ÚTIKRITIKA.HU / Saigon (Ho Chi Minh-város)






hirdetes

útikritikák


Saigon (Ho Chi Minh-város)

HCMC, Saigon, Ho Chi Minh City

Saigon dióhéjban | Tetszett & Nem tetszett | Vélemények | Közlekedés | Étkezés | Szórakozás | Vásárlás és pénzváltás | Közbiztonság | Hasznos információk | Látnivalók | Érdekességek | Olvasmányos linkek | Fotóegyveleg

.

.

Saigon (Ho Chi Minh) dióhéjban

  • Még ma is használják a Saigon nevet, pedig 1975 óta már Ho Chi Minh városnak nevezik hivatalosan. Az 5 milliós nagyvárosban az élet többnyire az utcán zajlik. Ez különösen érvényes a Saigon-folyó menti központra és a Cholon-ra, ami Saigon kínai negyede. Hihetetlenül sok a moped és a kerékpár, autóból nincs túl sok. Mindenhol utcai mozgóbüfék, pár férőhelyes étkezők. Néha az a látogató érzése, hogy a vietnamiak megállás nélkül, egész nap csak kajálnak.
  • Saigon Vietnamban a legjobb módú városnak számít. Állítólag itt a bérek háromszor olyan magasak, mint az ország többi részén. Az utcákon látni sietős léptekkel járó öltönyös mukikat, mobiltelefonnal a kezükben.
  • Saigonban jelentős kihívás a közlekedés, mert az autósok, motorosok, kerékpározók többnyire fittyet hánynak a közlekedési szabályokra. A turista szemében az egész egy nagy káosz. A rutintalan turista számára kemény feladat átkelni a járdán, még ha ezzel zebrán is próbálkozik. A legjobb módszer az, ha elszántan és a járművekre rá sem pillantva lépdelünk előre.
  • A turista számítson arra, hogy folyamatosan zaklatni fogják zugárusok. Jellemzően azzal kezdik, hogy barátságos beszélgetést kezdeményeznek, tehát nem térnek rá azonnal az üzleti szándékuk kibontására. Legalább ilyen alkalmakkal kiderül, hogy tud-e az illető valamit Magyarországról. Meglepően tájékozottak Európa dolgában.
  • Időeltolódás Budapesthez képest +6 óra (nyári időszámításkor +5)

Repülőjegyek Saigonba

Tetszett & Nem tetszett

Tetszett

  1. Az abszurd életképek kavalkádja, a nagyváros izgalmassága, színei, szagai, zajai, a folytonos vibrálás (igaz néha ez fárasztó is)
  2. A Saigon Skydeck-ről tanulmányozni a magasból a várost (The Bitexo Financial Tower 49. emeletén, 360 fokos panoráma)
  3. Alapvetően olcsó, főleg amikor nem kell többet fizetni, mint amit egy helyinek kell
  4. A tavaszi tekercsek, az étkezőhelyek elképesztő választéka, olcsón lehet jót enni, Dél-kelet Ázsiában talán itt vannak a legjobb francia és olasz éttermek (nem vietnamiak csinálják)
  5. A hagyományos és a modern életmód érdekes keveredései, az érdekes piacok (főleg a Benh Thanh)
  6. A helyiek nyugalmassága, folytonos mosolygása
  7. Éjszakai élet minden mennyiségben és formában, szuper ilyen szempontból a Pham Ngu Lao negyed
  8. Az izgalmas történelmi múlt megismerése, a koloniális épületek, az Újraegyesítési emlékmű balkonjáról megcsodálni a Le Duan sugárút eleganciáját (egyfajta helyi Champs d'Elysee)
  9. Sokkal izgalmasabb, mint Hanoi, bizony praktikus nekünk, hogy nyugatiasabb
  10. Leülni a menő Dong Koi út egyik kávézójának teraszára és bámulni az emberforgatagot, nézegetni a boltokat a viszonylag nyugis Le Loi úton; szerettük a Cho Ben Thanh térségét is

Nem tetszett

  1. A kaotikusnak tűnő, őrült utcai forgalomban a gyalogos átkelés stresszessége, a motorkerékpárosok/mopedesek brutális vezetési stílusa, ijesztő ez az egész (egyesek szerint Hanoi rosszabb)
  2. A turista folytonos lenyúlására irányuló össznépi igyekezet, hogy hülyének nézik a csupán tájékozatlan idegent (a normál ár dupláját kérhetik), sok a turistákra szakosodott csaló, a simlis pénzváltók és a még simlisebb tuktukosok, a pofátlan taxisok
  3. Hogy folyton megérintik idegenek az embert, fárasztóan bizalmaskodnak (ha az érdekük úgy kívánja), a tolakodó árusok (mint piaci legyek), a kis gyerkőcök nyomulása az unalmas képeslapokkal és rágógumival, néha elfogja az embert a tömegtől való iszony
  4. A szmog, a rossz levegő, egyes utcákban a bűz, kosz, szenny, szemétkupacok, por, göröngyös járdák, Saigon jelentős hányada csúnya;
  5. A zsebtolvajok miatti aggódás (fő célpont a táska, a mobiltelefon és a fényképezőgép), a koldusok elhessegetésének gyötrelme
  6. A reménytelen szegénység (szánalmas sorsú utcagyerekek) és a pöffeszkedő jómód szomszédsága
  7. Thaiföldön gusztusosabb az utcai kajálás, Saigonban a higiéniai aggály
  8. Hanoi hitelesebben vietnami, mint Saigon
  9. Érdekes, tartalmasabb múzeumok nincsenek (kivétel talán a háborús múzeum, de az meg nagyon bénán propagandás)
  10. A hőség és az utcai káosz előnytelen kombinációja; Kambodzsa után Vietnam, Saigon roppant stresszes (érdemes Saigonnal kezdeni és utána Kambodzsába menni, pihizni)

Saigoni álláshírdetés: villanyszerelőt keresünk. jelige: ,,Gordiusz"

Vélemények

"Saigon belopta magát a szívünkbe, kellemes meglepetést okozva. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy épp szilveszter éjszakára érkeztünk oda és hatalmas élményt okozott nekünk az utcai kavalkád, a motorosok tízezreivel. Olvastunk előre Saigon fejlettségéről, de a valóság meghaladta a feltételezéseinket. Három teljes napunk volt Saigonra, és ennyi idő elegendőnek is bizonyult arra, hogy alapszinten benyomásokat szerezzünk a megavárosról. Saigon számunkra nem a turista nevezetességek miatt volt vonzó. Igazán érdekes a Háborús emlékmúzeum (kb. két órás program), és egy órát el lehet időzni a Jade császári templomban is. A piacok fárasztóak voltak. A Benh Tanh piac nekem nem igazán tetszett, főleg az árusok ellenszenvessége miatt, a kínai negyed pedig, csalódást okozott, annyira dzsuvás, idegtépő.

A legjobban az első kerületben való sétálgatás tetszett, a jó kajálások, a parkok, a kis boltok és az emberek. Olvastuk itt ezen a honlapon, hogy sok embert aggasztott az úttesten való átkelés gyötrelme. jelentem: túloznak. A közlekedési lámpáknál teljesen biztonságosan lehet átkelni, de bárhol is hatoltunk át a motorok tömegén, lazán, félelem nélkül tettük meg. Már az első nap tökéletesen megtanultuk ennek a technikáját, én például kifejezetten élveztem a gyalogos lavírozást az utcákon. A belvárosban az étkezés kifejezetten drága, már amennyiben az ember nem a népies helyek valamelyikébe megy be, hanem oda ahová a többi turista és a helyi módosabbak járnak. Jókat ettünk, annyi biztos.

A sablonképem szerint a thaiok rokonszenvesebb népek, mint a vietnamiak. Saigoni tapasztalataim ezt átírták némileg. Mi nem éreztük annyira a nyomuló árusok, üzletelők vagy a koldusok kellemetlenségét, viszont többnyire elég rokonszenves emberekkel volt dolgunk. Egy parkban diákok szólítottak le minket, hogy gyakorolják az angoltudásukat. Nagyon aranyosak voltak. Megtestesítették a vityik tudásvágyó, dinamikus nemzedékét. A 19 éves Andris fiunk határozottan állítja, hogy a vietnami lányok szebbek, mint a thai csajok." (K.J., 2014)


"Saigon teljesen a végletek városa vagy luxus és csillogás, vagy pedig úgy érzi magát ez ember mintha pl. Kairóban lenne. A legtöbbünknek Vietnamról a háború jut eszébe, tény, hogy meghatározó szerepe volt az ország életében de ennek ellenére szépen összeszedték magukat. Saigon belvárosában sétálgatva egyáltalán nincs olyan érzésünk, mintha Vietnamban lennénk sokkal inkább, mint egy európai nagyvárosban. Gyönyörű gondozott kertek, terek, ahová szívesen járnak a helyiek és a turisták, tiszta utcák, a leghíresebb márkákkal teli üzletsorok, plázák, csillogó szállodák. Aztán ahogy egyre távolodunk a belvárosból, kezd olyan érzésünk lenni, hogy tényleg egy ázsiai országban vagyunk. Itt érződik az igazi hangulat, a helyiek a földről árulják a portékájukat, sőt ők tulajdonképpen az utcán élik az életüket. Láttunk robogón alvó fickót, a földön törökülésben evő bácsikát, zsámolyon kártyázó társaságokat, az utcán dolgozó borbélyt...

Elképesztő az a pörgés, nyüzsgés, ami ebben a városban van. A turista csak kapkodja a fejét, azt sem tudja hírtelen, merre fordítsa a fényképezőt, hogy egyetlen pillanatról se maradjon le. Óriási a város lakossága és mindehhez társul az a csekély kb. 5 millió robogó, amit a helyiek használnak. Tátott szájjal bámultuk, hogy egy robogón, hogy képes elférni egy 5 fős család!? Itt mindenki motorozik a 15 évestől a 90 évesig, mindenki. A gyerekek konkrétan a kétkerekű járműre születnek. Nekik teljesen természetes, hogy így járnak vásárolni, dolgozni így élik a mindennapokat. Felpakolnak, és már indulnak is. Nekünk európaiaknak ez teljesen képtelenségnek tűnik, és jókat vigyorgunk, hogy ennyi dobozt egy autóba nem tudnánk berakni nemhogy egy motorra. Bár az már nem tűnik olyan viccesnek, mikor először kell átkelni egy úttesten... a titka, hogy határozottan menjünk előre, egyszer nézzünk körbe és induljunk neki, ne próbáljuk őket kerülgetni, majd ők kikerülnek minket. Egyébként elképesztő, hogy a 4 nap alatt egyetlen balesetet nem láttam Saigonban, ezek tényleg tudnak valamit, itthon már régen tömegkarambol lenne ilyen körülmények között.

Aki ezen a részen jár, annak szerintem kihagyhatatlan a Mekong Delta. Ben Tre városáig kell eljutni, innét indulnak idegenvezetős folyami hajók. Gondolom többféle program is lehet, nekünk több megálló volt, egyszer egy "téglagyárnál” álltunk meg, aztán egy helyi kókuszfeldolgozó családnál, akik mindenféle finomságokat és tárgyakat készítenek kókuszból, majd tuk-tukkal ( óriási élmény) elvittek minket egy rezervátumba ebédelni innét pedig kis csónakokkal folytattuk utunkat a part felé. Maga az egész környezet csodaszép, lejjebb érve a folyó szakaszán pedig kicsit kezdett érződni dzsungel hangulat." (T. Krisztina, Vista Győr, 2013)

fotó by Elter

"Saigonban minden izgalomra, érdekességre vágyó látogató meg fogja találni a maga kedvenc helyét, ha letér a mára itt is kialakult mainstream, plázavilág sztrádáiról. Van látnivaló és kipróbálni való helyi szolgáltatás, az ember mókás helyzetekben találhatja magát. A hajmosást vagy egy jeges nádszirup italt például nem szabad kihagyni, bármilyen egyszerű kis boltocskákat is találunk bóklászásaink során. Ha nem nemzetközi standard jellegű helyekre megyünk, hanem bátran bele a susnyásba, akkor valóban jó árakon találhatunk vicces ételeket, egyébként viszont ne lepődjönk meg, ha egy nemzetközinek tűnő lánc éttermében vagy kávézójában ugyanannyit vagy többet fizetünk, mint odahaza." (Ymel, 2012)


"Magával ragadó világváros, hatalmas felhőkarcolókkal, üzletekkel. Az ország kereskedelmi központja. Mintha nem is Vietnam lenne. Annak ellenére, hogy 9 millióan élnek itt, nem tűnik zsúfoltabbnak, mint bármelyik másik vietnami nagyváros. Itt is mindenki motorral közlekedik, de itt már legalább vannak közlekedési lámpák. Az amerikai-vietnami háborút bemutató múzeumba el kell látogatni! 3 millió vietnami esett áldozatául ennek az értelmetlen öldöklésnek, köztük rengeteg nő és gyerek, a vietnamiak mégsem táplálnak ellenérzéseket az amerikaiakkal szemben. Kisgyerek koruktól arra tanítják őket, hogy a múltat elfelejteni sosem szabad, ám tudni kell megbocsátani, s hogy a ma élő amerikaiak nem tehetnek a 40-50 évvel ezelőtt történtekért." (Kriszta, 2012)


