ÚTIKRITIKA.HU / Kuba

"Sokaknak a kubai utazás csak a turistáknak elzárt Varadero tengerparti üdülőhelyét jelenti. Nos, az igazi Kuba Varaderón kívül található."

Nyilvánvaló, hogy Kuba egészét egyetlen utazás alatt nem lehet felfedezni, ezért érdemes előre felállítani egy listát azokról a helyekről, amelyeket mindenképp látni szeretnénk – hiszen nem tudni, lesz-e még visszatérés. Az ilyen útiterv nem a „heverjünk két hétig a tengerparton” típusú nyaralásról szól, hanem inkább egy mozgalmas, városnézős, néha strandolós, néha kalandos utazásról, amelyben akár egy dohányültetvény vagy egy trópusi vízesés is szerepet kap.

Kuba azonban nem az a hely, ahol a tervek pontosan megvalósulnak. Itt semmi sem működik az európai logika szerint: a menetrendek csupán irányadóak, a közlekedés kiszámíthatatlan, és gyakran előfordul, hogy amit az ember egy napra tervezett, az csak másnap sikerül. Ezért érdemes rugalmasan kezelni a napokat, hagyni némi „lélegzetet” az útnak, és nem görcsösen ragaszkodni az előzetes elképzelésekhez. Kubában a spontaneitás nemcsak ajánlott – hanem maga az utazás lényege.

Vinales-völgy

A Vinales-völgyről külön oldalon írunk - itt

k. l. fotója

Pinar del Río

Pinar del Río tartomány azonos nevű központját akár a Szivarország fővárosának is lehetne nevezni. A vidéki kisvárosban sodorják a világ legjobb szivarjait. A működő szivargyárat minden hétköznap meg lehet látogatni. Kisebb, mint a Havannában lévő Partagás, de itt talán bensőségesebb hangulatú az üzemlátogatás, annak ellenére, hogy itt is egymást követik a turistacsoportok. Az érdekes információk megértése szempontjából persze nagy előny, ha magyar nyelvű idegenvezető magyaráz el mindent. Nem kell meglepődni azon, ha egy-egy üzemi munkás a csekély havi fizetését úgy óhajtja kiegészíteni, hogy reflexszerűen pénzt kér a turistától a róla készült fotókért.

Pinar del Río-ban az is szívesen elmerül a szivartörténelem részleteiben, aki amúgy semmiféle nyitottságot nem érez a dohányzás iránt. Nyilván mindenki kíváncsi arra, hogy mi a magyarázata a kubai szivarok világsikerének. A szigetország legnyugatibb részén optimálisan együtt vannak a dohánytermesztés legfontosabb feltételei annak, hogy a legjobb minőségű, legtökéletesebb dohányt termesszék: kedvező az éves csapadékmennyiség, 80% körüli a relatív páratartalom, 25°C feletti az éves átlaghőmérséklet, kiváló a talaj kémiai összetétele. Ehhez jön még a dohánytermesztők rendkívül kifinomult szaktudása és odaadása.

A hagyományok is nagyon számítanak. Állítólag Kolumbusz Kristóf a szivar ősét, összecsavart dohányleveleket pöfékelő bennszülött indiánokkal találkozott. A 18. században Kubát már a legfontosabb és komolyabb ültetvényekkel rendelkező országként tartották számon. A 19. században, Kubában fénykorát élte a dohánytermesztés ezer (!) üzemmel és tíz hatalmas ültetvénnyel. A kubai szivar Európában igazi luxuscikké vált. Winston Churchill ifjúkorában, Kubában kapott rá a kubai szivarra és élete végéig lelkesen naponta 6-10 szálat elpöfékelt belőle. Mostanság a dohányzásellenes korlátozások, és a világgazdasági válság miatt problémákkal küzd a kubai dohányipar. Így is Kubában készül a világ szivartermelésének 70 százaléka.

„Szeretned kell a földet, és törődnöd vele. Ahogy a dohány nő, elkezd hozzád beszélni, megmondja, mit tegyél, csak hallgatnod kell.” – vallotta a kubai szivar keresztapja, Alejandro Robaina. Ő az egyetlen kubai, akinek nevéből még életében szivarmárka lett.

Érdekes történeti háttér, hogy míg Kubában a cukornádültetvényeken rabszolgákat dolgoztattak, addig a dohányföldeken mindig is szabad emberek dolgoztak. Ezt azzal magyarázzák utólag, hogy a dohány annyi óvatosságot, törődést, figyelmet igényel, hogy azt csak szabadságot élvező emberekre lehetett bízni.

f. n. fotója

"Szivarország fővárosába az eljutás, ha egyénileg, bérelt autóval tervezzük egyáltalán nem is oly egyszerű, legalábbis Havannából kijutni már kész kaland. Nincsenek táblák és még a spanyol tudás ellenére is össze-vissza információkat kapunk még a rendőröktől is. A Pinar del Ríoba vezető autópályára magyarként panaszra nincs okunk, kátyúk számában már-már nosztalgikus érzetet kelt. A forgalom gyérnek mondható, Kubában luxusszámba megy a matuzsálem korú autók vezetése, egy havi bérből benzinre már nem igazán futja.

Már az út elején felveszünk egy Pinar környéki dohányültetvényen dolgozó stoppost, aki az autóban egész oldottá és beszédessé válik. Sok érdekes információhoz juttat bennünket a saját szemszögéből látott Kubáról, kérdez bennünket Varaderoról és jelezzük ez a hely még vár ránk, utunk záró akkordja lesz. Majd tovább érdeklődik az általunk már bejárt Kuba keleti részéről, mert ő még csak Havannában és Pinar del Ríóban fordult meg, valamint megtudjuk, hogy 57 évesen a nagy álma, hogy keresetéből össze tudjon spórolni egy kerékpárra valót.

