ÚTIKRITIKA.HU / Hanoi










Hanoi

Hanoi dióhéjban | Tetszett & Nem tetszett | Vélemények | Közlekedés | Vásárlás| Szórakozás| Közbiztonság | Ho Shi Minh Mauzóleum | Egyoszlopú pagoda | Irodalom temploma | Hoa Lo börtön | Vízi bábszínház | Olvasmányos linkek | Fotóegyveleg

Hanoi dióhéjban

Elnézhető túlzással Kelet Párizsának nevezik Hanoit, és valóban a távol-keleti nagyvárosokkal összehasonlítva felfedezhető egyes negyedeiben, előkelő nagykövetségi házai és sugárútjai révén némi franciás elegancia, finomság. A vietnami főváros igazi jellegét azonban az ezernyi kis szatócsbolt, műhely, a sok tó, a kis kifőzdék, utcai ételes standok színes világa adja meg. Jóllehet az utakon elképesztő mennyiségben közlekednek autók, mopedek kerékpárok, azért Hanoi még mindig nem hasonlít légkörében egy szokványos világvároshoz. Azért kimondottan nagyváros, ahol a turista számára a legnagyobb kihívást a forgalmas utcákon való átkelés jelenti. Gyakran perceket kell várni a járdán, és nekiindulni a kalandnak, lehetőleg követve azt a rutinos technikát, amit a helyi lakosok követnek. Fő a határozottság, a nyugalom és a kimért tempó.

Sok turista szerint Hanoi lakosai jellemzően merevebbek, tartózkodóbbak, mint a Saigon-iak. Ez nem jelenti azt, hogy ne lennének a turistákkal szemben vendégszeretők, csak ezt a maguk visszafogott módján teszik meg.
Jócskán van olyan magyar utazó, aki negatív véleménnyel van a fővárosiakról, és általában a vietnamiakról. Szerintük a vietnamiak barátságtalanok, arrogánsak, sokuk gondolatai csakis a turisták átvágásának, meglopásának lehetőségei körül forognak. Tény és való, hogy a fővárosi emberek nem mosolyognak olyan gyakran az idegen képébe, mint Thaiföldön, mert más a mentalitásuk. Viszont ha a turistának problémája támad, akkor nem haboznak segíteni. Ez jobban jöhet akár az idegennek, mint egy jól irányzott műmosoly. A taxisok, miként a világ annyi nagyvárosában, nagy csibészek, és ravasz módokon oldják meg, hogy minél többet fizettessenek a turistával.

Mivel hajdan a házak szélessége alapján vetették ki az adót és nem szabadott a királyi palotánál magasabb épületet emelni, így Hanoiban sok a keskeny és alacsony építmény, és kevés a toronyépület. Ebből is adódik hanoi bájossága. Az óváros Hanoi legélénkebb negyede, ahol a viszonylag szűk utcák tele vannak régies boltokkal, műhelyekkel, amelyek láthatóan a kereskedők lakásainak előtereként is szolgálnak. A járdák tele vannak portékákkal, szerszámokkal, limlomokkal. Van valami időutazás jellege az egésznek. A 13. században a negyed 36 utcáját szakmák szerint felosztották, és ez a rendszer többé-kevésbé fennmaradt. Van például cipős, ezüst- és külön rézműves utca. Az adott utca nevében benne, van az, hogy milyen szakma összpontosul oda. Van sírköves, selyemkereskedős, hagyományos vietnami ruhákat árusító "szakutca".

Az óváros tele van apró kifőzdékkel a tipikus kis műanyagszékekkel. Persze vannak finnyás turisták, akiket zavar az utcák piszkossága, meg az, ahogy a zöldségeket közvetlenül a retkes járdára kitéve árulják. Ha valaki jól akarja érezni magát, akkor egzotikumként kell elfogadni az óvárosi higiéniai állapotokat. Egészen elegáns negyedek is vannak, ahol az utak, az üzletek teljesen más világot jelenítenek meg, mint az óváros. Persze az árak is elegánsan magasak. Sok kulturális program kínálkozik, ilyen például esti programnak az ezeréves múlttal rendelkező vízi bábszínház, s minden városnézésben benne van a nemzeti hősük, Ho Shi Minh mauzóleum és külön a hajdani rezidenciája, meg egy vele foglalkozó múzeum. A mauzóleum teljesen olyan jellegű, mint a moszkvai Lenin-mauzóleum. Érdekes a Néprajzi Múzeum, az irodalom templomház.

Érdekes program a szervezett kerékpártúra a város utcáin. Príma program az éjszakai piacon körülnézni. Amúgy Hanoi-ban a legtöbb helyen este 10 után már üresek a járdák, alig van élet. Hanoi ebben a vonatkozásban is nagyon különbözik Saigontól. Néhány magyar turista úgy vélekedett, hogy Saigon sokkal inkább nagyvilági hely, de nem annyira hitelesen vietnami, mint Hanoi. Érdemes a vietnami fővárosban letérni a turistás ösvényről és felfedezni egyszerű lakónegyedeket, mert kifejezetten érdekes tanulmányozni az ottani életképeket.

Tetszett & Nem tetszett

Tetszett

  1. Hogy egyszerűbb, természetesebb, hangulatosabb, karakteresebb mint Saigon, autentikusabb Vietnam
  2. Az itteniek, főleg esténként vidámabbaknak tűnnek, mint Saigon lakói, este olyan laza nyugalom ereszkedik rá a városmagra
  3. Az izgalmas, érdekfeszítő utcai jelenetek, szatócsboltok, egzotikus piacok
  4. A francia gyarmati időkből megmaradt házak
  5. Meglepően sok a jó étterem, az utcákon terjedő finom ételillatok
  6. A szép tavak
  7. Nem túl nagy az igazán érdekes része, könnyen bejárható gyalog is
  8. Mulatságosak, időutazásosak a kommunista propagandás dolgok
  9. Jópofának találni a sok hamisított cucc elnevezéseit
  10. Az olcsóság

Nem tetszett

  1. Az utcák napközben túl zajosak, a közlekedés vadnak, zűrzavarosnak tűnik
  2. A programokat kínáló utazási irodák vonatkozásában a turisták lenyúlásának ravaszul kieszelt gépezete
  3. A simlis taxisok, a turistát leszólítgató ugyancsak simlis alakok
  4. A szmog, a sok por, a levegő szennyezettsége
  5. Az úttesten való átkelés stresszessége (inkább csak az elején, "betanuláskor")
  6. Vietnam kommunistás arca, az ehhez igazodó csúnya épületekkel
  7. Az utazónak nincs olyan minőségi szolgáltatási választék, mint Saigonban, jóval szegényebb
  8. A sok fárasztó zugárus (képeslap, turista program stb)
  9. A vízi bábszínház nagyon unalmas volt
  10. A motorosok folytonos tülkölései

