ÚTIKRITIKA.HU / Vietnám

Ho apó elvtárs és Ton apó elvtárs a teljes ideológiai nézetazonosság tudatában kezet ráznak egymással. Hồ Chí Minh (1890 – 1969), azaz Ho apó kedveskedő vietnámi neve Bác Hồ, „Ho nagybácsi”, és a másik nagy hajdani komcsi vezetőnek is dukál a nagybácsizás - b.v. fotója

Földrajz

Vietnam mintegy 8000 kilométer távolságban van hazánktól. Dél-kelet-Ázsiában van, és az indokínai országok egyike. Északi részén Kína, nyugati részén Kambodzsa és Laosz a szomszédja, keletre a Vietnami-öböl és a Dél-kínai-tenger (vagy, ahogy a vietnamiak nevezik: a keleti tenger) húzódik. Az ország területe mintegy 330 ezer négyzetkilométer, azaz több mint három és félszer akkora, mint Magyarország.

Az észak-déli irányban hosszan elnyúló ország a középső részén alig 40 kilométer széles. 3400 kilométer hosszú a tengeri partvonala. A főváros, Hanoi és a déli országrész központja, Saigon (hivatalos nevén Ho Si Minh város) között 1145 kilométer a távolság. Az ország legészakibb és legdélibb pontja mintegy 1600 kilométer távolságban van egymástól. A domborzat, a természet izgalmasan változatos.

Vietnam lakossága 92 millió körül van, és ezzel, Indonézia után, a második legnépesebb délkelet-ázsiai ország. Vietnam a világ egyik legsűrűbben lakott országa. A főváros lakossága 2,7 millió körüli, míg Saigonban legalább 6 millióan (!) laknak. Az ország etnikailag eléggé homogén, lévén a lakosság 85-90 százaléka vietnami. A legnépesebb kisebbség a kínai (vietnami elnevezés: hoa), akik zömében Saigonban élnek. A lakosság nagyon fiatal, kb. 30 százaléka 14 év alatti. A hivatalos nyelv a vietnami. 1945 óta saját írásmódja van, ami a latin ábécén alapul.

Időjárás és éghajlat

Vietnam esetében nehéz reális véleményt nyilvánítani arról, hogy az év melyik évszakára, hónapjára érdemes leginkább időzíteni az utazásunkat. Bonyolítja ugyanis a dolgot, hogy az ország északról délre hosszan elnyúlik, és a különböző régiókban ugyanakkor más és más az időjárás és a csapadékosság. Az ország egész területén és az egész év folyamán 20 és 35 fok között mozog a hőmérséklet. Általános vélemény szerint azért az utazáshoz a december és május közötti időszak tűnik optimálisnak, mivel ilyenkor kevesebbszer esik az eső. De vannak, akik szerint októbertől januárig ideális az idő az ország meglátogatására. Területre lebontva viszont az észak áprilistól júliusig, míg a dél novembertől februárig a legkellemesebb klíma tekintetében. Mint látható az egész ország meglátogatása szempontjából nem igazán lehet ideális időzítést meghatározni.

Északon szubtrópusi, délen tropikus a klíma. Közép-Vietnamban keveredik a két klímaövezet. A hegyekben, például Sapában, gyakran egész évben hűvös az idő, s még fagyok is előfordulhatnak. Északon a tél novembertől áprilisig tart, és december, január a leghidegebb két hónap, ami az európai télből jött utazónak persze nem hideg (20 fok körüli). Nyáron, júniusban, júliusban sincs túl nagy hőség, de azért 30 fok felett. Délen november és január között nagyon kellemes, napos az idő, és 30 fok körüli a hőmérséklet. Februártól már kezd forró lenni délen az éghajlat.

Vietnam időjárása

Eső a partok mentén egész évben van, de nincs az évnek egyetlen olyan hónapja sem, amit utazás szempontjából a csapadék miatt kifejezetten nem ajánlanánk. Persze a monszun időszakokban sokat esik, de azonos időben, különböző mértékben az ország más és más részén. Északon június és szeptember közepe között esik a legtöbbet, a középső országrészben szeptember és október közepe között, míg délen május és november között. Az esők inkább rövid záporok, amelyeknek még kellemes, hűsítő hatása is lehet.

A Mekong deltavidékének úszópiacai az esőzésektől függetlenül egész évben látogathatók. Az esőzések októberben és novemberben a közép-vietnami, utazási programoknak tehetnek be, ha áradásokkal párosulnak. Sokan szeretnek beiktatni a vietnami utazásba egy kis tengerparti nyaralást. A háromezer kilométer hosszú partszakasz persze nagy választékot kínál. Március és szeptember között utazóknak Hoi An-t, vagy a Nha Trang közeli szigeteket javasoljuk nyaralásra. Az október és május vége közötti utazások esetén Miu Ne-t ajánljuk strandolásra. Phu Quoc-ban a strandszezon októbertől március végéig tart.

(2026-ban a vietnámi naptár szerint a Ló éve kezdődik, amely a Holdújév, vagyis a Tet-ünnep napjával veszi kezdetét. Az ünnep 2026-ban várhatóan február 17-én esik, és három napig, február 19-ig tart. Ez a legfontosabb vietnámi családi ünnep, ami hasonló szerepet tölt be, mint nálunk a karácsony: a családtagok összegyűlnek, rokonlátogatás és nagy lakomák váltják egymást. Az ünnep után sokan még tovább maradnak a nyaralóhelyeken vagy vidéken, így a Tet idején és utána a közlekedés és a turizmus is különösen zsúfolt. Az éghajlati viszonyokhoz ugyan csak közvetve kapcsolódik, de a Tet-ünnep alatti felfordulás az egész országra kihat.)

A gondtalan sétálgatásnak csak a fokozódó, egyre nehezebben viselhető hőség szabott határt. Az ország klímája ilyenkor már szinte elviselhetetlen, és minden alkalommal megfogadtam, hogy soha többé nem utazom Vietnámba a nyári hónapokban. Motorozás közben még valamennyire tűrhető a forróság, de amint megáll az ember, azonnal patakokban folyik róla a víz. Ez nem az a száraz hőség, mint amivel például Szaúd-Arábiában találkozhatunk, és nem is a Csendes-óceán szigetein tapasztalt, szél által enyhített meleg. Ez az a fajta gyilkos hőség, amely pár perc alatt annyira kimeríti az embert, hogy másnap legszívesebben ki sem mozdulna a légkondicionált szobájából (napközben legalábbis biztosan). Az viszont egyértelmű, hogy errefelé a jégkészítő üzemeknek biztosan jó a forgalma.

Hanoiban augusztus második felében valami egészen különlegeset tapasztaltam, amit addig legfeljebb csak a földrajzkönyvekben láttam leírva. Amint kiléptünk a Noi Bai Nemzetközi Repülőtér automata ajtaján, olyan sűrű, párával telített levegő csapott meg, amit addig legfeljebb csak egy wellness-szaunában éreztem. Előre nehéz volt elképzelni, milyen lesz Hanoiba érkezni a monszun végén, és bár próbáltunk előre tájékozódni, a jóslatok optimista és pesszimista változatai is váltakoztak. Ha egyetlen szóval kellene leírnom, milyen is a monszun, azt mondanám: szauna. Pontosan olyan, mint egy forró szauna. És hozzátenném, hogy ha valaki bírja a szauna párás, fojtó melegét, akkor a monszun vége sem fogja annyira megviselni.

Történelem

A vietnamiak szemszögéből az ország történelme mindenekelőtt a kínai, a japán, a francia és az amerikai hódítókkal szembeni ellenállásról, védekezésről szól. Még az időszámítás előtti évszázadban a kínaiak hódították meg a mai Vietnam területét, és ez a mintegy ezeréves uralkodás nyitánya volt. A vietnamiak az időszámítás utáni 10. században rövid időre elűzték a kínaiakat. Létrejött az Annam birodalom, amelyben a kiskirályok folytonosan háborúztak egymással, közben azért elviselték a kínai befolyás továbbélését.