José stopposunknak köszönhetően rögtön meg is éljük célállomásán első spontán jött dohányültetvényen tett helyi vezetésű túránkat. Kapjuk az információ zúdulatot a dohányról és a szivarról, míg páran a farmon a kis csirkéket kergetik, hogy a kevésbé szerencsésebbet másfél éves Rozi lányom kezébe adhassák röpke csirkeszeretgetésre. A kubaiak tényleg szívélyes, bámulatos emberek, a gyermekek iránti szeretetük, kedvességük meg az egekig magasztalható. Az ország másik szegletében, Santiago de Cubában meg a szálloda utcájában posztoló rendőrök reggel 7-kor – gondolom mások nagy örömére is – lánygyerekemnek pár önfeledt és boldog pillanatot okozva, bekapcsolták a rendőrségi autó szirénáját és megmutatták minden csínját-bínját, amire egy rendőrségi Lada csak képes lehet. Szocializmus ide, szocializmus oda: Kubában jó gyereknek lenni."

A városka hangulatos árkádos épületei közül figyelemreméltó egy palota (Palacio de Guash), ahol a jelenkorban egy természettudományi múzeum honol. Az épület az eklekticizmus izgalmas példája, a gótikus és barokk stíluselemeket mór boltívekkel bolondította meg utazási élményei alapján egy híres kubai építész.

Pinar del Río-ban betértünk a helyi szivargyárba, hogy a kubai élmény végére igazi koronát tegyünk. Fényképezni természetesen nem lehetett, minden eszközt le kellett adni a bejáratnál. Bent egymás mellett, hosszú sorokban ültek a munkások – elképesztő gyorsasággal sodorták a híres kubai szivarokat. Egy dolgozó naponta nagyjából százötven darabot készít, ami azt jelenti, hogy hárompercenként elkészül egy újabb mestermunka.
Megkérdeztem, mennyit keresnek ezért: a válasz lesújtó volt – havi negyven konvertibilis pesót, vagyis alig tizenegyezer forintnak megfelelő összeget. Közben a gyár melletti állami boltban ugyanezeket a szivarokat darabonként tíz–húsz pesóért árulják, mérettől és márkától függően. Ott, ahol a sodrók óránként körülbelül hetven forintot keresnek, a luxus és a nyomor szinte egy fal választja el egymástól.

Pinar del Ríoból Vinales falu felé menet a gyönyörű panorámáért érdemes megszállni vagy egy kávéra betérni a Los Jazmines hotelbe (Vinales előtt kb. 4 km-re a Pinar del Río – Vinales autóút mentén). Kubában nehezen találni olyan helyet, ahol ennyire lélegzetelállítóan szép a táj. A tekintet végigpásztázza a mogoték, a királypálmák, az orchideák, a broméliák, a dohány-, kávé- és ananászültetvényekkel tarkított vidéket. A látvány leírhatatlan, tehát nincs mese, el kell utazni odáig!

Cueva del Indio

A Vinales településtől 5,5 km-re északra található Indiánbarlang felkeresése amolyan kötelező program a Vinales völgybe kirándulóknak. Kisgyermekekkel is kivitelezhető. Kellemes, könnyű kikapcsolódást biztosít ez az 1920-ban felfedezett, jól megvilágított barlang, ahol a kezdeti sétát, motorcsónakozás váltja fel.

Mural de la Prehistoria

Szintén kötelező látnivaló – valósággal letaglózni képes az utazót, annyira izgalmas és látványos műalkotást láthat a természet zseniálisan kreatív alkotásának közegében. A Mogote Dos Hermanos oldalát szinte teljesen lefedő, a törzsfejlődés történetét az ammonitáktól a Homo sapiensig 180 méter hosszan, 120 méter magasságig elénk táró és színekben nem fukarkodó festményről van szó. Vinalestől 21 km-re nyugatra a mészkősziklát egy kubai naiv festő szemelte ki magának vászon helyett. A művész talán megálmodta előre alkotásának sikerét és értékét és eleve olyan festményt hozott létre, amelynek eltulajdonítása komplikált lehet.

Trinidad

Havannától 350 km-re sajátos, egyedi hangulatú városka, egy élő múzeum, ahol megállt az idő. 1514-ig visszanyúló, cukornád ültetvényekkel, rabszolgákkal és cukorbárókkal tarkított fényes múlt, mely igazi pompáját az 1800-as években élte és mutatta, amikor a közeli Valle de los Ingeniosban 50 cukormalmot hoztak létre, fellendülést és jólétet biztosítva a városnak és környékének. Trinidad fénye jócskán megkopott az első, majd második függetlenségi háború során, amikor szó szerint izzott a levegő: a harcok okozta tűz felperzselte a földeket, mindehhez még hozzájött az európai ipari forradalom, valamint hogy Napóleon megkóstolta a cukorrépát.

"Kis európai cukor kitekintő: Európában áttörésnek számít, hogy Andreas Marggraf német tudós a 18. század közepén bebizonyítja, hogy a 15. századtól csak leveléért termesztett cukorrépából a cukornádéval megegyező édes ízű kristályok nyerhetők. A felfedezés ellenére a cukornád népszerűsége nem csökkent egészen addig, míg 1811-ben Napóleon ajándékba nem kapott két cukorrépából készített cukor-cipót. A kóstolás nem maradt hatástalanul: Napóleon ott és akkor elrendelte, hogy több mint 32 000 hektáron kezdjék el a cukorrépa termesztését, valamint gyárak alapítását tűzte ki folytatásként és pár éven belül már 40 cukorrépa gyár működött az öreg kontinensen."

k. g. fotója

Trinidad 1988-ban felkerül az UNESCO Világörökség Listájára és macskaköves utcáit szegélyező hajdani cukorbárók kúriái az alapos felújítási munkáknak köszönhetően újból régi bájukkal tündökölnek. Szintén pozitív, hogy a történelmi városrészből az autós forgalom teljesen ki van zárva, ezzel valóban olyan érzetet keltve, mintha visszakalandoznánk az időben, semmi sem változott az évtizedek során. Itt is, ahogy egész Kubában megfigyelhető, hogy a forgalom elől elzárt területeket feketére festett ágyúgolyókkal választják el.
Trinidadban a legtöbb pazar palota jelenleg múzeumként működik.
Trinidad a múzeumok és történelmi épületek városa, ráadásul szinte mind a főtér, a Plaza Mayor közvetlen közelségében található, jócskán megkönnyítve e pompás kis város felfedezését.

