Látnivalók

Óváros (Old Town vagy Old Quarter): érdekessége, hogy a különböző szakmák képviselői, a különböző árufajták kereskedői hagyományosan külön-külön utcákba gyűltek, és ezt a tradíciót valamelyest ma is tartják; pl. külön utcán vannak az ékszerkereskedők, a virágboltokosok, a sörözők
Hoan Kiem-tó és a tónál lévő Ngọc Sơn buddhista templom (Jádehegy Temploma)
Vietnámi Nők Múzeuma
Hanoi Street Train – a turisták ezen a néven ismerik a naponta kétszer közlekedő régi vonatot, ami szűk utcák közt megy végig, turistafürtöktől övezve; a sínek mentén kis kávézók, bárok nyíltak
„Az irodalom temploma” (a turisták körében Temple of Literature néven ismert): konfuciánus templom, az egykori császári hivatalnokok akadémiája, Vietnám első egyeteme (már nem működik), amelyet közel 1000 éve alapítottak
Ho Chi Minh Mauzóleum és Ho Chi Minh Múzeum – az előbbiben a Vietnámi Demokratikus Köztársaság első elnökének bebalzsamozott testét lehet megnézni (ez ingyenes, délelőtt van nyitva), az utóbbiban pedig egykori lakóhelyét, berendezési tárgyait és autóit
Neogótikus katedrális, Lotte tower
Maguk a vietnámi emberek, bambuszkalapjaikkal, jól megpakolt motorjaikkal, vagy épp elegáns vietnámi viseletükben (melynek neve áo dài)

A főbb helyi látványosságok gyalogosan sincsenek túl messze egymástól.
Hoan Kiem tó, Jade sziget, Hoa Lo börtön, Hadtörténeti múzeum, Citadella, az Irodalom temploma, Szent József katedrális, Ho Chi Min mauzóleum, és persze a város közepén átmenő vasút, ahol több este is voltunk. Ennek - egy részén – két oldalán kis kocsmák és éttermek vannak, igen közel lehet ülni a sínekhez, kedvező áron volt étel és sör. Ha jött a vonat hangos sípolással jeleztek a helyiek, hogy húzódjon mindenki hátrébb. Volt úgy, hogy nem akartak beengedni a területre, csak akkor, ha valamelyik helyi vendéglátós bevisz és nála iszol. Kitartónak kell lenni ilyenkor, előbb utóbb beengednek.(Ferenc, 2023)

Óváros

Az óváros olyan benyomást kelt, mintha egy hatalmas, szabadtéri áruházban járnánk, ahol az utcák veszik át a folyosók szerepét. Egyik szakasz a háztartási cikkek birodalma, a másik a lakásfelújítással foglalkozik, odébb a dísztárgyak sora húzódik, és mindenütt kizárólag az adott témához kapcsolódó portékák sorakoznak. Sokáig azt gondoltam, itt tényleg minden kapható, aztán egy egyszerű műanyag konyhai szűrő keresésekor kiderült, hogy mégsem.
A boltok általában a házak földszinti részeit foglalják el, és a kínálat nemcsak a helyiséget tölti meg, hanem gyakran teljesen kiszorul a járdára is. Előfordul, hogy a tulajdonos hátul, egy egyszerű priccsen alszik, mert ez az egész élettere. Láttunk olyan fodrászt is, aki a járdára kitett széken nyírta vendégét – itt ez nem számít különös jelenetnek.
Az épületek állapota erősen változó: akadnak igényesen felújított homlokzatok, de mellettük ott állnak a romos, megroggyant házak is. Többnyire azok a szebben rendbe tett épületek, amelyek mögött valamilyen külföldi befektetői háttér sejthető.

Az óváros maga egy labirintus a 36 szűk, forgalmas utcájával, és mindegyik utca egy mesterséget képvisel. Mint a marokkói Fez-ben. Itt is van ékszerészek, ruhakereskedők, koporsókészítők, fűszerkereskedők, halárusok, virágárusok utcája, de van sör utca is, a híres „Beer street”, ami a lehető leghangosabb, legvibrálóbb a környéken, tele szórakozó helybeliekkel és turistákkal, akik a világ különböző országaiból jöttek megcsodálni a várost. Mert Hanoi tényleg maga egy csoda. Hangos, színes, olykor koszos és kibírhatatlan a bűz, de az idelátogatót végérvényesen rabul ejti.

A helybeliek ugyan nem mindig mosolyognak, mintha nem alázkodnának meg, nem tudni, hogy mit gondolnak magukban, de ha hozzájuk fordultunk útbaigazításért, készségesen segítettek. Szerintem váratlanul éri őket a rengeteg odalátogató turista jelenléte, rácsodálkoznak a változásra, hogy mi is történik országukban. Mint ahogy az odalátogatók is elámulnak azon, hogy egy ország, amely négyezer éves történelme során annyit szenvedett idegenek uralmától és háborúktól, leporolta sebeit, és sikerrel nyit a békével érkező külföldiek felé.

