b. a. fotój
Jaipur-t (avagy Dzsaipur-t) 2019-ben az UNESCO kulturális világöröksége helyszínének nyilvánították.
,, Jaipurt végre egy olyan városnak láttuk, ahol nem csak a nevezetességek voltak szépek, hanem maga a város is. Két dolgunk volt még hátra az elefántolás után: utánajárni ennek a "maharadzsa dolognak" és bevetni magunkat a bazárokba.
A városközpontban szinte minden gyalogtávolságra volt. Kezdtük először is a Szelek Palotájával, amit a maharadzsa csak azért emelt, hogy az ágyasai a fala mögül kényelmesen tudják bámulni a várost, őket viszont ne lássa senki. A szemben lévő rooftop kávézót pedig minden bizonnyal nekünk építették, hogy onnan jobban tudjunk bámulni a Szelek Palotáját.😎" forrás
,, Három napig kolbászoltam körbe a városban. Maga a város nem különösebben hangulatos, de annyira jó benne nézelődni, hogy simán el lehet ütni az időt, pedig a belváros alapvetően nem túl nagy. Az biztos, hogy kézzelfoghatóan jelen van a mesebeli India-effektus, ami nem rossz időtöltés. (2018)" forrás
R. Gyuri fotója
,, Az itt élők hozzáállása egészen más, mint máshol: kedvesek, segítőkészek - ha leállnak beszélgetni velem, sok esetben hátsó szándék nélkül teszik. Ez jellemző volt később is, bármerre jártam Indiában (azért itt, Radzsasztán tartományban voltak a legkedvesebbek). Úgy látszik, inkább Delhi és Agra jelentett rosszabb élményt ilyen szempontból. Jaipur kifejezetten szép város: van egy óvárosi része, ahol az épületek nagy része a rózsaszín egy árnyalatára van festve, ezért hívják Jaipurt rózsaszín városnak. Épületei sokat megmutatnak a hagyományos indiai építészetből, palotákkal van telezsúfolva, amelyeket gazdag maharadzsák építtettek. A rózsaszín falakat egyszerű, fehér, vonalszerű motívumok díszítik. Egészen úgy lehet bolyongni a belváros utcáin, mint egy európai városban, ellentétben Delhivel és Agrával, ahol távol esnek egymástól a szép épületek.
Márciusban itt igen meleg volt (36 °C), és itt az egész éves csapadékmennyiség is kisebb, mint amerre eddig jártam, a szárazabb éghajlat a növényzeten is meglátszik. A szállásom Jaipurban nagyon kellemes volt, könnyen megtaláltam (Indiában először találkoztam olyannal, hogy kiírják a megfelelő helyre az utcát és a házszámot); sok kedves fiatal indiaival, akik vacsorára invitáltak. Pedig féltem tőle, mert igen olcsó volt, néhány száz forint egy éjszakára. (2018)" forrás
,, Tetszett:
-gyönyörű épületek,
- panear butter masszala ételt imádtam.
-helyiek kedvessége,
-sok bazár, ahol felár alatt is tudsz vásárolni...csak kitartó alkudozónak kell lenned.
Wind palace, és a környéken mászkalni és felfedezni a várost ,
-Amber forte.
-sok szép ékszerekNem tetszett:
-sok taxis nem tudott angolul,
-fárasztó árusok, akik állandóan zaklattak útközben(Batki Bernadett, 2019)
Az érzés csak tovább mélyed másnap Jaipurban, ahol olyanok a házak, mint amiket behintettek rózsaszín púderrel. A főutcán mintha egy westernfilm díszletét keverték volna össze az össze az indiai csipkepalotákkal. Korán keltünk és elringat bennünket a zötykölődés, így álmosan nézelődünk a buszunk ablakán keresztül, és amikor végre megállunk, nem tudjunk, hogy már ébren vagyunk-e vagy még álmodunk. Megelevenedik előttünk mindaz, amit a fejünkben Indiáról szőttünk össze egy romantikus képpé: zöld hegyek, palota, elefántok, színes ruhás emberek, zeneszó. Még fel sem ocsúdunk, amikor már fent is ülünk egy színesre festett elefánt hátán, aki a nagy hőségben, lassú, cammogó mozgással kapaszkodik fel az Amber erőd felé. A kilátás varázslatos: a zöldellő hegyeket lánccá fonó hatalmas védelmi rendszer a Kínai Nagyfalra emlékeztet. Az épület olyan káprázatos, hogy szeretnénk, ha egy varázsütésre visszarepülhetnék egy napra a palota fénykorába és végigsétálhatnánk a tükrökkel, drágakövekkel és finom faragásokkal díszített termein és bepillanthatnánk az egykor itt lakók életébe.