Vélemények

"Hanoi-ban a külvárosok lakóival együtt 7 millió ember él, s ehhez 4 millió motorkerékpár társul! Elképesztő város! Teljesen kaotikusnak tűnik a közlekedés, hiszen nincsenek sávok vagy ha vannak is, senki sem törődik vele, össze-vissza mennek egymás mögött-mellett a bringások, motorosok, autósok. Az átlagsebesség nagyon alacsony (15-20 km/óra), viszont mindenki folyamatosan halad, egymást kerülgetve. Nagyon közel mennek egymáshoz és a parkoló autókhoz is. A kereszteződéseknél többnyire nincsenek lámpák, ezért ott sem lassítanak., de úgy tűnik, hogy valamiféle szabályt azért mégiscsak követnek, mert úrrá lesznek a káoszon. Itt mindenki motort vezet. A nők magas sarkú cipőben, a férfiak mezítlábas papucsban, kismamák nagy pocakkal, szülők csemetéiket szállítva. A legviccesebb látvány egy kisfiú volt, aki szurtos kis tappancsát apukája laptopján nyugtatta, egyik koszos kis kezével a kormányt markolta, a másik kezével a km órát takarta el. A nyers húsokkal megpakolt szatyrokat is ráakasztják a motorra, és úgy szállítják, de ne lepődjünk meg, ha találkozunk olyan motorral, amire egy fél disznót kötöztek. Szóval a higiénia hagy némi kívánnivalót maga után. Nagy a kosz és a rendetlenség. Hanoi belvárosában néhol olyan förtelmes bűz terjeng, mintha középkori sikátorokban járna az ember. Mindezek ellenére nyugisak, nem kiabálnak, nem idegeskednek, ráérnek. Viszont megállás nélkül dudálnak, ami okoz némi alapzajt, főként, ha ezt 4 millió motoros teszi egy városban! Éjjel azonban csend van, este 11.00 óra körül nagyjából kiürül a város. Nagyon korán kelnek, hajnali 5-6 órától indul az élet. Sokan tornáznak, sportolnak reggelente a parkokban, tópartokon.

A levegő rendkívül szennyezett. Sokféle színű és mintájú maszkot hordanak. Ezt nemcsak a levegőszennyezettség miatt teszik, viselik a földeken is, hogy megvédjék arcukat a napsugaraktól, mert a bőrük nagyon érzékeny az erős napra. Régen Hanoi-ban sok tó volt, de nagy részüket betemették, mert a népesség óriási megnövekedésével szükség volt a földterületre a házépítésekhez. Nád cölöpökre építkeztek, hogy ne süllyedjenek meg a házak. A 40-50 évvel ezelőtti 25 milliós népesség szám mára 90 millióra emelkedett, azaz csaknem megnégyszereződött! Törvénybe foglalták, hogy az állami intézményekben dolgozó férfiak családjában nem születhet kettőnél több gyerek. Ha születik, fizetniük kell az államnak, sőt még a munkájukat is elveszíthetik." (Kriszta, 2012)


"Hanoi a lobbisták, politikusok világa. Hagyományosak, kínai jellegűek az ügyintézési módok, az európai turista is érzékeli, hogy ez egy nehézkesen funkcionáló város. Hanoit mára elöntötte a vonzáskörzetben lakó, alacsonyabb iskolázottságú réteg, és a látogató akár ezt is érzékeli a faragatlanabb utcai viselkedésmódok tükrében. A fővárosiak közül sokan, ha csak tehetik, elmennek dolgozni Saigonba, amely nem csak a turistáknak, hanem a helyieknek is normálisabb, nemzetközibb város. A kevésbé tapasztalt vagy finnyásabb turisták nagy többsége Saigont preferálja Hanoi-val szemben. Igen, Saigon és a deli részek – Nha Trang, Mui Ne, Hoi An, Hue, Da Nang stb. egyszerűbb a kényelmet előnyben részesítő turisták számára. Ettől függetlenül növekvő számban találhatunk Hanoi-ban is expatokat és neohippi szerű, "ATM-hippi2 szerű fiatalokat, legtöbbjük angol tanításból él, amit itt jobban megfizetnek, mint Saigonban. Rövid tartózkodás esetére is érdemes ismerni a www.newhanoian.com oldalt, mert hasznos információkkal van tele: szórakozás, kaja, mi meddig van nyitva, papírokat hogyan lehet elintézni stb. Jellemző, hogy Hanoi-ban éjjel 11-12 felé bezárják a szórakozóhelyeket, de itt is vannak egyenlőbbek: helyi vezetővel megtalálhatóak a hajnalig üzemelő romkocsmákra hajazó pubok, zenés helyek, vagy konszolidált pubok, amelyek természetesen ilyen késő este már nem a hagyományos vietnamiakkal van tele – ők ilyenkor már régen alszanak, mert reggel 5-kor kelnek és mennek tornázni a parkokba munka előtt. Még a melegek számára is van egy hajócska a Vörös-folyón, ha valaki arra kíváncsi. Ezek a rendőrséggel jó viszonyt ápoló intézmények 11 után lehúzott rolók mögött dolgoznak, amikor vendég jön vagy távozik, akkor nyitják csak fel gyorsan." (Ymel, 2012)


"Nagyon sűrűn futok bele patkányokba, méretük időnként eléri egy kisebb macskáét, bár ezen nem csodálkozom. A párás, szubtropikus klíma, de legfőképpen az undorító és bűzlő szeméthegyek, -telepek, -feldolgozó üzemek, melyek időnként több száz méter hosszan húzódnak az út mentén, tökéletes körülményeket teremtenek az amúgy teljesen ártatlan kis teremtményeknek, akiket rendszeresen megugrasztok, amikor az út mellé lehúzódok könnyíteni magamon. Szóval elértem Hanoit, bár az első benyomásaim roppant vegyesek, ha őszinte vagyok, inkább negatívak. Amikor egy nagy hidat elértem, egy közlekedési rendőr rám szólt, odajött hozzám, majd elkezdett bökdösni, pedig csak afelől érdeklődtem, mi akkor a megoldás, hogy átjussak a túlpartra. Így hátat fordítottam neki, majd továbbálltam. (2011)" forrás


"Ha azt írtam múltkor, hogy a lány mellettem nagyon helyes, akkor tévedtem. Aki most mögöttem áll, na ő nagyon helyes. Egyszerűen észbomlasztó, hogy milyen itt a felhozatal. És ezeknek a lánoknak mindegy, hogy mi van rajtuk, a legújabb divatos cucc vagy egy egyszerű ruha, így is, úgy is rabul ejtenek. Úgyhogy amint kézbe veszem az útlevelem, spuri tovább, mert a végén még itt ragadok. Az a város nyüzsög, sosem alszik. Az emberek sokat dolgoznak, szinte mindig sietnek, amit a frusztráló dudaszó állandó ricsaja jellemez talán a legjobban. A helyiek szerint a város minden évben újabb és újabb arculatot ölt, folyamatosan változik. Alapvetően igen nemzetközi, számtalan külföldi él itt, és minden réteg képviselteti magát: vannak jól öltözött, nyakkendős bankárok (valaha én is ilyesmi voltam), koszos körmű, de csillogó szemű hippik, kereskedők és rengeteg turista.