k. g. fotója

Amiket mindenképpen érdemes felkeresni:

Museo de Architectura Colonial - Átfogó képet nyújt a gyarmati kor építészetének történetéről. Trinidadban kialakult különböző stílusok és építészeti módszerek tárháza.
Museo Romántico (Palacio Brunet) - A Borrel család 19. századi romantikus stílusú bútorain és használati tárgyain keresztül képzelhetjük magunk elé Trinidad fénykorában élő jómódú családok mindennapjait.
Museo Histórico Municipal (Palacio Cantero) - Trinidad múltja tetézve a toronyból nyíló kiváló kilátással.

k. g. fotója

Iglesia Parroquial de Santísima de Trinidad
A Plaza Mayoron található impozáns Szentháromság-plébániatemplom - Kuba legnagyobb temploma.

k. g. fotója

Iglesia y Convento de San Francisco de Asís - Lelőtt U-2-es amerikai felderítőgép maradványa, tankok és különböző fegyverek invitálnak az udvarból az állatok, kereskedők és a természet védőszentjéről elnevezett Assisi Szent Ferenc zárda megismerésére, ami jelenleg a Museo Nacional de la Lucha Contra Bandidos-nak ad helyet. A múzeum az 1960-as években zajló forradalomellenes csoportok elleni küzdelemnek állít emléket, valamint a harangtoronyából szintén gyönyörű panorámát biztosít.

Fel lehet menni a tetejére! - k. g. fotója

"Trinidad olyan, mint egy koloniális ékszerdoboz, ahol megszűnt az idő haladni. E múlt atmoszférájával átitatott település a környező agavéval borított dimbes-dombos tájjal mindenképpen a „Kubából látni kell” lista élbolyában szerepel. Felfedezését érdemes kora délelőttre időzíteni, még a turistacsoportok érkezte előtt, viszont fényképezés szempontjából a legszebb szín- és fényhatást késő délután lehet elérni, megtapasztalni. Számomra mindenképpen megkapó élmény volt a Plaza Mayor és a környező utcácskáiban elnézegetni a kisdobos, úttörő nyakkendős kisiskolások játszadozását az iskola befejeztével. Ülni egy padon és csak lesni, hogy mi is zajlik körülöttem. Trinidadban könnyedén kapcsolatba lehet kerülni a helyiekkel, arról nem is beszélve, hogy a közeli, Playa Ancón egyike azon kubai strandoknak, amely nemcsak szép, de a helyiek is használhatják. Egy hétvége kiváló alkalom a helyiekkel való elvegyülésre."

Trinidad mesébe illő kisváros, mintha Kuba saját Szentendréje lenne. Az egész hely a turizmusból él, ez az első perctől egyértelmű: minden utcán árusok kínálják portékáikat, és szinte lehetetlen úgy végigsétálni a főtéren, hogy valaki ne próbáljon meg ránk sózni egy szivart. Maga a város aprócska, fél nap alatt könnyedén bejárható, de ha valaki egy egész napot szán rá, már minden múzeumot belülről is megismerhet. Mindez azonban egyáltalán nem hátrány: Trinidad különleges hangulatú, macskaköves utcái, pasztellszínű házai és nyugodt tempója teljesen elvarázsolják az embert. Havannához képest olcsóbb, tisztább és rendezettebb is – ideális hely arra, hogy az utazó kicsit kifújja magát a kubai káosz után.

Trinidad kihagyhatatlan úti cél Kubában – nem csupán azért, mert az egész város a világörökség része, hanem mert valóban megérdemli ezt a rangot. Álomszép, igazi koloniális kisváros, ahol minden utca, tér és ház a múltat idézi. Van saját tengerpartja is, ahová helyi buszok viszik ki a látogatókat, de a legjobb mégis az, ha az ember visszatér a hangulatos kis terek valamelyikére, és egy mojitóval a kezében figyeli a város nyüzsgését. Bár sok a turista, valahogy ez itt nem zavaró – inkább része a hely színes életének. A lovaglás is népszerű program, könnyen szervezhető, és gyönyörű vidéken vezetnek a túrák. A város éjjel-nappal él: szól a salsa, tele van éttermekkel, bárokkal, és a Tradíciók Háza is sokak kedvence. Legalább három napot érdemes rászánni, de aki teheti, maradjon tovább – Trinidad minden percet megér, és valószínűleg a legfotogénebb hely egész Kubában.

Tizenötezer kátyú és jó néhány rázós kilométer után végre megérkeztünk Trinidadba. Ez a város tényleg kihagyhatatlan, az UNESCO világörökség része, és olyan, mintha egy élő skanzenben járnánk. Havannai szállásadónk, Bárbara ajánlásával már előre kaptunk egy címet, így egyenesen a Sra. Isora y Rubén Hostalhoz mentünk (Frank País utca 377). Három éjszakát töltöttünk itt, és minden perce emlékezetes maradt. A várost gyalogosan jártuk be, és szinte minden sarkon meg kellett állnunk fotózni. A spanyol gyarmati stílusú épületek hol felújítottak, hol megkopottak, az utcákon ötven–hatvan éves amerikai autók és Ladák pöfögnek, a macskaköves utcákon pedig mindenhol zene szól. Trinidad hangulata egyszerre időtlen és pezsgő – igazi esszenciája Kubának.

