ÚTIKRITIKA.HU / Hanoi

Hanoi

Hanoi

Hanoi dióhéjban | Tetszett & Nem tetszett | Vélemények |Szállásválasztás| Közlekedés |Étkezés| Vásárlás| Szórakozás| Közbiztonság | További beszámolók| Fotóegyveleg

.

K. Kriszta fotója

Hanoi dióhéjban

vietnámiul a kiejtés: há:noj (az á hang erősen elnyújtva)

Lakosság (2024-ben): 1,4 millió, de a vonzáskörzettel együtt kb. 6 millió

Elnézhető túlzással Kelet Párizsának nevezik Hanoit, és valóban a távol-keleti nagyvárosokkal összehasonlítva felfedezhető egyes negyedeiben, előkelő nagykövetségi házai és sugárútjai révén némi franciás elegancia, lágyság. A vietnami főváros igazi jellegét azonban az ezernyi kis szatócsbolt, műhely, a sok tó, a kis kifőzdék, utcai ételes standok színes világa adja meg. És többmillió motor.

Jóllehet az utakon elképesztő mennyiségben közlekednek autók, mopedek kerékpárok, azért Hanoi még mindig nem hasonlít légkörében egy szokványos világvároshoz.

A turista számára a legnagyobb kihívást a forgalmas utcákon való átkelés jelenti. Gyakran perceket kell várni a járdán, és nekiindulni a kalandnak, lehetőleg követve azt a rutinos technikát, amit a helyi lakosok követnek. Fő a határozottság, a nyugalom és a kimért tempó.

Sok turista szerint Hanoi lakosai jellemzően merevebbek, tartózkodóbbak, mint a Saigon-iak. Ez nem jelenti azt, hogy ne lennének a turistákkal szemben vendégszeretők, csak ezt a maguk visszafogott módján érzékeltetik. 

Jócskán van olyan magyar utazó, aki negatív véleménnyel van a fővárosiakról, és általában a vietnamiakról. Szerintük a vietnamiak barátságtalanok, arrogánsak, sokuk gondolatai csakis a turisták átvágásának, meglopásának lehetőségei körül forognak. Tény és való, hogy a fővárosi emberek nem mosolyognak olyan gyakran az idegen képébe, mint Thaiföldön, mert más a mentalitásuk. Viszont ha a turistának problémája támad, akkor nem haboznak segíteni. Ez jobban jöhet akár az idegennek, mint egy jól irányzott műmosoly.

A taxisok, miként a világ annyi nagyvárosában, nagy csibészek, és ravasz módokon oldják meg, hogy minél többet fizettessenek a turistával.

Mivel hajdan a házak szélessége alapján vetették ki az adót és nem szabadott a királyi palotánál magasabb épületet emelni, így Hanoiban sok a keskeny és alacsony építmény, és kevés a toronyépület. Ebből is adódik Hanoi bájossága.

Az óváros Hanoi legélénkebb negyede, ahol a viszonylag szűk utcák tele vannak régies boltokkal, műhelyekkel, amelyek láthatóan a kereskedők lakásainak előtereként is szolgálnak. A járdák tele vannak portékákkal, szerszámokkal, limlomokkal. Van valami időutazás jellege az egésznek. A 13. században a negyed 36 utcáját szakmák szerint felosztották, és ez a rendszer többé-kevésbé fennmaradt. Van például cipős, ezüst- és külön rézműves utca. Az adott utca nevében benne, van az, hogy milyen szakma összpontosul oda. Van sírköves, selyemkereskedős, hagyományos vietnami ruhákat árusító "szakutca".

Az óváros tele van apró kifőzdékkel a tipikus kis műanyagszékekkel. Persze vannak finnyás turisták, akiket zavar az utcák piszkossága, meg az, ahogy a zöldségeket közvetlenül a retkes járdára kitéve árulják. Ha valaki jól akarja érezni magát, akkor egzotikumként kell elfogadni az óvárosi higiéniai állapotokat. Egészen elegáns negyedek is vannak, ahol az utak, az üzletek teljesen más világot jelenítenek meg, mint az óváros. Persze az árak is elegánsan magasak. Sok kulturális program kínálkozik, ilyen például esti programnak az ezeréves múlttal rendelkező vízi bábszínház, s minden városnézésben benne van a nemzeti hősük, Ho Shi Minh mauzóleum és külön a hajdani rezidenciája, meg egy vele foglalkozó múzeum. A mauzóleum teljesen olyan jellegű, mint a moszkvai Lenin-mauzóleum. Érdekes a Néprajzi Múzeum, az irodalom templomház.

Érdekes program a szervezett kerékpártúra a város utcáin. Príma program az éjszakai piacon körülnézni. Amúgy Hanoi-ban a legtöbb helyen este 10 után már üresek a járdák, alig van élet. Hanoi ebben a vonatkozásban is nagyon különbözik Saigontól. Néhány magyar turista úgy vélekedett, hogy Saigon sokkal inkább nagyvilági hely, de nem annyira hitelesen vietnami, mint Hanoi. Érdemes a vietnami fővárosban letérni a turistás ösvényről és felfedezni egyszerű lakónegyedeket, mert kifejezetten érdekes tanulmányozni az ottani életképeket.

Francia-negyed - K. Kriszta fotója

Tetszett & Nem tetszett

Tetszett

1. Hogy egyszerűbb, természetesebb, hangulatosabb, karakteresebb mint Saigon, autentikusabb Vietnam
2. Az itteniek, főleg esténként vidámabbaknak tűnnek, mint Saigon lakói, este olyan laza nyugalom ereszkedik rá a városmagra
3. Az izgalmas, érdekfeszítő utcai jelenetek, szatócsboltok, egzotikus piacok
4. A francia gyarmati időkből megmaradt házak
5. Meglepően sok a jó étterem, az utcákon terjedő finom ételillatok, remek kávézók
6. A szép tavak - Hanoinak kiválóak az adottságai
7. Nem túl nagy az igazán érdekes része, könnyen bejárható gyalog is
8. Mulatságosak, időutazásosak a kommunista propagandás dolgok
9. Jópofának találni a sok hamisított cucc elnevezéseit
10. Az olcsóság
11. Maguk a helyi emberek a bambuszkalapjaikkal, jól megpakolt motorjaikkal, vagy épp elegáns vietnámi viseletükben (melynek neve áo dài)

Nem tetszett

1. Az utcák napközben túl zajosak, a közlekedés vadnak, zűrzavarosnak tűnik
2. A programokat kínáló utazási irodák vonatkozásában a turisták lenyúlásának ravaszul kieszelt gépezete
3. A simlis taxisok, a turistát leszólítgató ugyancsak simlis alakok
4. A szmog, a sok por, a levegő szennyezettsége
5. Az úttesten való átkelés stresszessége (inkább csak az elején, "betanuláskor")
6. Vietnam kommunistás arca, az ehhez igazodó csúnya épületekkel
7. Az utazónak nincs olyan minőségi szolgáltatási választék, mint Saigonban, jóval szegényebb
8. A sok fárasztó zugárus (képeslap, turista program stb)
9. A vízi bábszínház nagyon unalmas volt
10. A motorosok folytonos tülkölései
11. A szmog
12. A kényelmetlenül kicsi és alacsony ülökéken ülve evések

d. e. fotója

   13. A járdákat ellepik a motorkerékpárok és a gépkocsik

Kriszta fotója

   14. Az elképesztően, fárasztóan sűrű utcai forgalom

Kriszta fotója

   15. Sok helyen a lepukkantság

K. Kriszta fotója

Vélemények

Hanoi óvárosa tényleg elég ó. Valaha elegáns franciás lehetett, ma inkább amolyan kidőlt-bedőlt-franciás.
Gondolom a páratartalom és az időnkénti függönyszerű monszuneső nagyban hozzájárul az építészet lelombozódásához, mert az utolsó francia épületkarbantartások óta úgy látszik mindent utolért a penészedés vasfoga.
A "la bohème" hangulat miatt a város, az algás házak és a rogyadozó reneszánsz ellenére sokkal jobban tetszett, mint Ho Chi Minh City. Hanoiban sokkal több karaktert és hangulatot éreztünk, mint a modernebb déli tesóban. (G. M., 2025)

---

"A Hanoiban a helyieksokan vannak, viszonylag kis területen kell boldogulniuk. Sietnek állandóan, ezért a legtermészetesebb módon lökik félre/fel az útjukban állót. Akkor is , ha az egy fejjel magasabb és jó 20 kilóval nehezebb náluk. Alig hiszem el, a harmadiknál kezdek nem felháborodni, hanem csak tudomásul venni a dolgot. Ez van. (K. Kriszta, 2023)"

---

Gyönyörű az építészet: az óvárosban sétálva, ha a közlekedési káosz ellenére fel mertük emelni a fejünket, lenyűgöző, patinás épületek tárultak elénk. Egyetlen ház sem hasonlít pontosan a másikra, és a szomszédos épületek magassága is csak ritkán egyezik meg. Ez a szabálytalanság izgalmas, gazdag összhatást eredményez a város építészeti arculatában, amely harmonikusan illeszkedik a növényzethez. Mindehhez még néhány lenyűgöző műemlék is társul: buddhista pagoda, konfuciánus templom, neogótikus katedrális és más építészeti gyöngyszemek.

Hanoiban az átlagos utazó ritkán tölt négy napot egyhuzamban. Talán majd a negyedik visszatérés alkalmával kedvelem meg igazán a várost – hiszen a legtöbben, ahogy mi is, a Hanoi környékén található látnivalók felfedezésére indulnak néhány napos túrákra. Ezek után általában csak egy éjszakára térnek vissza a vietnámi fővárosba, hogy másnap reggel újabb úti cél felé vegyék az irányt.

