ÚTIKRITIKA.HU / San Cristobal de las Casas






hirdetes

útikritikák


San Cristobal de las Casas

San Cristóbal de las Casas

San Cristóbal de las Casas dióhéjban | Tetszett & Nem tetszett | Vélemények | Megközelítés | Szállás | Közlekedés | Étkezés és szórakozás | Közbiztonság | Egyéb hasznos információk | Látnivalók |Kötelező kirándulás: Zinacantan és San Juan Chamula| Olvasmányos linkek | Fotóegyveleg

.

Kriszta fotója

.

San Cristóbal de las Casas dióhéjban

  • San Cristóbal de las Casas Mexikó déli részén található, Chiapas szövetségi állam központja, sok turista kedvence. A kb. 160 ezres lakosságával kellemes méretű város. A város közel van Guatemalához. A város völgyben terül el, 2100 magas hegyek ölelésében.
  • A Mexikóba látogatók közül sokak szerint San Cristobal az ország legszebb városa! Sok A város nem amiatt érdekes, mert konkrétan szenzációs, híres nevezetességei lennének. Egyszerűen szép a város fekvése, és elképesztően hangulatos, imádni való hely, ahol hosszan is szívesen maradna az utazó. Nagyon egyedi, karakteres, szépen rendben tartott, gondozott város. A város környékén sok szuper kirándulós célpont van: kanyon, falvak stb.
  • A kilencvenes évek közepén errefelé szinte polgárháborús viszonyok voltak (zapatista gerillák), de már hosszú évek óta biztonságos, nyugalmas város a San Cristóbal de las Casas.
  • kiejtés: szán krisztobál de lász kászász

Fő látnivalók és nevezetességek:

  • A katedrális
  • Iglesia de San Cristóbal
  • Zócaló (a főtér)
  • Az Iglesia Santo Domingo
  • A zöldség- és gyümölcspiac
  • A környékbeli hegyen az orchidea kert
  • A Na Bolom kulturális központ (egy indián törzs kultúrájáról)

Tetszett & Nem tetszett

Tetszett

  1. A másik kedvenc mexikói városomhoz, Oaxacahoz hasonlít hangulatosságban - szép, döntően földszintes vagy egyemeletes házak, utcák, sok izgalmas templom, kellemes klíma, jó kajálások
  2. A modern kávézók elképesztően nagy választéka, a három (némileg különböző árkekvésű) sétálóutca
  3. Kora este a csodálatos kilátás a dombon fekvő San Cristóbal templom felől s ugyanez mondható el a sok lépcsőn át megközelíthető Guadelupe templomról is
  4. A spanyol koloniális épületek esti megvilágításban
  5. Csúcsélmény! : a város közelében lévő San Juan Chamula varázslatos templomának belső látványa a sok száz gyertyával, az imádkozó helyiekkel
  6. A túrázás a Sumidero-kanyonhoz
  7. Maja textíliák kicsi kiállítása (Centro de Textiles del Mundo Maya)
  8. A Miramar lagúna a szép zöld dombok ölében
  9. Totális közbiztonság, még gyanús alakokat sem láttunk
  10.  Az utcákon a sok érdekes karakterű, fizikumú indián őslakost bámulni

Nem tetszett

  1. Egy helyi bárban meggyőztek arról, hogy végre próbáljam ki a mezcal nevű, agave alapú szeszes itókát, oszt rohadtul nem ízlett
  2. A környék falvaiból való utcai árusok által idecipelt unatkozó, kolduló kisgyerekek látványa
  3. A kirándulásokat szervező utazási irodákban nem lehet bankkártyával fizetni, ahol mégis, ott 16%-ot kérnek pluszban
  4. Az első nap a magaslati levegő kissé szédítő hatással van az utazóra (kevésbé ha Mexikóvárosból jön)
  5. Az Iglesia de Santo Domingo templomot szorosan körbezáró bazár szörnyűsége
  6. Hatalmas az étkezőhelyek, kávézók választéka (ráadásul hangulatosak is), de igazán jót nem ettünk, és a személyzet többnyire ügyetlenkedik
  7. A katedrális a hivatalos nyitva tartási időkben is zárva volt, és semmiféle információt nem lehetett elérni arról, hogy mikor lesz nyitva (végül nem láttuk belülről)
  8. Nagyon a lábunk elé kell néznünk, mert a járdák nincsenek jó állapotban, küszöbeik váratlan méretűek
  9. Nyomják ezerrel, hogy itt mennyire különlegesek a forró csokoládék, oszt semmi különös
  10. Néhány utcai zenész nincs tisztában énektudása, hangszerjátéka

