ÚTIKRITIKA.HU / Franciaország

Franciaország eredeti neve Lutetia volt. Franciaország francia neve, a France annak a német törzsnek, a frankoknak a nevéből ered, amely az időszámítás utáni 2. században a római birodalom nyugati részén telepedett meg. A római birodalom bukását követően a mai Franciaország nagy részét akkor az ellenőrzésük alá vették.
Oroszország és Ukrajna után a legnagyobb területű európai ország. Kerekítve 551700 négyzetkilométer, tehát majdnem hat darab Magyarország férne el benne.
Franciaországnak 4668 kilométer hosszú partvonala van, amit mos az Atlanti-óceán, a Földközi-tenger és a La Manche csatorna.
Hét jelentősebb hegyvonulata van:
- A Pireneusok
- az Alpok
- Auvergne
- a Vogézek
- a Jura
- Morvan
- korzikai hegyek
Nyolc országgal határos:
- Spanyolország
- Andorra
- Monaco
- Olaszország
- Svájc
- Németország
- Luxemburg
- Belgium
Franciaország területébe beékelődik két hercegség: Monaco és Andorra.
A franciák 20 százaléka Párizs térségében lakik.

Időjárás és éghajlat

A hegyes vidékek és Elzász kivételével, Franciaország éghajlata mérsékelt.
Dél-Franciaországnak meleg, mediterrán a klímája forró nyarakkal, hideg telekkel és kevés csapadékkal.
A fagypont alá ritkán esik a hőmérő higanyszála, tavasszal és ősszel az esők hirtelen jönnek és mennek.
A Provence, az Alpok, a Cote d'Azur és a Rhone-völgye térségeiben gyakoriak az erős szelek, főleg télen és tavasszal.
Észak-Franciaországban (és idetartozik Párizs is) is mérsékelt a klíma, némileg hasonló Dél-Angliáéhoz.
A nyarak melegek, a telek hidegek, és egész évben vannak esők.
A nyugati parton, a Loire völgyétől a Pireneusokig, a klíma enyhe, a nyári napok jellemzően nagyon forrók.
Az ország középső és keleti vidékeire a kontinentális klíma a jellemző, meleg nyarakkal és hideg telekkel.
Bőségesen vannak esők, télen havazik, főleg a magasabban fekvő területeken.

Történelem

A francia állam az egyik legrégebbi az európai kontinensen. 843-ban alapították, kiválva a Karoling Birodalomból.
1386-ban Franciaországban felakasztottak egy malacot egy gyerek megölése miatt.
A nikotint egy francia diplomata és tudós, Jean Nicot (1530-1600) után nevezték el. Ő hozott először dohánynövényt (1559-ben Portugáliából) Franciaországba.
A Bastille ostroma csupán jelképes aktus volt. Aznap csak hét rabot őriztek ott, ebből négyet csekkhamisításért.
A francia himnuszt, a La Marsaillese-t valójában Strassbourgban alkották meg (1792-ben), és nem Marseille városában, ahogy azt az ember feltételezné.

Hét éve voltak házasok, és immár két éve ültek Franciaország trónján, ám gyermekáldás továbbra sem érkezett. Az udvarban köztudott volt – sőt a követek révén egész Európa tudta –, hogy a királyné még mindig szűz. A helyzet mind kínosabbá vált, különösen Marie Antoinette édesanyja, Mária Terézia számára, aki maga tizenhat gyermeknek adott életet. Hogy pontosan miért nem teljesedett be a fiatal pár házasélete, arra többféle magyarázat született. A legelterjedtebb feltételezés szerint Lajos fitymaszűkülete állt a háttérben, amely akadályozta a testi kapcsolatot. A király annyira irtózott a műtéti beavatkozástól, hogy inkább kerülte a feleségével való intim együttlétet, és vállalta, hogy lassanként köznevetség tárgyává válik.

A világ első igazi nagyáruházát, a Le Bon Marché-t 1838-ban nyitotta meg Párizsban egy Aristide Boucicaut nevű üzletember.
A 20. század elejéig a franciák kétharmada falun élt, többnyire száz főnél kisebb településen. A falusiak nagy többsége az élete folyamán nem jutott el szülőhelyétől 15-20 kilométernél távolabbi helyre és kevesen voltak közülük olyanok, akik tudták volna, hogy egy Franciaország nevű országban élnek.
A francia gyarmati birodalom 1919 és 1939 között élte fénykorát 12 millió 347 000 négyzetkilométer nagyságú területtel. Ez akkor a világ területének 8,6 százalékát tette ki. A mai Franciaországnál ez 22-szer nagyobb területet jelentett.
1964-ig (!) a francia nőknek nem volt joguk saját bankszámlát nyitni vagy a házas francia nőknek útlevelet igényelni a férjük engedélye nélkül. Hát ez az információ (ha igaz) meglepi az úti kritikust.