Hanoi óvárosában csodálatos érzés a keskeny, olykor csak három méter széles, virágokkal, zöld növényekkel befuttatott patinásan kopott vagy felújított keskeny házak között sétálni, amelyek azért épültek így, mert egykoron a házak szélessége alapján kellet adót fizetni a tulajdonosnak. Ámulatba ejtő a boltok sokszínűsége, az éttermek, kávézók hangulata, a vállukon kosarakat cipelő szalmakalapos asszonyok látványa, akik egész nap csodálatos virágokat, ismeretlen gyümölcsöket árulnak. A várost járva úgy érezni, mintha az összes óvodát kitelepítették volna az utcákra, az apró színes műanyag asztaloknál, gyerekeknek való székeken egész családok vagy baráti társaságok kuporogva étkeznek. Hangosak, jókedvűek, sört kortyolgatnak, esetleg tojásos kávét szürcsölgetnek, isteni illatokkal van tele a levegő. Egy taxisofőr úgy mondta nekünk, hogy Vietnámban olyan sokat dolgoznak az emberek, hogy nincs is idejük otthon főzni, így mindenki kifőzdében eszik. (2023) forrás

K. Kriszta fotói

Ho Shi Minh mauzóleum&Ho Shi Minh Múzeum

Az előbbiben a Vietnámi Demokratikus Köztársaság első elnökének bebalzsamozott testét lehet megnézni (ez ingyenes, délelőtt van nyitva), az utóbbiban pedig egykori lakóhelyét, berendezési tárgyait és autóit

Aki nem látta Moszkvában a Lenin mauzóleumot, annak biztos érdekes program lehet a nemzeti hős bebalzsamozott testének látványa, az ünnepélyesség furcsa levegője, a szigorú katonai őrizet és a vietnami látogatók megilletődöttsége. Ho Shi Minh pozitív történelmi szerepét Vietnamban senki nem kérdőjelezi meg. Benne nem csupán kommunista vezetőt látnak, hanem azt az embert, aki vezető szerepet játszott az ország gyarmati sorból való felszabadításában és a világhatalom, az USA elleni elképesztő győzelemben.

Hosszas szabálylista (angolul is) arról, hogy a látogatóknak miként kell viselkedni a mauzóleumban és az előtte levő téren - Kriszta fotója

Valamiért a tilalmak közül külön táblákat kaptak a rágógumizásra vonatkozók. - K. Kriszta fotója

Lemaradtunk az első napon Ho Si Minh földi maradványairól, ezért úgy éreztük, ezt nem hagyhatjuk ki. Valahogy furcsán hiányos lett volna az élmény anélkül, hogy lássuk azt a testet – vagy azt, amit katonás díszletek között annak mondanak. „Bácsi Ho” reggel fél nyolctól fél tizenegyig fogadja a látogatókat, és a bejutás korántsem egyszerű. Hosszú sorok kanyarognak, terelnek bennünket, a zsákot és a kamerát külön elveszik, míg a fényképezőgépekkel senki sem törődik.

Sok tekergő folyosó után egy jéghidegre hűtött terembe érkeztünk, ahol egy megvilágított koporsóban feküdt maga a nagy vezér – vagy inkább egy viaszbábú, amely a Madame Tussauds kiállítására sem kerülhetne be. Ha valóban az orosz szakemberek gondozzák a maradványokat, és évente hónapokra elszállítják „felújításra”, akkor nem túl meggyőző a munkájuk. Az biztos, Assisiben sokkal sikerültebb múmiákat láttunk már.

Ezután megnéztük a vezető házait és szobáit is: látszott, hogy a fényűzés sosem vonzotta. Az autói viszont kifejezetten esetlenek és bumfordiak voltak. Mindig elgondolkodom, miért állítják közszemlére ezeket a csúf járműveket. Akár diktátorról, akár „bölcs vezetőről” van szó – kinek-kinek ízlése szerint –, mintha mindegyikük kötelező kellékéhez tartozna egy kiállított, megkopott gépkocsi.

Csak a fotózáshoz guggolnak - K. Kriszta fotója

A mauzóleumban mindössze egyetlen látványosság vár: Ho Si Minh bebalzsamozott teste. Maga az államférfi egyszerű elhamvasztást és a hamvak szétszórását kívánta, ami jól illeszkedett volna ahhoz a visszafogott életvitelhez, amely a lakóhelyét elnézve valóban jellemezte. Csakhogy ez a kívánság nehezen fért volna össze a szovjet típusú személyi kultusz logikájával, így végül senki sem törődött vele. A szovjet segítséggel felhúzott épületegyüttes valóságos Vörös tér-másolat: masszív mauzóleummal, tribünnel, erkélyről integető vezetőkkel – legalábbis a hivatalos ünnepségek idején.
A különbség Moszkvához képest az, hogy itt maga a rendszer is tovább él, ezért veteránok és úttörők rendszeresen érkeznek, hogy tiszteletüket tegyék a vezető előtt. A turistákra szigorú rend vonatkozik: hol egyes, hol kettes sorokban terelnek bennünket a bejárat felé, a nagyobb táskákat le kell adni, át kell menni a fémkereső kapun, bent pedig néma fegyelemben vonulhatunk tovább. A kéz zsebbe dugva vagy lazán összefonva szóba sem jöhet – az őrök azonnal figyelmeztetnek, ha valaki nem kellő tisztelettel tartja magát.
A test meglepően jó állapotúnak tűnik, talán azért, mert minden évben hosszabb időre bezárnak, és a maradványokat Oroszországban hozzák rendbe.

Mekkora szívás a díszőrséget adóknak, hogy maszkban kell strázsálniuk. - Kriszta fotója (2023. február)

A múzeum bejárata - Tanácsos tájékozodni előre a nyitvatartási időről! - Kriszta fotója

Tran Quoc Pagoda

A heliyek valahogy így ejtik ki: tyánkok

Hanoi legrégebbi pagodája a 6. században épült, így valóban több mint másfél évezredes múltra tekint vissza. A Hồ Tây tó vizén áll, egy apró szigeten, amelyet mindössze egy keskeny móló köt a parthoz. Ahogy az ember átér a kis félszigetre, egyszerre nyílik meg előtte a látvány: a tizenöt méter magas, tizenegy szintes fő pagoda közelről még impozánsabb, és az egész templomegyüttesnek van egy csendes, időtlen derűje.

K. Kriszta fotói (2023. január)

Egyoszlopú pagoda

A Chua Mot Cot elnevezést viselő turistalátványosság egy kicsi faépítményes pagoda, amit a 11. században építettek. Egyediségét az adja, hogy egy, mindössze 125 centiméter átmérőjű oszlopon áll. A lótuszvirág formájára hajazó pagodában álló, százkezű istennő szobor érdekessége az, hogy sok, gyermekáldásra vágyó vietnámi fiatal zarándokol hozzá abban a reményben, hogy segít az istennő a termékenység dolgában.