"Érdemes tudni, hogy a helyiek, ha rád mosolyognak, akkor ezt nem mindig kedvességből teszik, hanem, mert meg vannak illetődve a külföldi látványától. Tulajdonképpen zavarodottságukban mosolyognak, kicsit együgyűen. Elég nehezen tudtunk kommunikálni a helyiekkel, de ha sikerült, akkor az mindig nagy derültséget váltott ki kölcsönösen. A saigoniak ügyelnek arra, hogy tiszták legyenek, ugyanakkor egyáltalán nem törődnek az utcák tisztaságával, folyton szemetelnek. Saigonban az állandó tömeg mellett a levegő büdösségét a legnehezebb elviselni. Nem könnyű a városban csak úgy sétálni, ugyanis kevés helyen van járda, és ha van, akkor az tele van a parkoló motorkerékpárokkal. A közlekedés teljesen kaotikus, senki nem tartja be a szabályokat. Ez mind nagyon rosszul hangzik, de érdekes módon Saigon mindezekkel a negatívumokkal együtt, tök izgalmas hely. Ami nagyon tetszett, hogy mindenki az utcai kifőzdékben kajál. Állítólag annyira olcsó, hogy hülyeség otthon főzőcskézni." (Adri, 2011)


"Az, hogy Hanoi-hoz képest Saigon mennyire más, abból is látszik, hogy ott rendes vietnami kávét nem találtunk. Vannak elegáns, Starbucks-klón kávézók, ahol finom eszpresszót, meg hosszú kávét lehet kapni, de hagyományos kávét még kérésre sem adtak. Van viszont Louis Vuitton, meg Esprit-bolt, meg minden világmárka, amit el lehet képzelni, meg persze mellette a piacon mindegyiknek a másolata is tizedáron. Voltunk pl. a "kínai piacon" is, ahol a Nóra kb. 5000 Ft-ért vett egy nagy Samsonite bőröndöt az újabb modellek közül. Amiről Saigon emlékezetes lesz, az mégis nagyon helyi: az elegáns főutcákon esténként irtózatos tömeg szokott megjelenni. Nem gyalog, vagy autón, hanem motoron. Ez a fő társadalmi esemény, szinte minden motoron több ember ül, lényegében a fiatalok korzóznak így. És ez elég későig megy, éjfélkor, amikor mi hazamentünk még nagyban zajlott az élet.


,, Hihetetlen pezsgő város a közlekedési káosszal + hogy sosem nyugszik, mert ott még éjjel is olyan robogós élet van, hogy valami hihetetlen ( itt időhiány miatt csak 1éjszakát töltöttünk sajnos)" (nono, 2019)

Van elég motor, hogy megtöltse az utcákat, Saigonban kb. 8 millióan laknak, és 4 millió motor van. Autó jóval kevesebb, ami jó, mert egyrészt így nincs akkora dugó (képzelem mi lesz, ha majd a vietnamiak elég jómódúak lesznek ahhoz, hogy autót vegyenek, kb. olyan hatalmas dugók lesznek, mint Bangkokban), másrészt könnyebb átjutni az úton gyalogosnak. Az alapvető trükk az, hogy lassan kell menni, a motorosok ugyanis ki tudják kerülni az embert (az autók nem, így sokkal veszélyesebbek). Ha ezt megszokja az ember, máris könnyebb az átjutás az utakon, különben viszont lehetetlen. Mire mi Saigonba értünk, már profik voltunk ebben, úgyhogy az itten még nagyobb forgalom már nem riasztott el. Saigonban különben olyan nagyon sok látnivaló nincsen. Mi megnéztük a volt dél-vietnami elnöki palotát (egy modern épület, ami nekem kifejezetten tetszett, a többieknek kevésbé), a franciák által épített katedrálist (mint egy átlagos nagyvárosi templom Magyarországon) és főpostát (dettó), és egy-két szép buddhista templomot. (2008)" forrás


"Saigontól sokan óva intett minket minden utazó a forgalom és a szmog miatt, és megérkezésünkkor még a hoteles lányok is kiemelték, hogy minden félvállra vett táskát elrabolnak a városban garázdálkodó motoros táskatolvajok. A táskát saigoni mód átvetettük magunkon a recepciósok mérhetetlen megnyugvására, és nekivágtunk a városnak. Semmivel nem volt nagy bajunk, az óriási hőség viszonylag elviselhető Saigonban, mert óriási fasorok szelik keresztül-kasul a belvárost, úgyhogy kellemesen lehet sétálni. A városban tényleg irgalmatlan mennyiségű robogós közlekedik, a nagyobb autók régóta ki vannak tiltva a belvárosból nappal, hogy ne okozzanak dugót. A motoros tömeg közepes tempóban és teljesen kaotikusan robog, a zebrák ritkák, az utakon egy stabil tempót felvéve és egyenletesen haladva lehet gyalogosan átkelni, a motorosok csípőből kalkulálják, hogy elölről vagy hátulról kerüljenek-e meg, ha nem szaladsz, nem esik bántódásod." forrás


"Egy kellemes sétával sok látnivaló elérhető innen, a Quan1-ből (első kerület). A War Remnants Museum (Háborús Emlékek Múzeuma) és a Notre Dame Katedrális tetszett a legjobban, de a többi is ,,megér egy misét". Pl; az ide utazóknak ajánlom még a Ho Chi Minh City és a History múzeumot. A War Remnants bemutatja kőkeményen ( persze vietnami szemüvegen keresztül), hogy mit tettek velük az amerikaiak és előtte a franciák! Mellette van egy volt francia börtön, s azt is érdemes megnézni. Nekem a Pillangó című film ugrott be rögtön. Ilyenben volt a szigorítottban. A főposta épületét tegnap este ajánlották a figyelmembe újdonsült amerikai barátaim és tényleg gyönyörű! Ez mellett egy nagyon kellemes meglepi ért benne. Kiderült, hogy nagyon barátságos áron lehet csomagot küldeni haza. Így megoldódott egy nagy gondom, hisz a hátizsák miatt sosem tudtam vásárolni ajándékokat, emlékeket.

Mielőtt azt hinnétek, hogy ez természetes akkor elmondom, hogy nem! Más országokból sokkal durvább áron működik. Itt még baráti országnak számítunk és 10 emberből 9 azonnal tudja hol van Magyarország! Kádárék annak idején sok embert kiküldtek ide és ezek szerint szép emlékeket hagytak maguk után. Nagyon barátságosak, mosolygósak, kedvesek,tisztelettudóak a helyiek, de hogy negatívumot is mondjak: az a nyelv és a közlekedés. Én azt feltételeztem, hogy az utca népe jobban beszéli az angolt a múltjukból kifolyólag, ráadásul kurva hülyén, vietnami stílusban elharapdáljak a szavakat. Van mikor háromszor visszakérdezek és érdekes módon akkor már normálisan mondja! 2010 " forrás


"Az egykori halászfaluból lett nagyváros körbemotorozását pár nap alatt abszolváltam, itt szerencsére nincsenek akkora távolságok mint mondjuk Dzsakartában. Elgurultam a francia gyarmatosítók által emelt épületekhez (a postahivatal vagy a saigoni Notre-Dame láttán megérti az ember, miért hívták ezt a helyet Kelet Párizsának), pagodától pagodáig kóvályogtam Cholon (a helyi kínai negyed) kaotikus utcáin, meglátogattam az Újraegyesítési Palotát, melynek kapuját 1975-ben a kommunisták tankokkal nyitották ki, bámészkodtam toronyházak és luxusüzletek árnyékában, lógattam a lábam a folyóparton, és felkerestem még egy halom, útikönyvek által javasolt látnivalót, ügyelve arra, hogy azért legközelebbre is maradjon valami. Jó szokásomhoz híven motorozás közben itt is sikerült bőrig ázni néhányszor.

A kommunista vezér nevét viselő város egyébként meglepően zöld. Az árnyas utcákon egymást érik a jobbnál-jobb éttermek, melyekben mindössze néhány dollárt kell fizetnünk az isteni vietnami konyha remekeiért, az olcsó és hideg sör csúszását pedig a trópusi hőség szavatolja. Az ország legsűrűbben lakott és legnépesebb települése éjjel-nappal lüktet, mindenki rohan valahová, igyekszik megcsinálni a saját maga kis szerencséjét. És bár a kormányzati épületeken még vörös zászló és sárga csillag hirdeti büszkén a szocialista államformát, valójában a hidegháború vége és a Szovjetunió összeomlása óta Vietnam a kapitalista jövőbe tart, ráadásul mindezt egyre gyorsuló léptekkel teszi. A vörös (és véres) múltból itt ragadt emlékeken, a kínai és nyugati kultúrák hatásán, a nagyszerű éttermeken, a filléres prostituáltakon, az olcsó drogokon és a fülledt trópusi káosz-hangulaton kívül még ezernyi oka van annak, hogy Saigon az egyik legszexibb úti cél a Vietnamba látogató turisták számára.

Ho Si Minh-városban legalább annyi hamis könyvet árulnak, mint amennyi másolt CD-t Quito-ban. A mozgóárusok terítette kiadványok között akadnak igazi gyöngyszemek is, én például hat eurónyi dongért nem tudtam nem elhozni a Lonely Planet Kína c. útikönyvét. Igaz, nem a legfrissebb kiadás volt (ebből a nagy testvérnél később még adódtak gondok), és nem is a legjobb minőségű, a célnak azért megfelelt. Meg hát spóroltam vele több ezer forintot, ami hátizsákosként azon a napon igencsak megédesítette a délelőttömet. Apró segítség a vietnami valuta címleteinek érzékeltetésére: ottjártamkor egy euróért nagyjából huszonötezer(sic!) dongot adtak a pénzváltók. A vietnami temetéseken persze a nemzeti valuta helyett már fénymásolt százdollárosokat használnak, amiből bőven kerül az utcákra is. Eltart egy ideig, mire az utazó szeme megszokja a látványt, és nem kezd el magában örülni minden messziről kiszúrt bankó láttán. A mém nagyjából ugyanaz, mint otthon a kocsmapultra ragasztott húszforintos esetében.

A fénymásolt útikönyvvel megspórolt pénzt egyébként rekreációra terveztem fordítani. Egy taxissal el is vitettem magam egy masszázsszalonba, de amint a kurzus felénél kiderült, hogy én bizony nem fogom kérni a "vándorló vietnami kéz" extra szolgáltatását, az épület előtt várakozó, jutalékra számító fuvaros tajtékozva fenyegetőzött, haveri galeri által kivitelezett testi fenyítést kilátásba helyezve. A fenyegetőzés végül nem hajlott tettlegességbe, de tény, hogy akár rosszabbul is végződhetett volna a történet. Egyik saigoni estém különösen emlékezetes maradt. Épp valamelyik családtagomnak magyaráztam telefonon keresztül, hogy ez a város mennyivel előrébb tart, mint a kambodzsai Phnompen (jó a kaja, olcsón lehet tiszta szobát találni, nincsenek bogarak, stb.), amikor a laptop melletti fehér párnán átsuhant egy akkora csótány, amekkorát utoljára talán csak a maláj-thai határon láttam. A gyufásdoboznyi dögöt végül csak több órányi munka, bútorszerelés és kőkemény vegyszeres kezelés árán tudtam eliminálni, és mire végeztem, odakint már pitymallott. Mivel álmos nem, éhes viszont annál inkább voltam, nyakamba vettem a várost. Egy utcai árusnál vásárolt pho felett néztem az ébredő saigoni utcát, és azon morfondíroztam, hogy vajon merre lenne érdemes tovább folytatni a vietnami. (2010)" forrás


"A várost több millióan lakják, de pontos számot nem tudnak, mivel nagyon sokan csak itt dolgoznak. A közlekedés elképesztő. Szinte csak robogók, mintegy 5 millió van a városban. Az első megálló az Elnöki palota volt, melyet ma az Egyesülés múzeumaként üzemeltetnek. Hát, nem voltunk elájulva tőle. Egy igencsak szocreál épület, hiába az állítólagos bambuszra emlékeztető homlokzat. Ezt követően a régen Amerikai Rémtettek Múzeuma, ma Háború Múzeuma következett, és a sokk. Az épület háromszintes. Az épület előtt tankok, repülőgépek kerültek kiállításra. A földszinten kapott helyet a sok-sok gépfegyver, és hasonló eszközök, valamint a háború ellen, és a vietnamiakat segítő plakátok. Itt találtunk két magyar plakátot is. Majd jött a második szint, ahol a dioxin áldozatainak képei kerültek kiállításra. Teljesen sokkoló volt a kiállítás. Fényképeztem párat, hogy értsétek, miről beszélek, de miután a második falnál gombóc gyűlt a torkomba, és a harmadiknál az első könnycseppet vissza kellett szorítanom, úgy döntöttem, hogy feladom. Haladtuk tovább a Notre-Damehoz és a Főposta épületéhez. Egymás mellett van a két épület, mindössze egy út választja el őket, de átjutni egyszerűen lehetetlenség. Kaptunk fél órát a turistáskodásra, aminek a fele kb. az úton át- és visszakelés volt.