Manapság

2025-ben Franciaországban a minimálbér (SMIC) bruttó 1 766 euró havonta, ami nettóban körülbelül 1 398 euró. Ez mai árfolyamon nagyjából 690 000 forint bruttó és 545 000 forint nettó.

Jóllehet nyugat-európai viszonylatban az életszínvonal tekintetében Franciaország egyáltalán nincs az élvonalban (10 ország megelőzi), az élet minőségével kapcsolatos felmérésekből rendre elég jól jön ki. A franciák tehát, ahogy szokták mondani - tudnak élni. A jövedelmi különbségek azonban árnyalják e megállapítást. A lakosság 20 százaléknyi felső rétege négyszer annyit keres, mint az alsó 20 százalék. Talán a jó életminőségük egyik oka az, hogy az európai átlaghoz képest kevesebb időt töltenek el munkával (bár a briteknél többet) és átlagban évi 36 napot töltenek szabadságon. A franciák "boldogság indexe" jobb, mint az európai népek többségéé. Egy felmérés szerint a franciák 83 százaléka több pozitívumot talál életében, mint negatívat. Az egy főre eső GDP alapján a szomszédjai közül Franciaország szegényebb, mint Németország, Svájc, Luxemburg és Belgium, viszont gazdagabb, mint Spanyolország és Olaszország. A gazdagabb nyugat-európai országokból sokan telepednek le idős korukban Franciaországban a jobb klíma, az olcsóbb árak, és főleg a romantikusabb légkör (pl. Provence) miatt.

Turizmus: Franciaország a világ turisták által leglátogatottabb országa, évente 75 millióan látogatják meg.

Szabadság-tér - Alatta: Tilos plakátozni

A legjellemzőbb francia utcakép hideg évszakokban, késő délután vagy kora este bontakozik ki. Az emberek sietnek hazafelé, fekete kabátban, nyakukban csíkos sállal, hóna alatt egy friss bagettel. A lányok többnyire szoknyát viselnek, még a mínuszokban is, harisnyával és csizmával; sapkát ritkán látni, viszont mindannyian úgy néznek ki, mintha épp egy divatlapból léptek volna ki. Az idősebb hölgyek külön kategóriát képviselnek: Chanel- vagy Dior-napszemüveggel, elegáns, hosszú bundában, gondosan beszárított hajjal vonulnak végig az utcán.
A régi, fejkendős néni helyett itt inkább csadoros vagy hidzsábot viselő arab hölgyeket látni nagy számban. A gyanútlan járókelőnek olykor az lehet az érzése, hogy egy egzotikus országba csöppent, hiszen a városban számtalan bőrszín és etnikum keveredik. Sokszor még az is felmerül az emberben, hogy a franciák maguk kerültek kisebbségbe saját fővárosukban.

A belvárosban és a parkokban meglepően sok kisgyerek van – legalább háromszor annyi, mint amit otthon megszoktunk. Mindegyik gyerek gondosan öltöztetett, stílusos ruhákban, ami csak még aranyosabbá teszi őket. Gyakori jelenség a babakocsit toló vagy a játszótéren gyerekeivel játszó apuka is, anyuka nélkül. Itt teljesen természetes, hogy a férfiak ugyanolyan részt vállalnak a gyereknevelésből és a házimunkából, mint a nők. Ez kívülről talán nem azonnal látszik, de alapvetően meghatározza a hétköznapokat – és szerintem ez az egyik titka annak, miért tartják sokan olyan vonzónak a francia férfiakat.

Néhány szó a franciaországi fizetésekről – minden adat bruttó havi összegben értendő. A minimálbér jelenleg 1 766 euró, az átlagbér pedig nagyjából 2 900–3 000 euró körül mozog. A vendéglátásban 2 600–3 200 eurót lehet keresni havonta, míg a mérnöki pályán egy kezdő fizetés 3 200 eurónál indul, a junior szint már 4 500–5 000 euró, a senior szakemberek pedig 7 500–8 500 eurót is megkereshetnek. A pénzügyi és számviteli területeken hasonlóak a számok: a pályakezdők 2 800–3 200 eurót keresnek, míg a tapasztaltabb kollégák 5 000–8 000 euró közötti összegekkel számolhatnak.