Aji fotója

Irodalom temploma

Az 1070-ben épült, Confuciusnak szentelt Temple of Literature szerintem az egyik legérdekesebb látnivaló Hanoiban. Az 54.000 nm2-en elterülő, 5 udvarból álló templom területén található a Văn-tó és a Giám park is, de a környezet körülöttünk mindenhol csodás, ezért bőven el lehet itt időzni. forrás

K. Kriszta fotói

Hanoi óvárosában van a főváros egyik legjelentősebb nevezetessége. Valójában nem egy templomról van szó, hanem egy 11. századi egyetemről, amelyet Konfucius kínai filozófus tiszteletének szenteltek. Jelenleg itt egy kulturális-oktatási központ látható, múzeummal, tavakkal, szép kapukkal, medencékkel, pagodákkal és fákkal teli árnyas parkkal. Hajdan a kőtáblákra vésték a sikeresen doktorált diákok neveit. A 11. századi szellemi fellegvárban közigazgatást és költészetet tanítottak fő tantárgyakként, ami jelezte, hogy az irodalom és a hatalomgyakorlás valahogy egymásba fonódott. Érdekes megnézni, hogy 700 éven keresztül hol oktatták az ország nemeseit, trónörököseit, mandarinjait, az elitet. Kellemes, megnyugtató program. A belépődíj tízezer dong, ami kevesebb, mint száz forint!

Belefért még egy rövid séta az Irodalom Temploma körül, amelyet mintha a kínai hagyományokból emeltek volna át: a vietnami császárok nem közigazgatási egyetemek vizsgaeredményei alapján választották ki a jövő minisztereit, hanem a jelöltek verselési készsége és kalligráfiája döntött a sorsukról. Ez a szelekciós módszer talán nem különbözik annyira a modern rendszerektől, ám legalább biztosította, hogy a vezető pozíciókba kerülők valóban otthon legyenek saját nyelvükben. Hogy ez mennyire nem magától értetődő más országokban, azt sajnos saját példánk is mutatja.

K. Kriszta fotói

Az Irodalom Temploma olyan, mintha egy darabka Kínába csöppennénk: pagodák, rendezett kertek, virágok, és teknősök hátára vésett, évszázados intelmek sorakoznak egymás után. Hanoi-ban járva ezt is érdemes felkeresni, mert kár lenne, ha csak a motorok zaja és kavargó képe maradna meg az emberben.

A komplexumból kifelé tartva, a kert egyik nagy fája alatt ült egy idős férfi, aki szinte megtévesztésig hasonlított Ho Si Minhre. A feje fölötti ágak közé egy nagy fekete tárgy volt ékelve; első pillantásra kardnak tűnt, de amikor észrevette, hogy nézem, mosolyogva megmutatta, hogy ez az ő saját húzódzkodója. Nyolcvanhat éves létére olyan könnyedén húzta fel magát vagy húsz alkalommal, hogy a fiatalok is elszégyellték volna magukat mellette. A bőre elképesztően feszes volt, szinte csak izom és inas erő látszott rajta. Nehéz nem rácsodálkozni arra, milyen kiváló kondícióban vannak itt sokan idős korukra is.

K. Kriszta fotói

Az Irodalom Templomában (Văn Miếu – Quốc Tử Giám) egymás után érkeztek az érettségiző osztályok: úgy tűnt, sokan ezt a helyet választják az ünnepi osztályképek elkészítésére. A belépő ára kedvező, így nem csoda, hogy a diákok szívesen jönnek ide megörökíteni ezt a pillanatot.

K. Kriszta fotói

Hoa Lo börtön

Háborús emlék, a börtön, ahol mások mellett azokat az amerikai pilótákat őrizték, akik bombázták Vietnamot. Meg lehet nézni a cellákat, sőt megmutatnak egy nyaktilót is. Kétórás érdekes program, ha jó az idegenvezető.
A börtön nevét sokféleképpen fordítják le, az egyik verzió a Pokol lyuka. Franciák építették a 19. század vége felé. Akkortájt az ország a francia Indokína része volt. A franciák a kedélyesen hangzó Maison Centrale (Központi Otthon) nevet adták a börtönnek. Itt őrizték például a függetlenségért küzdő vietnami politikai foglyokat. A túlzsúfolt börtönben embertelen körülmények között őrizték a foglyokat.

Az amerikaiak kesernyés humorral Hanoi Hiltonnak nevezték el a börtönt. 1996 óta van egy másik Hanoi Hilton a fővárosban, de az valóban szálloda, pontosabban Hilton Hanoi Opera Hotel néven.
A börtön hajdani területének egy részén ma már irodaház magasodik.
A börtön meglátogatása inkább azért tanulságos, mert ez is egy alkalom elmélyedni az ország zivataros történelmének legújabb kori részébe.

Útba esett, és kíváncsiságból betértünk a közismert „Hanoi Hiltonba”. Tudom, furcsán hangzik, de valahogy sokkal borzalmasabbra számítottunk. Persze nem lehetett könnyű fél lábnál fogva láncra verve ülni a sötét cellákban, és a kiállított guillotine sem tartozik az emberbarát találmányok közé, mégis: az egész kevésbé volt nyomasztó, mint amit például az Andrássy út bizonyos múzeumaiban látni.