Egy “Casa”-ban szálltunk meg. Nagyon kedvesek voltak a helyiek, de itt megtapasztaltuk a mélyszegénységet. Áram reggel fél 8-tól este 8-ig nem volt, egyszerűen az egész városban lekapcsolták. A házak a 30-40 évvel ezelőtti “nyócker” feelinget hozták… Az éttermek agregátorról üzemeltek, az áramtakarékosság jegyében. A legfinomabb kubai ételt ott ettük a szállásunkkal szembeni étteremben. Ez a Tostones rellenos con camarones volt, ami egy rákkal töltött banárkosárka, valami isteni paradicsomos salsa szósszal. Ha Kubában jártok ezt mindenképp kóstoljátok meg! (2025)

Trinidad a színek és az időutazás városa, ahol a nappalok békés kisvárosi hangulatban telnek, az esték viszont lüktető, zenés, salsás forgataggá változnak. A főtéren minden este kubai mulatságot tartanak, olcsó koktélokkal és hajnalig tartó tánccal, miközben a zenészek ritmusa betölti az egész várost. Aki egy kis nyugalomra vágyik, mindössze tizenöt kilométerre találja Playa Ancón-t, Kubának egyik legszebb és legbékésebb tengerpartját. Ez a kettősség – a nappali idill és az éjszakai pezsgés – Trinidad igazi varázsa.

A kisváros valóban megérdemli, hogy az UNESCO világörökség része legyen, hiszen Trinidadban tényleg olyan érzése támad az embernek, mintha megállt volna az idő. A spanyol gyarmati kor hangulata szinte tapintható: a házak, az utcák és a város nagyobb épületei mind ebből a korszakból őriznek valamit. Bár a turisták száma ma már jelentős, a város mégis meg tudta őrizni autentikus, emberközeli atmoszféráját, ami miatt a látogatás valódi élmény marad.

Playa Ancón

Trinidadtól mindössze 12 km-re, délre található Kuba egyik leglátványosabb partszakaszán: csodálatos fehér homokú, pálmafákkal szegélyezett, rendezett strand, tiszta, türkizkék, meleg vizű tengerrel. Varadero zsúfolt strandjaival ellentétben itt élmény a csend és a nyugalom. Trinidadból taxival, cocotaxival, vagy akár egy bérelt bringával is könnyedén elérhető. Piknik felszerelést mindenképpen érdemes magunkkal vinni, mivel csak egy büfé található az egész parton és előfordul, hogy kenyéren kívül más nem kapható, a szállodák meg kizárólag a szállóvendégeket szolgálják ki. Szabadtüdős merülésre (snorkeling) is alkalmas a víz, bár olykor előfordul, hogy algás a tenger és ezért nem látni túl sokat a víz alatti világból.

Torre de Manaca Iznaga

Pedro Iznaga birtokán lévő, 18. század végén épült 44 méter magas, 7 szintes torony 16 km-re Trinidadtól a szintén UNESCO Világörökség részét képező Valle de los Ingenios-ban, azaz a Cukormalmok völgyében található. A torony keletkezéséről az a történet kering, hogy a földbirtokosnak két fia volt és mindketten ugyanabba a lányba voltak szerelmesek, de elvenni egyikük sem tudta, mivel a leányzó rabszolga volt. Az apa így szólt fiaihoz: amelyikőtök a birtok hatékony korszerűsítését illetően a legjobb ötlettel áll elő, azé lesz e rab leány.

Míg egyik fiú víznyelő kialakítását javasolta, hogy száraz évszakban is legyen vizük, addig a másik torony építését forszírozta, érvelve, hogy mennyivel egyszerűbb lesz a cukornádültetvényeken dolgozó rabszolgák megfigyelése. Az apa számára mindkét ötlet ragyogónak bizonyult, ezért végül is ő vette el a szép rabszolgalányt és boldogan élt a két fiú ötletének megvalósításával. A torony manapság már kilátóként működik, melyből gyönyörű panoráma nyílik a környékre. Javasolt a birtokot és a völgyet Trinidadból induló 1919-es Baldwin gőzmozdonnyal felfedezni!

Santa Clara

Ernesto „Che” Guevara itt vívta meg a végső csatáját a Batista-rezsim zsarnoksága ellen. Őrzi is a város az argentin orvosdoktorból lett kubai szocialista forradalom egyik legfőbb vezetőjének emlékét emlékművel, mauzóleummal és a helytörténeti múzeum életét kronologikus sorrendben bemutató állandó kiállításával.

Santa Clara alapvetően nem tartozik Kuba legizgalmasabb városai közé. Nem rossz hely, de a Che Guevara-mauzóleumon kívül nincs benne semmi igazán különleges, amit ne láthatnánk máshol is. Nekünk viszont sikerült rábukkannunk egy egészen kiváló étteremre, ahol sült krumplit és pirítóst is adtak, méghozzá vajjal – ilyet sehol máshol nem ettünk az országban. A főtéren rengeteg seregély gyülekezik, és egy eldugott templomban esténként éneklős misét tartanak. Egy hosszú fal mentén színes, Amerika- és háborúellenes karikatúrák sorakoznak, 4-5 méteres festmények, amelyeken épp dolgoznak a helyi művészek. Az egyikükkel beszélgetni is tudtunk – ritka pillanat volt ez, mert Kubában nehéz áttörni azt a falat, amit a „turista = pénz” hozzáállás épít.

.
Santa Clara Kuba első számú kommunista zarándokhelye, afféle karibi Fátima – csak itt a hívők nem égi jelenésre, hanem mobilos térerőre várnak. A Che Guevara-emlékmű előtt turisták fényképezkednek vörös csillagos sapkában, miközben ha kicsit elfordítanák a kamerát, látnák a száz méterre fekvő szegénynegyedet, amelynek a forradalom ígéretei szerint már régen el kellett volna tűnnie. A deszkaházak között félmeztelen gyerekek és háziállatok játszanak a sárban, míg a mauzóleum belseje olyan, mint egy wellnessközpont pihenője: műkő falak és díszített növények között nyugszik a legendává lett forradalmár, akit sokan inkább jóképűségéért, mint tetteiért istenítenek.
A múzeumban fényképek idézik fel Che életét, köztük az a ritka pillanat is, amikor nem harci egyenruhában, hanem a Kubai Nemzeti Bank elnökeként nyakkendőben látható. A város főterén szintén van wifi, amit többnyire egyetemisták töltenek meg; a környék kocsmáiban és kávézóiban ülnek, ahol órákon át is elidőznek egyetlen kávé vagy tea mellett, ami az ő fizetésükhöz képest majdnem egy napi bér. Santa Clara így egyszerre a forradalom szimbóluma és a kubai ellentmondások tükre.

