ÚTIKRITIKA.HU / Irán

"Elsőként azt tudom javasolni, hogy akinek egy hete van Iránban ne próbáljon meg túl sok várost besűríteni, mert könnyedén el lehet tölteni mindenhol 3-4 napot (főleg, ha a városlátogatás mellett a "vidéki" területeket is meg szeretnénk nézni). Inkább koncentráljunk 2-3 városra, vagy maradjunk egy hónapot. Ha a klasszikus Shiraz-Jázd-Eszfahan-Teherán-Tabriz útvonalat szeretnénk bejárni, kezdhetünk Shirázban is, ami több európai nagyvárosból is elérhető, így nem kell kétszer akkora távolságot megtenni, mint mikor Teheránba érkezünk (pl. Turkish Airlines-al)." (István, 2013)

Abarkuh

A Kaszpi-tenger iráni partja

Jön!

Észak-Irán egyéb részei

Jön!

Kazvin

"Teheránt északi irányban elhagyva, Kazvinban már igazi kisvárosi nyugalom fogadott díszes mecsetekkel és nyüzsgő piaccal. Kedvencem az Imamzadeh-ye Hossein mecset volt, talán a homlokzatán lévő sok apró tornyocska miatt. Félve léptem be, gondoltam, biztosan jól kiosztanak majd illedelmes viselkedésből, de pont az ellenkezője történt. Semmi rosszalló tekintet, mindenki lazán viselkedett, és szívesen lefényképezett, ha megkértem. A mecsetek sokkal élet-közelibbek, mint az európai templomok. Senkit nem zavar az udvaron vígan szaladgáló gyerekcsapat, és ha valaki netán elfárad, nyugodtan szunyókálhat egyet valamelyik teremben. (2014)" forrás

"Kazvinból még északabbra vonultam, Masuleh faluba, amely Hollókő iráni megfelelője. Észak-Irán növénytakarója majdnem olyan, mint Közép-Európáé, csak a rizsföldek emlékeztettek rá, hogy valahol máshol járok. Miután kiszálltam a buszból, öt perc se telt bele, és egy helyi srác máris felajánlotta, hogy elvisz az operettfaluba. Kicsit lehúzásnak éreztem az 1500 forintos baráti fuvardíjat 30 kilométerért, de legalább időt spóroltam, amit aztán a falu felfedezésére tudtam használni.

Masuleh párás erdők borította völgy mélyén fekszik. Érdekessége, hogy az egyes utcákat az alsóbb szinteken lévő házak lapos teteje képezi. Minden egyes faragott homlokzatú ház a főtérre néz, ahol iráni keretek között zajlik a turizmus. Csak semmi alkohol, és este tíz után nem diszkó, hanem alvás a program. Szállást itt is pillanatok alatt lehet szerezni, a legjobb, ha egy helyitől bérelünk szobát, és annak erkélyéről szemlélődünk." forrás

Kashan

Vörös Jancsi fotója

"A fővárostól délre már keletiesebb volt a táj és a városok hangulata. Aki erre jár, mindenképpen látogasson el Kashanba. Míg Lahidzsán a tea, Kashan a rózsa fővárosa. Mindenhol rózsavizet árulnak, kirándulás keretében meg lehet nézni a rózsaolaj lepárlásának műveletét is. Az egyik bazárbeli séta során egy khánra, azaz régi házra bukkantam, ahova belépve olyan érzésem volt, mint Aladinnak a kincses barlangban, ezért többször is visszatértem, hogy magamba szívhassam a hangulatot.

Kashanban annyi építészeti műremek van, hogy felsorolni is fárasztó. Az egyik leghangulatosabb az Agha Bozorg mecset és medresze, vagyis vallási iskolája. Lélegzetelállítóan harmonikus épület engem a Tádzs Mahal kistestvérére emlékeztetett. Sikerült beszélnem egy huszonéves, Oszama bin Laden kinézetű sráccal. Ezekben a medreszékben tanul a jövő vallási értelmisége. Láthatóan nagyon mások, mint az utca embere. Tekintetükből sugárzik, hogy nem veszik félvállról a dolgokat. A medreszéket leszámítva azonban nem mondható, hogy árad az emberekből a vallásosság, sőt, sok fiatal teljes természetességgel közölte, hogy ő nem vagy csak alig jár vallási intézményekbe.