Mi a legnagyobb hátránya Hanoi-nak? Kétségkívül a pocsék, egészségre ártalmas levegő. Ilyen büdös városban talán meg sohasem jártam. Tapasztalataim szerint túltesz Isztambul, Teherán, Bombay és Delhi minőségen aluli levegőjén is. Ez alapvetően 3 dologból jön össze: az első a milliónyi füstöt okádó motor, autó és teherautó, a második a poros környezet, és a harmadik, hogy nincsen szél, ami időnként kicsit elfújná a szmogot. A minap amikor egy teraszon ültem valakivel, vissza is kérdeztem, hogy „Biztos, hogy eget akartál mondani?!” (merthogy a hanoiak szinte sohasem látják a csillagokat, és csak elvétve a napot.) Az előbb említettem a hatalmas forgalmat. Az egész olyan mint egy nagy élő szövet, amiben a résztvevő sejtek valahogy automatikusan tudják, hogy merre és milyen sebességgel kell tartaniuk. Szabálykövető "sejt" nincs, a piros lámpa, vagy az egyirányú utcatábla körülbelül annyit jelent nekik, mint nekem Orbán Viktor ígéretei. Viszont csak így működik, és működik, meglepően kevés a baleset. Mások mögött ülve motoron sokszor már azt hittem, hogy nekünk jönnek, de aztán az utolsó pillanatban valahogy mindig elkerültek. A vietnamiak nagyon jó énekesek. Az egyik nap egy karaoke bárban győződtem meg erről. Akármelyik helyi kezébe került a mikrofon, a levegőt betöltötte a hangjuk, a vérükben van a dolog. Ahogy az enyémben a gyaloglás, a szabad ég, a természet. Alig várom, hogy újra feldobjam a hátizsákom, kezembe vegyem botomat, Villámot, és csak menjek, izzadjak és töprengjek a lényegtelen kis dolgokon." forrás


"Amit Saigonról korábban már leírtam, nagyjából igaz Hanoi-ra is: utcai kajáldák tömege, hamisított CD-k és robogók áradata, fülledtség, fergeteges konyha és filléres költségek, már-már ecuadori léptékű gyümölcsáradat (tengeri is), bambuszrudat cipelő rizskalapos asszonyok*, helyenként francia utózöngék, vöröslő lobogók, egypártrendszer, na meg a rendszerváltás lengedező szellője. És bár Hanoi Ho Si Minh-városnál jóval kisebb, a tempó és a nyüzsgés ugyanolyan." forrás


"Belecsöppentünk Hanoi nyüzsgő életébe, megtudtuk, mi az a csúcsforgalom, eljutottunk a gasztronómiai élvezetek mélypontjára és csúcsára. Fogalmunk sem volt, hol vagyunk. Az állomás előtti téren a sötétben körbevett minket a helyi taxismaffia, hogy elvihessen valahova. Egy angol srác szerencsére már nem először járt itt, és elárulta, Hanoi északi külvárosában tettek le minket. Ez legalább jó hír volt, így megdumáltuk, hogy együtt megyünk be a központba. Ő irigylésre méltó nyugalommal rágyújtott egy cigire, és csendben nézte, ahogy a taxisok egymást túlkiabálva igyekeztek minket bevinni. Pár perc múlva aztán lecsillapodtak a kedélyek, az angol meg egy reális ár hallatán szólt, hogy mehetünk. Mindenki jól járt. Kilépve a szállodából már javában folyt az élet az utcákon, elsőre elég meghökkentő módon. Mivel a járdát többnyire árusok és parkoló motorkerékpárok foglalják el, az ember kénytelen az úttesten menni, ahol viszont autók, motorok, riksák és biciklisták iszonyú tömege próbál haladni. Hamar megtanultuk az aranyszabályt, ami különösen az átkeléseknél lehet életmentő: semmi váratlan mozdulat - ha kiszámíthatóan közlekedsz, életben maradsz. (2012)" forrás


"Megnéztük a város hű de szép tavát, és nagyon híres templomát, benne egy kitömött teknőssel, amit tíz éve fogtak ki a tóból. Mivel a dög akkora volt, hogy megfordulni se nagyon tudott volna benne, és átlag kétévente egyszer látnak teknőst errefelé, ami egy olyan állat esetében, ami maximum egy órát bír ki víz alatt, és egy százszor kétszáz méteres tóban lakik, aminek a partja teljesen be van építve éttermekkel, nem kis teljesítmény. A rossz nyelvek szerint a kormány valahol máshol nevel titokban óriás tekiket, és amikor el kell terelni valamiről a figyelmet, akkor egyet gyorsan elengednek, aztán titokban lehalásznak, hadd csámcsogjon a nép a szerencsét jelentő jelenésen. A legenda szerint ugyanis ezen a teknősök ősapja adományozta azt a kardot az első királynak, amivel elverte a kínai elnyomókat. A király, dolga végeztével visszavitte a helyi Excaliburt, de ha szükség lenne rá, a teknős újra el fogja hozni a kardot a vietnami népnek.

A francia negyed és az óváros körbesétálása közben megnéztük egy tradicionális rakétaházat is. A név onnan jön, hogy nagyon vékonyak (néha csak két méter széles az utcafront), de cserébe 5-8 emelet magasak, nagyon színesek és csúcsos a tetejük, tehát szemből kicsit egy óvódás rakétarajzra emlékeztetnek. Az építési stílus még a császári időkben született, ugyanis az utcafront szélessége alapján adóztattak. Erre a logikus válaszlépés az olyan ötven méter hosszú házak voltak, amikben nem lehet vízszintesen megfordulni egy létrával. Ez az építési stílus szerves részévé vált mostanra a kultúrának, akkor is rakétaházakat emelnek, amikor semmi értelme. Láttunk új építési projektet, ahol a zöld mezőben két húsz méter hosszú, tíz méter magas és három méter széles ház állt, a nagy büdös semmi közepén. A gazdagabbak, akik kicsivel nagyobb nappalit szeretnének, úgy építtetik a házaikat, hogy kívülről két, egységes stílusú, de azért különálló rakétának nézzenek ki. Az egész dolog tulajdonképpen látványos, és jól karban van tartva, eddigi utunk során itt láttuk a legtöbb olyan házat, ahol akár laknánk is (Szingapúrtól, mint triviális esettől eltekintve). Hanoi-ban az utolsó napon a parfümpagodát látogattuk meg. Ez nem igazán pagoda, és főleg nem parfüm, ráadásul nem is Hanoi-ban van, hanem kétórányira tőle. Egy egyszerű barlangtemplomról van szó, ami festői mészkőszirtek között rejtőzik. Másfél órás csónakázás visz el odáig egy nemzeti parkon keresztül, elvileg minden adott, hogy ideális túra legyen belőle. (2011)" forrás


"Kis sétára mentünk a diliháznak se gyenge belvárosban. Estére nagyjából minden vietnami ha nem ül kis műanyagszéken teát iszogatva és szotyolázva, akkor a motorján ül és száguldozik a városban. Ha azt se, akkor elmegy a Li Taj Po parkba a gyerekével és üres teás palackot rugdostat vele, vagy kétévesen soros görire tanítja. Egyesek táncot tanítanak és tanulnak az utcán vagy tai chiznek, vagy egyszerűen csak ordítva beszélgetnek és mindent tele szemetelnek. Tátott szájjal figyeltük ezt a monstre diliházat. Amikor helyi zenére táncolnak, az állati érdekes az öregek is hajlékonnyá válnak és megannyi táncos lesz a háziasszonyokból és házi bácsikból. (2012) " forrás


"Riksára szálltunk, pontosabban én megkértem a vezetőt, hogy üljön a helyemre, mert én vezetek. Ment is minden jól, csak a rozsdás fék nem lett meg, így pirosban kicsit belementem a másik riksába. Nem lett semmi azon kívül, hogy nem akart az egyik valahogy visszaadni. Véget vetettem a haverkodásnak és visszaköveteltem a visszajárót. Nem bírom ezt az itteni szokást, hogy megállapodunk valamiben, aztán elfelejt az illető visszaadni vagy azt mondja, hogy villára vagy hasonlóra gyűjt. Láttunk két európai arcot, akikre a taxisuk doronggal támadt, miután nem voltak hajlandók többet fizetni a kialkudott árnál. Hanoiben egyébként iszonyat nagy a forgalom. A motorok teljesen elfoglalják a járdát. Mindenki cikázik össze-vissza. Ha nagy ritkán zöld van a gyalogosnak, akkor olyan hamar átvált, hogy az út feléig ér át az ember.

