ÚTIKRITIKA.HU / Saigon (Ho Chi Minh-város)

Még ma is használják a Saigon nevet, pedig 1975 óta már Ho Chi Minh városnak nevezik hivatalosan. Az 5 milliós nagyvárosban az élet többnyire az utcán zajlik. Ez különösen érvényes a Saigon-folyó menti központra és a Cholon-ra, ami Saigon kínai negyede. Hihetetlenül sok a moped és a kerékpár, autóból nincs túl sok. Mindenhol utcai mozgóbüfék, pár férőhelyes étkezők. Néha az a látogató érzése, hogy a vietnamiak megállás nélkül, egész nap csak kajálnak.
Saigon Vietnamban a legjobb módú városnak számít. Állítólag itt a bérek háromszor olyan magasak, mint az ország többi részén. Az utcákon látni sietős léptekkel járó öltönyös mukikat, mobiltelefonnal a kezükben.
Saigonban jelentős kihívás a közlekedés, mert az autósok, motorosok, kerékpározók többnyire fittyet hánynak a közlekedési szabályokra. A turista szemében az egész egy nagy káosz. A rutintalan turista számára kemény feladat átkelni a járdán, még ha ezzel zebrán is próbálkozik. A legjobb módszer az, ha elszántan és a járművekre rá sem pillantva lépdelünk előre.
A turista számítson arra, hogy folyamatosan zaklatni fogják zugárusok. Jellemzően azzal kezdik, hogy barátságos beszélgetést kezdeményeznek, tehát nem térnek rá azonnal az üzleti szándékuk kibontására. Legalább ilyen alkalmakkal kiderül, hogy tud-e az illető valamit Magyarországról. Meglepően tájékozottak Európa dolgában.
Időeltolódás Budapesthez képest +6 óra (nyári időszámításkor +5)

Repülőjegyek Saigonba

Tetszett & Nem tetszett

Tetszett

Az abszurd életképek kavalkádja, a nagyváros izgalmassága, színei, szagai, zajai, a folytonos vibrálás (igaz néha ez fárasztó is)
A Saigon Skydeck-ről tanulmányozni a magasból a várost (The Bitexo Financial Tower 49. emeletén, 360 fokos panoráma)
Alapvetően olcsó, főleg amikor nem kell többet fizetni, mint amit egy helyinek kell
A tavaszi tekercsek, az étkezőhelyek elképesztő választéka, olcsón lehet jót enni, Dél-kelet Ázsiában talán itt vannak a legjobb francia és olasz éttermek (nem vietnamiak csinálják)
A hagyományos és a modern életmód érdekes keveredései, az érdekes piacok (főleg a Benh Thanh)
A helyiek nyugalmassága, folytonos mosolygása
Éjszakai élet minden mennyiségben és formában, szuper ilyen szempontból a Pham Ngu Lao negyed
Az izgalmas történelmi múlt megismerése, a koloniális épületek, az Újraegyesítési emlékmű balkonjáról megcsodálni a Le Duan sugárút eleganciáját (egyfajta helyi Champs d'Elysee)
Sokkal izgalmasabb, mint Hanoi, bizony praktikus nekünk, hogy nyugatiasabb
Leülni a menő Dong Koi út egyik kávézójának teraszára és bámulni az emberforgatagot, nézegetni a boltokat a viszonylag nyugis Le Loi úton; szerettük a Cho Ben Thanh térségét is

Nem tetszett

A kaotikusnak tűnő, őrült utcai forgalomban a gyalogos átkelés stresszessége, a motorkerékpárosok/mopedesek brutális vezetési stílusa, ijesztő ez az egész (egyesek szerint Hanoi rosszabb)
A turista folytonos lenyúlására irányuló össznépi igyekezet, hogy hülyének nézik a csupán tájékozatlan idegent (a normál ár dupláját kérhetik), sok a turistákra szakosodott csaló, a simlis pénzváltók és a még simlisebb tuktukosok, a pofátlan taxisok
Hogy folyton megérintik idegenek az embert, fárasztóan bizalmaskodnak (ha az érdekük úgy kívánja), a tolakodó árusok (mint piaci legyek), a kis gyerkőcök nyomulása az unalmas képeslapokkal és rágógumival, néha elfogja az embert a tömegtől való iszony
A szmog, a rossz levegő, egyes utcákban a bűz, kosz, szenny, szemétkupacok, por, göröngyös járdák, Saigon jelentős hányada csúnya;
A zsebtolvajok miatti aggódás (fő célpont a táska, a mobiltelefon és a fényképezőgép), a koldusok elhessegetésének gyötrelme
A reménytelen szegénység (szánalmas sorsú utcagyerekek) és a pöffeszkedő jómód szomszédsága
Thaiföldön gusztusosabb az utcai kajálás, Saigonban a higiéniai aggály
Hanoi hitelesebben vietnami, mint Saigon
Érdekes, tartalmasabb múzeumok nincsenek (kivétel talán a háborús múzeum, de az meg nagyon bénán propagandás)
A hőség és az utcai káosz előnytelen kombinációja; Kambodzsa után Vietnam, Saigon roppant stresszes (érdemes Saigonnal kezdeni és utána Kambodzsába menni, pihizni)

Saigoni álláshírdetés: villanyszerelőt keresünk. jelige: ,,Gordiusz"

Vélemények

"Saigon belopta magát a szívünkbe, kellemes meglepetést okozva. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy épp szilveszter éjszakára érkeztünk oda és hatalmas élményt okozott nekünk az utcai kavalkád, a motorosok tízezreivel. Olvastunk előre Saigon fejlettségéről, de a valóság meghaladta a feltételezéseinket. Három teljes napunk volt Saigonra, és ennyi idő elegendőnek is bizonyult arra, hogy alapszinten benyomásokat szerezzünk a megavárosról. Saigon számunkra nem a turista nevezetességek miatt volt vonzó. Igazán érdekes a Háborús emlékmúzeum (kb. két órás program), és egy órát el lehet időzni a Jade császári templomban is. A piacok fárasztóak voltak. A Benh Tanh piac nekem nem igazán tetszett, főleg az árusok ellenszenvessége miatt, a kínai negyed pedig, csalódást okozott, annyira dzsuvás, idegtépő.

A legjobban az első kerületben való sétálgatás tetszett, a jó kajálások, a parkok, a kis boltok és az emberek. Olvastuk itt ezen a honlapon, hogy sok embert aggasztott az úttesten való átkelés gyötrelme. jelentem: túloznak. A közlekedési lámpáknál teljesen biztonságosan lehet átkelni, de bárhol is hatoltunk át a motorok tömegén, lazán, félelem nélkül tettük meg. Már az első nap tökéletesen megtanultuk ennek a technikáját, én például kifejezetten élveztem a gyalogos lavírozást az utcákon. A belvárosban az étkezés kifejezetten drága, már amennyiben az ember nem a népies helyek valamelyikébe megy be, hanem oda ahová a többi turista és a helyi módosabbak járnak. Jókat ettünk, annyi biztos.

A sablonképem szerint a thaiok rokonszenvesebb népek, mint a vietnamiak. Saigoni tapasztalataim ezt átírták némileg. Mi nem éreztük annyira a nyomuló árusok, üzletelők vagy a koldusok kellemetlenségét, viszont többnyire elég rokonszenves emberekkel volt dolgunk. Egy parkban diákok szólítottak le minket, hogy gyakorolják az angoltudásukat. Nagyon aranyosak voltak. Megtestesítették a vityik tudásvágyó, dinamikus nemzedékét. A 19 éves Andris fiunk határozottan állítja, hogy a vietnami lányok szebbek, mint a thai csajok." (K.J., )

"Saigon teljesen a végletek városa vagy luxus és csillogás, vagy pedig úgy érzi magát ez ember mintha pl. Kairóban lenne. A legtöbbünknek Vietnamról a háború jut eszébe, tény, hogy meghatározó szerepe volt az ország életében de ennek ellenére szépen összeszedték magukat. Saigon belvárosában sétálgatva egyáltalán nincs olyan érzésünk, mintha Vietnamban lennénk sokkal inkább, mint egy európai nagyvárosban. Gyönyörű gondozott kertek, terek, ahová szívesen járnak a helyiek és a turisták, tiszta utcák, a leghíresebb márkákkal teli üzletsorok, plázák, csillogó szállodák. Aztán ahogy egyre távolodunk a belvárosból, kezd olyan érzésünk lenni, hogy tényleg egy ázsiai országban vagyunk. Itt érződik az igazi hangulat, a helyiek a földről árulják a portékájukat, sőt ők tulajdonképpen az utcán élik az életüket. Láttunk robogón alvó fickót, a földön törökülésben evő bácsikát, zsámolyon kártyázó társaságokat, az utcán dolgozó borbélyt...

Elképesztő az a pörgés, nyüzsgés, ami ebben a városban van. A turista csak kapkodja a fejét, azt sem tudja hírtelen, merre fordítsa a fényképezőt, hogy egyetlen pillanatról se maradjon le. Óriási a város lakossága és mindehhez társul az a csekély kb. 5 millió robogó, amit a helyiek használnak. Tátott szájjal bámultuk, hogy egy robogón, hogy képes elférni egy 5 fős család!? Itt mindenki motorozik a 15 évestől a 90 évesig, mindenki. A gyerekek konkrétan a kétkerekű járműre születnek. Nekik teljesen természetes, hogy így járnak vásárolni, dolgozni így élik a mindennapokat. Felpakolnak, és már indulnak is. Nekünk európaiaknak ez teljesen képtelenségnek tűnik, és jókat vigyorgunk, hogy ennyi dobozt egy autóba nem tudnánk berakni nemhogy egy motorra. Bár az már nem tűnik olyan viccesnek, mikor először kell átkelni egy úttesten... a titka, hogy határozottan menjünk előre, egyszer nézzünk körbe és induljunk neki, ne próbáljuk őket kerülgetni, majd ők kikerülnek minket. Egyébként elképesztő, hogy a 4 nap alatt egyetlen balesetet nem láttam Saigonban, ezek tényleg tudnak valamit, itthon már régen tömegkarambol lenne ilyen körülmények között.

Aki ezen a részen jár, annak szerintem kihagyhatatlan a Mekong Delta. Ben Tre városáig kell eljutni, innét indulnak idegenvezetős folyami hajók. Gondolom többféle program is lehet, nekünk több megálló volt, egyszer egy "téglagyárnál” álltunk meg, aztán egy helyi kókuszfeldolgozó családnál, akik mindenféle finomságokat és tárgyakat készítenek kókuszból, majd tuk-tukkal ( óriási élmény) elvittek minket egy rezervátumba ebédelni innét pedig kis csónakokkal folytattuk utunkat a part felé. Maga az egész környezet csodaszép, lejjebb érve a folyó szakaszán pedig kicsit kezdett érződni dzsungel hangulat." (T. Krisztina)

Elter Karcsi fotója

"Saigonban minden izgalomra, érdekességre vágyó látogató meg fogja találni a maga kedvenc helyét, ha letér a mára itt is kialakult mainstream, plázavilág sztrádáiról. Van látnivaló és kipróbálni való helyi szolgáltatás, az ember mókás helyzetekben találhatja magát. A hajmosást vagy egy jeges nádszirup italt például nem szabad kihagyni, bármilyen egyszerű kis boltocskákat is találunk bóklászásaink során. Ha nem nemzetközi standard jellegű helyekre megyünk, hanem bátran bele a susnyásba, akkor valóban jó árakon találhatunk vicces ételeket, egyébként viszont ne lepődjönk meg, ha egy nemzetközinek tűnő lánc éttermében vagy kávézójában ugyanannyit vagy többet fizetünk, mint odahaza." (Ymel)

"Magával ragadó világváros, hatalmas felhőkarcolókkal, üzletekkel. Az ország kereskedelmi központja. Mintha nem is Vietnam lenne. Annak ellenére, hogy 9 millióan élnek itt, nem tűnik zsúfoltabbnak, mint bármelyik másik vietnami nagyváros. Itt is mindenki motorral közlekedik, de itt már legalább vannak közlekedési lámpák. Az amerikai-vietnami háborút bemutató múzeumba el kell látogatni! 3 millió vietnami esett áldozatául ennek az értelmetlen öldöklésnek, köztük rengeteg nő és gyerek, a vietnamiak mégsem táplálnak ellenérzéseket az amerikaiakkal szemben. Kisgyerek koruktól arra tanítják őket, hogy a múltat elfelejteni sosem szabad, ám tudni kell megbocsátani, s hogy a ma élő amerikaiak nem tehetnek a 40-50 évvel ezelőtt történtekért." (Kriszta)

"Érdemes tudni, hogy a helyiek, ha rád mosolyognak, akkor ezt nem mindig kedvességből teszik, hanem, mert meg vannak illetődve a külföldi látványától. Tulajdonképpen zavarodottságukban mosolyognak, kicsit együgyűen. Elég nehezen tudtunk kommunikálni a helyiekkel, de ha sikerült, akkor az mindig nagy derültséget váltott ki kölcsönösen. A saigoniak ügyelnek arra, hogy tiszták legyenek, ugyanakkor egyáltalán nem törődnek az utcák tisztaságával, folyton szemetelnek. Saigonban az állandó tömeg mellett a levegő büdösségét a legnehezebb elviselni. Nem könnyű a városban csak úgy sétálni, ugyanis kevés helyen van járda, és ha van, akkor az tele van a parkoló motorkerékpárokkal. A közlekedés teljesen kaotikus, senki nem tartja be a szabályokat. Ez mind nagyon rosszul hangzik, de érdekes módon Saigon mindezekkel a negatívumokkal együtt, tök izgalmas hely. Ami nagyon tetszett, hogy mindenki az utcai kifőzdékben kajál. Állítólag annyira olcsó, hogy hülyeség otthon főzőcskézni." (Adri)

"Az, hogy Hanoi-hoz képest Saigon mennyire más, abból is látszik, hogy ott rendes vietnami kávét nem találtunk. Vannak elegáns, Starbucks-klón kávézók, ahol finom eszpresszót, meg hosszú kávét lehet kapni, de hagyományos kávét még kérésre sem adtak. Van viszont Louis Vuitton, meg Esprit-bolt, meg minden világmárka, amit el lehet képzelni, meg persze mellette a piacon mindegyiknek a másolata is tizedáron. Voltunk pl. a "kínai piacon" is, ahol a Nóra kb. 5000 Ft-ért vett egy nagy Samsonite bőröndöt az újabb modellek közül. Amiről Saigon emlékezetes lesz, az mégis nagyon helyi: az elegáns főutcákon esténként irtózatos tömeg szokott megjelenni. Nem gyalog, vagy autón, hanem motoron. Ez a fő társadalmi esemény, szinte minden motoron több ember ül, lényegében a fiatalok korzóznak így. És ez elég későig megy, éjfélkor, amikor mi hazamentünk még nagyban zajlott az élet.

