ÚTIKRITIKA.HU / Kuba

Kuba közel 9 ezer kilométerre van Magyarországtól. A karibi térség országa legnagyobb országa némileg nagyobb hazánknál (110 ezer négyzetkilométer). Hosszában az országon belüli maximum távolság 1250 kilométer, széltében keskeny, maximum 100 kilométeres.
Nagy területen sík a domborzat, de vannak jócskán hegyes területek, sőt a legmagasabb pontja majdnem kétezer méteres.
A tengerpart az ország déli részein inkább sziklás, míg a turisták által jobban frekventált északon finom porhomokosak a strandok.
Az ellenséges USA Floridája és Kuba között a legrövidebb távolság csak 145 kilométer. Mexikó 210 kilométerre van, emiatt sok európai turista kombinálja Kuba és Mexikó meglátogatását. Kubának 12 millió lakosa van, azaz a népsűrűség hasonló, mint nálunk.

Időjárás és éghajlat

Kubában nyáron (június-augusztus) olyan meleg van, hogy még a helyiek is szenvednek tőle, főleg, hogy olyankor magas a páratartalom is. Jóllehet a magyarok jellemzően inkább télen látogatják Kubát, a nyár főszezonnak számít, és más országokból sokan utaznak oda. A szállodaárak ilyenkor nagyon magasak, bár van a főszezon felett még egy csúcsszezon, a Karácsony és az Újév tájéka, amikor a legmagasabbak az árak. Július és november között valamint szeptemberben van a legnagyobb valószínűsége a hurrikánnak. Ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ezekben a hónapokban kockázatos lenne Kubában turistáskodni. A karibi országban jól szervezetten védekeznek e téren, és a ciklonok nem számítanak természeti csapásnak. December és február között kellemes, szép, meleg időjárás van, még ha ez a helyeknek hideg is. A mi telünkből jövet viszont a 25 fokos átlaghőmérséklet csaknem ideális, és az éjszakai 18 fokos átlaghőmérséklettől sem ijed meg a magyar, amikor az otthoni mínuszok vannak.

Kuba időjárása

A téli hónapokban előfordulnak azonban hideg frontok (frente frio), amelyek Észak-Amerika felől jönnek. Jellemzően nem tart egy ilyen hideghullám tovább, mint pár nap. Éjszaka érződik a leginkább, és jelenthet akár 10 fokot is, azaz pulóvert, kiskabátot érdemes a bőröndbe rakni. A frente frio-t néha eső is kíséri, néha nem. Eső sokkal valószínűbb a nyári hónapokban és a hurrikán szezonban. Nyáron a délutáni rövid záporokat még szeretik is az emberek, mert hűsítenek a nagy melegben. Az utóbbi években a globális felmelegedés hatására az éghajlat Kubában is megváltozott, így sokszor a korábban biztosnak tartott éghajlatok elcsúszhatnak, előbbre, vagy későbbre tolódhatnak.

Egyes vélemények szerint a kubai látogatásra a legideálisabb hónapok a március, április és a május. Ilyenkor van a legtöbb napsütés, a legkevesebb eső, nem túl nagy a páratartalom, meleg van, de nincs hőség, no és nincs hurrikán. A húsvéti időszakot leszámítva ilyenkor kedvezőbb szobaárakhoz is lehet jutni, és talán vonatkozhat ez a repülőjegyekre is.

Viszont, ahol pálmafák vannak, ott eleve jó nekünk - Kriszta fotója

Történelem

Megtaláltam az Édenkertet – ezt mondta állítólag Kolumbusz Kristóf, 1492-ben, amikor felfedezte Kubát. A sziget addig pár százezer lakója volt, jó részük nem őslakó, hanem a térségből ide vándorolt. Kuba koloniális építészeti emlékekben való gazdagságának az a történelmi magyarázata, hogy a sziget felfedezését követően a 16. század elején a Karib-térséget meghódító spanyol gyarmatosítók itt rendezkedtek be a legalaposabban. A zsákmányolt vagyon egy része nem spanyol honba került. Csodálatos városok épültek méltóságteljes középületekkel, templomokkal. Sehol a Karib-térségben nem épültek olyan csodás városok, mint például Havanna, Trinidad, Baracoa, Santiago de Cuba vagy Camagüey.

Kuba gazdagodásához döntően hozzájárult az, hogy a 19. században a világ elsőszámú cukorexportőrévé vált. A cukorültetvények spanyol tulajdonosai hatalmas pénzeket kaszáltak és a turista ma sok helyen megcsodálhatja azokat a pompázatos házakat, amiket a gazdagok építettek a 19. század folyamán. A 20. század legelején Kuba formailag függetlenné vált a spanyoloktól, az országot az 1959-es forradalomig amerikai befolyás alatt álló bábkormányok irányították hol viszonylag demokratikus, hol diktatórikus módon. Fidel Castro és az általa vezetett felkelők egy velejéig korrupt diktátort, Batistát buktatták meg. Az 1959-es forradalmat a kubai lakosság nagy része, azaz a szegény nép lelkesen fogadta. Castro és forradalmár társai gyorsan államosították az amerikai tulajdonban lévő üzemeket, létesítményeket és gyorsan hozzáfogtak az agrárreformhoz.

Egymásnak ellentmondó vélemények vannak arról, hogy mi ösztönözte Castro-t arra, hogy a Szovjetunió szövetségesévé váljon és a kommunista ideológia alapján rendezze be az ország politikai, társadalmi és gazdasági rendszerét. Vitatott az is, hogy az Egyesült Államok és Kuba ellenséggé válását milyen tényezők idézték elő. Mindenesetre Kuba évtizedeken keresztül a Szovjetunió és a „szocialista tábor” jelentős katonai, politikai és kereskedelmi támogatását élvezte. A washingtoni kormányzatok ott tettek be Kubának, ahol csak lehetett. Kuba nagy bajba került a Szovjetunió és a keleti tömb felbomlásával, és a kilencvenes évek elején súlyos gazdasági helyzetbe került, ami a közellátásban drámai állapotokkal járt.

Az utóbbi kb. 10-15 év folyamán Kuba számára kedvező változások történtek Latin-Amerikában, mivel számos országban olyan vezetők, kormányok kerültek hatalomra, amelyek Kubával kifejezetten szimpatizálnak. Venezuela komoly gazdasági támogatást nyújt Kubának. Kuba meghatározó, jelképpé vált vezetője Fidel Castro 2006-ban betegségére hivatkozva háttérbe vonult és átadta az ország operatív irányítását, testvérének Raul-nak. Fidel Castro folyamatosan hallatta szavát, de már nem tartott beszédeket tömeggyűléseken, hanem újságcikkeket írt és fogadta a világ különböző tájairól jött csodálóit, többnyire Adidas melegítőfelsőben. A pápa is meglátogatta. Például gyakran mutatkozott fotókon Maradonával, aki korábban drogelvonó kúrák céljából időzött többször a szigetországban.

2016. november 26-án, 90 éves korában meghalt. socialismo y muerte?

,, Miközben Kuba a hősies forradalmárok földje, a kubai forradalmak mindegyike inkább börleszknek tűnik. Az ország első számú nemzeti hőse, José Martí, akit Havannában és Miamiban is istenítenek mint a spanyolok elleni függetlenség kiharcolóját. Marti egy életen át dolgozott azon, hogy végre elkezdődjék a függetlenségi harc, majd az első csata első perceiben halálos lövést kapott.