A robogósok szemrebbenés nélkül mennek át előtted, melletted, mögötted. Dudál egyet és ezzel azt hiszi, hogy elérte, hogy ő legyen az elsőbbséget élvező. Gondolom a balesetek elkerülése végett a nagyobb nevezetességeknél ezért ún. turista rendőrség áll. Zöld ruhába öltözött emberkék, akik szükség esetén a turisták részére megpróbálják megállítani a robogósokat az átkelés idejére (hozzáteszem nem nagy sikerrel, mert engem pl. majdnem elgázolt egy csaj a robogójával, miközben a rendőr megállította a forgalmat, és mi a busz felé indultunk az átkelőhelyen. És még egy sorry-t sem nyögött ki a fapofáján). A Notre-Dame-hoz délben érkeztünk, és mivel itt él a déli szieszta, ezért zárt ajtókat döngettünk. A posta legalább nyitva volt, bár közel sem olyan építészeti érték a szememben, mint a templom lett volna. Innen elmentünk egy igazi, és tényleg igazi vietnami gyors-étkezdébe, ahol összesen 4 dollárért olyan zöldséges curry-t ettem, hogy még élek el nem felejtem. A sarkon cigizve előtte észrevettük, hogy itt és most van lehetőségünk kézipoggyásznak való táska vásárlására. Tehát az ebéd után vad alkudozásba kezdtünk, melynek három táska lett az eredménye. Remélem segíthettük a vietnami társadalmat a fizetőképes keresletünkkel. Ezután egy 15 perces sétát tettünk a Cho Longban, azaz a kínai negyedben, ahol megnéztük a kínai gyógynövénypiacot is. Az illat egyszerűen magával ragadó volt. Szantálfa, borsmenta, gomba, rózsafa zsákokban illatozott az útszéli árusoknál. Közben persze nem hagyhattuk ki a helyiek fotózását sem.

De elképesztő volt azt is látni, hogy mi mindent tudnak ezek ez emberek felhalmozni egy robogóra. Még nem sikerült lefotóznom egy komplett családot, de rajta vagyok az ügyön (két gyerek, apu, anyu egy kétszemélyes robogón). Migrénem volt, majd meghaltam. Páratartalom, 37 fokba ki, 20 fokos buszba be, mi kell még egy fejfájósnak? Úgyhogy én sajnos nem tartottam Ildiékkel a városi piacra, bár nagyon lett volna kedvem, de a fejem szétszakadt. Két gyógyszer és egy kis vietnami olaj a halántékra (mert ilyet is vettünk, de hát mit nem) és már jobban vagyok kicsit. Közben Ildiék megérkeztek, és következik egy kis saigoni éjszakai élet: Este 10 körül a hőmérséklet még mindig 35 fok körül van, de ez mit sem csökkent az éjszakai nyüzsgő életen. Úgy tűnik, hogy a Saigoniak éjszakai életet élnek, és este 8 után élednek fel igazán, mert a nappalihoz képest kétszer annyi ember van a városban. Árusok tömkelege sorakozik az utcák szélén árulva a valószínűleg fél dollárba árujukat, vagy a nálunk több tízezerbe kerülő márkák másolatait (Louis Vuitton, Samsonite, Gucci, Chanel). Étkezdékben élik az emberek a társasági életet, vagy robogón ülnek. A piacon friss halat sütnek, gyümölcsöt árulnak. Majdnem meg is kívánták a sülteket, de aztán az óvatos duhajok visszavettek, és a biztos reggeliig mégis inkább kibírják. A turisták is ilyenkor özönlik el a várost. (2011)" forrás


"Saigon sokkal európaiasabb, mint Hanoi, és egy igazi nagyváros magas házakkal, forgalommal, parkokkal, nekem nagyon tetszik. Messze nem olyan diliház, mint Hanoi, de azért itt is ezerrel megy az élet. Aki él és mozog, az motorozik. Viszont nagyobb hely van ehhez, az utak és járdák szélesebbek és betartják a KRESZ-t. Így aztán nem kell az út másik oldalára születni. Olyan is van egyes helyeken, hogy az embert átkíséri egy egyenruhás a másik oldalra.Na, ilyet se láttam eddig Ázsiában. Az egyik fő látványosság a Notre Dame, ami messze elmarad párizsi tesójától. A másik a függetlenségről elnevezett palota, Thieau diktátor volt rezidenciája, amit anno ronda szocreál stílusban emeltek a régi helyére. Jellegtelen úrhatnám berendezésű termek felül és az alagsorban maga a titokzatos történelem a volt elnöki zugokkal a háború idején lehallgató, meg mindenféle központok, óriás konyha és egy csomó földalatti hely, ahova most se lehet bemenni. A francia hatás erősen érvényesül. Kis házak a nagyok tövében, kétszintes város ez lármás éjszakai élettel.A könyvesboltok kiválók, angolul gyakorlatilag mindent kapni. A bazárok nagyok és tele vannak értéktelen bóvli szarral. (2012)" forrás


"Ki ez a Ho Chi Minh-csóka, és akkor most Saigon vagy Ho Chi Minh City a város neve?? A válasz egyszerű: Vietnam papíron mindmáig szocialista ország, és bár Marx bácsi forogna a sírjában annak a fajta szocializmusnak a láttán ami itt megy, de mindezek ellenére itt még a Karl Marx & Brothers társaság van hatalmon, a sarló-kalapácsos és vietnami vörös csillagos zászlók pedig úgy tűnik kitűnően megférnek egymás mellett a felhőkarcolók tövében húzódó elegáns bevásárlóutcán a Rolex, Gucci, és Mango üzletekkel. A szocializmus mint olyan hasonló módon van is meg nincs is, mint a nagy szomszédjánál, Kínában. Az 1988-as doi moi, azaz a gazdasági nyitás óta elképesztő módon pörög a gazdaság, számtalan külföldi cég telepedett meg Vietnamban, gomba módon nőnek ki a földből a plázák és a felhőkarcolók. Kétség nem fér hozzá, hogy. Saigon maga pedig idővel versenytársa lesz a régióban Bangkoknak, Kuala Lumpurnak és Szingapúrnak. (Update: most, hogy már nagyobb részét láttam Saigonnak és átjöttem Thaiföldre is: azért odébb van még az az igazi versenyzés, de kapaszkodnak a vietnami kollégák felfele igen rendesen.) Így lett tehát Saigonból Ho Chi Minh city, ennek ellenére az itt lakó közel 8-10 millió lakos kivétel nélkül mind Saigonnak hívja, tehát a hivatalos elnevezés mellett él tovább az igazi, tősgyökeres név is. Maga a város egyébként a Saigon folyóról kapta a nevét, vagy fordítva, mindegy is.

Na de milyen maga Saigon?

Saigon egy hamisítatlan délkelet-ázsiai turmix. A város elképesztően lüktet, pörög, és ugyan az a dinamikus ázsiai őserő árad belőle mint számos régióbeli városból. Egy időben, egy helyen, és egymás mellett vannak jelen a francia kolonialista épületek, a csupa üveg plázák és felhőkarcolók, a lepukkant helyi dobozházak, a világmárkák csillogó üzletei, a mindenütt jelen lévő, a kajától a feltöltőkártyáig mindent áruló mobil árusok, és a járdán a földön ülve társasjátékozó idősebb arcok, mindez nyakon öntve az előtt már említett kommunista szósszal. Az utcákon elképesztő forgalom, motorosok egész hadai özönlenek mindenhol minden irányban, mellettük szép számmal autók, buszok, teherautók kavarognak az őrült forgalomban. A légszennyezés viszont nagyon durva, a többnyire kínai robogók ontják magukból a benzingőzt, az egész napos mászkálás közben déltájban rám is tört egy enyhe hányinger. Gyorsan alkalmazkodtam a helyi stílushoz, és a hátralévő közel két órában lődörögtem és ebédeltem a belvárosban. A látnivalók nagy része Saigon központjában összpontosul, így nem kellett nagy utat bejárnom - ez egyébként szerencse is, hiszen egy-két kilométer megtétele is egy komplett szaunázással ér fel. A 30 fok körüli meleggel még nem lenne probléma, de a 80-90% körüli páratartalom ennél már sokkal nehezebben kezelhető. Gyakorlatilag egy folyamatos szaunázás az egész, folyamatosan csorog rólam a víz amint kilépek a légkondicionált szállodából. Így a helyi tempót felvéve csak nyugisan, lassan megyek bárhová, leszoktam a rám egyébként jellemző nyargalásról. Ezen az éghajlaton az nem igazán egészséges. A folyadék szükséglet is ehhez mérten magas, napi 4-5 litert iszom palackozott ásványvíz formájában, ennek nagy része pedig izzadtság formájában távozik. (2012) forrás



,, Az emberek életük nagy részét - köszönhetően a nagy melegnek - az utcán töltik. Itt esznek, apró székeken ülve beszélgetnek, játszanak a földön, árulják a portérikat. S ha mindezt megunták, haza robognak a saját motorjaikon. Saigonban több mint 8 millió ember használ robogót a napi közlekedésben. S ha az egyszerű halandó éppen gyalog szeretne átkelni egy úttesten, úgy érezheti, hogy mind a 8 millió robogó egyszerre ér oda, meghiúsítva az egyszerű átkelést. Kis gyakorlással, bár némi félelemérzettel könnyen elsajátítható a úttesten való átkelés, hiszen a vietnámi motoros nagyon kiszámítható. Egy biztos, ha meglát egy embert az úton, akkor kikerüli.

Arra még nem sikerült rájönnünk, hogy ennyire sietnek-e, vagy ilyen a mentalitásuk is. Mert tapasztaltuk, hogy velünk európaiakkal nagyon kedvesek, segítőkészek, előzékenyek, ugyanakkor látva a mindennapokban őket, olykor a törtető, ,,ki ha nem én?" benyomást keltik. (2018)" forrás


A Binh Tay Market és környéke zseniális és arra már kevesebb a fehér turista is... Ott lehet látni igazán érdekes, helyi, valós embereket és történéseket és gyönyörű pagodák mellett lehet elsétálni. (k.m., 2020)

Közlekedés

"Saigonban, illetve ahogy jelenleg hívják, HoChi Minh City-ben az egyik legnagyobb flash, maga a közlekedés. 9 millióan élnek a városban, amihez 5 millió robogó tartozik. Ennek az a közvetlen következménye, hogy nincsen olyan napszak a városban, amikor ne lenne minden tele a robogókkal, az utak, a járdák, a terek, a piacok…minden. Úgy fogalmaznék, hogy kétféle állapot van, az első amikor nagy a forgalom, a második, amikor k.. nagy a forgalom. Az elmondások és az első benyomások alapján gyalogosnak lenni itt, a tápláléklánc legalját jelenti, ennél nincsen lejjebb. Itthon nagyjából a galamb lehet olyan pozícióban, mint kint a gyalogos. Nem vesznek róla tudomást. És valószínűleg csak azért nem ütik el mindegyiket, hogy nehogy kár essen a családi motorban.

