ÚTIKRITIKA.HU / Vietnám










Vietnám

Hanoi | Saigon (Ho Chi Minh-város) | Tengerparti strandolás | Mekong delta | Hoi An | Hue | Dalat | Da Nang | Phan Thiết | Sapa | Egyéb látnivalók

Vietnam - Látnivalók és nevezetességek

Tengerparti strandolás

Hoi An - strandolás

"Na ja, a tengerpart: nem vagyok nagy strandoló, voltam már nagyon szép és csúnya beacheken is. Ez állítólag az egyik legszebb, szerintem inkább érdekes. De azért szép. Eddig három partszakaszt próbáltunk ki. Az első volt a legbénább. Szinte tök üres volt, mindegyikünkre jutott vagy öt üres étterem és két-három mogyoróárusnak álcázott koldus, akik a megveretésig hajlandóak elmenni azért, hogy pénzhez jussanak. Bementünk térdig a tengerbe, ahol éppen egy medúzaraj próbált meg ismerkedni a parttal. Az árusok nem hagytak békén, úgyhogy gyorsan leléptünk az általunk Koldusok Partjának nevezett szakaszról.

Második próbálkozásra kezdőként behajtottam motorral a homokos part felé, Eszter nagy örömére fenyők és kaktuszok között, ha borulunk, ajjaj. Teljesen elhagyatott partot találtunk, pár lélekvesztővel és később pár hozzájuk tartozó halásszal és kis kölökkel, végre valami autentikusabb élmény az eddigieknél. Harmadszorra viszont megtaláltuk a tutit, egész jól kiépített, cseppet sem zsúfolt strand képében, sörrel, kókusszal, kajáldákkal, medúzamentes tengerrel. A maradék időnket ott töltöttük, és később is ez lett a fürdős bázisunk. (2007)" forrás

Sandy Beach

"Elhagytuk a homokos partot és most megint egy nagy állat tetején ringatózom, konkrétan a Hoi An és Saigon közötti röpke 1000 km-es távon közlekedő éjszakai buszon. A busz megint fullon van, hónalj-közelben vagyunk a népes nemzetközi utazóközönséghez. Szerencsére nem mi szálltunk fel utoljára, így volt még hely a buszon és rutinosan kiválasztottuk a vécétől távol eső helyeket. Izzadni nem fogok, mert a fejem fölött küldi be a légkondi a jeges levegőt. Itt csakúgy, mint minden keleti országban imádják sarkvidékire hűteni a levegőt... A hideg itt pihenés a szervezetnek az iszonyat hőségben.

Na..., de a címhez igazodva: olvasható az LP-ben, hogy a legszebb tengerpartba Vietnam jelentős összegeket öl, hogy igazi szuper-beach legyen belőle. Ez a történet sajnos mára igencsak előrehaladt, úgyhogy azt ajánlom, hogy aki olcsón akar tengerparti szállást, most jöjjön, mert az egyetlen hippiviskót, ahol mi is laktunk, szerintem hamarosan lebontják és luxusszállodát növesztenek helyette, ahogy az a szomszédos telkeken már erősen látszik. Nem lesz itt szállás napi 100 dollár alatt. A már megépültekben orosz, maffiózó külsejű arcok áramlottak a babáikkal, akik napközben ott hangoskodnak minden látnivalónál. Nem mondom, hogy kedvelem őket. Jó lenne, ha az ideutazás nem lenne a jövőben csak az ilyen tuskók előjoga, no meg nem ártana, na nem szórnák tele a partot szörnyű giccses parkokkal, nem köveznék fel a homokos partot, hogy a hölgyek tűsarkú szandáljába ne menjen homok, mint ahogy azt sajnos a mellettünk lévő méregdrága Sandy Beachen megtették. A Márvány hegység köveire épült műhelyek is sajna a műveletlenek kivagyiságára építve gyártják iszonyatos szobraikat. Pedig az alapanyag igen nemes.

Visszatérve a parti életünkhöz, imádtam a semmittevést, hogy kb. 8 órát vízben voltunk, vagy sétálhattam az elképesztően puha homokban, egy álom ez a hely, na. A parton egészen 4-ig csak mi voltunk vagy még elvétve pár turista. Helyi erők nem nagyon jöttek, ha mégis, akkor szigonnyal, sznorkel-felszerelésben halat fogni, vagy kis ásókkal kidobálták a homok-huplikat, és rákokat kerestek benne. Egyet én is találtam. Odaadtam nekik, mert gondoltam, egyért nem rendezünk be konyhát a szobánkból. A nép bejövetele a tengerparti részre úgy néz ki, hogy először megjelenik pár árus, akik motoron bográcsot, grillrácsot meg mindenféle sütő-főzőeszközt hoznak. Kipakolnak, tüzet gyújtanak és nekiállnak sütni. Hamarosan megjelennek a családok. Papa, mama, gyerekek, rendszerint utcai ruhában, azért egyesek bermudanadrágban is, felvilágosultabb csajok baby-dollszerű szerkóban és úgy szaladnak a tengerbe, mintha először látnának vizet. Láttunk olyan fiatal nőt, aki nadrágban, dzsekiben, maszkban és bukósisakban fürdött. Végül is, a bukósisak alatt tuti nem ég le a fejbőre.

Sokan nem tudnak úszni. Mintha félnének is kicsit a víztől. Sekély vízben láttunk mentőmellényeseket bénázni, és úgy általában olyan, mintha ez a délutáni össznépi strandolás mintha valami új szokás lenne. A nagy fürdés kb. 4-től 7-ig tart. Olyan sokan vannak a vízben, hogy szinte egymáshoz érnek, de csak egy jól behatárolható 100 méteres területen belül. Jönnek ki tudja mit kínáló mozgóárusok, akiknek ordibátor van a motorja elé kötve, ami kb. azt kiabálja folyamatosan, hogy "bon jovi, bonbon jovi" vagy valami hasonlót. Látni öreg nénit felöltözve, kalapban a szintén felöltözött unokákkal fürödni.Az egyik kis csákó próbált úszni, én meg kicsit tanítottam, úszónyíl, utána mellúszás láb- és kartempó. Nagyon élvezte láthatóan, rá volt írva az arcára, hogy ez aztán maradandó történet lesz, mikor a nagydarab fehér asszony őt úszni tanította.

