ÚTIKRITIKA.HU / Ha Long-öböl






Ha Long-öböl

A Ha Long-öböl dióhéjban | Vélemények | Hasznos információk | Olvasmányos linkek | Fotóegyveleg

A Ha Long-öböl dióhéjban

A Hanoitól közel 4 órás autóútra, 170 kilométerre északon található a Ha-Long-öböl. A Hai Phong nevű városon keresztül elérhető öböl a földünk egyik legnagyobb és leglenyűgözőbb természeti csodája. Az öböl hatalmas területű és szinte áttekinthetetlen. 

"A paradicsomi szépségű, s smaragdzöld vízből kiálló, buja trópusi növényzettel borított mészkősziklák ezreit rejti a hatalmas öböl. A különös természeti képződmények túlnyomó többsége lakatlan. A mészkősziklák az 1553 négyzetkilométer területű öböl számtalan helyén kisebb tavakat fognak közre, amelyekbe szűk alagutakon át vezet az út, ám dagálykor megközelíthetetlenné válnak. A mesebeli partszakaszok szabdalta öböl egyes hegyeinek mélyedéseiben hatalmas cseppkőbarlangok alakultak ki. Az UNESCO Világörökségének listáján szereplő öbölben négy rejtőzködő, a tengervízre épült úszó faluiban ezerhatszázan élnek. Eredetileg halászhajókból kialakított otthonokban éltek, de utóbb a vietnami állam kisebb faházakat adott nekik." (HVG, 2014)

Vélemények

Hasznos információk

Olvasmányos linkek

"Az egyre növekvő turistaforgalom miatt az úszó falvak néhány éve felkerültek a New York-i Nemzetközi Műemlékalapnak a világ legveszélyeztetettebb műemlékeit számba vevő listára. Merthogy kezd leépülni az a természetes közeg, amiben az egymás mellett sorakozó halászhajókból kialakított települések lakói élnek. Valóban különösnek tűnik, ahogy az ott élő nők, karjukban csecsemőkkel, körülöttük kisgyerekekkel, a csónakból mindenféle portékát kínálnak a turistáknak, a meglékelt szomjoltó kókuszdiótól a tengeri halakig, rákokig, kagylóig, amelyeket néhány perc alatt el is készítenek a csónakokban felállított fatüzelésű sütőn. Némelyik csónakban komplett szuvenírbolt működik, és a sziklák között - egy vagy akár több napon át - hajózó turistáknak igazgyöngyöket és kézműves termékeket kínál." (HVG, 2014. december)

"Ha Long Bay az UNESCO világörökség része, Hanoi-tól kb 3-4 óra busszal. Bár egyénileg is el lehet érni, egy barátom javaslatára befizettem egy 2 éjszakás csomagra. Vasárnap reggel összeszedtek a szálláson, busz, majd behajóztunk és mindjárt kihajóztunk. Sajnos az idő továbbra is felemás, öröm, hogy nem esik, de a nap csak a naplementére mutatta meg magát a párás levegőn keresztül. Így az ebéd után az öböl látványosságait adó sziklákat is csak a pára mögé elbújva élvezhetjük. Rosszkor jöttünk. Persze így is látványos és szép a környezet: sziklák végtelen sora és a köztük navigáló turistahajók szintén majd végtelen sora.

A túl sokat tapasztalt magyar világutazó sztoikus mosolya  

A hajónk kitesz minket egy barlangnál (Hang Sung Sot), amit kb. egymillió évesnek becsülnek. Valamikor hatvanezer éve még a barlang teljesen víz alatt volt, így a mennyezetet a mozgó víz mosta "hullámosra", majd a víz leapadásával cseppkövek növekedtek. A séta 3 nagyobb termen át vezet. Ezt követően a bátrabbak - velem együtt - kajakba ülhetnek és kerülgethetik a környékbeli sziklákat.

A naplemente alatt térünk vissza a hajóra és rövid pihenő után jön a vacsora, majd a hajón töltött éjszaka egy közeli öbölben.

A reggel napsütés szempontjából biztató, de aztán vastagabb felhőtakaró érkezik. Egyszer-egyszer van egy kis napfény, ennyivel be kell érjük.

A program a reggeli után tovább hajózva egy osztriga farmon kezdődik: gyöngykagylókat tenyésztenek nagyüzemben. Bemutatják a folyamatot. A legérdekesebb, hogy a Mississippi környékéről hozott kagylók gyöngyét ültetik be az itteniekbe és az növekszik tovább. A program vége egy bolt, ahol akár 2000 USD-s gyöngyékszert is vehetnénk.

A következő megálló a Majmok szigete. Tényleg vannak majmok, adunk nekik banánt. Cserébe ráugrik az egyik majom az egyik arcra. Nincs nagy öröm. Kis séta a szigeten, aztán a hajón kiadós ebéd. Kiszállunk még egy falut megnézni - a parton pár km kerékpárral. A csoport egyik része itt száll meg - a falu szélén vannak kis bungalók.

Mi visszatérünk a hajóra és a Cat Ba sziget fő kikötőjébe tartunk, ott lesz a mai szállásunk. 3 után érünk oda. Elmegyek futni, nem sokat mozogtam a két nap alatt, a kaját pedig nem sajnálják és még finom is. Az utolsó délelőttöt a reggeli után újból hajón kezdjük, összeszedjük a bungalóban hagyottakat és elindulunk visszafelé. A kikötés után ebéd és visszabuszozunk Hanoi-ba. Egészében kellemes kirándulás volt, nagyon szép helyen, sajnos az időjárással nem volt szerencsénk. A reggeliket leszámítva (ami inkább európai volt) helyi, finom és bőséges volt a kaja.