Helyi emberünk adott néhány tanácsot, hogy hogyan próbáljunk gyalog túlélni, komolyan azt hittük Bear Grylls-nek kellett volna születni ahhoz, hogy itt a gyalogos létet valahogy megússzuk. Szerinte: soha ne fussunk, mert az összezavarja a helyieket, próbáljunk szemkontaktust teremteni a motorossal, eszünkbe se jusson megtorpanni és minden esetben tegyük fel a kezünket átkelés előtt… mondanom sem kell, hogy ezek után remegett a lábunk az első alkalommal, amikor a járda szélére értünk. Megint igazolódott az az ősöreg axióma, miszerint mindig a legegyszerűbb megoldás a legjobb megoldás. Megfigyeltük, hogy a helyiek hogyan csinálják, és hirtelen minden megoldódott. A helyi jött, látott és győzött. Fogta magát és anélkül, hogy különösebben odafigyelt volna, vagy bármiféle rituálét tett volna, határozottan elindult a másik oldal felé, a robogósok meg mint a heringraj kerülgették elölről és hátulról. Egy pillanatra sem lassított, vagy szedte gyorsabban a lábát, csak ment. Ez lett a megoldás, határozottan, semmitől sem zavartatva haladni. Ezek után gyerekjáték volt a közlekedés, mi is már csak mosolyogtunk a tanácstalan turistákon, akik bátortalanul álldogáltak az út szélén, néha téve egy-egy bátortalan kísérletet az elindulásra. Egyébként a robogók felhasználását mesteri szintre emelték Ázsiában, de különösen Vietnamban. Nem ritka a négy fős család egy kis robogón, csomagokkal, élő tyúkkal, de láttunk szoptató anyukát, vagy egy pasit aki tuti semmit sem látott előre akkora pakkot pakolt maga köré. Itt a robogó a mindennapi élet szerves része, enélkül ők nem tudnának létezni. Trendi kifejezést használva a vietnamiak kimaxolták a robogózást, mint olyat." (M. Gyuri, Vista, 2014)

fotó by Elter

Taxizás

Saigonban rengeteg taxi üzemel s valamennyi leplombált taximéterrel működik. Valamennyi legálisan működő taxi hozzávetőleg ugyanazon tarifarendszerben működik. Az induló tarifa 5 ezer és 15 ezer dong között mozog, átlagban 12 ezer. Az árszabás mindig olvasható egy matricán az utastérben. Taxizáshoz mindig legyen nálunk kisebb címletű papírpénz, mert a taxisok nem mindig akarnak vagy tudnak visszaadni nagyobb címletből. A legsimlisebb taxisok jellemzően a hotelek és a turistás nevezetességek környékén várakoznak. Szokványos trükkjük, hogy induláskor nem nyomják meg a taximéter startgombját. Ha később teszik, akkor nem kevesebbet fizetünk, hanem többet. Ha már az elején jól érzékelhetően simlis a taxis, akkor állíttassuk meg az autóját és hagyjuk ott a fenébe. Ne merüljünk bele semmiféle alkudozásba. A repülőtéri érkezéskor sok taxis próbál valami fix összegben megállapodni, de ez nekünk tuti előnytelen lesz. A repülőtéri parkolási illetéket is beszámítva a viteldíj nem lehet több 140-150 ezer dongnál (7-8 dollár) átlagos forgalom esetén a repülőtérről mondjuk a központnak számító első kerületbe. Talán az a legjobb, ha ragaszkodunk a taximéter használatához, igaz így is átverhetnek, hiszen a kütyü leplombáltsága sem nyújt garanciát. Nagyon tudnak ezek is buherálni.

Biztonságos taxitársaságnak számít a Vinasun és a Mai Linh. Az autóikban mindig van taximéter. Ha a műszerfalon nem látjuk a sofőr személyazonosító matricáját, akkor inkább be se szálljunk. Vagy az új nemzetközi terminálon a kijárat előtt van egy taxis pult és ott korrekt fixárakat kínálnak. Ott a pultnál kell fizetni és egy fazon kíséri el az utasokat a konkrét taxihoz. Ha elégedettek vagyunk a sofőr korrektségével, akkor adhatunk 5-10 ezer dong borravalót. Nem kötelező, nem várják el, nem köpnek le, ha semmit nem adsz.

Motorkerékpáros taxi (xe ôm)

Kisebb távolságokra gyors, kényelmes, ámbár kalandos közlekedési eszköz a motorkerékpáros taxi. Komplikált némileg, hogy előre meg kell alkudni a viteldíjban, amihez nem árt némi tájékozottság. A taxis tarifák alatti szintre kell kalkulálni. Kiránduláshoz akár egy egész napra is ki lehet bérelni motorkerékpáros taxist.

Kerékpáros riksa (cyclo)

Ez az egyik legkényelmesebb közlekedési eszköz Saigonban, főleg ha a városnézés gyaloglási fáradalmait ki akarjuk spórolni. Sok riksa a dél-vietnami hadsereg veteránja és és az angol tudásuk segítségével érdekes dolgokat tudnak mesélni a múltról. A turistákra specializálódott riksák közül több utas visszajelzéses füzetet tart magánál. Érdemes az ilyen füzetbe beleolvasni, megnézni, hogy miket írtak bele a turisták. Az út elején tisztázni kell a riksával, hogy hová akarunk menni, mit akarunk megnézni, milyen egyéni kívánságaink vannak. No és, előre meg kell állapodni a viteldíjban, és ezt akár írásban is rögzíthetik ,,a felek". Többek szerint nem mondanak be a riksák pofátlanul magas összeget.

Városi buszközlekedés

A helyi buszok használatát a turistáknak nem igazán javasoljuk, mert a kusza a menetrend, az útvonal, legalábbis a külföldi nem tud kellően eligazodni ezen. Talán a Benh Thanh piacnál lévő buszpályaudvaron lehet a turistának a legnagyobb pontossággal eligazodni azon, hogy onnan hová és mikor lehet menni. Amúgy a menetjegy nevetségesen olcsó, 2-4 ezer dong.

"A közlekedést három szóval tudnám jellemezni. Katasztrófa, hihetetlen és csodálatos!!!! Katasztrófa, mert nem csak a KRESZ-nek, de a normál észnek is minden szabályát felrúgják. Vannak táblák, lámpák, csak éppen senkit sem érdekel! Itt minden átkelés az út túloldalára kész kaland. Végeláthatatlan motoráradat miatt egyszer el kell indulnod hisz nem várhatsz örökké. Na innen nincs visszaút. Határozottan menj és bízz benne, hogy majd ők kikerülnek. Olyan érzésem volt, mint mikor először merültem cápák közé, Tudtam, hogy megúszom, de szar érzés volt, hogy én csak egy bábu vagyok az eseményekben és nem befolyásolhatom őket. Hihetetlen, mert mióta itt vagyok egyetlen balesetet sem láttam. És csodálatos, mert ez a hatalmas város 3 millió motorral és 1 millió autóval a közlekedésben zökkenőmentesen működik. Este egy nagy kereszteződés sarkán egy kiülős teraszon kortyolgattam a sörömet és meg voltam győződve róla, hogy valaki előbb-utóbb bukfencezik. Mind a négy irányból iszonyatos mennyiségű motor áramlott a kereszteződésbe és át is haladt rajta megállás nélkül!!! Sőt volt aki nagy ívben kanyarodott! Többen telefonáltak közben!!! Legalább a fele NŐ volt!!! Sokszor a kisgyerek előtte, mögötte!!! És az ötödik söröm után úgy álltam fel, hogy még egy koccanást se láttam! (2010)" forrás


"A világ körüli utazásom során egyszer már volt időutazás jellegű élményem, akkor Mexikóból utaztam Kubába. Saigonba érve hasonló érzésem támadt, csak épp ellenkező előjellel: itt ugyanis kiválóan látszott, hogy a véres polgárháború rémálmából ébredező kambodzsai főváros mivé fejlődhet majd néhány évtizeddel később. Határátlépés és pár órányi buszozás után egy toronyházakkal teli metropolisban találtam magam, ahol a pezsgő atmoszféra elsőre mindössze annyiban különbözött Bangkoktól és Kuala Lumpurtól, hogy itt az összes tuk-tukot és indiai taxit egy láthatatlan kéz robogókra cserélte. Az elintézendők kipipálása után jöhetett a városnézés, természetesen bérelt robogó nyergéből. Saigon hangulatának körülírását legjobb egyből itt, a robogóknál kezdeni. Ázsiában sokfelé találkoztam már motorosok áradatával, de amit ebben a hétmilliós nagyvárosban láttam, az minden várakozásomat felülmúlta. Kétkerekűek ezrei zsongnak az utcákon, a polifonikus tülkölés állandó, recsegnek a kétüteműek, morognak a négyüteműek, bámulatos ügyességgel fésülődnek egybe a sávok, nem alszik el senki a lámpáknál és az egész valahogy akadozás nélkül, hatékonyan hömpölyög. Volt, hogy csak leálltam a padka mellé, és bámultam a forgatagot.

Saigoni beszámolókban gyakran olvasni, hogy a gyalogos turisták félnek átkelni az úttesten ilyen körülmények között. Aggodalmuk szerintem indokolatlan, a helyi motorosok ugyanis annyira jól kenik, hogy baleset bekövetkeztétől egy határozott mozdulatokkal lépdelő idegennek aligha kell tartania. Itt a csecsemők az anyatejjel együtt szívják magukba a benzingőzt, a robogó legalább annyira része a mindennapoknak, mint a gyaloglás. Nem hétvégi divatmotorosokról beszélünk; a semmiből lezúduló monszuneső közepette ezek a vékonyka vietnamiak nullára kopott gumikkal is jobban döngetnek, mint odahaza egy napsütéses vasárnapi pályanap menőinek többsége. Motoros ruházat nélkül, vékony ingekben, zokni nélküli cipőkben vagy vietnami papucsokban gurulnak, ha pedig elkezd zuhogni, csak előkapják az esőruhát, de a tempó egy szemernyit sem változik.

Na és a csajok? Nos, ők sem restek húzni egy kövéret a nyeregben! Férfitársaiktól ilyen téren mindössze annyiban különböznek, hogy bőrüket igyekeznek megóvni a napsütéstől, így legtöbbször hosszú ruhában és vállig érő kesztyűben csapatnak (úgy tűnik, itt az arisztokrata bőrszín a menő). Ha bukósisakot nem is, arcmaszkot azért sok saigoni motoros hord - negyven fokban, magas páratartalom mellett ugye a szmog is nagyobbat üt. A robogók hihetetlen mennyiségét az is igazolja, hogy Saigonban vannak emberek, akik kizárólag kétkerekűek pumpálásával keresik meg a napi betevőt. Ő például egy közülük:

Érdekes módon a járművek mellett a gyalogosok is az úttesten közlekednek, mivel a járdán legtöbbször az üzletek portékái vannak közszemlére téve, vagy épp a vendéglő konyhája üzemel ott, néhány asztal és szék társaságában. Jellegzetes vietnami utcakép: óvodába illő székeken szandálban és papucsban reggeliző vendégek, körülöttük kerékpár, rizses tál, szójaszósz, kerékagyba hegesztett promóciós napernyő, seprű, mosogatóvödör, pizsamás asszonyok, satöbbi - és ez csak az utca egyik szeglete volt. (2010)" forrás

Étkezés

"Nekem személy szerint nem lett a kedvencem a vietnami konyha. Számomra túlságosan édesek az ő ételeik. Saigonban érdemes kipróbálni a Monsoon éttermet,nagyon hangulatos hely, különleges és finom menüsorral várják a turistákat. A szállodákban viszont erősen érződik a japán és a francia konyha, aki nem szereti a tengeri kütyüket és a halat annak nem ajánlatos a vacsorára befizetni." (T. Krisztina)


"Szóval a vietnami konyha más mint a thai, sokkal kevésbé csípős, más fűszereket használ, viszont igazán kitűnő. Ázsiai ország lévén itt is központi szerepet tölt be a rizs, de erőteljes kínai hatás érződik rajta, elvégre a nagy szomszéd közel ezer évig bábáskodott Vietnam felett. Az egyik legismertebb vietnami étel a Pho, amit reggelire is előszeretettel fogyasztanak, meg egyáltalán mindenkor. A Pho úgy készül, hogy az ember elé tolnak egy kellemes fűszeres alaplét, és külön tányéron egy nagy kazal mindenféle egzotikus zöldséget, tésztát, húst. Ezt a júzer maga suttyantja bele a levesbe, ízlése szerint. Ezerféle változata létezik a phonak, reggelre főleg rizzsel eszik. Olyan ez mint az egyik magyar fegyvergyár termékei: mindegyik egyedi és minden esetben a felhasználónak kell befejeznie a gyártást. :) Részemről rövid idő alatt nagyon megkedveltem, ez alatt a bestiálisan párás és meleg időjárás alatt könnyen emészthető kellemes, finom, könnyű étel. A phót egyébként úgy kell enni, hogy a kívánt mennyiségű tésztát, húst, zöldséget beledobálja az ember a lébe, aztán a mellékelt kanállal mer, és az evőpálcikával rásegít a bedobált mindenfélét kienni. Szürcsölni a levest nem tilos, így itt pho-evészetet általában hangos szürcsölés kíséri. Ma egy Phó24 nevű lánc egyik kajáldájában ebédeltem, ahol mindenki többnyire phot evett, el lehet képzelni a háttérzajt. :) " forrás

n.k. fotója

"A vietnami kaják megosztóak, sokan nagyon nem szeretik, sokan igen, sőt egyesek szerint a pho leves a világ legjobb levese. Lehetett ezek után nem kipróbálni?:) Én alapvetően nem vagyok kényes és mindent szívesen megkóstolok, így tettem is. Nem tudtak olyan ételt elém rakni, amit ne ízleltem volna meg. A többségük kifejezetten ízlett, és csak elvétve akadt olyan, ami nem. Történelmi hagyományok alapján rengeteg zöldséget, gyümölcsöt, gyógynövényt használnak. Nekem ez volt az egyik nagy különbség a többi ázsiai konyhához képest, hogy itt sok a nyers levél, saláta stb. Rengeteg a hal, rák, bár sokan nem tudják, hogy délen ezek nagy része édesvízi és nem a tengerből való. Ettől függetlenül finomak. Kivéve talán a tilápiát, ami borzasztóan rossz volt, de lehet, hogy csak én nyúltam mellé. Szorosan az étkezéshez tartozik, a piac. Utazásaim során mindig próbálom meglátogatni a helyi piacokat, szeretem ezt a közeget, számomra mindig sokat elárul a helyiekről, ráadásul fantasztikus hangulata tud lenni egy jófajta piacnak. Itt Vietnamban 3 piacon is voltam. Elsőnek a Ben Than Market volt a cél, a szállodánktól egy saroknyira volt található. Ide elkísért minket egy helyi séf, akivel később, néhány helyi kaját közösen is megcsináltunk a házában, ami hatalmas élmény volt. Ott derült ki, hogy a séf édesanyja egy Vietnam szerte ismert és nagyon kedvelt Stáhl Judit. Így adódott, hogy egy országszerte híres séf házában tudtunk megtanulni néhány vietnami ételt elkészíteni. Nagyon érdekes és hasznos program volt, imádtuk, pláne, hogy a végén természetesen mindent meg is ehettünk. A második piac, ahol jártunk a helyi kínai piac volt, a Cholon, na ez nem egy nagy durranás, meglehetősen lepukkant, nem is időztünk itt sokat.