Mivel ez sajnos nem lehetséges álmodozunk még egy kicsit, de következő állomásunkon, egy szőnyegboltban a földön görnyedő munkások és a pöffeszkedő tulajdonos közötti, ordító kontraszt hamar visszaránt minket a valóságba. Nem vásárolunk, bár ígérik, hogy bárhol is lakunk a Nagyvilágban, az ajtónkhoz szállítják az árut.
A Királyi Palota után a csillagvizsgáló következik, majd egy kis móka. Csapatunk néhány tagja összeismerkedett egy lánnyal még az erődben, aki hennákat készít. Megígérte, hogy este eljön a szállodánkba, és a művészetével elkápráztat minket is. Hamarosan be is robog (szó szerint, a barátja motorján) és aki szeretné, az a vacsoránál már a testén viselheti az indiai motívumokat. Az egész út egy külön gasztronómiai élmény is volt. Az egyik vacsorát a szállodánk egyik felső szintjén lévő étteremében szolgálják fel, mely az Ezeregy Éjszaka meséinek egyik díszletéül is szolgálhatna. A kilátás csodás. Halk zene szól a háttérben, míg mi a menüt tanulmányozzuk. Jó hosszú a lista és minden izgalmasan hangzik rajta, így közösen töprengünk, hogy mit válasszunk. Azonban hamarosan kiderül, hogy nem állítanak bennünket ilyen nehéz döntés elé: mindent végigkóstolhatunk.
Felszolgálók egész hada kezd nyüzsögni körülöttünk. Sorra érkeznek a konyha felől 1-1 edénnyel a kezükben és szép sorjában mindegyikből mernek egy kanállal a tányérunkra. Tobzódunk az ízekben, ahogy a csípős curryszószban főtt lágy sajtot követik, a fűszeres húsok, az édes mangó chutneyval, a sós halak, ropogós zöldségek és a jobbnál jobb lepényszerű kenyerek. Az ételeikben éppen úgy keverednek a fűszerek, mint az utcákon a hangok és a színek és éppen olyan erősek az ízek közötti kontrasztok, mint az ország népének kasztjai között. Újabb érzékszerveinket ejti rabul India, már teljes körű a támadás. Elvesztünk. Mindenünket megtölti, áthatja az egzotikus élmények véget nem érő sora. Teli hassal, az ágyban forgolódva azon töprengünk, hogy vajon mi lesz az általunk meghagyott, töménytelen mennyiségű étel sorsa és hogy belőle csak egy kis adagnak is hogy örülnének az utcán alvó, éhező gyerekek. Rossz érzéssel és némi bűntudattal alszunk el. (Gerda)
Rózsaszín Városnak is nevezik, mert a 19. század második felében a maharadzsa erre a színre festette a város összes épületét az oda látogató walesi herceg tiszteletére. Addig a házak és főleg a paloták sárgák voltak, a rózsaszín viszont az indiaiaknál a vendégszeretet kifejezését hivatott szín. Az eredetihez képest a sok átfestés után ma már inkább terrakottának lehet nevezni a régi házak színeit.
R. Gyuri fotója
Jaipur egyik jelképéről van szó, és ez a város legtöbbet fényképezett látnivalója. Bent található a város közepén. Palotának ténylegesen nem lehet nevezni, hiszen inkább egy csodálatos homlokzat és a mögöttes lépcsőfeljáró jelenti a látványt. Sokan a 18. század végén épült palotának csak a külsejét nézik meg. Van, aki szerint belül nem annyira érdekes, a többség szerint érdemes belépőjegyet venni és igenis alaposabban meglátogatni. Főleg, hogy a lépcsőkön feljutva szép kilátás nyílik a városközpontra és a Jantar Mantar palotára. 1 órát minimum érdemes rászánni, ha nem túl feszes a program. Tény és való, hogy belül nincsenek nagy látványosságok, érdekes bútorzat, főleg a homlokzat szenzációjához képest. Belül sok a meredek lépcső, kisgyerekekkel elég rizikós.
