ÚTIKRITIKA.HU / Vietnám

Vietnám

Vietnám

Pénz és pénzváltás | Egészség | Közlekedés | Étkezés | Vásárlás | Szórakozás | Közbiztonság | Magyar külképviselet | Egyéb hasznos információk | Fotóegyveleg

.

Bőségtál - P. M. fotója

Pénz és pénzváltás

• A vietnami hivatalos pénzeszköz a dong. A legkisebb címlet 500-as, a legnagyobb 500 ezres.
• Érdemesebb nagyvárosokban pénzt váltani, mert a kisebb helyeken rosszabb az átváltási kurzus.
• Az utazási irodákban és vendégházakban rendszerint tudunk pénzt váltani, de a kurzus nem olyan jó, mint a normál utcai pénzváltóknál.
• Hasznos információ, hogy Vietnamba a valuták közül amerikai dollárt érdemes a leginkább vinni. Ha nincs éppen nálunk dong, csak dollár, azt is sok helyen elfogadják.
• A sérült dollárbankjegyeket nem szokták elfogadni.
• A dollárból és az euróból is a 100-as és az 50-es címletekért valamivel jobb árfolyamot kínálnak, mint a kisebbekért.
• Egy dollárért kb. 26,000 dongot adnak (2025  május).

Bankkártyát inkább csak a nagyobb szállodákban, menőbb éttermekben és butikokban fogadnak el. ATM készülékek Hanoin és Ho Si Minh városon kívül alig vannak, legfeljebb a nagyobb városokban. A tuktuk vezetők jól tájékozottak abban, hogy hol találhatunk automatát. A Visa és a Mastercard a legelfogadottabb, Amex kártyát viszont nem érdemes vinni. Valójában a készpénz a nyerő. Ebben az alfejezetben is felhívjuk a figyelmet arra, hogy a hotel széfet mindig hasznos igénybe venni, azaz csak annyi készpénzt vigyünk magunkkal a hotelen kívüli programokra, amennyire kb. szükség lehet.

A pénzek szépek, műanyagok, modernek. Csúszósak, könnyű őket véletlnül kirántani a farmer zsebéből. És állandóan milliókat átszámolgatni eléggé macerás. Könnyen összekeverhetőek, figyelni kell.

Revolut, wise simán használható. Dollárból vagy euróból, de néha forintból is váltva a dongot. A wise elméletileg tudja a vietnami dongot, a gyakorlatban csak dollárban/euróban vont le pénzt. Nem sikerült rájönni, mikor, miért, melyiket terheli. Elfogadható árfolyamon. (2023 január)

"Revoluttal fizettünk ott, ahol lehetett. Forintból vonta le, korrekt árfolyamon. Már, ahol lehetett kártyát használni. Ahol nem, csak kp. Ami macerás és bizony kell egy kis idő a címletek beazonosítására, hogy ne vágjanak át ezzel is. " (K. Kriszta, 2024)

---

Bankautomaták Vietnámban szinte mindenhol elérhetők, még kisebb településeken is könnyen találni egyet. A legtöbb ATM esetében a készpénzfelvétel felső határa 2 millió vietnámi dong, ami – tekintettel az árakra – nem különösebben sok. Ezen kívül általában 30–50 ezer dong közötti tranzakciós díjat számítanak fel a külföldi kártyákra.

A BIDV (Bank for Investment and Development of Vietnam) automatái azonban jelenleg is az utazók egyik kedvenc választása: gyakran engednek 5 millió dong vagy annál nagyobb összeg felvételét, és sok esetben nem számolnak fel pluszköltséget, vagy csak minimális díjat.

Fontos tipp 2025-re: mindig ellenőrizd a képernyőn megjelenő összegzésnél a felszámított díjat, mert ez bankonként és régiónként is eltérhet, és nem minden automata kínál díjmentes készpénzfelvételt.

---

Nem volt nálam aprópénz! A legkisebb címletem egy 500 dongos volt, ami gyakorlatilag használhatatlan volt. Még a mosdók díja is 2000 dongnál kezdődött. És vajon ki látható minden bankjegyen? Nem nehéz kitalálni... igen, Ho Si Minh!

---

,, Vietnámban ha valamilyen oknál fogva nem interneten veszel repülőjegyet belföldi járathoz, hanem a szállásodon vagy utazási irodán keresztül intézed, akkor csak készpénzzel tudsz fizetni. Mondanom se kell, számlát, nyugtát nem szokás adni, a nagy értékű vásárlások után legfeljebb valami elismervényt. Semmi meglepő nincs abban, hogy azok, akik kisvállalkozásokat üzemeltetnek – mint amilyenek a szállások és kifőzdék –, készpénzkötegeket tartanak maguknál. (2020)" forrás

---

4000 forintért eszel egy Michelin-csillagos étteremben – viszont azt ötszázezressel fizeted ki

Vietnámban brutális mértékű az infláció, ami két dolgot is okozott: egyrészt, a helyiek óriási címleteket használnak (van például száz-, kétszáz- és ötszázezresük is), a taxi és az élelmiszer pedig megdöbbentően olcsó a nyugati pénztárcához mérve. Nincs mit szépíteni: magyarként privilegizált helyzetű elitnek számítottunk, és belegondolni sem tudtunk, mit érezhet egy svájci vagy amerikai turista. Csak viszonyításképp:

egy 20 perces taxiút, amit motoron tettünk meg, 25 ezer vietnámi dongba, azaz 360 forintba került, egy átlagos éttermi ebéd 120 vietnámi dong, azaz 1740 forint körül mozog.

Izgalmas együtt állás ugyanakkor, hogy van Hanoiban egy Michelin-csillagos étterem, a Tam Vi, ami a legjobb északi- és közép-vietnámi fogásokat kínálja, ugyanakkor árazásával sokkal inkább igazodik a helyi árszabáshoz. Egy átlagos ebéd 250-300 ezer dongba kerül, tehát 5000 forint alatt bőven megebédelhetsz ott. És noha sok visszajelzés szerint a Tam Vi elmarad az átlagos Michelin-színvonaltól, mi nagyon jó élménnyel távoztunk onnan. (2024) forrás

Egészség

Vietnamban nem éppen fejlett az egészségügyi infrastruktúra, annak dacára, hogy az utóbbi húsz évben a közegészégügyi helyzet javuló tendenciát mutat. A nagyobb városokban az egészségügyi ellátás színvonala nem rossz, Hanoi-ban és Ho Si Minh városban pedig kifejezetten nívós klinikák is vannak, ahol azonban méregdrágák a kezelések. A magas páratartalmú trópusi klíma jó táptalaj a kórokozók számára. Nem az elbizonytalanítás szándéka vagy és a félelemkeltés miatt, hanem a józan óvatosságra való figyelmeztetés céljából hívjuk fel a figyelmet az alábbiakra. Egyre ritkábban fordulnak elő ugyanakkor tömeges, fertőző betegségek.

Hasznos információ, hogy a déli országrészben, a Mekong deltája táján előfordul malária, de csak az árvizek következményeként. Turisták által látogatott helyeken nem fordul elő malária. A déli országrészben egyre gyakrabban előfordulnak dengue-lázas betegségek, amelyek ellen nincs védőoltás. Védekezni csupán szúnyogriasztással lehet. A vietnami média néha beszámol kolera- és hasmenéses megbetegedésekről. A madárinfluenza vírus Vietnamban előfordult már. Óvatosságból hasznos kerülni az élőállatpiacokat és a baromfigazdaságokat.

Hasznos, javasolt, tehát nem kötelező oltások:

• Hepatitis A fertőzés elleni védőoltás
• Hepatitis B elleni védőoltás
• Hastífusz elleni védőoltás
• Veszettség elleni védőoltás
• Nemzetközi oltási igazolványt nem kérnek az országba való belépéskor.

A turista kellő óvatossággal elkerülheti a betegségeket. Az ivóvízzel és élelmiszerrel terjedő baktériumokat a főzés és a sütés elpusztítja. Csak jól átsült húsokat, halakat szabad fogyasztani. Utcai árusoktól vásárolt zöldségeket, gyümölcsöket nyersen és alapos tisztítás nélkül ne fogyasszuk. Fontos szabály, hogy ne igyunk semmiképpen csapvizet. Palackos ivóvízhez szinte mindenhol hozzá lehet jutni.

Hasznos tanácsok:

• FUGAKAR féreghajtó tabletta: hasznos megjegyezni a nevét! Utunk végén be lehet venni egy szemet, kb. 20000 dongba kerül, este lefekvéskor nyammogjuk szét, aztán nyeljük le vízzel.
• A gyógyszertárak neve vietnamiul: Nhà thuốc – de felismerni, mert mind a termékeivel az utcára néző boltocska.
• A Nap roppant erős sugaraitól védő krémekre szükség van Vietnamban.
• Mindenképpen javasoljuk, hogy még az utazást megelőzőleg kössön átfogó baleset- és betegbiztosítást. A honlapunkon köthet ilyet online.

Vietnámban sokan maszkot hordanak az utcán és motorozás közben, mert nagyon nagy a szmog és a por.

Vietnámban a legtöbb helyen folyóvízzel mosogatnak, ami kellemes meglepetés volt, főleg ha az ember korábban járt Thaiföldön vagy Kambodzsában, ahol sok étkezde még mindig állott vízben öblít. A szállások tiszták voltak, a fürdőszobák rendezettek, és az ágyneműk is frissen mosottnak tűntek. Semmilyen egészségügyi problémánk nem adódott, sem az ételektől, sem a körülményektől.

Az utcai árusoknál vásárolt ételek is teljesen rendben voltak, pedig többször ettünk olyan helyeken, ahol helyiek étkeztek műanyag széken, járdaszélen. A gyümölcsöket, zöldségeket mindig alaposan megmostuk, de még a hámozatlan ananászt is gond nélkül ehettük. A csapvizet persze nem ittuk meg, de minden boltban könnyen lehetett palackos vizet venni. Összességében Vietnám sokkal higiénikusabb benyomást keltett, mint amit előzetesen vártunk.