Az első jelentős dinasztia (Ly) idején (1100 körül) a buddhizmus, a vietnami művészet a fénykorát élte. Egészen a 15. századig a kínaiak és a vietnamiak váltogatták egymást, mint a terület urai. A 15. században megalapult a Le dinasztia, amely a 18. század végéig uralkodtak. Ez alatt az idő alatt a vietnami nemzeti öntudat, a hagyományok tisztelete sokat erősödött. A franciák a 19. század végén kezdték el gyarmatosítani Vietnamot. Sok vietnami ment Franciaországba tanulni. Köztük volt Ho Shi Minh a vietnami nép legjelentősebb történelmi személyisége, aki hazamenetelét követően kommunista pártot alapított. 1941-ben a japánok elfoglalták az országot. 1945-ig a japánok és a franciák is sanyargatták a vietnami népet. 1945-ben kétmillió vietnami halt éhen, mert a japánok a hadviselésükhöz elraboltak szinte minden élelmiszert az országból.

Japán második világháborús veresége a kollaboráns vietnami császár bukását is jelentette. 1945. szeptember másodikán az ellenállás vezetőjévé emelkedett Ho Shi Minh proklamálta a Vietnami demokratikus köztársaságot, azonban ez még nem jelentett függetlenséget, mert az ország a Francia Unión belüli autonóm államként létezhetett csak. 1946-ban kitört az indokínai háború, amelynek végén, 1954-ben a Vietnamiak nevezetes győzelmet arattak a franciák felett Dien Bien Phu-nál. A nagyhatalmak döntése alapján azonban az ország két részre szakadt. Létrejött egy ország az északi részen, Hanoi fővárossal és egy déli állam Saigon fővárossal. Az északi részen Ho Shi Minh vezetésével a kommunisták irányították az országot, a déli államban pedig amerikai bábkormányok követték egymást, olykor katonai diktatúra formájában. A hatvanas évek közepétől az amerikaiak úgymond megelőző csapásként légitámadásokat indítottak Észak-Vietnam ellen, tartva attól, hogy a kommunista rendszer alá akarja ásni a nyugati orientációjú Dél-Vietnam politikai rendszerét.

Kitört a vietnami háború, amely óriási emberi veszteségekkel járt. Az észak-vietnami kommunista rendszer a déli szövetségeseivel, a Viet Cong partizánokkal meghátrálásra kényszerítették az amerikai katonai erőket. 1969-ben meghalt Ho Si Minh. Az amerikaiak egészen 1973-ig légitámadásokkal próbálták megfordítani a háború menetét, de nem sikerült nekik. 1975-ben az észak-vietnamiak a partizánokkal együtt elfoglalták Saigont. A háború véget ért, az Egyesült Államok történelmének egyik legnagyobb vereségét szenvedte el.

Az út előtt sok furcsa dolgot olvastunk. Például azt, hogy Vietnámban érdemes gyorsan dongra váltani a dollárt, mert állítólag történelmi okokból gyűlölik arrafelé az amerikai pénzt. Nos, jelentem: egyáltalán nem utálják a dollárt, sőt! És a turistákat sem – még akkor sem, ha az Egyesült Államokból érkeznek. A vietnámiak büszkék arra, hogy kétszer is legyőzték a világ legnagyobb katonai hatalmát, de amikor francia vagy amerikai turistákat látok – és látni belőlük bőven –, valahogy mégis az az érzésem, mintha a végeredmény fordított lett volna. A franciák idejéből maradt itt a latin betűs írásrendszer és egy csomó kulturális nyom, az amerikaiak talán kevesebb kézzel fogható dolgot hagytak hátra – bár ki tudja, mi lett a napalm égette dzsungelekkel. Mindenesetre most mintha urakként járnának itt a franciák és az amerikaiak, és a vietnámiak szolgálnák ki őket, nem fordítva. Ugyanez igaz a francia–laoszi viszonyra is. A vietnámi háború mára történelem, de főleg az idősebb generáció büszkén viseli a zöld katonai sapkát. A mai fiatalok nagyapái még ott voltak a harcokban, ezért nem meglepő, hogy a háború ma már egyáltalán nem beszédtéma.

Az amerikaiak végig azt próbálták elhitetni a világgal, hogy létfontosságú megállítani a kommunizmus terjedését ebben a térségben, mert különben dominóként végigsöpör Ázsián. Ez azonban, mint ahogy később be is bizonyosodott, nem volt igaz. Elég lett volna elszigetelni őket és békén hagyni! Ehelyett Amerika egy gyilkos háborúba rángatta bele magát, amelynek közel öt millió vietnámi áldozata lett – és ennek 75%-a civil volt! Miközben az amerikaiak mindössze 58 ezer katonát vesztettek, de hatalmas pénzügyi és erkölcsi veszteségeket szenvedtek el. Valójában Amerika célja az volt, hogy ezen a stratégiailag fontos ponton biztos bázist szerezzen, és innen irányítsa ázsiai érdekeit. Meggyőződésem, hogy az amerikai nagytőke hatalmas haszon reményében provokálta és robbantotta ki ezt a háborút, teljes közönnyel a több millió áldozat, és egy nemzet szabadság utáni vágya iránt.
Tegnap, amikor meglátogattam a Cu Chi-alagutakat, döbbentem rá igazán, hogy Amerika itt egyszerűen nem nyerhetett. A vietnámiak inkább elásták magukat a föld alá, inkább az utolsó emberig harcoltak, de a hazájukat nem adták fel! Úgy gondolom, minden nép így tett volna a helyükben. Az amerikaiak óriási technikai fölényét a vietnámiak helyismerettel, leleményességgel és önfeláldozással ellensúlyozták – nem beszélve arról, hogy orosz és kínai támogatást kaptak, és évente kétszázezer új hadkötelessel bővült a seregük. Ez gyakorlatilag kiapadhatatlan erőforrás volt, és amikor erre az amerikaiak is ráébredtek, megértették, hogy ezt a háborút nem nyerhetik meg.

A Ho Si Minh-ösvény jelentősége óriási volt. A 20. szélességi fok környékén az amerikaiak ugyan lezárták a határt, de Ho Si Minh elérte, hogy Laoszon és Kambodzsán keresztül, a dzsungelek sűrűjében mégis beszivárogjanak a délre tartó harcosai. Ezen az útvonalon érkezett a létfontosságú utánpótlás. Amerika válaszul 2,6 millió tonna bombát szórt a területre – többet, mint a második világháború alatt összesen! Hozzáteszem, hogy Amerika hivatalosan sosem viselt háborút sem Laosz, sem Kambodzsa ellen – egyszerűen odarepültek és bombáztak. Ezeknek a bombáknak a 10–15%-a a mai napig ott van a földben! Ezért van annyi nyomorék ember Indokínában, és ezért hal meg még mindig évente több száz ember a háborús robbanószerek miatt. Ha ma valaki a dzsungelben jár, szigorú szabály, hogy ne lépjen le az ösvényről. Nem a kígyótól kell félni, hanem attól, hogy aknára lép. Amerika mind a mai napig nem ad pénzt vagy technikát, hogy ezeket a halálos fegyvereket felszedjék. Egyszerűen becsukja a szemét, és nem érdekli, hány ember hal meg vagy válik nyomorékká. A taposóakna a világ egyik legaljasabb és legembertelenebb fegyvere.

1976-ban Dél és Észak egyesült Vietnami Szocialista Köztársaság néven, Hanoi fővárossal. Saigont átnevezték Ho Shi Minh várossá. Az ország teljes egésze egy egypártrendszerű kommunista rendszerré vált. 1979-ben Vietnam megtámadta a szomszédos Kambodzsát és leverte az ott rettenetes rémuralmat folytató Vörös Khmer rendszert. Vietnam a Szovjetunió széteséséig a szovjet-kínai rivalizálásban inkább Moszkva oldalán állt. A Gorbacsov szovjet pártvezér által kezdeményezett politikai nyitást Vietnam nem követte, viszont a nyolcvanas évek második felében némileg kínai mintára liberalizálta gazdaságát a szigorú egypártrendszerű politikai rendszer fenntartása mellett. A kilencvenes évek közepe óta rendeződött a vietnami-amerikai viszony és még a kereskedelem is fejlődni kezdett köztük. Jelentősen javult Vietnam kapcsolata a kapitalista dél-kelet-ázsiai országokkal, sőt Kínával is megtalálták a közös gazdasági érdekeket.