A harmadik viszont annál érdekesebb volt, mert helyi vezetőnk elvitt minket a Mekong deltájánál egy olyan helyi piacra, ahol turisták egyáltalán nem járnak. Itt a látnivalók nem pusztán az élelmiszerek és vegyes iparcikkek voltak nekünk, hanem mi magunk voltunk a fő attrakció a helyieknek. Folyamatosan kérdezősködtek, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, jöttek oda mosolyogtak, végtelenül kedvesek voltak. A csoda az egészben az volt, hogy mindezt mindenféle érdek nélkül tették, hiszen ők maguk is tisztában voltak azzal, hogy nem fogunk venni 2-3 élő kacsát, vagy pár kiló friss halat. Ezen a piacon láttunk csodákat is…sosem gondoltam volna például, hogy a kakukk az gyógyszer, ezért meg kell enni, ahogy arra sem mertem volna gondolni, hogy a patkány grillen különösen finom… erre külön többször is rákérdeztem, de kérlelhetetlenek voltak, valóban megeszik. Kicsit furán is néztek rám, hogy mégis miért etetnék a patkányokat a ketrecekben, ha nem akarnák megenni,és valóban, külön kókuszdiókat raktak be élelemként az állatoknak.

Nagyon elkalandoztam… szóval Pho levest mindjárt az első nap muszáj volt enni, és hol máshol tegye ezt meg az ember, ha nem ott, ahol ezt egy amerikai elnök már előttünk megtette. Ez a hely pedig a Ben Than Market melletti Pho2000 for President étterem. Itt evett Bill Clinton is valamikor, amire ők nagyon büszkék is, a falakon most is ott vannak az akkor készült képek. Tényleg ott volt A pho valóban finom leves, de azért az talán túlzás, hogy a világ legjobb levese. Ettől függetlenül én reggelente a szállodánkban minden reggel ettem egy tányérral. Saigonban sok étterem van, a turisták nagyrészt az I. kerületben vannak, ezért az árak itt meglehetősen magasak a helyi árakhoz képest, de kibírható. Bátran ajánlom a Ben Than-tól néhány utcányira található Barbecue Garden helyet, ami roppant hangulatos és európai ízekhez szokottak számára is kiváló választás. Itt mi magunk készítjük el az ételeinket az asztal közepén található sütőn. A zöldségeket, húsokat, halakat, rákokat nyersen hozzák, mindenki úgy csinálja meg, ahogy neki tetszik. A vietnamiak nagyon szeretnek kávézni, rengeteg kávézójuk is van. Sok a Starbucks-hoz hasonló nagyobbacska helyi kávézó, meglepően szépen és jól megcsinálva. Nagy élmény esténként egy ilyen kávézó teraszáról nézegetni a motorosok hömpölygő tömegét. Jótanács: a helyiek zselés kávéját nem feltétlenül érdemes kipróbálni." (M. Gyuri, Vista, 2014)

Szórakozás

  • Saigon éjszakai élete igazán vibráló. A hátizsákos turisták saigoni epicentruma a Pham Ngu Lao negyed és a De Tham, valamint a Bui Vien egymást kereszteződő utcái. Nem csupán az olcsó szálláshelyek miatt érdekesek ezek a helyek, hanem az esti, éjszakai szórakozási lehetőségek miatt is.
  • Ajánljuk a Bobby Brewers Coffee Shop-ot a Bui Vien utcában, ahol csomó backpacker időzik éjjel-nappal. Az első emeleten ingyen lehet mozizni és ingyenes persze a wifi.
  • A hátizsákosok egyik kedvelt bulihelye a Go2 bár, szemben az ugyancsak népszerű Crazy Buffalo bárral. Kedvezőek a sörárak és elég jó a zene. Jó hely találkozni a világ különböző részeiről jött utazókkal.
  • A mellékutcák is tele vannak kis bárokkal, amelyek mindenféle italár kedvezményekkel próbálják becsábítani az utazókat.

Varga Gábor fotója

,, Vietnamnak egész egyszerűen képviseltetnie kell magát egy olyan listán, aminek apropója gyakorlatilag az olcsó alkohol. Az országban, ahol még a talán legturistásabbnak mondható településen is 60 forint/pohár áron mérik az egyébként finom sört, nem nehéz jól éreznie magát az embernek. Vannak persze drágább bárok és szórakozóhelyek itt is, de igazán nem kell sokáig keresni, hogy ilyen alacsony árakkal találkozzunk.

Viszonylag sok helyen volt már szerencsém megfordulni Vietnamban, és elmondhatom, hogy az összes általam meglátogatott település közül Saigon-ban van a legnagyobb éjszakai élet. Tetőtéri bárok gyönyörű kilátással, kaszinók, élőzenés szórakozóhelyek, útszéli műanyagszékes „kiülők”, itt tényleg mindenki megtalálhatja az ízlésének megfelelő helyet.

A kedvencem az egész városban a Pham Ngu Lao nevű városrész, ami itt tulajdonképpen a hátizsákos turizmus központja: olcsó és hangulatos bárok, utcai étkezdék tucatja tart nyitva éjszakába nyúlóan. Nagy élmény egy (vagy több) hideg sörrel leülni az utca szélén és figyelni a forgatagot: jellemzően annyi ember gyűlik itt össze egy-egy este, hogy az asztalokat és székeket az útra kezdik el kipakolni, ezért úgy félóránként erre jár a rendőrség, hogy az útról lezavarja az embereket. Miután távoznak, természetesen minden kezdődik előröl. (2017)" forrás

Vásárlás és pénzváltás

Nagyon olcsón lehet vásárolni, de pofátlanul kell alkudozni. Egyébként meglehetősen könnyen és gyorsan engednek. Nem úgy, mint egy egyiptomi vagy török bazárban, ahol akár fél órát is alkudozni kell, mire célt érünk. Sőt nemcsak a piacon, hanem a belvárosban is nagyon jól lehet vásárolni:

  • A Don Khoi-on találhatók a menő butikok, ajándékboltok, itt magas az árszint, de van minőség is. A Saigon téren (Hai Ba Trung környék), a főposta mögött nagyon jó márkás sportcuccokat lehet venni, még téli holmikat (Goretex) is.
  • A Benh Thanh piac jellegzetes vietnami piac, bár ront a képen némileg, hogy túl sok turista járkál ott. A kofák sokszor túlságosan is rámenősek, tolakodók. Elképesztő a választék, hogy mi mindent árulnak.
  • A kínai negyedben (Cholon) a Binh Tay piac érdekes program, ajánljuk. Itt kevesebb a turista. Szűk utcákon az élmény bizony nagyon emberközeli.
  • Aki Saigonban is vágyik modern plázára, annak ott van pl. a Zen Plaza (Duong Ton That Tung negyed). A legfelső emeleten van egy panorámás étterem.
  • A Huynh Thuc Khang negyedben található egy érdekes utcai piac.
  • Saigonban rengeteg szupermarket található, ahol a turista a napi apróbb szükségleteit szolgáló árukat be tudja szerezni. Ne lepődjünk meg, hogy ilyen helyeken kíváncsi (persze kitartóan azért ferde) szemekkel néznek a magas termetű európaira.

Alkudozás

A piacokon jellemzően az árus által ajánlott ár kb. 60 százalékát kell megcélozni vételárként (azaz 40 százalékot kell lehetőleg lealkudni). Türelemmel, mosolyogva, de jól taktikázva kell alkudozni, mert a vietnami kereskedőnek az alkudozás nem csupán üzleti dolog, hanem szórakozás is. Többnyire sikerül a vevőnek is jó vásárt csinálni. A helyi árusok "kövér csirkének" nevezik azokat a balek turistákat, akik azonnal elfogadják az induló árajánlatot. Naná, hogy minden árus azért szeret levágni néhány ilyen zsíros csirkét".

"Az nyilvánvaló, hogy Vietnam az elkövetkező harminc évben sem lesz bevásárló turizmus célpontja. No nem azért, mert olyan drága, hanem mert minek... nem akad olyan marha sok dolog, ami miatt érdemes lenne idáig elzarándokolni. A világmárkák (Louis Vuiton, Gucci, Chanel, és nemsokára a Christian Loubotin) már beköltöztek a Dong Khoi könyékére - ez lenne itten a bevásárló utca. A választék talán még megfizethető is lenne, viszont mivel a világmárkák is pénzből élnek, teljesen az itteni (rizsa) ízlésre szabták. Minden csillog-villog, annyi strassz talán nincs is a világon, amennyit egy itteni Chanel táska elbír, persze egy akkora logó mellett, mint a fejem (egy retikülön).

A méretekkel is akad egy kis gond. Itt a 36-os konfekcióméret már durván az XXL-es kategóriába tartozik, amire az eladók általában fel is hívják a figyelmet. Több itt lakó, Európában és Amerikában kifejezetten gebének számító ismerősöm mesélte, hogy a harminckilós, tizenkét centis tűsarkokon billegő kis cicák gyakorlatilag elállják a butikok bejáratát és már messziről kiabálják a közeledő fehér debelláknak, hogy "Madám túl kövér, madám, itt nincs ruha!!!" A rutinos fehér nők pedig megtanultak bosszút állni ezeken a nem túl diszkrét gyereklányokon: szépen félretolják őket az ajtóból, összeszednek nyolc-tíz, szemmel láthatóan is kicsi ruhát, nadrágot, szoknyát, bevonulnak a próbafülkébe, belegyömöszölik magukat a fércekbe, majd úgy rángatják őket magukról, hogy ott aztán szakad-reped-foszlik minden. Bocsika!

A nem túl nemes, de mindenképpen szórakoztató bosszú koncentráltan végrehajtható a fehérnemű üzletekben. A vietnami nők tényleg aprókák, a mellméretük alig haladja meg az 22 (mínusz) A kosarat. És bár fehér bálnáknak tartják az europid nőket, a mellüket vehemensen irigylik. Engem gyakorlatilag csöcsön szoktak ragadni a Ben Than piacon, megtapogatnak, és visítva kérdezik: Mádám, rííl? Rííl? Naná, nincs az a barom, aki ekkora párnát beültetne.

Na szóval, a fehérnemű boltokban a bosszúhadjáratnak két módja van. Az egyik a már fent említett próbafülkés támadás, amikor egy fehér bálna képes a bolt fele készletét tönkretenni. A másik ennek finomabb, verbális változata. Európai nő bemegy a boltba, végigpörgeti a választékot, és diadalmasan kiabálni kezd: Kicsi! Hű, de kicsi! Ez is kicsi! Hát nincs ebben a boltban semmi, amit nőkre, nem gyerekekre terveztek??? Állítom, ez a módszer a hatásosabb.

Aki megsajnálná szegény viet elárusító kislányokat, az gondoljon a budapesti plázákban körmöt reszelgető, méretes műszempilla alól pislogó tizenéves Lolitákra, és tegye a szívére a kezét: ki ne állna bosszút rajtuk, ha tehetné? Az itteniek pedig jóval bosszantóbbak az otthoniaknál. Mivel Vietnamban meleg van, az emberek hamar elpillednek. Az elárusító kislányok mindenhol képesek aludni: a kiakasztott ruhák között, a cipős polc előtt, a kasszára borulva, hátul a raktárban stb., és nagyon morcosak lesznek, ha valaki felkelti őket holmi vásárlás ürügyén. Egyébként is igen érdekes a viszonyuk az eladásra szánt áruhoz: ha úgy gondolják, hogy a vevőnek nincs szüksége arra, amit megvásárolni szeretne (alternatív olvasatban: nem méltó a kiválasztott árura), akkor bizony nem is adják el neki. (2011)" forrás


"Egy ország felfedezése nem lehet teljes egy helyi piac felkeresése nélkül. Saigonban jó választás a Ben Thanh market, ahol tényleg mindent árulnak. Ráadásul sokat megtudunk a vietnami néplélekről is abból, ahogy az árusok közelítenek hozzánk. Rámenősek, ugyanakkor általában kedvesek a többségükben nőnemű eladók. Bár a legtöbb helyen ki vannak írva az árak, alkudni itt is kötelező, de nincs harag, szitkozódás, ha végül valaki nem vásárol. Egy-két óra alatt megtanuljuk, hogy a hat dollárért kínált pólót akár háromdollárnyi dongért vagy még annál is olcsóbban odaadják. A ruhanemű mellett a fából, féldrágakövekből készült ajándéktárgyak és kávé a legkeresettebb szuvenír.