"Hanoi-ban a külvárosok lakóival együtt 7 millió ember él, s ehhez 4 millió motorkerékpár társul! Elképesztő város! Teljesen kaotikusnak tűnik a közlekedés, hiszen nincsenek sávok vagy ha vannak is, senki sem törődik vele, össze-vissza mennek egymás mögött-mellett a bringások, motorosok, autósok. Az átlagsebesség nagyon alacsony (15-20 km/óra), viszont mindenki folyamatosan halad, egymást kerülgetve. Nagyon közel mennek egymáshoz és a parkoló autókhoz is. A kereszteződéseknél többnyire nincsenek lámpák, ezért ott sem lassítanak., de úgy tűnik, hogy valamiféle szabályt azért mégiscsak követnek, mert úrrá lesznek a káoszon. Itt mindenki motort vezet. A nők magas sarkú cipőben, a férfiak mezítlábas papucsban, kismamák nagy pocakkal, szülők csemetéiket szállítva. A legviccesebb látvány egy kisfiú volt, aki szurtos kis tappancsát apukája laptopján nyugtatta, egyik koszos kis kezével a kormányt markolta, a másik kezével a km órát takarta el. A nyers húsokkal megpakolt szatyrokat is ráakasztják a motorra, és úgy szállítják, de ne lepődjünk meg, ha találkozunk olyan motorral, amire egy fél disznót kötöztek.

Szóval a higiénia hagy némi kívánnivalót maga után. Nagy a kosz és a rendetlenség. Hanoi belvárosában néhol olyan förtelmes bűz terjeng, mintha középkori sikátorokban járna az ember. Mindezek ellenére nyugisak, nem kiabálnak, nem idegeskednek, ráérnek. Viszont megállás nélkül dudálnak, ami okoz némi alapzajt, főként, ha ezt 4 millió motoros teszi egy városban! Éjjel azonban csend van, este 11.00 óra körül nagyjából kiürül a város. Nagyon korán kelnek, hajnali 5-6 órától indul az élet. Sokan tornáznak, sportolnak reggelente a parkokban, tópartokon.

A levegő rendkívül szennyezett. Sokféle színű és mintájú maszkot hordanak. Ezt nemcsak a levegőszennyezettség miatt teszik, viselik a földeken is, hogy megvédjék arcukat a napsugaraktól, mert a bőrük nagyon érzékeny az erős napra. Régen Hanoi-ban sok tó volt, de nagy részüket betemették, mert a népesség óriási megnövekedésével szükség volt a földterületre a házépítésekhez. Nád cölöpökre építkeztek, hogy ne süllyedjenek meg a házak. A 40-50 évvel ezelőtti 25 milliós népesség szám mára 90 millióra emelkedett, azaz csaknem megnégyszereződött! Törvénybe foglalták, hogy az állami intézményekben dolgozó férfiak családjában nem születhet kettőnél több gyerek. Ha születik, fizetniük kell az államnak, sőt még a munkájukat is elveszíthetik." (Kriszta)

K. Kriszta fotója

"Hanoi a lobbisták, politikusok világa. Hagyományosak, kínai jellegűek az ügyintézési módok, az európai turista is érzékeli, hogy ez egy nehézkesen funkcionáló város. Hanoit mára elöntötte a vonzáskörzetben lakó, alacsonyabb iskolázottságú réteg, és a látogató akár ezt is érzékeli a faragatlanabb utcai viselkedésmódok tükrében. A fővárosiak közül sokan, ha csak tehetik, elmennek dolgozni Saigonba, amely nem csak a turistáknak, hanem a helyieknek is normálisabb, nemzetközibb város. A kevésbé tapasztalt vagy finnyásabb turisták nagy többsége Saigont preferálja Hanoi-val szemben. Igen, Saigon és a deli részek – Nha Trang, Mui Ne, Hoi An, Hue, Da Nang stb. egyszerűbb a kényelmet előnyben részesítő turisták számára. Ettől függetlenül növekvő számban találhatunk Hanoi-ban is expatokat és neohippi szerű, "ATM-hippi2 szerű fiatalokat, legtöbbjük angol tanításból él, amit itt jobban megfizetnek, mint Saigonban. Rövid tartózkodás esetére is érdemes ismerni a www.newhanoian.com oldalt, mert hasznos információkkal van tele: szórakozás, kaja, mi meddig van nyitva, papírokat hogyan lehet elintézni stb. Jellemző, hogy Hanoi-ban éjjel 11-12 felé bezárják a szórakozóhelyeket, de itt is vannak egyenlőbbek: helyi vezetővel megtalálhatóak a hajnalig üzemelő romkocsmákra hajazó pubok, zenés helyek, vagy konszolidált pubok, amelyek természetesen ilyen késő este már nem a hagyományos vietnamiakkal van tele – ők ilyenkor már régen alszanak, mert reggel 5-kor kelnek és mennek tornázni a parkokba munka előtt. Még a melegek számára is van egy hajócska a Vörös-folyón, ha valaki arra kíváncsi. Ezek a rendőrséggel jó viszonyt ápoló intézmények 11 után lehúzott rolók mögött dolgoznak, amikor vendég jön vagy távozik, akkor nyitják csak fel gyorsan." (Ymel)

---

Nagyon gyakran találkozom patkányokkal, amelyek mérete néha egy kisebb macskáéval vetekszik – ezen azonban nem lepődöm meg. A párás, szubtrópusi klíma, valamint az undorító, bűzlő szeméthegyek, -telepek és -feldolgozó üzemek, amelyek időnként több száz méteren keresztül sorakoznak az utak mentén, tökéletes élőhelyet biztosítanak ezeknek az amúgy ártalmatlan kis lényeknek. Gyakran megugrasztom őket, amikor az út szélén megállok, hogy könnyítsek magamon.

Szóval megérkeztem Hanoiba, de az első benyomásaim vegyesek – ha őszinte vagyok, inkább negatívak. Amikor egy nagy hídhoz értem, egy közlekedési rendőr odajött hozzám és rám szólt, majd elkezdett bökdösni, pedig csak azt akartam megtudni, hogyan juthatok át a túloldalra. Végül hátat fordítottam neki, és továbbálltam.

A mellettem álló lány nagyon helyes volt, de most visszavonom. Az, aki most mögöttem áll, na, ő tényleg lenyűgöző. Egészen elképesztő, hogy itt milyen a felhozatal. Ráadásul ezek a lányok mindegy, hogy a legújabb divatos ruhát viselik-e, vagy csak valami egyszerűt, úgyis elbűvölőek. Úgyhogy amint kézbe veszem az útlevelemet, indulok is tovább, mert a végén még itt ragadok. Ez a város sosem pihen, éjjel-nappal nyüzsög. Az emberek rengeteget dolgoznak, folyamatosan sietnek, amit talán a folyamatos dudaszó zavaró ricsaja ír le a legjobban. A helyiek szerint Hanoi minden évben új arcot ölt, állandóan változik. Alapvetően nagyon nemzetközi város, ahol számtalan külföldi él, és minden társadalmi réteg megtalálható: nyakkendős bankárok (valaha én is közéjük tartoztam), csillogó szemű hippik, kereskedők és persze rengeteg turista.

Mi Hanoi legnagyobb hátránya? Egyértelműen a szörnyű, egészségkárosító levegő. Talán ilyen büdös városban még sosem jártam. A légszennyezés messze túlszárnyalja Isztambul, Teherán, Mumbai vagy Delhi rossz levegőjét. Ez leginkább három tényezőre vezethető vissza: a milliónyi füstöt eregető motorra, autóra és teherautóra, a poros környezetre, és arra, hogy szinte soha nincs szél, ami egy kicsit eloszlatná a szmogot. Nemrég egy teraszon ültem valakivel, és vissza is kérdeztem: „Tényleg az eget akartad mondani?” – mert itt az emberek szinte sosem látják a csillagokat, és csak ritkán a napot.

A város forgalma valami egészen más világ. Mintha egy élő szövet részei lennének a közlekedők, akik ösztönösen tudják, merre kell haladniuk. Szabálykövetésről viszont szó sincs: a piros lámpa vagy az egyirányú utca jelzése nagyjából annyit jelent nekik, mint nekem egy politikai ígéret. Mégis, valahogy működik a rendszer, és meglepően kevés a baleset. Sokszor hittem, hogy nekimegyünk valakinek motorral, de az utolsó pillanatban mindig elkerültük az ütközést.

A vietnámiaknak különleges tehetségük van az énekléshez. Egy karaoke bárban hallottam őket, és meg kellett állapítanom, hogy a hangjuk szinte betöltötte a teret. Az éneklés a vérükben van. Ahogy nekem a gyaloglás, a szabad ég és a természet. Alig várom, hogy újra felkapjam a hátizsákomat, kezembe vegyem Villámot, a botomat, és útra keljek, izzadva, töprengve a világ apró-cseprő dolgairól.

---

Utcai étkezdék sokasága, a hamisított CD-k és robogók áradása, a fülledt légkör, a fantasztikus konyha, és a rendkívül kedvező árak mind-mind jellemzőek itt is. Az ecuadori léptékű gyümölcsbőség – köztük tengeri gyümölcsök –, a bambuszrudat cipelő rizskalapos asszonyok*, a francia kolonizáció nyomai, a vörös lobogók, az egypártrendszer és a változások ígéretét hordozó rendszerváltás szele egyaránt meghatározza a város hangulatát. Bár Hanoi jóval kisebb Ho Si Minh-városnál, a nyüzsgés és az élet tempója ugyanolyan pezsgő.