Hó apó osztja az észt. - Kriszta fotója

Manapság

A sarló&kalapács kombó jól elfér a Chanel társaságában - R. Gyuri fotója

Vietnam nagyon pragmatikus politikát folytat, jelentős gazdasági fejlődés jellemzi hosszú évek óta. Fejlődik a turizmus és komoly bevételt jelent az államnak az is, hogy a nagyvilágban élő vietnamiak évente nyolc milliárd dollárt(!) utalnak át a rokonaiknak. Vietnamot a világgazdasági média a robusztus gazdasági fejlődésű ázsiai "tigrisek" közé sorolja. Óriási fogyasztói potenciált jelent a hatalmas belső piac, igaz hátrányt jelent az, hogy az életszínvonal még mindig nagyon alacsony. Mély-szegénységben a lakosságnak talán csak a tiz százaléka él, de a társadalom nagy része ugyancsak nem élvezi még igazán a gazdasági fejlődés eredményeit. Egy főre jutó évi ezerdolláros bevételével azonban már nem sorolják a szegény országok közé. A gazdaság talpköve a mezőgazdaság, amely a munkaképes lakosság több mint felét foglalkoztatja. A mezőgazdaság sikerességének magyarázata, hogy nagyrészt magánkézben van. Jelentős a rizs-, a cukor- és a zöldségtermesztés. Ugyancsak fontos termelő terület a ruházati ipar, amely kemény versenyben van Kínával. Vietnam a textíliák és cipők gyártásában ötödik a világon. Jelentős az elektronikai ipar, és a bútorgyártás.

Sok a gond azért Vietnamban. A gazdasági fellendülés negatív mellékjelensége a magas infláció. Az infrastruktúra még mindig gyenge szinten áll, nehézkesen működik az energiaellátás, körülményes, bürokratikus az állami hivatali gépezet és a korrupció virágzik. Komoly belpolitikai feszültséget jelent, hogy a nemzeti kisebbségek a központi kormányt asszimiláló politikával gyanúsítják meg. Jelentős erőfeszítéseket tesz a vietnami állam az oktatás területén. Az ország lakosságának 93 százaléka írástudó, ami délkelet-ázsiai viszonylatban szép eredmény. Ami a politikai rendszert illeti, a kommunista párton és testvérszervezetein kívül nem ténykedhet más párt vagy szervezet. A sajtó nem bírálhatja a rendszer lényegi vonatkozásait. A jövedelemadó egységesen 10%. Ennek ellenére sokan nem vallják be a jövedelmüket. Fizetőeszközük a Dang. 23.000 Dang = 1 USD. 5 M Dang (kb. 50.000 Ft) alatti havi jövedelemnél nem kell adót fizetni.

"Mintha állandóan csak ennének,olyan az egész. Üldögélnek, eszegetnek egész nap, majd este összejön a nagy család és zabálnak együtt egy brutálisat. Mi meg a szemközti hotelből csak nézzük. És hová tűnik bennük ez a rengeteg kaja? Kriszta"

Vietnam és Magyarország történelme nagy vonalakban meglepően sok hasonlóságot mutat. Náluk is 1000 körül alakult ki a saját államuk, nekik is volt egy nagy szomszédjuk, amely erős hatással volt a kultúrájukra, és ott is többször változott az ország mérete. A közelmúltban ők is a szovjet blokk részei voltak, így nem meglepő, hogy időnként ismerős érzés kerített hatalmába minket Vietnamban. Kicsit olyan volt az egész, mint Magyarország 20–30 évvel ezelőtt: vannak már magánvállalkozások, butikok és éttermek, de az egypártrendszer még mindig mindent kézben tart. Jó sok egyenruhás van az utcán, akik sokszor nem csinálnak mást, csak állnak és figyelnek – de ettől legalább a közbiztonság kiváló. A városokon még mindig látszanak a múlt sebei, kicsit porosak, szürkék és elhanyagoltak, de tele vannak élettel.

A gyerekek száma itt bőven elég: Vietnam lakosságának nagy része 30 év alatti. Amikor a háborúk a hetvenes években véget értek, az ország lakossága körülbelül 25 millió volt – ma már 82 millióan vannak. Nem csoda, hogy itt is bevezettek egy gyerekszám-korlátozást, amit szigorúan betartanak: ha egy közalkalmazottnak kettőnél több gyereke van, akár a munkáját is elveszítheti. Az emberek egyébként nagyrészt közvetlenek és barátságosak. Szeretnek közel lenni egymáshoz, a testi kontaktus sokkal természetesebb, mint nálunk Európában. Talán nem is meglepő, ha ennyien vannak. Egy boltban például, amikor leguggoltam, hogy megnézzek valamit a polcon, az eladó egyszerűen mellém guggolt, és a legtermészetesebb módon megkapaszkodott a térdemben, miközben magyarázta, mit érdemes venni. A kínai hatás is erősen érződik: a templomok éppen olyanok, mintha Kínában lennének, és 1945-ig az írásuk is kínai karakterekből állt.

Az ember, ahogy Vietnamban jár-kel, kicsit olyan, mintha folyamatos családlátogatáson venne részt. A boltok, kávézók sokszor egyben lakások is – ugyanígy az utazási irodák. Bemész buszjegyet venni, közben az iroda mögötti nappaliban éppen szoptatja a nő a csecsemőt, aztán átadja a férjének, és jön elő jegyet kiállítani. Mindez alatt megy a tévé, fut a helyi meccs vagy valami vetélkedő. A vietnami családoknál mindkét szülő aktívan részt vesz a gyereknevelésben – az apák is nagyon otthonosan bánnak a kicsikkel. És mivel állandóan belátni a házakba, ezt könnyű észrevenni. A nap fő programja a közös étkezés reggel, délben és este, na meg a délutáni szieszta, ami legalább két óráig tart.

Hoi An Vietnam saját Luang Prabangja: gyönyörű, folyóparti kisváros, liliputi, kínaias házikókkal, pagodákkal és barátságos vendéglátóhelyekkel. Itt is kitör a szieszta dél körül – ilyenkor nem zárnak be, de a személyzet hátravonul, ledől a gyékényre egyet szundítani, miközben a vendég nyugodtan eszik. Mi is beültünk egy kifőzdébe inni valami hideget, ahol két, ötvenes éveiben járó férfi nagy tálak fölött ült. Ajánlották, hogy próbáljuk ki azt a levest, amit ők esznek – valami pho nevű dolog volt, tele zöldséggel, üvegtésztával, citrommal, papayával és egy falevélszerű zöldséggel. Lehetett hozzá csilit és szójaszószt adni, és isteni volt, akármiből is készült.

Hoi An egyre inkább elturistásodott – az árusok sokszor túláraznak, mintha minden fehér bőrű turistában pénzeszsákot látnának. A gyümölcsöket például olyan drágán kínálták, hogy inkább semmit sem vettünk. Utálom ezt a hozzáállást, és ha nem értik a szavakból, akkor a testbeszédből is próbálom egyértelművé tenni, mit gondolok. De azért találkoztunk normális, segítőkész emberekkel is, akik örömmel kérdezték, honnan jöttünk, vagy segítettek eligazodni. Soha nem felejtem el azt az idős bácsit Hue-ben, aki sétabottal a folyóparton jött velem szembe, rám köszönt: „bonsoir madmoiselle”, és úgy mosolygott, mint egy szerzetes – bár hogy engem kisasszonynak nézett, az már más kérdés…

A kávézók vécéje sokszor a családi wc is, és általában a konyha mellett van – ami először furcsa, de pár hét után már meg sem lep. A házakban a gyarmati időkből maradt európai stílus keveredik a helyi hagyományokkal: gyékényen ülnek vagy csak a kövön, de azért vannak székek is, igaz, alacsonyak. A fürdőszobákban leggyakrabban zuhany van és egy seggmosó zuhanyfej a wc mellett – vécépapírt keveset használnak, inkább csak a törölközéshez.

A vietnamiak nem kapkodnak el semmit – itt a félórás késés teljesen természetes. Az éttermekben kiszolgálnak, majd visszahúzódnak a sarokba, és csak akkor kelnek fel, ha látják, hogy fizetni szeretnél. Sokszor annyira nincs intim szféra, hogy azt hisszük, egy lakásba vagy étterembe tértünk be, miközben az a kettő egy és ugyanaz. Egy fickó Hoi Anban szó szerint kitessékelt minket, mert véletlenül a lakásába sétáltunk be – teljesen olyan volt, mint a mellette lévő bolt, ahol tényleg vásárolni lehetett. Szinte mindenhol van wifi, a kávézókban, sörözőkben is – érdemes laptopot hozni. A SIM-kártya és a mobilinternet állítólag olcsó, de ezt én nem próbáltam ki.