---

Az utazás előtt most kivételesen beoltattuk magunkat többféle dolog ellen is – ellentétben a Thaiföldre tett korábbi utunkkal, amikor ezt még elhagytuk. Valamiért most erősebb volt bennünk az elővigyázatosság érzése, és nem bántuk meg.

Természetesen újra előkerültek a klasszikus utazási óvintézkedések: piszkos kézzel nem eszünk, jeget nem kérünk az italba, csak palackos vagy felforralt vízzel mosott gyümölcsöt fogyasztunk, kizárólag frissen, előttünk készült ételt eszünk… és így tovább.

Nos, ezekből a szabályokból nagyjából egy órán belül mindet sikerült megszegnünk. Egyik sem tartott sokáig. 😄

Az első állomás egy helyi piac volt, ahol – rajtunk kívül – egyetlen másik külföldit sem láttunk. Többen érdeklődtek is, honnan jöttünk, és mi szél hozott ide. Itt hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a vietnámiak nem csak a turisták kedvéért viselik a tradicionális kúp alakú kalapot – ez valóban a mindennapi életük része.

A piac látványa már nem ért akkora sokként, mint egy évvel korábban Kambodzsában, de a higiéniai viszonyokkal még mindig nehéz volt megbarátkozni. A húsokat kint, a forróságban árulják, gyakran a földön vagy egy piszkos pulton darabolják fel – mindezt természetesen kesztyű és hűtés nélkül.

Mindezek ellenére semmilyen egészségügyi problémánk nem volt, és a szálláshelyek tiszták, rendezettek voltak. Folyóvízzel mosogatnak – ellentétben Thaiföld és Kambodzsa sok vendéglátóhelyével –, ami szintén bizalmat ébresztett bennünk.

Vietnám ebből a szempontból kicsit ellentmondásos: a nyers piac látványa sokkoló, de a vendéglátásban egyre több helyen találkozunk tisztasággal és tudatossággal. Az emberek barátságosak, a helyi étkezési kultúra pedig minden furcsasága ellenére is vonzó és élvezetes.

---

A remek étkezések mellett érdemes gondolni arra is, hogy a streetfood, a tengeri herkentyűk ... magában hordozza a higiéniai veszélyeket. Egy utcai árus, aki órákig nem hagyhatja el a standot ... a szennyvízzel fertőzött parti vizekben tenyésztett kagyló, rák ... felvet egyfajta plusz odafigyelést.

Az Albendazol vagy egyéb néven, de azonos hatóanyaggal féreghajtó emberek számára. Mi 3 havonta alkalmazzuk. Vagy amikor olyan utazást csinálunk, amiben befigyel a tengeri herkentyűs ételek fokozott fogyasztása. Vietnám után mindig.

Meglepően sűrűbben fordul elő ilyen jellegű probléma és komoly, kórházi kezelést igénylő hatása van.
Használat elég egyszerű. Patikában meg kell vásárolni 3 dobozt. Ez 3 adag. 1 dobozban 2 tabletta van, ez 1 adag. Mi este lefekvéskor vesszük be. Évekig nem használtuk, mert nem is tudtunk róla. A helyiektől tanultuk el. (Szántó Lajos utazásszervező, 2023)

---

Séta közben mi nem találtunk "normális" vécét sehol. Nagyobb turistaközpontokban, kávézókban, éttermekben igen, kisebbekben már nem, vagy olyan, ami szerintem nem volt "normális". De úgy séta közben nem volt nyilvános vécé semmilyen, se normális, se bolond...

Közlekedés

Közúti helyzet

A Vietnamban először látogató európaiak megrökönyödnek attól, hogy a városi és a lakott területeken kívüli közúti közlekedés mennyire kaotikus. Óriási a forgalom, elképesztően sok a motorkerékpározó és autós. A közlekedési szabályokra fittyet hánynak, így nem csoda, hogy sok a kisebb koccanásos baleset, gyakran a motorosok ütköznek össze egymással. Hasznos információ, hogy a bukósisak kötelező. Turistáknak nem igazán javasoljuk sem motorkerékpár, sem autó bérlését. A magyar és a nemzetközi jogosítványt nem fogadják el, és csak a helyi hatóságok által kiadott engedéllyel lehet járművet vezetni. Egyszerűbb, biztonságosabb hát helyi sofőr által vezetett gépkocsit bérelni, mert ennek számtalan előnye van. Városokon belüli közlekedésre sok turista vállalkozik motorkerékpár bérlésével, mert önmagában izgalmas kaland a zsúfolt utakon a helyiekkel együtt mozogni. Napi 5-10 dollárért lehet bérelni robogót hotelekben, utazási irodákban, sőt kávézókban is. Ehhez általában nem kérnek jogosítványt. Viszont a rendőrök szúrópróbaszerű ellenőrzések alkalmával szívesen megcsapolják ilyen-olyan ürüggyel kivetett büntetéssel a turista pénztárcáját.

Vietnám útjai néhol elég szürreális élményt nyújtanak. Az ország legfontosabb közlekedési ütőere, az 1-es számú nemzeti főút – amely az északi határtól egészen a déli tengerpartig húzódik több ezer kilométeren át – sok helyen még mindig mindössze kétsávos, egy-egy irányba. Az autósoknak itt gyakran kell lavírozniuk biciklisek, motorosok, néha pedig békésen poroszkáló vízibivalyok között. Elméletben fizetős szakasz is akad, gyakorlatban viszont a komfort sokszor csak illúzió.

Mindezek ellenére látványos a fejlődés. Szinte mindenhol új hidakat, autópályákat, felüljárókat építenek, jellemzően külföldi finanszírozással – kínai, japán vagy koreai forrásból. A városokban rengeteg tábla hirdeti, mi minden fog épülni a közeljövőben. Ezeken általában mosolygó, rajzolt elvtársak és elvtársnők sétálnak gondozott parkokban, modern épületek között – miközben a valóságban a helyszínen gyakran még csak a föld van feltúrva.

Hanoiban például a reptérről befelé vezető úton láttunk egy hatalmas, kivilágított díszkaput, amely mintha a Brandenburgi kapu vietnámi verziója lett volna – csak kisebb és színesebb. Ott egy új lakónegyed épül majd... legalábbis a kapu szerint. Mögötte egyelőre még csak puszta földterület terült el.

A közlekedésről pedig elmondható: gyakorlatilag nincsenek szabályok. A piros lámpa még olykor-olykor működik, de a motorosok és biciklisek gyakran azt is figyelmen kívül hagyják. Az elsőbbség itt nem jogszabály, hanem dinamika kérdése – az halad, akinek egy centivel előrébb van az orra.

A körforgalmak mintha csak esztétikai szerepet töltenének be: senki nem tudja, vagy nem akarja tudni, hogyan kellene bennük közlekedni, és simán balra is fordulnak bennük. A dudálás pedig az alapvető kommunikációs eszköz: a sofőrünk például minden egyes kereszteződésnél rányomott, hogy jelezze, "jövünk". Index helyett is ezt használják – dudával jelzik, ha előznek, ha kanyarodnak, ha valaki útban van, vagy ha egyszerűen csak úgy érzik, „szükség volt rá”.

A motorbicikli a vietnámi élet szimbóluma. Ezen szállítanak mindent: két méteres üvegajtót, ketrecnyi élő csirkét, sőt, nem ritka a motoron utazó borjú sem. A leglátványosabb talán mégis az, amikor egy teljes négytagú család fér el rajta: apa vezet, mögötte anya, majd két kisgyerek – egy motoron.

---

Motor

Vietnamban a motorkerékpárt lehetőleg hivatalos parkolóhelyen tanácsos csak leállítani, lakatot használva. Ho Si Munh városban többekkel előfordult, hogy a kölcsönző a lakat pótkulcsával lopást rendezett meg, majd követelte a motorkerékpár újkori árának kifizetését. Aki motorozni akar, de nem vezetni, az könnyen találhat vezetőt napi 6-10 dollárért.

A vietnámi motorbiciklik teherbírása az európai szemmel szinte felfoghatatlan. Az interneten számos fotó kering, amelyeken három élő disznó vagy akár egy bivaly is fel van kötözve a sofőr elé és mögé. Bár mi ilyen extrém szállítmányt nem tudtunk lencsevégre kapni, azért sikerült néhány meglepő képet készítenünk, amelyek jól szemléltetik a motorok teherbírását.

A vietnámiak számára a motorbicikli nem csupán közlekedési eszköz, hanem mindennapi teherhordó jármű is. Gyakran látni, hogy hatalmas mennyiségű árut, például több tucat tojástartót, zöldségeket vagy akár élőállatokat szállítanak vele. A motorok gyakran teljesen megrakottak, a rakomány pedig sokszor oldalra is kilóg, ami különösen a városi forgalomban jelent kihívást. Ennek ellenére a sofőrök rutinosan manővereznek a zsúfolt utcákon, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

A motorbiciklik ilyen mértékű kihasználása nemcsak a gazdasági szükségszerűségből fakad, hanem a vietnámi találékonyság és alkalmazkodóképesség is megmutatkozik benne. Az ilyen jelenetek nemcsak lenyűgözőek, hanem a helyi kultúra és életmód szerves részét is képezik.

A helyi közlekedési viszonyokhoz nem szokott turistának nagyon óvatosan keljenek át a forgalmas utak túloldalára. Még kijelölt gyalogátkelőn zöld lámpánál is körültekintően kell áthaladni az úttesten. Hiába zöld, nem háborítja őket a gondolat, hogy megálljanak és átengedjék a gyalogost. Vietnam területére saját vagy bérelt gépjárművel (gépkocsi, terepjáró, motorkerékpár) beutazni előzetes engedély birtokában lehetséges. Ennek hiányában a határőrök a beléptetést megtagadják, az engedély beszerzésére a határállomáson nincs mód. A saját gépjárművel történő utazást tervező magyar állampolgárok indulás előtt legalább 2 hónappal Vietnam budapesti nagykövetsége Konzuli Osztályán tájékozódjanak a gépjármű engedély beszerzésének feltételeiről, az eljárás részleteiről.