Vélemények

"San Cristobal tényleg egy varázslatos város. Már a levegő, és főleg az ég kékje is valahogy másmilyen, mint Mexikóban máshol, a zöld is totál intenzívebb, mint máshol ebben az országban. Télen utazóknak tudniuk kell, hogy a város magaslati szintjén itt hideg van, este nagyon hideg akár. Szerencsére azért télen napközben napos, meleg az idő. Baromi egzotikus látványt nyújtanak a környékbeli falvakból ide áramló indiánok, akik megpróbálják eladni kézműves cuccaikat, hogy aztán a pénzből ezt-azt vegyenek és azzal térjenek haza. A turistákat persze érdekli, hogy merre élnek ezek a népek, úgyhogy sokan meglátogatják a Zinacantan és a San Juan Chamula nevű falvakat. Ha nincs helyi kisérőnk, akkor a falusiak bizonyosan ridegen, gyanakodva fognak viselkedni velünk. Nem barátságtalanok, csak zárkozottak. Nem barátkoznak az idegenekkel. Ezt el kell fogadni." (J.K., 2020)


,, San Cristobal de las Casas Mexikó egyik gyöngyszeme!  Viszonylag messze esik minden tömegturista célponttól, de a belföldi turizmus egyik kedvelt helyszíne, mégis évről évre egyre többen látogatnak ide külföldről is, köszönhetően az alig egy órányira lévő repülőtérnek (Tuxtla Gutiérrezben).

San Cristobal 2200 méter magasan fekszik a hegyekben, sűrű erdőkkel körülvéve, így a klímája is jóval hűvösebb, mint az általunk eddig látogatott városoké. 1528-ban alapították a spanyol hódítók, és ez meg is látszik egységes koloniális építészetén. Nem olyan pompázatosan elegáns, mint Puebla volt, de az egységes stílusú színes házaknak köszönhetően magával ragadó, és vonzó úticél.

Amiben gyökeresen más volt ez a város, mint az eddigiek, az egyrészt az építészete, a színes házak, kinyúló tetők, előre tervezett, egymásra merőleges utcák a belvárosban, de mindezt inkább képeken mutatnám meg, mert nehéz szemléletesen leírni.A másik eltérő vonása, az „európaiságában”, vagy inkább „sokszínűségében” érzékelhető.

Ez volt az első mexikói városunk, mióta a messzi északról elindultunk, ahol mindenféle (helyitől eltérő) kulináris élvezettel találkoztunk! Nyilván Mexikóvárosban is megkaphattunk volna mindent, de most egy 200 ezres kisvárosról beszélek, ahol volt sajtbolt (helyi és import sajtokkal), volt francia pékség, valódi finomságokkal (nagyon ritka Mexikóban!), csokibolt, ahol nem csak kézműves csokik és bonbonok, hanem innivaló forrócsokit is kínáltak, és még felsorolni sem tudom, mi mindent, mi szem-szájnak ingere.

Az igazi attrakció azonban a kávé volt!  Nem vagyok egy kávéfanatikus, de azt mostanra az otthoni élményeim alapján elvárom, hogy ne kétszer lefőzött kávéból készüljön az italom (mint Indonéziában), ne égessék el a tejet hozzá, és ennek megfelelően iható hőmérsékleten kapjam kézhez…Az ízek aztán más tészta, mindenkinek más ízlik. San Crisotbalban pedig nem egy helyen értettek a kávé készítéséhez, úgyhogy minden nap új helyet lehetett kipróbálni, hogy megízleljük a közeli hegyekben termesztett arabica kávékat.