Kashan a rózsa mellett a pompásan díszített, régi házairól ismert. Egymást érik a díszudvarokkal, medencékkel ellátott gazdag lakok, amelyekben minden helyiség egy központi udvarra néz és a falakon annyira túlburjánzik a növényi ornamentika, hogy én a harmadik ilyen háznál már nem tudtam több információt befogadni. Itt is előfordult, hogy mialatt az épületeket csodáltam, a többi látogató arról faggatott, jól érzem-e magam Iránban." forrás

Kom (Qom)

Kom, más nevein Kum, Qom vagy Gom a 7. legnagyobb város Iránban. Évente mintegy 20 millió zarándok keresi fel a várost, amely egyben síita muszlim tanítók és vezetők képzésének központja. A mai nagyváros elődje egy 8. században alapított település. Egy egyszerű sírtemplom helyén pompás emlékmecsetet emeltetett Abbasz sah a 16-17. század fordulóján, ez az Imamzadeh Hamzeh-sírtemplom. Az Imamzadeh szentként tisztelt imámutódot jelent. Ebben a templomban őrzik Reza imám nővére, az itt elhunyt és szentként tisztelt Fatima al Maszumeh földi maradványait. Fatima 752-ben született Musza al-Kazim imám lányaként. 780-ban egy karavánnal Horaszánba indult. Útközben megtámadták őket, sokan megsebesültek, fogságba estek vagy meghaltak. Fatima kénytelen volt végignézni 23 közeli családtagja és barátja meggyilkolását. Őt ekkor mérgezte meg egy nő. Fatima megbetegedett, és kérte, hogy vigyék Komba, ahol meghalt és eltemették. (n.b., 2023)

m.a. fotója

Tebriz

f. andrás fotója

Nagy bazár

f.andrás fotója

Olvasmányos linkek

"A Kharanaqban töltött napok után egy gyors jazdi átszállást követően már úton is voltunk a Perzsa-öböl és egyben Irán legnagyobb szigete, Qeshm felé. Már évek óta meg akartam nézni ezt a térséget, az egyetlen baj csak az volt vele, hogy a hőmérséklet és a páratartalom április és november között elviselhetetlen, nyáron pedig egyenesen pokoli. Két éve találkoztam egy bosnyák sráccal, aki júliusban próbálta megnézni a szigeteket, de el sem tudta hagyni a szárazföldet: félnapos bandari-abbaszi tartózkodás után föladta és inkább visszatért a kellemes sivatagi klímába, Jazdba. Nyáron gyakran előfordul az 55 fok körüli hőmérséklet, sőt gyakran még több is. Állítólag ha tartósan 47 fok fölé emelkedik a hőmérséklet, az újságok időjárás-jelentései megállnak 47 foknál, nehogy elriasszák – az elsősorban befektetni akaró – odavágyókat. De hogy ez igaz-e, azt nem tudom.

Mogyoróhéjban annyi Qeshmről, hogy ez az irániak karibi térsége, hihetetlenül erkölcstelen módon nők és férfiak együtt strandolhatnak – igaz, a nők csak alaposan felöltözve, kendőben. Egykor portugál megszállás alatt volt, majd a hollandok is betették a lábukat, közben kialakult valami arab-perzsa-hormuzi keverék dialektus nyelv, de azért mindenki megérti a perzsát. Irán legtöbb lakójával ellentétben szunniták élnek itt, bár a vallásosságnak egyáltalán nem láttam semmi nyomát. Nyomorult kis mecsetek vannak csak mindenfelé. De általában maga a sziget is elég érdektelen az építészetét tekintve. Ez persze nem véletlen, az utóbbi időben több földrengés is megzúzta, legutóbb talán tavaly, így a lakóépületek többsége szürke betonkocka. Az egyetlen valamirevaló település (a szintén jellegtelen Qeshm cityt leszámítva) Laft, ami viszont tele van széltornyokkal. Pont ide nem sikerült eljutni, de majd legközelebb.