Fontos hangsúlyozni, hogy ezek az értékek közelítőek, és a szakmán belül a pozíciótól, valamint a régiótól függően eltérhetnek. Bár ezek a bérek magyar szemmel hatalmasnak tűnnek, Franciaországban a megélhetési költségek is magasak: a lakhatás és a szolgáltatások átlagosan három-négyszer drágábbak, az élelmiszerárak is jelentősen meghaladják a magyar szintet. Egy minimálbért kereső itt sem él könnyen, a nagyvárosokban különösen komoly gondot jelenthet a mindennapi kiadások fedezése. (2025)

A franciákról

André Gide, irodalmi Nobel-díjas francia író szerint "a franciák olyanok, mint a rosszkedvű olaszok".
Régiónként változó, hogy a franciák hány puszival köszöntik egymást. Korzikán nem érik be kevesebbel, mint öt.
Nemzetközi felmérések szerint az európai unióban a francia férfiak a legkevésbé elhízottak, a francia nők a második helyen állnak ebben, Dánia után.
A Durex óvszercég statisztikája azt állítja, hogy a világon a franciák szexelnek a legtöbbet egy éven belül. Vagy csupán náluk a legnagyobb az egy főre jutó óvszer használat? Vagy a Durex-nek az egész világra kiterjedő hozzáférése van a kulcslyukakhoz?
Egy felmérés szerint a franciák 44 százaléka ateista.
Az Unióban a franciáknak van a leghosszabb várható élettartama, és ebben nyertesek, mint a férfiak, mind a nők tekintetében. Nyilván ez a szép eredmény nem a világnézetükkel kapcsolatos, de lehet, hogy a Durex felméréssel összefüggésbe hozható.
Ráadásul, a franciák elsők a világon az egy főre jutó antidepresszáns és nyugtató gyógyszerek használatában. Amúgy általában a legaktívabb gyógyszerfogyasztók Európában.
Ki gondolná, hogy a franciák az Unióban az elsők az egy főre jutó alkoholfogyasztásban, osztozkodva Luxemburggal. Igaz nem isznak olyan erőseket, mint Kelet-Európában.
A franciáknál a puszilkodás minimum háromból áll/fejenként.

"A spanyolok, és főleg a katalánok nem csípik a franciákat, mert arrogánsaknak gondolják őket. A svájciak nem kedvelik a franciákat, mert szerintük lusták és nem kellően törvénytisztelők. A britek fele utálja, a másik fele imádja a franciákat. A franciákat utáló britek szerint a franciák fegyelmezetlenek, pl. nem állnak sorba. A franciákat kedvelő britek inkább felső- és középosztálybeliek, értelmiségiek, kifinomultabb emberek, a franciákat utáló britek inkább konzervatívak, Európa-ellenesek, az egyszerűbb gondolkodásúak. Az idősebb britek szeretnek megjegyzéseket tenni arra, hogy a franciák annak idején gyáván behódoltak a náciknak. A franciák viszont utálják a briteket, a belgákat lenézik, mert szerintük buták." (R. P., )

Sokan hajlamosak azt gondolni a franciákról, hogy távolságtartóak. Ez azonban túlzott általánosítás, hiszen akadnak közöttük visszafogottabb emberek, de ugyanúgy találni kedves, közvetlen és nyitott személyeket is. Az elmúlt években azt figyeltem meg, hogy sokuk inkább attól tart, idegen nyelven kell megszólalnia, és ez kelti a távolságtartás látszatát. Ha viszont az ember beszéli a nyelvüket, könnyen nyílnak meg, és barátkoznak.

Tapasztalataim szerint, amíg csak átutazó vagy, nem különösebben keresik a közelségedet – kivéve azt a réteget, amely valóban érdeklődik más kultúrák iránt. Amint azonban letelepedsz, és az életük részévé válsz, természetes módon befogadnak, és egyenrangúként kezelnek.

Büdösek-e a franciák?
Na tessék, a kérdés, amit mindenki feltenne, de hangosan senki sem meri. Hosszas vita után mi sem jutottunk dűlőre. Az egyik tábor állítja, hogy rengeteg franciával találkozott már, sőt néhányukkal kifejezetten közeli tapasztalata is akadt, és nem emlékszik rá, hogy az átlagosnál bármi kellemetlenebb szaguk lett volna. A másik tábor viszont úgy gondolja: ha egy ilyen sztereotípia ennyire elterjedt egész Európában, annak bizonyára mégiscsak van valami alapja.