,, Hihetetlen pezsgő város a közlekedési káosszal + hogy sosem nyugszik, mert ott még éjjel is olyan robogós élet van, hogy valami hihetetlen ( itt időhiány miatt csak 1éjszakát töltöttünk sajnos)" (nono, 2019)

Ho Si Minh-városban (korábbi nevén Saigon) 2024-ben is rengeteg motor található az utcákon. A város lakossága körülbelül 10 millió főre nőtt, és ennek mintegy fele, azaz 5 millió motor van az utakon. Autóból továbbra is jóval kevesebb van, ami egyelőre segít abban, hogy a forgalom ne legyen túl nagy. Azonban elgondolkodtató, mi lesz, ha a vietnami lakosság anyagi helyzete javul, és sokan autót vásárolnak – valószínűleg hasonló dugókra számíthatunk, mint Bangkokban.
A gyalogos közlekedés továbbra is kihívás, de a trükk az, hogy lassan kell átkelni az úton, mert a motorosok ügyesen kikerülik a gyalogosokat. Az autók már veszélyesebbek, mert nem tudnak olyan könnyen megállni vagy kerülni, ezért nagyobb odafigyelést igényelnek. Ha megszokod ezt a rendszert, sokkal könnyebb lesz átkelni az úttesten. Mire mi 2024-ben Ho Si Minh-városba értünk, már profin kezeltük ezt a helyzetet, így a még nagyobb forgalom sem riasztott meg minket.

A város látnivalói továbbra is korlátozottak. Megnéztük a volt dél-vietnami elnöki palotát, amely egy modern épület, és számomra kifejezetten tetszett, bár a többiek nem voltak annyira lenyűgözve. Láttuk a franciák által épített katedrálist, amely inkább hasonlított egy átlagos nagyvárosi templomra Magyarországon, és a főpostát, amely szintén hasonló hatást keltett. Emellett meglátogattunk néhány szép buddhista templomot is, amelyek Ho Si Minh-város kulturális látványosságai közé tartoznak.

"Saigontól sokan óva intett minket minden utazó a forgalom és a szmog miatt, és megérkezésünkkor még a hoteles lányok is kiemelték, hogy minden félvállra vett táskát elrabolnak a városban garázdálkodó motoros táskatolvajok. A táskát saigoni mód átvetettük magunkon a recepciósok mérhetetlen megnyugvására, és nekivágtunk a városnak. Semmivel nem volt nagy bajunk, az óriási hőség viszonylag elviselhető Saigonban, mert óriási fasorok szelik keresztül-kasul a belvárost, úgyhogy kellemesen lehet sétálni. A városban tényleg irgalmatlan mennyiségű robogós közlekedik, a nagyobb autók régóta ki vannak tiltva a belvárosból nappal, hogy ne okozzanak dugót. A motoros tömeg közepes tempóban és teljesen kaotikusan robog, a zebrák ritkák, az utakon egy stabil tempót felvéve és egyenletesen haladva lehet gyalogosan átkelni, a motorosok csípőből kalkulálják, hogy elölről vagy hátulról kerüljenek-e meg, ha nem szaladsz, nem esik bántódásod." forrás

Ho Si Minh-városban (Quan 1, azaz az első kerület) számos látnivaló könnyen elérhető egy kellemes séta során. A legjobban a War Remnants Museum (Háborús Emlékek Múzeuma) és a Notre Dame Katedrális tetszett, de érdemes felkeresni a Ho Chi Minh City Museumot és a History Museumot is. A War Remnants Museum kíméletlenül bemutatja, hogy milyen hatásai voltak a háborúnak a vietnamiak szemszögéből, különösen az amerikaiak és korábban a franciák tetteit. A múzeum mellett található egy régi francia börtön is, amit szintén érdemes meglátogatni – nekem a „Pillangó” című film jutott eszembe, ilyen lehetett a szigorított börtön.
A főposta épületét nemrégiben újonnan szerzett amerikai barátaim ajánlották a figyelmembe, és valóban lenyűgöző. Ami különösen kellemes meglepetés volt, hogy rendkívül kedvező áron lehet csomagot küldeni haza, így sikerült megoldanom egy nagy problémát: a hátizsákom miatt eddig nem tudtam ajándékokat, emlékeket vásárolni. Ez más országokban sokkal drágább szolgáltatás, de itt Magyarországot még baráti országnak tekintik. Ráadásul tíz emberből kilenc azonnal tudja, hol van Magyarország, és sokan emlékeznek a magyar kapcsolatokra, amelyeket Kádár idején építettek ki.

A helyiek nagyon barátságosak, mosolygósak és kedvesek, de van néhány kihívás is, például a nyelvi akadályok és a közlekedés. Meglepődtem, hogy az angol nyelvtudás nem olyan elterjedt, mint vártam, és sokszor a vietnámi akcentus miatt nehéz megérteni őket. Érdekes módon, ha többször visszakérdezek, utána már tisztábban mondják el a mondanivalójukat.

Ho Si Minh-város, az egykori halászfalu, mára hatalmas nagyvárossá nőtte ki magát, de szerencsére a város méretei nem olyan elrettentőek, mint például Dzsakartában. Pár nap alatt sikerült körbemotoroznom a várost, és eljutnom a francia gyarmatosítók által épített épületekhez – a postahivatal és a saigoni Notre-Dame látványa megérteti, miért hívták ezt a helyet „Kelet Párizsának”. Cholon, a helyi kínai negyed kaotikus utcáiban pagodától pagodáig járkáltam, meglátogattam az Újraegyesítési Palotát, amelynek kapuját 1975-ben kommunista tankok nyitották ki, és bejártam a várost, miközben toronyházak, luxusüzletek mellett haladtam el. Még a folyóparton is megpihentem, és persze számos útikönyv által ajánlott látnivalót is felkerestem, de hagytam valamit legközelebbre is. Jó szokásomhoz híven itt is sikerült néhányszor bőrig áznom motorozás közben.
Ho Si Minh-város meglepően zöld, és árnyas utcái tele vannak jobbnál jobb éttermekkel, ahol 2024-ben is mindössze néhány dollárért lehet élvezni a vietnami konyha remekeit. Az olcsó, hideg sör tökéletesen ellensúlyozza a trópusi hőséget. Vietnam legnépesebb városa éjjel-nappal pezseg, mindenki rohan, igyekszik megcsinálni a saját szerencséjét. Bár a kormányzati épületeken még mindig ott lobog a vörös zászló sárga csillaggal, a város valójában a kapitalizmus felé tart, és ezt egyre gyorsabban teszi. A múlt emlékei, a kínai és nyugati kultúrák hatásai, a fantasztikus éttermek, az olcsó szórakozási lehetőségek és a trópusi káosz mind hozzájárulnak ahhoz, hogy Saigon az egyik legizgalmasabb úti cél Vietnamon belül.

A városban rengeteg hamisított könyvet árulnak, akár a másolt CD-ket Quitóban. Én például mindössze néhány eurónak megfelelő dongért vettem meg a Lonely Planet „Kína” útikönyvét. Nem volt a legfrissebb kiadás, és a minőség is hagyott kívánnivalót maga után, de a célnak megfelelt, és jelentős összeget spóroltam. A vietnami valuta érzékeltetéséhez: 2024-ben egy euróért körülbelül 26 000 dongot adnak. A helyi temetéseken persze nemzeti valuta helyett fénymásolt százdollárosokat használnak, amelyeket gyakran látni az utcákon is. Egy ideig eltart, mire az ember megszokja a látványt, és már nem kezd örülni minden messziről kiszúrt „bankó” láttán.

A fénymásolt könyveken megspórolt pénzt egy kis kikapcsolódásra szántam. Egy taxissal elmentem egy masszázsszalonba, de miután kiderült, hogy nem fogom igénybe venni a „vándorló vietnami kéz” szolgáltatást, a sofőr tajtékozva fenyegetőzött, mivel elesett a jutaléktól. Szerencsére a helyzet nem fajult tettlegességig, de akár rosszabbul is végződhetett volna.

Az egyik legemlékezetesebb saigoni estém az volt, amikor éppen telefonon beszéltem egy családtagommal, és magyaráztam, hogy ez a város mennyivel jobban áll, mint Phnompen, amikor egy hatalmas csótány suhant át a párnán. A gyufásdoboz méretű dögöt csak több óra alatt, vegyszerek segítségével sikerült eltüntetni. Mire végeztem, már hajnalodott, és mivel nem voltam álmos, de annál inkább éhes, elindultam felfedezni a várost. Egy utcai árusnál vettem egy pho-t, és közben néztem az ébredő várost, azon tűnődve, merre folytassam a vietnami kalandjaimat.

Ho Si Minh-város lakossága több millió főre tehető, de a pontos számot nehéz megállapítani, mivel sokan csak dolgozni érkeznek ide. A közlekedés elképesztő: főleg robogók uralják az utcákat, és jelenleg körülbelül 5 millió motor van a városban. Az első megállónk az Elnöki Palota volt, amely ma az Egyesülés Múzeumaként működik. Nem igazán nyűgözött le minket, egy szocreál stílusú épület, bár a homlokzat állítólag bambuszra emlékeztet. Ezután a Háborús Emlékek Múzeuma következett, amely korábban az Amerikai Rémtettek Múzeuma néven volt ismert, és igazán sokkoló élmény volt. Az épület előtt tankok és repülőgépek vannak kiállítva, a földszinten pedig különféle fegyvereket, valamint háborúellenes plakátokat láthattunk, köztük két magyart is. A második szinten a dioxin áldozatainak képei kerültek kiállításra, ami teljesen letaglózó volt. Néhány kép után úgy döntöttem, hogy feladom a fotózást, mert annyira megrázó volt.
Tovább haladva meglátogattuk a Notre-Dame Katedrálist és a Főposta épületét, amelyek egymás mellett találhatók, de az úton való átkelés gyakorlatilag lehetetlen feladat volt. A robogósok minden irányból jöttek, és úgy tűnt, hogy a dudálás számukra elegendő ahhoz, hogy elsőbbséget szerezzenek. Bár a turisták védelmére zöld ruhás "turista rendőrök" állnak, nem mindig sikerül megállítaniuk a forgalmat – engem például majdnem elütött egy robogós, miközben a rendőr épp megállította a forgalmat. A Notre-Dame-nál délben érkeztünk, de a szieszta miatt zárt ajtókat találtunk. A posta legalább nyitva volt, bár építészeti szempontból kevésbé lenyűgöző, mint a templom.

Egy autentikus vietnami gyorsétteremben ebédeltünk, ahol mindössze 4 dollárért olyan finom zöldséges curry-t ettünk, amit soha nem fogok elfelejteni. Ebéd után alkudozásba kezdtünk egy kézipoggyásznak való táska vásárlása érdekében, és három táskával távoztunk. Reméljük, hogy ezzel hozzájárultunk a vietnami gazdasághoz.

Ezután ellátogattunk a Cho Lon kínai negyedbe, ahol a kínai gyógynövénypiac illatai, mint a szantálfa, borsmenta és rózsafa, egyszerűen elvarázsoltak. Persze nem hagyhattuk ki a helyiek fotózását sem, és próbáltuk megörökíteni, hogy mi mindent tudnak ezek az emberek egyetlen robogóra felhalmozni – egy család két gyerekkel, apuval és anyuval még mindig kihívás volt lefotózni.

A nap végére migrénem lett a váltakozó páratartalom és hőmérséklet miatt: kint 37 fok, bent a buszban 20 fok. Végül két gyógyszer és egy kis vietnami olaj segített. Amíg pihentem, a többiek felfedezték a városi piacot. Az éjszakai élet Ho Si Minh-városban igazán pezsgő. Este 10-kor még mindig 35 fok körül volt a hőmérséklet, és ekkor indul be igazán a nyüzsgés. Az emberek az étkezdékben élik társasági életüket, vagy robogókon ülnek. A piacon friss halat sütnek, gyümölcsöt árulnak, és a turisták is ekkor özönlenek be a városba.