Az itt élő emberekről, illetve a nőkről a legelterjedtebb információ, hogy maszkot viselnek, és hogy nagyon utálják, ha fényképezik őket. A maszkjuknak burka neve, ami még véletlenül sem keverendő össze az Afganisztánban a nőkre húzott mindenhol kék, elöl rácsos ablakos rettenettel. Minden falunak megvan a saját maszkdizájnja. (2008)" forrás

Mashad. a siita iszlám szent helye - k.k. fotója

"Nem vagyunk normálisak. Hat nap alatt ez volt a harmadik 600 kilométeres éjszakai buszozásunk, ráadásul a közbenső napokat sem igazán pihenéssel töltöttük. Ennek ellenére most is alig tudtunk aludni, ebben nagy segítségünkre volt előttünk ülő útitársunk krónikus köhögése. Ahvaz az olaj-gazdag Kuzesztán tartomány központja, jelentős arab kisebbséggel. Az amúgy is jellegtelen iparvárosnak az iráni-iraki háború sem tett jót, az iraki határ közelsége és stratégiai fontossága miatt a legtöbbet bombázott település volt. Azon kívül, hogy ronda, még két dologról híres Ahvaz: nyáron pokoli meleg van és az átlagosnál is vallásosabbak az emberek.

A csúnyaságot hamar tapasztaltuk, a gyilkos klímába szerencsére nem nyertünk betekintést (szemerkélő esőben érkeztünk). A vallásosság első megnyilvánulása az volt, hogy a siralmas felhozatalból kiválasztott Hotel Naderi recepcióján megkérdezték, hogy házasok vagyunk-e. Ez sem előtte, sem utána nem fordult elő. A 25 dolláros szobát sikerült 20 dollárra lealkudni, mivel csak estig óhajtottuk elfoglalni, amíg tovább nem repülünk Teheránba. Még ez az összeg is nevetségesen sok volt az ablaktalan szűk szobáért, amihez valamiért két fürdőszoba tartozott. Még szerencse, mert az egyiknek a WC-je rögtön eldugult." (forrás: hatizsak.com - Irán, 2005)

"Mennyire találkoztál, vagy beszélgettél nőkkel? Velük lehet találkozni, beszélgetni, de csak nyilvános helyen, és semmilyen érintés nem megengedett. A helyiek most már járhatnak kézen fogva, de az kizárt, hogy ezt egy külföldi tegye. A köszöntésnél belefér egy kézfogás, de több nem. Azt hallottam, hogy az iráni nők a csador ellenére szeretnek flörtölni. Van ebben valami… egyszer, amikor az utcán bóklásztam, egy csadoros nő megállt a kocsijával, megkérdezte, miben segíthet, és amikor elmondtam mi a problémám, segített is elintézni a teendőimet, megadta a számát, többször felhívott, hogy megkérdezze, hogy vagyok. Ez talán túlmegy az amúgy híres vendégszereteten...

Iránban a turista első sorban nem turista, hanem vendég. Mindent megtesznek azért, hogy jól érezd magad. Egyszer akadt egy nézeteltérésem egy taxissal, aki le akart húzni. Kiszálltam a kocsiból, úgy nézett ki, akár bunyó is lehet a dologból, meglökött, mire 10 másodperc alatt odasereglett 20 ember, elvittek a taxistól, rengetegszer elnézést kértek, elmondták, hogy az irániak nem ilyenek, a taxist mások körbeállták, és üvöltöztek vele, még a metróba is utánam jött három ember, hogy ne haragudjak, miben segíthetnek. " forrás

,, Ha még van hátra a két hétből, menjen Kásánba. Vagy menjen Qomba, a kétszázezer fős siíta szeminárium városába, lássa a tizenkettes siíta iszlámot működésben. Itt hamarabb rászól az erkölcsrendészet a nőkre, ha túl színes kendőben vannak. Vagy nézze meg a sivatagot taxival, homokdűnék, kórók, tevék, kősivatag, méterszer méteres sótáblák, forró szél, csönd. Elsőnek érdekes. Ez a klasszikus és legjobb Irán, végig nagyjából a Teherán-Siráz útvonalon maradva, az ország közepén, a két nagy sivatagtól nyugatra.