---

Hanoi nyüzsgő forgatagába csöppentünk, ahol gyorsan megtapasztaltuk, mit is jelent a valódi csúcsforgalom. Gasztronómiai kalandozásaink a mélyponttól egészen a csúcsig íveltek, miközben fogalmunk sem volt, pontosan hol is vagyunk. Az állomás előtti téren, a sötétben a helyi taxismaffia vett körül minket, mindenki versengve próbált elvinni valahova. Szerencsére egy angol srác, aki már nem először járt itt, elárulta, hogy Hanoi északi külvárosában landoltunk. Ez legalább némi megnyugvást hozott, és gyorsan megegyeztünk, hogy együtt indulunk a belváros felé. Az angol teljes nyugalommal rágyújtott egy cigire, és csendben figyelte, ahogy a taxisok egymást túlharsogva próbálnak üzletet kötni velünk. Pár perc múlva a helyzet lecsendesedett, és amikor egy reális ár elhangzott, jelezte, hogy indulhatunk. Mindenki elégedett volt.

A szállodából kilépve már javában pezsgő élet fogadott az utcákon, ami elsőre meghökkentő volt. A járdák többnyire árusok és parkoló motorok birodalmává váltak, így gyalog az úttestre kényszerültünk, ahol autók, motorok, riksák és kerékpárok káosza próbált valahogy előrejutni. Gyorsan megtanultuk az aranyszabályt, ami különösen az utcákon való átkelésnél életmentő: semmi hirtelen mozdulat – ha kiszámíthatóan haladsz, jó eséllyel épségben átmész.

---

Felfedeztük a város híres tavát, amely valóban szép, és meglátogattuk az ikonikus templomot is, amelyben egy kitömött teknős látható. A történet szerint ezt a hatalmas teknőst tíz éve fogták ki a tóból. Mivel a tó alig százszor kétszáz méteres, partjait pedig éttermek és épületek szegélyezik, elég lenyűgöző, hogy egy ilyen állat évekig rejtőzködni tudott benne, különösen, hogy a teknősök maximum egy órát bírnak víz alatt. A helyiek között elterjedt pletyka szerint a kormány titokban óriásteknősöket nevel, és amikor el akarja terelni a figyelmet valamilyen problémáról, egyszer-egyszer elenged egyet a tóba, majd később titokban kiemeli. A teknősökről szóló legenda szerint az ősapjuk egy varázskardot ajándékozott az első királynak, amivel az legyőzte a kínai hódítókat. Miután a király beteljesítette küldetését, a kardot visszaadta a teknősöknek, de ha a vietnami népnek valaha újra szüksége lenne rá, a legenda szerint a teknős visszahozza.

Sétánk során felfedeztük a francia negyedet és az óvárost, ahol megtekintettünk egy tradicionális „rakétaházat” is. Ezek a házak az utcafronton rendkívül keskenyek (néha csak két méter szélesek), de akár 5-8 emelet magasak, színesek és hegyes tetejük miatt rakétákra emlékeztetnek. Ez az építési stílus még a császári időkben alakult ki, amikor az utcafront szélessége alapján vetettek ki adót. Az emberek erre válaszul rendkívül hosszú, de keskeny házakat építettek, amelyekben egy létrával is nehéz manőverezni. Ma már ez a stílus a vietnami építészeti kultúra szerves része, még akkor is, ha az adott környezetben semmi értelme nincs. Láttunk például egy építési projektet a zöld mező közepén, ahol két rendkívül keskeny, rakétaszerű ház állt magányosan. A tehetősebbek, akik nagyobb teret szeretnének, gyakran úgy építtetik házaikat, hogy kívülről két különálló rakétaházat formázzanak. Ezek az épületek karbantartottak és látványosak, és eddigi utunk során itt találkoztunk a legtöbb olyan házzal, ahol el tudnánk képzelni az életünket (Szingapúrt leszámítva).

Hanoi utolsó napján ellátogattunk a Parfümpagodához, amely, nevével ellentétben, sem pagoda, sem parfümmel nem kapcsolatos, és ráadásul nincs is Hanoi közvetlen közelében, hanem nagyjából kétórányira. Ez egy egyszerű, de festői barlangtemplom, amely gyönyörű mészkőszirtek között bújik meg. A helyszínhez egy másfél órás csónakút vezet keresztül egy nemzeti parkon, ami tökéletes alapja lehet egy remek kirándulásnak.

---

Egy rövid sétát tettünk a belvárosban, ami este őrült kavalkádba csap át. Úgy tűnik, minden vietnámi vagy kis műanyagszékeken ülve teázik és szotyolázik, vagy a motorján száguld végig a városon. Ha egyik sem, akkor a Li Taj Po parkban tölti az időt a gyerekével, üres teásflakkonokat rugdosva, vagy épp kétéveseket tanít görkorcsolyázni. Mások az utcán táncot tanítanak és tanulnak, tai chiznek, ordítva beszélgetnek, vagy egyszerűen csak mindenhol szemetelnek. Tátott szájjal figyeltük ezt a nyüzsgő káoszt. Különösen érdekes volt látni, amikor helyi zenére táncolnak: az idősek is meglepően hajlékonnyá válnak, és a háziasszonyokból, házigazdákból egy pillanatra mind táncosok lesznek.

---

Riksára szálltunk, bár inkább én vezettem volna, így megkértem a sofőrt, hogy cseréljünk helyet. Egy darabig minden rendben ment, de a rozsdás fék hiánya miatt a piros lámpánál kicsit nekimentem az előttem haladó másik riksának. Szerencsére nem történt nagyobb baj, leszámítva, hogy a sofőr valahogy nem akart visszaadni. Ekkor megszakítottam a barátságos beszélgetést, és határozottan visszaköveteltem a pénzem. Egyszerűen nem bírom ezt a helyi szokást, hogy megállapodunk egy árban, aztán az illető „elfelejt” visszaadni, vagy valamilyen kifogást talál, például, hogy gyűjt valamire. Közben láttunk két európait, akikre a taxisuk doronggal támadt, miután nem voltak hajlandók többet fizetni a kialkudott összegnél.

Hanoiban egyébként elképesztő a forgalom. A motorok szinte teljesen ellepik a járdákat, és mindenki összevissza cikázik az utakon. A gyalogosoknak ritkán van zöld lámpa, és amikor végre kapnak, olyan rövid ideig tart, hogy alig ér át valaki az úton.

Késő délután a fiatalok lassan gyülekezni kezdtek az óváros kissé leromlott állapotú katedrálisánál. Színes kis ülőkéken szotyoláztak és köpködtek szerteszét. A városban alig érezni Ho Si Minh eszméinek hatását – a kommunista relikviák inkább csak turistacsalogatók. Egyetlen kivétel talán a katonai zöld sapka, amit sokan bukósisakként használnak motorozás közben.

Hanoi mindenképpen megér még egy napot. Ilyen őrült városban nem lehet csak úgy elrohanni. Az építészet néhol francia gyarmati stílusú, máskor az Indiához képest kevésbé lepukkant, mégis indiai hangulatot idéz. Érintésvédelmi szempontból azonban ugyanolyan kaotikus. Persze vannak új épületek és egész jó utak is, amit majd a buszról közelebbről is szemügyre vehetünk. A helyiek életvitele különös: déltől nagyjából két óráig teljesen megáll az élet, hogy aztán ötkor ismét bezárjanak a boltok – hiszen ennyi munka után jár a pihenés.

---

Hanoi biztosan nem kerülne be a „Városok, ahol szívesen élnénk” listánk top 10-es helyezettjei közé. Bár a Lonely Planet ódákat zeng az Old Quarter bájáról, pezsgő életéről és energiájáról, a valóság sokkal kaotikusabb. A szűk utcák, keskeny épületek és változatos éttermek kétségtelenül adnak némi hangulatot a városnak, de nincs idő ezeket élvezni, mert a motorosok és autósok centikre húznak el melletted, miközben dudálnak, lassítás nélkül. Kambodzsában azt hittem, láttam már a közlekedési káosz csúcsát, de ott legalább figyelnek egymásra az emberek, és szükség esetén lassítanak. Hanoiban ilyenről szó sincs: csak akkor kerülnek, ha közvetlen életveszélyt kell elhárítani.

Az egyik legemlékezetesebb példa erre az volt, amikor egy forgalmas, többsávos út mentén gyalogoltunk a járdán, de a lámpánál kialakult torlódás miatt a motorosok egyszerűen felhajtottak a járdára, hogy előnyre tegyenek szert, és még le is dudálták azokat, akik éppen ott sétáltak – köztük engem is. Egy fiatal lány olyan hevesen dudált rám, hogy szóvá tettem, talán nem a járdán kéne motoroznia, de nem igazán értette, miért háborodtam fel.

Az otthoni gyalogosjogok bajnokainak kifejezetten ajánlom Hanoit terepszemleként: itt a járdák szinte mindenhol motorparkolók, a faltól egészen a padkáig. Van, ahol köztük lehet kerülgetni, de gyakran egyszerűen le kell menni az úttestre. Az alapvető figyelmesség, hogy hagyjanak egy kis helyet a járókelőknek, teljesen hiányzik. Ha pedig egy indulásra kész motoros elé kerülsz, ne számíts arra, hogy megvár – inkább eléd vág, vagy közted és az utastársad között indul el kövér gázzal. Valahogy ez a kulturális hozzáállás a város lakóinak nagy részéből irritáló magatartást hoz ki.