Ho Si Minh-város (Saigon) sokkal globalizáltabb hangulatú, mint Hanoi, és valódi nagyvárosi légkört áraszt a magas épületekkel, forgalmas utcákkal és parkokkal. Nekem nagyon tetszett. Bár itt is pezseg az élet, közel sem olyan kaotikus, mint Hanoiban. Szinte mindenki motorozik, de a város nagyobb teret biztosít ehhez: az utak és a járdák szélesebbek, és jobban betartják a közlekedési szabályokat, így nem kell veszélyes mutatványokat tenni az út másik oldalára jutáshoz. Néhány helyen még egyenruhás segít átkelni az úton – ilyet még nem láttam Ázsiában.

A város egyik fő látványossága a Notre Dame katedrális, amely azonban messze elmarad párizsi megfelelőjétől. Egy másik ikonikus hely a Függetlenségi Palota, ami Thieu diktátor rezidenciája volt. A palota szocreál stílusban épült a régi épület helyére, és bár a felső szinteken jellegtelen, gazdag berendezésű termek találhatók, az igazi érdekesség az alagsorban van, ahol a háború idején használt elnöki zugokat, lehallgatóközpontokat és földalatti helyiségeket rejt. Sajnos a földalatti részek nagy része továbbra sem látogatható.

A francia hatás erősen érződik a városban: kisebb házak magas épületek tövében, így két szintű városkép alakul ki, amit lüktető éjszakai élet kísér. A könyvesboltok kitűnőek, és angol nyelvű könyvek széles választékát kínálják. A bazárok viszont hatalmasak és tele vannak értéktelen kacatokkal, így érdemes alaposan megválogatni, mit vásárol az ember.

Ki is ez a Ho Si Minh, és akkor most Saigon vagy Ho Si Minh-város a helyes név? A válasz egyszerű: Vietnam hivatalosan még mindig szocialista ország, bár a valóságban ez inkább egy sajátos hibrid, hasonlóan Kínához. 1988-ban, a "doi moi" (gazdasági nyitás) óta az ország gazdasága robbanásszerűen fejlődik, és rengeteg külföldi vállalat telepedett meg itt. Azóta plázák és felhőkarcolók nőttek ki a földből, és a város a jövőben valószínűleg versenytársa lehet Bangkoknak, Kuala Lumpurnak és Szingapúrnak. Ho Si Minh-város, azaz Saigon mindennapi életében viszont továbbra is erőteljesen jelen van a tősgyökeres elnevezés, hiszen a helyiek zöme még mindig Saigonnak hívja. Maga a város a Saigon folyóról kapta a nevét, vagy talán fordítva – mindenesetre ez nem változtat a lényegen.
Na de milyen is Saigon?

Saigon egy igazi délkelet-ázsiai forgatag. A város elképesztően pezseg, élettel teli, és az ázsiai dinamika minden jellegzetességét hordozza magában. Egyszerre vannak jelen a francia gyarmati épületek, üvegplázák és felhőkarcolók, a régi, lepusztult helyi épületek, a világmárkák üzletei, a mobil árusok, akik mindent árulnak a kajától a feltöltőkártyáig, és a földön ülő, társasjátékozó idős helyiek. Mindehhez hozzájön a kommunista rendszer emlékei, mint a vörös csillagos zászlók.

Az utcákon kaotikus forgalom van: motorok, autók, buszok és teherautók keverednek a hatalmas forgalomban. A légszennyezés sajnos nagyon erős, különösen a kínai robogók miatt, amelyek folyamatosan benzingőzt ontanak. Egész napos városi séta után rám is tört a hányinger a levegőtől. A város központjában szerencsére a legtöbb látnivaló elérhető, így nem kellett sokat gyalogolni, ami jó hír, mert már egy-két kilométer megtétele is olyan, mintha szaunában lennénk. A 30 fok körüli hőmérséklet még elviselhető, de a 80-90%-os páratartalom már sokkal nehezebb. Gyakorlatilag folyamatosan izzadok, amint kilépek a légkondicionált helyekről, így a helyiek tempójához alkalmazkodtam: nyugodtan, lassan járok, elhagyva a korábban rám jellemző rohanást, mert itt az nem igazán működik.

A folyadékigényem is ennek megfelelően magas, napi 4-5 litert iszom palackozott ásványvízből, de ezt szinte teljesen kiizzadom. Saigon tehát dinamikus, de kimerítő város, amelyben az embernek muszáj felvennie a helyi ritmust, hogy jól érezze magát.

,, Az emberek életük nagy részét - köszönhetően a nagy melegnek - az utcán töltik. Itt esznek, apró székeken ülve beszélgetnek, játszanak a földön, árulják a portérikat. S ha mindezt megunták, haza robognak a saját motorjaikon. Saigonban több mint 8 millió ember használ robogót a napi közlekedésben. S ha az egyszerű halandó éppen gyalog szeretne átkelni egy úttesten, úgy érezheti, hogy mind a 8 millió robogó egyszerre ér oda, meghiúsítva az egyszerű átkelést. Kis gyakorlással, bár némi félelemérzettel könnyen elsajátítható a úttesten való átkelés, hiszen a vietnámi motoros nagyon kiszámítható. Egy biztos, ha meglát egy embert az úton, akkor kikerüli.

Arra még nem sikerült rájönnünk, hogy ennyire sietnek-e, vagy ilyen a mentalitásuk is. Mert tapasztaltuk, hogy velünk európaiakkal nagyon kedvesek, segítőkészek, előzékenyek, ugyanakkor látva a mindennapokban őket, olykor a törtető, ,,ki ha nem én?" benyomást keltik. " forrás

A Binh Tay Market és környéke zseniális és arra már kevesebb a fehér turista is... Ott lehet látni igazán érdekes, helyi, valós embereket és történéseket és gyönyörű pagodák mellett lehet elsétálni. (k.m., 2020)

Közlekedés

"Saigonban, illetve ahogy jelenleg hívják, HoChi Minh City-ben az egyik legnagyobb flash, maga a közlekedés. 9 millióan élnek a városban, amihez 5 millió robogó tartozik. Ennek az a közvetlen következménye, hogy nincsen olyan napszak a városban, amikor ne lenne minden tele a robogókkal, az utak, a járdák, a terek, a piacok…minden. Úgy fogalmaznék, hogy kétféle állapot van, az első amikor nagy a forgalom, a második, amikor k.. nagy a forgalom. Az elmondások és az első benyomások alapján gyalogosnak lenni itt, a tápláléklánc legalját jelenti, ennél nincsen lejjebb. Itthon nagyjából a galamb lehet olyan pozícióban, mint kint a gyalogos. Nem vesznek róla tudomást. És valószínűleg csak azért nem ütik el mindegyiket, hogy nehogy kár essen a családi motorban.

Helyi emberünk adott néhány tanácsot, hogy hogyan próbáljunk gyalog túlélni, komolyan azt hittük Bear Grylls-nek kellett volna születni ahhoz, hogy itt a gyalogos létet valahogy megússzuk. Szerinte: soha ne fussunk, mert az összezavarja a helyieket, próbáljunk szemkontaktust teremteni a motorossal, eszünkbe se jusson megtorpanni és minden esetben tegyük fel a kezünket átkelés előtt… mondanom sem kell, hogy ezek után remegett a lábunk az első alkalommal, amikor a járda szélére értünk. Megint igazolódott az az ősöreg axióma, miszerint mindig a legegyszerűbb megoldás a legjobb megoldás. Megfigyeltük, hogy a helyiek hogyan csinálják, és hirtelen minden megoldódott. A helyi jött, látott és győzött. Fogta magát és anélkül, hogy különösebben odafigyelt volna, vagy bármiféle rituálét tett volna, határozottan elindult a másik oldal felé, a robogósok meg mint a heringraj kerülgették elölről és hátulról. Egy pillanatra sem lassított, vagy szedte gyorsabban a lábát, csak ment. Ez lett a megoldás, határozottan, semmitől sem zavartatva haladni. Ezek után gyerekjáték volt a közlekedés, mi is már csak mosolyogtunk a tanácstalan turistákon, akik bátortalanul álldogáltak az út szélén, néha téve egy-egy bátortalan kísérletet az elindulásra. Egyébként a robogók felhasználását mesteri szintre emelték Ázsiában, de különösen Vietnamban. Nem ritka a négy fős család egy kis robogón, csomagokkal, élő tyúkkal, de láttunk szoptató anyukát, vagy egy pasit aki tuti semmit sem látott előre akkora pakkot pakolt maga köré. Itt a robogó a mindennapi élet szerves része, enélkül ők nem tudnának létezni. Trendi kifejezést használva a vietnamiak kimaxolták a robogózást, mint olyat." (M. Gyuri)

Elter Karcsi fotója

Taxizás

Saigonban a taxizás kényelmes és elérhető közlekedési forma, rengeteg taxi üzemel a városban. A legtöbb legálisan működő taxi taximéterrel van felszerelve, és a tarifák hasonlóak a különböző társaságoknál. Az induló tarifa 5 ezer és 15 ezer dong között mozog, átlagosan körülbelül 12 ezer dong. Az árak általában egy matricán vannak feltüntetve az utastérben, így láthatjuk a pontos díjszabást.

Fontos, hogy mindig legyen nálunk kisebb címletű papírpénz, mivel a taxisok nem mindig tudnak vagy akarnak visszaadni nagyobb összegből. A turistás helyeken, hotelek közelében néhány taxis hajlamos a trükközésre, például előfordulhat, hogy nem indítják el a taximétert az út elején, így később magasabb összeget kell fizetnünk. Ha azonnal észrevesszük, hogy simlis a sofőr, állíttassuk meg az autót, és inkább keressünk másik taxit. Ne próbáljunk meg alkudozni, ez általában nem a mi javunkra válik.

A repülőtéri érkezéskor gyakori, hogy taxisok fix összegű ajánlatokat tesznek, de ez általában előnytelen az utas számára. A repülőtértől a belvárosba, például az első kerületbe tartó út átlagos forgalom esetén körülbelül 140-150 ezer dongba kerül (7-8 dollár), beleértve a repülőtéri parkolási illetéket is. Minden esetben ragaszkodjunk a taximéter használatához, még ha ez sem nyújt teljes garanciát, hiszen előfordulhat, hogy a készüléket manipulálták.

A biztonságos és megbízható taxitársaságok közé tartozik a Vinasun és a Mai Linh. Ezek a társaságok általában korrekt szolgáltatást nyújtanak, és az autóikban mindig működik a taximéter. Ha a sofőr személyazonosító kártyáját nem látjuk a műszerfalon, akkor érdemes inkább másik taxit választani. Az új nemzetközi terminálon a kijárat előtt található taxis pultnál fix áras szolgáltatásokat kínálnak, ahol előre fizethetünk, és egy segítő el is kísér minket a megfelelő taxiba.

Ha elégedettek vagyunk a sofőrrel, adhatunk 5-10 ezer dong borravalót. Ez nem kötelező, és a legtöbb esetben nem is várják el, de egy kis gesztus mindig jó benyomást kelt.

Motorkerékpáros taxi (xe ôm)

A motorkerékpáros taxi, helyi nevén "xe ôm", Ho Si Minh-városban az egyik leggyorsabb és legkalandosabb közlekedési eszköz, különösen kisebb távolságok megtételére. Mivel a forgalom gyakran kaotikus, a motorok könnyedén lavíroznak az autók között, így gyorsabban érhetünk célba. Azonban érdemes előre megegyezni a viteldíjban, ami néha trükkös lehet, mert nincs hivatalos tarifa, és a taxisok hajlamosak magasabb árat kérni a turistáktól. Javasolt némi tájékozottság a helyi árakról, és érdemes a taxis tarifák alatti szintre kalkulálni, hogy ne fizessünk túl sokat.

A motoros taxik különösen praktikusak a város zsúfolt területein, ahol az autós forgalom lassú, de motorkerékpárral könnyű manőverezni. Ha nagyobb távolságra szeretnénk utazni, kirándulásra vagy városnézésre is kibérelhetünk egy motoros taxist akár egész napra. Az egész napos bérlés előnye, hogy a sofőr sokszor segít megmutatni a helyi nevezetességeket, és egyfajta idegenvezetőként is szolgál. A napi bérlés árai változók, de általában jóval olcsóbbak, mint egy autós taxi egész napos használata.

Bár a motoros taxik gyorsak, a közlekedés néha veszélyes is lehet, mivel a forgalom gyakran kiszámíthatatlan, és a sofőrök nem mindig tartják be a szabályokat. Ezért érdemes csak megbízható sofőrökkel utazni, és lehetőség szerint viselni a felkínált bukósisakot, amit néha hajlamosak elhanyagolni. Ha nem érezzük magunkat biztonságban a motoron, jobb, ha inkább egy autós taxit választunk.

A motoros taxisok megtalálása egyszerű: általában a nagyobb utcákon vagy forgalmas helyeken várakoznak, és gyakran ők maguk ajánlják fel szolgáltatásaikat. Fontos azonban az alkudozás, mert a kezdeti ajánlat sokszor magasabb, mint amit ténylegesen elvárnak. Ha nem vagyunk biztosak az árban, kérhetünk helyi ismerősöktől tanácsot vagy használhatunk online térképeket, amelyek becsült árakat is mutatnak.