A város érdekes elegye volt a helyi indián lakosságnak, öltözetben, népművészetben, (a közeli falvakban rengeteg indián törzs él a mai napig), és annak a kínálatnak, amit a látogatók igényei keltettek életre, nevezetesen a rengeteg, éttermet, beülős helyet, kávézót, szuvenír boltot stb… A színes forgatagban azonban szívfacsaró volt, hogy nem csak indián asszonyok, sokszor a rájuk kötött kisbabákkal árulnak, hanem egészen kicsi gyerekek is.

A város 3 sétálóutcával rendelkezik, amelyek zsúfolásig vannak tömve boltokkal és éttermekkel, (Szilveszter tájékán sétálókkal is), a többi utcában viszont alig van valami/valaki, és így ott szabadabban lehet mozogni.

A három sétálóutca 2 térben találkozik, az egyiken egy nagy park van, míg a másikon egy olyan tér, ami esténként kézműves piaccá változik, ahogy a helyi nénik kihordják a hímzett terítőket, ruhákat, mindenféle szépséges és színpompás textilt.

Bejártuk a város környékét, elmentünk több indián faluba, helyi piacokat jártunk be, elbicikliztünk a közeli barlangokhoz, ahol hajókázni is lehetett és piknikezhettünk volna, ha előre tudjuk. A környék annyira hegyes - dombos, hogy még a "hideg" télben is megizzadtunk, és a gyerekek nagyon kifáradtak a nap végére, de megérte. Aztán délutánonként csak sodortattuk magunkat a tömeggel, és kóstolgattuk az utcai finomságokat. Az egyik sétálóutca egy kilátóhoz vezet, ahová szintén felcaplattunk, és ahonnan egészen kiváló kilátás nyílik az egész városra. Fent pedig erdős tájat, futóutat, ösvényeket, és egy mini vidámparkot is felfedeztünk.

A másik sétálóutcától nem messze pedig egy különleges kézműves piacra leltünk, ahol sok textil kézműves terméken kívül borostyán ékszerek is sorakoztak. A piac árkádos boltjai közül egyszer csak egy pici templom bukkan elő, ami távolról és közelről is nagyon nehezen észrevehető, különösen, hogy ottlétünkkor tatarozták éppen, de mindenképp megéri megkeresni! Összességében egy nagyon szép táj által körülvett, egyedi várossal ismerkedhettünk meg! (2019)" forrás

Megközelítés

A távolsági buszok pályaudvara a városközpont déli részén van, az Avenida Insurgentes főutcán. Mexikóvárosból Vreacruzon keresztül kb. 13 órát tart a buszozás. Oaxaca-ból ugyanez kb. 11 óra.

"Palenque-ből San Cristobal de las Casas-ig autóval 220 kilométer kell megtenni, ami 4-5 órás vezetést igényel. Van, aki szerint megállás nélkül 3 és fél óra alatt is meg lehet tenni. Ha Agua Azul-t i(vízesések) s bele szeretnénk nyomni a programba, akkor 1.5--3 plusz órával kell számolni. Szóval Palenque-ből San Cristobalig irreális egy nap alatt és napközben eljutni, ha az Agua Azul kitérőt is meg akarjuk csinálni. Ha igen, akkor szóba jöhet éjszakázásra Ocosingo városka, ahol van néhány türhető szálláshely. Palenque-ből az Agua Azul vízesésekig az autózás kb. 1 óra.

Agua Azul egy nemzeti park nagyon széles és erőtől duzzadó vízesésekkel, ehhez képest meglepően nyugalmas medencékkel, amelyeknek vize vegyesen türkízkék, pávakék színű, vagy a kék egyéb árnyalataiban pompázik. (Sajnos, akik télen jönnek ide, nem láthatják igazán ezeket a szép színeket, inkább iszapos barnákat. Igaz azért a vízesések ilyenkor is lenyügözőek.)  A medencék roppant módon fürdésre csalogatnak, de óvatosnak kell lenni, mert a víz sodrása erős és emiatt kifejezetten veszélyes!