Vietnam még nem tele van bevásárlóközpontokkal, de ez szerintem csak idő kérdése – Saigon már most is elég fejlett ebből a szempontból. Hallottam, hogy ott a Lonely Planet úgy kezdődik: „biztonsági öveket becsatolni” – kíváncsi leszek, mit látunk majd ott!

Most még csak 9 óra van, de már sötét van – ezt nem szeretem itt, ahogy közeledünk az Egyenlítőhöz. Közben a buszvezető hatalmasakat dudál és fékezget, úgy száguldozik, mintha krumplit szállítana. Kicsit olyan, mint a pécsi buszokon, csak itt még fekvőhely sincs. Az utak mellett mindenfelé hatalmas építkezések folynak – Magyarországon mostanában ritkán látni ilyet. Az átlag vietnami erről valószínűleg mit sem tud, mert ki sem mozdul a környékéről. Rengeteg az orosz felirat, a tengerparton például még a gyógyszertárat is oroszul hirdetik, és rengeteg orosz turista van. Rajtuk kívül hollandokat, angolokat, ausztrálokat, új-zélandiakat, amerikaiakat, németeket, franciákat, kínaiakat, japánokat és koreaiakat látni – magyarokat legfeljebb a tükörben.

Látni itt öreg amerikai férfiakat is, akik valószínűleg már ’68 környékén jártak itt, csak más „járatban”. A vietnámiak állítólag megszólják azokat a helyi nőket, akik külföldi férfival vannak – le is kurvázzák őket –, de állítólag ez itt sokkal ritkább, mint Thaiföldön vagy Laoszban.

Hanoi - K. Kriszta fotója

A fiatalokat itt egyáltalán nem érdekli, hogy éppen kapitalizmus vagy szocializmus van-e, a lényeg számukra az, hogy minél jobban éljenek! A harmadik nagy háború után, 1980-ban teljes lendülettel beindult az államosítás: nem lehetett magántulajdon, és kemény üldözések következtek. A déli értelmiségieket, katonatiszteket, vezetőket – jó kommunista szokás szerint – „átnevelő” táborokba zárták, akár évekre is. Több millió ember kényszerült menekülni külföldre, és becslések szerint 2 millióan próbálták meg a tengeren át, kis hajókkal elérni az ígéret földjét. Egyharmaduk azonban sosem ért célba – rengeteg család gyerekestül veszett a hullámok között. A 80-as évek közepére az infláció 800–900%-osra ugrott! Aztán, ahogy a szocialista táborban, főleg Moszkvában is új szelek kezdtek fújni a peresztrojka jegyében, Vietnamban is belátták, hogy csak a reform mentheti meg a rendszert és az országot.
Az állami nagyvállalatok ugyan megmaradtak, de az embereknek megengedték a földtulajdont és a szabad vállalkozást. És ők éltek is vele! Mindenki ott boldogul, ahol tud, és nagyon szorgalmasak. A család összetartó ereje sokkal erősebb, mint nálunk vagy általában Európában. Sorra alakultak a családi vállalkozások – legyen az étterem, hotel, bolt, piac, mezőgazdasági tevékenység, bármi. A többgenerációs család apraja-nagyja óriási lelkesedéssel dolgozik és gyarapítja a családi vagyont. Az állam pedig hagyja őket békében, nem úgy, mint nálunk! Amikor meséltem nekik az APEH-ről, csak tágra nyílt szemekkel bámultak rám, mintha egy másik bolygóról jöttem volna.

Itt az állam örül, ha az emberek boldogulnak, és nem akarja őket visszarángatni a mocsárba – hiszen így épül az ország! A bicikliket mindenki Hondákra cserélte, a régi, omladozó házak helyén újak állnak, és mindenki rendet, tisztaságot tart a saját portáján. Internet mindenfelé, és minden házban ott a tévé. Mivel a lakosság nagy része fiatal, rendkívül nyitottak a világra – ezért Vietnám most hatalmas fejlődés előtt áll!

"Épülnek-szépülnek. A porták rendezettek, a földek szintén. De a két porta között, az út szélén ott rohadozik a szemét sokszor. Rengeteg szemét, főleg műanyag palackok, vagy legalább így tűnik. " Kr

Van gazdag réteg a kommunista Hanoiban - Kriszta fotója

Iskola:

A gyerekek számára meglepően korán, már reggel 7 órakor kezdődik az iskola. Az iskolai egyenruha úttörő jellegű, piros kendővel, ami nekünk egy kicsit nosztalgikus emlékeket idézett. Az órák végeztével hatalmas forgalmi káosz alakul ki az iskolák előtt, mert a szülők motorokkal várják a gyerekeiket, és mindenki egyszerre próbál hazajutni.

Fodrászat:

A vietnamiaknál a fodrászatot bárhol, bármikor össze tudják dobni. Az utca falára vagy egy nagy fa törzsére felakasztanak egy tükröt, betolnak egy széket, és már indul is a hajvágás. Láttunk garázsban berendezett „szalont” is, ahol sem ablak, sem ajtó nem volt, de a vendégek így is sorra ültek be egy gyors frizurára.

Miért olyan piszkos Vietnam?

Vietnam gyorsan fejlődő ország, ahol országszerte számos új lakópark épül, különösen a nagyobb városközpontok közelében. Hagyományosan azok, akik ezeken a területeken éltek, szűk, zsúfolt lakásokban laktak, amelyeket szűk sikátorok és járdák kötöttek össze. Most viszont ezek a hatalmas, kiterjedt lakóparkok, például a Vinhomes által fejlesztett Ocean Park Hanoiban, teljesen új környezetet teremtettek.

Azért említem Vietnam lakhatási szokásait, mert ahol sok ember él nagyon közel egymáshoz, ott nagy az esély a szemét felhalmozódására – mindenki termel szemetet a mindennapi élet során. Azonban az új, hatalmas lakóparkokban ezt a problémát figyelembe vették, és olyan rendszereket alakítottak ki, amelyek kezelni tudják a helyzetet. Nem szeretném teljesen elárulni a „titkomat,” mert szeretek a helyiekkel keveredni, de mindig az Ocean Park lakóparkokban szállok meg. Itt soha nem látni szemetet a földön, takarítók serege tartja tisztán a területet, még lehullott falevelek is alig maradnak.

Tehát, igen, sajnos Vietnam egyes részein sok a földön heverő szemét, de ahogy említettem, az ország gyors fejlődésen megy keresztül, és lépéseket tesznek a helyzet javítására.

Egy mellékes megjegyzésként: ha az ország városaiban utazol, sok embert láthatsz, akik újrahasznosítható anyagokat gyűjtenek, például polisztirol dobozokat, kartonokat, műanyag palackokat stb. Ezeket hihetetlenül magasra pakolják motorjaikon, hogy elvigyék az újrahasznosító helyekre. Láttam már olyan csoportokat is, akik a közúti hidak alatt fénycsöveket hasznosítottak újra.

Az Ocean Park egyik helyén, ahol szállást foglalok, egy hatalmas mesterséges halastó található, amelyet bonszájfák és díszhidak vesznek körül. Egy négyfős csapat kizárólag a tó és a benne lévő halak gondozásával foglalkozik. Minden nap azzal telik, hogy a tó alját kefélik, porszívózzák, nagynyomású mosóval tisztítják a környező köveket, vagy cserélik azokat a fehér köveket, amelyeket a gyerekek bedobálnak a vízbe. Ez az egyetlen munkájuk, heti 7 napban, napi legalább 10 órában. Egyszer megfigyeltem, hogyan ellenőrzik a halak egészségét: hálóval a tó egyik végébe terelték az összes halat (kb. 600 lehetett), és egyenként kézzel vizsgálták meg őket. (2024)

A vietnamiakról

A vietnamiak gondolkodásmódjában teljesen keverednek a hagyományok és a modern életvitel divatjelenségei. A hétköznapokat, a kultúrát befolyásolja a hitvilág, dacára annak, hogy a vietnamiak nagy többsége hivatalosan ateistának mondja magát, alkalmazkodva a kommunista rendszer ideológiai jellegéhez. A vietnamiak körében mély gyökerei vannak a régi vallási és életfilozófiai tanításoknak. Nagyon sok vietnami így vagy úgy buddhistának tekinti magát, de erős a befolyása a konfucianizmusnak és a taoizmusnak is. Erős az ősök kultusza is. Elterjedt a katolikus hit. A külföldi turistákat rendre meglepi, hogy a déli országrészben mennyi katolikus templom látható.