José Martiról Havannában rengeteg ilyen mellszobor látható és nem értettük, hogy miért néz a nemzeti hős mindegyiken ennyire lefelé, már-már szégyenlősen... - Kriszta fotója
Amikor Fidel Castro elindította a forradalmat, annak kezdete inkább tűnt kaotikus kalandnak, mint jól szervezett felkelésnek. A Moncada-laktanya elleni támadás során embereinek fele eltévedt, a többieket pedig gyorsan megfutamították. Később, miután Castro börtönből és száműzetésből visszatért, a Granma nevű jachton próbált partra szállni társaival – ám a motor meghibásodott, és végül napokkal később, rossz helyen sodródtak partra. Che Guevara később tréfásan megjegyezte: ez nem partraszállás volt, hanem hajótörés. A csapat nagy részét rögtön lemészárolták Batista katonái.
A történelem iróniája, hogy a forradalom végül mégis győzött: 1958 szilveszterén Batista és a rezsim vezetői estélyiben, szmokingban menekültek el Kubából, magukkal víve mintegy 300 millió dollárt.
Castro és harcostársai ezután diadalmasan bevonultak Havannába, és berendezkedtek az ország egyik legfényűzőbb szállodájában, a Hiltonban – amelyet később természetesen átkereszteltek. Nehéz ennél szimbolikusabb képet találni: egy forradalom, amely jachtról indult, és egy luxusszállodában ért véget.

Haza és halál - egy vélemény

A mai Kuba

2024-re Kuba mindennapjaiban egyre súlyosabbá váltak az alapvető termékek és szolgáltatások hiányai. Az élelmiszerboltok polcai üresek, a tej, kenyér, hús és cukor elérhetetlenné váltak, ami mindennapi küzdelmet jelent az emberek számára. Az ország importfüggősége, a gazdasági szankciók és a belső termelési nehézségek súlyosbítják a helyzetet. Gyógyszerellátás is kritikussá vált, mivel számos alapvető gyógyszer nem elérhető a lakosság számára. Az üzemanyaghiány a közlekedést is drasztikusan befolyásolja, sokan nem tudnak munkába járni, mivel nincs benzin a járműveikhez. Az áramszolgáltatás rendszeresen megszakad, a szigeten folyamatosak az áramkimaradások, ami hatással van a háztartásokra és az iparra is. Mindezek a problémák társadalmi feszültségekhez és tüntetésekhez vezettek, ahogy az emberek kétségbeesetten próbálnak túlélni ebben a gazdaságilag bénító helyzetben. Az ország jövője bizonytalan, mivel az állam próbálja stabilizálni a helyzetet, de a nemzetközi támogatás és belső reformok nélkül a nehézségek csak tovább fokozódnak.

Az úti kritikus a Kubába utazóknak akar hasznos felkészítést nyújtani, és ebben mindenképpen helye van, hogy a lényeges dolgokat kiemelve az ország mai politikai és gazdasági helyzetéről is szót ejtsünk. Nem szeretnénk azonban arra vállalkozni, hogy ennek kapcsán világpolitikai, ideológiai álláspontokat fogalmazzunk meg. Ezt nem megalkuvás, hanem a sokféle nézőpont tiszteletben tartása. Kubában a hivatalos álláspont szerint a nehéz gazdaság helyzetért és az ellátási problémákért elsősorban az ellenséges USA felelős.

Az Egyesült Államok sokadik kormánya gazdasági blokád alatt tartja Kubát azzal a szándékkal, hogy büntesse politikai rendszerét és megpróbáljon rendszerváltozást és különböző szabadságjogokat kikényszeríteni a szigetország gazdaságának ellehetetlenítésével. Nem kubai, független elemzők gyakran felteszik a kérdést, hogy Washington miért bünteti Kubát politikai rendszere miatt, miközben ugyanezt nem teszi meg sok tucat más országgal szemben, amelyet ugyancsak nem tekint demokratikus berendezkedésűnek.

A jelenkor, a közelmúlt arról tanúskodik, hogy a kubai politikai rendszert a gazdasági nyomás nem buktatta meg. Kuba mai valóságát, gazdasági helyzetét, a lakosság hétköznapi életét, létkörülményeit alapvetően befolyásolja mindaz a hátrány, ami az amerikai kereskedelmi embargóból származik.

Életkép egy lepukkant kisvárosban - Kriszta fotója

Számtalan vélemény ütközik arról, hogy Kuba nehéz helyzetéért mennyire felelős a kommunista hatalmi rendszer, állami tulajdonú gazdasági szerkezet maga, és mennyire a Nagy Szomszéd több évtizedes aknamunkája. Akármi legyen is a válasz, tény, hogy a kubai lakosságnak kell viselni a következményeket.

Képtelenség általánosítva megítélni, hogy a kubaiak szívük mélyén mit gondolnak a rendszerről, a sorsukról. A Kubába látó turistának – már csak nyelvi akadályok miatt is - ritkán adódhat amúgy is lehetősége, hogy akár valami egyéni álláspontot halljon egy helyi embertől. A kubai ugyanis nem szívesen áll le politizálni egy külföldi turistával. A helyiek hatalmas többsége Fidel Castro 1959-es forradalma után született, és nem igazán tud egy hullámhosszon eszmét cserélni olyanokkal, akiknek egészen más dolgok a természetesek, mint neki.

Mindenki mobilozik (itt is) - Kriszta fotója

A turista amúgy nem érintett kívülállóként mond ezt-azt arról, ami a saját szemével lát. Sokan sajnálják vagy - sajnos – lesajnálják a kubaiakat azért, mert szegényes körülmények között élnek. Sokan pozitív, szinte megható élménynek érzik azt a látványt, hogy a kubai emberek a hétköznapi nehézségeik dacára milyen laza felfogással, vidáman képesek élni.

Íme egy kubai vicc ezzel kapcsolatban: Egy amerikai kém Kubából hazatérve jelentést készít az országról. Alig van üzemanyag az országban, mégis közlekednek az autók. Nincs semmi az élelmiszerüzletek kirakataiban, mégis mindenki főz valamit vacsorára. A kubaiaknak nincs pénzük, de minden este rumot isznak és táncolgatnak. Nem értem, hogy miként van ez. Nem értem.

Igazság szerint azok a kubaiak, akik jellemzően közvetlen kapcsolatba kerülnek a külföldi látogatóval, nem feltétlenül tekinthetők ott átlagembereknek, mert legálisan vagy illegálisan, az a fő dolguk, hogy a turistákból megéljenek. Ezt ugyanúgy teszik, mint a világ más táján: ügyesen, mohón, profin, pimaszul, kedvesen, átverően, balek módjára.

2012 októberében Kubában bejelentették, hogy 2013 január elsejétől megkönnyítik a kubaiak külföldre utazását, a rokonok meglátogatását, akár hosszabb időtartamra is. Nem világos egyelőre, hogy ez a könnyítés milyen mértékű és jellegű lesz. A bejelentés egy részlete arra enged következtetni, hogy a hatóságok kizárhatják majd azokat az utazás lehetőségéből, akik az amerikai, nyugati "agyelszívás" kiszemeltjeinek tekinthetők.

Kuba világelső az egy főre jutó orvosok tekintetében.

Kubában sétálva az ember hamar észreveszi, hogy az élet ritmusa egészen más, mint Európában. A mindennapokat nem a rohanás, hanem a nyugalom jellemzi: az emberek sok időt töltenek az utcákon, a parkokban, vagy csak egy árnyékos tér sarkában üldögélnek, dominóznak, zenét hallgatnak, rumot kortyolgatnak és beszélgetnek. A pénzhajszolás és a nyugati értelemben vett karrierizmus távol áll tőlük.