A fiatalok már a szieszta után kezdtek gyülekezni az óváros legatyásodott katedrálisánál, hogy színes ülőkéken megkezdjék a szotyolaevést és szanaszét köpködést. A városban nyoma sincs a Hoh Chi Minh-i eszmék hatásának. Komcsi ereklyéket is csak a turistáknak tartanak ill. egy dolog, a katonai zöld dekli a fejen megmaradt, mert sokan ezt használják bukósisakként. Hanoi-ra kell még egy nap. ilyen őrült városban muszáj maradni. Építészetileg néhol francia gyarmati, de leginkább az Indiánál kevésbé lepukkant de mégis indiais. Érintésvédelmileg úgyszintén. Vannak új épületei is és az útjai is rendben vannak. Na buszon ezt lesz módunk jobban kitanulmányozni. A népek naphosszat henyélnek. Déltől kb. 2-ig megáll az élet, hogy aztán 5 felé újból bezárjanak, hiszen ennyi munka után édes a pihenés. (2012)" forrás


"Hanoi nem lesz benne a top 10 közt a 'Városok, ahol szívesen élnénk' listán. Az Old Quarter-ről a Lonely Planet ódákat zeng, hogy mennyire bájos, energikus, pörgő, élettel teli. A szűkös utcák, extrém kis szélességű épületek és sokféle étterem, kocsma valóban kölcsönöznek némi bájt a városképnek, de ebben nincs sok idő elmélázni, mert agresszíven közlekedő motorosok és autósok kerülgetik az embert centikre, lassítás nélkül, de hangosan dudálva. Kambodzsában azt gondoltam, hogy a kaotikus közlekedésnek az a csúcsa, de az ehhez képest egy könnyen megszokható morál, ahol a résztvevők figyelnek egymásra, szükség esetén lassítanak és kerülnek. Nos, itt nem így van, itt nem lassítanak és nem kerülnek, csak közvetlen életveszély elhárítása érdekében. A helyzetet remekül érzékelteti az az eset, amikor egy forgalmas, többsávos úton gyalogoltunk a széles járdán, közben a lámpák miatt torlódás alakult ki, ezért a motorosok a járdára felpattanva próbáltak előnyre szert tenni és eközben pofátlanul ledudálni azokat a gyalogosokat (köztük engem), akik merészeltek akkor a járdán gyalogolni. Engem egy kis 20 éves kis picsa dudált le, akinél szóvá tettem, hogy esetleg takarodjon vissza az útra, de nem igazán értette mi a problémám.

Az otthoni gyalogosjogok harcos képviselőinek mindenképp ajánlott ide látogatni terepszemlére. A járda mindenhol motortároló, a faltól a padkáig. Van ahol kerülgetéssel lehet köztük haladni, van ahol le kell menni az útra a fent említett körülmények közé. Azt a legalapvetőbb figyelmességet sem teszik meg, hogy hagyjanak egységesen fél méteres helyet az üzletek előtt. Ha a motor nem foglalja el teljes szélességében a járdát, akkor hol a falig van tolva, hol a padkáig, mindenféle kölcsönös megegyezés nélkül. Ha gyalogosként keresztezed egy éppen elindulni készülő motoros útját, ne gondold, hogy azt a 2mp-et megvárja, amíg elhaladsz mellette. Nagy eséllyel eléd vág, vagy közted és utastársad közt indul el kövér gázzal. Valamiért ez a kultúra igazi faszkalappá változtatta a város lakosságának túlnyomó részét.

Ennek ellenére sokat mászkáltunk és megnéztünk pár nevezetességet a környéken. Ho Chi Minh mauzóleumát csak kívülről láttuk, mert zárva volt épp, de nagyon nem hiányzott ez a nevezetesség és a katonás rend, ahogy el kellene haladni a múmia előtt. A legszebb rész egy kisebb tó közepén található pagoda, meg az Irodalom Templomának kertje. Ezek a nyugalom szigetei ebben az élhetetlen városban. A vietnamiakkal kapcsolatban egyébként komoly előítéleteink voltak, melyeket fentiek ellenére is revideálni vagyunk kénytelenek. Konfliktusunk nem volt, a legtöbb pofa akivel kapcsolatba kerültünk, rendes, vidám ember volt, legfeljebb kicsit simlis. Kár, hogy nem tudunk sok pozitívumot mondani, mert ami jó és érdekes a városban, azt megkapjuk Kambodzsában is, a hátrányok nélkül, vagy kisebb mértékben. Amiben nem kellett csalódnunk, az a kaja. Sok hasonlóság mutatkozik a khmer konyhával, de pár sajátosság is megjelenik. Jártunk még egy háborús múzeumban, ahol a vietnami nép összes jelentős háborújáról beszámolók láthatók. Természetesen erősen hangsúlyozva a sikeres hadműveletek jelentőségét és bemutatva a vietnami katonák emberségét, ahogy pl. kulacsból vizet adnak a sérült amerikai hadifoglyoknak. Kisebb időutazás ez a múzeum, hiszen ez egy kommunista ország, annak pár ismert jellemzőjével. A múzeum előtti téren pl. egy méretes Lenin-szobor emeli intőn a karját a magasba." (2010)" forrás


"Hanoi Vietnam történelmi fővárosa, kb. ezer éve ez a központ. Ezzel szemben Saigon és Dél-Vietnam csak kb. 200 év óta tartozik csak Vietnamhoz, de mégis Saigon a legfontosabb, legnépesebb városa az országnak. Kinézetre is különbözik a két város: míg Hanoi kissé provinciális, Saigon nemzetközi nagyváros, ahol a világmárkák is jelen vannak. Nekem személy szerint Hanoi jobban tetszett, talán azért, mert más milyen volt, mint amit eddig láttam, kevésbé globalizált, jobban megőrizte az eredetiségét. De lehet, hogy csak azért mert azt láttuk először Vietnamból, és a legjellemzőbb vietnami benyomások (motorosok, állandó nyüzsgés, utcán élő emberek) ott volt új.

Hanoi-ban este érkeztünk, úgyhogy rögtön egy étteremben kezdtünk, még mielőtt a szállodába mentünk volna. A tulaj egy 30-as fickó volt, és amikor kiderült, hogy magyarok vagyunk, elmesélte, hogy az apja Magyarországon tanult a 70-es években franciául, mert kémnek akarták küldeni Franciaországba, és Magyarországon lehetett legjobban franciául tanulni. Az óváros állítólag évszázadok óta kb. ugyanolyan. A fő jellegzetessége (a szűk, forgalmas utcákon kívül, ami azonban máshol is van) az, hogy az egyes mesterségek az évek során szépen egymás mellé települtek. Így aztán van utca, ahol főleg fémművesek vannak, akik az utcán hegesztenek, meg köszörülnek; van utca, ahol minden boltban csomagolóanyagot meg ragasztószalagot árulnak, van cipős rész, ruhás, stb. És mindenhol rengeteg ember nyüzsög.