Konstatáltam, hogy a hátam csupa víz, mert a hátam alatt lévő zsákban eresztett az üvegem. Baromi kevés hely van ezen a rohadt buszon. Majd elfelejtem, megírni a súlyos kis vízi élményemet. Jól beúsztam a tengerbe, mikor éreztem, hogy valami csipkedi a vállamat. Odanézek, hát egy hal volt, olyan 7-8 centis forma. Bámult és csipkedett. Én rákiabáltam és nyomkodtam el a fejét, de a csak jött. Utána a combomat nyomkodta a fejével míg hosszas nógatásra és csapkodásra végre lelépett. Hát ilyet se tapasztaltam.még soha. A kishalak rajokban ugráltak ki a vízből. Egyszer a Zsuzsa mögül röppent fel egy csapat. Tisztára olyan volt, mintha ő fingotta volna ki őket. (2012)" forrás

Na Thrang

(vietnámi kiejtés: nyá tyány)

284 ezres lakosság (2017-es adat)

"Dalat után a Na Thrang tengerpartjára igyekeztünk, ami a Ha Long-öböl után a létező legtipikusabb vietnami turistacélpont. Előzetesen kapott hideget-meleget a megismert turistáktól, úgyhogy kíváncsiak voltunk. Szokás szerint tíz motoros vetette ránk magát, hogy a legjobb és legolcsóbb szállodába repít minket egy perc alatt a lehető legkevesebb dollárért. Ilyenkor mindegyik fazon reménytelenül hasonló szobákat tartalmazó prospektusokat nyom szó szerint az orrod alá, és teljesen ötletszerű, hogy melyiket választod. Igazából mindegy is, hisz ha valamiért nem tetszene a hotel, mellette lesz még öt másik hasonló árfekvésben. Ez egyébként Vietnamban meglepően magas színvonalú hoteleket jelent olyan háromezer Ft-ért. Ha ablak nem is, de légkondi, kábeltévé, hívogató franciaágy, némi berendezés és saját fürdő meleg vízzel mindig van. Itt is elrepített minket olyan száz Ft-ért a motorosunk egy egyen szállásra, meg is kaptuk két perc alatt a standard szobát. Le a partra. A strand itt a napágyakkal és a napélvezőkkel teletűzdelt homokpadot leszámítva parkosított: tele van gyerekekkel, sétálgatókkal, futókkal, étel- és minden egyéb árusokkal. Elég hosszú partszakaszt tölt meg a nép, a vietnamiak és a nyugati turisták a megszokott módon külön territóriumot tartanak fent egy keskeny senki földjével a határon.

Nem sokat lehet mesélni Na Thrangról, lévén, hogy semmi érdekes nem történik itt az emberrel. Minden nap más éttermet próbáltunk ki, ettünk közepesen rossz indiait és olaszt, de isteni pho-t, azaz vietnami tésztalevest is. Mivel a nyugatiak területén kínosan sok volt a kurjongató, félig részeg, tangás nőjét taperoló orosz, mi nagy bátran bekéredzkedtünk a vietnamiak közé. Ha csendben és moccanás nélkül napozol, nem futkározol be a vízbe percenként, még a fürdőruhás napozást sem nézik rossz szemmel. Nem mintha napoztam volna, mi egy ideje feladtuk a kísérletezgetést, túl erős a nap és valahogy nem is akarunk már olyan kényszeresen lebarnulni. Nem is olyan menő, most hogy húsz perc kéne hozzá. Órákat töltöttünk viszont itt a melegtől kábán fetrengve vagy olvasva egy helyitől vásárolt hamisított nyugati megmondós regényeket. Még talán össze is vesztünk egyszer, nyilván teljesen lényegtelen, hogy min, olyan meleg volt, hogy bármin megtettük volna. Mondtuk már, hogy milyen pokoli a hőség Vietnamban? Nem élőlénynek való." forrás

Phu-Quoc-sziget

(vietnámi kiejtés: fú kvok)

"Szingapúr egyszerű volt és kényelmes, de amire igazán epekedtünk, az a tengerpart édes magánya, nyugtató tengerzúgása és nagy tengeri herkentyű vacsorái voltak. El is repültünk Ho Chi Minh Citybe, Vietnam legnagyobb városába, ahol azon nyomban átszálltunk egy Phu Quoc-ra tartó járatra. Az "azon nyomban" azért túlzás, de az út alatt annyira megváltozott az időérzékünk, annyival könnyebben ütjük el a semmivel a régen olyan lassan telő időt, hogy négy órát üldögélni a reptér csodás kis éttermében szinte pár percnek tűnt. Phu Quoc-on aztán már várt a megrendelt taxi, ami tíz perc alatt a szállásig repített bennünket. Ezúttal semmit nem bíztunk semmit a véletlenre két okból: az internet hangos tőle, hogy a sziget annyira népszerű, hogy könnyen szállás nélkül maradhatsz, ha csak úgy megérkezel, másfelől semmi kedvünk nem volt hotelről hotelről járva szobákat lesni és árakról alkudozni. Van amikor csípőből kiráz egy ilyet az ember, de ez nem az a szituáció volt.

Tíznapos bambulást és alapos feltöltődést terveztünk itt. Ehhez képest az első esténken az egyik tengerparti étteremben koktélszürcsölgetés közben összeakadtunk egy párral: a magyar Vali és a holland Robin az elő-nászútjukon voltak itt, és lelkesen motorozni hívtak minket másnapra felfedezni a sziget rejtett strandjait és vízeséseit. Nem tudtunk ellenállni a csábításnak, és igent mondtunk. Innentől két teljes napot töltöttünk együtt motorozással, úszással, kakasviadal nézéssel, beszélgetéssel (félig magyarul, félig angolul), evéssel és a sziget egyik legdrágább hotelének úszómedencéjében és jakuzzijában való hesszöléssel. Valit és Robint aztán nem kellett félteni, kedvenc hobbijuk az ötcsillagos hotelek megízlelése és általuk is igénybe vehető szolgáltatásaik igénybevétele.

Míg a fiúk a motorokat intézték, mi Valival besétáltunk a hotel két étterméből a kisebbe, ahol ő egy fesztelen mosoly kíséretében felvetette a pincér srácnak, hogy innánk egy kávét, és használnánk a medencét. Ő igent mondott, aztán később odajött elmagyarázni, hogy ez az ő személyes kis projektje, mert elvileg ez szigorúan tilos mindenféle korábbi botrány miatt, de ha nem hányunk bele a medencébe és nem dohányzunk (és persze ha kap egy kis borravalót), akkor maradjunk nyugodtan. Így is tettünk. Ezt magunktól soha nem tettük volna, az biztos, jó értelmű pofátlanságból még van hova fejlődni.

A szigeten - ami Vietnam három legnépszerűbb tengerpartjából talán a legszebb - tényleg gyönyörű strandok voltak, az egyetlen bánatunk a medúzák burjánzása volt, egyszerűen megszállták a partközeli vizeket, úgyhogy úszni majdnem hogy lehetetlen volt. Miután elbúcsúztunk a tovarepülő Valiéktól átálltunk a tengerparti életmódra. Sokat aludtunk, napoztunk, sétáltunk, jókat ettünk, esténként koktélozgattunk és a szállónk két keverék kutyusával meg Kokóval, a spániellel játszottunk.