Az idegenvezetők teszik a dolgukat, igyekeznek jó fejek lenni (a miénk pl. bűvészkedik időnként), de érezni, hogy dörzsöltek. A hajók személyzete és a kikötőkben lévő emberek már vegyesebbek. Nincs eladói nyomulás, végzik a dolgukat. Vannak, akik a sziklák között hajókon (rajta a házukkal) élnek és valami vízi telepből (osztriga, hal, stb.) vagy az így élők kiszolgálásából keresik kenyerüket (pl: csónak-boltot üzemeltetnek és úszkálnak vele helyről-helyre vagy kajakkölcsönzőjük van). (2012)" forrás

"A fővárostól mintegy kétszáz kilométerre fekvő Ha Long-öböl látványvilága messze földön híres, a parádés mészkőszigetek világát évente milliónyi utazó keresi fel. Egyetlen negatívuma a helynek épp ez, pontosabban a turistaáradatra épített, olajozottan működő lehúzó-gépezet. A számtalan operátor ugyanis tisztában van a ténnyel, hogy akármennyire rossz színvonalat is produkál a hajós túra során, a turisták másnap ugyanúgy özönleni fognak a helyre, ergo egyáltalán nem áll érdekükben minőségi szolgáltatást nyújtani. Nagyon sok turista csalódottan száll partra kirándulása befejeztével, ami nem is csoda, hiszen az itteni futószalag elviseléséhez edzett gyomor kell. A Hanoi-ban székelő ezernyi ügynök és az öbölben működő hajótársaságok közötti feladatmegosztás viszonylag egyszerű: előbbiek a fővárosban és környékén behálózzák a turistákat, majd mikrobuszokba zsúfolva leszállítják őket közvetlenül Ha Long város kikötőjébe (egy megálló valamelyik kézművesboltnál természetesen kötelező). A kikötőben aztán kezdetét veszi az egymást taposó turistacsoportok csereberéje, ami a kifizetett díjak, a szabad hajók, és az operátorok gátlástalanságának függvényében számos meglepetést eredményezhet. Amerikai útitársaim például itt tudták meg, hogy nem olyan és akkora lesz a kaja, mint amit nekik ígértek, illetve a hajón lévő szobákban nem fog működni a légkondicionálás. Engem - szóló utazóként - indulás előtt vagy kétszer raktak át másik hajóra, de végül szerencsém volt, mert fapados áron deluxe kajütben élvezhettem az utat.

A zsúfolt kikötő roppant kiábrándító volt, de miután kihajóztunk, a látvány mindenért kárpótolt. Thaiföldön ugyan láttam már hasonlót, de azt a vietnami verzió simán überelte. A program nem volt egy adrenalinbomba, viszont nagyjából ugyanazt takarta minden csoport számára: nappal barlangnézés, utána kajakozás valamelyik öbölben, opcionális horgászás, este pedig sütögetés és sörözés a hajó fedélzetén. Egyedüli utazóként nagyon nem mindegy, hogy milyen csoportot fogunk ki: egy sótlan McKinsey és két kivagyi PwC tanácsadót leszámítva nekem ezzel mákom volt. A prímet két vidám angol srác és az az amerikai ügyvédlány vitte, aki motoros bandákból kikerülő gyilkosokat szokott védeni munkaidejében. A sör természetesen jól csúszott, a beszélgetés pedig egészen hajnalig húzódott. A mi hajónk reggel, a Ha Long-öbölben töltött éjszaka után egyből a kikötő felé vette az irányt, a két napnyi program tehát nettóban csak egyet jelentett. Aki ismerős társasággal megy vagy kifog egy lazább csapatot, simán el tud tölteni akár három napot is az öböl környékén anélkül, hogy megunná a lassan váltakozó sziklák, a napsütés, a smaragdzöld víz és a jéghideg sör kombinációját. Miután kikötöttünk és a betonstégen tülekedve-egyensúlyozva átküzdöttem magam az indulni készülő turisták tömegein, ledobtam a hátizsákom a parkolóban árválkodó fa árnyékába, és újból megfogadtam, hogy Vietnamba nyáron többet soha. A dög meleg a vízen ringatózva, menetszélben még valahogy elviselhető volt, a szárazföldön azonban ugyanez valódi kínzássá lett. A parkolóban megtudtam, hogy más hajókon komolyabb konfliktusok is adódtak az átverések miatt. A mi utunk ezekhez képest kifejezetten zökkenőmentesre sikerült, és ezt az élményt sem a túrába zsúfolt, összecsapott záróebéd, sem a fárasztó és kátyús hazaút nem tudta már beárnyékolni. (2010)" forrás


"Több mint 3 órát jöttünk Hanoi-ból. Útközben toszkán tájakra emlékeztető helyeken mentünk keresztül. A házakat viszont csak elől vakolják és festik be, kétoldalt ott vigyorog a puszta beton. Mindenkinek tessék eljönni ide, mert ez egy csoda. Nem csak fotón, konkrétan az, rögvalóságosan. Magyarul a leszálló sárkány öblének fordítandó és persze számos sárkányos történet fűződik hozzá. A kisebb és nagyobb süvegalakú szigetek és sziklák között úszott lassan, méltóságteljesen a hajónk, amire nem kevés pénzért, koponyánként 79 dollárért fizettünk be, ami itt azért elég durva összeg, jóllehet, Vietnam drágább, mint Laosz, de azért nem éri el a thaiföldi árszínvonalat. Nem tudom,hogy a magas részvételi díj, vagy hogy mi vagyunk itt a korelnökök, vagy hogy mondtam a szálláson, hogy mennyire tele van a net a horror utazás-szervezőkről szóló történetekkel,akiket nem zavar a szar szolgáltatásért járó reklamáció, mivel dőlnek az utasok utána is. Időben felszedtek bennünket a szálláson és rendes busszal, nem tömegnyomorban vittek a ha longi elosztóhoz, ahol kb. 23-an kerültünk egy nagy fehér hajóra. Nem értettük,hogy miért hívott oda bennünket a guide a kapitányhoz, aki vietnami veteránnak nézett ki katonai deklijében.Azt hittük, hogy mi külön megyünk,de nem, végül ugyanoda vagoníroztak be bennünket, mint a buszos társakat. Mi kaptuk viszont az emeleten lévő, messze legjobb szobát, ezt külön közölte velünk a guide, aki az egész program alatt folyamatosan érdeklődött, hogy elégedettek vagyunk-e. Azok voltunk egy kivétellel,a James Bond sziklához csónakkal közelmenés és az üregben fürdés extra horror áron a helyiektől megvehető. Ráadásul azt ígérték viszont, hogy az italon kívül minden benne van az árban. Na, meg együtt vagyunk a két éjjel Ha Long-on alvósokkal. Míg ők kajakoztak - merthogy mi, az egy éjszakások másnap fogunk - szóval mi a vízre épített halászstandon vagy a hajónkon ejtőztünk. Végül is nem volt rossz a fedélzeten dögleni és fotózni meg filmezni a tájat, ami elképesztő.