Camagüey

(Kiejtés: kámávéj)

A sík vidéki tartományi székhely fontos szerepet töltött és jelenleg is tölt be a kubai gazdaságban: a cukoripar és szarvasmarha tenyésztés a kiemelendő ágazat. Camagüey Kuba harmadik legnagyobb városa. Mindig is a kalózok kedvelt támadási helye volt, miattuk a 17. században a város kénytelen volt a tengerparttól jóval beljebb költözni. Camagüeyben még korának leghíresebbje, az angolok hivatásos kalózkapitánya, Henry Morgan is megfordult, akinek nevéhez oly tettek köthetők, mint például Panama fővárosának kifosztása és teljes lerombolása, aljas és kegyetlen kalózkirály, de ő lett Jamaica kormányzója is.

Camagüey kényszer elköltözését követően, teljesen új arculatot kapott: a kalózok megtévesztésére teljesen rendszertelen várostervezési minta alapján szűk utcákat, kis tereket alakítottak ki. A mai napig csak egy jó, részletes térképpel érdemes a város felkeresésére indulni. Nehezen lehet tájékozódni, könnyű eltévedni. A várost az elmúlt évek során gyönyörűen felújították. A várost járva különböző építészeti stílusokat figyelhetünk meg: itt a neoklasszicista stílus mellett szépen megfér a szecesszió és korban az őt követő szöges ellentéte, az art deco irányzat, valamint koloniális, eklektikus elemeket is bőven találunk.

A város másik érdekessége a víztároló agyagedények (tinajone), melyek akár 2 méteresek is lehetnek. Ezekbe az esővíz és élelmiszerek tárolására mind a mai napig használt edényekbe, korsókba lépten-nyomon belebotolhatunk: ott vannak a parkokban, a gyarmati épületek udvarain és talán pont e sűrű jelenlétük miatt is váltak a város jelképévé. A helyi mendemonda szerint, ha egy férfi lélek egy lány tinajonéjából iszik, akkor szíve azon nyomban örök szerelemre lobban a lány iránt. Nos, hogy a lány szívével mi történik mindeközben, már nem szól a fáma... talán megesik a szíve a fiún és nem válik szívtelenné...

Museo Provincial Ignacio Agramonte - Gazdag szépművészeti tárlattal rendelkező múzeum. Itt látható a híres kubai festő, Fidelio Ponce művei is.

Camagüeyben éppen az UNESCO világörökségbe való felvételt ünnepelték, amikor odaértünk. Első pillantásra elvarázsolt a város: remek szállást kaptunk, az utcákon critical mass hömpölygött, minden sarkon süteményes standok álltak, és itt működött talán Kuba legjobb péksége. Az előző, nehéz napok után – különösen a gyűlölt Ciego de Ávila után – igazi felüdülés volt megérkezni ide. A város száz kilométerre fekszik a tengertől, kalóznak is kihívás lenne kifosztani. Jókedvűen kanalaztuk a Coppelia rózsaszín, tízforintos fagylaltját, és luxusként még bowlingoztunk is egy tekepályán, pina coladával a kézben. Este egy elegáns, dolláros étteremben vacsoráztunk – a kaja egy fokkal jobb volt az átlagosnál, még sült krumpli és hal is akadt, bár az árért Európában azért kevesebb krákogó pincért és több WC-papírt kapna az ember. Az étterem viszont makulátlanul tiszta, stílusos, és egy színes házakkal szegélyezett történelmi negyed közepén állt, egy csodás belső udvarral. Hazafelé tűzijátékot és koncertet láttunk a főtéren, a boldogságot pedig az éjjel-nappal elérhető sütemények csak tovább fokozták.
Másnap városnézéssel folytattuk: bejártuk a pályaudvart, megkóstoltuk a kubai internetezés örömét – hat dollárért egy órát –, és a könyvesboltban is szétnéztünk, ahol láthatóan jól haladt az éves terv teljesítése. Egyenruha-sapkát is találtunk tizenöt forintnyi összegért. A tegnapi étterem környékén gyerekek szórakoztatták magukat (és minket) futóversennyel, verekedéssel és mindenféle játékkal. A folyó melletti nagy parkban mogyorós-mézes szeletet, kókuszos és guayabás sütit ettünk. Este egy halas gyorsétteremben vacsoráztunk, ahol annál kisebb adagot kaptunk, minél több sült krumplit rendeltünk – a kubai logika újabb diadala.

Camagüey belvárosa is az UNESCO világörökség része, ezért természetesen nem hagyhattuk ki. A szállásunk a Casa Deysi volt a Popular utcában, a 62-es szám alatt – remek választásnak bizonyult. Tágas szobák, modern légkondi, tévé, makulátlan tisztaság, érkezéskor egy hűsítő limonádé, meleg víz, és mindössze öt méterre egy tér, ahol működött az internet. A házigazdák angolul beszéltek, és itt ettük a legjobb reggelit egész Kubában: hatalmas gyümölcstál, frissen facsart levek, sajtos-sonkás-tojásos omlett, sajtos-ketchupos pirítós – igazi nyamika!

Camagüeyben végre a helyi ételekből is igazán jót sikerült enni, részben a szállás reggelije miatt, részben pedig azért, mert találtunk egy remek, megfizethető éttermet, az El Patio-t. A város felfedezése közben benéztünk néhány boltba, ahol a helyiek a mindennapi dolgaikat szerzik be, és az élmény enyhén szólva is sokkoló volt. A mosószappan kínálat például egészen egyedülálló – nem mennyiségben, hanem hiányban. A lakberendezési üzletek szinte kongtak az ürességtől, és volt olyan bolt is, ahol kimérve árulták a száraz élelmiszert. Kuba mindennapjai itt különösen élesen mutatták meg, milyen is a valóság a díszes képeslapok mögött.