Aki ezt megcsinálta, és újra Iránba megy, menjen Meshedbe, Reza imám sírjához, vagy menjen Kurdisztánba, az iraki határ közelébe, főleg tavasszal, újévkor, vagy Tabrizba, Ardabilba. Hamedánba, vagy le, délre, nézze meg az ókori Szúsza romjait és az irak-iráni háború helyszíneit. Vagy menjen északra, nyugatról keletre Gilán tartomány, minden zöld, relatíve gazdag, Mazenderán, kevésbé gazdag, Golesztán, a türkmen határ, Gonbad-e Kabusz.

Teherán-Bandar Abbász-Hormoz-Qesm

Ezt nem így terveztük. Január végére vettem jegyet a Mahan Airtől Bandar Abbászba. Dórinak csak a Mehrabadon, Teherán belföldi repterén mondtam meg, hová megyünk, és hogy ez valami egész más lesz, mint a kellemes és normális Siráz és Iszfahán. A Mehrabad nem egy épület, mint az Imám Khomeini, hanem négy-öt kisebb terminál. Modern, jól felszerelt, de van benne valami bazári, talán a cipőtisztító állomások teszik. Viszonylag olcsó a repülés. A Mahan és az Iran Air talán a két legjobb légitársaság, ezekkel a legkisebb az esély arra, hogy meghalj. Sok társaságnak ’79 óta nincsenek új repülői. A repülőn adnak enni, illetve nézhetsz a kisképernyőn cenzúrázott nyugati filmeket.

Bandar Abbász a legnagyobb kikötőváros a Perzsa-öbölben (mindig perzsa!). A reptér kicsi és provinciális, egy teremből áll. Harminc fok van, Teheránban ugyanekkor öt. Kosz, pálmafák. A bazárban, és az egész város egy bazár, nagy csomagokban lóg mindenhol a szárított dohány. Kecskék és birkák és taxik. Egy férfi megkötözött lábú kakast visz a tömegben. Sós levegő, tengeri hadgyakorlatot hirdető tábla. Az emberek feketék, göndör hajúak, vagy sötétbarnák, mint az indiaiak. Bandari nyelven beszélnek. A bandar kikötőt jelent. Semmi nem értek, kalóz- és kereskedődialektus. A bandari zene ismert, létezik népzene és elektronikus-mulatós formájában is, főleg forradalom előtti előadókkal, remixekkel.

A bazár a tengerig ér, halpiacon öregasszonyok és öregemberek árulják a halat. A belsőséget a csatornába öntik. A nők indiai szárihoz hasonló színes ruhákban járnak, az egész test alakját kidobja, ringatják a csípőjüket. Az öregasszonyok arcát hagyományos fémmaszk takarja. Hotel Darya (tenger), szemetes sikátorból nyílik, kilencven tomán egy éjszaka, guggolós vécé, Press TV. Bandar Abbászban minimális a látnivaló (egy fürdő és egy 19. századi hindu templom), mégis az egyik kedvenc városom. A halpiacon friss rántott garnélát eszünk. A bazár és a halpiac mellett két focipályányi területen zsibvásár. Mindenki guggolva árul. Túl vagyunk öltözve, veszek egy rossz kínai cipőt harminc tománért, a teheráni téli bakancsom elviselhetetlen.

A kikötőből hajók indulnak Kis, Qesm és Hormoz szigeteire. Ha van gazdag észak-teheráni ismerőse valakinek, valószínűleg Kist ajánlja majd. A sah építette be a szigetet a hetvenes években kaszinókkal és strandokkal (’79 óta nincs közös férfi-női strand). Mindent elmond a szigetről és a Pahlavi-korszellemről, hogy a repteret direkt Concorde-ra tervezték. Vámmentes övezet. A jómódú iráni utazás első célja sokszor a mértéktelen vásárlás. Nem megyünk Kisre.