Néha elmotoroztunk a piacra gyümölcsöt venni, egy kávézóba inni egy kávét, az éjszakai piacra vacsorázni (és gyöngyfülbevalót válogatni Husinak) vagy nézegetni a szép, színes hajókat a dzsuvás kikötőben, de összességében nem csináltunk annyi mindent, mint az első két nap alatt. Nem is nagyon volt mit csinálni, a városka és a falvak tipikus délkelet-ázsiai helyek, miután milliót láttunk, már kifejezetten otthonosak, de semmi izgalmast nem rejtenek. (Kivéve talán a Louis Vuitton-os motort, az lenyűgöző volt.) Mindenesetre kipihentük magunkat és határtalan lelkesedéssel szálltunk fel a Saigonba tartó repülőre, hogy mi most olyan nagyon alaposan nézzük meg Vietnamot, mind még senki..." forrás

Mekong delta

"A Mekong delta volt a következő kiszállásom, ahol két napot töltöttem. Három óra buszozás után csónakba szálltunk és átmentünk a Mekong folyón egy szigetre. Megkóstolhattunk különféle mediterrán gyümölcsöket, igazi, friss mézet. A méhekkel tele lépbe beledugtad a ujjat és nyalakodtál. Igazi méz íze volt, amibe semmi adalék vagy cukor nincs. Teával és más száraz déli gyümölccsel kínáltak. Mindenhol lehet venni kígyó, és még több más rovarból készült bort. Állítólag nagyon jó a vérkeringésnek és a férfiasságnak. Meg is lehetett kóstolni, én sem voltam finnyás, egy fél kupicával legurítottam. Nem volt annyira rettenetes íze, érződött nagyon az alkohol, és utána a fura szájíz. Volt egy hatalmas kígyó is, amit fel lehetett próbálni, nyakba lehetett akasztani. Azt mondták, hogy 6 éve van ott, csirkét, egeret, meg más apró állattal táplálkozik.

Ezek után kipróbálhattunk egy pár mediterrán gyümölcsöt, de még mindig a kedvencem, az ananász és a mangó. Azt is megnézhettük, hogy hogyan készítik kókuszból a karamellát. Ott a sziget közepén egy sátor alatt a kicsi vietnami asszonyok hogyan préselik, főzik, majd csomagolják. Meg is lehetett kóstolni, de az ára nagyon drága volt. Az egyik helyről a másikra ki csónakokkal mentünk. Négy személy egy csónakban, két vietnami nő evezett. A pálmafák közt, keskeny járatokon haladtunk végig a sziget másik felére. A túrába benne volt egy ebéd is, de nem volt a legnagyobb adag, nem magyar embernek porciózták ki. Nem tudják, hogy a székelynek egy nagy adag puliszka jár, hideg tejjel, hagymatokánnyal. Amióta itt vagyok Ázsiába, már szinte két hete, olyan nap nem volt, hogy rizst vagy nudlit ne egyek. Kenyeret már több mint egy hete nem láttam. Annyira megtanultam, hogyan kell használni a pálcikákat, mintha azon nőttem volna fel. A rizst gond nélkül kanalazom vele. Pihenésként tettünk egy rövid biciklitúrát a szigeten, majd vissza a hajóra, azaz ladikra. Hihetetlen volt ez a kis csónak, a lécből eszkábált padok már meg voltak kottyanva, és a Mekong folyó hullámai ide-oda dobálták a csónakot, a padon is ide-oda csúszkáltál. Nem voltak lerögzítve.

Utolsó nap meg feljebb mentünk a folyón, megnézni az árucserét az emberek közt. Az igazi piacot, amikor nagyobbrészt árut árura cserélnek és nem pénzre. Ez az egész piac a Mekong folyón zajlik, reggel 5 délig. És ez minden nap. Ezek az emberek itt is laknak a csónakjukba, így élik le az életüket. A nagyobb hajókat kikötik az áruval és kis csónakokkal üzletelnek, járnak körbe. A vénasszonyok meg a folyón szállítják az egész konyhát és árulják a reggelit. Ezután megnéztük hogyan készítik a laskatésztát. Még egy egzotikus gyümölcsfarmon is körbejártunk, ahol láthattuk a mangó-, ananász-, narancs- és banánfákat." forrás


"Vietnam déli részén kígyózik a híres-neves Mekong folyó, ami mielőtt a dél-kínai tengerbe folyna, hatalmas kiterjedésű, több száz km hosszú deltává terebélyesedik. Ezen a területen pedig rendkívül izgalmas dolgok folynak, vízi falvak, szigetközi települések, úszó piac, dzsungelezés. A HCMC-től kb. 2 órás buszútra lévő My Tho kikötővárosból indulhatunk hajós felfedezőútra a környéken. Dél-Vietnamból ezt az attrakciót vártam a legjobban, a rengeteg háborús film megtekintése után azt hittem, Mekong a végtelen dzsungelen gázolunk majd keresztül, néha jobbról- balról feltűnik majd egy-két tigris meg majom, a malária Damoklész kardjaként lebeg majd felettünk, s utunk végén eljutunk majd Kurtz ezredes barbarikus kolóniájához. Ehhez képest egy csapat unott képű kínaival séta-hajókáztunk Frank Sinatrát hallgatva, néha ki-kikötve mindenféle szigeteken, ahol helyi látványosság címszóval bújtatott vásárlásra igyekeztek ösztökélni minket. (2012)" forrás


"Így maradt a Mekong deltába szervezett nagycsoportos kirándulás, ami igencsak középszerűre sikeredett. Szennyezett, büdös, ipari folyón hajókáztunk fel alá, rettenetes ebéddel, ezt követte egy tízperces csónakázás a mangrove erdőben, ami talán még érdekes is lett volna, ha nem látszott volna már beszálláskor, hogy az első sarok után véget fog érni. Levezetésképp pedig meghallgattuk a helybeli népdalokat, három olyan alak előadásában, akik maguk is azzal kezdték a műsort, hogy ők igazából nem tudnak énekelni, de nagyon szeretnek. Nos, igazuk volt, tényleg nem tudtak. (2011)" forrás


"A kambodzsai-vietnami határt a Mekongon lecsordogálva hajóval léptük át. A Mekong-delta Vietnam egyik legkevésbé iparosodott része, az ezernyi folyóág és csatorna által behálózott síkság lakói leginkább rizstermesztésből, illetve hal- és kacsatenyésztésből élnek. A hajó Chau Docban tett partra minket, ahol nemigen lehet mást csinálni, mint sétálgatni a városka méretéhez képest meglepően nagy és érdekes piacon, üldögélni a folyóparton, figyelni a rohanó vietnami életritmust és élvezni, hogy a helyiek minden hátsó szándék nélkül kedvesek. Itt ettük a legfinomabb pho-t (tésztalevest), holott nem csak az ország, de a pho fővárosa is állítólag Ha Noi." forrás