Cienfuegos

250 km-re Havannától délkeletre, a 'dél gyöngyszeme'-ként (La Perla del Sur) is gyakran hívott város sokak kedvence: igazi frissítő kuriózum, hiszen ezt spanyolok helyett, franciák alapították. Míg a környező sík tájra ráfoghatjuk az unalmas jelzőt, addig a város gyönyörű öbölben helyezkedik el és Cienfuegos egykori gyarmati szépsége és eleganciája még mindig érezhető. A városszerkezet a neoklasszicizmus jegyében született: gyöngyként tündöklő, bájos épületei, palotái és kastélyai sakktáblaszerűen elrendezett tömbökben tömörülnek. Kellemes hangulatot biztosít sétálóutcáival, mint a gyalogosok számára biztosított főutcája (Boulvard) is a számos üzleteivel. Állítólag ez a kikötőváros rendelkezik Kuba legtöbb üzletével.

Elter Karcsi fotója

"Ebben a városban tökéletes az összhang: a fákkal szegélyezett, széles, levegős, egyenes utcák, a varázslatos miliő maradásra csábít."

Teatro Tomás Terry - Az itáliai stílusú színházat a 19. század második felében egy gazdag cukornád-ültetvényes családja építette. 1920-ban Enrico Caruso is fellépett a színpadán.
Palacio de Valle - A palota 1917-ben épült, Kuba akkori leggazdagabb cukormágnásának pazarul kivitelezett elképzelései alapján. Stílusok kavalkádjából leginkább a mór stílus a legszembetűnőbb. Kétségkívül eredeti épület.
Castillo de Nuestra Senora de los Angeles de Jagua - Az öböl bejáratánál található erőd a kalóztámadások megfékezésére épült a 18. század közepén.
Parque José Marti - Cienfuegos mértani középpontját jelölő „zéropont”-nak és Kuba egyetlen diadalívének ad otthont. Cienfuegos 2005-ben került fel az UNESCO Világörökség Listájára. Kuba legfontosabb tengeri kikötői között szerepel, jelenleg is a cukor-, dohány- és kávékereskedelem központja.

Playa Rancho Luna

Cienfuegostól 20 km-re található félkör alakú, fehér homokos, türkizkék vizű strand. A számos korall és hajóroncsok miatt búvárkodásra is kiváló, amit csak tetéz, hogy itt található az amerikai kontinens legmagasabb, a „Notre Dame” névre keresztelt korall oszlopa. A térségben jól működő búvárközpontokat találni (Faro Luna, Guajimico).

Playa Larga

Kicsiny halászfalu, rendezett, szép a strandja.

Complejo turístico Boca – Guamá, Laguna del Tresoro

Guamá a Zapata-félsziget természetvédelmi területén található. Két fő attrakciója van: a több száz krokodilt nevelő krokodilfarm, valamint a Tresoro lagúna közepén, egy kis szigeten kialakított Kuba egyetlen rekonstruált indiánfaluja, az Aldea Taina, ahova motorcsónakkal lehet eljutni.

Santiago de Cuba

Santiago de Cuba-val külön aloldal foglalkozik, ide kattintva.

Baracoa

Kuba e keleti szegletén a Taíno-civilizáció létét több ezer éves indián sírok igazolják. Baracoa adta Kuba első igazi nemzeti hősét is a Taíno indián Hatuey törzsfőnök személyében, aki a korai 16. században élt és szembeszállt a kolonizációs tervekkel érkező spanyolokkal. Persze, ahogy ennek Latin-Amerikában történnie kellett, elfogták a spanyolok és Menny vagy Pokol közötti választás elé állították: boldog élet spanyol uralom alatt (spanyolok szerint ez szimplán maga a Mennyország) vagy máglyán való elégetés (Pokol). Nyílván nem kérdéses, hogy egy nemzeti hős jelölt az ibérek poklát választja. Hatuey emlékébe lépten-nyomon belebotlunk Baracoa utcácskáit járva, emlékét szobor és sör márka is őrzi.

A baracoai partszakasz volt az, amelyet először látott Kubából Kolumbusz Kristóf és itt tűzte ki az első amerikai útja során - az 1492-ben történt partraszállása után - a magával hozott híres fakeresztet (Cruz de la Parra), a mai baracoai kikötő helyén. Majd 20 év elteltével Diego Velázquez ezen a helyen megalapítja Kuba első fővárosát, Senora de la Asunción de Baracoa néven, melyet három év után Santiago de Cuba követ - majd Havanna - és megkezdődik Baracoa fokozatos elszigeteltsége Kuba buja, zöld esőerdő övezte részén az El Yunque hegy lábánál.

Baracoa és környéke kívül esik a turista célpontokon, valamint mivel gyakorlatilag majd 500 éve megállt itt az idő - 1960-ban épült az első út és a La Farola viadukt, ezért azóta az elzártság némiképpen enyhült -, ezért számomra a bájosan lepukkant Baracoa jelentette az igazi Kubát: a helyiekből árad az őszinte szívélyesség és kedvesség. Ők még nincsenek elrontva a turisták által, azaz, hogy majd minden cseverészés végül némi pénz, borravaló reményében történjen.

Itt még az is megtörtént, hogy a szállodai takarítónő meglepetten visszaadta a tőlem megszokott rutinnal adott borravalónak szánt pénzt, mert nem ismerte ezt a szokást, viszont mivel tekintete elidőzött másfél éves lánygyerekem Kubában sosem kapható holmijain, őszinte örömmel fogadta egy kedves, több funkciós pandamackó babajátékot, melyet pár hónapos kisbabájának ajándékoztunk. Szóval az itteniek közvetlenek, mesélnek és bár itt keleten sokkal szegényesebb körülmények között élnek - összehasonlítva pl. Valle de Vinales-szel, Varaderoval, az igazi turistabázisokkal -, de ez a jókedv áradatára nincs hatással.

Talán a TV hiányának is betudható az itteniek szívélyessége, nyitottsága mások iránt, mert a házakban nincs TV készülék, televízió nézésre, amolyan helyi klubként funkcionáló közösségi épületben és a szállodák lobby termében nyílik lehetőség. Viccelődnek is a helyiek, hogy milyen jó a mozi Baracoában. A természet meg itt érezhető csak igazán, már ha gyakorlatilag szűz esőerdőre, folyók és vízesések szabdalta hegyekre vágyunk, csendes, szép strandokkal, öblökkel. Az esőerdő szó szerint érezhető a településekben is: az épületeket benőve próbálja visszahódítani a területet magának. Ez a tomboló trópusi táj méltán lett UNESCO bioszféra rezervátumnak kinevezve.

