,, Szerintem Koh Phayam azoknak az európai turistáknak való, akik már tapasztalatokat szereztek korábbi thaiföldi utazásokon a szokványos, felkapott, nyüzsgős helyekről, és már valami nyugista, egyedire vágynak. Ha valaki először látogat Thaiföldre, akkor némileg kockázatos ilyen nyers, egyszerű, kényelmes szolgáltatási választékot nélkülöző nyaralóhelyet választani. Persze lehet telitalálat is, de rossz döntésnek is bizonyulhat, főleg a finnyásabbak számára. (aji, 2016)"
Koh Phayan a thai fővárostól délnyugatra, kb. 570 kilométerre fekszik.
Ko Phayan a szárazföld felől Ranong városból közelíthető meg.
Repülővel
Bangkok Don Muang nevű repülőteréről naponta kétszer repül Ranong városba a Nokair fapados légitársaság. A repülés időtartama 70-90 perc függően a repülőgép típusától. A kis repülőtér Ranongtól 22 kilométerre délre működik. A repülőtérről taxival, vagy busszal lehet eljutni Ranong kompkikötőjéhez, ahoonnan át lehet jutni Koh Phayamra.
Busszal Bangkokból
Bangkok Sai Tai Mai nevű buszpályaudvarból 9-10 órás az út Ranongig. A menetjegy 500-750 thai baht attól függően, hogy milyen komfortfokozatú az adott busz. Az éjszakai buszjáratok reggel 6 óra tájban érkeznek meg Ranongba. Onnan irántaxival kell eljutni a kis kompkikötőig.
Ranong - ,,buszpályaudvar"
Vonattal Bangkokból
Bangkokból a 85-ös éjszakai express vonat közlekedik Chumhon városig. Onnan busszal, vagy iránytaxival kell eljutni Ranongig, s ez kb. 2 órás út. Az átszállás körülményességei miatt jobb direkt busszal menni Bankgkokból Ranongig, mint vonattal.
Hajó (komp, speedboat)
A fölöttébb zajos motoros hajó (speed boat) 40 perc alatt teszi meg az utat a szárazföldi kikötőtől a szigetig.
Nincs megbízható forrás arról, hogy milyen menetrenddel közlekednek a speed boatok és a lassú hajó. A speed boat fele annyi idő alatt teszi meg a távot.
ez a lassú hajó
A sziget kikötőjében sok motoros taxi várakozik az érkezőkre. Szerencsére fix árakkal dolgoznak, és ezek az árak táblán jól láéthatóan fel is vannak tüntetve.
A szigeten a nagyon egyszerű, hátizsákosoknak való bungalós szálláshelyeken kívül csupán féltucatnyi minőségi hotel található. Ezek a hotelek is kicsik, a környezetvédelemre odafigyelő (faanyagok) szálláshelyek, ahol lezseren, mezitláb lehet mászkálni. A szobákban van tévé, és wifi szolgáltatás is igéynbe vehető, bár a jelerő akadozó.
600/éjszaka bahtért (kb. 5 ezer forint) lehet egyszerűbb bungalókban megszállni.
Ajánlott szálláshelyek:
A járműforgalom csak motorkerékpárokból áll. Motoros taxik közlekednek fix árakkal: 60-100 baht a távolságtól függően. A sziget főútjai lebetonozottak. Motorkerékpárral a szigeten bármelyik hely egy órán belül elérhető.
A motorkerékpároknak kialakított utakon lehet bicajozni is, de óvatosan, mert az utak keskenyek.
Kerékpárt, robogót napi 100-250 bahtért lehet bérelni.
Az étkezési árak drágábbak, mint a szhorazföldi nyaralóhelyeken.
A Long Beach-en van a legnagyobb étterem választék.
Érdemes megtalálni egy Natural Yeats nevű utcai kávézót/pékséget. Jó a kávé, és délelőtt finom a friss fahéjas tekercs, mazsolás süti, és az olasz kenyér (focaccia).
Aki szereti a tenger gyümölcsei étkeket, annak ajánljuk az Ao Yai Seafood éttermet. Nem olcsó, de a minőség szuper, s az adagok nagyok. Aki nem szereti a halas, tengeri kaját, annak ott van a Chicken Mama nevű étkezőhely grill csirkével (rizs vagy burgonyasaláta körítéssel). A Phayam Lodge szálláshely melletti Friends Restaurantnak jó a pizzája.
A Cofee & Resort nevű helyen lehet a szigeten a legfinomabb pad thai-t enni.
Egyéb ajánlott kajálós helyek: Taktu, Esarn food, Saibaidee restaurant.