Ebéd után jött a barlangozás, de nem volt vészes,mert nem kellett sokat kutyagolni, sőt alig valami. A cseppkőbarlang gyönyörű, csak ne lenne giccsesre világítva színes fényekkel és ne kéne folyamatosan hallgatni a kissé imbecillis mosolyú guide meséjét, hogy az egyes sziklákba miket láttak bele. Volt itt minden, sárkány, Rómeó és Júlia, elefánt, szerencsehozó teknős és mellnagyobbító női mell alakú képződmény, amit a nagyobb mellre gyúrók fogdoshattak. A barlang az aggteleki legtágasabbra hasonlít vagy jobb annál. Ejtőzés után történt az úszás a Ha Long öböl meleg, átlátszatlan zöld vizében, na meg a beugrálás háromszor. Holnap kajakozás lesz, meg öbölnézés aztán tépés haza Hanoi-ba. Jó lenne.. ha itt is lehetne önállóan hajózgatni, mint a festői Aleppeyben, de hát az India, ez meg Vietnam, és a világ talán leghíresebb tengeröble. (2012)" forrás


"Két évvel ezelőtt még csak készülődtünk, a kép február legvégén készült. Bár innen azt hinnénk, Vietnam trópusi ország, kutya kötelessége, hogy folyton meleget adjon a turistának, de az északi rész klímája kimondottan visszafogott. Mi is egy hűvös, esős napon látogattunk el az ország legfőbb turisztikai látványosságához. A misztikus szürke ködfátyol mögött már kirajzolódnak az öböl szürreális formájú sziklái. Előrébb pedig a turistahajók. Illenék most ódákat zengeni a táj szépségéről, és arról, hogy mennyire igéző, de ez most elmarad. A Ha Long-öböl az ipari turizmus egyik elrémisztő példája. Az - egyébként csinos - turistahajók elképesztő számban vannak folyamatosan a tengeren. A látványosságok előtt egyszerre vagy húsz horgonyoz. A szigeteken egymás sarkát tapossák a csoportok. Az öböl vize a hajóknak - és a kevéssé környezettudatos vietnami vállalkozóknak köszönhetően -, nem éppen kristálytiszta, ahogy azt egy turisztikai kiadványban írnánk, hanem egyszerűen mocskos, olajos. Kár érte." forrás


"Viszonylag kevés befizetett túrán vettem részt életemben és ez a kirándulás is csak megerősítette bennem ezt a hozzáállást. Az első ajánlathoz képest 30 dollárral olcsóbban vágtunk neki az útnak, ami némi sikerélményt jelentett, de aztán végig ott lebegett felettünk a csúnyán le vagyunk húzva leküzdhetetlen érzése. Rengeteg hajó volt még a mienken kívül kifutásra készen. További kisebb és nagyobb buszokból ömlöttek a turisták, akik tétován ácsorogtak, a hozzájuk tartozó szervezők pedig kiabálva terelgették őket. A szervezők egy kisbuszba bezsuppoltak annyi turistát, amennyi fizikailag lehetséges volt, majd ledöcögtünk a Ha Long-öbölhöz. Ott felszálltunk a hajónkra, ami egész jól nézett ki, de közel sem annyira, mint az iroda katalógusában.

Az öböl természetesen csodálatosan szép. Sajnos mi csak ebben a ködösebb téli időben láthattuk, de még így is lenyűgöző volt. A program viszonylag kevés pontból állt: érkezés után ebéd a hajón, ismerkedés a többiekkel. Majd nagyjából egy óra múlva megérkeztünk az első állomáshoz, egy barlanghoz. Felcaplattunk, megnéztük, közben ezer másik ember lihegett a nyakunkban. Ezt követően kajakokba ültünk és nagyjából 40 percet kajakozhattunk, mivel már ment le a nap. Miután ezzel is megvoltunk, visszaszálltunk és a hajóról beugrálhatott aki akart a vízbe. Mivel nem volt túl meleg, viszonylag kevesen éltek a lehetőséggel, nagyjából csak a fiúk. Vacsora, további beszélgetés az utastársakkal, majd szunya. Megálltunk egy úszó falunál, ahol egy kis csónakkal körbe vittek volna a helyiek (nagyjából 20 perces program), de azt addig nem közölték, hogy ez nincs benne az árban és fejenként 2 dollárt kéne fizetnünk. Nem éltünk a lehetőséggel. Miután ezt letudtuk, kivittek minket a partra, ahol nagyjából egy órát vártunk a buszunkra, majd elvittek minket enni. A többiekkel jókat röhécseltünk a szervezőkön, akik mindig roppant ügyesen kijöttek az összes kínosabb helyzetből. (2010)" forrás


"A Ha Long-öböl egzotikus szigetei, sziklaszigetei kedvelt turista célpontok, így vendégházakban, hotelekben nem volt hiány. Elgyalogoltam a város tenger felőli szélébe, s némi "árfolyam" utáni kutakodás után kivettem egy szobát. A pezsgő városka hotelei, thai masszázs-szalonjai, bárjai között sétálva a Vietnamban közkedvelt, feltehetően francia hagyatékkal, a minden jóval töltött bagettel ismerkedtem meg vacsorára. Kigyalogoltam az öböl partjára. A távolban meredek sziklaóriások tünedeztek elő a ködben, közvetlenül a partnál pedig hatalmas hajórajtól feketéllett a víz. A nagy fahajók két-három napos utakat kínáltak a szigetcsoport paradicsomi, nemzeti park lévén "érintetlennek mondott" részeibe - ám borsos áron. Az emberi erő hajtotta kis csónakok pedig nagyobb testvéreik és a part között biztosították az utat. Megegyeztem egy hölggyel, aki négy dollárért kisebb útra vitt a hajórengetegben. Viszonylag korán keltem, hogy elég időm legyen megtalálni a hires Ha Long Bay sziklaszigeteihez vezető, általam is megfizethető vízi utat. A lágy tojás és húsleves keverékét élvezve egy kis étkezdében “reggeli újság“ helyett a tévét néztem, melyben épp a Superman sorozat futott női alámondással.