A leginkább elgondolkodtató talán az volt, ahogyan a kiállítás felépült. Először részletesen bemutatják, milyen kegyetlenül bántak a franciák a vietnámi foglyokkal, majd hirtelen váltással azt láthatjuk, milyen „idilli” körülmények között éltek az elfogott amerikai katonák. Fotók arról, ahogy karácsonyra ajándékokat készítenek haza, vitrinben makulátlan fehér ing, amit állítólag viseltek, kedélyes jelenetek… Az ellentét szinte mosolyra késztető. A tárlók egyikében pedig még egy régi tranzisztoros táskarádióra is rábukkantam – pontosan olyanra, amilyen valaha otthon is volt.

Aji fotója

A Hoa Lo börtönt eredetileg mintegy négyszázötven fogoly elhelyezésére tervezték, ehhez képest az ötvenes évek elején több mint kétezer ember zsúfolódott össze a falai között. A „Hanoi Hilton” gúnynevet később az amerikai pilóták ragasztották rá, akik a háború éveiben kerültek ide, keserű iróniával utalva a körülményekre.
A börtön nagy részét ma már felhőkarcolók váltották fel, de a délkeleti sarokban meghagytak egy kisebb részt eredeti formájában, kifejezetten azért, hogy emléket állítsanak azoknak a vietnámi foglyoknak, akik a francia gyarmatosítás ellen küzdöttek. Egy feltárt szennyvízcsatorna ma is mutatja azt a helyet, ahol a második világháború vége felé mintegy száz rabnak sikerült megszöknie.
A múzeum két kisebb terme pedig egészen más hangulatot áraszt: ezek azt hivatottak bizonyítani, milyen gondoskodó bánásmódban részesültek a vietnámi hatóságok által fogva tartott amerikai katonák. A tárlók szerint karácsonyoztak, kosárlabdáztak az udvaron, és a történet végén még ajándékot is kaptak – legalábbis a hivatalos narratíva szerint.

A vietnámi háború hosszú évei alatt óhatatlanul előfordult, hogy a harc hevében – az ideológiai szembenállás ellenére is – katonák adták meg magukat, vagy kerültek fogságba különböző körülmények között. Az észak-vietnámi erők kezére jutott dél-vietnámi és amerikai katonák soha nem számíthattak kíméletre, de volt egy hely, amely különösen hírhedtté vált: Hanoi Hỏa Lò börtöne, amelyet az amerikaiak gúnyosan csak „Hanoi Hiltonként” emlegettek.
A név persze keserű irónia. A valódi luxusszállodával ellentétben itt még a többi hadifogolytáborhoz képest is rendkívül kegyetlen körülmények uralkodtak. A rabokat gyakran évekre magánzárkákba zárták, rendszeres verések és kínzások között tartották, patkányok és csótányok társaságában. Sokszor órákra vagy akár napokra is fájdalmas, szinte elviselhetetlen testhelyzetekbe kényszerítették őket – ezek a beszámolók máig a háború legsötétebb fejezetei közé tartoznak.

Vízi bábszínház

Sokat nem lehet érteni a műsorból, mert vietnami nyelven beszélnek, dalolnak benne, de azért nagyon szép program. Érdekes hagyomány a 11. század tájékáról. Állítólag a rizsföldeken a térdig vízben álló parasztok a munkálkodás szüneteiben szórakoztatták magukat bábjátékokkal. Nemzedékek sokaságán keresztül hagyományozódott a vízi bábjáték, ami népmesékről, a napi életről szól. Egyes fabábuk 15 kilósak és gyorsan amortizálódnak, hiszen a színpad egy vizes medencében van. Hagyományos élőzenés a program. A fővárosiak nagyon büszkék erre a bábszínházra, mert ez jellegzetesen észak-vietnami művészeti ág. 50 perces a show műsor, ami 17 kis történetből áll. Előre kell gondoskodni a jegyről, mert a napi többszöri előadásra is gyorsan elkelnek a helyek.

Aji fotói

A következő reggel a Vízi Bábszínház előadásával indult – tréfásan csak a „Nagy Népi Nemzeti Elefántnak” neveztem, de valóban különleges műfaj ez. A figurákat nem zsinórok tartják, hanem hosszú, vízszintes rudakra erősítik, és ezeken keresztül mozgatják a fejet, a kart, a testet. A víz nemcsak díszlet, hanem ügyes takarás is: elrejti a mechanikát, miközben a bábosok derékig állnak benne a függöny mögött az egész előadás alatt.

A társaság nagy része szerint látványos és hangulatos volt, de Sün továbbra is tartotta magát a saját véleményéhez: szerinte a produkció kifejezetten esetlenre sikerült, tele apró hibával, ami azért elég kellemetlen egy olyan programtól, amelyet az ország egyik legfontosabb kulturális attrakciójaként tartanak számon.

Ez a több száz éves hagyományra épülő műfaj első pillantásra igazán bájos. A színpad egy sekély vízben álló kis tér, közepén egy pagodával, a parton pedig hagyományos viseletbe öltözött zenészek játszanak – félig-meddig autentikus hangszereken. A lant és a citeraszerű hangszerek mellől azért feltűnik egy basszusgitár, sőt dobszerelés is, ami kicsit megtöri az ősi hangulatot. Az énekesek viszont a régi idők stílusában szólaltak meg, ahogy az a hagyományhoz illik.
A vízből és a pagoda ajtajából kis eleven bábfigurák bukkantak fel, és naiv, kedves történeteket játszottak el sárkányokról, halászokról, rizsaratásról és még ki tudja, miről. Nem is maga a cselekmény volt a lényeg, hanem a bábok szerethető megjelenése és a kissé nyávogó, de hangulatában tökéletes zenei kíséret. Egyszerűen aranyos volt az egész.

"Láttunk még Hanoi-ban vízi bábelőadást is, ami szép volt, meg érdekes, de a sötétben bealudtam. Úgy csinálják, hogy a bábokat hosszú rudakon kitolják a függöny mögül, de mégse látszik a rúd, mert az a vízben van, a báb van csak a víz fölött. Nem lehet egyszerű dolog, derékig vízben állva a nehéz bábokat a hosszú rudak végén mozgatni, de elég jól csinálták."