Egy ilyen kis szigeten szokványos közbiztonsági problémák egyáltalán nincsenek. A turizmusból profitáló helyi lakosok maguk sem tűrnék, hogy a kevés látogatót valami kár érje.
Kellemetlenségek
Egyes strandokon időnként sok a tengervízben a medúza. Nem veszélyesek, nem fáj a csípésűek, csupán kellemetlen, a fürdés szempontjából elbizonytalanító a látványuk.
A strandokon a kóbor kutyák jelenléte nem kellemes. Nem harapnak, de ebben nem biztos az ember.
Kellemetlenség, hogy egyes strandokon a homokon robogóval száguldoznak, mert rontja a sziget fő értékét, az idillt.
A macska nem árucikk
Ao Yai (Long Beach)
Ez a sziget fő strandja, de ez sem jelenti azt, hogy nagyon mozgalmas lenne. A többi strandhoz képest igen.
Ao Khao Kwai (Buffalo Bay, azaz Bivaly-öböl)
A tengervíz nem mindig igazán átlátszó, a homok nagy szemcsés. Dagálykor a strand gyakorlatilag eltűnik.
A strandon van néhány étkezőhely, bár, igazán szép fekvéssel.
b. d. fotója
Ao Kwang Peeb
Ao Kwang Peeb strand egy csendes és kevéssé ismert strand egy rejtett gyöngyszem a turisták körében, akik nyugalmat keresnek. A kristálytiszta víz és a finom homok ideálisak a pihenésre és a fürdőzésre. A strand környékén található dzsungel buja növényzete egzotikus hangulatot kölcsönöz a helynek. Ao Kwang Peeb tökéletes választás azoknak, akik egy nyugodt, érintetlen tengerparti élményre vágynak.
Ao Kwang Peeb strand Koh Phayam sziget északi részén található. A strandot a Suheten-öböl rejti, amely egy kisebb öböl a sziget nyugati oldalán. Könnyen megközelíthető motorcsónakkal vagy gyalogosan a szigeten lévő ösvényeken keresztül. A strand környékén található mangrove erdők és sziklás partok különleges, vadregényes környezetet nyújtanak a látogatóknak.
Ao Hin Kao
Ao Hin Kao strand a sziget északkeleti részén helyezkedik el. Ez a strand egy eldugott, nyugodt hely, ahol a látogatók a tömegtől távol élvezhetik a természet szépségét. A homokos part és a kristálytiszta víz ideális fürdőzésre és napozásra. A strand körül erdős és dombos táj található, amely még inkább fokozza a hely nyugalmát. Ao Hin Kao különösen népszerű azok körében, akik szeretnének elvonulni a zsúfolt helyekről és élvezni a természet közelségét.
Ao Mae Mai
Ao Hin Kao strand Koh Phayam sziget északkeleti részén található. Ez a strand egy viszonylag csendes és kevéssé forgalmas hely, amely ideális a pihenésre és relaxálásra. A parton található finom homok és a tiszta, sekély víz tökéletes a fürdőzéshez és napozáshoz. A környező tájat buja növényzet és dzsungel borítja, ami hozzájárul a hely vadregényes hangulatához. Ao Hin Kao különlegessége, hogy elérhetősége egyszerű, mégis távol van a nagyobb turistaövezetek zajától.
Ao Muk (Mook)
Ao Muk (vagy Ao Mook) Koh Phayam szigetén, a sziget délkeleti részén található. Ez a strand egy festői, eldugott öböl, amely a természetkedvelők és a nyugalomra vágyók körében népszerű. A homokos part és a tiszta, türkizkék víz ideális fürdőzéshez és napozáshoz. A környéken található dzsungel és a sziklaszirtek egzotikus tájat alkotnak, amely fokozza a hely vadregényes hangulatát. Ao Muk különösen vonzó azok számára, akik szeretnének elvonulni a zsúfolt turistaparadicsomokból, és élvezni a sziget nyújtotta természetes szépségeket.
Szigeten belül
A sziget bűszkesége: a szarvcsőrű madár
Kirándulás a Surin szigetek térségébe
Kirándulás a Surin szigetek térségébe Koh Phayamról egy különleges élményt nyújt, amely felfedezi Thaiföld természetes csodáit. Az utazás általában motorcsónakkal történik, és egy kb. 1,5-2 órás hajóút a Surin szigetekhez. A szigetek híresek a kristálytiszta vízük és a gyönyörű korallzátonyok miatt, amelyek ideálisak sznorkelingezéshez és búvárkodáshoz. A Surin szigetek vadregényes tájai és gazdag tengeri élete elbűvölik a látogatókat. A szigetek lakatlan részei a természet szerelmeseinek és a privát paradicsomot keresőknek nyújtanak tökéletes menedéket. Az utazás során érdemes megfontolni egy helyi túravezető igénybevételét, aki segíthet felfedezni a szigetek legszebb helyeit és megismerni a helyi ökoszisztémát.