A hajók az ott dolgozóknak nem csak munkahelyül, de otthonul is szolgál. A kisebb vízi taxikkal matrózok keltek útra nagyadag mosnivalóval a part felé, mások az élelmiszer készletet feltöltendő érkeztek vissza a szárazföldi világból és kapaszkodtak fel a fedélzetre. A felhők tompította fények ellenére is rikító színekkel díszített hajók nyikorogva, az apró hullámokat meg-megtörve nyugodtak köteleik végén. Jókedvű szakácsok és matrózok sürgölődnek a keskeny átjárókon, a kabinokban és a száradó ruhák között. A sziklaszigetek a flotta legszélső hajóitól is még elérhetetlen messzeségben voltak. Kb. egy órán keresztül lavíroztunk a hajók között, majd a hölgy szenvedő arckifejezést öltve mutatta, hogy éhes, s elindult a part felé. Láthatóan nem örült annak, hogy egy hajónál sem mentem bele egy új üzletbe." (2011) forrás

"Ezt a csodálatos délelőttöt már a híres Ha Long öbölben töltöttem, jobbára egy hajó fedélzetén. Logisztikai szempontból jó helyen szálltam meg, a legnagyobb turistakikötő alig negyedóra kellemes reggeli gyaloglásra esett. Egy kisebb bárkára tereltek, miután megvettem a jegyet a hajóra és egy másikat egy barlangba, ahol majd kikötünk - közölték velem. Alig helyezkedtem el a hajó felső szintjén, máris indultunk, az alsó szinten hat jobb módú vietnami volt az útitársam, a kapitányon és kétfős legénységen kívül. Nyílegyenesen afelé a nagyobb sziget felé szeltük a habokat, amely a legközelebb esett a parthoz. A húszperces út után egy öbölben kötöttünk ki, ahol akkora volt a hajóforgalom, hogy nem győztem csodálkozni. Persze így értelmet nyert a számtalan hotel, masszázsszalon és karaoke bár funkciója is. Szóval ébredés után kisétáltam, hogy egyek egy hot-dogot, aztán egyből afelől kezdtem el kérdezősködni, milyen opciók vannak egy hajótúrára. Végül egy hatórás útra szerettem volna befizetni, ám mire kijöttem egy térképpel a kezemben a tízperces kérdezősködés után, pont lekéstem a napi hatórás utat, így maradt egy rövidebb, négyórás verzió. Sebaj, gondoltam magamban, lássuk mit tud ez?

Pár tíz métert kellett megmásznunk egy a sziklaoldalba vájt lépcsőn, hogy a lélegzetem is elakadjon, olyan látvány fogadott a barlang bejáratánál. Egy hatalmas, átláthatatlan barlangüreg egyik végében voltam, ahol az akár húsz méter magas sztalagmitok hihetetlen formákban gyűrűztek minden irányba. A szavakkal nehezen visszaadható látványt a különböző színű hangulatvilágítások fokoztak, alig tudtam eldönteni, hogy csak tátott szájjal sétáljak, vagy minden méteren megálljak fotózni. Vagy fél órát tartott, amíg bejártam az egész barlangot, az sem zavart már, hogy sok száz ember folyamatosan hömpölyögve noszogatott előre. A hajónk addig "átparkolt" egy másik helyre, hogy újból felvegye utasait, majd továbbálljon a szigetvilág belseje felé. Valószínűtlen formájú hegyek, alul keskeny, felül széles sziklák, gyönyörű napsütés, egyszóval fantasztikus látvány fogadott.

Nemsoká egy kis úszó falucska egyik úszó házánál, ill. egészen pontosan úszó, tengeri farmjánál kötöttünk ki, ahol az elképzelhető összes tengeri állat volt összerakva vízi ládákban. Itt oldódott fel a hangulat köztem és útitársaim között, akik egy közös ebédre invitáltak, amely mellesleg nyilvánvaló része volt a virágzó turistaüzletnek, szinte kötelező volt vásárolni. Én rájuk bíztam a döntést, majd a rám eső részt kifizettem. Innen továbbhajóztunk, miközben az egyik matróz a hajó mini konyhájában elkezdte készíteni az ebédet. Továbbsiklottunk a kisebb-nagyobb sziklacsoportok között, hogy végül a part felé forduljunk vissza, s közben az ebéd is tálalva lett. Nohát, azt kell mondjam, nem bántam meg a kötelező részt, a hatalmas rákok, puha kagylók és a jó két és fél kilós tintahal fehér húsa csak úgy omlott a számban. Persze a szokásos tósztozás nem maradhatott el, ám ezúttal valami gagyi vodka rontotta az összhatást." forrás


"2013. január elsején reggel hatkor keltünk, fiatalabb korunkban nagyjából ilyenkor értünk haza a szilveszteri buliból! De változnak az idők. Az igazat megvallva, nem is bánom, egy kicsit mindig is erőltetett volt nekem a szilveszter, a legjobb bulik soha nem december 31-én voltak. Azonban mióta itt vagyunk, nem fenyeget egy rossz buli veszélye, mert mindig utaztunk. Azért keltünk korán, mert a Ha Long-öbölbe befizetett három napos túránkra reggel hétkor indult a busz, és előtte még mindenképpen reggelizni akartunk. Minket szedett fel először, így jó egy órát töltöttünk azzal, hogy felvegyünk utastársainkat. Aztán kevéssel nyolc után el is indultunk a Hanoi-tól jó négyórányira levő UNESCO Világörökségként nyilvántartott Ha Long-öbölbe, ahol két éjszakát egy hajón töltöttünk. Nagy elvárásokkal indultunk neki, mert mindenki szerint csodálatos hely, és előzetesen csak annyit tudok mondani, valóban az. De ne szaladjunk ennyire előre, egyelőre utaztunk a buszban, és reménykedtünk , hogy a borús, felhős égbolt felszakadozik majd, mire a tenger partjára érünk. Sajnos ez egyáltalán nem történt meg, három teljes napon keresztül borongós, novemberi idő volt. Szerencsére pár fokkal melegebb volt, mint Hanoi-ban, de korántsem kellett nekivetkőznünk.