Vietnámban a motorbicikli nem csupán közlekedési eszköz, hanem az élet minden területén nélkülözhetetlen szállítóeszköz is. A helyiek elképesztő kreativitással és ügyességgel használják ki a motorok teherbírását.

Gyakori látvány, hogy egyetlen motoron utazik egy öttagú család: apa, anya és három gyerek, mindannyian sisak nélkül, egymás mögé szorulva. Máskor a motoron ketrecekben tyúkok, cserepes virágokból álló „mozgó oázisok”, vagy akár tíz nagy doboz tornyosul egymásra erősítve. Nem ritka az sem, hogy egy másik biciklit szállítanak a motoron keresztbe fektetve.

Az ilyen túlterhelt motorok nemcsak a vidéki utakon, hanem a városok zsúfolt utcáin is mindennaposak. A forgalomban ezek a járművek szinte minden más közlekedőt kiszorítanak, és a közlekedési szabályok gyakran háttérbe szorulnak.

A motorbicikli Vietnámban tehát nemcsak közlekedési eszköz, hanem a mindennapi élet multifunkcionális alapeleme, amely nélkül elképzelhetetlen lenne az ország működése.

Vonatozás

Vietnamban a vasúti közlekedés elég biztonságos, olcsó és az európai utazó számára meglehetősen egzotikus. Sokan a nagy távolságokat hálókocsis vonatozással vészelik át.

Hanoi - főpályaudvar - Kriszta fotója

A vietnámi vonatok legalsó osztályán utazni valódi kaland: a fapados kocsikban a komfortérzet minimális, és az utazás során nem ritka, hogy az utasok a padlón alszanak. Éjszaka, amikor a mosdóba szeretnénk menni, gyakran szinte lehetetlen anélkül közlekedni, hogy ne lépnénk rá valakire, aki a folyosón vagy az ülések között alszik. A padló gyakran piszkos, és az utasok a legkülönfélébb helyeken próbálnak pihenni, ami különösen hosszú utazások során válik kihívássá.

A legolcsóbb, úgynevezett "hard seat" osztályon a fa- vagy műanyag ülések kényelmetlenek, és a kocsikban nincs légkondicionálás, csak ventilátorok biztosítják a levegő keringését. A hosszú utak során az utasok gyakran a padlón ülnek vagy fekszenek, és a zsúfoltság miatt a személyes tér minimális. A mosdók állapota változó: egyes kocsikban elfogadható tisztaságúak, másokban viszont erősen szennyezettek, és a higiéniai körülmények nem felelnek meg az európai elvárásoknak. A vonatokon az étel- és italszolgáltatás korlátozott, ezért érdemes saját ellátmányt hozni az útra.

---

Aki utazott valaha a MÁV régi szerelvényein, annak ismerős lehet az érzés, amit a vietnámi személyvonatok legalsóbb kategóriája nyújt. A beragadt ablakok, a kopott fogantyúk, a régi idők koszát makacsul őrző kilincsek és a toalett használhatóságának reménytelen állapota – mindez szinte nosztalgikusan csap arcul minket, amikor felszállunk ezekre az időutazást idéző, keskeny nyomtávon döcögő vasúti ősmaradványokra.

A vagonok kialakítása nem sokat változott az elmúlt évtizedekben: csálé ajtók, nyikorgó zsanérok, linóleumdarabokkal foltozott padló, és a múltból itt ragadt műanyag ülőkével berendezett kocsik fogadják az utast. Mindez nem csupán egy közlekedési forma, hanem egyfajta kulturális tapasztalat is – csak nem a komfortos fajtából.

A helyiek ezzel együtt élnek, és szemmel láthatóan nem zavarja őket. A gyerekek az ablaknál ülve integetnek, az idősebbek szó nélkül pihennek a nyikorgó ülésen. Mi, európaiak viszont gyakran értetlenül nézünk körbe, próbáljuk nem megfogni a kilincset, és inkább nem kérdezzük meg, hol van a WC. Mindennek ellenére van valami megfoghatatlan bája ennek a rozoga rendszernek – mintha egy rég elfeledett világ sarkában döcögnénk, ahol az idő megállt, a vasút pedig mégis továbbmegy.

Aki nem a komfortot keresi, hanem az élményt, annak egy ilyen utazás valóban felejthetetlen lesz – csak kézfertőtlenítő legyen a zsebében.

Távolsági buszok

A távolsági buszközlekedésre való vállalkozásnál nem árt előre megnézni, hogy milyen állapotban van a konkrét jármű. A főbb turisztikai látnivalók között érdemes az éjszakai buszt választani, ha az egy olyan busz, amiben ágyak vannak. A valóságban inkább priccsek, két oldalt és középen felemelve 1-2 sorban is. Zajos és rázós, de bizonyos kor alatt könnyen túlélhető. Ha van légkondi rajta, az a baj, ha nincs, akkor az, de erre előre fel kell készülni.

Belföldi utazásra Vietnámban a távolsági busz a legolcsóbb és legpraktikusabb megoldás. A nagyobb társaságok által üzemeltetett járatok általában megbízhatóak, a buszok műszaki állapota is elfogadható – legalábbis nem tűnnek életveszélyesnek. Egy dolog azonban biztos: ezek a buszok bizony RÁZNAK. Főleg a vidéki, hepehupás utakon, ahol az embernek esélye sincs például akkor pisilni, amikor szeretne.

Sok járművön ugyan van WC, de használatuk csak erős idegzetűeknek ajánlott. Elég csak elképzelni, mi történik egy buckás úton, miközben egy műanyagcsővel próbálunk célozni – mindezt menet közben, egy csúszós padlón. És ne gondoljuk, hogy a nőknek könnyebb lenne. Gyakran jobb megvárni az útszéli technikai szünetet, amikor az utasok szó szerint „ki merre lát” alapon végeznek dolgukat a bokrok között – a helyiek teljes természetességgel.

A légkondicionálás egy külön történet. Úgy tűnik, a vietnámi buszsofőrök szerint a hideg levegő menőség kérdése, és ha már van klíma, akkor azt padlógázzal kell működtetni. A szellőzők sokszor töröttek vagy nem szabályozhatók, ezért érdemes papírzsepit vagy kendőt vinni, hogy be tudjuk tömni a fejünk felett tátongó jéghideg nyílást.

A zajterhelés sem ritka. Bömbölő vietnámi romantikus sorozatok, zúgó karaoke vagy vallási prédikációk is szórakoztathatják az utazót. Érdemes mosolyogva, udvariasan megkérni a sofőrt, hogy vegyen vissza a hangerőből – mondjuk így: "Nhạc này ồn quá!" (hangos a zene!). Lábszag szerencsére általában nincs, mert felszállás előtt le kell venni a cipőt, és gyakran adnak kis takarót, sőt, a jobbfajta társaságok egy kis palack vizet is biztosítanak.

Az út időtartama kiszámíthatatlan. Lehet 12 óra, de akár 18 is – attól függ, mennyi az útfelújítás, hány tehén álldogál az úton, vagy mennyi kerülőút jön közbe. Erős gyomor nem árt, még a jobb kategóriás buszokon sem. A legnépszerűbb járművek a kétszintes alvós buszok, főként Daewoo vagy Hyundai márkák, amelyeken három sorban, két szinten helyezkednek el a fekhelyek.

A rendszer a 178 cm-nél alacsonyabb utasoknak kényelmes, de afölött már kompromisszumos testhelyzetekre van szükség – tapasztalatból mondjuk. Az alsó ágyak valamivel stabilabbak, ott kevésbé érezzük a rázkódást. A nagy csomagokat nyugodtan be lehet tenni a busz „hasába”, ahol sorszámozott cetliket kapnak – ha megbízható céggel utazunk, biztonságban lesznek. A pénzt, útlevelet, értékeket viszont mindig tartsuk magunknál, legjobb egy nyakba akasztható kis táskában vagy övtáskában.

Országos szinten a Sinh Tourist (korábban Sinh Café) a legmegbízhatóbb cég, különösen, ha Hanoiból indulunk. Sok kis utazási iroda próbál hasonlítani rá, de nem minden „Sinh” név mögött ugyanaz a minőség áll. Érdemes utánanézni, valóban az eredeti cég irodájával van-e dolgunk. Aki nem várja el az európai kényelmet, cserébe viszont nyitott a kalandos utazásra, annak a vietnámi távolsági busz élmény lesz – a szó minden értelmében.

---

Egy szépnek induló utazás során sikerült egy csapat rabló gazember markába keverednünk. Az éjszakai alvós buszon reggel fél 6 körül hirtelen felébresztettek bennünket, hogy szálljunk le, mert állítólag buszt kell váltanunk. Először udvariasan, majd egyre határozottabban kértem vissza a jegyünket, mert az világosan Saigonig szólt. Mondhattam bárhogy – szépen, dühösen, kézzel-lábbal –, csak üres tekintet volt a válasz, aztán egyszerűen becsukták az ajtót az orrunk előtt.

A hátizsákjainkat kidobálták a busz aljából, így azt sem tehettük meg, hogy makacsul rajta maradunk. Ahol kitettek, papíron valami utazási iroda volt – most már inkább azt mondanám: ki tudja, mi volt az. Kedvem támadt elmenni a rendőrségre, hátha ott találnak valami megoldást.

Egy fickót nagy nehezen rávettünk, hogy segítsen, ő megtalálta a helyi rendőrség telefonszámát, de senki nem vette fel. Elindultam gyalog, hogy személyesen bemenjek, de akkor tudtam meg, hogy csak fél 8-kor nyitnak. Mert hát ugye Vietnámban bűncselekmény csak munkaidőben történhet...