Az utazás végén érdemes kisebb címletű pénzt előkészíteni, mert a motoros taxisok gyakran nem tudnak visszaadni nagyobb összegekből. A borravaló nem elvárt, de ha elégedettek vagyunk a szolgáltatással, adhatunk néhány ezer dongot, ami gesztusértékű.

A motorkerékpáros taxi remek választás, ha gyorsan akarunk közlekedni, és szeretnénk elkerülni a dugókat, de mindig figyeljünk a biztonságra és az árakra. Ha jól alkudunk és megbízható sofőrt választunk, egy xe ôm-os utazás igazán élvezetes és praktikus élmény lehet.

Kerékpáros riksa (cyclo)

A riksa az egyik legkényelmesebb közlekedési mód Ho Si Minh-városban, különösen akkor, ha a városnézés közben szeretnénk elkerülni a gyaloglás fáradalmait. Sok riksás a dél-vietnami hadsereg veteránja, akik az angol nyelvtudásuknak köszönhetően érdekes történeteket tudnak mesélni a múltjukról és a vietnami háború időszakáról. Ezért egy riksaút nemcsak kényelmes, hanem egyfajta élő történelemóra is lehet. Néhány riksás különösen a turistákra specializálódott, és a szolgáltatás minőségének növelése érdekében visszajelzéses füzeteket is tartanak maguknál, amikbe a korábbi utasok írhatják le tapasztalataikat. Érdemes ezekbe beleolvasni, hogy meggyőződjünk a sofőr megbízhatóságáról.

Az út elején mindig tisztázni kell a riksással, hogy hová szeretnénk menni, mit akarunk megnézni, és vannak-e speciális kívánságaink. Ez nemcsak segít abban, hogy a sofőr tisztában legyen az igényeinkkel, hanem abban is, hogy előre megegyezzünk a viteldíjban. Fontos, hogy a díjat már az indulás előtt rögzítsük, akár írásban is, ha szükséges. Ez megkönnyíti a helyzetet, és elkerülhetjük a félreértéseket vagy vitákat az út végén. A legtöbb riksás nem kér pofátlanul magas összeget, de a korrekt árért mindig érdemes alkudozni, hiszen ez a kultúra része.

A riksa sofőrökkel általában kellemesen el lehet beszélgetni útközben, és sokan szívesen mesélnek a város látványosságairól is, így egy riksázás akár idegenvezetős túraként is működhet. Ha szeretnénk, a riksások szívesen ajánlanak helyi érdekességeket, amiket érdemes meglátogatni, vagy akár kis kerülőkkel meg is mutatják ezeket a helyeket. Ez különösen hasznos, ha spontán szeretnénk felfedezni a várost.

A riksaút során érdemes figyelni a kisebb címletű pénzekre, mivel a riksások gyakran nem tudnak nagyobb összegekből visszaadni. Borravalót adni nem kötelező, de ha elégedettek vagyunk a szolgáltatással, akkor egy kisebb összeg (pár ezer dong) mindenképpen kedves gesztus lehet. A helyiek és a turisták között egyaránt elfogadott gyakorlat, hogy az elégedettséget apró borravalóval fejezik ki.

A riksák Saigon zsúfolt, de izgalmas utcáin nagyon praktikusak, mivel gyorsan és kényelmesen juttatnak el minket a célunkhoz, miközben megúszhatjuk a gyaloglás nehézségeit. Az élmény szinte kihagyhatatlan, ha egy autentikus közlekedési módot keresünk a város felfedezéséhez, és nem utolsósorban betekintést nyerhetünk a helyi élet mindennapjaiba is.

Városi buszközlekedés

A helyi buszok használatát a turistáknak nem igazán javasoljuk, mert a kusza a menetrend, az útvonal, legalábbis a külföldi nem tud kellően eligazodni ezen. Talán a Benh Thanh piacnál lévő buszpályaudvaron lehet a turistának a legnagyobb pontossággal eligazodni azon, hogy onnan hová és mikor lehet menni. Amúgy a menetjegy nevetségesen olcsó, 2-4 ezer dong.

A közlekedést három szóval tudnám leírni 2024-ben is: káosz, hihetetlen és lenyűgöző! Káosz, mert itt sem a közlekedési szabályok, sem a logika nem igazán érvényesül. Vannak táblák és lámpák, de úgy tűnik, senkit sem érdekelnek. Az út túloldalára való átkelés maga a kaland. A végtelen motoráradat miatt előbb-utóbb el kell indulnod, hiszen nem várhatsz örökké. Amint rálépsz az útra, nincs visszaút. Határozottan kell haladnod, bízva abban, hogy a motorosok majd kikerülnek. Ez olyan érzés volt, mint amikor először merültem cápák közé: tudtam, hogy megúszom, de közben kiszolgáltatottnak éreztem magam, mintha nem én irányítanám a helyzetet.

Hihetetlen, mert mióta itt vagyok, egyetlen balesetet sem láttam, ami szinte felfoghatatlan a közlekedési káosz ellenére. És lenyűgöző, mert ez a hatalmas város, ahol több mint 5 millió motor és legalább 2 millió autó van az utakon, valahogy mégis zökkenőmentesen működik. Egy este egy nagy kereszteződés sarkán ültem egy teraszon, sörözve figyeltem, és biztos voltam benne, hogy előbb-utóbb látni fogok valami balesetet. Mind a négy irányból óriási mennyiségű motor hömpölygött át a kereszteződésen, megállás nélkül! Volt, aki nagy ívben kanyarodott, mások közben telefonáltak, és rengetegen nők voltak. Nem is beszélve a motorok elején és hátulján ülő gyerekekről!

És mégis, az ötödik söröm után úgy álltam fel, hogy egyetlen koccanást sem láttam! Valahogy, a látszólagos káosz ellenére, ez a közlekedési rendszer működik, mintha minden résztvevő ösztönösen tudná, mit kell tennie. A város lenyűgöző, kaotikus, és egyben csodálatos is.

Amikor Ho Si Minh-városba (Saigonba) érkeztem, az élményem szinte időutazásnak tűnt, de épp az ellenkező irányba: míg más városok, például Phnompen még küzdenek a múltjuk árnyékaival, Saigon már jóval előrébb tart. Egy pár órás buszozás után hirtelen egy toronyházakkal teli, pezsgő metropoliszban találtam magam, amely elsőre szinte olyan volt, mint Bangkok vagy Kuala Lumpur – azzal az egy különbséggel, hogy itt minden tuk-tuk és indiai taxi helyett motorok uralták az utcákat. Amint befejeztem a dolgaimat, azonnal robogót béreltem, hogy felfedezzem a várost, és ez a döntés gyorsan felülmúlta minden várakozásomat.

Saigon hangulatának leírását egyértelműen a robogókkal kell kezdeni. Ázsiában sok helyen láttam már motoros forgalmat, de amit itt tapasztaltam, az minden eddigit felülmúlt. Több millió robogó özönli el az utcákat, folyamatos tülkölés kíséretében. A kétüteműek zaja és a négyüteműek moraja teljes harmóniában kavarog a forgalomban, és valahogy az egész rendszer, bármennyire is káosznak tűnik, működik. Az emberek elképesztő ügyességgel navigálnak a sávok között, senki nem alszik el a piros lámpánál, és az egész forgalom akadály nélkül folyik. Egyszerűen lenyűgözött az egész.

A gyalogos turisták sokszor félnek átkelni az úttesten, de szerintem ez a félelem alaptalan. A helyi motorosok annyira rutinosak, hogy egy határozottan lépdelő turistának nincs mitől tartania. Itt a motorozás a mindennapok része, a kisgyerekektől az idősekig mindenki természetes módon használja. Még az esős idő sem állítja meg a motorosokat. Ha hirtelen leszakad a monszuneső, csak előkapják az esőruhát, és a sebességük mit sem csökken. Érdekes látvány, hogy ezek a vékony vietnami sofőrök a legkopottabb gumikkal is teljes biztonsággal közlekednek, miközben nyugodtan telefonálnak vagy beszélgetnek az utasaikkal.

És mi a helyzet a nőkkel? Ők sem maradnak le, ugyanúgy pörgetik a robogókat. Egyetlen különbség, hogy a bőrüket védeni igyekeznek a naptól, ezért hosszú ruhákban, kesztyűben ülnek a motoron, igyekezve megőrizni a világos bőrüket, ami itt státusszimbólumnak számít. Arcmaszkot is sokan viselnek a szmog miatt, ami egyébként a negyven fokos, párás hőségben meglehetősen kellemetlen. A robogók száma annyira elképesztő, hogy vannak emberek, akik kizárólag azzal keresik a kenyerüket, hogy motorokat pumpálnak és javítanak az utcán.

Az utcai élet Saigonban külön világ. A gyalogosok gyakran az úttesten sétálnak, mert a járdák tele vannak üzletek áruival, vagy éppen éttermek konyhái üzemelnek ott, néhány asztal és szék mellett. Jellegzetes vietnami utcakép: kisgyerekekkel teli műanyag székeken reggeliző vendégek, szandálban és papucsban, körülöttük biciklik, szójaszószos tálak, és különféle használati tárgyak. A járda nemcsak közlekedési útvonal, hanem a mindennapi élet színtere is.

Saigon nemcsak egy város, hanem egy folyamatosan pezsgő életmód. A motorok, az emberek, a zaj és az illatok együtt alkotnak egy olyan egyedi atmoszférát, ami máshol ritkán tapasztalható. Az itt töltött időm alatt a motoros életstílus minden aspektusát megtapasztaltam, és rájöttem, hogy ez a város valójában egy hatalmas, folyamatosan mozgó élő szövet, amit mindezek a motorok és az emberek tartanak életben.

Étkezés

"Nekem személy szerint nem lett a kedvencem a vietnami konyha. Számomra túlságosan édesek az ő ételeik. Saigonban érdemes kipróbálni a Monsoon éttermet,nagyon hangulatos hely, különleges és finom menüsorral várják a turistákat. A szállodákban viszont erősen érződik a japán és a francia konyha, aki nem szereti a tengeri kütyüket és a halat annak nem ajánlatos a vacsorára befizetni." (T. Krisztina)

"Szóval a vietnami konyha más mint a thai, sokkal kevésbé csípős, más fűszereket használ, viszont igazán kitűnő. Ázsiai ország lévén itt is központi szerepet tölt be a rizs, de erőteljes kínai hatás érződik rajta, elvégre a nagy szomszéd közel ezer évig bábáskodott Vietnam felett. Az egyik legismertebb vietnami étel a Pho, amit reggelire is előszeretettel fogyasztanak, meg egyáltalán mindenkor. A Pho úgy készül, hogy az ember elé tolnak egy kellemes fűszeres alaplét, és külön tányéron egy nagy kazal mindenféle egzotikus zöldséget, tésztát, húst. Ezt a júzer maga suttyantja bele a levesbe, ízlése szerint. Ezerféle változata létezik a phonak, reggelre főleg rizzsel eszik. Olyan ez mint az egyik magyar fegyvergyár termékei: mindegyik egyedi és minden esetben a felhasználónak kell befejeznie a gyártást. :) Részemről rövid idő alatt nagyon megkedveltem, ez alatt a bestiálisan párás és meleg időjárás alatt könnyen emészthető kellemes, finom, könnyű étel. A phót egyébként úgy kell enni, hogy a kívánt mennyiségű tésztát, húst, zöldséget beledobálja az ember a lébe, aztán a mellékelt kanállal mer, és az evőpálcikával rásegít a bedobált mindenfélét kienni. Szürcsölni a levest nem tilos, így itt pho-evészetet általában hangos szürcsölés kíséri. Ma egy Phó24 nevű lánc egyik kajáldájában ebédeltem, ahol mindenki többnyire phot evett, el lehet képzelni a háttérzajt. :) " forrás

n.k. fotója

"A vietnami kaják megosztóak, sokan nagyon nem szeretik, sokan igen, sőt egyesek szerint a pho leves a világ legjobb levese. Lehetett ezek után nem kipróbálni?:) Én alapvetően nem vagyok kényes és mindent szívesen megkóstolok, így tettem is. Nem tudtak olyan ételt elém rakni, amit ne ízleltem volna meg. A többségük kifejezetten ízlett, és csak elvétve akadt olyan, ami nem. Történelmi hagyományok alapján rengeteg zöldséget, gyümölcsöt, gyógynövényt használnak. Nekem ez volt az egyik nagy különbség a többi ázsiai konyhához képest, hogy itt sok a nyers levél, saláta stb. Rengeteg a hal, rák, bár sokan nem tudják, hogy délen ezek nagy része édesvízi és nem a tengerből való. Ettől függetlenül finomak. Kivéve talán a tilápiát, ami borzasztóan rossz volt, de lehet, hogy csak én nyúltam mellé. Szorosan az étkezéshez tartozik, a piac. Utazásaim során mindig próbálom meglátogatni a helyi piacokat, szeretem ezt a közeget, számomra mindig sokat elárul a helyiekről, ráadásul fantasztikus hangulata tud lenni egy jófajta piacnak. Itt Vietnamban 3 piacon is voltam. Elsőnek a Ben Than Market volt a cél, a szállodánktól egy saroknyira volt található. Ide elkísért minket egy helyi séf, akivel később, néhány helyi kaját közösen is megcsináltunk a házában, ami hatalmas élmény volt. Ott derült ki, hogy a séf édesanyja egy Vietnam szerte ismert és nagyon kedvelt Stáhl Judit. Így adódott, hogy egy országszerte híres séf házában tudtunk megtanulni néhány vietnami ételt elkészíteni. Nagyon érdekes és hasznos program volt, imádtuk, pláne, hogy a végén természetesen mindent meg is ehettünk. A második piac, ahol jártunk a helyi kínai piac volt, a Cholon, na ez nem egy nagy durranás, meglehetősen lepukkant, nem is időztünk itt sokat.