Egy sétát érdemes tenni a piac zöldséges és halas részén is. Meglepő a tisztaság, a betonpadlót folyamatosan locsolják tiszta vízzel, így a szemét, a hulladék, a halak frissen kiszedett belsőségei gyorsan eltűnnek, ennél fogva a szag egyáltalán nem zavaró. A frissen pucolt halak, kagylók, rákok, a rengetegféle tengeri herkentyű hatalmas jéggel hűtött kádakban vagy tiszta vízben várja a vevőket. Aki megéhezett, valamelyik szomszédos kifőzdében meg is kóstolhatja a roston sült tintahalat, vagy ehet egy jó pho levest. (2014)" forrás


"Saigon Outcast: Nem hittem volna, hogy Saigonban van egy ilyen hely. Átmotoroztam a városon és eljöttem ide. Ez a hely egy bolhapiac jellegű közösségi hely, fiatal művészek árulják saját maguk által készített termékeiket. Van aki festményeket, van aki ékszereket, van aki a használt ruháit, vagy egyszerűen csak könyveket cserél. A helyet egy helyi fiatal srác, Linh vette bérbe és üzemelteti, aki Angliában nőtt fel. Ő maga is művész. A design főleg streetart, graffiti jellegű képek a falakon, olajos hordókon.Tele van ötletekkel, kreativitással és az idelátogatók szintén elmondhatják ezt magukról.A hely szelleme egyszerűen beszippantott. (2015)" forrás


Közbiztonság

Külföldi turista Saigonban nagyon ritkán válik erőszakos bűncselekmény áldozatává. Józan viselkedéssel könnyen elkerülhető, hogy a turista a kivételek közé kerüljön e tekintetben. A legnagyobb gond a táskákból lopás, mégpedig elsősorban a turistás környékeken. Figyelmi kell, amikor előttünk egy koldusgyerek előadja a "nagyjelenetét", mert lehet, hogy a műsor csak arra szolgál, hogy lekösse a figyelmünket, és a bűntársa ügyesen kiemeljen valamit a tatyónkból, avagy a farzsebünkből. Ha bankban, vagy pénzváltónál pénzt vételezünk, akkor még a biztonságos terepen rakosgassuk, rendezzük el, számolgassuk a pénzt, mert a bankok környékén ugyancsak éberen figyelnek a tolvajok (kést is tartanak maguknál, és nem étkezéshez). Utcai ATM használata rizikós éppen emiatt.

Divatos Saigonban a táska lerántás, főleg akkor, amikor a turista az úttesten történő átkelés izgalmaival van elfoglalva. Ilyenkor fokozott figyelemmel szorítsuk magunkhoz a háti- vagy oldaltáskánkat, fényképezőgépünket. Előfordul ugyanis, hogy jön egy motoros és lerántja rólunk a táskát, értéket. Egyáltalán ne legyen a táskánkban érték, útlevél egyéb, inkább találjunk valami ügyesebb megoldást az ingünk vagy a nadrágunk alatt rejtve. Este, éjszaka inkább a magányosan járkáló turista van kitéve a lopásnak, rablásnak. A magányosan várost nézők sötétben inkább vegyenek igénybe taxit. A párban vagy csoportban közlekedők éjszaka is nyugodtan sétálgathatnak az utcákon.

"A helyi idegenvezetőnk szerint egész Vietnamban Saigon a legveszélyesebb hely. Sajnos ezt volt is lehetőségünk megtapasztalni, este hazafelé az egyik útitársunk kezéből kitépték a táskáját, benne útlevéllel, pénzzel és mindennel. Ezért nagyon ajánlott még itthon csináltatni egy másolatot az útlevélről és ezt vinni magunkkal, a útlevelünket pedig a széfbe helyezni. Pénzt is csak annyit vigyünk, ami szükséges. Célszerű az ékszereinket itthon hagyni, illetve a hivalkodó ruházatot is kerülni. A fényképezőnket (ha van hozzá) akasszuk a nyakunkba és a telefonunkkal se nagyon hadonásszunk, mert pikk-pakk kikapja egy motoros a kezünkből. A piacon pedig szorítsuk erősen a táskánkat. Egyébként inkább este kell jobban figyelni, napközben sem árt, de az este egyértelműen veszélyesebb. Az északi részek pl. Hanoi állítólag sokkal nyugisabbak. Saigonba rengeteg a betelepült külföldi, Thaiföldről, Malajziából, Indiából akik a turisták kifosztásából próbálnak jövedelemhez jutni." (T. Krisztina)


"Igen, tudom. Tudhattam volna. De nem vettem észre. A semmiből tűnt elő hirtelen a motoros és mire észbe kaptam volna már nem volt sehol. A mekiből jöttünk ki Derickkel és épphogy a sarokig jutottunk. Épp léptem le az úttestre a sült krumplimmal gyanútlanul amikor megtörtént. Leszakította a táskám pántját és ahogy jött a semmiből, el is tűnt a semmibe. Az időzítés tökéletes volt. (2015)" forrás

Hasznos információk

Saigonban 17 kerület van, és ezek számjelei segítséget nyújtanak a turistának a tájékozódásban. Az első kerület a város központja, az ötödik kerület a kínai negyed. A házszámok jelzésein a kerület számát is feltüntetik.

HO SI MINH - TISZTELETBELI KONZULÁTUS

  • Cím: 22 Phung Khac Khoan, District 1,Ho Si Minh Vietnam
  • Telefon: +84-8-3829-0130, +84-9 34-088-081 (ügyelet)
  • Fax: +84-8-3827-9622
  • E-mail: alivepq@yahoo.com
  • Tiszteletbeli konzul: Do Van Thanh

"Még bent a reptéren próbálsz intézni fuvart. Előre érdemes tájékozódni a neten blogokból a tapasztalatokról. Kb. mennyi az elfogadható ár, ezt kell kideríteni. Működik, mert minket is az első 1-2 helyen dupla árral akartak levenni, de megtaláltuk a jó-árasított verziót is. Csak kérdezni kellett és nem megállni az első helyen. Pénzt váltani, hmmm. Automata van, de nem adott pénzt. Szóval csak kártyával érkezni ázsiai országba nagy merészség. Váltó iroda felkeresése és váltás a megoldás. Mivel megállapodtunk a logisztikáról, mi úgy léptünk ki a "nagyvilágba", hogy egy kedves vietnami lány már kísért minket. A kilépő kapu előtt hatalmas várakozó tömeg. A taxi korrekt, tiszta, légkondis. Alap, hogy az angol nehézkesen használható. Sokat lendít a dolgon, ha a cím vagy látnivaló neve le van írva. Prospektusok, turista térképek használata sokat lendít a helyzeten. A hotelbe vezető út képet adott a város méretéről, állapotáról, tisztaságáról és a közlekedési morálról. A közlekedési morálon kívül minden rendben is van. A közlekedés kritikán aluli. Első ránézésre legalábbis. A gyakorlatban viszont kiderül, hogy ha nem is csukott szemmel, de bármelyik utca sarkon simán át lehet kelni a millió motoros között. Figyelnek mindenre. Egymásra, autókra, bicajosokra, keresztező bármire. Szóval inkább a "meglepő", "szokatlan" kifejezések illenek a közlekedésre. De működik és használható. (2011)"

Látnivalók és nevezetességek

Giac Lam pagoda

Saigonban jó néhány, megtekintésre érdemes templom és pagoda található. Az egyik legrégebbi a Giac Lam pagoda, amelyben jelenleg is él vagy tíz szerzetes. A közelben van egy másik pagoda, a Giac Vien, ahol szintén élnek szerzetesek.

Jade császári pagoda

Egy másik fő látnivaló, a Jade császári pagoda meseszerű templom, amelyben a hívők tömjénpálcikáikat meggyújtják. Ez Saigon színekben talán legjobban tobzódó és legnagyobb temploma, ami tele van istenszobrokkal, közöttük a Jáde császár szobrával is.

Cho Lon, a kínai negyed

Kötelező program a Cho Lon, a kínai negyed meglátogatása. Cho Lon annyit jelent, hogy Nagy Piac. A 18. század végén telepedtek ide kínaiak és rendkívül befolyásos negyeddé fejlesztették. Ma már jóval kevesebb kínai él itt, mint régen, mert 1978-79-ben politikai kampányt indítottak ellenük a kapitalista szemléletük miatt. Vannak visszavándorlások is ide. A Cho Lon manapság is élénk, pezsgő életű negyed. Mindenhol bőszen üzletelnek.

"Ellátogattunk Ho Chi Minh City kínai negyedébe. A magam részéről már alig vártam, mert az olvasmány-és filmélményeim alapján Kína nagyon vonz, és kíváncsi voltam, kapok-e egy kis Kínát a képembe. Hááát... Na szóval, Ho Chi Minh City kínai negyedét Cho Lon-nak, vagyis Nagy Piacnak hívják, vajon mér? A 18. század végén jelentek meg itt az első (már Vietnamban élő) kínaiak, mert megszívattak valami földesurat, aki idáig üldözte őket. Az amerikai háború alatt feketepiac működöt itt, főleg amerikai cuccokkal kereskedtek. Cho Lon HCMC ötödik kerületében található, kábé negyven percre a mi kis Rózsadombunktól. Első úti célunk a Quan Am pagoda volt, amit a kantoniak emeltek a 19. században. A pagoda bájosan keveri a Buddhizmus, a Taoizmus és a tradicionális kínai vallás elemeit. Elvileg Quan Am-nak (minden Buddha megtestesítőjének) emelték, de van itt szobra a Jáde Császárnak (minden mennyek urának), és kedvencemnek, Thien Hau-nak, vagyis a Tenger Asszonyának.Én a magam részéről imádtam. Sokan jöttek ma is imádkozni, füstölőillat lengte be az egész templomot. Nagyon nyugis volt. A pagoda után a következő úti célunk a Cho Binh Tay piac volt, ami nem összekeverendő a Cho Benh Tan-nal. Előbbi a kínai városrész nagy piaca, a turisták nem látogatják, nem úgy, int az utóbbit, ami HCMC kirakatpiaca. Úgy kell elképzelni, mint egy hatalmas kínai áruházat, még a szag is megegyezik az otthoni kínai boltokat belengő szaggal. Íme, a piac bejárata:

Na persze, azért nem pontosan úgy néz ki, mint egy otthoni kínai bolt. Van játékutca, cipőutca, táskautca és fűszerutca is. Órákig el tudtam volna bolyongani, de sajnos rajtam kívül mindenki éhes volt már, ebből kifolyólag nyűgös is. Legközelebb egyedül jövök. Az ebédet egy vadi új plázában, a Vincom Centerben költöttük el, mert nem bírtam meggyőzni az útitársakat, hogy térjünk be egy csehóba a kínai negyedben. A Vincom Center szép és csillog. Van itt minden, mi nyugati szem-szájnak ingere. Lenne, ha nem lenne a vietnami ízléshez igazítva. Csili-vili. (2010)" forrás


"A kínai negyed sem okozott nagy felüdülést. Véletlenül csiklóval (amúgy cyclo, a hátul bicajos riksa elől fotellel) sikerült odamenni, ami vagy egy órás szenvedést jelentett az egyszemélyes fotelben ketten, egy erőlködő bicajossal, aki időnként leszállt tolni minket, így egész kicsivel gyorsabban tettük meg a távot, mintha gyalogoltunk volna végig. Közben legalább újabb esélyt adtunk a torok- és tüdőráknak, amit az alánk pöfögő pár százezer motor közelsége okozott egy csendes 40 fokos délután 80 százalék körüli párájában – nem is beszélve arról az azbesztmennyiségről, amit egyszerre kétszáz fékező motor juttat a levegőbe akkor, amikor oldalról másik kétszáz motor kövér gázzal elindul keresztbe. A kínai negyed tehát még egy kicsit zsúfoltabb, kicsit mocskosabb és sokkal kaotikusabb, mint a "normális" Saigon. Ebből a városrészből tehát hamar elegünk lett, és visszatértünk a kis-tigris Saigonba. (2007)" forrás

Háborús emlékmúzeum

Egész Vietnamban, de főleg Saigonban erősen él az emberekben az 1965-1973 közötti vietnami háború szörnyűségeinek emléke. A vietnamiak amúgy Amerikai háborúnak nevezik az egészet. A Saigon-i szervezett városnézésekben többnyire szerepel a Háborús emlékmúzeum, amelyben rettenetes történteket ábrázoló fotók sokasága látható. A múzeum bizonyosan érzelmeket felkavaró élmény. A vietnami háború szélesebb értelemben tartalmazza a franciák elleni függetlenségi küzdelmet is. 1976-ban így az ország 30 évnyi háborúskodás borzasztó anyagi káraival, emberveszteségeivel, lelki traumáival fogott hozzá a békeidőhöz. Egyesült az ország északi és déli része, ami nem volt egyszerű, hiszen Északon kommunista rendszer volt délen pedig, kapitalista. Ma is érződik az ebből adódó különbség Hanoi és Saigon között. Gazdasági értelemben Saigon fontosabb várossá vált, mint a főváros.