A jegyet még Hoi Anban vettük, de az ottani iroda sem vette fel a telefont – korán volt még, feltehetően ők az irodában aludtak, és nem akarták megzavarni a „chi áramlását”. Ott álltunk tehát, kiszolgáltatva, tanácstalanul. Egy közeli szállodából próbálkoztunk újra telefonálni, de még mindig semmi.

Az angol nyelvtudás ezen a környéken gyakorlatilag nem létezett. Még arra sem kaptunk választ, hogy egyáltalán hol vagyunk. Végül a szálloda recepcióján találtunk egy névjegykártyát, így derült ki, hogy Nha Trangban vagyunk – azaz nagyjából félúton Saigon felé. A Lonely Planet szerint ez innen még úgy 7 óra buszozásra van.

Nem volt más választásunk, mint várni és reménykedni, hogy előbb-utóbb tovább tudunk jutni. A helyzet bosszantó, de tanulságos volt: a jegy önmagában nem garancia semmire. Vietnámban az utazás néha kiszámíthatatlanul kaotikus – különösen, ha az ember nem a legmegbízhatóbb társaságnál vásárolja a jegyet. Azóta is azt mondjuk: aki az éjszakai buszra száll, mindig legyen lelkileg is felkészülve arra, hogy egy másik városban ébred, mint ahová eredetileg menni szeretett volna.

Kevés országban volt olyan egyszerű a városok közötti utazás, mint Vietnámban. Mi a távolsági buszokat választottuk, amelyek szinte úgy működnek, mint egy hop-on, hop-off rendszer – csak sokkal olcsóbban és hosszabb távokra. Előre eldöntöttük, hány várost szeretnénk érinteni, és melyik irányból haladunk Hanoi felé, majd ehhez igazítva megvásároltuk a buszbérletünket. Innentől kezdve mindössze annyi dolgunk volt, hogy legalább két nappal az indulás előtt jelezzük az utazási irodának, mikor szeretnénk továbbutazni.

A rendszer meglepően jól működött, a buszok pontosan érkeztek, és ha nem is luxus körülmények között, de viszonylag kényelmesen és kiszámítható módon haladtunk egyik városból a másikba. Az utazási irodák többsége rugalmas és segítőkész volt, az időpont-egyeztetés pedig telefonon vagy személyesen is simán ment, még akkor is, ha az angolt csak alapszinten beszélték. A buszokon általában volt légkondi és fekvőhely, ami hosszabb távokon sokat számított – különösen éjszakai utazásnál. Ha valaki rugalmas és felfedezős típus, ez az utazási forma ideális: szabadon lehet tervezni, és útközben is lehet módosítani az útvonalat – pont annyit maradva egy-egy helyen, amennyit érdemes.

Belföldön repülővel

A belföldi repülőjáratok biztonságosak, jól szervezettek. A Vietnam Airlines mellett egyre népszerűbbé válik a fapados Jetstar Pacific Airlines. A városi közlekedésben a turista leggyakrabban taxit, motoros vagy kerékpáros riksát vesz igénybe. A kisebb távolságoknál a taxi költsége 10 USD körül van.

"Ébernek kell lenni az éjszakai vonatokon, az autóbuszokon és a hajókon. A Sapába közlekedő, a Hanoi és Hue közötti expresszvonaton, a Ha Long öbölbeli kirándulóhajókon többször előfordult, hogy megloptak turistákat. Este, éjszaka egyedül, vagy számunkra ismeretlen helyi emberrel egyáltalán nem javasolt elhagyatottabb környékeken időzni."

---

A vietnámi országutak már első pillantásra is külön világot képviselnek. Sok helyen kétszer két sáv van kialakítva az autósok számára, középen egy méter magas betonkerítéssel elválasztva. A széleken, szalagkorláttal leválasztva egy-egy külön sáv fut a motorosoknak – nem véletlenül. Aki ugyanis motorral bemerészkedik az autósávokba, gyakorlatilag életveszélybe sodorja magát.

A legnagyobb fenyegetést a kamionosok jelentik. Ők haladnak úgy, mintha nem is létezne fékpedál. Villognak, tülkölnek, és bárki kerül eléjük – legyen az motoros, autós, buszos vagy egy másik kamion –, annak sürgősen el kell tűnnie az útból. Ijesztő sebességgel száguldanak, gyakran a legkisebb hezitálás vagy kikerülő manőver nélkül.

A távolsági buszok sofőrjei is mintha a kamionosok iskolájában végeztek volna. Ők ugyanúgy előznek vakmerően, még ha szemből is jön valaki. És hogy teljes legyen az élmény: amikor épp két sávos úton előznek, a busz ajtaja hirtelen kinyílik, és egy fél testével kilógó figura kézzel integetve próbálja letessékelni az éppen előzött járművet az útról. Eközben persze a busz már bőven húzódik jobbra, leszorítva a mellette haladót – elvégre az út az övék.

És ha ez még nem lenne elég, ott a közvilágítás teljes hiánya a városon kívüli szakaszokon. Szemből reflektorral jönnek az autók, miközben az úton kivilágítatlan gyalogosok, biciklisek, riksások (cyclók), kézikocsit tolók kószálnak teljes természetességgel. Ebbe a káoszba vezetve nem csoda, hogy egy 120 kilométeres táv megtételéhez több mint négy órára volt szükségünk. A reális haladási sebesség átlagban 40 km/h volt – és még ez is néha soknak tűnt.

A legemlékezetesebb pillanat mégis az volt, amikor a vaksötét éjszakában egyszer csak felbukkant egy kézikocsi, amit egy árnyként mozgó ember igyekezett áttolni az út egyik oldaláról a másikra. A kocsi rakománya két méterrel túllógott elöl és hátul is, így a konstrukció gyakorlatilag teljes szélességében elzárta az utat. Semmilyen fény, villogó, figyelmeztetés nem volt rajta – csak a sötét, meg a csoda, hogy nem hajtottunk bele. Az ilyen élmények után az ember már nem csodálkozik semmin – legfeljebb azon, hogy egyáltalán célba ér.

---

Da Nangból ismét repülőre szálltunk, ezúttal a Vietnam Airlines egyik belföldi járatával tartottunk Hanoi felé. A fedélzeti magazinból kiderült, hogy a nemzeti légitársaság ma is a SkyTeam szövetség tagja, és Európában többek közt Párizsba, Londonba és időszakosan Frankfurtba is repül. Belföldi járataikon modern, jól karbantartott gépeket üzemeltetnek, a fedélzeti szolgáltatás korrekt, a beszállás pedig gördülékeny – nincsenek túlbonyolított biztonsági procedúrák vagy fölösleges késlekedések. A gépek pontosan indulnak, a felszállás után pedig alig fél órával már meg is kezdődik a leszállás.

Vietnámban, ahol az ország több mint 1500 kilométer hosszan nyúlik el észak-déli irányban, a repülő szinte olyan, mint nálunk a távolsági busz: gyors, praktikus és sokszor olcsóbb is, mint gondolnánk. Az északi, középső és déli országrészek közti távolságokat szinte lehetetlen lenne ilyen rövid idő alatt megtenni vonattal vagy autóbusszal. A Hanoi és Saigon közötti expresszvonat például még mindig 34 óra alatt teszi meg az utat – ezt főként azoknak ajánlják, akik szeretik a nosztalgikus tempót és az ablakon kibámulós hosszú utazásokat.

A leszállás Hanoiban gyors és szervezett volt. A reptéren egy újabb grandiózus fejlesztéssel szembesültünk – a 2015-ben átadott modern terminált azóta tovább bővítették, és ma már egyre több nemzetközi járatot is fogad. A Saigonhoz képest 4–6 fokkal hűvösebb levegő szinte megcsapja az embert, amint kilép a gépből – különösen télen, amikor az északi országrész már enyhén borongós, párás idővel fogadja az utazót. A városba vezető út rendezett és új aszfalttal borított, a taxi- és buszvonalak jól kiépítettek. Minden azt mutatja, hogy Hanoi már régen kinőtte a poros észak képét, és egy modernizálódó metropolisz képét mutatja – repülővel érkezve ez különösen látványos. (2025)

---

A vietnámi buszok továbbra is megbízhatóak: olcsók, pontosak, és viszonylag kényelmesek a belföldi közlekedéshez. Rövidebb távokra különösen praktikusak, a menetrendet általában betartják, és sok nagyváros közötti járatot több társaság is üzemeltet. Repülni viszont nem minden esetben éri meg – különösen nem a Jetstar Pacific járataival, akikkel meglehetősen rossz tapasztalatunk volt. A jegyünket hat alkalommal tették át különösebb indoklás nélkül, ami kiszámíthatatlanná és megbízhatatlanná tette az utazást.

Ha repülő, akkor inkább Vietnam Airlines vagy Bamboo Airways – ezek sokkal stabilabbak és kiszámíthatóbbak. Taxizni bátran lehet, különösen, ha a két legnagyobb társaság, a Mai Linh vagy a Vinasun autóiba szállunk be. Ezeknél automatikusan elindul a taxióra, nincs alku vagy rejtett trükk, az árak pedig nagyon barátságosak európai szemmel. Fontos, hogy csak hivatalos taxitársaság járművébe üljünk be, mert az utcán vadászó magántaxisok néha megpróbálnak túlszámlázni vagy elvinni fölösleges kerülőutakon.

Alternatív megoldásként a Grab is jól működik Vietnámban, főleg a nagyobb városokban – a viteldíj előre ismert, nincs meglepetés. Az app angol nyelven is kezelhető, a sofőrök jellemzően megbízhatók. Akinek fontos a rugalmasság és a biztonságos árképzés, annak ez a legkényelmesebb választás.