Palenque-ből egynapos programként kínálkozik Bonampak is. Palenque és San Cristobal között az Agua Azulon kívül még a trevbe kerülhetnek a MisoHa vízesések is. Nem különleges, de esetleg. A Palenque és San Cristobal közötti autózás csakis nappali képzelhető el. Nem árt tudni, hogy Chiapas szövetségi állam egyfajta kakkuktojás Mexikón belül. Sokkal intenzívebb az indián kultúra és Chiapas-nak már-már Guatemala feelingje van. Fontos tanács. ne fényképezzél indiánokat az engedélyük nélkül. Egyébként ez az útszakasz nem igazán veszélyes. Inkább az van, hogy szembesülni kell a vidéki indiánok szegénységével. Az Agua Azul és San Cristobal között az országút tűrhető. Nappal. Sötétben némi veszélyt jelentenek az esetleges kátyúk és főleg a rengeteg "fekvő rendőr". Palenque felöl jövet San Cristobalba érve a belvárost kell megcélozni. Centro vagy Tuxtla kiírásokat követve egy nagy sugáruton. A zócalo, azaz a főtér körüli utcákban érdemes szálláshelyet keresni. Szóba jöhet pl. a Hotel Posada la Media Luna, ami a főtértől 3 háztömbnyire található." (J. K.)

Szállás

Az olcsóbb kategóriában 25 USD-ért találhatók egyszerűbb hostelek (finom reggeli benne az árban). A városban nagy választékban vannak olcsó szállások. Számítani kell arra, hogy a hotelek személyzete nem kellően profi, gyakori, hogy az egyik recepciós ezt, mind egy másik pedig, mást.

Közlekedés

A városközpont nem nagy, azaz gyalogtávolságra van minden. A külvárosi szálláshelyekről akár be is lehet bicajozni a központba.

Turista buszszerűség - kr

Iránytaxi jellegű mikrobuszok - Kriszta fotója

Gyakoriak a dugók - érdemesebb gyalogolni - Kriszta fotója

Étkezés és szórakozás

Kriszta fotója

  • Ne igyunk csapvizet (nagyon veszélyes) és ne együnk nem előttünk kisütött utcai kaját.

  • Rokonszenves kávézók: Kinoki, Natura organico, Cocoliche, Carajilo

  • Jó bulihely: Zirco (sok salsa), Madre Tierra (az emeleten)

  •                                                                                               Kriszta fotója

Vásárlás

                               Édességek és kézműves portékák piaca - Kriszta fotója

                                       Sikerült vevőt találniuk - Kriszta fotója

                    Sikerült vevőt találniuk - Kriszta fotója

                                                                           kr

Közbiztonság&Kellemetlenségek

  • A város és közvetlen környéke biztonságos, de némileg távolabb, egyes körzetek falvaiban a gyakran lázadó zapatisták az urak és nem feltétlenül barátságosak az idegenekkel szemben.

  • A maja falvak tájékán nem biztonságos kísérő nélkül mászkálni, mert - ha ritkán is - előfordulnak rablások.

Ebédelés közben a folytonos zaklatás - Kriszta fotója

Egyéb hasznos információk

Rengeteg az izgalmas fotótéma, ahol szívesen lefényképeznénk érdekes embereket az utcákon. Kötelező mindig valamilyen testbeszéddel jelezni, hogy ehhez előzetes engedélyt kérünk. Csak ha rábólintanak, akkor fotózzunk! Előfordul, hogy pénzt kérnek a lefotózásért cserébe. A templomokban ne próbáljunk lefotózni majákat, ne is vegyük elő a fényképezőgépünket, mert elkobozhatják, sőt akár össze is törhetik! A maják abban a hitben élnek, hogy a róluk készített kép "elrabolja" a lelküket.

Kriszta fotója

Látnivalók

A katedrális

Ha szerencsénk van, és nyitva van, akkor szépen helyrehozott belsőt, koloniális stílust láthatunk. Semmi különleges e műfajban. 2020. januárjában belső tatarozás miatt zárva volt.

Kriszta fotója

Iglesia Santo Domingo

2017-ben egy földrengés károkat okozott a templomban, így nem látogatható. Helyrehozatala zajlik, addig is piaci kereskedők standjai szinte teljesen körülveszik a templomot. Csúnya látvány. (2020. januári állapot)

Kriszta fotója

Valójában így néz ki a csodálatos homlokzatú templom bejárata blokkolva egy bazárral - Ha Jézus sírban lenne, akkor forogna e kufárok miatt - Kriszta fotói (2020. január)

Iglesia de San Cristóbal

Maga a templom kicsi és nem túl érdekes, ráadásul többnyire zárva van.