A harmadik viszont annál érdekesebb volt, mert helyi vezetőnk elvitt minket a Mekong deltájánál egy olyan helyi piacra, ahol turisták egyáltalán nem járnak. Itt a látnivalók nem pusztán az élelmiszerek és vegyes iparcikkek voltak nekünk, hanem mi magunk voltunk a fő attrakció a helyieknek. Folyamatosan kérdezősködtek, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, jöttek oda mosolyogtak, végtelenül kedvesek voltak. A csoda az egészben az volt, hogy mindezt mindenféle érdek nélkül tették, hiszen ők maguk is tisztában voltak azzal, hogy nem fogunk venni 2-3 élő kacsát, vagy pár kiló friss halat. Ezen a piacon láttunk csodákat is…sosem gondoltam volna például, hogy a kakukk az gyógyszer, ezért meg kell enni, ahogy arra sem mertem volna gondolni, hogy a patkány grillen különösen finom… erre külön többször is rákérdeztem, de kérlelhetetlenek voltak, valóban megeszik. Kicsit furán is néztek rám, hogy mégis miért etetnék a patkányokat a ketrecekben, ha nem akarnák megenni,és valóban, külön kókuszdiókat raktak be élelemként az állatoknak.

Nagyon elkalandoztam… szóval Pho levest mindjárt az első nap muszáj volt enni, és hol máshol tegye ezt meg az ember, ha nem ott, ahol ezt egy amerikai elnök már előttünk megtette. Ez a hely pedig a Ben Than Market melletti Pho2000 for President étterem. Itt evett Bill Clinton is valamikor, amire ők nagyon büszkék is, a falakon most is ott vannak az akkor készült képek. Tényleg ott volt A pho valóban finom leves, de azért az talán túlzás, hogy a világ legjobb levese. Ettől függetlenül én reggelente a szállodánkban minden reggel ettem egy tányérral. Saigonban sok étterem van, a turisták nagyrészt az I. kerületben vannak, ezért az árak itt meglehetősen magasak a helyi árakhoz képest, de kibírható. Bátran ajánlom a Ben Than-tól néhány utcányira található Barbecue Garden helyet, ami roppant hangulatos és európai ízekhez szokottak számára is kiváló választás. Itt mi magunk készítjük el az ételeinket az asztal közepén található sütőn. A zöldségeket, húsokat, halakat, rákokat nyersen hozzák, mindenki úgy csinálja meg, ahogy neki tetszik. A vietnamiak nagyon szeretnek kávézni, rengeteg kávézójuk is van. Sok a Starbucks-hoz hasonló nagyobbacska helyi kávézó, meglepően szépen és jól megcsinálva. Nagy élmény esténként egy ilyen kávézó teraszáról nézegetni a motorosok hömpölygő tömegét. Jótanács: a helyiek zselés kávéját nem feltétlenül érdemes kipróbálni." (M. Gyuri,)

Szórakozás

Saigon éjszakai élete igazán vibráló. A hátizsákos turisták saigoni epicentruma a Pham Ngu Lao negyed és a De Tham, valamint a Bui Vien egymást kereszteződő utcái. Nem csupán az olcsó szálláshelyek miatt érdekesek ezek a helyek, hanem az esti, éjszakai szórakozási lehetőségek miatt is.
Ajánljuk a Bobby Brewers Coffee Shop-ot a Bui Vien utcában, ahol csomó backpacker időzik éjjel-nappal. Az első emeleten ingyen lehet mozizni és ingyenes persze a wifi.
A hátizsákosok egyik kedvelt bulihelye a Go2 bár, szemben az ugyancsak népszerű Crazy Buffalo bárral. Kedvezőek a sörárak és elég jó a zene. Jó hely találkozni a világ különböző részeiről jött utazókkal.
A mellékutcák is tele vannak kis bárokkal, amelyek mindenféle italár kedvezményekkel próbálják becsábítani az utazókat.

Varga Gábor fotója

,, Vietnamnak egész egyszerűen képviseltetnie kell magát egy olyan listán, aminek apropója gyakorlatilag az olcsó alkohol. Az országban, ahol még a talán legturistásabbnak mondható településen is 60 forint/pohár áron mérik az egyébként finom sört, nem nehéz jól éreznie magát az embernek. Vannak persze drágább bárok és szórakozóhelyek itt is, de igazán nem kell sokáig keresni, hogy ilyen alacsony árakkal találkozzunk.

Viszonylag sok helyen volt már szerencsém megfordulni Vietnamban, és elmondhatom, hogy az összes általam meglátogatott település közül Saigon-ban van a legnagyobb éjszakai élet. Tetőtéri bárok gyönyörű kilátással, kaszinók, élőzenés szórakozóhelyek, útszéli műanyagszékes „kiülők”, itt tényleg mindenki megtalálhatja az ízlésének megfelelő helyet.

A kedvencem az egész városban a Pham Ngu Lao nevű városrész, ami itt tulajdonképpen a hátizsákos turizmus központja: olcsó és hangulatos bárok, utcai étkezdék tucatja tart nyitva éjszakába nyúlóan. Nagy élmény egy (vagy több) hideg sörrel leülni az utca szélén és figyelni a forgatagot: jellemzően annyi ember gyűlik itt össze egy-egy este, hogy az asztalokat és székeket az útra kezdik el kipakolni, ezért úgy félóránként erre jár a rendőrség, hogy az útról lezavarja az embereket. Miután távoznak, természetesen minden kezdődik előröl. " forrás

Vásárlás és pénzváltás

Nagyon olcsón lehet vásárolni, de pofátlanul kell alkudozni. Egyébként meglehetősen könnyen és gyorsan engednek. Nem úgy, mint egy egyiptomi vagy török bazárban, ahol akár fél órát is alkudozni kell, mire célt érünk. Sőt nemcsak a piacon, hanem a belvárosban is nagyon jól lehet vásárolni:

A Don Khoi-on találhatók a menő butikok, ajándékboltok, itt magas az árszint, de van minőség is. A Saigon téren (Hai Ba Trung környék), a főposta mögött nagyon jó márkás sportcuccokat lehet venni, még téli holmikat (Goretex) is.
A Benh Thanh piac jellegzetes vietnami piac, bár ront a képen némileg, hogy túl sok turista járkál ott. A kofák sokszor túlságosan is rámenősek, tolakodók. Elképesztő a választék, hogy mi mindent árulnak.
A kínai negyedben (Cholon) a Binh Tay piac érdekes program, ajánljuk. Itt kevesebb a turista. Szűk utcákon az élmény bizony nagyon emberközeli.
Aki Saigonban is vágyik modern plázára, annak ott van pl. a Zen Plaza (Duong Ton That Tung negyed). A legfelső emeleten van egy panorámás étterem.
A Huynh Thuc Khang negyedben található egy érdekes utcai piac.
Saigonban rengeteg szupermarket található, ahol a turista a napi apróbb szükségleteit szolgáló árukat be tudja szerezni. Ne lepődjünk meg, hogy ilyen helyeken kíváncsi (persze kitartóan azért ferde) szemekkel néznek a magas termetű európaira.

Alkudozás

A piacokon jellemzően az árus által ajánlott ár kb. 60 százalékát kell megcélozni vételárként (azaz 40 százalékot kell lehetőleg lealkudni). Türelemmel, mosolyogva, de jól taktikázva kell alkudozni, mert a vietnami kereskedőnek az alkudozás nem csupán üzleti dolog, hanem szórakozás is. Többnyire sikerül a vevőnek is jó vásárt csinálni. A helyi árusok "kövér csirkének" nevezik azokat a balek turistákat, akik azonnal elfogadják az induló árajánlatot. Naná, hogy minden árus azért szeret levágni néhány ilyen zsíros csirkét".

Vietnam nem valószínű, hogy a közeljövőben bevásárló turizmus célpontja lesz, nem azért, mert drága, hanem mert nincs sok olyan termék, amiért érdemes lenne idáig utazni. A világmárkák, mint a Louis Vuitton, Gucci, Chanel már megjelentek a Dong Khoi környékén, ami a város bevásárlóutcája. Bár a választék akár megfizethető is lehetne, a termékek teljesen az itteni ízléshez igazodnak, ami gyakran túlzóan csillogó. Egy Chanel táska itt annyi strasszal van kirakva, amennyi talán a világon sincs, és persze hatalmas logóval, ami akkora, mint a fejem.
A méretek terén is akadnak kihívások. Itt a 36-os konfekcióméret már XXL-nek számít, és az eladók gyakran fel is hívják erre a figyelmet. Több, Vietnamban élő ismerősöm, akik Európában és Amerikában vékonynak számítanak, mesélte, hogy a harminckilós, tűsarkakon billegő vietnami lányok már messziről kiabálják a közeledő európai nőknek: „Madám, túl kövér! Itt nincs ruha, ami jó lenne!” Az európai nők pedig megtanulták, hogyan bosszulják meg ezeket a nem túl diszkrét megjegyzéseket: összegyűjtik a kisebb méretű ruhákat, bevonulnak a próbafülkébe, és ott úgy rángatják le magukról, hogy szakad, reped minden. Bosszú sikeresen teljesítve!

A fehérnemű boltok különösen alkalmasak erre a bosszúhadjáratra. A vietnami nők általában apró termetűek, és a mellméretük gyakran nem haladja meg az A kosarat. Bár sokuk európai nőket „fehér bálnának” tartja, a nagyobb mellméretet irigylik. Gyakran előfordul, hogy a piacon egyszerűen megérintenek, és visítva kérdezik: „Madám, igazi?” Ilyenkor az ember már alig tudja visszatartani a nevetést.

A fehérnemű boltokban két módon lehet visszavágni: az egyik a fent említett próbafülkés trükk, amikor a vásárló tönkreteszi a fél készletet. A másik, finomabb módszer a verbális bosszú. Az európai nő végignézi a választékot, majd diadalmasan kijelenti: „Minden kicsi! Hát nincs itt semmi normális méretű?!” Ez gyakran hatásosabb, mert az eladók arcán megjelenik a zavartság és frusztráció.

Azok, akik esetleg megsajnálnák a vietnami eladólányokat, gondoljanak a budapesti plázákban unatkozó, műszempillás tinikre, akik szinte ugyanilyen bosszantóak tudnak lenni. Itt, Vietnamban, az eladók még ráadásul mindenhol képesek elaludni: a ruhák között, a kasszánál, vagy akár a raktárban. Nagyon morcosak lesznek, ha valaki vásárlási szándékkal felkelti őket. Ha pedig úgy gondolják, hogy a vevő nem méltó az áruhoz, egyszerűen nem adják el neki. Ez a furcsa hozzáállás még szórakoztatóbbá teszi a vásárlás élményét.

"Egy ország felfedezése nem lehet teljes egy helyi piac felkeresése nélkül. Saigonban jó választás a Ben Thanh market, ahol tényleg mindent árulnak. Ráadásul sokat megtudunk a vietnami néplélekről is abból, ahogy az árusok közelítenek hozzánk. Rámenősek, ugyanakkor általában kedvesek a többségükben nőnemű eladók. Bár a legtöbb helyen ki vannak írva az árak, alkudni itt is kötelező, de nincs harag, szitkozódás, ha végül valaki nem vásárol. Egy-két óra alatt megtanuljuk, hogy a hat dollárért kínált pólót akár háromdollárnyi dongért vagy még annál is olcsóbban odaadják. A ruhanemű mellett a fából, féldrágakövekből készült ajándéktárgyak és kávé a legkeresettebb szuvenír.

Egy sétát érdemes tenni a piac zöldséges és halas részén is. Meglepő a tisztaság, a betonpadlót folyamatosan locsolják tiszta vízzel, így a szemét, a hulladék, a halak frissen kiszedett belsőségei gyorsan eltűnnek, ennél fogva a szag egyáltalán nem zavaró. A frissen pucolt halak, kagylók, rákok, a rengetegféle tengeri herkentyű hatalmas jéggel hűtött kádakban vagy tiszta vízben várja a vevőket. Aki megéhezett, valamelyik szomszédos kifőzdében meg is kóstolhatja a roston sült tintahalat, vagy ehet egy jó pho levest. " forrás

A Saigon Outcast 2024-ben is egy pezsgő hely Ho Si Minh-városban. Továbbra is otthont ad különféle kreatív, kulturális és közösségi eseményeknek, beleértve zenei előadásokat, piacokat és fesztiválokat. Az egyik jelentős esemény a 2024-es Saigon Craft Beer Festival, amely februárban kerül megrendezésre, helyi sörfőzdékkel, zenével és ételárusokkal. A hely továbbra is népszerű a művészek, zenészek és a közösség számára, szabadtéri mozi, kreatív workshopok, valamint szabadidős tevékenységek, mint a mászás és gördeszkázás is várják a látogatókat.