Hoi An

33 ezres lakosság (2017-es adat)

"Hoi An volt Vietnam fő kikötője és kereskedelmi központja a 17. és 18. században – kb. 100 km-re van délre Hue várostól. Reggel fél 9-kor indultunk, utunk szinte végig a parton haladt – kivéve egy szerpentines szakasz, ami egy 500 méter magas hegyen ment keresztül. Útközben megálltunk Da Nang városban – Vietnam 3. legnagyobb városa – megnézni a Cham múzeumot. Itt található több Hindu szobor, a legrégebbi a 8. századból. A szobrok nagy része My Son-bol (Cham civilizáció vallási központja) származik. Hoi An óvárosa 1999-ben lett a világörökség része, autók egyáltalán nem hajthatnak be – de robogósok azért dudálva közlekednek. A belváros nagyon hangulatos – több nemzetségház is található, amik egyedi építészeti stílusok alapján épültek a 17. és 18. században.

Mindegyik szimmetrikus és a terület hátsó épületében található az oltár. Az óvárosban található a japán híd is, amit közösen építettek a Japánok és a Kínaiak a 17. század elején. Volt szerencsénk megnézni egy helyi előadást is - tradicionális zene és tánc. Hoi An úgyszintén világszerte híres a varrodáikról - így szinte mindegyik sarkon található egy varroda. Mivel az idegenvezetőnk rokonának is van, így nem kellet alkudozni az árból, elsőre korrekt árat mondtak. Katalógusból kiválasztottuk a stílust, majd külön az anyagot és másnap reggelre már kész is voltak. Nagyon szépen dolgoztak és az anyag is kiváló minőségű. 1 öltönyért, 3 ingért, 2 kosztümnadrágért és egy ruháért fizettünk kb. 150 eurót." forrás


"Hoi An szívem csücske azóta, amióta először voltam itt, a helyzet most sem változott. Gábor ugyan elmesélte, hogy három éve egy árvíz elmosta az érdekes részeket, de ennek ma már nyoma sincs. Szentendre-szerű kisváros portugál, holland, kínai, japán beütéssel ugyanis ezek a nációk kereskedtek itt évszázadokon át. Korábban kikötőváros volt nagy nyüzsgéssel, ma egy porfészek lenne, ha nem lenne ilyen gazdag kulturális öröksége. A belváros szinte összes háza érdekes valami miatt. Kikötőváros funkciója megszűnt, időközben folyója, a Thu Bon feltöltötte, így a tengerpart jelenleg 5 kilométerre található. (2007)" forrás


"Hoi An gyönyörű kisváros a folyó környékén liliputi, kínaias házikókkal, kínai templomokkal, pagodákkal és nagyon helyes vendéglátóipari egységekkel. Dél körül itt is kitör a szieszta, és akkor ugyan nem zárnak be, de a személyzet diszkréten hátravonul és lefekszik a földre terített gyékényre hunyni egyet, míg a vándor táplálkozik. Hoi An nagyon elturistásodott, ennek megfelelően az árusok többsége fehéreket hülyének néző, szemét módon lehúzó kategóriába tartozik. A gyümölcsöket is olyan horror áron akarták adni, hogy inkább nem vettünk semmit. Azt utálom ebben, hogy az van az arcukra írva, hogy fizess pénzeszsák. Anyátok... - ez van az én arcomra írva, de ha nem vagyok teljesen érthető és megy tovább a molesztálás, akkor ezt audiovizuálisan is igyekszem tudatni. Találkozunk azért rendes emberekkel is, nemcsak kufárokkal. Szeretik ismeretlenek megkérdezni, hogy honnan jöttünk, segítőkészen útbaigazítanak, szóval azért nemcsak bosszankodásból áll a napunk még akkor sem, ha előszeretettel írok ezekről. Nem felejtem el annak az öregúrnak az arcát, aki sétabottal ment Hue-ben a folyóparton és rám köszönt, hogy bon soir Madmoiselle és úgy mosolygott hozzá, mint egy kolduló buddhista szerzetes. Az egy más kérdés, hogy engem kisasszonynak nézni minimum súlyos látászavarra utal." forrás


"Hoi An-t színes házai, villái és (legfőképp) varrodái tették kedvelt turistacélponttá. Hires márkák katalógusaiból válogathat magának az érdeklődő, s egy nap leforgása alatt bármilyen anyagból bármilyen ruhadarabot megvarrnak a helyi "tűforgatók" - persze jóval olcsóbban, mintha az eredeti árut vásárolnánk meg. A málló falú villácskák alkotta, hangulatos központból ugyan tiz perc alatt ki lehet jutni... -azon városrészbe, ahol már vietnami vietnaminak árul a piacon- a központ meseházai nehezen engedik a látogatót. Órákig sétáltunk a szuveníresektől övezett kis utcákon, a csónakok szelte folyó mentén, az elhagyatottnak tűnő buddhista templom kertjében, a japán fedett híd (Chua Cau) körül. Gyalog indultunk el a belvárosból, hogy idővel fuvart szerezve jussunk el My Son több száz éves romjaihoz. A helyi motorosokon kivül azonban más nem igazán járt arra és buszt sem találtunk. A város szélén, falusias környezetben baktattunk, mikor végre feltűnt egy autó és intésünkre meg is állt. A sofőr és két belga utasa My Son-hoz igyekeztek és felajánlották, hogy megosztva a költségeket velük tarthatunk.

A bejárattól aszfaltozott út indul a dzsungelbe, melyről azonban le lehet térni, megajándékozva így magunkat a dzsungeljáró felfedezők a felfedezés pillanatában érzett, izgalommal és gyermeki kíváncsisággal fűszerezett örömével, amikor is hirtelen régmúlt idők romjaira bukkanunk. Hosszan sétáltunk a kövezett ösvényeken, a patakokon áthidaló, kis kőhidakon a dzsungelben, ill. néhol a telepített fasorok mentén, újra és újra kisebb-nagyobb romokra bukkanva, melyek oly' időtállóan hirdetik a hindu vallást, ill. - temetkezési helyszínként - a Champa-dinasztia uralkodóinak halhatatlanságát. Bár a vietnami háború alatt megrongálódtak a templomok, ennek konkrét nyomát nem láttuk. Nem is csoda, hisz a dzsungel már a legapróbb repedéseken is otthagyta jelét, miszerint jogot formál az épületegyüttesre. (2011)" forrás


,, Ha szeretnénk az igazi vietnami hangulatot megtapasztalni, de csak néhány napunk van az országra, akkor a közép-Vietnamban található népszerű óváros, Hoi An tökéletes választás: francia időkből megmaradt, erkélyes épületek, virágzó fákkal teli utcák és szintén rendkívül hangulatos, éttermekkel és kávézókkal teli folyóparti sétány teszi Hoi An-t az egyik leghangulatosabb vietnami kisvárossá. Ráadásul Hoi An annak ellenére lenyűgöző, hogy gyakorlatilag az év minden napján hemzsegnek itt a turisták.