Ennek ellenére sokat sétáltunk, és meglátogattunk néhány nevezetességet. Ho Si Minh mauzóleumát csak kívülről láttuk, mivel zárva volt, de nem is hiányzott a katonás rend, amellyel a múmia előtt kellene elhaladni. A legszebb helyek közé tartozott egy tó közepén található pagoda, valamint az Irodalom Templomának kertje – ezek igazi nyugalom szigetei a város forgatagában.

A vietnami emberekkel kapcsolatos előítéleteinket pedig, a fentiek ellenére, felül kellett vizsgálnunk. Bár a város maga kaotikus, azok, akikkel találkoztunk, többnyire barátságosak és vidámak voltak, még ha néha kissé simlisek is. Kár, hogy nem tudunk több pozitívumot kiemelni, mert ami jó és érdekes Hanoiban, azt megkapjuk Kambodzsában is, csak épp a hátrányok nélkül.

Ami nem okozott csalódást, az az étel. Bár sok hasonlóságot mutat a khmer konyhával, Hanoi ízei néhány sajátos csavarral leptek meg minket. Ellátogattunk egy háborús múzeumba is, amely bemutatja Vietnám legfontosabb konfliktusait, természetesen erősen kiemelve a győzelmeket és a vietnámi katonák emberségét – például ahogy vizet adnak amerikai hadifoglyoknak. Ez a múzeum szinte időutazás egy kommunista rendszerbe, amelynek jól ismert jellemzői ma is jelen vannak. A téren például egy hatalmas Lenin-szobor áll, figyelmeztetőn emelve a karját a magasba.

---

Hanoi Vietnam történelmi fővárosa, amely már közel ezer éve az ország központja. Ezzel szemben Saigon (Ho Chi Minh-város) és Dél-Vietnam csak nagyjából 200 éve tartozik az országhoz, mégis Saigon vált Vietnam legfontosabb és legnépesebb városává. A két város kinézetében is markánsan különbözik: míg Hanoi inkább provinciális hangulatú, addig Saigon egy nemzetközi nagyváros, ahol a világmárkák is jelen vannak. Nekem személy szerint Hanoi jobban tetszett, talán azért, mert különlegesebb és kevésbé globalizált, jobban megőrizte az eredeti jellegét. Az is lehet, hogy azért hagyott mélyebb benyomást, mert ott találkoztam először a legjellemzőbb vietnami élményekkel: a motoros káosszal, az állandó nyüzsgéssel és az utcán zajló élettel.

Hanoi-ba este érkeztünk, és egy étteremben kezdtük az ismerkedést a várossal, még a szállodai bejelentkezés előtt. Az étterem tulajdonosa, egy harmincas éveiben járó férfi, amikor megtudta, hogy magyarok vagyunk, elmesélte, hogy az édesapja a ’70-es években Magyarországon tanult franciául. Állítása szerint kémnek akarták kiképezni Franciaországba, és Magyarországon lehetett a legjobban franciául megtanulni.

Hanoi óvárosa állítólag évszázadok óta alig változott. Bár a szűk, forgalmas utcák máshol is jellemzőek lehetnek, itt különleges hangulatot ad, hogy az egyes mesterségek a hagyományoknak megfelelően utcák szerint csoportosultak. Van olyan utca, ahol főleg fémművesek dolgoznak, akik az utcán hegesztenek és köszörülnek, máshol csomagolóanyagokat és ragasztószalagot árulnak, megint máshol cipőboltok vagy ruhaboltok sorakoznak. Az utcákon mindig nyüzsögnek az emberek, ez a lüktető élet jellemzi az egész környéket.

Hanoi-ban kóstoltuk meg először a híres vietnámi kávét, ami azonnal a kedvencünk lett. Ez egy erős, rövid kávé, ami sok nyugati számára talán túl intenzív, de számunkra tökéletes volt. A készítéséhez külön eszközt használnak: egy fémszűrőt, amit a pohár tetejére helyeznek. A durvára őrölt kávét a szűrőbe teszik, forró vizet öntenek rá, ami lassan átcsepeg. Leggyakrabban sűrített tejjel isszák, amitől az íze még különlegesebb lesz. Vietnámban annyi kávét ittunk, mint talán soha máshol, és hoztunk is haza belőle, szűrővel együtt.

---

Hanoi repülőtere körülbelül 30 km-re található a városközponttól, és 2024-ben a taxik 25–30 USD alatt nem nagyon visznek be. Azonban érdemes körülnézni a parkolóban, mert gyakran találni mikrobuszokat, amelyek utasokra vadásznak. Egy kis alku után akár 5 USD-ért is elvisznek, ha megtelik a busz. 😊

Hanoi-ban még mindig találni olcsó, 15–20 dolláros hoteleket, de ezek színvonala gyakran kritikán aluli, és nem biztos, hogy megfelelnek egy kényesebb utazónak. Én végül egy normálisabb szállást választottam, amelynek eredeti ára 40 USD volt, de 30-ra sikerült lealkudnom. Mivel nincs főszezon, szinte mindenhol találni szabad szobát, és remek alkupozícióban lehet lenni. Ez a szálloda már tükrös márvány fürdőszobával, falra szerelt nagy plazmatévével, ingyenes internettel és hatalmas franciaággyal várt – kényelmesen elfért volna benne két ember is, akár „tündérkék” társaságában. 😊

Este gyalogosan fedeztem fel a környéket, és amilyen szerencsém van, rábukkantam Finnegan’s Irish Pubjára. Hihetetlen élmény volt Vietnamban friss, hideg csapolt Guinnesst kortyolni és eredeti ír whiskyt kóstolni! Nem olcsó mulatság, egy pint Guinness most 150.000 dong (körülbelül 6 USD), amiért nagyjából 12 üveg Saigon sört kapnék. De hát Guinness csak egy van, és néha megéri esténként egy-két pohárral elfogyasztani. 😊

Egy kilométerre innen egy hatalmas Lenin-szobor is vigyorog a tér közepén, így rég nem látott Iljics komámat is meglátogattMásnap gyalogosan bejártam az Old City területét. Rengeteg múzeum található itt – a recepciós szerint pontosan 32 –, köztük természetesen a Ho Si Minh Múzeum is. Nem messze tőle található a mauzóleum, ahol a régi szocialista hagyományok szerint kiállították, pontosabban bebalzsamozták Ho Si Minh-t, hogy örökre látható legyen. Pedig a végrendeletében hamvasztást kért, de Moszkvából jött a parancs, hogy hősökre és eszményekre van szükség. 😊

Hanoi története egészen a 6. századig nyúlik vissza, amikor az itt lévő kis falvakból kezdték kiépíteni. Ly Thai To császár erődöt építtetett, ide költöztette udvarát, és az itt található Vörös-folyó, Kim Nguu-folyó és To Lich-folyó összefolyásánál bőven termő rizsföldek biztosították a fejlődés alapját. Akkoriban a várost Thang Longnak, azaz „Felszálló Sárkánynak” hívták. 1831-től vált Hanoivá, amikor a Nguyen-dinasztia hatalomra került, és az udvart Hueba költöztették. Bár ekkor elveszítette politikai központi szerepét, fejlődése töretlen maradt. 1945-ben Észak-Vietnam fővárosává vált, majd az amerikai háború vége után, 1975-ben, az egyesített Vietnam fővárosa lett.

---

,, Hanoi a régi és az új különös keveréke, ezért nem hasonlítható egyik vietnami városhoz sem ahol eddig jártunk. A vietnami főváros igazi jellegét az ezernyi kis szatócsbolt, műhely, a sok tó, a kis kifőzdék, utcai ételes standok színes világa adja meg.

Az óváros (a kedvenc helyem) Hanoi legélénkebb negyede, ahol a viszonylag szűk utcák tele vannak régies boltokkal, műhelyekkel, amelyek láthatóan a kereskedők lakásainak előtereként is szolgálnak. A járdák tele vannak portékákkal, szerszámokkal, motorokkal, így a járda, mint olyan nem létezik. Az embereknek az úttesten kell közlekedniük a kocsik mellett/között.

A 13. században a negyed több utcáját szakmák szerint felosztották, és ez a rendszer többé-kevésbé fennmaradt. Van például cipős, ezüst- és külön rézműves, sírköves, selyemkereskedős, hagyományos vietnami ruhákat árusító “szakutca”. Az adott utca nevében benne, van az, hogy milyen szakma összpontosul oda. Az óváros tele van apró kifőzdékkel a tipikus kis műanyagszékekkel, gyümölcsárusokkal. (2018)" forrás

Időjárás

,, Hanoiban augusztus második felében olyasmit éltem át, amiről azelőtt csak a földrajzkönyvben olvastam.

Amint kiléptünk a Noi Bai Nemzetközi Repülőtér fotocellás ajtaján, olyan súlyos, párával terhelt levegő csapott meg, amilyet addig csak a wellnessben tapasztaltunk. El sem tudtuk képzelni, milyen lesz Hanoiba jönni a monszun vége felé (persze próbáltunk tájékozódni, optimistább és pesszimistább előjelzéseket egyaránt hallottunk).

Ha egy szóval kellene összefoglalnom, milyen a monszun, annyit mondanék: szauna. Pont, mint a szauna. És hozzátenném, hogy ha bírod a szaunát, akkor valószínűleg a monszun utolsó időszakát is bírni fogod.