Útközben megálltunk egy hatalmas üzletben, ahol a turistáknak eladható vietnami szuvenírek teljes szortimentjét megtalálhattunk egy óriási hangár-szerű építményben. Ezekből legalább egy tucat van nagyjából félúton, ahol WC szünetet tart minden busz. A sofőr és az idegenvezető kaját is kap, a turisták pedig addig bóklászhatnak szabadon a rengeteg áru között. A másfél tonnás Buddha szobortól a méterre árult szöveteken (és még ezer máson) keresztül a bambuszból készült hűtőmágnesig minden van. Sőt, ahol mi voltunk, egy külön területen mozgássérült emberek képeket hímeztek. Hihetetlen ügyességgel járt a kezük, ahogy az előttük levő kép alapján a vászonra előrajzolt formákba öltötték a megfelelő színű cérnát. A képekről csak közelről lehet megmondani, hogy hímezve vannak, messziről csak egy kicsit jobban csillognak, mint egy festmény.

A Ha Long-öbölben külön kikötő várja a sok ezernyi turistát, és egész szervezetten szállítanak be kisebb motoros csónakokba, amelyek a hajókhoz viszik ki az embereket. A drágább hajók persze kikötnek a part mellett, de mi ennél olcsóbb megoldást (erről majd később) választottunk, ezért minket egy ütött-kopott bárka szállított ki, amely rögtön az elején összeütközött egy másik csónakkal, majd mikor elhagytuk a mólót, minden közelben levő hajónak nekiment. Ennyire bénák még mi sem voltunk mikor életünkben először vezettünk hajót Dél-Franciaországban. Egymásra nézve izgultunk, hogy ne ez a kormányos legyen majd a hajón később. Szerencsénkre ott más személyzet volt. A hajó is eléggé elhanyagolt állapotban volt, de ahogy láttuk messziről, egyik kapitány sem tartja fontosnak, hogy jól karban tartja kis birodalmát, legalábbis a festés és a takarítás biztosan nem erősségük. De a kabinunk egész nagy volt – ahhoz képest, hogy hajón voltunk - az ágynemű tiszta, a fürdőszoba pedig egészen újnak tűnt. Kis időbe telt, amíg sikerült rávenni a légkondicionáló berendezést, hogy meleg levegőt fújjon, de azért sikerült. Elindultunk két napos utunkra.

A Ha Long-öböl egy 1 500 km² nagyságú terület a Vietnami-öbölben (Tonkin Gulf), Vietnam északi részén. Hivatalos adatok szerint 1 969 mészkőszikla emelkedik ki a vízből, amelyek többsége lakatlan sziget vagy szirt, nagy része több száz méter magas. (forrás Wikipédia) Ezek a sziklák teljesen össze-vissza helyezkednek el a sekély (kb. 4-10 méteres) vízben és a legtöbb helyen függőleges sziklafalként merednek a víz fölött. A teljesen sík felületeken kívül mindenütt buja növényzet van rajtuk. Olyan óriási tömegben vannak, hogy a horizont úgy néz ki, mintha egy hegység csúcsait látnánk, amely a tengerparton van. Csak tudni lehet, de látni nem, hogy a távoli sziklák között is víz van.

Első utunk egy úszó faluhoz vezetett, ahol az emberek születnek, felnőhetnek, házasodhatnak, gyereket nevelhetnek és meghalhatnak anélkül, hogy kitennék a lábukat a szárazföldre. Gondolom ez azért a legtöbb lakos esetében túlzás, de az biztos, sokat nem töltenek szilárd talajon. Kétszemélyes, elementárisan ütött-kopott kajakokba ültettek minket és egy fél órát lapátolhattunk a környéken. Így élvezhető a legjobban, a kajakban egyrészt csend van, másrészt arra megy az ember, amerre akar (persze egy ilyen túrán csak mértékkel, de akkor is). Áteveztünk egy barlangon is, amelynek túloldalán egy sziklával teljesen körbevett öböl volt. Nagyon békés és szép hely volt. Visszafelé kicsit eveztünk az úszó házak között és több kutyát, sőt egy macskát is láttunk. Remélem, szeretik a halat, különben felkopik az álluk. Estére lehorgonyoztunk egy viszonylag csendes helyen és elfogyasztottunk egy hat vagy hét fogásból álló vacsorát, a kajára nem lehetett panaszunk, sőt még meleg víz is volt, ezért elégedetten tértünk nyugovóra. (2013)" forrás


"Egyik reggel felkerekedtünk, hogy megnézzük magunknak, milyen is a világörökség részeként számon tartott Ha Long öböl, Vietnam egyik leghíresebb látványossága. A fővárostól pár órányira észak-keletre fekszik Ha Long város, ahova főként szerencsejátékozni, bulizni, és "karaokezni" járnak a helyiek, mellette pedig ott a kikötő, innen lehet kihajókázni a festői Tonkin-öbölbe. Hajóra pattantunk hát mi is egy maroknyi turista és egy nagyon cuki idegenvezető társaságában, aki jó szokás szerint UV-kék susogós melegítőben parádézta végig a túrát (Kristinával el is neveztük Tyeplákinak, ami susi-melegítőt jelent a szép szlovák nyelven). Nem sokkal azután, hogy elhagytuk a kikötőt, feltárultak előttünk a smaragdzöld tengerből kiemelkedő misztikus sziklaszirtek, amiről a Ha Long öböl oly nevezetes. Az idő is szelesre fordult, ami még inkább drámaivá tette a hangulatot. Mindeközben jómagam is drámaian lazítottam a hajó tetején. (2013)" forrás


"A Ha Long-öböl Vietnam legnagyobb látványossága, és talán nem túlzás, hogy az ott található közel kétezer mészkőszikla egész Délkelet-Ázsiában is az egyik leghíresebb látnivaló. Ott jártunk, hajón aludtunk, úszó falvat látogattunk, hegyet másztunk a dzsungelben, és kajakoztunk a sziklaszirtek között. Hanoi-ból szervezett út keretében mentünk át a Ha Long-öbölhöz, hosszas gondolkodás után végül három napra, amit nem bántunk meg. A Ha Long-öböl szigeteit kajakkal érdemes felfedezni. Az egynapos túrát 25, a kétnaposat 40, a háromnaposat pedig 50 dollártól vesztegették. Mi végül a harmadik verzió mellett döntöttünk, mert a környék annyi látnivalót és kalandot ígért, hogy nem akartuk rövidre fogni. Ennyi pénzből otthon talán kétszer tudunk ketten egy jót vacsorázni egy étteremben, de itt ezért most három napig teljes ellátást kaptunk, és ebben az utazás, a vezető, a belépők és a szállás ára is benne volt. Hozzá kell tenni, hogy most szezonon kívül vagyunk itt, és végigjártuk az utazási irodákat a legolcsóbb opcióért. Ahogy sejtettük, Hanoi központjában, a turistagettóban a legtöbb szervezőiroda ugyanazokat az utakat árulja, csak máshogy becsomagolva és beárazva. Utastársaink különböző irodákon át, különböző árakon fizettek elő ugyanerre az útra. Azon persze jobban meglepődtünk volna, ha ezek a dolgok itt nem így mennének.