Ha a vietnami ember viselkedésének jellemzőiről általánosítunk, akkor kiemelést érdemel rendkívül erős önérzetességük. Ezt még az európai turista is sok esetben érzékeli, amikor egy helyi ember egy adott kérdésre, akkor is megfelelő választ akar adni, ha fogalma sincs a dologról. Számukra nemet mondani az udvariatlanság és a tájékozatlanság megnyilvánulása lenne. Képesek büszkeségből akár fantáziálni, blöffölni vagy egyszerűen füllenteni. Nem rossz szándékból teszik, hisz valójában sokszor csak segíteni akarnak az idegennek. A vietnamiak alapvetően konzervatív beállítottságúak, és ez megnyilvánul a hétköznapi élet külső színterein. Nem csókolóznak az utcán, a kéz a kézben járás viszont elfogadott. A vietnami társadalomban a nemek egyenjogúsága nem érvényesül, bármennyire is törekednek erre hivatalosan. Egy mondásuk szerint "tíz nő sem ér annyit, mint egy férfi". A férfi felsőbbrendűségének vélelme az ősökkel kapcsolatos hitvilágból és a konfucianizmusból eredeztethető.

Kriszta fotója (Hanoi)

"A vietnami emberek rendkívül kedvesek, barátságosak, vendégszeretőek és mindig olyan vidámak. Az itt uralkodó káosz ellenére is nyugalmat árasztanak, egyáltalán nem stresszesek. Szeretik a praktikus dolgokat. A vietnami nők gyönyörűek. Vékonyak és kecsesek, nagyon jól áll nekik az egykor kötelező viselet, a hosszú, szűk, oldalt felvágott tunika, amit most már csak egyenruhaként viselnek a pincérnők, a szállodai alkalmazottak és a stewardessek. Nagyon babonásak. A természetfölötti dolgokat a valóság részeként élik meg és nem különítik úgy el, mint az európaiak. Vallásuk a buddhizmus. Havonta kétszer ellátogatnak a pagodákba és adakoznak. A tehetősek nagyon sok pénzt szánnak adományokra. A pagodákat fenntartó szerzetesek a befolyó adományokat megosztják a kormánnyal és a politikusokkal. Így megy ez már évtizedek óta. Minden családnál és üzletben van házi oltár, ahol reggelente füstölőt gyújtanak és imádkoznak a szerencséért.

Sok helyen látni sírokat a rizsföld közepén. Hitük szerint a földből valók vagyunk, ezért halálunk után oda is kell visszamennünk. Sok paraszt óhaja, hogy mivel egész életét a rizsföldön töltötte, oda is temessék el. Minden embert kétszer temetnek el! A halott végső nyughelye tehát nem az, ahová először eltemetik. Először a város/falu temetőjébe temetik el a halottat, amiért fizetni kell és ahol 3 évig nyugodhat. A 3 év leteltével a hozzátartozóknak meg kell tisztítani a csontokat (éjszaka, nehogy fény érje őket) és el kell temetni a végleges nyughelyen. (pl. rizsföld) Ez az egész rítus a halott megtisztulását és újjászületését szolgálja. Az erkölcs abszolút laza, ledéren öltözködnek és élhetnek házaséletet a házasság előtt. Egy dolog szigorúan tilos Vietnamban, a Párt szidása. Bár az átlagemberek körében - úgy tűnt nekem - nem túl népszerűek, mégsem szidhatják őket." (Kriszta)

Elter Karcsi fotója

Engem egyáltalán nem zavart, hogy az emberek nyilvánosan turkálták az orrukat – az elején persze le kellett küzdenem a berögzült ellenérzéseimet, de a végére már tudtam: nekik senki nem mondta el, hogy ez „nem illik”. Az sem zavart, ha a hotelben nem volt meleg víz vagy tiszta ágynemű, vagy ha az étel hidegen került az asztalomra, netán egy bogár is belepottyant. Inkább hálás voltam azért, hogy volt mit ennem. Az sem jelentett gondot, ha valaki nem volt különösebben barátságos – egyszerűen továbbmentem, és a következő háznál már biztos, hogy mosollyal vártak.

Nagyon szerettem, ahogy a lányok félénken rám köszöntek, a gyerekek hangosan kiabálták, hogy „hello!”, és az öregek, akik a karjukon ülő unokát tartva integettek, szinte mindig mosolyogtak. Azt is megszoktam, hogy egyesek nevetnek – és emlékeztettem magam, hogy nem rajtam, hanem velem nevetnek. Hálás vagyok a sok asztali meghívásért, az ingyen ágyakért, a padlón való alvás lehetőségéért (így legalább nem kellett sátorban vacogni az esőben), és a hosszú sakkpartikért, ahol megtanultam: attól, hogy valakinek koszos a körme vagy iskolázatlan, még lehet nagyon okos – csak neki nem jutott az, ami nekünk.

Hogy Vietnám mesésen szép ország? Az egy adottság. De ami számomra igazán fontos, azok az emberek. Mert ők teszik azzá a helyet, ami. Itthon voltam – jól éreztem magam, és rengeteget tanultam. Köszönöm, Vietnam!

Hanoi - női teherviselés - Kriszta fotója

"A vietnamiak alapvetően, nagyon kedves és barátságos emberek. Nem néznek rád csúnyán, ha le szeretnéd fényképezni őket, sőt előszeretettel pózolnak… Úgy tűnik, szeretik a turistákat, bár azt nehéz eldönteni, hogy tényleg így is gondolják-e vagy ez csak a látszat!? Mindenesetre szenzációt jelent nekik egy igazi fehér bőrű európai turista, képesek az utcán megállítani és egy fényképet kérni. Rengeteg nőt láttunk a 30fokban nyakig beöltözve, kesztyűben, hosszú pólóban, nadrágban és az arcukon maszkkal. Elsőre azt gondolná az ember, hogy biztos a szmog miatt kell nekik a maszk, de nem. Náluk az a "divat", hogy minél fehérebb legyen a bőrszínük. Egyébként a vietnami nők nagyon csinosak, vékonyak és szépek, sokan hordják még a tradicionális viseletet (Ao Dai), ami tulajdonképpen egy hosszú nadrág és egy oldalt felvágott, testre simuló tunikaszerűség. Nagyon sok helyen beszélnek angolul, mindig próbálnak segíteni, az már egy más kérdés, hogy sajnos nem mindig értik amit szeretnénk, közben pedig nagy bőszen bólogatnak." (T. Krisztina)

Belföldi turisták Da Nangban - K. Kriszta fotója

Nagyon picik itt az emberek – olyan picik, hogy még én is bajban voltam, amikor ruhát akartam venni, pedig itthon XS méretű cuccokat hordok. A kölcsönpapucsomra például 43-as méret volt írva, de pont jó volt rám a 36-os lábammal!
Imádnak az utcán enni. Gyerekméretű, színes műanyag székekre telepednek le, és közösségileg falatoznak. Az etetés amúgy szinte a lelkükben van – ha ételt vettem az utcai árusoktól, a nénik arcán mindig ott volt a büszkeség, hogy mekkora adagot pakolhatnak a tányéromra. Szinte látszott rajtuk az öröm, hogy etethetnek.

Az utcán pisilni meg teljesen hétköznapi dolog a férfiaknál. Egyszerűen hátat fordítanak, és akár egy nagyváros utcáján is simán elintézik a dolgot.

A guggolás a vietnamiak „titkos fegyvere” – órákig képesek így maradni, úgy, hogy mindkét talpuk teljesen a földön van. Két kifejezést hallani a legtöbbet: „okéoké” és „same-same”.

És ami a legjobban megmaradt bennem: az emberek, főleg a falvakban, hihetetlenül kedvesek és vendégszeretőek. Ha betévedsz hozzájuk, beinvitálnak, és kézzel-lábbal próbálnak veled beszélgetni. Mindig megkínálnak valami ennivalóval vagy innivalóval – és ez nagyon szívmelengető.