Hanoi-ban kóstoltuk még először a vietnami kávét, ami egyből a kedvencünkké vált. Erős, finom rövid kávé, az átlagos nyugatiaknak túl erős is. Nekünk tökéletes volt. Külön felszerelésük is van hozzá, egy fémszűrő, amit közvetlenül a pohárra tesznek, belerakják a durvára őrölt kávét, ráöntik a forró vizet, ami lassan átcsöpög a szűrőn. Leginkább sűrített tejjel isszák, amitől még finomabb lesz. Annyi kávét még nem ittam, mint Vietnamban, annyira ízlett, hoztunk is haza kávét is, szűrőt is. (2008)" forrás


"Hanoi reptere 30 km-re van a centrumtól így 18-20 $ alatt nem nagyon visznek be a taxisok. Érdemes körülnézni a parkolóban, mindig vannak mikrobuszok akik utasokra vadásznak és kis alku után 2 $-ért elvisznek ha telerakták a buszt! :) Hanoi-ban is vannak 10 dolláros hotelek, de a színvonaluk kritikán aluli. Nem fehér embernek valók. Így kerestem egy normálisat, amit 30-ról sikerült 22-re lealkudnom! Mivel nincs főszezon, így biztos, hogy mindenhol van hely és jó eséllyel pofátlanul lehet alkudni! :) Itt már tükrös márvány fürdőszoba, méteres plazma tv a falon, ingyen internet, mindenféle és akkora franciaágy, hogy két tündérkével is kényelmesen lehet hancúrozni egyszerre...:) Este gyalog indultam felfedezni a környéket és amilyen szerencsém van, belebotlottam Finnegen's Irish Pub-jába!!! Hihetetlen, de Vietnamban kortyolgathatom a friss, hideg csapolt Guinnesseket és ihatom az eredeti ír whiskyket!!!! Nem olcsó az biztos,de a hordót Írországból el kellett gurítani idáig! :) 130.000 dong egy pint, ezért pont 13 üveg Saigon beert kapnék! De hát Guinness csak egy van és pár pintet megéri legurítani esténként.:)

Ma gyalog jártam be az old cityt. Mondanom sem kell, hogy itt is van egy csomó múzeum, a recepciós kislány szerint 32. És nem fogjátok elhinni, de Ho Chi Minh-múzeum is van!!:) Nem messze van tőle a mauzóleuma, ahol régi jó szoci szokás szerint kiállították ill. kifektették az öreget bebalzsamozva. Szegény a végrendeletében direkt hamvasztást kért, de aztán jött a parancs Moszkvából, hogy a népnek hősök és eszmék kellenek, hadd nézzék a nagy embert örökre az utódok! Egy kilométerre ettől egy téren egy hatalmas Lenin-szobor is vigyorog az emberekre! Úgyis rég láttam már Iljics komámat. :) Hanoi-t meg a 6. században kezdték kiépíteni az itt lévő kis falvakból. Ly Thai To császár erődöt építtetett és ideköltöztette az udvarát. A Vörös-folyó, a Kim Nguu-folyó és a To Lich-folyó összefolyásánál fekszik, ahol bőven termő rizsföldeket biztosított számukra és hatalmas ütemben fejlődött. Akkor még Thang Long azaz Felszálló Sárkány volt a neve. Hanoi-nak 1831-tól nevezik. Amikor a Nguyenek hatalomra kerültek 1802-ben, elköltöztették az udvart Hueba, így politikai hatalmat elveszítette, de a fejlődése töretlen volt. 1945-től újra ez lett Észak-Vietnam fővárosa egészen az amerikaiakkal vívott háború végéig, azaz 1975-ig, utána pedig, egész Vietnamé. (2010)" forrás

Közlekedés

,, Hanoiban a közlekedés több mint borzalmas. A tömegközlekedés kimerül a buszoknál, amik nem túl gyakran járnak, kevés a megálló és nem a legjobban megtervezett az útvonaluk. Ellenben nagyon olcsóak. Néha, ha az óvárosba megyek, buszra szállok, de csak azért, mert ott rettenetes parkolni, és mert azt a buszútvonalat ismerem. Miután egyszer este sikerült elkeverednem valami teljesen ismeretlen városrészbe, és persze a telefonom is lemerült, és azt hittem az utcán töltöm az éjszakát, inkább nem kockáztatok többet. Egyébként is nagyon macerás és időigényes buszozni, és azóta megtanultam motorozni, ami sokkal kényelmesebb, és itt egyébként is ez a legelterjedtebb közlekedésiforma.

A forgalom konkrétan életveszélyes, ugyanis szinte senki nem tud normálisan vezetni, de a motorozás még így is a legjobb módja a közlekedésnek. Az egyetlen hátránya, hogy ha nagybevásárlást tartok, kisebb cirkuszi mutatványt kell végrehajtanom, hogy hazaegyensúlyozzak a szatyrokkal, és télen, esőben sem éppen a legpraktikusabb. Persze a vietnamiak erre is találtak megoldást. Rengeteg a különböző, motorra szerelhető esőkabát, sőt idén egy paplankinézetű, téli motortakarót is láttam hirdetve. Véleményem szerint elég életveszélyes, de a hanoiak amúgy sem sokat törődnek a biztonsággal." forrás

Riksán Hanoiban

Étkezés

,, Ha már az éttermekről volt szó, nézzük meg mit kínál Hanoi ennivalófronton. Mint már említettem, étteremben enni gyakran olcsóbb, mint otthon főzni. Rengeteg az utcai kifőzde, söröző, kávézó és egyéb ételt-italt szolgáló létesítmény. A legolcsóbbak persze a helyi ételeket szolgáló kajáldák, amit általában egy család üzemeltet, gyakran a saját házában. Előfordul, hogy beülsz valahova egy pho-ra, és miközben eszel, unaloműzésként megszemlélheted a család esküvői fotóit, és az unokákról készült (gagyin photoshoppolt, és giccses) képeket. Ezek az ételek persze gyakran nem a legegészségesebbek, de azért vannak olyan helyek is, amik jó áron ajánlanak minőségi ennivalót.

Ami engem illet, nem rajongok a vietnami konyháért, de azért van pár fogás, ami határozottan hiányozni fog. Ilyen például a pho, ami egyébként a tészta neve, de a vele készített levest is így hívják. Van pár ízletes salátájuk is, és persze egy jól elkészített che, vagyis tapioka puding is fel tudja dobni a napomat. A legjobban azonban talán a friss kókusz és mangó fog hiányozni. És persze az izgalom, hogy olyan dolgokat próbálok ki, amit még sosem láttam, és halvány gőzöm sincs róla, hogy mi az.

Van pár dolog azonban, ami egyáltalán nem fog hiányozni. A vietnamiak nemigen esznek salátákat, ellenben sok mindenhez adnak leveleket, ami nekem annyira nem jön be. A saláta meleg levesben szottyasztva valahogy nem nyerte el a tetszésem, de az abszolút rémálmom egy mentához hasonló levél, aminek kesernyés íze van, és mindenbe, de mindenbe beleteszik. A legtöbb külföldi egyébként hasonlóan vélekedik erről a levélről, bár egyesek szerint még mindig jobb, mint a hal ízű levél.

A másik, amitől kiver a víz, az a cukrozott tej, ami már eleve ízesítve van. Ehhez, és a cukrozott joghurthoz és egyéb tejtermékekhez sokkal könnyebb hozzájutni, mint a natúr változatukhoz. Nem csoda, hogy hamar megtanultam a cukrot vietnamiul. Az emberek itt még mindig abban a hitben vannak, hogy a cukor jó, és mivel a szájhigiéniára sem adnak túl sokat, rengeteg a rohadó fogú gyerek.