Hoan Kiem-tó és a tónál lévő Ngọc Sơn buddhista templom (Jádehegy Temploma)

K. Kriszta fotói

Hanoi Street Train

A turisták ezen a néven ismerik a naponta néhányszor közlekedő régi vonatot, ami szűk utcák közt megy végig, turistafürtöktől övezve; a sínek mentén kis kávézók, bárok nyíltak.

Ültél már olyan közel egy melletted ,,elmozdonykodó" vonathoz, hogy a szele hullámokat borzolt a gyömbéres kakaódra?
Hanoiban megteheted.
Persze, Vácon is megteheted, de az nem olyan egzotikus.
Ebben a vietnami városban találod a híres utcát, ahol menetrendszerűen próbálja a vonat a rendetlenkedő, vagy legalább a lassabb léptű turistákat kilapítani.
Azért, hogy ez mindenki számára élmény lehessen, furfangos vendéglátó üzemegységek alakultak a sínek mentén, hátha egyszer thriller műsor is lesz a sörök mellé, de a kockázatkerülő masiniszta hangos tülkölésére általában szétspriccel a testrészeit gyáván féltő tömeg. (B.M., 2025)

Valaki el tudná magyarázni, hogy mi ebben a vonatban a szenzáció??? Van ennek valami története, mélyebb történelmi jelentősége???
Mert az érthetetlen számomra, hogy a világ minden részéről mennek oda turisták azért, hogy ez a vonat az asztaluktól 5 cm-re elrobogjon és egy menőt szelfizhessen. Mi ebben akkora szenzáció??🤔 Tudom, hogy nem csak ennyi a látványosság Vietnámban, és hogy amúgy egy csodaérdekes ország, de többnyire az embereknek Vietnámról ez a vonatos attrakció jut eszükbe. Való igaz, hogy ilyet látni és az élményt megtapasztalni itthon is bárhol lehet, csak itthon azonnal rád sípolnak vagy az életét kockáztató őrültnek néznek ha egy állomáson az érkező vonatszerelvény mellé a felfestett sárga csíkon belül mersz állni. Netán a vonatsínekre. Utóbbi esetben egyenesen öngyilkos jelölt leszel itthon, Vietnámban viszont menő turista vagy.

A vonat utca lényegében egy szűk sikátor, amelyen naponta többször menetrendszerinti vonatok haladnak át, centiméterekre a házaktól. A vonat érkezése előtt teljesen normális képet mutat az utca, gyermekek játszanak a sínek között, asszonyok főznek, mosogatnak, mosnak, beszélgetnek kis székeken ülve, tyúkok kapirgálnak, kutyák lustálkodnak. Amikor érkezik a vonat, hangos sípszóra másodpercek alatt minden kiürül, a gyermekeket, állatokat lekapkodják a sínekről, beterelik a házakba. Ellenben a sikátor megtelik turistákkal. A pontos menetrendet csak a helyiek ismerik, mi is a szálloda recepcióján érdeklődtünk efelől. Egy időben a hatóságok le is zárták a környéket, mert veszélyesnek ítélték meg a helyzetet, túl sok szelfiző turista állt a vonat előtt, de most újra megnyitották.

Az utcában élőknek hatalmas biznisz a sok vonatérkezésre kíváncsi ember. István nagyon jól szórakozott a helyzeten, vicces volt, ahogyan az ott élők irányították a turistákat, mindenkit leültettek szorosan az óvodai méretű székekre, de csak sör vagy üdítő rendelése esetén lehetett magába az utcácskába is bejutni. Komikus látvány volt, ahogyan a szűk sikátorban sípot fújva sörökkel, székekkel felszerelkezve hangosan dirigáltak, kiabáltak a testes vietnámi asszonyságok. A vonat valóban centikre haladt el előttünk, elég nagy sebességgel. A sok ember szinte rátapadt a házak falára, hogy elférjen a szerelvény. (2023) forrás

K. Kriszta fotói

Utunk során kereszteztük Hanoi híres vasútutcáját, amelynek különlegessége, hogy a lassan haladó vonat egy szűk sikátorban kanyarog a házak között. Az Instagram-nak köszönhetően évről évre nagyobb lett a hírneve, és sorra nyíltak a kávézók, amelyeknek apró székeit, asztalait – vendégestül – mindig gyorsan félre kellett kapniuk, amikor közeledett a szerelvény.

A közelmúltban többször is előfordult, hogy a vonatnak meg kellett állnia a sok bámészkodó miatt, ezért utazásunk előtt nem sokkal a hatóságok egyik napról a másikra lezárták az utcát, és megtiltották a belépést, sőt elvileg még a fényképezést is. Ezt egy vasúti átjárónál posztoló rendőr is nyomatékosította, amikor a táblára mutogatott, amint felemeltem a kamerát. Másnap azonban már egy kevésbé szigorú kollégája állt ugyanott, így sikerült néhány fotót készítenem.
A környék kávézóinak és éttermeinek tulajdonosai most türelmetlenül várják, mi lesz a vasútutcával: a forgalmuk hirtelen a korábbi töredékére esett vissza, és senki sem tudja, mikor térhet vissza az élet a régi kerékvágásába.

Hadtörténeti múzeum

(Vietnam Military History Museum)

Belépődíj: 40,000 dong/fő (2023) - Hétfőn és pénteken zárva.