A párával nincs baj, és rövid idő alatt hozzá lehet szokni. Amíg nem kell megerőltető testmozgást végezni, addig nem para a pára. És hát nem fizikai munkásnak jöttünk Hanoiba. Szerintem a párás levegő tök oké, sőt jó. (2019)" forrás

Szállásválasztás

Ha Hanoiban szállást keresel, és szeretnéd elkerülni a túlzott zajt, miközben közel maradsz a nevezetességekhez, érdemes egy kicsit alaposabban megvizsgálni a város különböző negyedeit. Az Óváros (Old Quarter) ugyan magától értetődő választás, hiszen tele van pezsgéssel, hangulatos utcákkal és minden sarkon valami izgalmas látnivalóval, de készülj fel, hogy este sem áll meg az élet. Ha mégis az Óváros mellett döntesz, próbálj olyan szállást találni, amely egy csendesebb mellékutcában helyezkedik el – ilyenkor az utca zsivaja sokkal elviselhetőbb.

Ha inkább nyugalomra vágysz, de nem szeretnél teljesen eltávolodni a város varázsától, a Hoan Kiem-tó környéke lehet a tökéletes választás. Ez a terület egyszerre kínál gyönyörű kilátást, kellemes sétalehetőségeket és hangulatos kávézókat, miközben a nyüzsgés sem olyan intenzív, mint az Óváros szívében. Különösen a tó déli része az, ahol könnyebben találhatsz olyan hotelt vagy apartmant, amely békésebb, de mégis mindenhez közel van.

Aki igazán nyugodt, zöld környezetre vágyik, annak a West Lake (Tay Ho) környéke szinte kötelező. Ez a negyed egy kicsit eltávolodik a város központjától, de még mindig elérhető távolságban van a főbb nevezetességektől. Tay Ho nyugodt hangulata, a tó partján elhelyezkedő modern szállások és a nemzetközi éttermek miatt kiváló választás azoknak, akik szeretnének kiszakadni Hanoi hektikus mindennapjaiból, miközben élvezik a város kínálta kényelmeket.

Bármelyik negyedet választod, érdemes egy pillanatra megállni, és belegondolni, milyen hangulatra és kényelemre vágysz. Hanoi minden szeglete tartogat valami különlegeset, legyen az a zsibongó Óváros, a Hoan Kiem-tó romantikája vagy a West Lake nyugodt eleganciája.

Szállásunk az óvárosban volt, az interneten foglaltuk a szobát. A kisebb, olcsó szállodák többségének, az utca frontja rövid, 5-6 méter, beépülve a többi ház közé, így a szobák többsége ablak nélküli. (Ferenc, 2023)

---

A szállodánk egy ékszerdoboz volt! Nemcsak mert a szomszédaink különféle mezőgazdasági flóra által átszőtt épületek voltak, de mert ízelítőt is kaphattunk a "keskeny" fogalmáról a vietnámi életteret illetőleg. (G. M. 2024)

Közlekedés

Bangkokból repültünk Hanoiba, a repülőtérről a 86-os expressz busszal mentünk a központi pályaudvarig (40 000 VND (kb. 600 HUF) a jegy, taxi 400 000-500 000 VND - 6000-7400 HUF). Megjegyzem, hogy a nagy számok miatt az ezrest már alig teszik hozzá a helyi lakosok. (Ferenc, 2023)

---

Hanoiba, Vietnám fővárosába a Vietnam Airlines délutáni járatával érkeztünk meg Bangkokból. Takarékossági megfontolásból nem taxival, hanem a 86-os repülőtéri transzferbusszal utaztunk be a városba, kifogástalan minőségű autópályán, átkelve a Vörös folyón, kivilágított felhőkarcolók, fényárban úszó hatalmas tavak, keskeny házak között.

Ami oly egyszerűnek tűnt otthon, a számítógép előtt, miszerint hogyan találjuk meg a szállodánkat, másodpercek alatt megsemmisült, fogalmunk sem volt, hogy merre induljunk el. Ott álltunk egy lüktető, dudálástól hangos városban az út szélén, hátizsákkal a vállunkon, bőröndöt húzva magunk után, és úgy éreztük, hogy végleg elvesztünk. Akiket segítségül megkérdeztünk, mindegyikük más irányba mutatott, végül egy riksás segített, és kiderült, pontosan ott állunk a szálloda előtt.

Utólag el kell ismernem, hogy a lehető legjobb választás volt a Hanoi Nostalgia Hotel. Megfelelt elvárásainknak, miszerint legyen benne medence meg reggeli, de hogy az óváros egyik legjobb helyén van, ahonnan minden bejárható, azt mi sem reméltük.

xxx

A közlekedés az, ami turista számára a legkaotikusabb. A jelzőlámpák lényegében dekorációként szolgálnak a gyalogátkelőknél, csak az autósoknak illene betartani a szabályokat, a motorosokra ellenben semmi nem vonatkozik. Átkelni az utcán felér egy életre szóló kalanddal.

Megtanultuk, hogy mindig a helybelieket kell figyelni, hozzájuk csatlakozni, ők tudják, mit kell tenni: határozottnak, eltökéltnek tűnni, és a robogó motorok között kezet felemelve átkelni az úttesten. Egy motoros sem áll meg a zebránál, maximum kikerül minket lassítva. Ugyanakkor a járdákon sem lehet közlekedni, mert oda vannak kipakolva a boltosok árui, ott ebédelnek liliputi székeken a helybeliek, ott parkolnak a motorok, így jó esetben roppant elővigyázatosan csak az úttest szélén lehet bandukolni. Másképpen nem megy.

A vietnámiak átlagpolgár motorral közlekedik, azzal jár dolgozni, bevásárolni, kirándulni- olykor egész családok ülnek rajtuk, mert az ülés tetszés szerint bővíthető-, vagy hatalmas áruval, élő állatokkal megpakolva száguldanak eszeveszettül hangos dudálás közepette az utcákon, olyan érzést keltve, mintha egy megvadult antilopcsorda rohanna el az orrunk előtt.

(2023) forrás

Grab

Százszor inkább Grab, mint a taxi! Grabhez kell helyi sim kártya. Olyan, amin net és telefonos lehetőség is van. Sms-sel azonosít, csak azért. Mivel a wifi esetleges, helyi simkártya a netezéshez, térképhez, kb mindenhez amúgyis kell. A grab egyszerű, praktikus. Mondjuk vietnámi nyelven kommunikál, hiába állítom angolra, de ettől még működik. Kp-re kell állítani, a kártyás terhelések ugyanis a dolláros/eurós számlákról mennek. (Dupla konverzió)

Taxizás

A taxisok persze simlisek és lehúzzák a külföldi turistákat. A taxióra bekapcsolása sem teszi korrekté a fuvardíjat. Íme a konkrét esetünk:

Grab-ot használtunk mindig, de egyszer ki akartuk próbálni a normál taxit. Kb. tudtuk hogy az adott távolságon a Grab viteldíja 80-90 ezer dong lenne. A taxisunk bekapcsolta a taxiórát, ami a végcélnál az 38,000 dongot mutatott.

Nyilván ennyit fizetett volna egy helyi. A Grab ugyebár ennek a dupláját kéri el, de legalább nincs vitatkozás és különben is még így is olcsó. Na de, a mi pofátlan taxisunk a végcélnál a taxióra által mutatott összeggel nem törődve bemondta a 200 ezret. Rendőrséggel fenyegetőztem, kiabáltam vele, és már annyira berezelt, hogy a teljes viteldíjról inkább lemondott. Fizettem neki 100 ezret, amit még elfogadhatónak találtam. Ez volt az utolsó taxizásunk, maradtunk a Grab-nál. Persze az eset kapcsán azért megemlékeztünk a magyar hiéna taxisokról, akik szintén durván átverik a külföldiket. (aji, 2023)

Kriszta fotói

Buszozás

Furcsa volt nekünk, hogy elvétve láttunk tömött autóbuszt. Kétlem, hogy egy magyar turista Hanoiban vállalkozna a buszközlekedés használatára, mert komplikált lenne kiigazódni a járatok irányaiban. (aji, 2023)

------------------------------------------------------------------

A reptérre érve vettünk internetet, amivel sanszosan jól lehúztak, de egy hónapra korlátlan nettel 200.000 dongba került. Ezzel fogtunk egy Grabet (Uber nem megy itt), ami az 500.000 helyett, amennyiért a taxi vitt volna be, bevitt minket a hotelig 105.000 dongért. Azért az barátibb akkor is, ha a magasabbik ár sem extra egy 45 perces útért. forrás

---

,, Hanoi 8 millió lakost számlál, és a városban 5,7 millió motorkerékpárt tartanak nyilván. A többség azzal közlekedik, a széles sugárutakon tömött sorokban várják a piros lámpa végét, hogy aztán úgy lövelljenek ki a zöld lámpánál, mintha rajtpisztoly dördült volna el. És ez még a jobbik eset, mert a széles sugárutaknál tudja az ember, mikor mire számítson. De az óvárosban se közlekedési lámpa, se tábla, se bármi, mindenki megy, amerre lát, és olyan kaotikus és eszeveszett a közlekedés, hogy az még egy dél-olaszt is kikészítene, de minimum zavarba hozna. A dudálás nem elsősorban azt jelenti, hogy „állj félre”, hanem azt, hogy „vigyázz, jövök”, és mivel mindenki jön, és mindenki dudál, iszonyatos hangzavar keletkezik. Persze a sok dudálástól a külföldi (pl. jómagam) összerezzen és leblokkol, vagy pedig spurizik át az út túloldalára, és közben épphogy el nem ütteti magát egy másik motorossal.

Járda, az nincs. Illetve lenne, mert a város mai arculatának kialakítói létesítettek ugyan megfelelő szélességű járdát az úttest két oldalán, de azt a helyiek motorparkolónak használják, illetve az utcai árusok foglalnak ott helyet. A kis számú gyalogos tehát az úttest szélén közlekedik. 