Első nap a szállónk előtt összeszedett minket a vezetőnk, Kim, aki most is, mint azután minden alkalommal, így kezdte a mondandóját (még ha csak srácok voltunk is a színen): "Excuse me, Ladies and Gentlemen...". Mindezt nagyon érdekesen hangsúlyozva tette. A vietnami beszédben hét tónus van, előfordulhat, hogy a mi fülünknek ugyanúgy hangzó szónak hét különböző hanglejtéssel hét teljesen különböző jelentése is lehet. Kim ezt vitte át az angolba, így aztán kellett néha gondolkodnunk kicsit, mit is akar nekünk valójában mondani. Persze ez csak hozzátett az élményhez, mint annyi minden más is. Miután fél órát keringtünk a kisbusszal a többi utast felszedni Hanoi hárommillió motorkerékpárja között, végre elindultunk, és elhagytuk a hat és fél milliós főváros forgatagát. A háromórásnak mondott 150 km-es útból Ha Longig lett aztán négy és fél óra is, de ezen sem akadtunk fenn. Hozzászoktunk, hogy az ilyesmi Ázsiában teljesen normális. A hajó, amelyre felszálltunk, nagyon kellemes csalódás volt. Mint egy kis úszó szálloda: volt egy éttermi része, volt tetőterasz és fürdőszobás szobák. Szerencsére utastársainknak nem volt akkora étvágyuk, mint nekünk, mert különben itt most kapna az út egy rossz pontot: a friss tengeri ételek ugyan finomak voltak nagyon, de nem elég bőségesek.

Az első délután két helyen állt meg a hajónk, a Thieng Cung barlangnál és egy úszó falunál. A barlang mólójánál már egy csomó hajó tolongott, meg kellett megvárni, míg helyet kaptunk, és ki tudtunk kötni. Ezután egy lépcsőn felmásztunk a tengerből kitüremkedő hatalmas mészkőszikla oldalára, majd be a belsejébe. Bent cseppkövekkel csordultig teli óriási termeken sétálhattuk keresztül, az egész olyan volt, mint egy színes mesevilág - mert hogy különböző színű lámpákkal világították meg a rengeteg cseppkövet. Jártam már néhány barlangban Európában, de ekkora és ilyen gyönyörű termeket még sehol nem láttam. A kijárat a Thieng Cung barlangból egy másik mólóhoz vezetett minket, ahol már várt ránk a hajónk. Innen az úszó faluhoz mentünk, ahol mi Zitával már nagyon vártuk a beígért kajakozást. Mint megtudtuk, ez csak egy fakultatív lehetőség volt itt, és nem egy óránk volt rá, ahogy az előző nap elénk rakott prospektusok ígérték, hanem csak fél óránk, és az is vezető nélkül. Na, ezen már kicsit felmérgesedtünk, de azért a kedvünket elrontani nem hagytuk, gyorsan beszálltunk egy páros kajakba, és mentünk ki a nyílt vízre. Nehezen tudom leírni, milyen érzés volt a sziklaóriások között a vízen saját erőnkből körbejárni ezeket a csodákat. Áradozás helyett inkább elmesélem, merre jártunk: első dolgunk volt, hogy átkeltünk egy szikla alatti hasadékban a kajakkal. Ez a szikla az egyik jelképe a 1994-ben a világörökség részének nyilvánított Ha Long-öbölnek, ezzel egyben az ország egyik jelképe és büszkesége is. Ezt már csak az is jól mutatja, hogy a 200 ezer dongos vietnami bankjegyen ez a szikla látható.

A 225 méter magas Ngu Lam nevű mészkőmonstrumra másztunk fel. Gyönyörű, liánokkal és a jellegzetes, éles, szúrós sziklákkal teli sűrű erdőben haladtunk. A minket követő nemzetközi turistasereget pedig megnyugtattam, hogy csak saját felelősségre kövessenek, mert fogalmam sincs, hol vagyunk, és hogy merre megy az út a toronyhoz. Persze az ösvény, ahogy azt sejtettem, a hegytetőn álló toronyhoz vitt minket. A kilátást odafentről a szürke, ködös idő miatt nem nagyon lehetett élvezni, de ez nem szegte a kedvünket egy cseppet sem, épp elég gyönyörű volt maga az út fölfelé. Az utazásunk már arra is megtanított minket, hogy teljes szívből tudjunk örülni annak, ami van, ami elérhető, és ne vágyakozzunk feleslegesen olyan után, ami nincs, vagy nem lehetséges. A kilátót félig megette már a rozsda, olyannyira, hogy fel sem lehetett menni a legtetejére. Egy ilyen tákolmányt bárhol Európában életveszélyesnek nyilvánítva lezártak volna már évek óta. De ez Vietnam. Átkajakozni lakatlan szigetekre és azok partjain körülnézni hatalmas élmény volt. Olyan volt, mint kerékpározni, csak egy teljesen új világban. Szabadok voltunk itt is, bizonyos értelemben még szabadabbak is, hiszen a vízen - ameddig az tartott - bármerre szabadon evezhettünk. És volt hová evezni. Volt, hogy kikötöttünk egy szigeten a sziklaszirt mellett a homokpadon, volt, hogy behúzódtunk a víz által kivájt sziklafal hasadékába, átkeltünk egy sekély lagúnán, ahol a korallokkal teli meder majdhogynem a kajakunk alját súrolta... És még sorolhatnám, de nem az a lényeg, hogy hányféle helyen jártunk, hanem, hogy úgy élveztük, mint a gyerekek, akik felfedeznek egy új világot. Közel kétezer sziklaszirt várt ránk Cát Ba szigete körül.