A 2012-ben alapított Saigon Outcast egy különleges közösségi tér District 2-ben, ahol a művészet, kultúra és a közösségi élet keveredik. Témás napokat, például "Ladies Night"-ot, és családbarát programokat is rendszeresen szerveznek. A hely napi nyitvatartása 10:00-től 23:00-ig tart, és továbbra is a város alternatív, kreatív színterének egyik meghatározó központja maradt

Közbiztonság

Külföldi turista Saigonban nagyon ritkán válik erőszakos bűncselekmény áldozatává. Józan viselkedéssel könnyen elkerülhető, hogy a turista a kivételek közé kerüljön e tekintetben. A legnagyobb gond a táskákból lopás, mégpedig elsősorban a turistás környékeken. Figyelmi kell, amikor előttünk egy koldusgyerek előadja a "nagyjelenetét", mert lehet, hogy a műsor csak arra szolgál, hogy lekösse a figyelmünket, és a bűntársa ügyesen kiemeljen valamit a tatyónkból, avagy a farzsebünkből. Ha bankban, vagy pénzváltónál pénzt vételezünk, akkor még a biztonságos terepen rakosgassuk, rendezzük el, számolgassuk a pénzt, mert a bankok környékén ugyancsak éberen figyelnek a tolvajok (kést is tartanak maguknál, és nem étkezéshez). Utcai ATM használata rizikós éppen emiatt.

Divatos Saigonban a táska lerántás, főleg akkor, amikor a turista az úttesten történő átkelés izgalmaival van elfoglalva. Ilyenkor fokozott figyelemmel szorítsuk magunkhoz a háti- vagy oldaltáskánkat, fényképezőgépünket. Előfordul ugyanis, hogy jön egy motoros és lerántja rólunk a táskát, értéket. Egyáltalán ne legyen a táskánkban érték, útlevél egyéb, inkább találjunk valami ügyesebb megoldást az ingünk vagy a nadrágunk alatt rejtve. Este, éjszaka inkább a magányosan járkáló turista van kitéve a lopásnak, rablásnak. A magányosan várost nézők sötétben inkább vegyenek igénybe taxit. A párban vagy csoportban közlekedők éjszaka is nyugodtan sétálgathatnak az utcákon.

"A helyi idegenvezetőnk szerint egész Vietnamban Saigon a legveszélyesebb hely. Sajnos ezt volt is lehetőségünk megtapasztalni, este hazafelé az egyik útitársunk kezéből kitépték a táskáját, benne útlevéllel, pénzzel és mindennel. Ezért nagyon ajánlott még itthon csináltatni egy másolatot az útlevélről és ezt vinni magunkkal, a útlevelünket pedig a széfbe helyezni. Pénzt is csak annyit vigyünk, ami szükséges. Célszerű az ékszereinket itthon hagyni, illetve a hivalkodó ruházatot is kerülni. A fényképezőnket (ha van hozzá) akasszuk a nyakunkba és a telefonunkkal se nagyon hadonásszunk, mert pikk-pakk kikapja egy motoros a kezünkből. A piacon pedig szorítsuk erősen a táskánkat. Egyébként inkább este kell jobban figyelni, napközben sem árt, de az este egyértelműen veszélyesebb. Az északi részek pl. Hanoi állítólag sokkal nyugisabbak. Saigonba rengeteg a betelepült külföldi, Thaiföldről, Malajziából, Indiából akik a turisták kifosztásából próbálnak jövedelemhez jutni." (T. Krisztina)

"Igen, tudom. Tudhattam volna. De nem vettem észre. A semmiből tűnt elő hirtelen a motoros és mire észbe kaptam volna már nem volt sehol. A mekiből jöttünk ki Derickkel és épphogy a sarokig jutottunk. Épp léptem le az úttestre a sült krumplimmal gyanútlanul amikor megtörtént. Leszakította a táskám pántját és ahogy jött a semmiből, el is tűnt a semmibe. Az időzítés tökéletes volt. " forrás

Hasznos információk

Saigonban 17 kerület van, és ezek számjelei segítséget nyújtanak a turistának a tájékozódásban. Az első kerület a város központja, az ötödik kerület a kínai negyed. A házszámok jelzésein a kerület számát is feltüntetik.

HO SI MINH - TISZTELETBELI KONZULÁTUS

Cím: 22 Phung Khac Khoan, District 1,Ho Si Minh Vietnam
Telefon: +84-8-3829-0130, +84-9 34-088-081 (ügyelet)
Fax: +84-8-3827-9622
E-mail: alivepq@yahoo.com
Tiszteletbeli konzul: Do Van Thanh

Amikor 2024-ben érkezel Ho Si Minh-városba, érdemes már a reptéren elkezdeni intézni a fuvart, de mindenképp ajánlott előre tájékozódni blogokból és online véleményekből a várható árakról. Sok taxi próbálja meg az érkező turistákat magasabb áron elvinni, de némi utánajárással könnyen megtalálható a korrekt árazás. A legtöbb sofőr angolul csak alapszinten beszél, ezért jó, ha előre felírod a pontos címet vagy a látogatni kívánt helyek nevét, hogy megmutathasd. Prospektusok és turistatérképek segíthetnek ebben.

Pénzváltás is szükséges lehet, mert nem minden automata működik hibátlanul, ezért nem ajánlott kizárólag bankkártyával érkezni. Érdemes már a reptéren váltani egy kis helyi pénzt, hogy ne érjen meglepetés. Az első tapasztalatok a várossal kapcsolatban gyakran a reptértől a szállodáig vezető út során alakulnak ki. Megfigyelheted a város méretét, állapotát és tisztaságát. A közlekedés elsőre kaotikusnak tűnhet, de gyorsan rájössz, hogy a milliónyi motoros, autó, és kerékpáros harmonikusan, szinte ösztönösen működik együtt. A gyalogos átkelés a rengeteg motoros között meglepően biztonságos, mert mindenki figyel a másikra, így szinte zökkenőmentes a haladás. A közlekedési morál furcsának tűnhet, de valójában jól működik, ha hozzászoksz.

Az utazás során érdemes mindig rugalmasan kezelni a helyi közlekedési szokásokat, és bízni abban, hogy a helyiek jól koordinálják a káosznak tűnő rendszert.

Látnivalók és nevezetességek

Giac Lam pagoda

Saigonban jó néhány, megtekintésre érdemes templom és pagoda található. Az egyik legrégebbi a Giac Lam pagoda, amelyben jelenleg is él vagy tíz szerzetes. A közelben van egy másik pagoda, a Giac Vien, ahol szintén élnek szerzetesek.

A Giac Lam pagoda Ho Si Minh-város egyik legrégebbi buddhista temploma, amely 1744-ben épült, és a város történelmi és vallási életének szerves része. A pagoda a Tan Binh kerületben található, és nyugodt, csendes környezetet biztosít a látogatóknak, távol a város nyüzsgő forgalmától. Ez a pagoda klasszikus vietnami stílusban épült, három fő részből áll: az előcsarnokból, a központi pavilonból, és a hátsó pavilonból, ahol a buddhista szertartások zajlanak.

A belső tér tele van díszes, faragott faoltárokkal és Buddhát ábrázoló szobrokkal, valamint régi füstölőkkel, amelyek spirituális légkört teremtenek. A pagoda területén található egy 32 méter magas, hét szintes torony is, amely a "Budda-lámpás" nevet viseli, és fontos szerepet játszik a vallási rituálék során. A pagoda körüli kertben több szobor és emlékmű található, amelyek a vietnami buddhizmus nagy alakjainak állítanak emléket.

A Giac Lam pagoda híres arról is, hogy itt gyakran tartanak vallási ünnepeket, mint például a Tet, a vietnami holdújév. A látogatók gyakran jönnek ide meditálni, gyertyát gyújtani, vagy részt venni a buddhista szertartásokon. A pagoda az évek során többször is felújításon esett át, hogy megőrizze eredeti szépségét, ugyanakkor megnyílt a turisták előtt is, így mindenki megtapasztalhatja a buddhizmus szellemi atmoszféráját.

Ha Ho Si Minh-városban jársz, a Giac Lam pagoda meglátogatása kiváló lehetőség arra, hogy elmerülj a vietnami vallás és kultúra gazdag világában. Az épület lenyűgöző művészi részletei és a környező békés kert kiváló helyszínt biztosítanak a pihenéshez és a lelki feltöltődéshez.

Jade császári pagoda

Egy másik fő látnivaló, a Jade császári pagoda meseszerű templom, amelyben a hívők tömjénpálcikáikat meggyújtják. Ez Saigon színekben talán legjobban tobzódó és legnagyobb temploma, ami tele van istenszobrokkal, közöttük a Jáde császár szobrával is.

A Jade Császári Pagoda (Chua Ngoc Hoang) Ho Si Minh-város egyik legfontosabb vallási helyszíne, amely 1909-ben épült. Az épületet a kantoni kínai közösség építtette, hogy tisztelegjen a taoista hitvilág egyik legfontosabb alakja, a Jade Császár előtt, aki a mennyek urának számít. A pagoda nevezetessége különleges művészi stílusa, amely a kínai és vietnami kultúra keverékéből merít, és gyönyörű faragványokkal, festményekkel és szobrokkal van díszítve.

A templomot számos kis helyiség és szentély alkotja, ahol különböző istenségeket tisztelnek, köztük a szerencse isteneit és a halál utáni világért felelős lényeket. Az egyik legismertebb terem a Pokol Csarnoka, ahol lenyűgöző szobrok ábrázolják a halál utáni bűnhődést, mely vallási és kulturális tanulságként szolgál a látogatóknak. A templom belseje gyakran füstölőkkel van megtöltve, amelyek a meditáció és imádság részei.

A pagoda különösen népszerű a gyerekáldásért imádkozó hívők körében, akik a születés istenéhez fordulnak segítségért. A templom egyike azon helyeknek, ahol a látogatók spirituális útmutatást és nyugalmat találhatnak, miközben mélyebben megismerik a vietnami és kínai vallási hagyományokat.

A Jade Császári Pagoda kiválóan megőrizte eredeti formáját, és ma is fontos szerepet játszik a város vallási életében. A belváros szívében található, így könnyen megközelíthető, és a turisták számára is különleges élményt nyújt.

Cho Lon, a kínai negyed

Cho Lon, Ho Si Minh-város (korábbi nevén Saigon) kínai negyede, az egyik legnagyobb ilyen jellegű közösség Vietnamban. A Cho Lon név szó szerint „Nagy Piacot” jelent, ami jól tükrözi a negyed gazdag kereskedelmi történelmét és hangulatát. A környéket az 18. század végén alapították kínai bevándorlók, és a mai napig őrzi erős kulturális és kereskedelmi gyökereit.

Cho Lon legismertebb a nyüzsgő piacairól, ahol szinte minden megtalálható: textíliák, élelmiszerek, fűszerek, gyógyfüvek, elektronikai cikkek és ajándéktárgyak. Az egyik leglátogatottabb hely a Binh Tay piac, amely nemcsak a helyiek, hanem a turisták körében is népszerű. A piacok mellett hagyományos kínai éttermek, teaházak és utcai étkezdék sora várja a látogatókat, ahol autentikus ételeket lehet kóstolni, mint például a dim sum és a pekingi kacsa.

Cho Lon egyben vallási központ is, több régi pagodának és templomnak ad otthont, amelyek közül a Thien Hau templom különösen híres. A templom a tengerészek és a tengeri utazók védőistennőjének van szentelve, és lenyűgöző, díszes faragványokkal, valamint füstölőkkel teli légkörrel várja a látogatókat.

A negyed kulturális jelentősége mellett történelmi érdekességgel is bír, hiszen Cho Lon fontos szerepet játszott a vietnami történelem során, különösen a francia gyarmati időszak alatt, valamint a vietnami háború idején. Napjainkban Cho Lon gazdag kulturális és kereskedelmi központként szolgál, amely bemutatja a kínai közösség örökségét és életmódját.

Látogatása során az emberek a szűk, nyüzsgő utcákon sétálhatnak, ahol egyszerre érezhetik a múlt hagyományait és a modern kor lüktetését. Cho Lon minden bizonnyal egy különleges élményt nyújt a kultúrák és vallások iránt érdeklődő utazók számára.

Kötelező program a Cho Lon, a kínai negyed meglátogatása. Cho Lon annyit jelent, hogy Nagy Piac. A 18. század végén telepedtek ide kínaiak és rendkívül befolyásos negyeddé fejlesztették. Ma már jóval kevesebb kínai él itt, mint régen, mert 1978-79-ben politikai kampányt indítottak ellenük a kapitalista szemléletük miatt. Vannak visszavándorlások is ide. A Cho Lon manapság is élénk, pezsgő életű negyed. Mindenhol bőszen üzletelnek.