---

Hoi An-ba másnap négy óra alatt jutottunk át egy kényelmes fekvőbusz fedélzetén. Az elmúlt hetek tapasztalatai alapján elmondható, hogy a vietnámi távolsági tömegközlekedés – a maga sajátos módján – sokkal ésszerűbbnek tűnik, mint otthon. Már persze amennyire ezt az ország fejlett infrastruktúrája engedi. Kifejtem:

A vasúthálózat nem túl sűrű, és autópályát is inkább csak „nyomokban” tartalmaz a térkép. Az első hivatalos autópályaszakaszra még mindig büszkék – pedig azon is maximum 100 km/h a megengedett sebesség. Ennek ellenére vannak egész jól felszerelt esti vonatok és buszok, amelyek kényelmes ülő- vagy fekvőhelyeket kínálnak, néha még wifi is akad rajtuk. A légi közlekedés meglepően fejlett: a Vietnam Airlines és a fapados Bamboo Airways naponta akár 10–20 járatot is indít a nagyobb városok között. Úgy tűnik, nem próbálnak túl nagyot markolni, cserébe viszont megbízhatóan működnek, tartva a menetrendet.

A vasút lassú, de pontos. Egy 300 kilométeres táv vonattal 8 órát vett igénybe, de percre pontosan érkeztünk – ami Vietnámban már önmagában elismerésre méltó. A menetidő ugyan nem rekordgyanús, de a rugalmasság és a kiszámíthatóság mégis versenyképessé teszi a rendszert.

Az egyéni közlekedés viszont egészen más tészta. Itt nem igazán beszélhetünk szabályokról. A jelzőlámpák, gyalogátkelők, forgalmi táblák legfeljebb ajánlásként működnek, a forgalom inkább ösztönösen, egymás érzékelésére építve szerveződik. A dudálás nem agresszió, hanem nyelv – így közlik, hogy jövök, vigyázz.

Városon belüli tömegközlekedés gyakorlatilag nincs. Helyette maradnak a motorosok, robogók, néha a Grab vagy a taxi. A közlekedés káosz, de furcsa módon működik: miközben az ember összeszorított fogakkal lavírozik a motoros tömegben, abban bízik, hogy valahogy mégis mindenki elfér. Az igazi adrenalin akkor jön, amikor szemből, a forgalommal ellentétes irányból robog be egy négytagú család egyetlen motoron – plusz kutya, plusz bevásárlás, plusz ismeretlen háztartási tárgyak.

A gyalogos itt a közlekedési tápláléklánc legalján áll. Járda ugyan lenne, de azt rendszerint motorparkolónak használják. Így ha valaki gyalog akar közlekedni, kénytelen lelépni az úttestre, és reménykedni, hogy nem viszik el oldalról. És mégis – mindez valahogy mégsem bénító, hanem inkább energikus. Vietnámban a káosznak is megvan a saját ritmusa – ha egyszer ráérzünk, egészen természetessé válik.

---

Vietnámban nemcsak a robogók mennyiségéből derül ki, hogy ez az ország fő közlekedési eszköze, hanem abból is, hogyan használják őket. Pár nappal az érkezésünk után kezdett feltűnni, hogy itt a babakocsi teljesen ismeretlen fogalom – a csecsemőket, kisgyerekeket, iskolásokat egyszerűen a sofőrre csimpaszkodva szállítják. A robogó családi jármű, utánfutó, szállítóeszköz és bölcső egyszerre. Van, aki három gyereket is visz magával, miközben egyik keze a kormányon, másikban egy táska, a háta mögött pedig egy bevásárlószatyor lóg.

A legemlékezetesebb jeleneteket azonban a motorral közlekedő vállalkozók szolgáltatták. Láttunk díszhalakat áruló kisállat-kereskedőt, aki akváriumokat rögzített a motor oldalára; máshol egy téglákkal rogyásig megrakott jármű döcögött előttünk, mintha egy mozgó építkezés lenne. Gyakori látvány a kókuszdióval vagy élő malacokkal megpakolt motor is – néha egy egész állatfarm tűnik mozgásban.

Mindez egyszerre lenyűgöző és abszurd. Az ember nem tudja eldönteni, hogy sírjon vagy nevessen, de általában a nevetés győz. Ezek a jelenetek olyanok, mintha egy humoros rövidfilm elevenedne meg az utcán, és a legjobb benne, hogy ez a valóság része. A biciklisek sem maradnak le – ugyanazzal a kreatív szállítási kultúrával közlekednek, mint motoros társaik. Ha Vietnámban járunk, elég csak kiülni egy forgalmasabb sarokra, és perceken belül kezdetét veszi a legautentikusabb utcaszínház.

---

Majdnem elüt egy motor, amin egy komplett zenekar utazik

Nem tudom, hány dologban világrekorder Vietnám, de a kaotikus közlekedésben mindenképp: ahogy Fiala Borcsa fogalmazott korábban, a túloldalra nem átmenni, hanem oda születni kell, és erre annyira büszkék a helyiek, hogy a szuvenír pólókra is előszeretettel felnyomtatják a piros lámpán áthaladó járműveiket. A forgalmi sáv, a jelzőlámpa, az index itt csak gesztusértékkel bír – a dudálás önmagában a teljes közlekedési szabályzatot helyettesíti, és kifejezi a legfontosabbat: a haladási szándékot.

Ami pedig a motorokat illeti… nos, azokon pontosan annyi ember fér el, amennyi akar.

A négyfős család + kiskutya felállás teljesen hétköznapi látvány, de láttunk háromfős zenekart is motorozni egy kisebb dobfelszereléssel, valamint gitárral. Ninh Binhben a szállásadó „házinénink” is motorral jött értünk, és azon furikázott el bennünket a szállásig. Az már csak hab a tortán, hogy amikor mi is motort béreltünk, senki sem kérte el a jogosítványunkat. De mindezt véletlen mulasztásnak tulajdonítjuk.(2024) forrás

Étkezés

Ne féljetek a street foodtól! Ahol sok helyi eszik a kis székeiken a turista ár negyedéért tudsz igazi kulináris élményhez jutni.
Friss, igazi helyi ízek. (B. Lászó, 2024)

Elefántfülű hal (elephant ear fish) ananászos uborkasalátával és rizstésztával  - Mekong-vidéki specialitás - n.k. fotója

Vietnámban egyetlenegyszer sem ettem rosszat – pedig vegetáriánusként utaztam. Az ország kulináris kínálata rendkívül változatos, és még azok számára is élvezhető, akik nem fogyasztanak húst. A vietnámiak napjukat gyakran pho levessel kezdik, ami egy illatos, gazdagon fűszerezett nemzeti húsleves – számukra ez a reggeli alapja, mint nálunk a pirítós vagy a kifli. A mindennapi étkezések középpontjában a rizs áll, amelyhez különféle húsok, zöldségek és trópusi gyümölcsök társulnak.

Fontos tudni, hogy a vietnámiak valóban mindent megesznek, ami él és mozog – még a kutyahús is része a helyi gasztronómiának egyes régiókban. Ez persze európai szemmel szokatlan, sőt, sokkoló lehet, de itt nem számít tabunak. Aki viszont vegetáriánus ételt keres, annak érdemes a "Chay" feliratot figyelni, mert így jelölik a húsmentes fogásokat – ezek legtöbbször tofuval, zöldségekkel készülnek, gyakran buddhista ihletésűek, és meglepően ízletesek.

Az utcai étkezés élménye kihagyhatatlan. A Banh mi nevű szendvics – amely francia eredetű bagettbe töltött zöldségeket, pástétomot, húsféléket (vagy néha tojást) tartalmaz – szinte minden sarkon kapható, és pár perc alatt frissen el is készítik. Olcsó, laktató és egészen addiktív. A vietnámiak nem adnak borravalót, és ezt a vendégek felé sem várják el – a szolgáltatás ára mindig benne van a végösszegben.

Akár utcán eszünk, akár étteremben, az ételek tiszták, frissek és tele vannak ízzel. A vietnámi konyha egyik legnagyobb erénye az egyszerűség és a friss alapanyagok harmóniája – és az, hogy még hús nélkül is élményt nyújt.

---

Ami a kulináris élvezetek illeti, nekem nem jött be a vietnámi konyha. Pedig nagyon szeretem a thai, indiai, indonéz ételeket. Nagyon sok ételt megkóstoltunk, köztük a mézédes vietnámi kávét is, mindegyik nagyon finom volt, de egy kicsit keverék. Egy kicsit kínai, egy kicsit kambodzsai, egy kicsit thai. Így nem jöttem á, milyen az igazi vietnámi íz-világ. Talán a banh mi, azaz a kívül ropogós, belül puha vietnámi bagett az, amit bármikor és bárhol meg tudnék enni. (2023) forrás

R. Gyuri fotója

"A vietnami kaják megítélése nagyon vegyes. Sokan nagyon nem szeretik, sokan igen, sőt egyesek szerint a pho leves a világ legjobb levese. Lehetett ezek után nem kipróbálni?:) Én alapvetően nem vagyok kényes és mindent szívesen megkóstolok, így tettem is. Nem tudtak olyan ételt elém rakni, amit ne ízleltem volna meg. A többségük kifejezetten ízlett, és csak elvétve akadt olyan, ami nem. Történelmi hagyományai alapján rengeteg zöldséget, gyümölcsöt, gyógynövényt használnak. Nekem ez volt az egyik nagy különbség a többi ázsiai konyhához képest, hogy itt sok a nyers levél, saláta stb. Rengeteg a hal, rák, bár sokan nem tudják, hogy délen ezek nagy része édesvízi és nem a tengerből való. Ettől függetlenül finomak. Kivéve talán a tilápiát, ami borzasztóan rossz volt, de lehet, hogy csak én nyúltam mellé.