A harmadik csoport azonnal odavágta, hogy akkor a magyar foci is világszínvonalú, hiszen külföldön sokan még mindig így gondolják. A negyedik meg azt hányta a többiek szemére, hogy a franciákat egyébként is rengetegen nem kedvelik, lehet, hogy az egész „büdösözés” csak egy kényelmes ürügy. Végül abban maradtunk, hogy nem tisztünk az igazság bajnokának szerepében tetszelegni. Bárki nyugodtan hiheti, hogy a franciák büdösek – de csak akkor, ha hajlandó bekötött szemmel megszagolni tíz embert, és hibátlanul kiszúrni közülük, ki a gall.

"A franciák jó szeretők. A francia konyha a világon a legjobb. Zűrzavarosak, felelőtlenek, befelé fordulók (mégis társasági lények), önzők, kulturáltak, nem szeretnek dolgozni, szeretnek sztrájkolni, a háborúkban könnyen kapitulálnak, nem beszélnek angolul, mogorvák a turistákkal szemben, utálják az amerikaiakat, hálátlanok, túlságosan szeretik az állam általi kényeztetést, a szappanhasználatra nem helyeznek nagy hangsúlyt, arrogánsak, önteltek, pöffeszkedők, felfuvalkodott hólyagok, távolságtartók, sznobok." (gyűjtés)

A francia nők mantrája máig az, hogy a kevesebb néha több. Miközben vagyonokat képesek elkölteni mindenféle csodát ígérő ránctalanító kencékre, a sminkelésben meglepően visszafogottak. A túlzásba vitt festést öregítőnek tartják, így a klasszikus vörös rúzson túl általában beérik egy kevés púderrel, szempillaspirállal és szemceruzával. Arcpirosító helyett sokan még mindig a jó öreg csipkedést választják, amitől az arc üdének és rózsásnak hat, tekintetük pedig a felső szemhéj kihúzásával válik nyitottabbá. A szemöldök formázását szinte vallásos komolysággal kezelik, hiszen az „keretbe foglalja az arcot” – és mi lenne a Mona Lisa egy félresikerült kerettel?

A hajmosás náluk szintén más ritmusban zajlik: elég hetente kétszer, a frizura mégis mindig úgy néz ki, mintha épp egy magazinfotózásról léptek volna ki. A fodrásszal való kapcsolat bizalmi viszony, mert a tökéletes vágás és szín szinte fontosabb, mint a kedvenc bor. Középkorú nőt ritkán látni váll alá érő hajjal, és a festés sem garancia a fiatalság illúziójára – sőt, gyakran inkább a ráncokat emeli ki.

Ami a testalkatot illeti: a sztereotípia, miszerint a francia nők nem híznak el, nagyjából igaz. Nem görcsösen diétáznak, de azért a karcsúságért nekik is meg kell küzdeniük. Hiába a híres ínyencség, sokan gondolkodnak el egy-egy étteremben azon, hogy vajon tényleg kell-e az a desszert – mert a sajttorta íze csodás, de a kis fekete ruha állása talán még annál is fontosabb.

Barátaim és ismerőseim többsége még mindig hatalmas lelkesedéssel készül Párizsba, mintha az lenne a világ közepe. Van azonban egy dolog, amitől szinte mindenki tart – és nem is teljesen alaptalanul: a franciák hírhedt gorombaságától. Persze nem ildomos általánosítani, nem minden francia elutasító vagy lekezelő, de tény, hogy nemcsak a magyar turisták, hanem más nemzetek utazói is rendre panaszkodnak erre.

A japán látogatók különösen érzékenyek: minden évben több mint egymillióan érkeznek a „megálmodott Párizs” képével a fejükben, majd szembesülnek a valósággal – kutyapiszok az utcán, graffitivel borított falak, morgós pincérek, türelmetlen taxisok és eladók, akik egyszerűen leordítják a turistát, ha az nem beszél franciául. Ez az élmény olyan sokkoló tud lenni, hogy még mindig rendszeresen előfordul a hírhedt „Párizs-szindróma”, amikor a csalódás miatt orvosi segítségre van szükség. A japán nagykövetség 2025-ben is fenntart egy 24 órás forródrótot, hogy segíthessen a krízisbe került honfitársaiknak.