Érdemes tudni, hogy bár Hoi An, s főleg legnagyobb attrakciója, a település óvárosa rendkívül kis területen helyezkedik el (körbe lehet sétálni akár 1-2 óra alatt is), mégis nagyszerűen el lehet itt tölteni néhány napot: magát az óvárost is nagy hiba gyorsan „kipipálni”: UNESCO adatok szerint, több, mint 800 történelmi épület került jó állapotban megőrzésre, melyek közül 18 a turisták számára is látogatható. Emellett egyrészt a néhány kilométerre található strandok is igen mutatósak, másrészt akad néhány érdekes programlehetőség is. Érdemes biciklivel körbenézni a szomszédos Cam Kim szigetén, hogy megtapasztaljuk az igazi vietnami vidéket, s a hoi an-i hajó- vagy csónakkirándulás is kötelező teendőnek mondható. És akkor még szóba sem került a tény, hogy Hoi An egész Vietnam egyik leghíresebb gasztro-turisztikai célpontja. Van itt tehát mit csinálni (és persze enni!), véleményem szerint csak az nem élvezi a Hoi An-ban töltött időt, legyen az egy nap, vagy egy hét, aki nem akarja. (2017)" forrás


"Hoi An legfőbb vonzereje, hogy jóformán most is úgy néz ki, mint négyszáz évvel ezelőtt. Az egységes városképi hangulatot segíti, hogy kitiltották belőle az autókat, sőt vannak időszakok, amikor még robogóval sem lehet közlekedni a keskeny utcákon. A város ma is abból él, amiből egykor: kereskedik. Árulnak itt selymet, bőrárut, teát, szöveteket, mindenféle zöldséget, gyümölcsöt és halat. A város központjában áll a tekintélyes méretű fedett piac, amelynek másik vége a kikötőre néz, itt garantáltan friss árut kap mindenki. A piacon még bételt is vehetünk, az egyik néni szívesen megteker egy levelet, belerak egy kis mészport, egy helyi diófélét, fahéjat, majd nagyokat sercintve megmutatja, hogyan kell fogyasztani. A hagyományos árucikkek mellett Ho Chi Minh apó képével díszített pólókat, a vietnami háború idején készült klasszikus mozgósító plakátok replikáit, zenei cédéket, miegyebeket is vásárolhatunk.

A város hangulata azonnal magával ragad, ahogy elindulunk az ódon utcákon. Az óvárost belépőjeggyel tekinthetjük meg, ez a jegy azután minden látnivalóra érvényes. Megnézhetünk akár több kínai templomot, részt vehetünk tradicionális kínai zenei és táncbemutatón, de még hagyományos, a bingóra hasonlító játékban is részt vehetünk. A konfuciánus elemekkel átszőtt kínai buddhista templomok itt is, akárcsak máshol Délkelet-Ázsiában erősen kötődnek egy-egy klánhoz: az egy vidékről, például Fucsienből kivándorolt kínaiak külföldön is összetartanak és őrzik gyökereiket.

Bár a kínai hagyományokat még ápolják a városban, a nyelvet már kevesen beszélik, kivéve az idegenvezetőket. A XVI. században még népes kolóniát alkotó japánoknak pedig már csak a hűlt helyét találjuk, őket ugyanis a XVIII. században hazarendelték a felkelő nap országába, miután áruval megrakott hajóikat többször is kalózok támadták meg útban Hoi An felé, és nem volt érdemes fenntartani ezt a kereskedő kolóniát. Az egykori japán negyed bejáratát azonban ma is könnyen felismerjük, oda ugyanis még ma is azon a képeslapokról ismerős fedett japán hídon lehet belépni, amin egykor kereskedőik is jártak. (2015)" forrás


Hue

(vietnámi kiejtés: heji)

"Hué maga a megtestesült relax Hanoi után. Nincsenek komolyabb emeletes házak, van viszont nagy folyó Parfüm névvel, időnként nevéhez méltatlan szaggal, sörkertek, csónakok. Nem egészen egy nap alatt sikerült megtekinteni a régi császári palotát, egész jól újjáépítették a Tiltott Várossal egyetemben, amit a háborúban sikerült lebombázni. Olyan értelemben nem nagy a kár, hogy a 19. század elején épült a nagyja, és voltak róla felvételek, így legalább van esély rekonstruálni. (2007)" forrás


"Hue város forgalma jóval mérsékeltebb mint Hanoi, de itt is ugyan úgy fittyet hánynak a forgalmi szabályokra – csak dudálgatnak a motorosok és kerülgetik egymást. Először a Császárvárost – más neven Tiltott Város – néztük meg. Valóban városi méretű – külön fal és vizesárok veszi körül. A 19. és 20. században – a császárok uralkodása alatt – ez volt Vietnam központja. Legtöbb épületbe több bejárati ajtó van egymás mellet, a középsőt csak a császár használta, míg a jobb oldalit a nők, a bal oldalit pedig a férfiak. A város több részre van osztva, volt külön épület, ahol a császár aludt – míg a feleség(ek) a másik épületben helyezkedtek el.

Minh Mang síremléke - fotó by Elter

A Tiltott város után következett a Thien Mu pagoda, amit még a 15. század elején alapítottak és a mai napig élnek benne szerzetesek. A pagoda lábánál folyik az Illatos-folyó, innen egy "sárkányhajóval" utaztunk a belvárosig. A belvárostól kb. fél órára vannak a császári sírok – ebből mi hármat néztünk meg. Elsőnek Minh Mang sírját láttuk – a császár annak idején 14 évig kereste a megfelelő terültet (majd 1841-43 építették) jövendőbeli nyughelyének. Minh Mangnak összesen 33 felesége és számos szeretője volt, élete során 142 gyermeke született.