Szorosan az étkezéshez tartozik, a piac. Utazásaim során mindig próbálom meglátogatni a helyi piacokat, szeretem ezt a közeget, számomra mindig sokat elárul a helyiekről, ráadásul fantasztikus hangulata tud lenni egy jófajta piacnak. Itt Vietnamban 3 piacon is voltam. Elsőnek Saigonban a Ben Than Market volt a cél, a szállodánktól egy saroknyira volt található. Ide elkísért minket egy helyi séf, akivel később, néhány helyi kaját közösen is megcsináltunk a házában, ami hatalmas élmény volt. Ott derült ki, hogy a séf édesanyja egy Vietnam szerte ismert és nagyon kedvelt Stáhl Judit. Így adódott, hogy egy országszerte híres séf házában tudtunk megtanulni néhány vietnami ételt elkészíteni. Nagyon érdekes és hasznos program volt, imádtuk, pláne, hogy a végén természetesen mindent meg is ehettünk. A második piac, ahol jártunk a helyi kínai piac volt, a Cholon, na ez nem egy nagy durranás, meglehetősen lepukkant, nem is időztünk itt sokat.

A harmadik viszont annál érdekesebb volt, mert helyi vezetőnk elvitt minket a Mekong deltájánál egy olyan helyi piacra, ahol turisták egyáltalán nem járnak. Itt a látnivalók nem pusztán az élelmiszerek és vegyes iparcikkek voltak nekünk, hanem mi magunk voltunk a fő attrakció a helyieknek. Folyamatosan kérdezősködtek, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, jöttek oda mosolyogtak, végtelenül kedvesek voltak. A csoda az egészben az volt, hogy mindezt mindenféle érdek nélkül tették, hiszen ők maguk is tisztában voltak azzal, hogy nem fogunk venni 2-3 élő kacsát, vagy pár kiló friss halat. Ezen a piacon láttunk csodákat is…sosem gondoltam volna például, hogy a kakukk az gyógyszer, ezért meg kell enni, ahogy arra sem mertem volna gondolni, hogy a patkány grillen különösen finom… erre külön többször is rákérdeztem, de kérlelhetetlenek voltak, valóban megeszik. Kicsit furán is néztek rám, hogy mégis miért etetnék a patkányokat a ketrecekben, ha nem akarnák megenni,és valóban, külön kókuszdiókat raktak be élelemként az állatoknak." (M. Gyuri)

Kigyópálinka - n.k. fotója

A vietnámi konyha egészen más világ, mint a kínai – sokkal könnyedebb, frissebb és zöldségekben gazdagabb. A legismertebb és leggyakrabban fogyasztott étel kétségkívül a pho (ejtsd: fö), amelyet reggelire, ebédre és vacsorára is szívesen esznek. Ez egy illatos, erőleves-szerű alaplé, amit különféle húsokkal, friss mentalevéllel, szójacsírával és egyéb zöldfélékkel gazdagítanak – mindenki saját ízlése szerint. Egyszerű, de rendkívül ízletes, és szinte bárhol elérhető.

Az árak – különösen az európai szemmel – egészen elképesztők. Egy elegánsabb étteremben Észak-Vietnámban körülbelül 700 forintnyi összegért egy többfogásos vacsorát kaptunk, italostul. Normál utcai helyeken vagy turistáknak szánt éttermekben is hasonló árakon lehet étkezni, gyakran egy hideg itallal együtt. A sör is rendkívül olcsó: a szingapúri Tiger sört itt töredékáron adják, a helyi sörök – mint a Bia Hanoi vagy a Saigon Beer – pedig még ennél is barátságosabb árúak.

A vietnámiak kultúrájához szervesen hozzátartozik az utcai étkezés. Bárhol is járunk, műanyag sámlikon guggoló embereket látunk, akik a járda szélén, egy hordozható főzőeszköz mellett vacsoráznak – gyakran motorral a hátuk mögött, félig az úttesten. A csontokat, szalvétákat vagy egyéb ételmaradékokat egyszerűen a földre dobják – ez náluk teljesen megszokott. Mégis: meglepő módon a városok nem mocskosak, az utcák rendszeresen takarítottak, és a közegészségügyre odafigyelnek.

Ez a kontraszt – a szabálytalan rend, a zsúfoltság és a mégis működő mindennapok – teszi Vietnámot olyan lenyűgözővé. Az ételek pedig ebben a káoszban is megbízhatóan finomak, olcsók és mindenekelőtt frissek.

---

A vietnámi gasztronómia valóban dicséretet érdemel – különösen a nagyvárosokban, ahol a higiénia, az ízek és az árak is minden szempontból kedvezőek. Az éttermek kínálata bőséges, az ételek frissek, ízletesek, és gyakran messze túlteljesítik az utazó elvárásait. Érdemes bátran kipróbálni a helyi specialitásokat, mert a vietnámi konyha a frissességre és az egyszerű, egészséges alapanyagokra épít. A rizs, a zöldségek, a tenger gyümölcsei és különféle húsfélék dominálnak – mindezeket gyakran halszósszal ízesítik, ami elsőre kicsit intenzív lehet az európai ízlésnek, de hamar hozzá lehet szokni.

A legismertebb étel a pho – egy rizstésztás, húsos leves, melyet korianderrel, mentalevéllel, csírával és citrommal tálalnak, és minden napszakban szívesen fogyasztják. Kóstolásakor egyértelművé válik, miért lett ez a vietnámiak nemzeti étele: egyszerű, laktató, mégis aromákban gazdag. Szintén ajánlott kipróbálni a Bánh xèo nevű fogást is, amely leginkább egy ropogós, sós palacsintára emlékeztet, és általában rákot, disznóhúst, csírát, zöldhagymát rejtenek bele.

Az utcai árusoknál is kiváló minőségű ételeket lehet találni, gyakran meglepően olcsón. Egy tál pho vagy egy friss bánh xèo ára alig haladja meg a néhány száz forintnak megfelelő összeget, és a legtöbb helyen figyelnek a tisztaságra is. A gasztronómiai élmény Vietnámban nemcsak az ízekről szól, hanem arról is, hogy minden étkezés egy kis betekintés a vietnámi mindennapokba. A fűszeres, mégis könnyű fogások mellett nem ritka, hogy az étkezést egy hideg helyi sör vagy frissen facsart gyümölcslé koronázza meg – a legtöbbször 1–2 euró alatti áron.

---

Van egy kedvenc sörözőnk Hanoiban – bár „sörözőnek” nevezni talán kicsit túlzás. Egy mogorvának tűnő, de valójában szívélyes öregúr vezeti, aki sosem mosolyog, mégis valahogy azonnal megkedveli az embert. A „helyiség” egy nyolc méter hosszú járdaszakasz, ahol derékig érő műanyag sámlik sorakoznak a betonszélen – ezek jelentik a berendezést. A vendégek ott kuporognak, és isszák a csapolt Halida sört, miközben a motorok néha karnyújtásnyira húznak el mellettük.

A kínálat egyszerű, de hatékony: van Tiger és Hanoi Beer, de mindenki a frissen csapolt Halidára esküszik. Az árus cigarettát is tart – olyan „prémium” márkákból, mint a War Horse vagy az Everest. A „bia” vietnámiul a sör neve, ami tulajdonképpen az angol „beer” egy pöszén kimondott verziója – nem véletlen, hogy ez lett az első szó, amit megtanultunk. A „bia hoi” pedig a hideg csapolt sört jelenti – és ez lett a második.

A hangulat magáért beszél: turisták és helyiek vegyesen üldögélnek a járdán vagy – ha úgy adódik – az úttesten, mert hát olyan, hogy „nincs hely”, Vietnámban nem létezik. A nap csúcspontja ma az volt, amikor bejelentették, hogy jön a rendőrség. Akár egy jól begyakorolt koreográfiában, mindenki azonnal visszahúzódott a járdára, a sámli egy csapásra egy centivel beljebb került. Amint a rendőrök elhúztak, újra kiültek az aszfaltra a sör mellé, mintha mi sem történt volna.

Ez a fajta fesztelen rendszertelenség Vietnám esszenciája – kaotikus, de mégis működik, és közben az ember valahogy mindig jól érzi magát benne.

---

A vietnámi kávé egyszerűen mennyei. Egy kis fém szűrőből – a helyiek csak „phin”-nek hívják – lassan, cseppenként szűrődik le a sűrű, fekete főzet a pohár alján pihenő sűrített tejre. Hidegen, jéggel tálalva különösen frissítő, de forrón is ugyanolyan karakteres és erőteljes az íze. Aki édesebben szereti, kérhet bele több tejkrémet is, de feketén, tej nélkül is telt és aromás.

Szinte minden alkalommal jár mellé egy pohár zöld tea is, ami különösen jól esik utána – mintha leöblítené a sűrű, édeskés kávét. Ez a szertartás egyszerre egyszerű és mégis különleges: a kávé lassan készül, így a fogyasztás is nyugodt, ráérős hangulatban zajlik. A vietnámiak nem rohannak vele – ez nem egy útközbeni gyors presszó, hanem egy kis szertartás, ami kijár a nap bármelyik szakában. A legkisebb utcai kávézókban is megkapjuk ugyanezt a minőséget, sokszor alig 4–500 forintnyi összegért.

A vietnámi kávékultúra külön világgá nőtte ki magát. Van tojásos kávé, kókuszos kávé, sőt joghurtkávé is – ezek már-már desszertnek is beillenek. Az ízvilág markáns, néha már túl erősnek is tűnik, de pont ez teszi emlékezetessé. Aki egyszer megkóstolja, jó eséllyel otthon is vietnámi kávészűrőt akar majd használni.

---

,Az étkezés Vietnámban továbbra is rendkívül baráti árú – főleg, ha kisebb helyi kifőzdéket választunk. Két főre, üdítővel vagy sörrel számolva 2025-ben a következő árakkal találkoztunk:

Hue városában egy egyszerűbb étteremben vagy kifőzdében kb. 1400–1600 forintnak megfelelő dongból jól lehet lakni két főre.