Sokan beletörődtek abba, hogy szerény körülmények között élnek, és megelégszenek azzal, hogy van étel az asztalon, tiszta ruha a szekrényben és fedél a fejük fölött. A vagyonosodás csak keveseknek adatik meg, de cserébe a társadalom nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb, és jóval kevesebb stressz hatja át a mindennapokat.

Aki először jár itt, talán meglepődik ezen a lassú életritmuson, de rövid idő alatt magával ragadja a kubaiak derűje és nyugalma. Ritkán találkozni olyan békés, életigenlő néppel, mint ők – mintha az egész ország egy kicsit lassabban lélegezne, de sokkal mélyebben.

Lakás függönnyel - k.k. fotója

A kubai mindennapok valósága jóval összetettebb, mint amilyennek első pillantásra tűnik. Bár a külföldi beszámolók gyakran idealizálják az országot, a helyiek helyzete korántsem könnyű. Az egészségügyi ellátás és az oktatás ugyan elvben mindenki számára elérhető, de a gyakorlatban gyakoriak az ellátási hiányok, az infrastruktúra elavult, és sokszor a legalapvetőbb eszközök is hiányoznak. A mindennapi megélhetés még a képzettebbek számára is küzdelmes, hiszen a fizetések rendkívül alacsonyak, miközben sok alapvető termékhez csak nehezen lehet hozzájutni.

Mindezt azonban érdemes tágabb összefüggésben látni. Latin-amerikai viszonylatban Kuba még mindig kiemelkedik az írástudás, az orvosi ellátás és az alapvető szociális biztonság terén. Sok tekintetben sikerült elérniük, amit a térség más országai csak részben tudtak megvalósítani. Ugyanakkor az ország zártsága miatt a külföldi szemlélő ritkán láthat bele igazán a mindennapi élet nehézségeibe: a valóság gyakran rejtve marad, és csak azok érzékelik, akik hosszabb időt töltenek a helyiekkel, a hivatalos kirakaton túl.

Régen az iskolások nehéz bakancsban jártak, de ma már futócipőben - Kriszta fotója

Kubában az ember hamar ráérez arra, mennyire központi szerepet játszik a pénz – különösen a külföldi valuta – a mindennapi életben. Az ország gazdasági helyzete miatt a dollár és az euró valódi értékmérővé vált: sok helyi számára ezek jelentik az egyetlen lehetőséget arra, hogy kicsit jobban éljen. Az utazók gyakran tapasztalják, hogy a pénz iránti érdeklődés minden más elé kerül, mintha a mindennapok logikáját kizárólag a túlélés diktálná.

Ez azonban érthető, ha belegondolunk: egy reptéri taxis vagy egy szobát kiadó család egyetlen nap alatt megkereshet annyit, amennyit egy tanár vagy orvos egy hónap alatt sem. A konvertibilis valutában szerzett jövedelem sokszorosát éri a hivatalos fizetéseknek, ezért a turizmusban dolgozók kiváltságos helyzetben vannak. Kuba így egyszerre romantikus és nyers valóság: a ragyogó mosolyok mögött sokszor ott húzódik a gazdasági kényszer, amely meghatározza az emberek életét, kapcsolatait és hozzáállását a külföldiekhez.

Kubában az ember hamar szembesül azzal, milyen távol áll a mindennapi élet valósága a forradalmi eszmék dicsfényétől. A fizetések rendkívül alacsonyak, sokaknak egy hónapra mindössze néhány ezer forintnak megfelelő összeg jut, miközben a legapróbb hétköznapi cikkek – a WC-papírtól a tisztasági betétig – luxusnak számítanak. Az országban mintha a nyolcvanas évek szelleme rekedt volna meg, csak épp a Karib-tengerre költözve: a régi autók, a szovjet típusú házak és a hiánygazdaság képei mind azt a világot idézik.
A külvárosokban és a kisebb városokban a szegénység különösen nyomasztó. Gyakran nincs meleg víz, az utcákat szemét és pocsolyák szegélyezik, a levegőt pedig a régi amerikai és szovjet autók kipufogógáza tölti meg. A boltok polcai többnyire üresek, a vásárlók táskáikat leadva léphetnek be, hogy néhány megmaradt alapélelmiszert megvehessenek. Az állami kórházak állapota sokkoló: elavult berendezések, hiányos felszerelés és korlátozott ellátás jellemzi őket.
A lakosság a szűkös állami ellátásra szorul, amely egyfajta jegyrendszerként működik: a családok kis füzetben vezetik, mikor kapnak rizst, babot, kenyeret vagy mosószappant. A minőség azonban siralmas – a kávé tele van héjjal, a gyufa elhajlik, a hal sokszor csirkének bizonyul. Eközben az ország legjobb termékei, mint a rum, a kávé és a szivar, külföldre kerülnek, miközben a helyiek alig férnek hozzá.
Az internet még mindig korlátozott és drága, egy órás hozzáférés ára sokak számára elérhetetlen. A városi parkokban lehet leginkább WiFi-hez jutni, de a kártyákat gyakran már reggel felvásárolják, hogy később drágábban, kéz alatt adják tovább – olykor szó szerint a melltartóból előhúzva.
A kubaiak többsége nem fizet adót, az oktatás és az egészségügy továbbra is ingyenes, ám ezek színvonala messze elmarad a hivatalos propaganda által sugallt képtől. Az állam időről időre kisebb engedményeket tesz – engedélyezi az autóbehozatalt, a házvásárlást vagy az internet-hozzáférést –, hogy enyhítse a feszültséget. De az alaphelyzet nem változik: a rendszer szorítása alatt egyre több a kimondatlan elégedetlenség.
A legtöbben megélhetésük érdekében turizmusból próbálnak pénzt szerezni. Régi autókkal taxiznak, kézműves termékeket árulnak, zenélnek, jövendőt mondanak vagy szivarral pózolnak a fotók kedvéért. Sokan bármire készek egy kis borravalóért – akár egy telefon tokjáért vagy egy pólóért is. Mindez együtt adja Kuba ellentmondásos arcát: egyszerre bájos, szegényes, büszke és kétségbeesetten életigenlő.

,, Kubában az autó kincs. Mert nemigen lehet hozzáférni. Kincs, ami nincs, ugyi. Talán csak hat éve annak, hogy listás, új kocsikat lehet venni, ezek 40.000- 180.000 dollárért már kaphatóak is. Egy olyan országban, ahol 20-50 dollár a havi alkalmazotti kereset. Marad tehát a használt autó piaca. Illetve a több generáció óta a család birtokában lévő autó, amitől általában a világ minden kincséért se válnának meg. Hatalmas érték ez a fellendülőben lévő turistaiparban. Sok pénzt hoz a retróság. Fényezik, lehelgetik, karbantartják őket. A fehérvári bicska esete. Mert hogy a motor, alkatrészek, kerekek, persze, kicserélve, éppen csak a váz marad. Egész iparág és persze fekete kereskedelmi ág szakosodott arra, hogy régi-új alkatrészeket gyártsanak, illetve beszerezzenek. Az amcsi autók adás-vétele az mindig szabad volt, a nevezetes Castro korszak szovjet gyártmányai, viszont, egészen a közelmúltig, tilalom alatt álltak, adás-vétel szempontjából. (2017)" forrás

Vidéki általános iskola. A boltokban helyi pesoért nem lehet venni ceruzát, golyóstollat, jegyzetfüzetet. Egyszerűen nincsenek. Csak a dolláros boltokban lehet tanszereket venni. Az iskolások csak két formában juthatnak ilyesmikhet: az amerikai rokonok küldik vagy a turistá adományozzák nekik. A kanadai turisták jól felkészülnek és bőröndjeikbe beraknak a gyerekeknek való mindenféléket. - k. g. fotója (2020)

---------------

Kubában a mindennapi megélhetés nehézségei még akkor is szembeötlők, ha figyelembe vesszük a rendszer három leggyakrabban hangoztatott vívmányát: az ingyenes egészségügyet, az ingyenes oktatást és a sportban elért eredményeket. A valóság azonban az, hogy a fizetések olyan alacsonyak, hogy ezek az eredmények alig enyhítik az emberek helyzetét. A hétköznapok igazi hiányosságai nem elméletiek, hanem nagyon is kézzelfoghatók: a reggeli, az ebéd és a vacsora hiányoznak leginkább.