A francia nők legendáját nem kell bemutatni, a párizsiak pedig még ezen belül is külön kasztot képviselnek. Mintha genetikailag kódolt volna beléjük, hogy tizenhat és negyvenöt között alig változik az alakjuk, a természetes megjelenés és a letisztult, klasszikus stílus pedig úgy vonzza a tekinteteket, mint molylepkét a lámpafény. Nem mondanám, hogy a háztartás bajnokai, sőt: a ’68-as diáklázadás óta látványosan ragaszkodnak a függetlenséghez, és sokan tudatosan nem szoptatják a babájukat, nehogy az szabjon kereteket az életüknek.

A francia nők talán nem a legszebbek a világon – bár biztos akad, aki ezt vitatná –, de kétségtelenül körbelengi őket valami rejtélyes aura, ami sokszor többet ér bármilyen kifogástalan vonásnál. Ez a titokzatos köd teszi őket igazán kívánatossá, még akkor is, ha egy vacsorát inkább egy étteremben oldanak meg, mint otthon a konyhában. Egy dolog azonban biztos: stílusról és megjelenésről tőlük aztán mindannyian tanulhatnánk, még ha sosem leszünk is képesek pontosan lemásolni a francia effortless chic titkát.

Az ember persze nem lepődik meg azon, hogy Franciaországban nem ugranak örömükben az angolunk vagy németünk hallatán. De amikor a saját korosztályunkból kérdezünk meg valakit egy teljesen ártatlan, hétköznapi dologról – például hogy nyitva van-e az étterem – és a válasz egy bájos mosoly kíséretében annyi, hogy „nem beszélek angolul”, akkor bizony könnyen kinyílik a bicska az ember zsebében. Nehéz elhinni, hogy a 21. században ez még mindig így megy, és csak azon kezdtem töprengeni, vajon hogyan boldogulnak ezzel a mentalitással bárhol a világban.

Aztán hazafelé, Ausztriában egy autópálya melletti étteremben rögtön megérkezett a válasz. Egy vasalt inges francia úriember előttem furakodott a pulthoz, és teljes átéléssel magyarázta a személyzetnek franciául, hogy ő bizony sült húst kér, öntet nélkül. Természetesen senki nem értette, de ő rendületlenül folytatta, majd mikor észrevette, hogy kicsit rossz helyen és rossz nyelven próbál boldogulni, udvariasan odavetett egy „Excusez-moi!”-t. No comment! :O

,, Egy francia káromkodás: Hogy hugyoznának a seggedre!”

A francia nő számára természetes, hogy a karrierépítést a gyerekvállalással párhuzamosan éli meg. Többségük alig három hónappal a szülés után visszatér a munkába, és nem csinálnak nagy ügyet a családalapításból – nem félnek tőle, ezért Franciaország továbbra is az élvonalban van Európában a születési statisztikákat tekintve. A támogatások nem kiemelkedőek, ráadásul a szociális helyzettől is függ, ki milyen segítséget kap, mégis működik a rendszer.

Az egyenjogúság a francia nő életének szerves része, ugyanakkor mindez nem vesz el a nőiességéből. A gyereknevelésben viszont gyakran kevésbé érzelmesek, ami kívülről nézve ridegnek tűnhet. Statisztikák szerint a francia nők – csakúgy, mint a férfiak – hosszú életre számíthatnak, de életük során nagy mennyiségű gyógyszert, köztük antidepresszánst is fogyasztanak. Gyakran önállóan kell helytállniuk, ám éppen ez az, ami megerősíti őket és sajátos tartást ad nekik.

Turista etikett

Fontos! A franciák roppant büszkék arra, hogy országuk milyen nagy mértékben járult hozzá a világ fejlődéséhez. Nagyon tudatosítják magukban, hogy Franciaország a művészet, a gasztronómia, és a modern kori demokrácia kialakulásában milyen nagy dolgokat alkotott, és milyen meghatározó szerepet töltött be többnyire az egyetemes történelemben. A franciák elvárják a turistáktól, hogy tiszteljék országukat és ezen keresztül őket, a francia nemzet megtestesítőit. Évtizedeken keresztül, manapság is divat külföldön azt állítani, hogy a franciák sznobok és gorombák. Nagyon sok turista józan megközelítésben cáfolja ezt az általánosítást, vagy árnyalja. Az egyik ilyen árnyalt megközelítés az, hogy "amilyen az adjonisten olyan lesz a fogadjisten", pontosabban, ha a turista igazodik a franciák szokásaihoz, elvárásaihoz, akkor viszonzásul udvariasságot, segítőkészséget kaphat. Igen, a franciák nagyon adnak a formaságokra, nos, hát ezekhez kéretik igazodni.
Állítólag törvény tiltja Franciaországban a vonaton való csókolózást. Az esetleges baj elkerülése céljából az ilyen irányú késztetésünk megvalósítását megelőzően tisztázzuk a kalauzzal, hogy ő személy szerint érvényt szerezne-e e törvény betartatásának.
Állítólag Franciaországban tilos fotózni a rendőröket és a járműveiket. (hadititok vagy esztétikai vonatkozású önbizalomhiány?)
Franciaországban illetlenség a túl erős kézfogás.

