ÚTIKRITIKA.HU / Endre - Ayutthaya-i élményei 2019

42. nap Ayutthaya
Reggel fél hétre a „jegyirodába” mentünk. Figyeltem várakozás közben a szemben levő általános iskolát, a gyerekek - feltehetően kortól függően - más és más egyenruhát viseltek. A nagyobbak, és a tanárok szinte katonait. Elmegy két gyűjtögető szerzetes, mezítláb. Igen igen fekete a talpuk. Aztán felszállnak egy robogós taxira. Ketten. Megjelenik négy másik, előttük lerogy a járdára egy fiatal nő, imádkozik. Háromnegyed hat van, az üzletek redőnyei mind lehúzva, a közúti forgalom gyér. Itt a járda a szokásosnál is mocskosabb. A szerzetesek mellett megáll egy autó, kinyújtanak kosárban ételt a nekik. A „buszállomásnak” hűtőszekrénye, és ventilátora is van. Emberünk üdítőitalokat is árul. A hűtőből most öntik ki a vizet, s már megy is bele a robogón ideszállított jég. Elképesztő, az úttesten átkelő gyerekeket az autósok nem engedik át. Ha te megállsz a járdán a zebra mellett, földig érő szakállad lesz, szentté avatnak és zarándokhely leszel, mire egy autó megáll neked.
Menet közben láttunk néhány helyi részeg férfit. Az első a szállásunk közelében fetrengett a járdán a sötétben, két másik próbálta betenni egy vadiúj Mazda kettesbe. A másik kettő tántorogva épp most száll fel a robogójukra.
Az állomásfőnök leharapja a cigisdoboz sarkát, kivesz egy szálat, rágyújt, szíjja. Leejti a mérget, felveszi, tisztítás nélkül megy nem túl szép fogsorai közé. Közben a Hold felszívódott, a nap kezd kivakítani egy felhő mögül. 6.50, a kisbusznak nyoma sincs. Kérdezem Kuntakintét, mi a helyzet? A gesztusból következtet csak, mert egy szót sem ért. De, én vagyok a hülye. Ha még egyszer elolvasom a saját magam által összeállított kisokost, megkímélhettem volna magam a méregtől. Itt ugyanis tök mindegy, mi van a neten is szereplő menetrenden, a busz csak akkor indul, ha megtelik. De, velünk sem indult azonnal, mert egy ülés még üres volt. A feszültséget emelték azzal is, hogy a cél előtt egy kilométerrel megálltak tankolni. Gázt. No, egy órát késtünk, a 10.30-as csatlakozást ténylegesen lekéstem. Most mi lesz, átteszik-e a jegyet másik járatra? Jaj, kis csacsi! Ránéztek a jegyemre, rámutattak egy Toyota minibuszra, üljek be. Azt kérdést, hogy mikor indul vagy nem értették, vagy a választ nem tudták. Elsők voltunk, 20 perc alatt megtelt, így csupán mindösszesen egy órás késéssel indultunk. Azt tudni kell, hogy a Mochit2 busz állomás két részből áll, a kettőt zártpályás úttest választja el, felüljárón kell átmenni egyikből a másikban. Rövid kérdeződés után megtaláltam ezt az utat. Ez a létesítmény igencsak méretes. Csak a nagybusz terminálon 138 állás van. A kisbusz terminálon is van 80. Kosz, káosz. És persze, mi is lehetne még a jutalmam, jön egy pasas 100 baht kellene neki, ennyi hiányzik neki a buszjegyhez. Mivel 100-asnál nagyobb tételeim voltak, adtam neki húszat, marhára elégedetlen volt.
Végig sokpályás (2x4-5), agyonzsúfolt, de jó tempójú pályákon mentünk. Azt a büdös életben meg nem tudod, hol végződik Bangkok, és hol kezdődik Ayutthaya, annyira be van építve az odavezető 70 km. Közeledve a célhoz fokozatosan eltűnnek a latin betűk, minden olvashatatlan.
Megérkezünk, rögtön megtámad egy tuktukos. Még csak ez hiányzott! A tuktuk egy autós műszerfallal rendelkező halál rozoga járgány, a platón az alacsony tető miatt csak kúszva lehet közlekedni. Egy bukkanónál jól be is vertem a fejem. A tuktukos mutat egy képes ártáblát, 4 óra csak kettőnknek 2400 helyett 2000. Persze angolul nem tud, bátran mondtam neki, hogy elment az esze. Megyek el, utánam nyúl. Akkor 1700. Hagyjál már. Megint utánam nyúl hosszúkörmű kezével. Akkor mennyi? Mondom 500. Nevetgél, ez kevés, neki ennie kell? Végül maradtunk 700-ban három órára.

