.
.
Még a sziget legnépszerűbb strandján is ritkán van tömeg, s amúgy a turisták rokonszenvesebbek, mint a felkapottabb thai nyaralóhelyeken. - s.l. fotója
.
"Mindössze pár napot töltöttem a szigeten, és csodálatos élmény volt. Koh Chang azoknak ajánlott, akik szeretnék ötvözni a tengerparti, vízben lubickolós nyaralást a dzsungelben, erdőben, vízeséshez kirándulós, kalandos nyaralással. A sziget nagyon nagy (155 négyzetkilométer nagyságú, 30 km hosszú), aki nem egy helyben akar egy partszakaszon nyaralni, hanem fel akarja fedezni a csodálatos tájakat, eldugott helyeket, annak mindenféleképpen ajánlott kismotort (robogót) bérelni. 5 éve 200 baht volt (kb. 1400 ft) 24 órára és abszolút biztonságos vele közlekedni. Aki már vezetett életében autót, annak simán fog menni, full automata motorok ezek, melyeken 2 ember utazhat. (bukósisak csak a sofőrnek kötelező, ebben logikát nem sikerült találnom).
Mivel sok helyen kanyargós az útszakasz, ezért nyilván óvatosan kell vezetni és nem száguldozni, de a többi motoros és autós odafigyel a másikra, egyszer sem volt halálfélelmem, ami nálam nagy szó…:) (A kismotorbérléshez csak egy útlevelet kellett adnunk letétbe. Vezetni még azért is könnyű, mert igazából csak egy főút van, aki azon közlekedik, annak van elsőbbsége, tehát könnyű odafigyelni a kresz-szabályokra (igazából csak józan paraszti ész kell hozzá). A taxik nem olyan szolgáltatást nyújtó taxik, mint itthon vagy akár Bangkokban. Bár az van rájuk írva hogy „taxi”, ezek valójában menetrend szerint közlekedő pick-up truck-ok, nem úgy működnek, hogy bárhol leintjük őket és bárhova elvisznek. A bárhol leintés még rendben van, de bárhova nem fog elvinni, csak oda, ahova ő épp menetrend szerint tart. Így fordulhatott elő velünk az, hogy mikor készültünk elhagyni a szigetet - bár kb. 10 taxi ment el mellettünk - egyik sem volt hajlandó elvinni a kompkikötőhöz, 40 percet vártunk arra, amelyik menetrend szerint oda tartott.
A kóbor kutyák nagyon jó fejek, nem szépek, de hát istenem, nem lehet minden kutya az, szívesen "vigyáznak" a nyugágyunkra kényelmesen benne heverészve, amíg mi fürdünk, ki vannak éhezve arra, hogy foglalkozzanak/játszanak velük. Nagyon vicces volt látni, ahogy a kutyák felosztják egymást közt a partszakaszokat, azt nem tűrik, ha egy másik kutya nem tiszteli a felségterületüket, de az emberekkel nagyon barátságosak, nem kell tartani tőlük. Az tetszett különösen Koh Changban, hogy nincs elturistásodva, főleg thaiokkal találkoztunk csak azalatt a pár nap alatt, a robogó hatalmas szabadságérzetet adott, úgy érezhettük pár napig, hogy miénk az egész sziget." (Anna, 2007)
"Bérelt autóval mentünk Koh Chang-ra. Csak 140 baht-ot kellelt fizetni kettőnknek és az autóra. Csak félórás volt a kompozás. A kikötőből 10 perc alatt (6 km?) eljutottunk a hotelünkbe, ami a White Sand Beach-en volt. A Lagoon Resort-ban laktunk, hát az ár-érték arány nem volt a legjobb. Tetszett nekünk, hogy a White Sand Beach estére strandból átváltozik kajálós és szórakozós zónává, a vendéglétóhelyek kitelepednek a homokfövenyre. Nagyon hangulatos. Ebben a közegben vacsoráztunk többször. Imádtam a papaya salátákat, meg a rákokat, valamint a Tom Yam Kung levest. A White Sand Beach nappal strandként igen kellemes, mert be lehet húzódni egy-egy fa árnyékába. A tengervíz finom meleg és szép átlátszó. Apálykor sokat kellett gyalogolnunk a mélyvíziig, ahol már lehetett úszni is. A víz nem hullámos, szóval - ahogy láttuk - a kisgyermekes családoknak is bejött a hely.
Háttér infó: A sziget hozzávetőleg 30 km. hosszú és a legszélesebb része 13 km. A legmagasabb pontja 750 méter körüli. Koh Chang fő szépsége a tengeri nemzeti park részét képező közel 50 kis szigetben rejlik. Magán a szigeten a a nyugati parton vannak a használható homokos strandok. A keleti oldalon kisebb strandok vannak és érdekes mangrove erdők. Mindig váltakoztattunk egy strandos és egy kirándulós napot. Az első kirándulós napon a sziget keleti részére látogattunk el. A Than Mayorn nevű helyen található három vízesés is, különböző méretűek. A környezet többnyire szépen kiépített, sziklás, a terep kirándulós, azaz sportcipő a javasolt. Vannak a vízesésekhez csatlakozó természetes medencék is fürdésre, de a vízben csak helyieket láttunk. A parkban kirándulva volt néhány rázósabb ösvény rész, de megoldottuk.
A szigeten kirándultunk külön a strandokat felfedezve. Sok a magányos, idilli partrész. Ami nem tetszett, hogy több helyen a szennyvizet hanyag módon egyenesen a tengerbe vezetik, amúgy jobb sorsra érdemes strandokon is. A másik negatívum, hogy a White Sand Beach-en este gyalogláskor figyelni kell a járdának kevésbé nevezhető terepet, mert picit balesetveszélyes a sok kátyúval, lyukkal. A szigeten eltöltött nyaralás után a szárazföldre visszakompoztunk, és megnéztük röviden Trat várost és környékét. Maga a város uncsi, egyedül a piac volt érdekes, főleg, hogy volt egy bolhapiacos része is. Az élelmiszeres része egyes standokon disznófejek sorakoztak. Ebből ott nyilván sokféle kaját csinálhatnak." (R&L, 2015)
,, Az egész sziget egy nagy nemzeti park elefántokkal és dzsungellel, a víz türkiz kék színű, a homok fehér, pálmafák és napsütés. Szóval egy valódi paradicsomi környezetbe csöppentünk, ahol igazi passzív pihenésre váltottunk az 1 hónapos túránk után. Naphosszat robogóztunk, strandoltunk, helyi ízeket kóstoltunk (tücsök, szöcske, lárva) és a helyiekkel barátkoztunk.
Thaiföldön a prostitúció számomra hihetetlen szintekre lépett. Azt már megszoktuk, hogy mindenhol leszólítanak a lányok (vagy ladyboy-ok), a tuktuk-osok a fuvar mellett a hölgyek társaságát árusítják, azonban a szigeten volt a legszembetűnőbb, hogy sok idősebb, jobb módú nyugati utazó azért jön Thaiföldre, hogy béreljen magának egy lányt és vele, kettesben utazza be az országot." forrás
Nincs a szigetnek repülőtere. Lehet Bangkokból a szárazföldi Trat városba repülni, de nincs sok értelme. A repülési idő kb. 50 perc, de a Bangkok-i repülőtéren történő 2 órás várakozással, és a Trat-i repülőtérről a kompkikötői történő transzfert kalkulálva már egyszerűbbnek tűnik a buszozás és a taxizás. Ha valaki mégis repülni akarja ezt a távot, akkor hasznos infó, hogy a Trat-i repülőtérről kb. 60-90 perc az eljutás a sziget központjához, a White Sand Beach-hez. Laem Ngop kompkikötőből a hajózás kb. 30-40 percet igényel.
A kompozás szigeten lévő kikötőjénél sok iránytaxi várakozik, és azokkal lehet menni a szálláshelyre 50 és 200 baht közötti viteldíjért, függően attól, hogy a hotel a sziget melyik részén van. Aki autóbérlés mellett dönt (rizikós a baloldali közlekedés miatt): Bangkokból vagy Pattaya felől a 3-as autópályán kell vezetni és Trat előtt kb. 30 kilométerrel jobbra le kell fordulni a Trat repülőterének jelzésénél. Ez a 3156-os számú közút és Ao Thammachat-hoz, ami egy autós kompkikötő. Az egyik a kettő közül. A kompok az árapály állásához igazodva reggel 7-től este 7-ig közlekednek. A kompozás időtartama átlagban 40-45 perc. Két felnőtt+autó 520 bahtba kerül. Érdemes és jutányos rögtön oda-vissza kompjegyet venni 440 baht fix időpontra. A kompon van büfé.
s.l. fotója
Van ilyen is, meg olyan is....
"Mindenféle típusú szállás megtalálható, fapados bungalótól a luxus resortig. Főszezonban 1000 baht körül találni vízparti bungalót (egyszerűbbet). Alkudni feltétlenül muszáj! Nagyon sok szállásnak van honlapja. November végén érkeztünk, akkor érezhetően alacsonyabb árak voltak (éttermekben is), alkudni is jobban lehetett. Konkrétan a mi számaink 2012-ben:
Nov.30 - dec. 7 Lonely Beach, Yellow Mango - legalapabb bungaló 300 baht/éj
Dec.7 - dec 18. Bai Lan, Baan Sanook - tágasabb bungi 450 baht/éj
dec.18 - jan. 22 Bang Bao, Good View - luxus és nyugalom 400 baht/éj (normál ár 1000 bht)"
,, Koh Changon béreltem bungalót. Kétszer cseréltem ki egyetlen éjszakán. Az elsőben nem ment a légkondi, a másodikban a zuhany volt rossz. A harmadik sem volt nagy durranás de már több üres hely nem akadt. Egész éjjel szúnyogokat kergettem, pihenésről szó sem lehetett. Nos, ha valaki egy ilyen szuper romantikus kalibát előre 2-3 hétre lefoglal, lehet, hogy elátkozza még a napot is amikor Thaiföld az eszébe jutott. A másik oldalon, reggel megkérdeztem egy csinos walesi leányzót, aki mellettünk már több mint egy hete kempingezett, hogy ő hogyan bírja a helyzetet. Legnagyobb meglepődésemre, neki nagyon tetszett minden, nagyon jól érezte magát, főleg nélkülem. Hát, ízlések, igények és pofonok, mint tudjuk...
Másnap reggel eldurrantunk egy hotelkomplexumba ahol a kérók főidényben 2400-3000 baht között ingáznak. Mivel már március volt és a példamutatóan illedelmes orosz és kínai csordák végre eltűntek, üresen tátongott a szobák fele. Az 1600 bahtos kínált árat ügyesen lealkudtam 1400-ra, természetesen 2 személyre, hatalmas büféreggelivel. Nagy, kényelmes, tiszta szoba volt, rögtön a tengerparton. (2017)" forrás
,, Mi a Centara Koh Chang Tropicana Resort -ot választottuk szállásnak, amit nagyon nem bántunk meg.
Àlltalában szeretünk menni, de ezzel együtt nekünk a szép lakókörnyezet is nagyon fontos.
Ez a hotel elképesztő helyen van. A Tropicana nem csak egy odabiggyesztett fantázianév. Az egész hotel egy rendezett, mégis vadregényes dzsungelben helyezkedik el, közvetlenül a tengerparton, a hotel mellett ráadásul egy gyönyörű folyó ömlik be a tengerbe, ami megint csak egy igazán különleges látvány, és remek hangulata van.
3 napig "csak" a hotelben regenerálódtam. (f.l., 2022)
A szigeten nincs menetrend szerinti tömegközlekedés. Vannak menetrend nélkül közlekedő gyűjtő-, avagy iránytaxik folyamatosan felvéve a járműt leintegető utasokkal, ezen kívül lehet autót, mopedet avagy motort bérelni. A nyitott, pick-up-os iránytaxik viteldíja 100 baht/fő (jóval drágább, mint Pattayán, olyan szint kb., mint Phuketen). Az út szélén egyszerűen le kell inteni ezeket a kis személyteherszállítókat. Alkudozni nem érdemes és felesleges, a viteldíj nem attól függ, hogy hányan ülnek már, vagy csatlakoznak később a fuvarhoz. A mopedek - minőségtől függően 200-400 baht közötti összegért bérelhetők egy napra. A hotelekben és az utak szélén is vannak kölcsönző irodák vagy pultok. A benzin literje kb. 40 baht. Az utcán sok helyen láthatók árusok, akik italos üvegekben tárol benzint árulnak. Koh Chang-on az utak állapota még bőven javításra szoruló. Építik azt a közutat, ami az egész szigeten körbe vezet. Vannak már jó állapotú útszakaszok is. Nagyon kell vigyázni a motorosoknak, mert a szigeten több helyen az utak kanyargósak, nagyon meredekek.
"Előre figyelmeztettek, hogy egész Thaiföldön ezen a szigeten történik a legtöbb motorbaleset. Nagyon nagy emelkedők, beláthatatlan kanyarok és veszélyes lejtők jellemzik az itt-ott nem túl kiváló műutat. Nehéz olyan helyre menni, ahol ne találkoznál bekötött karú, lábú, kényszeredetten vigyorgó beavatottal. " forrás
Autót a Vijit-től béreltük. Odahozta a hotelbe, és jött is érte. Egy vadiúj automata vàltós Nissan...valami volt.😆
Az én kocsikhoz való hozzáértésem annyiban ki is merült, hogy jó új illata volt, és volt benne power. 😄
Ami kellett is a Koh Chang-i utakhoz.😳😅
Szentséges Atyaúristen milyen emelkedők vannak arra!😄
Az első utunkon rögtön bele is futottunk egy baleset miatti útlezárásba. Az egyik piros kanyarban (ahogy mi hívtuk) egy teherautó, amire rá volt eszkábálva valami emelő féle, úgy ahogy volt felborult. Kicsit megváltozott a súlypontja, és megadta magát a fizikának...Nos, én egy alföldi lány vagyok, így ezt az élményt eltartott egy ideig feldolgoznom.😄
A vezetést a fordított közlekedésen kívül (más is állandóan ablakot törölt indexelés helyett?🤭) nehezítette az is, hogy a Klong prao beach-től délre az úton éppen csak elfér egymás mellett két autó. 😳
No de túl az első sokkon, egész jól belejöttünk. 😁 Az északi irányba elindulva például kifejezetten jó minőségű, meseszép út vezet körbe a szigeten. (f.l., 2022)
A vendéglők többsége thai konyhát kínál, de egyre több az európai, avagy egyéb nemzetközi kajálda. Az utcai egyszerű kifőzdékben nagyon olcsón lehet enni. 40-50 baht-ért jól lehet lakni. Gyakran az utcai kifőzdék étkei jobbak, mint amit drágán kap meg az ember a 4 csillagos hotelek éttermeiben.
Vacsora a White Sand Beach partján - s.l. fotója
p.b.
Pénzváltóhely van elég számban, persze főleg a nagyobb helyeken.
Zömében kis boltok, bodák vannak, de akad szupermarket is. Az árak magasabbak, mint a szárazföldön, tehát nem éppen itt kell megvásárolni az ajándékokat.
"A szokványos árak és pár alapszabály:
Víz: Legolcsóbb a helyi palackos víz (koh chang water) 9,2 deci - 7 baht (nekünk van víztisztítónk, szerintünk a leghasznosabb tárgya az utazásnak, így nem vagyunk bolthoz kötve és nem 'gyártunk' palackszemetet sem)
Kismotor-bérlés: 200 baht/nap
Kajak: 400 bht/nap
Egész napos, 5 szigetet bejáró hajóút, sznorkellel, kajáztatással: 600 baht
Egyszerűbb (műanyagszékes stb.) étteremben 2 fő vacsi 190 baht, de nem a teljes jóllakásig
Falusi boltban egy napra zöldség és gyümölcs (bőségesen, hiszen 90%-ban ezt eszem, Zoli kb. 60%): 250 baht
Tonhal konzerv: 40 baht
Helyi kifőzdében:
Sült hal (folyami, elég nagy): 60 baht
Pad thai: 50 baht
Papaya saláta: 50 baht
Tésztaleves 40 baht
Sticky rice (ragadós rizs): 10 baht
Dinnye, pont két embernek reggelire (kisebbek, mint otthon): 80 baht
Egy nagy mangó: 30 baht
Ananász: 25 baht/db
Mangó shake: 40 baht
Flip-flop papucs: 120 baht
White Sand Beach-en a fenti árak duplája.
Bank automatát mindenhol láttunk.
Alapszabály: mindig mindenre alkudni kell!
A szórakozóhelyek többsége a White Sand Beach-en van, másodsorban Khlong Phrao-ban. A bárokban, éttermekben többnyire a turisták időznek egymás között. A White Sand Beach-en a bárok egy része a strandra telepedik ki. A délnyugaton lévő Haad Tha Nam (Lonely Beach) is kínál választékot bárokból, bulihelyekből. Phattayával és Phukettel ellentétben itt a szórakozóhelyek nincsenek tele thai kurvákkal, legfeljebb a bárban dolgozó kiszolgálóknál próbálkozhatnak be a külföldi turista pasik. (Állítólag a szigeten tevékenykedő kurvák a nagy kereslet kis kínálat helyzetét kihasználva drágán kínálják bájaikat a pattayai viszonyokhoz képest, ahol a kínálat sokkal nagyobb, mint a kereslet.
A közbiztonság sokkal jobb, mint Pattayán vagy Phuketen. Thai bajkeverőknek egyszerűen nem komfortos idejönni, a helyiek békések, legfeljebb az ittas turisták tehetnek egymásban kárt.
Kóbor kutyák: Rengeteg van belőlük. Girhesek, bolhásak, visszataszítóak. Szívderítő látvány mind magányosan, mind bandába verődve. Általában békések, de estefelé akciókba kezdenek. Vonyítanak, egymást tépik, randalíroznak, bizalmatlanul közelednek az ember felé. Sejtésünk szerint a buddhista életszemléletnek köszönhetik, hogy háborítatlanul létezhetnek és szaporodhatnak. Tényleg mindenütt ott vannak. Láttunk már okos fehéret, aki hozta magával házi kedvencét, melyet a helyi kutyafőnökök beavattak néhány kéretlen kutyadologba. Eddig nem támadt gusztusunk lencsevégre kapni őket.
p.b.
Harc a majmokkal: Szemtelenek, éhesek és éberek. Ezek itt a helyi majmok. Két méter felett a strandok korlátlan urai. Tapasztalatlan turistát hamar megszabadítják minden élelmétől. Kiválóan értenek a táskák kipakolásához. Műgonddal válogatják ki a számukra kedves falatokat. Ennek esett áldozatául a fétistárgyként őrzött, utolsó szentbékkállai almánk. Ezek után gyakorlatot szereztünk, Gyöngyvér ordítással és karmunkával, a táji tigris testrúgással és botharccal győzedelmeskedett. Így szereztünk tekintélyt magunknak (az emberek között is).
p.b.
Moszkítók: Akárcsak otthon nyáron, a naplemente időszaka kiemelten fertőzött. Az itteni szúnyogok általában kisebbek, nehezebb észrevenni, alattomosabban tudnak csípni. A helyiek úgy próbálják megoldani, hogy ez időszak alatt sípoló-vijjogó, valószínűleg a szúnyog riasztására alkalmas frekvenciájú hangot sugároznak mindenfelé. Zeng a sziget. Gyakran füstölnek is. Mindezek biztosan hasznosak, de így is nem kevés marad. A vérvámot minden nap beszedik. Napközben, ha véletlen találnál egy árnyékos helyet, ne használd (hacsak nem szeretsz egész nap vakarózni).
Helyi varázsszer - p.b.
A leglátogatottabb és legmozgalmasabb strand a White Sand Beach (Haad Sai Khao) a sziget nyugati partvonalának északi részén. A strand tiszta és biztonságos. Sajnos az építkezések, a természet hatásai, és a szennyvizek következtében a víz már nem annyira átlátszó, szép, mint 5-8 évvel ezelőtt. Thai viszonylatban kevés a strandolókat zavaró zugárus.
White Sand Beach (forrás)
,, A white sand beach volt a legnagyobb, legnyüzsgőbb, illetve kő/korall mentes, lassan mélyülő partja van. Amíg pici volt a kislányunk, valószínűleg ezt választottuk volna.
🏖 A Kai Bae egy kicsit kisebb beach, amivel szemben egész közel vannak kis szigetek, amiket akár kenuval is meg lehet látogatni. Bár ennek a beach-nek kétségtelenül az a legnagyobb bája, hogy ide hozzák le fürdetni a kis elefántokat. Velük együtt fürödni volt a kislányomnak az eddigi legnagyobb élménye. 😊🐘
🏖 A mi szállásunk a Klong prao beach-en volt, ami egy megosztó strand, de nekünk utólag összesítve is ez volt a kedvencünk. 😍Apálykor hatalmas homokos föveny, rengeteg víz fölé kihajló pálmafa, a vízbe ömlő vadregényes folyó, és az ott élő majom csoport... Tény, hogy bizonyos szakaszain a többihez képest több a korall, de ez számunkra egyáltalán nem volt zavaró. Simán lehetett sétálni mezítláb is.
Természetesen ezeken kívül is rengeteg beach van. (f.l., 2022)
k. e. fotója
Megmondom őszintén nem volt sokkal szebb látvány, mint bármelyik másik strand a szigeten. (k.k. 2018)
A White Sand Beach-től délre a Klong Phrao partszakasz kisebb és nyugisabb. Még délebbre van Kai Bae partszakasz és attól délre a sziget tán legszebb strandja a Lonely Beach.
"A fehér bungalós szállásunknál a part változatos és izgalmas. Sziklák, kövek, dzsungel, csodás látvány. Cserébe viszont elég nehéz úszni - még dagálykor is annyira alacsony a víz, hogy vetekszik a Balaton déli partjával egy hosszan tartó kánikula után." forrás
"A strandokon kívül magán a szigeten nincs sok látnivaló, legfeljebb a dzsungel, ami a teljes szigetbelsőt kitölti. A dzsungel nagy részének meglátogatása azonban nem javasolt tájékozott helyi túravezető nélkül. Önállóan meglátogatható kockázatmentesen Khlon Phrao-nál a Khlong Plu-i vízesések valamint a keleti parton Than Mayorn. Vezetett dzsungeltúrákra a legtöbb helyi kis utazási irodában be lehet fizetni: 10 euró/fő körüli összegbe kerül egy 6 órás túra. A dzsungelben akadnak kígyók is, de nagyon félnek az emberektől. A majmok a vadságukkal inkább mondhatók valamennyire veszélyesnek. A túravezetők tudnak vigyázni a programokban résztvevő turistákra. Van mód elefántháton való túrázásokra. A sziget északi részén (Baan Kwan Chang) található egy érdekes elefánt tábor. Érdekes program a sziget déli részén a cölöpös házakkal teli Bang Bao halásztelepülés meglátogatása." forrás
Mangróveerdő - p.b.
,, Nem mertünk kockáztatni, és elsőre a Khlong Phlu Waterfall vízesést céloztuk be, amit a leginkább szerettem volna megnézni, és amiről biztosan tudtam, hogy a vízimádó kislányunk is elvezné.
Ez a vízesés egy közepes túra után érhető el, és egy medence szerű képződmény van az alján, ahol lehet fürödni, és ami tele van nagy méretű halakkal, amiket szinte úgy kell arrébb lökdösni.😃
Ezt a túrát kár lett volna kihagyni annak ellenére is, hogy a végére megint megérkeztem a derekam, és hogy itt először, jópár emberrel találkoztunk.
A dzsungellban végighaladó útvonal már önmagában is megérte a fáradságot.
Mondjuk mikor a lábammal elszakítottam egy olyan pókhálót, ami majdnem visszarántott, és utána a vállamra esett egy falevél ott vesztettem pár évet az életemből, de kicsire nem adunk.😅🕷
Végül, de nem utolsó sorban az utolsó autós fél napunk is hasznosan telt. Nekem a személyes kedvencem lett ez a kis kirándulás. Meglátogattuk a vízre épült Bang Bao Pier-t. Utánozhatatlan thai hangulat, isteni ételek, kedves emberek, klassz kis üzletek, mindezt a vízen. 😍 (f.l., 2022)
"Zavaró a tökéletesség, ezért időnként megengedünk magunkat egy-két bakit. Az első szállásunk Lonely Beach-en, a hippitanya kellős közepén van. Amikor megérkeztünk, és egy hétre kifizettük a szállást, még egy csendes, békés, német nyugdíjas-elfekvőnek tűnt. Hogy nem vettük észre a bárok, buli helyek, pipázók és a tetováló-szalonok tömkelegét?! Thai masszázsért nem kell fizetni. Hajnalig a szomszédunkban lévő 4-5 szórakozóhely hangkavalkádja biztosítja az ágybetétek rezegtetését. Ha meguntuk a teljes testmasszázst, elég csak felállni, a padlón talpmasszázzsal lehet folytatni az ingyenes kezelést. " forrás
"Házigazdánk, Thaiföldön élő magyarok, sok-sok utazó egybehangzó véleménye, hogy ezen a szigeten az időtöltés/nyaralás (szállás, éttermek, üzletek, mulatozás, programok) jóval olcsóbb, mint a délebbre fekvő szigetek bármelyikén. Kevés a turista és a helyieknek is kedvenc pihenőhelye. Ez utóbbit mi is megtapasztaltuk, leginkább hétvégenként árasztják el thai családok és baráti társaságok a szigetet. Szilveszter itt négy napos hétvége volt, akkor pedig egyenesen azt éreztük, a belföldi turisták vannak többségben. Az idegenforgalomból élők sok helyen nem beszélnek idegen nyelveket - szállásadókra, vendéglősökre, kifőzdésekre, programszervezőkre ez egyaránt igaz. A táj gyönyörű, tipikus trópusi sziget sok zölddel. Állítólag védik, mivel nemzeti park, ennek ellenére rohamtempóban fejlődik.
Koh Changról tovább lehet hajózni kisebb szigetekre, ahol álom beachek és csak néhány resort vagy bungaló van - így megélheted a kvázi magányosságot egy trópusi szigeten, kényelemben. Természetesen ennek ára van, a szállás is drágább, és csak a "főszigeten" lévő éttermekben tudsz fogyasztani, a kis szigeteken nincsenek kifőzdék, boltok. Koh Kood-on van kemping, lehet sátrazni :) és állítólag lélegzetelállítóan kék és tiszta a víz. Koh Wai-nak áttetsző vize, fehér homokos partja van, ezt mi is megcsodálhattuk. A White Sand Beach az viszont nyüzsgős. Az út két oldalán sorakoznak a helyi nevezetességek: ír pub, dán-, mexikói éttermek, olasz pizzázó, belga pékség, söröző, steak-ház, 150 napos ausztrál borjúszeletekkel. Ehhez ihatsz új-zélandi, ausztrál, olasz bort és a világ majd összes sörét. Ez ám itt a multi-móka! A vendéglátóipari egységeket helyenként szállodasorok tagolják. Az emberek jól érzik magukat és mindenki boldognak látszik, szerintünk azok is.
Éppen ma beszélgettünk egy utazóval, aki 15 évvel ezelőtt járt már itt a szigeten. Elmesélte, hogy ezen a bizonyos híres beachen, akkor két bungaló és egy helyi kifőzde állt, ahol étlap nem volt, azt az egyet ehetted, amit adtak. Út és elektromosság nem volt a szigeten. Ez utóbbit a néhány órára bekapcsolt aggregátorból nyerték, illetve gyertyát használtak. A vízben pedig egyedül fürödtél. Mivel valóban lélegzetelállítóan szép a part, ez akkor a Paradicsom volt - elmondása szerint. Azóta sikerült a fehér homokos partot is az utolsó négyzetcentiméterig emberi alkotásokkal tuningolni. Ezek között van luxuskivitel és kortárs nomád kényelem )" forrás
,, A szigetnek több mint nyolcvan százaléka nemzeti parknak számít és erdő borítja, amelyben vízesések is vannak (például Klong Nonsi és Klong Phlu). Csak 2002-ben döntött úgy a thai kormány, hogy váljon az Elefántsziget a kelet Phuketjévé. Ekkor építettek ide utakat és húztak fel szállodákat. Újabb keletkezésű turisztikai hely lévén nincs akkora zsúfoltság, mint máshol, de a turizmus sajnos rossz hatással is van a vidékre: sok a szemét.
Sajnos nem nagyon sikerült kommunikálni az helyiekkel, pedig szerettünk volna. Egészen biztosan nem jellemző egész Thaiföldre, de ahol mi jártunk, Koh Chang szigetén, nem igazán tudnak angolul. A mi szálláshelyünkön például kizárólag a recepciósok beszéltek angolul. A felszolgálók közül talán ketten rendelkeztek alapfokú ismeretekkel (de tényleg csak alapfokúakkal), a taxisok és az eladók egyáltalán nem tudtak angolul arrafelé. Így tehát jó, ha tudunk non-verbálisan kommunikálni, mutogatni. És természetesen mosolyogjunk közben! A menüben általában csak ráböktünk a kívánt tételre (angol felirat nagyjából mindenhol van: menük, információs táblák, útmutatók stb., bár rengeteg – sokszor igen vicces! – hibával, például láttam olyat, hogy lemongrass helyett lemonglass, foot massage helyett food massage). Hozzájárul ehhez, hogy a thai nép írása más, tehát nekik a betűk megtanulása is nagy fejtörést okoz az idegen nyelvek elsajátításakor.
Az árak: Koh Changen a szállás egy éjszakára 500 baht (légkondi nélküli bungalow) és 7000 baht (4 csillag) között mozog. Egy étkezés ára két személyre, italokkal együtt 60 baht (utcai árusoktól) és 1200 baht (jobb éttermekben) között van; egy helyi sör 60-100 baht az éttermekben, 40 a boltokban. Egy robogó bérlése egy napra 200 baht, 1 liter benzin 40 baht. Két helység között az iránytaxi ára kb. 50 baht egy személyre, a komptól az egyik messzebb eső resortig 200 baht. *35 baht = 1 euró
Egy óra thai masszázs, amit akár egyenesen a tengerparton is kínálnak, 250-400 baht. Ezt ne hagyjuk ki, mert valóban értenek a dologhoz! Mi általában este éltünk a lehetőséggel, aloe verával, kókuszolajjal masszíroztak meg, fantasztikusan lehetett aludni utána, a hidratálás meg jól esik a bőrnek a napozás után. (2015)" (forrás: hellomagyarok.hu)
p.b. fotók
* az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
© Utikritika.hu. 2012.
Amerikai Egyesült Államok | Amszterdam | Argentína | Ausztrália | Ausztria | Bahama-szigetek | Balatonszéplak-felső | Bali | Barcelona | Berlin | Ciprus | Dominikai Köztársaság | Dubai | Egyiptom | Franciaország | Görögország | Hajóutak | Horvátország | Hongkong | India | Isztambul | Kanada | Kanári-szigetek | Kuba | Kvarner-öböl | London | Madrid | Malajzia | Maldív-szigetek | Mallorca | Mauritius | Málta | Mexikó | Nagy-Britannia | Németország | New York | Olaszország | Párizs | Portugália | Róma | Seychelle-szigetek | Sharm el-Sheik | Skócia | Spanyolország | Sri Lanka | Szingapúr | Thaiföld | Törökország | Toszkána | Tunézia | Vietnam | Zöld-foki Köztársaság
János, 2017. 10. 30. 16:46
Ágnes!
Koh Chang strandjain különbözőek a vízminőségek, színek, átlátszóság. Thai viszonylatban nem tartozik a csúnyák közé (Pattaya), de nem is olyan szép, mint a Koh Samui-n. Koh Changnak sok szép strandja van, de az tény, hogy eléggé keskenyek, és sok helyen szemét úszik a vízben a helyi népek rendetlensége miatt. A sznorkelező terepekhez inkább hajóval kell kimenni távolabbra. Én személy szerint nagyon szeretem Koh Changot és nem beszélnélek le róla. A nem zsúfolt hely műfajban Koh Lanta után nálam a második.
Horváth-Schmidt Ágnes, 2017. 10. 30. 15:55
Szia János! Tudnál abban segíteni, hogy a víz milyen? Sok thai szigeten a csodás fehér homokot gyönyörű tiszta kék víz szegélyezi. Viszont itt a képek alapján nem tűnik annyira tisztának (a leírásban is ez volt). Ez tényleg így van?
Hajdufi Tibor, 2017. 10. 04. 10:13
Én 1993-ban nyaraltam itt. Akkor még az érintetlen természetnek hirdették, ami igaz is volt.Nem lehetett autóval átmenni,utak sem voltak,mindent hajóval szállítottak.Nem voltak majmok,kutyafalkák. A szállásunktól 1 órai dzsungelmászásnyira volt egy 2km. hosszú kókuszpálmákkal szegélyezett partszakasz, ahol csak ketten voltunk. Szerintem kár volt a profit érdekében szétcsapni ezt a csodát.
Csizmarik János, 2017. 01. 22. 13:13
Az egészben a gond,az utazás.Pestről Dohai,Pekingi,vagy Dubai átszállással,kb.15-16 óra.Chekkolásokkal együtt természtesen.A visszaút nekünk kho changról 34-óra volt.Hiába a világ legnagyobb gépe/airbas380/800/egy tragédia.De aki teheti ne hagyja ki!Egyszerűen csodavilág!
Csizmarik János, 2017. 01. 22. 12:49
Egy hete jöttem-jöttünk, haza kho-chang-ról.Bangkokban szilvesztereztünk,és utána mentünk a szigetre.Másodszor voltam már Thaiföldön,először Pattayán.De ez a sziget,valami csoda!Elgondolkodom rajta,vajon milyen lehet a többi.!