Hoi An-ban az árak valamivel magasabbak, de még mindig megfizethetők: itt kb. 2000–2500 Ft-nak megfelelő összeg elegendő.

Phu Quoc szigetén, ahol eleve drágább minden, kb. 2500–3000 Ft körül jött ki egy kétfős vacsora.

A Mekong-deltában meglepően olcsón ettünk: 1600–2000 Ft közötti összegekért már igazán bőséges tengeri étkezéseket kaptunk.

Ha hotel vagy resort étteremben vacsoráztunk, az árak persze más kategóriát képviseltek:

Phu Quocon a szállodai éttermekben 5000–6000 Ft volt a megszokott vacsoraár két főre.

A Mekong-deltában ugyanez kb. 4000 Ft körül mozgott, de a minőség itt is megfelelő volt.

Fontos hozzátenni, hogy mi általában halat, rákot vagy más tengeri herkentyűt választottunk – ezek frissek, helyiek és jellemzően olcsóbbak is, mint a marha vagy a nyugati jellegű ételek. A legtöbb helyen automatikusan adnak egy adag rizst is mellé, és ha az ember kedvesen kérdez, gyakran még gyümölcsöt is hoznak desszertként. Ezeken a vacsorákon nemcsak jóllaktunk, hanem kifejezetten élveztük a helyi ízeket – és közben a pénztárcánk sem sírt.

fotó by T. Ágnes

Vietnámban az utcai étkezésnek külön rituáléja van – és ez nemcsak az ételeken múlik. Az ország teljes területén, szó szerint mindenütt gyerekméretű műanyag bútorokon ülnek az emberek: apró, színes asztalkák köré hajolva, alig térdmagasságú székeken falatozik a lakosság – és a turisták is, ha beülnek. Ez nemcsak praktikus, hanem valahol bájosan abszurd is: a felnőttek úgy kuporognak körülötte, mintha hirtelen mindenki visszatért volna az óvodába.

Nem számít, hogy egy nagyváros közepén vagy egy poros kis faluban vagyunk, ezek a mini székek és asztalok mindenütt előkerülnek, amint az első bogrács feltűnik a járda szélén. A színek harsányak, a székek billegnek, az ülőpozíció pedig mindennek mondható, csak kényelmesnek nem – mégis mindenki boldogan eszi rajtuk a pho-t vagy a bánh mi-t. Eleinte csak nevetünk a helyzeten, aztán egy idő után teljesen természetesnek tűnik a dolog.

Az egész élmény szórakoztató és közösségi, hiszen pillanatok alatt összeverődnek az emberek, turisták és helyiek vegyesen. Sokszor előfordul, hogy a járdán már nincs elég hely, így a sörözők és étkezdék egyszerűen kirakják a gyerekszékeket az úttestre – és a forgalom, mintha ezt is tudomásul venné, kikerüli őket. Ez is Vietnám: egyszerre kaotikus és rendezett, fura, de szerethető.

---

Nem kérdés: Vietnám egyszerűen verhetetlen az ízek terén. Egész Ázsiát bejárva itt ettük a legfinomabb leveseket, tenger gyümölcseit és szendvicseket – újra és újra meglepett, hogy milyen harmonikus és mégis karakteres minden fogás. Persze az első hely kérdése nem teljesen egyhangú: Zoli például Indonéziára esküszik, de számomra Vietnám a megkérdőjelezhetetlen befutó. Nálam magabiztos győzelmet aratott.

Ez az ízvilág egyszerre kiegyensúlyozott és különleges – minden falat egy kis utazás. Imádom, ahogy az édes, a savanyú és a csípős zamat egymásra talál egyetlen falatban, és játszik az ember szájában. Az ízlelőbimbóim szinte táncolnak örömükben minden vietnámi fogás után. És akkor még nem is említettem a koriandert, ami – micsoda öröm – szinte minden ételben ott virít.

A vietnámiak valósággal tobzódnak a friss fűszernövényekben. Egy egyszerű leves vagy rizses tál mellé is tonnaszám érkezik a friss bazsalikom, mentalevél, limefű, thai bazsalikom, citromfű és persze a koriander. Az illatuk és az ízük együtt teszik teljessé az étkezést. Aki szereti a zöldfűszerek világát, itt garantáltan otthon érzi majd magát.

És az egész nem csupán az éttermek privilégiuma – a vietnámi utcai étkezés olyan szintre jutott, amit máshol legfeljebb fine diningnak hívnának. Minden talpalatnyi járda, sarki beugró, lépcsőfok vagy kőperem egyben konyha és étkező is. Vietnámban az utca nem csupán közlekedésre való, hanem ugyanannyira helyszíne a reggeliknek, ebédeknek és vacsoráknak is. Egy zsúfolt kereszteződés közepén, robogók között ülve pho-t kanalazni – ez az igazi vietnámi gasztroélmény.

---

Természetesen nem hagytuk ki a híres vietnámi tojásos kávét sem – és milyen jól tettük! Nekem kifejezetten ízlett: az íze és az állaga is emlékeztetett egy könnyű tiramisúra, valószínűleg a cukorral felvert tojássárgájának köszönhetően. Az édeskés, krémes réteg alatt ott lapult az erős vietnámi feketekávé – a kettő együtt meglepően harmonikus volt. Az „Egg Coffee” nevű helyeket több városban is könnyen megtalálni, különösen Hanoiban, ahol ez az ital szinte már intézmény.

A legautentikusabb élményt egy apró kávézóban kaptuk, ahol a tojásos kávét kis porceláncsészében, meleg vízzel telt tálkában tálalták, hogy ne hűljön ki. Az egész olyan volt, mint egy gasztronómiai desszertszertartás. A hangulat, a sűrű kávéillat és a halk vietnámi zene együtt tették teljessé az élményt – igazi kuriózum, amit tényleg érdemes kipróbálni, még akkor is, ha elsőre szokatlanul hangzik.

---

A vietnámi kávé fantasztikus – de nem árt vele óvatosan bánni. Még a benzinkutaknál kapható, palackozott jegeskávék koffeintartalma is többszöröse az otthon megszokottnak. Összehasonlításképp: míg egy doboz Red Bullban nagyjából 100 mg koffein van, egy átlagos 250 ml-es vietnámi jegeskávéban akár 300–400 mg is lehet. És ez még csak az „alapváltozat”.

A híres vietnámi tojásos kávé – amely sűrített tejjel és felvert tojássárgájával készül – még erőteljesebb tud lenni. Az íze ugyan mennyei, de a hatása villámgyorsan fejbe csap: pár korty után már érezzük, hogy valami történik – és nem biztos, hogy álmosodás lesz belőle. Mi az első esténk után egész éjjel forgolódtunk, fogalmunk sem volt, miért nem tudunk elaludni – másnap esett le, hogy a vacsora utáni „kis kávé” állt bosszút.

Aki érzékenyebb a koffeinre, jobb, ha délután négy után már nem próbálkozik vietnámi kávéval – még akkor sem, ha csábító. A helyiek is tudják, hogy ez nem „light presszó”, hanem egy igazi ébresztő bomba. Ha viszont hosszú éjszakai buszút vagy hajnalig tartó túra előtt állunk, akkor ideális társ – csak a szív ne legyen gyenge hozzá.

Vásárlás

Italok itt: Saigon sör 12000 dong, Fél dollár. Vásárlás: bármelyik kis garázsboltban a szükséges napi italokat fillérekért kapod meg. Vietnámi szendvics: A Báhn Mi
Ha már "hazai " ízekre vágysz?! viccesen olcsó: nagy kifli méret. Hármunknak 6 db szendvics 1800 -2000 ft Bőven elég. Sokféle van belőle! Dohányzom: A helyi cigi kimondottan jó: PL White Horse, Sang Long, Vinataba:300 Ft. Helyi Marlboro vagy light 500 Ft (B. László, 2024)

---

Hanoiban esett meg, a Hoan Kiem-tó környékén, hogy egy utcai árusnál megkívántam egy kókuszos édességet. Láttam, ahogy egy helyi nő vásárol, és pontosan megfigyeltem: 5 ezer dongot fizetett, ezért kapott két darabot. Mikor én odaléptem, az árus máris húszezret mondott darabonként. Amikor kedvesen jeleztem, hogy figyeltem az előző vásárlást, és értem, hogy turista vagyok, de ez azért mégiscsak túlzás… egyszerűen elfordította a fejét, nem szólt többet, nem is nézett rám.

Úgyhogy maradtam édesség és jóindulat nélkül. Az eset nem tragikus, de tanulságos: érdemes nagyon résen lenni, különösen a frekventált turistazónákban. Alkudni lehet és kell is, de ehhez nem árt megtanulni néhány kulcsszót vietnámiul – már csak azért is, mert a helyiek nagy részének angoltudása minimális. Egy-egy jól időzített „bao nhieu?” (mennyibe kerül?) vagy „dat qua!” (túl drága!) csodákra képes. És persze néha segít, ha csak csendben hátrébb lépünk és előbb figyeljük meg, mennyit fizet egy helyi – sok bosszúságtól megkímélhetjük magunkat.

---

Made in Vietnam – ezt a feliratot nemcsak a címkéken, hanem az utcákon is szó szerint értelmezhetjük. Hanoiban szinte minden sarkon belefutunk The North Face ruhákba, hátizsákokba és kiegészítőkbe, méghozzá az eredeti ár töredékéért. Egy divatos, meleg téli tolldzsekit például 2025-ben is simán meg lehet venni már 12–14 ezer forintnak megfelelő dongért. Mivel sok ilyen terméket valóban Vietnámban gyártanak, mindenki maga döntheti el, mennyire tekinti őket „eredetinek”.