MIG-21, amit a hatvanas évek második felében a szovjetek ajándékoztak a vietnami kommunistáknak, hogy legyőzzék a gaz amerikai imperialistákat. - K. Kriszta fotója

A vietnami háborúban (1965–1973) lelőtt amerikai harci gép roncsa - Kriszta fotója

K. Kriszta fotói

Utólag már nem tudjuk beazonosítani, hogy az arany harcosnak szárnyai vannak-e, vagy mi a fene (?) - K. Kriszta fotója

A honvédelem és a gyermek felnevelése elfér egymás mellett. - K. Kriszta fotója

West Lake/Tây Hồ

Hangulatos lakóház pomelo- (óriás citrus) fával - K. Kriszta fotója

A West Lake negyedben az itt nagy számban élő európai expat-ek igényeit változatosan kielégítik. Ez pl. egy dán pékség szuper teljes kiörlésű kenyerekkel. - Kriszta fotója

A West Lake Hanoi viszonylatban némileg tisztább mint az átlag, de járda itt sincs, vagy ha van, akkor el van torlaszolva. - K. Kriszta fotója

A negyed névadója, a West Lake egy hatalmas tó. Itt kicsit jobb a levegő. - K. Kriszta fotója

Elegáns hagyományos ruhákban fotóztatják magukat helyi nők - K. Kriszta fotója

Kellemes a parton sétálgatni, csak arra kell ügyelni, hogy ne lépjünk kutyaszarba. - K. Kriszta fotója

A járdát a motoroknak sajátítják ki, akárcsak mindenhol Hanoiban. - K. Kriszta fotója

Retro bolt adekvát bácsival - K. Kriszta fotója

A meséből ismert aranyhal nincs a választékban - K. Kriszta fotója

Más érdekes negyedek

Ngoc Ha

A Ngoc Ha negyed Hanoi egyik legautentikusabb zugát kínálja, ahol még mindig megtalálhatod a valódi vietnámi mindennapok zaját és illatait. A keskeny sikátorok között barangolva apró családi éttermekre bukkansz, ahol a nagymama receptje szerint főznek pho levest már évtizedek óta. A Nyugati-tó partján fekvő negyed tökéletes kiindulópont a hajnali séták szerelmeseinek - helyi idősek tai chi gyakorlatát figyelheted meg a tó partján, miközben a város lassan felébred. A főutaktól távol itt még élnek a hagyományos mesterségek: szabók, bádogosok és virágkötők műhelyei rejtőznek a régi francia gyarmati épületek földszintjén. Ha valódi street foodra vágysz, a helyi piac forgatagában olyan ízekkel találkozhatsz, amiket a turistanegyedekben hiába keresnél. Este pedig sétálj el a tópartra, ahol a helyiek motorjukról leszállva üldögélnek a vízparton, teát kortyolgatnak és nézik, ahogy a nap lebukik a város fölött.

Francia negyed/ Ba Đình

A legszebb, bár eléggé kicsi negyed. Az itteni Andrássy út, art deco házak, luxusbutikok. Tisztaság, néhán yolyan járda, min sétálni is lehet. Csak sajnos kb három sarkot.

A Ba Đình negyed Hanoi politikai és kulturális szíve, ahol a francia gyarmati építészet harmonikusan keveredik a vietnami történelem emlékeivel. A széles, fákkal szegélyezett sugárutakon sétálva úgy érzed, mintha Párizs és Ázsia találkozásánál járnál - elegáns villák sárgás homlokzatai kandikálnak ki a trópusi növényzet mögül. Itt található Ho Si Minh mauzóleuma is, ahol reggelente hosszú sorok kígyóznak, hogy tiszteletüket tegyék Vietnam alapító atyja előtt. A környék kávézói legendásak - a francia örökség itt él tovább minden croissant-ban és ca phe sua da-ban (jeges kávé sűrített tejjel). Az Irodalmi Templom ősi udvarai és a Egy Pillér Pagoda különleges formája tökéletes kontrasztot alkot a gyarmati épületekkel. A botanikus kert árnyas ösvényein biciklizve vagy csak sétálva menedéket találsz a városi forgatag elől. Este pedig a francia nagykövetség környékén előkelő éttermek és bárok várnak, ahol a helyi elit és az expat közösség keveredik egy pohár bor vagy egy banh mi mellett.

Japán negyed/ Kim Mã

A Kim Mã negyed Hanoi modern üzleti arca, ahol a japán precizitás találkozik a vietnami lendülettel. Itt sorakoznak a város legmenőbb japán éttermei és izakayái, ahol a helyiek és a jelentős japán expat közösség együtt szürcsöli a miso levest és osztja meg a szaké poharakat. A Lotte és a Indochina Plaza toronyházai közötti utcákon autentikus rámen bárokat és elegáns szusi helyeket találsz, ahol a séfek valódi tokiói színvonalat hoznak Hanoiba. A negyed különlegessége, hogy itt működik a japán iskola is, így délutánonként iskolai egyenruhás gyerekek népesítik be a tiszta járdákat. A japán szupermarketek polcain minden megtalálható a miso pasztától a speciális rizsfajtákig - igazi mentőöv a honvágyó japánok és az ázsiai konyha rajongói számára. A Daewoo Hotel környékén modern koreai és japán beauty shopok csábítanak be a legújabb szépségápolási trendekkel. Este a karaoke bárok neonjai gyúlnak ki, ahol üzletemberek lazítanak egy hosszú nap után, és bizony nem ritka, hogy hajnali órákig zeng a japán pop és az enka.

Bưởi

A Bưởi negyed Hanoi egyik legdinamikusabban fejlődő része, ahol a hagyományos vietnami élet találkozik a modern városi lüktetéssel. A keskeny utcák labirintusában még mindig megtalálod az autentikus pho konyhák gőzölgő fazekait, miközben a sarkon már hipster kávézók nyílnak minimál dizájnnal és specialty kávéval. Itt él az igazi hanoi középosztály - egyetemisták, fiatal családok és kreatív vállalkozók, akik esténként a járdán felállított apró műanyag székeken ülve isznak bia hoi-t (helyi csapolt sört). A negyed névadója, a bưởi (pomelo) gyümölcs még mindig megtalálható a helyi piacokon, ahol hajnalban a környékbeli falvakból érkező árusok kínálják portékájukat. A főút mentén sorakozó street food standok kínálata lenyűgöző - a bánh cuốn-tól (gőzölt rizslap) kezdve a bún chả-n át (grillezett sertés tésztával) minden megtalálható, amit egy ínyenc megkívánhat. Az újabb fejlesztések ellenére a negyed megőrizte közösségi szellemét - az idős nénik még mindig az utcán üldögélve pletykálnak, miközben a gyerekek fociznak a sikátorokban. Este a Tô Hiến Thành utca food street-té változik, ahol a helyiek motorjaikról leszállva vacsoráznak családjukkal a forró nyári estéken.