Másodiknak Khai Dinh sírját néztük meg, teljesen más mint Minh Mang sírja. Ez inkább egy sírhegynek néz ki, rengeteg lépcsőn lehet feljutni a tetejére. Khai Dinh sokat utazott Európába, amit az építészi stílus is tükröz (állítólag a lányokat nem szerette – de egy fia azért született). Viszont hogy felépítse, az adót állítólag 30%-al megemelte, amit a helyiek nem nagyon díjaztak. Utoljára maradt Tu Duc sírja – ami alig egy év alatt elkészült egy mesterséges szigeten. Tu Duc volt Vietnam 4. és leghosszabban uralkodó császára – 1847-1883, így bőven élvezhette a komplexumot még halála előtt. Neki is több mint 100 felesége volt, de betegsége miatt nem született gyereke, helyette 3 fiút adoptált. Itt található Vietnam legöregebb színháza is." forrás

Khai Dinh síremléke - fotó by Elter

"Hueban végül is két napot töltöttünk, megnéztük a citadellát, ami egy kis város a mostani városban, sőt van vagy négy városfal, egymáson belül, mint a matrioska babák. A legbelsőben volt a császár palotája, amit itt is tiltott városnak hívnak, de jóval romosabb, mint Kínában, pedig sokkal később épült. Hiába na, a franciák és az amerikaiak megtették a magukét itt a rombolás érdekében. Eléggé elfáradtunk, így elhatároztuk, hogy riksával megyünk vissza a hotelhez. Itt viszont elsőre egyszemélyes riksák vannak, amiről aztán kiderült, hogy lehet rajta ketten is ülni, csak az egyik ember feljebb ül, a másik meg előtte a lába között. Nagyon vicces volt. :-) Délután még megnéztünk egy pagodát, ami egy hegy tetején volt, nagyon nyugodt környezetben. Voltak ott mindenféle színes szörnyeket ábrázoló festmények, emberi tulajdonságokat megtestesítve. És persze rengeteg sárkány. Írtam már, hogy itt minden sárkányokkal van díszítve?

Másnap elég fáradtan ébredtünk, nagyon rosszul aludtunk mindketten. Hamar rájöttünk, hogy ez csak a délután ivott kávé miatt lehet. Itt ugyanis élkepesztően erős kávét csinálnak, már a múltkor is megjártam az éjszakai vonatozás alatt, csak akkor még nem gondoltam, hogy a kávé miatt nem tudtam aludni. Reggeli után elindultunk megnézni a királysírokat. Motorral, pontosabban robogóval! Életemben először ültem ilyenen, persze nem én vezettem, volt mindkettőnknek sofőrje, de nagyon izgultam az elején. Átkaroltam a vezetőt, ahogy láttam a filmekben. Hát, képzeljetek el, a pasi olyan vékony és törékeny volt, mint egy gyerek! Látni lehet ugyan, hogy nem vasgyúrók itt az emberek, de ez nagyon megdöbbentő volt. Azért öt perc után már mertem a hátsó kapaszkodóba is kapaszkodni a pasi helyett, a végére meg egészen rákaptunk a robogózásra! :-)

A királysírok igazából paloták voltak a város körül, tóval, erdővel körülvéve. Mindegyikben volt több épület és pagoda is, és persze rengeteg sárkánymotívum. Volt egy hely, aminek a termei 3D-s mozaikkal voltak díszítve. Voltunk még egy kolostorban is, ahol éppen elkaptuk a szerzetesek buddhista imájának végét. Volt ott két temető is, az egyikben a császári palota eunuchjai, a másikban nagymenő buddhista szerzetesek voltak. Egyébként itt érdekesek a sírok, vagy miniatűr pagodák, vagy egyszerű félgömbök, de akkor több is van egymás mellett. Érdekes módon, az eunuchoké volt a pagoda, a nagymenő buddhistáké meg a félgömb :-) Elmentünk még egy volt amerikai katonai bázisra, ami egy hegy tetején volt, gyönyörű kilátással a folyóra, de gondolom akkoriban a katonák nem ezzel voltak elfoglalva. Megnéztük még, hogy csináljak a híres vietnami kúp alakú kalapokat és a füstölőket. Apropó, nehogy azt higgyétek, hogy a vietnami kalapos emberek zöld rizsföldek közepén egy sztereotípia a filmekből! Rengeteget láttunk már, akárhol is utaztunk eddig! Egyébként hihetetlen zöld az egész ország most, nem is csoda ettől a sok nedvességtől. Mindenhol van, a földön folyók, tavak, az égben meg ugye az a rengeteg felhő. Nem is beszélve a levegőben lévő páráról, tiszta göndör állandóan a hajam. (2011)" forrás

Khai Dinh síremléke - díszed lámpa - fotó by Elter

"Hue-be érkeztünk, amit itt Hüének mondanak. Nem hülyeség (hüeség...haha) idejönni annak, aki kicsit szeretné elképzelni a középkori, de akár a 20. század eleji távol-keleti életet verset író, kis tóba nyúló faházikóban elmélkedő uralkodóval, udvartartással, eunuchokkal és más érdekességekkel. Először a Citadellát akartuk megnézni, az uralkodók régi központját, amit sajnos az amerikai B 52-esek is alakítgattak nem éppen a javára, de máshogy alakultak a dolgok. Eleve ejtettük a hotelünk 50 dolláros ajánlatát, hogy mindenhova elvisznek és kajáltatnak. Végül is megoldottuk majdnem a feléért. Találtunk a Parfüm folyó (ami mellesleg szélesebb,mint Laoszban a Mekong) partján egy kis motoroshajót,amit kibéreltünk 4 órára és minden fontos romhoz elvitettük magunkat. A legérdekesebbek az uralkodói temetkezési helyek, és hozzájuk tartozó épületek. Itt minden ódon eredetiségében nézhető meg, túlzottan is eredetien, mert ha nem történik számottevő restaurálás,akkor a gyönyörű házakból térdig érő romok lesznek.

Ízlés, visszafogottság és természetbe illeszkedés jellemzi ezeket a helyeket. A város maga nem egy nagy szám, persze érdekes egy vidéki vietnami város életébe is bepillantani, ahol ráadásul kevés pénzért óriás adag tésztás kajákat lehet enni mégpedig finomakat. Megnéztük az egyik pagodát, három sírhelyet a hozzájuk tartozó objektumokkal és a Citadellát. Hazafelé többször eltévedtünk, ezáltal az egész várost bejártuk. Megtekintettük a helyi külszíni karateiskolát, játszótereket, katolikus templomot, pártházat, bíróságot, hidakat,folyókat mert van minimum még egy az illatoson kívül. Lenyűgöző volt a középkori Hue, amiből nem értem, hogy miért csak a legjellegtelenebb citadella tartozik a világörökségek közé. Elképesztő faragások, mintázatok, házformák, kertek, kis tavak, erdők. (2012)" forrás