,, A háborús múzeum Ho Chi Minben a háború előzményeiről ugyan nem sok információt adott (előtte utána Youtube-on néztük a dolumentum filmeket, hogy összeálljon a kép), inkább a háború borzalmaira fókuszált, pl azokra az emberiség elleni bűntettekre amiket Amerika követett el a kommunizmus térnyerésétől való félelmében. Amerikai oldalon 200 ezer, vietnámi oldalon pedig szó szerint 3 millió embert mészároltak le és nyomorítottak le ideggázokkal...és mégis ez a kis ország nyert." forrás

Cao Dai templom - fura vallás

Cu-Chi alagutak

"A turistabuszok fél 9-kor indulnak a különböző célpontok felé, így kényelmesen feltehettem a seggemet arra, amelyik a Cu Chi Tunnels-hez vitt. Mivel egész napos a program így beiktattak egy templomot és egy kézműves műhelyt. Nem voltam egy imádkozós hangulatban (kurva másnaposan), de a Cao Dai templom egyike a legszebbeknek,amiket eddig láttam. A Cao Dai egy fiatal vallás, amelyet 1926-ban alapítottak a buddhizmus, a taoizmus és a konfucianizmusból összegyúrva. Végül is nem lehet rossz, mert nekem mindhárom nagyon szimpatikus. A Cu Chi alagutak Saigontól 70 kilométerre találhatók a dzsungelben. Kb. egy 200 kilométer hosszúságú barlangrendszer, amelyet kezdetleges eszközökkel ástak maguknak a Vietkong. Csak akkorák, hogy guggolva illetve kúszva lehetett benne közlekedni. A fehér ember vagy be sem fért vagy úgy csinálták meg, hogy lent a mélyben bennszoruljon! A kis sárgák meg meg vígan átfértek. Csak 30 métert tettem meg benne, de rohadt szar érzés.

Majdnem én is beszorultam. Hajrá klausztrofóbiások! Utána bemutattak egy csomó csapdát, amik az amerikai katonákra vártak a dzsungelben. Ezeket általában úgy találták ki, hogy inkább komoly végtagsérüléssel járjon, aminek általában amputálás volt a vége, mert akkor a sérültet ki kell menteni a harctérről, márpedig ehhez újabb 2-3 katona kell!!! A tegnapi múzeum csak az amerikaiak kegyetlenkedéseiről szólt, de úgy látom a vityik sem voltak különbek. Sőt!! A végén ki lehetett próbálni (na persze súlyos dollárokért) az akkor használt fegyvereket! Kalasnyikovot, meg AK-47-est már láttam és használtam eleget a honvédség alatt, de az M60-as gépfegyver igazi kuriózum volt számomra. Másfél dollárba számoltak egy lőszert,de nem érdekelt! Egy hosszú sorozattal szarrá lőttem az egész hegyoldalt!!! :) Iszonyatos hangja és ereje van!! 40 $-om bánta az akciót, de meg kell mondanom, KURVA JÓ érzés volt! Egy ilyen ellen a sima géppisztolyos katonának annyi esélye sem volt, mint egy vízilónak az Epson-i derbin! (2010)" forrás


"Érkezésünk után egy hangulatosan berendezett "eligazító teremben" (pontosabban gödörben) végighallgattunk egy kiselőadást az alagutakról. Itt elmondták, hogy az alagútrendszereknek külön kórházai, kazánja, étkezője, fegyverműhelye, egyszóval mindene volt. A rendszer többszintes, vékony nyílásokon áramlik be a friss lég, a lejáratokat álcázták. Az amerikai sereg nem is nagyon tudta kiebrudalni innen a vietkongot anno. Idegenvezetőnk érdekes történetet mesélt népe találékonyságáról – mikor kutyákkal keresték őket, erős paprikát tettek a lejáratokhoz, mikor nyomolvasókat küldtek rájuk, "kifejlesztettek" egy olyan papucsot, amibe fordítva is be lehet bújni, és így tovább. Ezen felül külön állomáson mutatták be nekünk a rendkívül egyszerű, ám annál találékonyabb csapdákat, amik szavatolják, hogy az ellenség biztosan jól megdögöljön. (2013)" forrás

Érdekességek

  • Vietnamban igen népszerű a vietnami papucs.
  • Minél északabbra járunk Vietnamban, annál több a jó nő. Délen kis töpszlik mind, és az arcuk is sokkal csúnyább.
  • Ázsiában máshol sem arra használják a járdát, mint amire Európában szokás, de Vietnamban fejlesztették a legmagasabb szintre a gyalogos-forgalom ellehetetlenítését. A járdák eleve keskenyek és töredezettek, és ezt a kis helyet is szinte teljesen elfoglalják a parkoló robogók tömegei és az utcai ételárusok. A vietnami nagyvárosok utcáin az ember nem a járdán sétál, mert ott lehetetlen, és nem is közvetlenül a járda mellett, mert ott meg autók parkolnak szabálytalanul, hanem szinte az úttest közepén.
  • Aki tervezi Vietnam felkeresését, annak nagyon ajánljuk áprilist. A borzalmasan meleg Huét leszámítva mindenhol elviselhető volt a klíma, a táj szép zöld, az eső pedig csak északon esett néhányszor.
  • Szemben Kínával, ahol már egyáltalán nem veszik komolyan a kommunizmust, Vietnamban még egy picit azért igyekeznek fenntartani a látszatot. Jó sok sarló-kalapács van, lobognak a vörös zászlók, és több kerületi pártértekezletbe is belefutottunk.
  • A szájápolás nem erőssége a vietnamiaknak, különösen nem a vietnami férfiaknak.
  • A kommunizmus kevés egyértelmű előnye közül egy még él és virul Vietnamban: a legtöbb városban a városon belüli telefonhívások ingyenesek vagy legalább szinte ingyenesek.
  • A vietnami temetések szerves része a papírpénz-szórás. Erre a célra ma fénymásolt százdollárosokat használnak, amiket aztán a buli végén senki nem takarít össze. Elég frusztráló az utcákat járva folyamatosan százdollárosokba botlani, és egy pillanatra azt hinni, hogy akkor még egy évet legalább utazhatunk.
  • Vietnamban a kommunizmus az utolsókat rúgja, Ho Chi Minh kultusza viszont él és virul. A kultusz kellékei a szobroktól a trikókig (bár ez utóbbiak inkább csak a turistáknak) mindenhol kaphatóak, és Ho apó alakja valószínűleg tényleg egyesíti a nemzetet. Ami elsősorban annak köszönhető, hogy ő már nem érte meg az amerikaiak feletti végső győzelmet, és így nem ő vezényelte le az osztályellenségek eltávolítását.
  • Eleinte nem értettük, hol az a nagy harciasság, ami ezt a népet több ezer évnyi folyamatos háborúzásra késztette, de aztán ahogy a riksások egyre agresszívebbek lettek, kezdtük felfogni. A vietnami turistaipar számtalan dolgozója a riksásoktól az útikönyv-árusokon át a koldusokig egyszerűen nem hajlandó megérteni azt, hogy nem.
  • A számtalan háborúnak köszönhetően Vietnamban nagyon-nagyon kevés régi épület maradt fenn máig. Ami kétszáz évnél idősebbnek néz ki, az nagyon gyakran csak rekonstrukció.
  • Nagyon sok vietnami nő hordja a hagyományos nemzeti viseletet, ami szűk, hosszú nadrágból és hosszú ujjú felsőből álló kosztüm.
  • Vietnamban nem a barna, hanem a minél fehérebb bőr a menő. A helyi nők mindent megtesznek a napsütés elkerüléséért, motorozáskor az arcukat kendővel takarják el, a kezükre pedig vállig érő szárú kesztyűt húznak. Akárcsak Ázsia legtöbb országában, a kapható arckrémek nagy része egyben fehérít is.
  • Egy vietnami motorbicikli-sofőr teljes meggyőződéssel állította nekünk, hogy katolikus honfitársai külön pápai engedély birtokában égethetnek füstölőket templomaikban. Nem vagyunk a dologban biztosak.
  • Vietnamban a pizsama teljesen elfogadott utcai viselet, főleg nagyon öreg nyugdíjasok körében népszerű.
  • Saigonban meglepően sok a néger. Tippünk szerint a mindenféle afrikai baráti országokból származó, itt ragadt diákokról lehet szó. Biztos van vietnami Fekete Pákó is.
  • A vietnami nyelvet néhány évszázada még kínai karakterekkel írták le, ma viszont már latin betűket használnak. 26 betűvel sajnos nem lehet visszaadni a vietnami nyelv különböző hanglejtéseit, így a magánhangzók és ékezetek olyan kombinációira van szükség, amilyenek gyakorlatilag sehol máshol nem bukkannak fel.
  • Az elképesztően bonyolult kiejtésű vietnami nyelvből két kényelmetlen dolog is következik az utazó számára. Egyrészt hiába tud a külföldi mindent elolvasni, sokszor az egy szótagos szavakat is képtelen úgy kimondani, hogy azt a helyi erők megértsék. Másrészt pedig ahogy a vietnamiak beszélnek angolul, olyan a világon máshol nincs. Még aki viszonylag jól tud, az is úgy ejti ki a szavakat, hogy azokat csak a legjobb esetben lehet öt elismételtetés nélkül megérteni. Elsősorban a szavak végét hajlamosak elhagyni, a hal például a vietnami angolban simán fi.
  • Vietnamban irtózatosan sok a robogó, valamint a parasztasszonyokon a klasszikus, kúpos vietnami szalmakalap.
  • Vietnamban imádják lobogtatni a nemzeti lobogót.
  • Vietnamban annyi a turista, mint a szemét, és nagyon nehéz tőlük elszakadni. Szerintünk felesleges is ezen küzdeni.
  • A vietnami történelem nagy része azzal telt, hogy a vietnamiak megpróbáltak nem kínaiak lenni. Kína ma is szegény, ám balhés kistestvérként tekint a hozzá képest törpe Vietnamra, amitől az utóbbi erősen ideges. Ahogy mi elnéztük a dolgok állását, ha évezredeken át katonai erővel nem is sikerült a hódítás, gazdaságilag majd most fog.
  • A vietnamiak szerint az országuk formája olyan, mint a parasztasszonyok által a vállukon egyensúlyozott bambuszrúd, a végein egy-egy tál valamivel. Szerintünk nem.
  • Vietnam közepesen egzotikus, jól működő kis ország, ahol a lehető legkevesebbet költő turistákon kívül mindenki színvonalat kap a pénzéért. Kisgyermekes családoknak, a nehézségeket már rosszabbul viselő, ám mégis fiatalos nyugdíjasoknak, valamint az utazással még csak ismerkedő ifjú felfedezőknek melegen ajánljuk! Sőt, tulajdonképpen mindenkinek, akinek van három-négy szabad hete.

(2008, forrás)

Olvasmányos linkek

"Ho Chi Minh City-be (leánykori nevén Sai Gon, becenevén HCMC) egy teljesen más világ fogadott bennünket. Rekkenő hőség, pálmafák, Hanoi-nál némileg nagyobb tisztaság és határozottan nagyobb modernSÁG, felhőkarcolók, irodaházak stb. Azért a virtus hasonló, a sarlókalapácsból ide is bőven kijutott, és a busz ablakából egy kisebbfajta motorbaleset miatt kirobbant tömegverekedést is láthattunk kirobbanni. A hatmilliós nagyvárosban ügyesen tájékozódva és némi szerencsével hamar megtaláltuk a Pham Ghu Lao negyedet, ahol szuper kis hostelt találtunk segítőkész személyzettel. Ez a negyed amúgy a város fő turistagettója, persze hardcore felfedezőknek nem jön be az ilyesmi, mi azonban már régóta úton voltunk (én eddigre már 2 hónapja nem álltam meg pl), úgyhogy némi egyértelmű kényelemre vágytunk mán. A szomszédban remek éttermek, klubok, kisboltok és jegyirodák sorakoztak, az utcán a megszokott kaja-, képeslap- és kábítószerárusok, elég nagy a nyüzsi. Persze nem egy Khao San Road-ot kell elképzelni. Egyszóval a Pham Ghu Lao ideális bázis HCMC felfedezésére.