Kisiskolások Hanoiban - Kriszta fotója

A vietnámi ember nem görcsöl az élet dolgain – pihen, amikor csak tud, de ha máskor nem, délben biztosan. Ebben nagy segítséget nyújtanak azok az út menti fedett helyek, amiket én csak „függőágyas helyeknek” neveztem el. Itt rengeteg függőágyat feszítettek ki, és aki elfáradt, nyugodtan ledőlhet egy rövid sziesztára. Ezeken a helyeken általában kávét, teát, vizet vagy más italokat is kínálnak, amit érdemes fogyasztani, miközben az ember ejtőzik a függőágyban.

,, Akikkel közvetlen kapcsolatba kerültünk, mindenki kedves, segítőkész volt. Sokan vigyorogtak ránk. A Mekong deltában mindenki hello-t kiabált, ha meglátott minket biciklin:-)" (T. Ágnes)

A szülők itt mindig buzdítják a kisgyerekeket, hogy integetve köszönjenek nekem, csak mert külföldi vagyok – kicsit fura, de nagyon kedves gesztus. A nagyobb gyerekek már pontosan tudják, hogy ezt így „kell” csinálni: amikor például egy falun motorozva áthaladtam, gyerekek rohantak ki a házból, integettek és kiabálták, hogy „HELLO!!!” – és ez tényleg szívből jövő, kedves dolog volt.

A vietnámiak viszont hangosan beszélnek. Ha mellettem állnak és hozzám szólnak, akkor is kiabálnak – ezt azért nehezen szoktam meg. Egymás között is nagyon hangosak, és a telefonba is kiabálnak. Először azt hittem, hogy biztos rossz a vonal, de nem – egyszerűen ez itt a szokás. És a hívást is mindig úgy veszik fel, hogy „Halló!”, míg én már inkább a kijelzőről nézem, ki az, és név szerint szólítom. Ha nem ismerős a szám, bemutatkozom – ők meg csak kiabálnak egy „Hallót”.

Ami meglepett: nőt egyáltalán nem láttam cigizni, de a férfiak szinte mind dohányoznak, vagy épp egy furcsa bambusz pipát szívnak. Ez a pipa fém tölcsérébe dohányt tesznek, a bambusz alsó harmadában, majd beleszívnak – ilyenkor egy érdekes sípoló hangot hallat, ami azt jelzi, hogy jól volt megtömve. Ha nincs hang, igazítanak rajta és újra próbálják. Egy-egy slukk van benne, de gondolom az is elég ütős.

Elhízott embert egyáltalán nem láttam – mindenki izmos és vékony. Magyarországot vietnámiul úgy ejtik, hogy [hungari]. Érdekes, hogy amikor angolos kiejtéssel próbáltam mondani, sokszor nem értették – de ha vietnámi módon, „hungari”-ként mondtam, rögtön vették a lapot. 😉 Hungari!

Aji fotója
Jellegzetes itt a hosszú köröm – nemcsak a nőknél, hanem a férfiaknál is. Azt mondják, hogy ez a régi idők uraira utal: azért növesztették meg, hogy megmutassák, ők bizony nem dolgoznak a rizsföldeken. Számomra viszont ez a hosszúra hagyott kisujj köröm a férfiaknál kifejezetten visszataszító volt.

,, A vietnámi emberek rendkívül szívósak. Sosem felejtem el a látványt, ahogy a lezúduló monszunban arcukon elszánt arckifejezéssel ülnek a motorjukon, és töretlenül haladnak úti céljuk felé, hisz az élet és az üzlet nem állhat meg azért, mert ömlik az eső. Közép-Vietnámban épp Huéba, az egykori császárvárosba tartottunk egy egynapos túrán, amikor a tenger mellett haladva Da Nangnál kifogtunk egy tájfunt. A kisbuszból figyeltem, hogy az öbölben a halászok gumicsizmában és tetőtől talpig esőkabátban állnak az őket csapkodó hullámok között, és végzik a dolgukat; beljebb, a szárazföldön pedig bambuszkalapos néni dolgozott a földeken, zúdult rá az eső, a ruháját cibálta a szél. Mindezt látva megértettem, hogyan állhatott fel Vietnám ennyi háború után, és mélységesen tisztelem ezért az ottani embereket. (Szabó Elvira)" forrás

A lakásokban elhelyezett oltárokkal nemcsak az istenek, hanem az idősebb felmenők előtt is tisztelegnek. A vietnámi kultúrában ugyanis nagy tiszteletnek örvendenek a lễ phép, azaz tapasztalt, bölcs, tiszteletteljes családtagok, akiket a haláluk után is szívesen tart közel magához a ház népe, és akikkel együtt esznek a fontos eseményeken. Hogy hogyan? Hát úgy, hogy a szentélyben füstölőt gyújtanak, és mikor az leégett, tehát az elhunyt idős befejezte az étkezést, az élő családtagok legidősebbje is megkezdheti a vacsorát. (2024) forrás

Turista etikett

Az egyik fő szabály, hogy nehéz, kellemetlen, problémás helyzetekben őrizzük meg hidegvérünket, és semmiképpen se kezdjünk el ordibálni, hisztizni, mert a helyiek képtelenek ilyesmire az általunk remélt módon reagálni. Ha egy vietnamit megalázó helyzetbe hozunk, akkor azzal nem érünk el semmit, mert lelkileg lebénító módon zavarba hozzuk. A hivatalnokokkal legyünk udvariasak, de kellően határozottak.
Legyünk tekintettel a vietnamiak hagyományos prűdségére és viselkedjünk visszafogottan, a szerelmes turista pár hagyja inkább a hotelszoba szférájába az egymás iránti szeretet erotikus megnyilvánulásait. A turista lányok, hölgyek ne öltözködjenek túlságosan kihívóan. A strandokon a monokinizés nem elfogadott.
Az udvariatlanság netovábbjának számít az ujjal való mutogatás. A vietnamiak roppant érzékenyek, azaz ne kockáztassuk azt, hogy megsértsük őket. Ha bírjuk, akkor még az igazán piócaként tapadó, kellemetlen árusokat, szállásközvetítőket is próbáljuk hidegvérrel, nem túl sértően leszerelni. Lábunkkal nem mutogassunk sehová. Ne simogassuk meg a vietnami gyerekek fejét.
A templomokba, szentélyekbe belépés előtt vegyük le a lábbelinket, és ne menjünk be lengén öltözködve. Lengének minősül a sort, a miniszoknya és a kempingnadrág is.
Nem kell megbotránkozó képet vágni, a helyiek egyes szokásain. Náluk egyáltalán nem számít bunkóságnak a leves szürcsölés, krákogás, a sercintés, büfizés, a zajos takonyfelszívás. Legyünk tudatában annak, hogy nekik sem tetszik minden a mi szokásaink közül. Különben is mi vagyunk náluk, tehát nekünk illik hozzájuk alkalmazkodni. Legalábbis a normális turista így tesz.
Illik borravalót adni az idegenvezetőnek kb. napi 3 dollárral számolva. A sofőrnek is illik adni, kb. a felét, mint amennyit az idegenvezetőnek. Étteremben, kávézóban csak akkor adjunk borravalót, ha kifejezetten elégedettek vagyunk a szolgáltatással.
Alkudozni kell a kereskedőkkel, sokszor a felére kell levinni az ajánlott összeget. Sokan ajánlották, hogy előnyösebb dongban alkudozni. Nem árt tudni, hogy sok terméket, árut a helyiek nagyságrendekkel olcsóbban vásárolják meg (jól jöhet egy helyi barát).
A hivatalos vietnami szabályok szerint a külföldieknek TILOS a szállodaszobájukba vietnami állampolgárt vendégül látni.
A kinti magyar nagykövetség azt ajánlja, hogy tartsuk távol magunkat a balesetek körüli csoportosulásoktól, vagy esetleges demonstrációktól.
Le kell venned a cipőd, ha belépsz a boltba……ugyanis lehet, hogy valakinek az otthonába sétáltál be. Aki lehet, hogy épp alszik. Mármint a bolt közepén, a földön. És nem azért, mert rosszul van, hanem mert meleg van, és fáradt, de mivel munkaidő van, nem megy be a bolt hátuljából nyíló hálószobába. Egy nap elég volt Hanoiban ahhoz, hogy szembesüljünk vele: sokak, főként az alsóbb társadalmi osztály tagjainak az életében nem válik külön a munka és magánélet tere. Rengeteg helyi árus boltja egyben a lakása is, és volt rá példa, hogy mikor a drogéria ajtaján kopogtattam, fürdőköpenyben és fogkefével a szájában nyitott ajtót az eladó, hogy kiszolgáljon. Ha pedig nem volt a termék, amit kerestem, adott a sajátjából – legyen szó vécépapírról, samponról vagy szúnyogirtóról. (2024) forrás