Ha vegetáriánus vagy, megszívtad, mert itt a hús nagyon menő. Gyakran még a tofuba is belerejtik, úgyhogy vigyázni kell, mit rendelsz. Szerencsére a vietnami furcsaságok mellett ma már viszonylag könnyű nyugati termékeket beszerezni. Persze ha már hozzászoktunk a helyi árakhoz, nem biztos, hogy szívesen költünk többet az ilyesfajta luxuscikkekre. Bár ezeket nagyjából az otthonival azonos áron kínálják, az ember meggondolja, hogy fizessen-e annyit egy sajtért, amiből az egésznapi étkezését meg tudja oldani." forrás

"Az első állomás egy kávézó volt. Van itt egy olyan kávé, amit mókusokkal megetetnek, majd amit azok kiszarnak abból csinálják a kávét. Nem vicc. Ráadásul ezt hamisítják is, úgyhogy nem olyan egyszerű jót találni. A hamisítás az azt jelenti, hogy nem igazi mókusokkal etetik meg, hanem mesterségesen állítják elő azt, amit a mókus bele csinál a kávéval. Én ezzel együtt tudtam volna élni, ha így átvernek, de Tibi már kevésbé, ezért mentünk oda, ahol állítólag eredeti a cucc, legalábbis a TripAdvisor szerint. Ez kicsit messzebb volt, így taxiba pattantunk. A szállásadó csajszi nagyon aranyos volt, mert hívott nekünk taxit és ki is kísért hozzá minket. És nem, nem azért mert a taxis tejelt volna neki, hanem csak pusztán aranyos volt. A kávézó a turista negyeden kívül volt, érdekes is volt itt nézelődni, milyen a mindennapi élet Hanoi-ban. A kávé érdekes volt, szerintem finom is, de annyira nem volt különleges íze. Itt is a lecsöpögős módszerrel hozták ki. Este mikor éhesek lettünk a vasútállomás közelében lévő étterembe mentünk. De még most se volt unalmas az oda vezető út, mindig talál érdekességeket az ember. Nagyon nagy volt a forgalma. Rendeltünk 6 fogást, nem kell megijedni, az egyik az 2 db tavaszi tekercs volt. A kacsaleves nem volt jó, annak volt egy szaga, amit az utcai kajásoknál is szoktunk többször érezni, kicsit ecetes szag, és ez az ízét is áthatotta, de a többi fogás nagyon jó volt. (2012)" forrás

Vásárlás

,, Ruhavásárlásnál számolni kell, hogy az otthoni méret nem lesz jó. Hacsak nem a Made in Vietnam nevű boltláncban vásárolunk, ahol nyugati márkák termékeit lehet jó áron megvenni. De mivel itt mindent hamisítanak, az is előfordulhat, hogy egy álboltba megyünk be, ahol gagyi, vietnami cuccok vannak. A minőség itt nem fontos, és az árakat sem feltétlenül ez alapján szabják." forrás

Szórakozás

,, Hanoi kaotikus utcaképe a milliónyi zajos robogóval és dudaszóval valószínűleg nem a nyugalom fellegváraként él a köztudatban. Mégis, van számomra valami egészen megnyugtató abban, mikor egy tökéletes vietnami jeges kávét kortyolgatok az óváros forgalmas utcáinak egyik járdáján. Hanoiba, bár vannak látnivalók is, úgy gondolom, hogy a kulináris élmények miatt érdemes menni elsősorban: Hanoi számomra egész Délkelet-Ázsia gasztronómiai fővárosa, Bangkokkal egyetemben. Az ételek mellett a vietnami kávé-kultúra is sokat nyom számomra a latba, és ezért is említem Hanoit ezen a listán, mert véleményem szerint az egyik legjobb elfoglaltság Hanoiban a hangulatos kávézók egyikében elütni az időt; s kávézó aztán tényleg rengeteg van szerte a városban. Mindemellett Hanoiról érdemes megemlíteni, hogy az éjszakai élet nagyon rövid (a hangos zenét játszó klubok bezárnak éjfél táján), így itt sem túl jók az esélyeink, ha fergeteges partikra vágyunk. Üljünk viszont le az út szélén egy finom kávéra és adjuk át magunknak a hangulatnak: nem fogjuk megbánni! (2017)" forrás

Közbiztonság

"A frekventáltabb helyeken velük érdemes vigyázni. Van aki csak megtévesztésből játssza ezt a szerepet, és előszeretettel adja át a bambuszrúd-rizskalap szettet mondjuk egy fotó erejéig. A mutatvány végén meg csak csodálkozik a turista, hogy a nagy egyensúlyozás és öltözködés közepette elillant a pénztárcája." forrás

Vietnami bűnüldözés

Ho Shi Minh Mauzóleum

(vietnami kiejtés kb. így: ho csi miny)

Aki nem látta Moszkvában a Lenin mauzóleumot, annak biztos érdekes program lehet a nemzeti hős bebalzsamozott testének látványa, az ünnepélyesség furcsa levegője, a szigorú katonai őrizet és a vietnami látogatók megilletődöttsége. Ho Shi Minh pozitív történelmi szerepét Vietnamban senki nem kérdőjelezi meg. Benne nem csupán kommunista vezetőt látnak, hanem azt az embert, aki vezető szerepet játszott az ország gyarmati sorból való felszabadításában és a világhatalom, az USA elleni elképesztő győzelemben.

"Első nap lemaradtunk Ho Chi Minh korpuszáról, ezért ezt pótolni kellett. Éreztük, hogy nem mehetünk úgy el, hogy nem láttuk a tetemet, ill. amit katonai pompa közepette mutogatnak. Reggel fél 8-tól fél 11-ig fogad látogatókat Uncle Ho. Körülményes a bejutás. Sorakozó van, terelés és külön veszik el az embertől a zsákját és a kameráját. A fényképezőgépekkel nem foglalkoztak. Sok kacskaringó után egy frizsideresre hűtött terembe érkeztünk, ahol kivilágított koporsóba feküdt a mester vagy inkább helyette egy, a Madame Tussauds panoptikumában sem kiállítható viaszbábú. Nagyon gyönge munkát végeznek az orosz mesterek, ha igaz, hogy évente három hónapra elviszik feljavítani az állagát. Egy biztos, az Assisiben lévő múmiák sokkal jobbra sikeredtek. Megnéztük még a mester házait, szobáit - nem vitte túlzásba a luxust - és a ronda, bumfordi autóit.. Miért van az, hogy ezeket vackokat mindig kiállítják? Már az összes meglátogatott diktátor és bölcs uralkodó - kinek-kinek ízlése szerint - szekerét közszemlére teszik? (2012)" forrás