Az biztos, hogy kívülről megtévesztésig hasonlítanak a nyugati boltok kínálatához, és gyakran kiváló minőségűek – legalábbis első ránézésre. A választék hatalmas: dzsekik, vízálló kabátok, trekking táskák, sportos hátizsákok és technikai ruházat minden mennyiségben. Alkudni kötelező, és érdemes több bolt kínálatát is megnézni, mert az árak nagyon szórnak. Sok utazó direkt emiatt pakol keveset otthon, és Vietnámban szerzi be a túrázáshoz vagy hegyvidéki utazáshoz szükséges holmikat – nem véletlenül.

---

,, Az árusoknak minden bizonnyal egy angol tanáruk volt. A következő pár mondatot szajkózták az ország bármely részén:

Hi my friend?
You buy something?
What you like?
What you buy?

Szórakozás

Saigon egyes részei az elmúlt években jelentős változáson mentek keresztül – nem feltétlenül jó irányba. A belvárosban kialakított úgynevezett „turistanegyed” egyre inkább egy tömegturizmusra szabott vigalmi zónává vált, ahol a minőség és a hangulat sokszor alulmarad a harsány kínálattal szemben. Régen elképzelhetetlen lett volna, hogy az utcán csak úgy megállítson valaki drogot kínálni – ma viszont nem ritka, hogy egyszerre többen állnak körbe, és gyakorlatilag menüt sorolnak fel: fű, hasis, ópium, gomba, speed, ecstasy… bármit, amire csak rákérdezünk – vagy épp nem.

A határozott elutasítás többnyire lepattan róluk – a nyomulás része a játéknak. Ez nem jelenti azt, hogy veszélyes lenne a környék, de érdemes tudatosan és óvatosan közlekedni – különösen este, a nyüzsgőbb utcákban. Az éjszakai élet látványos, de egyre többször találkozunk kirakatkapcsolatokkal is, ahol idősebb nyugati férfiak helyi fiatal nőkkel – vagy épp transznemű kísérőkkel – tűnnek fel. Ez része lett a város egy arcának, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni.

A testi örömök mögött azonban egészségügyi kockázatok is meghúzódhatnak, amire kevesen gondolnak a helyszínen. Egy amerikai vietnámi veterán, akivel az egyik bárban beszélgettünk, keserű humorral így fogalmazott: „Saigon rózsája nem virág, hanem egy emléktárgy, amit nem szívesen viszel haza.” Ez talán túlzó, de a mondat jól kifejezi, mennyire fontos az óvatosság. A város sok arcú – épp ezért érdemes megválogatni, melyikét szeretnénk megismerni.

---

Vietnámban a karaoke nem hobbi – életforma. Bárhol, bármikor, a legkisebb falvak poros utcáitól kezdve a nagyvárosok neonfényes karaokebárjaiig mindenhol felcsendül az ének. Senkit nem zavar, ha valakinek nincs hangja, sőt, ha egyáltalán nem is találja el a dallamot – itt az éneklés nem produkció, hanem örömforrás. Énekelnek, mert kedvük van hozzá. Pont.

Egyszer egy kisvárosi úton bicikliztem, amikor egy ablakon kihallatszó, kissé fals, de annál lelkesebb dalra lettem figyelmes. Benézve egy férfit láttam, ahogy teljes átéléssel, mikrofonnal a kezében, teljesen egyedül karaokézott – és láthatóan élvezte minden pillanatát. Nekem mulatságos volt, neki teljesen természetes. A hangerő természetesen maximumon – mintha egy stadionban állna közönség előtt.

A karaoke itt tényleg a mindennapok része, nem számít hely vagy napszak. Sok szállodában és vendégházban külön karaoke-szoba van, néha még kempingekben vagy hajókirándulásokon is előkerül a mikrofon. A helyiek gyakran családostul vagy baráti társasággal bérelnek ki termet, ahol aztán órákon át tart a közös éneklés. Vietnámban nem baj, ha hamisan énekel az ember – csak az a fontos, hogy szívből tegye.

---

,, Vietnam tökéletes: első nap este kimentem a szállodából, pár percen belül fékezett is mellettem egy gyönyörű, robogós tinilány...még csak bárba sem kell menni..."

---

Félnapos hajókirándulás 10 dollárért? Kétfős hotelszoba 9–10 dollárért? Sör 300 forint alatt? Bár a legendás 60 forintos sör már a múlté, Nha Trang 2025-ben is megőrzött valamit abból az elképesztő ár-érték arányból, ami miatt egykor a hátizsákos utazók Mekkájának számított. Tengerpart, napsütés, nyüzsgő utcák, szórakozóhelyek, barátságos árak – minden adott volt, és sok szempontból még most is az.

Amikor én ott jártam, Nha Trang az utazásaim bulis csúcspontja volt. A fiatal utazók, az élénk esti élet és a pimaszul olcsó programok kombinációja olyan hangulatot adott, amit nehéz elfelejteni. Azóta persze történt egy s más: az elmúlt években egyre több orosz – és újabban kínai – turista fedezte fel magának a várost, ami bizony feljebb tornázta az árakat a központibb részeken. De nem gondolom, hogy ezzel végleg búcsút mondhatnánk az olcsóságnak.

Vietnam továbbra is az egyik legjobb ár-érték arányú úti cél egész Ázsiában, és ez alól Nha Trang sem kivétel – csak kicsit jobban meg kell keresni azokat a helyeket, ahol még megmaradt a régi hangulat. A tenger ugyanaz, a naplemente még mindig gyönyörű, és egy jó pho levest ma is meg lehet enni 500–600 forintnak megfelelő dongért. Valószínűleg vissza kell térnem egyszer, hogy a saját szememmel lássam, mi változott és mi maradt a régi. Mert ha valami biztos, az az, hogy Nha Trang még mindig tud valamit.

Közbiztonság

Világméretű összehasonlításban a közbiztonsági helyzet Vietnamban egyáltalán nem rossz. Jó tudni, hogy erőszakos bűncselekményeket nagyon ritkán követnek el turisták ellen. Lopás van, rablás elvétve. Egyedül utazó turista nők számára sem veszélyes az ország. Nem tudunk közbiztonság megítélésében pontos különbségeket tenni a nagyvárosok között. Közbiztonság szempontjából azért Saigon rosszabb, mint Hanoi. Saigonban bandák szakosodnak arra, hogy letépjenek ezt-azt a turisták válláról! Saigonban az is előfordul, hogy turista férfiakat leszólítanak nők, vagy nőknek mutatkozó, jó erővel rendelkező transzvesztiták és a flörtölés közben találják meg a módját a lopásnak. Újabban Da Nang és Nha Trang esetében is a közbiztonság romlása tapasztalható. A tuktukon, motoron ülve mindig szorítsuk magunkhoz a táskát, fényképezőgépet stb. A nagyvárosokban növekvő probléma a kábítószer-fogyasztás, dacára annak, hogy a fogyasztást és a birtoklást is nagyon súlyosan büntetik. A csempészeket ki is végzik.

Egy jó nevű utazási irodával voltunk 17 napos vietnámi körúton 22 fős csoporttal. A legfontosabb: ez a profi TOLVAJOK országa. A negyedik napon Hanoiban a vízi bábszínházból kifelé jövet a tumultusban kettőnk telefonját is ellopták pillanatokon belül. Hozzáteszem nem a legolcsóbb kategóriát. Utaznak az iPhonok-ra. Pár nap múlva Hoi An-ban az Aranyhídon szintén nagy tömegben is sok telefont lovasítottak meg. A hídra kimenő épületben ültem kb.egy órát. Ezalatt az idő alatt az előttem lévő asztalon 5 db rendőrségi jegyzőkönyvet vettek fel más országok kárvallottjaitól. Sok országot bejártam, de ez volt a legdrasztikusabb lopási tapasztalatom. (B. László, 2024)

Átverések

Vietnamban a közbiztonsághoz tartozik közvetve a turisták átejtésének fontos témája. A taxisok, a motoros személyszállítók gyakran turpiskodnak a túlszámlázással. Előfordult nem egyszer, hogy az átvágás miatt kialakult vitatkozás verekedéssé fajult. Taxizni érdemesebb mérőórával felszerelt, nagy taxivállalathoz tartozó kocsival. Vietnamban a túlszámlázási konfliktusok gyakoriak a diszkókban, bárokban, karaoke-s helyeken is. Hasznos tudni, hogy trükköznek az italokkal, vagy a szórakozó tömegben nyúlnak le valamit az idegentől. Az ittas turista a legkedveltebb áldozati célpont. Figyelmesen tájékozódjunk arról, hogy mi valóban mennyibe kerül. Ékszert, drágakövet csak az vegyen, aki hozzáértő, mert a tájékozatlan vevőt az árus nagy eséllyel átvágja.

Magyar külképviselet

A Magyar Köztársaság Nagykövetségének Konzuli Hivatala Hanoi-ban:

Cím: 28 Thanh Niên Tây Hồ Vietnám Lake View épület, Hanoi

E-mail cím: consulate.hoi@mfa.gov.hu
Telefonszám: +842437715714

Konzulok: Barta Krisztina, Dr. Vass György

Főkonzulátusunk  Ho Chi Minh városban (Saigon):

Cím: LIM Tower, 9- 11 Ton Duc Thang Street, Ben Nghe Ward, District 1
21st floor, Ho Chi Minh City

E-mail cím: mission.hcm@mfa.gov.hu, konzulatus.hcm@mfa.gov.hu
Telefonszám: +842836221001 vagy +842836221004

-------------------------

Egyéb hasznos információk

1. "Vietnám wifi szempontból lefedett és kiépített. Ebben az országban bárhol van wifi és 1-2 kivétellel szinte mindenhol ugyanaz a wifikód. Számok 1-8-ig, vagy az adott hely neve." forrás
2. Hölgyeknek indulás előtti kötelező erősítő edzéseket javasolunk. Napi 20-40 guggolás, fogódzó nélkül. Sok a pottyantós wc.
3. Papírzsepi , víz, naptej nélkül sehová ne induljunk.

Fotóegyveleg

t. v. fotója

Vissza az elejére

Kommentek