"Délután egy turistabusszal átjöttem Huéba, ami 150 km-re északra van Hoi Antol. Ez volt a régi főváros a császárság idején egészen 1945-ig. Így rengeteg látnivalót tartogat a turisták számára. Mikor a Nguyan-dinasztia hatalomra került Huét tették meg székhelyül, innen irányították a birodalmat. Mivel gyakorlatilag egy kellemes sétával mindent el lehet érni, ezért még motort sem béreltem. A Citadella, a várfallal és vizesárokkal körülvett rész gyakorlatilag a vietnami tiltott város. Sajnos nagy része elég siralmas állapotban van, de folyamatosan dolgoznak a rekonstrukcióján. Bár ahogy elnéztem a császári palotában található makettet és a munka ütemét még vagy 10 évig biztos eltart nekik!! :):) Egyébként a makettet és a romokat nézve kis képzelőerővel magunk előtt láthatjuk a várost. Mivel eredetileg a nagy része fából épült, csak egy-két nagyobb palota és a házak alapjai voltak kőből, így az idők folyamán többször is leégett. A maradéknak pedig, a háború vége felé az amerikaiak basztak oda 50-60 bombát, mert állítólag itt bújt meg az ellenség!!! A város környékén kb. 15 km-es körzetben találhatók a császári sírok. Persze ők is rivalizáltak egymással.......mindegyik szebbet akart a másikénál.

Innen 120 km-re északra a 17. szélességi fokon található a DMZ (demilitarizált zóna) amit még 1954-ben a genfi egyezményben határoztak meg. Eredetileg két évig, az 1956-os választásokig osztotta volna ketté Vietnamot, de mivel ezekre a választásokra sosem került sor így 1975-ig a háború végéig életben maradt!! A sors iróniája, hogy amit demilitarizált zónának szántak az lett a legnagyobb háborús övezet!! :) Ide hullott a legtöbb bomba, amelynek állítólag 30%-a ma is itt van hatástalanítás nélkül. Úgyhogy nem ajánlatos nagyon elhagyni az ösvényeket, erre nyomatékosan fel is hívják a figyelmet!!! Van egy DMZ nevű bár Huéban a Le Loi uton, ahol már sokkal biztonságosabb és csinos kiscsajok meg piával is ellátnak bőven!!! :):) (2010)" forrás

Dalat

197 ezres város (2017-es adat)

Da Nang

753 ezres lakosság (2017-es adat)

"Útközben megálltunk Da Nangban, ahol megnéztük a Cham múzeumot. Ez itt az egyik legjelentősebb régi kultúra, elég hasonló az indiaihoz, találkoztunk jó néhány ismerős istennel és persze rengeteg Buddha szoborral. Megegyeztünk egy taxissal, hogy elvisz minket Hoi Anba, úgy, hogy közben megállunk a Márvány hegyeknél. Régebben itt bányászták és dolgozták fel a márványt, és csináltak belőle rengeteg szobrot. Ma mar kínai márványt használnak, mert olcsóbb idehozni, mint kitermelni. De nem is a szobrok miatt mentünk, hanem azért, mert az egyik hegy tele van barlang szentélyekkel és kolostorokkal. Nem részletezem, rengeteg lépcsőt megmásztunk néhány pagodáért és egy rakat Buddha szoborért, de hát tudjatok milyenek vagyunk :-) Viszont nagyon szép látvány nyílt a hegyről a másik négy ilyen hegyre, amik egyébként egy teljesen sík terepen vannak, és a tengerre is. Sajnos arrafelé csak építkezéseket láttunk, itt a parton most hatalmas ingatlanfejlesztések mennek, resortok, lakóházak...(2011)" forrás

Da Nang - bödöncsónakok - fotó by Elter

"Délután átmentünk Danangba, valaki azt mondta nekem, hogy tök jó hely, de egyáltalán nem az, lelketlen kikötőváros, ami pedig nem az, az beach. Nagy nehezen találtunk olyan éttermet, ami nem külföldieknek volt, és nem is olyan helyieknek, akik nem esznek rizst. Hogy adjunk a kultúrának, megnéztük a csam múzeumot, nálam benne van a legszarabb top 10-ben, pedig azt is nagyon ajánlották. A csamok amúgy hindu-szerű királyságot tartottak fönn pár száz éve, ma meg muszlimok, hogy tovább árnyaljam a képet. Szóval a múzeumban volt csomó szobor, ugyanaz a szín és ugyanaz a dizájn, mintha mind betonból lenne, föléjük írva olyan informatív dolgok, mint oroszlán vagy elefánt. A fele amúgy Ganesha (a vidám elefánt) és Síva (a nyolckarú csávó) volt, azt meg láttam már eleget erre-arra." forrás


"Ho Chi Minh-városban minimum két napot érdemes eltölteni, innen az egyik népszerű programvariáció a Mekong-delta vagy valamelyik közeli tengerparti üdülőhely felkeresése. Mi azonban idő híján észak felé vesszük az irányt és egyórás repülés után Közép-Vietnam központjába, Da Nangba érkezünk. Az egymillió lakosú várost kellemesen szellősnek érezzük, széles sugárútjaival, hosszan elterülő homokos tengerpartjával. Megvan itt minden, ami egy klasszikus 4S-hez (sun, sea, sand, sex) kell, még éjszakai díszkivilágítás és városnéző óriáskerék is. Erre a tengerparti szakaszra ugyanakkor gyakran csapnak le a trópusi tájfunok, emiatt a homokos part sok helyen olyan tempóban erodálódik, hogy mára már teljesen eltűnt. Több helyen óriási sziklákból emelnek hullámtörő gátat a part elé. Da Nang környékén is könnyedén el lehet tölteni 3-4 napot. A város elsősorban a kínai turisták kedvelt nyári üdülőhelye, de amikor van egy kis feszültség a két ország közötti kapcsolatokban, akkor rögtön leáll a charterláncok többsége. Ottjártunkkor még éppen lehetett fürödni a tengerben, nem volt túl hideg a víz, ugyanakkor a viharos szél miatt úszással csak a hotel medencéjében érdemes próbálkozni. (2014)" forrás

Phan Thiết

(vietnámi kiejtés: fán pít)

160 ezres lakosságú város (2017-es adat).

jön

Sapa

139 ezres város (2017-es adat).