A közelben remek vásárcsarnokokat lelhetünk, végig lehet enni az olcsó utcai kajáldák valamennyi fogását (ésszel), sőt, még tradicionális masszázst is igénybe vehetünk, akár a járda kövére leterített gyékényen is. Aki pedig nem rest gyalogolni, elsétálhat egészen a Notre Dame katedrálisig, ami egy hangulatos kis park végében van, pár felhőkarcoló tövében, és finom palacsintaszerűséget árul előtte két lány. Tovább merészkedve a puccos pláza-hotel-biznisz-operaház negyedbe érünk, ahol néhány buddhista imazászlót leszámítva egészen Európában érezhetjük magunkat. Jó ötlet továbbá egy esti séta a Saigon folyó partján, hangulatos elnézegetni a komcsi propagandát közvetítő óriásplakátok előtt elhúzó hajókat, kivilágított toronyházakkal a háttérben. (2013)" forrás


"HCMC belvárosában persze erről csak az Agent Orange áldozat koldusok és a féllábú "aknatalálók" tanúskodnak. A középső egy kilométer modern nagyváros, árnyas fasorokkal, francia katedrálissal, előkelő éttermekkel. Három háztömbnyi turistagettó terpeszkedik a központi parktól délre, ami majdnem olyan fehérre mosott, mint a bangkoki Khao San utca, csak itt lopnak a hotelszobákból. Végül huszonöt dollárért sikerült egy elfogadható szállást találni, és neki is láttunk feltérképezni a környéket. (2011)" forrás


Magáról a városról két benyomásom alakul ki (Hanoi-hoz képest): szellősebb és rendezettebb (jobban keveredik a régi és új, de ez jót tesz a hangulatának) illetve, hogy gazdagabb, szervezettebb (még a forgalom is több szabályosságot mutat)." forrás


"A vietnamiak folyamatosan sietnek. Nincs két percük megvárni, míg az ember leszáll a buszról, nincs gondolkodási idő az étteremben, és nincs megállás a zebránál sem. Mindez Ho Chi Minh Cityre fokozottan igaz, így aztán a város kellemesnek egyáltalán nem nevezhető. Cserébe érdekes a kettészakadt Vietnam déli részének elnöki palotája, melynek majd minden zuga eredeti állapotában megtekinthető, a vietnami háborút bemutató múzeum, és a folyópart környékén is van néhány szép, francia gyarmati épület." forrás


"Saigon egy kb. 12 milliós agglomeráció, és egy hatalmas, zsúfolt, zajos, lüktető nagyváros. Azt hiszem, nyugodtan elmondhatjuk magunkról - immár négy év Delhi után - hogy eléggé hozzá vagyunk szokva a tömeghez, ennek ellenére Saigonban még mi is megszeppentünk egy kicsit. Delhiben is elég nagy orosz rulett átmenni az utcán, de Saigonban ez a töméntelen motoros miatt még ijesztőbbnek tűnik. Aztán persze megszoktuk, és kiderült, hogy sokkal könnyebb, mint Delhiben, mert a vietnami motorosok vagy megállnak, vagy kikerülik a gyalogosokat, ezért egyszerűen le kell lépni eléjük. Szó szerint, ha nem lépsz le, életed végéig ott maradsz. Ráadásul a teljesen folyamatos forgalom miatt ez azt jelenti, hogy a két motor közötti másfél méteres lyukba már "be kell lépni". Szerencsére mi Delhiben edződtünk, ezért ez nem okozott gondot, de hogy egy Európából érkező turista hogyan tud itt átjutni az utca túloldalára, azt nem tudom. (2013)" forrás


"Ho Chi Minh város. Vagyis nem, mert én a Saigon nevet jobban szeretem, amelyet 1975-ig viselt a város. Motoroktól nyüzsgő és robajló város, ahol az élet sohasem áll le. Az első pár napot szó szerint át kellett vészelnem. A zaj, a szmog, a millió ember, és a lehúzni próbáló motoros taxisok hadával rossz volt szembesülni. De pár nap után hirtelen magába szippantott és már nem menekülhetek. Főleg, akkor, amikor a Saigon folyó partján ücsörgök naplementekor. Dél-Vietnam egykori fővárosában közel 10 millió ember él. Ez a 10 millió ember 6 millió motort birtokol. Ez azt jelenti, hogy minden családban van legalább egy. Ha nincs motorod, senki sem vagy. A csajozást el is felejtheted, ha fiú vagy.

Nem láttam még olyan motort amin ne lehetne bármit szállítani. Mindent felpakolnak. A bukósisak kötelező, de a biztonsági öv nem. A gyerekeket például így szállítják többnyire. Vagy ölben. Hatalmas zsákokat, egyéb szállítmányokat de még parazsat grillrácson kézben tartva is láttam. Őrület. A közlekedést ennek ellenére biztonságosnak érzem és nem félek. A motorosok kiszámítják merre lépek, ha szép nyugodt, magabiztos tempóban haladok, és kikerülnek. A piros lámpánál pillanatok alatt felgyülemlik millió motor és ha a lámpa zöldre vált, csak a motorok zaját hallom.

Kedvenc időtöltésem áthajtani a városon. De nem én vezetek. Fogok egy motoros taxist, megegyezünk az árban és indulhat a fél órás motorút. A nyüzsgő forgalomban profi technikával kerüljük ki a többi motort, autókat, gyalogosokat, hajtunk fel a járdára, lavírozunk 2 motor között szűk helyeken és mindezt őrületes sebességgel. Nem félek. Élvezem. A sofőröm érti a dolgát, nyilván ezt csinálja évtizedek óta. Amikor megérkezünk, kicsit sajnálom is hogy vége az útnak.

Pár nap múlva biciklire pattanok és behajtok a forgalomba én magam. Körülöttem millió motor. Érzem a forró kipufogó gőzt a lábamon, ami a millió motorból tör elő, ami mind előttem kattog. Körbenézek. Csak motor. A felvillanó zöld jelzésnél megindulok a motorokkal együtt én is. Olyan ez mint egy zsibongó méhkas. Egyszerre félelmetes, hátborzongató, és felejthetetlen élmény. Sehol máshol nincs ilyen a világon. Ez Saigon. Egyedi, és megismételhetetlen. (2015)" forrás


"Saigonról írnom kell. Mitől van az, hogy egy hely, egy város azonnal taszító a számodra? Én, aki a világ annyi pontján fordultam meg, nagyon ritkán éreztem hasonlót. Saigonban, viszont, ahol az utazásom második felében egyszer már jártam, rögtön megcsapott ez a tömény ellenszenv. Akkor hamar el is menekültem onnan. Agresszív város, brutálisan az. Kaotikus – de nem úgy, mint a többi ázsiai hely. Hanem életveszélyesen kaotikus. Átkelni egy kereszteződésben, minden esetben azzal a tudattal jár, hogy az életben maradásodra 50% esély van. Ez nem dramatizálás, ez komoly.

Van vagy ötmillió lakosa, sőt több, és száguldozik benne milliós nagyságrendű motorkerékpár (egy embernek, tizenéves korától kezdve, 1-3 gépe van). Járda és úttest közt nincs különbség. Engem szabályosan a járdán ütött el egy szemben robogó motor, a lábam közt állt meg, és felöklelt a kormánnyal. Iszonyú az utcai zaj, egyfolytában mindenki dudál, megpróbálván elkerülni az ütközést. Így is sok ember sérül vagy hal meg naponta. Útirány, sáv nincs, zebra érdektelen, lámpa nem számít, minden oldalról kanyarodnak, keverednek, szembe jönnek, felbukkannak, megfordulnak, robognak, pöfögnek, hisztérikusan kerülgetik egymást, eszeveszetten dudálnak.

Árusok, tuktukosok még az átlagnál is simlisebbek, tolakodóbbak. Félpillanatonként rád akarják tukmálni magukat, meg a portékájukat. Becsapnak, követnek, zaklatnak, motorjukkal meg-megböknek. A járdán az utolsó négyzetcentiig motorok parkolnak, ahol marad egy keskeny járdányi sáv, oda, mondom, feljönnek a motorok száguldozni. Saigonban akadnak modern épületek, iszonyú mennyiségű utcai kajálda, érdekes higiéniai viszonyok, mindenképpen a szmog, a párával telített negyven fok, a kosz és a káosz a jellemző rá. Feszültséget és állandó éber készenlétet vált ki belőled, ami nekem minden, csak nem barátságos. Szeresse, aki akarja, meg tudja. Hanoi, szerintem, ami egyébként ugyancsak rém zűrös, sokkal rokonszenvesebb város. (2014)" forrás


,,  Saigonba ("új" nevén Ho Chi Minh város) érve az ember rögtön észreveszi a különbséget Hanoihoz képest. Mintha egy európai nagyváros lenne, magas épületek, széles utak - egyedül a brutálisan kaotikus forgalom emlékezteti rá, hogy Ázsiában van. Én korábban naivan a szicíliai közlekedést hittem káosznak, de az svájci fegyelem ahhoz képet, ami Saigonban történik. A helyi KRESZ a newtoni fizikára épül: aki nyugalomban van, vagy egyenes vonalú egyenletes mozgást végez annak elsőbbsége van. Emellett a széles utakon minden sarkon minden irányba kanyarodnak a motorosok - arra is amerre nem lenne szabad, és a járdán is megjelennek melletted, amint tele lesz az úttest. Gyalogost igazából alig látni a helyiek között. Ami a legidegesítőbb, hogy hiába van zöld lámpád, akkor sem enged el senki, csak dudál neked hogy húzz a vérbe, mert ő most jön. Az európai ember hamar felkapja a vizet, és legszívesebben felrúgna egy találomra kiválasztott delikvenst, hogy rajta töltse ki a dühét amiért konkrétan öt percbe telik átmenni az úttesten. (Biztosan van már ilyen gyilkosság a vietnami kriminalisztika történetében.) Mivel nem szerettünk volna sem a helyi börtönben, sem a helyi kórházban kikötni, így jó sok idő eltelt egy-egy átkeléssel, és pár hangos magyar káromkodással vezettük le a feszültséget. (Vállalkozás ötlet: ha valaki csinálna egy olyan gyalogos GPS-t, ami a keresztezendő utcák számát minimalizálná, nagy sikere lenne a Saigonba utazók körében.)
Saigon látnivalói közül elsőként (A helyi Notre Dame és a Postahivatalt hamar magunk mögött hagytuk és inkább a piac forgatagába vetettük magunkat, ahol nagyon finomakat ettünk.) az elnöki palotát néztük meg. Az épület gyakorlatilag érintetlen azóta, hogy 1975-ben az északiak elfoglalták a várost és menekülésre késztették az Amerika-barát elnököt. Némileg visszaköszönt a hazai szocreál múlt bútorzata, de kapitalistább verzióban. (2016)" forrás

Fotóegyveleg

Főposta Ho apó portréjával

Vissza az elejére


Kommentek

fFerencf, 2020. 03. 06. 16:38
2020. február első felében voltunk Saigonban (Bangkokból repültünk oda), ahol 5 napot töltöttünk. A Vietnami vízumot még itthon megvettük az interneten keresztül. Érdemes a hivatalos kormányzati honlapon keresztül igényelni, mert ez névre szóló, 3 napon belül megküldték és érkezéskor közvetlenül lehetett vele menni az útlevél ellenőrzéshez. https://immigration.gov.vn/web/guest/trang-chu-ttdt.
Aki máshogy intézte, állhatott még be külön sorba, 20-25 perc várakozás, többlet adminisztráció stb.
A repülőtérről busszal (109) mentünk be a városba, fél óránként indul, 20000 VND a jegy. A jegyet a kalauznál lehet megvenni, aki segít abban is, hogy hol kell leszállni a kiválasztott szállodánál.
Mi viszonylagosan a belvárosban laktunk, Bui Thi Xuan, District 1, minden nevezetességet elértünk gyalog. A „kötelező” saigoni nevezetességeket megnéztük (Háborús emlék múzeum, Függetlenségi palota, Posta, Notre Dame, Bhen Than piac, stb), a Bitexcora sajnos már nem volt időnk. Természetese este elmentünk a Bui Vien utcába is, ami a Pattayai Walking street „testvére”.
Ezen kívül 2 túrára fizettünk be. Az egyik egy teljes napos Mekong szigetek/csatorna túra volt, a másik egy fél napos Chu Chi alagutak. Mindkét alkalommal a szállodánál vett fel az utazási iroda mini busza és oda is hozott vissza. Érdekes volt mindkét kirándulás, volt külön angolul beszélő idegenvezető, csak javasolni tudom.
Mi is megkóstoltuk a Pho levest, (annyira nem ízlett). A vietnami kávé viszont valóban jó, a helyi sörök szintén jók és elfogadható árban is voltak. Zavaró volt, hogy nagy címletűek a bankjegyek, pld. 70-100 ezer VND volt egy jó vacsora.
Semmilyen biztonsági problémánk nem volt (egyenruhás rendőrt alig láttunk), pedig sötétben is jártuk az utcákat. Rengeteg a motoros, a piros lámpa alig bír jelzés értékkel, nagyon kellet figyelni még a felfestett lámpás gyalogos átkelőknél is, más kérdés, hogy ennek ellenére nem láttunk balesetet.


Oblat Ildikó, 2015. 09. 20. 03:04
érdekes, hasznos, nagyon jó részletes leírás


Új hozzászólás beküldése

Név:
E-mail cím:*
Hozzászólás:


* az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon


Repülőjegyek Hanoiba Repülőjegyek Hanoiba
Olcsó repülőjegyek Hanoiba a Vistánál
Repülőjegyek Saigonba Repülőjegyek Saigonba
Olcsó repülőjegyek Saigonba a Vistánál



SZÁLLÁSFOGLALÁS

hirdetes