                                         Jó kis edzés, szerencsére a lépcsőzet humánus, környezet eléggé elhanyagolt.

Meglátogatásának egyetlen értelme az onnan nyíló kilátás - Kriszta fotói

Iglesia de Guadeloupe

Maga a templom belül nem túl érdekes, legfeljebb egy-egy imádkozó hangos, végtelen lamentálása miatt.

kr

panoráma -kr

Kriszta  fotói

Maya textil kézművesség múzeuma

Egynapos városlátogatásba nem kell hogy beleférjen, de 2-3 napos tartózkodás esetén érdemes megnézni ezt a kicsi, de elég profi múzeumot. A bazár miatt kissé körülményes a megközelítése.

Kriszta fotója

Kötelező kirándulás: Zinacantan és San Juan Chamula

San Cristobal de las Casasban rengeteg utazási iroda kínál félnapos túrát a két indián településre. Falvaknál nagyobbak. Átlagár: 250 peso/fő. MIndenképpen megéri.

Zinacantan

Kriszta fotói

Egy turista fotóztatja magát 50 pesoért - Kriszta fotója

San Juan Chamula

Templomának (Iglesia de San Juan Bautista) imeglátogatása felejthetetlen élmény. Sajnos a lényeget, a templom elképesztő belső világát nem tudjuk illusztrálni, mert tilos bent a fotózás. Van némi belépődíj (kb. 50 peso). Érdemes befizetni a kb. 250 pezetás félnapos szervezett programra (Zinacantan&San Juan Chamula), amelynek fő csattanója a végén éppen ez a templom. 17 óra után zárva. 11 és 12 óra között érdemes a leginkább odamenni.

,, Utazásaim hosszú sorában kevésszer láttam ilyen elképesztően titokzatos belső légkörű templomot, és egyáltalán nem építészeti szempontból. Kezdjük ott, hogy a padló nagy részét fenyőtűből összeszórt szőnyegszerűség borítja. A hatalmas belső teret imagyertyák százai világítják meg döbbenetes sejtelmességgel. A templomba áradnak be a környező falvakból jött, saját ősi  (nyelveiket beszélő népek díszes öltözékekben. Padok nincsenek, a hívők össze-vissza ülnek, térdepelnek a földön. A felnőttek közül hangosan imádkoznak, olyan végtelen lamentálással. Az idegenvezető elmondja, hogy a hívők ugyan katolikusnak mondják magukat, de a hitüket, a hivatalos liturgiát bőségesen keverik a gyarmatosítók előtti évszázadok ősi maya hitvilágával, babonákkal.

Papokat alig látni, senki nem irányítja az imádkozást. Kiderül, hogy a legtöbb idejövő falusi a csaknem semmivel egyenlő állami egészégügyi ellátás miatt imádkozással, tyukok áldozatként történő levágásával próbálnak gyógyírt találni saját vagy családtagjaik betegségeire. A sok idelátogató turistának már csak azért is be kell tartani a fényképezési tilalmat, mert az imádkozók - állítólag - fizikailag is bántalmazhatják az őket lefotózni próbálókat. Babonáik szerint a róluk készült fotó a lelküket rabolhatja el. Az idegenvezetőnk szerint csupán azért nem szabad fényképezni, mert az itt nem illő. Furcsa, mert a templomon kívül jócskán vannak helyiek, főleg gyerkőcök, akik kevéske pénzért hagyják magukat lefotózni a turistákkal.

Ez egy 16. században épül, kívül vidám színekkel, mintákkal bartáságossá tett, barokk templom, de szinte semmi sem szokványos. A falakon a szentképek össze-vissza helyezve, a hívők a földön csaknem piknikelnek, literes kólával, hempergő gyerekekkel. Elmondják nekünk, hogy a nagy szegénységben élőknek már az imagyertyák megvétele is komoly anyagi áldozatot jelent. Rácsos szatyorszerűségekben itt-ott lenyakazásra ítélt tyúkok mocorognak. Már-már tarunk attól, hogy az áldozat bemutatásánál fejtelen baromfik rohangálását kell majd végignézzük. Aromás gyanta illata keveredik a trópusi faszerkezet az imagyertyák gyantájának erős szagával. Döbbenetes élmény az egész, egyben nyomasztó is, szóval a turista a templomból kilépve némi felszabadultságot is érezhet, de azt is, hogy ezt az egészet soha nemfelejti el. (aji, 2020)"   