Bár az egészségügy valóban ingyenes, a gyógyszerek szinte mindig hiánycikkek, és a kórházi ellátás csak formálisan működik. Aki bekerül, gyakran egy családtagját is magával kell vinnie, hogy ápolja, mert egyszerűen nincs elég személyzet. Az oktatás szintén térítésmentes, de az ország gazdasági valóságát nézve ez is inkább exportcikké vált: rengeteg kubai orvos és tanár dolgozik Latin-Amerika más országaiban, fizetésük nagy részét viszont az állam vonja el tőlük. Még így is jobban járnak, mint ha otthon maradnának.

A sporteredményekre Kuba mindig büszke volt, de mára ez a terület is megszenvedi az elvándorlást. Előfordult, hogy egy futballcsapat már csak tíz játékossal tudott kiállni, mert a többiek külföldön maradtak egy-egy idegenbeli meccs után. A mindennapokban pedig egyre több idős ember kénytelen dolgozni – nem lelkesedésből, hanem mert a nyugdíj egyszerűen nem elég a megélhetésre. Kuba így továbbra is a túlélésre berendezkedett társadalom, ahol a forradalom eszményei és a valóság között szakadék tátong.

Kubában a társadalmi különbségek meglepően kicsik: nincsenek valódi gazdagok, és a szegények sem éheznek. Hajléktalant szinte alig látni, ami részben a rendszer sajátosságaiból fakad. Az állam alapvető ellátást biztosít mindenkinek, így senki sem marad teljesen ellátatlanul.
A turizmus azonban egyértelműen kettéosztja a társadalmat. Azok, akik kapcsolatba kerülnek a külföldiekkel – például szállásadóként, taxisofőrként vagy éttermi dolgozóként –, lényegesen több pénzhez jutnak, mint az állami alkalmazottak. A vendégházak tulajdonosai minden vendég után fix összeget fizetnek az államnak, és pontos nyilvántartást vezetnek az útlevélszámokról, de az étkezéseket vagy egyéb szolgáltatásokat már senki sem ellenőrzi. Egy reggeli ára például általában 5 dollárnak megfelelő összeg.
A legtöbb szolgáltatás – legyen szó taxiról, étteremről vagy kisebb irodáról – készpénzes, nyugta nélkül zajlik, ami lehetővé teszi, hogy sokan kikerüljék az állami ellenőrzést. Épp ezért mindenki igyekszik bekapcsolódni valamilyen módon a turizmusba: Havannában szinte minden utcasarkon találni taxisokat, idegenvezetőket vagy közvetítőket.
Az állami dolgozók helyzete ezzel szemben szerényebb: ugyan lakást kapnak, de a fizetésük minimális. A két világ közti különbség nem látványos, de annál érezhetőbb – a turizmus ma a túlélés legbiztosabb útja Kubában.

Kubában a nők jogai meglepően erős védelmet élveznek, még akkor is, ha első pillantásra az utcákon hallható füttyögések és udvarló megjegyzések mást sejtetnének. Ezek a gesztusok azonban inkább hagyományos, játékos formái a tetszés kifejezésének, mintsem zaklatás. A férfiak így adják tudtára a nőknek, hogy vonzónak találják őket, de a legtöbb esetben semmilyen konkrét közeledés nem követi, hacsak a nő nem bátorítja viszonzással.

A hatóságok szigorúan védik a nők jogait: ha egy nő erőszakot vagy zaklatást jelent, a rendőrség azonnal őrizetbe veszi a feltételezett elkövetőt, és csak utána kezdődik a kivizsgálás. A válás is kifejezetten egyszerű, egy ügyvéd előtt tett egyoldalú nyilatkozattal kezdeményezhető, ami jól mutatja a nők döntési szabadságát.

A nemek közötti egyenlőség a nyelvben is tükröződik: a kubaiak gyakran szólítják egymást kedvesen papito vagy mamita néven – ez afféle baráti, szeretetteljes megszólítás, nem pedig lekezelő kifejezés.

Női utazóként Kuba alapvetően biztonságosnak érződik. Bár eleinte zavaró lehet a sok fütty és megjegyzés, hamar kiderül, hogy ezek nem fenyegetőek. Sőt, néhány nap után már-már hiányzik, ha az ember végigsétál egy utcán, és senki nem reagál – ez ugyanis itt a hétköznapi élet természetes része.

A mindennapok sokkal több energiát követelnek Kubában, mint a modern Európában, de őket ez nem nyomasztja. Folyamatosan kommunikálnak egymással: ha valaki tudomást szerez róla, hogy a város szélére kenyér érkezett, akkor nem tartja magában az információt, hanem azonnal szól a szomszédoknak, rokonoknak. Azt nem mondom, hogy a pénz nem beszédtéma, de nem panaszkodnak folyton a szegénység miatt. Kubában nem dobnak ki semmit, ha valami elromlik, megjavítják, ha a ruha kiszakad, befoltozzák. Csomó régi mesterség aranykorát éli, sokkal több cipész van, mint bárhol máshol a világon.(2022) forrás

Edzőterem hittel - Kriszta fotója

Kubai emberek

Vegyük elsőre a kubai ember életszínvonalát. Az átlagos havi bér összegét hallva – 20 amerikai dollárnak megfelelő helyi pénz - a legtöbb látogató hitetlenkedik, összezavarodik, elképed. Reális megközelítésben azonban a kubai életszínvonalát nem lehet pusztán a hivatalos fizetés összege alapján megítélni, mert kalkulálni kell a plusz állami juttatásokat, úgyis, mint az alapvető élelmiszerek beszerzésére adott jegyeket (libreta), a közüzemi díjakhoz adott szubvenciót, az egészségügy ellátás és az oktatás teljes ingyenességét. Ezekkel a pluszokkal is nehéz a családot fenntartani, de valahogy mégis megoldják.

2019-ben jegyre ennyit adnak: 500 gr csirke és 5 tojás/fő/hó. Hm.

Nagyon fontos ebben az, hogy a kubai családok alapvetően nagyon összetartóak. A gyakorlatban érvényesül az, hogy mindig segítik egymást. Az USÁban élők rendszeresen támogatják az otthoniakat, nem kényszerből, simán szeretetből. Rendszeresen látogatják is Kubát most, hogy már jöhetnek. Ilyenkor tejben-vajban fürösztik az otthoniakat. Lakást vesznek nekik, mióta legális az airbnb, tényleg mindent megtesznek, amire csak lehetőségük van. A kivándorló rokonokat elhelyezik, inkább élnek sokan egy kis lakásban Amerikában is, de nem mondanak nemet. Állítólag 3 millió kubai él az USÁban.