Hormozra megyünk, kis sziget vörös homokkal és mindenféle érdekes sziklával. Megnézzük a portugál erőd romjait. Innen irányította Portugália az egész kereskedelmet az Indiai Óceánon 1622-ig. Motoros riksaszerű járművet lehet bérelni. Vörös homokos öblök. Komp visz át Qeshmre, a Perzsa öböl legnagyobb szigetére. Három nap, kettő is elég lett volna. Épített örökség nincs, geológia sok, úgynevezett holdbéli táj, kanyonok, sziklák. Lehet tevézni a sziklák között. Lehet a sziget északi felén hatvan tománért egy órára motorcsónakot bérelni a közeli sósvízi mocsarakba. Flamingók, teknősök. Tavasszal állítólag delfineket is látni. Nagy, kékre festett fából készült halászhajók állnak a partokon.

Önkéntes taxisok visznek minket kisvárosról kisvárosra, relatíve olcsón. Iránban körülbelül mindenki használja az autóját taxizásra, vagy pénzt kér a stoppolásért, ahogy nézzük. Húszéves fiú visz minket körbe, kérdezi, vezetek-e, mondom, hogy nincs jogosítványom, kiderül, hogy neki sincs. Kurd sofőr, nagydarab, bajuszos, napszemüveges, vezetés közben egy kis LCD képernyőn loopra állított kurd esküvőt néz, unott arcú, színes ruhás lányok táncolnak népzenére. Megáll nekünk egy helyen, ahol ismeri a tulajdonost és jól főznek. Vidéken minden iráni taxis ismer mindenkit, van egy saját hálózata, ahová viszi a turistát, mindig van ötlete, hogy mit kéne csinálni. A kurd taxisunk megáll egy helyen, vályogviskók a sivatag közepén, bemegyünk, legyek, fedett arcú asszonyok guggolva főznek valamit, a szobában egy csomó arafatkendős férfi teázik. Hoznak nekünk cápapörköltet, szokásos sáfrányos rizst. Jó, de viszonylag sokba kerül.

Halászhajó Qesmnél

Qesmről a harmadik nap visszamegyünk Bandar Abbászba. A Lonely Planet szerint érdemes megnézni az alig ismert Bandar Kongot száz kilométerre nyugatra, az öbölben. Elmegyünk, szó szerint semmi nincs ott, de tényleg jó. Tízezres kisváros. Még aktívan használják a vályog széltornyokat hűtésre, a galambházakat pedig trágyagyűjtésre. Dórival bemegyünk a múzeumba. Minden iráni kisvárosban van egy teljesen érdektelen múzeum, egy szoba két kirakott régi halászhálóval. Úgynevezett néprajzi múzeum. A múzeum kertjében általános iskolás lánycsapatba ütközünk, ötven tizenkét éves lány egyforma rózsaszín-fehér egyenruhában. Körülbelül még teheránit sem láttak, nemhogy külföldit. Én nem érdeklem őket, elmegyek iráninak. Néha megkérdezik, hogy Tabrizból származom-e (a perzsáknál nagyobb vagyok, fehérebb és akcentusom van). Dóri kékszemű és szeplős, a lányok visítanak, majdnem darabokra szedik, harmadikvilág-élmény. Mindegyik kipróbálja a három mondatos angoltudását. Rángatják, ölelgetik, mindenki fotót akar vele. Megjönnek a tanárok, két szigorú, csadoros nő, a kislányokat durván helyre teszik, rendesen álljanak össze egy csoportképre a külföldi hölggyel, a külföldi hölgy álljon oda középre. Én a szélén állok, nagyon jól szórakozom.

Kong, Dóri és a kislányok egy úgynevezett néprajzi múzeumban

Utána a kikötőben mászkálunk, mindenkit érdeklünk. Elvisz minket kocsival egy darabon egy fiatal lány és fiú, csillogó szemű, szép gyerekek, láthatóan nagyon vallásos, hagyományos család. Kikérdezem őket, mindkettő tizenhat éves, férj és feleség. Este úgynevezett öko-hotelben alszunk, nyitott tetős, felújított belső udvaros vályogház, földön kell aludni, szőnyegeken. Ez már az újabb ízlésű, fiatalos backpacker-turizmust szolgálja, nem a kényelmes felső középosztályt. Reggel vissza száz kilométer Bandar Abbászba. (2021) forrás