2024-ben ellátogattunk Ho Si Minh-város híres kínai negyedébe, amelyet Cho Lonként ismernek, és amely a "Nagy Piac" jelentéssel bír. Izgatottan vártam ezt a látogatást, mivel korábban sokat olvastam és láttam Kínáról, és kíváncsi voltam, mennyire hasonlítanak a tapasztalataim az elképzeléseimhez. Cho Lon történelme egészen a 18. századig nyúlik vissza, amikor az első kínaiak ide menekültek, miután konfliktusba kerültek a helyi hatalmasságokkal. Az amerikai háború idején Cho Lon hírhedt volt a feketepiacáról, ahol amerikai árucikkeket lehetett beszerezni.
A negyed Ho Si Minh-város 5. kerületében található, körülbelül 40 perces autóútra a város központjától. Elsőként a Quan Am pagodát látogattuk meg, amelyet a kantoni közösség épített a 19. században. Ez a pagoda különleges, mert ötvözi a buddhizmus, taoizmus és a hagyományos kínai vallás elemeit. Imádom, hogy a pagoda nemcsak Quan Am, hanem a Jáde Császár és Thien Hau, a tenger istennője előtt is tiszteleg. A füstölőillat és a nyugodt légkör egészen magával ragadó volt.

Ezután a Cho Binh Tay piac felé vettük az irányt, amely sokkal autentikusabb, mint a turisták által gyakrabban látogatott Benh Than piac. A Cho Binh Tay igazi kínai piaci hangulatot áraszt, tele van játékokkal, cipőkkel, táskákkal és különleges fűszerekkel. Sajnos a társaim éhesek voltak, így nem tudtam teljesen elmerülni a piac felfedezésében, de legközelebb biztosan egyedül jövök majd vissza. Az ebédet végül a modern Vincom Center plázában költöttük el, amely a nyugati vásárlók igényeihez igazított, mégis vietnami ízléssel kevert üzleteket kínál.

Cho Lon egy különleges hely, ahol a történelem, a vallás és a kereskedelem lenyűgöző módon ötvöződik.

2024-ben ellátogatva a kínai negyedbe, Cho Lon, az élmény sajnos nem volt a legfrissítőbb. Véletlenül sikerült egy cyclo-val (hátsó bicajos, elöl foteles riksa) odamenni, ami már önmagában kihívás volt, mivel ketten próbáltunk megosztozni az egyszemélyes fotelen, miközben a bicajos szenvedett, néha le is kellett szállnia, hogy toljon minket. Így éppen csak egy kicsivel haladtunk gyorsabban, mintha gyalogoltunk volna.

Mindeközben nem volt más választásunk, mint belélegezni a pár százezer motor kipufogóját, amelyek a zsúfolt utcákon pöfögtettek, miközben az azbesztet és a levegőben lebegő portól származó szennyezést is el kellett viselnünk. A kínai negyed még zsúfoltabb és kaotikusabb, mint Ho Si Minh-város többi része, az utcák szűkek, a zaj hatalmas, és a forgalom folyamatosan hömpölyög. A hőség és a magas páratartalom csak fokozta az élményt, így nem sokáig maradtunk.

Végül úgy döntöttünk, hogy visszatérünk Saigon kevésbé kaotikus részébe, mivel a kínai negyed kaotikussága és zsúfoltsága túl sok volt egyetlen délutánra.

Háborús emlékmúzeum

Egész Vietnamban, de főleg Saigonban erősen él az emberekben az 1965-1973 közötti vietnami háború szörnyűségeinek emléke. A vietnamiak amúgy Amerikai háborúnak nevezik az egészet. A Saigon-i szervezett városnézésekben többnyire szerepel a Háborús emlékmúzeum, amelyben rettenetes történteket ábrázoló fotók sokasága látható. A múzeum bizonyosan érzelmeket felkavaró élmény. A vietnami háború szélesebb értelemben tartalmazza a franciák elleni függetlenségi küzdelmet is. 1976-ban így az ország 30 évnyi háborúskodás borzasztó anyagi káraival, emberveszteségeivel, lelki traumáival fogott hozzá a békeidőhöz. Egyesült az ország északi és déli része, ami nem volt egyszerű, hiszen Északon kommunista rendszer volt délen pedig, kapitalista. Ma is érződik az ebből adódó különbség Hanoi és Saigon között. Gazdasági értelemben Saigon fontosabb várossá vált, mint a főváros.

,, A háborús múzeum Ho Chi Minben a háború előzményeiről ugyan nem sok információt adott (előtte utána Youtube-on néztük a dolumentum filmeket, hogy összeálljon a kép), inkább a háború borzalmaira fókuszált, pl azokra az emberiség elleni bűntettekre amiket Amerika követett el a kommunizmus térnyerésétől való félelmében. Amerikai oldalon 200 ezer, vietnámi oldalon pedig szó szerint 3 millió embert mészároltak le és nyomorítottak le ideggázokkal...és mégis ez a kis ország nyert." forrás

Cao Dai templom - fura vallás

Cu-Chi alagutak

2024-ben is kipróbálható Ho Si Minh-város egyik legnépszerűbb túrája a Cu Chi-alagutakhoz, amit egy korai indulással kezdtem. A turistabuszok reggel fél 9-kor gördülnek ki, így kényelmesen felszállhattam a buszra, amely elvitt a Cu Chi alagutakhoz. Mivel a program egész napos, beiktattak egy látogatást a híres Cao Dai templomba és egy kézműves műhelybe is. Bevallom, a másnaposságom miatt nem voltam túl imádkozós hangulatban, de a templom lenyűgözött. A Cao Dai egy viszonylag fiatal vallás, 1926-ban alakult, és a buddhizmus, taoizmus, valamint konfucianizmus elemeit egyesíti.
A Cu Chi alagutak Ho Si Minh-várostól mintegy 70 kilométerre találhatók. A Vietkong által épített, mintegy 200 kilométeres föld alatti rendszer, amit egyszerű szerszámokkal ástak ki, arra szolgált, hogy menedéket nyújtson a harcosoknak a dzsungelben. A járatok olyan szűkek, hogy az embernek kúsznia vagy guggolva kellett közlekednie. Amikor én is belementem, alig 30 métert tudtam megtenni, de máris pánik fogott el, mert a szűk terek miatt majdnem beszorultam – nem a klausztrofóbiások álma!

Az alagutak mellett megmutattak nekünk számos csapdát is, amelyeket az amerikai katonák számára készítettek. Ezek a csapdák gyakran végtagsérüléseket okoztak, amit csak amputációval lehetett kezelni, és a sérült katonák kimenekítése további embereket kötött le. Meglehetősen brutális látvány volt, és világossá vált, hogy nemcsak az amerikaiak voltak kegyetlenek, hanem a Vietkong is.

A nap végén lehetőség nyílt arra, hogy kipróbáljuk a fegyvereket. Bár az AK-47-et és a Kalasnyikovot már jól ismerem a sorkatonai időkből, az M60-as gépfegyver igazi kuriózum volt számomra. Egy hosszú sorozatot eresztettem el a domboldalba, és iszonyatosan jó érzés volt – persze ennek az élvezetnek megvolt az ára, mivel minden lőszer 1,5 dollárba került, és összesen 40 dollárt lőttem el. Az élmény azonban felbecsülhetetlen volt, és elképzeltem, milyen esélytelen lehetett a szimpla géppisztolyos katona egy ilyen tűzerő ellen.

Érkezésünk után egy különleges „eligazító terembe” vezetett az idegenvezetőnk, amely valójában egy mélyedés volt a földben. Itt egy rövid bemutatót hallgattunk meg a híres Cu Chi alagutakról, amelyek elképesztően jól szervezett föld alatti városként működtek a háború idején. Az alagútrendszerekben külön kórházak, étkezők, fegyverműhelyek és akár lakóterek is voltak, amelyeket több szintre osztottak. Friss levegőt vékony nyílásokon keresztül juttattak be, a lejáratokat pedig ügyesen álcázták, így az amerikaiaknak szinte lehetetlen volt a vietkongok kiűzése.

Az idegenvezető egy igazán lenyűgöző történetet is elmesélt, amely bemutatta a vietnamiak találékonyságát. Például, amikor az amerikaiak kutyákkal próbálták felkutatni őket, erős paprikát szórtak a bejáratokhoz, hogy összezavarják az állatokat. A nyomolvasók megtévesztésére pedig olyan papucsokat viseltek, amelyekben visszafelé is tudtak lépni, így megzavarták az üldözőket.

A program részeként egy külön állomáson a vietkongok által használt csapdákat is bemutatták. Ezek az egyszerű, mégis rendkívül hatékony szerkezetek biztosították, hogy az ellenségnek komoly sérüléseket okozzanak.

Érdekességek

Vietnam egy érdekes, sokszínű ország, és sok turista vonzódik az egzotikus kultúrájához és látnivalóihoz. Kezdjük a közlekedéssel: a vietnami papucs rendkívül népszerű – nemcsak a strandon, hanem mindennapos viseletként is. Az ország északi része különösen kedvelt, ha szép nőket szeretnél látni, míg délen inkább kisebb termetű embereket találsz, és az arcok is egyszerűbbek. Ha valaha sétálni próbáltál vietnami városban, gyorsan megtapasztalhatod, hogy a járdák funkciója egészen más, mint Európában. Tele vannak robogókkal, árusokkal, így a gyalogosok az úttest közepén kénytelenek haladni, szlalomozva az autók között.

Ha tavasszal érkezel, különösen áprilisban, kellemes időjárásra számíthatsz, kivéve Huéban, ahol ilyenkor is elviselhetetlenül meleg van. Bár a politikai berendezkedés még mindig szocialista, a valóságban a kommunizmus kezd háttérbe szorulni, míg a Ho Chi Minh kultusz továbbra is erőteljes. Különleges a vietnamiak szokása, hogy temetéseken fénymásolt százdollárosokat szórnak szét, amelyek ott maradnak az utcákon – meglepő látvány a gyanútlan utazónak.

A vietnamiak meglepően sokat tesznek azért, hogy bőrük minél világosabb legyen: motorozás közben szinte teljesen beburkolják magukat, arcukat kendővel takarják el, és kesztyűt viselnek. A szépségápolási termékek között is rengeteg fehérítő krémet találni, hiszen a fehér bőr számít divatosnak. Hasonló furcsaság a pizsama, amely elfogadott utcai viselet, különösen az idősebb generáció körében.

A vietnami nyelv sajátosságai sok kihívást rejtenek a külföldiek számára: bár latin betűket használnak, a rengeteg ékezetes karakter és a tonalitás miatt még a legegyszerűbb szavak kiejtése is nehézkes lehet. Így aztán az angol nyelvet is sajátos módon beszélik, amit néha nehéz megérteni.

És végül a motoros közlekedés: Saigonban annyi robogó van, hogy néha lehetetlen kikerülni őket – az utcákon hömpölygő tömegben lavírozni azonban meglepően gördülékeny. A közlekedés elsőre kaotikusnak tűnik, de valahogy mégis működik – olyan, mintha mindenki pontosan tudná, hogy mit csinál. Ha véletlenül eltévedsz a városban, ne lepődj meg, ha egy riksa vagy motoros szinte azonnal felajánlja segítségét, persze nem ingyen.

Vietnam tehát egy közepesen egzotikus, mégis elérhető úti cél, ami mindenkinek ajánlott, akinek van néhány hét szabadideje, és egy kis kalandra vágyik.

Olvasmányos linkek

Amikor megérkeztem Ho Chi Minh City-be, amit még sokan Saigonnak hívnak (bár hivatalosan HCMC), azonnal egy teljesen más világ fogadott. A város hatalmas, a hőség szinte perzsel, és a pálmafák, modern felhőkarcolók, irodaházak dominálnak, amelyek mind éles kontrasztban állnak Hanoi tradicionálisabb hangulatával. Itt a tisztaság is egy fokkal jobb, de a kommunista szimbólumok – a sarló és kalapács – ugyanúgy mindenhol jelen vannak. Az első látványosság egy motorbaleset volt, amely egy hatalmas tömegverekedéssé fajult, épp ahogy a buszból kinéztem.
A hatmilliós metropoliszban, némi szerencsével és gyors tájékozódással, hamar rátaláltunk a Pham Ghu Lao negyedre, amely a város egyik legismertebb turistagettója. Habár hardcore utazóknak talán nem tetszene ez a fajta turistanegyed, mi már hosszú ideje úton voltunk, és igényeltük ezt a kényelmet. A környéken rengeteg étterem, klub és bolt található, valamint kis jegyirodák, ahol könnyen tudtunk programokat foglalni. A Pham Ghu Lao tehát egy kényelmes bázis volt a város felfedezésére.

Az éttermekben remek áron lehetett enni, és a vásárcsarnokokban bármit megvásárolhattunk, akár tradicionális masszázsra is benevezhettünk. A városnézés során a Notre Dame katedrális is egy kellemes meglepetés volt, egy csendes park végében, ahol felhőkarcolók álltak a háttérben. A pláza-hotel-operaház negyed már egyfajta európai hangulatot idézett, ahol szinte el is felejtettük, hogy Ázsiában vagyunk, kivéve persze a buddhista imazászlókat, amelyek emlékeztettek a hely szellemére.

Az esti séták a Saigon folyó partján különösen hangulatosak voltak. A hatalmas, komcsi propagandát hirdető plakátok előtt elhaladó hajók látványa, a kivilágított toronyházak és a nyugodt víz felszínén visszatükröződő fények igazán különleges atmoszférát teremtettek.