Igazán szegények Kubában azok, akiknek nincs a hivatalos fizetésükön kívül más pénzforrásuk (külföldi rokontól jövő rendszeres pénzutalványok, maszekolás, turizmussal kapcsolatos mellékes, borravaló, illegális üzletelés stb.), illetve nincs a családban olyan, aki az említett mellékes bevételi forrásokból segít. Komoly gond ugyanakkor, hogy sok a munkanélküli, és még több lehet, most, hogy hozzáfogtak a veszteséges üzemek, vállalatok racionalizáláshoz. A turizmusból mellékest szerezni képtelen kubaiak irigykedve tekintenek azokra, akik jó állásokban vannak, legyen az akár egy szállodai takarítónői munkahely is. A takarítónő a 20 dollárnak megfelelő havi fizetése minimum kétszeresét is összeszedheti a párnákra kirakott borravalókból.

b. d. fotója

"Hivatalosan teljes a foglalkoztatottság. A FOCSÁban laktunk, reggeltől délutánig a liftet csak a liftes néni - asencorista - kezelhette. Délután ötkor kivitte a székét, a jól végzett munka tudatával lecserélte az egyenruháját és hazament. Öt után már megnyomhattam a lift gombját én is. Kriszta

Nézem a kubai embereket: soványak és gyönyörűek, csillog a barna szemük, minden kislány egy fotómodell, balerinakönnyedséggel lépdelnek az anyukájuk mellett, remélnek egy darab kenyeret, amit nem biztos, hogy megkapnak. A kenyérjegyek gyorsan fogynak. Aki teheti, megveszi a kenyeret és az olajat jegyre, aztán továbbadja ötszörös áron… Szomorú, sovány és szép arcok néznek határozatlanul egy soha nem remélt változás felé, s nem is tudják, milyen szépeknek látom őket. Mint azt a kislányt is azon a kis széken, aki várja a tejet a nagymamával. Ott vannak még az MLC boltok, ahol MLC-vel, kitalált, virtuális valutával lehet fizetni, amit a külföldön élő rokonok tölthetnek rá a kártyára dollárban vagy euróban. Ám ezt a pénzt a kubaiak soha nem láthatják, mert az állam ráteszi a kezét. S ezekben a kiemelt, MLC boltokban is hosszú sorok állnak mosóporért. Nem ételért, hanem mosóporért…(2022) forrás

Az emberek boldognak tünnek hisz ezt szokták meg, senki nem rohan sehova, talán én voltam sétálva a leggyorsabb ember, barátságosak, többen próbáltak ismerkedni velem, volt aki megkérdezte nem akarok-e vele tartani, beszélgetni. Amikor beszélgetsz velük, itt hozzáteszem csak spanyolul, angolul egyáltalán vagy nagyon keveset tudnak, bár probálkoznak, mint ahogy én is, a taxisoknál más a helyzet, főképp a szépen felújított veterán csodák sofőrjeinél, akik a szállódákra szakosodtak. Érdemes út előtt némi spanyol nyelvleckét venni én is ezt tettem, de nagy segítségemre volt az offline módban használható language translator, mivel csak etecsa kártyával tudsz venni internetet és telefonálási lehetőséget. Én nem vettem, nem vagyok netfüggő és próbáltam olyan offline térképet és oldalakat letölteni a telefonomra, hogy nem okozott gondot a keresés. Nekem a szálláson volt biztosítva internet kapcsolat, ami a több lakrész megosztása miatt néha nehézkes vagy egyáltalán nem volt több órán keresztül.

Visszatérve az emberekre, nagyon értékelik ha Che Guevara-t említed, vagy olyan hűtőmágnest veszel, de elmondják, hogy sokkal nehezebb az élet mint volt és nem javul semmi, nagyon kevés pénzből élnek. Volt egy nő aki nővérként dolgozik és havi 2000.- pesot keres. Az új rendelet szerint már csak egy fajta fizetőeszköz van a cubai peso. Nehéz vásárolni például tejet a gyerekeknek, ha van mindenki szalad megvenni amíg lehet, vagy fogkrém, sampon ezeket nehéz beszerezni. A szalvéta és papírzsepkendő kincs, ha van nálad biztosak benne, hogy külföldi vagy. A nedves törlő, na az igen arra rácsodálkoznak. Ezeket szinte csak euroért lehet venni, vagy más valutáért.

Érdekességként elmesélem, hogy a Jonh Lenon parkban a földön, matracon tornáznak az emberek illetve edzenek, itt órákat adnak az oktatók, persze pénzért. (2023) forrás

Kubában nincs olyan reményvesztett, életet veszélyeztető, éhezős nyomor, mint, ami van például sok úgynevezett harmadik világbeli országban. Márpedig Kuba ebbe a körbe tartozik. A csaknem szomszédos Dominikai Köztársaságban sokan vannak, akik jobban élnek, mint Kubában, de ugyancsak sokan, akik sokkal rosszabban. A kubaiak a bőrszínt tekintve a sötétebb tónusok széles skáláján mozognak. Egy becslés szerint a lakosság 51 százaléka mulatt, 37 százaléka fehér, 11 százaléka fekete és 1 százalék kínai.

A feketék kifejezetten negroid vonásúak, azaz nagyon fekete-afrikai jellegűek. A többség kávészínű (mulatt) és hozzájuk képest kisebbségben vannak a spanyol ősökkel büszkélkedő fehérek. A kubai forradalom kezdettől fogva és mindig teljes erővel kiáll a bőrszínre vonatkozó rasszizmus ellen. A helyi hétköznapi valóságot jól ismerő külföldiek között van, aki azt állítja, hogy az emberi kapcsolatokban bőségesen van bőrszínre vonatkozó informális megkülönböztetés, előítélet. E vélemények szerint a világosabb bőrűek közül sokan lenézik a sötétebb bőrűeket és a spanyol felmenőkkel hencegő fehérek képesek fenn hordani az orrukat. Az ország vezetésében a világosabb bőrűek bizony többségben vannak. Ez jellemző a pénzes ágazatokra is, ami a vezető posztokat vagy a nagyobb pénzek közekében lévő állásokat illeti.

k.k. fotója

Ami a vallást illeti, Kuba hagyományosan katolikus ország. A vallásgyakorlásnak nincsenek törvényes korlátai, de becslések szerint a lakosságnak legfeljebb a fele tekinti magát ténylegesen katolikus vallásúnak. Ezeknek is csak kis töredéke jár templomba. Nyilván az uralkodó kommunista ideológia ateista jellege is befolyásolja az emberek valláshoz való viszonyát. Amikor azonban a helyi rendszer teljes jóváhagyásával a pápa odalátogat, akkor hatalmas tömegek mennek ki a szabadtéri misékre.

Kubában erősen jelen van egy olyan kultusz, amelyben keverednek nyugat-afrikai gyökerű természeti vallások, a katolikus vallás, indián hitvilágok, babonák. Ez a santeria. A kubaiak nagy része ilyen-olyan mértékben kötődik a santeriához, sokan fordulnak papnőkhöz (santera) és papokhoz, akik otthon misztikus kultikus tárgyak közegében tartanak „fogadóórákat”. A hatóságok tolerálják a santeriát, az bármennyire is fényévnyi távolságra van a hivatalos ideológiától.