Trung Hoà és Nhân Chính

Trung Hoà és Nhân Chính első pillantásra olyanok, mintha Hanoi egy modernebb, rendezettebb arcát mutatná meg az embernek. A két városrész szinte összenőtt, és együtt alkotnak egy sajátos, nyüzsgő, mégis valahogy kényelmesen élhető városi világot: széles utcák, új építésű házak, csupa üveg irodatömb, és közöttük apró utcai árusok, akik mintha csak emlékeztetni akarnák a járókelőt arra, hogy ez azért továbbra is Hanoi.

Reggelente öltönyös irodisták és flipflops papucsos helyiek keverednek, a kávé illata minden sarokról kiszökik a járdára, délutánra pedig a környék körül már tele a levegő az iskola utáni motoros forgalommal. A lakónegyedekben csendesebb a hangulat, a kis tavak partján idősek tornáznak, vagy csak üldögélnek és beszélgetnek, mintha semmi sem sürgetné őket.

Estére a negyed kicsit átváltozik: a fények felkapcsolódnak, a kisebb étkezdék elé kirakott műanyag székeken megindul az élet, a grill illata összekeveredik a frissen facsart gyümölcsökével, és a forgalom ellenére valahogy mégis otthonos marad minden. Trung Hoà és Nhân Chính nem a turisták számára kitalált látványosság, hanem egy szelete annak a mindennapi Hanoi-nak, amelyet jó érzés megfigyelni: természetes, eleven és nagyon is szerethető.

Phở Cuốn sziget - Ngũ Xã

A Ngũ Xã negyed igazi kulináris zarándokhely, ahol megszületett Hanoi egyik legkreatívabb street food specialitása, a phở cuốn - a tekercsbe göngyölt pho. A Trúc Bạch tó partján fekvő kis szigetszerű területen az 1990-es évek óta készítik ezt a különlegességet, ahol a pho leves helyett friss rizslapba tekerik a marhaszeletet, zöld salátát és fűszernövényeket. A keskeny utcácskákban szinte minden második ház földszintjén családi műhelyek ontják a friss phở cuốn tekercseket, amiket a helyiek munka után motoron hazafelé menet vesznek meg vacsorára. A tóparti sétányon fiatal párok üldögélnek naplementekor, kezükben a jellegzetes édes-savanyú mártogatósba mártott tekercsekkel. A negyed varázsa, hogy még mindig őrzi kisvárosi hangulatát - mindenki ismer mindenkit, a szomszédok átszólnak egymásnak az utcán, és a nagymamák büszkén mesélik, hogy ők találták fel ezt az ételt, amikor nem volt elég leveshez való csont. Az esti órákban a műhelyek előtt hosszú sorok kígyóznak, ahol türelmesen várják a frissen készült tekercseket a hanoi ínyencek. Ha szerencsés vagy, még láthatsz egy-egy mestert munka közben, ahogy hihetetlen gyorsasággal és precizitással tekeri a tökéletes phở cuốnt, ami aztán perceken belül valaki vacsoraasztalán köt ki.

Koreai negyed|Keangnam – The Manor

A Keangnam és The Manor környéke Hanoi mini-Szöulja, ahol a kimchi illata keveredik a phở aromájával, és a hangeul feliratok versenyeznek a vietnami betűkkel. A Keangnam Landmark Tower 72 emelete körül vibrál az élet - a modern bevásárlóközpontokban K-beauty üzletek és koreai szupermarketek sorakoznak, ahol a helyiek lelkesen vásárolják a gochujang pasztát és a tteokbokki alapanyagait. A környék koreai BBQ éttermei esténként zsúfolásig megtelnek - üzletemberek és K-pop rajongó fiatalok együtt sütögetik a samgyeopsal-t és koccintanak soju-val. A The Manor luxus lakóparkjában jelentős koreai közösség él, így a környéken autentikus koreai pékségek és kávézók nyíltak, ahol a Paris Baguette croissant-jai mellett vietnami banh mi is kapható. A közeli utcákon kozmetikai klinikák hirdetik a legújabb szépészeti trendeket Szöulból, miközben a nyelviskolákban lelkes diákok tanulják a koreait, hogy közelebb kerüljenek kedvenc K-drama sztárjaikhoz. A hétvégi piacokon kimchi mellett friss vietnami zöldségeket árulnak, tökéletesen szimbolizálva a két kultúra harmonikus együttélését. Este a karaoke bárok neonjai világítanak, ahol a legújabb BTS és Blackpink dalok mellett vietnami popklasszikusok is felcsendülnek, és a két nemzet fiataljai együtt éneklik a refréneket.

Egyéb látnivalók

Vietnami nők múzeuma

Szép gesztus egy külön múzeummal tisztelegni a vietnámi nők előtt. Reméljük, a mindennapi életben is így tesznek a vietnámi férfiak, példamutató módon átvéve a nőktől a mindennapi élet nyomasztóan unalmas feladait. A múzeum a nők hősiességét sem vitatja, sőt a kifejezetten kiemeli a földeken krményen dolgozó nők háborús érdemeit. Valahogy úgy, ahogy a keresztbe vetett gépsztollyal a hátán, előre kötött csecsszopóval a hasán, a rizsföldeken gályázó ősanya egyszer csak meglát egy gonosz amerikai repülőt és beleereszt egy sorozatot. Lelövi persze. Majd megszoptatja cscsemójét és visszafordul termelni a földekre. A kiállítás egyébkénrt egy szépen megkomponált, tematikusan felosztott kiállítás, ami a női feladatokon szépen végig vezeti a látogatót. Várjuk a hasonló magyar kezdeményezést. A belépőjegy 40.000.- dong/fő.