"A mauzóleumban ugye összesen egy dolgot lehet látni, Ho Chi Min bebalzsamozott holttestét. Az öreg ugyan azt akarta, hogy elégessék, és a hamvait szétszórják (amit láttunk abból, hogy hol lakott, úgy tűnt, meglehetősen szerény ember volt), de hát ez nem passzolt volna a szovjet típusú személyi kultuszba. Így aztán nem vették figyelembe, mit akart, és a Szovjetunió segítségével megépítették a moszkvai Vörös-tér mását, mauzóleummal, tribünnel, a mauzóleum erkélyéről díszszemléken integető főelvtársakkal. De Moszkvával ellentétben itt még él a rendszer, úgyhogy veteránok és úttörők jönnek rendszeresen megnézni Ho Chi Min-t. A turistákat is szabályozzák, hol egyes, hol kettes sorokban lehet felvonulni a bejárathoz, minden nagyobb táskát le kell adni, fémkereső kapun átmenni, bent meg némán, tiszteletteljes testtartásban (keresztbe tett kéz, vagy más lazaság esetén az őrt álló katonák rászólnak az emberre) végigvonulni. Ho Chi Min elég jó állapotban van, talán azért mert évente két hónapra bezár a mauzóleum, amikor a holttestet Oroszországba viszik karbantartásra." forrás(2008)

Egyoszlopú pagoda

A Chua Mot Cot elnevezést viselő turistalátványosság egy kicsi faépítményes pagoda, amit a 11. században építettek. Egyediségét az adja, hogy egy, mindössze 125 centiméter átmérőjű oszlopon áll. A lótuszvirág formájára hajazó pagodában álló, százkezű istennő szobor érdekessége az, hogy sok, gyermekáldásra vágyó vietnami fiatal zarándokol hozzá abban a reményben, hogy segít az istennő a termékenység dolgában.

Irodalom temploma (Van Mieu)

Hanoi óvárosában van a főváros egyik legjelentősebb nevezetessége. Valójában nem egy templomról van szó, hanem egy 11. századi egyetemről, amelyet Konfucius kínai filozófus tiszteletének szenteltek. Jelenleg itt egy kulturális-oktatási központ látható, múzeummal, tavakkal, szép kapukkal, medencékkel, pagodákkal és fákkal teli árnyas parkkal. Hajdan a kőtáblákra vésték a sikeresen doktorált diákok neveit. A 11. századi szellemi fellegvárban közigazgatást és költészetet tanítottak fő tantárgyakként, ami jelezte, hogy az irodalom és a hatalomgyakorlás valahogy egymásba fonódott. Érdekes megnézni, hogy 700 éven keresztül hol oktatták az ország nemeseit, trónörököseit, mandarinjait, az elitet. Kellemes, megnyugtató program. A belépődíj tízezer dong, ami kevesebb, mint száz forint!

"A városnézésbe még egy kötelező kör befért az Irodalom Temploma körül. A kínai kultúrát szorgosan másolva, a vietnami császárok sem a közigazgatási egyetem végzősei közül válogattak a makroökonómia vizsga eredménye alapján a miniszterek kijelölésekor, hanem sokkal inkább a jelöltek verselési és kalligráfiai képességei szerint szűrtek. Ez a rendszer persze nem sokkal rosszabb az általunk használtnál, de legalábbis garantálja, hogy a fontosabb pozíciókon ülők bírják az anyanyelvüket, ami a Magyar Köztársaság jelenlegi államfőjéről teszem azt nem mondható el. (2011)" forrás


"Az irodalom temploma egy kis Kína, pagodákkal, virágokkal, teknősökön álló, kőbe vésett intelmekkel. Látni kell ezt is, aki Hanoi-ban jár. Ne csak a motorok maradjanak meg képileg." forrás

Hoa Lo börtön

Háborús emlék, a börtön, ahol mások mellett azokat az amerikai pilótákat őrizték, akik bombázták Vietnamot. Meg lehet nézni a cellákat, sőt megmutatnak egy nyaktilót is. Kétórás érdekes program, ha jó az idegenvezető.
A börtön nevét sokféleképpen fordítják le, az egyik verzió a Pokol lyuka. Franciák építették a 19. század vége felé. Akkortájt az ország a francia Indokína része volt. A franciák a kedélyesen hangzó Maison Centrale (Központi Otthon) nevet adták a börtönnek. Itt őrizték például a függetlenségért küzdő vietnami politikai foglyokat. A túlzsúfolt börtönben embertelen körülmények között őrizték a foglyokat.

  • Az amerikaiak kesernyés humorral Hanoi Hiltonnak nevezték el a börtönt. 1996 óta van egy másik Hanoi Hilton a fővárosban, de az valóban szálloda, pontosabban Hilton Hanoi Opera Hotel néven.
  • A börtön hajdani területének egy részén ma már irodaház magasodik.
  • A börtön meglátogatása inkább azért tanulságos, mert ez is egy alkalom elmélyedni az ország zivataros történelmének legújabb kori részébe.

"Hogy legyen némi kontraszt, meg útba is esett, megnéztük a Hanoi Hilton néven elhíresült műintézményt. Tudom, hogy nem illik ilyet leírni, de azt hittük, borzalmasabb lesz. Mondjuk nem lehetett leányálom féllábbal leláncolva ülni a sötét cellában, és maga a guillotine sem volt egy emberbarát szerszám, de összességében nem volt olyan brutál, mint amit akárcsak az Andrássy úton látni. Kicsit - hmmm, hogy is mondjam - olyan megmosolyogni való volt, hogy miután bemutatták, hogy a franciák milyen szemét módon bántak a vietnami foglyokkal, láthattuk, hogy bezzeg milyen jó sora volt az elfogott és bebörtönzött amerikai katonáknak. Fotók, amint ajándékokat készítenek az otthoniaknak karácsonyra, szép tiszta fehér ing bemutatása, hogy ilyet viseltek és hasonlók. Láttam a régi tranzisztoros táskarádiónkat is kiállítva." forrás

Vízi bábszínház (mua roi nuoc)

Sokat nem lehet érteni a műsorból, mert vietnami nyelven beszélnek, dalolnak benne, de azért nagyon szép program. Érdekes hagyomány a 11. század tájékáról. Állítólag a rizsföldeken a térdig vízben álló parasztok a munkálkodás szüneteiben szórakoztatták magukat bábjátékokkal. Nemzedékek sokaságán keresztül hagyományozódott a vízi bábjáték, ami népmesékről, a napi életről szól. Egyes fabábuk 15 kilósak és gyorsan amortizálódnak, hiszen a színpad egy vizes medencében van. Hagyományos élőzenés a program. A fővárosiak nagyon büszkék erre a bábszínházra, mert ez jellegzetesen észak-vietnami művészeti ág. 50 perces a show műsor, ami 17 kis történetből áll. Előre kell gondoskodni a jegyről, mert a napi többszöri előadásra is gyorsan elkelnek a helyek.

"A másnap reggeli program a Nagy Népi Nemzeti Elefánt, akarom mondani Vízi bábszínház megtekintésével kezdődött. A bábukat nem zsinórról lógatják, hanem hosszú, vízszintes rudakra rakják, és ezen rudakkal irányítják a kezüket, fejüket, stb. A rudak elrejtésére víz szolgál, a bábosok is derékig vízben állnak a függöny mögött minden előadás alatt. A többiek szerint egészen pofás volt, Sün különvéleménye, hogy valami hihetetlenül gagyin nézett ki és tele volt bakikkal, ami azért mégiscsak ciki az ország elvileg legnagyobb kulturális megmozdulásától. (2011)" forrás


"Ez a több száz éves tradícióra visszavezethető kis aranyosság úgy néz ki, hogy képzeljünk el egy kis vízben álló színpadot pagodával, a színpad szélén tradicionális hacukában félig-meddig tradicionális zenét játszó zenekarral, de azért befigyel a basszusgitár meg a dobfelszerelés se éppen ősi. Az énekesek viszont nagyon is õsiesen danoltak és beszéltek. Kis izgő-mozgó bábok bukkantak fel a vízből vagy a pagodából és mindenféle naiv történetecskéket adtak elő sárkányokról, halászatról, rizstermesztésről és a fene tudja még miről. Nem is a téma volt érdekes, hanem a helyes kis bábok a nyávogó zenével. Cukiság volt, tényleg! (2012)" forrás