Franciaországban nem árt résen lenni: minden olyan viselkedést érdemes elkerülni, amit akár csak a legkisebb rosszindulattal is „szexistának” lehetne bélyegezni. Ugyanígy tanácsos tartózkodni attól, hogy bármilyen beszólást vagy grimaszt intézzünk az LMBT-közösség tagjai felé – különben pillanatok alatt úgy érezhetjük magunkat, mintha a fél város rajtunk gyakorolná az erkölcscsősz-szerepet.

Ha betérünk egy kávézóba vagy étterembe, eszünkbe se jusson a pincérre rávágni, hogy „garçon” – mert a „fiú” megszólítástól ma már biztosan nem leszünk népszerűek. Sokkal elegánsabb, ha monsieur-nek vagy madame-nak szólítjuk őket, mintha legalábbis régimódi diplomataként lépnénk színre. Ha pedig nincs kedvünk hadakozni a menü francia kiejtésével, inkább kérjünk angol nyelvű étlapot – különben a fogások kimondása közben olyan szavak csúszhatnak ki a szánkon, amik hallatán a helyiek jobb híján csak szolidan felszisszennek.

A franciáknál ráadásul az is alapelvárás, hogy köszönjünk: a buszsofőrnek, a bolti eladónak, a portásnak, a szállodai recepciósnak – gyakorlatilag mindenkinek, aki él és mozog. Ha ezt elmulasztjuk, gyorsan kiderül, hogy az „udvariatlan turista” bélyeg legalább olyan tartós, mint egy párizsi graffitinyom a metró falán.

A kávé ára a teraszon: Kávé - 7 euró - Kávé a ,,kérem" elhangzása esetén 4,25 euró, Jó napot, kérek szépen egy kávét 1,40 euró

Gasztronómia

Érdekesség: A croissant szülőhazája nem is Franciaország, hanem Ausztria, persze ott máshogy hívták (Kipferl).

Bor

Franciaországban jelentősen csökkenőben van a borfogyasztás. 15 évvel ezelőtt az egy főre jutó borfogyasztás évi 160 liter volt, mostanra (2012) ez a szám kevesebb, mint a fele. Ebben szerepet játszik a gazdasági helyzet romlása és az egészségtudatosabb táplálkozás is.

Pastis

A francia földön csatangoló utazó, aki vallási okokból, neveltetése miatt vagy épp a párja szúrós tekintete ellenére sem mond nemet egy italra, előbb-utóbb belebotlik a helyiek különös szokásába. És nem, a közhely ellenére nem minden francia ücsörög vörösborral a kezében egy kiskocsma teraszán. Sokkal inkább egy sárgásfehéres, opálos löttyöt szorongatnak, amelynek látványa önmagában is képes elrontani a vacsora előtti étvágyat.

Ha az ember elég bátor, hogy közelebb hajoljon, akkor azonnal megcsapja valami szúrós bűz – olyan, mintha egy barkácsbolt festékoldós polcát szippantaná mélyre. És igen, ez nem valami rosszul sikerült vegyi kísérlet, hanem a franciák büszke nemzeti itala: a pastis. 2025-ben is büszkén kortyolják délutánonként, mintha ez lenne az életelixír, miközben a gyanútlan turista azon töpreng, hogy vajon a franciák tényleg élvezik, vagy csak titkos fogadásból isszák ilyen kitartással.

Fotóegyveleg

A csendőrség felé mutató tábla szomszédságában egy filmplakát. A film címe: A korruptak

Lehetséges, hogy e templomba belépve Isten hívószavát kezdi majd érezni. Viszont kicsi a valószínűsége, hogy Isten az Ön telefonján vegye fel Önnel a kapcsolatot.