Baracoa kisváros, ahol a kókusz, kakaóbab és banán termesztés a helyiek fő bevételi forrása. Közel sem bővelkedik olyan történelmi jelentőségű látnivalókban, mint Santiago, vagy Trinidad, de mindenképpen felkeresésre érdemes, hangulatos karibi település, ahol egy könnyű sétával bejárhatjuk a látnivalóit:

Catedral de Nuestra Senora de la Asunción - A katedrális fő éke a Cruz de la Perra, azaz Kolumbusz fakeresztje.
Castillo de Seboruco - A város legjobb panorámáját kínálja ez a 18. századi erődből lett szálloda (Hotel El Castillo).
Hotel La Rusa - A tengerparti sétány (El Malecón) mentén található „Mima” szállója, ahol többször megfordult mind Castro, mind Che Guevarra is. Magdalena Rovjeszkura Oroszországból költözött Baracoába, ahol létrehozta szállodáját és a kubai forradalom lelkes támogatója lett.

Playa Maguana

Baracoától 22 km-re található gyönyörű, fehér homokos tengerpart. Már csak az odavezető út miatt is érdemes felkeresni, de hangulatos szállást (Villa Maguana – szállásfoglalás interneten keresztül leszervezhető: www.villamaguana.com) is találunk a partján.

Guantánamo

A 20 km hosszan a szárazföldbe nyúló Guantánamoi-öböl sok viharos időszakot tud maga mögött. A természeti katasztrófákon kívül megélt oly csatákat, mint 1741-ben az angol-spanyol „Jenkins füléért” vívott háború. Hogy lesz egy fülből háborús ok? Nos, kell hozzá egy angol kereskedelmi hajó, pár spanyol, aki átkutatja, és mindeközben levágja a kapitány egyik fülét. Végül ez az ostobácska eset a britek kudarcával végződött.

1898-ban Kuba független állam lesz, mert az Egyesült Államok háborúba kezdett Spanyolországgal, mely során gyakorlatilag teljesen felszámolta a térség spanyol gyarmatait. Majd 1903-ban a Guantánamoi-öblöt, Theodor Roosvelt amerikai részről, míg Tomás Estrada Palma kubai elnök aláírásával, száz évre bérbe veszi az Egyesült Államok. Az USA haditengerészeti bázist alakított ki. A szerződést 1934-ben meghosszabbították és záradéka szerint csak mindkét fél jóváhagyásával mondható fel. Az Egyesült Államok által mindössze évi 4085 amerikai dollár bérleti díjat a forradalom óta Kuba elvi okokból nem veszi át.

A kubai forradalom után e szubtrópusi szegleten igencsak fagyossá válik a két ország közötti kapcsolat. 1961-ben, a kommunista Kubában Castro elrendeli, hogy a kubai milícia az európai vasfüggöny karibi formáját kivitelezze és így 12 km hosszan létrejön a kaktuszsövény, azaz a kaktuszfüggöny. Ezt mostanra már 27 km hosszú kerítés váltotta fel.

Majd 3 évvel később jött az ivóvíz incidens: Castro elrendeli a támaszpont vízkészleteinek elzárását. A bázis kénytelen volt Jamaicából és Floridából tankhajókkal ivóvizet hozatni. Majd a támaszponton a tengervíz sótalanításával oldották meg e problémát. Az 1990-es években a támaszpont a kubai és haiti menekültek támasza lett, míg jelenleg - 2001. szeptember 11. óta - büntetés-végrehajtási intézményként funkcionál és a terrorizmus ellen vívott háborúban elfogott, ún. terroristákat tartják itt fogva.

Mirador los Malones

Guantanámotól 24 km-re keletre található kilátó, amelyet a kubaiak a támaszpont megfigyelésére hoztak létre és nyitva áll a turisták előtt, viszont csak szervezett túra keretében. Ellenben az USA katonai bázis nem látogatható, csak ebből a kubai kilátóból lehet megfigyelni.

Puerto Escondido

Havanna közvetlen közelében található fehér homokos, bájos öböl, helyenként 300 méter magas sziklák szegélyezik, buja zöld növényzettel. Itt a kristálytiszta, sekély vizű tenger a fő attrakció, mely a búvárkodni vágyókat korallzátonnyal, trópusi halak bőséges választékával és víz alatti barlangokkal hívogatja.

Egyéb nemzeti parkok

A kubai tartózkodásunkat, ha időnkbe és érdeklődési körünkbe belefér, érdemes Kuba valamelyik egyszerre természeti és történelmi jelentőséggel is rendelkező nemzeti parkjának felfedezésével kiegészíteni.

Korábban már volt részletezve Kuba leghíresebb természeti szépsége, a Vinales Nemzeti Park, valamint a Zapata-félsziget lagúnás, mocsaras, ingoványos részét képező bioszféra rezervátum látnivalói (lásd: Complejo turístico Boca – Guamá, Laguna del Tresoro rész).

Desembarco del Granma Nemzeti Park

A Kuba délkeleti részén, Granma tartományban található és 1999 óta UNESCO Világörökségi státuszt élvező nemzeti park szinte érintetlen, különleges lépcsős tengerparti teraszairól, szikláiról, korallzátonyairól és történelméről híres.

Ez a különleges és egész Amerikában egyedülálló karsztvidék annak a jachtnak a nevét viseli, mely elhozta a forradalmat Kubába, azaz 1956-ban Fidel Castro, Che Guevara és további 80 társát. A nemzeti parkban fellelhető 512 növényfaj 60%-a endemikus és egy tucatnyi csak itt található. Gazdag az állatvilága is: 25 puhatestű fajnak, 7 féle kétéltű, valamint 44 hüllőfajnak, 110 fajta madárnak és 13 emlősfajnak az otthona.