Elter Karcsi fotója
Furcsa, szokatlan ez a barátságos épület attól, hogy csaknem ezer pici ablaka, illetve valamilyen nyílása van. A maharadzsa nejei, udvarhölgyei, és a háremhölgyek ezeken keresztül nézegethettek ki a főutcára, anélkül, hogy onnan viszont ők láthatók lettek volna. A homlokzat attól is olyan fotogén, hogy az építménynek rendkívül látványos "lazac-vöröses" színe van. Látványosak a festett ablaküvegek is. Igazán jó fotók készítéséhez el kell találni a megfelelő fénybeállítást. A szemben lévő épület tetejéről nagyon jó fotók készíthetők, és az ottani boltosok buzgón készek ebben segédkezni, abban a reményben, hogy a fotózás után majd veszünk valamit a portékái közül. Profi fotósok szerint nem éri meg felmenni arra a tetőre, mert az utca közepéről, kellő távolságból és szögből lehet megcsinálni a legjobb képeket. Az igaz, hogy a forgalmas főutca úttestének közepéről fotózni nem a legbiztonságosabb, de sokan megpróbálják.
Érdemes reggel, minél korábban odamenni, mert 10 óra után már jönnek a turistahordák. Ráadásul reggel szebb fotókat is lehet csinálni a nap állása miatt, és a főúton is kisebb a forgalom, azaz könnyebb jó állópontot találni a fényképezéshez. Sokan mondják, hogy Indiában a Taj Mahal után a Hawa Mahal tetszett nekik a legjobban. Időutazásos élmény, főleg ha az idegenvezető kellő érzékletességgel tudja elképzeltetni a turistával, hogy milyen volt a hétköznapi élet az uralkodók privát szférájában. Olyan lehet az egész, mintha egy mesét hallanánk, de a helyszín rögtön meg is elevenedik számunkra. Sajnálkozik az ember, hogy milyen sanyarú sorsa lehetett az uralkodó ágyasainak, legfeljebb a belső kertben untathatták egymást vagy megvitatták, hogy mi érdekeset láttak a kis ablakokon keresztül az utca életében. Egy pasin osztozkodni ennyi nőcinek, hát ez nem lehetett szórakoztató.
Jaipur közelében hatalmas régi erődítmények látogathatók. Az egyik erődhöz tartozó védőfal a kínai Nagy Falra emlékeztető, persze nem olyan hosszú. A várostól 11 kilométerre fekvő Amber Erőd (ejtsd Amer) régen Jaipur állam központja volt. Ez az itteni erődítmények közül a leghatalmasabb és ezért fő turista látnivaló. Az erődnek van palota része is. Az erőd fenségesen helyezkedik el egy magaslaton, a palota meg lent áll egy tó közepén. Lenyűgöző, hogy a palotát és a védekezés technikáját milyen rafinériával dolgozták ki. A palota fogadóterme tele van csodásabbnál csodásabb tükrökkel. A palota tele van szép, fekete és fehér márványból való fali díszítésekkel. Fontos, hogy legyen idegenvezető, aki elmeséli a márvány domborművekkel kapcsolatos titokzatos történeteket. Pompásak a kertek is, valamint a panorámák.
R. Gyuri fotói
Lehet látni elefántokat, tevéket, fekete bivalyokat, kecskéket, pávákat, meg - elnézést - sok iskolás csoportot. Az elefántok fényképezéséért és/ vagy etetéséért kis pénzt adjunk. Naná, hogy a látogatás végén jár a turistának egy kobrabűvölős mutatvány is. Reggel a legszebb itt a látvány, mert még nincsenek turistahadak, és a napfelkelte csodásan beragyogja a tájat, az építményeket. Elefánton közlekedve is körbe tudunk nézni. Sokáig nem tart az elefántos program, mert az elefántok egy idő után kezdik megelégelni a hátukon ülő terheket. Sokan inkább a dzsipet választják. A templom résznél kint kell hagyni a cipőt, a zoknit és a fényképezőgépet.