Kriszta fotói

Hős forradalmár nők tablója - Kriszta fotója

Neogótikus katedrális

K. Kriszta fotói

Zászlótorony

(Flag Tower)

Közvetlenül a Hadtörténeti múzeum mellett van.

A Cột cờ Hà Nội, vagyis a Hanoi Zászlótorony büszkén magasodik a város szívében, mint a vietnami függetlenség 33 méteres szimbóluma. Az 1812-ben épült vörös téglatorony a francia gyarmati időkben is állva maradt - az egyetlen építmény, amit a franciák nem romboltak le a citadellából, mert kiváló megfigyelőpontnak bizonyult. A torony lépcsőin felkapaszkodva lenyűgöző panoráma tárul eléd: egyik oldalon a Ho Si Minh mauzóleum területe, másikon a modern Hanoi üvegpalotái csillognak. A nemzeti ünnepeken hatalmas vietnami zászló leng a tetején, amit szinte az egész városból látni lehet. A környező parkban helyi párok fotózkodnak esküvői ruhában, miközben turisták próbálják megörökíteni a tökéletes szelfit a történelmi emlékművel a háttérben.

Kriszta fotója

Operaház

A Hanoi Operaház gyönyörű gyarmati ékszerdoboza 1911 óta díszíti a város szívét, párját ritkító neobarokk pompájával, amely a párizsi Opéra Garnier kistestvéreként épült. A sárga-fehér homlokzat esti kivilágításban szinte mesebeli kastélyként ragyog, előtte pedig a fiatalok kedvenc találkahelye lett - gördeszkások, utcai zenészek és szerelmespárok népesítik be az előtte lévő teret. Bent a vörös bársony ülések és az aranyozott díszítések között a vietnami nemzeti balett és opera előadásai mellett nemzetközi produkciók is helyet kapnak. A franciák építették ugyan, de a vietnamiak tették igazán magukévá - itt hirdették ki 1945-ben az augusztusi forradalmat, ma pedig tradicionális ca trù énekesek és modern jazz zenészek egyaránt fellépnek a patinás deszkákon. A környező utcákon elegáns kávézók és galériák sorakoznak, ahol előadás előtt egy pohár bor mellett lehet várakozni, miközben az épület homlokzatán az esti fények varázslatos árnyékokat vetnek.

: Kriszta fotója

További beszámolók

Az irodalom temploma Hanoi egyik legszebb látványossága, egy ősi parkban áll, tisztelgés az irodalom és az oktatás előtt. A hatalmas, harangokkal ellátott főkapun belépve három úton haladhatunk keresztül öt egymást követő, körbezárt udvaron. Magát a templomot az ötödik udvarban találjuk meg, gondozott kert veszi körül, lótuszvirággal teli tóval. A Hoán Kiem tó a kedvenc helyünkké vált, hiszen minden este, átverekedve magunkat a Sör utca tömegén, egy félórára kiültünk egy üres padra, vagy rosszabb esetben egy miniatűr műanyag székecskére a sok helyivel együtt, megcsodálni a szépen kivilágított hidat és templomot. A tó maga esküvői, családi fotók helyszínéül is szolgál, gyönyörű vietnámi lányokat fotóztak a parton, csodálatos nemzeti viseletükben, az ezerszínű selyem ao daitban. Olykor Istvánt is felkérték, hogy álljon melléjük egy fotó erejéig, hiszen ritkán látni fehér hajú és szakállú, kék szemű férfit arrafelé. Második Hanoinak szentelt napunkon észak felé vettük az irányt, a Nyugati tó és környékének felfedezése következett. Az Egyoszlopos Pagoda volt az első betervezett látnivaló, amely egy hatalmas parkban található. Egy darabig taxival mentünk, de a park melletti sugárút, amelyen gyönyörű francia gyarmati épületek, nagykövetségek állnak, annyira szép volt, hogy korábban kiszálltunk egy séta erejéig.

Sajnos nem számoltunk azzal, hogy vasárnap lévén a park, amelyben a pagoda, illetve Ho Si Minh mauzóleuma is van, kordonnal teljesen körbe volt zárva, és csak egy bizonyos ponton lehetett oda belépni, biztonsági ellenőrzés mellett. A parkot aznap több ezren látogatták. Vidékről érkeztek buszokkal a volt elnök tisztelői, vietnámi csillagos vörös ruhába öltözve. Igazi népünnepély volt, a gondozott parkban felállított hatalmas kivetítőkről dőlt a tömény pártpropaganda, ahol gyermekek és nők énekelték a „szeretünk Vietnám”, „szeretünk Ho Si Minh” tartalmú énekeket. A Chúa Mot Cot Pagoda egy kis tó közepén található, lótuszvirágra hasonlító buddhista szentély, a gyermekáldást segítő Quan Am istennő tiszteletére épült. Nagyon nehezen keveredtünk ki a körbe barikádozott parkból, de a Nyugati tó egy kis félszigetén épült 11 emeletes Chúa Tran Quoc buddhista templomig már gyalogosan indultunk el.

A templom Hanoi legrégebbi temploma, kihagyhatatlan látnivaló. A tó partja találkozóhely a helybeliek között, éttermek, kávézók, virág- és emléktárgyakat árusítók tömegében. Maga a tó felhőkarcolókkal körbeépített, ott lakik a város tehetősebb rétege. (2023) forrás