"Láttunk még Hanoi-ban vízi bábelőadást is, ami szép volt, meg érdekes, de a sötétben bealudtam. Úgy csinálják, hogy a bábokat hosszú rudakon kitolják a függöny mögül, de mégse látszik a rúd, mert az a vízben van, a báb van csak a víz fölött. Nem lehet egyszerű dolog, derékig vízben állva a nehéz bábokat a hosszú rudak végén mozgatni, de elég jól csinálták." forrás

Olvasmányos linkek

"Hanoi nagyon hasonlít Saigonra és Phnom Penhre abban, hogy nagyítóval kell keresgélni a látnivalókat. Ha nagyon őszinte a akarok lenni, akkor be kell vallanom, gyakorlatilag egyetlen egyet láttunk igazán. A Ngoc Son templomhoz mindig zárás után értünk oda, a Ho Si Min mauzóleumhoz sem értük el, amíg nyitva lett volna, a régi erőd a szilveszter miatt zárva volt, a múzeumokat pedig nem is terveztük meglátogatni. Inkább csak sétálgattunk céltalanul a városban. Az egyetlen igazi turistalátványosság, amelyet ától-cettig megnéztünk az Irodalom Temploma volt, amely tulajdonképpen egy egyetemnek felelt meg a régi időkben. Ezen felül kívülről megtekintettük a Ho Si Min mauzóleumot, megnéztük az egy lábon álló pagodát. Első utunk a vízi-bábszínházhoz vezetett, amely a világon, ha jól tudom, csak Vietnamban van. Ezek közül a leghíresebb Hanoi-ban. Ez az egyik fő látványosság itt, ezért nehéz rá jegyet kapni.

Mászkáltunk a "régi negyedben", ami csak nevében régi, és csupa bolt meg vendéglő. Az árusok utcánként csoportosulnak, az egyikben ruhákat, másutt papírárut árulnak, a következő utcában játékboltok sorakoznak és így tovább. Itt is, mint mindenütt Vietnamban, számtalan utcai étkezde van, ahol gyerekre méretezett műanyag székeken lehet ülni a járdán vagy az utcán és egy, maximum kétféle kaját lehet kapni. Na meg a világ legolcsóbb csapolt sörét. De itt a hidegben nem volt olyan nagy kedvünk hozzá. Fél nyolc körül beültünk egy étterembe, ahol végül az aznapi ajánlatot, egy családi pizzát rendeltünk. Ez volt a legvonzóbb, főleg a gyerekeknek. Az étteremben csak marginálisan volt melegebb mint az utcán, de kitartottunk és egy egészen jó pizzát ettünk. El is ment vele az idő, egyből átmentünk a bábszínházhoz. (2013)" forrás


"Vegyes érzésekkel vágtunk neki Vietnam felfedezésének, mert bár nagyon vártuk már, milyen lesz, Thaiföldön majdnem mindenki, akivel beszéltünk lehúzta az országot. Sok a lopás, a közlekedés katasztrofális, a turistákat átvágják, a taxisok buherált óráikkal a viteldíj sokszorosát kényszerítik ki az utasokból, az emberek haszonlesők és nem kedvesek… ilyesmiket duruzsoltak a fülünkbe a bangkoki éjszakában a hozzánk hasonló utazók. Ráadásul a Noi Bai reptérre érkezve szürke, hűvös köd fogadott minket – véget ért a trópusi sunshine? Pénzt váltottunk (ó jaj, vajon átvágnak minket az árfolyammal?), majd zsebeinket és hátizsákjainkat markolászva remegő térddel kiálltunk a buszmegállóba, ahol mókás látkép tárult a szemünk elé: első benyomásra Ha Noi olyan volt, mintha ázsiai emberkék próbálnák a 80-as évek Kelet-Európáját kiparodizálni: vörös csillagos lobogók, gondterhelt tekintetű férfiak susogós melegítőben, makkos cipőben, fuksszal, kibelesedett feleségverő trikóval, tányérsipkás katonák náluknál kétszer nagyobb libafos színű egyenruhában, lánykák pöttyös ruhában, garbóban, kudlikjuli-frizurával...

Az egyik legszimpatikusabb látnivaló a városban – már ha lehet azt mondani egy látnivalóra, hogy szimpatikus – a Van Mieu (angol nevén Temple of Literature), Vietnam első egyeteme, egyenesen a 11. századból. A komplexum mind a mai napig tiszteletet parancsoló kisugárzással bír, érződik, hogy régen itt sem járhatott minden suttyó egyetemre, úgy, mint manapság. Komoly felvételi és időközi vizsgák voltak, a legjobb tanulók később pályázhattak különböző kormányzói posztokra, a záróvizsgán pedig maga az uralkodó volt a kérdezőbiztos. Maga az egyetem leginkább egy kolostorra emlékeztet, téglalap alaprajzú, egymásba nyíló udvarok, alacsony, nyugalmat árasztó épületek, szentélyek. Az egyik ősi szentélyben spanyolfal mögött egy pingpong-asztalt fedeztem fel – ez is a vietnami nép gyakorlatiasságát példázza, nemde? (2013)" forrás

,, A legtöbb külföldinek, engem is beleértve, a helyiekről elég szélsőséges a véleménye. Mi több, rengeteg helyi látja hasonlóan a helyzetet. Egyrészt, a vietnami számomra túlságosan agresszív kultúra. Senki nem törődik a másikkal, hangosak, mindenki folyton kiabál, megpróbálnak átverni és mutogatnak, ha különbözöl a többiektől. Másrészt viszont rengeteg a kedves, segítőkész ember, akik kíváncsiak, és meg akarnak ismerni. A legtöbbjüknek fogalma sincs a nyugati kultúráról, úgyhogy semmin ne lepődjünk meg.

Ha a rosszabb fajta vietnamival találkoznánk, nem árt emlékezni, min ment keresztül az ország, és milyen nehézségekkel kell még ma is megküzdeniük. És valami csoda folytán, minden rossz után rögtön találkozom valami kedvességgel, ami az "utálom Vietnamot" hangulatomat átváltoztatja "imádom Vietnamot"-ra.

Egy biztos, a Hanoiban éléshez hatalmas türelem kell. Nem teljesen sikerült megszokni a környezetszennyezést, a folyamatos zajt, és a kultúrával való folytonos ütközést. Azonban rengeteg előnye is van: a kényelmes életvitel, az alacsony árak, és persze hogy innen könnyű felfedezni Ázsiát. Összességében úgy érzem, megérte ideköltöznöm, és bár nem tervezek örökre itt maradni, lehet, hogy még visszatérek Hanoiba. (2016)" forrás

Fotóegyveleg

Vissza az elejére


Kommentek

Még nem érkezett hozzászólás.


Új hozzászólás beküldése

Név:
E-mail cím:*
Hozzászólás:


* az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon


Repülőjegyek Hanoiba Repülőjegyek Hanoiba
Olcsó repülőjegyek Hanoiba a Vistánál
Repülőjegyek Saigonba Repülőjegyek Saigonba
Olcsó repülőjegyek Saigonba a Vistánál



SZÁLLÁSFOGLALÁS