Elter Karcsi fotója
,, Az Amer erődbe elefántháton mentünk, de csak mert India állatszeretetét nap, mint nap a saját szemünkkel látjuk és több cikk szerint is az ameri elefántok nagyon jól vannak tartva! 12-13-ig dolgoznak csak, mert a nap többi része náluk a pihenésé és az evésé. Napi 120 kiló zöldet tolnak magukba, amire nem csak idő, de pénz is kell, ezért az elefantlovaglás nem volt a legolcsóbb fuvarunk, de megérte. Kettőnknek 1100 rupi (4500 Ft).
Mókás egy 20 perc volt. Oda vissza dölöngéltünk. Olyan volt, mintha egy óriási hullámok között vergődő hajó fedélzeten lettünk volna." forrás
Nem szükséges kifejezett tudománytörténelmi érdeklődés ahhoz, hogy a turistát lenyűgözze ez a 18. századi csillagvizsgáló, ahol hajdan tucatnál is több mérőeszközzel határozták meg a csillagok együttállásait, a napfogyatkozásokat, az égi távolságokat vagy például a monszun eljövetelét. Delhiben is van Jantar Mantar, de állítólag az, közel sem ilyen érdekes, és jó állapotú látnivaló, ráadásul itt szebb a környezet is. Az itt látható napórák egyike, a Samrat Yanta állítólag a legnagyobb a világon. Mai napig is 2 másodperces pontossággal megadja a helyi időt.
Elter Karcsi fotója
Fontos, hogy legyen jól érthető idegenvezető, mert különben a kütyük puszta látványból nem lesz karakteres élmény. Igaz a különböző napórák már-már ultramodern szoborkompozíciókra emlékeztető formái azért látványosak. Minden látogató megtalálhatja a saját csillagjegyének megfelelő napórát. Turisták körében eltérők a nézetek arról, hogy a Jantar Mantar kihagyható-e vagy sem a Jaipur-i programból.
Elter Karcsi fotója
2 csillagos: Hotel Mandawa Haveli ,
3 csillagos: Hilton Hotel Jaipur (nem tévedés: tényleg 3 csillagos),
4 csillagos: Hotel Trident Jaipur ,
5 csillagos: Four Points By Sheraton Jaipur City Square ,
Jaipurban többféle közlekedési lehetőség áll a látogatók rendelkezésére. Az egyik leggyakoribb közlekedési eszköz a riksa, amely egyfajta hajtány, amelyet kézzel vagy lábbal hajtanak. Ezen kívül számos autóriksa, taxik, buszok és motoros riksa is közlekedik a városban.
Az autóriksák általában olcsóbbak és gyorsabbak, míg a motoros riksa lassabb és kevésbé kényelmes, de általában az autóriksáknál is olcsóbbak. A buszok és taxik szintén elérhetők, bár a taxik ára általában magasabb. A városban van tömegközlekedési rendszer is, de az nem olyan fejlett, mint más nagyvárosokban.
A közlekedési viszonyok kaotikusak lehetnek, és az utcák zsúfoltak, különösen a csúcsforgalomban, ezért ajánlott előre tervezni az utazást, és lehetőség szerint keresni olyan sofőrt, aki jól ismeri a várost és a forgalmat. Fontos tudni, hogy a közlekedési szabályok és a közlekedési kultúra eltérhet a nálunk megszokottaktól, így érdemes körültekintően közlekedni, és tiszteletben tartani a helyi szokásokat és szabályokat.