A járgány maximum ötvenet tud, de a pasas nem ment negyvennel sem. Következetesen elhajtott a térítésmentesen látogatható, szép ázsiai pagodák mellet, és a város szívében levő romokhoz vitt. Ezek hasonlítanak a bagani romokra.
A szállást a neten választottam azért, mert legközelebb (egy km) volt az első látnivalótól. A térképen ezt jól benéztem, mert a többi meg 2-10 km-re van, kell jármű. A szállásadó házaspár valamit beszélt angolul, ők mondták, hogy másnapra ők hívnak tuktukot, óránként 200-ért.
Elmentünk étkezési lehetőséget. Közben találtunk a várost körbeölelő folyó partján egy kompot, ami megállás nélkül járta 30 méteres útjait. Átmentünk, a túloldalon van egy szép pagoda csoport. Visszatérve folytattuk táp keresést. A járdákon itt is lehet találni ott főző higiéniát nélkülöző vállalkozásokat. Két és fél kilométert gyalogoltunk. Eközben kereszteztünk a város sok főútjából négyet. A legkeskenyebb 2x3 sávos, de van nem egy szélesebb. Most képzeljük el mondjuk, Érdet, ilyen utakkal. A kereszteződéseknél kanyarodó sávokkal kiszélesedő úton lehet átrohanni 10, 12 sávon. Elképesztő nagyvonalúság, miközben a járdákat apró kifőzdék, rosszul elhelyezett villanyoszlopok, és tankcsapdák teszik járhatatlanná. A keskeny mellékutcákba bepillantva már mellbevág az ázsiai rémálom, de a szép útvonalakat övező járdákon is mellig ér a kókuszhéj.
Nagy sokára egy csempebolt, masszázsszalon és egy patika után találtunk egy zárt éttermet, mely hűtött is volt. A szokásos 55 petákos kaját rendeltük 35-ért. Nagyon éhes voltam, ettem még egyet. Ittunk két sört. Na most, a három adag étel 105 volt, a két sör 180. Ha itt megelégszel vízzel, jól jársz.

43. nap Ayutthaya
Kilenckor indultunk az új sofőrünkkel. Három órát voltunk vele, s bár ő is elment pár szép hely mellett, azért láttunk sok mindent. És csak egy volt fizetős. Vannak olyan pagodák, ahol már a kerítésnél cipőlevét van. 37 fokban felforrt mázas járólapokon kapkodhatod a talpad, de a lépcsők krómacél kapaszkodóit is eldobod, ha ráfogsz. A legtöbb helyen a wc-re is csak mezítláb lehet bemenni.
A szállásadó hölgy kap egy fekete pontot. Nem tetszett neki, hogy használtuk annak a szobának a mosdóját, ami épp most kellene elhagyni, és nem engedte meg a férjének, hogy elvigyen bennünket a busz terminálra. Ajánlható-e Ayutthaya meglátogatásra? Ha már láttad Mandalayt és környékét, vagy Bagant, esetleg tervezed, akkor kérdéses. A városban vannak érdekes, szép, gigantikus látnivalók, de a város maga nem szép és koszos. Annyi biztos, hogy másfél nap kevés rá, két teljes kell.
Pattayához visszafelé végig figyeltem a várost, a forgalmat. Rengetek a magas épület, és még ugyanannyi most van épülőben. Plusz épülnek autópályák, lábakon is, rendesen hosszabbítják a városi magasvasút vonalát. Így is van vagy 70 km. A látótérben daruerdő van. Miből van itt ekkora pénz? Ezen töprengek, miközben haladunk öt sávon úgy, hogy felettünk is autópálya vezet.
A szállodában a medencénél vannak kisebb változások. Idősebb orosz férfiak elkezdtek visszaköszönni. És mosolyogva. A nők nem. Tudvalevő ugye, hogy mindegyik Anasztázia egyenesági leszármazottja. Megjelent egy újabb, angolul beszélő öregember fiatal thai lánnyal. De gondolom a másik három nagyon fiatalnak is fehér társa van, különben ide be sem tehetné a lábát. Amikor a szigettúrán beszélgettem az utaskísérővel, említettem, hogy gyerek koromban nálunk is kellett oroszt tanulni, de ötven év ködében elveszett tudás. Mondja, ezen a túrán vannak ukránok, türkmének, üzbégek, és ők most is tudnak oroszul. Vajon hol tanultál történelmet?

Elmentem egy újabb pagodához. Előbb gyalogoltam másfél km-t, 20 perc alatt, majd jött a platós busz, annak 35 perc kellett 8 km-hez. A szakrális intézmény területén itt is több épület van, egyik hófehér. Két évvel ezelőtt renoválták, akkor nem láthattam. Nagyon szép kis telep. Látok 8-10 kutyát. A szerzetesek cintányér formájú eszközökből rizses hússal etetik őket.
Ezen a főúton egy másik platós busz társaság működik. Két eltérést azonnal észreveszel, egyik az ár, ami kétszerese a partmenti járatokénak. A másik az állapot. A part mentén gyakran vadi új Toyota, Isuzu pickup autók közlekednek, sűrűn. Nap közben percenként. A főúton szakadt, ziháló, emelkedőn lelassuló romok közlekednek