Kriszta fotói

,, San Cristobal de las Casas-ból számos izgalmas kirándulást kínálnak az utazási irodák és ezek közül is a (számunkra ) legizgalmasabbal kezdtük:ez pedig az "indigenous village" látogatás volt.
A félnapos programra az eddig megszokott rendszer szerint pontosan érkezett a minibusz,sofőrrel,idegenvezetővel illetve a bent ülő turistákkal,akik közül többen mexikóiak voltak és a szabadságukat töltötték itt.
Két közeli kicsi faluba látogattunk:Chamulá-ba illetve Zinacantanba.
Életemben nem találkoztam még ennyire rossz angolsággal beszélő idegenvezető hölggyel,szerencsére egy lány a buszban végig kisegített és a kérdéseim is fel tudtam tenni az Ő segítségével.
Chamula sok szempontból a leglegleg-je lett az útnak!
A település néhány százfős lakossággal bír:érdekesség,hogy abszolút nem járnak a gyerekek iskolába és nem beszélnek spanyolul sem. Orvosa nincs a falunak,helyette sámán gyógyít,mindenféle gyógyfüvekkel és rég bevált főzetekkel.
Az idegenvezető hölgy jelezte,hogy a falu fő látnivalóját kínáló templomban bent illetve a bejárat környékén tilos fotózni illetve filmezni és bent is több táblát láttunk a borsos büntetést kilátásba helyező figyelmeztetéssel.
A templom előtt és a templomban is az az érzésünk volt,hogy valami szürreális filmbe cseppentünk,időutazással fűszerezve:nagyon nehéz leírni azt,ami ott fogadja a látogatót.
A templom előtt ezer fokban rengeteg ember szinte koreografált módon áramlott be a templomba és onnan ki,miközben szemmel láthatóan külön és díszes öltözékben 4 ember "fogadta" őket,később megtudtuk,hogy Ők a falu elöljárói.
A templomban hatalmas tömeg volt,mindenféle korosztály, a hatalmas ablakon beszűrődő napfényben elsőként megszoktuk bent a fényviszonyokat utána pedig elengedtek minket,hogy körbejárjunk.
A padlózatot mindenhol szalma borította,óvatosan lépkedtünk ezen,kicsit csúszós volt.
A földön rengeteg gyertya égett, szorosan az embertömeg között,mellett és a gyertyák mellett "pox"-t tartalmazó üvegek,poharak illetve groteszk módon koka-kólás üvegek.
A pox-ról kiderült ( ami meglehetősen erős pálinkaféleség,hogy mindenki szinte fogyasztja és minden napszakban ( tzotzil név:kb gyógyszert illetve gyógyítást jelent ,cukornád és kukorica az alapja )
Természetesen ( ahogy ez Mexikóban "alap":NINCS egy tuti recept semmire a mexikói konyhában:így a pox-ra sem),de például újholdkor kell elvileg kezdeni a készítését,stb.
Chamula lakosai kizárólag a tzotzil nyelvet beszélik és használják egyébként.