Motoros tricikli, elefánt, motorkerékpár - l. j. fotója
Vasútállomási peron - l. j. fotója
Köjál-mentes - s.i. fotója
"Jaipurig talán egy órát sikerült aludnom az ülő helyzetben, merthogy ezen a vonaton csak ülőhelyek vannak. Jaipurban sikerült egy rossz kijáraton kijutni a pályaudvarról így megismerhettük a város egy új, még az eddig látottaknál is mocskosabb sarkát. Hogy a végén úgy döntsünk, elég ebből, és felültünk egy bringás riksára. Fél óra múlva már Pushpendranál voltunk a zeneiskolánál. Jót teáztunk és beszélgettünk ismét. Pushpendra aztán vállalta, hogy elszalad a hátizsákjainkért, mert azokat a barátainál tette le. Nekünk addig mutatott egy kis éttermet, ahol a pincehelyiségben újra élvezhettük a Dal Makhani lencsefőzelékre emlékeztető ízeit. :) Ilyesmi nem volt Dél-Indiában. Igaz, itt északon viszont a paratha az, ami teljesen más, és délen meg az ízlett jobban.
Hiába, India nagy ország, és az államai között akkora a diverzitás, mint máshol országok, földrészek között. Kifelé jövet elcsípett minket egy muki, hogy ő meghív minket teázni. No fene, adjunk neki egy esélyt, miért ne. Nem mondom, hogy kár volt, mert mi nem csalódtunk, csak az emberünk, ugyanis egyenesen egy ékszerüzletbe vezetett minket, ahol rögtön kiborított elénk egy nagy doboz bizsut, és azzal büszkélkedett, hogy ő félig olasz. Még az igazolványát is megmutatta! :) Hát jól van, ez remek, de mi, ha nem baj, rögtön őszinték és egyenesek leszünk: nem szeretnénk ilyenekre költeni, hanem helyette inkább minél többet látni a való világból. Egy a legolcsóbb gyűrűdből nekünk plusz egy napot jelent a világ körüli nászutunkhoz, és mivel ez csak egy tárgy, ami elkopik, eltörik, ellopják, elveszik… Ugye megérted?! :)
Viszont érméket szívesen "veszünk", vagyis váltunk nálad papírpénzre, mert azokat viszont gyűjtjük! Nekünk most ez a hobbi, ez a szórakozás, ez az, ami belefér a büdzsébe, és mialatt gyűjtjük őket, még jól is szórakozunk. Végül is szereztünk néhány szép érmét, de a csalódottságuk leplezhetetlen volt, mert végül még a teáról is megfeledkeztek. :) Persze ezt szóvá nem tettük, csak sűrű köszönömök és viszlátok közepette távoztunk, mert tudtuk, hogy közben Pushpendra már biztosan vár ránk. És igen, nála kérés nélkül is kaptunk egy újabb kör teát, és a beszélgetésünk sem torkollt semmiféle kínos szituációba, mert Pushpendra az embert szereti bennünk és nem a pénzt a pénztárcánkban. :)
India nem rossz hely és az emberek nem rosszak, csak épp a turisták által kedvelt helyeken sokan elég keményen a pénzre mennek, és akkor még a durva átverős sztorikat, amiket hallottunk, nem is emlegettem. De megvan a másik véglet is, lehet találni igaz barátokat is, és őket nagyon meg kell becsülnünk. Ha ők nem lettek volna, ha őket nem találjuk meg, bizony lehet, hogy most keserű szájízzel gondolnék vissza Indiára. Így viszont: :) Köszönjük Nektek!!!" forrás
"Jaipur felé érdemes megállni, hogy megnézzük Fatehpur Sikrit. Az Akbar császár rendeletére épített különös hely eredeti lakói 15 év után elhagyni kényszerültek a várost, mert nem volt elegendő ivóvizük. Új lakóik a papagájok lettek. Jaipur India egyetlen sivatagi államának kétmilliós fővárosa, így indiai viszonyok között kisvárosnak számít. Rózsaszín Városnak is nevezik, annak köszönhetően, hogy 1876-ban Albert herceg látogatásának tiszteletére rózsaszínre festették a házakat, erőteljesen megnehezítve ezzel a tájékozódást. A környező táj nagyon izgalmas, a várost száraz, sziklás hegyek veszik körül, ezek tetején erődök találhatók, ahonnan a régi uralkodók szemmel tarthatták a városban zajló eseményeket, míg a vastag, magas falak nyújtotta biztonságot élvezhették. Egyik-másik erődbe elefántháton is fel lehet jutni, mint a régi szép időkben, sőt ezeknek a díszesre festett állatoknak külön megállóhelyük van, ahol a turisták kényelmesen lehuppanhatnak róluk. A szexualitás minden létező formáját felvonultató Khajuraho-templomok nagyon népszerűek. A 22 templom díszítése igen kifejező, a helyiek szerint a motívumok a megvilágosodás (egyik) útját ábrázolják, a szerelmet úgy tekintik, mint az örök élet energiáját. A "korhatáros" helyszín óriási tömegeket vonz. (2014)" forrás