Ho Chi Minh City belvárosában a modern világ és a háború öröksége élesen elválik egymástól. Az Agent Orange áldozataitól és a féllábú aknás találkozóktól eltekintve, a belváros központja egy modern metropolisz, elegáns árnyas fasorokkal, francia katedrálissal és drága éttermekkel. Ez a látvány szinte elfeledteti a látogatókkal a város kemény múltját. A központtól délre húzódik a három háztömbnyi turistagettó, amely szinte olyan, mint a bangkoki Khao San Road – fehérre mosott és tele külföldiekkel. Azonban egy fontos különbség van: itt gyakran hallani arról, hogy a hotelszobákból lopnak, így jobb óvatosnak lenni.

Egy hosszú nap után, 25 dollárért találtunk egy elfogadható szállást, és nekivágtunk a környék felfedezésének. Az utcák pezsegnek, a helyi árusok és utcai ételek illata elárasztja a levegőt, és a turisták nyüzsgése szinte folyamatos. A környék felfedezése olyan, mintha két világot járnánk be egyszerre: a múlt fájdalmas emlékei és a modern város élénk lüktetése között.

Magáról a városról két benyomásom alakul ki (Hanoi-hoz képest): szellősebb és rendezettebb (jobban keveredik a régi és új, de ez jót tesz a hangulatának) illetve, hogy gazdagabb, szervezettebb (még a forgalom is több szabályosságot mutat)." forrás

"A vietnamiak folyamatosan sietnek. Nincs két percük megvárni, míg az ember leszáll a buszról, nincs gondolkodási idő az étteremben, és nincs megállás a zebránál sem. Mindez Ho Chi Minh Cityre fokozottan igaz, így aztán a város kellemesnek egyáltalán nem nevezhető. Cserébe érdekes a kettészakadt Vietnam déli részének elnöki palotája, melynek majd minden zuga eredeti állapotában megtekinthető, a vietnami háborút bemutató múzeum, és a folyópart környékén is van néhány szép, francia gyarmati épület." forrás

Saigon, a maga kb. 12 milliós agglomerációjával, igazi lüktető, zsúfolt, zajos nagyváros. Bár már négy év Delhiben edzett minket a tömeghez, Saigon még így is hatással volt ránk. Delhiben átmenni az utcán nem kis kihívás, de itt, Saigonban a motorosok végtelen áradatával szembenézve még ijesztőbb. Azonban hamar rájöttünk, hogy Saigonban könnyebb átkelni, mert a vietnami motorosok vagy megállnak, vagy egyszerűen kikerülik a gyalogosokat. A trükk az, hogy el kell indulni, még akkor is, ha a két motor közötti távolság csak másfél méter. Ha nem lépsz ki, az utca egyik oldalán ragadsz örökre.

Szerencsére mi már Delhiben edződtünk, így számunkra nem volt gond, de elképzelni sem tudom, hogy egy Európából érkező turista hogyan boldogul itt először. A folyamatos, szinte megszakítás nélküli motoros forgalom ijesztő lehet az újoncoknak. Saigon vibrál, a forgalom olyan, mintha soha nem állna meg, de a motorosok tapasztaltan és ügyesen mozognak a kaotikusnak tűnő helyzetben.

"Ho Chi Minh város. Vagyis nem, mert én a Saigon nevet jobban szeretem, amelyet 1975-ig viselt a város. Motoroktól nyüzsgő és robajló város, ahol az élet sohasem áll le. Az első pár napot szó szerint át kellett vészelnem. A zaj, a szmog, a millió ember, és a lehúzni próbáló motoros taxisok hadával rossz volt szembesülni. De pár nap után hirtelen magába szippantott és már nem menekülhetek. Főleg, akkor, amikor a Saigon folyó partján ücsörgök naplementekor. Dél-Vietnam egykori fővárosában közel 10 millió ember él. Ez a 10 millió ember 6 millió motort birtokol. Ez azt jelenti, hogy minden családban van legalább egy. Ha nincs motorod, senki sem vagy. A csajozást el is felejtheted, ha fiú vagy.

Nem láttam még olyan motort amin ne lehetne bármit szállítani. Mindent felpakolnak. A bukósisak kötelező, de a biztonsági öv nem. A gyerekeket például így szállítják többnyire. Vagy ölben. Hatalmas zsákokat, egyéb szállítmányokat de még parazsat grillrácson kézben tartva is láttam. Őrület. A közlekedést ennek ellenére biztonságosnak érzem és nem félek. A motorosok kiszámítják merre lépek, ha szép nyugodt, magabiztos tempóban haladok, és kikerülnek. A piros lámpánál pillanatok alatt felgyülemlik millió motor és ha a lámpa zöldre vált, csak a motorok zaját hallom.

Kedvenc időtöltésem áthajtani a városon. De nem én vezetek. Fogok egy motoros taxist, megegyezünk az árban és indulhat a fél órás motorút. A nyüzsgő forgalomban profi technikával kerüljük ki a többi motort, autókat, gyalogosokat, hajtunk fel a járdára, lavírozunk 2 motor között szűk helyeken és mindezt őrületes sebességgel. Nem félek. Élvezem. A sofőröm érti a dolgát, nyilván ezt csinálja évtizedek óta. Amikor megérkezünk, kicsit sajnálom is hogy vége az útnak.

Pár nap múlva biciklire pattanok és behajtok a forgalomba én magam. Körülöttem millió motor. Érzem a forró kipufogó gőzt a lábamon, ami a millió motorból tör elő, ami mind előttem kattog. Körbenézek. Csak motor. A felvillanó zöld jelzésnél megindulok a motorokkal együtt én is. Olyan ez mint egy zsibongó méhkas. Egyszerre félelmetes, hátborzongató, és felejthetetlen élmény. Sehol máshol nincs ilyen a világon. Ez Saigon. Egyedi, és megismételhetetlen. " forrás

"Saigonról írnom kell. Mitől van az, hogy egy hely, egy város azonnal taszító a számodra? Én, aki a világ annyi pontján fordultam meg, nagyon ritkán éreztem hasonlót. Saigonban, viszont, ahol az utazásom második felében egyszer már jártam, rögtön megcsapott ez a tömény ellenszenv. Akkor hamar el is menekültem onnan. Agresszív város, brutálisan az. Kaotikus – de nem úgy, mint a többi ázsiai hely. Hanem életveszélyesen kaotikus. Átkelni egy kereszteződésben, minden esetben azzal a tudattal jár, hogy az életben maradásodra 50% esély van. Ez nem dramatizálás, ez komoly.

Van vagy ötmillió lakosa, sőt több, és száguldozik benne milliós nagyságrendű motorkerékpár (egy embernek, tizenéves korától kezdve, 1-3 gépe van). Járda és úttest közt nincs különbség. Engem szabályosan a járdán ütött el egy szemben robogó motor, a lábam közt állt meg, és felöklelt a kormánnyal. Iszonyú az utcai zaj, egyfolytában mindenki dudál, megpróbálván elkerülni az ütközést. Így is sok ember sérül vagy hal meg naponta. Útirány, sáv nincs, zebra érdektelen, lámpa nem számít, minden oldalról kanyarodnak, keverednek, szembe jönnek, felbukkannak, megfordulnak, robognak, pöfögnek, hisztérikusan kerülgetik egymást, eszeveszetten dudálnak.

Árusok, tuktukosok még az átlagnál is simlisebbek, tolakodóbbak. Félpillanatonként rád akarják tukmálni magukat, meg a portékájukat. Becsapnak, követnek, zaklatnak, motorjukkal meg-megböknek. A járdán az utolsó négyzetcentiig motorok parkolnak, ahol marad egy keskeny járdányi sáv, oda, mondom, feljönnek a motorok száguldozni. Saigonban akadnak modern épületek, iszonyú mennyiségű utcai kajálda, érdekes higiéniai viszonyok, mindenképpen a szmog, a párával telített negyven fok, a kosz és a káosz a jellemző rá. Feszültséget és állandó éber készenlétet vált ki belőled, ami nekem minden, csak nem barátságos. Szeresse, aki akarja, meg tudja. Hanoi, szerintem, ami egyébként ugyancsak rém zűrös, sokkal rokonszenvesebb város. " forrás

,, Saigonba ("új" nevén Ho Chi Minh város) érve az ember rögtön észreveszi a különbséget Hanoihoz képest. Mintha egy európai nagyváros lenne, magas épületek, széles utak - egyedül a brutálisan kaotikus forgalom emlékezteti rá, hogy Ázsiában van. Én korábban naivan a szicíliai közlekedést hittem káosznak, de az svájci fegyelem ahhoz képet, ami Saigonban történik. A helyi KRESZ a newtoni fizikára épül: aki nyugalomban van, vagy egyenes vonalú egyenletes mozgást végez annak elsőbbsége van. Emellett a széles utakon minden sarkon minden irányba kanyarodnak a motorosok - arra is amerre nem lenne szabad, és a járdán is megjelennek melletted, amint tele lesz az úttest. Gyalogost igazából alig látni a helyiek között. Ami a legidegesítőbb, hogy hiába van zöld lámpád, akkor sem enged el senki, csak dudál neked hogy húzz a vérbe, mert ő most jön. Az európai ember hamar felkapja a vizet, és legszívesebben felrúgna egy találomra kiválasztott delikvenst, hogy rajta töltse ki a dühét amiért konkrétan öt percbe telik átmenni az úttesten. (Biztosan van már ilyen gyilkosság a vietnami kriminalisztika történetében.) Mivel nem szerettünk volna sem a helyi börtönben, sem a helyi kórházban kikötni, így jó sok idő eltelt egy-egy átkeléssel, és pár hangos magyar káromkodással vezettük le a feszültséget. (Vállalkozás ötlet: ha valaki csinálna egy olyan gyalogos GPS-t, ami a keresztezendő utcák számát minimalizálná, nagy sikere lenne a Saigonba utazók körében.)
Saigon látnivalói közül elsőként (A helyi Notre Dame és a Postahivatalt hamar magunk mögött hagytuk és inkább a piac forgatagába vetettük magunkat, ahol nagyon finomakat ettünk.) az elnöki palotát néztük meg. Az épület gyakorlatilag érintetlen azóta, hogy 1975-ben az északiak elfoglalták a várost és menekülésre késztették az Amerika-barát elnököt. Némileg visszaköszönt a hazai szocreál múlt bútorzata, de kapitalistább verzióban. (2016)" forrás

Fotóegyveleg

Főposta Ho apó portréjával

Vissza az elejére

Kommentek

fFerencf, 2020. 03. 06. 16:38
2020. február első felében voltunk Saigonban (Bangkokból repültünk oda), ahol 5 napot töltöttünk. A Vietnami vízumot még itthon megvettük az interneten keresztül. Érdemes a hivatalos kormányzati honlapon keresztül igényelni, mert ez névre szóló, 3 napon belül megküldték és érkezéskor közvetlenül lehetett vele menni az útlevél ellenőrzéshez. https://immigration.gov.vn/web/guest/trang-chu-ttdt.
Aki máshogy intézte, állhatott még be külön sorba, 20-25 perc várakozás, többlet adminisztráció stb.
A repülőtérről busszal (109) mentünk be a városba, fél óránként indul, 20000 VND a jegy. A jegyet a kalauznál lehet megvenni, aki segít abban is, hogy hol kell leszállni a kiválasztott szállodánál.
Mi viszonylagosan a belvárosban laktunk, Bui Thi Xuan, District 1, minden nevezetességet elértünk gyalog. A „kötelező” saigoni nevezetességeket megnéztük (Háborús emlék múzeum, Függetlenségi palota, Posta, Notre Dame, Bhen Than piac, stb), a Bitexcora sajnos már nem volt időnk. Természetese este elmentünk a Bui Vien utcába is, ami a Pattayai Walking street „testvére”.
Ezen kívül 2 túrára fizettünk be. Az egyik egy teljes napos Mekong szigetek/csatorna túra volt, a másik egy fél napos Chu Chi alagutak. Mindkét alkalommal a szállodánál vett fel az utazási iroda mini busza és oda is hozott vissza. Érdekes volt mindkét kirándulás, volt külön angolul beszélő idegenvezető, csak javasolni tudom.
Mi is megkóstoltuk a Pho levest, (annyira nem ízlett). A vietnami kávé viszont valóban jó, a helyi sörök szintén jók és elfogadható árban is voltak. Zavaró volt, hogy nagy címletűek a bankjegyek, pld. 70-100 ezer VND volt egy jó vacsora.
Semmilyen biztonsági problémánk nem volt (egyenruhás rendőrt alig láttunk), pedig sötétben is jártuk az utcákat. Rengeteg a motoros, a piros lámpa alig bír jelzés értékkel, nagyon kellet figyelni még a felfestett lámpás gyalogos átkelőknél is, más kérdés, hogy ennek ellenére nem láttunk balesetet.

Oblat Ildikó, 2015. 09. 20. 03:04
érdekes, hasznos, nagyon jó részletes leírás

Új hozzászólás beküldése

* az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon

Vietnam - akciós utazások!!!
VISTA ajánlatok

Repülőjegyek Hanoiba
Olcsó repülőjegyek Hanoiba a Vistánál

Repülőjegyek Saigonba
Olcsó repülőjegyek Saigonba a Vistánál

KAPCSOLAT

utikritika [kukac] utikritika.hu

Útikritika.hu

SZÁLLÁSFOGLALÁS

IMPRESSZUM