba kezd haladni. Abban a pillanatban a pulzusom az egekbe szökött, és éreztem, hogy a szívem a torkomban dobog. Azonnal ráripakodtam – és aki ismer, tudja, hogy ilyenkor milyen hangmagasságokat vagyok képes elérni –, hogy „Hé, ez nem a jó irány!”. A srác megállt, hátranézett rám riadtan, majd végül a GPS alapján, az utasításaimat követve elvitt a szállodához, és ott tett ki.

Szóval hölgyeim és uraim: a GPS-t soha ne tegyék el messzire, még akkor sem, ha többen utaznak – és különösen nem akkor, ha egyedül vannak. Delhiben is hasonló volt a helyzet: ott is nekem kellett elirányítanom a taxisofőrt a szállás felé.

Meggyőződésem, hogy az esetek többségében nem rossz szándék áll a dolog mögött. Egyszerűen csak nem ismerik jól a várost, és mivel minden lehetséges pénzkereseti alkalmat megragadnak, bármilyen fuvart elvállalnak. Mindenesetre nem árt résen lenni, mindig figyelni az útvonalat, és bízni az ösztöneinkben – azok Indiában különösen jó szolgálatot tesznek.

Fotóegyveleg

Özönvíz előtti fotózási alkalmatosság, még használatban - s.i. fotója

A vízi palota a Mangasar-tó fölé tornyosul. Régebben királyi családok kacsavadászatra építették, és állítólag régebben a földről a palotába vezető úton lehetett odamenni. Ma a vándormadarak élőhelyeként híres. - l. j. fotója