"Leintettem egy kerékpáros riksást, először is a Szelek Palotáját, a Hawa Mahalt szerettem volna megnézni. A kerékpáros riksások nagyon nehéz munkát végeznek az indiai forgalomban, ahol mindenki ugyanazon az úton közlekedik: a kamionok, a teherautók, a nagybuszok, a kisbuszok, a motorkerékpárok, a motoros és kerékpáros riksások, a gyalogosok, a portékájukat a legkülönfélébb tákolmányokon maguk után húzó árusok, a szent tehenek, a tevék, az elefántok… Végtelen a sor.Ráadásul én mindig egyedül szálltam fel a kerékpáros riksákra, míg az indiaiak ketten-hárman is felpattantak, olyan is volt, hogy nyolc-tíz-tizenkettő gyereket számoltam meg. Igaz, a riksás akkor már csak tolta a kerékpárt.
A kerékpáros riksák mellett két érv szólt, az első: jóval olcsóbbak voltak a motoros riksánál. A második: a motoros riksások mindig kavartak, megpróbáltak átvágni, a kerékpárosok nem beszéltek angolul, csak az árakat tudták, és ha megmutattam, hogy mennyi pénzt szánok az útra (többet, mint amennyit az indiaiak adtak nekik, akik ráadásul, mint említettem volt, többen is felkapaszkodtak), örömmel jelezték, hogy rendben van. Én is tudtam, jó fuvar vagyok nekik, és ha például szóltam, hogy álljunk meg, mert fotózni akarok, a többletköltséget is tisztességesen elrendeztem velük. Egész indiai kalandozásom alatt gördülékenyen ment ez a dolog.
A Szelek Palotája, a Hawa Mahal felé tartottunk Jaipur főutcáján, a Győzelem Városa (így is nevezik) az addig megismert indiai városok közül egyértelműen a leglátványosabb, legpompásabb volt, és indiai mértékkel nézve számos helyen rendezettnek, sőt, tisztának volt mondható. (2016, Dr. Drávucz Péter)" forrás
"A drágakövek fővárosa - csak így emlegetik Indiában az arany háromszög nyugati csücskében fekvő várost. Az óriási társadalmi különbségek ebben a városban a legszembeötlőbbek. A több mint 3 milliós metropolisz éjjel-nappal nyüzsög. A piacok annyira zsúfoltak, hogy csak a tömeggel sodródva lehet haladni. Cserébe viszont bármit megkaphatunk a ruháktól a cipőkön keresztül egészen a fogfehérítésig, amire állva kerítenek sort a tömegben egy mozgó stand mellett.Dzsaipurt India egyik legszebb városaként tartják számon. Az olcsó fűszeres mellett ékszerbolt működött, többkarátos, vastag aranyláncok és drágakövek sorakoztak a kirakatban. Míg odakinn a földön koldusok kéregettek, benn milliomosok válogattak a szebbnél szebb ékszerek közül. (2017)" forrás
,, Delhi után itt végre újra tudjuk használni az Ubert, így vonatról leszállva egy fehér kiskocsiba menekülünk a taxis "támadások" elől. Roadhostel a szállásadónk az itt töltött 3 napra, pár korunkbeli sráccal az alkalmazottai között. A becheckolásnál a recepciós pult mögül egy hangos büfögéssel köszönt minket az egyik. Ezen már csak kedvesen mosolygok, és keresem Zolival a szemkontaktust, de ő nem veszi a lapot. Talán nem is vette már észre, fel sem tűnik neki. Lehet, hogy ezek már annak a jelei, hogy kezdünk nagyon átfordulni. A tolerancia szintünk az egekben. Nem csak büfögésben, hanem köpésben is teljesen elfogadóak lettünk. A szmog és a por lerakódik a torkukra és inkább kiköpik, mint lenyelik. Érthető.😃 "Jobb kint, mint bent" - vallják jó páran. Egy rossz szokást át is vettünk tőlük. Nem, nem azt...a szürcsölésre gondolok. Egyszer kipróbáltuk milyen így inni a forró masala teát. Jelentem, így az igazi! A poharat a szájánál két kéz közé szorítani, felszippantani egy kis adagot a forró cukros, kardamonos, gyömbéres löttyből és jól megfürdetni vele a szájpadlást. Hmm...de fog hiányozni az íze. Minden reggel és van hogy a nap végén is iszunk masala teát, szóval a szürcsölés már nagyon megy, a köpés és büfögés gyakorlása még várat magára. Bár azt hiszem kihagyjuk, már csak a párkapcsolatunk megőrzése céljából is.😃" forrás
,, Van úgy, hogy a sofőrök (legyen szó riksáról vagy taxiról) nincsenek egészen képben azzal, hogy hová is kell szállítani az utast. Ennek ellenére a munkát elvállalják, mivel a pénz beszél.