Sierra Maestra Nemzeti Park

Szintén Granma tartományban, a Sierra Maestra hegység szívében található ez a gyönyörű nemzeti park. Az Alto del Naranjo kilátóhelyre terepjárókkal érkezhetünk, majd egy gyalogösvény vezet a Plata parancsnokságig (Comandancia de la Plata). Ez a hely volt Fidel és Che, valamint a többi forradalmár búvóhelye, főhadiszállása. A felkelők innen közvetítették a Forradalmi rádió (Radio Rebelde) adásait. A buja völgyben létesített forradalmi emlékparkban múzeum, a gerillák szálláshelyei és a tábori kórház tekinthető meg. A nemzeti parkban egy sor őshonos faj található, mint a Lysiloma Sabicu fa, mely hajóépítéshez kiváló, valamint Kuba nemzeti madara, a szemünk elé ritkán kerülő kubai trogon („tocororo”, Priotelus temnurus).

Pico Turquino Nemzeti Park

Santiago de Cuba tartományhoz tartozik. Magában foglalja Kuba legmagasabb csúcsát, melyről a park a nevét is kapta, az 1974 méter magas Pico Turquinot. Párás, trópusi köderdő fogad itt bennünket. Hajdanán Kuba egész területét hasonló növénytakaró borította, mostanra viszont már csak a Sierra Maestra köderdői maradtak mementónak. A Turquino csúcsra megéri felkaptatni, de jó erőnlét és kitartás szükséges, hogy dacolni tudjunk a nehéz tereppel, szintemelkedéssel és párás hőséggel. Menetidőnek körülbelül 2 napot kalkuláljunk.

Alejandro de Humbolt Nemzeti Park

A Guantanamo tartomány részét képező park 2001-ben került fel az UNESCO Világörökség Listájára. Nevét a Kubában rövid utazást tett német természettudós és felfedezőről kapta. Változatos geológiai formációk és endemikus flóra és fauna jellemzi. Ebben a parkban kimondottan magas számban fordulnak elő őshonos gerinces és gerinctelen állatok. Változatos táji szépségét hegyek, fennsíkok, folyók, síkságok, öblök és korallzátonyok alkotják.

További beszámolók

A Lonely Planet szerint a havannaiak tréfásan próbálják lebeszélni a turistákat arról, hogy a fővároson kívülre is ellátogassanak: azt mondják nekik, hogy „Kubában minden, ami érdekes, Havannában van, a többi csak egy szép, zöld mező.” Bár nekünk ezt senki nem mondta, el tudom képzelni, hogy egy találékony házigazda ezzel az átlátszó érvvel próbálja magánál tartani a tapasztalatlan turistát. Pedig Kuba Havannán túl is éppoly izgalmas – csak másképp.
Ha Kubáról mesélek, nem templomok, múzeumok vagy természeti csodák jutnak eszembe, hanem maga az ország hangulata: ez a furcsa, kelet-európai múltat idéző, mégis latin-amerikai jelenben élő világ. Kuba mindenütt ugyanolyan különös és lenyűgöző – mintha a múlt és a jelen állandóan egymásra csúszna.
Bejártuk a legismertebb útvonalakat: Viñales szikláit és föld alatti folyóit, Cienfuegos francia stílusú házait, Trinidad színes utcáit és a közeli vízeséseket, Playa Ancón partjait, végül Santiago de Cubában José Martí sírját és a Moncada-laktanyát. És bár ez egy bekezdésben elmesélhető, az utazás soha egy percre sem volt unalmas. Kubában minden megtörténhet – és meg is történik.
Az állami szervezésű turizmusból egyszer elég volt: Viñalesbe egy napos buszos túrán mentünk, és az egész nap az állami szervezés tipikus kudarctörténete lett. Öt busznyi turista indult egyszerre, ugyanazokkal a megállókkal, ugyanazokkal az ebédekkel, ugyanazzal a sült disznóhússal rizses babbal. A vécénél kaotikus tömeg, az étteremben fegyelmezett sorban állás, a kilátónál tizenöt perc szabadság – de valahogy mégis megérte.
Mert a vidék, minden nehézségével együtt, elvarázsolt. Kuba nem csak egy zöld mező Havannán túl – hanem egy végtelenül abszurd, mégis magával ragadó színdarab, ahol minden pillanat egyszerre bosszantó és felejthetetlen.

Trinidad felé indultunk, rumunk már elfogyott, de a humorérzékünk szerencsére még megvolt – és nagyon is kellett az útra. Az A1-es autópálya olyan állapotban volt, hogy a kátyúk szinte összefüggő mintát alkottak rajta, leállósáv egyáltalán nem volt, benzinkút pedig alig. Helyettük mindenhol Fidel, Che Guevara és a forradalom dicsőségét hirdető táblák sorakoztak, az út mentén lovaskocsik, sőt ökrös szekerek döcögtek. Egy előnye viszont volt: annyira kevés autó járt arra, hogy kényelmesen lehetett kerülgetni a gödröket.
Santa Claránál letértünk az autópályáról, és a Sierra Maestra hegységen keresztül, falvakon át négy óra alatt jutottunk el Trinidadba, 335 kilométert megtéve. Az út mentén olyan településeken haladtunk keresztül, ahol tényleg azt éreztük, mintha nemcsak térben, hanem időben is kétszáz évet ugrottunk volna vissza. Aki nem szőrén ült a lovon, az recsegő, fa kerekű hintón vagy kézzel barkácsolt, kétkerekű kordén zötykölődött.
A kis kínai autónkkal szinte kirívónak éreztük magunkat – mintha multimilliomosok lennénk egy másik korból. Megállni sem mertünk, nehogy szétkapjanak minket kíváncsiságból. A fényképezésről ugyan le kellett mondanunk, de Trinidadba érve rájöttünk, hogy nem vesztettünk sokat: az egész vidék ilyen. Legfeljebb annyi a különbség, hogy a nagyobb városokban néhány embernek már van autója – de a legtöbben ott is inkább egy lóerővel közlekednek.