Térjünk vissza a templomba:
Nincs az általunk ismert fix templomi időpont,tehát a tömeg állandó és nincs "istentisztelet" sem. A gyertyák segítséget kérő gyertyák általában ( az idegenvezető hölgy elmondása alapján) és a "kántálás",amit szinte végig hallani,az természetesen tzotzil nyelven hallatszott:különös és szép volt számunkra.
A tömeg bent csevegett és fogyasztott a pici poharakból:rossznyelvek az egészet azzal is lerendezhetnék,hogy reggeltől estig a helyiek a templom hűvösében beszélgetve berúgtak és aztán hazamentek,de ez így ebben a formában azért erős sarkítás lenne.
A tömegben felfedeztünk egy "zenekart" is,akik bent zenéltek,sajnos abszolút nem emlékszem az eszközökre,annyira lenyűgözött ez a "földön kívüli" élmény.
Joggal kérdezheti mindenki:miért a koka kóla ?
Nos,a helyiek szerint a kóla ivás segítségével fel lehet "büffenteni" a rossz szellemeket és utána inni a pox-t,mert így hatásosabban "gyógyít".
Nem hagyhatom ki azt sem,hogy volt egy helyén a templomnak egy levágott tyúk is,áldozatként:nem tudni,hogy így hozták e be oda.
Sajnos nem maradhattunk kellő időt bent és kint "magunkhoz" térve a helyi piacon átvágva mentünk vissza a minibuszokhoz.
Szégyenlőség vagy sem,azért a helyi árusok mindent ( is) próbáltak ránk sózni,nem éltünk a lehetséggel: tulajdonképpen felocsúdni sem tudtunk az egész templom látogatásból.
A falu női lakossága arról híres,hogy viseletük kecskeszőr szoknya és egy nagyon szépen kidolgozott öv mindehhez.
A kecskeszőr szoknya rendkívül látványos,így nyilván erről készültek fotók.
Érdekes módon a tradicionális szoknya kiegészítése abszolút európai papucs vagy szandál illetve blúz és táska.
Ennek a fekete kecskeszőr szoknyának van "férfi" megfelelője is,hófehér és mellényben,de ezt nagyon keveseken láttuk.
Átmentünk a másik faluba:Zinacantan-ba,itt más jellegű helyi népviselet,más jellegű templomok fogadtak minket.
Egy templomot éppen "felmostak",ragyogó tisztára,méghozzá férfiak. Az idegenvezetőt megkérdeztem a miértről:a templom "szent" épület és a nők alacsonyrendűségük miatt nem "érnek fel" arra a posztra,hogy ott bármely munkát elvégezhessenek. Kizárólag férfi teheti ezt.

Itt hallottuk kinti utunk legmegdöbbentőbb történetét,ami miatt a pocsék angolság ellenére is mindenki adott az út végén borravalót az idegenvezetőnek.
A hölgy 50-es volt és elmesélte,hogy eredetileg ebben a faluban nőtt fel és 12 éves korában a családja ( apja ) közölte vele,hogy kihez kell férjhez mennie. Kislányként ezt megtagadta,így a család fogta magát,beszállította San Cristobal de las casas-ba Őt ,kitették az utcán és ott hagyták.
12 évesen,nyelvtudás és családja nélkül maradt az utcán,valahogy boldogult,iskolába került és megtanult spanyolul.
Családját azóta nem látta,semmilyen kapcsolatban nincs velük és a családnak (miatta ) el kellett hagyni a szülőfalut,így arról sincs fogalma,hogy azóta testvéreivel és családjával mi történt.
A kérdést egy templomban tettük fel,elsírta magát és itt abbahagytuk a további kérdéseink feltevését.
Annyi kiderült,hogy olyan sok idő telt el azóta,hogy idegenvezetőként hiába van ott néha,fel nem ismeri senki a régi közösségből. (Lantos Anikó, 2022)

Egyéb kirándulások a környékre

Sumidero kanyon


Olvasmányos linkek

"Délutánra érkeztünk a 2200 m magasan fekvő San Cristobal de las Casas városába. Fáztunk is rendesen a déli strandolás után – itt alig 10-12 fok lehetett a hőmérséklet- ideje volt felvenni a vastag ruhákat. Mintegy 1oo ezres lakosságú kulturális és turisztikai szempontból ma is fontos központ. Calderon elnök néhány évvel ezelőtt a legcsodálatosabb falunak „ Pueblo Mágico”-nak nevezte és erre a helyiek azóta is nagyon büszkék. Azért a helyiek maguk között Jovel–nek nevezik a várost, ez a tzotzil-maja neve – azt jelenti, hogy „hely a felhők között” - és amikor kimondják az valahogy úgy hangzik a fülednek, mint angolul az ékszer megnevezése, a juwel szó. Nem véletlen, hogy nekünk így tűnt, annyira kedves és barátságos volt a város a színes földszintes házacskáival, kovácsoltvassal díszített ablakaival, tiszta és gondozott, 16. században épített főterével...