Jaipurban történt, hogy az egyik este a 2 új indiai utitársam lebeszélte nekem a fuvart egy huszas évei közepén járó fiatalemberrel. Szépen el is indultunk, persze én GPS-en nyomon követtem (minden esetben ezt tettem Indiában), hogy biztosan jó felé haladunk-e. Először úgy tűnt, hogy minden a legnagyobb rendben, nincs aggódnivalóm. De amikor egyszercsak elkezdett velem a sofőr egy másik irányba haladni, bevallom, rohadtul megijedtem, a pulzusom azonnal megduplázódott és a szívem a torkomban dobogott. Azonnal rárikkantottam (akik ismernek, tisztában vannak vele, hogy milyen ijesztő hangmagasságokat tudok megütni), hogy hé, ez nem a jó irány. A srác hirtelen félreállt, ijedten hátranézett, majd szépen az utasítgatásaim alapján végül kirakott a hotel előtt. Szóval hölgyek és urak, elő a GPS-el akkor is, ha többed magatokkal utaztok, akkor meg pláne, ha egyedül.
Delhiben egyébként a taxisofőrt szintén nekem kellett elirányítanom a szállásra.
Azt leszögezném, hogy meg vagyok győződve arról, hogy nem szándékosan visznek más irányba, egyszerűen csak nem ismerik a pontos utat, de mivel megragadnak minden pénzkereseti lehetőséget, szinte bármilyen fuvart elvállalnak. Mindenesetre nem árt elővigyázatosnak lenni és mindig nyitott szemmel járni." forrás
Özönvíz előtti fotózási alkalmatosság, még használatban - s.i. fotója
A vízi palota a Mangasar-tó fölé tornyosul. Régebben királyi családok kacsavadászatra építették, és állítólag régebben a földről a palotába vezető úton lehetett odamenni. Ma a vándormadarak élőhelyeként híres. - l. j. fotója
Elter Karcsi fotója
Városi palota (City Palace) - l. j. fotója
* az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
© Utikritika.hu. 2012.
Amerikai Egyesült Államok | Amszterdam | Argentína | Ausztrália | Ausztria | Bahama-szigetek | Balatonszéplak-felső | Bali | Barcelona | Berlin | Ciprus | Dominikai Köztársaság | Dubai | Egyiptom | Franciaország | Görögország | Hajóutak | Horvátország | Hongkong | India | Isztambul | Kanada | Kanári-szigetek | Kuba | Kvarner-öböl | London | Madrid | Malajzia | Maldív-szigetek | Mallorca | Mauritius | Málta | Mexikó | Nagy-Britannia | Németország | New York | Olaszország | Párizs | Portugália | Róma | Seychelle-szigetek | Sharm el-Sheik | Skócia | Spanyolország | Sri Lanka | Szingapúr | Thaiföld | Törökország | Toszkána | Tunézia | Vietnam | Zöld-foki Köztársaság
Még nem érkezett hozzászólás.