Miközben eveztünk, mellettünk néha apró halak rajai ugráltak ki a vízből. Ahogy közelebb értünk a többinél sokkal nagyobb Majom-szigethez, feltűnt néhány nagyobb testű madár is az égen. Zsákmányra lesve köröztek a víz felett, majd egy kellő pillanatban mélyrepülésbe kezdtek, amiből legtöbbször valamilyen apró hallal a karmuk között tértek vissza az égbe. Örültünk, hogy a csendes, apró kajakkal vagyunk kint a vízen, mert így nemcsak, hogy a magunk urai voltunk, hanem részesei ezeknek az élményeknek. Nagyobb hajóból az ilyen apró csodák nem láthatók. Ez a néhány nap mindenképpen emlékezetes marad a világ körüli nászutunkból. Ezt annak ellenére így gondoljuk, hogy az idő nem volt épp tökéletes. Épp csak pár percre sütött ki a nap délutánonként, különben felhős volt az ég. Ez az oka annak, hogy nem maradtunk itt tovább. (2012)" forrás


"Sajnos a kommunizmus árnyoldalát is felfedezni véltem, ahogy a 18-as számú főutat követtem nyugati irányba: a hihetetlen gyönyörű vidék olyan igazi szocialista módon félig iparteleppé van átalakítva, a főút mellett futó vasúti sín a számtalan felszíni bánya szénkitermelését hivatott szolgálni. A levegő pocsék, tele van szénporral, szinte minden ember orr- és szájvédő maszkkal mozdul ki otthonról. Próbáltam fokozni a tempót, hogy minél előbb kikerüljek a nem éppen kellemes környezetből. Beértem Ha Long városába, ill. talán az új-városnak nevezhető részére, hogy azt is mögöttem hagyva, végre megpillantsam a híres nagy hidat. Elmondhatatlan érzés, amikor, szenvedve, de elérsz egy kitűzött célpontot. A jutalom a meseszép látvány volt, ami a hídról tárulkozott elem. A tenger, a szélét csipkéző hihetetlen formájú hegyek, a nagy és kisebb teherhajók és a porszemnek tűnő halászbárkák fantasztikus harmóniájára tekintettem le a majd 100 méter magasan átívelő hídról. Ez volt a napi cél, innen minden más már csak ráadás volt. A híd túloldalán leereszkedtem a kiépített partszakaszra, hogy elkezdjem végigkövetni a szállodák végeérhetetlen sorát, mely egyértelműen a nyugati turizmusra és a vietnami új pénzes rétegre épült - szó szerint. Egyből elkezdtek szaporodni a turisták is, bő egy hét leforgása alatt az egyetlen thaiföldi biciklistát kivéve távolról se láttam külföldit. Itt egyből ötösével jöttek. (2008)" forrás


"Utunk során kevésszer féltünk annyira, mint a Ha Long-öböl előtt. Attól féltünk, hogy el fogjuk cseszni, és hiába hajókázunk Délkelet-Ázsia egyik legszebb pontján, a körülmények majd lehetetlenné teszik a műélvezetet. Félelmeink megalapozásában komoly szerep jutott korábban itt már járt magyar barátainknak, valamint az utóbbi hónapokban megismert utazóknak, akik mind ugyanazt mondták a Ha Longról: szépnek szép, de az itteni cirkusz elviseléséhez erős gyomor kell. Kezdjük azt hinni, hogy bennünk van a hiba, de mi, akárcsak mindenhol máshol Vietnamban, itt is egészen elsőrangúan éreztük magunkat. Amikor megérkeztünk az öbölben cirkáló valamennyi hajó kikötőjébe, a Ha Long nevű, folyamatosan dagadó városkába, azért egy kicsit elbizonytalanodtunk. Az itt egymásba gabalyodó hajó- és embertömeg még Angkor és a bangkoki Khao San Road után is egészen mellbevágó volt. Az árboc-erdő sok horvát kikötőt is megszégyenített, az egymást taposó bel- és külföldi turisták csoportjai pedig egy fél Tesco-parkolónyi helyet töltöttek meg a buszaikkal. Mi elsőként érkeztünk a kikötőbe, és három perc múlva már a hajónk fedélzetén elemezhettük, hogy néha bizony lehúzzák errefelé az embert, de azért nem olyan nehéz a lehető legkisebbre csökkenteni ennek veszélyét.

A Ha Long-öblöt, akárcsak Vietnam szinte összes többi részét, csak lassan és relatíve drágán lehet mindenféle szervezett csoportot elkerülve bejárni. És a helyi transzport-maffia arcátlanságának köszönhetően ehhez is kötélidegek kellenek. Az egyszerű és olcsó módszer a közeli Hanoi-ban kínált húszezer – és ez konzervatív becslés – csoportos túra valamelyikével látogatni ide. Ezek jelentős része túl kevés pénzért kínál túl sokat ahhoz, hogy egyáltalán igaz lehessen, és természetesen nem is igaz. Szerencsésebb esetben csak megkopasztást, tömegnyomort és minden kritikán aluli szolgáltatásokat kell elszenvedni, de olvastunk olyanról is, hogy a nagyon pattogó nyugati turistákat búcsúzóul jól meg is verték. Elmondjuk, minket hogy nem vertek meg, hátha másnak is hasznára válik. Mi is megoldottuk a feladatot tíz, egy internet-kapcsolattal ellátott számítógép előtt ülve töltött perc alatt, de legyen csak az utánunk következőknek még könnyebb. A második perc végére tudtuk, hogy Hanoi-ban háromféle túrát ajánlanak a Ha Long-öbölbe. A túl olcsót, amin nagy a pórul járás veszélye, a túl drágát, amire nem volt pénzünk, és a közepeset, amit pont ránk szabtak. Az ötödik percre megtudtuk, hogy ebben a kategóriában mely utazási irodákra mondanak csupa szépet a világhálón, a maradék időben pedig ezek honlapjait böngésztük, árak és pontos címek után kutatva.