A várost is, de főképp a környékét elég nagy százalékban tzotzil és tzeltal csoportbéli maja indiánok lakják, akik kézműves termékeikkel mindennap bejönnek a városba és a Santo Domingo templom melletti piacon vagy a hosszú, zsúfolt sétálóutcán próbálják azt eladni.Ha nem sikerül, akkor fáradtan, elcsigázva lehuppannak a főtér templomának, a katedrálisnak a lépcsőjére, majd rövid pihenő után folytatják útjukat. A városban kedvenc vendéglőnk is lett, méghozzá a zapatista mozgalom törzshelye. Első este itt vacsoráztunk – már akkor megérintett a hely hangulata – utána meg nem is volt már kérdéses, hogy hol szeretnénk valamit enni.

San Cristobal de las Casas a zapatista mozgalom székhelye. A gerillamozgalom – Marcos alparancsnok vezetésével - 1993 szilveszterén robbantotta ki a fegyveres felkelését a hadsereggel és az állami intézményekkel szemben, az elnyomás alatt élő őslakos indiánok jogaiért. Nevüket egy 100 évvel korábban élt emberjogi harcostól, Emiliano Zapatatól kölcsönözték, aki annak idején szintén az indiánok jogaiért és földjéért harcolt. A zapatisták elsőként San Cristobalt foglalták el 1994 január 1-én, s gyakorlatilag azóta is ellenőrzés alatt tartják. Autonóm önkormányzatok vezetik a környékbeli helységeket, az állami hadsereg és az állami rendőrség nincs jelen, de ezt helyettesíti a zapatista hadsereg, az EZLN ( Ejercito Zapatista de Liberacion Nacional). (" forrás


Kriszta fotója


"A Chiapas tartományban található San Cristóbal városkájában reggel próbát tettünk, hogy pénzt váltsunk, nem sok sikerrel. A város és környéke önérzetes indiánok által lakott terület, akik máig megőrizték kultúrájukat, szokásaikat, bennünket leginkább a perui Areqipára emlékeztetett, csak falusi kiadásban. Rengeteg népviseletbe öltözött indián, megszokhatatlanul alacsony emberek. 1,5 méternél csak nagyon kevesen vannak magasabbak. A délelőttöt az 1000 méter mély Sumidero-hasadék megcsodálásával kezdtük, egy hajókirándulás keretében, ahol csodálatos formavilágú falak között tettünk meg 28 kilométert. A vízi út során krokodilokkal, majmokkal, kormoránnal, kócsaggal, fehér gémmel, folyami keselyűkkel találkoztunk. Valamint megnéztük, hogy az erdőkben eldobott szemét, esőzések „lefolyásával”, hogy torlódik fel a szurdok szűkebb kanyarulatában, a speciális szemétgyűjtő kombájn, hogy tisztítja meg a vizet a hulladéktól." forrás


,, A kóláról nagyon sok minden eszébe juthat az embernek, a Coca-Cola számos bizarr ötletétől egészen odáig, hogy de jó lenne most lehúzni egy pohárral a nagy nyári melegben. Az azonban valószínűleg kevesekben merül fel, hogy vallási rituálékban használják az üdítőt. A mexikói Chiapas államban található Chamulában viszont ez bevett szokásnak számít, olyannyira, hogy sok turista kifejezetten azért látogat oda, hogy megnézze, ahogy a helyi maja sámánok kólásüvegekkel körülvéve hajtanak végre szertartásokat.

A jelenség elsőre megmosolyogtató, de a háttérben nem egy helyi vallási méltóság hóbortja vagy egy turisták bevonzásra kitalált trükk áll, hanem az, hogy a kóla az évtizedek során a helyi kultúra elválaszthatatlan része lett, ráadásul lényegében könnyebb hozzájutni, mint az ivóvízhez. Nyilván nem függetlenül attól, hogy a Coca-Cola mexikói jogtulajdonosa komoly hatalommal rendelkezik az országban, a kólának pedig a helyi politikában is nagy a szerepe. (2022) forrás

Fotóegyveleg

Kriszta fotói

Vissza az elejére


Kommentek

Még nem érkezett hozzászólás.


Új hozzászólás beküldése

Név:
E-mail cím:*
Hozzászólás:


* az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon