ÚTIKRITIKA.HU / Endre - Koh Samet 2019

40. nap Ko Samet sziget
Tegnap hazafelé a tuktukon szerencsém (?) volt találkozni két igazi, tősgyökeres mélyparaszttal. Az egyik egy 65 körüli festettszőke fehér ember, aki a még mozgó járműről háttal szállt le. Persze mindjárt jöttek talajtorna szintű előretipegős egyensúly visszanyerési mozdulatok, miközben leverte, és ezzel darabjaira törte egy utastárs látáskorrekciós szemüvegét. De ő távozott dülöngélve, elnézést nem kérve. A másik egy helyinek tűnő középkorú férfi, aki a peronon rágyújtott.
Reggel elvagyok a mellékesben, amikor hallom a nejem kardozni, méltatlankodni, papuccsal csapkodni. Látom a résen, hogy egy 4-5 centis kis gyík küzd az életéért. Nem értem a nők fóbiáit. Mondtam neki, nehogy bántsa már a kis jószágot, csak a légynek árt.
Próbáltam megtudakolni, mennyit kereshet egy itteni átlag kisember. 11000 baht hangzott el, ami százezer Ft. Ez nekem kevésnek tűnik, de, ha a járdán levő koszos stokikon 360 forintért étkező embereket nézem, még igaz is lehet.
Reggel vártuk a minibuszt, s közben megoldódott az iskolás korú orosz gyerekek rejtélye. Vagy kisbuszba szállnak be, vagy gyalog indulnak el, vagy szülő/alkalmazott viszi őket suliba. Fél nyolckor nagy kirajzás volt. Szóval az oroszok ezt is megcsinálták!
Elindulunk a kisbusszal, a nejem kisvártatva megszólal, ez biztos automata váltós. Miből gondolod, én látom a botváltót. Hát abból, hogy a sofőr vezet is, meg telefonál is. Mondom, ha a baloldali fickóra gondolsz, az az utaskísérő, itt jobboldalon van az autók kormánya, de tudod, a zebrán lelépve is másik irányba nézünk. Nagy hallgatás.
Autópályán megyünk, 90-es tábla van kint. Nézem az autó műszerét, 110. Akkor ez mérföldben mutatja a korlátozást? Ez már döfi! Állandósult terelések, szélesítik a három sávot, nem is kevéssel. Kell ez ide, egymásba érnek az autók. Még sincs baleset. Az építkezéseken itt is sok nő dolgozik. Jé, mit látok? Benzinkút mellett egy Spar bolt. Ilyet itt még nem láttam.
Beérünk a kikötőbe, nagy a tömeg, 45 percet várunk a motorcsónakokra. A 2x250 lóerő úgy gyorsít, mint egy repülőgép. Rendes volt a két utaskísérő - akik kiválóan beszélnek angolul - mondták, a csónak farába üljünk. Igazuk volt, az elől ülők a hullámokon pattogtak rendesen, visszafelé már elől nem is ült senki. A szigetet elértük tíz perc alatt. Nagy reménységgel léptünk le a hajóról. Lett is meglepetés. A kontraszt volt elszomorító. Majdnem hófehér homok, erős hullámzás, a szép tejeskék vízben meg a fenékről származó növényzet keveredett brutálisan nagy mennyiségű humán hulladékkal. Nem lehetett bent maradni. Egy öböllel odébb mentünk, lényegesen jobb volt a helyzet, de még mindig sok a szemét.
Egy húsz perces sétával átmentünk a sziget túlsó oldalára, és mintha nem is ugyanaz az ország lenne. No, azért az út menti erdőkben térdig ért a hulladék. Viszont a part isteni. Egy háromszáz méteres szakaszon kb. hatvan ember, szép rend, tisztaság. A víz nem hullámzik, átlátszó, 30 fokos, lassan mélyül, a homok fehér. A Vörös tengernél láttam ilyet. A parton jó állapotú vendégházak, étterem. Hatalmas csend, némi madárdallal. No, itt el tudtam volna lenni napokig.
Az országúti hazautat részben más útvonalon jártuk le, feltehetően a nem kis dugók miatt. Így a lemenő nap sápatag fényében még láthattam a külvároson százzal átsöprő kisbuszból egy az eddigieket lepraságban, koszban, káoszban magasan felülmúló, szánalomra méltó külvárost. Tiszta Katmandu. Elképesztő a kontraszt megint csak, hisz a közelben pompás pagodák vannak, távolban meg látszanak a toronyházak.