Végső választásunk a Vega Travel nevű cégre esett, őket a történtek fényében bátran ajánljuk mindenkinek, még abban az esetben is, ha nem laknak kevesebb, mint húsz méterre az irodájuktól, ahogy az velünk történt. Arra azért érdemes odafigyelni, hogy a jó irodába menjünk, Hanoi óvárosában ötszáz utazási iroda osztozik alig húsz néven, az ügyesebb imposztoroknak még honlapjuk is van. Mi a két napos, egy éjszakás túrát választottuk, ami fejenként hatvan amerikai dollárunkba került, ebben benne volt a hajózás és a hajón alvás légkondis-fürdőszobás kabinban, négy étkezés, az összes belépőjegy, tengeri kajakozás, valamint a Hanoi-Ha Long-Hanoi fuvar. A sörön kívül tehát minden. Akkor kezdtük érezni, hogy talán megússzuk a rettegett lehúzást, amikor a minibuszunk alig tíz perc késéssel gördült be az iroda elé, és tényleg nem voltak benne tizenkettőnél többen, ahogy arra előző nap a cég alkalmazottja többször is megesküdött. Sőt, velünk együtt összesen hét főből állt a csoport, ami miatt egy kicsit megijedtünk, mert hallottunk arról a kedvelt trükkről is, hogy összeöntik a túl sovány csoportokat, de szerencsére erre sem került sor. Ha Long-ig az utat csak egyetlen kötelező megálló tarkította egy szuvenírboltnál, de hát mi már csak nevetünk, amikor egy óriási WORKSHOP OF HANDICAPPED CHILDREN felirat alatt csúnya kínai műanyagtányérokat árulnak darabonként 15 dollárért. A parkolóban azt is megtekinthettük, milyen, amikor az ember direkt a legolcsóbb megoldást választja, és a harminc emberrel teletömött, tizenöt fős mikrobuszokat látva ismét csak melegen ajánlhatjuk a legalább középkategóriás megoldást.

Még a tengerbe sem ugrottunk be, és nem csak azért, mert helyenként elég koszos volt, hanem mert több hónap izzadás után itt végre egy kis hűvössel is találkoztunk. Inkább csak ücsörögtünk a hajó tetején, néztük az elsikló tájat, és örvendtünk a körülményeknek. Ilyen jól utoljára akkor éreztük magunkat a lehúzás hiányától, amikor egy minibusz olyan olcsón és olyan gyorsan vitt el csak minket Észak-Laoszból Vientiane-ba, ahogy azt megígérték. Csinálni csak két dolgot csináltunk. Egyrészt elképesztő tömegjelenetek közepette rövid sétát tettünk egy teljesen semmilyen barlangban, ahol a fő attrakció egy, a közérthetőség kedvéért vörössel kivilágított, izgalmi állapotban leledző hímtagra hasonlító cseppkő-képződmény volt. Másrészt pedig másfél órát kajakoztunk a tengeren, barlangokból ki és be. Mi ilyesmivel soha nem próbálkoztunk korábban, és bár útitársainkat jó előre figyelmeztettük, hogy a magyar nép genetikailag erre a sportra van kódolva, gyorsan kiderült, hogy velünk talán még Fábiánné Rozsnyói Katalin Kati néni sem tudna olimpiai aranyat nyeretni. A bénázás ellenére remek móka volt. Tömeggel csak a barlangban és éjszaka a tengeren találkoztunk, mivel valamennyi hajónak ugyanott kell horgonyoznia a sötétben. Második nap hajnalban egy tök üres mellék-öbölben hajókázva a fedélzeten ülni és a hegyeket nézni a félhomályban akkora élmény volt, amekkorára pont ebben a mindenki által fenntartásokkal kezelt Halong-öbölben egyáltalán nem számítottunk. Annyira stimmelt minden, hogy a program végén szinte sajnáltuk, hogy nem a három napos, két éjszakás opciót választottunk. (2008)" forrás


"Vietnamban a Mekong-deltától a híres Ha Long-öbölig mindenütt találhatunk valóságos bárkavárosokat. A Mekong deltavidékén sok ezren laknak ilyen alkalmatosságokon, melyek egyúttal munka- és közlekedési eszközül is szolgálnak. Vannak, akik ilyen ócska, de azért motoros bárkákon szállítják a legkülönfélébb terményeket, vagy éppen a delta iszapját, ami valahol másutt termőtalajként hasznosul. A bárka-lét számukra olyan természetes, mint nekünk a ház. Ott szárítják a mosott ruhát, a taton pucolják a zöldséget, a halat, ott is főznek, nem egy csónakon láttam tévéantennát, az pedig, hogy cserépben virágokat is nevelgetnek, Kevin Costner Waterworld című filmjét juttatta az eszembe, ahogy a főhős egyetlen tő paradicsomot gondoz a maga hajóján. Hue kellős közepén, a csak nevében Illatos-folyó partján megszámlálhatatlan lakóbárka ring. Nem hinném, hogy túl gyakran útra kelnek velük, de talán ez az egyetlen lehetőségük arra, hogy valamiféle fedél mégiscsak legyen a fejük felett. A Ha Long-öböl vízlakóinak házai nem ennyire mobilis alkotmányok, bár nyilván odébb vontathatók, ha a helyzet úgy kívánja. Ezek a házak szó szerint a vízen lebegnek, de azért rögzítve. Valamikor nyilván bambuszból készült a kicsiny, de azért határozottan ház formájú hajlékok "alapja", manapság jobban kedvelik a kevésbé szép, ám nyilván hatékony műanyag hordókat, melyek lebegve tartják a házakat. Tulajdonosaik halászok vagy ráktenyésztéssel foglalkoznak. Evezős, vagy motoros csónakkal közlekednek vízi falvaik és a szárazföld között, bár a szárazföldre ritkán járnak ki, különösen az idősek és a gyerekek. Azt olvastam, hogy ilyenkor szabályosan szárazföldi betegséget kapnak, vagyis szédelegnek, akárcsak mi a hullámzó vizeken járó hajókon." forrás

Fotóegyveleg

Vissza az elejére


Kommentek

Még nem érkezett hozzászólás.


Új hozzászólás beküldése

Név:
E-mail cím:*
Hozzászólás:


* az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon


Repülőjegyek Hanoiba Repülőjegyek Hanoiba
Olcsó repülőjegyek Hanoiba a Vistánál
Repülőjegyek Saigonba Repülőjegyek Saigonba
Olcsó repülőjegyek Saigonba a Vistánál



SZÁLLÁSFOGLALÁS