A kubaiak többnyire kedvesek a külföldi turistákkal. Ez adódik az eredendően vendégszerető mentalitásból is, illetve abból is, hogy tudatában vannak a turizmus fontosságának. Nem csupán azért, mert a turizmus nagyon szükséges pénzt hoz az országnak, hanem mert a külföldi látogatók jelenléte nyitottabbá is teszi a társadalmat. Sokak szerint ez utóbbi tényezőt hagyják balga módon figyelmen kívül az egymást követő amerikai kormányzatok.

A kubaiaknak van sok személyes, családi kollektív gondjuk, ám nem jellemző, hogy olyan jellegű stresszben éljenek, mint nálunk. Hozzászoktak a türelemhez és főleg a várakozáshoz. Nehezen értik meg, hogy a nyaralásra ide érkező külföldi mi a fenének nézegeti idegesen az óráját az étteremben, amikor lassan jön az étel. A komótos, nehézkes szolgáltatásoknak van egy olyan magyarázata is, hogy a teljes foglalkoztatás állam által vállalt elkötelezettsége miatt egy-egy adott területen irracionális túlfoglalkoztatás van. Ha túl sok ember végez el annyi munkát, amit kevesebben is el tudnának látni, akkor jellemzően komplikálódik minden, és így a szolgáltatás lassabbá is válik.

Érdekes és izgalmas Kubában a nemi egyenjogúság kérdése. A hivatalos Kuba mindig is nagy erőfeszítéseket tett a nemek közötti egyenjogúság hangoztatására. A valóság az, hogy eléggé macho-s, férfi központú a kubai társadalom. Itt is a nők végzik a házimunka javát, és nevelik a gyerekeket. A turisták mulatságosnak tartják, hogy az utcán sok nő hajcsavarokkal teli, félkész frizurával járkál. A magyarázat az, hogy az esti utcai mulatozáson, társasági életen akar csinos lenni, és nem érdekli a napközbeni látványáról kialakuló vélemény.

A szexuális kapcsolatokban elég nagy a szabadosság, mégpedig mindkét nem részéről. Nem csak a férfi, hanem a nő kicsapongása is elfogadott. Nem kivételes dolog, hogy a feleség a férj nélkül menjen el valahová társasági életet élni.

f.n. fotója

Kubában a turisták gyakran biztonságban érzik magukat, különösen akkor, ha nem tűnnek ki túlságosan a tömegből. Ez persze nem mindenkinek sikerül, de sok külföldi könnyen beleolvad a helyiek közé, hiszen a kubaiak külseje rendkívül sokféle: afrikai, spanyol, kínai és más etnikai vonások keverednek bennük. Ez az egyedülálló sokszínűség adja az ország egyik legnagyobb varázsát.
A kubaiak vidám, élettel teli emberek, akik imádnak beszélgetni, nevetni és zenélni. Nyitottságuk szinte határtalan, tabuk alig léteznek, és szinte mindenből képesek tréfát csinálni. Talán épp a kevert kultúrák és származások miatt Kuba az a ritka hely, ahol a rasszizmus és a szexizmus szinte ismeretlen fogalmak.
A család központi szerepet játszik az életükben. A rokonok gyakran több generáción át együtt élnek, és a családi összejövetelek mindig hangosak, zenével, tánccal és dominózással telnek. Ha vendégségbe megyünk vagy hálaajándékot viszünk, a legjobb választás egy jó minőségű tusfürdő, cigaretta vagy néhány konzerv – ezeknek mindig örülnek.
Kuba ma még őrzi különleges, zárt világát, de a változás már a küszöbön áll. A gazdasági nyitás és az amerikai kapcsolatok lassú helyreállása várhatóan gyökeresen átalakítja az ország arculatát. Épp ezért most érdemes ellátogatni, amíg még megvan a régi Kuba – a maga nyers, őszinte és vibráló valóságában.

A kubai fiatalok első pillantásra feltűnően jó benyomást keltenek: egészségesek, mozgékonyak, és szinte kivétel nélkül sportos testalkatúak. Csak néhány nap elteltével válik világossá, miért: az elhízás itt szinte ismeretlen jelenség. Az ok nem elsősorban a tudatos életmód, hanem a körülmények természetes következménye.
A számítógép, az internet és a televízió csak korlátozottan érhető el, így a fiatalok idejük nagy részét nem képernyő előtt, hanem az utcán, sportpályán vagy a tengerparton töltik. A mozgás náluk nem hóbort vagy fitneszprogram, hanem a mindennapi élet része – legyen szó fociról, táncról, vagy egyszerűen csak arról, hogy gyalog járnak mindenhova.
Ez a természetes, aktív életmód látványosan megkülönbözteti őket sok nyugati kortársuktól. Kubában az emberek testtartása, kisugárzása és életszeretete önmagában is bizonyíték arra, hogy a mozgás, a zene és a közösségi élet mennyi energiát ad – még akkor is, ha a technikai kényelem hiányzik.

,, 20 évvel ezelőtthöz képest feltűnő változás: sok lett a jó pasi!" (K.k., 2019)

A kubaiak közvetlensége és vendégszeretete első pillantásra magával ragadó. Őszintén kedvesek, barátkozóak, és hamar kapcsolatot teremtenek bárkivel. Egy-egy beszélgetés az utcán vagy egy kávézóban percek alatt mély, szívből jövőnek tűnő barátsággá alakulhat, tele nevetéssel és jókedvvel. Aki először jár itt, könnyen elhiszi, hogy valódi emberi kapcsolatok születnek – és ez részben igaz is.
De Kubában a barátság gyakran a megélhetés eszköze is. Előfordul, hogy a kellemes beszélgetés végén a helyi ismerős hirtelen megkér, hogy töltsd fel a telefonját, vegyél neki mobilkártyát vagy adj neki egy kis pénzt – mindezt természetes hangon, baráti gesztusként tálalva. A legtöbbször nincs benne rosszindulat, inkább a szűkösség szülte reflex ez, annak a világnak a lenyomata, ahol a túléléshez minden kapcsolat számít.
Ez a kettősség – az őszinte kedvesség és a mindennapi kényszer – nagyon is jellemző Kubára. A helyiek melegszívűek, de gyakran kénytelenek pénzzé tenni a barátságot is, mert másból egyszerűen nem tudnának megélni.

Kubában a mindennapi megélhetés nehézségei még akkor is szembeötlők, ha figyelembe vesszük a rendszer három leggyakrabban hangoztatott vívmányát: az ingyenes egészségügyet, az ingyenes oktatást és a sportban elért eredményeket. A valóság azonban az, hogy a fizetések olyan alacsonyak, hogy ezek az eredmények alig enyhítik az emberek helyzetét. A hétköznapok igazi hiányosságai nem elméletiek, hanem nagyon is kézzelfoghatók: a reggeli, az ebéd és a vacsora hiányoznak leginkább.

Bár az egészségügy valóban ingyenes, a gyógyszerek szinte mindig hiánycikkek, és a kórházi ellátás csak formálisan működik. Aki bekerül, gyakran egy családtagját is magával kell vinnie, hogy ápolja, mert egyszerűen nincs elég személyzet. Az oktatás szintén térítésmentes, de az ország gazdasági valóságát nézve ez is inkább exportcikké vált: rengeteg kubai orvos és tanár dolgozik Latin-Amerika más országaiban, fizetésük nagy részét viszont az állam vonja el tőlük. Még így is jobban járnak, mint ha otthon maradnának.