Az átkelés az út egyik oldaláról a másikra európai számára olyan bravúr, ami után bízvást gratulálhat magának. Akár többperces várakozás is megelőzheti, hezitálás, majd bátor nekidurálás, hogy „na, ez a jó időzítés”. Az átkelés utáni sikerélmény addig tart, amíg az ember meg nem látja, hogyan csinálják ezt a helyi nénik és bácsik: körül se nézve csak mennek, a szemük se rebben a dudálásra, és pár másodperc alatt már át is értek. (2019)" forrás

---

,, Hanoiban a közlekedés több mint borzalmas. A tömegközlekedés kimerül a buszoknál, amik nem túl gyakran járnak, kevés a megálló és nem a legjobban megtervezett az útvonaluk. Ellenben nagyon olcsóak. Néha, ha az óvárosba megyek, buszra szállok, de csak azért, mert ott rettenetes parkolni, és mert azt a buszútvonalat ismerem. Miután egyszer este sikerült elkeverednem valami teljesen ismeretlen városrészbe, és persze a telefonom is lemerült, és azt hittem az utcán töltöm az éjszakát, inkább nem kockáztatok többet. Egyébként is nagyon macerás és időigényes buszozni, és azóta megtanultam motorozni, ami sokkal kényelmesebb, és itt egyébként is ez a legelterjedtebb közlekedésiforma.

A forgalom konkrétan életveszélyes, ugyanis szinte senki nem tud normálisan vezetni, de a motorozás még így is a legjobb módja a közlekedésnek. Az egyetlen hátránya, hogy ha nagybevásárlást tartok, kisebb cirkuszi mutatványt kell végrehajtanom, hogy hazaegyensúlyozzak a szatyrokkal, és télen, esőben sem éppen a legpraktikusabb. Persze a vietnamiak erre is találtak megoldást. Rengeteg a különböző, motorra szerelhető esőkabát, sőt idén egy paplankinézetű, téli motortakarót is láttam hirdetve. Véleményem szerint elég életveszélyes, de a hanoiak amúgy sem sokat törődnek a biztonsággal." forrás

Riksák utasokra várva - Kriszta fotója (2023. február)

,, Bali volt eddig a szemünkben az a sziget, ami a robogók számát tekintve a rekordot tartotta. Egészen addig amíg Ho Si Minbe nem értünk és megláttuk az úton cirkuláló iszonyat mennyiségű kétkerekűt. De a legelképesztőbb nem is ez, hanem az átkelés az úton úgy, hogy bármelyik is megállna. Arra ugyanis várhattunk, hogy megálljanak és megszánjanak. Úgy kell elképzelni ezt is, mint egy mozgó halrajt. Közé úszik valami, de ettől a halraj nem áll meg, csak útirányt változtat és kikerüli azt a valamit ami beúszott a tömegbe. Zolinak egyáltalán nem, nekem azért adódtak nehézségeim azzal, hogy alkalmanként összeszedjem a bátorságom és bevessem magam közéjük. Nem egyszer volt, hogy Zolinak vissza kellett értem jönnie az út közepéig.:) Aztán a kezdeti bátortalan próbálkozásaim után rájöttem, akár csukott szemmel is át lehetne kelni a legforgalmasabb úton is, mert az emberek úgyis vigyáznak rám...és ez megnyugtatott. (2017)" forrás

---

,, Utolsó napunkon úgy gondoltuk itt az ideje kipróbálni a Grabbike-t, amivel már kezdetektől szemeztünk. A motorosokat egy applikáció segítségével tudod megrendelni, ahol kikalkulálja egyből mennyiért visz el az adott helyre. Tudsz készpénzzel fizetni, de az applikáción is fel tudsz tölteni pénzt egy virtuális kártyára. Hasonlóan működik, mint az Uber. A vicces, hogy 1 motoros kettőnket is elvitt, egy sima, egyszerű kismotorral. Nem volt túl kényelmes, viszont nagyon gyorsan odaértünk a mauzóleumhoz. Hanoiban és a többi városban sincs igazán turistabarát tömegközlekedési eszköz. Buszok ugyan léteznek (bár Hanoiban ezt sem láttam) de a menetrendet és az útvonalat a helyiek sem nagyon tudják. (2018)" forrás

---

,, A reptérre érve vettünk internetet, amivel sanszosan jól lehúztak, de egy hónapra korlátlan nettel 200.000 dongba került. Ezzel fogtunk egy Grabet (Uber nem megy itt), ami az 500.000 helyett, amennyiért a taxi vitt volna be, bevitt minket a hotelig 105.000 dongért. Azért az barátibb akkor is, ha a magasabbik ár sem extra egy 45 perces útért. (2018)" forrás

A vietnami közelkedési lámpákra vonatkzó szabályok: Zöldnél mehetek, sárgánál mehetek, pirosnál még mindig mehetek. - Kr

Gyalog

A járdákat arra használják a helyi lakosok, hogy a motorkerékpárokat ott tárolják, oda raknak ki székeket, asztalokat, ott étkeznek, így azokat járdaként használni szinte lehetetlen volt. (Ferenc, 2023)

Étkezés

Nem véletlenül vannak az utcák éttermei éjjel-nappal tömve Hanoiban, mert olcsón finomat enni ott nem nehéz.

Két szuper étkezde Hanoi óvárosában:

Bún Chả Đắc Kim – Hàng Mành utcában (a hely annyira felhúzta az ipart, hogy körülötte más bún chả kifőzdék is vannak, de ez az igazi, ebbe kell bemenni
Bún Bò Nam Bộ Bách Phương – cím: Hàng Điếu 67.

,, Amit Hanoi a legkiemelkedőbb színvonalon és nagy bőségben ad, azok a kulináris élvezetek. Igen, azon helyek némelyikén, ahonnan a szagok terjengenek, nagyon finomakat lehet enni, méghozzá potom áron. A szálláshelyek munkatársai készségesen felvilágosítanak, hol adják a legjobb phót, bún chàt, bum bò nam bôt és más hasonló nevű ételeket. Sok kifőzde csak egy-kétféle ételre szakosodik, viszont azt mesterfokon készítik. És miután az ember átvergődik a zsúfolt közlekedési helyzeteken, helyet talál a szintén zsúfolt étkezdében (még szerencse, hogy zsúfolt, mert ahol pörög a forgalom, ott nincs ideje megromlani az ételnek), és pár perc múltán kihozzák a tésztából, zöldségből, húsból álló fogást, aminek egyedi ízvilágát a lé adja meg, tehát mindezek után az ember az első falatot a szájába emelve egy röpke pillanatig úgy érzi, hogy mindezen őrület közepette, még az esősátor alatt is valamiféle furcsa mennyországba csöppent, ami mélyen kíváncsivá teszi. (2019)" forrás

Kriszta fotója

,, Ha már az éttermekről volt szó, nézzük meg mit kínál Hanoi ennivalófronton. Mint már említettem, étteremben enni gyakran olcsóbb, mint otthon főzni. Rengeteg az utcai kifőzde, söröző, kávézó és egyéb ételt-italt szolgáló létesítmény. A legolcsóbbak persze a helyi ételeket szolgáló kajáldák, amit általában egy család üzemeltet, gyakran a saját házában. Előfordul, hogy beülsz valahova egy pho-ra, és miközben eszel, unaloműzésként megszemlélheted a család esküvői fotóit, és az unokákról készült (gagyin photoshoppolt, és giccses) képeket. Ezek az ételek persze gyakran nem a legegészségesebbek, de azért vannak olyan helyek is, amik jó áron ajánlanak minőségi ennivalót.

Ami engem illet, nem rajongok a vietnami konyháért, de azért van pár fogás, ami határozottan hiányozni fog. Ilyen például a pho, ami egyébként a tészta neve, de a vele készített levest is így hívják. Van pár ízletes salátájuk is, és persze egy jól elkészített che, vagyis tapioka puding is fel tudja dobni a napomat. A legjobban azonban talán a friss kókusz és mangó fog hiányozni. És persze az izgalom, hogy olyan dolgokat próbálok ki, amit még sosem láttam, és halvány gőzöm sincs róla, hogy mi az.

Van pár dolog azonban, ami egyáltalán nem fog hiányozni. A vietnamiak nemigen esznek salátákat, ellenben sok mindenhez adnak leveleket, ami nekem annyira nem jön be. A saláta meleg levesben szottyasztva valahogy nem nyerte el a tetszésem, de az abszolút rémálmom egy mentához hasonló levél, aminek kesernyés íze van, és mindenbe, de mindenbe beleteszik. A legtöbb külföldi egyébként hasonlóan vélekedik erről a levélről, bár egyesek szerint még mindig jobb, mint a hal ízű levél.

A másik, amitől kiver a víz, az a cukrozott tej, ami már eleve ízesítve van. Ehhez, és a cukrozott joghurthoz és egyéb tejtermékekhez sokkal könnyebb hozzájutni, mint a natúr változatukhoz. Nem csoda, hogy hamar megtanultam a cukrot vietnamiul. Az emberek itt még mindig abban a hitben vannak, hogy a cukor jó, és mivel a szájhigiéniára sem adnak túl sokat, rengeteg a rohadó fogú gyerek.