Ko Kan nemzeti park
Másfél órára van Koh Phayamtól. Csodás. Főleg a Blue Lagoon.
Koh Phayamról a Ko Kan Nemzeti Park egy izgalmas kirándulási célpont, amely egy kb. 30-45 perces hajóútra található. A park a Phang Nga-öbölben helyezkedik el, és egy sor kisebb szigetből áll, beleértve Ko Kan szigetét, amely a legnagyobb és leglátogatottabb. A park híres lenyűgöző tájairól, kristálytiszta vizeiről és gazdag tengeri életeiről, amelyek ideálisak sznorkelingezéshez és búvárkodáshoz. A park körüli szigetek sziklás partjai, buja növényzete és eldugott öblei a természet szerelmeseinek paradicsomot nyújtanak. Emellett a park sokféle madár- és állatfajnak ad otthont, így a természetmegfigyelők is élvezhetik a látogatást. A kirándulás során érdemes helyi túravezetőt választani, aki segíthet felfedezni a park rejtett szépségeit és biztosíthatja a biztonságos kalandot.
Hajókirándulás a közeli Koh Chang szigetre
Hajókirándulás Koh Phayamról a Koh Chang szigetre egy nagyszerű módja annak, hogy felfedezd Thaiföld természetes szépségeit. Az út általában motorcsónakkal történik, és a hajóút körülbelül 1,5-2 órát vesz igénybe, attól függően, hogy milyen típusú hajóval utazol. Koh Chang, amely nem összetévesztendő a nagyobb Koh Chang szigettel, egy kisebb, vadregényes sziget, ahol a gyönyörű homokos partok és a buja zöld növényzet dominál. A sziget körüli kristálytiszta víz és korallzátonyok ideális helyet biztosítanak sznorkelingezéshez és búvárkodáshoz. Emellett a sziget számos eldugott öböllel és csendes stranddal rendelkezik, ahol relaxálhatsz és élvezheted a nyugalmat. Koh Chang különlegessége, hogy a turizmus még nem alakította át jelentősen, így az autentikus szigetélmény garantált. Az utazás során érdemes helyi túravezetőt igénybe venni, aki megosztja veled a sziget legszebb helyeit és információkat nyújt a helyi ökoszisztémáról.
"Koh Phayam olyan, mint Thaiföld 30 évvel ezelőtt. A Thaiföldön élők közül sokan nem is tudják, hogy pontosan hol van ez az álmos kis sziget, ami szinte hívogatja a nyugalomra vágyókat. Koh Phayam az Andamán-tengeren fekszik, mintegy 30 km-re a szárazföldtől, és keskeny útjain nem látni autót, motorkerékpárt, biciklit is csak ritkán. A kenguru alakú szigetnek inspirálóan barátságos atmoszférája van, így bárki könnyen otthon érezheti magát. A hatalmas szállodák helyett romantikus bungalók színesítik a partot, és az egyik leghangulatosabb szálláshely az Aow Yai strandnál, egy buja trópusi kertben található. A hosszú, fehér homokos strandokban, mangrovefákban és gumiültetvényekben gazdag sziget igazi búvóhely, és sokszínű élővilága garantáltan elkápráztat majd téged is. (2015)" forrás
A kikötő felé a szárazföldi oldalon
* az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
© Utikritika.hu. 2012.
Amerikai Egyesült Államok | Amszterdam | Argentína | Ausztrália | Ausztria | Bahama-szigetek | Balatonszéplak-felső | Bali | Barcelona | Berlin | Ciprus | Dominikai Köztársaság | Dubai | Egyiptom | Franciaország | Görögország | Hajóutak | Horvátország | Hongkong | India | Isztambul | Kanada | Kanári-szigetek | Kuba | Kvarner-öböl | London | Madrid | Malajzia | Maldív-szigetek | Mallorca | Mauritius | Málta | Mexikó | Nagy-Britannia | Németország | New York | Olaszország | Párizs | Portugália | Róma | Seychelle-szigetek | Sharm el-Sheik | Skócia | Spanyolország | Sri Lanka | Szingapúr | Thaiföld | Törökország | Toszkána | Tunézia | Vietnam | Zöld-foki Köztársaság
Még nem érkezett hozzászólás.