A sporteredményekre Kuba mindig büszke volt, de mára ez a terület is megszenvedi az elvándorlást. Előfordult, hogy egy futballcsapat már csak tíz játékossal tudott kiállni, mert a többiek külföldön maradtak egy-egy idegenbeli meccs után. A mindennapokban pedig egyre több idős ember kénytelen dolgozni – nem lelkesedésből, hanem mert a nyugdíj egyszerűen nem elég a megélhetésre. Kuba így továbbra is a túlélésre berendezkedett társadalom, ahol a forradalom eszményei és a valóság között szakadék tátong.

Azt mondják a kubaiakra, hogy ők a leglatinabbak a latinok közül.
Mert a szigeten megállt az idő, a lakosai a régi, emberibb időkben ragadtak, és folyton táncolnak, énekelnek, mulatnak. Valamelyik házból vagy bárból mindig kihallatszik az utcára a muzsika, és ha azt meghallja egy arra járó gyalogos, azonnal elkezd dúdolni vagy fütyörészni, és pár táncmozdulatot is lejt mellé. Kubában együtt lélegzik mindenki.

(2022) forrás

Turista etikett

Elég sok kubai koldul ilyen-olyan formában a gazdagnak tekintett turistától. A hatóságok ezt nagyon rossz szemmel nézik, és a kubai rendszer presztízsére nézve szégyenteljesnek tekintik. 1-2 CUC-ot szoktak adni a turisták. Tudni kell azonban, hogy a gyerekeknek adott alamizsna a kis koldust is veszélybe hozhatja, mert a rendőrök elvihetik őket ezért, és a szülők is bajba kerülhetnek emiatt.
A kubaiak természetüknél fogva közvetlenek, barátságosak és a külföldivel szemben sem próbálnak távolságot tartani. Csúnyán néz ki, ha a turista a helyi ember közvetlenségére, baráti, szívélyes gesztusára bizalmatlanul reagál. A kubaiakban nincs annyi aggodalmaskodás, veszélyérzet, mint az európaiakban. Érdemes alkalmazkodni meglepő nyitottságukhoz is, a kíváncsiskodó kérdéseikre illik válaszolni, és tahóság úgy reagálni, hogy semmi köze hozzá. Az értelmes utazó belátja, hogy amikor külföldön van, neki kell valahogy alkalmazkodnia a helyiek szokásaihoz, vérmérsékletéhez és nem fordítva. A kubainak a külföldihez való közeledése mögé egyáltalán nem kell mindig valami gyanús érdeket elképzelni.
A külföldi turista jobban teszi, ha helyiekkel való esetleges beszélgetésben nem nyilvánít véleményt a kubai politikai rendszerrel kapcsolatban. Van elég más érdekes téma, amiről lehet csevegni. Egyáltalán nem ajánlott bármilyen formában közterületen kifejezésre juttatni, demonstrálni a kubai rendszerrel kapcsolatos ellenszenvet.
Helyiek megszólításakor érdemes a Senor (uram) vagy Senora vagy Senorita (asszonyom) szavakat használni. Nem árt néhány spanyol szót, kifejezést megtanulni (hola, por favor, gracias stb.), bár a turizmusban dolgozók közül sokan tudnak angolul, valamicskét olaszul, franciául is.
A kubai férfiak a meleg klíma ellenére is többnyire hosszú nadrágot viselnek az utcákon. Nem tilos külföldi turistának rövidnadrágban mászkálni, de furcsálló tekinteteket vonzhat. Tán azért is, mert a rövidnadrág viseletét nem tartják elég férfiasnak, amúgy egy olyan országban, ahol a macho mentalitás elég erős. Tény azért, hogy Havannában már elég sok rövidnadrágos kubait látni .
A homoszexualitás nagymértékben elutasított, szégyellt dolog Kubában. Persze vannak melegek, akik irányultságukat próbálják teljesen titokban tartani.
A borravalózás Kubában nagyon elterjed és el is várják. Előfordul, hogy kisebb segítségért is remélnek borravalót.
Kezet szokás rázni férfinak férfival, férfinak nővel, nőnek nővel.
A kubaiak elég hangosan beszélnek, s ezt ne indulatosságnak értelmezzük. Nem kell amúgy hangos beszéddel igazodni sem hozzájuk, mert az meg idétlenül jöhet ki.
A kubaiak elég közel állnak egymáshoz, amikor beszélgetnek. Külföldinél jellemzően nagyobb távolságot tartanak. Szeretnek egyesen egymás szemébe nézni, és nem tartják rokonszenvesnek azt, aki lesütött szemmel, vagy máshová tekintve szól hozzájuk. Eleve büszke emberke a kubaiak, és érzékenyen viszonyulnak ahhoz, ha egy külföldi turista lenézően beszél velük.
A turista ne köpködjön, és diszktéren intézze el az orra kifújását, mert a kubaiak ezekben a dolgokban kényesek. A turista ne szemeteljen. A kubai gyakran szemetel, de ő otthon van...
A turista ne fényképezzen le senkit az érintett vagy érintettek előzetes megkérdezése nélkül. Bizony előfordul, hogy a fotózás engedélyezéséért pénzt kér a fotó alanya.
A drog birtoklását és különösen az avval való kereskedés a kubai törvények drákói szigorral tiltják. Na már most a kubai börtönök nem hasonlítanak a skandinávokhoz. Cseppet sem.
A kubai férfiak szmokingja a guayabera, egy kicsit díszes fehér ing, amit a nadrágon kívül hordanak szigorúan. A legelegánsabb férfiviseletnek számít, bármennyire is furcsa ez a magyaroknak. viselője simán bejut benne a legjobb éttermekbe, miközben a számlát fedező külföldit simán hazaküldik, hogy húzzon zakót és nyakkendőt.

Még néhány jótanács Kubába:

Ne kritizáljuk a politikai rendszert, mert ha még igazunk is van és talán a kubaiak szívük mélyén elismerik, de mégiscsak ott élnek és félnek is.

Ne vigyünk olyan újságot, ami a pornóhoz közelit, simán elveszik a repülőtéren.

Szigorú a vám- és csomagvizsgálat, élelmiszert (kolbász stb.) elveszik és így kirámolják a koffert, mondván, ha már találtak valamit lehet itt más is.

Csak ott fényképezzünk, ahol nem tiltott, de jobb, ha megkérdezzük. Pl. Havannában a Forradalom téren, ahol Castro is beszélt, tilos.

A turisták mást esznek, isznak, amit a helyiek. Nem tudják megvenni és sok üzletbe be se mehetnek. Minket is talán gazdag turistának vélnek és ezt ki is használják.

A kubaiak nagyon tiszták, ha csak egy ingük is van, napjában többször is kimossák, hisz meleg van. Ne kritizáljuk öltözésüket.

(Kati,

Gasztronómia

Tény és való, hogy a kubai konyhának nincs különösebb hírneve a világban. Önmagában behatárolja a gasztronómia lehetőségeit, hogy a hiánygazdaságban, az import korlátjai miatt nehéz az alapanyagok beszerzése. A kubai lakosság étkezése meglehetősen egyszerű választékból áll össze. A turisták által látogatott havannai és varaderoi vendéglők, valamint a hotelek éttermei hivatottak - több-kevesebb sikerrel - bizonyítani, hogy vannak jócskán finom kubai étkek.

A hagyományos kubai konyha a spanyol gyarmatosítók, a franciák, az amerikaiak főztjeiből állt össze, sőt a rabszolgák révén afrikai hatások is tapasztalhatók. A spanyolok hozták Kubába a narancsot, a citromot, a rizst, a zöldségeket és a marhát. Afrikai hozadék például a gumó és az édesburgonya.

A kubai étkezésben nincs előétel-főétel-desszert sor. A helyiek sörözéssel kezdik, majd jönnek az étkek, mégpedig egyszerre, ha egyáltalán van többféle. A legtipikusabb kubai étel az ajiaco, ami húsleves zöldségekkel. A húsételek többnyire csirkét vagy sertéshúst tartalmaznak rizzsel, fekete babbal és hagymával. A vörös babos húsételt congo-nak nevezik (ugye elég afrikai hangzású?). A helyi étkekhez gyakran használnak fokhagymát, petrezselymet, köményt, oregánót és narancsot. Sok ételhez raknak sufrito-t, ami nem más, mint fokhagyma, hagyma és zöldpaprika olívaolajban. Több ételben is jelen van a sült banán.

Az átlag kubai asztalára ritkán kerül hal, vagy tenger gyümölcsei. Ezeket a külföldiek fogyasztják nagy lelkesedéssel a szállodai éttermekben. Finom gyümölcsöket ehetünk Kubában, elsősorban a mangó, a papaya és a guava méltó figyelemre. A zöld színű narancsuk önmagában nem annyira finom, viszont frissen facsarva isteni innivaló. A külföldiek Kubában teljesen mást esznek, mint a helyiek az otthonaikban. A helyi specialitásoknak is olyan változatát készítik el, ami ízlik a külföldinek. A szállodai éttermekben és a turistás városi vendéglőkben dominál a nemzetközi konyha és azon belül is az olasz kaja (pizza, tészták minden mennyiségben).

A kubai gasztronómiai élmények közül talán a legemlékezetesebb a Baracoában kóstolt kókusztejes hal volt – egy fogás, amely elsőre egészen másnak tűnt, mint amit a neve alapján várna az ember. A színe nem fehér, hanem mély narancsos-piros árnyalatú, valószínűleg a paradicsomszósztól, és enyhén csípős, gazdagon fűszerezett, mégis harmonikus ízvilágú étel. Egyszerre egzotikus és házias, pont olyan, mint Kuba maga.
A legtöbb étkezés egyszerű helyeken zajlik: kis kifőzdékben, családi vendéglőkben, utcai bódékban. A választék ritkán bőséges, és az alapanyagok minősége sem mindig egyenletes, de a konyhák hangulatában, a fűszerek illatában és a háziasszonyok kedvességében van valami sajátosan kubai báj.
A drágább éttermeket nem mindenki engedheti meg magának, a középkategóriás helyek viszont megfizethetőek – igaz, a minőség ott sem sokkal jobb. Mégis, ha az ember megtanulja elengedni az elvárásait, rájön, hogy Kubában az étkezés nem a gasztronómiai élvezetről, hanem a pillanat ízéről, a társaságról és az egyszerű örömökről szól.

"Van valami, amit a külföldiek és a helyiek egyformán imádnak és fogyasztanak is, és ez a kubai fagylalt! Havannában a Copelia fagylaltozó valóságos intézmény. Elképesztően finomak a fagylaltjaik. Desszert téren a spanyol hatást jelzi a Kubában is népszerű flan (karamellás puding). Ital téren Kuba nem szorul reklámra. A kubai rum és a vele készült koktélok ugyebár világhírűek. A mojito jó ideje hatalmas divat a világszerte, de közismert a daiquiri és a Cuba Libre is."

A ChatGPT ezt mondta:A kubai rum világhírű, ám van árnyoldala is. A helyiek a világ egyik legnagyobb rumfogyasztó nemzete: évente átlagosan közel öt litert is megisznak fejenként, ami a volt szovjet államok vodkafogyasztása után a hatodik helyre sorolja Kubát. Ez az átlag persze csalóka, hiszen sokan egyáltalán nem isznak, így az „aktív” rumkedvelők valójában jóval többet fogyasztanak.
A legismertebb márkák – mint a Havana Club vagy a Santiago de Cuba – prémium italai egy átlagos kubai havi fizetésének felébe is kerülhetnek, ezért a legtöbben olcsóbb, gyengébb minőségű italokat isznak. Az alkoholizmus elterjedése már a hatóságok figyelmét is felkeltette: az országban ma is működnek anonim klubok, ahol igyekeznek segíteni a függőkön, de a probléma mély társadalmi gyökerekkel bír.
A mindennapi szegénység, a kilátástalanság és a rendszer zártsága sokakat sodor az italhoz. Nem véletlenül terjedt el a helyiek között a keserédes mondás: „Aquí para vivir hay que estar loco o borracho y yo loco no soy” – vagyis: „Ahhoz, hogy itt élni tudj, vagy őrültnek, vagy részegnek kell lenned – én pedig nem vagyok őrült.” Ez a mondat egyszerre ironikus és megrendítően igaz képet fest a kubai hétköznapokról.

A „drága” fogalmát Kubában egészen másként kell értelmezni. Vegyük például a daiquirit – a klasszikus változat három konvertibilis peso, vagyis nagyjából két euró, míg a híres Papa Hemingway Daiquirí, amelyet állítólag pontosan úgy készítenek, ahogy az író szerette, öt CUC-ba kerül, azaz körülbelül négy euró. Nem kevés pénz egy olyan országban, ahol egy orvos havi fizetése ennek alig többszöröse, de ne feledjük: ez a Föld egyik legismertebb bárjában történik.
Tény, hogy más havannai kocsmákban már két CUC-ért is lehet daiquirit kapni, sőt vidéken akár egyért is – igaz, eldobható műanyagpohárban. Mégis, amikor az ember a legendás helyszínen ül, ahol Hemingway is megfordult, valahogy természetesnek hat ez az ár.
Nevetséges ellentmondás, hogy egyes turisták felháborodva reklamálnak emiatt, miközben odahaza gondolkodás nélkül kifizetnek négy eurót egy korsó sörért. Kuba paradoxona talán ebben is rejlik: ami a helyieknek megfizethetetlen luxus, az a látogatók számára csupán egzotikus apróság – egy korty történelem, rumba és nosztalgiába keverve.

A kubai talponállók különös báját részben az adja, hogy szinte mindegyikben kapható az ország egyik ikonikus itala, a mojito. Ez a frissítő koktél – akárcsak a daiquiri – mára legalább annyira szimbóluma Kubának, mint Fidel Castro vagy a Buena Vista Social Club. A helyiek és a turisták egyaránt előszeretettel kortyolják, hiszen benne sűrűsödik mindaz, ami a sziget életérzését meghatározza: a rum, a cukornád édessége, a lime savanykás frissessége és a mentalevél illata.

A mojito nem pusztán ital, hanem életstílus: egyetlen pohárban ott a karibi könnyedség, a tengerparti napsütés és a zenével átszőtt lazaság. Talán éppen ez a keverék teszi a kubai utcai bárokat is valahogy különlegessé – egyszerre nyersekké és varázslatosan emberivé.

Meglepi a külföldieket, hogy milyen príma minőségűek a kubai sörök. A legjobbak: Mayabe, Hatuey és a Cristal. A nem alkoholos innivalók közül a frissen facsart narancslevek, a limonádék méltathatók, de vannak, akiknek bejön a guarapo, ami a cukornádból kipréselt friss lé. Sok turista szerint a guarapo íze borzasztó. Érdemes tudni, hogy a kávét általában eleve cukorral készítik. A cafecito (fél adag presszó kávé) és a cafe cubano a magyar számára túlcukrozott. Az ivóvizük számunkra rossz (olyan föld) ízű. Maradjunk csak az ásványvíznél.