Ha vegetáriánus vagy, megszívtad, mert itt a hús nagyon menő. Gyakran még a tofuba is belerejtik, úgyhogy vigyázni kell, mit rendelsz. Szerencsére a vietnami furcsaságok mellett ma már viszonylag könnyű nyugati termékeket beszerezni. Persze ha már hozzászoktunk a helyi árakhoz, nem biztos, hogy szívesen költünk többet az ilyesfajta luxuscikkekre. Bár ezeket nagyjából az otthonival azonos áron kínálják, az ember meggondolja, hogy fizessen-e annyit egy sajtért, amiből az egésznapi étkezését meg tudja oldani." forrás

Grillezett hal friss nyers zöldségekkel - minőségi étteremben - Kriszta fotója 

Hivatalosan bambuszban, valójában a bőrére sütött csirke - minőségi étteremben - Kriszta fotója

"Az első állomás egy kávézó volt. Van itt egy olyan kávé, amit mókusokkal megetetnek, majd amit azok kiszarnak abból csinálják a kávét. Nem vicc. Ráadásul ezt hamisítják is, úgyhogy nem olyan egyszerű jót találni. A hamisítás az azt jelenti, hogy nem igazi mókusokkal etetik meg, hanem mesterségesen állítják elő azt, amit a mókus bele csinál a kávéval. Én ezzel együtt tudtam volna élni, ha így átvernek, de Tibi már kevésbé, ezért mentünk oda, ahol állítólag eredeti a cucc, legalábbis a TripAdvisor szerint. Ez kicsit messzebb volt, így taxiba pattantunk. A szállásadó csajszi nagyon aranyos volt, mert hívott nekünk taxit és ki is kísért hozzá minket. És nem, nem azért mert a taxis tejelt volna neki, hanem csak pusztán aranyos volt. A kávézó a turista negyeden kívül volt, érdekes is volt itt nézelődni, milyen a mindennapi élet Hanoi-ban. A kávé érdekes volt, szerintem finom is, de annyira nem volt különleges íze. Itt is a lecsöpögős módszerrel hozták ki. Este mikor éhesek lettünk a vasútállomás közelében lévő étterembe mentünk. De még most se volt unalmas az oda vezető út, mindig talál érdekességeket az ember. Nagyon nagy volt a forgalma. Rendeltünk 6 fogást, nem kell megijedni, az egyik az 2 db tavaszi tekercs volt. A kacsaleves nem volt jó, annak volt egy szaga, amit az utcai kajásoknál is szoktunk többször érezni, kicsit ecetes szag, és ez az ízét is áthatotta, de a többi fogás nagyon jó volt. " forrás

Kifőzde a szokásos műanyag sámlikkal - Kriszta fotója

,, Hanoi egyik bája az óváros. Olyan, mintha megállt volna az idő. A 13. században a negyed 36 utcáját szakmák szerint felosztották, és ez a rendszer többé-kevésbé máig is fennmaradt. Van például cipős, bambuszos, ezüst- és külön rézműves utca. Mindemellé persze itt is magas fokon űzik a "street food" nevű szakmát.
Ami az ételeket illeti, van különbség észak és dél között. Nem volt szembeötlő, de amellett mégsem mehetünk el szó nélkül, hogy bármennyire kerestünk, finom "banh mi"-t nem tudtunk Hanoiban enni.

Hanoiban van egy titkos hely. Na szóval a 65 Lān Ông cím alatti hely (az ékezetekért vállalok felelősséget) egy igazi sikátoros, eldugott kis koszfészek. De tényleg! Annak viszont aki megtalálja és bevállalja egy világbajnok mién trôn a jutalma, de nôm gàval sem lehet itt sem rosszul járni. Alapvetően itt minden csirkehússal készül és fincsi káposztával. A 4 komponens és az ízek egyensúlya itt is garantált. " forrás

---

,, Az első teljes napunkon végre kipróbálhattam a híres vietnami tojásos kávét. Ez egy krémesen lágy, könnyű tojáshab, alatta forró feketekávé! Hát ez valami zseniálisan finom. Nem volt egyszerű megtalálni a helyet. Giang Cafe a neve. Egy ruhabolton és egy pénzváltón keresztül kell menni, majd egy sikátor következik és végül egy omladozó, iszonyatosan lepukkant lépcsőház, aminek a közepén egy mosogató volt. Picit kételkedve mentünk fel a lépcsőn. És igen, igen és igen. Mennyei, krémes, nem túl édes. (2018)" forrás

Kifőzde az Óvárosban (Historic Quarter) - Kriszta fotója

,, A délután fénypontja bizony a különleges étterem volt, amit kikerestünk, megbeszéltük az árat (500.000.-), két bambuszkígyót kivettek a helyükről, majd megölték, megnyúzták és úgy kezdtük, hogy a frissen kikapott szívüket betették egy pohárka vodkába és leküldtük, semmit se érezni belőle. (2018)" forrás

---

,, A pho leves szagával elegyedő pára első szippantásra émelyítő. A phót Hanoi óvárosában a nyitott kifőzdékben és az utcán is főzik, és az étkezdék környékén olyan szag terjeng, amilyenre Európában biztos kihívnák már az ÁNTSZ-t. Persze a szálláshelyek jó része éppen azokba az utcákba települt, ahol a kifőzdék és kávézók vannak (naná, mert mit akar a turista Hanoiban: enni, meg kókusztejes kávét és trópusi gyümölcsleveket inni). És mindez azt is jelenti, hogy a napi élelmünket majd ezen helyek valamelyikéről kell majd beszerezni. (2019)" forrás

Vannak külföldi turisták, akik hajlandók a kis székeken ülve enni. - Kriszta fotója

Kajálós utca - Kriszta fotója

Kávézók a Train Street-en - Kriszta fotója

Vásárlás

Annak, aki felnőtt, európai méretű ruhanemút szeretne könnyen venni, bizony egy plázába kell annak mennie. Rengeteg van belőlük, szépek, tiszták, amerikaiak. Normális áron minden kapható. Olcsón az utcai árusoktól minden beszerezhető szintén. Az utcán a minőség és az ár egyedi szerencse kérdése. Akit fáraszt az állandó alkudozás, a folyamatos "vajon mennyire vágott éppen át?" érzése, menjen rendes boltba. Még egy nagy plusz pont a pláza mellett: van benne szupermarket. Rendes kenyér, péksüti, kávé, minden.

"Én szeretek reggel, pizsiben üldögélni az első kávémmal és a híreket nézegetni vagy csak bambulni kifelé a fejemből. A szálláson nem volt kávégép, iszogattam hát az otthonról hozott nescafét. Elfogyott, elkezdtem pótlást keresgélni. Nem volt sehol ugyanolyan. Ráfanyalodtam a helyi nescaféra, gondoltam, annyira nem lehet rossz talán. Kiderült, hogy kifejezetten finom. Erős, aromás, simán veri a nescafét. Kapszulás kávé sehol sincs. A kávézókban kapható eszpresszó kimondottan finom. Csak néha/mindig el kell mutogati, mennyi vizet kérek bele. " Kr

,, Ruhavásárlásnál számolni kell, hogy az otthoni méret nem lesz jó. Hacsak nem a Made in Vietnam nevű boltláncban vásárolunk, ahol nyugati márkák termékeit lehet jó áron megvenni. De mivel itt mindent hamisítanak, az is előfordulhat, hogy egy álboltba megyünk be, ahol gagyi, vietnami cuccok vannak. A minőség itt nem fontos, és az árakat sem feltétlenül ez alapján szabják." forrás

Utcai gyümölcs-árusítás - A látható ananász darab kb. 350 HUF-nak megfelelő dongba került - Kriszta fotója (2023)

Kriszta fotói

Szórakozás

Mivel Hanoi óvárosa tele van masszázsszalonokkal, mi is a hosszú sétákat követően-be-betértünk egy kényeztetésre. Az itteni szalonok nem voltak olyan „ipari jellegűek”, mint Bangkokban, itt nem voltak kiállítva a székek az utcára, elegánsabbak is voltak.(2023) forrás

Kriszta fotói

,, Hanoi kaotikus utcaképe a milliónyi zajos robogóval és dudaszóval valószínűleg nem a nyugalom fellegváraként él a köztudatban. Mégis, van számomra valami egészen megnyugtató abban, mikor egy tökéletes vietnami jeges kávét kortyolgatok az óváros forgalmas utcáinak egyik járdáján. Hanoiba, bár vannak látnivalók is, úgy gondolom, hogy a kulináris élmények miatt érdemes menni elsősorban: Hanoi számomra egész Délkelet-Ázsia gasztronómiai fővárosa, Bangkokkal egyetemben. Az ételek mellett a vietnami kávé-kultúra is sokat nyom számomra a latba, és ezért is említem Hanoit ezen a listán, mert véleményem szerint az egyik legjobb elfoglaltság Hanoiban a hangulatos kávézók egyikében elütni az időt; s kávézó aztán tényleg rengeteg van szerte a városban. Mindemellett Hanoiról érdemes megemlíteni, hogy az éjszakai élet nagyon rövid (a hangos zenét játszó klubok bezárnak éjfél táján), így itt sem túl jók az esélyeink, ha fergeteges partikra vágyunk. Üljünk viszont le az út szélén egy finom kávéra és adjuk át magunknak a hangulatnak: nem fogjuk megbánni! (2017)" forrás

Közbiztonság

"A frekventáltabb helyeken a zyebtolvajokra érdemes vigyázni. Van aki csak megtévesztésből játssza ezt a szerepet, és előszeretettel adja át a bambuszrúd-rizskalap szettet mondjuk egy fotó erejéig. A mutatvány végén meg csak csodálkozik a turista, hogy a nagy egyensúlyozás és öltözködés közepette elillant a pénztárcája." forrás