Gasztronómia

A magyar utazóknak nagyon vegyes a véleménye a vietnami konyháról. Vannak, akik lelkesen nyilatkoztak róla, mások azt hajtogatták, hogy: bezzeg Thaiföldön. A gasztronómiai élményeket jelentősen befolyásolja, hogy valaki e téren óvatos-e vagy bátor, vállalkozó kedvű. A vietnamiak nagy hangsúlyt helyeznek életükben az evésre, és ha csak tehetik, megpróbálnak kifinomult étkeket főzni, sütni, fogyasztani. Képesek szenvedélyesen vitatkozni egy-egy étel megfelelő elkészítési módjáról, igazi receptjéről. Egyébként a receptek nemzedékekről nemzedékekre öröklődnek tovább. Szeretnek mindent frissen fogyasztani, és nagyon kedvelik a kisebb harapnivaló adagokat. Néha a turistának az az érzése az utcán járva, hogy a vietnamiak a nap bármelyik időpontjában falatoznak. A kínai befolyást jelzi, hogy ők is pálcikákkal esznek. Indiai hatás a fűszerek erőteljes bevitele, és európai befolyást mutat a kávé, a joghurt, a bagett és a vaj.

A vietnami konyha főszereplői ezek: a rizs (amiből tésztát is csinálnak), a kókuszdió, a fokhagyma, a halas szósz (nuoc mam), a csili, a saláták és a gyömbér. Nagyon kedvelik a halas szósz (nuoc mam) bőséges használatát. A tavaszi tekercs itt is mindenhol az étlapon található. Az idegen furcsállja, hogy a húsok kínálati listáján a sertés, a csirke, a marha mellett szerepel a kígyó, a madár, a majom és a mezei patkány. Sokan kiborulnak attól, hogy a vietnamiak kutyát esznek és a piacon sok helyen látható sült kutyafej.

Az étkek elkészítési módja változatos, pl. grillezés, pirítás, párolás, cserépedényben sütés. Jelentősen eltér a vietnami konyha az európaitól a fűszerezés koncepciójában. Míg az európai étkek fűszerezésénél gyakran arra törekednek, hogy a fűszerek valami megcélzott ízjellegben egyesüljenek, némiképpen "feladva" egyediségüket, addig a vietnamiak a fűszerekből úgy kevernek össze édest, savanyút, sóst, keserűt, csípőset, hogy varázslatos módon minden egyes fűszer önállóan is, akár kontraszthatásokkal is érzékelhető marad az ízleléskor.

Vannak a vietnami konyhában regionális eltérések, tehát az északi, a középső és a déli országrész vonatkozásában. A legnagyobb presztízse a Hue-i konyhának van. A dél-vietnami étkek csípősebbek, másrészt erősebb a francia konyha hatása. Észak-Vietnamnak is megvannak a maga specialitásai (pl. a bun cha, sertéshúsból grillezett labdácskák rizstésztával). A turisták rendszerint élvezik a piacokon az egzotikus zöldségek és gyümölcsök nagy választékának látványát. Érdekes, hogy az epret sós étkekben is felhasználják.

"Vietnam, mint oly sok más szempontból, kulinárisan is megannyi meglepetést tartogatott számomra. Először is megint teljesen átértékeltem az alapfogalmakat (például mit nevezek gyümölcsnek), másrészt és ez a legfontosabb, az ízpárosításokat. Létezik egy gyümölcs (magyar átirata „cu dau”), melynek állaga leginkább a karalábéhoz hasonlít, íze pedig a zöldborsóéra emlékeztet. Nos ezt a tengeri ételek mellé adják, csilis fűszersóba mártogatják, és úgy eszik. Aztán számtalan húsos ételt, húst apró, zöld mandarinlével lecsorgatott fűszersóba instant marinálják falatonként. És nagyon passzol a dolog!

Hogy milyen gyümölcs-kánaán van errefelé a flórából adódóan, azt mi sem árulja el jobban, hogy hetek óta, szinte minden nap egy eleddig ismeretlen gyümölcsöt próbálok ki. Vannak ún. dinógyümölcsök (én azért hívom így őket, mert hatalmasak, és kívülről olyanok, mint egy dinópáncél, rücskös és kemény), vannak olyanok, amiket a kezeddel kell puhítani, szinte verni, mielőtt kibontod, hogy kikanalazzad, vannak olyan gyümölcsök, amik csak úgy omlanak a szádban ("dragon fruit"), és vannak olyanok, amiket fogmosás helyett esznek (a zöld szilvára emlékeztet). És majd mindegyikhez tartozik egy legenda. Az átírási nehézségek miatt most mellőzöm a neveket.

Nemcsak Vietnamra jellemző, hanem például a kantoni konyhára is, hogy négy növényt, ha úgy tetszik fűszert előszeretettel használnak. Ezek fontossági sorrendben: koriander, gyömbér, menta és kapor. Tengerparti ország lévén persze a vízben élő összes dolog az asztalukra kerül. Az algából főzött leves (számunkra a sushi éttermekből lehet ismerős az íze, japánul "nori"), a mindenféle rák (olyanok is, amiknek 95 %-a páncél, és a húsát alig lehet élvezni), de leginkább a különböző formájú és nagyságú csigák mind-mind napi ételnek számítanak. A csigáknak alapvetően kétféle fogyasztási módja van: vagy egy biztosítótűvel (ami az "evőeszközök" egyik természetes darabja) felnyársalod a csigaház bejáratánál lévő darabkáját (általában rajta marad egy kemény réteg, amit el kell távolítani), vagy egy közönséges csípőfogóval lecsippented a csiga keskenyebbik végét (ez általában a hosszúkás csigáknál van így), és a másik oldalon kiszippantod a puha állatkát. A csigafőzelékek (én így hívom őket) sokszor gyömbérrel és petrezselyemmel vannak ízesítve, nekem nagyon ízlenek. Egy a baj velük: megeszel egy tányérral és éhesebb vagy utána, mint előtte, mert annyi a munka vele.

Említettem, hogy vannak bizony gyomorpróbáló ételek is errefelé, és amit én annak nevezek, azok tényleg azok. Tradicionális reggeli a félig alvadt vérbe (általában csirkevérbe) kevert porcogó egyveleg, mogyoróval megszórva. Na ez volt az egyetlen étel, amit félúton félretoltam, és addig is csak udvariasságból nyammogtam felette. A "semmit sem dobunk el" jegyében minden belsőség is fogyasztásra kerül, a gyomortól kezdve minden egyes szervig. A gyomordarabkák (melyek igen rágósak) külön ínyencségnek számítanak itt. A májat, a zúzát és hasonló belső szerveket alig pár percre dobják bele a fortyogó vízbe, én már megtanultam, hogy mindig egy kicsit tovább főzettem velük.

Zárásképpen egy érdekesség a tojásról. A tojás, az európai koncepcióval ellentétben bármely étkezésnél gyakran "bekukkant", nemcsak a reggelinél. Vietnamban pár hete etettek meg velem valami egészen különleges tojást. Én úgy neveztem el hogy FFPS tojás (főtt-forrázott-párolt-sütött), mert egyszerűen nem tudtam rájönni, hogy mit csináltak vele. Kibontás után úgy nézett ki mint az agyvelő, erekkel és különböző színű barnás-szürkés részekkel. Egyes részei puhák, mások kemények voltak, ízben meg leginkább a főtt májhoz hasonlított." forrás

Mielőtt megérkeztünk az országba, volt egyfajta halvány elképzelésünk a vietnámi gasztronómiáról, de a valóság minden várakozásunkat felülmúlta. Thaiföldön nem voltunk elég ideig ahhoz, hogy komolyabb véleményünk legyen, de most már bátran ki merjük jelenteni: ami itt van, az legfeljebb csak a kínai konyha szintjén áll! Mindezt annak ellenére mondom, hogy életünkben először itt kaptunk szabályos MSG-mérgezést. A vietnámi szakácsművészetet szerintem simán be lehet sorolni a világ legjobbjai közé. Persze itt sem vetik meg az egzotikus alapanyagokat – kér valaki egy még ki nem nyomott tojást a tyúk tojócsatornájával együtt tálalva, ha egyáltalán így hívják ezt a bizarr dolgot? –, de a legtöbb ételt abszolút könnyű szeretni. Egyszer bevállaltuk a csigát is, de az ízetlen, rágós vacak volt, ebben tényleg Európa a nyerő!