Sapa közelében - túra

Egyéb látnivalók

ÉrdekesVilág.hu: Tam Coc - utazás Vietnám természeti csodájához (Ajánlott link)


"Mivel Đà Lạt maláj megfelelője még friss élményként élt bennem, Na Thrang-szerű tengerparti döglésből meg az elmúlt hónapokban volt épp elég, ezt a kettőt kapásból kilőttem a potenciális megállók listájáról. Homokdűnékhez még nem volt szerencsém az út során, ezért Mũi Né mindenképpen bekerült az itinerbe. Hội An és Huế között viszont az idő szűkössége miatt választanom kellet: úgy voltam vele, hogy inkább a hangulatosabbnak ígérkező Hội An-t nézem meg, elvégre a Nguyễn dinasztia egykori központjához hasonlót Pekingben még úgyis fogok látni. A Saigon és Mũi Né közti kétszáz kilométeres szakasz fájdalommentesen telt, annak ellenére, hogy délután háromtól eltartott vagy este kilencig. A buszról egyedüli hátizsákosként szálltam le egy pálmafákkal szegélyezett üzletsor mellett. Ennek ellenére nem sokáig bandukoltam egyedül a kihalt utcán, hamarosan ugyanis mellém szegődött egy robogós, aki alkalmi taxisként (némi jutalék reményében) segített felhajtani egy elfogadható ár/érték arányú vendégházat. Miután ledobtam hátizsákom a gekkók lakta szoba ágyára, elindultam vacsorát és járművet keresni a másnapi dűne-túrához. Szerencsém volt, egy vietnamiakkal teli tengerparti kifőzdében összedobtak még nekem egy halas-zöldséges tésztát, egy közeli fodrászüzletben pedig az esti buliba készülődő fiataloktól sikerült kialkudnom egy feltankolt bérrobogót.

Az utazás alatt általában nem keltem korán, kivéve ha valami programról azt állították, hogy az bizony hajnalban az igazi. Ez volt amikor bejött és volt amikor nem, úgyhogy hajnal négykor, amikor csörgött az óra, csak remélni tudtam, hogy nem hiába pattanok motorra. A hűvös-párás utcákon még a kutya sem járt, amikor én elindultam megkeresni a falutól félórányi járásra lévő fehér és vörös dűnéket. Mivel az útikönyv térképe semmit sem ért, egy benzinkútnál rátapadtam egy turistákat szállító dzsipre, majd az árnyékukban meghúzódva egészen a dűnék széléig követtem őket. A motort hátrahagyva begyalogoltam a dűnék közé, ahol néhány lézengő turistán és homokszánkókat bérbeadó gyerkőcökön kívül meglepetésemre egy komplett esküvői forgatócsoportot találtam. Tudtam, hogy Kínában és szomszédainál penge dolog egzotikus helyeken, díszletek között vagy éppen jelmezben megörökíteni az esküvő tényét, de erre tényleg nem számítottam. Vagy tizenöt segítő leste a pár kívánságát, volt külön sminkes, világosító, galambröptető, satöbbi." forrás


"Kis falvakon keresztül egy fuvarral értem el Hai Phong-ot. Sikerült elkerülni magát a várost és a nyugati oldalon, a 10-es út mellett tett ki a teherautós. A falusias részen kisebb házak és rizsföldek váltották egymást az út mellett. Már sötétedett, mikor megállt egy kamion. A két sofőrrel leginkább mutogatva kommunikálva kiderült, hogy egészen a Vietnam észak-déli forgalmát összekötő 1-es útig el tudnak vinni. Este leparkoltunk egy sötét udvaron, majd robogókra pattanva az idősebb sofőr házához mentünk. A nappaliban ültettek le, ahol egy időre egyedül maradtam, míg ők megmosakodtak, ill. vacsorát készítettek. Diszes, fénylő bútorok, mégis üresnek, szegényesnek hatott a szoba.

A földön ettünk. Többek között disznóhús és pirított lárva járt a rizs mellé. Ez utóbbival már próbálkoztam Koreában is. Már akkor is ijesztő szaga volt, de mondták, hogy az íze jobb, mint a szaga. Hát nem. Néhányat legyűrtem, mondván, hogy "gyerünk, Péter, kell a protein", de aztán fel kellett adnom. Vietnamban le-lenyeltem egyet, de inkább a - szintén érdekes ízesítésű - disznóhúst részesítettem előnyben. Két-három falatonként rizspálinkával koccintottunk. A vacsora utáni társalgás remek példája volt annak, hogyha két(-három) ember kommunikálni szeretne, annak nem lehet akadálya egy közös nyelv hiánya. Egy idősebb úr jelent meg és ült le közénk. Mint az hamar kiderült, az északiak oldalán harcolt a háborúban. A fiatalabbak kérdésére felelve mutatta, hogy 24. Azaz 24 amerikai katonát ölt meg. Nem dicsekedve, se nem megbánva -pusztán kijelentve tette. Az arcáról semmit nem lehetett leolvasni. Az idősebb sofőr az utam során eddig meglátogatott országokról kérdezett. Mindegyik nevét leírta, majd gratulált. .Vietnamot egy hamutál jelképezte, Magyarországot egy bögre, az USA-t pedig egy vizes palack. A hamutálat és a bögrét egymás mellé helyezte, a vizes palackot pedig jóval arrébb. Megfogtam a palackot és odatettem a bögre és a hamutál mellé (na nem mintha ez ilyen egyszerűen működne). Kezet fogtunk a békére”. Már másról volt szó, mikor két mondat között visszanyúlt az asztalra és néhány centivel arrébb tolta a palackot...." forrás


,, Biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki úgy gondolja, hogy Vietnam legszebb része az északi hegyvidék. A Halong-öböl is csodálatos persze, azonban a sokszor gyors és „futószalag-szerű” egy-két napos programok nem feltétlenül hagynak mindenkiben felejthetetlen élményeket. Nem úgy viszont Vietnam hegyvidéki része, amire ha szánunk egy kis időt és egyénileg kíséreljük meg felfedezni, akkor hatalmas élményeket tartogat. Én magam a turistás Sapa régió helyett a külföldi utazók által csupán a közelmúltban felfedezett Ha Giang régiót választottam utazásom célpontjául, mely döntéssel rendkívül elégedett vagyok. Vietnam legészakabbi, Kínával határos régiója csodával határos módon egészen a közelmúltig elkerülte a külföldi utazók figyelmét.

Kétségtelen, hogy Ha Giang-ban a táj gyönyörű: itt van például az ország legszebbjének tartott útja (Ma Pi Leng-hágó), de a völgyekben megbúvó, főleg hmong-ok által lakott falvak is igen mutatósak. Az élő nemzetiségi kultúráról már nem is beszélve: az itteni nemzetiségi vásárok is az ország színesebbjei közé tartoznak. (2017)" forrás

Fotóegyveleg

Mỹ Sơn - Cham romok - fotó by Elter

Vissza az elejére


Kommentek

Még nem érkezett hozzászólás.


Új hozzászólás beküldése

Név:
E-mail cím:*
Hozzászólás:


* az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon



Repülőjegyek Hanoiba Repülőjegyek Hanoiba
Olcsó repülőjegyek Hanoiba a Vistánál
Repülőjegyek Saigonba Repülőjegyek Saigonba
Olcsó repülőjegyek Saigonba a Vistánál



SZÁLLÁSFOGLALÁS