---

Egy jó nevű utazási irodával voltunk 17 napos vietnámi körúton 22 fős csoporttal. A legfontosabb: ez a profi TOLVAJOK országa. A negyedik napon Hanoiban a vízi bábszínházból kifelé jövet a tumultusban kettőnk telefonját is ellopták pillanatokon belül. Hozzáteszem nem a legolcsóbb kategóriát. Utaznak az iPhonok-ra. Pár nap múlva Hoi An-ban az Aranyhídon szintén nagy tömegben is sok telefont lovasítottak meg. A hídra kimenő épületben ültem kb.egy órát. Ezalatt az idő alatt az előttem lévő asztalon 5 db rendőrségi jegyzőkönyvet vettek fel más országok kárvallottjaitól. Sok országot bejártam, de ez volt a legdrasztikusabb lopási tapasztalatom. (B. László, 2024)

A látnivalókról külön oldalon írunk - itt

Olvasmányos linkek

"Hanoi nagyon hasonlít Saigonra és Phnom Penhre abban, hogy nagyítóval kell keresgélni a látnivalókat. Ha nagyon őszinte a akarok lenni, akkor be kell vallanom, gyakorlatilag egyetlen egyet láttunk igazán. A Ngoc Son templomhoz mindig zárás után értünk oda, a Ho Si Min mauzóleumhoz sem értük el, amíg nyitva lett volna, a régi erőd a szilveszter miatt zárva volt, a múzeumokat pedig nem is terveztük meglátogatni. Inkább csak sétálgattunk céltalanul a városban. Az egyetlen igazi turistalátványosság, amelyet ától-cettig megnéztünk az Irodalom Temploma volt, amely tulajdonképpen egy egyetemnek felelt meg a régi időkben. Ezen felül kívülről megtekintettük a Ho Si Min mauzóleumot, megnéztük az egy lábon álló pagodát. Első utunk a vízi-bábszínházhoz vezetett, amely a világon, ha jól tudom, csak Vietnamban van. Ezek közül a leghíresebb Hanoi-ban. Ez az egyik fő látványosság itt, ezért nehéz rá jegyet kapni.

Mászkáltunk a "régi negyedben", ami csak nevében régi, és csupa bolt meg vendéglő. Az árusok utcánként csoportosulnak, az egyikben ruhákat, másutt papírárut árulnak, a következő utcában játékboltok sorakoznak és így tovább. Itt is, mint mindenütt Vietnamban, számtalan utcai étkezde van, ahol gyerekre méretezett műanyag székeken lehet ülni a járdán vagy az utcán és egy, maximum kétféle kaját lehet kapni. Na meg a világ legolcsóbb csapolt sörét. De itt a hidegben nem volt olyan nagy kedvünk hozzá. Fél nyolc körül beültünk egy étterembe, ahol végül az aznapi ajánlatot, egy családi pizzát rendeltünk. Ez volt a legvonzóbb, főleg a gyerekeknek. Az étteremben csak marginálisan volt melegebb mint az utcán, de kitartottunk és egy egészen jó pizzát ettünk. El is ment vele az idő, egyből átmentünk a bábszínházhoz. " forrás

A könyvesboltok utcája - Kriszta fotója

"Vegyes érzésekkel vágtunk neki Vietnam felfedezésének, mert bár nagyon vártuk már, milyen lesz, Thaiföldön majdnem mindenki, akivel beszéltünk lehúzta az országot. Sok a lopás, a közlekedés katasztrofális, a turistákat átvágják, a taxisok buherált óráikkal a viteldíj sokszorosát kényszerítik ki az utasokból, az emberek haszonlesők és nem kedvesek… ilyesmiket duruzsoltak a fülünkbe a bangkoki éjszakában a hozzánk hasonló utazók. Ráadásul a Noi Bai reptérre érkezve szürke, hűvös köd fogadott minket – véget ért a trópusi sunshine? Pénzt váltottunk (ó jaj, vajon átvágnak minket az árfolyammal?), majd zsebeinket és hátizsákjainkat markolászva remegő térddel kiálltunk a buszmegállóba, ahol mókás látkép tárult a szemünk elé: első benyomásra Ha Noi olyan volt, mintha ázsiai emberkék próbálnák a 80-as évek Kelet-Európáját kiparodizálni: vörös csillagos lobogók, gondterhelt tekintetű férfiak susogós melegítőben, makkos cipőben, fuksszal, kibelesedett feleségverő trikóval, tányérsipkás katonák náluknál kétszer nagyobb libafos színű egyenruhában, lánykák pöttyös ruhában, garbóban, kudlikjuli-frizurával...

Az egyik legszimpatikusabb látnivaló a városban – már ha lehet azt mondani egy látnivalóra, hogy szimpatikus – a Van Mieu (angol nevén Temple of Literature), Vietnam első egyeteme, egyenesen a 11. századból. A komplexum mind a mai napig tiszteletet parancsoló kisugárzással bír, érződik, hogy régen itt sem járhatott minden suttyó egyetemre, úgy, mint manapság. Komoly felvételi és időközi vizsgák voltak, a legjobb tanulók később pályázhattak különböző kormányzói posztokra, a záróvizsgán pedig maga az uralkodó volt a kérdezőbiztos. Maga az egyetem leginkább egy kolostorra emlékeztet, téglalap alaprajzú, egymásba nyíló udvarok, alacsony, nyugalmat árasztó épületek, szentélyek. Az egyik ősi szentélyben spanyolfal mögött egy pingpong-asztalt fedeztem fel – ez is a vietnami nép gyakorlatiasságát példázza, nemde? (2013)" forrás

,, A legtöbb külföldinek, engem is beleértve, a helyiekről elég szélsőséges a véleménye. Mi több, rengeteg helyi látja hasonlóan a helyzetet. Egyrészt, a vietnami számomra túlságosan agresszív kultúra. Senki nem törődik a másikkal, hangosak, mindenki folyton kiabál, megpróbálnak átverni és mutogatnak, ha különbözöl a többiektől. Másrészt viszont rengeteg a kedves, segítőkész ember, akik kíváncsiak, és meg akarnak ismerni. A legtöbbjüknek fogalma sincs a nyugati kultúráról, úgyhogy semmin ne lepődjünk meg.

Ha a rosszabb fajta vietnamival találkoznánk, nem árt emlékezni, min ment keresztül az ország, és milyen nehézségekkel kell még ma is megküzdeniük. És valami csoda folytán, minden rossz után rögtön találkozom valami kedvességgel, ami az "utálom Vietnamot" hangulatomat átváltoztatja "imádom Vietnamot"-ra.

Egy biztos, a Hanoiban éléshez hatalmas türelem kell. Nem teljesen sikerült megszokni a környezetszennyezést, a folyamatos zajt, és a kultúrával való folytonos ütközést. Azonban rengeteg előnye is van: a kényelmes életvitel, az alacsony árak, és persze hogy innen könnyű felfedezni Ázsiát. Összességében úgy érzem, megérte ideköltöznöm, és bár nem tervezek örökre itt maradni, lehet, hogy még visszatérek Hanoiba. (2016)" forrás

Hétköznapi ebédidő sámlikon - Kriszta fotója

,, Hanoiban sokan élnek olyan szűk utcákban, ahol vasúti sín fut keresztül az utca közepén. A vasútállomás a város szívében található, így az utcákon naponta alig pár centiméterre halad el a vonat az ott lakóktól. Az itt élő lakosoknak napirendjükké vált, hogy a menetrendszerűen érkező vonatok elől elpakolják a robogókat, kerékpárokat vagy behívják a kint játszó gyerekeket. Naponta 2x jön itt el a vonat, mi a délutánira értünk oda. Fél órával korábban érkeztünk, akkor még rajtunk kívül nem igazán volt turista. Aztán persze elkezdtek szivárogni az emberek és szép kis tömeg gyűlt össze. Valóban nagyon szürreális az, ahogy az emberek itt élnek ilyen közel a vonathoz. Kilépsz a bejárati ajtódon és a sínen találod magad. Amikor jött a vonat nem volt elég a falhoz simulni, be kellett lépni az egyik lakás nappalijának előterébe, hogy biztonságban legyünk. Furcsa élmény volt. (2018)" forrás

---

,, Vasúti síntől 1 méterre is vígan lehet élni. Vagy akár ebédelni a síneken két vonat között.
Hanoiban ez is bebizonyosodott. Van egy utca, hívjuk csak egyszerűen Vasút utcának, az utca lakói arról "híresek", hogy a mai napig is műkődő vasúti síntől fél méterre laknak, főznek, teregetnek, esznek. Olyan közel vannak a házak falai, ablakai, hogy a vonatablakon még a fejkidugás is tilos ezen a részen." forrás

---

,, Vajon van-e még orszàg, ahol ennyit játszanak együtt gyerekek és felnőttek: sakkoznak, kártyáznak, ugrálóköteleznek, kötelet húznak, lábtollasoznak...és ez csak pár azok közül, amit felismertünk. Hanoiban a Hoan Kiem tó környéke minden hétvégen autómentes, sétálóutcává alakul és akár turistákat is szívesen látnam egy kis kötélhúzásra." forrás

---

,, Mivel hajdan a házak szélessége alapján vetették ki az adót és nem szabadott a királyi palotánál magasabb épületet emelni, így Hanoiban sok a keskeny és alacsony építmény, és kevés a toronyépület. Ebből is adódik Hanoi bájossága. A kis sikátorokban figyelhetjük meg legjobban a helyiek hétköznapjait. Gyerekek rohangálnak (akiket játék közben nagymamák üldöznek étellel), idősek tornáznak, háziasszonyok vásárolnak.(2018)" forrás

Fotóegyveleg

Kriszta fotói (2023. január)

Vissza az elejére

Kommentek