Vietnami tavaszi tekercs

A vietnámi konyha szerintem Ázsiában az egyik leginkább „európaibarát”. Persze vannak benne bizarr alapanyagok is, de a könnyed ételek – mint a rengeteg zöldség és a tésztalevesek – túlsúlyban vannak. Ráadásul ott van a világ egyik legjobb szendvicse, a banh mi, ami a francia bagettből indult hódító útjára. Ha nyitott vagy az újdonságokra, és nem esik nehezedre akár az utcán enni, akkor Vietnámban te is biztosan jól fogod magad érezni!

Specialitások

Pho bo: egy gőzölgően forró, ízes húsleves, amiben keskenyre vágott marha- vagy csirkehús csíkok vannak, puha rizstésztával, sok friss zöldséggel. A helyiek esznek ilyet bármikor, reggel, délben és este.
Saigon subs: ropogós bagett pástétommal töltve, savanyú befőtt zöldséggel és csípős csilivel. Gyors ebédeléshez ideális.
Banh xeo, avagy Saigon-i palacsinta: grillezett disznóhússal, vagy rákocskákkal töltött palacsinta, amit érdekes aromájú szószokba lehet mártogatni. Saigonban mindenhol árulják az utcán.

Hű, hát a vietnámi konyha valami elképesztő! Teljesen beleszerelmesedtem. Persze, már valamennyire ismertem korábbról is, mert több vietnámi étteremben jártam – főleg Amerikában – és főzőcskéztem is otthon, de természetesen csak itt, autentikus környezetben tapasztalja meg az ember igazán, milyen is az igazi vietnámi ízvilág.

Sajnos csak nagyon kevés időnk volt az országban, épphogy beleszagoltunk a vietnámi levegőbe. Azért belefért egy napos kirándulás a Mekong-deltában, ahol rengeteg érdekes dolgot láttunk: úszópiacokat, ahol a csónakokból kínálják a görögdinnyét, a zöld papayát, a kókuszdiót; magas cölöpökön álló fakunyhókat, haltenyészetet, édes puffasztott rizsszeleteket és kókuszkaramellt készítő üzemeket – bár az „üzem” szó itt kicsit túlzás, mert minden az ott dolgozó emberek kétkezi munkájának gyümölcse. És persze sok-sok vietnámit láttunk, rizsszedőkalapban.

Két napot töltöttünk Saigonban – vagyis Ho Chi Minh Cityben –, ebben a nyüzsgő, izgalmas, egyszerre ázsiai és francia hangulatú, modern nagyvárosban. Azt mondják, a világ egyik gasztronómiai fővárosa – és szerintem tényleg az!

Ha megkérdezed, hogy ettem-e már patkányt, valószínűleg igennel kell felelnem. Az egyik éjjel, amikor Attila visszakísért a hotelba, a tulaj, Sang épp az ajtóban állt. Már késő volt, az utcák szinte teljesen kiürültek, és amikor eltekert előttünk egy biciklista, mindhárman ránéztünk. Sang hirtelen megkérdezte, hogy tudjuk-e, ki lehetett ez az ember. Mivel fogalmunk sem volt, megmondta: patkányfogó.

Vietnamban vannak emberek, akik különleges botokkal és hálókkal járják éjszaka az utcákat és a tópartokat, hogy patkányokat fogjanak. Aztán Hanoitól nem messze van egy hatalmas húsfeldolgozó üzem, ahol disznóhússal keverve pástétomot csinálnak belőlük, amit aztán a városban számos kis utcai árus árul. Hát, én nagyon szeretem a hanoi pástétomos szendvicset…

A Banh Bao egy darált sült hússal, hagymával és talán galambtojással töltött gőzölt tészta, tulajdonképpen a helyi momo, mantu, tortellini vagy pirog – ki hogy nevezi. A gyümölcsökre – ananász, jackfruit, avokádó, sárkánygyümölcs, passion fruit, meg még egy csomó más, aminek az angol nevét sem tudom – cukros konzervtejet öntenek, és ebből lesz a szin tó (az élet élvezete), aminek a tetejére darált jeget tesznek. Ahogy a jég ráolvad, az édes, hideg gyümölcsöt kanalazva egyszerűen mennyei élmény!

Valóságos sörforradalom tombol Vietnámban. Köszönhetően a franciáknak, a könnyű, alacsony alkoholtartalmú, világos színű sörök terjedtek el az országban, és az engedékeny szabályozás miatt szinte mindenhol gombamód szaporodnak a kis házi sörfőzdék. A Bia Hanoi és a Bia Saigon szinte mindenhol kapható, de ha betérünk egy sarki kiskocsmába, szinte biztos, hogy a helyi házi sört is megkóstolhatjuk. Könnyű, friss, üdítőitalt kapunk, ami a párás, forró éghajlat alatt kifejezetten jól esik. Állítólag a vietnámiak már annyira rászoktak a sörre, hogy fogyasztásban megelőzték a németeket is!

Kevésbé vicces, de mindenképp emlékezetes kép maradt meg bennem Vietnámról, amikor a grillezett kutyát kismalacnak néztem az utcán. Zoli pár méterrel odébb világosított fel, hogy annak a valaminek bizony nem kurta volt a farka, és nem kismalac, hanem grillezett kutya. A háború alatt a hús gyakran hiánycikk volt, és a szükség törvényt bontott – a kutyák és patkányok estek áldozatul. Ma már nem fogyasztják rendszeresen, drágább is, mint a többi hús, és kvázi ínyencségnek számít, amit legfeljebb az idősebbek esznek néha még mindig.

Bánh mi (bánmi) – a szendvicsek királya. Nem leves, nem tészta – a bánh mi egy világbajnok vietnámi szendvics, de csak akkor, ha az ember jó helyen eszi. Ho Si Minhben kezdődött a románcunk vele, aztán úgy alakult, hogy gyakorlatilag a harminc napból harmincat bánh mivel indítottunk. Szinte végigszendvicseztük az egész országot. Azóta is tartjuk, hogy a legfinomabb bánh mi Ho Si Minhben volt. Emlékszem, előző este komoly internetes kutatást végeztünk, hogy megtaláljuk a legjobb helyet. Végül Uberrel mentünk, mert kissé kiesett a központból, de nem sajnáltuk rá azt a 300 forintnyi extrát (igen, Vietnámban tényleg ilyen olcsó az Uber). Az volt a tapasztalatunk, hogy elég eltérő a bánh mi minősége – természetesen a turistás helyeken volt a leggyengébb és legdrágább. Mindig. Ráadásul akár háromszor annyiba is kerülhetett, mint máshol.

Fözőiskola Hoi An-ban - Edd meg, amit főztél - Kriszta fotója
A csirkék az utcán kapirgálnak az „étterem” előtt, a faládában laknak, már akik túlélik a rendelést, mert egészen frissen készítik el őket: csirke elkap, nyak kiteker, kopasztás, pirítás, majd elvitel.
A vietnámi konyha alfája és omegája a pho leves – alaplé, rizstészta, különböző húsok és zöldségek adják ennek a fenséges ételnek az ízét.
A gasztronómia csúcsa Balázsnak a cao lao volt Hoi Anban: rizstészta, zöldségek, alaplé, fürjtojás, garnéla, pirított mézes sertésbőr, mézben pácolt szalonna, földimogyoró, sok csili, lime – igazi ízorgia!
Furcsábbnál furcsább jégkrémekkel találkoztunk, például hagymaízűvel, ami számomra eléggé gusztustalan volt.
Van háromszögű bocisajt is, ugyanolyan a csomagolása, mint nálunk.